Mi a célja az ember Istenbe vetett hitének? (Hogy megmeneküljön.) Az üdvösség az Istenbe vetett hit állandó témája. Tehát hogyan érhető el az üdvösség? (Úgy, hogy az igazságra törekszünk és mindig Isten színe előtt élünk.) Ez egyfajta gyakorlat. Mit lehet nyerni azzal, ha mindig Isten színe előtt élünk? Mi ennek a célja? (Hogy normális kapcsolatot építsünk Istennel.) (Hogy féljük Istent és kerüljük a rosszat, valamint hogy megértsük az igazságot és elérjük Isten igaz ismeretét.) És még mi? (Hogy az igazságot keressük, hogy az igazságot tegyük életünkké.) Ezek a dolgok gyakran elhangoznak az igehirdetésekben, ezek szellemi kifejezések. És még mi? (Hogy megtapasztaljuk, hogy Isten megmetsz bennünket, továbbá tapasztalni az Ő ítéletét, fenyítését, próbatételeit és finomítását, hogy elkezdjünk reflektálni önmagunkra, megismerni önmagunkat és az igazságot keresni, hogy e folyamat során megoldjuk romlott beállítottságunk problémáját, valamint hogy eljussunk Isten igaz ismeretére, és végre olyasvalakivé váljunk, aki rendelkezik az igazsággal és emberi mivolttal.) Úgy tűnik, sokat megértettetek az elmúlt évek igehirdetéseiből. Nos, ezek a dolgok, amelyeket megértetek, felhasználhatók-e tapasztalataitokban bizonyos valós problémák és nehézségek megoldására? Például helytelen gondolatok és eszmék, alkalmanként jelentkező negativitás és gyengeség, továbbá bizonyos elképzelésekkel és képzelődésekkel kapcsolatos problémák: meg lehet gyorsan oldani ezeket a gondokat? Egyesek talán képesek néhány kisebb problémát megoldani, de nagyobb, alapvető problémákkal még mindig küszködhetnek. Annak a megértési szintnek az alapján, amellyel ma rendelkeztek az igazságokról, vajon képesek lennétek szilárdan megállni, ha ugyanolyan típusú próbatételekkel kellene szembenéznetek, mint Jóbnak? (Elhatároznánk, hogy szilárdan megállunk, de nem tudjuk, milyen lenne az igazi érettségünk, ha valóban történne velünk valami.) De vajon nem kellene tudnotok, hogy milyen az igazi érettségetek, még akkor is, ha nem történt veletek semmi? Ezt nem tudni veszedelmes dolog! Tudjátok-e, melyek a gyakorlati vonatkozásai ezeknek a gyakran ismételt szellemi mondásoknak és állandósult kifejezéseknek? Értitek-e minden egyes ilyen kifejezés igazi mögöttes jelentését? Értitek-e, hogy pontosan mi bennük az igazság? Ha tudod, és megtapasztaltad ezeket a dolgokat, akkor ez azt bizonyítja, hogy érted az igazságot. Ha csak arra vagy képes, hogy néhány szellemi mondást és kifejezést ismételgess, de amikor ténylegesen megtapasztalsz valamit, nincs ezekből semmi hasznod, és nem képesek megoldani a gondjaidat, akkor ez azt bizonyítja, hogy miután éveken át hittél Istenben, még mindig nem érted az igazságot, és nem voltak valódi tapasztalataid. Mi a jelentése annak, hogy Én ezt mondom? Miután eddig eljutottak Istenbe vetett hitükben, az emberek egy kicsivel többet értenek az igazságból, mint a vallásosak vagy a nem hívők, értik Isten munkájának egyes vízióit, képesek betartani néhány szabályozást, és elmondható róluk, hogy valamennyire megértik és értékelik Isten szuverenitását és van néhány valódi felfogásuk róla – de vajon mindez hozott-e változást az életfelfogásukban? Egészében véve mindegyikőtök tud beszélni egy kicsit olyan gyakran hallott igazságokról, amelyek víziókhoz kapcsolódnak: Isten munkájának vízióiról, Isten munkájának céljáról, Isten szándékairól az emberiség számára; a tudás pedig, amelyről beszéltek, sokkal magasabb szintű, mint a vallásosaké – de képes mindez változást, vagy akár csak részleges változást okozni a beállítottságotokban? Tudjátok-e ezt mérni? Ez döntő fontosságú.

Nemrég hangzott el egy előadás arról, hogy pontosan hogyan lehet megismerni a földi Istent, hogyan kell a földi Istennel interakcióba lépni, és hogyan kell normális kapcsolatot létesíteni Istennel. Hát nem ezek a leggyakorlatiasabb kérdések? Ezek mind a gyakorlat aspektusához kapcsolódó igazságok, és azért beszélünk ezekről, hogy tájékoztassuk az embereket, hogyan kell Istenben hinni, hogyan kell Istennel interakciót folytatni és Istennel normális kapcsolatot építeni mindennapi életükben. Ami a gyakorlathoz kapcsolódó igazságokat illeti, mindazon igazságokat, amelyeket hallottatok, megértettetek és képesek vagytok gyakorlatba ültetni: képesek-e ezek megváltoztatni a beállítottságotokat? Mondhatjuk-e, hogy ha az emberek így ültetik gyakorlatba az igazságot, és valóban arra törekednek, hogy ezt elérjék, akkor az igazságot gyakorolják; és ha ezeket az igazságokat a valóságukká tették, akkor képesek változásokat elérni a beállítottságukban? (Mondhatjuk.) Sok ember nem is látja, mik a beállítottság változásai. Úgy gondolják, a beállítottság változásait képviseli, ha képesek sok szellemi doktrínát elismételni és sok igazságot megérteni. Ez nem igaz. Egy igazság megértésének pillanatától az igazság gyakorlatba ültetéséig, majd tovább a beállítottságban történő változásokig, az élettapasztalat hosszadalmas folyamata vezet. Hogyan értitek a beállítottság változásait? Mindannak során, amit mostanáig megtapasztaltatok, történtek-e változások az életfelfogásotokban? Talán nem is vagytok képesek belelátni ezekbe a dolgokba, és mindez problémát jelent. A „beállítottság változásai” kifejezésben szereplő „változás” szót igazából nem túl nehéz értelmezni, de mi az a „beállítottság”? (Az emberi létezés törvénye, a Sátán mérge.) És még mi? (Ami az emberben természetes, ami az élet lényegében benne van.) Folyton ezeket a szellemi kifejezéseket hozzátok fel, de ezek mind doktrínák és vázlatok, nem tartalmaznak részleteket. Ez nem az igazság lényegének megértése. Gyakran beszélünk a beállítottság változásairól, és az ilyen témákat mindig az emberek Istenbe vetett hitének legelejétől tárgyaljuk, akár összejövetelen vesznek részt, akár igehirdetést hallgatnak; ezek azok a dolgok, amikre az embereknek meg kell próbálniuk rájönni, amikor Istenben hisznek. Ami azonban azt illeti, hogy pontosan mik is a beállítottság változásai, volt-e változás a saját beállítottságukban, és lehetséges-e változást elérni – ezekről sok embernek fogalma sincs, soha nem is gondolt rá, és azt sem tudja, hol kezdjen neki az ezekről való gondolkodásnak. Mi a beállítottság? Ez egy fontos téma. Miután ezt megértetted, többé-kevésbé érteni fogod az olyan kérdéseket, hogy volt-e változás a beállítottságodban, milyen mértékben változott meg, hány változás történt benne, illetve történt-e változás a beállítottságodban bizonyos dolgok megtapasztalását követően. Ahhoz, hogy a beállítottság változásairól beszéljünk, először is tudnod kell, mi a beállítottság. Mindenki ismeri a „beállítottság” szót, mindenki találkozott már vele, az emberek mégsem tudják, mi a beállítottság. Hogy pontosan mi is a beállítottság, az nem magyarázható el világosan néhány szóban, és nem lehet úgy elmagyarázni, mint egy főnevet, mert túlságosan elvont és nem egykönnyen érthető. Mondok egy példát, amelyből majd megértitek. A juhok és a farkasok egyaránt állatok. A juhok füvet esznek, a farkasok húst. Ezt a természetük határozza meg. Ha egy nap a juhok húst ennének, a farkasok pedig füvet, megváltozott volna a természetük? (Nem.) Ha egy juh nem enne füvet, nagyon megéhezne. Ha húst adsz neki, megeszi, de továbbra is nagyon szelíden fog viselkedni veled szemben. Ez a beállítottság, a juh természetlényege. Milyen tekintetben mutatkozik meg egy juh szelídsége? (Nem támadja meg az embert.) Így igaz – ez szelíd beállítottság. A juhban megmutatkozó beállítottság az alkalmazkodás és az engedelmesség. Nem ádáz, hanem szelíd és kedves. A farkas másmilyen. Beállítottsága ádáz, és mindenféle kisebb állatot felfal. Egy éhes farkassal találkozni nagyon veszélyes, még akkor is megpróbálhat felfalni, ha nem provokálod. Egy farkas beállítottsága nem szelíd, nem kedves, hanem vad és kegyetlen, szikrányi együttérzés vagy szánalom nélkül. Ilyen egy farkas beállítottsága. A farkasok és juhok beállítottsága a természetlényegüket képviseli. Miért mondom ezt? Mert azok a dolgok, amelyek természetes módon feltárulnak bennük, kontextustól függetlenül, emberi befolyás vagy uszítás nélkül természetesen megmutatkoznak, nincs szükség hozzá további emberi behatásra. A farkasokból nem az emberek kényszerítik ki a vadságot és kegyetlenséget, a juhokban sem az emberek ültetik el a jóságot és szelídséget; ők ezekkel a dolgokkal születtek, ezek természetes módon megnyilvánuló dolgok, ez az ő lényegük. Ez a beállítottság. Ad-e ez a példa nektek némi rálátást arra, hogy mi a beállítottság? (Igen.) Ez nem fogalmi kérdés, nem valamiféle főnevet magyarázunk. Ebben igazság van. Mi tehát ebben az igazság? Az emberi beállítottság az emberi természethez kapcsolódik. Az emberi beállítottság és az emberi természet egyaránt a Sátántól való, ezek pedig ellentétesek és ellenségesek Istennel szemben. Ha az emberek nem kapják meg Isten üdvösségét, és nem változnak meg, akkor az, amit az emberek megélnek és természetes módon kimutatnak, csakis gonosz, negatív és az igazságot sértő – efelől semmi kétség.

Az imént a juhok és farkasok beállítottságáról beszéltünk. Ez két teljesen különböző állat. Mindegyiknek megvan a maga beállítottsága és megvannak bennük a dolgok, amelyek feltárulnak. De hogyan kapcsolódik mindez az emberi beállítottsághoz? Ha ezen a példán keresztül ismét megnézzük, pontosan mi is az emberi beállítottság, milyen romlott beállítottságok léteznek? (Általában abból, ha emberekkel interakcióba lépünk, megtudhatjuk, miféle beállítottságuk van. Például, miközben beszélünk valakivel, úgy érezhetjük, hogy köntörfalaz, hogy állandóan ködösít, úgyhogy mások nem tudják megállapítani, mire gondol valójában, ami azt jelenti, hogy hamis beállítottság lakozik benne. Abból, amit az emberek általában mondanak és tesznek, a cselekedeteikből és a viselkedésükből általános képet alkothatunk erről.) Az emberekkel folytatott interakcióból megláthatod a beállítottság bizonyos problémáit. Úgy tűnik, hogy miután hallottátok ezt a példát, van egy általános képetek a beállítottságokról. Tehát milyen romlott beállítottságai vannak minden embernek? Melyek azok a beállítottságok, amelyekről nem tudnak az emberek, érezni is képtelenek őket, mégis kétségtelenül romlott beállítottságok? Mondjuk, például, hogy valaki nagyon szentimentális, és Isten azt mondja: „Te nagyon szentimentális vagy. Amikor olyasvalakiről van szó, akit kedvelsz, vagy a családoddal kapcsolatban merül fel valami, bárki is próbálja megérteni a helyzetüket, vagy hogy mi folyik valójában, te semmit nem vagy hajlandó elárulni róluk, és folyamatosan falazol nekik. Ez bizony szentimentalitás.” Az illető hallja ezt, megérti, elismeri és tényként fogadja el. Elismeri, hogy Isten szavai helyesek, hogy Isten szavai az igazság, és hálát ad Istennek, amiért leleplezte ezt neki. Látható ebből a beállítottsága? Egyértelmű-e, hogy elfogadja az igazságot, elfogadja a tényeket, nem szegül ellen és aláveti magát? (Nem. Attól függ, hogyan cselekszik, amikor problémákkal kerül szembe, és hogy amit mond és amit tesz, megegyezik-e egymással.) Nem jársz messze a lényegtől. Abban a pillanatban elfogadja – de később, amikor ilyesmi történik vele, nincs változás abban, ahogyan cselekszik. Ez egyfajta beállítottságot képvisel. Milyen beállítottságot? Akkor meghallgatta, aztán elgondolkodott rajta, és ezt mondta magában: „Hogyne tudnám, hogy szentimentális vagyok, azok után, hogy oly sok igehirdetést hallottam? Szentimentális vagyok, de hát ki nem az? Ha én nem falazok a családomnak és a hozzám közel állóknak, akkor vajon ki fog? Még egy rátermett embernek is szüksége van három másik ember támogatására.” Valójában ezt gondolja. Amikor eljön a cselekvés ideje, akkor azt, amit a szívében gondol és tervez, valamint Isten szavaival szembeni hozzáállását mind a beállítottsága határozza meg. Mi a hozzáállása? „Isten mondhat és leleplezhet bármit, amit csak akar, én pedig, amikor az Ő színe előtt állok, elfogadom, amit épp el kell fogadnom, de én már döntöttem, és nem áll szándékomban félretenni az érzéseimet.” Ez a beállítottsága? Megmutatkozott a beállítottsága és lelepleződött az igazi arca, ugye? Hát olyan ember ő, aki elfogadja az igazságot? (Nem.) Akkor hát mi ez? Ez makacsság. Isten színe előtt áment mondanak és elfogadást színlelnek, a szívük azonban nem mozdul. Nem veszik komolyan Isten szavait, nem veszik úgy, hogy azok az igazság, és még kevésbé ültetik gyakorlatba igazságként. Ez egyfajta beállítottság, nem igaz? És egy ilyen beállítottság vajon nem egy bizonyos fajta természet feltárása? (De igen.) Mi tehát a lényege ennek a fajta beállítottságnak? Hajthatatlanság? (Igen.) Hajthatatlanság: ez egyfajta emberi beállítottság, amely minden emberben megtalálható. Miért mondom, hogy ez egy beállítottság? Ez olyasmi, ami az emberek természetlényegéből fakad. Nem kell gondolnod rá, másoknak nem kell megtanítaniuk rá vagy a gondolataidon dolgozniuk, még a Sátánnak sem kell félrevezetnie téged; ez természetes módon nyilvánul meg benned, és a természetedből fakad. Vannak emberek, akik, bármilyen rossz dolgot csinálnak, mindig a Sátánt hibáztatják. Mindig ezt mondják: „A Sátán ültette a fejembe ezt a gondolatot, a Sátán vett rá, hogy megtegyem.” Minden rosszat a Sátánra kennek, és sohasem ismerik el a saját természetükben levő problémákat. Helyes ez? Hát nem rontott meg téged mélységesen a Sátán? Ha nem ismered be ezt, akkor hogyhogy a Sátán természete nyilvánul meg benned? Természetesen van olyan is, amikor a Sátán zavart okoz, például amikor egy gonosz ember vagy egy antikrisztus félrevezeti és beugratja az embereket, vagy amikor egy gonosz szellem munkálkodik és küld nekik gondolatokat – ezek azonban csak kivételek; legtöbbször az embereket sátáni természetük irányítja, és mindenféle romlott beállítottság nyilvánul meg bennük. Amikor az emberek saját preferenciáik és hajlamaik szerint cselekednek, amikor a maguk módján, a saját elképzeléseik és képzelgéseik szerint csinálnak dolgokat, akkor saját romlott beállítottságaik szerint élnek, és amikor ezek szerint élnek, saját természetük szerint élnek. Ezek vitathatatlan tények. Amikor az embereket sátáni természetük irányítja, amikor sátáni természetük szerint élnek, minden, ami megnyilvánul bennük, a saját romlott beállítottságuk; ezt nem lehet a Sátánra kenni, nem mondhatod, hogy ezek a Sátán által küldött gondolatok. Mivel az emberek mélységesen meg vannak rontva, a Sátánhoz tartoznak, és mivel az emberek nem különböznek a Sátántól, hanem eleven démonok, eleven Sátánok, ezért nem háríthatsz a Sátánra minden sátánit, ami megnyilvánul benned. Nem vagy különb, mint a Sátán, és ez a te romlott beállítottságod.

Milyen állapot van az emberekben, amikor hajthatatlan beállítottságuk van? Leginkább arról van szó, hogy makacsak és önelégültek. Mindig ragaszkodnak a saját ötleteikhez, mindig azt gondolják, hogy amit ők mondanak, az a helyes, teljesen rugalmatlanok és önfejűek. Ez a hajthatatlanság hozzáállása. Olyanok, mint egy elromlott lemez, nem hallgatnak senkire, megváltoztathatatlanul leragadnak egy bizonyos eljárásnál, ragaszkodnak ahhoz, hogy azt végigcsinálják, akár helyes, akár helytelen; van ebben valami megtéretlenség. Ahogy a mondás tartja: „A döglött disznó nem fél a forró víztől.” Az emberek nagyon is jól tudják, mi a helyes cselekvés, és mégsem azt csinálják, hanem rendületlenül elutasítják az igazságot. Ez egyfajta beállítottság: hajthatatlanság. Miféle helyzetekben mutattok hajthatatlan beállítottságot? Gyakran vagytok hajthatatlanok? (Igen.) Nagyon gyakran! És mivel a hajthatatlanság a beállítottságod, ez elkísér létezésed minden napjának minden másodpercében. A hajthatatlanság meggátolja, hogy az emberek képesek legyenek Isten színe elé járulni, meggátolja, hogy képesek legyenek elfogadni az igazságot, és meggátolja, hogy képesek legyenek belépni az igazságvalóságba. Ha pedig nem vagy képes belépni az igazságvalóságba, történhet-e változás a beállítottságodnak ebben az aspektusában? Csak nagy nehézségek árán. Volt-e most bármi változás a hajthatatlan beállítottságotoknak ebben az aspektusában? És mennyi változás történt benne? Mondjuk, például, hogy régen rendkívül makacs voltál, de most történt benned egy kis változás: Amikor valamilyen problémával találkozol, van némi lelkiismeretesség a szívedben, és azt mondod magadnak: „Ebben a dologban igazságot kell gyakorolnom. Mivel Isten leleplezte ezt a hajthatatlan beállítottságot – mivel hallottam, és most már tudok róla –, ezért meg kell változnom. Amikor a múltban néhányszor ilyesmikkel találkoztam, a hús-vér testemet követtem és elbuktam, és ezzel nem vagyok elégedett. Most az igazságot kell gyakorolnom.” Ilyen elhatározással lehetséges az igazságot gyakorolni, és ez maga a változás. Amikor egy ideig így tapasztalod a dolgokat, és képes vagy több igazságot is gyakorlatba ültetni, ami nagyobb változásokhoz vezet, lázadó és hajthatatlan beállítottságod pedig egyre kevésbé mutatkozik meg, akkor vajon történt változás az életfelfogásodban? Ha lázadó beállítottságod láthatólag egyre jobban csökkent, és Isten iránti alávetettséged egyre nagyobb lett, akkor valódi változás történt. Tehát milyen mértékben kell megváltoznod, hogy elérd az igazi alávetettséget? Akkor értél el sikert, ha már a legcsekélyebb hajthatatlanság sincs benned, csakis alávetettség. Ez egy lassú folyamat. A beállítottság változásai nem egyik napról a másikra történnek, hanem hosszú tapasztalási időszakok kellenek hozzájuk, talán még egy egész emberélet is. Néha sok nagy nehézség elszenvedésére van szükség, olyan nehézségekre, amelyek hasonlók a halálhoz és a halálból való visszatéréshez, és amelyek fájdalmasabbak és nehezebbek, mint a csontjaidról lekapartatni a mérget. Tehát volt-e változás hajthatatlan beállítottságotokban? Tudjátok-e ezt mérni? (Azelőtt úgy hittem, hogy bizonyos dolgokat egy bizonyos módon kell csinálni. Amikor mások eltérő szempontot vetettek fel, meg sem hallgattam, és csak akkor tértem észhez, amikor komoly kudarcok értek. Most már egy kicsit jobban vagyok. Még mindig ellenállok, amikor mások eltérő nézetekkel állnak elő, de később képes vagyok ezt-azt elfogadni abból, amit mondanak.) A hozzáállás megváltoztatása egy másik fajta változás; ez azt jelenti, hogy egy kis változás már történt. Nem úgy van, mint azelőtt, amikor tudtad, hogy a másiknak igaza van, de elutasítottad és nem voltál hajlandó elfogadni, hanem továbbra is a saját hajlamaidhoz ragaszkodtál; ez most már nem így van. A hozzáállásod megfordult. Mennyit változtál, ennyi változás után? Még tíz százalékot sem. Tíz százaléknyi változás minimum azt jelenti, hogy miután a másik elmondta a maga eltérő szempontját, nincs benned az ellenállásnak semmiféle érzése vagy nincsenek tiltakozó gondolataid, hanem normális a hozzáállásod. Bár szívedben még mindig nem fogadtad el, még sincs hajthatatlan hozzáállásod, meg tudod ezt beszélni az illetővel, amikor gyakorolsz, van benned némi alávetettség, és nem csak a saját ötleteid szerint cselekszel. Később előfordul, hogy ragaszkodsz a saját ötleteidhez, de az is, hogy képes vagy elfogadni, amit mások mondanak. A beállítottság változásai hol előre, hol visszafelé haladnak. Kimondhatatlan kudarcokat kell megtapasztalnod, hogy elérj egy kis változást, és kimondhatatlan bukásokat, hogy sikeres légy, így a beállítottságod nem egykönnyen változik meg több évnyi próbatétel és finomítás megtapasztalása nélkül. Néha, amikor az emberek jó elmeállapotban vannak, képesek elfogadni helyes dolgokat, amelyeket mások mondanak, de amikor úgy érzik, a padlón vannak, nem keresik az igazságot. Hát nem késleltet ez dolgokat? Néha, amikor nem jössz ki jól a társaddal, nem keresed az igazságalapelveket, hanem a Sátán filozófiái szerint élsz. Néha, amikor együttműködsz másokkal, akiknek a képessége jobb, mint a tied, sőt ők maguk is jobbak, mint te, úgy érzed, ők korlátoznak téged, és nincs bátorságod ragaszkodni az elveidhez, amikor problémába ütközöl. Néha te vagy jobb, mint a társad, és ő cselekszik ostobán, te pedig lenézed őt, és nem vagy hajlandó közölni vele az igazságot. Néha szeretnéd az igazságot gyakorolni, de a hús-vér test érzései korlátoznak. Néha a hús-vér test örömeire áhítozol, és bár talán szeretnél, nem vagy képes fellázadni a hús-vér test ellen. Néha meghallgatsz egy igehirdetést és megérted az igazságot, de képtelen vagy azt gyakorlatba ültetni. Vajon könnyű megoldani ezeket a problémákat? Magadtól nem könnyű megoldani őket. Isten csak annyit tehet, hogy próbatételeknek és finomításnak veti alá az embereket, nagy szenvedéseknek téve ki őket, hogy végül ürességet érezzenek magukban az igazság nélkül, mintha nem tudnának az igazság nélkül élni. Ez finomítja az embereket, hogy fejlődjön a hitük, és azt az érzést kelti bennük, hogy küzdeniük kell az igazságért, hogy a szívük nem fog megnyugodni, amíg gyakorlatba nem ültetik az igazságot, és nagy kínt élnek át, ha nem vethetik alá magukat Istennek. Ilyen hatást érnek el a próbatételek és a finomítás. Ilyen nehezek a beállítottság változásai. Miért mondom nektek, hogy nem könnyűek? Talán nem félek attól, hogy negatívakká váltok? Azért mondom, hogy tudassam veletek, mennyire fontosak a beállítottság változásai. Azt szeretném, ha mindannyian odafigyelnétek erre, ha nem kergetnétek többé azokat a valószerűtlen, képmutató és hamisan szellemi délibábokat, ha nem követnétek többé folyton azokat a képzeletszőtte szellemi doktrínákat, gyakorlatokat és előírásokat; ha így tesztek, az csak kárt tesz bennetek, és semmi hasznotok nem lesz belőle.

Az előbb a beállítottság egyik aspektusáról, a hajthatatlanságról beszéltünk. A hajthatatlanság egy olyan gyakori hozzáállás, amely az emberek szíve mélyén rejtőzik. Általában kívülről nézve nem egyértelmű, de amikor nyilvánvaló, akkor már könnyű felfedezni, és az emberek azt mondják: „Ő bizony csökönyös! Egyáltalán nem fogadja el az igazságot – annyira hajthatatlan!” A hajthatatlan beállítottságú emberek egyetlen megközelítésnél ragadnak le, egyetlen dologhoz ragaszkodnak, és soha el nem engedik. Nos hát, vajon ez az emberek beállítottságának egyetlen oldala? Természetesen nem – még sok más is van. Lássuk, meg tudjátok-e mondani, miféle beállítottságot írok most le. Egyesek azt mondják: „Én Isten házában nem vetem alá magam senkinek, csak Istennek, mert egyedül Isten rendelkezik az igazsággal; az emberek nem rendelkeznek az igazsággal, a beállítottságaik romlottak, semmire, amit mondanak, nem lehet támaszkodni, ezért én csak Istennek vetem alá magam.” Helyesen mondják ezt? (Nem.) Miért nem? Miféle beállítottság ez? (Arrogáns és önhitt.) (A Sátán és az arkangyal természete.) Ez arrogáns beállítottság. Ne mondjátok mindig, hogy ez a Sátán és az arkangyal természete, ez a megfogalmazás túlságosan tág és meghatározatlan. A Sátán és az arkangyal romlott természetéből túl sok van. Az arkangyalról, démonokról és a Sátánról szóló beszéd összességében véve túl általános, és nem egykönnyen érthető az emberek számára. Ha csak annyit mondunk, hogy ez arrogáns beállítottság, az konkrétabb. Természetesen nem ez az egyetlen beállítottság, amelyet kimutatnak, csak arról van szó, hogy az arrogáns beállítottság nagyon szembetűnően megmutatkozik. Ha azt mondjuk, ez arrogáns beállítottság, azt az emberek könnyen meg tudják érteni, ezért ez a megfogalmazás a legmegfelelőbb. Bizonyos embereknek vannak készségeik, adottságaik, van némi rátermettségük, és tettek már néhány dolgot a gyülekezetért. Ezek az emberek a következőképpen gondolkodnak: „A ti Istenbe vetett hitetek arról szól, hogy egész nap Isten szavát olvassátok, másoljátok, írjátok, memorizáljátok, mint valami szellemi emberek. Mi ennek az értelme? Képesek vagytok-e bármi valóságosat tenni? Hogyan nevezhetitek magatokat szelleminek, ha nem csináltok semmit? Nektek nincs életetek. Nekem van életem, és minden, amit teszek, valóságos.” Milyen beállítottság ez? Vannak különleges készségeik, adottságaik, tudnak egy kevés jót tenni, és úgy veszik, hogy ez az élet. Ennek következtében senkinek nem engedelmeskednek, senkit nem félnek kioktatni, mindenki mást lenéznek – ez arrogancia? (Igen.) Ez arrogancia. Általában milyen körülmények között tanúsítanak az emberek arroganciát? (Amikor tehetségesek vagy különleges készségeik vannak, amikor meg tudnak tenni egyes gyakorlati dolgokat, amikor tőkéjük van.) Ez egyfajta szituáció. Akkor vajon az olyan emberek, akik nem tehetségesek, vagy nincsenek különleges képességeik, nem arrogánsak? (Ők is arrogánsak.) Az ember, akiről az imént beszéltünk, gyakran mondja: „Én nem vetem alá magam senkinek, csak Istennek” – és ennek hallatán az emberek ezt gondolják magukban: „Milyen alávetett az igazságnak ez az ember, senkinek nem veti alá magát, csak az igazságnak: helyes, amit mond!” Valójában ezekben a látszólag helyes szavakban ott van egyfajta arrogáns beállítottság: „Én nem vetem alá magam senkinek, csak Istennek” – ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy senkinek sem veti alá magát. Kérdezlek benneteket, vajon akik ilyen szavakat mondanak, valóban képesek alávetni magukat Istennek? Soha nem is voltak képesek alávetni magukat Istennek. Akik képesek ilyen szavakat kiejteni a szájukon, kétségkívül a legarrogánsabbak mindenki közül. Kívülről nézve helyesnek tűnik, amit mondtak – de valójában ez az arrogáns beállítottság megnyilvánulásának legsunyibb módja. Ezzel a „csak Istennek” kifejezéssel saját észszerűségüket próbálják bizonyítani, de valójában olyan ez, mint ha valaki aranyat ásna el, aztán kitűzne fölé egy táblát ezzel a szöveggel: „Itt nincs arany elásva.” Hát nem ostobaság ez? Mit mondotok, melyik fajta ember a legarrogánsabb? Milyen dolgokat mondhatnak az emberek, amiktől a legarrogánsabbnak tűnnek? Talán hallottatok már korábban néhány arrogáns dolgot. Mi a legarrogánsabb ezek közül? Tudjátok? Meri-e bárki ezt mondani: „Én nem vetem alá magam senkinek, még a mennynek vagy a földnek sem, még Isten szavainak sem”? Csak a nagy vörös sárkánydémon meri ezt mondani. Senki, aki hisz Istenben, nem mondana ilyet. Ha azonban azok, akik Istenben hisznek, ezt mondják: „Én nem vetem alá magam senkinek, csak Istennek”, akkor nem sokban különböznek a nagy vörös sárkánytól: megosztva vezetik a világranglistát, ők a legarrogánsabbak. Mit mondotok: az emberek mind arrogánsak, de van-e különbség az arroganciájukban? Hol tesztek különbséget? Minden romlott emberi lénynek vannak arrogáns beállítottságai, de arroganciájukban különbségek vannak. Amikor egy ember arroganciája elért egy bizonyos szintet, akkor már minden józan eszét elvesztette. A különbség abban áll, hogy van-e értelme annak, amit mond valaki. Egyesek arrogánsak ugyan, de még mindig van egy kis józan eszük. Ha képesek elfogadni az igazságot, akkor még van reményük az üdvösségre. Mások annyira arrogánsak, hogy nincs már eszük – arroganciájuknak nincs határa –, és az ilyen emberek soha nem volnának képesek elfogadni az igazságot. Ha az emberek annyira arrogánsak, hogy nincs eszük, akkor minden szégyenérzetüket elveszítik, és már csak bolond módon arrogánsak. Ezek mind az arrogáns beállítottság feltárulásai és megnyilvánulásai. Hogy mondhatnának ilyet, hogy „én nem vetem alá magam senkinek, csak Istennek”, ha nem lenne arrogáns beállítottságuk? Másképp biztosan nem mondanák ezt. Kétségkívül, ha valakinek arrogáns beállítottsága van, akkor megvan benne az arrogancia megnyilvánulása, és az illető kétségtelenül arrogáns dolgokat fog mondani és tenni, mivel híjával van mindenféle józan észnek. Egyesek azt mondják: „Nekem nincs arrogáns beállítottságom, de ilyen dolgok nyilvánulnak meg bennem.” Megállják-e a helyüket ezek a szavak? (Nem.) Mások azt mondják: „Nem tudom megállni. Ha egy pillanatra nem vigyázok, máris előállok valami arrogáns dologgal.” Megállják-e a helyüket ezek a szavak? (Nem.) Miért nem? Mi a kiváltó oka ezeknek a szavaknak? (Az önismeret hiánya.) Nem. Tudják ők, hogy arrogánsak, de amikor hallják, hogy mások így gúnyolják őket: „Hogyhogy ilyen arrogáns vagy? Mire föl vagy ilyen arrogáns?” – elszégyellik magukat, és ezért mondanak ilyeneket. A büszkeségük ezt nem bírja, mentséget keresnek, hogy ezt leplezzék, álcázzák és becsomagolják, valamint felmentsék magukat. Ezért a szavaik nem hitelesek. Ha az arrogáns beállítottságod még nem oldódott meg, akkor is arrogáns vagy, amikor nem beszélsz. Az arrogancia benne van az emberek természetében, a szívükben rejtőzik, és bármikor megmutatkozhat. Így, amíg nem történik változás a beállítottságukban, az emberek arrogánsak és önelégültek maradnak. Mondok egy példát. Egy újonnan megválasztott vezető érkezik egy gyülekezetbe, és felfedezi, hogy az emberek eléggé lelkesedés nélkül néznek rá, és ez tükröződik az arckifejezésükben is. Magában így gondolkodik: „Talán nem látnak engem szívesen itt? Én vagyok az újonnan választott vezető; hogy kezelhettek engem ilyen hozzáállással? Miért nem vagytok tőlem lenyűgözve? A testvérek engem választottak, úgyhogy a szellemi érettségem nagyobb, mint a tiétek, nem igaz?” Ennek következtében tehát így szól: „Én vagyok az újonnan megválasztott vezető. Lehet, hogy egyesek nem fogadnak el, de nem számít. Versenyezzünk, hogy ki tanult meg fejből több idézetet Isten szavaiból, ki tudja közölni a víziók igazságait. Átadom a vezetői pozíciót bárkinek, aki nálam világosabban tud igazságokat közölni. Mit szóltok?” Miféle taktika ez? Amikor az emberek közömbösek vele szemben, ő elégedetlen, vissza akar vágni nekik, és meg akarja szorongatni őket; most, hogy ő a vezető, le akarja uralni az embereket – ő akar a csúcson lenni. Milyen beállítottság ez? (Arrogancia.) És könnyű egy arrogáns beállítottságot megoldani? (Nem.) Az emberek arrogáns beállítottsága nagyon gyakran megnyilvánul. Egyeseket felháborít, ha hallják, hogy mások a közösségben új megvilágosodásukról és megértésükről szólnak: „Nekem miért nincs ehhez hozzáfűznivalóm? Ez így nem lesz jó, gondolkodnom kell, és elő kell rukkolnom valami jobbal.” Ezért csak úgy ontják magukból a doktrínákat, megpróbálva túltenni másokon. Milyen beállítottság ez? Ez versengés a hírnévért és nyereségért; valamint arrogancia is. Ami a beállítottságot illeti, lehet, hogy éppen csendben ülsz, nem mondasz és nem csinálsz semmit, de a beállítottság akkor is létezik a szívedben, és akkor is megmutatkozhat a gondolataidban és az arckifejezésedben. Még ha az emberek megpróbálnak mindenféle módot találni, hogy elnyomják vagy ellenőrzés alatt tartsák, és nagyon odafigyelnek, hogy ne engedjék megnyilatkozni – használ ez bármit? (Nem.) Egyesek azonnal felismerik, ha valami arrogánsat mondtak: „Már megint kimutattam arrogáns beállítottságomat – milyen megalázó! Soha többé nem szabad semmi arrogánsat mondanom.” De hiába esküszöl meg, hogy befogod a szádat, semmi haszna, mert nem rajtad múlik, hanem a beállítottságodon. Ezért, ha nem akarod, hogy arrogáns beállítottságod megnyilvánuljon, meg kell javítanod. Ez nem azt jelenti, hogy helyesbítesz néhány szót, vagy hogy kiigazítod az egyik módját annak, ahogy a dolgokat végzed, és még kevésbé azt, hogy betartasz valamilyen előírást. Azt jelenti, hogy megoldod a beállítottságod problémáját. Most, hogy beszéltem erről a témáról, hogy mi is pontosan a beállítottság, nem értettétek-e meg mélyebben és áthatóbban önmagatokat? (De igen.) Az önismeret nem azt jelenti, hogy ismerjük valakinek a kifelé mutatott jellemét, vérmérsékletét, rossz szokásait, a butaságokat és bolondságokat, amiket a múltban művelt – egyik sem ezek közül. Az önismeret azt jelenti, hogy valaki ismeri saját romlott beállítottságát és azt, hogy milyen gonosz dolgokra képes Istennel szemben. Ez kulcsfontosságú. Egyesek azt mondják: „Robbanékony vérmérsékletem van, és semmit nem tudok tenni ellene, hogy megváltoztassam. Mikor tudom megváltoztatni ezt a beállítottságot?” Mások pedig azt mondják: „Nagyon rosszul fejezem ki magam, nem tudok jól beszélni. Minden, amit mondok, végül megbánt másokat, vagy megsérti az érzéseiket. Mikor fog ez megváltozni?” Helyesen mondják ezt? (Nem.) Hol tévednek? (Ott, hogy nem ismerik fel az ember természetében lévő dolgokat.) Így van. A jellem nem határozza meg a természetet. Bármilyen jó is valakinek a személyisége, akkor is lehet romlott beállítottsága.

Az imént beszéltem a beállítottság két aspektusáról. Az első a hajthatatlanság volt, a második az arrogancia. Az arroganciára nem kell sok szót vesztegetnünk. Minden emberben megnyilvánul az arrogáns viselkedés, nektek pedig csak annyit kell tudnotok, hogy az arrogancia a beállítottság egy aspektusa. Van egy másik fajta beállítottság is. Egyes emberek soha senkinek nem mondják meg az igazat. Mielőtt másokkal beszélnek, mindent mérlegelnek és kicsiszolnak az elméjükben. Nem tudod megállapítani, hogy abból, amit mondanak, mi igaz és mi hamis. Ma ezt mondják, holnap azt, az egyik embernek ezt mondják, a másiknak azt. Minden, amit mondanak, ellentmond saját magának. Hogy lehet hinni az ilyen embereknek? Nagyon nehéz pontos képet kapni a tényekről, és egy egyenes szót sem lehet kihúzni belőlük. Milyen beállítottság ez? Ez csalárdság. Vajon könnyű megváltoztatni a csalárd beállítottságot? Ezt a legnehezebb megváltoztatni. Minden, ami a beállítottságokat érinti, az ember természetéhez kapcsolódik, és nincs, amit nehezebb megváltoztatni, mint az ember természetéhez kapcsolódó dolgokat. A mondás, mely szerint „a párduc nem rejtheti el foltjait”, teljesen igaz! Bármiről is beszélnek, bármit is csinálnak, a csalárd embereknek mindig megvannak a saját céljaik és szándékaik. Ha nincs ilyesmi, akkor nem is szólnak semmit. Ha megpróbálod megérteni, mik a céljaik és szándékaik, bezárkóznak. Ha véletlenül kicsúszik a szájukon valami, ami igaz, bármit megtesznek, hogy kigondolják, hogyan tudnák kiforgatni, hogy összezavarjanak, és ne tudhasd meg az igazságot. Bármit tesznek is a csalárd emberek, nem engedik, hogy arról bárki megtudja a teljes igazságot. Bármennyi időt tölt is velük az ember, senki nem tudja, valójában mi jár a fejükben. Ilyen a csalárd emberek természete. Bármennyit beszél is egy csalárd ember, mások soha nem tudják meg, mik a szándékai, mit gondol valójában, vagy hogy pontosan mit próbál elérni. Még a szülei sem tudják egykönnyen kiismerni. Csalárd emberek megértésével próbálkozni rendkívül nehéz, senki nem tudja megállapítani, hogy mit forgatnak a fejükben. A csalárd emberek így beszélnek és cselekednek: soha nem mondják ki, amit gondolnak, és soha nem közvetítik, ami valójában történik. Ez egyfajta beállítottság, nem igaz? Ha csalárd beállítottságod van, nem számít, mit mondasz vagy mit teszel – ez a beállítottság mindig ott van benned, irányít téged, ezért trükközöl és játszmákat űzöl, játszadozol más emberekkel, elleplezed az igazságot és látszatot tartasz fenn. Ez csalárdság. Milyen más konkrét viselkedésmódokat követnek a csalárd emberek? Mondok egy példát. Két ember beszélget. Egyikük az önismeretéről beszél. Ez az ember folyamatosan arról beszél, hogy mennyit fejlődött, és megpróbálja ezt elhitetni a másikkal, de nem mondja el neki a valós tényeket. Itt valamit rejteget, ez pedig egy bizonyos beállítottságra utal – a csalárdságra. Lássuk, fel tudjátok-e ismerni. Ez az ember így szól: „Mostanában megtapasztaltam néhány dolgot, és úgy érzem, az utóbbi évek során Istenbe vetett hitem hiábavaló volt. Nem nyertem semmit. Olyan szegény és szánalmas vagyok! A viselkedésem nem volt valami jó mostanában, de kész vagyok bűnbánatot tartani.” Ám bizonyos idővel azután, hogy ezt mondták, még mindig nem látszik rajtuk sehol a bűnbánat kifejeződése. Mi itt a probléma? Az, hogy hazudnak, és csőbe húznak másokat. Amikor mások ilyesmiket hallanak tőlük, ezt gondolják: „Ez az ember azelőtt nem törekedett az igazságra, de az a tény, hogy most képes ilyesmiket mondani, azt mutatja, hogy igaz bűnbánatot tartott. Efelől semmi kétség. Nem szabad úgy tekintenünk rá, mint azelőtt, hanem új, jobb fényben kell szemlélnünk őt.” Így töprengenek és gondolkodnak az emberek, miután ezeket a szavakat hallották. De vajon az illető jelenlegi állapota valóban olyan, amilyennek mondja? Valójában nem. Nem tartott igaz bűnbánatot, de a szavai azt az illúziót keltik, hogy igen, hogy jó irányba változott, és hogy már nem olyan, mint azelőtt. Ezt akarja elérni a szavaival. Azáltal, hogy ilyen beszéddel húzza csőbe az embereket, milyen beállítottságot árul el magáról? Csalárdság ez – és nagyon alattomos! Tény, hogy egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy Istenbe vetett hitükben kudarcot vallottak, és hogy szegények és szánalmasak. Szellemi szavakat és nyelvezetet vesznek kölcsön, hogy csőbe húzzák az embereket és elérjék céljukat, hogy mások jó véleménnyel legyenek és jót gondoljanak róluk. Hát nem csalárdság ez? De az, és amikor valaki túlságosan csalárd, nem könnyű megváltoznia.

Van egy másik fajta ember is, aki sohasem beszél egyszerűen és nyíltan. Mindig rejtegetnek és lepleznek dolgokat, lépten-nyomon puhatolóznak, információkat gyűjtenek másoktól. Másokról mindig a teljes igazságot szeretnék tudni, míg ők maguk nem mondják ki, mi rejlik a saját szívükben. Senki, aki interakcióba lép velük, nem remélheti soha, hogy a teljes igazságot megtudja róluk. Az ilyen emberek nem akarják, hogy mások tudomást szerezzenek a terveikről, és senkivel nem osztják meg azokat. Milyen beállítottság ez? Csalárd beállítottság. Az ilyen emberek rendkívül agyafúrtak, senki nem fürkészheti ki őket. Ha valakinek csalárd beállítottsága van, az kétségkívül csalárd személy, és természetlényegében csalárd. Vajon az ilyen ember az igazságra törekszik Istenbe vetett hitében? Ha nem mondja el mások előtt az igazságot, képes-e az igazságról beszélni Isten előtt? Biztosan nem. A csalárd ember sohasem mond igazat. Talán hisz Istenben, de vajon igaz-e a hite? Milyen hozzáállása van Istenhez? Bizonyosan sok kétség van a szívében: „Hol van Isten? Nem láthatom Őt. Mi a bizonyíték arra, hogy Ő valóságos?” „Vajon Isten minden fölött szuverén Úr? Valóban? A Sátán rezsimje minden erejével igyekszik elnyomni és letartóztatni azokat, akik hisznek Istenben. Akkor Isten miért nem pusztítja el?” „Pontosan hogyan menti meg Isten az embereket? Valóságos az Ő üdvössége? Ez nem annyira egyértelmű.” „Beléphet-e egy istenhívő a mennyek országába vagy sem? Megerősítés nélkül nehéz megmondani.” Így, hogy ennyi kétség van a szívében Istennel kapcsolatban, képes-e őszintén Érte áldozni magát? Ez lehetetlen. Látja azokat az embereket, akik elhagyták mindenüket, hogy Istent kövessék, akik Istenért áldozzák magukat és végzik a kötelességeiket, és így gondolkodik: „Vissza kell tartanom valamit. Nem lehetek olyan ostoba, mint ők. Ha mindent felajánlok Istennek, hogyan fogok élni a jövőben? Ki fog gondoskodni rólam? Szükségem van egy vészhelyzeti tervre.” Láthatod, milyen „okosak” a csalárd emberek, mennyire előre gondolkodnak. Egyesek, amikor összejövetelek alkalmával látják, hogy mások megnyílnak saját romlottságuk ismeretével kapcsolatban, felajánlva a közösségben a szívükben elrejtett dolgokat, és őszintén kimondva, hányszor követtek el paráznaságot, ezt gondolják: „Te bolond! Ezek magánügyek; miért mondod el másoknak? Belőlem aztán harapófogóval sem tudnál ilyesmiket kihúzni!” Ilyenek a csalárd emberek – inkább meghalnának, mintsem hogy őszinték legyenek, és senkinek sem mondják el a teljes igazságot. Egyesek azt mondják: „Vétkeztem és rossz dolgokat tettem, és kissé szégyellek szemtől szemben beszélni ezekről másokkal. Végtére is ezek magánügyek és szégyellni valók. De Isten elől nem rejthetem és nem leplezhetem el őket. El kell mondanom mindezt Istennek, pőrén és nyíltan. Másoknak nem merném elmondani a gondolataimat vagy magánügyeimet, de Istennek el kell mondanom. Bárki más előtt vannak is titkaim, Isten előtt nem lehetnek.” Ilyen hozzáállással fordul Isten felé egy becsületes ember. A csalárd emberek azonban mindenkitől őrizkednek, nem bíznak senkiben, és nem beszélnek őszintén senkivel. Senkinek nem mondják el a teljes igazságot, és senki nem tudja őket kiismerni. Ezek mind közül a legcsalárdabb emberek. Mindenkinek van csalárd beállítottsága; csak az a különbség, hogy mennyire súlyos. Az, hogy összejövetelek alkalmával talán megnyitod a szívedet és a közösség elé hozod a problémáidat, vajon azt jelenti, hogy nincs csalárd beállítottságod? Nem jelenti azt, bizony neked is van. Miért mondom ezt? Íme, egy példa. Lehet, hogy a közösségben meg tudsz nyílni olyan dolgokról, amelyek nem érintik a büszkeségedet vagy a hiúságodat, amelyek nem szégyellni valók, amelyekért nem fognak megmetszeni – de ha olyasmit tettél, ami megsérti az igazságalapelveket, amitől mindenki borzadna és undorodna, tudnál-e arról nyíltan beszélni az összejöveteleken? És ha valami kimondhatatlant tettél, arról még nehezebb lenne számodra megnyílni és feltárni az igazságot. Ha valaki feszegetni kezdené, vagy megpróbálná megkeresni a felelőst, te minden rendelkezésedre álló eszközzel igyekeznél eltitkolni, és meg volnál rémülve, hogy ez a dolog lelepleződhet. Mindig azon igyekeznél, hogy elsikáld és megúszd a dolgot. Hát nem csalárd beállítottság ez? Talán azt hiszed, hogy ha nem mondod ki hangosan, senki nem fog tudni róla, és hogy még Isten sem fog tudni róla. Ez tévedés! Isten az emberek szíve mélyét vizsgálja át. Ha te ezt nem észleled, akkor egyáltalán nem ismered Istent. A csalárd emberek nem csupán csőbe húznak másokat, hanem még arra is vetemednek, hogy Istent próbálják csőbe húzni, és csalárd eszközökkel állnak ellen Neki. Képesek-e ilyen emberek elérni Isten üdvösségét? Isten természete igazságos és szent, és a legjobban a csalárd embereket utálja. Így hát a csalárd emberek számára a legnehezebb elérni az üdvösséget. A csalárd természetű emberek hazudnak a legtöbbet. Még Istennek is hazudnak, Őt is megpróbálják csőbe húzni, és megátalkodottan megtéretlenek. Ez azt jelenti, hogy nem képesek elérni Isten üdvösségét. Ha valaki csak időnként mutat romlott beállítottságot, ha hazudik és csőbe húz másokat, Istennel szemben azonban egyszerű és nyílt, és bűnbánatot tart Előtte, akkor ennek a fajta embernek még van reménye, hogy elérje az üdvösséget. Ha valóban értelmes ember vagy, meg kell nyílnod Isten előtt, szívből kell beszélned Hozzá, el kell gondolkodnod magadon, és meg kell ismerned magadat. Ne hazudj többé Istennek, ne próbáld Őt soha becsapni, és még kevésbé próbálj bármit elrejteni Előle. Tény, hogy vannak dolgok, amelyekről az embereknek nem kell tudniuk. Amíg Istennel szemben nyílt vagy ezeket illetően, ez rendben is van. Amikor csinálsz valamit, semmiképpen ne titkolj el semmit Isten elől. Istennek elmondhatod mindazt, ami nem alkalmas arra, hogy másoknak elmondd. Az az ember, aki így tesz, okos. Bár lehetnek dolgok, amikkel kapcsolatban úgy érzi, nem kell róluk megnyílnia mások előtt, ezt még nem kell csalárdságnak nevezni. A csalárd emberek másmilyenek: Azt hiszik, mindent el kell rejteniük, semmit nem mondhatnak el másoknak, különösen ami a magánügyeket illeti. Ha valaminek az elmondása nem hasznos számukra, akkor nem mondják el, még Istennek sem. Hát nem csalárd beállítottság ez? Az ilyen ember bizony csalárd! Ha valaki annyira csalárd, hogy nem mondja el Istennek az igazságot, hanem mindent eltitkol Isten elől, akkor egyáltalán olyasvalaki ő, aki hisz Istenben? Van-e igaz hite Istenben? Ő olyan ember, aki kételkedik Istenben, és a szíve mélyén nem hisz Benne. Akkor hát nem hamis a hite? Ő egy álhívő, egy hamis hívő. Veletek előfordul-e, hogy kételkedtek Istenben, és gyanakvóvá váltok Vele szemben? (Igen.) Kételkedni Istenben és gyanakvással nézni Rá – miféle beállítottság ez? Ez csalárd beállítottság. Mindenkiben van csalárd beállítottság, csak az a kérdés, mennyire súlyos. Amíg képes vagy elfogadni az igazságot, képes leszel elérni a bűnbánatot és a változást.

Egyesek ugyanis, amikor valami történik velük, kimutatják romlott beállítottságukat, elképzeléseik és ötleteik támadnak, előítéleteik vannak másokról, ítélkeznek mások fölött, és a hátuk mögött áskálódnak ellenük. Képesek reflektálni önmagukra és teljesen nyíltan beszélni ezekről a dolgokról, amikor azonban bizonyos szégyenletes dolgokat tesznek, magukba akarnak zárkózni, és örökre bezárják a szívüket. Nemcsak másokkal nem beszélnek ezekről a dolgokról, de Istennek sem mondják el őket, amikor imádkoznak. Ráadásul minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy hazugságokat találjanak ki ezeknek a dolgoknak az eltussolására vagy leplezésére. Ez csalárd beállítottság. Amikor ilyen gondolataid vannak, amikor ilyen állapotban élsz, reflektálnod kell magadra, és világosan kell látnod, hogy nem vagy becsületes ember, hogy semmi nem fejeződik ki benned abból, amit Isten becsületes emberként ír le, hogy nagyon is csalárd ember vagy, és hogy jóllehet ostoba, gyenge képességű és lassú észjárású vagy, ettől még csalárd vagy. Ezt jelenti az, hogy ismered önmagadat. A minimum, amit képesnek kell lenned elérni az önismeretben, az, hogy képes légy világosan látni és felismerni a benned megmutatkozó nyilvánvaló romlottságot, és hogy képes légy keresni az igazságot ennek kezelése érdekében. Ha igazán ismered a saját csalárd beállítottságodat, gyakran kell imádkoznod Istenhez, reflektálnod önmagadra, felismerned és ízekre szedned csalárd beállítottságodat Isten szavának megfelelően, és észlelned annak lényegét; akkor lehet reményed arra, hogy leveted a csalárdság romlott beállítottságát. Vannak, akik nem tudják világosan megállapítani a különbséget csalárd és becsületes emberek között – ami azt jelenti, hogy a képességük túlságosan gyenge. Egyesek gyakran gyenge képességüket, ostobaságukat, tudatlanságukat, a rálátás hiányát, ügyetlen beszédüket, a társas készségeik hiányát és a hiszékenységüket hozzák fel a becsületesség bizonyítékaként. Mindig ezt mondják másoknak: „Én túlságosan becsületes vagyok, és sokszor rá is fizetek, én nem tudom, hogyan kell másokat kihasználni – de Isten szeret engem, mert becsületes ember vagyok.” Vajon igazak ezek a szavak? Az ilyen szavak nevetségesek, a céljuk az emberek félrevezetése, arcátlan és szégyentelen szavak. Hogyan lehetnének ostoba és nehézfejű emberek becsületesek? Ez két különböző dolog. Nagy hiba becsületességnek tekinteni az ostobaságokat, amelyeket elkövettél. Mindenki látja, hogy még a bolondok is hajlamosak az arroganciára és önteltségre, arra, hogy sokat képzeljenek magukról. Bármilyen tudatlanok és hiányos képességűek is az emberek, akkor is tudnak hazudni és másokat megtéveszteni. Hát nem tény és való mindez? Vajon a bolondok és gyenge képességű emberek valóban soha nem tesznek semmi rosszat? Vajon tényleg nincsenek romlott beállítottságaik? Egyértelműen vannak. Egyesek azt is mondják, hogy ők becsületesek, és nyíltan beszélnek másoknak a hazugságaikról, de a szégyenletes dolgokról, amiket csinálnak, nem mernek beszélni. Amikor a gyülekezet foglalkozik velük a problémáik miatt, képtelenek azt elfogadni, és egyáltalán nem vetik alá magukat, inkább a színfalak mögött puhatolóznak és szivárogtatják ki az igazságot. Ez a fajta csalárd ember egyáltalán nem fogadja el az igazságot, és nem veti alá magát, de mégis becsületesnek gondolja magát. Hát nem megdöbbentő szégyentelenség ez a részükről? Ez merő ostobaság! Ez a fajta ember egyáltalán nem becsületes és nem is őszinte. Az ostoba emberek ostobák, a bolondok bolondok. Becsületesnek viszont csakis az olyan őszinte emberek nevezhetők, akik nem csalárdak.

Hogyan lehet felismerni a csalárd embereket? Milyen viselkedésformák jellemzik a csalárd embereket? Bárkivel is társulnak vagy lépnek kapcsolatba, soha senkinek nem engedik, hogy megvizsgálja, mi van velük valójában; mindig óvakodnak másoktól, mindig az emberek háta mögött csinálnak dolgokat, és soha nem mondják ki, amit valójában gondolnak. Néha talán beszélnek egy kicsit önmaguk ismeretéről, de nem említik meg a leglényegesebb pontokat vagy a kulcsszavakat, és rettegnek attól, hogy véletlenül kicsúszik a szájukon valami. Ezekre a dolgokra nagyon érzékenyek, mert félnek, hogy mások észrevehetik a gyenge pontjaikat. Ez egyfajta csalárd beállítottság. Egyesek továbbá készakarva megteremtenek egyfajta látszatot, hogy elhitessék másokkal, hogy őszinték, hogy képesek zokszó nélkül elviselni a szenvedést, vagy hogy ők szellemi emberek, akik szeretik és keresik az igazságot. Ők nyilvánvalóan nem ilyen emberek, de ragaszkodnak ahhoz, hogy ezt mások kedvéért megjátsszák. Ez szintén csalárd beállítottság. Amit a csalárd emberek mondanak és tesznek, amögött mindig van valamilyen szándék. Ha nem volnának szándékaik, nem beszélnének vagy nem cselekednének. Van bennük egy beállítottság, amely erre irányítja őket, és ez nem más, mint a csalárdság beállítottsága. Amikor az embereknek csalárd beállítottságuk van, vajon könnyű azt megváltoztatni? Ti mennyit változtatok? Ráléptetek-e már a becsületességre törekvés útjára? (Igen, ebbe az irányba igyekszünk.) Hány lépést tettetek eddig? Vagy talán megragadtatok abban a stádiumban, hogy meg akarjátok tenni? (Ez még csak olyasmi, amit meg akarunk tenni. Néha csak utólag ébredünk rá, hogy amit tettünk, abban csalárdság volt, hogy megpróbáltunk hamis benyomást kelteni másokban; csak utólag jövünk rá, hogy csalárdak voltunk.) Tisztában vagytok azzal, hogy ez csalárdság – de vajon képesek voltatok felismerni, hogy ez egyfajta romlott beállítottság? És vajon honnan jönnek ezek a csalárd dolgok? (A természetünkből.) Így igaz, a természetetekből. És zavarnak-e benneteket ezek a romlott dolgok? Nehéz tőlük elszakadni, nehéz elbánni velük, nehéz elmenekülni előlük – és nagyon problémásak is. Mitől problémásak? Mi okoz bennük fájdalmat neked? (Meg akarunk változni, de nagyon fáj, amikor nem sikerül.) Ez is egy aspektus, de ez nem számít problémásnak. Amikor valakit csalárd beállítottság irányít, az bármikor, bárhol hazudhat másoknak és becsaphat másokat, és bármi történik is vele, azon fogja törni a fejét, hogyan csapja be és vezesse félre az embereket hazugságokkal. Még ha féken akarják is tartani magukat, nem képesek erre, mert akaratlanul történik. Ebben van a probléma gyökere. Ez beállítottságból fakadó probléma. Hányféleképpen nyilvánulhat meg a csalárd beállítottság? Vizsgálódásban, megtévesztésben, óvatosságban, gyanakvásban, színlelésben és képmutatásban. A beállítottság, amelyet ezek a viselkedésformák felfednek és kinyilvánítanak, a csalárdság. Miután beszélgettünk ezekről a témákról, van-e világosabb ismeretetek a csalárd beállítottságról? Vannak-e még köztetek, akik ezt mondják: „Bennem nincs csalárd beállítottság, én nem vagyok csalárd ember, én majdnem becsületes ember vagyok”? (Nincsenek.) Sok ember van, aki nem érti egészen pontosan, mit is jelent az, hogy becsületes ember. Egyesek szerint becsületes emberek azok, akik őszinték és egyenesek, akiket mindig zaklatnak és kirekesztenek, bárhová mennek, vagy akik lassúak, és a beszédük és cselekedeteik mindig egy fél lépéssel mások mögött vannak. Egyes ostoba és tudatlan emberek, akik olyan ostobaságokban vesznek részt, hogy mások lenézik őket emiatt, szintén becsületes emberekként jellemzik magukat. És mindazok a tanulatlan emberek a társadalom alsó rétegeiből, akik kisebbrendűnek érzik magukat, szintén azt állítják, hogy ők becsületes emberek. Miben tévednek? Nem tudják, mi az, hogy becsületes ember. Mi a félreértésük forrása? A fő ok az, hogy nem értik az igazságot. Azt hiszik, a „becsületes emberek”, akikről Isten beszél, ostobák és hülyék, tanulatlanok, lassú beszédűek és nyelvűek, a zaklatás és elnyomás áldozatai, és könnyen becsaphatók vagy félrevezethetők. Ebből az következik, hogy Isten szabadításának tárgyai azok az agyatlan emberek a társadalom legalján, akikbe mások gyakran belerúgnak. Kit fog Isten megmenteni, ha nem ezeket az alacsony rendű, elszegényedett embereket? Hát nem ezt hiszik? Vajon valóban ezek azok az emberek, akiket Isten megment? Ez Isten szándékainak hibás értelmezése. Isten azokat az embereket menti meg, akik szeretik az igazságot, akiknek van képességük és felfogóképességük: ők mind olyan emberek, akikben van lelkiismeret és értelem, akik képesek teljesíteni Isten megbízatásait és jól végezni a kötelességüket. Ők olyan emberek, akik képesek elfogadni az igazságot és levetni romlott beállítottságukat, olyan emberek, akik igazán szeretik Istent, alávetik magukat Istennek és imádják Istent. Bár a legtöbben közülük a társadalom legaljáról valók, munkás- és parasztcsaládokból, ők egyáltalán nem zavaros fejű, együgyű vagy semmirekellő emberek. Épp ellenkezőleg, okos emberek, akik képesek elfogadni az igazságot, gyakorolni azt és alávetni magukat annak. Mindannyian igaz emberek, akik elhagyják az evilági dicsőséget és gazdagságot, hogy Istent kövessék, hogy elnyerjék az igazságot és az életet – ők mindenki közül a legbölcsebb emberek. Mindannyian becsületes emberek, akik igazán hisznek Istenben, és akik igazán Érte áldozzák önmagukat. Ők nyerhetik el Isten jóváhagyását és áldásait, és ők tökéletesíthetők az Ő népévé és az Ő templomának oszlopaivá. Ők aranyból, ezüstből és drágakövekből való emberek. Azok a zavaros fejű, ostoba, bolond, semmirekellő emberek lesznek kivetve. Milyennek látják az álhívők és az ostoba emberek Isten munkáját és irányítási tervét? Olyannak, mint egy szeméttelep, nem? Ezek az emberek nemcsak gyenge képességűek, de ostobák is. Bármennyit is olvastak Isten szavaiból, nem képesek megérteni az igazságot, és bármennyi prédikációt hallanak is, nem képesek belépni a valóságba – ha ennyire bolondok, megmenthetők-e még? Akarna-e Isten egy ilyen embert? Akárhány éven át volt is hívő, még mindig nem ért egy igazságot sem, még mindig badarságokat beszél, és mégis becsületesnek tartja magát – hát nincs benne szégyenérzet? Az ilyen emberek nem értik az igazságot. Mindig félreértelmezik Isten szándékait, és mégis, bárhová mennek, egyre csak a saját téves értelmezéseikről papolnak, igazságként hirdetve azokat, így szólva az emberekhez: „Az jó, ha egy kicsit zaklatnak, az embernek egy kicsit vesztesnek, egy kicsit bolondnak kell lennie – ezek Isten szabadításának tárgyai, ők azok az emberek, akiket Isten meg fog menteni.” Azok az emberek, akik ilyeneket mondanak, visszataszítóak; ez nagy megaláztatást hoz Istenre! Annyira gusztustalan! Isten királyságának oszlopai és a győztesek, akiket Isten megment, mind olyan emberek, akik értik az igazságot és bölcsek. Ők azok, akiknek részük lesz a mennyei királyságban. Mindazok, akik ostobák és tudatlanok, szégyentelenek és esztelenek, akikben szikrája sincs az igazság megértésének, akik együgyűek és bolondok – vajon nem semmirekellők mindannyian? Hogy lehetne ilyen embereknek részük a mennyei királyságban? A becsületes emberek, akikről Isten beszél, azok, akik gyakorlatba tudják ültetni az igazságot, mihelyt megértették azt, akik bölcsek és okosak, akik egyszerűen megnyílnak Isten előtt, és akik elvek szerint cselekednek és teljes mértékben alávetik magukat Istennek. Mindezen embereknek Istent félő szívük van, arra koncentrálnak, hogy az alapelvek alapján végezzék dolgaikat, mindannyian az Istennek való abszolút alávetettségre törekednek, szívükben pedig szeretik Istent. Csak ők az igazán becsületes emberek. Ha valaki még azt sem tudja, mit jelent becsületesnek lenni, ha nem látja, hogy a becsületes emberek lényege az Istennek való abszolút alávetettség, Isten félése és a rossz kerülése, vagy hogy a becsületes emberek azért becsületesek, mert szeretik az igazságot, mert szeretik Istent, és mert az igazságot gyakorolják – akkor az a fajta ember rendkívül ostoba, és valóban hiányzik belőle az éleslátás. A becsületes emberek egyáltalán nem azok a naiv, zavaros fejű, tudatlan és ostoba egyének, ahogyan az emberek képzelik; ők normális emberi mivolttal rendelkező emberek, akiknek van eszük és lelkiismeretük. A becsületes emberek okosságát az mutatja, hogy képesek hallgatni Isten szavaira és becsületesnek lenni, és ezért áldja meg őket Isten.

Semminek nincs nagyobb jelentősége, mint Isten azon kérésének, hogy az emberek legyenek becsületesek – Ő azt kéri, hogy az emberek az Ő színe előtt éljenek, hogy fogadják el az Ő vizsgálatát, és hogy éljenek a világosságban. Csak a becsületes emberek az emberi faj igazi tagjai. A nem becsületes emberek vadbarmok, emberi ruhában járkáló állatok, nem emberi lények. Ahhoz, hogy a becsületességre törekedj, Isten előírásai szerint kell viselkedned, át kell esned az ítéleten, fenyítésen és metszésen. Amikor romlott beállítottságod megtisztul, és képes vagy az igazságot gyakorolni és Isten szavai szerint élni, csak akkor leszel becsületes ember. Azok az emberek, akik tudatlanok, ostobák és naivak, nem becsületes emberek. Amikor Isten azt követeli, hogy az emberek legyenek becsületesek, arra kéri őket, hogy legyen normális emberi mivoltuk, hogy vessék le csalárdságukat és álruháikat, hogy ne hazudjanak, ne húzzanak csőbe másokat, hűségesen végezzék kötelességüket, hogy legyenek képesek igazán szeretni Őt és alávetni magukat Neki. Csakis ezek az egyének Isten királyságának népe. Isten azt követeli, hogy az emberek legyenek Krisztus jó katonái. Mi az, hogy Krisztus jó katonái? Fel kell szerelkezniük az igazságvalósággal, és egy szívnek, egy léleknek kell lenniük Krisztussal. Bárhol és bármikor képesnek kell lenniük arra, hogy felmagasztalják Istent és bizonyságot tegyenek Róla, és képesnek kell lenniük az igazságot használni a Sátán elleni hadviselésben. Mindenben Isten oldalán kell állniuk, bizonyságot kell tenniük, és meg kell élniük az igazságvalóságot. Képesnek kell lenniük megalázni a Sátánt és csodálatos győzelmeket aratni Istenért. Ezt jelenti Krisztus jó katonájának lenni. Krisztus jó katonái a győztesek, ők azok, akik a Sátán fölé kerekednek. Isten, amikor megköveteli, hogy az emberek becsületesek legyenek és ne csalárdak, nem arra kéri őket, hogy ostobák legyenek, hanem hogy levessék csalárd beállítottságaikat, érjék el a Neki való alávetettséget, és szerezzenek dicsőséget Neki. Ezt lehet elérni az igazság gyakorlásával. Ez nem a viselkedés változása, ez nem azon múlik, hogy az ember többet vagy kevesebbet beszél, és nem is az a lényege, hogy ki hogyan cselekszik. A lényege a beszéd és cselekedetek mögötti szándék, az ember gondolatai és eszméi, ambíciói és vágyai. Mindent, ami a romlott beállítottságok megnyilatkozásaihoz és a tévedéshez tartozik, gyökerestül meg kell változtatni, hogy az igazsággal legyen összhangban. Ha valaki a beállítottság változását akarja elérni, képesnek kell lennie átlátni a Sátán természetének lényegéig. Ha átlátsz egy csalárd beállítottság lényegéig, ha meglátod, hogy ez a Sátán természete és az ördög arca, ha képes vagy gyűlölni a Sátánt és elhagyni az ördögöt, akkor könnyű lesz levetned romlott beállítottságodat. Ha nem tudod, hogy csalárd állapot lakozik benned, ha nem ismered fel a csalárd beállítottság megnyilatkozásait, akkor nem fogod tudni, hogyan keresd az igazságot, hogy ezt megoldd, és nehéz lesz megváltoztatnod csalárd beállítottságodat. Először fel kell ismerned, mi az, amit mutatsz, és ezek a romlott beállítottság mely aspektusai. Ha a dolgok, amelyeket kinyilvánítasz, csalárd beállítottsághoz tartoznak, vajon gyűlölni fogod azt a szívedben? És ha igen, hogyan változz meg? Meg kell metszened a szándékaidat, és helyesbítened kell a nézeteidet. Először ezzel kapcsolatban kell keresned az igazságot, hogy megoldd a problémáidat, igyekezned kell megvalósítani, amit Isten kér, megelégíteni Őt, és olyasvalakivé válni, aki nem próbálja meg csőbe húzni Istent vagy más embereket, még azokat sem, akik egy kissé ostobák vagy tudatlanok. Ha egy ostoba vagy tudatlan embert próbálsz csőbe húzni, az nagyon erkölcstelen dolog – az egy ördöggé tesz téged. Ha becsületes ember akarsz lenni, nem téveszthetsz meg senkit, és nem hazudhatsz senkinek. Az ördögökkel és a Sátánnal szemben azonban bölcsen kell megválogatnod a szavaidat; ha nem teszed, előfordulhat, hogy bolondot csinálnak belőled, és szégyent hozol Istenre. Csak ha bölcsen válogatod meg a szavaidat, és az igazságot gyakorolod, akkor leszel képes a Sátán fölé kerekedni és megszégyeníteni őt. Azok az emberek, akik tudatlanok, ostobák és csökönyösek, sohasem lesznek képesek megérteni az igazságot; csak az lehet a sorsuk, hogy a Sátán félrevezeti őket, játszadozik velük, rájuk tapos, majd végül felfalja őket.