Csak akkor tud igazán átalakulni valaki, ha felismeri saját téves nézeteit (Második rész)

Az igazságvalóságba való belépéshez rendkívül fontos az önismeret. Az önismeret azt jelenti, hogy tudjuk, hogy gondolatainkban és nézeteinkben melyek azok a dolgok, amelyek alapvetően összeegyeztethetetlenek az igazsággal, romlott beállítottsághoz tartoznak, és ellenségesek Istennel. Könnyű megérteni az ember romlott beállítottságait, mint amilyen az arrogancia, az önelégültség, a hazugság és a csalárdság. Egy kissé megismerheted azokat úgy, hogy egyszerűen csak néhányszor vagy gyakran közösséget vállalsz az igazsággal, vagy testvéreid felhívják a figyelmed az állapotodra. Sőt, az arrogancia és a csalárdság mindenkiben megvan, csak a mértékük különbözik, így viszonylag könnyű felismerni azokat. Azt viszont nehéz megállapítani, hogy valakinek a gondolatai és nézetei összhangban vannak-e az igazsággal, ez nem olyan egyszerű, mint felismerni a romlott beállítottságait. Amikor valakinek kissé megváltozik a viselkedése vagy a külsődleges szokásai, úgy érzi, hogy megváltozott, de valójában ez csupán viselkedésbeli változás, és nem jelenti azt, hogy valóban megváltozott a dolgokról alkotott szemlélete. Az emberek szívének mélyén még mindig sok elképzelés és képzelgés van, a hagyományos kultúra különféle gondolatai, nézetei és mérgei, és sok olyasmi, ami ellenséges Istennel. Ezek a dolgok bennük rejlenek, és még fel kell tárni őket. Ezek a romlott beállítottságaik feltárulásainak forrásai, és az ember természetlényegéből fakadnak. Ezért van az, hogy amikor Isten olyasmit tesz, ami nem felel meg az elképzeléseidnek, akkor ellenállsz Neki, és szembeszegülsz Vele. Nem fogod megérteni, hogy Isten miért cselekedett így, és bár tudod, hogy van igazság mindabban, amit Isten tesz, és alá szeretnéd vetni magad, rájössz, hogy képtelen vagy erre. Vajon miért nem vagy képes alávetni magad? Mi az oka a szembeszegülésednek és ellenállásodnak? Az, hogy az ember gondolataiban és nézeteiben rengeteg olyasmi van, ami ellenséges Istennel szemben, ellenséges azokkal az alapelvekkel szemben, amelyek szerint Isten cselekszik, és ellenséges az Ő lényegével szemben. Az emberek nehezen szereznek tudomást ezekről a dolgokról. Mivel én közösséget vállaltam ezekkel a szavakkal, képesnek kell lennetek arra, hogy betekintést és némi megértést nyerjetek. Tegyük fel, hogy ha valami történik, akkor elképzeléseitek vannak Istenről, és azt gondoljátok: „Ez nem lehet Isten tette, mert ha Isten tette volna, akkor nem így cselekedett volna, vagy nem így beszélt volna. Mindaz, amit Isten tesz, az szeretet, és az embereknek könnyű elfogadniuk”, de aztán tegyük fel, hogy azt gondoljátok: „Ez a gondolkodásmód téves. Isten korábban azt mondta, hogy ahol az emberek nem tudják megérteni, ott keresni kell az igazságot. Önvizsgálatot kell tartanom, mivel a szívemben lévő elképzelések és képzelgések bolondoznak, arra késztetve engem, hogy behatároljam Isten munkáját. Nem szabad félreértenem Őt” – ez az önvizsgálat helyes módja. Valahányszor azt látod, hogy Isten munkája vagy szavai nem illeszkednek az elképzeléseidhez, akkor kell önvizsgálatot tartanod, sietve keresned kell az igazságot Isten szavaiban, azokhoz kell mérned magad, majd azoknak megfelelően kell cselekedned. Hát nem egy előre vezető út ez?

Az imént beszéltünk arról, hogyan bánjunk a szüleinkkel. Sokan úgy érzitek, hogy rengeteg mindennel tartoztok a szüleiteknek, hiszen életük során sokat szenvedtek értetek, valamint nagy szeretetet és törődést tanúsítottak irántatok. Ha egy napon megbetegszenek, lelkiismeret-furdalásod lesz, és hibásnak érzed magad. Hirtelen úgy gondolod, hogy a szüleid mellett kell maradnod, hogy teljesítsd a velük szembeni gyermeki kötelességedet, vigasztald őket, és gondoskodj arról, hogy boldogok legyenek öregkorukban. Úgy gondolod, hogy gyermekükként ez a te felelősséged és kötelezettséged. Ha e kötelezettség teljesítése közben Isten kér tőled valamit, vagy váratlan próbatétel elé állít, akkor az Ő szándéka az, hogy ne azt tedd, hanem az Istenbe vetett hitet, kötelességed jó teljesítését és az igazságra való törekvést tekintsd alapelvnek. Mit éreznél, ha Isten kifejezetten arra kérne, hogy ne legyél hálás a szüleidnek, és ne bánj úgy velük? A hagyományos elképzelések szemszögéből vizsgálnád ezt a kérdést, és szívedben panaszkodnál Istenre, azt gondolva, hogy érzéseid figyelembevétele nélkül tette ezt, és hogy ez nem felel meg gyermeki jámborságodnak. Azt hiszed, hogy teljes gyermeki jámborsággal, emberséggel és lelkiismeretesen cselekszel, Isten azonban nem engedi, hogy a lelkiismeretednek és gyermeki jámborságodnak megfelelően cselekedj. Ekkor majd ellenállsz, lázadsz és szembeszegülsz Istennel, és nem fogadod el az igazságot. Mindezt azért mondom, hogy az emberek felismerjék, hogy lázadó természetük gyökere és lényege elsősorban a gondolataikból és nézeteikből fakad, amelyeket a családtól és a társadalomtól kapott nevelés, valamint a hagyományos kultúra alakít ki. Miután ezek a dolgok apránként, a családi szokások vagy a társadalom és az iskolai oktatás hatására mélyen a szívükbe vésődnek, az emberek elkezdenek ezek szerint élni. Öntudatlanul is kezdik azt hinni, hogy ez a hagyományos kultúra helyes, feddhetetlen és kritikán felüli, és hogy csak akkor lehetnek igazi emberek, ha a hagyományos kultúra követelményeinek megfelelően cselekszenek. Ha nem így tesznek, akkor úgy érzik majd, hogy nincs lelkiismeretük, ellentétben állnak az emberi mivolttal, és annak nyoma sincs bennük, ezzel pedig nem tudnak megbékélni. Vajon ezek az emberi gondolatok és nézetek nem állnak-e távol az igazságtól? Az emberi gondolatok és nézetek tartalma, valamint az emberek által követett célok is mind a világ, a Sátán felé irányulnak. Isten követelménye, hogy az ember törekedjen az igazságra, Isten felé, a világosság felé irányul. Ez két különböző irány, két különböző cél. Cselekedj Isten embernek adott céljai és az Ő emberrel szemben támasztott követelményei szerint, és emberi mivoltod normálisabbá válik, nagyobb emberi hasonlatosságod lesz, és közelebb kerülsz Istenhez. Ha a hagyományos kultúra gondolatai és nézetei szerint cselekszel, akkor mind jobban elveszíted a lelkiismereted és az értelmed, még hamisabbá és álságosabbá válsz, még inkább követed a világi trendeket, és a gonosz erők részévé válsz. Akkor teljes sötétségben, a Sátán uralma alatt fogsz élni. Teljesen megsérted az igazságot és elárulod Istent.

Az ebben a valós társadalomban élő embereket a Sátán mélyen megrontotta. Attól függetlenül, hogy iskolázottak-e vagy sem, a hagyományos kultúra nagy része beleivódott az emberek gondolataiba és nézeteibe. Különösen a nőktől elvárás az, hogy kiszolgálják a férjüket és neveljék gyermekeiket, legyenek jó feleségek és szerető anyák, egész életüket férjüknek és gyermekeiknek szenteljék és értük éljenek, gondoskodjanak arról, hogy a család naponta háromszor kiadósan étkezzen, valamint a mosást, takarítást és minden egyéb házimunkát is jól végezzenek. Ez a jó feleség és szerető anya elfogadott mércéje. Minden nő azt gondolja, hogy ez a dolgok rendje, és ha nem így tesz, akkor nem rendes asszony, beszennyeződik a lelkiismerete, és megsérti az erkölcsi normákat. Ezeknek az erkölcsi normáknak a megsértése nyomni fogja néhányuk lelkiismeretét; úgy érzik majd, hogy cserbenhagyták a férjüket és a gyermekeiket, és hogy nem rendes asszonyok. De ha már hiszel Istenben, sokat olvastad az Ő szavait, megértettél néhány igazságot, és átláttál néhány dolgon, azt fogod gondolni: „Teremtett lény vagyok, ekként kell teljesítenem a kötelességemet, és fel kell áldoznom magamat Istenért.” Van-e most konfliktus aközött, hogy jó feleség és szerető anya legyél, és hogy teremtett lényként végezd a kötelességedet? Ha jó feleség és szerető anya akarsz lenni, akkor nem tudod főállásban a kötelességedet végezni, míg ha főállásban a kötelességedet akarod végezni, akkor nem tudsz jó feleség és szerető anya lenni. Mit teszel hát most? Ha úgy döntesz, hogy Isten iránti hűséggel, jól végzed a kötelességedet, és felelősséget vállalsz a gyülekezeti munkáért, akkor le kell mondanod arról, hogy jó feleség és szerető anya legyél. Mit gondolnál most? Miféle békétlenség lenne úrrá az elméden? Úgy éreznéd-e, mintha cserbenhagytad volna a gyermekeidet, a férjedet? Vajon honnan jön ez a bűntudat és nyugtalanság? Úgy érzed-e, mintha cserbenhagytad volna Istent, amikor nem teljesíted a teremtett lény kötelességét? Nincs benned bűntudat vagy szemrehányás, mert a szívedben és az elmédben a legcsekélyebb nyoma sincs az igazságnak. Szóval, mit is értesz meg? Hagyományos kultúra, valamint jó feleség és szerető anya. Így az elmédben az az elképzelés fog felmerülni: „Ha nem vagyok jó feleség és szerető anya, akkor nem vagyok jó és tisztességes nő.” Ettől kezdve ez az elképzelés megkötöz és bilincsbe ver, az ilyen elképzelések pedig még akkor is megmaradnak, ha már hiszel Istenben és végzed a kötelességedet. Amikor konfliktus van a kötelességed végzése és aközött, hogy jó feleség és szerető anya legyél, habár vonakodva úgy dönthetsz, hogy talán egy kis Isten iránti hűséggel végzed a kötelességedet, mégis ott lesz a nyugtalanság és a vád érzése a szívedben. Ezért, amikor kötelességed végzése közben van egy kis szabadidőd, keresed majd a lehetőséget, hogy gondoskodj a gyermekeidről és a férjedről, még inkább kárpótolni akarod őket, és úgy gondolod, hogy mindaddig, amíg nyugodt a lelked, nem baj, ha még többet kell szenvedned. Vajon ezt nem a hagyományos kultúra jó feleségről és szerető anyáról szóló eszméinek és elméleteinek hatása idézte elő? Azt szeretnéd, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon: jól akarod teljesíteni a kötelességedet, de jó feleség és szerető anya is akarsz lenni. Isten előtt azonban csak egyetlen felelősségünk és kötelezettségünk, egyetlen küldetésünk van, az, hogy megfelelően teljesítsük a teremtett lény kötelességét. Jól teljesítetted-e ezt a kötelességet? Miért tértél le megint a helyes útról? Tényleg nincs szemrehányás vagy vád a szívedben? Kötelességed végzése során letérhetsz a helyes útról, mivel az igazság még nem vetett alapot a szívedben, és még nem uralkodik fölötte. Bár most már képes vagy végezni a kötelességedet, valójában még mindig messze elmaradsz az igazság normáitól és Isten követelményeitől. Most már tisztán látod-e ezt a dolgot? Mire gondol Isten, amikor azt mondja: „Isten az ember életének forrása”? Arra, hogy mindenki felismerje: életünk és lelkünk egyaránt Istentől származik, Ő teremtette – nem a szüleinktől, és bizonyosan nem a természettől kaptuk, hanem Isten adta. Csak a hús-vér testünk született a szüleinktől, ahogyan a gyermekeink is tőlünk születnek, de a sorsuk teljes mértékben Isten kezében van. Hogy hinni tudunk Istenben, az egy olyan lehetőség, amelyet Ő adott nekünk; Ő rendelte el, és ez az Ő kegyelme. Ezért szükségtelen, hogy bárki mással szemben tegyél eleget a kötelezettségednek vagy felelősségednek; teremtett lényként csak Istennel szemben kell teljesítened a kötelességedet. Az embereknek mindenekelőtt ezt kell megtenniük, ez a legfontosabb, amit az ember életének elsődleges feladataként meg kell tennie. Ha nem teljesíted jól a kötelességedet, akkor nem minősülsz teremtett lénynek. Lehet, hogy mások szemében jó feleség és szerető anya, kiváló háziasszony, hálás gyermek és a társadalom derék tagja vagy, Isten előtt azonban olyasvalaki vagy, aki lázad Ellene, aki egyáltalán nem teljesítette kötelezettségét, illetve a kötelességét, aki elfogadta ugyan Isten megbízatását, de nem teljesítette azt, aki félúton feladta. Elnyerheti-e Isten jóváhagyását valaki, aki ilyen? Az ilyen emberek értéktelenek. Nem számít, hogy mennyire tökéletes feleség és anya vagy, vagy milyen magasak a társadalmi erkölcsi normáid, vagy mennyi jóváhagyást érdemelsz ki másoktól, ez nem jelenti azt, hogy gyakorlatba ülteted az igazságot, még kevésbé azt, hogy aláveted magad Istennek. Ha idegenkedsz az igazságtól, és nem vagy hajlandó elfogadni azt, az éppen annak a bizonyítéka, hogy nincs lelkiismereted és értelmed, nincs normális emberi mivoltod, és olyasvalaki vagy, akinek egyáltalán nincs Isten a szívében. Vajon az ilyen ember nem áll-e túl távol Isten követelményeitől? Ilyenek azok, akik nem törekednek az igazságra, mindig a hagyományos kultúra eszméi és elméletei szerint élnek, mindig a társadalmi trendeket követik, de nem fogadják el az igazságot, és képtelenek alávetni magukat Istennek. Nem elszegényedett és szánalmas emberek-e ezek? Nem ostobák-e és tudatlanok? Érdemes-e dicsekedni és büszkélkedni azzal, hogy valaki jó feleség és szerető anya, derék, közkedvelt nő?

Mindaz, amit az emberek a szívükben hordoznak, valójában ellentétes az igazsággal és ellenséges Istennel szemben. Idetartozik az is, amit mi pozitívnak, jónak és általában helyesnek tekintettnek gondolunk. Sőt, még igazságnak is tekintjük azokat, emberi szükségleteknek és olyan dolgoknak, amelyekbe az embereknek be kell lépniük. Isten számára azonban ezek utálatosak. Vajon milyen messze állnak az Isten által kimondott igazságoktól azok a nézetek, amelyeket az ember helyesnek lát, vagy azok a dolgok, amelyeket pozitívnak hisz? Bizony messze – a távolság mérhetetlen. Tehát meg kell ismernünk önmagunkat, valamint érdemes mélyrehatóan feltárni és elemezni mindent, a megszerzett iskolai tudástól kezdve a törekvéseinkig és preferenciáinkig, a gondolatainktól és nézeteinktől kezdve az általunk választott és bejárt utakig. Ezek között van olyan, amit a családunktól örökölünk, van, ami az iskolai oktatás eredménye, van, ami a társadalmi környezet hatására és kondicionálására jön létre, van, amit könyvekből tanulunk, és vannak olyanok, amelyek a képzelgéseinkből és elképzeléseinkből fakadnak. Ezek a legfélelmetesebbek, mivel uralják elménket, és irányítják cselekedeteink indítékait, szándékait és céljait. Ugyanakkor megkötözik és irányítják szavainkat és cselekedeteinket is. Ha nem tárjuk fel ezeket a dolgokat, és nem vetjük el őket, akkor soha nem fogjuk Isten szavait teljes egészében elfogadni, és soha nem fogjuk az Ő követelményeit fenntartás nélkül elfogadni és gyakorlatba ültetni. Mindaddig, amíg a saját eszméidet és nézeteidet, valamint az általad helyesnek vélt dolgokat dédelgeted, addig soha nem fogod fenntartás nélkül elfogadni Isten szavait, és nem is fogod azokat eredeti formájukban gyakorolni; egész biztosan feldolgozod a szívedben Isten szavait, és csak azután gyakorolod azokat, miután összhangba hoztad a te elképzeléseiddel. Így fogsz tenni, és így fogsz „segíteni” másoknak, rávezetve őket arra, hogy a te módszereid szerint cselekedjenek. Úgy tűnik majd, mintha Isten szavait ültetnéd gyakorlatba, de amit gyakorolsz, az emberi hamisítás lesz. Te nem fogod felismerni ezt, és azt hiszed majd, hogy gyakorolod az igazságot, hogy beléptél már az igazságvalóságba, hogy elnyerted már az igazságot. Vajon nem arrogáns és önelégült ez? Vajon nem félelmetes-e egy ilyen állapot? Ha az emberek nem gyakorolják pontosan az igazságot, akkor eltévelyedések fognak bekövetkezni. Ha valaki mindig a képzelgéseire támaszkodva ülteti gyakorlatba Isten szavait, akkor nem csak az igazságot nem gyakorolja, hanem az Istennek való alávetettséget sem tudja elérni. Ha valaki be akar lépni az igazságvalóságba, akkor el kell gondolkodnia azon, hogy milyen elképzelések és képzelgések élnek benne, valamint hogy nézetei közül melyek nincsenek összhangban az igazsággal. Ezeknek a dolgoknak az elemzésekor egy-két szó nem elegendő ahhoz, hogy alaposan elmagyarázzuk vagy világossá tegyük azokat. Persze az életben még sok más ilyen dolog van. Mint például a Sátán száznál is több mérge, amelyet korábban már összefoglaltak – lehet, hogy megértetted a szavakat és mondatokat, de hogyan méred hozzájuk magadat? Gondolkodtál-e már el ezeken? Vajon nem vagy-e te is részese ezeknek a mérgeknek? Vajon nem tükrözik-e azt is, ahogyan te gondolkodsz? Nem ezek alapján cselekszel-e te is, amikor teszel valamit? Mélyre kell ásnod a személyes tapasztalataidban, és össze kell mérned azokat ezekkel a szavakkal. Ha csupán átolvasod Isten szavait, amelyek leleplezik a Sátán mérgeit, csak egy pillantást vetve rájuk, vagy ha csak úgy egyszerűen elgondolkodsz azokon, elfogadva, hogy ezek a dolgok valóban mérgek, hogy valóban megrontják az embereket, és ártanak nekik, majd félreteszed Isten szavait, akkor nem fogod tudni megoldani a romlott beállítottságodat. Sokan olvassák Isten szavait, és nem tudják összekötni azokat a valósággal. Egyszerűen csak elolvassák a szavakat, átfutják a szöveget, és mindaddig, amíg megértik annak szó szerinti jelentését, azt hiszik, hogy megértették Isten szavait, sőt, hogy megértették az igazságot. Azonban soha nem gondolkodnak el romlott beállítottságaikon, és amikor felismerik, hogy romlottságot tárnak fel, nem keresik az igazságot, hogy megoldják azt. Pusztán azzal megelégszenek, hogy elismerik, hogy az Isten szavai által leleplezett összes állapot valós, és hogy azok a romlott beállítottságok feltárulásai, és itt abba is hagyják. Vajon valóban megismerheti-e önmagát az, aki így olvassa Isten szavait? Le tudja-e vetni romlott beállítottságát? Egyáltalán nem. Az Istenben hívők többsége így tesz, és ennek eredményeként tíz vagy húsz évnyi hit után sem lát változást a beállítottságában. Ennek kiváltó oka az, hogy nem tesznek erőfeszítéseket Isten szavaiért, és nem tudják elfogadni az igazságot, szívükben pedig nem képesek alávetni magukat annak. Csupán előírásokat tartanak be a gyakorlásuk során, és elkerülik a nagy gonoszságok elkövetését, így azt gondolják, hogy az igazságot gyakorolják. Vajon nincs-e eltévelyedés a gyakorlásukban? Vajon ennyire egyszerű az igazság gyakorlása? Az emberek élő lények, és mindannyiuknak vannak gondolataik; főleg, hogy mindannyian rendelkeznek a szívük mélyén gyökerező romlott beállítottságokkal, valamint különböző gondolatokkal és nézetekkel, amelyek sátáni természetük uralmának következtében születnek. Mindezek a gondolatok és nézetek a sátáni beállítottság feltárulásai. Ha az emberek nem tudják Isten szavainak igazsága alapján elemezni és megismerni ezeket a dolgokat, akkor nincs módjuk arra, hogy megismerjék saját romlott lényegüket, és nem lehet megtisztítani romlott beállítottságaikat. Vajon miért olyan arrogánsak, önelégültek és önfejűek azok, akik nem fogadják el az igazságot? Azért, mert mindannyiuknak vannak bizonyos gondolataik és nézeteik különböző dolgokról, valamint bizonyos eszméik és elméleteik, amelyek kalauzolják őket, ezért kifogástalannak érzik magukat, lenéznek másokat, és arrogánsak, önelégültek meg önfejűek. Nem számít, hogy mások esetleg hogyan beszélnek nekik az igazságról, nem hajlandók elfogadni azt – továbbra is a bennük lévő gondolatok és nézetek szerint élnek, mert azok már az életükké váltak. Tény, hogy mindennel kapcsolatban, amit teszel, van egy gondolat vagy nézet benned, amely megszabja, hogyan és merre teszed. Ha nem vagy ennek tudatában, akkor gyakran kell önvizsgálatot tartanod, így tudni fogod, milyen gondolatok és nézetek irányítják cselekedeteidet és tetteidet. Persze, ha most megvizsgálnád gondolataidat és nézeteidet, úgy éreznéd, hogy nincs azokban semmi, ami ellenséges lenne Istennel szemben, hogy becsületes és hűséges vagy, hogy készségesen teljesíted kötelességedet, hogy képes vagy lemondani dolgokról és feláldozni magad Istenért. Úgy éreznéd, hogy mindezek tekintetében jól boldogulsz. De amikor Isten tényleg komolyra fordítja a szót, amikor olyasmit kér tőled, ami nem felel meg az elképzeléseidnek, amit nem vagy hajlandó megtenni, milyen lesz a hozzáállásod? Ekkor lepleződnek le a gondolataid, nézeteid és romlott beállítottságaid, akárcsak a megnyitott zsilipből kizúduló víz – nem tudod megfékezni, bármennyire is szeretnéd. Ez megakadályoz abban, hogy gyakorold az igazságot, és alávesd magad Istennek. Azt mondod majd: „Miért nem tudok uralkodni magamon? Nem akarok ellenállni Istennek, akkor meg miért teszem? Nem akarok ítélkezni Isten felett, és nem akarom, hogy elképzeléseim legyenek az Ő tetteiről – akkor meg miért ítélkezem Felette? Miért vannak még mindig ezek az elképzeléseim?” Ilyenkor el kell gondolkodnod, és meg kell ismerned önmagadat, valamint meg kell vizsgálnod, mi az, ami benned ellenáll Istennek, vagy ellenséges és ellentétes azzal a munkával, amelyet Ő most végez. Ha meg tudod érteni ezeket a dolgokat, és meg tudod őket oldani Isten szavainak igazsága szerint, akkor haladni fog az életed, és olyasvalaki leszel, aki megérti az igazságot.

Kínát egy ateista politikai párt kormányozza, és a kínai népet az ateizmusra és az evolúciós elméletre tanítják, olyan népszerű mondásokkal, mint: „Minden a természetből ered” és „Az emberek a majmoktól származnak.” Amint hiszel Istenben, és olvasod az Ő szavait, tudod, hogy a mennyet és a földet és minden dolgot Isten teremtett, beleértve az embert is, és mindenki képes érezni a szívében, hogy Isten szava igaz. A természet egésze Isten teremtménye, és semmi sem jött volna létre, ha Isten nem teremtette volna. Különösen nem helytálló az, hogy az ember a majmoktól származik, mivel az egész emberi történelem során még senki sem látott majmot emberré válni. Nincs bizonyíték erre, így mindez a Sátán hazugsága és megtévesztése. Azok, akik megértik az igazságot, elutasítják a Sátán ördögi szavait, eretnekségeit és téveszméit, és kétséget kizáróan hisznek a Bibliának és Isten szavainak. De azok, akik nem szeretik az igazságot, nem tudják teljes mértékben elfogadni, hogy Isten szavai az igazság. Némelyek talán azon tűnődnek, hogy „Az embert isten teremtette, de vajon hogyan? Miért nem láttam? Amit nem láttam, azt nem hiszem el.” Az Istenbe vetett hitük azon alapszik, amit a saját szemükkel láthatnak. Ez nem hit. Az ember Istentől származik, és mostanáig Isten lépésről-lépésre vezette az embert, mindenkor szuverenitással az ember sorsa fölött. Ez tény. Az utolsó napokban Isten feltárta mindezeket a rejtelmeket, mondván, hogy az embernek reinkarnációban és lélekvándorlásban van része, és hogy az emberi életet és lelket Isten adta, Tőle származik. Ez az igazság. De valahányszor az igazságnak ezt az aspektusát látod, mivel nem fogadod el igazságként Istennek ezen szavait, a saját gondolataidhoz és nézeteidhez méred azokat: „Ha az ember nem a majmoktól származik, hanem istentől, akkor hogyan származik az ember istentől? Hogyan adott ő életet az embernek?” Ha nem érted meg Istent, akkor lehetetlennek fogod tartani azt, hogy Istennek olyan ereje, bölcsessége és hatalma van, hogy egyetlen lehelettel vagy szóval megteremtse az embert. Nem hiszed el, hogy ez tény, vagy hogy ez az igazság. Amikor kétségeid vannak, ellenállsz Isten ezen szavainak, azt mondod, hogy nem hiszel bennük, de valójában a szíved van az ellenállás és a szembeszegülés állapotában. Nem vagy hajlandó meghallgatni, amikor Isten kimondja ezeket a szavakat, visszataszítónak érzed őket a szívedben, és nem tudsz áment mondani Isten szavaira. Valójában, a tényeket nézve, nem kell vizsgálnunk, hogy Isten hogyan és mikor teremtette az embert, ki látta azt, vagy hogy bárki is tud-e tanúskodni róla. Semmi szükség arra, hogy ezt tanulmányozzák az emberek. Amikor valóban megértik az igazságot, és megismerik Isten cselekedeteit, akkor képesek lesznek maguk is tanúságot tenni. Mi az a kulcskérdés, amire most összpontosítaniuk kellene? Az, hogy ismerjék Isten munkáját. Isten a kezdetektől a végsőkig munkálkodik az emberiség körében, hogy irányítsa és megmentse az embereket. A kezdetektől a végsőkig csak egyetlen Isten van, aki munkálkodik, beszél, tanít és vezeti az emberiséget. Ez az Isten létezik. Isten mostanra olyan sok szót mondott, hogy már szemtől szembe láttuk Őt, hallottuk beszélni, megtapasztaltuk az Ő munkáját, ettük és ittuk az Ő szavait, magunkba fogadtuk az Ő szavait, hogy az életünkké váljanak. És ezek a szavak folyamatosan vezetnek és megváltoztatnak bennünket. Ez az Isten valóban létezik. Ezért hinnünk kell, ahogyan Isten mondta, abban a tényben, hogy Isten teremtette az emberiséget, és abban a tényben, hogy Isten kezdetben megteremtette Ádámot és Évát. Mivel hiszed, hogy ez az Isten létezik, és most már Eléje járultál, szükséged van-e még mindig annak megerősítésére, hogy a Jahve által végzett munka ennek az Istennek a munkája? Ha senki sem tudja megerősíteni, és senki sem tanúsítja, akkor nem fogod elhinni? Vagy ami a Kegyelem Korának munkáját illeti, nem hiszed el, hogy Jézus a megtestesült Isten volt, mert soha nem láttad Őt? Ha nem láttad volna személyesen a jelenlévő Istent beszélni, munkálkodni vagy a hús-vér testben megtestesülni, akkor nem hinnéd el? Ha nem láttad volna ezeket a dolgokat, vagy nem lennének tanúk, akik megerősítenék azokat, akkor nem hinnéd el mindezt? Ez az emberek abszurdan hamis nézetei miatt van, amelyeket magukban hordoznak. Ez egy olyan hiba, amelyet nagyon sokan elkövetnek. Mindent maguknak kell látniuk, és ha nem látják, akkor nem hiszik el. Ez tévedés. Ha valaki valóban ismeri Istent, anélkül is képes hinni az Ő szavában, hogy látná a tényeket, és képes megerősíteni az Ő szavát, csakis ekkor olyan ember ő, aki megérti az igazságot és igaz hittel rendelkezik. Most, hogy láttuk Isten e szavait, és hallottuk az Ő hangját, ez elegendő ahhoz, hogy igaz hitet adjon nekünk, és így arra késztessen, hogy kövessük Őt, és hogy elhiggyünk minden szót és minden művet, amely Istentől származik. Nincs szükségünk arra, hogy folyamatosan elemezzük vagy vizsgáljuk a dolgokat. Vajon nem ilyen értelemmel kell rendelkezniük az embereknek? Amikor Isten megteremtette az emberiséget, senki sem volt, aki tanúja lett volna annak, de most Isten testté lett, hogy igazságokat juttasson kifejezésre, és megmentse az emberiséget, hogy ténylegesen végezze az Ő munkáját, hogy járkáljon a gyülekezetek között, és munkálkodjon az emberiség körében. Vajon sokan nem látták ezt? Nem mindenki képes látni azt, de te hiszel benne. Miért hiszel benne? Vajon nem csak azért hiszel, mert úgy érzed, hogy Isten szavai az igazság, és hogy ez az igaz út, és ez Isten munkája? Tudod-e még mindig azt mondani, hogy „isten munkájának ebben a szakaszában hallottam őt beszélni, és láttam isten szavait is. Igaz az, hogy ezek a szavak istentől származnak. De ami az úr Jézus keresztre feszítését illeti, nem érintettem meg a szögek nyomát, ezért nem hiszem el annak tényét, hogy keresztre feszítették. Nem voltam tanúja Jahve isten munkájának a Törvény Korában, és nem hallottam a törvényeket, amikor ő kihirdette azokat. Csak Mózes hallotta, és megírta Mózes öt könyvét, de hogy hogyan írta meg, azt nem tudom”? Vajon normális elmeállapotúak azok, akik ilyeneket mondanak? Ők álhívők, és nem olyan emberek, akik igazán hisznek Istenben. Ez pontosan olyan, mint amikor az izraeliták azt mondták: „Vajon csak Mózes által beszélt Jahve? Nem beszélt-e miáltalunk is?” (4Mózes 12:2). Ezalatt azt értették: „Nem hallgatunk Mózesre, hanem személyesen Jahve Istentől kell hallanunk azt.” Ugyanúgy, mint amikor a Kegyelem Korában az emberek azt mondták, hogy mivel nem látták személyesen a saját szemükkel, nem hiszik el, hogy Jézust keresztre feszítették, illetve hogy feltámadt a halálból. Volt egy Tamás nevű tanítvány, aki ragaszkodott ahhoz, hogy megérintse Jézus szögeinek nyomát. És vajon mit mondott neki az Úr Jézus? („Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek” (János 20:29).) „Boldogok, akik nem látnak, és hisznek.” Mit is jelent ez valójában? Tényleg nem láttak semmit? Valójában mindaz, amit Jézus mondott, és mindaz, amit tett, már bebizonyította, hogy Jézus Isten, és így az embereknek el kellett volna hinniük azt. Jézusnak nem kellett több jelet és csodát mutatnia, vagy több szót mondania, és az embereknek nem kellett érezniük a szögek nyomát ahhoz, hogy higgyenek. Az igaz hit nem a puszta látásra hagyatkozik, hanem inkább a lelki megerősítésre, a hit a végsőkig kitart, és soha nincs semmi kétség. Tamás álhívő volt, ő csak a látásra hagyatkozott. Ne légy olyan, mint Tamás!

Tamáshoz hasonló emberek valóban vannak a gyülekezetben. Folyamatosan kételkednek Isten megtestesülésében, és arra várnak, hogy Isten elhagyja a földet, visszatérjen a harmadik mennybe, és meglássák Isten valódi személyét, hogy végre higgyenek. Nem hisznek abban, hogy az igazságot kimondó Isten a hús-vér testben Ő, aki megjelenik és végzi a munkáját. Mire az ilyen emberek tényleg meglátják Isten lelki testét, már mindenre túl késő lesz, és akkor Isten elítéli őket. Az Úr Jézus azt mondta: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek.” Ezek a szavak azt jelentik, hogy az Úr Jézus már elítélte őt, és hogy ő álhívő. Ha valóban hiszel az Úrban és mindabban, amit mondott, akkor áldott leszel. Ha hosszú ideje követed az Urat, de nem hiszel abban a képességében, hogy feltámad, vagy abban, hogy Ő a mindenható Isten, akkor nincs igaz hited, és nem leszel képes áldásokban részesülni. Csak hit által részesülhetsz áldásokban, és ha nem hiszel, akkor nem fogsz részesülni azokban. Vajon csak akkor vagy képes bármiben is hinni, ha Isten megjelenik neked, megengedi, hogy lásd Őt, és személyesen győz meg téged? Emberi lényként, hogyan vagy alkalmas arra, hogy Istentől azt kérd, hogy személyesen jelenjen meg neked? Hogyan vagy alkalmas arra, hogy azt kérd Tőle, hogy személyesen beszéljen egy olyan romlott emberhez, mint amilyen te vagy? Sőt, mi tesz téged alkalmassá arra, hogy Neki mindent világosan el kelljen magyaráznia neked, mielőtt hinnél? Ha értelmes vagy, már akkor hinni fogsz, miután elolvastad ezeket az Isten által kimondott szavakat. Ha valóban hiszel, akkor nem számít az, hogy Ő mit tesz, vagy mit mond. Sőt, amint látod, hogy ezek a szavak az igazság, akkor száz százalékig meg leszel győződve arról, hogy azokat Isten mondta, és hogy Ő tette ezeket a dolgokat, és máris készen állsz arra, hogy a végsőkig kövesd Őt. Nem kell kételkedned ebben. Azok, akik tele vannak kételyekkel, annyira csalárdak. Egyszerűen nem tudnak hinni Istenben. Állandóan próbálják megérteni ezeket a rejtelmeket, és csak azután hisznek, hogy alaposan megértették őket. Annak, hogy hinni tudjanak Istenben, az az előfeltétele, hogy világos válaszokat kapjanak ezekre a kérdésekre: Hogyan jött el a megtestesült Isten? Mikor jött Ő el? Mennyi ideig marad, mielőtt el kell távoznia? Hová fog menni, miután eltávozik? Milyen az Ő eltávozásának folyamata? Hogyan munkálkodik a megtestesült Isten, és hogyan távozik el?... Meg akarnak érteni néhány rejtelmet; azért vannak itt, hogy kivizsgálják azokat, nem azért, hogy keressék az igazságot. Azt gondolják, hogy nem lesznek képesek hinni Istenben, hacsak nem tudják kifürkészni ezeket a rejtelmeket; olyan, mintha akadályozva volna a hitük. Problémás, hogy ezek az emberek ezt a nézőpontot dédelgetik. Ha egyszer vágyat éreznek a rejtelmek kutatására, nem törődnek azzal, hogy figyeljenek az igazságra vagy megszívleljék Isten szavait. Vajon az ilyen emberek megismerhetik-e önmagukat? Nem megy könnyen nekik az önismeret. Ezzel nem egy bizonyos típusú embert ítélünk el. Ha valaki nem fogadja el az igazságot, és nem hisz Isten szavaiban, akkor nincs igaz hite. Csak arra fog összpontosítani, hogy szőrszálat hasogasson néhány szó, rejtelem, jelentéktelen dolog vagy olyan problémák miatt, amelyeket az emberek nem vettek észre. De az is lehetséges, hogy egy napon Isten megvilágosítja őt, vagy a testvérei segítenek neki rendszeresen közösséget vállalva az igazsággal, és megfordul. Azon a napon, amikor ez megtörténik, úgy fogja érezni, hogy korábbi nézetei túl abszurdak voltak, hogy túl arrogáns volt, és túlságosan nagyra tartotta magát, és szégyellni fogja magát. Azok, akiknek valódi hitük van, minden kétség nélkül bíznak bármiben, amit Isten mond, amikor pedig némi tapasztalatra tesznek szert, és látják, hogy Isten szavai mind beteljesülnek és megvalósulnak, hitük még erősebbé válik. Az ilyen típusú ember olyan, akinek van szellemi megértése, aki hisz az igazságban és el tudja fogadni azt, és akinek valóban van hite.

2008. tavasz

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren