Egyéb témákra vonatkozó szavak (93. szemelvény)
Cselekvés közben mire támaszkodnak azok, akik nem értik az igazságot? Az emberi módszerekre támaszkodnak, az emberi intellektusra, és egy kis emberi találékonyságra. Az emberek arrogánssá válnak, amikor ügyeiket ezek segítségével intézik el és zárják le. Úgy érzik, elértek valamit, és henceghetnek, megmutathatják, mennyivel többek másoknál. Ezt úgy hívják, a józan ész hiánya. Valójában azt sem tudják, hogy amit tettek, tulajdonképpen összhangban van-e Isten szándékaival vagy sem. Nem értik, nincsen rálátásuk. Így az ilyen emberek, amikor történik velük valami, hajlamosak a szőrszálhasogatásra. Amikor hibáznak kötelességeik végzésében, és megmetszik őket, külső okokra hivatkoznak, ezt vagy azt okolva érte. Okolják a kedvezőtlen körülményeket, és magukat, amiért nem gondolták végig a dolgokat akkor, amikor kellett volna. Csak külső okokat keresnek; nem ismerik el, hogy nem értik az igazságot vagy hogy nem fogták fel az igazságalapelveket. Szívük negatív és tele van Isten félreértésével, és úgy hiszik, Isten felfedte őket. De tényleg erről van szó? Kötelességeik végzése közben felfedik romlott beállítottságukat. Alapelvek nélkül cselekszenek, elszakadva az igazságtól. Mennyire szánalmasak. Az ilyen emberek alávetettség nélkül végzik kötelességeiket; nem mondható el róluk, hogy van bennük hűség vagy odaadás; az istenfélelem vagy a rossz kerülése pedig még ennyire sem jön náluk szóba. Folyton csak az emberi módszerekre hagyatkoznak, cselekvésük és erőfeszítésük kívülről jön, de végül így sem értik meg az igazságot. Változik-e ezeknek az embereknek az életfelfogása? Normális-e a viszonyuk Istennel? Mutat-e fejlődést Isten iránti alávetettségük és félelmük? (Nem.) Nincs javulás az életükben. Nem változik a romlott beállítottságuk. Csak egyre agyafúrtabbakká és álnokabbá válnak, egyre csalárdabb módszereket használnak, és még arrogánsabbakká válnak. Függetlenül attól, mivel szembesítik őket, még mindig a Sátán filozófiája szerint élnek, folyamatosan összegezve tapasztalataikat és a levont tanulságokat, lejegyezve, hogy hol buktak el és hol hibáztak, és hogy milyen tanulságokat kell levonniuk ahhoz, hogy elkerüljék az újabb és újabb kudarcokat. Mindig így összegzik tapasztalataikat és a tanulságokat, és közben egyáltalán nem keresik az igazságot. Levetheti-e bárki saját romlott beállítottságát, amíg a Sátán filozófiája szerint él? Ha pedig nem képes levetni a romlott beállítottságát, elérheti-e az üdvösséget? E kérdések megértésének hiánya veszélyes, és nem ad lehetőséget arra, hogy az ember az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjen. Szert tehet-e az igazságra, ha oly sok évig ennyire zavaros fejjel hitt Istenben? Lehet-e még valaha normálisabb lelkiismerete és értelme? Megélhet-e normális emberi mivoltot? (Nem.) A tapasztalatok és tanulságok efféle összegzése és a viselkedés megváltoztatása csökkentheti ugyan a hibákat, de vajon az igazság gyakorlásának minősül-e? (Nem.) Beléphet-e az ilyen ember az igazságvalóságba? (Nem.) Van-e helye Istennek az ilyen ember szívében? (Nincs.) Azok, akik tetteikben nincsenek tekintettel az igazságra vagy Istenre, álhívők, akik képtelenek elérni Isten üdvösségét! Felismeritek-e az ilyen embereket?
Amikor valaki tesz valamit, függetlenül attól, hogy a kötelességét végzi-e vagy személyes ügyeit intézi, figyelj arra, hogy mire összpontosít. Ha világi ügyekre vonatkozó filozófiákra fókuszál, az azt mutatja, hogy nem szereti az igazságot, és nem törekszik rá. Ha valaki – bármi is történjék meg vele – az igazságra törekszik, és ha elmélkedéseiben mindig az igazság felé fordulva így gondolkodik: „Vajon összhangban van-e Isten szándékaival, ha ezt teszem? Mik Isten követelményei? Vajon, ha ezt teszem, vétkezem-e Isten ellen? Meg fogja-e ez sérteni Isten természetét? Nem bántja-e Istent? Nem lesz-e utálatos Isten számára? Van-e értelme annak, amit teszek? Vajon ez zavarja vagy akadályozza az egyház munkáját? Nem sérti-e Isten házának érdekeit? Nem hoz-e szégyent Isten nevére? Ez az igazság gyakorlásának minősül-e? Nem gonosz cselekedet-e, amit teszek? Vajon mit gondol e cselekedetről Isten?” – ha tehát mindig elgondolkodik ezeken a kérdéseken, az minek a jele? (Ez annak a jele, hogy keresi az igazságot és törekszik rá.) Így igaz. Ez annak a jele, hogy keresi az igazságot, és Isten ott van a szívében. Azok, akiknek nincs Isten a szívében, hogyan viselik a velük történteket? (Saját intellektusuk és tehetségük alapján cselekszenek, aminek semmi köze Istenhez, tetteik pedig különösen összekeverednek saját szándékaikkal.) Nemcsak összekeverik azokat saját szándékaikkal, hanem amikor a saját szándékaik szerint cselekednek, egyáltalán nem végeznek önvizsgálatot és nem gondolkodnak el magukon. Nem engednek, és makacsul ragaszkodnak saját módszereikhez. Úgy cselekednek, ahogy éppen nekik tetszik, nem imádkoznak Istenhez és nem keresik az igazságot. Semmi közük Istenhez. Hát nem könnyű az ilyen embereknek rosszat cselekedni és megsérteni Isten természetét? Nem hihetetlenül veszélyes ez? Milyen jellemvonásokat mutatnak a mindennapokban azok, akik nem törekszenek az igazságra sem viselkedésük, sem az általuk felfedett beállítottságuk tekintetében? (Meggondolatlanul és féktelenül cselekszenek, lenéznek másokat, különösen arrogánsak és kicsapongók, és egyoldalúan hoznak döntéseket.) Leginkább effélékről van szó: arrogánsak, önteltek, meggondolatlanok, nemtörődömök, kicsapongók és féktelenek; megfontolás nélkül cselekednek, tetszésük szerint, mindig vadul és gazul. Ha senki sem metszi meg őket, kimutatják a foguk fehérjét. Ha szembesülnek azzal, hogy valaki megmetszi őket, negatívak, ellenségesek, dacosak és lázadók, és démoni természetük teljesen feltárulkozik. Amikor ezek az emberek, akik nem törekszenek az igazságra, nem tesznek, illetve nem mondanak semmit, hétköznapi embernek tűnnek. De amint tesznek valamit, kibukik barbár és szörnyen romlott beállítottságuk. Hogyan írják le Isten szavai az ilyen embereket? („Ami bennetek megmutatkozik, az nem a szüleiktől elkóborolt gyermekek csintalansága, hanem a gazdájuk ostorának hatósugarán kívülre került állatokból előtörő bestialitás” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mi a te megértésed Istenről?).) A beállítottság, amit az ilyen emberek tanúsítanak, förtelmesnek mondható, és nincs meg benne a normális emberi mivolt. Vajon képesek vagytok-e felismerni az ilyen embereket a tömegben? (Egy kicsit.) Azok, akik az igazságot keresik és azok, akik nem keresik, teljesen különböznek egymástól viselkedésükben, és abban, amit felfednek. Az igazságot nem keresők egyértelmű megnyilvánulása, hogy hiányzik belőlük a józan ész, a lelkiismeret, valamint az, hogy cselekedeteikben nincsenek tekintettel az igazságalapelvekre. Felelőtlenül és meggondolatlanul cselekszenek, és szélsőségesen vakmerők. Akik nem törekszenek az igazságra, szánalmasak és gyűlöletesek. Bolondot csinálnak magukból, nincsenek hasznára másoknak. Ha másoknak nincsenek hasznára, vajon Isten nem borzad-e el tőlük? (De igen.) Vajon ők maguk egyáltalán tudatában vannak ennek? (Nem.) Miért mondom róluk, hogy szánalmasak? Azért, mert észre sem veszik, hogy ilyenek. Az emberi hasonlatosságnak még a látszata sincs meg bennük, mégis azt gondolják, hogy rendben vannak, és még mindig van merszük hirtelen vakmerőséggel cselekedni. Hát nem szánalmas? Az emberek tisztán látása során a legfontosabb, hogy felismerjük, gyakorolják-e az igazságot, keresik-e az igazságot, és elfogadják-e az igazságot vagy sem. Így tudjátok pontosan megkülönböztetni őket, és tisztán látni az emberek összes fajtáját.
Ti azok vagytok, akik az igazságra törekszenek? (Korábban nem törekedtünk rá, de most már igyekszünk.) Az elmúlt néhány évben, amikor nem törekedtetek az igazságra, ti is a fent említettek szerint viselkedtetek? (Igen.) Amikor így viselkedtetek, nem éreztetek fájdalmat szívetekben amiatt, hogy ilyen állapotban éltek? (Igen, szenvedtünk, de ezt nem ismertük fel.) Annyira sajnálatos, ha ezt valaki nem veszi észre! Igen szánalmas és szomorú, ha valaki nem érti az igazságot, és nincs igazságvalósága. Annyira szánalmas, amikor valaki ezekhez az igazságokhoz ragaszkodik, gyakran hallgatja a prédikációkat, de nem tanul belőle semmit, és még mindig a Sátán fogságában él, racionalitás nélkül cselekszik és beszél, emberi mivoltjától nyilvánvalóan megfosztva. Ezért az igazságra való törekvés a legfontosabb! Ezt most már, ugye, ti is felismeritek? (Igen, felismerjük.) Jó, hogy ezt felismeritek. Az az aggasztó, amikor az emberek érdektelenek, lassú felfogásúak, és képtelenek ezt felismerni. Ha valaki nem törekszik az igazságra, és erről nem is tud, az nem olyan nagy probléma. Az a leginkább aggasztó, amikor valaki felismeri ezt, de mégsem törekszik az igazságra, és egyáltalán nem tanúsít megbánást. Ez egy szándékos vétek. Azok, akik tudatosan vétkeznek és teljes mértékben elutasítják az igazság elfogadását, azok a szívükben hajthatatlanok, rosszindulatúak, és idegenkednek az igazságtól. Lehet-e istenfélő, aki hajthatatlan? Ha nem féli Istent, vajon képes-e elérni az összeférhetőséget Istennel? (Nem.) Milyen magatartást tanúsítanak Isten iránt azok, akiknek a szíve megkeményedett? Ellenállnak, lázadóak, nem térnek meg, és egyáltalán nem ismerik el, hogy Isten az igazság. Nem fogadják el az igazságot, és a végsőkig szembeszegülnek Istennel! Milyen vég vár az ilyen emberre? (Isten megbünteti és elpusztítja őket.) Isten nem menti meg ezeket az embereket. Vajon a Bibliában említett 250 vezető hajthatatlan és lázadó ember volt? Mi lett velük a végén? (Elnyelte őket a föld.) Ez a sors. Nem számít, hogy mennyi ideig hisz valaki Istenben; ha nem ismeri az igazságra való törekvés fontosságát, és ha nem érti az igazságtól való idegenkedés gyűlöletességét és következményeit, akkor milyen sors jut neki osztályrészül? Bizonyosan ki lesz rekesztve. Az új hívők ostobák és tudatlanok; még nem tudják, hogyan kell megfelelő feladatokat végezni, vagy a helyes úton járni. Ebből a szempontból szánni való az ember. Ha már több éve hiszel Istenben, és tenni tudod kötelességedet, de mégsem követed az igazságot, akkor csak pusztán munkát végzel. Ha hűségesen teszed a kötelességed, készségesen végzed a munkát, nem cselekedsz gonoszul, és nem okozol megszakítást vagy zavart, úgy Isten nem fog elítélni, még akkor sem, ha nem törekedtél az igazságra, mivel hűségesen tudod végezni a kötelességedet. Ám ha valaki az igazság egy részét megérti, és felismeri az igazságra való törekvés fontosságát, de mégsem törekszik az igazságra, akkor az üdvösség nem lesz könnyen elérhető számára. A legjobb esetben is megmaradhat hűséges munkásnak. Ami azokat illeti, akik nem hajlandók munkát végezni, akik a hatalomért és a nyereségért versengenek, és megzavarják az egyház életét és munkáját – az ő sorsuk megpecsételődött. Őket már elérte a katasztrófa, és a halált várják. Készüljenek fel arra, ami jön!