Egy egyházi énekben van egy sor, amely így hangzik: „Minden igazságot szerető ember testvér”. Ez az állítás helyes. Csak azok tartoznak Isten házához, akik szeretik az igazságot; csak ők az igazi testvérek. Gondolod, hogy mindazok, akik gyakran járnak gyülekezetbe Isten házába, testvérek? Nem feltétlenül. Milyen emberek nem testvérek? (Azok, akik idegenkednek az igazságtól, akik nem fogadják el az igazságot.) Azok, akik nem fogadják el az igazságot, és akik idegenkednek tőle, mind gonosz emberek. Mindannyian lelkiismeret és értelem nélküli emberek. Egyikük sem olyan, akit Isten megment. Ezek az emberek nélkülözik az emberi mivoltot, nem foglalkoznak megfelelően a munkájukkal, és ámokfutó módjára tesznek rossz dolgokat. Sátáni filozófiák szerint élnek, ravaszan manipulálnak, másokat pedig kihasználnak, magukhoz édesgetnek és becsapnak. Nem fogadják el az igazság legkisebb részét sem, és csak azért férkőztek be Isten házába, hogy áldásokat szerezzenek. Miért nevezzük őket álhívőknek? Mert idegenkednek az igazságtól, és nem fogadják el. Amint közlik velük az igazságot, elveszítik az érdeklődésüket, idegenkednek tőle, nem bírják hallgatni, unalmasnak érzik, és nem tudnak ülve maradni. Egyértelműen álhívők és nem hívők. Nem tekinthetsz rájuk testvérekként. Lehetséges, hogy közel akarnak kerülni hozzád, hogy bizonyos előnyöket kínáljanak, és apró szívességekkel próbálnak kapcsolatot építeni veled. Amikor azonban az igazságról beszélgetsz velük, jelentéktelen dolgok felé terelik a beszélgetést, a testtel kapcsolatos dolgokról, munkáról, világi ügyekről, a nem hívők irányzatairól, érzésekről, családi ügyekről, ilyen külsődleges dolgokról beszélgetnek. Semmi olyanról nem beszélnek, ami az igazsághoz, az Istenben való hithez vagy az igazság gyakorlásához kapcsolódik. Ezek az emberek egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Soha nem olvassák Isten szavait és nem beszélgetnek az igazságról, soha nem imádkoznak és nem végeznek lelki csendességet. Ezek az emberek testvérek? Nem azok. Ezek az emberek nem gyakorolják az igazságot, és idegenkednek az igazságtól. Miután beférkőznek Isten házába, és látják, hogy az összejöveteleken mindig Isten szavainak olvasása és az igazságról való beszélgetés, az önismeretről való beszélgetés, a kötelességek teljesítésével kapcsolatos problémákkal való közösségvállalás szerepel, a szívük mélyén idegenkednek. Nem értenek semmit, nincs tapasztalatuk, és nincs mit mondaniuk, ezért belefáradnak a gyülekezeti életbe. Folyamatosan azon gondolkodnak: „Miért mindig Isten szavairól szól a beszéd? Minek mindig önmagunk megismeréséről beszélni? Miért nincs a gyülekezeti életben szórakozás vagy élvezet? Mikor lesz vége ennek a fajta gyülekezeti életnek? Mikor lépünk be a királyságba, és mikor kapunk áldásokat?” Az igazságról való beszélgetést érdektelennek találják, és nem akarnak hallani róla. Szerintetek amikor ezekkel az emberekkel valami történik, keresik az igazságot? Tudják gyakorolni az igazságot? (Nem tudják.) Ha nem érdekli őket az igazság, hogyan tudják gyakorolni az igazságot? Akkor mi szerint élnek? Kétségtelenül a Sátán filozófiái szerint élnek, mindig ravaszok és agyafúrtak, és nem rendelkeznek a normális emberi mivolt életével. Soha nem imádkoznak Istenhez, és nem keresik az igazságot, hanem mindent emberi trükkökkel, taktikákkal és világi ügyekre vonatkozó filozófiákkal intéznek – ami kimerítő és fájdalmas létet eredményez. A testvérekkel ugyanúgy érintkeznek, mint a nem hívőkkel, sátáni filozófiákat követnek, hazudnak és csalnak. Szeretnek vitákat kezdeni és szőrszálat hasogatni. Bármilyen csoportban is élnek, mindig azt nézik, ki kivel van szövetségben, és ki kivel van egy csapatban. Amikor beszélnek, gondosan megfigyelik a többi ember reakcióit, mindig résen vannak, igyekeznek senkit sem megbántani. Mindig ezeket a világi ügyekre vonatkozó filozófiákat követik, hogy a körülöttük lévő összes dologgal és a másokkal való kapcsolataikkal foglalkozzanak. Ez teszi a létezésüket olyan kimerítővé. Bár a többi ember között aktívnak tűnhetnek, a valóságban csak ők ismerik a saját küzdelmeiket, és ha közelről megnéznéd az életüket, úgy éreznéd, hogy kimerítő. Hírnévhez, haszonhoz vagy presztízshez kapcsolódó ügyekben ragaszkodnak ahhoz, hogy tisztázzák, kinek van vagy nincs igaza, ki a felsőbbrendű vagy alsóbbrendű, és vitatkozniuk kell, hogy bizonyítsák az igazukat. Mások nem akarnak hallani róla. Az emberek azt mondják: „Leegyszerűsítenéd, amit mondasz? Tudnál világos lenni? Miért kell ilyen semmiségekről beszélned?” A gondolataik annyira bonyolultak és szövevényesek, és rendkívül kimerítő életet élnek, anélkül, hogy felismernék a mögöttes problémákat. Miért nem tudják keresni az igazságot és miért nem tudnak becsületesek lenni? Mert idegenkednek az igazságtól, és nem akarnak becsületesek lenni. Akkor mire támaszkodnak az életben? (Világi ügyekre vonatkozó filozófiákra és emberi módszerekre.) Az emberi módszerekre hagyatkozva cselekedni általában olyan eredményekhez vezet, amelyekben az embert végül vagy kinevetik, vagy felfedi önmaga rút oldalát. Így tehát közelebbről megvizsgálva látjuk, hogy a tetteik, a dolgok, amikkel egész nap foglalkoznak, mind a saját presztízsükhöz, hírnevükhöz, nyereségükhöz és hiúságukhoz kapcsolódnak. Olyan, mintha egy hálóban élnének, mindent racionalizálniuk kell vagy mindenre kifogásokat kell találniuk, és mindig a saját érdekükben beszélnek. A gondolkodásuk bonyolult, rengeteg ostobaságot beszélnek, a szavaik olyan kuszák. Mindig azon vitatkoznak, hogy mi a helyes és mi a helytelen, véget nem érően. Ha nem a presztízsüket próbálják növelni, akkor a hírnévért és a státuszért versenyeznek, és soha nem fordul elő, hogy ne ezekért a dolgokért élnének. És mi a végső következmény? Lehet, hogy megnövelték a presztízsüket, de mindenkinek elege van belőlük. Az emberek átláttak rajtuk, és rájöttek, hogy nélkülözik az igazságvalóságot, hogy nem olyanok, akik őszintén hisznek Istenben. Amikor a vezetők és a dolgozók vagy más testvérek néhány szóval megmetszik őket, makacsul elutasítják elfogadását, ragaszkodnak a magyarázkodáshoz és a kifogások kereséséhez, és megpróbálják áthárítani a felelősséget. Az összejövetelek alatt védekeznek, vitába szállnak, és keverik a bajt Isten kiválasztottjai között. A szívükben azt gondolják: „Tényleg nincs hol bizonygatnom az igazam?” Miféle ember ez? Olyasvalaki, aki szereti az igazságot? Olyasvalaki, aki hisz Istenben? Amikor meghallják, hogy valaki olyasmit mond, ami nem egyezik a szándékaikkal, mindig vitatkozni akarnak, és magyarázatot követelnek; belegabalyodnak abba, hogy kinek van igaza és kinek nincs, nem keresik az igazságot, és nem az igazság alapelvei szerint kezelik a dolgot. Bármilyen egyszerű is egy ügy, annyira bonyolulttá kell tenniük – csak a bajt keresik, és megérdemlik, hogy ennyire kimerüljenek! Az emberek sok problémájukat önmaguk okozzák. Ok nélkül keresik a bajt. Egyszerűen fogalmazva, az idejüket nem a helyes dolgokkal töltik. Ilyen az abszurd emberek életmódja. Néhány zavaros fejű ember, akik bár nem gabalyodnak bele a jó és a rossz kérdésébe, olyan gyenge képességűek, hogy nem látnak át semmit. Úgy élnek, mint a disznók, kábultan. Ez a kétféle ember teljesen különbözik: Az egyik balra hajlik, a másik jobbra, de mindkettő nem hívő. Az ilyen emberek, függetlenül attól, hogy hány éve hisznek Istenben, vagy mennyi prédikációt hallottak, soha nem érthetik meg az igazságot, és főleg nem tudhatják meg, hogy mi az igazság gyakorlása. Amikor bármilyen helyzettel szembesülnek, soha nem keresik az igazságot, hanem emberi módszerek és a Sátán filozófiái szerint élnek – kimerítő és szánalmas életük van. Ők őszinte istenhívők? Egyáltalán nem. Azok, akik nem szeretik az igazságot, nem hisznek igazán Istenben. Azok, akik egyáltalán nem tudják elfogadni az igazságot, nem nevezhetők testvéreknek. Csak azok a testvérek, akik szeretik és képesek elfogadni az igazságot. Kik azok tehát, akik nem szeretik az igazságot? Ők mind nem hívők. Azok, akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot, idegenkednek tőle és elutasítják. Ők pontosabban mind nem hívők, akik beférkőztek az egyházba. Ha képesek mindenféle gonoszságot elkövetni, és megzavarni és megszakítani az egyház munkáját, akkor ők a Sátán szolgái. El kell őket takarítani és ki kell őket vetni. Egyáltalán nem lehet őket testvérekként kezelni. Mindazok, akik szeretetet mutatnak feléjük, rendkívül ostobák és tudatlanok.