Csak az igazság gyakorlásában van belépés az életbe (Második rész)

Jelenleg előfordulhat még veletek a kötelességeitek végzése során, hogy mindenféle személy, esemény és dolog korlátozzon benneteket? Képesek vagytok ragaszkodni az igazsághoz és az alapelveknek megfelelően tenni a dolgokat? (Nem.) És milyen nehézségeitek adódnak általában? (Néha, amikor azt látom, hogy olyan dolgokat tesznek mások, amelyek ártanak Isten háza érdekeinek, szóvá teszem, de ha azt látom, hogy nem fogadják el, vagy hogy rossz a hozzáállásuk, nem merek vitát kezdeni, ezért kompromisszumot kötök.) Jó vagy rossz dolog a kompromisszum? (Rossz, de attól tartok, hogy ha erőltetem a dolgot, vita lesz belőle, és tönkreteszi a békét, és akkor nem lesz jó benyomásuk rólam az embereknek.) Ha el akarod kerülni a vitákat, annak a kompromisszumkötés az egyetlen módja? Milyen helyzetekben köthetsz kompromisszumot? Ha kis dolgokkal, például az önös érdekeddel vagy a büszkeségeddel kapcsolatos, akkor szükségtelen vitatkozni róla. Dönthetsz úgy, hogy toleráns leszel vagy kompromisszumot kötsz. Ám az olyan dolgokban, amelyek kihatással lehetnek az egyház munkájára és árthatnak Isten háza érdekeinek, muszáj ragaszkodnod az alapelvekhez. Ha nem tartod magad ehhez, akkor nem vagy hűséges Istenhez. Nem önző és aljas dolog vajon, ha úgy döntesz, hogy kompromisszumot kötsz és feladod az igazságalapelveket, csak hogy megőrizd a tekintélyed és fenntartsd az emberi kapcsolataidat? Nem annak a jele, hogy felelőtlenül végzed a kötelességedet és hűtlenné lettél Istenhez? (De igen.) Ha tehát eljönne az az idő a kötelességed végzése során, amikor nézeteltérés van a tagok között, miként kellene gyakorolnod? Megoldja vajon a problémát, ha minden erődet bevetve vitatkozol? (Nem.) Akkor hát hogyan kell megoldanod a problémát? Ebben a helyzetben a probléma megoldása érdekében elő kell állnia valakinek, aki érti az igazságot, és fel kell vetnie a témát, hogy mindkét oldal elmondhassa a magáét. Azután mindannyiuknak együtt kell keresniük az igazságot, és miután imádkoztak Istenhez, ki kell emelniük Isten szavaiból a releváns igazságot, hogy beszélgethessenek róla. Miután beszélgettek az igazságalapelvekről és világosságot nyertek, mindkét oldal képes lesz alávetni magát. Meg kell tanulniuk alávetni magukat az igazságnak. Ha az emberek többsége képes alávetni magát az igazságnak, de akadnak néhányan, akik nem vetik alá magukat az igazságnak, vagy akiket nem lehet jobb belátásra téríteni, akkor ők olyan emberek, akik nem fogadják el az igazságot, gonosz emberekre jellemző a természetük, és Isten választott népe könnyen felismeri őket. Így lehet a leginkább megoldani a gyülekezetben támadó vitákat. Az igazság felhasználása a problémák megoldására fontos alapelv, és nem köthet az ember elvtelen kompromisszumokat. Ha képes vagy feláldozni Isten házának érdekeit azért, hogy megőrizd a személyes kapcsolataidat, a büszkeségedet és az önös érdekeidet, akkor a Sátánnal kötsz kompromisszumot. Ez elvtelen dolog és Isten iránti hűtlenség. Ha minden ember azért küzd, hogy megőrizze a tekintélyét és a maga érveit hangsúlyozza, az vajon az igazságot kereső hozzáállás? Ilyen hozzáállást kell tanúsítaniuk a kötelességeik iránt? (Nem.) Ha valaki hűséggel akarja végezni a kötelességét, nem szabad hírnév vagy önös érdek miatt harcolnia, hagynia kell, hogy Istené legyen a tekintély, és hogy az igazság legyen a mestere; Isten házának az érdekei a legfontosabbak, és a hatékony munka a legfontosabb. Ugye helytálló ez az alapelv? (Igen.) Ha mindannyian képesek vagytok betartani ezt az alapelvet, mi egyében lehet vitatkozni az emberekkel? Nem lesznek viták. Azok, akik a saját érdekeiket védik és egyáltalán nem gyakorolják az igazságot, nem jó emberek, azok pedig náluk is rosszabbak, akik folyton kiárusítják Isten házának az érdekeit, hogy elnyerjék mások kegyét. Az ilyen emberek álhívők, és olyanok, akik elárulják Istent. Ha valaki azért kerül konfliktusba és száll vitába másokkal, hogy Isten házának az érdekeit és az egyház munkájának hatásosságát védje, és egy kissé hajthatatlan a hozzáállásuk, az szerintetek probléma? (Nem.) Mivel helyes a szándékuk: Isten házának az érdekeit akarják megóvni. Az ilyen ember Isten oldalán áll és ragaszkodik az igazságalapelvekhez; olyasvalaki, akiben örömét leli Isten. Ha valaki erős és eltökélt hozzáállással védi Isten házának az érdekeit, az annak a jele, hogy szilárdan áll és ragaszkodik az alapelvekhez, Isten pedig helyesli ezt. Az emberek úgy érezhetik, hogy gond van ezzel a hozzáállással, ám az nem nagy probléma; nem romlott beállítottság megnyilvánulásával kapcsolatos. Ne feledjétek: az igazságalapelvekhez való ragaszkodás az, ami a legfontosabb.

Az életbe való belépés a leglényegesebb dolog. Elsősorban mivel függ össze az életbe való belépés? (Az igazságra törekvéssel.) Így van. Elsősorban az igazságra törekvéssel függ össze. Csak azoknak van belépésük az életbe, akik törekszenek az igazságra. Ha az emberek be akarnak lépni az életbe, akkor az az igazság gyakorlását érinti. Hogyan ismerhető fel, hogy törekszik-e valaki az igazságra? Mely típusú ember nem törekszik az igazságra? Tudjátok-e? Elsőként arról az embertípusról beszéltem, akinek nincs lelki megértése. Mi a lényege azoknak az embereknek, akiknek nincs lelki megértésük? (Miután az emberek romlott beállítottságait leleplező szavakat olvastak Istentől, képtelenek észrevenni a kapcsolatot Isten szavai és a saját állapotaik és megnyilvánulásaik között; azt gondolják, hogy másokról beszél Isten.) Főként arról van szó, hogy képtelenek összevetni magukat Isten szavaival, de vajon tudják ezt? (Nem.) Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, nem képesek felismerni ezeket a dolgokat. Még mindig derűs a szívük; azt hiszik, sokat értenek Isten szavai közül, ám valójában minden egyes szó előírás csupán a számukra. Ezt gondolják: „Mindent megtettem, amire Isten kért engem. Mindenről lemondtam, amiről kért, hogy mondjak le, és fel is áldoztam magam, ahogyan Ő kérte. Azáltal, hogy így alávetettem magam Istennek, megmenekülök.” Miután már több éve így hisznek, azt gondolják, hogy egyfajta tőkével rendelkeznek, ahogyan Pál is mondta: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája” (2Timóteus 4:7-8). Bárhogy fogalmazd is meg: Pál híján volt a lelki megértésnek. Ez igazán szomorú dolog. Már az is gond volt, hogy nem volt lelki megértése, de ennek tetejébe nem is törekedett az igazságra. Úgy kezelte a maga doktrínáját, szlogenjeit, képzelődéseit, elképzeléseit, ismereteit és filozófiáit, mintha azok jelentették volna az igazságot, és ezeket használta alapul, hogy kiterjessze saját törekvéseit. Ennek eredményeként aztán bármit tett is, nem az igazságvalóságokat élte meg, és bármit tett is, az nem igazodott Isten szándékaihoz. Súlyos volt ez a problémája! Pál viszi a pálmát a lelki megértés hiánya terén, nem igaz? (De igen.) Szeretik vajon az igazságot azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük? Egyáltalán nem, mert azok, akiknek nincs lelki megértésük, képtelenek felfogni az igazságot, és ha nem fogják fel az igazságot, semmiképpen sem tudják szeretni azt. Hogyan nyilvánulnak meg azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük? Az elsődleges megnyilvánulásuk az, hogy bárhogyan beszélgessenek is velük mások Isten szavairól, ők akkor sem értik, és bármily világosan beszélgessenek is velük az igazságról, még mindig képtelenek felfogni. Ez közvetlen kapcsolatban áll a túlságosan gyenge képességükkel. Képesek vajon az igazságra törekedni azok az emberek, akiknek nincs lelki megértése? Akkor sem tudnának, ha akarnának. Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, nem képesek megérteni, hogy miről beszél Isten, nem tudják, hogy milyen állapotokat leplez le Isten, és nem tudják azokkal összevetni magukat. Előírásként, frázisként, szlogenként és doktrínaként kezelik Isten valamennyi szavát, és soha nem tudják, hogy Isten szavai az igazság. Mi itt a probléma? Az, hogy túl gyenge képességűek, egyáltalán nem rendelkeznek felfogóképességgel, és a lelki megértés hiányáról tesznek tanúságot.

A második típusba azok az emberek tartoznak, akiknek van lelki megértésük. A lelki megértéssel rendelkező emberek képesek megérteni az igazságot, összevetni magukat Isten szavaival, amikor eszik és isszák azokat, és megérteni, mit lepleznek le Isten szavai, mely igazságok rejlenek Isten szavaiban, és mit követel Isten. A megértés képessége egyenlő vajon a belépéssel? (Nem.) Akkor mire utal, amikor azt mondom, hogy ezek az emberek képesek a megértésre? Miről van itt szó? (Össze tudják vetni magukat Isten szavaival.) Az összevetés képessége is hozzátartozik. Elismerik az ember romlott beállítottságait és mindenféle állapotot, amelyet Isten leleplez. Tudhatják tehát, hogy mit követel Isten? Egy bizonyos mértékű tudással biztosan rendelkeznek – ismerik Isten követelményeit, tudják, mely alapelvekről szólnak Isten szavai, és hogy mik az Ő szándékai. Világosan látják és értik ezeket a dolgokat; ezért nevezzük őket olyan embereknek, akiknek van lelki megértésük. Amikor a lelki megértéssel rendelkező emberek eszik és isszák Isten szavait, képesek rá, hogy összevessék magukat azokkal, megértsék, mire utalnak Isten szavai, és hogy melyek az Ő követelményei. Ez azt mutatja, hogy az ilyen típusú ember birtokában van az igazság megértéséhez szükséges képességnek. Ha tehát valaki birtokában van ennek a képességnek, az szükségszerűen azt is jelenti, hogy van belépése az életbe? (Nem.) Több különböző forgatókönyv is létezik. Egyesek értik Isten szavait és rendelkeznek a szavai megértéséhez szükséges képességgel, de soha nem vetették össze azokkal magukat. Mindössze másokat vetnek össze Isten szavaival: hibát keresnek másokban, orruk alá dörgölik a hiányosságaikat, kritizálják az állapotaikat, és megpróbálnak olvasni a gondolataikban, mintha nyomozók lennének. Amikor nincs más dolguk, azon morfondíroznak, hogy mit gondolnak mások, megpróbálnak rájönni, hogy miről gondolkodnak a szívükben, hogy miféle gondolatok és elképzelések vannak a szívükben, hogy mi a szándékuk, mi a céljuk, mi az indítékuk, miben reménykednek, és milyen romlott beállítottságokat mutatnak, miközben különféle dolgokat tesznek. Mi céllal akarják kideríteni mindezt? Azért, hogy összevessenek másokat Isten szavaival, és azután megoldják a problémáikat. Tisztán látják például, hogy milyen környezetben él „Kovács úr”, hogy milyen a családi háttere, hány éve hisz Istenben, milyen problémái vannak általában, milyen gyengeségei vannak, amikor a beállítottsága megváltoztatására törekszik, milyen nehézségei adódnak gyakran, amikor különféle dolgok történnek vele, mely helyzetekben válik könnyen negatívvá, mennyire végzi jól a kötelességét, hogyan viszonyul Isten szavaihoz, és hogy normális-e a lelki élete. Nagyon intelligensek, de sajnos nem a megfelelő helyeken használják az intelligenciájukat. Mások problémáit megoldják, de ők maguk nem gyakorolják az igazságot. Az ilyen típusú ember gyakran vezető, dolgozó vagy valamilyen mértékű felelősséggel bíró személy. Problémás az ilyen típusú ember törekvésének módja? (Igen.) Problémás ez a törekvési mód, mégpedig súlyos probléma van vele. Mennyire súlyos? Beszélgessünk erről! Az ilyen típusú embereknek van lelki megértése, megértik Isten szavait és tudják, miként végezzenek összevetést Isten szavaival, de önmagukat még sosem vetették össze Isten szavaival, hanem mindig csak másokat. Mi céllal vetnek össze másokat Isten szavaival? (Azért, hogy felvágjanak.) Így van. Azért vágnak fel, hogy kielégítsék a vágyaikat és ambícióikat, hogy még jobban bebiztosítsák a státuszukat, és hogy még inkább képesek legyenek rabul ejteni az emberek szívét. Az, hogy képesek ilyesmire, a természetükkel és közvetlenül azzal függ össze, hogy Istenben híve mire törekednek. Ha annak alapján ítélné meg őket valaki, hogy teljes szívükkel teszik a dolgokat, és maximálisan elvégzik a munkájukat, valamint hogy nagyon jól fel tudják fogni mások különféle állapotait, vajon azt mondhatná rájuk, hogy az igazságra törekvő emberek? Nem feltétlenül. Akkor miből lehet megállapítani az emberekről, hogy az igazságra törekednek-e? Ha különösképp felelősségteljesen állnak hozzá a testvérek életbe való belépéséhez, szívvel-lélekkel teszik a dolgokat, remekül végzik a munkájukat, gyakran keresik az igazságot a testvérek különféle állapotait illetőleg, azután pedig megoldják a problémákat azáltal, hogy képesek így végrehajtani a kötelességüket, akkor vajon hozzáértő vezetők? Biztosan megállapítható-e róluk e megnyilvánulásaik alapján, hogy az igazságra törekvő emberek? (Nem feltétlenül.) Miért nem? (Meg tudják oldani mások problémáit, de önmagukat még soha nem vetették össze Isten szavaival.) Ha a maguk problémáit még sosem oldották meg, akkor hogyan oldják meg mások problémáit? (Szavakra és doktrínákra hagyatkozva.) Értenek néhány szót és doktrínát, van némi eszük, jó a memóriájuk, gyorsan reagálnak dolgokra, és miután meghallgattak egy prédikációt, képesek azt mindjárt másoknak is továbbadni és felvágni vele előttük. Ezekből a dolgokból ítélve van-e vajon belépésük az életbe? (Nincs.) Az, hogy mások nehézségeit megoldják, de a saját nehézségeiket sohasem, nem az igazságra törekvés megnyilvánulása. Csupán a doktrínát és Isten szavait, valamint a különféle taktikákat és módszereket használják mások meggyőzésére és rábeszélésére; az általuk megértett szavakat és doktrínákat használják vagy élettapasztalatból eredő szavakat imitálnak és másolnak azért, hogy kisegítsék az embereket a nehézségből. Ezeket a módszereket használják mások nehézségeinek a megoldása érdekében ahelyett, hogy azt használnák, amin személy szerint keresztülmentek és amit valóban megtapasztaltak. Ez azt bizonyítja, hogy az ilyen ember nem olyasvalaki, aki törekedne az igazságra. Mit nyújt másoknak? (Doktrínát.) Miért mondjuk rá, hogy doktrína? Azért, mert nem a saját tapasztalataiból ered, nem olyasvalami, amin csakugyan keresztülment, és nem az igazi megértésük. Valójában mivel öntöznek másokat? Doktrínával, frázisokkal és az embereket rábeszélő és vigasztaló szavakkal. Emberi módszereket, taktikákat és furfangokat is bevetnek, és bármiről is legyen szó, azt hiszik, problémamegoldás és munkavégzés az emberek kérdéseinek megválaszolása. Megnyilvánulásaikból és abból ítélve, amit másoknak nyújtanak, ahogyan dolgoznak, és amilyen úton haladnak, vajon olyasvalakik ők, akik az igazságra törekednek? (Nem.) Nem olyasvalakik, akik az igazságra törekednek. Nem álságos dolog kissé problémák megoldására használni az igazságot úgy, hogy nekik maguknak nincs belépésük? (De igen.) Ez álságos dolog; képmutatás, amely megtéveszt másokat. Képesek vajon az ilyen emberek jól végezni a kötelességeiket? (Nem.) Miért nem? Azért nem, mert nem törekednek az igazságra, és mert nincs közvetlen kapcsolat az ember kötelességének jól teljesítése és az igazság megértése között. Például, az embernek értenie kell az igazságot a gyülekezet öntözéséhez; értenie kell az igazságot a problémák megoldásához; a problémák kezeléséhez is érteni kell az igazságot; még inkább szükséges az igazság megértése az emberekkel kapcsolatos tisztánlátásához. Az egyházi munka valamennyi vetületének köze van az igazsághoz; akik nem értik az igazságot, nem fogják jól végezni az egyház alapvető munkáját, hanem csak tűrhető szinten tudnak majd elvégezni általános feladatokat. Ezért aztán, ha a vezetők nem törekednek az igazságra, nem számít, mennyire elfoglaltak, mennyit talpalnak vagy mennyit szenvednek: nem fognak jó munkát végezni és képtelenek lesznek a munka és a feladatok maximális mértékéig teljesíteni a kötelességüket. Amikor dolgoznak, ok nélkül futkosnak körbe-körbe, egyik helyről a másikra, hogy lássák, hol vannak problémák, majd leegyszerűsített módon orvosolják azokat. Ha valamiféle nehézsége támad valakinek, doktrínáról beszélgetnek vele egy keveset, ha pedig negatív és gyenge valaki, bátorítják és buzdítják az illetőt; ezeket a dolgokat teszik. Azt gondolják magukról, hogy ha szemmel tartják az általuk vezetett embereket, és ha mindenki el van foglalva és nem tétlenkedik, akkor jól végzik a munkájukat, valamint hogy ha körbejárva mindenütt felügyelni és irányítani tudják a munkát, ha senki sem jelenti fel vagy leplezi le őket, ha képesek prédikálni és beszélni, amerre csak járnak, és ha minden simán és akadálytalanul megy, akkor azzal jól elvégzik a feladataikat és a kötelességüket. Ez a státuszra hagyatkozó munkavégzés, nem pedig az igazság gyakorlati értelemben vett felhasználása a problémák megoldása végett. Az ilyen emberek fontosságot tulajdonítanak a munkavégzésnek, és miközben fontosságot tulajdonítanak a munkának, talán semmit nem a státuszukért tesznek – nem tesznek egyebet, mint hogy egyszerűen a doktrína és a szlogenek használatával buzdítják az egyik embert vagy bátorítják a másikat, és egyszerűen csak ezzel a munkával foglalatoskodnak. Azt gondolják, hogy amennyiben nem tétlenek, minden rendben van. Az első dolog, hogy nem lazsálhatnak; a második, hogy szorgalmasnak kell lenniük; a harmadik pedig, hogy ki kell bírniuk a szenvedést. Egész nap sürögnek-forognak – ha probléma van valahol, azt az első adandó alkalommal meg kell oldani, és muszáj folyton körbekérdezniük, hogy van-e bárkinek bármi problémája. Azt gondolják, hogy ez az igazságra törekvés. Mi a helyzet valójában: ha ilyen megnyilvánulásai vannak valakinek, az feltétlenül azt jelenti, hogy az igazságra törekszik? Feltétlenül azt jelenti, hogy van belépése az életbe? Ez továbbra is kérdéses. Ez az első megnyilvánulása azoknak, akiknek van lelki megértésük, de nem törekednek az igazságra.

A lelki megértéssel rendelkező, de az igazságra nem törekvő emberek második megnyilvánulása az, hogy képesek megérteni Isten szavait, értik a gyakorlati oldalát annak, amit az Ő szavai mondanak, és képesek összevetni azt önmagukkal, de sosem ültetik át a gyakorlatba. Az ilyen típusú emberek nem Isten szavai vagy az igazságalapelvek szerint teszik a dolgokat, és nem fogják vissza magukat. Amikor történik valami, azt akarják csupán, hogy az emberek vessék alá magukat nekik és hallgassanak rájuk, de ők nem akarják alávetni magukat az igazságnak. Mások felelősségeként, kötelezettségeként, kötelességeként és akként kezelik az igazság gyakorlását és az igazságnak való alávetettséget, mintha azt másoknak kellene csak megtenniük. Úgy kezelik magukat, mintha különállóak lennének. Nem számít, mennyit értenek, vagy hogy hányat tudnak Isten szavai közül kapcsolatba hozni magukkal, azt gondolják, hogy amit Isten mond, az mind másoknak szól, és hozzájuk semmi köze. Mit tesznek tehát? Ők is nagyon elfoglaltak. Elmennek a gyülekezetbe, hogy lássák, ki illeti őket kritikával, és jól megjegyzik maguknak, majd azon kezdik törni a fejüket, hogy miként is lehetne „helyrehozni” a dolgot. Ezt mondják: „Beszélgessünk őszintén! Nem számít, mit gondolsz belül, milyen véleménnyel vagy rólam, és milyen kritikával illetsz engem, mondd csak el, én pedig minden tőlem telhetőt meg fogok tenni azért, hogy megváltozzak és másként tegyem a dolgokat.” Milyen céllal akarnak megváltozni? Azért, hogy megkedveltessék magukat az emberekkel. Azonkívül, látják, hogy ki áll kritikusan hozzájuk, és ki nem veti alá magát nekik, majd megkeresik Isten szavaiban a vonatkozó részeket, amelyekkel „helyrehozhatják” a dolgot. Ezt mondják: „Amikor Isten háza vezetőket és dolgozókat választ, Isten az úr. Isten házában az igazság a hatalom. Bárkit választanak is vezetőnek a testvérek, az az, ahogyan Isten szerette volna, és nektek alá kell vetnetek magatokat. Nem nekem veted alá magadat, hanem a Szentlélek vezetésének és az igazságnak. Ha nem veted alá magadat, meg leszel büntetve!” Ennek hallatán némelyek tudják, hogy a vezető félreértelmezi Isten szavait és kiforgatja a tényeket az emberek félrevezetése végett, és nem hallgatnak rá. Amikor a vezető látja, hogy valaki nem igazán veti alá magát neki, ezt gondolja: „Nem vagy hajlandó alávetni magad nekem, igaz? Másképp is tudok foglalkozni veled. Nem fogok kesztyűs kézzel bánni veled!” Ezt kérdezi a vezető attól, aki nem veti alá magát neki: „Végeztél a feladattal, amit adtam neked?” Mire az így felel: „Nemsokára kész, már csak egy kevés van hátra belőle. Nem fogok késedelmet okozni.” A vezető ezt mondja rá: „Hogy ne okoznál késedelmet, ha van még belőle hátra valami? A kevés sok Isten szemében. Ez a hűtlenség jele! És ezt még kötelességvégzésnek nevezed?” Tényleg ez az, amit mondani akar a vezető? Milyen cél van a szívében? Alávetettségre akarja kényszeríteni, le akarja győzni és le akarja alacsonyítani az embereket, de ezt nyíltan nem mondhatja ki. Ha így tenne, átlátnának rajta és lelepleznék őt a testvérek, ezért valamilyen elfogadható okot és kifogást kell találnia a cselekedeteire; „tiszteletreméltó és észszerű” módon kell elnyomnia az embereket, hogy mások számára ne legyen nyilvánvaló az elnyomás, hogy a szóban forgó személyeket engedelmességre késztesse, és hogy a vezető elérje vele a célját: pozíciójának megerősítését és státuszának megszilárdítását. Milyen beállítottság ez? (Alattomos és cselszövő.) Az ilyen vezető alattomos, cselszövő, rosszindulatú és a státusz érdekében teszi a dolgokat. A státuszát nem érintő dolgokra ügyet sem vet, és azokat a legkevésbé sem teszi szívvel-lélekkel, ám ha olyasmiről van szó, ami érinti a hírnevét, nyereségét, státuszát, büszkeségét és az egyházon belüli pozícióját, megragadja, nem ereszti és véresen komolyan veszi. Amikor a szokásos összejövetelein az igazságról beszélget, néha magára ismer, összeveti magát Isten szavaival, és leleplezi saját romlott beállítottságát, de egy cél, egy szándék van e mögött: csak azért csinálja, hogy mások felnézzenek rá, hogy irigyeljék és tiszteljék őt, valamint hogy megszilárdítsa a státuszát. Ambíciói vannak, és célja van. Egy szót sem szól és semmit sem tesz, ha az nem szolgálja a státuszát és annak biztosítását – mindent a státusza érdekében tesz. A státusz érdekében töri magát, de ha a gyülekezeti munkáról van szó, más a helyzet: ha problémát észlel, nem oldja meg, ha mások számolnak be problémákról, nem foglalkozik azokkal, és a kisujját se mozdítja semmiért; látja, amint mások serényen végzik a kötelességeiket, de ő az égvilágon semmit sem tesz. Miféle ember az ilyen? (Alantas és hitvány, aki csak a hírnévnek, a nyereségnek és a státusznak él.) Vajon az igazságra törekszik az, aki csak a státusznak él? Képes az igazságra törekedni? (Nem.) Nehéz megmondani. Ha egy kicsit is működik a lelkiismerete, van szégyenérzete, van méltósága és jelleme, és ha képes elfogadni az igazságot, miután megtapasztalt némi fenyítést és ítéletet, s része volt metszésben, illetve próbatételben és finomításban, akkor lehetséges, hogy meg tudja fordítani a dolgokat. Ám ha érzéketlen, tompaelméjű, hajthatatlan és egyáltalán nem fogadja el az igazságot, akkor nem számít, mennyit ért, lesz-e bármi haszna? (Nem.) Nem számít, mennyit ért, az nem fogja tudni megmozdítani a szívét. Nem számít, mennyire tűnnek elfoglaltnak kívülről, mennyi időt töltenek az utcákon futkosva, mennyi mindent áldoznak és adnak fel, vajon az igazságra törekvőknek tekinthetők azok a fajta emberek, akik mindig csak a státusz érdekében beszélnek és cselekednek? Egyáltalán nem. A státuszért bármilyen árat megfizetnek. A státuszért bármilyen nehézséget elviselnek. Ha a státuszról van szó, semmi sem állíthatja meg őket. Igyekeznek hibát találni másokban, bemártani őket, megnehezíteni a dolgukat: lábbal tipornak más embereket. Nem félnek a büntetés és a megtorlás kockázatától sem; úgy cselekednek a státusz érdekében, hogy bele sem gondolnak a következményekbe. Mire törekednek az efféle emberek? (Státuszra.) Miben hasonlítanak Pálra? (A koronára törekvésben.) Az igazság koronájára törekednek, státuszra, hírnévre és nyereségre törekednek, és a státuszra, hírnévre és nyereségre törekvést kezelik jogos törekvésként az igazságra törekvés helyett. Mi az ilyen emberek legfőbb jellemzője? Az, hogy minden tekintetben a státusz, a hírnév és a nyereség végett cselekednek. Ez a hírnév, nyereség és státusz érdekében cselekvő embertípus ért a legjobban mások félrevezetéséhez. Amikor először találkozol velük, nem tudsz átlátni rajtuk. Jól hangzik a doktrína, amelyről beszélnek, gyakorlatiasnak tűnik, amit mondanak, nagyon is megfelelően szervezik a munkát, és úgy látszik, vannak képességeik, te pedig csodálod őket egy kicsit. Az ilyen típusú emberek készek árat is fizetni, amikor a kötelességüket végzik. Minden nap keményen dolgoznak, de sosem panaszkodnak fáradtságra. Egy szemernyi törékenység sincs bennük. Amikor mások gyengék, ők nem azok. Nem vágynak testi kényelemre, és nem válogatnak az asztalnál. Ha valami különleges étket készít nekik a vendéglátó család, visszautasítják és nem hajlandók megenni. Kizárólag hétköznapi étkeket esznek. Aki csak látja, csodálja őket. Hogyan lehet akkor megállapítani róluk, hogy vajon a státusz érdekében teszik-e, amit tesznek? Először is, meg kell nézni, hogy olyan emberek-e, akik az igazságra törekednek. Ez miből látszik? (A szándékukból és a cselekedeteik kiindulópontjából.) Részben ebből is. Elsősorban abból látszik, hogy milyen célra törekednek. Ha az igazság elnyerése érdekében cselekednek, akkor fontosnak fogják tartani, hogy gyakran olvassák Isten szavait, hogy megértsék az igazságot és hogy megismerjék magukat Isten szavain keresztül. Ha gyakran beszélgetnek önmaguk megismeréséről, képesek lesznek felismerni, hogy nagyon sok mindennek híján vannak és nincsenek az igazság birtokában, s akkor ösztönösen igyekezni fognak az igazságra törekedni. Minél nagyobb önismerettel rendelkeznek az emberek, annál inkább képesek az igazságra törekedni. Azok, akik folyton csak a státusz érdekében mondanak és tesznek dolgokat, nyilvánvalóan nem az igazságra törekvő emberek. Nem fogadják el, amikor megmetszik őket – nagyon félnek attól, hogy csorba esik a hírnevükön. Képesek tehát elfogadni Isten ítélő és fenyítő szavait és elgondolkodni önmagukon? Igazán meg tudják érteni, hol térnek el a saját tapasztalataik? Ha e megnyilvánulások egyike sem jellemző rájuk, akkor bizonyosak lehetünk afelől, hogy nem az igazságra törekvő emberek. Mondjátok csak, milyen egyéb megnyilvánulásaik vannak azoknak, akik nem szeretik az igazságot és a státuszra törekednek! (Nem fogadják el, amikor kritikával illetik őket, hanem helyette védekező állásba helyezkednek, magukat igazolják és magyarázkodnak. Azért beszélnek, hogy megőrizzék a büszkeségüket és fenntartsák a státuszukat. Ha valaki nem támogatja őket, rátámadnak és ítélkeznek felette.) Amikor egyesek támadnak és elítélnek másokat, és saját büszkeségük érdekében beszélnek és védekeznek, nyilvánvalóan helytelen szándék és cél húzódik a cselekedeteik mögött, és teljes egészében a státuszért élnek. Képesek vajon tekintettel lenni Isten szándékaira azok a fajta emberek, akik mindent a státusz érdekében mondanak és tesznek? El tudják fogadni az igazságot? Egyáltalán nem. Azt gondolják, hogy ha tekintettel vannak Isten szándékaira, akkor gyakorolniuk kell az igazságot, ha pedig gyakorolják az igazságot, akkor szenvedniük kell és árat kell fizetniük. Akkor aztán elveszítik a státusszal járó örömöket, és nem tudják majd élvezni a státuszból fakadó előnyöket. Éppen ezért elhatározzák, hogy inkább csak a hírnévre, nyereségre és státuszra, valamint arra fognak törekedni, hogy jutalmat nyerjenek. Milyen egyéb módokon nyilvánulnak még meg a státuszra törekvő emberek? Mi mást tesznek még? (Ha tehetséges egyéneket látnak maguk körül, akik komolyabban veszik az igazságra törekvést, akik megérdemlik, hogy táplálják őket, és akiknek a támogatására jobban hajlanak a testvérek, akkor – attól való félelmükben, hogy ezek felállnak majd, a helyükre lépnek és fenyegetik a státuszukat – kigondolják, hogy miként nyomhatnák el e tehetséges egyéneket, és mindenféle okot és kifogást találnak a lejáratásukra. Többnyire felettébb arrogánsnak, önelégültnek és másokat folyton korlátozónak bélyegzik őket, elhitetik az emberekkel, hogy ez mind igaz, és nem hagyják, hogy Isten háza támogassa vagy táplálja ezeket a személyeket.) Ez a leggyakoribb megnyilvánulásuk. Szeretnétek még hozzátenni valamit? (Szeretnek folyton maguk mellett tanúságot tenni és felvágni. Csupa csodálatos dologról beszélnek magukkal kapcsolatban; soha nem beszélnek a rút oldalukról, és ha valami rosszat tesznek, nem gondolkodnak el a cselekedeteiken és nem elemzik azokat.) Mindig arról beszélnek, hogy miként szenvednek és fizetnek árat, hogy Isten hogyan vezeti őket, és az elvégzett munkájukat mutogatják. Ezzel is a státuszukat próbálják védeni és megszilárdítani. Van egy másik – mindennél szembetűnőbb – jellemvonása is azoknak az embereknek, akik az igazságra törekednek és a státusz érdekében tesznek dolgokat, mégpedig az, hogy bármi történjék is, az övék kell, hogy legyen az utolsó szó. Azért törekednek státuszra, mert azt akarják, hogy az övék legyen az utolsó szó. Azt akarják, hogy ők diktálhassanak, és egyedül nekik legyen hatalmuk. Bármilyen helyzet álljon is elő, rájuk kelljen hallgatnia mindenkinek, és bárkinek adódjék is problémája, hozzájuk kelljen jönnie és tőlük kelljen útmutatást kérnie. Ezeket a státuszból fakadó előnyöket akarják élvezni. Nem számít, milyen helyzetről van szó, az övék kell, hogy legyen az utolsó szó. Nem számít, hogy igazuk van-e vagy sem – ha nincs igazuk, akkor is az övék kell, hogy legyen az utolsó szó, s muszáj elérniük, hogy a többiek hallgassanak rájuk és engedelmeskedjenek nekik. Ez súlyos probléma. Nem számít, milyen helyzetről van szó, az övék kell, hogy legyen az utolsó szó; nem számít, hogy értik-e az adott helyzetet vagy sem, bele kell ütniük az orrukat és az övék kell, hogy legyen az utolsó szó. Bármilyen témáról beszélgessenek is a vezetők és a dolgozók, nekik kell meghozniuk a döntést, és másoknak nem lehet beleszólásuk. Bármilyen megoldást javasoljanak is, muszáj mindenkivel elfogadtatniuk, ha pedig mások nem fogadják el, megharagudnak rájuk és megmetszik őket. Ha kritika vagy vélemény merülne fel bárkiben, még ha az jogos és az igazsággal egyező is, muszáj mindenféle módot találniuk arra, hogy ellentmondjanak neki. Különösen jók a bölcselkedésben, mások ügyes szavakkal történő meggyőzésében, mígnem végül az ő elképzelésük szerint cselekednek. Mindenben az övék kell, hogy legyen az utolsó szó. Soha semmit nem beszélnek meg a munkatársaikkal és a partnereikkel; nem demokratikusak. Ez önmagában is elegendő annak bizonyításához, hogy felettébb arrogánsak és önelégültek, hogy egyáltalán nem képesek elfogadni az igazságot, és hogy egyáltalán nem vetik alá magukat az igazságnak. Ha valami nagy dolog történik, vagy olyasvalami, ami döntő fontosságú, ők pedig képesek mindenkinek lehetőséget adni az adott helyzet megítélésére és saját véleményének megfogalmazására, majd végül a többség véleményének megfelelő gyakorlási módban megállapodni, valamint biztosítani, hogy az ne ártson Isten háza munkájának, hanem összességében hasznára legyen a munkának – ha ilyen a hozzáállásuk, akkor olyan emberek, akik óvják Isten házának munkáját, és akik el tudják fogadni az igazságot, mivel alapelvek szerint cselekednek így. De vajon így tennék-e a dolgokat, akik státuszra törekednek? (Nem.) Akkor hogyan? Őket nem érdekelné mások tanácsa, ha történne valami. Már jóval azelőtt megszületne a fejükben a megoldás és a döntés, hogy az emberek megoszthatnák a tanácsaikat. Már korábban eldöntenék a szívükben, hogy mit fognak tenni. Bármit mondanának is ekkor az emberek, ügyet sem vetnének rá. Egyáltalán nem törődnének azzal sem, ha valaki megfeddné őket. Az ilyen emberek nem figyelnek az alapelvekre, sem arra, hogy javára válik-e valami az egyház munkájának, vagy hogy el tudják-e azt fogadni a testvérek. Ezekre a dolgokra nem terjed ki a figyelmük. Akkor mire terjed ki? Arra, hogy az övék legyen az utolsó szó; arra, hogy ők legyenek a döntéshozók az adott kérdésben; arra, hogy az ő elképzelésük szerint legyen elvégezve az adott dolog; arra, hogy az előnyös-e a státuszukra nézve vagy sem. Ebből a szemszögből nézik a dolgokat. Olyasvalaki az ilyen ember, aki az igazságra törekszik? (Nem.) Amikor az igazságra nem törekvő emberek különféle dolgokat tesznek, mindig a saját státuszukra, hírnevükre és nyereségükre figyelnek; mindig arra figyelnek, hogy nekik mennyiben származik azokból előnyük. Cselekedeteikben ez a kiindulópont a számukra.

Egyeseknek van lelki megértésük, de nem törekednek az igazságra. Bizony vannak ilyen emberek. Fő megnyilvánulásaik közül az az első, hogy magáért a cselekvés kedvéért tesznek dolgokat; szívesen dolgoznak és nem tudnak nyugton ülni. Amíg el vannak foglalva valamivel, boldogok, sikerélményük van, és valóságosnak érzik magukat. A második fajta megnyilvánulásuk az, hogy a státusz érdekében tesznek dolgokat. Az ilyen típusú embereknek különösen erős ambícióik és vágyaik vannak. Állandóan irányítani akarják és meg akarják nyerni az embereket, és mindig arra vágynak, hogy Isten helyébe léphessenek. Pál melyik törekvése kapcsolatos az Isten helyébe lépés vágyával? (Az a törekvése, hogy Krisztussá váljon.) Nem csupán azzal a céllal törekednek státuszra, hogy olyasvalakik legyenek, akik nemesek, és akiket mások tisztelnek a státuszuk miatt. Az emberek megnyerése és irányítása a végső céljuk – az, hogy tiszteljék és Istenként kezeljék őket mások, hogy mindenki kövesse őket, alávesse magát nekik és higgyen bennük. Mit sugall mindez? Azt, hogy Istenné szeretnének válni az emberek szívében. Ez nem az igazságra törekvés, hanem a Sátán törekvése. A státuszra törekvés nyilvánvalóan nem igazságra törekvés, és a munkára vagy a hírnévre törekvés sem az. Milyen megnyilvánulásaik vannak még? (Áldásokra törekednek.) Így van. Árat fizetnek, feláldozzák magukat, szenvednek, és lemondanak a saját érdekükről a legkülönbözőbb dolgokban, de azért teszik ezt, hogy áldottak legyenek. Csupán annak érdekében nyilvánulnak meg így, hogy áldottak legyenek és jó rendeltetési helyük legyen. Ez sem az igazságra törekvés. Ez a harmadik módja annak, ahogyan a lelki megértéssel rendelkező, de az igazságra nem törekvő emberek megnyilvánulnak. Akárcsak Pál, az áldások és a rendeltetési helyük végett szenvednek és tesznek dolgokat, nem törődve azzal, hogy mibe is kerül. Világos céllal cselekszenek: bármi legyen is a legfontosabb és leglényegesebb az áldások elnyeréséhez, ők kizárólag annak a megcselekvésére összpontosítanak. Amíg a testvérektől jóváhagyást és támogatást kapnak, addig minden rendben van. Egyedül arra figyelnek, hogy miként látják őket mások, miként látja őket a Fennvaló, és hogy ott vannak-e Isten szívében. Amíg biztos, hogy áldást és jutalmat nyernek, minden rendben van. Ugyanakkor sosem használják az igazságot a cselekedeteik értékelésére, és sosem adják fel azt a vágyat, hogy áldottak legyenek; nem vetik alá magukat Isten vezényléseinek és intézkedéseinek. Ha gyengén végeznek el valamit, és ezért megmetszik őket, ha nincs megelégedve velük a Fennvaló, és ha azt látják, hogy nincs reményük az áldásokra, vagy talán arra, hogy jó rendeltetési helyet kapjanak, negatívvá lesznek és feladják a kötelességüket, nem akarják végezni többé. Még olyanok is vannak, akik egyszerűen nem akarnak hinni; azt gondolják, nincs értelme hinni Istenben. A fenti három törekvési mód mindegyike olyan út, amelyet azok követnek, akik nem törekednek az igazságra. Minden gyülekezetben szép számmal akadnak ilyen típusú emberek, és egyikük sem szereti az igazságot. Bármilyen kötelességet végeznek is, mindig a saját, önös érdekükkel, az áldásnyeréssel és a jutalmak szerzésével kötik össze, és soha nem az életbe való belépésükkel, az igazság megértésével vagy a beállítottságuk megváltoztatásával. Mindegy, hány éve hisznek Istenben, vagy hogy hány éve végeznek kötelességeket, sohasem törekedtek az önismeretre, sohasem törekedtek az életbe való belépésre, és sohasem törekedtek arra, hogy szeressék Istent és alávessék magukat Istennek. Bármit tesznek is, nem keresik az igazságot. Nem számít, milyen romlottságot fednek fel, nem kapcsolják össze az Isten szavaiban rejlő igazsággal. Bármit tesznek is, önzők és alantasak a szándékaik, s csak áldásokat és személyes nyereséget akarnak biztosítani vele maguknak. Nem számít, hogyan metszik meg őket, nem gondolkodnak el önmagukon, hanem továbbra is azt gondolják, hogy minden rendben van velük. Az ilyen típusú emberek ritkán negatívak. Semmilyen mértékű szenvedéstől nem félnek, ha az áldást és a királyságba való belépést jelent a számukra. Van kitartásuk, annyi biztos, de az igazságot nagyon nehezen tudják elfogadni. Inkább meghalnának, mint hogy elgondolkodjanak magukról és megismerjék magukat, és azt gondolják, hogy elég jól teljesítenek. Van egy másik megnyilvánulása is azoknak, akiknek van lelki megértésük, de nem törekednek az igazságra: Némelyek sok prédikációt meghallgattak, de nem érdeklik őket az Isten által közölt igazságok, sem Istennek azok a szavai, amelyek az emberek különféle állapotait leplezik le. Még ha értik is ezeket a dolgokat, nem érdeklik őket. Akkor hát miért hisznek még mindig Istenben, ha egyszer nem mutatnak érdeklődést? Egész biztos, hogy valamiféle homályos és valószerűtlen gondolat van a szívükben. Ezt mondják: „Nem tudom, mire képes a földön lévő Isten. Nem tudom megmondani. Úgy tűnik, hogy főként beszélgetni tud az igazságról. Nem igazán értem ezeket az úgynevezett igazságokat, de mindenesetre elég jó dolgokat mond, és a helyes utat követik miatta az emberek. Ugyanakkor nem tudom megmondani Róla, hogy ténylegesen Isten-e.” Ha egyszer ilyen nagyon kételkednek Istenben, miért maradnak Isten házában ahelyett, hogy elmennének? Azért, mert van egy bizonytalan nézet és elképzelés a szívükben. Ezt gondolják: „Ha továbbra is elütöm itt az időt, végül talán megmenekülök a haláltól, legvégül pedig bemegyek a mennybe és nagy áldásokban részesülök.” Amíg mások a beállítottságuk megváltoztatására törekednek, és elfogadják, amikor megmetszik őket, ők így imádkoznak a mennyben lévő Istenhez: „Ó, Istenem! Vezess át ezeken a nehézségeken, és tégy rá képessé, hogy el tudjam fogadni, amikor megmetszenek! Hajlandó vagyok alávetni magam a Te irányításaidnak és intézkedéseidnek.” Hallod, hogy nem rossz szavakkal imádkoznak, de soha nem ismerik be a romlott beállítottságukat és a tévedésüket. Csak a mennyben lévő Istent ismerik el a szívükben. Ami a földön lévő Istent – a megtestesült Istent – és Isten ítélő szavait illeti, velük nem törődnek, mintha semmi közük nem lenne hozzájuk ezeknek a dolgoknak. Ilyen egyszerű és üres az Istenbe vetett hitük. Bárhogy beszélnek is mások az emberek romlott beállítottságáról és a megváltoztatására való törekvés szükségességéről, ők így morfondíroznak: „Hogy lehet az, hogy ti mind ennyire romlottak vagytok, én pedig nem?” Azt gondolják magukról, hogy tökéletesek és hibátlanok, s hogy nekik nincs romlott beállítottságuk. Olykor előítéletesek vagy lenéznek másokat, de ezt normálisnak tartják, azt gondolván, hogy csupán egy rossz gondolat, amely elmúlik majd, ha elfojtják. Vagy, amikor azt látják, hogy mások lázadnak Isten ellen, ezt gondolják: „Én soha nem lázadtam Isten ellen. Soha nem ingott meg a szívemben az Iránta való szeretet.” Csak úgy mondják e néhány mondatot, és nem gondolkodnak el önmagukon, s nem tudják, miként kell az alapelvekkel összhangban cselekedni. Olyan emberek vajon ők, akik törekednek az igazságra? (Nem.) Akkor miért hiszik még mindig olyan jónak magukat és miért gondolják, hogy nincs abban semmi rossz, ha így hisznek Istenben? Mi történik itt? Ez azt mutatja, hogy nem szeretik az igazságot. Az emberi elképzelések szerint miféle emberek ők? Milyen módokon nyilvánulnak meg? Ékesszólóak, ravaszok, tanulékonyak és jó képességük van a dolgok megértéséhez. Amint kiejtesz valamit a szádon, máris tudják, miről beszélsz, és különösen gyorsan megértik a doktrínát. De akármit értsenek is, az áldásszerzésre való törekvésük iránya és célja változatlan marad. Ráadásul teológiai elméletként, illetve egyfajta dogmaként vagy tanításként kezelik a megértett igazságokat. Nem tartják igazságnak, és ezért nem is gyakorolják és nem is tapasztalják meg azokat, az életükre való alkalmazásukról nem is beszélve. Csak azokat a doktrínákat fogadják el és prédikálják, amelyek a tetszésükre vannak és megfelelnek az elképzeléseiknek és képzelődéseiknek, miközben azt hiszik, nyertek valamit. Az a legnagyobb dolog, amit az Istenben való hitükből nyernek, hogy képesek doktrínákról prédikálni és sok emberre benyomást tenni. Triviális, csekély jelentőségű dolognak tartják, hogy gyakorolják-e az igazságot vagy hogy van-e bármi önismeretük, és azt hiszik, az a legfontosabb, hogy képesek szellemi doktrínákról prédikálni, kérdéseket megválaszolni és kivívni mások csodálatát, s hogy ezek jogosítják fel őket a státuszból fakadó előnyök élvezetére. Éppen ezért egyáltalán nem figyelnek az igazság gyakorlására, nem gondolkodnak el önmagukon, és beérik annyival, hogy magasztos prédikációkat tudnak elmondani. Viszonylag súlyos ez a probléma, és még annál is súlyosabb azok esetében, akiknek nincs lelki megértésük, mivel világosan tudják, hogy ez az igazság, mégsem gyakorolják és nem tapasztalják. Az ilyen ember játszadozik az igazsággal, és idegenkedik tőle. Ugye milyen súlyos természetű ez a probléma?

Most már ugye fel tudjátok ismerni azokat, akiknek van lelki megértésük, de nem törekednek az igazságra? Ti magatok szoktatok-e bármilyen formában úgy megnyilvánulni, mint ez az embertípus? (Igen, főként azáltal, hogy a státusz érdekében teszek dolgokat.) A státusz érdekében mondani dolgokat és a státusz érdekében tenni dolgokat – minden a státusz körül forog; ez probléma. Lehetséges-e így az igazságra törekedni? Milyen megnyilvánulásokkal jár, ha valaki a státusz érdekében tesz dolgokat? Először is hozzátartozik, hogy az illető a saját tekintélyére, imázsára és méltóságára, valamint arra a státuszra összpontosít, amelyet mások szívében betölt – arra, hogy felnéznek-e rá és tisztelik-e őt a többiek. Bármit tesznek is, csak ezekre a dolgokra figyelnek, és sosem Istent magasztalják, sosem Róla tanúskodnak. Amikor például valaki, aki nem törekszik az igazságra, találkozik egy új hívővel, ezt gondolja a szívében: „Te még csak néhány éve hiszel Istenben, nem értesz semmit”, és lenézi az illetőt. Ha az új hívő keresni akarja az igazságot, azt mérlegeli először, hogy milyen és mennyire tetszésére való az új hívő megjelenése és beszédmódja. Ha az új hívő gyenge képességű, a másik nem lesz hajlandó beszélgetni vele az igazságról; mindössze néhány szóban bátorítja, majd annyiban hagyja az egészet. Mi itt a probléma? (Az ilyen ember azt gondolja, hogy tőkét jelent számára, hogy már sok éve hisz, és a rangidős voltával dobálózik.) Ez a tőke a státuszának való érvényszerzés egyik megnyilvánulása. Mivel van tőkéje, feljogosítva érzi magát arra, hogy a státusz pozícióból beszéljen – olyan pozícióból, amellyel nem mások ruházták fel, hanem ő saját magát. Vajon az igazságra törekednek azok az emberek, akik így beszélnek és dolgoznak? (Nem.) Ti meg szoktatok így nyilvánulni? Ezt mondod: „Tíz éve hiszek Istenben. Nem sértés vajon rám nézve, ha olyanokkal raknak össze, akik még csak két éve hisznek? Beszélni sem akarok velük. Egyetlen szó is kifáraszt. Nem értenek semmit!” Ez abból ered, amikor arrogáns beállítottság uralkodik el valaki felett. Ha nem olyan szíved lenne, amely a státuszt értékeli, ha nem a tapasztalatuk vagy a rangidősségük szerint rendeznéd sorba az embereket, és ha nem gondolnád azt, hogy tőkével rendelkezel, vajon bánnál így bárkivel is? Világos, hogy mivel romlott beállítottság lakozik benned, nem szolgálják mások javát azok a megnyilvánulások, ahogyan az emberekkel bánsz, ez pedig leleplezi a romlott beállítottságodat, a törekvéseidet, és hogy mi rejlik a szíved mélyén. Van egy másik megnyilvánulása is annak, amikor a státusz érdekében cselekszik valaki. Egyesek például szaktudásra tettek szert, vagy egy bizonyos terület szakértői. Amikor azonban e terület megbeszélésekor mások szólalnak meg először, felháborodnak és ezt gondolják: „Hogy beszélhettek értelmetlenül? Akkor sem értenétek, miről van szó, ha kiverné a szemeteket!” Ezt mondják: „Én erre a tárgyra szakosodtam az egyetemen, és ezeknek a kérdéseknek szenteltem minden kutatásomat. Miután lediplomáztam, éveken át dolgoztam ezen a területen. Már több mint tíz éve feladtam ezt a szakmámat, amióta hinni kezdtem Istenben, de ha behunyom a szemem, mindenre emlékszem vele kapcsolatban. Nem szeretek beszélni róla, mert úgy tűnik, mintha felvágnék vele.” Mit gondoltok ezekről a szavakról? A nem hívő akadémikusok beszélnek így, sátáni filozófiák alapján, amitől tájékozottnak tűnnek és kiérdemlik mindenki elismerését. Azt állítják, hogy nem akarnak felvágni, de valójában pontosan ezt teszik, csak rafináltabb módon. Megemlítik, hogy milyen tőkével rendelkeznek, például hogy hány éven át tanulták az adott szakmát és hogy mire jutottak, és azt az üzenetet közvetítik ezzel a módszerrel, hogy szakértői annak a területnek. Ha szakértője valaki egy területnek, az feltétlenül azt jelenti, hogy meg is érti azt? Vajon ilyen hozzáállást kell tanúsítanod, ha szakértője vagy az Isten házában végzett munkának? (Nem.) Akkor hát mit kell tenned? (Keresni az igazságot; megbeszélni a dolgokat és együtt keresni a testvérekkel.) Mindenkinek együtt kell keresnie. Ezt mondod: „Becsületesnek kell lennem. Több éven át dolgoztam ebben a szakmában és tudok róla egy keveset, de nem tudom, mely alapelvek szerint veszi a hasznát Isten háza ennek a szakmának. Nem tudom, hogy hasznos-e a tudásom Isten háza számára – közösen megbeszélhetjük. Mesélek nektek egy keveset az alapvető tudnivalókról e területtel kapcsolatban.” Ez racionális beszédmód. Akik így beszélnek, ismerik a szakmát, de alázatosak és nem gőgösek. Nem csak színlelik, hanem valóban jó munkát akarnak végezni, és szeretnék mindenkivel megosztani, amit tanultak és amit tudnak, semmit sem tartva meg maguknak. Teljes egészében annak érdekében teszik ezt, hogy jól végezhessék a kötelességüket, függetlenül attól, hogy mások miként látják vagy kezelik őket. Teljes egészében azért végzik a kötelességüket, hogy eleget tegyenek Istennek, valamint hogy elnyerjék az igazságot és emberi hasonlatosságot éljenek meg. Éppen ezért, kötelességvégzésük minden vonatkozásában figyelembe veszik Isten házának az érdekeit, és szem előtt tartják a testvérek belépését az életbe. Bármit tesznek is, először mindenkivel beszélgetnek, azután közösen megvitatják az elhangzottakat, hogy megegyezésre jussanak, engedve, hogy a testvérek is hozzájáruljanak a maguk gondolataival és erőfeszítésével, és mindannyian egységben igyekeznek jól elvégezni a feladatot. Mit gondoltok erről a hozzáállásról? Csak azok tennének így, akik törekednek az igazságra. Noha mindannyian egyformán hisznek Istenben, másként nyilvánulnak meg, akik törekednek az igazságra, és másként, akik nem. Miféle emberek undorítóak? (Azok az emberek undorítóak, akik nem törekednek az igazságra.) Szükségtelen felvágni, ha tudsz egy keveset valamelyik szakmáról, és lekicsinyleni vagy korlátozni is szükségtelen emiatt másokat. Egyesek magas lóra szállnak, amikor vezetők vagy dolgozók lesznek, nagyképűen járnak és beszélnek, és hivataloskodni kezdenek. Ez a fajta viselkedés még undorítóbb. Még ha van is valamilyen státuszod, felesleges hivalkodnod vele vagy fennhéjáznod. Felelősségteljesen kell cselekedned, hogy elvezesd a testvéreidet a kötelességük jó végrehajtására. Ez a felelősséged, és ez az, amit el kell végezned. Azonkívül, ha van emberi mivoltod és hűséges vagy, felelősséget kell vállalnod, amikor különféle dolgokat teszel. Hogyan kell felelősséget vállalnod? Ha világosan beszélsz azokról a területekről, amelyeket nem értenek az emberek, vagy ahol hajlamosak hibákat elkövetni vagy félrevezetés áldozatául esni, és kiigazítod a felmerülő tévedéseket és elhajlásokat, azzal biztosítod, hogy mindenki képes legyen a helyes módszert alkalmazva tenni a dolgokat, hogy többé ne kövessenek el hibákat, illetve ne korlátozhassák őket mások. Ily módon elmondhatod majd, hogy teljesítetted a felelősségedet. Ezt jelenti a kötelességeddel kapcsolatos felelősségvállalás és hűség. Miután ezt elérted, mondhatnák-e még rád mások, hogy státuszra törekszel? Nem, nem mondhatnák. Már helyes alapelveket gyakorolsz, és az utad is helyes. Ezek az igazságra törekvő emberek megnyilvánulásai; így kell gyakorolniuk azoknak, akik az igazságra törekednek. Az ellentéte nem egyéb ennek, mint gyalázatos viselkedésmódok sokasága. Amikor egyesek fel akarnak vágni és azt akarják, hogy nagyra tartsák őket, és ezzel együtt meg akarják tartani maguknak és el akarják titkolni, amit tudnak, attól tartva, hogy ha mások is tudni fogják ezeket a dolgokat, akkor ők többé nem lesznek képesek mutogatni magukat vagy mások nagyrabecsülését élvezni – ez olyan lázadó dolog! Figyelmen kívül hagyják Isten házának az érdekeit, sőt, csak úgy magukban kuncogva álldogálnak és figyelnek: „Lássuk, el tudja-e valaki világosan magyarázni ezt a dolgot, ha én nem beszélek! Ha mondok is valamit, nem fogok mindent elmondani. Elárulok egy keveset ma, aztán egy keveset holnap is, de még akkor sem mondom el nektek az igazságot. Hagyom, hadd töprengjetek rajta egyedül. Nem olyan könnyű bármit is kihúzni belőlem! Ha mindent elmondok nektek, amit értek, és ezáltal ti is megértitek, akkor nem marad semmim, ti pedig jobbak lesztek nálam. Akkor aztán hogy fogtok tekinteni rám?” Miféle teremtmény gondolkodna így? Csupa rosszindulat az ilyen ember! Nincs benne semmi jó. Becsületes vajon? (Nem.) Közületek tett már valaki ilyet? (Én igen. Különösen azután éreztem, hogy van némi erősségem és tőkém, miután már hosszú ideje terjesztettem az evangéliumot és elértem eredményeket. Nemmel feleltem, amikor mások megkérdeztek, hogy ismerek-e jó módszereket, vagy hogy meg tudnék-e osztani jó tapasztalatokat. A Sátán mérgező mondása szerint éltem: „Amikor egy tanítvány mindent megtanul, amit a mester tud, a mester el fogja veszteni a megélhetését.” Féltem, hogy mások fölülmúlnak majd, és akkor elveszítem a státuszomat.) Nem könnyű legyőzni az attól való félelmet, hogy mások ellopják a dicsőségedet. A hírnév és az önérdek olyan célok, amelyekért egész életükön át képesek küzdeni az emberek, ám ugyanakkor tőr is mindkettő a szívben – az életedbe fognak kerülni!

Egyesek, miután tettek valamit, ami javára válik a gyülekezet munkájának és a testvéreknek, hozzájárulásként gondolnak a tetteikre, és azt hiszik, van valamiféle státuszuk a gyülekezeten belül. Mások előtt minduntalan felemlegetik ezeket a jótetteiket, hogy mindenki egészen új képet kapjon róluk és másként tekintsen rájuk: a tőkéjükre és a státuszukra, valamint a gyülekezeten belüli hírnevükre és helyükre. Miért teszik ezt? (Azért, hogy felvágjanak és kérkedjenek.) És mi a kérkedés célja? Az, hogy megalapozzák a pozíciójukat. És ezzel mit érnek el? (Azt, hogy felnéznek rájuk a többiek.) Felnéznek rájuk, felmagasztalják és hódolva tisztelik őket az emberek. Hogy éreznek legbelül, miután elérték mindezeket? (Élvezik.) Élvezik a státuszból fakadó előnyöket. Ti is ezekre a dolgokra törekedtek? Mi okoz az embereknél ilyesfajta gondolatokat, elképzeléseket és gondolkodásmódot? Miből erednek ezek? Mi a forrásuk? Az ember romlott beállítottsága a forrásuk. A romlott beállítottság miatt nyilvánulnak meg így az emberek, és ebből fakadnak az efféle törekvések. Egyesek gyakran felsőbbrendűnek érzik magukat Isten házában. Milyen módon? És mi viszi rá őket, hogy felsőbbrendűnek érezzék magukat? Vannak például, akik beszélnek egy idegen nyelvet, és emiatt tehetségesnek és képzettnek gondolják magukat, s azt hiszik, nélkülük nagyon nehezen tudná terjeszteni a munkáját Isten háza. Ezért aztán azt akarják, hogy mindenütt felnézzenek rájuk az emberek, ahová csak mennek. Milyen módszert alkalmaznak az ilyen típusú emberek, amikor másokkal találkoznak? Rangsorolják a szívükben az embereket, akik különféle kötelességeket végeznek Isten házában. A vezetők kerülnek legfelülre, a különleges tehetséggel rendelkezők állnak a második helyen, azután következnek az átlagos tehetséggel bírók, legalul pedig azok, akik mindenféle támogató jellegű kötelességet végeznek. Némelyek úgy kezelik a fontos kötelességek és különleges kötelességek végzésére való képességet, mintha az tőke lenne, és az igazságvalóságok birtoklását jelentené. Mi itt a probléma? Hát nem abszurd ez? Ezek az emberek arrogánsak és fennhéjázók lesznek attól, hogy valamilyen különleges kötelességet végeznek, és mindenki mást lenéznek. Ha találkoznak valakivel, először mindig azt kérdezik meg az illetőtől, hogy milyen kötelességet végez. Ha átlagos kötelességet végez, lenézik miatta és azt gondolják, nem méltó a figyelmükre. Amikor beszélgetni akar velük az illető, látszólag beleegyeznek, de magukban ezt gondolják: „Te akarsz beszélgetni velem? Te csak egy senki vagy. Nézd csak meg, milyen kötelességet végzel – hogy lennél méltó rá, hogy velem beszélgess?” Ha az övékénél fontosabb kötelességet végez a másik, hízelegnek neki és irigykednek rá. Amikor vezetőkkel vagy dolgozókkal találkoznak, alázatoskodnak és hízelegnek. Vajon elvszerűen bánnak az emberekkel? (Nem. Aszerint bánnak velük, hogy milyen kötelességet végeznek, és hogy ők maguk hogyan rangsorolták őket.) A tapasztalatuk és rangidősségük, valamint a tehetségük és adottságaik szerint sorolják be az embereket. Milyen tény tárul fel abból, hogy így rangsorolják az embereket? Az illető törekvései, az életbe való belépése, természetlényege és emberi mivoltának minősége. Vannak emberek, akik biccentenek, enyhén meghajolnak és udvariasan viselkednek, amikor egy náluk feljebb való vezetővel találkoznak. Különösképp udvariasan beszélnek, ha olyasvalakivel találkoznak, aki rendelkezik bizonyos képességekkel, aki tehetséges, aki jól beszél, aki fontos kötelességeket végzett Isten házában, vagy akit a Fennvaló előléptetett és fontosnak tart. Amikor olyasvalakivel találkoznak, akinek gyengék a képességei, vagy aki átlagos kötelességet végez lenézik és levegőnek nézik – vagyis egészen másként bánnak vele. Mit gondolnak legbelül? „A magadfajta akkor is alacsony osztálybeli marad, ha hisz Istenben, de te mégis úgy akarsz beszélni, mintha egy szinten lennél velem, és az életbe való belépésről és a becsületességről akarsz társalogni velem? Nem vagy rá alkalmas!” Milyen beállítottság ez? Arrogancia, rosszindulat és elvetemültség. Sok ilyen típusú ember van az egyházban? (Igen.) Ti is ilyen típusú emberek vagytok? (Igen.) Különbözőképp bánni az emberekkel a kilétük alapján – az ilyen megnyilvánulások nem jellemzőek azokra, akik az igazságra törekednek. Mire törekednek az ilyen emberek? (Státuszra.) Az emberek viselkedéséből, megnyilvánulásaiból és szokásos megnyilatkozásaiból jól láthatóak a gondolataik, nézeteik, szándékaik és törekvéseik, és az is, hogy melyik úton járnak. Arra törekszik az ember, amit felfed magából és ahogy rendszerint megnyilvánul – ezek leplezik le a törekvését. Noha az ilyen típusú embereknek nincs lelki megértésük, és bár képesek megérteni Isten szavait, kapcsolódni az Ő szavaihoz, és összevetni azokat a saját állapotaikkal, semmi esetre sem keresik az igazságot, és nem úgy közelítenek hozzá, hogy közben Isten szavainak igazsága lenne az alapelvük. Ehelyett a saját elképzeléseik, képzelődéseik, szándékaik, céljaik és vágyaik, valamint önnön preferenciáik alapján közelítik meg és cselekszenek. Vajon be tudnak lépni az ilyen emberek az igazságvalóságokba? (Nem.) Még mindig azokat az elveket és módszereket hordozzák a szívükben, amelyek szerint a nem hívők kezelik a világot; még mindig a tapasztalatuk és rangidősségük szerint sorolják be az embereket, és különféle rangokkal ruházzák fel az Isten házához tartozókat. Nem az igazság alapján értékelik őket, hanem a nem hívők nézetei és normái szerint. Igazságra törekvés ez vajon? (Nem az.) Noha az igazságot értő embereknek tűnnek, amikor beszélnek és prédikálnak, látható vajon egy szemernyi igazság is abban, ahogyan a kötelességeiket végzik? (Nem látható.) Olyan emberek ők akkor, akiknek van belépésük az életbe? (Nem olyanok.) Túl sok romlott dolog van bennük, és túlságosan elmaradnak a céltól az üdvösség követelményeinek teljesítése tekintetében. Ha mindig tőkeként kezelik ezeket a dolgokat, akkor vajon mennyit tudnak a gyakorlatba ültetni abból, amit Isten szavaiból megértettek? Valóban ott van az igazság, és ott vannak Isten szavai a szívükben? Mekkora súlya van számukra az életbe való belépésnek és a beállítottságuk megváltoztatásának? Mi az pontosan, ami gyökeret vert a szívükben? Minden bizonnyal csupa sátáni filozófia és embertől örökölt dolog, valamint az Istenbe vetett hittel kapcsolatos elképzeléseik és képzelődéseik. Akiknek a szívében túlságosan mély gyökeret vernek ezek a dolgok, rendkívül nehezen fogadják el az igazságot. Mindig azt mérlegelik, hogy miként látja őket a Fennvaló, hogy vajon nagyra becsüli-e őket, hogy ott vannak-e Isten szívében, és hogy ismeri-e őket Isten. Ugyanígy tekintenek másokra is: azt nézik, hogy nagyra becsüli-e őket a Fennvaló, és hogy elégedett-e velük Isten – különbözőképpen kezelik az embereket annak alapján, hogy kicsodák. Ha folyton ezeknek a dolgoknak tulajdonít fontosságot a szívük, vajon mekkora hatást tud gyakorolni rájuk az igazság? Mire törekednek valójában azok az emberek, akik ezekben az állapotokban és a világi ügyekre vonatkozó ezen filozófiák szerint élnek? Be tudnak-e menni az igazságvalóságokba? (Nem.) Akkor mi szerint élik az életüket? (Világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiák szerint.) Sátáni filozófiák szerint élnek, és mégis azt gondolják, hogy van tudásuk, hogy tanultak és bölcsek, és igencsak meg vannak elégedve magukkal. Minek látják Isten házát? (Társaságnak.) Társaságnak látják. Még mindig nem hagytak fel ezzel a szemlélettel. No és hogyan oldják meg ezeket a problémákat? Nem elég hozzá, ha elolvassák Isten szavait és képesek elismerni az Isten által feltárt tényeket. Továbbá meg kell tapasztalniuk a metszést, a próbatételeket és a finomítást is. Az is szükséges, hogy megismerjék a természetlényegüket, hogy tisztán lássák a tőke, az ajándékok, az ismeret és a képesítések lényegét, hogy elengedjék ezeket a dolgokat, hogy elfogadják az Isten szavaiban rejlő igazságokat és hogy az igazság szerint éljenek. Csakis ezután orvosolható a romlott természet problémája.

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren