Egyéb témákra vonatkozó szavak (88. szemelvény)
Kiket illet az Isten által kimondott igazság, hogy az életükké válhasson? Kiknek szól az igazság, amelyről éppen beszélgetünk? (Azoknak, akik szeretik az igazságot és el tudják fogadni az igazságot.) Kik azok, akik valóban szeretni tudják az igazságot, és a szívükben elfogadják azt? Ha átlátod ezt a kérdést, akkor tudni fogod, miféle embert ment meg Isten. Először is meg kell értenünk, hogy az Isten által kimondott igazság azokat illeti, akik rendelkeznek emberi mivolttal, értelemmel, akik szeretik a pozitív dolgokat, és tudatában vannak a lelkiismeretüknek. Mások nem szeretik az igazságot, és közömbösek, érzéketlenek maradnak, miután hallják, anélkül, hogy szemrehányást tennének maguknak vagy bármit is éreznének – halottak, bár élnek, és az a sorsuk, hogy ne legyen életbe való belépésük. Némelyek azt kérdezik: „Miért vesződik ennyit Isten, hogy ilyen sok szót mondjon, amikor a legtöbb ember nem szereti az igazságot, illetve nem rendelkezik jó emberi mivolttal, vagy nem fogadja el az igazságot, és nem az üdvösség tárgya, hanem csupán szolgálattevő?” Így van? (Nem. Bár a legtöbben nem hajlandók törekedni az igazságra, egy kis csoport még mindig hajlandó törekedni rá, és van némi emberi mivoltuk, és ez a kis csoport az, amelyet Isten meg akar menteni.) Így van. Isten szavai ezen emberek, nem pedig a fenevadak vagy az ördögök fülének valók. Az egyházon belül, függetlenül attól, hogy az emberek harmada vagy ötöde tudja elfogadni az igazságot, mindenesetre kisebbségben vannak azok, akik végül megmaradnak. Akkor hát hogyan mérjük fel azt, hogy ki hisz őszintén Istenben, és ki maradhat meg? Felmérhetjük, hogy valakinek van-e lelkiismerete, hogy a lelkiismerete némileg éber-e azáltal, hogy Isten szavait hallgatja, hogy meg tudja-e érteni Isten szavát, hogy prédikációkat hallgatva meg tudja-e érteni az igazságot, és a gyakorlatba ültetni, miután megértette, és hogy meg tudja-e változtatni a romlott beállítottságait. E dolgok alapján tisztán láthatjuk, hogy olyan emberekről van-e szó, akik elfogadják az igazságot, és Isten juhai. Isten juhai képesek rá, hogy meghallják Isten hangját, válszolnak és éberek, miután az Ő hangját hallgatták, és hajlandóak követni Istent. Ezek az emberek Isten juhai. Mivel rendelkeznek ezek az emberek az emberi mivoltukban? (Ezek az emberek szeretik a pozitív dolgokat, hajlandóak törekedni az igazságra, és van némi lelkiismeretük.) Miért hajlandóak törekedni az igazságra? Az emberi mivoltukhoz hozzá tartozik az igazság szeretete, a lelkiismeret és az értelem. Meg tudják érteni Isten szavait is, és a saját állapotukra alkalmazni, aztán pedig a mindennapi életük részévé, valamint a magatartásuk céljává, alapelvévé és alapzatává tenni Isten szavait, amely szerint viselkednek. Vagyis Isten szavai az életük valóságává válnak, és gyakorolni tudják Isten szavait. Ezek az emberek Isten juhai. Vannak, akik kívülről nem tűnnek rossznak, és elég jámbor emberek, de nem képesek Isten szavainak meghallgatása után a gyakorlatba ültetni azokat. Ezek az emberek nem Isten juhai. Sok ilyen ember van a munkások között, akik bárhogy hallgassák is Isten szavait, nem értik azokat, és még kevésbé képesek a gyakorlatba ültetni Isten szavait. Éveken át hisznek Istenben anélkül, hogy életet nyernének. Ezért az embereknek meg kell érteniük, hogy pontosan kiket tudnak megmenteni Isten szavai. Amikor az Isten által megmentett emberekről van szó, nem számít, hányan vannak. Ha csak egyvalaki tudja megérteni Isten szavait, attól Ő még el fogja végezni az elvégzendő munkát. Közismert az, hogy csupán nyolcan menekültek meg, amikor Noé felépítette a bárkát. Az ószövetségi időktől mostanáig kevesen lettek megmentve. A Törvény Korában, amikor Isten formálisan még nem végezte a megmentés munkáját, és nem is látta el az emberiséget az igazsággal, vajon hány embert fogadott el Isten? Sokan voltak? Nagyon kevés ember volt, akik ebben az időben megkapták ezt a jóváhagyást. Mi a helyzet az utolsó napok munkájával? Bár kisebbségben van azon emberek száma, akik ítélet, fenyítés, próbatételek és finomítás által el tudják fogadni az igazságot, ez a szám még mindig több annál, akikre a Törvény Korában, illetve a Kegyelem Korában tett szert Isten. Most jó néhányan vannak, akik tapasztalati tanúságtételt tudnak felkínálni, és bizony olyanok is vannak, akik megváltoztatták a beállítottságaikat, akkor vajon hogy ne vigasztalódott volna meg ettől némileg Isten szíve?
Amikor azt látjátok, hogy a gyülekezetben a legtöbb ember már több éve hisz Istenben, mégsem törekszik az igazságra, egyáltalán nem változott meg, és még mindig a nem hívőkhöz hasonlít, akkor vajon negatívak vagytok? (Időnként némileg negatív vagyok, de látom, hogy legyen valaki bármily lázadó vagy bármily csekély képességű, ha a szíve rendben van és hajlandó igyekezni az igazságra való törekvésben, akkor Isten továbbra is a legnagyobb türelemmel fog munkálkodni rajta, apránként részekre bontva az igazságot, és a lehető legrészletesebben közösséget vállalva vele. Mélyen meghat annak látványa, mennyit fizet meg Isten azért, hogy teljessé tegye az emberiséget, soha nem adva fel, amíg sikerrel nem jár. Úgy érzem, hogy legyek bármily csekély képességű, meg kell próbálnom jobban teljesíteni, szorgalmasnak lenni a törekvésemben és nem elcsüggedni.) Ismert tény az, hogy az emberek csekély képességűek, illetve lázadók, azonban Isten soha nem mondta, hogy emiatt ne lennél megmentve. Ha nem mentene meg téged, akkor miért mondaná neked ezeket a szavakat, és miért fizetne ilyen árat? Mindezen dolgok megtételével Isten szándéka már világosan el lett mondva az emberiségnek, és nyíltan tudatva lett. Nem titok, hanem ismert, és bárki megértheti, akinek van szíve és lelke; csak azok a bolondok tudnak negatívak lenni, akiknek nincs lelki megértésük, és csak azok fognak csalódottságot érezni és esnek kétségbe, akik nem értik az igazságot, azt gondolva, hogy képtelenség megmenteni őket. Az Istenbe vetett hit vonatkozásában a leglényegesebb dolog az, hogy hinned kell minden Őáltala kimondott szóban és igazságban. Amíg eltökélt vagy, és a gyakorlatba tudod ültetni az igazságot, akkor ezek az életeddé tudnak válni. Nem számít, a végén mennyire érett az életed, amíg derűlátón és tevékenyen gyakorlod Isten szavait, anélkül, hogy szándékosan megszegnéd azokat vagy az igazságot, amíg gyakorlod mindazt, amit megértesz, és az igazságra törekszel, valamint teljes szíveddel és minden erőddel végzed a kötelességed, addig ez megfelel a mércének. Istennek nem magasak az emberre vonatkozó követelményei. Az Isten által közölt igazságok átfogóak, a szavai pedig különösen részletesek és konkrétak. Miért beszél ily módon? Az egész emberiség ellátása, nem csupán egy kis csoport vagy néhány embertípus érdekében. Az egész emberiség számára biztosított összes igazságból korlátozott az, amit gyakorolni tudsz és el tudsz nyerni. Miért mondom azt, hogy korlátozott? Mert mindenki más-más képességgel, belátással és megértési képességgel rendelkezik, ahogyan az Isten által számukra elrendezett környezet, valamint az általuk teljesített kötelesség is más, és ezek a különbségek oda vezetnek, hogy mindenki csupán Isten szavának egy részét tudja gyakorolni és csak abba tud belépni, és korlátozott az, amit véghez tud vinni és a gyakorlatba tud ültetni. Helyénvaló például az, ha valaki a betegség próbatételét megtapasztalva felismeri, hogy a próbatétel Istentől jön, de aztán úgy gondolja, hogy Istennek mindenkire ki kellene szabnia a betegség próbatételét? (Nem, nem az.) Ez teljes mértékben az emberi akaratból ered. Isten mindenkin másképp munkálkodik, és ez a próbatétel egy bizonyos embercsoportot céloz meg. Isten munkálkodik rajtuk, hogy megtapasztalják a betegség próbatételét. Vajon mit nyer minden ember azt követően, hogy Isten az emberek egy csoportjára kiszabta a betegség próbatételét? Azt, hogy a próbatétel alatt az embereknek meg kellene tanulniuk, hogyan vessék alá magukat Istennek, meg kellene ismerniük saját lázadó mivoltukat, helyre kellene hozniuk a teremtett lények és a Teremtő közötti kapcsolatot, kijavítani az ember és Isten közötti kapcsolatot, képesnek lenni Isten szívének a megértésére, elérni az Őneki való alávetettséget, és történjék bármi, nem érteni félre Istent, csupán csak alávetni magukat Őneki. Az igazság ezen aspektusa az, amelyre mindenkinek szert kellene tennie. Ha valaki más tapasztalatából szert teszel az igazság ezen aspektusára, akkor vajon neked is meg kell tapasztalnod ezt a próbatételt? Nem feltétlenül. Isten más-más embereket – talán a megfelelő személyt, vagy valakit, aki különleges – választ ki arra, hogy megtapasztalják ezt a próbatételt, és Isten munkájának ezt a részét. Ezt ígérte meg Isten az embernek, és ez az, amit meg fog tenni. Némelyek megtapasztalták egy szerettük elvesztésének a fájdalmát, és ebből a veszteségből tapasztalatra és bizonyságra tesznek szert, Istennek való alávetettségre, valamint valódi bizodalomra és hitre. Az Isten által egy bizonyos embercsoporton elvégzett munkából mindenki láthatja annak bizonyságát, hogy minden, amit Isten tesz, az helyes, és az embereknek az alávetettséget kellene választaniuk, nem pedig az elemzést, a kutatást és az Ővele való vitatkozást, világos és átfogó magyarázatot követelve meg. Feltétel és panasz nélkül kellene alávetniük magukat. Az embereknek meg kell tanulniuk továbbá mindazon munka jelentését és értékét, amelyet Isten tesz. Isten munkája ezen módjaiból, valamint az Ő szava aspektusainak összességéből az egyes emberek csupán Isten szavainak kis részét tapasztalják meg. E kis részen belül a képességedtől, a családi közegedtől, valamint az általad jelenleg végzett kötelességtől függően te csupán ezek tízezred részét tapasztalod meg, illetve csupán a tízezred részét tudod elmondani. Ha belépsz ebbe e tízezred részbe, és valóban eléred az Istennek való feltétel nélküli, teljes alávetettséget, a teremtett lény pozíciójába helyezve magad, alávetve magad a Teremtő szuverenitásának és intézkedéseinek, és eléred azt az eredményt, amelyre Isten szert szeretne tenni tebenned, akkor meg leszel mentve. Ezt könnyű megérteni, és ez a dolgok rendje.
A kötelességeitek végzésének kulcsfontosságú eleme az, hogy hűségesek legyetek. Mi a hűség? Azt jelenti, hogy komolyak vagytok és felelősségteljesek, hogy teljes mértékben teljesítitek a feladatotokat, anélkül, hogy akár egy cseppet is felületesek lennétek. Ha felületesek vagytok, akkor ha valami rosszul megy, az a szégyen jele, és ez egyáltalán nem jelentéktelen dolog. Ami pedig az Isten házában számotokra kijelölt munkát illeti, mindenki vállaljon többször közösséget, keresse még inkább az igazságalapelveket, és leljen rá a helyes alapelvekre. Problémák felfedezésekor ezek legyenek gyorsan megoldva, azok pedig, amelyek nem oldhatók meg, legyenek haladéktalanul jelentve a feletteseknek. Igyekezzetek biztosítani azt, hogy Isten házának munkája simán menjen, akadály, kiskapuk, illetve késlekedés nélkül. Végezzétek jól a munkátokat, segítsétek elő az evangéliumi munka terjesztését, és engedjétek, hogy Isten teljes mértékben véghezvigye akaratát a földön. Ily módon jól lesz végezve a kötelességetek. Tulajdonképpen a kötelesség végzésének hatókörén belül ez az igazság azon pár aspektusa, amelyeket gyakorolni tudnak, véghez tudnak vinni és érinteni tudnak, és az ezen igazságok valóságaiba való belépés annak a minimális mércének az elérése, amelyet Isten az emberiségtől megkövetel. Némelyeknek gyenge a hite, némelyek gyávák, mások csekély képességűek, vagy torz a megértésük, illetve esztelen a gondolkozásuk; ezek és egyéb negatív, valamint passzív dolgok minden tekintetben hatással lesznek arra, hogy az emberek a gyakorlatba tudják ültetni az igazságot és eredményesen tudják tenni a kötelességüket. Isten a képességük, a jellemük, valamint az igazság megértésének mértéke alapján követel meg dolgokat az emberektől. Mi a mérvadó ebben a követelményben? Isten azt nézi, hogy az illető őszinte-e az Istenbe vetett hitében, és el tudja-e fogadni az igazságot. Ez a két leglényegesebb feltétel. Némelyek természetüknél fogva ostobák, torzulásokkal abban, ahogy a dolgokat értik, híján vannak a belátásnak, lassan tanulnak meg bármit is, mintha nem értenék azt, amit mások mondanak, és fogni kell a kezüket, amikor tanítják őket – az ilyen emberek nagyon csekély képességűek, és ez soha nem fog megváltozni. Mások bőséges ismeretekkel rendelkeznek, illetve tele vannak mélyreható bölcsességgel, kívülről nagyon furfangosnak tűnnek, azonban hajlamosak rá, hogy torzulásaik legyenek az igazságra vonatkozó dolgok megértésében. Még ha megértik is az igazságot, akkor sem tudják elfogadni, és ez az Ő végzetes hiányosságuk. Az ilyen embert könnyen befolyásolja a tudás és a doktrína, amikor a kötelességét végzi, és nehezére esik az igazságalapelvek szerint cselekedni, illetve megváltoztatni a dolgokra vonatkozó nézeteit. Mit tegyen hát akkor, ha valóban az igazságra akar törekedni? A kulcskérdés, hogy el tudja-e fogadni az igazságot. Ha el tudja, akkor könnyű megoldani a problémát, ám ha konokul visszautasítja az igazság elfogadását, akkor vége a játéknak. Nem csupán a kötelessége jó végzésében vall kudarcot, hanem attól tartok, hogy a megmentésére sincs mód. Nem számít, mi a végzettsége, vagy mennyire hozzáértő az illető – a lényeg, hogy el tudja fogadni az igazságot és szeresse Isten szavait. Isten azt nézi, hogy mennyit tudsz gyakorolni az igazságból, miután megvilágosodtál, hogy megértsd abban a környezetben, amelyet Ő elrendezett. Azt nézi, hogy mennyit szánsz magadból az Őáltala megkövetelt feladatokra, mennyi erőt fektetsz ezekbe, mennyi erőfeszítést teszel. Például átlagos a képességed, nem vagy valami iskolázott, csekély és kissé eltorzult a felfogóképességed. Ezek a tárgyilagos tények. Azonban amikor történik valami, és Isten megengedi neked, hogy meglásd abban a hiányosságokat, hogy gond van vele, és ez kinek a felelőssége, akkor ez fel fogja fedni azt, hogy fenn tudod-e tartani az alapelveket és az igazság gyakorlója vagy-e. Ha hűségesen végzed a kötelességed és őszinte vagy Isten irányában, akkor mi a teendőd ezen dolgot illetően? Mit tegyél azért, hogy összhangban legyél az igazsággal, és megtedd azt, amit Isten megkövetel? Ilyen körülmények között Isten nem a képességedet nézi, avagy azt, hogy mennyire vagy iskolázott, illetve hány éve hiszel Őbenne; a nézőpontodat nézi, a hozzáállásodat abban, ami történt, hogy őszinte vagy-e, és hogy alkalmazod-e azt, amit ekkor a lelkiismereted diktál. Ha őszinte vagy Isten irányában, akkor lesz felelősségérzeted, és azt fogod gondolni: „Lehet, hogy nem az én dolgom, de a gyülekezet munkáját igenis érinti. Kérdezősködnöm kell és többet kell megtudnom róla.” És miután kérdezősködtél, esetleg megtudod, hogy a felügyelő tunya volt és felelőtlen, hogy nem vette komolyan és feltartotta a dolgot. Ekkor felkeresed a felügyelőt és beszélsz vele, haladéktalanul helyrehozva a dolgot. Nem szükséges a Fennebbvalókhoz fordulnod; te magad megoldod a problémát. Hétköznapi a képességed, és van pár hiányosságod és hibád, de vajon ezek a dolgok befolyásolják azt, hogyan gyakorlod az igazságot? Hatással lesznek-e a kötelességed végzésére, avagy az Isten iránti hűségedre? Nem. Némelyek azt mondják, hogy balgák és eltorzult a megértésük, némelyek azt, hogy nincs lelki megértésük, mások pedig azt, hogy csekély képességűek és iskolázatlanok. Ha ez így van, nem lehetne-e csupán az igazságot gyakorolni, amikor valami bekövetkezik? Isten nem az emberek képességét vagy az iskolázottságuk szintjét nézi. Ezeknek a dolgoknak nem sok köze van az igazság gyakorlásához. Ezek a hiányosságok nem befolyásolják azt, hogyan gyakorlod az igazságot, az Isten iránti hűségedet, illetve a kötelességed végzése iránti felelősségedet. Isten azt nézi, hogy őszinte vagy-e – ez a leggyakorlatiasabb, és olyan valami, amit meg tudnak valósítani az emberek. Isten a leggyakorlatiasabb módszereket használja az egyes emberek felmérésére. Némelyek azt mondják: „Csekély a képességem, tudatlan vagyok, és túl sok ismerettel rendelkezem, ez befolyásol abban, hogy az igazságot a gyakorlatba ültessem.” Ezek mind kifogások, és nem állják meg a helyüket. Miért nem? Azért, mert Isten nem így méri az embereket. Ez a te mércéd, nem pedig Istené. Isten milyen mércét használ, amikor felmér valakit? Isten azt nézi, hogy az illető hűséges-e Őhozzá, és hogy őszinte-e. Ha hűséges vagy Istenhez, akkor nem számít az, ha kissé eltorzult vagy abszurd a megértésed. Némelyek azt mondják: „Nincs lelki megértésem.” Nos, hűséges vagy Istenhez? Ha igen, akkor ez nem lesz hatással arra, hogy a gyakorlatba ültesd az igazságot. Ez elég világos? Ha hűséges vagy Istenhez, és őszintén végzed a kötelességed, akkor vajon lehetsz még mindig negatív és gyenge, amikor megmetszenek? És mi a teendő akkor, ha tényleg negatív és gyenge vagy? (Imádkoznunk kell Istenhez és Istenre kell támaszkodnunk, meg kell próbálnunk arra gondolni, amit Isten kér, el kell töprengenünk azon, hogy minek vagyunk híján, milyen hibákat követtünk el; azokon a területeken, amelyeken elbuktunk, ott kell újra feltápászkodnunk.) Így van. A negativitás és a gyengeség nem nagy problémák. Isten nem ítéli el ezeket. Amíg valaki képes feltápászkodni ott, ahol elbukott, és levonni a tanulságot, valamint normálisan végrehajtani a kötelességét, akkor ez minden, amiről szó van. Senki nem fogja ezt felhozni ellened, ne legyél hát végtelenül negatív. Ha felhagysz a kötelességeddel és menekülsz előle, akkor teljes mértékben tönkreteszed magad. Időnként mindenki negatív és gyenge, csupán keresd az igazságot, és könnyen eloszlik a negativitás és a gyengeség. Némelyek állapotát teljesen megváltoztatja csupán az, hogy elolvasnak egy fejezetet Isten szavaiból, vagy elénekelnek pár éneket; imában meg tudják nyitni a szívüket Isten előtt, és dicsérni tudják Őt. Vajon akkor nem oldódik meg a problémájuk? Tulajdonképpen teljes mértékben jó dolog az, ha valakit megmetszenek. Még akkor is, ha a téged megmetsző szavak némileg nyersek és csípősek, mivel elég értelmetlenül cselekedtél, és anélkül, hogy ráébredtél volna, alapelveket szegtél meg – akkor hát hogy ne metszenének meg téged ilyen körülmények közepette? Valójában azért metszenek meg ily módon, hogy segítsenek neked, ez irántad megnyilvánuló szeretet. Meg kellene értened ezt, és nem kellene panaszkodnod. Vagyis ostobaság és tudatlanság az, ha negativitást és panaszt gerjeszt az, ha megmetszenek, a józan ész nélküli ember viselkedik így.
Mi a legfontosabb dolog, mire összpontosíts, amikor hiszel Istenben? Legyen szó jó vagy gyenge képességű emberről, az, hogy van-e lelki megértése, illetve milyen megmetszéssel szembesül – ebből semmi sem fontos. Napjainkban mi a fontos? Az, hogy miként léptek be az igazságvalóságokba. Ennek megtételéhez milyen legalapvetőbb dologgal kell rendelkezni? Őszinte szívvel. Mit jelent az őszinteség? Azt jelenti, hogy nem vagy minden hájjal megkent, amikor valami ér, nem a saját érdekeidet tartod szem előtt, nem mesterkedsz mások ellen, és nem játszol Istennel csalárd játékokat. Ha képes vagy rá, hogy rászedd Istent, és híján vagy az Őiránta való őszinteségnek, akkor teljesen véged van, és Isten nem fog megmenteni, akkor hát mi értelme az igazság megértésének? Lehet, hogy van lelki megértésed, jó képességű, ékesszóló vagy, és gyorsan fel tudod fogni a dolgokat, következtetéseket levonni, és mindent megérteni, amit Isten mond, ám ha csalárd játékokat játszol Istennel, amikor valami ér, akkor ez sátáni beállítottság és nagyon veszélyes. Semmi hasznát nem veszed a jó képességednek, és Isten nem akar majd téged. Azt fogja mondani: „Jól beszélsz, jó képességű vagy, gyors az észjárásod, és rendelkezel lelki megértéssel, csupán egy probléma van: nem szereted az igazságot.” Akik nem szeretik az igazságot, azok bajosak, és Isten nem akarja őket. Ha valakinek nincs jó szíve, attól meg fog szabadulni, ahogyan a külsőre jól karbantartottnak tűnő autót is kidobja az ember, ha rossz a motorja. Az emberek is ilyenek. Látszódj bármilyen jó képességűnek, okosnak, ékesszólónak vagy alkalmasnak, legyél bármilyen jó a problémák kezelésében, ez mind nem számít, nem ez a kulcskérdés. Akkor hát mi a kulcskérdés? Az, hogy az illető szíve szereti-e az igazságot. Nem azt kell meghallgatni, ahogyan beszél, hanem azt kell megnézni, ahogyan cselekszik. Isten nem azt nézi, hogy mit mondasz vagy ígérsz az Ő színe előtt; azt nézi, hogy van-e igazságvalósága annak, amit teszel. Az sem érdekli Istent, hogy mennyire magasztosak, mélyrehatóak vagy hatalmasak a tetteid. Tegyél bár meg csupán egy apró dolgot, ha Isten minden mozdulatodban őszinteséget lát, akkor azt fogja mondani: „Az illető őszintén hisz bennem. Soha nem kérkedett. A hivatalának megfelelően viselkedik. Bár nem feltétlenül járult hozzá kiemelkedően Isten házához, és csekély képességgel rendelkezik, viszont állhatatos és őszinte mindabban, amit tesz.” Miből áll ez az őszinteség? Isten iránti félelemből és alávetettségből, valamint igaz hitből és szeretetből. Minden benne van, amit Isten látni akar. Az ilyen emberek mások számára talán jelentéktelennek tűnnek, lehet, hogy ők készítik az ételt vagy takarítanak, olyan valakik, akik hétköznapi kötelességet végeznek. Az ilyen emberek mások számára jelentéktelenek, semmi nagy dolgot nem értek el, és nincs bennük semmi dicséretes, bámulatra vagy irigylésre méltó, csupán hétköznapi emberek. Mégis, minden megvan bennük és mindent megélnek, amit Isten megkövetel, és mindenüket Istennek adják. Áruld el nekem, mi mást akar még Isten. Meg van elégedve velük. Vagyis ne csüggedj és ne legyél borúlátó csupán azért, mert túl éretlen vagy, és nem érted az igazságot, vagy mert azt látod, hogy mások a tökéletesedés útját járják, miután csapásokkal néztek szembe, és próbatételeket, valamint finomítást tapasztaltak meg, és ne gondold, hogy Isten nem szeret, vagy nem hajlandó tökéletesíteni téged. Hova sietsz? Isten mindenkinek mást-mást ad, és saját magad felmérésekor először mérd fel, mit adott neked Isten, és milyen állapotban vagy. Ezt követően meg tudod érteni, hogy minden, amit Isten tesz, jó. Valaki esetleg azt mondja: „Gyenge a képességem. Ettől még jó az, amit Isten ad nekem?” Igen, jó. Valaki más esetleg azt mondja: „Elég buta vagyok. Ettől még jó az, amit Isten ad nekem?” Igen, annak egésze jó. Miért teljesen jó? Ha nem lennél buta, akkor beképzelt lennél, és elfelednéd, hol a helyed, úgyhogy ez megvéd téged, és ez jó dolog. Ha mindegyikőtöknek a jelenleginél nagyobb képessége és jártassága lenne, akkor vajon ki tudná megtartani ezt a jó viselkedését és a hajlandóságát arra, hogy Isten házában végezze a kötelességét? Vajon nem az a helyzet, hogy némelyek ilyenek, de nem sokan? (De igen.) Minden, amit Isten tesz, jó és helyes, csupán az emberek nem látják át ezt tisztán. Az emberek mindig többet akarnak Istentől, mintha minél többet adna valakinek, az illető annál inkább a gyakorlatba tudná ültetni az igazságot, de ez valójában nem így van. Isten már eleget adott neked; mindent megadott, és neked adományozta az életét, akkor hát mi mást akarsz még? Bőségesek és az emberiség számára elegendőek azok a szavak, amelyeket Isten mond, és mindaz a munka, amelyet elvégez. Az emberek semmit nem követelhetnek Istentől, és nem szabadna panaszkodniuk Miatta, mondván: „Mihez kezdhetnék ezzel a képességgel, vagy ezekkel az Istentől kapott csekélyke ajándékokkal?” Oly sok mindent megtehetsz. Isten nem azt akarja, amit te elképzelsz – Ő azt akarja, hogy ültesd gyakorlatba az igazságot, az alapelvek szerint tedd meg a dolgokat, és végezd el jól azokat a kötelességeket, amelyeket jól kell elvégezned. Nem azt teszed meg, amire képes vagy, hanem vakon azt teszed meg, amit nem kellene. Ezt nevezik a munkád elhanyagolásának. Vajon nem vagy kissé nagyratörő? (De igen.) Mit akarnak megtenni az emberek? Presztízsre szert tenni mások között, hogy csodálják és nagyra tartsák a szavaikat és a tetteiket, és széles körben ismertek legyenek. Isten nem akarja, hogy efféle ember legyen belőled, ezért nem adja meg neked az efféle dolgokat. Ha lehetőséged lenne rá, hogy efféle emberré válj, akkor hajlandó lennél visszautasítani ezt? Könnyen le tudnál mondani róla? Ennek veszélyes a következménye. Azt feltételezted, hogy ezek a dolgok jók? Miért válnak némelyek antikrisztusokká? Vajon nem azért, mert úgy gondolják, hogy van némi képességük, és ezáltal rendkívül beképzeltté válnak? Miért tudnak erre az útra térni? Egyszerűen csak ilyen emberek; előbb-utóbb erre az útra kell térniük, és Isten nem tervezi, hogy az igazságot mondja nekik, vagy hogy megmentse őket. Vagyis amit neked ad, az bizonyosan eltér attól, amit másoknak ad. Ha mindig másokhoz hasonlítod magad, és mindig ugyanazt akarod, amijük nekik van, akkor ez vajon tiszta felfogás? Nem érted Isten szándékát! Ezért amikor felismered, hogy gyenge a képességed, hogy nincs lelki megértésed, és eltorzult a felfogásod, hogy gyakran gyenge vagy, illetve úgy gondolod, hogy túlságosan sok a problémád és a hiányosságod, akkor először is át kell gondolnod, miért nem adott meg neked Isten egy bizonyos ajándékot. Az Ő jószándéka rejlik ebben. Vess egy másik pillantást arra az útra, amelyen ezen adottságokkal rendelkező és tehetséges emberek legtöbbje jár, és nézd meg, hogyan áll hozzájuk Isten. Mi az az egy mondat, amelyet leginkább ki szeretnél mondani, amikor már érted ezt a dolgot? (Hála Istennek az oltalmáért.) Így van, mondj köszönetet Istennek: „Istenem, oly jó vagy hozzám, nem adtál nekem ajándékokat, illetve tehetségeket, hanem balgává, idiótává tettél engem. Ez áldás számomra! Nem vagyok negatív vagy szomorú. Most már csak az őszinteség és a Hozzád való hűség hiányzik belőlem. Nem furfangosságot vagy ékesszólást kérek Tőled, nem is ajándékokat és tehetséget. Csupán az őszinteségemet szeretném felajánlani Neked. Az ajándékok, a tehetségek, a tudás, valamint az emberek közötti státusz és hírnév nem jó dolgok, ezeket nem akarom.” Vajon ez nem mutatja, hogy változol? (De igen.) Akkor lehetséges az, hogy még mindig fájdalmaid legyenek és siránkozz amiatt, hogy oly sok mindennek vagy híján? Nem, ez már nem lesz így, és nem fogod megrövidítve érezni magad. Különben azt gondolnád, amikor megmetszenek: „Ostoba vagyok, a világon mindenki lenéz, Isten házában pedig soha nem fognak előléptetni, és nem lesz fontos pozícióm.” Ezzel arra céloznál, hogy „Isten oly keveset adott nekem, miként lehetséges hát az, hogy másoknak oly sokat ad?” Mindig panaszkodnál a szívedben, és megrövidítve éreznéd magad. Tulajdonképpen hatalmas áldást kaptál, és még csak nem is tudsz róla. Ha a jövőben ismét ilyesmi történik, akkor vajon más lesz a nézőpontod? (Igen, más lesz.) Mi változik meg az emberekben, ha más a nézőpontjuk? (Nem lesznek olyan nagyratörők, és nem törekednek oly magasztos dolgokra, valamint képesek lesznek hálás szívvel, jól végezni a kötelességüket, két lábbal állva a földön.) Szilárdan meg tudják vetni a lábukat, hitelesen és reálisan tudnak élni, és más célokra törekedni. Áruld el Nekem, az a jobb Isten számára, ha ostobává és idiótává tesz téged, aki a lábát szilárdan megvetve tudja végezni a kötelességét és meg lehet menteni, vagy az, ha kiemelkedő képességet, magas képzettséget, jó kinézetet és ékesszólást ad neked, valamint munkaképességet és különleges erősségeket, hogy bárhová menj, felnézzenek rád az emberek, hogy óriás legyél a törpék között, majd az antikrisztus útján járj? Melyiket választanád? (Jobb ostobának és idiótának lenni.) Most ugyan tudod ezt mondani, de ha valaki tényleg ostobának és idiótának nevezne, az felzaklatna. Így kell gondolkoznod: „Bár gyenge a képességem és tudatlan vagyok, jobb vagyok a gonosz embereknél és az antikrisztusoknál, mert nekem még lehetőségem van rá, hogy megmentsenek.” Meg kell tanulnod megvigasztalnod magad. (Emlékszem rá, hogy voltak páran, akik velem együtt hittek Istenben. Mind kiemelkedő képességűek és nagyon furfangosak voltak, de mivel állandóan hatalomért és nyereségért küzdöttek, és megzavarták az egyház munkáját, eltakarították és kiutasították őket. Úgy érzem, azért tudtam eljutni oda, ahol ma vagyok, mert csekély a képességem, ostoba vagyok, és tudok jól viselkedni – ez is Isten nagyszerű oltalma.) Miért oltalmaz meg téged Isten? Azért, mert ostoba vagy? Vajon együttérez a gyengékkel? Nem, nem érez együtt; nem úgy van, ahogy azt a nem hívők mondják, hogy a cukrot a síró gyerek kapja. Nem így van. Pontosan hogy tekintsünk erre? Melyik szemléletmód van összhangban az igazsággal? (Mert vannak emberek, akik némi őszinteséggel hisznek, és a szívükben szeretik az igazságot, és hajlandóak törekedni az igazságra – Isten azokat menti meg, akiknek ilyen a szívük, és az oltalmazásuk végett rendez el különböző környezeteket.) Így van. Isten az Őiránta tanúsított őszinteségedért cserébe oltalmaz meg téged. Akkor hát mi a legbecsesebb? Az ember őszintesége a legbecsesebb. Van benned némi szeretet a pozitív dolgok iránt, és őszinteség Isten iránt, és ezeket elcseréled Isten oltalmára és kegyelmére – sok mindent nyertél. Valaki esetleg azt mondja: „Gyenge a képességem, és bár sok mindent nyertem, még mindig nem értek semmit.” Nem sok mindent értesz? A kötelességed végzésének és Isten mai követésének képessége ahhoz kapcsolódik, hogy érted az igazságot. Valaki más esetleg azt mondja: „Mi az, amit nem értek? Nem tudom világosan elmagyarázni.” Lehet, hogy nem tudod világosan elmagyarázni, de ki tudsz tartani a kötelességed végzésében Isten házában, és sok mindent megértesz. Nem számít, milyen mély vagy sekély a megértésed ezen dolgokról, ezek biztosan kapcsolódnak az igazsághoz és közel vannak hozzá, ezért van az, hogy mindezidáig támogatva voltál és folyamatosan végzed a kötelességed. Nem ez a helyzet? (De igen.) Nem rossz dolog, ha úgy gondolod, hogy ostoba, illetve idióta vagy, és ha most megnézed, az ostoba és az idióta olyan becenevek, amelyekben nincs becsmérlés vagy lekicsinylés. Ha összehasonlítod egymással, hogy ostobának és idiótának, avagy antikrisztusnak neveznek, akkor melyik a jobb? (Jobb az, ha ostobának és idiótának neveznek.) Egy nap Isten azt mondja: „Gyere ide, ostoba! Gyere ide, idióta!” – és talán nem fogsz örülni ennek, de eltöprengsz rajta, és azt gondolod: „Ostobának nevezett, nem pedig antikrisztusnak, ezért odamegyek.” És boldogan odamész. Aztán valaki azt kérdezi: „Hogyan örülhetsz ennyire annak, hogy ostobának neveznek?” Te pedig azt mondod: „Ostobának nevezett, de nem mondta, hogy antikrisztus vagyok, vagy ne lehetne megmenteni. Ezért örülök.” Ha ostobának nevez, azzal nem kívülállóként, hanem családtagként kezel téged, olyasvalakiként, akit ismer. Olyan ez, mint amikor az emberek csirkefogónak nevezik a gyermekeiket, ami talán kissé gorombának hangzik, de valójában igaz, és csupán a gyengédség kifejezése. Mi lenne, ha antikrisztusnak neveznének? Akkor bajban lennél, mivel a név megváltozása a természet megváltozását jelenti, és a sorsod is más lenne. Melyiket választanátok? (Azt választanám, hogy ostobának és idiótának nevezzenek.) Nem jó mindig ostobának és idiótának lenni, a képességeteknek is javulnia kell kissé. Az évek során javult a képességetek? (Némileg javult, de nem túlságosan.) Ami az életbe való belépést illeti, ha tényleg keményen dolgozol és folyamatosan igyekszel, akkor biztosan javulni fogsz, de a jelentős javulásokat képtelenség egy csapásra észrevenni. Ez egy lassú fejlődési folyamat, de amíg van belépésed, addig nem fejlődsz vissza, és amíg törekszel, addig lassan, apránként növekedni fog az életbe való belépésed.
Nem könnyű feladat Isten számára az, hogy az emberekbe beledolgozza az igazságot. Nem történik olyan gyorsan, ahogyan a földbe elültetett mag kihajt – ez egészen más. Isten úgy menti meg az embert, hogy teljes mértékben megtisztítja és átalakítja a sátáni természetét, és lehetővé teszi az ember számára, hogy az Ő szavaiban megélje az igazságvalóságot, de ezek nem egyszerű dolgok. Még ha minden egyes nap prédikációkat hallgatsz is, olvasod Isten szavait, imádkozol és tapasztalatokat szerzel, az előrehaladásod akkor is korlátozott lesz, az életed növekedése pedig lassú. Sok folyamatra van szükség ahhoz, hogy valaki megértse az igazságot. Az embereknek újra és újra tapasztalatokra van szükségük, valamint arra, hogy folyamatosan igyekezzenek és erőfeszítést téve megpróbálják megérteni az igazságot – csak akkor érthetik meg. A Szentlélek munkájára is szükség van, különben még korlátozottabb lesz az, amit az emberek elnyernek. Sokan már húsz vagy harminc éve hisznek Istenben, de még mindig nem tudják elmondani a tapasztalati tanúságtételüket. Ez azért van, mert soha nem törekedtek az igazságra, nem tettek koncentrált erőfeszítést azért, hogy felfogják az igazságot, aminek eredményeként semmit nem nyertek, bár évtizedek óta hisznek Istenben. Az embereknek meg kell érteniük az igazságot, meg kell tapasztalniuk és fel kell fogniuk, és különösen szükségük van rá, hogy Isten elrendezzen számukra környezeteket. E különböző aspektusok kombinációja vezet el oda, hogy az embereknek van némi megértésük és belépésük. Ha ez már létrejött benned, akkor más tudást, érzéseket és gondolatokat ad neked, lehetővé téve, hogy fejlődjön és kissé megváltozzon a lelkiismereted és a gondolataid, ami aztán némiképp meg fogja erősíteni az Istenbe vetett hitedet és kissé át fogja alakítani az igazsághoz való hozzáállásodat, valamint a saját életutadat. Ezek mind kis, apró változások, azonban ezek az apró változások hatalmas elmozdulást idéznek majd elő abban, ahogyan az életre tekintesz, a gondolataidban és a nézeteidben, a dolgokhoz és Istenhez való hozzáállásodban. Ez Isten szavának – az igazságnak a hatalma.