Némelyek hisznek ugyan Istenben, de még mindig a szekuláris világban van a szívük; végzik tán a kötelességüket, azonban még mindig a meggazdagodásról álmodoznak. Nyughatatlan és elégedetlen marad a szívük, és időnként el akarják hagyni Isten házát, azonban attól félnek, hogy nem fognak áldásokat kapni és beleesnek a csapásokba, ezért csupán arra képesek, hogy felületesen végezzék a kötelességeiket. Időnként előfordul, hogy negativitást terjesztenek és panaszkodnak egy kicsit, és bár nem tettek olyan sok rosszat, nem játszanak pozitív szerepet. Vajon Isten tudatában van a viselkedésüknek? (Igen.) Az emberek tudatában vannak? Az emberek gyakran nem látják. Úgy érzik, hogy az ilyen emberek jók, hogy a kötelességeik végzése során korán kelnek és későn fekszenek, és hogy képesek elviselni a nehézségeket és megfizetni az árat, de alkalmanként gyengeségeket tapasztalnak meg, és nem szeretnek interakcióba lépni másokkal. Isten azonban tudja, mit gondolnak a szívükben az ilyen emberek, és hogyan cselekednek, és vannak megfelelő intézkedései. Amikor eljön az ideje, megengedi, hogy megbetegedjenek, betegen pedig nem tudják végezni a kötelességeiket. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy eltávolíttatnak azok soraiból, akik kötelességeket végeznek. Ez vajon jó vagy rossz dolog? (Rossz dolog.) Mindannyian hajlandóak vagytok a kötelességetek hűséges végzésére, nem akartok gyötrelmekkel, betegséggel vagy fájdalommal szembesülni, és úgy érzitek, hogy ezek késleltetik a kötelességeitek végzését. Azonban akik nem akarják megtenni a kötelességeiket, azok úgy érzik, jó dolog, ha gyötrelmekkel vagy betegséggel szembesülnek, és azt gondolják: „Ez alkalommal rátaláltam egy okra, egy kifogásra; többé nem kell végeznem a kötelességem.” Tulajdonképpen ez rossz dolog. Azt jelenti, hogy Isten már nem akarja őket, hogy már nem számítanak, és Isten ily módon tisztítja ki őket. A kitisztításuk után a betegségük talán váratlanul elmúlik, és ha már jobban vannak, munkába állnak és pénzt keresnek, élik az életüket és megvagyonosodnak. Isten nem akarja az ilyen embert – mit jelent az, amikor Isten már nem akar valakit? Azt jelenti, hogy az illetőnek nincs sorsa; eltűnt Isten szeme elől, és már nincs esélye rá, hogy üdvösségben részesüljön. Isten predesztinálta és kiválasztotta, de ettől fogva visszautasítja; úgy dönt, hogy nem menti meg az ilyen embert, hanem kiirtja az Ő házából. Az ilyen embert soha nem fogja megmenteni Isten. Ettől a pillanattól fogva az üdvösség minden esélyét elveszítette. Nem számít, mit tesz és hogyan viselkedik, Isten már nem akarja őt. Ha Isten már nem akar valakit, akkor ez a vége? Még nincs vége az illető történetének. Mielőtt Isten kiválaszt valakit, az illető a Sátán hatalma alatt él. Miután Isten kiválasztja, Isten házába jön, és Isten gondoskodása, valamint oltalma alatt él. Amikor ellenszegül Istennek és elárulja Őt, Isten pedig kivágja, akkor hova tér vissza? (A Sátán hatalmába.) Visszatér, hogy ismét a Sátán hatalma alatt legyen. Ez azt jelzi, hogy Isten visszaadta őt a Sátánnak, azt gondolva: „Már nem akarom ezt az embert. Nem fogadja el az igazságot; neked adom” – a Sátán pedig elveszi. Az illető visszatér a Sátánhoz, és már nincs esélye az üdvösségre. Mit veszít valaki, amikor Isten visszaadja a Sátánnak? Milyen következmények érik és mi lesz a vége? Legyetek tisztában ezzel! Nem apróság az, ha Isten kivet valakit, és az is biztos, hogy nem az illető pillanatnyi vétke miatt van, mert Isten a lehető legnagyobb mértékben megmenti az embereket, és nem veti ki őket könnyelműen. Ha valakit kiválaszt Isten, akkor mit nyer az illető Tőle? (A megmentés lehetőségét.) És még mit? (Azt, hogy szert tesz az igazságra.) Igen, természetesen meg kell szereznie az igazságot ahhoz, hogy részesüljön Isten üdvösségében. Amikor Isten kiválaszt valakit és a Sátán hatalmából a saját házába viszi, akkor vajon a Sátán mer bármilyen feltételt szabni Istennek? Nem mer feltételeket szabni, még mondani sem mer semmit. Ha Isten azt mondja: „Ez az ember az Enyém, és neked nem szabad többé megérintened” – akkor a Sátán engedelmesen átengedi az illetőt. Isten gondoskodása alá és szeme elé kerül a tápláléka, a ruházkodása, a szállása, a közlekedése és minden mozdulata, és Isten engedélye nélkül a Sátán nem meri újra megérinteni az illetőt. Ez mire utal? Azt jelenti, hogy az illető teljes mértékben Isten gondoskodása és oltalma alatt él, nem zavarnak vagy avatkoznak be külső erők, és hogy a mindennapos öröme, bánata és fájdalma teljesen Isten szemének átvizsgálása alá kerül, valamint az Ő gondoskodása és oltalma alá. Ha valamilyen csapás vagy szerencsétlenség történik, akkor Isten engedni fogja, hogy az illető elkerülje azt, és nem esik baja; míg a nem hívők, akiket Isten nem választott ki, az általuk megérdemelt sorsra jutnak. Ha meg kell halniuk, hát meghalnak; ha csapást kell elszenvedniük, hát csapást szenvednek el. Senki nem tudja megváltoztatni ezt, és senki nem menthet meg senki mást. Amikor beüt a balszerencse, az sok embert érint; mégis hogy van az, hogy téged nem érnek ezek a csapások? Ez Isten oltalma. Sem a Sátán, sem a kis ördögök, sem a gonosz lelkek nem mernek hozzád érni. Amikor eléd jönnek, olyan, mintha lezárt terület lenne előttük, mintha e szavakat látnák: „Ne érintsd meg ezt az embert”, vagy mintha megpillantanák a menny rendeletét, és nem mernek megérinteni téged, oltalmazva vagy. Ezen évek alatt nagyon jó életet éltél, minden jól ment, és normálisan tudtad végezni a kötelességedet – vagyis olyasvalaki vagy, akit Isten keze oltalmaz. Azonban miután az általam említett személy megkapja Isten oltalmát, nem érzi azt, és nincs is a tudatában. Azt mondja: „Valószínűleg a jó szerencsének köszönhetem, hogy mindezen évek alatt békében éltem, és hogy a Sátán és azok a kis ördögök távol maradtak tőlem.” Nem azt mondja, hogy ez Isten oltalma volt, és azt sem tudja, hogyan fizesse vissza Isten szeretetét és kegyelmét. Nem végzi jól a kötelességét, inkább megszakításokat és zavarásokat okoz, és csak rossz dolgokat tesz. Isten látja konzekvens viselkedését, átvizsgálja a legbelső lényét, és sok éven át időt, valamint lehetőséget ad neki, azonban az illető így sem tér meg. Ezért Isten azt mondja, hogy az illető nem menthető meg, és végül úgy dönt, hogy visszaadja a Sátánnak. Ez az ember értéktelen, és Isten már nem akarja. Ki a legboldogabb, amikor Isten kiveti az illetőt? A Sátán a legboldogabb, és azt mondja: „Mily csodás, hogy van a táboromban még egy kis démon, még egy cinkos!” Az illető, aki együgyű és nem tudja, hogy félnie kellene, ily módon visszatér a Sátán ölelésébe. Mit fog vele tenni a Sátán? (Eltapossa és kárt tesz benne.) A Sátán annyira jó az emberek bántásában, hogy némelyeket démonok szállnak meg, némelyek furcsa betegségeket kapnak, némelyek pedig hirtelen abnormálisan viselkednek, felfedve démoni megjelenésüket, mintha elmebetegek lennének. A Sátán gyakran így bántja és nyeli el az embereket. Ez a természete a Sátán tetteinek. Trükkökre és elvetemültségre hagyatkozik, és különböző módszereket használva alávetettségbe csalogatja az embereket, hogy bántsa és felfalja őket. Vajon ezekre korlátozódnak a Sátán módszerei az emberek bántására? Semmiképp sem. A Sátán nem csupán azzal rontja meg az embereket, hogy bántja, lerombolja és tönkreteszi őket, ahogy az emberek mondják. Sokkal több alattomos és ádáz eszköze is van, amelyek mindegyikét közvetlenül megtapasztalja a romlott emberiség. Miután az emberek átadatnak a Sátánnak, némelyikük hirtelen különösen ravasszá és a trükközés mesterévé válik; a karrierútja hirtelen figyelemre méltóan zökkenőmentes lesz, előléptetik és meggazdagszik. Ez vajon jó vagy rossz dolog? (Rossz dolog.) Az ember szemében jó dolog, akkor hát hogyan tekinthető rossz dolognak? (Ezek az emberek bedőltek a Sátán trükkjeinek, és egyre inkább elkülönülnek Istentől.) Előléptetik őket és meggazdagodnak, és minden jól megy nekik; hamarosan pénzzel, ranggal és hírnévvel rendelkező iparmágnások lesznek belőlük. Nagyon jól élnek és teljesen visszatérnek a szekuláris világba. Ekkor is tudnak még Istenre gondolni? Még mindig hinni akarnak Istenben? Még mindig ott van Isten a szívükben? (Nem.) Teljes mértékben eltávolodtak Istentől, elfordultak az igaz úttól, és teljesen fogságba ejtette őket a Sátán. Már nem tagjai Isten házának; nem hívőkké váltak, és ily módon teljesen tönkrementek. Élvezhetik továbbra is az ilyen emberek Isten oltalmát? (Nem.) Milyen állapotban vannak, a szekuláris világban és a Sátán hatalma alatt élve? Napról napra azt sem tudják, élni fognak-e vagy halni; amikor csak kimennek, nem tudják, hogy szerencsétlenség fogja-e érni őket; sem békességet, sem örömöt nem ismernek; és a szívük tele van rettenettel, nyugtalansággal és félelemmel. Tudják, milyen következményekkel jár Isten elárulása, ezért egész nap a szorongás állapotában vannak, és nem tudják, mikor sújt le rájuk valamilyen csapás, és mikor lesznek megbüntetve. Ilyen érzés van az emberek szívében, amikor Isten visszautasítja őket. Csapdába estek a sötétben, kivezető út nélkül, minden általuk megtett lépés nehéz és rémisztő, és rendkívül fájdalmas az életük. Szerinted azért élnek ezek az emberek fájdalmas életet, mert a hírnevet és a nyereséget hajkurásszák, a szekuláris világra törekednek, kényelmes életet élnek, és a nem hívők ösvényét követik? Nem. Azért, mert miután Isten lemondott róluk, már nem törődik velük. Isten oltalma és gondoskodása nélkül a Sátán hatalma alá kerülnek, és azonnal a sötétségbe zuhannak. A sötétségbe zuhanva először azt érzik az emberek, hogy már nincs béke a szívükben, és már nem érzik Isten jelenlétét. Úgy érzik, hogy a világ tele van rettenettel, csapdákkal, megtévesztéssel és veszéllyel, és hogy még nehezebb az élet. Vajon számít, hogy mi a rangjuk a világban? Vajon számít, hogy mennyire hozzáértőek vagy hatalmasak? Nem. Akik nem hisznek Istenben, vagy akiket Ő kivetett, azok mind így fogják végezni, eleven pokolba hullva, ami rendkívül fájdalmas. Ott mindenféle élő kísértet bánt majd téged napról napra. Élhetetlen; egyszerűen a halálnál is rosszabb élet ez.

Amikor az emberek Isten oltalma alatt vannak, biztonságban, békében érzik magukat és öröm tölti el őket. Emberként tudnak élni, és részt tudnak venni a normális emberi mivolt összes tevékenységében; minden rendezett körülöttük, ahogy annak lennie kell, a szívük pedig szabad és fesztelen. Amikor az emberek elveszítik Isten gondoskodását és oltalmát, eltűnnek ezek az érzések, így hát a saját jártasságaikkal, képességeikkel, gondolataikkal és világi ügyekre vonatkozó filozófiáikkal, valamint a saját forrófejűségükkel reagálnak minden emberre, eseményre és dologra maguk körül. Mik ezek a körülöttük lévő emberek, események és dolgok? Mind-mind rossz emberek, gonosz emberek, kisebb-nagyobb démonok, valamint gonosz lelkek. Vajon jó lesz az emberek élete, ha a tisztátalan lelkek ilyen helyen vannak, Isten oltalma nélkül? (Nem.) Ezért van az, hogy az emberek egyetlen jó napot sem tudnak élvezni, miután elhagyták Istent; ennyire nehézzé válik számukra az élet. Amikor az emberek Isten gondoskodása és oltalma alatt élnek, nem tudják, hogyan becsüljék meg, és nem veszik komolyan; aztán ha Isten lemond róluk, akkor már késő bánat, és ez valóban rendkívül hatalmas katasztrófa! Az emberek csak Isten vezénylete, gondoskodása és oltalma alatt élve ismerhetik az igaz boldogságot, békességet és örömöt, amely az Istentől eredő, a szív mélyén érzett békesség és öröm. Ha az emberek elveszítik Isten gondoskodását és oltalmát, a szívük mélyén lévő fájdalom, aggodalom, szorongás, nyugtalanság és rettegés fokozatosan megnő. Egyre nagyobb lesz a szívükben a szenvedés, és nehezen tudnak megszabadulni tőle; nem tudnak kitörni. Mennyire lehetnek valakinek nagyszerű jártasságai és erősségei? Mi az, amivel egyedül nézel szembe? Mindenféle tisztátalan és gonosz lelkekkel! Külsőleg embereknek néznek ki. Van alakjuk, formájuk, húsuk és vérük. Azonban ezek mind a Sátán emberei, és a Sátán, valamint mindenféle gonosz és tisztátalan lélek manipulálja őket. Mennyire lehet ügyes valaki ilyen dolgokkal szembesülve? Lehet, hogy nem fél? Élvezhet békességet és örömöt? Nem számít, milyen nagy ember, nem számít, mennyire rátermett vagy harcias, milyen érzés lesz számára a Sátán hatalma alatt és ebben a világban élni? Ha már egyedül van és lenyugodott, a körülötte lévő emberekre, eseményekre és dolgokra gondol majd, és hogy mennyire nehéz számára elbánni minden egyes őt érő dologgal; igencsak törnie kell a fejét, hogy mindet kezelni tudja. Kész vesszőfutás számára emberi erővel és eszközökkel rendezni mindezen dolgokat. Ennyire nehéz neki az élet, ennyire fájdalmas. Némelyek azt mondják, hogy a nagy emberek nem szenvednek el ilyen fájdalmakat, de valójában még többet szenvednek. A hétköznapi emberek az élet apró körforgásával néznek szembe, míg a nagy emberek az élet nagyobb körforgásával, nagyobb szenvedéssel és gyötrelemmel. Ismerős számukra a boldogság? (Nem.) Tehát, ha az emberek elvesztették Isten gondoskodását és oltalmát, és Ő lemondott róluk, milyen élettel néznek szembe? Egymagukban, egyedül néznek szembe mindazokkal a tisztátalan és gonosz lelkekkel, ez pedig elviselhetetlenné teszi az életet. Az ellenfeleik kereszttüzében vagy a cselszövéseik eredményeként bármikor meghalhatnak, az életvitelük pedig kimerítő, fájdalmas és gyötrelmes. Némelyek balgán azt hiszik, hogy unalmas Istenben hinni, folyamatosan az igazságra törekedni, és mindig arra összpontosítani, hogy alávessék magukat Istennek és meghallgassák Isten szavait; azt hiszik, hogy a világi emberek azok, akik szabadok, és úgy érzik, hogy Istenben hinni értelmetlen, ezért nem akarnak többé hinni. Mindig így gondolkoznak, azonban egy napon rá fognak jönni, hogy mik ennek a következményei.

A Teremtő kezében az emberek végtelen békességet, örömöt, áldásokat, oltalmat és gondoskodást élveznek, míg az emberi mivolt híján lévők, akiknek nincs lelkiismeretük, nem tapasztalják meg ezeket a dolgokat. Ám ha valakiről Isten már lemondott, azonnal érezni fogja a ráboruló sötétség fájdalmát, és akkor teljes mértékben megérti, milyen boldog és örömteli dolog volt hinni Istenben, végezni a kötelességeit, és Isten házában, az Ő jelenlétében élni, akkor azonban már túl késő lesz. Talán azt mondod: „Bánom, hogy otthagytam Istent. Újrakezdhetem az Őbenne való hitet?” Vajon Isten ad ilyen lehetőségeket? (Nem ad.) Ha te már nem akarod Istent, akkor vajon Isten akarhat még téged? Nem a Sátánt szereted? A Sátánt szereted a szívedben, de attól még Istent szeretnéd követni, hogy kapj néhány áldást. Vajon Isten bele tudna egyezni ebbe? (Nem tudna.) Így van ez. Ezért az embereknek gyakran Isten jelenlétébe kell jönniük, hogy eltűnődjenek és átgondolják ezeket a dolgokat: mi az igaz boldogság; hogyan éljenek, hogy valódi boldogságban, örömben és békességben legyen részük; és mely dolgok a legértékesebbek és a leginkább megbecsülendők az emberek életében. Ezeken a dolgokon kell eltűnődni. Minél inkább eltűnődsz a megfelelő dolgokon és az igazságon, annál inkább megvilágosít és vezet téged Isten, és megengedi, hogy érts, tudj és láss. Aztán minél megvilágosodottabbá és megvilágítottabbá válsz az igazság gyakorlása és az abba való belépés terén – vajon nem lesz egyre nagyobb a hited? Ha mindig lusta és dacos vagy, mindig idegenkedsz az igazságtól és nem tetszik neked; ha soha nem akarsz Isten jelenlétébe jönni, és mindig a kicsapongásra és az Istentől való elkóborlásra gondolsz; ha sem az Ő útmutatását, sem az Ő gondoskodását, sem az Ő oltalmát nem fogadod el, akkor vajon Isten rá tud erre kényszeríteni? Ha ilyen a hozzáállásod, akkor Isten biztosan nem fog megvilágosítani, így hát kevés lesz a hited. Minél tovább hiszel, annál kevesebb energiád lesz, és akkor panaszkodni fogsz, terjeszted az elképzeléseidet és a negativitásodat, és idővel bajt fogsz okozni. Ha már bajt okoztál és megzavartad az egyház munkáját, Isten háza nem bánik többé olyan kedvesen veled, és kitisztít vagy kiközösít, és az Istenbe vetett hited ösvényének végéhez érsz. Ki lesz okolható ezért? (Az adott személy.) Ez a vég vár azokra, akik hisznek Istenben, ám nem törekednek az igazságra. A mondás úgy tartja: „Egy méter vastag jég sem fagyhat meg egyetlen nap alatt.” Ha több éve hiszel Istenben, azonban nem törekedtél az igazságra, és a világ ösvényét választottad, valamint a Sátán követését Isten követése helyett, akkor Isten lemond rólad és elhagy téged. Isten nem kényszeríti az embereket. Isten üdvössége, az Ő szava, valamint az Ő igazsága és az élet szabadon az ember rendelkezésére áll; Ő nem kér tőled pénzt és nem alkudozik veled. Ha nem csupán nem vagy hajlandó elfogadni az igazságot, hanem még panaszkodsz is Istennek, és megzavarod az egyház munkáját, akkor vajon nem a bajt keresed? Mit fog tenni Isten? Bizonyára magadra hagy, és ez lesz a megérdemelt büntetésed. Ha elutasítod Isten nagyszerű üdvösségét, amikor karnyújtásnyira van, és így is megkárosítva érzed magad, és alkut szeretnél kötni Istennel, az tényleg esztelenség. Ha így áll a helyzet, akkor menj vissza a világ sáros gödrébe, és boldogulj úgy, ahogy csak szeretnél! Isten már nem törődik veled, és ez el fogja dönteni a sorsod. Némelyek azt mondják: „Ha az emberek már nem akarják Istent, akkor miért nem hagyja őket meghalni?” Vannak olyanok, akik így gondolkoznak? (Vannak.) Némelyek kegyetlenek és azt mondják: „Ha valaki nem követi Istent, akkor Istennek meg kellene átkoznia, meg kellene büntetnie, és el kellene pusztítania őt.” Szerintetek vajon ez Isten természete? (Nem, nem ez.) Isten nem teszi ezt, Ő nem kényszeríti az embereket. Isten már elhatározta, milyen lesz az illető élete, és Isten nem munkálkodik esetlegesen. Isten előre elhatározta az illető sorsát, végét és rendeltetési helyét, és ha nem követi Istent, akkor Isten hagyni fogja, hogy oly módon éljen, ami természetes módon az eredeti sorsa szerint való. Isten átadja a Sátánnak, és ez lesz a vége; végső soron Isten határozza el a sorsát akkor, amikor itt az ideje, az élete végén. Isten nem fogja felforgatni mindezen törvényeket. Az ember szóhasználatával: Isten különösen észszerűen cselekszik, ellentétben az antikrisztusok alattomosságával és álnokságával, akik azt mondják: „Ha nem követsz engem, megöllek!” Miféle beállítottság ez? A bandita, az útonálló, a gazember beállítottsága. Isten nem így viselkedik. Isten azt mondja: „Ha nem követsz Engem, akkor térj vissza a Sátánhoz, és ettől fogva minden köztünk lévő kötelék megszakad. Sem az oltalmamat, sem a gondoskodásomat nem fogod élvezni; nem lesz részed ebben az áldásban. Élj, ahogy szeretnél; tőled függ, mit választasz!” Isten toleráns az emberekkel, és nem kényszeríti őket, ellentétben a Sátánnal, aki mindig irányítani akar és örökre a markában akar tartani téged, még akkor is, ha te nem ezt szeretnéd. Isten nem teszi ezt. Istennek megvannak a saját alapelvei a cselekvésre; arra kéri az embereket, hogy kövessék Őt, azonban soha nem kényszeríti őket. Teremtett lényként, ha nem tudod elfogadni az igazságot, ha nem tudod jól végezni a teremtett lény kötelességeit, akkor soha nem fogsz szert tenni Isten áldására.

2017. november 7.