Ismernetek kell a hatodik fajta romlott beállítottságot is: az elvetemültséget. Kezdjük azzal, amikor egyes emberek az evangéliumot hirdetik. Vannak, akik elvetemült beállítottságot mutatnak, amikor az evangéliumot hirdetik. Nem az alapelvek szerint prédikálnak, nem is tudják, milyen emberek szeretik az igazságot és rendelkeznek emberi mivolttal; mindig csak az ellenkező nem egy tagját keresik, akivel megtalálják a közös hangot, akit kedvelnek és jól kijönnek vele. Olyan embereknek nem prédikálnak, akiket nem kedvelnek, vagy akikkel nem érzik jól magukat. Nem az számít, hogy valaki összhangban van-e az evangélium terjesztésének alapelveivel – ha érdekli őket az illető, nem mondanak le róla. Mások talán azt mondják nekik, hogy az illető nem illeszkedik az evangélium terjesztésének alapelveihez, de ők továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy prédikáljanak neki. Van bennük egy beállítottság, amely a cselekedeteiket irányítja és ráveszi őket, hogy az evangélium terjesztésének leple alatt pajzán vágyaikat elégítsék ki és saját céljaikat érjék el. Ez nem más, mint elvetemült beállítottság. Még olyanok is vannak, akik nagyon is jól tudják, hogy helytelen dolgot tesznek, ami megsérti Istent és megszegi az Ő adminisztratív rendeleteit – mégsem hagyják abba. Ez egyfajta beállítottság, nem igaz? (Igen.) Ez az elvetemült beállítottság egyik megnyilvánulása; de nem csak a pajzán vágyak megnyilatkozásai írhatók le elvetemültként, mert az elvetemültség szélesebb kategóriát ölel fel, mint csupán a hús-vér test kéjvágya. Gondolkodjatok el: milyen más megnyilvánulásai vannak az elvetemült beállítottságnak? Mivel ez egy beállítottság, ez több, mint pusztán egy cselekvésmód, sok különböző állapot, megnyilvánulás és megnyilatkozás kapcsolódik hozzá; ezért határozható meg beállítottságként. (A világi trendek követése, a világ trendjeihez kapcsolódó dolgok el nem engedése.) Az elvetemült irányzatok el nem engedése az egyik fajta. Az, hogy valaki a világ elvetemült irányzataihoz ragaszkodik, azokat hajszolja, folyamatosan azokkal foglalkozik, azokat űzi nagy szenvedéllyel. Vannak, akik soha nem engedik el ezeket a dolgokat, akárhogyan is közlik velük az igazságot, akárhogyan is metszik őket; a dolog még az esztelen rajongás szintjét is elérheti. Ez elvetemültség. Tehát amikor az emberek elvetemült irányzatokat követnek, milyen megnyilvánulások utalnak arra, hogy elvetemült beállítottságuk van? Miért szeretik ezeket a dolgokat? Mi van ezekben az elvetemült világi irányzatokban, ami pszichológiai kielégülést ad nekik, ami kielégíti a szükségleteiket, a preferenciáikat és a vágyaikat? Mondjuk, például, hogy kedvelik a filmsztárokat. Mi van ezekben a filmsztárokban, ami ezt a mániát fűti és ráveszi őket a követésükre? Ezeknek az embereknek az eleganciája, stílusa, külseje és népszerűsége, valamint az a fajta extravagáns életmód, amire sóvárognak. Mindezek a dolgok, amelyeket követnek – mind elvetemült dolgok? (Igen.) Miért mondjuk, hogy elvetemültek? (Mert szembemennek az igazsággal és a pozitív dolgokkal, és nincsenek összhangban azzal, amit Isten kér.) Ez doktrína. Rajta, elemezzétek ki ezeket a hírességeket és filmsztárokat: az életmódjukat, a magatartásukat, sőt, a nyilvánosság felé mutatott arcukat és az öltözködésüket, amit mindenki annyira imád. Miért élnek ilyen életet? És miért inspirálnak másokat arra, hogy kövessék őket? Sok munkát fektetnek ebbe. Szakképzett sminkeseik és személyes stílustanácsadóik vannak, hogy megteremthessék ezt az imázst. Tehát mi a céljuk azzal, hogy megteremtik ezt az imázst magukról? Hogy vonzzák az embereket, félrevezessék őket, saját követőikké tegyék őket – és hogy ebből hasznot húzzanak. Így hát ezeknek a filmsztároknak akár a hírnevét, akár a külsejét vagy életmódját imádják az emberek, ezek igazán ostoba és abszurd cselekedetek. Ha valakiben van racionalitás, az hogyan imádna ördögöket? Az ördögök olyan lények, akik félrevezetik, csőbe húzzák az embereket, és ártanak nekik. Az ördögök nem hisznek Istenben, és egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Az ördögök mind a Sátánt követik. Mik a céljai azoknak, akik az ördögöket és a Sátánt követik és imádják? Hasonlítani akarnak ezekre az ördögökre, róluk modellezni magukat, abban a reményben, hogy egy nap ők is ördöggé válnak, éppolyan gyönyörűek és szexik lesznek, mint ezek az ördögök és hírességek. Szeretik és élvezik ezt az érzést. Bármelyik hírességet vagy kiemelkedő egyéniséget imádja valaki, ezeknek a sztároknak a végső célja ugyanaz: félrevezetni az embereket, vonzani az embereket, elérni, hogy az emberek imádják és kövessék őket. Hát nem elvetemült beállítottság ez? Ez elvetemült beállítottság, és ennél nyilvánvalóbb nem is lehetne.

Az elvetemült beállítottságok másként is megnyilvánulnak. Egyesek látják, hogy az Isten házában tartott összejöveteleken mindig Isten szavát olvassák, az igazságot közlik, az önismeretről, a kötelesség megfelelő teljesítéséről beszélnek, vagy arról, hogyan kell az alapelvek szerint cselekedni, hogyan kell félni Istent és kerülni a rosszat, hogyan kell megérteni és gyakorolni az igazságot, valamint az igazság különféle egyéb aspektusairól. Miután éveken át ezt hallgatták, kezd belőle egyre inkább elegük lenni, minél többet hallgatják, és panaszkodni kezdenek, mondván: „Hát nem az az istenben való hit célja, hogy áldásokat nyerjünk? Miért mindig csak az igazságról beszélünk és isten szavával vagyunk közösségben? Vége lesz-e ennek valaha? Unom már!” A szekuláris világba azonban nem akarnak visszatérni. Ezt gondolják magukban: „Az istenben való hit annyira unalmas és egyhangú – hogyan tehetném kicsit érdekesebbé? Találnom kell valami érdekeset!” Ezért körbejárnak és ezt kérdezgetik: „Hány istenhívő van a gyülekezetben? Hány vezető és munkás van? Hányat váltottak le? Hány fiatal egyetemi hallgató van és hányan tanulnak tovább? Tudja valaki a számukat?” Ezeket a dolgokat és adatokat úgy kezelik, mint az igazságot. Milyen beállítottság ez? Ez elvetemültség, elterjedtebb nevén „hitványság”. Oly sok igazságot hallottak, de egyik sem keltett bennük elegendő érdeklődést vagy figyelmet. Mihelyt valakinek van valami pletykája vagy bennfentes értesülése, mindjárt hegyezni kezdik a fülüket, és félnek, hogy kimaradnak belőle. Ez hitványság, nem igaz? (Igen.) Mi jellemzi a hitvány embereket? A legkevésbé sem érdekli őket az igazság. Csak külsődleges dolgok érdeklik őket, fáradhatatlanul és mohón keresik a pletykát és az olyan dolgokat, amelyeknek semmi közük nincs az életbe való belépésükhöz vagy az igazsághoz. Azt gondolják, hogy ha kiderítik ezt, mindezt az információt, és mind a fejükben tartják, az azt jelenti, hogy birtokában vannak az igazságvalóságnak, hogy valóban Isten házának tagjai, hogy Isten biztosan elismeri majd őket, és beléphetnek majd Isten királyságába. Gondoljátok, hogy ez tényleg így van? (Nem.) Ti átláttok ezen, de sok új istenhívő nem képes erre. Ők rátapadnak erre az információra, azt hiszik, hogy ha mindezt tudják, attól Isten házának tagjai lesznek – valójában azonban Isten az ilyen embereket utálja a leginkább, hiszen ők minden ember közül a leghiúbbak, legfelszínesebbek és legtudatlanabbak. Isten az utolsó napokban testté lett, hogy elvégezze az emberek megítélésének és megtisztításának munkáját, aminek a hatása az, hogy az embereknek az igazságot adja életként. De ha az emberek nem arra koncentrálnak, hogy Isten szavait egyék és igyák, hanem folyton a pletykákat akarják megtudni és a gyülekezet belső ügyeiről akarnak újabb értesülésekhez jutni, akkor vajon az igazságra törekednek? Vajon olyan emberek ők, akik megfelelő munkát végeznek? Az Én szememben ezek elvetemült emberek. Ezek álhívők. Az ilyen embereket hitványnak is lehetne nevezni. Mindig csak a mendemondákra koncentrálnak. Ez elégíti ki a kíváncsiságukat, Isten azonban utálja őket. Ezek nem olyan emberek, akik igazán hisznek Istenben, még kevésbé olyanok, akik az igazságra törekednek. Egész egyszerűen a Sátán szolgái, akik azért jönnek, hogy zavarják a gyülekezet munkáját. Sőt, mi több, azok az emberek, akik folyton Istent vizsgálják és kutatják, a nagy vörös sárkány szolgái és bérencei. Isten ezeket az embereket gyűlöli a leginkább, és ezektől undorodik a legjobban. Ha hiszel Istenben, miért nem bízol Benne? Vajon amikor Istent vizsgálod és kutatod, az igazságot keresed? Van-e bármi köze az igazság keresésének ahhoz a családhoz, amelybe Krisztus született, vagy a környezethez, amelyben felnőtt? Az emberek, akik folyton górcső alá veszik Istent – hát nem undorítóak? Ha egyfolytában elképzeléseid vannak a Krisztus emberi mivoltával kapcsolatos dolgokról, több időt kellene töltened azzal, hogy Isten szavainak megismerésére törekszel; csak ha megérted az igazságot, akkor leszel képes megoldani az elképzeléseid problémáját. Talán Krisztus családi hátterének vagy születési körülményeinek vizsgálata teszi lehetővé, hogy megismerd Istent? Vajon ez teszi lehetővé, hogy felfedezd Krisztus isteni lényegét? Egyáltalán nem. Azok az emberek, akik igazán hisznek Istenben, Isten szavainak és az igazságnak szentelik magukat, és egyedül ez vezet el Krisztus isteni lényegének ismeretéhez. De miért foglalkoznak állandóan hitványsággal azok, akik folyamatosan Istent vizsgálgatják? Ezek a szemét emberek, akikből hiányzik a lelki megértés, jobban teszik, ha sürgősen eltakarodnak Isten házából! Oly sok igazság fejeződött ki, oly sok hangzott el a közösségben összejövetelek és igehirdetések alkalmával – miért kell neked még mindig Istent vizsgálgatnod? Mit jelent az, hogy folyton Istent vizsgálgatod? Azt, hogy rendkívül elvetemült vagy! Sőt, mi több, még olyanok is vannak, akik úgy gondolják, hogy ha ezt a sok lényegtelen információt mind megtudják, abból tőkét kovácsolhatnak, és aztán ezzel hivalkodnak mások előtt. És mi történik végül? Isten számára utálatosak és undorítóak. Hát emberek ezek egyáltalán? Nem eleven démonok? Hogy lennének ők olyan emberek, akik hisznek Istenben? Minden gondolatukat az elvetemültségnek és az aljasságnak szentelik. Mintha azt gondolnák, hogy minél több mendemondát ismernek, annál inkább tagjai lesznek Isten házának, és annál inkább értik az igazságot. Az ilyen emberek teljesen ostobák. Isten házában nincs náluk undorítóbb.

Egyesek folyamatosan a hitükben lévő valószerűtlen dolgokra összpontosítanak. Például vannak, akik mindig azon törik a fejüket, hogy milyen a királyság, hol van a harmadik ég, milyen az alvilág és hol van a pokol. Mindig a misztériumokat vizsgálják, ahelyett, hogy az életbe való belépésre koncentrálnának. Ez hitványság, ez elvetemültség. Akárhány igehirdetést és közlést hallgatnak meg, mindig vannak olyanok, akik még mindig nem értik, pontosan mi az igazság, és azzal sincsenek tisztában, hogyan ültessék azt gyakorlatba. Amikor csak idejük engedi, behatóan vizsgálják Isten szavát, a megfogalmazáson töprengve, valamiféle szenzációt keresve, és eközben mindig azt is kutatják, hogy beteljesedtek-e Isten szavai. Ha igen, akkor hiszik, hogy ez Isten munkája, ha pedig nem, akkor tagadják, hogy ez Isten munkája lenne. Hát nem ostobák ezek? Nem hitványság ez? Talán az emberek mindig képesek meglátni, amikor Isten szavai beteljesedtek? Az emberek nem feltétlenül képesek meglátni, amikor Isten egyes szavai beteljesedtek. Az Ő egyes szavai emberi szempontból, úgy tűnik, nem teljesedtek be, de Isten szempontjából igen. Az embereknek nem áll módjukban mindezt világosan látni; szerencsések, ha akár 20 százalékot értenek belőle. Egyesek minden idejüket azzal töltik, hogy Isten szavát tanulmányozzák, de nem figyelnek arra, hogy az igazságot gyakorolják, vagy belépjenek a valóságba. Vajon ez nem az ember tulajdonképpeni kötelességeinek semmibevétele? Oly sok igazságot hallottak, de mégsem értik azokat, és állandóan bizonyítékot keresnek a próféciák beteljesedésére, ezt tekintve életüknek és motivációjuknak. Például egyesek, amikor imádkoznak, ilyesmiket mondanak: „Istenem, ha azt kívánod tőlem, hogy ezt megtegyem, add, hogy holnap reggel hatkor felébredjek; ha nem, hadd aludjak hétig!” Gyakran cselekednek így, ezt használják alapelvüknek, és úgy gyakorolják, mintha ez lenne az igazság. Ezt hívják hitványságnak. Cselekedeteikben mindig érzésekre hagyatkoznak, a természetfelettire koncentrálva, mendemondákra és egyéb valószerűtlen dolgokra alapozva; folyamatosan hitvány dolgokra összpontosítják az energiájukat. Ez elvetemültség. Akárhogyan is közlöd velük az igazságot, ők azt gondolják, hogy az igazságnak semmi haszna, és nem olyan pontos, mint ha az ember érzésekre vagy összehasonlítás általi igazolásra hagyatkozik. Ez hitványság. Ők nem hisznek abban, hogy Isten gyakorol szuverenitást az emberek sorsa felett és rendezi azt, és bár azt mondják, elismerik, hogy Isten szavai az igazság, a szívükben még mindig nem fogadják el az igazságot, és soha nem Isten szavain keresztül látják a dolgokat. Ha egy jól ismert személy mond valamit, ők azt hiszik, hogy az az igazság, és elfogadják. Ha egy jövendőmondó vagy arcolvasó azt mondja nekik, hogy jövőre előléptetik őket menedzsernek, ők hisznek neki. Hát nem hitványság ez? Hisznek a jóslásban, jövendőmondásban és természetfeletti dolgokban, és csakis ezekben a hitványságokban hisznek. Ahogy egyes emberek mondják: „Én értem az összes igazságot, de sehogy sem tudom őket gyakorlatba ültetni. Nem tudom, mi a baj.” Most megtaláltuk a választ erre a kérdésre, ezek hitvány emberek. Akárhogyan is közlöd az igazságot ezekkel az emberekkel, nem fog eljutni hozzájuk, és nem látod majd semmi hatását. Ezek az emberek nemcsak idegenkednek az igazságtól, hanem elvetemült beállítottságuk is van. Mi az igazságtól való idegenkedés legfontosabb megnyilvánulása? Az, hogy az ember érti az igazságot, de nem ülteti gyakorlatba. Nem akarja hallani, ellenáll neki, neheztel rá. Tudja, hogy az igazság helyes és jó, de nem ülteti gyakorlatba, nem hajlandó ezen az úton elindulni, és nem kíván szenvedni vagy megfizetni az árat, még kevésbé veszteségeket szenvedni. Az elvetemült emberek nem ilyenek. Ők elvetemült dolgokról gondolják azt, hogy az az igazság, az a helyes út, ezeket a dolgokat hajszolják és próbálják utánozni, és folyamatosan ezekre összpontosítják az energiájukat. Isten háza gyakran közli az imádság alapelveit: az emberek imádkozhatnak, amikor vagy ahol csak szeretnének, időbeli korlátozás nélkül; egyszerűen csak Isten színe elé kell járulniuk, ki kell mondaniuk a szívükben lévő szavakat, és az igazságot kell keresniük. Ezeket a szavakat gyakran lehet hallani, és elvileg könnyen érthetőek, de hogyan ültetik ezt gyakorlatba elvetemült emberek? A hajnali madárszó idején minden reggel hűségesen dél felé fordulnak, két térdre ereszkednek, és mindkét kezüket a földre helyezik, imádságban leborulva Isten előtt, amennyire csak tudnak. Úgy gondolják, hogy Isten csak ilyenkor képes meghallgatni az imáikat, mert ez az az időpont, amikor Isten nem elfoglalt, van ideje, ezért odafigyel. Hát nem nevetséges ez? Hát nem elvetemült? Mások azt mondják, hogy az imádság leghatékonyabb ideje hajnali egy vagy két óra, amikor minden csendes. Miért mondják ezt? Nekik is megvan rá az okuk. Azt mondják, akkor mindenki alszik, Istennek pedig csak akkor van ideje az ő ügyeikkel foglalkozni, amikor nem elfoglalt. Hát nem ostobaság ez? Hát nem elvetemültség? Bárhogyan is közlöd velük az igazságot, ők nem hajlandók elfogadni. Ők a legostobább emberek, és képtelenek megérteni az igazságot. Vannak mások is, akik azt mondják: „Amikor az emberek hisznek istenben, jót kell tenniük és jószívűnek kell lenniük, ölniük és húst enniük pedig nem szabad. Húst enni annyi, mint ölni, vétkezni, és isten nem akar ilyen embereket, akik így tesznek.” Van-e bármi alapjuk ezeknek a szavaknak? Mondott-e valaha Isten bármi ilyesmit? (Nem.) Akkor ki mondta ezt? Ezt egy nem hívő, egy ostoba alak mondta. Valójában azok az emberek, akik ezt mondják, nem feltétlenül tartózkodnak a húsfogyasztástól – vagy az is lehet, hogy mások szeme láttára nem esznek húst, de amikor egyedül vannak, annál inkább. Ezek az emberek remekül színlelnek, és tévtanításokat terjesztenek, ahová csak mennek. Ez elvetemültség. Az ilyen emberek annyira hitványak! Ezeket az eretnekségeket és tévtanításokat úgy kezelik, mint valami parancsolatokat és előírásokat, és még gyakorolják is őket és ragaszkodnak is hozzájuk, mintha ezek képeznék az igazságot vagy Isten követelményeit, és erélyesen, szégyentelenül tanítanak másokat is arra, hogy így tegyenek. Miért mondom, hogy ahogyan ezek az emberek végzik és megfogalmazzák a dolgokat, valamint az eszközök, amelyekkel törekednek dolgokra, mind elvetemültek? (Mert nincs semmi kapcsolatuk az igazsággal.) Tehát ami nem kapcsolódik az igazsághoz, az vajon mind elvetemült? Ez a megértés nagyon problémás. Vannak dolgok az emberek mindennapi életében, amelyek nem állnak kapcsolatban az igazsággal. Vajon nem a tények eltorzítása azt mondani, hogy ezek elvetemültek? Amit Isten nem kárhoztat, az nem nevezhető elvetemültnek; csak az jellemezhető így, amit Isten kárhoztat. Nagy hiba lenne mindent elvetemültként meghatározni, ami nem kapcsolódik az igazsághoz. Az élet szükségleteinek részletei – például az evés, alvás, ivás, pihenés – talán kapcsolódnak az igazsághoz? Elvetemültek ezek a dolgok? Ezek mind normális szükségletek, az emberek napi rutinjának részei, nem elvetemültek. Akkor miért kerültek az Általam előbb említett cselekedetek az elvetemültség kategóriájába? Mert ezek a cselekvésmódok olyan útra vezetik az embert, amely helytelen és nevetséges – a vallás útjára. Az, hogy ilyen módon gyakorolnak, és másokat is arra tanítanak, hogy így cselekedjenek, az elvetemültség útjára viszi az embereket. Ez egy elkerülhetetlen következmény. Amikor az emberek elvetemült világi irányzatokat imádnak és az elvetemültség útján járnak, hogyan végzik? Elzüllenek, elveszítik józan eszüket, nem lesz bennük szégyenérzet, végül pedig teljesen elsodorják őket a világ irányzatai, és a pusztulásba menetelnek, éppúgy, mint a nem hívők. Egyesek nemcsak követendő előírásoknak vagy betartandó parancsolatoknak tekintik ezeket az eretnekségeket és tévtanításokat, hanem úgy ragaszkodnak hozzájuk, mint az igazsághoz. Ez ostoba emberre vall, akiből teljesen hiányzik a lelki megértés. Végül az ilyet csak kivetni lehet. Munkálkodhat-e a Szentlélek bárkiben, akinek az igazságról alkotott felfogása ennyire eltorzult? (Nem.) A Szentlélek nem munkálkodik ezekben az emberekben, ez esetben viszont a gonosz szellemek igen, mivel az út, amelyen ezek az emberek járnak, az elvetemültség útja, a gonosz szellemek útján sietnek – márpedig ezeknek a gonosz szellemeknek pontosan erre van szükségük. És az eredmény? Ezeket az embereket gonosz szellemek szállták meg. Korábban azt mondtam, hogy „Az ördögök és a Sátán, mint ordító oroszlánok szertejárnak, keresve, hogy kit nyeljenek el.” Amikor az emberek ferde és elvetemült úton járnak, elkerülhetetlenül elragadják őket a gonosz szellemek. Nem szükséges, hogy Isten átadjon téged a gonosz szellemeknek. Ha nem törekszel az igazságra, nem részesülsz védelemben, és Isten nem lesz veled. Isten nem fog törődni veled, ha nem tud megnyerni téged, a gonosz szellemek pedig megragadják ezt az alkalmat, hogy becsusszanjanak és megszálljanak téged. Ez a következmény, nem? Mindazok, akik idegenkednek az igazságtól, és akik folyamatosan elítélik Isten megtestesülésének munkáját, és akik világi irányzatokat követnek, akik kirívóan félreértelmezik Isten szavait és a Bibliát, akik eretnekségeket és tévtanokat terjesztenek – ezek a dolgok, amiket tesznek, mind elvetemült beállítottságból születnek. Egyes emberek a lelkiségre törekednek, és mivel megértésük torz, sok tévtanítást koholnak, hogy félrevezessék az embereket, utópisták és teoretikusok lesznek, ami szintén hitványság elkövetése. Ezek elvetemült emberek. Mint a farizeusok, minden, amit tettek, képmutató volt, nem gyakorolták az igazságot, és félrevezették az embereket, hogy azok felnézzenek rájuk és imádják őket. Amikor az Úr Jézus megjelent, hogy munkálkodjon, még keresztre is feszítették Őt. Ez elvetemültség volt, és Isten végül megátkozta őket. Ma a vallásos világ nemcsak ítéletet szór Isten megjelenésére és munkájára, és nemcsak kárhoztatja azt, hanem az a legutálatosabb, hogy a nagy vörös sárkány oldalára áll, elvetemült erőkkel fog össze, hogy üldözze Isten választottait, és vállvetve lépnek fel Isten ellenségeiként. Ez elvetemültség. A vallásos közösség sohasem gyűlölte a Sátán elvetemült erőit, nem gyűlöli a nagy vörös sárkány országának gonoszságát, hanem inkább imádkozik érte és megáldja. Ez elvetemültség. Minden olyan viselkedés, amely a Sátánhoz és gonosz szellemekhez kapcsolódik és velük működik együtt, összefoglalva elvetemültnek nevezhető. A gyakorlásnak azok a módjai, amelyek valóban elfajzottak, gonoszak, szélsőségesek és mértéktelenek – ezek is elvetemültek. Néhány ember folyamatosan félreérti Istent, és ezeket a félreértéseket nem lehet eloszlatni, akárhogyan is közlik velük az igazságot. Mindig a saját érvelésüket prédikálják, ragaszkodva a saját tévtanaikhoz. Nincs-e ebben is egy kis elvetemültség? Egyeseknek elképzeléseik vannak Istenről; miután már sokszor közölték velük az igazságot, azt állítják, hogy értik, és hogy elképzeléseik eloszlottak, később azonban még mindig ragaszkodnak az elképzeléseikhez, mindig negatívak, és erősen kapaszkodnak saját kifogásaikba. Ez elvetemültség, nem igaz? Ez is az elvetemültség egy fajtája. Összefoglalva: mindenki, aki valami észszerűtlent csinált, és nem hajlandó ezt elfogadni, akárhogy is közlik vele az igazságot, hitvány és némiképp elvetemült. Ezeket az elvetemült beállítottsággal rendelkező embereket Istennek nem könnyű megmentenie, mert nem tudják elfogadni az igazságot, és nem hajlandók elengedni elvetemült tévtanaikat; ezekért valóban semmit nem lehet tenni.

Összesen hat beállítottságról beszélgettünk az imént: a konokságról, az arroganciáról, a csalárdságról, az igazságtól való idegenkedésről, az ádázságról és az elvetemültségről. Ennek a hat beállítottságnak az ízekre szedése adott nektek új tudást és megértést a beállítottság változásairól? Pontosan mik a beállítottság változásai? Ez azt jelenti, hogy az ember megszabadul egy bizonyos hibától, kiigazít egy bizonyos viselkedést, vagy megváltoztat egy bizonyos jellemvonást? Egyáltalán nem. Tehát most már egy kicsit világosabb számotokra, mit jelent a beállítottság? Ez a hat beállítottság leírható úgy, mint az ember romlott beállítottságai, mint az ember természetlényege? (Igen.) Ez a hat beállítottság pozitív vagy negatív dolog? (Negatív dolgok.) Ezek egész egyszerűen az ember romlott beállítottságai, az ember romlott beállítottságainak fő arculatai. E romlott beállítottságok között nincs olyan, amelyik ne lenne ellenséges Istennel és az igazsággal szemben, sem olyan, amelyik pozitív dolog lenne. Ezért ez a hat beállítottság hat olyan aspektus, amelyeket összefoglalóan romlott beállítottságként emlegetünk. Romlott beállítottságok alkotják az ember természetlényegét. Hogyan magyarázható meg a „lényeg”? A lényeg az ember természetére utal. Az ember természete azokat a dolgokat jelenti, amelyekre az ember a létezése érdekében támaszkodik, amelyek meghatározzák, hogyan él az ember. Az emberek a természetük szerint élnek. Bármit is élsz meg, bármik is a céljaid és az irányod, bármilyen szabályok szerint is élsz, a természetlényeged nem változik – ez vitathatatlan. Így, amikor nem rendelkezel az igazsággal, és ezekre a romlott beállítottságokra hagyatkozva élsz, minden, amit megélsz, Isten ellen van, szembemegy az igazsággal, és ellentétben áll Isten szándékaival. Most már értenetek kell ezt: elérhetik az emberek az üdvösséget, ha a beállítottságaik nem változnak? (Nem.) Ez lehetetlen volna. Tehát, az emberek összeegyeztethetők lehetnek Istennel, ha beállítottságaik nem változnak? (Nem.) Ez rendkívül nehéz volna. Ami ezt a hat beállítottságot illeti, bármelyikről is van szó, és tekintet nélkül annak mértékére, ami benned megnyilvánul vagy feltárul, ha nem vagy képes kitörni e romlott beállítottságok korlátai közül, akkor bármilyen motivációk vagy célok vezérlik is cselekedeteidet, akár készakarva cselekszel, akár nem, minden tetted természete elkerülhetetlenül Isten ellen fog irányulni, Isten pedig óhatatlanul el fogja azt ítélni – ami rendkívül súlyos következmény. Isten által elítéltetni – ez a leghőbb vágya mindenkinek, aki Istenben hisz? (Nem.) És ha egyszer ez nem az a kimenetel, amelyre az emberek vágynak, mi a legfontosabb teendőjük? Meg kell ismerniük saját romlott beállítottságukat és romlott lényegüket, meg kell érteniük az igazságot, azután pedig el kell fogadniuk az igazságot – fokozatosan, apránként, levetve ezeket a romlott beállítottságokat a számukra Isten által teremtett keretek között, és elérve az Istennel való összeegyeztethetőséget és az igazságot. Ez az ember beállítottságának változásaihoz vezető út.

Korábban voltak olyanok, akik a beállítottságaik megváltoztatását nagyon könnyű és egyszerű dolognak tekintették. Így hitték: „Amíg rákényszerítem magamat, hogy ne mondjak Istennel ellentétes dolgokat, és ne tegyek semmit, ami félbeszakítja vagy megzavarja a gyülekezet munkáját, és amíg a szemléletem megfelelő, a szívem a helyén van, és egy kicsivel többet értek az igazságból, több erőfeszítést teszek, többet szenvedek, nagyobb árat fizetek, egy pár év után biztosan képes leszek változást elérni a beállítottságomban.” Megállják a helyüket ezek a szavak? (Nem.) Hol tévednek? (Nincs ismeretük romlott beállítottságukról.) Mi a célja romlott beállítottságod ismeretének? (Hogy megváltoztassam.) És mi ennek a változásnak a kimenetele? Az igazság elnyerése. Annak felméréséhez, hogy történt-e már változás a beállítottságodban, azt kell megfigyelned, hogy cselekedeteid egybevágnak-e az igazsággal vagy sértik azt, hogy emberi akaratból születnek-e vagy az Isten követelményeinek való megfelelésből. Hogy lásd, milyen mértékben változott a beállítottságod, meg kell figyelned, el tudsz-e gondolkodni önmagadon, és fel tudsz-e lázadni a hús-vér tested, motivációid, ambícióid és vágyaid ellen, amikor romlott beállítottságot mutatsz, és hogy amikor így teszel, képes vagy-e az igazságnak megfelelően gyakorolni. Arra való képességed mértéke, hogy az igazságnak és Isten szavainak megfelelően gyakorolj, továbbá az, hogy gyakorlatod teljes összhangban van-e az igazság normáival, bizonyítja, hogy mekkora változás történt a beállítottságodban. Ez arányos. Vegyük például a konok beállítottságot. Kezdetben, amikor még nem történt változás a beállítottságodban, nem értetted az igazságot, és saját konok beállítottságodnak sem voltál tudatában; amikor pedig hallottad az igazságot, ezt gondoltad magadban: „Hogy lehet, hogy az igazság mindig felfedi az emberek sebhelyeit?” Miután hallottad, érezted, hogy Isten szavai helyesek, de ha egy vagy két év után még mindig nem szívleltél meg belőlük semmit, ha nem fogadtad el egyiket sem közülük, akkor ez bizony konokság, nem igaz? Ha két-három év után még nem került sor elfogadásra, ha nem történt változás benső állapotodban, és bár nem maradtál le kötelességed teljesítésében, és sokat szenvedtél, konok állapotod nem oldódott meg és a legcsekélyebb mértékben sem csökkent, akkor vajon történt bármi változás a beállítottságodnak ebben az aspektusában? (Nem.) Akkor miért futkosol ide-oda és munkálkodsz? Bármilyen okból is teszed, vakon futkosol és munkálkodsz, mert bár ilyen sokat futkostál és munkálkodtál már, mégsem történt a beállítottságodban a legcsekélyebb változás sem. Míg eljön a nap, amikor hirtelen ezt gondolod magadban: „Hogy lehet, hogy egyetlen szó bizonyságot sem vagyok képes szólni? Az életfelfogásom egyáltalán nem változott meg.” Ekkor megérzed, hogy valójában milyen súlyos ez a probléma, és ezt gondolod magadban: „Valóban lázadó és konok vagyok! Nem vagyok olyan ember, aki az igazságra törekszik! Nem tartok fenn helyet Istennek a szívemben! Hogy lehet ezt Istenben való hitnek nevezni? Évek óta hiszek Istenben, mégsem élem meg az ember hasonlatosságát, és a szívem sincs közel Istenhez! Isten szavait sem szívleltem meg; az önvád érzése vagy a megbánásra való hajlandóság sincs meg bennem, amikor valami rosszat teszek – hát nem konokság ez? Nem a lázadás fia vagyok-e?” Zaklatottnak érzed magad. És mit jelent az, hogy zaklatottnak érzed magad? Azt jelenti, hogy bűnbánatot akarsz tartani. Tisztában vagy saját konokságoddal és lázadó mivoltoddal. És ekkor kezd el változni a beállítottságod. Anélkül, hogy észrevennéd, vannak a tudatodban bizonyos gondolatok és vágyak, amelyeken változtatni akarsz, és most már nem vagy patthelyzetben Istennel. Észreveszed, hogy javítani akarod a kapcsolatodat Istennel, nem akarsz többé ilyen konok lenni, képes akarsz lenni arra, hogy mindennapi életedben átültesd a gyakorlatba Isten szavait, hogy igazságalapelvekként gyakorold őket – ezzel a tudatossággal rendelkezel. Jó, hogy tudatában vagy mindezeknek, de ez azt jelenti vajon, hogy azonnal képes is leszel megváltozni? (Nem.) Több év tapasztaláson kell keresztülmenned, amely idő alatt egyre világosabb tudatosság lesz a szívedben, erőteljes szükség támad benned, és a szívedben ezt gondolod majd: „Ez így nem jó – nem vesztegethetem többé az időmet. Az igazságra kell törekednem, valami helyénvalót kell tennem. A múltban elhanyagoltam helyénvaló kötelességeimet, csak olyan anyagi dolgokra gondoltam, mint az élelem és a ruházkodás, és csak a hírnévre és nyereségre törekedtem. Ennek eredményeként nem nyertem el semmiféle igazságot. Bánom ezt, és bűnbánatot kell tartanom!” Ezen a ponton elindulsz az Istenben való hit helyes útján. Amennyiben az emberek elkezdenek az igazság gyakorlására összpontosítani, nem viszi ez őket egy lépéssel közelebb a beállítottságukban beálló változásokhoz? Nem számít, milyen régóta hiszel Istenben, ha érzed a saját zavarosságodat – hogy mindig csak sodródtál az árral, de több évi sodródás után semmit nem nyertél, és még mindig üresnek érzed magad –, és ez kényelmetlen érzéssel tölt el, és elkezdesz önvizsgálatot tartani, és úgy érzed, hogy ha nem törekszel az igazságra, csak az idődet fecsérled, akkor ebben a pillanatban rájössz, hogy Isten buzdító szavai az Ő szeretete az ember iránt, és gyűlölni fogod magadat, amiért nem hallgatsz Isten szavaira, és amiért olyan hiányos a lelkiismereted és az értelmed. Megbánást érzel majd, és akkor vadonatúj módon akarsz majd viselkedni, és igazán Isten előtt élni, és ezt mondod magadban: „Többé nem bánthatom meg Istent. Isten oly sokat beszélt, és minden szava az ember javát szolgálta és azt, hogy a helyes útra irányítsa az embert. Isten olyan szeretetreméltó, és annyira méltó az ember szeretetére!” Ez az emberek átalakulásának kezdete. Olyan jó dolog, ha valakiben megvan ez a felismerés! Ha annyira tompa vagy, hogy még ezeket a dolgokat sem ismered, akkor bajban vagy, nem igaz? Ma az emberek rájönnek, hogy az Istenben való hit kulcsa az, hogy többet olvassanak Isten szavaiból, hogy az igazság megértése minden közül a legfontosabb, hogy az igazság megértése és az önismeret létfontosságú, és hogy csak az jelenti az Istenben való hit helyes ösvényére való belépést, ha képesek gyakorolni az igazságot és az igazságot tenni saját valóságukká. Tehát szerintetek hány év tapasztalattal kell rendelkeznetek ahhoz, hogy meglegyen a szívetekben ez a tudás és érzés? Az eszes, éleslátó, Istenre erősen vágyó emberek képesek lehetnek egy vagy két év alatt teljes fordulatot venni és megkezdeni a belépést. De a zavaros fejű, fásult, nehéz felfogású, éleslátást nélkülöző emberek akár három-öt évet is kábulatban töltenek, észre sem véve, hogy nem nyertek semmit. Ha lelkesen végzik kötelességeiket, akár több mint tíz évet is kábulatban tölthetnek, és még mindig nem könyvelhetnek el szemmel látható nyereséget, illetve nem képesek tapasztalati bizonyságtételeikről beszélni. Amikor elküldik vagy kivetik őket, akkor ébrednek csak fel végre, és ezt gondolják magukban: „Valóban nem rendelkezem semmiféle igazságvalósággal. Valóban nem voltam olyan ember, aki az igazságra törekszik!” Ezen a ponton egy kicsit nem késő már felébredniük? Egyesek kábulatban sodródnak az árral, folyamatosan remélik, hogy eljön Isten napja, de egyáltalán nem törekednek az igazságra. Ennek következményeként több mint tíz év is eltelik anélkül, hogy bármit nyernének, vagy bármilyen bizonyságtételt meg tudnának osztani. Csak amikor könyörtelenül megmetszik és figyelmeztetik őket, akkor érzik végre, hogy Isten szavai átdöfik a szívüket. Milyen konok a szívük! Hogy lehet rendben számukra, hogy nem metszik és büntetik meg őket? Hogy lehet rendben számukra, hogy nem részesülnek súlyos fegyelmezésben? Mit kell tenni, hogy tudatosuljon bennük, hogy reagáljanak? Akik nem törekednek az igazságra, egy könnycseppet sem ejtenek, amíg nem látják a koporsót. Amikor már rengeteg démoni és gonosz dolgot tettek, akkor éri csak utol őket a felismerés, és ezt mondják magukban: „Hát véget ért az Istenben való hitem? Isten nem akar engem többé? Elítéltettem?” Reflektálni kezdenek. Amikor negatívak, úgy érzik, hogy mindezek az Istenben való hitben töltött évek csak elpazarolt idő volt, tele vannak nehezteléssel, és hajlamosak feladni a reményt magukkal kapcsolatban. Amikor azonban észhez térnek, felismerik: „Nem csak bántom magamat? Talpra kell állnom. Azt mondták nekem, hogy nem szeretem az igazságot. Miért mondták ezt nekem? Hogyhogy nem szeretem az igazságot? Jaj, ne! Nemcsak, hogy nem szeretem az igazságot, de még azokat az igazságokat sem tudom a gyakorlatba ültetni, amelyeket értek! Ez az igazságtól való idegenkedés megnyilvánulása!” Így gondolkodva némi önmarcangolást és némi félelmet is éreznek: „Ha így folytatom, biztosan meg leszek büntetve. Nem, gyorsan bűnbánatot kell tartanom – Isten természetét nem szabad megsérteni.” Ekkor csökkent vajon a konokságuk szintje? Olyan, mintha egy tőr döfte volna át a szívüket; éreznek valamit. És amikor ez az érzés van benned, a szíved megrezdül, és érdekelni kezd az igazság. Miért van benned ez az érdeklődés? Mert szükséged van az igazságra. Az igazság nélkül, amikor megmetszenek téged, nem tudod alávetni magad annak vagy elfogadni az igazságot, és nem tudsz szilárdan állni, amikor próbatételen mész keresztül. Ha vezető lenne belőled, képes lennél megállni, hogy ne légy hamis vezető, és ne járd egy antikrisztus útját? Nem lennél képes. Felül tudsz emelkedni azon, hogy státuszod van és mások dicsérnek? Felül tudsz emelkedni a helyzeteken vagy kísértéseken, amelyekkel szemben találod magad? Nagyon is jól ismered és érted magadat, és így szólsz majd: „Ha nem értem az igazságot, nem vagyok képes mindezen felülkerekedni – hulladék vagyok, semmire nem vagyok képes.” Miféle mentalitás ez? Ez az igazságra való rászorultság. Amikor szükséget szenvedsz, amikor a leggyámoltalanabb vagy, egyedül az igazságra akarsz támaszkodni. Úgy érzed, hogy senki másra nem lehet támaszkodni, és hogy csak az igazságra való támaszkodás oldhatja meg a problémáidat, csak ez teheti lehetővé, hogy átvészeld a metszéseket, a próbatételeket és kísértéseket, és csak ez segíthet, hogy átvészelj bármely helyzetet. És minél inkább az igazságra támaszkodsz, annál inkább érezni fogod, hogy az igazság jó, hasznos és a legnagyobb segítség számodra, és minden nehézségedet képes megoldani. Ilyenkor elkezdesz majd sóvárogni az igazság után. Amikor az emberek eljutnak erre a pontra, romlott beállítottságuk elkezd apránként csökkenni vagy változni? Attól kezdve, hogy elkezdik megérteni és elfogadni az igazságot, az emberek látásmódja változni kezd, ezt követően pedig a beállítottságaik is változni kezdenek. Ez egy lassú folyamat. A korai szakaszokban az emberek nem képesek észrevenni ezeket az apró változásokat; de amikor már igazán megértik és gyakorolni is képesek az igazságot, lényegi változások kezdenek történni, és ők érzik ezeket a változásokat. Attól a ponttól kezdve, amikor az emberekben sóvárgás támad az igazságra és éhség az igazság elnyerésére, és keresni szeretnék az igazságot, addig a pontig, amikor valami történik velük és az igazságról alkotott megértésük alapján képesek átültetni az igazságot a gyakorlatba és megelégíteni Isten szándékait, nem pedig a saját akaratuk szerint cselekednek, és képesek felülkerekedni a saját indítékaikon, és képesek felülkerekedni saját arrogáns, lázadó, hajthatatlan és áruló szívükön, akkor nem válik az igazság apránként az életükké? És amikor az igazság az életeddé válik, a benned lévő arrogáns, lázadó, hajthatatlan és áruló beállítottságok többé nem lesznek az életed, és nem tudnak téged irányítani. És mi vezérli ekkor a viselkedésedet? Isten szavai. Amikor Isten szavai már az életeddé váltak, történt változás? (Igen.) És ezután, minél többet változol, annál jobb lesz minden. Ez a folyamat, amelynek során az emberek beállítottságai megváltoznak, és ennek a hatásnak az elérése hosszú időt vesz igénybe.

Hogy pontosan mennyi időt vesznek igénybe a beállítottság változásai, az egyéntől függ; erre nincs rögzített időkeret. Ha olyasvalakiről van szó, aki szereti az igazságot és törekszik rá, akkor a beállítottságában beálló változások hét, nyolc vagy tíz év alatt lesznek láthatóak. Ha az illető átlagos képességű, és szintén hajlandó az igazságra törekedni, körülbelül tizenöt-húsz évbe telhet, amíg a beállítottságában változások lesznek láthatóak. Ami kulcsfontosságú, az az illető elhatározása, hogy az igazságra törekedjen, és az, hogy mennyire éleselméjű, ezek a döntő tényezők. Különböző mértékben mindenfajta romlott beállítottság megvan minden emberben, ezek mind az ember természete, és mind mélyen gyökereznek. Viszont az igazságra való törekvés és annak gyakorlása, valamint Isten ítéletének, fenyítésének, metszésének, próbatételeinek és finomításának elfogadása révén minden beállítottságban el lehet érni különböző mértékű változásokat. Egyesek azt mondják: „Ha ez így van, nem lehet, hogy a beállítottság változása csak idő kérdése? Amikor eljön az idő, tudni fogom, mik a beállítottság változásai, és képes leszek a belépésre.” Így van ez? (Nem.) Egyáltalán nem. Ha mindössze időre van szükség ahhoz, hogy a beállítottságban változásokat érjünk el, akkor mindazoknak az embereknek, akik egész életükben hittek Istenben, már a dolog természetéből adódóan változásokat kellett volna elérniük a beállítottságukban. De valóban így vannak a dolgok? Elnyerték ezek az emberek az igazságot? Értek el változásokat a beállítottságukban? Nem értek el. Istenben hívő emberekből annyi van, mint ökrön a szőrszál, de akiknek a beállítottságaik megváltoztak, olyan ritkák, mint az unikornisok. Annak eléréséhez, hogy az emberek beállítottságai igazán megváltozzanak, az igazságra való törekvésre kell támaszkodniuk; a Szentlélek munkájára való hagyatkozás által válnak tökéletessé. A beállítottság változásai az igazságra való törekvés által érhetők el. Egyfelől az embereknek árat kell fizetniük, meg kell fizetniük az árat, ami az igazságra való törekvést illeti, és az igazság elnyerése érdekében nincs olyan, hogy túl kevés nehézség. Továbbá ahhoz, hogy a Szentlélek munkálkodjon és tökéletessé tegye őket, Istennek jóvá kell hagynia őket mint megfelelő embertípust, olyan személyt, aki jószívű és igazán szereti Istent. Az emberek együttműködése nélkülözhetetlen, de a Szentlélek munkájának elnyerése még inkább létfontosságú. Ha az emberek nem törekednek az igazságra, vagy nem szeretik azt, ha sohasem tudják, hogyan törődjenek Isten szándékaival, még kevésbé, hogy miként szeressék Istent, ha nincs teherérzetük az egyház munkája iránt, és nincs bennük szeretet mások iránt – és különösen, ha nincs bennük hűség a kötelességük végzésekor –, akkor Isten nem szereti őket, és sohasem válhatnak tökéletessé Isten által. Ezért az embereknek nem szabad vak állításokat tenniük, hanem meg kell érteniük Isten szándékait. Függetlenül attól, mit mond vagy tesz Isten, nekik tudniuk kell alávetni magukat és megvédeni az egyház munkáját, a szívüknek a helyén kell lennie, és csak akkor munkálkodhat a Szentlélek. Ha az emberek az Isten általi tökéletessé tételre kívánnak törekedni, akkor a szívüknek olyannak kell lennie, amely szereti Istent, aláveti magát Istennek, féli Istent, és amikor a kötelességüket teljesítik, hűségesnek kell lenniük Istenhez és meg kell elégíteniük Istent. Csak akkor nyerhetik el a Szentlélek munkáját. Amikor az emberek rendelkeznek a Szentlélek munkájával, megvilágosodnak, amikor Isten szavait olvassák, van útjuk az igazság és az alapelvek gyakorlására kötelességük teljesítése során, Isten vezérli őket, amikor bajban vannak, a szívük pedig örvend és békés, bármennyire is szenvednek. Miközben így mennek keresztül a Szentlélek útmutatásán tíz-húsz éven keresztül, meg fognak változni anélkül, hogy észrevennék. Minél előbb jön a változás, annál előbb jön a béke; minél előbb jön a változás, annál előbb lehetnek boldogok. Amikor az emberek beállítottságai megváltoznak, csak akkor találhatnak igazi békére és örömre, csak akkor élhetnek igazán boldog életet. Akik nem törekednek az igazságra, azoknak nincs lelki békességük vagy örömük, a napjaik egyre inkább kiüresednek és egyre elviselhetetlenebbé válnak. Azoknak a napjai, akik hisznek Istenben, de nem törekednek az igazságra, fájdalommal és szenvedéssel telnek meg. Ezért, amikor az emberek hisznek Istenben, nincs fontosabb, mint elnyerni az igazságot. Elnyerni az igazságot annyit tesz, mint elnyerni az életet, és minél előbb nyerik el az igazságot, annál jobb. Az igazság nélkül az emberek élete üres. Elnyerni az igazságot annyit tesz, mint békére és örömre találni, képesnek lenni Isten színe előtt élni, a Szentlélek munkája által megvilágosodni, vezetést és útmutatást nyerni, a szívükben egyre több lesz a fény, és Istenben való hitük egyre nagyobbra nő. Most tehát világosabb számotokra a beállítottság változásaival kapcsolatos igazság? (Igen, most már értjük.) Ha ez valóban világos nektek, akkor van előttetek út, és tudjátok, hogyan legyetek hatékonyak az igazságra való törekvésben.

2017. április 28.