Isten napi igéi: Isten munkájának megismerése | 199. szemelvény

Amikor Mózes rásújtott a sziklára, és a Jahve által adományozott víz előtört, az az ő hite miatt történt. Amikor Dávid lanton játszott, hogy dicsérjen Engem, Jahvét, és a szíve megtelt örömmel, az az ő hite miatt történt. Amikor Jób elvesztette a hegyeket betöltő jószágait és mérhetetlenül nagy vagyonát, és testét fájdalmas kelések borították, az az ő hite miatt történt. Amikor hallhatta az Én hangomat, Jahve hangját, és láthatta az Én dicsőségemet, Jahve dicsőségét, az az ő hite miatt volt. Az, hogy Péter követni tudta Jézus Krisztust, a hitének volt köszönhető. Az, hogy őt Énértem a keresztre szegezhették, és csodálatos bizonyságot tehetett, szintén az ő hitének köszönhető. Amikor János meglátta az Emberfia dicsőséges ábrázatát, az az ő hitének volt köszönhető. Amikor látta az utolsó napok látomását, az még inkább az ő hitének volt köszönhető. Az ok, amiért az úgynevezett pogány nemzetek sokasága megkapta az Én kinyilatkoztatásomat, és megtudta, hogy testben tértem vissza, hogy elvégezzem munkámat az emberek között, szintén az ő hitük miatt van. Mindazok, akiket kemény szavaim sújtanak, és mégis vigaszt nyernek általuk, és üdvözülnek – ők vajon nem a hitük miatt élik át ezeket? Az emberek oly sokat kaptak a hitük miatt, és ez nem mindig áldás. Talán nem részesülnek abban a boldogságban és örömben, amit Dávid érzett, vagy nem kapnak vizet Jahvétól, ahogy Mózes. Jób például áldást nyert Jahvétól a hite miatt, de katasztrófát is elszenvedett. Akár áldott vagy, akár katasztrófát szenvedsz el, mindkét esemény áldott. Hit nélkül nem lennél képes befogadni a hódításnak eme munkáját, még kevésbé meglátni Jahve cselekedeteit, amelyek ma a szemed előtt zajlanak. Képtelen lennél látni, még kevésbé lennél képes befogadni. Ha nem esnének meg veled ezek a csapások, ezek a szerencsétlenségek és valamennyi ítélet, képes lennél meglátni Jahve mai cselekedeteit? Ma a hit által lehet meghódítani téged, és azért tudsz hinni Jahve minden tettében, mert meg lettél hódítva. Csakis a hit miatt részesülsz ilyen fenyítésben és ítéletben. E fenyítés és ítélet által megy végbe meghódításod és tökéletessé tételed. Az olyan fajta fenyítés és ítélet nélkül, mint amelyben ma részesülsz, a hited hiábavaló lenne, mert nem ismernéd Istent; nem számítana, mennyire hiszel Benne, a hited csak egy üres, nem a valóságon alapuló szólam lenne. A hited csak azután válik igazzá és megbízhatóvá, és szíved csak akkor fordul Isten felé, ha elfogadod a hódításnak eme munkáját, a munkát, amely teljességgel engedelmessé tesz. Még ha a „hit” szó miatt nagy ítéletet és átkot szenvedsz is el, akkor is igaz hited van, és a legigazabb, legvalódibb, legbecsesebb dolgot nyered el. Ez azért van így, mert csak az ítélet során látod meg a teremtett lények végső rendeltetési helyét; ebben az ítéletben látod meg, hogy a Teremtőt szeretni kell; a hódítás ilyen munkájában pillantod meg Isten karját; ebben a hódításban érted meg teljesen az emberi életet; ebben a hódításban nyered el az emberi élet helyes ösvényét és jutsz el az „ember” valós jelentésének megértésére; csak ebben a hódításban látod meg a Mindenható igaz természetét és az Ő gyönyörű, dicsőséges ábrázatát; a hódításnak e munkájában ismered meg az ember eredetét és érted meg az egész emberiség „halhatatlan történelmét”; ebben a hódításban kapsz megértést az emberiség elődeiről és az emberiség romlottságának eredetéről; ebben a hódításban kapsz örömet és vigasztalást, ahogy véget nem érő fenyítést, fegyelmezést és a Teremtő dorgáló szavait is, amelyeket az általa teremtett emberiséghez intéz; ebben a hódításban részesülsz áldásokban, ahogy az embert megillető szerencsétlenségekben is... Mindez nem a csekélyke hited miatt van? Nem növekedett a hited, miután elnyerted ezeket a dolgokat? Nem nyertél hatalmas mértékben? Nem csupán hallottad Isten szavait és láttad Isten bölcsességét, hanem személyesen meg is tapasztaltad munkájának minden lépését. Talán azt mondanád, hogy ha nem lenne hited, nem is szenvednél el ilyen fenyítést vagy ilyen ítéletet. De tudnod kell, hogy hit nélkül nemcsak az ilyen fenyítést vagy a Mindenható ilyenfajta törődését nem kaphatnád meg, de örökre elveszítenéd annak lehetőségét is, hogy találkozz a Teremtővel. Soha nem ismernéd meg az emberiség eredetét, és soha nem fognád fel az emberi élet jelentőségét. Még ha a tested meghalna és a lelked eltávozna, akkor sem értenéd a Teremtő összes tettét, még kevésbé tudnád, hogy a Teremtő ilyen hatalmas munkát végzett a földön, miután az emberiséget megalkotta. Az Általa teremtett emberiség egy tagjaként hajlandó vagy így a sötétségbe hullani tudatlanul, és örök büntetést szenvedni? Ha elválasztod magad a mai fenyítéstől és ítélettől, mivel fogsz szembesülni? Gondolod, hogy miután elkülönültél a jelen ítélettől, képes leszel megmenekülni ettől a nehéz élettől? Nem igaz-e vajon, hogy amikor elhagyod „e helyet”, az ördögök által előidézett fájdalmas gyötrelemmel és kegyetlen bántalmazással találkozol majd? Talán elviselhetetlen nappalokkal és éjszakákkal találod szemben magad? Azt hiszed, hogy csak azért, mert ma megmenekülsz ettől az ítélettől, örökre elkerülheted azt a jövőbeni gyötrelmet? Mi jön majd az utadba? Lehetséges, hogy tényleg az általad áhított Paradicsom lesz az? Azt hiszed, megmenekülhetsz a jövőbeni örökkévaló fenyítéstől csupán azáltal, hogy elfutsz a valóság elől, ahogy most is teszed? A mai napot követően találhatsz még egyszer valaha ilyen lehetőséget és ilyen áldást? Képes leszel megtalálni ezeket, amikor katasztrófa történik veled? Képes leszel megtalálni ezeket, amikor az egész emberiség bemegy a nyugalomra? A jelenlegi boldog életed és harmonikus kis családod helyettesíthetik a jövőbeni örök rendeltetési helyedet? Ha igazi hited van, és sokat nyersz a hited révén, akkor mindezt neked – mint teremtett lénynek – el kell nyerned, és ezekkel már eleve rendelkezned kellett volna. Semmi sem hasznosabb a hitedre és életedre nézve, mint az ilyen meghódítás.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A hódítás munkájának belső igazsága (1.))

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Kapcsolódó tartalom

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren