Isten munkája olyan egyszerű lenne, ahogyan azt az ember képzeli?
Mint Istenben hívők, mindannyiótoknak értékelnetek kell, hogy valóban a legnagyobb felmagasztalást és üdvösséget nyertétek azáltal, hogy befogadtátok Isten munkáját az utolsó napokban, és az Ő tervének munkáját, amit ma bennetek végez. Isten ezt az embercsoportot tette az egész világegyetemben az Ő munkájának kizárólagos középpontjává. Szíve vérének utolsó cseppjét is feláldozta értetek. Visszaszerezte és nektek adta a Lélek minden munkáját az egész világegyetemben, ezért ti vagytok a szerencsések. Ezenkívül, dicsőségét Izraelről, az Ő választott népéről, rátok helyezte át, és tervének célját ezen a csoporton keresztül fogja teljesen kinyilvánítani. Ezért ti vagytok azok, akik megkapjátok Isten örökségét, és ami még ennél is több, ti vagytok Isten dicsőségének örökösei. Talán mindannyian emlékeztek ezekre a szavakra: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk.” Mindannyian hallottátok már ezeket a szavakat, de egyikőtök sem értette meg valódi értelmét. Ma már mélyen tudatában vagytok ezek valódi jelentőségének. Ezeket a szavakat Isten az utolsó napokban fogja beteljesíteni, és azokon fognak beteljesedni, akiket a nagy vörös sárkány kegyetlenül üldözött azon a földön, ahol föltekeredve fekszik. A nagy vörös sárkány üldözi Istent, és Isten ellensége, ezért ezen a földön az Istenben hívők megaláztatásnak és elnyomásnak vannak kitéve, és ennek következtében ezek a szavak beteljesednek rajtatok, az emberek eme csoportján. Mivel ez egy olyan földön kezdődött el, amely ellenáll Istennek, Isten minden munkája óriási akadályokba ütközik, és sok szavának beteljesítése időbe telik; így az emberek Isten szavainak eredményeképpen megtisztulnak, ami szintén a szenvedés része. Istennek rendkívül nehéz véghez vinnie munkáját a nagy vörös sárkány földjén – de Isten ezen a nehézségen keresztül végzi munkájának egy szakaszát, kinyilvánítva bölcsességét és csodálatos tetteit, felhasználva ezt a lehetőséget arra, hogy tökéletessé tegye ezt az embercsoportot. Isten az emberek szenvedésén, képességén és e szennyes föld népének minden sátáni hajlamán keresztül végzi a megtisztító és hódító munkáját, hogy ebből dicsőséget nyerjen, és megnyerje azokat, akik tanúságot tesznek tetteiről. Ez a teljes jelentősége mindannak az áldozatnak, amelyet Isten az emberek e csoportjáért hozott. Vagyis Isten azokon keresztül végzi el a hódítás munkáját, akik ellenállnak Neki, és csak így nyilvánulhat meg Isten nagy hatalma. Más szóval, csak a tisztátalan földön élők méltóak arra, hogy Isten dicsőségét örököljék, és csak ez emelheti ki Isten hatalmas erejét. Ezért, Isten az Ő dicsőségét a tisztátalan földről és a tisztátalan földön élőktől nyeri. Ilyen az Isten akarata. Jézus munkájának színtere ugyanilyen volt. Csak azok között a farizeusok között szerezhetett dicsőséget, akik üldözték Őt; ha nem lett volna a farizeusok üldözése és Júdás árulása, Jézust nem gúnyolták volna ki és nem rágalmazták volna, még kevésbé valószínű, hogy keresztre feszítették volna, és így nem szerezhetett volna dicsőséget. Minden korszakban, ahol Isten munkálkodik, és ahol végzi az Ő munkáját a testben, ott szerez dicsőséget, és ott nyeri meg azokat, akiket meg akar nyerni Önmagának. Ez Isten munkájának terve, és ez az Ő irányítása.
Isten több ezer éves tervében a munka két része a testben történik. Az első a keresztre feszítés munkája, amelyért dicsőséget nyer; a másik a hódítás és tökéletesítés munkája az utolsó napokban, amelyért dicsőséget nyer. Ez Isten irányítása. Ne tekintsétek tehát Isten munkáját, vagy Isten nektek adott megbízatását egyszerű dolognak. Ti mindannyian Isten túláradó és örökkévaló dicsőségének örökösei vagytok, és ezt Isten kifejezetten elrendelte. Az Ő dicsőségének két részéből az egyik bennetek nyilvánul meg; Isten az Ő dicsőségének egyik részét teljességgel nektek adta, hogy az a ti örökségetek legyen. Ez az, ahogy Isten felmagasztal titeket, valamint ez az a terv, amelyet Ő már rég előre elhatározott. Tekintettel annak a munkának a nagyságára, amelyet Isten elvégzett azon a földön, ahol a nagy vörös sárkány lakik, ha ez a munka máshová került volna, akkor már rég sok gyümölcsöt termett volna, és az emberek szívesen fogadták volna. Ráadásul ez a munka túlságosan is könnyen elfogadható lenne a nyugati papság számára, akik hisznek Istenben, hiszen a Jézus által elvégzett munka szakasza precedensként szolgál. Éppen ezért Isten nem tudja elérni a dicsőség elnyerésére irányuló munkának ezt a szakaszát máshol; amikor az emberek támogatják és a nemzetek elismerik ezt a munkát, Isten dicsősége nem tud érvényesülni. Pontosan ez a rendkívüli jelentősége ennek a munkaszakasznak ezen a földön. Egyetlen ember sincs köztetek, akit a törvény véd – ehelyett, a törvény büntet titeket. Még problémásabb az, hogy az emberek nem értenek meg titeket. Legyen szó a rokonaitokról, a szüleitekről, a barátaitokról vagy a kollégáitokról, egyikük sem ért meg titeket. Amikor Isten magatokra hagy, lehetetlen tovább élnetek a földön, de az emberek még így sem bírják elviselni, hogy távol legyenek Istentől. Ez a jelentősége annak, hogy Isten meghódítja az embert, és ez Isten dicsősége. Amit ma örököltetek, felülmúlja az apostolok és próféták örökségét az idők során, sőt még Mózes és Péter örökségénél is nagyobb. Az áldásokat nem lehet egy-két nap alatt megszerezni; azokat nagy áldozatokkal kell kiérdemelni. Ez azt jelenti, hogy olyan szeretettel kell rendelkeznetek, amely megtisztításon ment keresztül, nagy hitetek kell, hogy legyen, és rendelkeznetek kell azzal a sok igazsággal, amelyek megszerzését Isten megköveteli tőletek; mi több, az igazságosság felé kell fordulnotok gyávaság vagy bizonytalanság nélkül, és olyan szeretettel kell lennetek Isten iránt, amely mindhalálig változatlan marad. Elszántaknak kell lennetek, változásnak kell történnie az élettermészetetekben, ki kell gyógyulnotok a romlottságból, panasz nélkül kell fogadnotok Isten minden vezénylését, és engedelmeseknek kell lennetek, akár a halálig is. Ezt kellene elérnetek, ez Isten munkájának végső célja, és ezt kéri ettől az embercsoporttól. Mivel Ő ad nektek, ezért cserébe bizonyára kérni is fog tőletek, és biztosan méltó követelményeket támaszt veletek szemben. Tehát oka van minden munkának, amit Isten végez, ami megmutatja, hogy miért végez Isten újra és újra olyan munkát, amely magas követelményeket és szigorú elvárásokat támaszt. Emiatt kell nektek Istenbe vetett hittel telve lennetek. Röviden, Isten minden munkája értetek történik, hogy méltóvá váljatok örökségének elnyerésére. Ez nem annyira Isten saját dicsősége érdekében történik, hanem a ti üdvösségetekért és az emberek e csoportjának tökéletesítéséért, akik annyit szenvedtek a tisztátalan földön. Meg kell értenetek Isten akaratát. Ezért buzdítom a sok tudatlan embert, akiknek nincs semmi belátásuk vagy értelmük: ne tegyétek próbára Istent, és ne álljatok ellen többé. Isten már átment olyan szenvedésen, amelyet soha ember nem viselt el, és még annál is nagyobb megaláztatást is elszenvedett az ember helyett már régen. Mi egyebet nem tudsz elengedni? Mi lehet fontosabb Isten akaratánál? Mi lehet nagyobb Isten szereteténél? Épp elég nehéz Istennek elvégeznie a munkáját ezen a tisztátalan földön; ha ráadásul az ember tudatosan és szándékosan vétkezik, akkor Isten munkája elhúzódik. Röviden, ez senkinek nem érdeke, senkinek sem válik hasznára. Istent nem köti az idő; az Ő munkája és dicsősége az első. Tehát Ő bármilyen árat meg fog fizetni a munkájáért, nem számít, mennyi ideig tart. Ez Isten természete. Nem nyugszik addig, amíg el nem végezte a munkáját. Munkája csak akkor ér véget, amikor Ő elnyeri dicsőségének második részét. Ha Isten nem fejezi be a dicsőségszerzésre irányuló munkájának második részét az egész világegyetemben, akkor az Ő napja soha nem jön el, keze soha nem hagyja el választott népét, dicsősége soha nem száll le Izraelre, és terve soha nem fejeződik be. Képesnek kell lennetek meglátni Isten akaratát, és látnotok kell, hogy Isten munkája nem olyan egyszerű, mint az ég és a föld és minden dolog megteremtése. Ez azért van, mert a mai munka azoknak az átformálása, akik meg lettek rontva, akik a végsőkig eltompultak; azoknak a teremtett lényeknek a megtisztítása, akiket a Sátán eltorzított. Ez nem Ádám vagy Éva teremtése, még kevésbé a világosság teremtése, vagy a növények és az állatok teremtése. Isten tisztává teszi azokat a dolgokat, amelyeket a Sátán megrontott, majd újra megszerzi őket; Hozzá fognak tartozni, és az Ő dicsőségévé válnak. Ez nem úgy van, ahogy az ember elképzeli, nem olyan egyszerű, mint az ég és a föld és minden rajtuk levő megteremtése, vagy a Sátán elátkozása a feneketlen mélységbe; ez sokkal inkább az ember átformálásának munkája, a nem Hozzá tartozó és negatív dolgok átváltoztatása pozitív, Hozzá tartozó dolgokká. Ez az igazság Isten munkájának ezen szakasza mögött. Ezt meg kell értenetek, és kerülnötök kell azt, hogy túlságosan leegyszerűsítsétek a dolgokat. Isten munkája nem hasonlít semmilyen hétköznapi munkához. Annak csodálatos volta és bölcsessége meghaladja az emberi elmét. Isten nem teremt meg mindent a munkának ebben a szakaszában, de nem is pusztítja el azokat. Ehelyett átalakítja mindazt, amit Ő teremtett, és megtisztítja mindazt, amit a Sátán beszennyezett. Így Isten egy nagy vállalkozásba kezd, amely az Ő munkájának teljes jelentősége. Azt látod ezekben a szavakban, hogy Isten munkája valóban olyan egyszerű?
Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?