Nem könnyű dolog az igazságra törekvés. Meg kell tanulniuk az embereknek Isten szavai szerint látni a dolgokat. Sok téves nézetük volt a múltban. Ha nem keresik az igazságot, akkor nem fogják felismerni e téves nézeteket, és úgy folytatják, ahogy azelőtt: azt hiszik majd, igazuk van, arrogánsak és önelégültek lesznek, és még akkor sem ismerik be a tévedésüket, ha megmetszed őket. Nagyon nehéz változtatni azon a perspektíván, amelyből az igazságra nem törekvő emberek szemlélik a dolgokat. Amikor például egyesek azt látják, hogy van valaki a gyülekezetben, aki valaha egy vállalatot vezetett, feltámad a szívükben a tisztelet és a csodálat érzése. Irigylik és csodálják az ilyen embert, felnéznek rá, sőt, hódolva tisztelik. Státusza van a szívükben az illetőnek. Mi a teendő ebben a helyzetben? Meg kell vizsgálnod ezt az embert, az igazságalapelveknek megfelelően kell kezelned, és látnod kell, hogy szereti-e az igazságot, törekszik-e az igazságra, és méltó-e a tiszteletre. Ha azután, hogy beszéltél vele és megvizsgáltad, arra jössz rá, hogy nem ilyesfajta ember, akkor többé nem nézhetsz fel rá a szívedben, és nem tarthatod őt nagyra. Rendes módon kell kezelned és beszélned vele. Mit jelent rendes módon kezelni az illetőt? Azt jelenti, hogy képes vagy őt megfelelően kezelni. Az emberek szíve telve van a saját preferenciáikkal, vágyaikkal és törekvéseikkel, és sok apró viselkedésformából feltárul, hogy mit tekintenek értéknek. Ha tisztelnek valakit, akkor különösen tapintatos és udvarias szavakkal beszélnek róla, és rendkívül tisztelettudó módon utalnak rá. Vajon ez mit jelez? Azt, hogy státusza van a szívükben az illetőnek, és felnéznek rá. Más dolgokat is szoktak még mondani, például gyakran ezt: „Ez az ember tisztviselő volt. Ha Isten házába jön és átlagemberként kezelik, az méltánytalan bánásmód lenne vele szemben.” Azt gondolják magukban, hogy Isten háza nem tulajdonít fontosságot a tehetséges egyéneknek. Egy ilyen kiválóság képes volt megalázkodni és eljönni Isten házába, hívővé lenni és kötelességet végezni, de senki sem nézett fel rá, nem léptette elő, és a Fennvaló sem fektetett különösebb hangsúlyt arra, hogy bemutassa őt a testvéreknek. Ha megkérdezed, hogy állnak az illető kötelességei, ezt felelik: „Ennek az embernek vállalata volt, és több ezer ember dolgozott alatta. Semmiség neki ez a kis munka. Nincs nála jobb képességű isten házában. Igazi kiválóság. Isten házában nincsenek kiválóságok.” Miféle beszéd ez? Azt gondolják, a világban vannak kiválóságok, Isten házában viszont nincsenek. Az Isten házában lévő emberek az igazság birtokosai – vajon a világi emberek is azok? Azt mondod, a világban kiválóságok vannak, akkor hát miért nem hiszel a kiválóságokban? Miért jöttél ide, hogy Istenben higgy? Elképzeléseid vannak Istenről, és vissza kellene sietned a világba. Nem azt jelenti vajon, ha képesek ilyen dolgokat mondani, hogy ez a Sátán hangja? Ez a Sátán hangja. Istenben hisznek és Isten házába jönnek, de a Sátánt magasztalják. Épphogy csak ezt nem mondják: „Ha ez és ez a híresség hinni fog istenben, ő lesz a legkiválóbb képességű. Ha őt nem lehet tökéletesíteni, akkor számunkra, többiek számára semmi remény. Hozzájuk képest semmik vagyunk.” Az ő szívükben és szemükben nem olyan jók az Istenben hívő emberek, mint a világi hírességek, vállalkozók és tisztviselők. Csak ez utóbbiak a kiválóságok, és csak nekik van jelentőségük. Ha olvasol a sorok között, miközben hallgatod őket, mit állapítasz meg róluk: vajon az igazságra törekednek? (Nem.) Nem számít, hány prédikációt hallgatnak meg, nem változnak a nézeteik és a gondolataik, sem a világról alkotott véleményük, vagy a híres emberekkel és a kiválóságokkal kapcsolatos nézeteik és véleményeik. Elnyerték-e az igazságot? Van-e belépésük az életbe? (Nincs.) Mik ezek az emberek? (Álhívők.) Valóban álhívők. Júdások és árulók! Az ő elgondolásuk szerint nem Isten a legfeljebb való, és nem az igazság a legfeljebb való, hanem a világi hatalom, a presztízs, a hírnév és a nyereség a legfeljebb való dolgok. Az ilyen ember áruló. Júdás gondolatai és nézetei ezek. Ezek a Sátán gondolatai, és ez a Sátán logikája. Még ha képesek is ezek az emberek az igazság megértésére, a gondolataik és a nézeteik nem változnak. Hírnévre, státuszra és hatalomra törekednek. Amikor egy ilyen személy társaságában vagy, nem helyes a kifejezésmód, ahogyan hozzád beszél, és az az érzésed támad, hogy nehezen megközelíthető, és levegőnek nézi az átlagembert. Ezért képes rá, hogy ennyi elképzelése legyen Istennel kapcsolatban. Akárhány igazságot közölhet Isten az ilyen emberekkel, mindig lesz egy gát a szívükben köztük és Isten között. Szokványosnak gondolják a megtestesült Isten normális emberi mivoltát, nem pedig nagynak vagy hatalmasnak. Ezért képesek hódolva tisztelni a tudást és a tehetséget, és bálványozni a nagy embereket. Amikor az efféle arrogáns, elbizakodott és beképzelt emberek, akik sátáni beállítottsággal teljesek, látják Krisztust, akinek normális emberi mivolta van, és aki az igazsággal teljes, hogyan tudnak meghajolni Előtte és imádni Őt? Ezt gondolják magukban: „Te isten vagy. Csak az igazság van nálad, ismereted nincs. Nekem ajándékaim vannak; többet tudok nálad; tehetségesebb vagyok, mint te; jobban tudom kezelni a dolgokat, mint te; és nálad jobban beszélek a külvilággal.” Ha valamilyen munkát is végeznek a gyülekezetben, ha van némi tőkéjük, vagy fel tudnak mutatni valamilyen hozzájárulást, még kevesebbre tartják Istent. Vajon az igazságra törekednek az ilyen emberek? (Nem.) Az igazságra nem törekvő emberek tömérdek rút magatartásformát tanúsítanak, és egy szemernyi értelem sem szorult beléjük. Így az ilyen emberek gyakran fennakadnak az emberek, események és dolgok külsőségein: az egyik pillanatban azt gondolják, igaza van Istennek, a másikban azt, hogy téved; az egyik pillanatban azt gondolják, hogy van Isten, a másikban azt, hogy nincs; az egyik pillanatban azt gondolják, hogy Isten a menny és a föld és minden dolog szuverén Ura, a másikban kétségbe vonják szuverenitását a menny és a föld és minden dolog felett. Szüntelenül harc és csata dúl a szívükben. Noha a második embertípushoz tartozóknak van lelki megértésük és a szó legsekélyesebb értelmében az igazságot is értik – ami a puszta szavakat és doktrínát jelenti, de ami mégis némi felfogóképességnek tekinthető –, miközben értenek bizonyos igazságokat, soha nem ültetik azokat gyakorlatba. Melyek a megnyilvánulásaik? A munkára törekvés, az áldásokra törekvés, a saját bizonytalan hitük megelégítésére és a lelkük fenntartására való törekvés, valamint a hírnévre és státuszra törekvés. Ez a második embertípus.

A harmadik típusba azok tartoznak, akiknek van lelki megértésük, és törekednek az igazságra. A lelki megértéssel rendelkező emberek képesek megérteni, amit Isten szavai mondanak, összevetni magukkal az Isten szavaiban leleplezett különféle állapotokat, és felismerni, hogy mi problémás a saját állapotukban. Ugyanakkor, ha képes vagy az összevetésre, az még nem jelenti azt, hogy az igazságra törekvő ember vagy. Csak akkor törekszel az igazságra, ha az önmagaddal való összevetést követően gyakorolsz is és be is lépsz. Ha az emberek képesek megérteni Isten szavait, és az Isten szavaiból megértett alapelvekre építkezve igazán belépni, miként nyilvánulnak meg az igazságra törekvés tekintetében? Egyfelől, képesek elfogadni Isten megbízatását és jól végezni a kötelességüket. Másfelől, képesek keresni az igazságot, amikor az Isten által elrendezett körülményekkel szembesülnek, és eljutni az alávetettségre. Azonkívül a mindennapi életük során hangsúlyt fektetnek a különféle állapotaik és megnyilvánulásaik valamennyi oldalának vizsgálatára; ez képessé teszi őket arra, hogy összevessék magukat Isten szavaival, megoldják a problémákat és eljussanak odáig, amikor már elvszerűen közelítenek mindenféle dologhoz, és mindenféle dologban van gyakorlási útjuk. A legutóbb például Pál hét fő bűnéről beszéltem és azokat elemeztem; bizonyára képesek vagytok összevetni magatokat az elhangzottakkal, igazán megérteni és gyakorolni azt, valamint belépni abba. Az összevetés és az életbe való belépés szorosan összekapcsolódnak egymással. Az önmagatokkal való összevetés képessége az életbe való belépés kapuja. Az, hogy miként léptek be, miután átmentetek a kapun, attól függ, hogy értitek-e az igazságnak ezt az aspektusát. Amikor értitek az igazság egyik aspektusát, be tudtok lépni a valóság egyik aspektusába, és amikor két aspektusát értitek az igazságnak, a valóság két aspektusába tudtok belépni. Ha csak a doktrínát értitek és nem vagytok birtokában a belépés alapelveinek, akkor nem lesztek képesek belépni a valóságba. Kulcsfontosságú ezért, hogy mindenekelőtt sok igazságot megértsetek. Hogyan érthettek meg sok igazságot? Sokat kell olvasnotok Isten szavait, elmélkednetek kell az Ő szavain, fel kell ismernetek az összefüggéseket Isten szavai és a való életetek, valamint az általatok végzett kötelességek között, alapelveket kell találnotok a gyakorláshoz, és utat kell találnotok a gyakorláshoz. Akkor azután könnyű lesz belépnetek a valóságba. Ha valódi problémák állnak fenn, össze kell vetnetek azokat Isten szavainak releváns szakaszaival, és meg kell oldanotok azokat. Ha elképzeléseitek vagy félreértéseitek vannak Istennel kapcsolatban, akkor még inkább szükséges összevetést végeznetek Isten szavaival, tisztán látnotok, hogy valójában milyen módon tévesek és milyen természetű problémát jelentenek ezek az elképzelések és félreértések. Tudnotok kell kielemezni ezeket a problémákat, majd keresni a megfelelő igazságokat a megoldásuk érdekében. Ez az életbe való belépéshez vezető út. Pál igen sokat munkálkodott, de volt-e vajon útja az életbe való belépéshez? Egyáltalán nem volt. Mi volt az első Pál hét fő bűne közül? Az, hogy helyes törekvésként kezelte a koronára törekvést és az áldásokra törekvést. Milyen szempontból helytelen az áldásokra törekvést célul kitűzni? Abból, hogy teljesen ellentétes az igazsággal, és nincs összhangban Istennek az emberek megmentésére irányuló szándékával. Ha egyszer az áldás elnyerése nem megfelelő cél az emberek számára, akkor milyen célra helyes törekedniük? Az igazságra törekvés, a beállítottság megváltozására való törekvés és az Isten vezényléseinek és rendeléseinek való maradéktalan alávetettség képessége: ezekre a célokra kell törekedniük az embereknek. Mondjuk például, hogy elképzeléseid és félreértéseid támadnak amiatt, hogy megmetszenek, és képtelenné válsz az alávetettségre. Miért nem tudod alávetni magad? Azért, mert úgy érzed, kihívást jelent a rendeltetési helyed vagy az az álmod, hogy áldást nyersz. Negatív és zaklatott leszel, és fel akarod adni a kötelességed. Mi az oka ennek? Probléma van a törekvéseddel. Hogyan kellene vajon megoldani? Feltétlenül szükséges, hogy azonnal felhagyj ezekkel a téves elképzelésekkel, és hogy azonnal keresd az igazságot romlott beállítottságod problémájának megoldása érdekében. Ezt kell mondanod magadnak: „Nem léphetek ki, továbbra is jól kell végeznem teremtett lényi kötelességemet, és félre kell tennem azt a vágyamat, hogy áldott legyek.” Ha lemondasz az áldás utáni vágyról és az igazságra törekvés útján jársz, lekerül egy teher a válladról. Vajon ekkor is képes leszel még a negativitásra? Noha időnként még mindig negatív vagy, nem engeded, hogy ez korlátozzon téged, és a szívedben folyamatosan imádkozol és harcolsz, miközben törekvésed célját az áldásra és a rendeltetési helyre törekvésről az igazságra törekvésre változtatod és ezt gondolod magadban: „Az igazságra törekvés egy teremtett lény kötelessége. Megérteni ma bizonyos igazságokat – nincs ennél nagyobb aratás, ez a lehető legnagyobb áldás. Még ha Isten nem is akar engem, s ha nincs is jó rendeltetési helyem, és ha szertefoszlott is a reményem azzal kapcsolatban, hogy áldást nyerhetek, akkor is megfelelően kell végeznem a kötelességemet, muszáj így tennem. Bármilyen ok adódjék is, nem fogom hagyni, hogy az befolyásolja a kötelességem megfelelő végzését, nem fogom hagyni, hogy hatással legyen Isten megbízatásának végrehajtására; e szerint az alapelv szerint fogom viselni magam.” És mindeközben vajon nem emelkedtél-e fölül a hús-vér test korlátain? Némelyek ezt mondják talán: „Nos, mi van, ha még mindig negatív vagyok?” Akkor keresd ismét az igazságot, hogy megoldd! Akárhányszor ess is negativitásba, ha egyre csak keresed az igazságot a megoldás érdekében, és folyamatosan törekszel az igazságra, lassanként ki fogsz jönni a negativitásodból. Egy nap pedig azt fogod majd érezni, hogy nem vágysz többé az áldások elnyerésére, nem korlátoz a rendeltetési helyed és a sorsod, s hogy könnyebben és szabadabban élsz e dolgok nélkül. Azt érzed majd, hogy kimerítő volt a korábbi életed, amelynek minden napját az áldások elnyerését és a rendeltetési helyedet szem előtt tartva élted. Az áldások elnyerése érdekében beszéltél, dolgoztál és törted a fejed minden nap – és végül mi hasznod lett belőle? Mi értéke van az ilyen életnek? Nem az igazságra törekedtél, hanem jelentéktelen dolgokra pazaroltad a legjobb napjaidat. Végül semmilyen igazságot nem nyertél el, és egyetlen tapasztalati tanúságtételről sem tudtál beszélni. Bolondot csináltál magadból, nagy szégyent hoztál a fejedre és kudarcot vallottál. És mindezt miért? Azért, mert túlságosan akartad az áldásokat, és mert túlságosan hatalmába kerítette a szívedet és túl szorosan gúzsba kötött a sorsod és a rendeltetési helyed. Ám ha majd eljön az a nap, amikor kiszabadulsz a kilátásaid és a sorsod fogságából, képes leszel mindent hátrahagyni és Istent követni. Mikor leszel képes teljesen elengedni ezeket a dolgokat? Ahogy szüntelenül mélyül az életbe való belépésed, el fogsz jutni oda, amikor megváltozik a beállítottságod, és ekkor leszel képes teljesen elengedni őket. „Akkor engedem el ezeket a dolgokat, amikor csak akarom” – mondják egyesek. Összhangban van ez a természeti törvénnyel? (Nincs.) Mások ezt mondják: „Rájöttem, hogy is van ez: én egyszerű ember vagyok, nem olyan bonyolult vagy törékeny, mint ti, többiek. Túl nagyok az ambícióitok és vágyaitok, ami azt mutatja, hogy mélyebb a romlottságotok az enyémnél.” Valóban ez volna a helyzet? Nem ez a helyzet. Minden emberben ugyanaz a romlott természet van, és nincs különbség a romlottságuk mélységében. Mindössze abban a tekintetben van köztük különbség, hogy van-e emberi mivoltuk vagy nincsen, és hogy miféle emberek. Azoknak, akik szeretik és elfogadják az igazságot, viszonylag mély és világos tudásuk van a saját romlott beállítottságukról, mások pedig – tévesen – azt hiszik róluk, hogy mélységesen romlottak. Azok, akik nem szeretik vagy nem fogadják el az igazságot, rendre azt gondolják, hogy nincs bennük romlottság, és hogy ha néhány dologban jól viselik magukat, akkor máris szent emberek lesznek. Ez a nézőpont nyilvánvalóan nem állja meg a helyét – valójában nem arról van szó, hogy a romlottságuk felszínes, hanem hogy nem értik az igazságot, és nincs világos tudásuk a romlottságuk lényegéről és igazságáról. Röviden: aki hinni akar Istenben, annak el kell fogadnia az igazságot, gyakorolnia kell az igazságot, be kell lépnie a valóságba, és változtatnia kell az életfelfogásán, s csak ezután lesz képes változtatni a törekvése helytelen irányán és útján, valamint egészen megoldani az áldásokra törekvés és az antikrisztusok útján járás problémáját. Ha így tesz, megmentheti és tökéletesítheti őt Isten. Ezt a célt szolgálja valamennyi igazság, amit Isten az ember megítélése és megtisztítása végett kimond.

Nos, van-e közöttetek olyan, akiben még mindig ott a vágy, hogy Isten legyen? (Nincs.) Vajon azért nem vágytok ezután, mert nem mertek, vagy mert nincs hozzá reményetek, esetleg megfelelő hátteretek és környezetetek? Nehéz megmondani. Először is, annyi bizonyos: senki sem szeretne aktívan törekedni arra, hogy Isten legyen. Ám ha – különleges körülmények esetén – lennének olyanok, akik hódolva tisztelnének, magasztalnának, gyakran dicsérnének és méltatnának téged, akiknek a szívében státuszod lenne, és akikben – tudtukon kívül is – egyfajta tökéletes és hatalmas kép alakulna ki rólad, valamint akik, noha nem tennének tanúságot melletted, mint Isten mellett, és tudnák, hogy ember vagy, mégis úgy tisztelnének, úgy engedelmeskednének neked, és úgy kezelnének téged, mintha Isten lennél – vajon hogyan éreznél akkor legbelül? Nem éreznél talán kivételes örömöt és elégedettséget? (De igen.) Ez elég annak bizonyításához, hogy még mindig megvan benned ez a vágy. Mindenkiben ott a vágy, hogy Isten legyen, akinek romlott a beállítottsága. Egyszerűen arról van szó, hogy ha senki sem kezel téged Istenként, akkor alkalmatlannak érzed magad. Ám ha alkalmasnak érzed magad, ha megfelelő a környezet, és elégségesek a feltételek, te fogod erre a pozícióra emelni magadat. Vagy talán nem emeled fel magadat, de vajon szerény maradsz-e akkor is, ha mások nyíltan így tesznek? „Fenntartások nélkül” elfogadod, hogy felemeljenek. Mi történik itt? A Sátán természete mélyen befészkelte magát az emberbe, ami megoldatlan problémát jelent a számára: soha nem ember, hanem mindig csak Isten akar lenni. Vajon Istenné lehet valaki mindössze azáltal, hogy vágyik rá? A Sátán mindig Isten akart lenni, és mi történt vele? Levettetett a mennyből a földre. Ez lett a Sátán sorsa amiatt, hogy Isten akart lenni. Mondjátok meg Nekem, Én vajon hogyan érzek a saját identitásommal, státuszommal és lényegemmel kapcsolatban? Természetesen nem tudjátok. Nem érzek semmit; minden nagyon normális. A megtestesült Isten különösen gyakorlatias és normális. Nincs Benne semmi természetfeletti, nincsenek különleges érzései. Tudod magadról, hogy mit gondolsz; tudod, mit kedvelsz; tudod, melyik családba születtél, hány éves vagy, és mennyi oktatásban részesültél; tudod, hogy nézel ki. De vajon normális dolog azt is tudni, hogy mi a belső lényeged, vagy az a normális, ha nem tudja az ember? (Az a normális, ha nem tudja.) Az a normális, ha nincsenek az embernek ezzel kapcsolatos érzései. Természetfeletti volna, ha lennének érzései ezzel kapcsolatban. Az nem volna a hús-vér testből eredő dolog, és nem volna normális emberi mivolt. A természetfelettiség abnormális. Azok, akik mindig abnormális módon viselkednek, és akiknek abnormális érzéseik vannak, gonosz lelkek, nem pedig halandó lények. Egyesek azt kérdezik Tőlem, hogy tudom-e, ki vagyok. Mondjátok meg Nekem, tudhatom én ezt? Kellene tudnom? Normális emberi mivolt szerinti logikám és gondolkodásmódom van. Normális gondolataim vannak, és a hús-vér test szerinti, normális, rutinszerű életem. A normális emberi mivoltra jellemző tudatom, racionalitásom és ítélőképességem van, és birtokában vagyok az önuralom, a dolgok kezelése és más normális emberi mivoltúakkal való érintkezés alapelveinek. Ezek a dolgok mind világosak. Amikor arról van szó, hogy miként tegyem a dolgokat, hogyan kezeljem a különböző embereket, hogyan segítsek embereknek, és mely embereknek segítsek: ott vannak számomra ezek az alapelvek. Az, hogy normális emberi mivoltban élek, és teszem azokat a dolgokat, amelyeket tennem kell, normális emberi mivolt. Nincs benne semmi természetfeletti. Isten nem tesz természetfeletti dolgokat. Normális dolog, hogy nem tudom. Ha tudnám, abból gond lenne. Miért lenne gond belőle? Ha tudnám, teher lenne rajtam, túl sok dolog lenne érintett, és ezek ellentétbe kerülnének egymással, mivel az általam ismert rész nem a hús-vér testből és nem az anyagi világból való, hanem természetfeletti lenne, és ellentétben állna e világ dolgaival. Éppen úgy, ahogy némelyek képesek meglátni a szellemi birodalomban történő dolgokat. A hús-vér testben és az anyagi világban élnek, mégis látnak egy nem emberi, immateriális világot. Két világot látnak, és furcsa dolgokat tudnak mondani. Ez nem normális. Ez befolyásolni fogja mások gondolatait és munkáját. Ettől függetlenül mégis szükséges, hogy az Istenben hívő és az igazságra törekvő emberek tudjanak valamit a szellemi birodalom dolgairól. Sok minden van, amiről semmiképpen nem tudhatnak az emberek, de valójában nem veszteség a tudás hiánya; tudni és nem tudni egyaránt rendben van. Isten behatárolta azoknak a dolgoknak a körét, amelyeket megérthetnek, tudhatnak és érezhetnek a halandók. Isten egyetlen mondattal sem mond kevesebbet annál, amit tudnod kell – Ő mindent elmond neked, és nem hagyja, hogy bármilyen ismeretnek híján maradj. Amit azonban nem szükséges tudnod, azt alaposan elzárja előled. Nem közli veled és nem zavarja meg a gondolataidat és az elmédet. Egy másik aspektus, hogy a halandók számára afféle titkoknak, furcsa jelenségeknek vagy egy másmilyen világból való dolgoknak tűnnek a szellemi birodalom dolgai. Szívük szerint tudni akarnának róluk az emberek, de mihez tudsz kezdeni az ilyen ismerettel? Képes vagy igazolni? Képes vagy a részévé válni? A szellemi birodalom számos dolga titok, és nem fedhető fel idő előtt. Olyasvalami ez, amiben senki sem vehet részt – elegendő korlátozott tudással rendelkezni. Isten e világ és az emberi faj szuverén ura, és túl sok a misztérium. Isten szavait, igazságait és szándékait kell megértenünk; be kell lépnünk az igazságvalóságokba, alá kell vetnünk magunkat Isten szuverenitása teljességének, ami csak hozzáférhető az emberek számára, meg kell azt értenünk és el kell ismernünk, majd képessé kell válnunk arra, hogy féljük Istent, Teremtőnkként elismerjük Őt, elismerjük azt a tényt, hogy Isten mindenek felett szuverén Úr, végezetül pedig ki tudjuk mondani azokat a szavakat, amelyeket Jób kimondott: „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” (Jób 1:21). Mit kell megtapasztalniuk az embereknek ahhoz, hogy elérjék ezt az eredményt? Meg kell tapasztalniuk az ítéletet és fenyítést, azt, hogy megmetszik, hogy próbára teszik és finomítják őket, valamint mindazokat a körülményeket, amelyeket Isten elrendez, és azokon keresztül meg kell ismerniük Isten cselekedeteit, meg kell ismerniük az Ő természetét, meg kell érteniük a Teremtő lényegét és képessé kell válniuk arra, hogy összevessék magukat Isten általuk olvasott szavaival vagy az általuk hallott prédikációkkal. Végül azután, bárhogy bánik is velük Isten, akár ad nekik, akár elvesz tőlük, valós és pontos megértésre jutnak Isten cselekedeteit illetően, s a teremtett lények racionalitásához illő módon vetik alá magukat azoknak és fogadják el azokat. Ez az, amit Isten véghez akar vinni.

Térjünk vissza a mai beszélgetésünk témájára! Alapvetően ez a három típusa van az igazságra törekvő és az igazságra nem törekvő emberek megnyilvánulásainak. Részletesen ismertettem a különbségeket e három embertípus között: az első típusba azok tartoznak, akiknek nincs lelki megértésük; a második típusba azok, akiknek van lelki megértésük, de nem törekednek az igazságra; a harmadik típusba pedig azok, akiknek van lelki megértésük, és törekednek az igazságra. Melyiknek van reménye e három embertípus közül az igazságvalóságokba történő bemenetelre és az üdvösség elérésére? (A harmadiknak.) Melyik embertípusnak van reménye az igazságvalóságokba történő bemenetelre, vagyis arra, hogy olyan emberré váljon és alakuljon át, aki birtokában van az igazságvalóságoknak? (A másodiknak.) Ebben az esetben lényegében halálra ítéltetett az első embertípus? Képesek vajon lelki megértéssel rendelkező vagy legalább fél megértéssel rendelkező emberekké válni azok, akiknek nincs lelki megértésük? Azoknak, akik félig értenek, van egy kevés reményük; ők egy kicsit jobbak azoknál, akiknek egyáltalán nincs lelki megértésük. Melyiknek van nagyobb reménye e három embertípus közül az üdvözülésre? (A harmadiknak.) És mi a helyzet a második embertípussal? (Az az egyén törekvésétől függ. Ha képes igazi fordulatot venni, bűnbánatot tartani és az igazságra törekedni, akkor lehet reménye az üdvözülésre.) Hadd legyek őszinte hozzátok: még mindig nem láttok egészen tisztán a második embertípust illetően. Noha a második típusba tartozóknak van lelki megértésük, olyan emberek, akik nem törekednek az igazságra, és ez kritikus. Függetlenül attól, hogy van-e lelki megértésük vagy nincs, amíg nem törekednek az igazságra, semmiképpen sem nyerhetnek üdvösséget. Az első embertípusra szeretnék itt hangsúlyt fektetni: azokra, akiknek nincs lelki megértésük. Mondjuk, hogy nincs lelki megértésük, de jó emberi mivoltuk van, és készségesen feláldozzák magukat Istenért, bármit mond Isten, figyelnek rá, és alávetett szívvel rendelkeznek – arról van csak szó, hogy nincs felfogóképességük az igazságot illetően, arra azonban képesek, hogy megértsenek valamit Isten szavaiból és összevessék velük magukat, majd gyakorolják azokat és belépjenek azokba. Az ilyen embereknek van reményük az üdvözülésre. Azáltal, hogy egy ideig ilyen megtapasztalásban van részük, lassanként kialakul a lelki megértésük. Minél figyelmesebben olvassák Isten szavait, annál inkább megvilágosítja őket a Szentlélek; képesek összevetni a saját állapotukkal, amit Isten szavaiból megértettek, elfogadni, ahogy Isten megmetszi őket, s hasonlóképpen Isten ítéletét és fenyítését, próbatételeit és finomítását is, képesek megfizetni ennek az árát, végül pedig megfelelően változtatni a beállítottságukon. Az ilyen emberek is az igazságra törekvőknek számítanak. Mivel az igazságra törekvőknek minősülnek, van-e reményük az üdvözülésre? (Igen.) Igen, van – így aztán nem lehet halálra ítélni ezeket az embereket. Éppen ellenkezőleg: nehéz megmondani, hogy milyen sors vár az olyasfajta emberekre, akik értik az igazságot és össze is vetik vele magukat, ám soha nem lépnek bele. Mi ennek a problémának a gyökere? (Az igazsághoz való viszonyulásuk.) Az igazsághoz való viszonyulásuk, ami tiszteletlen és megvető. Mit jelent a „megvetés”? Az igazság el nem fogadását, az igazság lenézését jelenti. Azt jelenti, hogy nem ismerik el igazságként és nem veszik komolyan Isten szavait. Nem számít, mennyit értenek abból, amit hallanak, nem gyakorolják az igazságot; és nem számít, mennyire vetik magukat össze az igazsággal, még ha tudják is magukról, hogy miféle emberek, akkor sem térnek meg. Habár tudják, hogy az igazság gyakorlása az Istenben való hit legfontosabb aspektusa, az ilyen emberek számára irreleváns a „gyakorlás” szó. Az ilyen emberek nem könnyen nyernek üdvösséget.

Hogyan definiáljuk tehát az igazságra törekvést? Pontosan micsoda az igazságra törekvés? Ki tudja megmondani Nekem? (Az, amikor az ember képes elfogadni Isten szavait, önvizsgálatot tartani Isten szavai alapján és összevetni magát Isten szavaival, és amikor belépése is van az életbe. Csak ez számít igazságra törekvésnek.) Így van. Csak azáltal lesz valaki az igazságra törekvő emberré, ha elfogadni és gyakorolni is képes az igazságot. Ha nem fogadja el Isten szavait és nem képes elgondolkodni önmagán, akkor nem lesz belépése az életbe, és nem olyan ember, aki az igazságra törekszik. Éppen ezért közvetlen kapcsolat van az igazságra törekvés és az életbe való belépés között. Ha valaki sok szót és doktrínát el tud mondani, de még sosem gyakorolta az igazságot, nincs igaz hite Istenben, és még ha tisztán látja is valamiről, hogy az Isten szuverenitása, rendelése és Istentől jövő dolog, akkor sem veti alá magát, hanem ellenáll, ítélkezik és egyre csak lázadozik, valamint ha továbbra is sátáni filozófiák szerint él és a saját preferenciái szerint tesz dolgokat, akkor nem az igazságra törekvő ember. Némelyeknek van lelki megértésük és képesek megérteni Isten szavait, de nem szeretik az igazságot, ezért nem is gyakorolják az igazságot – az ilyenek nem igazságra törekvő emberek. Némelyek készek törekedni az igazságra, de túl gyenge képességűek, és képtelenek elérni az igazságot. Így aztán sok éven át hisznek Istenben, de nem tudják megérteni az igazságot. Vajon igazságra törekvők az ilyen emberek? Nem. Melyek a fő megnyilvánulásaik azoknak, akik nem törekednek az igazságra? Elsősorban az, hogy nem olvassák Isten szavait, nem hajlandóak Istenhez imádkozni, és még kevésbé az igazságról beszélgetni, de még összejövetelekre járni és prédikációkat hallgatni sem hajlandóak. Amikor prédikációkat hallgatnak, úgy érzik, mintha minden szó közvetlenül nekik szólna és őket leplezné le, amitől sarokba szorítva és kényelmetlenül érzik magukat. Így aztán valahányszor eljön az ideje, hogy meghallgassanak egy prédikációt, szívesebben aludnának vagy cseverésznének. Jó néhány ilyen ember van. Csak azért hisznek Istenben, hogy áldottak legyenek, nem pedig azért, hogy elfogadják az igazságot, elnyerjék az igazságot, levessék a romlottságukat, emberi hasonlatosságot éljenek meg, vagy hogy üdvösséget nyerjenek Istentől. Elsősorban az a probléma gyökere, hogy nem szeretik az igazságot, és nem érdekli őket az igazság. Csak azért hisznek Istenben, hogy áldást nyerjenek. Egyedül ez áll a vágyaik középpontjában. Képesek munkát végezni és feladni dolgokat az áldások elnyerése érdekében, de az igazságot nem tudják elfogadni, és nem érdekli őket az igazság. Azt gondolják, elég, ha doktrínákat értenek, hogy ha kevesebb gonosz dolgot tesznek, az azt jelenti, hogy megváltoztak, és hogy ha munkát végeznek, feladnak dolgokat, s ha a tetejébe még szenvednek is, akkor az feljogosítja őket az áldásokra. Így látják az Istenben való hitet. Éppen ezért nem számít, hány éven át hisznek, nem számít, hány doktrínát értenek és hányról tudnak prédikálni, és az sem számít, hogy hány szó hagyja el az ajkukat, amely összhangban van az igazsággal: soha nem képesek gyakorolni az igazságot, változatlanul megmutatkoznak akaratos, élvhajhász és féktelen beállítottságaik, lépten-nyomon a maguk büszkeségét és érdekeit védik, rendkívül önzők és alantasak, és hiába intik vagy metszik meg őket, nem tudják elfogadni, és egy szemernyi alávetettséget sem mutatnak. Az ilyen emberek úgy cselekednek, ahogy a kedvük tartja, nem egyeztetnek másokkal, mielőtt cselekednének, vagy ha igen, azt is csak a formalitás kedvéért és csak akkor, amikor nincs más választásuk – nem beszélnek egyenesen, kerülgetik a forró kását, és végül mégiscsak elérik, hogy úgy táncoljanak a többiek, ahogy ők fütyülnek. Milyen beállítottságot fed fel ez a fajta viselkedés? (Csalárdságot.) Nem csupán csalárdság ez, hanem valami még súlyosabb. Bármennyire is megnyerő szavakkal adnak tanácsot másoknak, magyarázzák, hogy ezek Isten házának a rendelkezései és vesznek rá másokat önmaguk alávetésére, ha róluk van szó, ők nem így viselkednek. Helyette hajthatatlanok és lázadók, nem vetik alá magukat és képtelenek alávetni magukat Isten vezényléseinek és rendeléseinek. Ezenkívül hogyan nyilvánulnak még meg, amikor másokkal beszélnek? Világi ügyekre vonatkozó filozófiák szerint cselekszenek, folyton azt keresve, hogy miből származhat előnyük, és a személyes kapcsolataikat védve. Az ilyen típusú emberek különösen alattomos beállítottságúak. Mi áll az alattomosságuk hátterében? Az elvetemültség. Az elvetemült beállítottságot általában nem könnyű felismerni. Amikor az elvetemült beállítottságú emberek másokkal beszélnek, mindig van benne némi próbára tétel és vizsgálódás az információért. Nem mondják ki egyenesen a dolgokat, és ha meg is nyílnak, csak azt akarják elérni vele, hogy kiöntsd nekik a szívedet, miközben ők soha nem közölnek semmi valódit magukról. Némelyek ezt mondják: „Hogy mondhatod, hogy soha nem közölnek semmi valódit magukról? Folyton beszélgetnek az emberekkel a romlott beállítottságaikról.” Mit számít ez a kis beszélgetés? Senkinek sem mondják el, hogy valójában mit gondolnak legbelül. Azonkívül különféle taktikákat és módszereket vetnek be, vagy különféle szófordulatokat használnak azért, hogy mindenáron eltakarják és elfedjék, kik is ők, és hamis képet tárjanak az emberek elé. Ha valaki megtudja róluk, hogy milyenek is valójában és hogy milyen rossz dolgokat követtek el, tettetik magukat, szólnak néhány bűnbánó szót, és félrevezető módszereket alkalmazva igyekeznek elhitetni az emberekkel, hogy megbánták és megváltoztak. Ha ismét valami rosszat tesznek és napvilágra kerülnek a rossz cselekedeteik, minek köszönhetően kiderül róluk, hogy valójában gonosz emberek, törni kezdik a fejüket és minden lehetséges módot számba vesznek, amivel eltitkolhatják ezt a tényt és elérhetik, hogy továbbra is testvérként kezeljék őket a többiek. Milyen beállítottság ez? Elvetemült beállítottság. Az ilyen elvetemült beállítottságú emberek nem csak hogy semmiképpen nem fogadják el az igazságot, hanem a színleléshez is nagyon értenek, és mindig előállnak valamilyen ügyes védekezéssel vagy önigazolással. Képmutató farizeusok. Az ilyen típusú emberek azoktól félnek a leginkább, akik az igazságról beszélgetnek, akik feltárják a szívüket, hogy megismerjék és kielemezzék magukat, vagy éppen leleplezik a valós tényeket egy üggyel kapcsolatban, és ezáltal őket is. Rendkívül bosszúsak lesznek és nem akarnak odafigyelni, valahányszor az igazságról beszél valaki; ellenáll és megriad tőle a szívük. Ez teljességgel leleplezi azt a rút oldalukat, hogy idegenkednek az igazságtól. Egy másik problémája is van az ilyen típusú embereknek azon kívül, hogy értik, de nem gyakorolják az igazságot, éspedig az, hogy ellenállást és megvetést tanúsítanak a pozitív dolgok és a helyes nézetek irányában, és különösen az igazsággal összhangban lévő szavak iránt. Semmilyen pozitív dolgot és az igazsággal egyező szót nem fogadnak el, amennyiben nem felel meg annak, amit ők jónak tartanak, vagy ha valaki más mondta, nem pedig ők. Milyen beállítottság ez? Ostobaság, hajthatatlanság és butaság. Hogyan ítélheted meg, hogy az igazságra törekszik-e valaki? Először is azt kell megnézni, hogy mit fednek fel és hoznak napvilágra a kötelességeik szokásos végrehajtása és a cselekedeteik során. Ebből megláthatod az illető beállítottságát. A beállítottságából pedig látható, hogy elért-e bármi változást vagy nyert-e bármiféle belépést az életbe. Ha valaki romlott beállítottságokon kívül semmi mást nem fed fel a cselekedeteivel, akkor egész biztosan nem az igazságra törekvő ember. Van-e belépésük az életbe azoknak, akik nem törekednek az igazságra? Nem, egész biztosan nincs. Azok a dolgok, amelyeket nap mint nap tesznek, a körbe-körbe futkosásuk, az áldozathozataluk, a szenvedésük, az ár, amit fizetnek – bármit tesznek is, mind csak munkavégzés, ők pedig munkások. Akárhány éve hisz is valaki Istenben, az számít a leginkább, hogy szereti-e az igazságot. Az, hogy mit szeret és mire törekszik valaki, abból látható meg, hogy mit szeret a leginkább csinálni. Ha a legtöbb dolog, amit tesz, megfelel az igazságalapelveknek és Isten követelményeinek, akkor az igazságot szerető és az igazságra törekvő ember. Ha képes gyakorolni az igazságot, és ha a kötelességének végrehajtása körében végez dolgokat nap mint nap, akkor van belépése az életbe és birtokában van az igazságvalóságoknak. Bizonyos dolgokban talán helytelenül jár el, vagy nem érti pontosan az igazságalapelveket, esetleg makacs előítéletei vannak e tekintetben, vagy olykor arrogáns és önelégült, a maga útjaihoz ragaszkodik, és nem fogadja el az igazságot, ám ha később képes megtérni és az igazságot gyakorolni, az kétségkívül azt bizonyítja, hogy van belépése az életbe, és hogy az igazságra törekszik. Ha semmi mást nem fed fel valaki a kötelessége végrehajtása során, mint romlott beállítottságokat, hazugsággal teli szájat, büszkeséget, élvhajhászást, mérhetetlen nagyképűséget, miszerint ő a saját maga törvénye, aki azt tesz, amit csak akar, és így tovább, valamint ha – akárhány éve hisz is Istenben és akárhány prédikációt hallott is – a legcsekélyebb mértékben sem változtak meg e romlott beállítottságai, akkor ez az illető egész biztosan nem olyasvalaki, aki az igazságra törekszik. Azok közül, akik sok éve hisznek már Istenben, sokan nem látszanak gonosz embereknek kívülről, és akár még jó viselkedésformáik is lehetnek. Igen szenvedélyesen hisznek Istenben, de az életfelfogásuk egyáltalán nem mutat változást, és egy kevéske tapasztalati tanúságtételük sincs, amit megoszthatnának. Nem szánalmasak az ilyen emberek? Annyi éve hisznek már Istenben, de a legcsekélyebb tapasztalati tanúságtételről sem beszélhetnek. Az ilyen emberek tisztán csak munkások. Igazán szánalmasak! Röviden: ahhoz, hogy megítélhesd, hogy törekszik-e valaki az igazságra, és van-e belépése az életbe, azt kell megnézned, hogy milyen beállítottságot és lényeget fed fel és juttat kifejezésre, valamint hogy történt-e bármi változás a beállítottságában. Nem tartható fenn sokáig, ha valaki mindig csak szavakról és doktrínákról beszél, sem az örökös álcázás és megtévesztés. Az ilyen ember nem másokat csap be, hanem csak magának árt. Azokat, akik nem szeretik az igazságot, és nem törekednek az igazságra, előbb-utóbb felfedik és kivetik. Csak az nyerhet belépést az életbe és csak annak változhat meg a beállítottsága, aki elfogadja és gyakorolja az igazságot.

Befejeztem a beszélgetést arról, hogy mi az életbe való belépés, mi az igazságra törekvés, valamint az igazságra törekvő emberek különféle megnyilvánulásairól is. Az embereknek össze kell vetniük ezeket a dolgokat önmagukkal, és ha értik az igazságot, gyakorlatba kell ültetniük azt. Mi a legnagyobb nehézség az Istenben hívő emberek többsége számára? Az, hogy értik az igazságot, de nem gyakorolják. Össze tudják ugyan vetni magukat Isten szavaival, miután elolvasták azokat, és képesek némi ismeretet nyerni önmagukkal kapcsolatban, de akkor vajon miért nem tudják gyakorlatba ültetni az igazságot? A legtöbb ember nem talál erre magyarázatot. Például, minden ember arrogáns beállítottságú – valamennyien különösen arrogánsak és önelégültek. Az emberek többsége képes ezt felismerni, de vajon el tudják kerülni, hogy arroganciájuk feltáruljon? Nem könnyű ezt elérni. Noha össze tudják vetni magukat Isten szavaival, amikor olvassák azokat, el tudják ismerni, hogy arrogáns beállítottságúak, és van útjuk a gyakorlásra, a nehézség az, hogy valahányszor tesznek valamit, gyakran a saját preferenciáik, szándékaik és céljaik szerint cselekszenek, és nem látják, hogy ezek mind a romlott beállítottságukkal kapcsolatosak. Meg kell tanulniuk felismerni ezeket a dolgokat, és érteniük kell az igazságot, helyre kell hozniuk, amit helyre kell hozni, és el kell engedniük, amit el kell engedni. Vagyis nem szabad többé a saját szándékaik, vágyaik, büszkeségük, státuszuk és érdekeik miatt tenniük a dolgokat. Megálljt kell parancsolniuk gonosz cselekedeteiknek, és tartózkodniuk attól, hogy a továbbiakban akár csak egyetlen mondatot vagy cselekedetet is a maguk érdekében mondjanak ki vagy hajtsanak végre. Ha ezt teszed, akkor máris bűnbánó szívet nyertél és elkezdtél változtatni a negatív oldaladon. Az azonban még jobb, ha ennél is kezdeményezőbb vagy, s amellett, hogy nem a magad érdekében beszélsz, arra is képes vagy, hogy kielemezd magad, s engeded, hogy a testvérek meglássák arrogáns beállítottságod megnyilatkozását, hadd tanuljanak, vonjanak le bizonyos tanulságokat és profitáljanak belőle, és hadd találjanak rá a gyakorlás valamely útjára. Mi az, ami nehéz? Nehéz elengedni minden szándékodat, célodat, ambíciódat, vágyadat és érdekedet, nem a magad érdekében tenni dolgokat, s nem a magad érdekében foglalatoskodnod és sürgölődnöd. Pál azt mondta, hogy elvégezte a futását. Kiért futott? (Azért futott, hogy áldást nyerjen és koronát kapjon.) Csakhogy Pál híján volt ennek a megértésnek. Vélhetően még mindig azt gondolta, hogy Istenért fut, azért, hogy teljesítse Isten megbízatását, és semmi esetre sem a maga érdekében. Ezért merészelt ilyen hivalkodóan és szégyentelenül felvágni és önmaga mellett tanúskodni. Nyilvánvalóan magát védte és magyarázkodott. Ugyanakkor ez a legjobb bizonyíték arra is, hogy Pál arról tanúskodott, hogy neki az élet krisztus. Nyilvánvalóan maga mellett tanúskodott és ellene állt az igazságnak; káromolta az igazságot. Sokan vannak, akik mélységesen tisztelik Pált, akiknek ambíciókkal és vágyakkal van tele a szívük, akik mind önmaguk mellett akarnak tanúskodni: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája” (2Timóteus 4:7-8). Azzal, hogy így tesznek, nem engednek vajon szabad utat a vágyaiknak és ambícióiknak, hagyva, hogy azok egyre csak duzzadjanak, s minden helyzetben felfedve azokat, hogy felismerhetőek legyenek? Ha nem tudod legyőzni a vágyaidat, akkor számodra mindennek vége; képtelen leszel belépni az igazságvalóságokba. Mi tehát ennek a dolognak a lényege? (Lázadnunk kell a szándékaink ellen.) A szándékaid elleni lázadás negatív módja a gyakorlásnak. Arra is képesnek kell lenned, hogy aktívan leleplezd őket, éppúgy, ahogy más embereket leleplezel. Ha valami ilyesmit mondanál: „Elmondom nektek az igazságot magammal kapcsolatban: Túlzó ambícióim vannak, és arra vágyom, hogy megnyerjelek benneteket. Most éppen feltárulkozom mindannyiótok előtt. Hajlandó vagyok lázadni a test ellen; nem leszek a Sátán bűntársa. Azzal a céllal leplezem le magam így, hogy tisztán lássátok az igazi arcomat, hogy ne tiszteljetek engem mélységesen”, – vajon milyen hatása lenne az efféle gyakorlásnak? Biztosan mindenki csodálna. Nem lenne ez sokkal jobb, mint az a mélységes tisztelet és megbecsülés, amit mindenféle elemi taktikák bevetésével nyernél? (De igen.) Ez legalább pozitív. Noha mindenki érezne némi csodálatot irántad, felnéznének vajon rád? Némelyek talán igen, de meg kell találnod a módját, amivel elérheted, hogy felhagyjanak ezzel a viselkedéssel. Mindig így leplezd le magad: „Lázadó is vagyok, és súlyosabb a lázadó mivoltom, mint a tiétek. Csalárd és elvetemült is vagyok. Amikor ott és akkor beszéltem, egy cél járt az eszemben, még pedig az, hogy felnézzetek rám, és ne nézzetek le engem.” Miután mindenki hallja ezt, nem csak hogy nem fognak lenézni téged a szívükben, hanem csak még inkább tisztelni fognak. Ez egy őszinte módja a gyakorlásnak. Csak az igazságot szerető emberek tesznek így; akik nem szeretik az igazságot, nem képesek így tenni, bármi történjék is. Ha azt gondolod a szívedben, hogy igazán jó dolog és nagy előjog így tenni, hogy ez tetszik Istennek, és ha vágysz így tenni; ha erős vágy van a szívedben, s hiszed, hogy így kell tenned, és hogy ilyesfajta embernek kell lenned – olyan embernek, aki őszinte, aki becsületes, és akinek sosem hagyja el hazugság a száját, olyan embernek, aki egészen fellázad romlott beállítottsága és a Sátán ellen –, csakis akkor leszel olyasfajta ember, aki igazán a világosságban él. És ha vonzódsz az iránt, hogy ilyen ember légy, és szeretsz ilyen embernek lenni, akkor képes leszel szeretni az igazságot, belépni az igazságba és elengedni azokat a dolgokat, amelyek a Sátántól valók. Ám ha még mindig érdekelnek a saját szándékaid, céljaid, ambícióid, vágyaid és érdekeid, és továbbra is vonz a tudásra, hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvés, akkor még mindig van helyük a szívedben ezeknek a dolgoknak. Ezt mondod: „Hadd vegyem lazán a dolgokat, amíg megfelelő érettséggel nem rendelkezem, és aztán majd meglátjuk.” Ezt önmagad kényeztetésének és az önmagad elleni teljes lázadásra való képtelenségnek nevezik. Ha így kényezteted magad, lassul az életbe való belépésed, és nem csupán nem lesz megoldva a testi gyönyörök, valamint a státuszból fakadó előnyök utáni sóvárgásod problémája, hanem azok csak még inkább makacsabbá válnak. Ebben az esetben ki lehet vajon alaposan takarítani a szívedből a Sátánhoz tartozó dolgokat? Mélyülhet még az élettapasztalatod, és növekedhet tovább az életed? Elérheted még, hogy Isten tökéletesítsen téged? Már beleestél a testi gyönyörökbe, és szorosan megkötöztek a státuszból fakadó előnyök – vajon képes vagy még megszabadulni tőlük? Nem akarsz megszabadulni tőlük; lassanként olyasvalaki leszel, aki félrevezeti az embereket. Ebből baj lesz, és súlyos lesz a bűnöd. Vajon Pálnál miért végződtek a dolgok úgy, ahogy? Azért, mert egyáltalán nem törekedett az igazságra. Mindig a maga ideáljaira és sóvárgásaira törekedett, irányítani akarta Isten választott népét azért, hogy mindannyian őt kövessék, és ezért tett úgy, ahogyan. Keményen dolgozott és árat fizetett, de ebből tőkét kovácsolva üzletelni akart Istennel, s jutalmat és koronát nyerni. Végül megbüntette őt Isten. Ha valaki pontosan ugyanazt az utat követi, amelyet Pál követett, akkor lehetetlen segíteni rajta, és neki teljességgel befellegzett. Aki ugyanolyan típusú ember, amilyen Pál volt, az mind antikrisztus, aki nem fog megtérni, bármi történjék is. Ha csak néhány jellemző rád Pál állapotaiból, de Pál céljától egy kissé különböző célra törekszel, akkor azonnal bűnbánatot kell tartanod, és talán még időben meg tudod ezt tenni. Ha úgy teszel, ahogyan Pál tett, ha mélységesen tiszteled, és ha pontosan ugyanolyan vagy, mint ő, akkor nem csupán álhívő vagy, hanem Isten és Krisztus akarsz lenni. Nem az Istennel való egyenjogúságra törekszel így? A szívedben a homályos mennyei istent imádod; egyenjogú akarsz lenni Krisztussal, és ráadásul úgy kezeled az ajándékaidat és az ismeretedet, mint az életet, a helytelen törekvéseket pedig helyesként. Az, hogy mely célokra törekszel és a törekvésed módja is mind közelebb és közelebb kerül Páléhoz, és egyre tökéletesebben egyezik Pál törekvéseivel. Ez bajt jelent rád nézve; egészen reménytelen vagy, és nem lehet téged megmenteni. Úgy kell tenned, ahogyan Péter tett, és az igazságra törekvés útját kell követned, teljesen fel kell lázadnod a test ellen, és fel kell lázadnod a Sátántól való dolgok ellen is, és csakis akkor lesz reményed a megmenekülésre. Van most utatok arra, hogy üdvösséget nyerjetek? (Az, hogy folytonosan leleplezzük magunkat és elengedjük magunkat.) Először is el kell engedned a személyes szándékaidat, céljaidat, ambícióidat és vágyaidat. Függetlenül attól, hogy aktívan vagy pedig negatívan és passzívan törekszel-e, el kell engedned ezeket a dolgokat és meg kell tanulnod alávetni magad. Ez a legfontosabb. Amikor történik veled valami, és te eldöntöd, hogy így vagy úgy fogsz cselekedni, először azt kell értékelned, hogy miért is cselekszel így. Ha a büszkeség és a státusz miatt, akkor azonnal állj meg és lassíts a cselekvéshez vezető lépéseiden. Így kell imádkoznod: „Istenem, nem vagyok hajlandó ezt tenni. Lázadni akarok ellene, de nincs hozzá erőm. Kérlek, adj erőt, óvj meg engem, és állítsd meg a gonosz cselekedeteimet!” Akkor, észre sem veszed, és lesz erőd. Néha abból fakad az emberek képessége a bűn legyőzésére, a test elleni lázadásra és a romlott beállítottságuk elleni lázadásra, hogy kívánják, akarják és igyekeznek szeretni az igazságot. Olykor Isten munkájára és Istenre való hagyatkozásra van szükség hozzá – az emberek nem tudják elhagyni Istent. Néha érted az igazságot, van utad, amelyet követsz, és azt hiszed, képes vagy függetlenül élni, de amikor új körülményekkel szembesülsz, nem tudod, miként gyakorolj – Istenhez kell imádkoznod és Rá kell hagyatkoznod. Az emberek élete tele van hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel. Elmondható, hogy az emberek soha nem lehetnek Isten nélkül. Akármennyi igazságot értenek is, nem tudják Őt elhagyni. Akárhány negatív pillanatuk vagy akárhány passzív pillanatuk van is, nem hagyhatják el Isten vezetését és útmutatását. Minél többször aláveted magad Istennek, annál inkább gyarapodni fognak az igazságvalóságaid. Az igazságvalóságaid gyarapodása azt jelenti, hogy egyre mélyül az életbe való belépésed. Ahogy mélyül az életbe való belépésed, az azt jelenti, hogy mind inkább megváltozik a beállítottságod. Amikor már sokat változott a beállítottságod, az azt jelenti, hogy érettebb lettél. Az érettséged az életbe való belépésedet tükrözi. Amikor van érettséged, le tudod győzni magad fölött a romlott beállítottságod irányítását és kötelékét, megerősödik a bűn legyőzésére való képességed, és erős lesz a szíved. Nem csupán érzelmi vágy, remény és törekvés lesz benned; nem maradsz ezen a szinten. Helyette felemelkedsz és felnőtté válsz – az igazság birtokában lévő és emberi mivolttal rendelkező emberré leszel. Ez az igazságra törekvés útja, és az igazságra törekvés eredménye is egyben. Látjátok az irányt? Láttok reményt? (Igen.) Az jó dolog.

Az életbe való belépés soha véget nem érő folyamat. Egy egész életet végig kell élni ahhoz, hogy nyerjen belőle és változáson menjen át az ember. Még ha az igazságra törekvés útján jársz is, ha továbbra is testi gyönyörök és a státuszból fakadó előnyök után sóvárogsz, ugyanúgy meg fogsz botlani és el fogsz bukni. Most helyes az utad és megtaláltad az irányodat. Már világosan felismerted azokat a dolgokat, amelyek helytelenek, passzívak, ellenkezőek és negatívak. Van egy határvonal közted és e dolgok között. Ami a pozitív dolgokat illeti, belőlük is elég sokat megértettél és elnyertél, és elég sokat képes vagy már megérteni és elfogadni közülük. E rossz, elvetemült és negatív dolgok és cselekedetek felismerését követően az van már csak hátra, hogy alaposan kiűzd a szívedből ezeket a dolgokat, hogy teljesen elhagyd őket és fellázadj ellenük, majd azután az igazság alapelvei szerint gyakorolj. Ily módon belépésed lesz az életbe. Valójában nem nehéz az életbe való belépés; attól függ csupán, hogy igazán szereted-e az igazságot. Ha igazán szereted az igazságot, akkor nem tudnak legyőzni téged ezek a negatív dolgok. Lehet, hogy egy ideig passzív és gyenge leszel, de akkor is képes leszel tovább haladni előre. Ha nem szereted az igazságot, vagy ha nem szereted annyira erősen az igazságot, s ily módon csak a külső formalitásokra figyelsz, hozol némi áldozatot és odaadsz magadból egy keveset, és képes vagy korán kelni és sokáig fennmaradni azért, hogy végrehajtsd a kötelességedet; ha csak a munkavégzés szintjén vesztegelsz, és nem akarsz eljutni az igazság megértéséig vagy a valóságba történő belépésig, ha beéred azzal, hogy feláldozod magad Istenért és nem követsz el nagy vétkeket, ha stagnálsz és nem haladsz előre, annak vajon mi lesz a következménye? Egyáltalán nem fogod elnyerni Isten jóváhagyását. Ha törekedni akarsz az igazságra azért, hogy sikeres légy, és ha igazán életet akarsz nyerni, az nem egyszerű dolog. El kell engedned a magad érdekeit és el kell hagynod minden helytelen törekvést – így a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekvést, az áldásokra törekvést és a koronára vagy jutalmakra való törekvést. Ezek mindegyikét el kell engedned. Ha igazán szereted az igazságot és élvezed az Isten szavairól való gondolkodást, akkor nem lesz nehéz számodra az életbe való belépés. Ha érted az igazságot, akkor természetszerűleg lesz utad, és nem lesz sok nehézséged.

2018. június 21.

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.