Hol kezdje az ember, amikor az első lépést teszi meg az életbe való belépés útján? Minek kell birtokában lennie ahhoz, hogy elérje az életbe való belépést? Melyek a leglényegesebb és legfontosabb dolgok, amelyekre törekednie kell és amelyeket meg kell szereznie az igazságvalóságokba történő belépéshez? Elgondolkodtatok már valaha is ezeken a kérdéseken? Mi az életbe való belépés? Az életbe való belépés az ember mindennapi életének, cselekedeteinek, az élete irányának, valamint a törekvése céljának a megváltozása. Míg a múltban az ember ostoba és tudatlan volt, és folyton csak a test gondolatai, elképzelései és képzelődései szerint cselekedett, most – Isten kinyilatkoztatásai, öntözése és ellátása által – talán már érti, hogy Isten szavai szerint kell cselekednie. Azonkívül, ez az ember – Isten szavainak eredményeképpen – változáson ment keresztül a mindennapi életben – mind a nézetei és a viselkedésmódja, mind pedig az élete iránya és az életcéljai tekintetében. Ez az életbe való belépés. Min alapul az életbe való belépés? (Isten szavain.) Így van. Az életbe való belépés elválaszthatatlan Isten szavaitól; elválaszthatatlan az igazságtól; minden Isten által kimondott szó maga az igazság. Mi látható azoknál az embereknél, akik elérték az életbe való belépést? (Képesek Isten szavaira hagyatkozva élni.) Így van. Képesek Isten szavaira hagyatkozva élni. Cselekedeteik, beszédük, a problémákkal kapcsolatos gondolataik, a nézőpontjaik, az álláspontjaik és a perspektíváik mind Isten szavaira és az igazságra támaszkodnak. Ebben nyilvánul meg, ha valaki elérte az életbe való belépést. Mihez kapcsolódik tehát elsősorban az életbe való belépés? (Isten szavaihoz.) Isten szavaihoz és az igazsághoz kapcsolódik. Akkor tehát mondhatjuk azt, hogy aki belépett az életbe, az az igazságra törekszik, aki pedig igazán törekszik az igazságra, az belépett az életbe? (Igen.) Mi a célja a dolgok ilyesfajta definiálásának? Milyen irányba kellene haladnia a beszélgetésünknek? (Az igazságra törekvés felé.) Az igazságra törekvés a fő téma, amelyről ma beszélni akarok. Jelenleg nem látjátok valami világosan az életbe való belépés és az igazságra törekvés közti kapcsolatot, vagyis nem igazán evidens számotokra. Mindig az életbe való belépésről és a beállítottságbeli változásokról beszélek, és Pál útját taglalom. Melyik az a fő téma, amelyhez ez az egész elvezet? Az igazságra törekvés. Nem számít, hogy Pál útját taglalom vagy a tökéletesedéshez vezető útról beszélek, amelyet Péter követett – bármiről beszélek is, végső soron mit akarok elérni, hogy melyik utat kövesse mindenki? (Az igazságra törekvés útját.) Amikor az emberek képesek az igazságra törekedni, belépni az igazságvalóságokba, Isten szavai szerint élni, megérteni Isten szándékait és Isten szavainak alapelvei szerint tenni dolgokat, nem világos-e, hogy milyen célokra törekednek, és milyen utakat követnek? (De igen.) Az igazságra törekvés olyan téma, amelyet lehetetlen kikerülniük azoknak, akik hisznek Istenben, keresik a módját, hogy miként változtassanak a beállítottságukon, és törekednek az üdvösségre. Csak azok az igaz hívők, és csak azok érhetik el az üdvösséget, akik törekednek az igazságra. Egyesek szenvedélyesek és készek feláldozni magukat Istenért, de nem feltétlenül olyan emberek, akik törekednek az igazságra. Noha mindenki kész az igazságra törekedni, egyesek gyenge képességűek, híján vannak a felfogóképességnek és nem tudják megérteni az igazságot. Egyesek nem értik a szellemi dolgokat; bárhogy is hallgatják a prédikációkat, sosem értik meg, és Isten szavait sem értik, amikor olvassák. Mindig torzított módon értelmezik a dolgokat, és szabályokat próbálnak alkalmazni. Ezek azok az emberek, akik nem értik a szellemi dolgokat. Vannak emberek az egyházban, akik értik a szellemi dolgokat, és vannak, akik nem értik a szellemi dolgokat; vannak gyenge képességűek, akiknek nincs felfogóképességük, és vannak jó képességűek, akik tisztán értik Isten szavait; vannak, akik törekednek az igazságra, és vannak, akik nem. Ezeknek a különböző típusú embereknek különféle állapotaik és megnyilvánulásaik vannak, és világosan meg kell tudnotok különböztetni őket egymástól.

Beszéljünk először az első embertípusról: azokról, akik nem értik a szellemi dolgokat. Amikor például az igazság egyik aspektusáról beszélgetünk, miután befejeztük a beszélgetésünket az igazságnak erről az aspektusáról és az emberek állapotairól, hozzáállásairól, szándékairól és megnyilvánulásairól, vannak némelyek, akik nem értik, miről volt szó, nem értik, hogy miről folyt a beszélgetés, nem tudják összevetni magukat azzal, és nem tudják, milyen kapcsolat van az ő viselkedésük és megnyilvánulásaik, az ő romlott beállítottságuk és az ő természetlényegük, valamint a között az igazság között, amelyről beszélgettünk. Azt sem tudják, hogy mi köze ennek azokhoz a dolgokhoz, amelyekre az életükben törekednek, vagy hogy miért hangzott el ez a prédikáció – csak egy doktrínát értenek meg belőle, és szabályokat látnak benne. Amikor megkérdezi őket valaki, hogy mit értettek meg, ezt felelik: „Habár sok témáról beszélgettünk ma, ugyanaz volt a lényeg: Ha történik valami, imádkozz többet!” Mások ezt mondják: „Megértettem. Isten azt akarja, hogy az emberek legyenek jók, ne tegyenek rossz dolgokat, és vigyenek véghez sok jó cselekedetet. Ez tetszik Istennek.” Megint mások ezt mondják: „Isten azt mondja az embereknek, hogy fel kell áldozniuk magukat Istenért, és nagyobb áldozatot kell hozniuk.” Megértették ezek az emberek Isten szavait? (Nem.) Ezek az emberek mind azt gondolják, hogy megértették az Ő szavait, de valójában a sötétben tapogatóznak, és mindössze egyetlen mondatot ragadnak ki a szavaiból. Egyoldalú a megértésük, és egyáltalán nem értik, mire is gondolt Isten. Akik nem értik Isten szavait, azoknak nem számít, mennyi mindent mond Isten, mindössze szabályokat, doktrínát, egyféle elméletet, egyféle perspektívát és egyféle közlést látnak. Hogyan ültetik gyakorlatba, amikor arra kerül a sor? Amikor például az Istennek való alávetettség igazságáról beszélünk, meghallgatják, majd ezt mondják: „Megteszem, amit csak mond nekem Isten. Ezt jelenti hallgatni az Ő szavaira és alávetni magam Neki.” Vajon ez nem túlzott leegyszerűsítés? Ez minden, amit értenek. Nem értik, miként kell gyakorolnia az embernek Isten szavait ahhoz, hogy azzal igazán alávesse magát Neki, hogyan kell keresnie Isten szándékait és elérnie az Istennek való alávetettséget, hogyan kell alávetnie magát a Szentlélek vezetésének, és hogy miként kell Isten szavai szerint gyakorolnia az igazságot, arról nem is beszélve, hogy miként kell Isten oldalán állnia és óvnia az egyház munkáját. Minél inkább köze van valaminek az Istennek való alávetettség szempontjából kulcsfontosságú igazságokhoz, annál képtelenebbek azt megérteni. Nem tudnak egyebet, mint szabályokat követni. Ezt jelenti, amikor valaki nem érti a szellemi dolgokat. A szellemi dolgokat nem értő emberek amellett, hogy szabályokat követnek és megrekednek a saját gondolkodásuk kerékvágásában, az észérveknek is ellenállnak. Mi az elsődleges megnyilvánulása azoknak, akik nem értik a szellemi dolgokat? (A szabálykövetés.) A szabálykövetés. Gyakran vesznek egy mondatot vagy egy eseményt, majd szabálynak vagy követendő viselkedésmódnak titulálják. Ezek az emberek vajon ugyanígy kezelik az igazságot is? (Igen.) Azok, akik nem értik a szellemi dolgokat, megjegyeznek egy aspektust az igazság azon megnyilatkozásai közül, amelyekről ma beszéltél; gyakorlandó előírásoknak titulálják ezeket a szavakat és viselkedéseket, és megjegyzik ezeket az előírásokat. Legközelebb, amikor egy másik helyzettel találkoznak, ha senki sem beszél, azokat a korábbi módszereket és szabályokat fogják válogatás nélkül alkalmazni és gyakorlatba ültetni. Ez az egyik konkrét megnyilatkozásuk azoknak az embereknek, akik nem értik a szellemi dolgokat. Mit éreznek az ilyen emberek, amikor szabályokat követnek? (Fáradtságot.) Nem fáradságot éreznek; ha így lenne, felhagynának vele. Azt érzik, hogy az igazságot gyakorolják; nem azt érzik, hogy szabályoknak engedelmeskednek, és azt sem érzik, hogy nem értik a szellemi dolgokat. Még kevésbé érzik, hogy nem értették meg az igazságot, vagy hogy semmit sem értenek az igazságalapelvek mibenlétéről. Éppen ellenkezőleg: úgy érzik, hogy megértették az igazság gyakorlati oldalát, valamint az igazság adott aspektusának az alapelveit is; ugyanakkor azt hiszik, hogy megértették Isten szándékait, és hogy ha képesek a szabályaiknak megfelelően cselekedni, akkor azzal beléptek az igazságvalóság adott aspektusába, eleget tettek Isten szándékainak, és gyakorlatba ültették az igazságot. Hát nem ezt gondolják azok az emberek, akik nem értik a szellemi dolgokat? (De igen.) Összhangban van-e ez a fajta gondolkodás az Isten által megkövetelt normákkal? Ha valaki a szabályokat követve gyakorol, az vajon az igazságra törekvés megnyilvánulása? (Nem, nem az.) Miért nem? (Azért nem, mert amikor történik valami, az illető nem keresi az igazságot, és nem tesz erőfeszítést a dolog átgondolása érdekében; egyszerűen csak makacsul ragaszkodik ahhoz, ahogy mindig is tette a dolgokat.) Így cselekednek az olyan emberek, akik nem értik a szellemi dolgokat – makacsul ragaszkodnak a régi módszerekhez, lusták, nem keresik az igazságot, amikor történik valami, nem gondolkodnak el a dolgokon és nem vizsgálódnak. És még ha vizsgálódnak is, képesek-e megérteni, hogy mit jelent az igazság? (Nem.) Miért nem értik meg? (Azért nem, mert nem értik a szellemi dolgokat.) Így van. Mindebből az szűrhető le, hogy az ilyen emberek nem értik a szellemi dolgokat, és sosem fogják megérteni az igazságot.

Valójában azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, készek a szívükben az igazságra törekedni, de rossz módon látnak hozzá. Pontosabban fogalmazva: főként az előírások követésére, a határok között mozgásra és a doktrínához igazodásra hagyatkoznak, vagy azt próbálják alkalmazni, ahogyan mások cselekednek és az ő szavaikat másolják. Mi az ilyesfajta emberek lényege? Miért kezelik úgy az előírások követését, mintha az lenne az igazság gyakorlása, és miért gondolják, hogy ha így gyakorolnak, akkor az igazságra törekednek? Miért áll elő ez a probléma? Van egy gyökere – látjátok, hogy mi az? (A nézeteiket, elképzeléseiket és képzelődéseiket kezelik igazságként. Nem értik Isten szavait, és valójában nem értették meg Isten szándékait.) Ez is a része. És még mi? (Arrogánsak és önelégültek, és nem keresik az igazságot, amikor történik valami. Az általuk helyesnek vélt dolgokat kezelik igazságként.) Ilyenek némelyek, akiknek nincs lelki megértése, de nem ez a probléma gyökere. Mi miatt nyilvánulnak meg így az ilyen emberek? Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük és előírásokat szeretnek követni, nagyon komolyan hallgatják a prédikációkat, különösen, ha azok a gyakorlásukkal kapcsolatosak. Például azzal, hogy miként hajtsák végre a kötelességeiket, és hogy miként tegyék azokat a dolgokat, amelyeket jól kell végezniük. Figyelnek, de a központi probléma az, hogy képtelenek összevetni az állapotukat a prédikációban hallottakkal. Például ha az emberek lázadó mivoltáról szól a prédikáció, meghallgatják, majd így gondolkodnak: „Lázadó? Én aztán nem! Ha nem szabad lázadónak lenniük az embereknek, akkor, ha ilyen helyzettel találkozom a jövőben, nem szabad felszólalnom. Egyszerűen el kell viselnem, és olvasnom kell az emberek hanghordozásában és megnyilvánulásaiban. Megnézem majd, hogy mit mondanak és mit hogyan tesznek a körülöttem lévők, és én is követem a példájukat. Akkor nem leszek lázadó, igaz?” Miután meghallgatnak egy prédikációt, mindössze a saját logikájuk és gyakorlási módjaik szerint vonnak le következtetéseket. Sehogyan nem reagálnak a prédikációban leleplezett állapotokra, és nem tudják összevetni magukat azzal, amiről hallottak. Zavaros az elméjük. Mit értek az alatt, hogy „zavaros”? Nem tudják, miről is szól valójában a prédikáció. Ezt gondolják magukban: „Miről szól a beszélgetés? Miért nincs egyszerűbben megfogalmazva? Ma erről a dologról beszélgetünk, holnap pedig valami más lesz a téma.” Az ő szemszögükből nézve könnyű az igazságot gyakorolni: Csak tedd, amire megkérnek. Képtelenek összevetni magukat azokkal az állapotokkal és romlott beállítottságokkal, amelyeket a prédikáció leleplez. Homályos és üres fejjel hallgatják, hogy milyen gondolatokat, elgondolásokat és különféle romlott beállítottságokat mutatnak az emberek a különféle körülmények között az életbe való belépés során. Nem tudnak különbséget tenni a dolgok között, és nem tudják összevetni magukat a hallottakkal. Hogyan éreznek az igazság meghallgatása után azok az emberek, akik képtelenek összevetni magukat a hallottakkal? (Azt gondolják, hogy az másokról szól, és hogy semmi köze hozzájuk.) Így van. Ez a fő jellemvonásuk; nem tudják összevetni magukat azzal, amit hallottak. Amikor az emberek romlott állapotait leleplező szavakat látnak, azt hiszik róluk, hogy csak másokról szólnak. Azt el tudják ismerni, amikor az emberek átlagos vagy közös problémái kerülnek leleplezésre, ám a romlott beállítottságokra vagy az emberek lényegére vonatkozó szavakat kategorikusan elutasítják; semmilyen körülmények között nem ismerik el azokat – mintha az elismerés a kárhoztatásukat jelentené. Ez a közös problémája mindazoknak, akiknek nincs lelki megértésük. Amikor azzal találkoznak, hogy Isten leleplezi az emberek különféle állapotait, megnyilvánulásait és a természetlényegük megnyilatkozásait, semmit sem fogadnak el belőle, nem vetik össze vele magukat és nem is gondolkodnak el rajta. Ehelyett gyakran veszik ezeket a szavakat és problémákat, majd másokra vetítik ki azokat, azt gondolván, hogy hozzájuk semmi közük. Az ilyen emberek nem csupán az igazságot nem fogadják el, hanem a gondolkodási folyamataik sem normálisak, szavaik kitérőek és megkerülik a dolgokat, és nem arra a kérdésre válaszolnak, amit feltettél nekik. Ha például azt kérdezed tőlük, hogy ettek-e már, azt mondják, hogy nem kérnek vizet; ha azt kérdezed, hogy álmosak-e, azt mondják, hogy nem szomjasok. Gyakran vannak ilyen zavart állapotban és gyakran ilyen zavaros a gondolkodásmódjuk. Így nyilvánulnak meg azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük. Minden gyülekezetben vannak olyanok, akik nem értik a szellemi dolgokat. Habár vannak közös problémáik, apró különbségek is vannak közöttük. Vannak olyanok, akik teljességgel híján vannak a lelki megértésnek? (Igen.) Azok, akik kevesebb mint három éve hisznek Istenben, nagyon homályosan látnak olyan témákban, mint az Istenben való hit, az életbe való belépés, az igazságra törekvés, a beállítottságaik megváltozására törekvés és a tökéletesítés. Mindössze szenvedélyből teszik a kötelességüket, megtesznek ezt vagy azt Istenért, s az erőfeszítés és a munkavégzés szintjén tartanak. Nem értik az életbe való belépéssel kapcsolatos dolgokat, és egyáltalán nincs semmi fogalmuk az életbe való belépésről és az igazságra törekvésről. Egyszerűen csak külsőleg szeretnek dolgokat tenni, és a szenvedélyükre hagyatkozva teszik azokat. Ezek az emberek teljességgel híján vannak a lelki megértésnek. Lehet ezen a szinten úgy minősíteni valakit, aki teljességgel híján van a lelki megértésnek, hogy nem törekszik az igazságra? (Nem.) Az ilyen emberek nem hisznek még elég ideje Istenben, így aztán sehogyan sem minősíthetők. Mivel még a szenvedélyesség szintjén vannak, semmit sem értenek Isten irányítási tervének céljaiból, az emberek üdvösséghez vezető útjából, vagy abból, hogy milyen különböző utakat követnek a különféle típusú emberek, így megbocsátható, hogy híján vannak a lelki megértésnek; ez normális dolog. Mi a helyzet azonban azokkal, akik már értik, hogy mi az életbe való belépés, és elkezdték megismerni az életbe való belépéssel és a beállítottságok megváltozásával kapcsolatos igazságokat? Közöttük vannak-e olyanok, akik teljességgel híján vannak a lelki megértésnek? (Igen, vannak.) Még mindig vannak ilyenek. Még ha hajlandó is a szívében az igazságra törekedni valaki, aki híján van a lelki megértésnek, akkor sem képes elérni, ezért bizonyossággal állítható, hogy akik teljességgel híján vannak a lelki megértésnek, semmiképpen sem az igazságra törekvő emberek, és kizárt, hogy olyan megnyilvánulásaik legyenek, mint annak, aki az igazságra törekszik.

Milyen különböző módokon nyilvánulnak meg azok az emberek, akiknek van lelki megértésük és azok, akiknek nincs lelki megértésük? Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, alapvetően tudatlanok és ismeret nélkül valók mindazon igazságokat illetően, amelyekről Isten beszélt, továbbá az Ő szavainak állapotait, kontextusát és utalásait illetően is, és nem tudják magukat összevetni vele. Azok, akiknek van lelki megértésük, éppen az ellenkezői ennek. Ha például az emberek lázadó mivoltáról, valamint arról beszélek, hogy e lázadó mivolt hajthatatlanságot, önzést, makacs ostobaságot, valamint Istennel kapcsolatos félreértéseket, illetve Istennek való ellenállást és szembeszegülést rejt magában, amikor olyan állapotokról beszélek, amelyek e témával kapcsolatosak, akkor mindegy, hogy példát hozok, az igazság egyik aspektusáról beszélek, a szívedben lévő egyik állapotra térek ki vagy az igazságalapelvekkel kapcsolatos témákról beszélek: ha igazán megérti a szíved, amit hallasz, akkor olyan ember vagy, akinek van lelki megértése. Ha megérted, amit hallasz, és képes vagy azt a gyakorlatba ültetni, akkor olyasvalaki vagy, aki gyakorolja az igazságot. Amikor a lelki megértéssel rendelkező emberek hallják Isten szavait, képesek a tiszta felfogásra és még az igazság megértésére is. Bármiről is beszéljen Isten, képesek követni azt, valamint összevetni az állapotukat Isten szavaival, és utat találni a gyakorlásra. Ez a lelki megértés megnyilvánulása. Azoknak, akiknek van lelki megértése, felderül a szíve Isten szavának olvasása után, és nyernek valamit belőle. Különösen szabad a lelkük, és érzik, hogy van egy út, amelyet követhetnek. Ezért aztán valahányszor meghallgatnak egy prédikációt, nyernek belőle valamit, és valahányszor olvassák Isten szavait, gazdagabbá lesznek. Így nyilvánul meg a lelki megértés. Bármiről beszéljen Isten, a lelki megértéssel rendelkező emberek elméjében képek idéződnek fel annak hallatán, és amikor Isten leleplezi az emberek állapotait, össze tudják vetni magukat azokkal. Amikor Istennel kapcsolatos félreértésekről beszél, a maguk állapotára alkalmazzák és felismerik: „Ez az igényem és ezek a képzelődéseim valójában félreértések Istennel kapcsolatban.” Ez azt jelenti, hogy összekapcsolták magukban egymással a dolgokat. Amikor Isten a Vele való ellenállásról és szembeszegülésről beszél, akkor – ha ugyanezek az érzéseik, ha ugyanilyen állapotban élnek, és ha bennük is ilyen beállítottság és lényeg lakozik – képesek összevetést végezni. Mi mindent használhatnak az összevetéshez? Gondolatokat, elképzeléseket vagy az általuk tanúsított cselekedeteket és viselkedésformákat; ezek mindegyike használható az összevetéshez. Amikor az emberek képesek megérteni, amit Isten mond, és értik, hogy pontosan miről beszél, és tudják, hogy mely magatartásformáik, kinyilatkoztatásaik, állapotaik és lényegeik felelnek meg azoknak az állapotoknak, amelyeket Isten leleplezett, és amelyről a prédikációkban szó volt, akkor azzal lelki megértésről tettek bizonyságot. Meg tudjátok mondani, hogy van-e lelki megértésetek vagy sem? (Néha van, néha nincs.) Ezen lehet segíteni, de ha egyáltalán nincs, akkor baj van. Ha a legtöbbször tudod, hogy miről szólnak Isten szavai, még ha nem is tudod összevetni magad velük, de tudod, hogy vannak efféle állapotaid, vagy észrevetted azokat másokban, és ismered az igazságnak ezt az aspektusát, valamint azt is, hogy miként lépj bele, akkor az már lelki megértésnek számít. De vajon minden alkalommal képesek az ilyen emberek lelki megértésről tanúságot tenni, amikor prédikációt hallanak? Nem, néha van lelki megértésük, máskor pedig nincs, mivel az életbe való belépés az igazság sok területét érinti. Vannak igazságok, amelyeket értesz, és amelyekbe már beléptél, és vannak mások, amelyeket nem értesz, és amelyekbe még nem léptél be. Vannak igazságok, amelyekkel még egyáltalán nem találkoztál, és amelyekről még csak nem is hallottál. Most hallottad, de nehéz megmondani, hogy képes vagy-e felfogni vagy sem, valamint elképzeléseid és félreértéseid is lehetnek vele kapcsolatban. Ez azonban normális. Ha vannak olyan aspektusai az igazságnak, amelyeket értesz, akkor azokról az aspektusokról van lelki megértésed; ha vannak olyan aspektusai az igazságnak, amelyeket nem értesz, akkor azokról az aspektusokról nincs lelki megértésed; ha vannak olyan aspektusai az igazságnak, amelyekről még sosem hallottál, és amelyek még mindig elég idegenek a számodra, vagy amelyekkel kapcsolatban még elképzeléseid is vannak, akkor ezen aspektusok tekintetében még inkább híján vagy a lelki megértésnek. Keresztül kell menned a tapasztalatszerzés időszakán, míg meg nem érted az igazságot, és csak azután tehetsz szert lelki megértésre ezen aspektusokat illetően. Egyesekben például félreértések élnek Istennel kapcsolatban, de mégis ezt gondolják: „Nem értettem félre Istent; soha nem értettem félre Istent. Nem is szerethetném Istent jobban! Hogy érthetném akkor félre Őt?” Így beszélnek azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük. Ha ezt mondod: „Az emberek gyakran félreértik Istent, de nem tudnak úrrá lenni a félreértések felett; bárhol és bármikor felüthetik a fejüket. Jelenleg azonban nem igazán tudok róla, hogy bármely tekintetben is félreértettem volna Istent, vagy ellentmondásban lettem volna Vele. Át kell fésülnöm a dolgokat egy sűrű fogú fésűvel, tapasztalatokat kell szereznem, imádkoznom kell Istenhez és meg kell kérnem Őt, hogy vezényelje úgy a helyzeteket, hogy feltáruljanak számomra ezek a dolgok.” Ez az ideális. Ilyen vágynak kellene lennie az elmédben – folyamatosan törekedned kell a javulásra. Ha valaki ezt mondja: „Sosem értettem félre Istent. Más emberekről van itt szó”, akkor az a tény, hogy ilyen abszurd kijelentésre képes, azt mutatja, hogy nincs lelki megértése. Elsősorban milyen beállítottságok láthatók azoknál az embereknél, akiknek nincs lelki megértése? Arrogancia és makacs ostobaság. Mi az a makacs ostobaság? Azt jelenti, hogy ostobák és makacsok is. Ez konkrétan miben mutatkozik meg? (Nincsenek tudatában olyan romlott beállítottságoknak, amelyeket mindenki más lát, és azt hiszik, hogy nincsenek ilyen beállítottságaik. Azonkívül rendkívül önelégültek, és azt hiszik, hogy teljesen jó úton járnak.) Nem csupán azt gondolják, hogy nincs ilyen beállítottságuk, hanem még azt is gondolják, hogy minden rendben velük. Az arrogáns beállítottságuk uralja a bensőjüket, és azt hiszik, sosem tennének ilyesmit. Bármit mondjanak is mások, ha nem ők maguk ismernek fel, látnak meg vagy tapasztalnak valamit, szükségtelennek találják, hogy elgondolkodjanak rajta, megértsék vagy elfogadják. Ez a makacs ostobaság. Hogyan lehetne másként leírni a makacs ostobaságot? Azt jelenti, amikor ellenállsz az észérveknek. Lehet-e még másnak is nevezni? (Butaságnak.) Igen, a makacs ostobaság nagyban összefügg a butasággal – az ilyen emberek ostobák és makacsok is. Például mások ezt mondják nekik: „Vigyáznod kellene. Ha mindig hideg vizet iszol, az lassítja az emésztésed, és megfájdulhat a hasad.” Mire ők így felelnek: „Kiváló egészségnek örvend a testem. Nincs semmi bajom. Fölöslegesen aggódsz.” Nem makacs ostobaság ez vajon? (De igen.) Nagyon makacsnak és ostobának tűnnek, mert még nem tapasztaltak meg valamit, és mégis ennyire önelégültek. Miért mondom, hogy makacsok és ostobák? Azért, mert bár nincs semmi tapasztalatuk, mégis ellenkezni mernek azzal, amit egy tapasztalt illető mond. Nem erősítik meg e szavak helytállóságát és tanulni sem tanulnak belőlük, hanem azt hiszik, nekik van igazuk, és nem fogadják el, amit mások mondanak. Ez makacs és ostoba, valamint arrogáns és önelégült viselkedés. Péter képes volt tanulni mások hibáiból, amikor belépett az életbe. Mit mondanak Isten szavai? (Isten azt mondja, hogy Péter „elsajátította a jót az elmúlt időkből, és elutasította a rosszat” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan ismerjük meg a valóságot?).) A makacs és ostoba emberek még azokat a dolgokat sem képesek elfogadni, amelyek egyenesen a szemük előtt történnek, és nem tanulnak belőlük. Az emberek butaságnak látják ezt, de valójában a beállítottságukkal van probléma – arrogáns beállítottság okozza.

Térjünk vissza ahhoz a témához, hogy miként nyilvánulnak meg azok az emberek, akiknek van lelki megértésük, és miként azok, akiknek nincs lelki megértésük. Mit mondtam az imént, hogy mi a legfőbb megnyilvánulása azoknak, akiknek van lelki megértésük? Mondjátok meg Nekem! (Azok, akiknek van lelki megértése, képesek megérteni, hogy milyen emberi állapotokat lepleznek le Isten szavai, valamint összevetni azokat a saját gondolataikkal, elképzeléseikkel, cselekedeteikkel és viselkedésükkel a mindennapi életükben. Meg tudják érteni, hogy mit mond Isten.) Érintettétek a főbb pontok többségét. Amikor a lelki megértéssel rendelkező emberek elolvassák Isten feltáró erejű szavait, képesek összevetni magukat azokkal, és tudják, hogy mely igazságokról beszélnek Isten szavai, mibe kellene bemenniük az embereknek, valamint hogy mely emberi beállítottságokat, illetve mely emberi állapotokat és megnyilatkozásokat lepleznek le az Ő szavai. Képesek összevetni magukat mindezekkel a dolgokkal, és tudatában lenni azoknak. Így nyilvánul meg a lelki megértés. Korábban, amikor arról beszéltem, hogy miként nyilvánulnak meg az olyan emberek, akiknek van lelki megértése, felvetettünk egy kérdést, amely az volt, hogy a lelki megértéssel rendelkező embereknek minden dologban van-e lelki megértésük. Van nekik? (Nincs. Bizonyos dolgokban képesek összevetni magukat azokkal az állapotokkal, amelyeket Isten szavai lelepleznek, és így lelki megértést tanúsítanak; ugyanakkor azokban a dolgokban, amelyeket még nem tapasztaltak meg, nem képesek összevetést végezni magukkal, így nincs lelki megértésük.) Ha még nem tapasztaltak meg valamit, és nem képesek összevetést végezni magukkal, akkor nincs lelki megértésük. És mi van akkor, ha vannak dolgok, amelyeket megtapasztaltak, de nem értik a bennük foglalt igazságokat, és így nem fogadják el vagy nem ismerik el igazságként azokat – lelki megértésnek számít ez? (Nem.) Ez sem lelki megértés. Mi van, ha nem értik, hogy az, amit hallanak, az igazság – lelki megértésnek számít ez? (Nem.) Közületek szokott-e bárki is így megnyilvánulni? Amikor például az alávetettséggel kapcsolatos igazságokról van szó, némelyek ezt mondják: „Alávetettnek kell lennünk ebben a dologban. Nincs mivel dicsekedniük az embereknek, s kötelességük és kötelezettségük alávetettnek lenni.” Ennek hallatán így gondolkozol magadban: „Miféle igazság ez? Vajon ebben a dologban is alávetettnek kell lenni? Én úgy látom, itt nincs szükség alávetettségre!” Nem vagy híján a lelki megértésnek ebben a dologban? (De igen.) Valójában ennek semmi köze ahhoz, hogy mennyire mélyek vagy sekélyesek a tapasztalataid; pusztán csak attól függ, hogy van-e lelki megértésed vagy nincs. Mondok egy példát. Mit mondott Jób, amikor próbára lett téve? („Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” (Jób 1:21).) Képesek-e megérteni az emberek a Jób szavaiban rejlő igazságot, amikor hallják azokat? (Nem.) Van tehát az embereknek lelki megértésük ebben a dologban? (Nincs.) Nem, nincsen. Minden ember meg tudja tapasztalni ezt a két dolgot: amikor Isten ad, és amikor elvesz, nem igaz? (De igen.) Ti is megtapasztaltátok már ezeket, de nem értitek a bennük foglalt igazságot, akkor hát van lelki megértésetek e dolgokat illetően? (Nincs.) Nem, nincsen. Milyen igazság rejlik Jób szavaiban? (Az, hogy Isten szuverén és mindenek felett uralkodik.) Az, hogy Isten minden dolog felett szuverén, és az Ő döntése, hogy ad vagy elvesz. Mit kellene tehát az embereknek gyakorolniuk? (Alávetettséget.) Így van. Alá kellene vetniük magukat, el kellene fogadniuk és dicsőíteniük kellene Isten szuverenitását. Amikor az emberek megértik ezeket a szavakat és a bennük rejlő igazságot, akkor van lelki megértésük ebben a dologban. Ha az emberek nem értik az igazságot, amely e szavakban rejlik, akkor nincs lelki megértésük ebben a dologban. Jelenleg van-e lelki megértésetek Jób szavait illetően? (Nincs.) Ha doktrína, amit értesz, ezt mondod: „Jóbnak volt egy jó tapasztalata. Isten azt mondta róla, hogy igaz ember, ezért bizonyos, hogy minden cselekedete összhangban volt az igazsággal és eleget tudott tenni Isten szándékainak.” A doktrínát érted. És mikor fog ez a doktrína az igazságvalóságoddá válni? (Akkor, amikor Isten ténylegesen úgy vezényli a körülményeket, hogy elvesznek tőlem bizonyos dolgokat, én pedig képes vagyok hálát adni és dicsőíteni érte Istent, alávetni magam Istennek és nem panaszkodni, s ezáltal az igazság ezen aspektusát gyakorolni.) Képes vagy gyakorolni, de vajon előírások követéséről és mások utánzásáról szól-e a gyakorlásod, vagy pedig Isten szuverenitásának valódi megértéséről a szíved mélyén? Különbség van a kettő között, nem igaz? Melyik a belépés az igazságvalóságba? Sok ember van, aki Jób példáját látva maga is el tudja mondani ugyanazokat a dolgokat, mint Jób, de vajon csak másolják Jóbot, amikor így tesznek, vagy pedig – hozzá hasonlóan – azért mondják ki e szavakat, mert – néhány évtized tapasztalatát követően – felismerték azt az igazságot és tényt, hogy Isten szuverén úr az emberiség felett? Melyik az igazságvalóság ezek közül? (Az a valóság, amelyik tapasztalatból ered.) Csak azok a dolgok nevezhetők igazságvalóságnak, amelyeket tapasztalat által érzel át és értesz meg; lemásolni dolgokat, amiket mások mondanak, nem valóság. Jób mondatának volt valóságtartalma, de amikor olyanok mondják ki ugyanezt a mondatot, akik csak másolják Jób szavait, akkor szlogenné válik, amellyel spirituális embereknek próbálják kiadni és álcázni magukat. Ezek az emberek vallásos csalók. Némelyek, akiket vezetőnek választanak a gyülekezetben, és akik felelősséggel és státusszal bírnak, gyakran beszélgetnek a testvérekkel azokról a szavakról, amelyeket Jób mondott: „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” Vajon mit éreznek az őket hallgatók? A következőt érzik: „Istentől valók ezek a szavak. A Szentlélek megvilágosodása és Isten vezetése által hangzottak el. Rendkívül gyakorlatiasak.” Egy év sem telik bele, amikor elbocsátják azokat a vezetőket, mivel nem tudtak valódi munkát végezni, hátráltatták Isten választottainak az életbe való belépését és az egyház munkájának előrehaladását, mire ők negatívvá válnak és panaszkodnak. Az ilyen emberek ugyanazokat a szavakat szólják, mint egykor Jób, de nem tapasztalták meg mindazt, amit Jób, s nem értik mélyen, nem tapasztalták meg, és nem képesek felfogni e szavakat. Másolnak tehát, amikor beszélnek, vagy őszintén szólnak? (Másolnak.) Hogy mit gondolnak mélyen legbelül, miközben szólnak? Őszinték a szavaik, és személyes érzések vannak bennük. Van egy vágyuk, mégpedig az, hogy amikor ad nekik Isten dolgokat, mindig képesek legyenek dicsérni Őt és hálát adni Neki a tőle kapott áldásokért és ajándékokért, és hogy amikor elvesz tőlük dolgokat Isten, egyáltalán ne panaszkodjanak, hanem legyenek képesek dicsérni Istent, miként Jób is tette, s hálát adni Neki a vezetéséért és szuverenitásáért. Ez azonban vágy csupán, nem pedig olyasvalami, amit már megtapasztaltak volna. Vajon a pozíciójuk és titulusuk elvesztése esetén, átlagos hívőként is úgy tesznek majd, ahogy beszéltek? (Nem.) Azt nem mondhatom, hogy egyáltalán ne tartanák magukat a szavukhoz; ez attól függ, hogy milyen típusú emberek. Az igazságra törekvő emberek a saját viselkedésük értékelésére és a tapasztalásuk iránytűjeként használják e szavakat, és képesek összevetni azokat magukkal, valamint megtalálni bennük a gyakorlás útját. Nem túlságosan dühösek vagy negatívak, és képesek normálisan végezni a kötelességüket. Ezzel szemben azok az emberek, akik nem törekednek az igazságra, hanem szlogeneket ismételgetnek helyette, bajban vannak; ők másként nyilvánulnak meg. Mit láttatok, hogyan fedik fel magukat a legnyilvánvalóbban az ilyen típusú emberek? (Egyes vezetők az elbocsátásukat követően nem tartanak önvizsgálatot, és nem vetik alá magukat. Igazságtalannak érzik az elbocsátásukat, negatívvá válnak és panaszkodnak. Amikor eljön az újabb választás ideje, küzdenek azért, hogy ismét hatalomra kerüljenek, végül pedig antikrisztussá válnak, és kizárják őket.) Ez a legsúlyosabb eset. Milyen egyéb megnyilvánulások léteznek? (Némelyek csak egy rendes munkahelyen dolgoznak, miután elbocsátották őket, és nem végeznek kötelességet.) Miféle emberek az ilyenek? Miért dicsekedtek és hangoztattak szlogeneket előtte? Azért mondogattak dolgokat, hogy mások hallják őket, és önmaguk jobb színben való feltüntetésére, mások megnyerésére, valamint az emberek tiszteletének kivívására használták ezeket a szlogeneket, doktrínákat és jól csengő szavakat. Ez volt a céljuk. Milyen megnyilvánulások vannak még? (Némely vezetők az elbocsátásuk előtt külsőre úgy tűnnek, mintha nagyon törekednének, és mondogatják, hogy „Jahve adta, Jahve vette el”, ám miután elbocsátják őket, negatívak lesznek, nem tudják összeszedni magukat, s még ki is kelnek és meg is haragszanak másokra, azt gondolván, hogy hiábavaló volt minden korábbi áldozatuk és odaadásuk, mintha csak tartozna nekik Isten háza.) Súlyos problémájuk van azoknak, akik ilyeneket mondanak és így cselekszenek. Először is, fel kell tudni ismerni, hogy milyen természetűek, akik ezeket a dolgokat mondják. Nem törekednek az igazságra; másolják Jób szavait; szép koronát készítenek a saját fejükre; valamint spirituális embereknek adják ki magukat azért, hogy felvágjanak és félrevezessék az embereket. Nem az igazsággal való játszadozás és az istenkáromlás megnyilvánulása ez? Mondjátok csak, milyen típusú emberek azok, akik, amikor elveszítik a hírnevüket, a nyereségüket és a státuszukat, rendkívül nagy ügyet csinálnak belőle, fejest ugranak a negativitásba, felhagynak a kötelességük végzésével, rontanak egy rossz helyzeten azzal, hogy veszett ügynek titulálva leírják magukat, és még csak hinni sem hisznek tovább? (Szegényes emberi mivoltú és gonosz emberek.) Így van. A szegényes emberi mivoltú és gonosz emberek természetesen nem olyan emberek, akik törekednének az igazságra, de vajon a jó emberi mivolttal bíró emberek is így nyilvánulnak meg, ha nem törekednek az igazságra? Egész biztosan. A gonosz emberek ilyen megnyilvánulása mellett van egy másik helyzet is, amelyik közvetlenül kapcsolatos azzal, hogy mire törekednek az emberek, és hogy melyik úton járnak. Még ha a felszínen úgy tűnik is, mintha az igazságot nem szerető embereknek is lenne némi emberi mivoltuk, semmi jó nem származik belőle; mindannyian gonosz lényegűek, képesek megszegni az igazságot és ellene szegülni Istennek, ha pedig státusszal bírnak, gonosz dolgokat is képesek cselekedni. Van egy másik, még súlyosabb probléma, mégpedig az, hogy az ilyen emberek különös előszeretettel törekednek státuszra. Ha nem engedik meg nekik, hogy státuszuk legyen, vagy hogy vezetők legyenek, az olyan, mintha az életüktől fosztanák meg őket. Vajon el tudják ezt fogadni? Ha van státuszuk, nem számít, mennyi szenvedést vagy rossz bánásmódot kell elviselniük, hajlandóak rá. Ám csak azért, mert hajlandóak erre, vagy mert szenvedésben van részük és árat fizetnek, még nem lehet azt mondani, hogy olyan emberek, akik az igazságra törekednek. Ez tévedés volna. Hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek; a státuszból fakadó előnyökre törekednek. Mennyiben hasonló ez Pálhoz? (Pál koronára törekedett.) Így igaz. Koronára törekedett, mégpedig az igazság koronájára. Erre törekednek a Pálhoz hasonló emberek – helyes törekvésnek és az igazságra törekvésnek tartják, hogy koronára törekednek. Ezek után fel tudjátok valamennyire ismerni az efféle embereket? (Igen.) Tegyük fel, hogy egy illető kikel magából és megharagszik másokra, miután elbocsátották és elveszítette a státuszát; nem figyel a testvérekre, akikkel találkozik, vagy nem beszél velük, amikor pedig felkérik az evangélium terjesztésre, ezt mondja: „Nem fogom terjeszteni az evangéliumot. Nem fogok szolgálatot végezni Érted! Ha szükséged van rám, eszedbe jutok, de amikor nincs, egyszerűen félrelöksz és elbocsátasz. Nem vagyok ilyen ostoba!” Miféle szavak ezek? Könnyen felismerhetőek az ilyen emberek? Mennyire nevezhetők hívőknek? Semennyire sem igazi hívők, és nem jó emberek. Milyen típusú emberek csinálják a legnagyobb ügyet abból, ha elbocsátják őket? (Azok, akik hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek.) Az imént azt mondtátok, hogy az ilyen típusú emberek szegényes emberi mivolttal bírnak, illetve hogy nem törekednek az igazságra és az életbe való belépésre. Összefügg ez ennek a problémának a lényegével? (Nem.) Lehet valami abban, amit mondotok, de nincs kapcsolatban ennek a problémának a lényegével. Ennek a problémának nem ez a lényege. Az imént azt mondtátok, hogy a szegényes emberi mivolt az oka annak, hogy egyesek panaszkodnak és leírják magukat, miután elbocsátották őket. Miért mondom azt, hogy ez egy doktrína? Azért, mert némelyek meglehetősen jó emberi mivolttal bírnak, és őszintén odaadják és feláldozzák magukat, csak éppen nem törekednek az igazságra, hanem folyton a hírnévre és a státuszra törekednek. Ezért aztán nagy jelenetet rendeznek, amikor végül elbocsátják őket. Ez azt mutatja, hogy a megnyilvánulásaik nem csupán a szegényes emberi mivoltból eredő problémák, hanem a beállítottságaikkal kapcsolatos problémák – ilyen súlyosan romlott a beállítottságuk! Némelyek egyetlen mondatban foglalják össze ezt, mondván: „Mindennek az oka az, hogy ez az ember nem törekszik az igazságra.” Túlságosan tág értelmű ez a kijelentés. Sokféleképpen megnyilvánulhat az igazságra való törekvés hiánya: például panaszkodásban, abban, hogy nem végzed hűségesen a kötelességed, stb. Nem lehet minden problémát azzal az egyetlen frázissal magyarázni, hogy „nem törekszik az igazságra” az illető. Ez túlságosan tág és nem elég konkrét. Ez egy doktrínán alapuló magyarázat.

Most arról fogok beszélni, hogy miként mutatkozik meg a lelki megértés hiánya. Hogyan viszonyulnak az igazsághoz azok, akiknek nincs lelki megértése? Hogyan viszonyulnak a saját állapotukhoz, megnyilvánulásaikhoz és az általuk felfedett romlottsághoz? Képesek vajon olyan megnyilvánulásokra, mint azok, akik az igazságra törekednek? (Nem.) Mi itt a legnagyobb probléma? (Nem értik, mely emberi állapotokat vagy megnyilvánulásokat leplezik le Isten szavai, és képtelenek összevetni velük magukat.) Főként az, hogy nem tudják összevetni magukat azzal, amit hallottak. Lehet azt mondani rájuk, hogy értik az igazságot, ha nem képesek az összevetésre? (Nem.) Beszélsz valamiről, de ők mindig pontosan az ellenkezőjéről beszélnek; folyton ellenkeznek és vitáznak veled. Sosem ugyanarra fókuszáltok, amikor vitatkozol velük valamiről, és nem ugyanarról van szó, ám ők attól még azt hiszik, igazuk van. Így nyilvánulnak meg azok, akiknek nincs lelki megértésük. Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, nem képesek megérteni az igazságot. Képesek vajon az igazságra törekedni? (Nem.) Ez bizony probléma. Ha nem képesek az igazságra törekedni, képesek vajon belépni az életbe? (Nem.) Azoknak, akik nem törekednek az igazságra, nem lehet belépésük az életbe; ez teljességgel biztos. Ha valaki már több éve hisz Istenben, de egyáltalán nem érti az igazságot, akkor olyan ember, aki az igazságra törekszik? Biztosan nem. Némelyek ezt mondják: „Ez nem mindig van így. Habár egyesek nem értik az igazságot, nagyon szenvedélyesek, és mindenről lemondanak azért, hogy feláldozzák magukat Istenért. Hogy ne lennének akkor olyan emberek, akik az igazságra törekednek?” Vajon helyes ez a nézet? Annak értékeléséhez, hogy az igazságra törekszik-e valaki, nem elég csupán azt megnézni, hogy lemond-e mindenről azért, hogy feláldozza magát Istenért. A legfontosabb dolog, amit meg kell figyelni, az, hogy a szívükben minek tulajdonítanak fontosságot az emberek. Ha az igazság gyakorlásának, az igazságba való belépésnek és az igazság elnyerésének tulajdonít fontosságot a szívük, és hatékonyak az életbe való belépés terén, akkor el lehet róluk mondani, hogy az igazságra törekednek. Ha azért mondanak le dolgokról és áldozzák fel magukat, hogy koronát és jutalmat nyerjenek, és ha sok éve gyakorolják már a lemondást és az önfeláldozást, ha sokat szenvedtek, de eddig még nem voltak képesek megérteni az igazságot és belépni a valóságba, valamint Istent sem sikerült megérteniük, akkor vajon valóban igazságra törekvés a lemondásuk és az áldozathozataluk? Nyilvánvaló, hogy nem olyan emberek, akik az igazságra törekednek, mivel a lemondásuk és az önfeláldozásuk nem vezetett el náluk az igazság megértéséhez és az igazságvalóságokba történő belépéshez. Ezért aztán a lemondásuk és az áldozathozataluk ténye nem jelenti azt, hogy az igazságra törekednének. Az ilyen emberek pontosan olyanok, mint Pál. Pál a fél életét azzal töltötte, hogy az Úr nevében prédikált és dolgozott, de nem nyerte el az igazságot, és nem nyerte el az Urat sem. Mondhatod-e tehát, hogy Pál olyasvalaki volt, aki az igazságra törekedett? Annak megítéléséhez, hogy törekszik-e valaki az igazságra, kulcsfontosságú megnézni, hogy a cél, amelyre törekszik, valamint a szándéka az igazság elnyerésének tulajdonít-e fontosságot. Csakis akkor mondható el róla, hogy az igazságra törekszik, ha ténylegesen az igazságért tett erőfeszítéseknek tulajdonít fontosságot, és ha hatékonynak bizonyult olyan dolgokban, mint az igazság gyakorlása és a valóságba történő belépés. Mindenki, aki valóban az igazságra törekszik, képes gyakorolni az igazságot, és csak az igazság gyakorlóinak van belépésük az életbe. Ha egyesek azt állítják magukról, hogy az igazságra törekednek, de nem gyakorolják az igazságot, vajon mondhatjátok róluk, hogy van belépésük az életbe? Biztosan nem. Hogyan lehetne valakinek belépése az életbe, aki nem gyakorolja az igazságot? Ez teljességgel lehetetlen. Ha azt gondolják magukról, hogy az igazságra törekednek és van belépésük az életbe, akkor kérdezd meg tőlük: „Mi a bizonyítéka az életbe való belépésednek?” Nem elég csupán a szavukra hagyatkozni. Ha nincs bizonyíték, nem fogadható el, amit mondanak. Ha azt mondod, hogy az igazságra törekvő ember vagy, hány igazságot értesz? Hány igazságot ültettél már gyakorlatba? Az igazságvalóságok mely aspektusaiba léptél be? Tudsz-e a tapasztalati tanúságtételedről beszélni? Ha nem tudsz a tapasztalati tanúságtételedről beszélni, akkor becsapod és félrevezeted az embereket, amikor azt mondod, hogy az igazságra törekvő ember vagy. Miért mondom, hogy Pál nem olyasvalaki volt, aki az igazságra törekedett? Azért, mert az általa írt levelek egyáltalán nem tartalmaznak élettapasztalatról szóló tanúságtételeket; Pál nem volt képes Isten igazi megértéséről beszélni, az Úr Jézus iránti szeretetről és alávetettségéről pedig még kevésbé. Még a saját romlott beállítottságát sem értette. Csak mondta, hogy ő a legrosszabb bűnös. Azon tény alapján mondta ezt, hogy büntetést kapott, amiért ellene szegült az Úr Jézusnak. Azzal, hogy a legrosszabb bűnösnek mondta magát, egyszerűen csak elismerte azt a tényt, hogy vétkezett, amikor fanatikusan ellene szegült az Úr Jézusnak. Azt jelenti ez, hogy igazán megértette a saját romlott beállítottságát és lényegét? (Nem.) Ezért mondom, hogy annak alapján kell eldönteni, mit is jelent az igazságra törekvés, és hogy miféle embereknek van belépésük az életbe, hogy értik-e az igazságot és gyakorolják-e az igazságot, nem pedig pusztán annak alapján, amit ők maguk mondanak. Értitek, amit most mondok? Miért beszélgetünk erről ilyen részletekbe menően? Szükséges ez? (Igen.) Miért szükséges? Azért beszélgetek így veletek, hogy kielemezzem a megtévesztő nézeteiteket, hogy kiigazítsak dolgokat, amelyeket – tévesen – helyesnek gondoltok, hogy segítsetek nektek kiutat találni, elengedni azokat a dolgokat, amelyeket – tévesen – helyesnek gondoltok, azután pedig rálépni a valódi igazságra törekvés útjára. Ekkor igazán belépésük lesz az embereknek az életbe, és képesek lesznek elérni a valódi törekvést az igazságra. Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, az életbe való belépéssel és a beállítottságok megváltozásával kapcsolatos dolgokat sem értik. Azt gondolják, hogy már sok mindent megváltoztattak magukban és elérték az életbe való belépést. Változtattak például néhány rossz szokáson: nem esznek túl sokat, nem alszanak túl sokat, nem lusták, és szorgalmasabbak, mint korábban voltak, ami szerintük azt jelenti, hogy van belépésük az életbe. Mások arról gondolkodnak, hogy egykor folyton szidták az embereket, most viszont már nem; tudnak kedves és építő dolgokat mondani az embereknek, és olykor még segíteni is tudnak nekik. Mivel képesek mindezekre, azt hiszik, hogy már az igazságot gyakorolják és keresztülmentek változáson. Némelyek azért hiszik, hogy van belépésük az életbe, mert le tudnak mondani a hírnévre, nyereségre, státuszra és testi gyönyörökre való törekvésről. Minden emberre jellemző ez a probléma. Azt gyakorolják, amit megértettek, amit az elképzeléseik szerint helyesnek és jónak gondolnak, és a hús-vér test sok rossz szokásával és problémás vonásával megbirkóztak már, vagy változtattak az életmódjukon az Istenben való hit és az igazságra törekvés miatt. Ezzel egyidejűleg számos testi előnyről lemondtak, lemondtak a családjukról és a munkájukról, s elhagyták a házasságukat és a világot. Azt gondolják magukról, hogy megváltoztak és megmenekültek, s ezt mondják: „Vajon le tudtam volna mondani mindezekről, ha nem hinnék Istenben? Történhetett volna nálam ilyen nagy változás?” Nem ez-e a legnagyobb félreértés a hívők körében? (De igen.) Akár van lelki megértésük az embereknek, akár nincs, mindannyian ebben a félreértésben vannak. Miért mondom, hogy ez egy félreértés? Miért mondom, hogy itt súlyos probléma van? Főleg azért, mert az emberek hisznek Istenben, de nem értik az Ő szándékát, ami azt jelenti, hogy nem értik, mit követel pontosan az emberektől. Ehelyett emberi elképzelések és képzelődések szerint gondolkodnak, s azt hiszik, hogy ha képesek elengedni a családjukat, a munkájukat, az érzéseiket, a világot, a hús-vér testi kötelékeket és még a vagyonukat is, az azt jelenti, hogy van belépésük az életbe. Ez egy félreértés. Valójában Isten szándéka az, hogy a Benne hívők hozzák rendbe a romlott beállítottságukat, hozzák rendbe az Istennel való szembeszegülésük problémáját és oldják meg az általuk elkövetett bűnök gyökerét. Ehhez meg kell érteniük az igazságot, és meg kell érteniük Isten természetét, s csak azután lesznek képesek levetni a romlott beállítottságukat és elérni az Istennek való igazi alávetettséget. Ez az, amit Isten – és az emberek megmentéséért végzett munkája is – megkövetel az emberektől. Az emberek semmit sem tudnak Isten munkájáról; nem látják a célt és a hatást, amelyet el akar érni e munkán keresztül, ezért emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel helyettesítik az igazságot, s az emberek törekvéseit és az emberek által elérhető dolgokat tekintik Isten szándékának és az emberekkel szemben támasztott követelményének. Ebben a félreértésben vannak az emberek, miközben hisznek Istenben. Ezek a dolgok, amelyeket képesek elérni, mindössze a szenvedélyüket bizonyítják, és amikor lemondanak dolgokról, valójában üzletelni akarnak Istennel: azért teszik, hogy jutalmat vagy koronát kapjanak cserébe. Azt hiszik, nagyon megéri az efféle ügylet, és hogy jó üzletet kötnek vele. Mindenről ezért mondanak le. A dolgokról való lemondás nem jelenti azt, hogy birtokában lennének az igazságvalóságoknak, és azt sem, hogy képesek lennének alávetni magukat Istennek. Vajon csakugyan értik az igazságot, miközben lemondanak dolgokról és áldozatokat hoznak? (Nem, nem értik.) Ha nem értik az igazságot, nem szennyezett-e a lemondásuk és az önfeláldozásuk? De igen, egész biztosan. Pontosan mire törekednek hát, amikor így feláldozzák magukat és szenvednek? Az ilyen embereket sosem érdekelte, hogy mi az igazság, vagy hogy mi mindent követel Isten; rendre azt gondolják, hogy hozzájuk semmi közük ezeknek a dolgoknak. Azt gyakorolják, amit helyesnek gondolnak, jónak gondolnak és az életbe való belépésnek gondolnak a szívükben, majd a gyakorlását követően azt hiszik, hogy Isten megjegyezte magának. Beváltható zsetonokként és tőkeként kezelik ezeket a dolgokat. Vajon az igazságra törekvés megnyilvánulásai ezek? (Nem.) Olyan emberek megnyilvánulása ez, akik nem törekednek az igazságra. Az életbe való belépést félreértelmező emberek magyarázzák így a dolgokat. Hogyan lehet tehát megállapítani és bebizonyítani, hogy ezek a dolgok nem az igazságra törekvésüket mutatják, és hogy nincs belépésük az életbe? Milyen tényekkel igazolható, hogy hamis, amit mondanak? (Az igazságalapelvek nélkül cselekednek.) Ez is hozzá tartozik. Annak alapján cselekednek, amit elképzelnek. Kívülről igazi hívőknek látszanak; képesek lemondani dolgokról és feláldozni magukat, de elvtelenül cselekednek. Miért elvtelenek? Azért, mert nem törekednek az igazságra. Még mindig ugyanazon elképzelések és képzelődések perspektívájából szemlélik a dolgokat, mint az elején. Egy különösen nagy problémája van az ilyen embereknek: Alávetik-e magukat az Isten által vezényelt körülményeknek? Értik-e, hogy miért vezényelte Isten ezeket a körülményeket? (Nem.) Elég ez vajon annak bizonyításához, hogy nincs igazi belépésük az életbe? (Igen.) Sokat változtattak a rossz szokásaikon és a problémás vonásaikon, és sok áldozatot hoztak. Végül azután, amikor próbatételre kerül sor, kiderül: nem csak Isten szándékát nem értik, hanem ráadásul panaszkodni is képesek, és nem tudják alávetni magukat. Mi itt a probléma? Az, hogy nincs belépésük az életbe. Azok, akiknek nincs belépésük az életbe, az igazságvalóságok nélkül valók, nem igaz? (De igen.) Amikor történnek dolgok, teljességgel a maguk elképzeléseire, képzelődéseire és természetes preferenciáikra hagyatkoznak. Amikor igazán komolyan szólsz hozzájuk és megkéred őket, hogy vessék alá magukat, egyáltalán nem vetik alá magukat; csupán emberi indokokra, kifogásokra és képzelődésekre hagyatkoznak, és különféle módokat keresnek, hogy védjék magukat, s hogy elérjék céljukat, hogy ne vessék alá magukat Istennek, és megtagadják Isten munkáját. Némelyek olyan súlyos helyzetben vannak, hogy nem csupán képtelenek alávetni magukat, hanem különféle módokat igyekeznek keresni és kigondolni annak bizonyítására, hogy helytállóak az elképzeléseik és képzelődéseik, hogy helyes módokon és utakon gondolkodnak, s hogy Isten cselekedetei és irányításai nem feltétlenül helyesek. Ez felfedi, hogy nincs belépésük az életbe; bármit tesznek, bármit adnak oda magukból, és bármin változtatnak magukban, az nem belépés az életbe, hanem mindössze bizonyos gonosz szokások, melyek nem léteznek többé. Valamelyest megváltoztak az egyéni szokásaik, az életmódjuk és az életvitelük, s némelyeknek talán még a temperamentuma is megváltozott; finomabban és kulturáltabban beszélnek, és talán jobban igazodik a normához a külső viselkedésük, de nem az igazságvalóság birtokában cselekszenek, és soha nem Isten szavainak vagy az igazságnak megfelelően teszik a dolgokat, hanem mindent a saját, személyes képzelődéseik és vágyaik szerint. Nincs valódi megértésük Istenről; mindössze némi spirituális elméletről tudnak beszélni, s megrekedtek az emberi elképzelésekben, képzelődésekben és érzésekben. Mit gondoltok, szánalomra méltók ezek az emberek? (Igen.) És sok ilyen ember van? (Igen.) Honnan tudjátok, hogy sokan vannak? (Mert én is egy vagyok közülük.) Magatokra ismertek, igaz? Beszéljünk akkor az ezzel kapcsolatos tapasztalataitokról! (Megosztok egy tapasztalatot. Az egyik testvér sok másik előtt mutatott rá a hiányosságaimra, amitől úgy éreztem, megaláztak. Hogy visszanyerjem a büszkeségemet, megpróbáltam megvédeni és igazolni magam. Nem fogadtam el a testvér megjegyzéseit.) A büszkeséged korlátozott téged. Miért korlátozza az embereket mindig a büszkeség? Azért, mert akinek van méltósága, az mindig sértődékeny? (Nem.) Valójában azért teszik ezt az emberek, mert tökéletes képet akarnak fenntartani magukról mások szemében. Fontos számukra a státuszuk, és egészen tökéletesnek és hiba nélkülinek akarják láttatni magukat. Tökéletes benyomást akarnak kelteni másokban, és nem akarják, hogy a tényleges valójukban lássák őket az emberek. Ez az arrogáns beállítottság következménye. Megoldódott mostanra ez a probléma? (Még nem. Még mindig gyakran jelentkezik.) Azok számára, akik képesek elgondolkodni önmagukon és felismerni romlott beállítottságukat, könnyen megy a változás. Ha nem gondolkodnak el magukon, képtelenek felismerni romlott beállítottságukat, érzéketlenek a problémáikra és nincs tudomásuk azokról, akkor nehéz lesz megváltozniuk. Ha már tudomást szereztek róluk, s úgy érzik, hogy súlyos az arrogáns beállítottságuk, hogy elferdültek a törekvéseik, és hogy még mindig távol vannak az igazságra törekvéstől, de amikor megmetszik őket, néhány napig negatívak, és minden helyzetben azt keresik, hogy miként nyerhetnék vissza a büszkeségüket, vajon megváltozhatnak még? Nehéz megváltozniuk. Hogyan kellene tehát megoldaniuk ezt a problémát? Ha csupán elfogadják az igazságot és elgondolkodnak magukon, még mindig van rá remény, hogy rendbe tudják hozni a problémát. Ha nem tudják elfogadni az igazságot, akkor semmiképpen nem hozhatják rendbe a problémát. A kulcs az, hogy lennie kell az emberekben elszántságnak és vágynak az igazságra való törekvésre. Ha erősen szomjazik az igazságra a szívük, akkor képesek lesznek szeretni és elfogadni az igazságot, és lesz erejük gyakorolni az igazságot és fellázadni a test ellen. Csakis az igazság elfogadásával hozhatják rendbe az emberek teljességgel a romlott beállítottság problémáját, és miután rendbe lett hozva a romlott beállítottságuk problémája, képesek lesznek gyakorolni az igazságot, azután pedig lesz belépésük az életbe.

Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, és akik mindig félreértelmezik az igazságot és az életbe való belépést, azt gondolják, hogy könnyű az igazságra törekedni, hogy mindössze néhány rossz szokás vagy problémás tulajdonság megváltoztatásáról, esetleg – alkalmanként – néhány a saját érdeküket szolgáló dolog feladásáról szól az egész, hogy ha nem követnek el gonoszságot és mindvégig kitartanak a hitükben, akkor életet nyertek, és Istentől jövő jutalmakra és áldásokra válthatják mindezeket a dolgokat. Vajon az igazságra törekvő emberek azok, akik efféle nézetekre alapozzák az Istenbe vetett hitüket? (Nem.) Lehet belépésük az életbe azoknak, akik nem törekszenek az igazságra? (Nem.) Sokan vannak, akik egyáltalán nem látják tisztán, hogy miről is szól az életbe való belépés. Azt gondolják, mindössze annyival elérhető az életbe való belépés, ha tesz némi erőfeszítést az ember, ha elvégez néhány kötelességet, változtat néhány rossz szokáson és problémás tulajdonságon, megteszi, amit mondanak neki és aláveti magát egy kicsit. Rendkívül leegyszerűsítve látják az életbe való belépést. Megváltoztatják vajon az életfelfogásukat azzal, ha így hisznek Istenben? (Nem, csupán kívülről változtatnak magukon, a lényegük nem változik.) Ti már változtatok egy keveset, de a külső viselkedésetekben történtek változások, vagy az életfelfogásotokban? Találtatok kiutat az életbe való belépéssel kapcsolatos helytelen nézeteitekből, és elkezdtetek belépést nyerni az életbe? Képesek vagytok felmérni, hogy mely részeitek változtak meg, és melyek nem? Ha korábban rád bíztak egy kötelességet, hogy hajtsd végre azt, de nem voltál képes alávetni magad, most mennyire tudod alávetni magad? Ha például testvér vagy, és megkérnének, hogy készíts naponta ételt más testvéreknek és mosogass el utánuk, alávetnéd magad? (Azt hiszem, igen.) Rövid távon talán képes lennél rá, de vajon akkor is alávetnéd magad, ha arra kérnének, hogy hosszú távon végezd ezt a kötelességet? (Alkalmanként alá tudnám magam vetni, de az idő múlásával talán nem lennék rá képes.) Ez azt jelenti, hogy nem vetetted alá magad. Mi miatt nem vetik alá magukat az emberek? (Azért, mert hagyományos elképzelések vannak a szívükben. Azt gondolják, hogy a férfiaknak a házon kívül kellene dolgozniuk, és a nőknek kellene intézniük a házimunkát, hogy a főzés a nők dolga, és egy férfi elveszíti a tekintélyét a főzéssel. Ezért nem könnyű alávetni magukat.) Így van. Nemi előítéletek befolyásolják a munkamegosztást. A férfiak ezt gondolják: „Nekünk, férfiaknak odakint kell megélhetést teremtenünk. A főzéshez és a mosáshoz hasonló dolgokat a nőknek kell végezniük, és nem szabad, hogy velünk végeztessék azokat.” Ezek azonban különleges körülmények, és ha téged kérnek meg rá, mit csinálsz? Milyen gátlásokon kell felülkerekedned ahhoz, hogy alá tudd magad vetni? Ez a dolog lényege. A nemi előítéleteden kell felülkerekedned. Nincs olyan munka, amit mindenképpen a férfiaknak kellene végezniük, és olyan sincs, amelyet mindenképpen a nőknek. Ne így oszd fel a munkákat! Azt, hogy mely kötelességet kell végezniük az embereknek, nem a nemük szerint kell meghatározni. A saját otthonodban és hétköznapi életedben feloszthatod így a munkákat, de most a kötelességedről van szó. Hogyan kell tehát értelmezned? Át kell venned és el kell fogadnod Istentől ezt a kötelességet, és változtatnod kell a benned lévő helytelen nézeteken. Ezt kell mondanod: „Igaz, hogy férfi vagyok, de Isten szemében az egyház tagja és teremtett lény vagyok. Bármit megteszek, amit rám bíz az egyház; nem a nemek szerint oszlanak meg a dolgok.” Először is el kell engedned a helytelen nézeteidet, azután pedig el kell fogadnod a kötelességedet. A kötelességed elfogadása igazi alávetettség? (Nem.) Ha a következő napokban azt mondja valaki, hogy túl sós az ételed, vagy hogy nem elég ízletes, esetleg hogy nem jót készítettél, és nem akarja megenni, vagy azt mondja, hogy készíts valami újat, képes leszel vajon elfogadni? Kényelmetlenül fogod ekkor érezni magad és ezt gondolod: „Olyan ember vagyok, aki tartja magát valamire, és már eddig is lealacsonyodtam, hogy ételt készítsek ezeknek a testvéreknek, de ők mégis ezeket a problémákat emelik ki. Nem maradt semmi büszkeségem.” Ekkor már nem fogod alávetni magad, vagy mégis? (Nem.) Ez nehézség. Valahányszor nem tudod alávetni magad, az amiatt van, hogy egy romlott beállítottságod megmutatkozik, gondot okoz és képtelenné tesz az igazság gyakorlására és az Istennek való alávetettségre. Ekkor viszály lesz a szívedben – a gondolataid fognak irányítani, s elhitetik veled, hogy elvesztetted a tekintélyedet, te pedig feldúlt leszel belül. Mit kell ekkor tenned? (Keresni az igazságot.) Hogyan keresed az igazságot? Így kell imádkoznod: „Istenem! Nem számít, mit kérnek tőlem mások, a kötelességemként fogom kezelni. Nem számít, hogy külsőleg kit szolgálok, illetve kiért teszek dolgokat; Istentől jövő dologként fogadok el mindent. Ez a kötelességem, és alá kell vetnem magam; nincs szükségem a büszkeségemre. Isten házában nem lehet megkülönböztetni magasztos és alantas, magas státuszú és alacsony státuszú, férfiaknak való és nőknek való, vagy éppen időseknek való és fiataloknak való kötelességeket. Egyszerűen csak jól és nem jól, illetve hűséggel és anélkül végzett kötelességek vannak.” Miután elengedted a büszkeségedet, a státuszodat, a pozíciódat és a méltóságodat, vajon teljes egészében elengedted önmagad? (Nem.) Még mindig reagálni fogsz. Az emberek néha nem fognak tisztelni, ostobának fognak tartani és alacsonyabb rendűként fognak kezelni téged, ezt mondván: „Semmit sem ér az olyan férfi, aki boldogan főz! Én soha nem csinálnám ezt.” A rossz irányba fognak vezetni téged, helytelen elgondolásokat és elképzeléseket ültetnek el benned, és befolyásolják a gyakorlásodat. A megaláztatás egyik formájának tekintik az olyan pozitív dolgokat, mint hogy hangsúlyt fektetsz az életbe való belépésre, arra, hogy normális ember légy és hogy hűséget tanúsíts a kötelességed iránt, és ezért alacsonyabb rendűként kezelnek és elítélnek téged. Ha nem tudod ezt elviselni, akkor azonnal negativitásba esel, és azt gondolod, hogy ez a kötelesség mindig tekintélyvesztéssel jár majd számodra mások előtt: alacsonyabb rendűként fognak kezelni miatta és parancsolgatni fognak neked az emberek. Akkor miért is vetetted alá magad, nem igaz? Amikor senki sem kezel alacsonyabb rendűként és nem ítél el téged, azt gondolod, hogy már képes vagy alávetni magad, van belépésed az életbe, s hogy van némi igazságvalóságod és érettséged. Helyes ez a gondolkodásmód? Akkor miért válsz negatívvá és gondolod ezt, amikor valaki elítél téged és kétségbe vonja az érettségedet: „Meddig kell még főznöm, mielőtt vége lesz ennek? Ez az ember állandóan lenéz engem. Nem helyes, hogy lenéznek, és én ezt nem tudom elfogadni!”? Ez megint csak gondot jelent. Amikor nem tudod elfogadni, panaszkodsz is ezzel egyidejűleg és mondasz ilyesmit: „Hogyan tudott ilyen kötelességet rám bízni a vezető? Miért pont engem választottak ki ahelyett, hogy valaki mást választottak volna? Úgy nézek ki, mint akit könnyű piszkálni? Az emberek piszkálnak, a vezető nem néz jó szemmel rám, és Isten nem véd meg engem”? Ismét felütötte a fejét a lázadó beállítottságod. Mi itt a probléma? Talán az, hogy igen csekély az érettséged? Még ezt az apró sértést sem tudod elviselni, és még emiatt is negatívvá válsz és panaszkodni kezdesz. Ilyen az, amikor valaki igazságvalóságoknak van birtokában? Te egyáltalán nem vagy igazságvalóságok birtokában. Van egy nagyon egyszerű módszer e probléma megoldására: Ezt kell gondolnod a szívedben: „Nem számít, ki néz le engem vagy néz megvetően rám, tennem kell a kötelességemet. Nem hagyhatom el Isten megbízatását. Nem másokért teszem, és nem is azért, hogy tartsanak valamire mások – mi haszna, ha tartanak valamire? Azért kell végrehajtanom a kötelességemet, hogy eleget tegyek Istennek.” Így kell gondolkodnod a szívedben. Ha így főzöl, nem érzel-e magabiztosságot? Akkor meg van oldva a probléma? Valójában nincs teljesen megoldva. Végül is állandó konfliktusban vagy, állandóan gyengeségbe és negativitásba zuhansz, azután pedig újra összeszeded magad; folyamatosan edződsz. Megvizsgáltál minden állapotot, és nem vagy hajlandó mindig ilyen megterhelő módon élni. Nem akarod, hogy örökké ezek a nehézségek gyötörjenek, zavarjanak és korlátozzanak. Könnyen, egyszerűen, és jól akarod végezni a kötelességedet. No és hogyan éred el ezt? Állandóan keresned kell az igazságot, állandóan ragaszkodnod kell a meggyőződésedhez, és úgy helyes, ha mindig Isten szavainak megfelelően gyakorolsz. Ezt mondod: „Senki sem zavarhat meg engem. Ez a kötelességem; ez az Istentől kapott megbízatásom; ez a felelősségem és a kötelezettségem. Bárki legyen is, aki gúnyt űz belőlem, provokálni próbál engem vagy megkísért, mind hiábavaló. Megtiszteltetés számomra, hogy végezhetem a kötelességemet, és ha boldogulok vele, Istené minden dicsőség. Ha nem boldogulok vele, akkor magamra hoztam szégyent. Aki kinevet engem és lenézi ezt a kötelességet, nem törekszik az igazságra.” Ez tény, nem igaz? (De igen.) Ez tény. Amikor Jób próbára lett téve, megzavarta és megkísértette őt a Sátán, de vajon kételkedett Jób? (Nem.) Nem, mert ott volt a szívében az igazság, Isten szava és Isten útja. Amikor különféle körülményekkel és próbatételekkel találkozol, az, hogy képes vagy-e tartani magad az igazsághoz és az Istentől kapott megbízatáshoz, attól függ, hogy mennyire ismered, érted és fogadod el az igazságot. Egyesek folyton kételkednek az igazságban, és nem tudnak bizonyosságra jutni vele kapcsolatban, vagy a kötelességüket illetően sosem biztosak benne, hogy miként kellene tenniük valamit, és hogy úgy helyes-e, ahogyan teszik. Sosem képesek kitartani a helyes dolgok mellett; folyton megzavarják őket különféle emberek, események és dolgok, és amikor rossz emberek, gonosz emberek, démonok vagy Sátánok szegődnek melléjük és kísértő vagy zavaró dolgokat mondanak nekik, elgyöngülnek és hagyják magukat félrevezetni. Azt jelenti ez, hogy éretlenek? (Igen.) Könnyű orvosolni az éretlenséget? Elméletben igen. Attól függ, bizonyos tudsz-e lenni afelől, hogy Isten vezérli-e azt az utat, amelyen vagy. Amikor a kötelességedet végzed, az igazságot kell gyakorolnod és el kell fogadnod Isten megbízatását. Ez kulcsfontosságú. Az egyetlen dolog, amitől tartani kell, az, hogy a szívedben előítélettel tekintesz a kötelességedre, és azt gondolod, hogy semmitérő a kötelességed, és elveszíted miatta a tekintélyedet. Ha előítéleteid vannak, és a tetejébe még mások is megzavarnak, akkor az még inkább problémás lesz. Amikor teljesen össze van zavarodva a szíved, nem vagy képes jól végezni a kötelességedet. Amikor Jób próbára lett téve, sokan voltak körülötte, akik megzavarták. Mit is mondott a felesége? („Átkozd meg istent, és halj meg!” (Jób 2:9).) Ami alatt ezt értette: „Ne higgy! Ha valóban isten lenne, amiben hiszel, miért történnének veled ezek a dolgok?” És mit mondott Jób? („Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni!” (Jób 2:10).) Jób elítélte a feleségét, mert ő már biztos volt abban, hogy Isten az igaz Isten, hogy Isten tette ezt, hogy ez az Ő szuverenitása és Isten keze munkája volt. Ha Jób ennyire biztos volt a dolgában, akkor ma vajon miért nem tudnak az emberek ragaszkodni az igaz úthoz és szilárdan megállni a bizonyságtételükben, miután megértették az igazságot? Azért, mert túlságosan beszennyeződött a szívük; nem csupán nem értik az igazságot, hanem az igazságot szerető vagy kereső embereknek sem nevezhetők. Ezért nem számít, hány szóról és doktrínáról képesek beszélni vagy hány hangzatos szlogent tudnak ismételgetni az emberek, végül nem képesek szilárdan megállni. Amint egy kissé különböző dolgot mond valaki a gyülekezetben, vagy olyat, ami zavaró és félrevezető, esetleg elítélő és megalázó, azt hiszik, őket gúnyolják és alázzák meg, és egészen összetörnek. Ha így nyilvánulnak meg, állandó belső konfliktust élnek át és folytonosan kiigazítják nézeteiket az emberek, ám ezzel egyidejűleg mindig elfogadják Isten szuverenitását és rendeléseit, folytatják az igazság megértését, fokozatosan belépnek az igazság különböző aspektusaiba, belépnek minden igazságba, és végül képessé válnak annak elkerülésére, hogy bármiféle ember, esemény és dolog megzavarhassa, érinthesse vagy irányíthassa őket, valamint szilárdan hiszik, hogy helyesek az általuk gyakorolt igazságalapelvek, akkor megváltoztatták a beállítottságukat.

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.