Most pedig beszéljünk a negyedik fajta beállítottságról. Összejövetelek alkalmával előfordul, hogy néhány ember közöl ezt-azt a saját állapotáról, de amikor a dolgok lényegére, a személyes motivációikra és eszméikre terelődik a szó, elzárkóznak. Amikor mások leleplezik őket, hogy vannak bizonyos motivációik és céljaik, látszólag bólogatnak és elismerik. Amikor azonban mások valami mélyebb dolgot próbálnak leleplezni vagy boncolgatni, ők nem bírják, felállnak és eltávoznak. Miért szöknek meg a döntő pillanatban? (Nem fogadják el az igazságot, és nem hajlandók szembenézni a saját problémáikkal.) Ez a beállítottsággal kapcsolatos probléma. Amikor nem hajlandók elfogadni az igazságot, hogy megoldják a bennük rejlő problémákat, az vajon nem azt jelenti, hogy idegenkednek az igazságtól? Milyen prédikációkat szeretnek a legkevésbé hallani bizonyos vezetők és munkások? (Az antikrisztusok és hamis vezetők felismeréséről szóló prédikációkat.) Így igaz. Ezt gondolják: „Mindig az antikrisztusok és hamis vezetők felismeréséről meg a farizeusokról van szó – miért beszélsz erről ennyit? Kiborítasz.” Amikor meghallják, hogy a hamis vezetők és munkások felismeréséről lesz szó, bármilyen ürügyet megragadnak, hogy eltávozzanak. Mit jelent itt az, hogy „eltávoznak”? Azt jelenti, hogy megszöknek, elrejtőznek. Miért próbálnak elrejtőzni? Amikor mások tényekről beszélnek, figyelj oda. Ha meghallgatod, az jót tesz neked. Írd fel magadnak mindazt, ami kemény, vagy amit nehezen tudsz elfogadni; aztán gondolkodj el ezeken gyakran, lassan fogadd be őket, és lassan változz meg. Miért rejtőznél hát el? Az ilyen emberek úgy érzik, hogy az ítélet e szavai túl kemények, nem könnyű meghallgatni őket, ezért ellenállás és ellenszenv alakul ki bennük. Ezt mondják magukban: „Én nem vagyok antikrisztus vagy hamis vezető – miért mindig rólam van szó? Miért nincs szó másokról? Mondj valamit a gonosz emberek felismeréséről, ne rólam beszélj!” Elkerülővé és ellenszegülővé válnak. Milyen beállítottság ez? Ha nem hajlandók elfogadni az igazságot, és mindig a saját védelmükben érvelnek és vitatkoznak, az nem egy romlott beállítottság problémájára utal? Ez az igazságtól való idegenkedés beállítottsága. A vezetőkben és dolgozókban megvan ez a fajta állapot, de mi a helyzet az átlagos testvérekkel? (Bennük is.) Az első találkozáskor mindenki nagyon szeretetteljes, és boldogan szajkózza a szavakat és doktrínákat. Úgy tűnik, mindannyian szeretik az igazságot. Amikor azonban személyes problémák és valódi nehézségek kerülnek elő, sokan megnémulnak. Például egyeseket folyamatosan korlátoz a házasságuk. Elveszítik a hajlandóságukat kötelességük elvégzésére vagy az igazság keresésére, és a házasság lesz számukra a legnagyobb akadály és teher. Összejöveteleken, amikor mindenki erről az állapotról beszél, ők a többiek által közölt szavakat magukra veszik, és úgy érzik, hogy azok róluk beszélnek. Így szólnak: „Én nem bánom, hogy ti közlitek az igazságot, de miért kell engem felhoznotok? Nektek talán nincsenek problémáitok? Miért csak rólam beszéltek?” Milyen beállítottság ez? Amikor összegyűltök, hogy közösségben legyetek az igazsággal, valódi problémákat kell boncolgatnotok, és lehetővé kell tennetek, hogy mindenki elmondja gondolatait ezekről a problémákról; csak akkor lesztek képesek megismerni magatokat és megoldani a problémáitokat. Miért nem tudják ezt elfogadni az emberek? Milyen beállítottság az, amikor az emberek képtelenek elfogadni a metszést, és nem tudják elfogadni az igazságot? Hát nem kellene ezt tisztán látnotok? Ezek mind az igazságtól való idegenkedés megnyilvánulásai – ez a probléma lényege. Amikor az emberek idegenkednek az igazságtól, nagyon nehéz elfogadniuk az igazságot – és ha egyszer nem tudják elfogadni az igazságot, vajon meg lehet oldani romlott beállítottságuk problémáját? (Nem.) Tehát egy ilyen ember, aki képtelen elfogadni az igazságot, vajon képes megszerezni az igazságot? Megmentheti őt Isten? Semmiképpen. Vajon azok az emberek, akik nem fogadják el az igazságot, őszintén hisznek Istenben? Egyáltalán nem. Azoknak az embereknek, akik igazán hisznek Istenben, a legfontosabb jellemzője, hogy képesek elfogadni az igazságot. Azok az emberek, akik nem tudják teljes mértékben elfogadni az igazságot, nem hisznek őszintén Istenben. Képesek-e az ilyen emberek nyugodtan ülni egy igehirdetés alatt? Képesek-e nyerni bármit? Nem képesek. Ez azért van, mert az igehirdetések az emberek különféle romlott állapotait leplezik le. Isten szavainak boncolgatása révén az emberek ismeretet nyernek, azután pedig, amikor tovább beszélgetnek a gyakorlat alapelveiről, kapnak egy utat, amelyen gyakorolhatnak, és így sikerül egy bizonyos hatást elérni. Amikor az ilyen emberek meghallják, hogy a leleplezett állapot hozzájuk kapcsolódik – hogy a saját problémáikhoz kapcsolódik –, szégyenükben dührohamot kapnak, és még az is előfordulhat, hogy felállnak és eltávoznak az összejövetelről. Még ha nem mennek is el, akkor is ingerültnek és sértettnek kezdhetik érezni magukat belül, ez esetben pedig semmi értelme, hogy részt vegyenek az összejövetelen vagy meghallgassák az igehirdetést. Vajon nem az a célja az igehirdetés hallgatásának, hogy az ember megértse az igazságot és megoldja a saját valódi problémáit? Ha mindig attól félsz, hogy a saját problémáidat leplezik le, ha folyamatosan attól rettegsz, hogy megemlítenek, akkor egyáltalán miért hiszel Istenben? Ha hitedben nem vagy képes elfogadni az igazságot, nem igazán hiszel Istenben. Ha mindig attól félsz, hogy lelepleznek, hogyan leszel képes megoldani a saját romlottságod problémáját? Ha pedig nem tudod megoldani a romlottságod problémáját, minek hiszel Istenben? Az Istenben való hit célja, hogy elfogadd Isten üdvösségét, levesd romlott beállítottságodat, és megéld egy igaz emberi lény hasonlatosságát, és mindez azáltal érhető el, hogy elfogadod az igazságot. Ha egyáltalán nem tudod elfogadni az igazságot, sőt akár még azt sem, ha megmetszenek vagy lelepleznek, akkor semmilyen módon nem érheted el Isten üdvösségét. Mondd hát: hányan vannak minden egyes gyülekezetben, akik el tudják fogadni az igazságot? Sokan vagy kevesen vannak, akik nem tudják elfogadni az igazságot? (Sokan.) Vajon ez egy olyan szituáció, amely valóban fennáll a kiválasztottak között a gyülekezetekben, vagyis egy valós probléma? Mindazok, akik képtelenek elfogadni az igazságot, és képtelenek elfogadni, ha megmetszik őket, idegenkednek az igazságtól. Az igazságtól való idegenkedés egyfajta romlott beállítottság, és ha ezt a beállítottságot nem lehet megváltoztatni, akkor meg lehet-e őket menteni? Biztosan nem. Ma sok ember nehezen fogadja el az igazságot. Ez egyáltalán nem könnyű. Ennek megoldása érdekében az embernek meg kell tapasztalnia valamennyit Isten ítéletéből, fenyítéséből, próbatételeiből és finomításából. Mit szóltok ehhez: milyen beállítottság az, amikor az emberek képtelenek elfogadni a metszést, amikor nem hasonlítják össze önmagukat Isten szavával vagy az igehirdetésekben leleplezett állapotokkal? (Az igazságtól való idegenkedés beállítottsága.) Ez a negyedik romlott beállítottság: az igazságtól való idegenkedés. Mennyire idegenkednek? (Nem szeretnék olvasni Isten szavait vagy igehirdetéseket hallgatni, és nem szeretnének beszélni az igazságról.) Ezek a leginkább szembetűnő megnyilvánulások. Amikor például valaki azt mondja: „Te igazán hiszel Istenben. Félretetted a családodat és a karrieredet, hogy kötelességet teljesíts, sokat szenvedtél és jelentős árat fizettél az elmúlt évek során. Isten megáldja az ilyen embereket. Isten szava azt mondja, hogy akik őszintén Istenért áldozzák magukat, nagy áldásban részesülnek” – te áment mondasz, és elfogadod ezeket az igazságokat. Amikor azonban az illető így folytatja: „De továbbra is az igazságra kell törekedned! Ha az emberek cselekedeteinek mindig mögöttes motivációi vannak, és mindig ámokfutást rendeznek a saját szándékaik szerint, előbb-utóbb megsértik Istent és magukra vonják az Ő utálatát” – amikor ilyesmiket mond, nem tudod elfogadni. Amikor hallod az igazság közlését, nemcsak képtelen vagy elfogadni azt, de meg is haragszol, és gondolatban így vágsz vissza: „Ti naphosszat az igazságról beszélgettek, de nem láttam még, hogy bármelyikőtök a mennybe jutott volna.” Milyen beállítottság ez? (Az igazságtól való idegenkedés.) Amikor a beszéd gyakorlatba vált át, amikor az emberek komolyra fordítják a szót veled, benned a legnagyobb elutasítás, türelmetlenség és ellenállás mutatkozik meg. Ez az igazságtól való idegenkedés. És főként hogyan mutatkozik meg az igazságtól való idegenkedés beállítottsága? Abban, hogy az illető nem hajlandó elfogadni a metszést. A metszés el nem fogadása egyfajta állapot, amelyben ez a beállítottság megnyilvánul. Ezek az emberek a szívükben különösen ellenkeznek, amikor megmetszik őket. Ezt gondolják: „Nem akarom hallani! Nem akarom hallani!” – vagy: „Miért nem másokat metszel meg? Miért engem szúrsz ki?” Mit jelent az igazságtól való idegenkedés? Az igazságtól való idegenkedés az, amikor valakit egyáltalán nem érdekel semmi, ami pozitív dolgokkal, az igazsággal, Isten szándékaival vagy azzal kapcsolatos, amit Isten kér. Néha elutasítóak ezekkel a dolgokkal szemben, néha teljesen figyelmen kívül hagyják őket; néha tiszteletlen és közönyös hozzáállást vesznek fel, és nem veszik őket komolyan, felületesen és lekezelően bánnak velük; vagy olyan hozzáállással kezelik őket, amelyben egy csepp felelősség sincs. Az igazságtól való idegenkedés fő megnyilvánulása nem csupán az elutasítás érzése, amikor az emberek az igazságot hallják. Az is beletartozik, hogy nem hajlandók az igazságot gyakorolni, visszahúzódnak, amikor eljön az idő az igazság gyakorlására, mintha az igazságnak nem lenne semmi köze hozzájuk. Amikor egyesek összejövetelek alkalmával közösségben vannak, nagyon lelkesnek tűnnek, szeretnek szavakat és doktrínákat ismételgetni és fennkölt kijelentéseket tenni, hogy másokat félrevezessenek és megnyerjenek maguknak. Eközben úgy tűnik, tele vannak energiával és remek a hangulatuk, és vég nélkül folytatják. Mások eközben reggeltől estig a hit dolgaival foglalatoskodnak, Isten szavait olvassák, imádkoznak, énekeket hallgatnak, jegyzetelnek, mintha egy pillanatra sem tudnának Istentől elszakadni. Pirkadattól alkonyatig a kötelességük végzésével buzgólkodnak. Vajon ezek az emberek valóban szeretik az igazságot? Nincs-e meg bennük az igazságtól való idegenkedés beállítottsága? Mikor pillantható meg az igazi állapotuk? (Amikor eljön az idő az igazság gyakorlására, elmenekülnek, és nem hajlandóak elfogadni a metszést.) Vajon ez azért van, mert nem értik, amit hallanak, vagy azért nem hajlandók elfogadni az igazságot, mert nem értik? A válasz: egyik sem. Őket a természetük irányítja. Ez egy beállítottsággal kapcsolatos probléma. Ezek az emberek a szívükben nagyon is jól tudják, hogy Isten szavai az igazság, hogy azok pozitívak, és hogy az igazság gyakorlása változásokat képes okozni az emberek beállítottságában, és képessé teheti őket arra, hogy eleget tegyenek Isten szándékainak – de ők nem fogadják el és nem ültetik gyakorlatba azokat. Ez az igazságtól való idegenkedés. Kikben láttátok az igazságtól való idegenkedés beállítottságát? (Az álhívőkben.) Az álhívők idegenkednek az igazságtól, ez teljesen világos. Istennek nem áll módjában megmenteni az ilyen embereket. Tehát az Istenben hívők között milyen ügyekben láttátok, hogy egyesek idegenkednek az igazságtól? Lehet, hogy amikor közölted velük az igazságot, ők nem álltak fel és vonultak ki, és amikor a közlés a saját nehézségeiket és problémáikat érintette, ők helyesen néztek szembe azokkal – és mégis megvan bennük az igazságtól való idegenkedés beállítottsága. Hol látható ez? (Gyakran hallanak igehirdetéseket, de nem ültetik gyakorlatba az igazságot.) Azokban az emberekben, akik nem ültetik gyakorlatba az igazságot, egyértelműen ott van az igazságtól való idegenkedés beállítottsága. Egyesek alkalmanként képesek az igazságból egy keveset gyakorlatba ültetni – akkor hát bennük is ott van az igazságtól való idegenkedés beállítottsága? Ez a beállítottság azokban is megtalálható, akik gyakorolják az igazságot, csak különböző mértékben. Az, hogy képes vagy gyakorolni az igazságot, nem jelenti azt, hogy nincs meg benned az igazságtól való idegenkedés beállítottsága. Az igazság gyakorlása nem jelenti azt, hogy az életfelfogásod azonnal megváltozott – ez nem így van. Meg kell oldanod romlott beállítottságod problémáját, ez az egyetlen módja annak, hogy változást érj el életfelfogásodban. Az, hogy egy alkalommal gyakorolod az igazságot, nem jelenti azt, hogy többé nincs romlott beállítottságod. Egy területen képes vagy gyakorolni az igazságot, míg más területeken nem feltétlenül vagy képes erre. Ennek körülményei és okai különbözőek, de ami a legfontosabb, hogy a romlott beállítottság létezik, és ez a probléma gyökere. Ezért, mihelyt egy ember beállítottsága megváltozott, minden nehézsége, az igazság gyakorlásával kapcsolatos ürügye, kifogása és hasonló problémái mind megoldódnak, valamint az illető minden lázadó mivolta, hibája és hiányossága megoldódik. Ha az emberek beállítottsága nem változik, mindig nehézségeik lesznek az igazság gyakorlásában, és mindig találnak majd ürügyeket és kifogásokat. Ha képes akarsz lenni arra, hogy az igazságot gyakorold és mindenben alávesd magad Istennek, először a beállítottságodban kell változásnak történnie. Csak akkor leszel képes a gyökerüknél megoldani a problémákat.

Főként mire vonatkozik az igazságtól való idegenkedés beállítottsága? Először beszéljünk egy bizonyos fajta állapotról. Egyes embereket nagyon érdekel az igehirdetések hallgatása, és minél többet hallgatják az igazságról szóló közléseket, annál derűsebb lesz a szívük és annál jobban fellelkesülnek. Pozitív és proaktív hozzáállásuk van. Vajon ez azt bizonyítja, hogy nincs meg bennük az igazságtól való idegenkedés beállítottsága? (Nem.) Például egyes hét-nyolc éves gyermekek érdeklődnek, amikor az Istenben való hitről hallanak, és mindig olvassák Isten szavát és összejöveteleken vesznek részt a szüleikkel, néhány ember pedig így szól: „Ebben a gyermekben nincs meg az igazságtól való idegenkedés beállítottsága, nagyon okos, arra született, hogy Istenben higgyen, Isten kiválasztotta őt.” Meglehet, hogy Isten kiválasztotta őket, de ezek a szavak csak félig állják meg a helyüket. Ez azért van, mert még fiatalok, így törekvésük iránya és életcéljaik még nem alakultak ki. Amikor az élettel és a társadalommal kapcsolatos szemléletük még nem alakult ki, elmondható, hogy fiatal lelkük szereti a pozitív dolgokat, de azt nem mondhatod, hogy nincs meg bennük az igazságtól való idegenkedés beállítottsága. Miért mondom ezt? Ők még fiatalok. Emberi mivoltuk még éretlen, nincs tapasztalatuk, látókörük korlátozott, és egyáltalán nem értik, mi az igazság. Csak kedvelik a pozitív dolgokat. Nem mondhatod, hogy szeretik az igazságot, még kevésbé, hogy rendelkeznek az igazságvalósággal. Továbbá a gyermekeknek nincs tapasztalatuk, ezért senki nem láthatja, hogy pontosan mi rejlik a szívükben, milyen természetlényegük van. Csak azért, mert érdekli őket az Istenben való hit és az igehirdetések hallgatása, az emberek megállapítják, hogy szeretik az igazságot – ami a tudatlanság és ostobaság megnyilvánulása, hiszen a gyermekeknek nincs tudásuk arról, hogy mi az igazság, így fel sem vetődhet a kérdés, hogy szeretik-e az igazságot vagy elegük van belőle. Az igazságtól való idegenkedés főként az igazság és pozitív dolgok iránti érdeklődés hiányára és ellenszenvre utal. Az igazságtól való idegenkedés az, amikor az emberek képesek megérteni az igazságot, tudják, melyek a pozitív dolgok, és mégis ellenálló, felületes, ellenszenves, ködösítő és közönyös hozzáállással és állapottal viszonyulnak az igazsághoz és a pozitív dolgokhoz. Ez az igazságtól való idegenkedés beállítottsága. Vajon mindenkiben megvan ez a fajta beállítottság? Egyesek azt mondják: „Bár tudom, hogy Isten szava az igazság, akkor sem tetszik nekem, nem is fogadom el, vagy legalábbis itt és most nem tudom elfogadni.” Miről van itt szó? Ez az igazságtól való idegenkedés. A bennük lévő beállítottság nem engedi, hogy elfogadják az igazságot. Milyen konkrét megnyilvánulásai vannak az igazság el nem fogadásának? Van, aki azt mondja: „Én értem az összes igazságot, de sehogy sem tudom őket gyakorlatba ültetni.” Ez megmutatja, hogy ez az ember idegenkedik az igazságtól, és hogy nem szereti az igazságot, ezért egy igazságot sem tud gyakorlatba ültetni. Egyesek azt mondják: „Az, hogy ilyen sok pénzt tudtam keresni, olyasmi, ami felett Isten gyakorol szuverenitást. Isten valóban megáldott engem, Isten olyan jó volt hozzám, Isten nagy gazdagságot adott nekem. Az egész családom jól öltözött és jól táplált, és sem ruházatban, sem élelemben nincs hiányuk.” Látva, hogy Isten megáldotta őket, ezek az emberek a szívükben hálát adnak Istennek, tudják, hogy mindezt Isten uralta így, és hogy ha Isten meg nem áldotta volna őket – ha a saját tehetségükre hagyatkoztak volna –, egyáltalán nem kerestek volna ennyi pénzt. Valóban ezt gondolják a szívükben, valóban így tudják, és valóban hálát adnak Istennek. De eljön a nap, amikor a vállalkozásuk csődbe megy, amikor nehéz idők köszöntenek rájuk, és szegénység sújtja őket. Miért van ez így? Mert mohók a kényelemre, nem gondolnak arra, hogyan végezzék megfelelően a kötelességüket, és egész idejüket azzal töltik, hogy a gazdagságot hajszolják, a pénz rabszolgáivá válnak, ami pedig rossz hatással van a kötelességük végzésére, ezért Isten megfosztja őket ettől. A szívükben tudják, hogy Isten oly sok mindennel megáldotta őket, oly sok mindent adott nekik, mégsem vágynak arra, hogy viszonozzák Isten szeretetét, nem kívánnak előlépni és a kötelességüket végezni, félénkek, állandóan a letartóztatástól rettegnek, és attól tartanak, elveszítik mindezt a gazdagságot és gyönyört, és ennek következményeként Isten megfosztja őket ezektől a dolgoktól. Szívük olyan világos, mint egy tükör, tudják, hogy Isten vette el tőlük mindezt, és hogy Isten fegyelmezi őket, ezért Istenhez imádkoznak és így szólnak: „Ó, Istenem! Egyszer megáldottál engem, úgyhogy másodszor is meg tudsz áldani. Létezésed örök, így áldásaid is az emberiséggel vannak. Hálát adok Neked! Bármi történik is, a Te áldásaid és ígéreteid nem változnak. Ha elveszel tőlem, akkor is alá fogom vetni magam.” De az „alávetni” szó üresen cseng a szájukból. Az ajkuk azt mondja, képesek alávetni magukat, de később elgondolkodnak ezen, és valami nem stimmel nekik: „Azelőtt minden olyan jó volt. Miért vette el Isten? Talán otthon maradni és végezni a kötelességemet nem volt ugyanaz, mint kimenni és végezni a kötelességemet? Mit késleltettem?” Mindig a múlton merengenek. Egyfajta panasz és elégedetlenség van bennük Istennel szemben, és állandóan lehangoltnak érzik magukat. Vajon még mindig a szívükben van Isten? A pénz van a szívükben, az anyagi kényelem és a régi szép idők. Istennek egyáltalán nincs helye a szívükben, Ő nem az Istenük többé. Bár tudják, hogy a mondás, mely szerint „Isten adta, Isten vette el”, igazság, ők csak az „Isten adta” részt szeretik, az „Isten vette el” szavaktól idegenkednek. Világos, hogy szelektíven fogadják el az igazságot. Amikor Isten megáldja őket, azt igazságként fogadják el – de mihelyt Isten elvesz tőlük, azt már nem tudják elfogadni. Ilyen szuverenitást képtelenek elfogadni Istentől, ezért ellenállnak és bosszúsak lesznek. Amikor felkérik őket kötelességük teljesítésére, ezt mondják: „Megteszem, ha Isten áldásokat ad nekem és kegyelmében részesít. Isten áldásai nélkül, miközben a családom ilyen szegénységben él, hogyan teljesítsem a kötelességemet? Nem akarom!” Milyen beállítottság ez? Bár a szívükben személyesen megtapasztalják Isten áldásait és azt, hogy Ő milyen sokat adott nekik, azt már nem hajlandók elfogadni, amikor Isten elvesz tőlük. Miért van ez így? Mert nem tudják elengedni a pénzt és a kényelmes életüket. Bár talán nem kerítettek nagy feneket a dolognak, nem tartották a markukat Istennek, és nem próbálták saját erőfeszítéseikre támaszkodva visszaszerezni régi vagyonukat, máris elcsüggedtek Isten cselekedeteit illetően, teljesen képtelenek az elfogadásra, és azt mondják: „Igazán tapintatlan Istentől, hogy így cselekszik. Felfoghatatlan. Hogyan hihetnék Istenben ezentúl? Nem akarom többé elismerni, hogy Ő Isten. Ha pedig én nem ismerem el, hogy Ő Isten, akkor Ő nem Isten.” Ez vajon egyfajta beállítottság? (Igen.) A Sátánnak van ilyen természete, a Sátán tagadja így meg Istent. Ez a fajta beállítottság az igazságtól való idegenkedés és az igazság gyűlöletének beállítottsága. Amikor az emberek ennyire idegenkednek az igazságtól, hová vezeti ez őket? Ez ráveszi őket, hogy ellenszegüljenek Istennek, hogy mindvégig makacsul ellenálljanak Istennek – ami azt jelenti, hogy számukra mindennek vége.

Pontosan mi az igazságtól való idegenkedés beállítottságának természete? Azok az emberek, akik idegenkednek az igazságtól, nem szeretik a pozitív dolgokat, vagy bármit, amit Isten csinál. Vegyük például Isten ítéletének munkáját az utolsó napok folyamán. Ezt a munkát senki nem akarja elfogadni. Kevesen hajlandók meghallgatni az igehirdetéseket arról, hogy Isten az embereket leleplezi, kárhoztatja, megfenyíti, próbára teszi, finomítja, fenyíti és fegyelmezi, de boldogan hallanak arról, hogy Isten megáldja, buzdítja az embereket, illetve az embereknek tett ígéreteiről – ezeket senki nem utasítja el. Olyan ez, mint a Kegyelem Korában, amikor Isten a megbocsátás, felmentés, áldás és kegyelemben részesítés munkáját végezte az emberen, amikor meggyógyította a betegeket, démonokat űzött ki és ígéreteket tett az embereknek – az emberek mindezt készségesen fogadták, mindannyian dicsőítették Jézust az ember iránti nagy szeretetéért. Most azonban, hogy elérkezett a Királyság Kora, és Isten az ítélet munkáját végzi és sok igazságot fejez ki, ez senkit nem érdekel. Akárhogyan leplezi le és ítéli meg Isten az embereket, azok nem fogadják el, sőt, így szólnak magukban: „Tehet ilyet Isten? Hát nem szereti Isten az embert?” Ha megmetszik őket, fenyítésben vagy fegyelmezésben részesülnek, még több elképzelésük támad, és így szólnak magukban: „Ez mióta Isten szeretete? Az ítélet és kárhoztatás e szavai egyáltalán nem szeretetteljesek, én nem fogadom el őket. Ennyire nem vagyok buta!” Ez az igazságtól való idegenkedés beállítottsága. Az igazságot hallva egyesek így szólnak: „Miféle igazság? Ez csak egy elmélet. Nagyon nemesnek, hatalmasnak, szentnek tűnik – de ezek csak jól hangzó szavak.” Ez talán nem az igazságtól való idegenkedés beállítottsága? Ez az igazságtól való idegenkedés beállítottsága. Megvan-e bennetek ez a beállítottság? (Igen.) Milyen állapotot említettem az előbb, amelynek nagyon valószínű, hogy áldozatául estek, amit a leggyakrabban láttok és a legmélyebben értékeltek? (Az, hogy a kötelességünk végzése közben nem akarunk nehézségbe ütközni, nem kívánjuk, hogy Isten megítéljen és megfenyítsen, azt akarjuk, hogy minden simán menjen.) Ha elutasítod Isten szuverenitását, ha elutasítod Isten fegyelmezését és fenyítését, ha világosan tudod, hogy Isten ezzel jót tesz, mégis ellenállsz neki szívedben: ez egyfajta megnyilvánulás. Mi van még? (Az, hogy boldogok vagyunk, amikor hatékonyan végezzük a kötelességünket, amikor pedig nem, akkor negatívak és gyengék vagyunk, képtelenek az aktív együttműködésre.) Miféle megnyilvánulás ez? (Hajthatatlanság.) Ezt pontosan kell tudnotok. Ne zavarodjatok össze, és ne tegyetek vaktában állításokat. Néha az emberek állapota rendkívül összetett; nem csupán egyféle, hanem akár két-három típus is keveredhet. Akkor hogyan határozod meg? Néha egyazon beállítottság két állapotban nyilvánul meg, néha háromban, de annak ellenére, hogy ezek az állapotok különbözőek, végtére is még mindig egyfajta beállítottságról van szó. Meg kell értenetek az igazságtól való idegenkedés e beállítottságát, és a mélyére kell ásnotok annak, hogy melyek az igazságtól való idegenkedés megnyilvánulásai. Így lesztek képesek igazán megérteni az igazságtól való idegenkedés e beállítottságát. Te idegenkedsz az igazságtól. Nagyon is jól tudod, hogy valami helyes – nem feltétlenül Isten szavairól vagy az igazságalapelvekről van szó, lehetnek ezek néha pozitív dolgok, helyes dolgok, helyes szavak, helyes javaslatok –, mégis azt mondod: „Ez nem az igazság, ezek csak a helyes szavak. Nem akarom hallgatni – én nem hallgatom emberek szavait!” Milyen beállítottság ez? Van benne arrogancia, hajthatatlanság és az igazságtól való idegenkedés is – mindezek a beállítottságtípusok jelen vannak. Mindenfajta beállítottság többféle állapotot szülhet. Egy állapot több különböző beállítottsághoz is kapcsolódhat. Tisztában kell lenned azzal, hogy ezeket az állapotokat milyen fajta beállítottságok szülik. Így képes leszel megkülönböztetni a romlott beállítottságok különféle fajtáit.

A négyféle romlott beállítottság közül, amelyekről az imént szóltunk a közösségben, bármelyik elég, hogy halálra ítéljen embereket – vajon túl messzire megyek, amikor ezt mondom? (Nem.) Hogyan jönnek létre az emberek romlott beállítottságai? Mind a Sátántól erednek. Az emberek magukba szívják a Sátán, az ördögök, valamint híres és kiemelkedő egyének által kibocsátott összes eretnekséget és tévtant, és így jönnek létre ezek a különböző romlott beállítottságok. Ezek a beállítottságok vajon pozitívak vagy negatívak? (Negatívak.) Milyen alapon mondod, hogy negatívak? (Az igazság alapján.) Mivel ezek a beállítottságok megsértik az igazságot és ellenállnak Istennek, továbbá ellenséges módon szemben állnak Isten természetével, mindazzal, amit Ő birtokol és ami Ő, ezért ha e romlott beállítottságok egyike megtalálható valakiben, az olyan emberré válik, aki ellenáll Istennek. Ha e négy beállítottság mindegyike megtalálható egy emberben, az problémát okoz, és az illető Isten ellenségévé vált, így a biztos halál az osztályrésze. Bármilyen beállítottság is az, ha az igazság segítségével teszed mérlegre, látni fogod, hogy a lényeg, amely mindegyikben megnyilvánul, teljesen Isten ellen irányul, szembeszegül Istennel és ellenséges Vele szemben. Ezért, ha beállítottságaid nem változnak meg, akkor nem leszel Istennel összeegyeztethető, gyűlölni fogod az igazságot, és Isten ellensége leszel.

Most pedig beszéljünk az ötödik fajta beállítottságról. Mondok nektek egy példát, ti pedig megpróbálhattok rájönni, miféle beállítottság ez. Képzeljük el, hogy két ember beszélget. Egyikük túlságosan szókimondó, és ezért a másik megsértődik. Ezt gondolja magában: „Miért sérted ennyire a büszkeségemet? Szerinted én hagyom, hogy mások kötekedjenek velem?” – és így gyűlölet alakul ki benne. A valóságban ezt a problémát könnyű megoldani. Ha valaki mondott valamit, amivel megsértette a másikat, de utána bocsánatot kér a beszélgetőpartnerétől, a dolog elmúlik. De ha a sértett fél nem tudja elengedni a dolgot, és számára „a bosszú hidegen tálalva a legédesebb”, az miféle beállítottság? (Rosszindulat.) Így van – ez bizony rosszindulat, és ennek az embernek ádáz beállítottsága van. A gyülekezetben egyeseket megmetszenek, mert nem végzik megfelelően a kötelességüket. Egy ember megmetszése közben gyakran elhangoznak olyan szavak, amelyek az illetőt megfeddik, sőt akár meg is szidják. Ez minden bizonnyal felzaklatja őt, ezért mentségeket akar majd keresni és vissza akar szólni. Ilyesmiket mond: „Bár helyes, amit mondtál, amikor megmetszettél, néhány mondatod nagyon bántó volt, megaláztál és megsértetted az érzéseimet. Évek óta hiszek Istenben, keményen dolgozom, bár sohasem járulok hozzá semmihez – hogy bánhattál így velem? Hogyhogy nem metszel meg senki mást? Ezt nem tudom elfogadni és nem fogom eltűrni!” Ez egyfajta romlott beállítottság, nem igaz? (De.) Ez a romlott beállítottság csak panaszok, engedetlenség és ellenségeskedés formájában nyilvánul meg, de még nem bontakozott ki egészen, még nem tetőzött, bár már ad néhány jelet magáról, és már elkezdte elérni azt a pontot, ahol mindjárt kitör. Milyen az illető hozzáállása nem sokkal ezután? Nem veti alá magát, ingerültnek és dacosnak érzi magát, és kezd rosszindulatból cselekedni. Elkezdi megmagyarázni magának a dolgot: „A vezetőknek és dolgozóknak nincs mindig igazuk, amikor megmetszik az embereket. Ti, többiek talán képesek vagytok elfogadni, de én nem. Ti azért tudjátok ezt elfogadni, mert ostobák és gyámoltalanok vagytok. Én nem fogadom el! Beszéljük meg és lássuk, kinek van igaza, kinek nincs.” Ekkor az emberek közösséget vállalnak velük, és ezt mondják: „Függetlenül attól, hogy kinek van igaza, neked elsősorban engedelmeskedned kell. Egyáltalán lehetséges, hogy a kötelességedet teljesen makulátlanul végezted? Te mindent jól csinálsz? Még ha mindent jól csinálsz, akkor is hasznos számodra, ha megmetszenek! Oly sokszor közöltük veled az alapelveket, de te sohasem hallgattál ránk, inkább úgy döntöttél, hogy vaktában cselekszel a kedved szerint, zavart és komoly veszteségeket okozva a gyülekezet munkájában – akkor hát hogyhogy nem tűröd, hogy megmetsszenek? Lehet, hogy a megfogalmazás kemény, és nehéz meghallgatni, de ez normális, nem? Akkor hát min vitatkozol? Talán meg kellene engedni neked, hogy rosszat csinálj, másoknak pedig nem engedni meg, hogy megmetsszenek?” De képes lesz-e elfogadni a metszést, miután ezt hallotta? Nem. Továbbra is csak kifogásokat fog keresni és ellenáll. Milyen beállítottságot mutatott? Ördögit; ez egy ádáz beállítottság. Mire gondolt valójában? „Én nem tűröm, ha mások ingerelnek. Senki ne próbáljon hozzáérni még egy hajszálamhoz se! Ha megmutatom neked, hogy nem jó belém kötni, a jövőben nem mersz majd megmetszeni. Akkor én győztem, nem igaz?” Nos? A beállítottság lelepleződött, ugye? Ez egy ádáz beállítottság. Az ádáz beállítottsággal rendelkező emberek nemcsak idegenkednek az igazságtól – egyenesen gyűlölik az igazságot! Amikor metszésnek vetik alá őket, ők vagy menekülni próbálnak, vagy semmibe veszik – a szívükben hihetetlenül ellenségesek. Nem egyszerűen arról van szó, hogy kifogásokkal állnak elő. Egyáltalán nem ez a hozzáállásuk. Nem működnek együtt, ellenállnak, még feleselnek is, mint valami hárpia. A szívükben ezt gondolják: „Értem, hogy megpróbálsz megalázni és szándékosan zavarba hozni engem, és bár szemtől szemben nem merek ellentmondani neked, megtalálom majd a módját, hogy visszavágjak! Azt hiszed, csak úgy megmetszhetsz és belém rúghatsz? Mindenkit a magam oldalára állítok, kipécézlek téged, és meglátod, milyen, amikor a hóhért akasztják!” Ezt gondolják a szívükben; ádáz beállítottságuk végre megmutatkozott. Hogy elérjék céljukat és kiadják magukból a haragjukat, mindent megtesznek, hogy kifogásokat találjanak, amelyek segítségével igazolhatják magukat és mindenkit a maguk oldalára állíthatnak. Csak ekkor lesznek elégedettek és enyhülnek meg. Ez rosszindulat, nem igaz? Ez egy ádáz beállítottság. Amíg meg nem metszik őket, ezek az emberek olyanok, mint a ma született bárány. Amikor aztán metszésnek vetik alá őket, vagy amikor leleplezik valódi énjüket, a bárány azonnal farkassá változik, és kiütközik a farkastermészetük. Ez egy ádáz beállítottság, nem? (De.) Akkor hát miért van az, hogy többnyire nem látható? (Nem provokálták őket.) Így van, nem provokálta őket senki, és az érdekeik nem kerültek veszélybe. Ahogy a farkas sem fal fel téged, amikor nem éhes – de mondhatnád ilyenkor, hogy nem farkas? Ha ahhoz, hogy farkasnak nevezd, megvárnád, amíg megpróbál felfalni, az már túl késő lenne, nem igaz? Mindig ébernek kell lenned, akkor is, amikor még nem próbált felfalni. Ha a farkas nem fal fel, az nem jelenti azt, hogy nem is akar felfalni, csak azt, hogy még nem jött el az ideje – de amikor eljön az idő, farkastermészete lecsap rád. A metszés minden embertípust felfed. Egyesek ezt gondolják magukban: „Miért én vagyok az egyetlen, akit megmetszenek? Miért mindig én vagyok terítéken? Talán könnyű célpontnak tartanak? Én nem vagyok az a fajta ember, akivel szórakozhattok!” Milyen beállítottság ez? Hogy lenne ő az egyetlen, akit megmetszenek? Valójában nem így van. Közületek ki nem részesült még metszésben? Mind átestetek rajta. Néha egyes vezetők és dolgozók önfejűek és meggondolatlanul végzik munkájukat, vagy pedig nem a munkavégzés szabályai szerint hajtják azt végre – és a legtöbbjüket megmetszik. Ennek célja, hogy védjék a gyülekezet munkáját és megakadályozzák, hogy egyesek elkanászodjanak. Ez nem azért történik, hogy egy konkrét egyént állítsanak pellengérre. Amit mondott, nyilvánvalóan a tények eltorzítása, ami szintén egy ádáz beállítottság megnyilvánulása.

Milyen más módokon nyilvánul meg egy ádáz beállítottság? Hogyan kapcsolódik az igazságtól való idegenkedéshez? Valójában, amikor az igazságtól való idegenkedés komolyan nyilvánul meg, az ellenállás és ítélkezés jellemzőivel, az egy ádáz beállítottságot hoz napfényre. Az igazságtól való idegenkedés többféle állapotot foglal magában, az igazság iránti érdeklődés hiányától az igazsággal szembeni ellenszenvig, ami Isten megítéléséig és Isten kárhoztatásáig fajul. Amikor az igazságtól való idegenkedés elér egy bizonyos pontig, az emberek hajlamosak megtagadni Istent, gyűlölni Istent és szembeszegülni Istennel. Ezek az állapotok egy ádáz beállítottságot képeznek, nem? (De.) Ezért azok, akik idegenkednek az igazságtól, egy még súlyosabb állapotban vannak, ezen belül pedig egyfajta beállítottság van: az ádáz beállítottság. Például egyesek elismerik, hogy mindent Isten irányít, amikor azonban Isten elvesz tőlük, és az érdekeik veszteséget szenvednek, kifelé nem panaszkodnak vagy nem helyezkednek szembe, belül azonban hiányzik belőlük az elfogadás és az alávetettség. Hozzáállásuk abban merül ki, hogy passzívan ülnek és várják a pusztulást – ez pedig egyértelműen az igazságtól való idegenkedés állapota. Van egy másik, még súlyosabb állapot is: ők nem passzívan ülnek és várják a pusztulást, hanem inkább ellenszegülnek Isten rendelkezéseinek és vezénylésének, és ellenszegülnek annak, hogy Isten elvegyen tőlük dolgokat. Hogyan szegülnek ellen? (Azáltal, hogy megszakítják és megzavarják a gyülekezet munkáját, vagy szabotálnak dolgokat, és a saját királyságukat próbálják felállítani.) Ez az egyik formája. Egyes gyülekezetvezetők, miután leváltották őket, mindig megszakítanak dolgokat és zavarják a gyülekezetet azzal, ahogyan a gyülekezeti életet élik, ellenállnak mindennek, amit az újonnan választott vezető mond, semminek nem engedelmeskednek, és a hátuk mögött áskálódni próbálnak ellenük. Milyen beállítottság ez? Ez egy ádáz beállítottság. Valójában ezt gondolják: „Ha én nem lehetek vezető, akkor senki más sem tarthatja meg ezt a pozíciót, én elüldözök mindenkit! Ha téged kitúrlak, én kerülök hatalomra, mint azelőtt!” Ez nem pusztán az igazságtól való idegenkedés, ez ádázság! Státuszért könyökölni, területért könyökölni, személyes érdekekért és hírnévért könyökölni, mindenáron bosszút állni, mindent elkövetni, minden képességet latba vetni, minden tőlük telhetőt megtenni, hogy a céljaikat elérjék, hogy megmentsék a saját hírnevüket, büszkeségüket és státuszukat, vagy hogy kielégítsék a bosszúvágyukat – mindezek az ádázság megnyilvánulásai. Az ádáz beállítottsághoz kapcsolódó egyes viselkedésformák esetében az ember sok mindent mond, ami zavaró és rendbontó, más esetekben sok rosszat tesz, hogy a saját céljait elérje. Mind szavaikat, mind cselekedeteiket tekintve, minden, amit az ilyen emberek csinálnak, szemben áll az igazsággal, sérti az igazságot, és mind egy ádáz beállítottság megmutatkozása. Egyesek képtelenek felismerni ezeket a dolgokat. Ha a hibás beszéd vagy viselkedés nem kirívó, nem ismerik fel, miről van szó. De azok számára, akik értik az igazságot, minden, amit gonosz emberek mondanak és tesznek, gonosz, és soha nem lehet benne semmi, ami helyes vagy összhangban áll az igazsággal; mondhatni, ezek a dolgok, amiket az ilyen emberek mondanak és tesznek, száz százalékban gonoszak, és teljes mértékben egy ádáz beállítottság megnyilatkozásai. Melyek a gonosz emberek motivációi, mielőtt kimutatják ezt az ádáz beállítottságot? Miféle célokat próbálnak elérni? Hogyan tehetnek ilyen dolgokat? Fel tudjátok ezt ismerni? Mondok nektek egy példát. Valakinek az otthonában történik valami. A házat a nagy vörös sárkány megfigyelés alá vonja, ezért nem térhet haza, ami nagy fájdalmat okoz neki. Néhány testvér befogadja őt, ő pedig látva, hogy a vendéglátói otthonában milyen szép és jó minden, ezt gondolja magában: „Hogyhogy a te otthonoddal nem történt semmi? Miért az én otthonommal történt? Ez nem fair. Ez így nem lesz jó, ki kell találnom valamit, hogy a te otthonoddal is történjen valami, és ne térhess haza. Majd én gondoskodom róla, hogy te is belekóstolj a nehézségbe, amit én elszenvedtem.” Függetlenül attól, hogy tesz-e valamit, hogy valóra válik-e mindez, hogy eléri-e a céljait, ez a szándék akkor is megvan benne. Ez egyfajta beállítottság, nem igaz? (De.) Ha ő nem élhet jó életet, másnak sem engedi. Milyen természetű az effajta beállítottság? (Rosszindulat.) Ádáz beállítottság – ez az ember undok! Ahogy a mondás tartja, velejéig rothadt. Ez jól leírja, hogy mennyire ádáz. Mi a természete ennek a beállítottságnak? Rajta, szedjétek ízekre, hogy amikor ez a beállítottság megnyilvánul az emberben, milyen motivációi, szándékai és céljai vannak! Mi a kiindulópontja e beállítottság kimutatásának? Mit szeretne elérni? Valami történt a saját otthonában, róla pedig jól gondoskodtak a vendéglátói otthonában – akkor hát miért akarja ezt elrontani? Hát csak akkor boldog, ha belerondított a vendéglátói életébe, hogy valami a vendéglátói otthonában is történjen, és ők se tudjanak hazatérni? Neki a saját érdekében védelmeznie kellene ezt a helyet, megakadályozni, hogy bármi baj érje, nem pedig ártani a vendéglátóinak, mivel ha nekik árt, azzal saját magának is árt. Akkor hát pontosan mi a célja azzal, hogy ezt akarja tenni? (Amikor az ő dolgai nem mennek jól, azt akarja, hogy senki más dolgai se menjenek jól.) Ezt hívják ádázságnak. Ő ezt gondolja: „Az én otthonomat elpusztította a nagy vörös sárkány, és most nincs többé otthonom. Neked azonban továbbra is van jó meleg otthonod, ahová hazatérhetsz. Ez nem fair. Nem bírom nézni, hogy te hazatérhetsz. Majd én ellátom a bajodat! Elintézem, hogy te se térhess haza, és úgy járj, mint én. Azt már fairnek fogom érezni.” Hát nem rosszindulatú és aljas dolog így tenni? Milyen természetre vall ez? (Ádázságra.) Minden, amit a gonosz emberek mondanak és tesznek, egy cél elérése érdekében történik. Milyen dolgokat csinálnak általában? Mi a legáltalánosabb dolog, amit az ádáz beállítottsággal rendelkező emberek csinálnak? (Megszakítják, megzavarják, tönkreteszik a gyülekezet munkáját.) (Szemtől szemben megpróbálják behízelegni magukat másokhoz, a hátuk mögött pedig áskálódnak ellenük.) (Rátámadnak másokra, bosszúállók, rosszindulatúan odamondogatnak másoknak.) (Híreszteléseket és rágalmakat terjesztenek.) (Mocskolnak, megítélnek, kárhoztatnak másokat.) Ezeknek a cselekedeteknek a természete, hogy megzavarják és tönkreteszik a gyülekezet munkáját, és ezek mind az Istennek való ellenállás és az Isten elleni támadás megnyilvánulásai, az ádáz beállítottság megannyi megnyilatkozása. Azok, akik képesek megtenni ezeket a dolgokat, kétségtelenül gonosz emberek, és mindazok, akikben megvannak az ádáz beállítottság bizonyos megnyilvánulásai, szintén gonosz emberekként határozhatók meg. Mi egy gonosz ember lényege? Az ördög, a Sátán lényege. Ez nem túlzás. Ti képesek vagytok-e ezekre a cselekedetekre? Ezek közül a cselekedetek közül melyekre vagytok képesek? (Az ítélkezésre.) Tehát meg mertek támadni embereket, vagy bosszút mertek állni rajtuk? (Néha bizony vannak ilyesfajta gondolataim, de nem merek ezek szerint cselekedni.) Csak ilyen gondolataitok vannak, de nem mertek azok szerint cselekedni. Ha egy alacsonyabb státuszú ember bántóan viselkedik veled, meg mernéd torolni? (Néha igen, képes vagyok ilyesmikre.) Ha ez az ember valóban félelmetes volna – ha nagyon jó kifejezőkészséggel rendelkezne, és bántana téged –, meg mernéd torolni? Talán csak néhányan nem félnének így tenni. Az ilyen embereknek, akik a gyengébe belekötnek, de az erőstől félnek, vannak ádáz beállítottságaik? (Igen.) Bármilyen viselkedés is az, és bárkire is irányul, ha képes vagy végrehajtani azt a gonosztettet, hogy bosszút állsz más testvéreken, ez azt bizonyítja, hogy van benned ádáz beállítottság. Ez az ádáz beállítottság kívülről nézve nem tűnik túl különbözőnek, de képesnek kell lenned megkülönböztetni, ahogy azt is, hogy kit veszel célba. Ha a Sátánnal szemben vagy harcias, és képes vagy leigázni és megalázni a Sátánt, azt vajon elvetemült beállítottságnak tekintjük? Nem. Ez annyit jelent, hogy kiállsz azért, ami helyes, és félelem nélkül nézel szembe az ellenségeddel. Ez annyit jelent, hogy van benned igazságérzet. Milyen körülmények között lehetne ezt elvetemült beállítottságnak tekinteni? Ha jó embereket vagy testvéreket zaklatnál, taposnál és aláznál meg, az elvetemült beállítottság lenne. Ezért rendelkezned kell lelkiismerettel és józan ésszel, elvek alapján kell hozzáállnod az emberekhez és dolgokhoz, képesnek kell lenned felismerni a gonosz embereket és az ördögöket, kell, hogy legyen benned igazságérzet, toleránsnak és türelmesnek kell lenned Isten választott népe és a testvérek iránt, és az igazságnak megfelelően kell gyakorolnod. Ez teljes mértékben helyes és megfelel Isten szándékainak. Az elvetemült beállítottsággal rendelkező emberek nem ilyen elvek szerint bánnak másokkal. Ha valaki, bárki is az, olyasmit tesz, ami bántó számukra, ők megpróbálnak visszavágni – ez elvetemültség. A gonosz emberek cselekedeteit nem irányítják alapelvek. Ők nem keresik az igazságot. Akár személyes dacból cselekednek, akár a gyengébe belekötnek és az erőstől félnek, akár bosszút merészelnek állni akárkin, ezek mind az ádáz beállítottsághoz tartoznak, és mind romlott beállítottságot alkotnak. Efelől semmi kétség.

Mi a legegyértelműbb megnyilvánulása egy ádáz beállítottságú személynek? Az, amikor egy naiv emberrel találkozik, akit könnyű bosszantani, és el is kezd kötekedni és szórakozni vele. Ez általánosan elterjedt jelenség. Amikor egy ember, aki viszonylag jószívű, lát egy naiv és gyáva személyt, részvétet érez iránta, és még ha nem is tud segíteni rajta, legalább nem zaklatja. Amikor látod, hogy valamelyik testvéred naiv, hogyan bánsz vele? Zaklatod vagy ugratod? (Én valószínűleg lenézném.) Lenézni másokat annak egy módja, ahogy látod, ahogy szemléled őket, egyfajta mentalitás, de hogy miként cselekszel irányukban és hogyan beszélsz velük, az a beállítottságodat jellemzi. Mondjátok, hogyan cselekedtek olyan emberek irányában, akik félénkek és gyávák? (Én parancsolgatok nekik és beléjük kötök.) (Amikor látom, hogy rosszul végzik a kötelességüket, diszkriminációval sújtom és kirekesztem őket.) Az általatok említett dolgok az ádáz beállítottság megnyilvánulásai, és az emberek beállítottságaihoz kapcsolódnak. Ezekből még sokkal több is van, úgyhogy nem szükséges részletezni őket. Találkoztatok már olyan emberrel, aki a halálát kívánta annak, aki megsértette őt, és még Istenhez is imádkozott, arra kérve Őt, hogy ítélje el az illetőt és törölje el a föld színéről? Bár egyetlen embernek sincs ilyen hatalma, a szívében mégis arra gondol, milyen jó lenne, ha neki lenne, vagy pedig Istenhez imádkozik, és Őt kéri arra, hogy tegye meg. Nektek vannak ilyen gondolataitok a szívetekben? (Amikor az evangéliumot terjesztjük, és gonosz emberekkel találkozunk, akik ránk támadnak és feljelentenek minket a rendőrségen, én gyűlöletet érzek irántuk, és ilyen gondolataim vannak: „eljön majd a nap, amikor Isten megbüntet benneteket”.) Ez egy elég objektív eset. Megtámadtak, szenvedtél, fájdalmat éltél át, sárba tiporták személyes integritásodat és önbecsülésedet – ilyen körülmények között a legtöbb ember nem tudná egykönnyen túltenni magát a dolgon. (Egyesek híreszteléseket terjesztenek a gyülekezetünkről az interneten, sok mindent állítanak rólunk, engem pedig nagyon feldühít, amikor ezeket olvasom, és sok gyűlölet van a szívemben.) Ez vajon ádázság, forrófejűség vagy normális emberi mivolt? (Normális emberi mivolt. Ha nem gyűlöljük a démonokat és Isten ellenségeit, az nem normális emberi mivolt.) Így van. Ez a normális emberi mivolt feltárulása, megnyilvánulása és reakciója. Ha az emberek nem gyűlölik a negatív dolgokat vagy nem szeretik a pozitív dolgokat, ha nincsenek lelkiismereti normáik, akkor nem is emberek. Ilyen körülmények között milyen cselekedeteket hajthat végre valaki, hogy ádáz beállítottság alakuljon ki benne? Ha ez a gyűlölet és utálat egy bizonyos fajta viselkedéssé alakul át, ha minden józan eszedet elveszíted, és a cselekedeteid túlmennek az emberi mivolt egy bizonyos határán, ha még arra is képes vagy, hogy megöld őket és megszegd a törvényt, az már ádázság, az már forrófejű cselekvés. Amikor az emberek értik az igazságot, és képesek felismerni a gonosz embereket, és gyűlölik az elvetemültséget, az normális emberi mivolt. De ha az emberek forrófejűen kezelik a dolgokat, akkor elvek nélkül cselekednek. Különbözik-e ez bármiben is a gonosztettek elkövetésétől? (Igen.) Van különbség. Ha egy ember rendkívül rossz, rendkívül ádáz, rendkívül gonosz, rendkívül erkölcstelen, te pedig erős ellenszenvet érzel iránta, és ez az ellenszenv eléri azt a pontot, hogy arra kéred Istent, hogy átkozza meg az illetőt, az rendben van. De az rendben van-e, ha Isten nem tesz semmit, miután már kétszer-háromszor is imádkoztál, ezért a saját kezedbe veszed a dolgot? (Nem.) Azt megteheted, hogy imádkozol Istenhez és kifejezed a nézeteidet és véleményedet, aztán kutatod az igazságalapelveket, és ez esetben képes leszel helyesen kezelni a dolgokat. De ne követeld Istentől és ne próbáld rákényszeríteni Őt, hogy fizessen meg a nevedben, és még kevésbé engedd, hogy a forrófejűséged ostobaságokra vegyen rá. Közelítsd meg racionálisan a dolgot. Légy türelmes, várd ki Isten idejét, és tölts több időt azzal, hogy Istenhez imádkozol. Nézd, hogyan cselekszik Isten bölcsességgel a Sátán és az ördögök irányában, és így te is képes leszel türelmes maradni. Racionálisnak lenni annyit tesz, mint mindezt Istenre bízni és engedni, hogy Isten cselekedjen. Ezt kell tennie egy teremtett lénynek. Ne cselekedj indulatból. Indulatból cselekedni nem elfogadható Isten számára, Isten ezt elítéli. Ilyenkor a beállítottság, amely az emberekben megnyilvánul, nem emberi gyengeség vagy múló harag, hanem ádáz beállítottság. Ha egyszer megállapításra kerül, hogy ez ádáz beállítottság, bajban vagy, és nem valószínű, hogy megmenekülsz. Ez azért van így, mert amikor az embereknek ádáz beállítottságaik vannak, hajlamosak a lelkiismeretükkel és értelmükkel ellentétben cselekedni, és nagy valószínűséggel megszeghetik a törvényt és megsérthetik Isten adminisztratív rendeleteit. Hogyan lehet tehát ezt elkerülni? Minimum három határt nem szabad átlépni. Az első: nem szabad olyasmit tenni, ami ellentétben áll a lelkiismerettel és a józan ésszel; a második: nem szabad megszegni a törvényt; a harmadik pedig: nem szabad megszegni Isten adminisztratív rendeleteit. Továbbá ne tégy semmi szélsőségeset és semmit, ami megzavarná a gyülekezet munkáját. Ha ezeket az alapelveket betartod, akkor legalábbis a biztonságod garantálva lesz, és nem fognak kivetni. Ha ádáz módon ellenállsz, amikor megmetszenek, mert mindenféle gonosztetteket követtél el, akkor az még veszedelmesebb. Valószínű, hogy egyenesen Isten természetét sérted meg, és kisöpörnek vagy kiűznek a gyülekezetből. Az Isten természetének megsértéséért járó büntetés sokkal súlyosabb, mint a törvény megszegéséért járó – ez a sors rosszabb a halálnál is. A törvény megszegése legfeljebb börtönbüntetést von maga után; néhány nehéz év, aztán már kinn is vagy, ennyi volt. De ha Isten természetét sérted meg, örök büntetést fogsz elszenvedni. Ezért, ha az ádáz beállítottságú emberekben nincs racionalitás, rendkívüli veszélyben vannak, hajlamosak gonosztetteket elkövetni, és biztosan utoléri őket a büntetés és a megtorlás. Ha az emberekben van egy kis racionalitás, képesek az igazságot keresni és alávetni magukat neki, és képesek megállni, hogy ne kövessenek el túl sok gonoszságot, akkor mindenképpen van reményük a megmenekülésre. Az ember számára létfontosságú, hogy legyen benne józan ész és racionalitás. Egy értelmes ember valószínűleg elfogadja az igazságot, és helyén kezeli azt, ha megmetszik. Akiben viszont nincs józan ész, az veszélyben van, amikor megmetszik. Mondjuk, például, valaki nagyon dühös, miután egy vezető megmetszette. Kedve volna mendemondákat terjeszteni és megtámadni a vezetőt, de nem meri megtenni, mert fél, hogy bajt okoz. Ez a beállítottság azonban már megvan a szívében, és nehéz megmondani, hogy eszerint fog-e cselekedni vagy sem. Ha egyszer ott van valakinek a szívében ez a fajta beállítottság, ha egyszer léteznek ezek a gondolatok, akkor az illető már veszélyben van, még akkor is, ha épp nem cselekszik ezek szerint. Amikor a körülmények megengedik, amikor lehetősége nyílik rá, nagyon is meglehet, hogy megteszi. Amíg ádáz beállítottsága létezik, ha nem oldódik meg, ez az ember előbb-vagy utóbb gonosztettet fog elkövetni. Nos, milyen egyéb helyzetek vannak, amelyekben valaki ádáz beállítottságot fed fel? Mondjátok! (Én felületesen végeztem a kötelességemet, és nem sikerült eredményeket felmutatnom, így aztán az alapelveknek megfelelően a vezető leváltott engem, én pedig némiképp ellenszegülőnek éreztem magam. Aztán, amikor láttam, hogy ő romlott beállítottságot mutatott ki, arra gondoltam, írok egy levelet és feljelentem őt.) Ez az ötlet a semmiből jön? Egyáltalán nem. Ezt a természeted termelte ki magából. Előbb-utóbb az emberek természetében lévő dolgok feltárulnak, és nem lehet tudni, milyen esetben vagy kontextusban kerülnek napvilágra és válnak tettekké. Néha az emberek nem tesznek semmit, de csak azért, mert a helyzet nem teszi lehetővé. Ha azonban az illető olyasvalaki, aki az igazságra törekszik, akkor képes lesz az igazságot keresni, hogy ezt megoldja. Ha nem olyan ember, aki az igazságra törekszik, akkor úgy fog tenni, ahogy kedve tartja, és mihelyt a helyzet megengedi, gonosztettet fog elkövetni. Ezért, ha egy romlott beállítottság nem oldódik meg, rendkívül valószínű, hogy az emberek bajt hoznak a saját fejükre, és ez esetben le is kell majd aratniuk, amit elvetettek. Egyesek nem törekednek az igazságra, és állandóan felületesen végzik a kötelességeiket. Nem fogadják el, amikor megmetszik őket, sohasem tartanak bűnbánatot, végül pedig kizárják őket a közösségből, hogy elgondolkodjanak. Egyeseket azért menesztenek a gyülekezetből, mert folyamatosan zavarják a gyülekezet életét, és rothadt almává váltak; másokat azért űznek ki, mert mindenféle gonoszságot cselekednek. Ezért, bármilyen ember is valaki, ha gyakran mutat romlott beállítottságot, és nem keresi az igazságot, hogy megoldja azt, akkor hajlamos arra, hogy gonosztetteket kövessen el. Az emberiség romlott beállítottsága nemcsak arroganciából áll, hanem elvetemültségből és ádázságból is. Az arrogancia és az ádázság csak közös tényezők.

Tehát hogyan kellene megoldani a feltáruló ádáz beállítottság problémáját? Az embereknek fel kell ismerniük, hogy mi a saját romlott beállítottságuk. Egyesek beállítottsága különösen ádáz, rosszindulatú és arrogáns, és ezek az emberek teljesen gátlástalanok. Ez a gonosz emberek természete, és ezek az emberek mind közül a legveszélyesebbek. Amikor ilyen emberek vannak hatalmon, az ördögök vannak hatalmon, Sátánok vannak hatalmon. Isten házában minden gonosz embert felfednek és kiiktatnak, mert mindenféle gonosztetteket követnek el. Amikor a gonosz emberekkel próbálod közölni az igazságot vagy próbálod megmetszeni őket, nagy az esélye, hogy rád támadnak vagy elítélnek téged, vagy akár még bosszút is állnak rajtad, ami mind annak a következménye, hogy olyan rosszindulatú a beállítottságuk. Ez valójában nagyon is elterjedt. Például lehet, hogy két ember nagyon jól kijön egymással, nagyon figyelmesek és megértőek egymás iránt – de végül egyetlen, az érdekeiket érintő dolog szembefordítja őket egymással, és megszakítják egymással a kapcsolatot. Egyesek még ellenséggé is válnak, és megpróbálnak egymáson bosszút állni. Ezek mind rendkívül ádázak. Ami az emberek kötelességteljesítését illeti, észrevettétek-e, milyen dolgok nyilvánulnak meg és tárulnak fel, amelyek az ádáz beállítottság körébe sorolhatók? Ezek a dolgok kétségkívül léteznek, és ki kell gyomlálnotok őket. Ez segíteni fog nektek megkülönböztetni és felismerni ezeket a dolgokat. Ha nem tudjátok, hogyan gyomláljátok ki és ismerjétek fel őket, soha nem lesztek képesek felismerni a gonosz embereket. Miután antikrisztusok vezették félre őket és az irányításuk alá kerültek, egyesek élete kárt szenved, és csak akkor tudják meg, mi is egy antikrisztus, és mi az ádáz beállítottság. Az igazságról alkotott megértésetek túlságosan felületes. Megértésetek a legtöbb igazságról megreked a beszéd vagy leírás szintjén, vagy pedig csak a szavakat és doktrínákat értitek, de azok egyáltalán nem illeszkednek a valósághoz. Miután sok igehirdetést meghallgattatok, úgy tűnik, van a szívetekben megértés és megvilágosodás; de mihelyt a valósággal kerültök szembe, még mindig nem tudjátok a maguk valójában felismerni a dolgokat. Elméletileg mindannyian tudjátok, melyek egy antikrisztus megnyilvánulásai, de amikor egy valódi antikrisztus kerül a szemetek elé, képtelenek vagytok antikrisztusként felismerni. Ez azért van, mert túl kevés tapasztalattal rendelkeztek. Amikor már több tapasztalatot szereztél, amikor már elég kárt tettek benned az antikrisztusok, akkor már nagyszerűen fel tudod majd ismerni őket igazi valójukban. Ma, bár a legtöbb ember lelkiismeretesen hallgatja az igehirdetéseket az összejöveteleken, és az igazságra akar törekedni, mégis miután hallották az igehirdetést, csak a szó szerinti jelentését értik, nem jutnak tovább az elméleti szintnél, és képtelenek megtapasztalni az igazság gyakorlati oldalát. Ezért az igazságvalóságba való belépésük nagyon felületes, ami azt jelenti, hogy hiányzik belőlük a gonosz emberek és antikrisztusok felismerésének képessége. Az antikrisztusok a gonosz emberek lényegével rendelkeznek, de az antikrisztusokon és a gonosz embereken kívül vajon más embereknek nincs ádáz beállítottságuk? A valóságban nincsenek jó emberek. Amikor semmi baj nincs, csupa mosoly az arcuk, de mihelyt olyasmivel kerülnek szembe, ami sérti a saját érdekeiket, mindjárt rút ábrázatot öltenek. Ez egy ádáz beállítottság. Ez az ádáz beállítottság bármikor felszínre törhet, hiszen akaratlan. Tehát mi is történik itt pontosan? Talán arról van szó, hogy az embert gonosz szellemek szállják meg? Vagy démoni reinkarnációról? Ha e kettő közül valamelyikről, akkor az illető egy gonosz ember lényegével rendelkezik, és nem lehet rajta segíteni. Ha a lényege nem egy gonosz ember lényege, hanem csak ez a romlott beállítottság van meg benne, akkor az állapota nem végzetes, és ha képes elfogadni az igazságot, még van remény, hogy megmenthető. Hogyan kell tehát megoldani egy ádáz, romlott beállítottságot? Először is, amikor dolgokkal kerülsz szembe, gyakran kell imádkoznod és reflektálnod arra, hogy milyen motivációid és vágyaid vannak. El kell fogadnod Isten vizsgálatát, és kordában kell tartanod a viselkedésedet. Továbbá nem szabad gonosz szavakat vagy viselkedést kinyilvánítanod. Ha valaki úgy találja, hogy rosszindulat és helytelen szándékok vannak a szívében, és rossz dolgokat akar tenni, akkor az igazságot kell keresnie, hogy megoldja ezt, meg kell találnia Isten erre vonatkozó szavait, hogy megértse és megoldja ezt a dolgot, imádkoznia kell Istenhez, az Ő védelmét kell kérnie, esküt kell tennie Istennek, és meg kell átkoznia magát, amikor nem fogadja el az igazságot, és gonosztettet követ el. Ha ily módon közösségben van Istennel, az védelmet ad az embernek, és megakadályozza, hogy gonoszságot tegyen. Ha valakivel történik valami, és gonosz szándékok bukkannak felszínre benne, de ő rájuk sem hederít, csak hagyja, hogy menjen minden a maga útján, vagy természetesnek veszi, hogy így kell cselekednie, akkor ő gonosz ember és nem olyasvalaki, aki őszintén hisz Istenben és szereti az igazságot. Az ilyen ember még mindig akar hinni Istenben, követni Őt, áldást nyerni és belépni a mennyei királyságba – lehetséges ez? Álmodozik. Az ötödik fajta beállítottság az ádázság. Ez is a romlott beállítottságokhoz kapcsolódó probléma, és ezt a témát nagyjából be is fejeztük.