Gyanakvásra való hajlam

A következőkben beszélgessünk a gyanakvásra való hajlamról. Az imént megbeszélt mely megnyilvánulás hasonlít valamelyest a gyanakvásra való hajlamra? (Az érzékenység.) Milyen probléma az érzékenység? (Az emberi mivolt hibája.) A gyanakvásra való hajlam egy szinttel feljebb van az érzékenységnél; a probléma súlyosabb. Az érzékenység csupán egyfajta éretlen emberi mivolt jele, akár egy gyermeké, míg a gyanakvásra való hajlam magában foglal bizonyos konkrét gondolatokat és nézőpontokat – az, amit általában túlgondolásként ismernek, ami gyenge jellemet jelez. Valaki például megkér egy gyanakvásra hajlamos embert, hogy segítsen megvásárolni egy tíz jüanba kerülő terméket, és különösen kihangsúlyozza: „Egyáltalán nem mehetsz tíz jüan fölé. Ha túl drága, ne vedd meg.” Ezt hallván elgondolkodik: „Vajon csak udvariaskodsz? Valójában egy száz jüanba kerülő terméket akarsz, ám túlságosan szégyelled, hogy megmondd. Nos, megveszem neked, hogy boldoggá tegyelek és pozitív érzések maradjanak benned irántam.” Majd miután visszahozza, kiderül, hogy a másik ember ezt mondja: „Ez túl drága. Nekem csak tíz jüanom van; nincs olyan sok pénzem.” Azzal tehát, hogy megvette ennek az embernek a száz jüanba kerülő dolgot, végül nem veszteséget okozott neki? Azonban képtelen megérteni a másik embert, inkább kétségeket táplál, miszerint az illető nem akar több pénzt költeni, és megpróbálja kihasználni őt. Mondjátok meg Nekem, vajon nem nagyon problémásak ezek a kétségekre hajlamos emberek? (De igen.) Milyen tekintetben problémásak? (Túlságosan bonyolultak a gondolataik.) A túlságosan bonyolultan gondolkodó emberekkel nehéz kijönni. Mondjátok meg Nekem, vajon az egyenes személyiséggel rendelkező emberek hajlandóak ilyen emberekkel cimborálni? (Nem.) Nem tudod, belül mit gondolnak vagy milyen irányba mennek a gondolataik, és nem láthatod át a szándékaikat, illetve azt, hogy miként kételkednek benned. Amikor tehát valaminek az intézését rájuk bízod, bár az nyilvánvalóan egy igen egyszerű kis dolog, ők nagyon megbonyolítják és nehézkessé teszik. Mivel ők a folyamat során túlbonyolítják a dolgokat, még te érzed magad kimerültnek, és úgy véled, jobb lett volna, ha magad csinálod meg. Nem akarsz ilyen emberekkel cimborálni, és egyszerűen csak el akarod kerülni őket. Tegyük fel például, hogy van valamid, amire nincs többé szükséged, és pazarlás lenne csak egyszerűen ott hagyni, kár lenne eldobni, ezért odaadod egy efféle embernek. Ő nemcsak hogy nem becsüli, hanem a szívében még kételkedik is: „Miért adod nekem ezt? Lennie kell valaminek e mögött. Azt akarod elhitetni velem, hogy jó ember vagy, el akarod érni, hogy tartozzam neked egy szívességgel, vagy arra próbálsz kérni, hogy tegyek meg neked valamit?” Sosem számítottál arra, hogy ennyi mindent gondol egy csekélységről, hogy az, hogy adsz neki egy apróságot, ilyen sok kétséghez vezethet. Sok mindent kell mondanod neki, hogy eloszlasd a kétségeit. Hát nem nagyon problémás ez? Kezded visszataszítónak érezni az illetőt, ezután pedig, ha van valami felesleges dolgod, inkább kidobod majd, mintsem neki add. Miért ne adnád neki? Nem azért, mert kegyetlen vagy, hanem mert nem akarsz bajt szítani. A múltban valaki kibérelt egy helyet, és nem voltak benne tisztítószerek. Ezért áthoztam otthonról pár tisztítószert; némelyik tisztítószer teli flakon volt, míg mások félig voltak. Az illető, aki kibérelte a helyet, ránézett ezekre és ezt mondta: „Bár ingyen adtad nekem ezeket a dolgokat, nem fogom megköszönni Neked – ezek használtak. Vajon nekem adtad volna őket, ha újak lettek volna?” Nem bántóak ezek a szavak? (De igen.) Miért bántóak? (Így eltorzított egy kis jóakaratot.) A jóakaratomat rosszakaratnak vette. Nem kértem, hogy köszönd meg Nekem, és arra sem kértelek, hogy fizesd ki a termékeket. Egyszerűen arról van szó, hogy bérelsz egy helyet és nincs ott semmi tisztítószer, neked pedig nehézséget okoz elmenni és megvásárolni ezeket. Csak hoztam neked valamennyit abból, amim nekem van, hogy kényelmesebbé tegyem számodra a dolgokat. Nem nyalizni akartam nálad azzal, hogy hagytam, hogy használd ezeket a dolgokat – semmivel nem tartozom neked, és azt sem kértem, hogy bármilyen szívességgel tartozz Nekem. Egy ilyen egyszerű dolog miatt gyanakvóvá vált: „Hmm! Mi olyan nagy dolog ebben? Hoztál nekem pár dolgot, és most azt hiszed, hogy szívességgel tartozom Neked! Amúgy sem jó az a holmi, amit hoztál – hogy lehetne jó, ha csak úgy elajándékozod?” Az ilyen embert igazán nehéz kezelni. Nem azt állítottam, hogy ezek valamiféle ritka elixírek lennének – egyszerűen pár hétköznapi tisztítószer. Ha nem akarod használni őket, nem kell. Minek így bonyolítani a dolgokat? Rájöttem, hogy ezzel az emberrel nehéz kijönni és nehéz bánni vele. Nem lett volna vajon kisebb baj, ha egyáltalán semmit nem hoztam volna? Nem feltétlenül. Valószínűleg abból is baj lett volna, ha egyáltalán semmit nem hozok. Az illető akkor is ezt gondolhatta volna: „Bérelem ezt a helyet, Te pedig még tisztítószereket sem hoztál nekem. Testvéreknek kellene lennünk, te mégsem tanúsítottál semmiféle szeretetet irántam!” Így is lenne mit mondania. Az efféle emberek jelleme igen gyenge. Mindig a saját preferenciáik és normáik segítségével mérik azt, hogy mások jók vagy rosszak-e. Állandóan szigorú szemmel vizsgálnak át és méregetnek másokat, azt gondolva, hogy ők erkölcsileg magasabban állnak, míg másoknak mind megvan a maguk sötét oldala, valamint, hogy másoknak mindig megvannak a saját indítékaik, függetlenül attól, hogy miként cselekednek, miközben egyedül ők nem romlottak, és ők tökéletesek.

A gyanakvásra hajlamos emberek jelleme gyenge. Mivel gyenge a jellemük, szükségképpen ennek a jellemnek az uralma alatt fognak cselekedni. Romlott beállítottságokat fednek fel, biztosan nem normális emberi mivoltot. Ha nem normális emberi mivoltot, akkor pontosan micsodát? Ez a romlott beállítottságokkal kapcsolatos. Amikor arról van szó, hogy valaki gyanakvásra hajlamos, az ilyen emberek által a tetteik és a másokkal való érintkezésük során felfedett jellemző romlott beállítottság bizonyára az elvetemültség és a csalárdság. Épp ilyen bonyolultak, épp ilyen elvetemültek és alattomosak a gondolataik. Mivel ők maguk a kisujjukat sem fogják mozdítani, amíg valami hasznuk nincs belőle, azt feltételezik, hogy mindenki más is ugyanilyen. Még ha te nem is ilyen ember vagy, ezt nem fogják elhinni, és az sem segít, ha magyarázkodni próbálsz – egyszerűen így látnak téged. Minden dolgot és ügyet, valamint minden embert elvetemült módszerrel és elvetemült beállítottsággal szemlélnek. Még ha az, amit teszel, helyénvaló is, összhangban áll az emberi mivolt szükségleteivel, összhangban áll az emberi mivolt racionalitásával, illetve összhangban áll az igazságalapelvekkel, ők akkor is egy sor kérdőjelet tesznek mögé, és ezt kérdik tőled: „Miért csinálod ezt? Mi az indítékod?” Te ezt mondod: „Nincs indítékom” – ők azonban egyszerűen nem hiszik el – ragaszkodnak ahhoz, hogy a nyakadba varrjanak egy indítékot, és rávegyenek, hogy elismerd. Hát nem bajosak az ilyen emberek? (De igen.) A gyanakvásra hajlamos emberek nehezen jönnek ki másokkal. Az ilyen emberek nyilvánvalóan nem egyszerűek és nyitottak, és persze nem becsületes emberek. A jellemükből alapvetően egytől egyig hiányoznak a becsületesség, a kedvesség és a racionalitás elemei. Nos, akkor melyek a jellemük fő alkotóelemei? Paranoia, csalárdság, elvetemültség, az egyszerűség hiánya és becstelenség. Minden embert és minden kérdést nagyon összetettnek látnak. Még ha őszintén beszélsz is velük, elemezni fogják és azon töprengenek, hogy miért mondtad. Még ha régóta kapcsolatban állnak is veled, és ismerik a jellemedet, akkor is gyakran gyanakvással viszonyulnak hozzád, amikor beszélnek, ügyeket intéznek vagy cimborálnak veled. Az ilyen emberek tehát nagyon problémásak. A velük való érintkezés sok teherrel és formasággal jár együtt, és igen sok feladatod is lesz, hogy megismerd őket – hogy megtudd, mit nem kedvelnek, és mit nem szeretnek csinálni, illetve miről nem szeretnek beszélni. Ellenkező esetben, ha nem vagy óvatos, megsértheted őket, illetve szerintük megbánthatod őket. Így bánnak az emberekkel; nos akkor hogy bánnak Istennel? (Istennel ugyanígy bánnak.) Őszintén bánnának Istennel? (Nem.) Amikor például a gyülekezet elrendezi számukra egy kötelesség végzését, töprengeni kezdenek: „Isten tudja vajon, hogy ezt a kötelességet végzem? Emlékezni fog rá? Mennyi erőfeszítést kell fektetnem abba, hogy boldoguljak és hogy emlékezetes legyen Isten előtt?” Miután egy ideig végzik a kötelességüket, arról is kérdezősködnek, hogy a vezetők és a dolgozók hogyan látják őket, és hogy van-e bármiféle negatív értékelésük róluk. Hát miféle emberi mivolt ez? Abból az emberi mivoltból ítélve, amely azon a hozzáálláson keresztül nyilvánul meg, ahogyan a dolgokat intézik, az efféle emberek igen problémásak, és nem könnyű számukra elfogadni az igazságot. Miért van ez? Azért, mert nehéz számukra becsületes embernek lenni; a lelkiismeretük híján van az igazságérzetnek, az eszük nem ép, és irracionálisan ítélik meg a dolgokat. Miért mondom, hogy irracionálisan? Azért, mert viszonylag szélsőségesek, hajlamosak arra, hogy leragadjanak dolgoknál és aljasak – nem a normális emberi mivolthoz tartozó gondolkodásmóddal szemlélik a dolgokat. Nem nyíltak és őszinték, hanem különösképp sötét módon élnek. Ugyanakkor sosem érzik, hogy sötét módon élnek, sőt azt hiszik, hogy okosabbak másoknál, valamint, hogy több kifinomultsággal és a részletekre jobban odafigyelve élnek, mint mások. Különösen csodálják a saját okosságukat. Ezt úgy hívják, hogy okosnak hiszik magukat. Azok, akik okosnak hiszik magukat, igencsak hiányt szenvednek az emberi mivoltukhoz tartozó józan ész tekintetében és a lelkiismeretükben rejlő igazságérzet tekintetében. Az ilyen emberek emberi mivolta ezért rossz, és mások nem akarnak kapcsolatban lenni velük. Bárki bármit mond, ezek az emberek ügyet csinálnak belőle. Az általuk értelmezettek mind szélsőséges dolgok, amelyek eltorzultak, hevességből fakadnak, a Sátántól valók és érzelmekből erednek – mind sötét és negatív dolgok, az igazsággal ellentétes és az igazságnak ellenálló dolgok. Ezek a dolgok egyáltalán nem tudják a helyes útra vezetni az embereket. Az efféle emberek ezért nagyon taszítóak és undorítóak. Sötét sarkokban és a saját kis világukban élnek. Különösképp nárcisztikusak és önimádók, azt hiszik, hogy nagyszerűbb, nemesebb, tiszteletreméltóbb és méltóságteljesebb életet élnek másoknál – őket senki sem érintheti. Az ilyen emberek jelleme valójában nagyon alantas, és nincs igazi méltóságuk. Az igazi méltóság hiánya alatt azt értjük, hogy különösen gyenge a jellemük, mivel az, ami az emberi mivoltukból feltör, mind sötét dolog, amit nem lehet napvilágra hozni, nem tisztességes és nem egyenes dolgok. Az ilyen embereknek ezért szóra sem érdemes a méltóságuk. Milyen következményekkel járhat valószínűleg az, ha az emberek gyanakvásra hajlamosak? Egyszerűen fogalmazva, az ilyen emberek teli vannak ravasz trükkökkel. Az, hogy gyanakvásra hajlamosak, azt jelenti, hogy ezek az emberek sok ravasz mesterkedést rejtegetnek. Nézzétek meg, miként nyomják el és tartóztatják le az ördög királyok Isten választott népét – oly sok ravasz mesterkedést rejtegetnek, és végül oly mértékben ártanak az embereknek, hogy a családjuk felbomlik, néhány családtag meghal, és elválasztják őket egymástól. Ez a démonok és az ördög királyok műve. Ezért a gyanakvásra hajlamos emberek egyike sem jó semmire. Az Istenben hívőknek az igazságalapelvek szerint kell szemlélniük az embereket és a dolgokat, nem szabad véletlenszerű gyanakodásba keveredniük, és bizonyítéknak kell állnia a mondandójuk mögött. Egy ember vagy dolog szemlélésekor az általad megfogalmazott gondolatoknak legalább pozitívnak, és mások számára elfogadhatónak kell lenniük. Az persze még jobb, ha megfelelnek az igazságalapelveknek, segítenek másokat és pozitív hatással vannak rájuk. Ugyanakkor a gyanakvásra hajlamos emberek által formált gondolatok és nézőpontok egyike sem felel meg az igazságnak; legalábbis nem pozitív dolgok – nevezetesen az a szemszög, amelyből az efféle emberek mérlegelik a problémákat, illetve az általuk megfogalmazott gondolatok és elképzelések egyszerűen nem felelnek meg az igazságnak. Az efféle emberek ezért sötét sarkokban élnek, és szóra sem érdemes a tisztességük vagy a méltóságuk. A gondolataikból születő dolgok mind sötétek és elvetemültek – ezek a dolgok nem felelnek meg az igazságalapelveknek, és nem lesznek pozitív hatással az emberekre, illetve az életükre. Ha elfogadod az efféle emberek gyanakvásából születő különféle gondolatokat és nézőpontokat, megmérgeznek és magukkal rántanak – ez egyenlő azzal, hogy a Sátán megrontott téged. Ha azonban felismered az efféle embereket és negatív példaként kezeled őket, fejlődhetsz valamennyit és szerezhetsz némi tisztánlátást a negatív dolgok megértésében. Ez lezárja a gyanakvásra való hajlamról szóló beszélgetésünket.

Alkalmatlanság

A következőkben beszéljünk az alkalmatlanságról. Mindenki érti, mit jelent az alkalmatlanság – arra vonatkozik, hogy valaki képtelen bármit is jól kezelni, tehetetlennek tűnik, épp, mint amikor az emberek gyakran mondják: „Miért vagy olyan alkalmatlan? Tényleg nincsenek kilátásaid!” Jó az alkalmatlanság? (Nem.) Akkor kategorizáljuk – mi az? (Az emberi mivolt hibája.) Az alkalmatlanság nyilvánvalóan az emberi mivolt hibája. Az alkalmatlanság azt jelenti, hogy egy embernek igen alacsony az intelligenciaszintje a dolgok intézésében, és gyengék a túlélési képességei – erre utalunk alkalmatlanságként. Egyesek esetlen módon beszélnek, képtelenek kifejezni magukat; némelyeknek ráadásul szégyenlős, visszahúzódó személyiségük van – amikor sok ember előtt kell beszélniük vagy reflektorfénybe kényszerülnek, lámpalázasak lesznek, bátortalanok, nem mernek beszélni, és mások gyakran megfélemlítik őket. Egyes gonosz emberek azt hiszik, hogy az ilyen embereket jogos megfélemlíteni, hogy ez nagyon is szórakoztató és élvezetes – mindennap csúfot űznek az ilyen emberekből és ugratják őket. Az alkalmatlan emberek gyenge képességűek a dolgok intézéséhez. Lehet, hogy néhányuknak a túlélési képessége is gyenge, képtelenek pénzt keresni, és mindig nagyon bátortalanok és túlságosan elővigyázatosak mások körében. Amikor félelmetes embereket látnak, kerülik őket és nem mernek beszélni. Még amikor megfélemlítik is őket, akkor sem mernek ellenállni, attól tartva, hogy talán megsértenek másokat. Az efféle emberek emberi mivoltában leledző alkalmatlanság megnyilvánulásaiból ítélve, ez kizárólag az emberi mivolt egyfajta hibája. Soha senki nem alakított ki téves gondolatokat és nézőpontokat, illetve nem gyakorolt kedvezőtlen hatásokat önmagára vagy másokra az alkalmatlansága miatt; az alkalmatlanság ezért csupán az emberi mivolt hibája. Akar bárki is alkalmatlan ember lenni? (Nem.) Senki sem akar alkalmatlan ember lenni – miért van ez? Az alkalmatlan embereket megfélemlítik és mindenki lenézi őket, nem igaz? (De igaz.) Ha megkérnének az aközötti választásra, hogy gonosz vagy alkalmatlan vagy, bizonyára azt választanád, hogy gonosz légy az alkalmatlanság helyett. Magadban ezt gondolnád: „Soha nem leszek alkalmatlan ember! Ebben a társadalomban rosszul bánnak az alkalmatlan emberekkel és megfélemlítik őket, nem népszerűek; bárhová mennek, lenézik és lábbal tiporják őket a többiek. Nemcsak hogy nem érzik, hogy jelen vannak, hanem a túléléshez való jogukat is elvehetik tőlük. Gonosz embernek lenni azonban más – a gonosz emberek bárhová is mennek, a többiek félnek tőlük és nagy tisztelettel bánnak velük. Senki nem meri provokálni őket. Akárhová mennek, kiváltságokat élveznek és még át is gázolnak másokon. A gonosz emberek – bárhol is vannak ezen a világon – boldogulnak.” Ha megkérnének, hogy most válasszatok, semelyikőtök nem választaná azt, hogy alkalmatlan legyen – mindannyian azt választanátok, hogy gonosz emberek lesztek. Helytálló ez a nézőpont? (Nem.) Miért nem helytálló? Melyik igazságalapelvnek mond ellent? Az alkalmatlanság az emberi mivolt hibája. A leggyakoribb megnyilvánulása az, hogy valaki képtelen bármit is jól intézni, hátrányos megkülönböztetésben van része és kizárják. Mivel a társadalomban megfélemlítik és lábbal tiporják az alkalmatlan embereket, senki sem hajlandó alkalmatlannak lenni. Az emberek mind irigylik azokat, akik alkalmasak és ügyesek, sőt mindannyian ki akarnak tűnni mások közül, hogy hatalmat és befolyást szerezzenek, és hogy átgázoljanak másokon, hogy bármely csoportban kiváltságaik legyenek és tekintélyük legyen, ezzel nemcsak azt kerülve el, hogy mások megfélemlítsék őket, hanem arra is képessé válva, hogy tetszés szerint megfélemlítsenek másokat. Helytálló ez a fajta gondolat és nézőpont? Megfelel az igazságnak? (Nem.) Oly sok igazságot meghallgattatok, és mégis, még mindig helyeslitek a gonosz embereket – ez azt jelenti, hogy a beállítottságotok is meglehetősen elvetemült. Bárkit láttok, aki gonosz, irigylitek és csodáljátok őt. A szívetek mélyén nagyon is jól tudjátok, hogy a gonosz emberek rosszak, mégsem tudjátok megállni, hogy ne kövessétek őket, ugyanis úgy érzitek, hogy ez egyfajta támaszt nyújt nektek és megakadályozza, hogy megfélemlítsenek. Amikor alkalmatlan embereket láttok, taszítónak érzitek és lenézitek, sőt el akarjátok tiporni őket. De belegondoltál valaha, hogy mennyi gonoszságot követnél el és mennyi megtorlást kapnál, ha gonosz embereket követnél? Milyen esélyed lenne az üdvösség elérésére, ha gonosz embereket követnél? Képes lennél elkerülni, hogy gonoszságot kövess el, ha gonosz embereket követnél? Tegyük fel, hogy gonosz embereket követsz, hűségesen szolgálod őket és az alárendeltjükként viselkedsz. Lehet, megosztják veled a torta egy szeletét, és lehet, hogy képes vagy követni őket, hogy másokon átgázolva a legjobb ételeket és italokat fogyaszd, nagy örömöt tapasztalva, elkerülve a megfélemlítést, és státuszt szerezve mások között ebben az életben. Ezeknek a dolgoknak az élvezetéhez azonban sok gonoszságot kell elkövetned! Tudod, hogy mennyi megtorlást és milyen súlyos büntetést fogsz kapni? Ez a helyes út? (Nem.) Nos, akkor még mindig hajlandó vagy meghozni azt az áldozatot, hogy a gonoszság elkövetését és a büntetést választod, csak azért, hogy ne légy alkalmatlan ember és elkerüld a megfélemlítést – az ebbéli életben való élvezetért cserébe feláldozva a rendeltetési helyedet és a sorsodat? Erre gondolsz és ez a nézőpontod? Vannak, akik valóban erre a fajta nézőpontra helyezkednek – inkább választják, hogy gonosz emberek lesznek, mintsem alkalmatlanok legyenek és megfélemlítsék őket. Hát nem gonosz emberek útját szeretnék járni? Az alkalmatlanság csupán az emberi mivolt hibája – mi olyan rossz ebben? Valóban az a jobb választás, ha az ember megfélemlít másokat és gonoszságot követ el? Ha Isten nem hagy éhezni és ellát élelemmel, valóban éhen halhatsz? Ha Isten lehetővé teszi számodra, hogy örömben, szabadságban, boldogságban, gyönyörűségben és békében élj, ezek egyikében sem lesz hiányod. És mi van akkor, ha mások megfélemlítenek téged? Ezeket a dolgokat senki sem veheti el tőled – senki sem veheti el azt, amit Isten neked ad. Ha gonosz embereket követsz és gonosz emberek útját járod, mind bűnös öröm lesz, amit élvezel. Ráadásul minden pénzt és anyagi örömöt, amit gonoszság elkövetésével szerzel, erőszakos elkobzás útján kapsz meg, a jelen életben megtapasztalt élvezet meghaladja azt, amit Isten adott neked, és így ezt a jövőben több életen át kell majd visszafizetned. A test örömeinek megszerzése ebben az életben büntetésben részesülés árán – hát nem azt jelenti ez, hogy nem a helyes úton jársz? Inkább azt választanátok, hogy gonosz emberek lesztek, mintsem hogy megfélemlítsenek – ez azt tükrözi, hogy a lelketek mélyén gonoszságot érzékeltek és dédelgettek. Nos, mi olyan rossz az alkalmatlanságban? Ha az emberi mivolt szemszögéből nézzük, egyfajta hiba, ugyanakkor veleszületett adottság is, ami olyasmi, amin az emberek nem tudnak változtatni. Az alkalmatlan emberek nem maguk választották, hogy alkalmatlanok legyenek. Bár hiba, nem romlott beállítottság, nem az ember jellemének a problémája ez. Nos, akkor mi olyan rossz benne? Ha az alkalmatlanságod és alacsony státuszod miatt gyakran megfélemlítenek, és mélyen érted ennek a világnak az igazságtalanságát és gonoszságát, és ennek a társadalomnak a sötétségét, és ennek következtében őszintén Isten elé járulsz, hogy elfogadd Isten szuverenitását, és készségesen alávesd magad Isten uralmának és vezénylésének, engedve, hogy Isten átvegye a sorsod feletti irányítást – akkor ez az alkalmatlanság vajon nem az oltalom egy formája számodra? Az alkalmatlanság nem negatív dolog; csupán az emberi mivolt hibájának egy típusa. Mire vonatkozik a hiba? Elégtelenséget, kis problémát, fogyatkozást jelent – csupán olyasmi, ami tökéletlen, valamelyest hiányos, nem teljesen az ember tetszése szerinti, vagy nem ideális, viszont nem utal gyenge vagy aljas jellemre. Nos, akkor miért nem tudjátok tolerálni ezt a kis hibát? Mi több, ez a kis hiba nagy előnyökkel járhat az életbe való belépésedre nézve. Vagy mondhatni, hogy egyesek – mivel megvan bennük az emberi mivoltnak ez a hibája, ez a veleszületett adottságuk, még inkább képesek arra, hogy teljes szívvel kövessék Istent a végsőkig. Végül, mivel el tudják fogadni az igazságot, alá tudják vetni magukat Istennek és istenfélő szívük van, képesek levetni a romlott beállítottságaikat és megkapni az üdvösséget. Ebből a szempontból ez áldás – az embereknek nem kellene elutasítaniuk az alkalmatlanságot. Mi olyan rossz az alkalmatlanságban? Az ember romlott beállítottsága nem fog romlani az alkalmatlanság miatt. Isten nem fog lenézni senkit, illetve nem tagadja meg a megmentését azért, mert alkalmatlan, és az alkalmatlanság azt sem befolyásolja majd, hogy az illető elfogadja az igazságot vagy megmeneküljön. A gondolkodásotoknak és a nézőpontotoknak tehát meg kell változnia – ez még elég messze van. Egyesek ezt mondják: „Inkább lennék gonosz ember, mintsem alkalmatlan. Az alkalmatlan embereknek nincsenek kilátásaik, mindenki lenézi őket, sőt még saját magukat is lenézik. Alkalmatlan embernek lenni értelmetlen; gonosznak lenni nagyszerű – bármit megtehetsz, amit csak akarsz, megfélemlíthetsz bárkit, akit könnyűnek tűnik megfélemlíteni, és senki sem mer ellenállni. Milyen pompás is így élni!” Milyen előny származik a pompából? Ha boldogulsz és pompásan élsz a világban, a kilátásaid és a rendeltetési helyed tönkre lesznek téve. Többé nem tudsz majd Isten elé járulni, és többé nem érzed majd, hogy ragaszkodsz Istenhez; nem fogsz többé vonzódni Istenhez, és Isten házának környezete és munkakörülményei nem lesznek többé vonzóak számodra. El fogod hagyni Istent és olyan környezetet fogsz keresni, ahol bevetheted az erősségeidet és ráébredhetsz az értékedre. Isten háza megfékezi az emberek gonoszkodását, és egyetlen gonosz ember sem juthat sehová, illetve nem állhat meg szilárdan Isten házában. Ha kedveled a gonosz embereket és azzá akarsz válni, vajon akkor is megmaradhatsz Isten házában? Előbb-utóbb eltakarítanak majd. Nemcsak hogy nem sikerül majd jó rendeltetési helyhez jutnod, hanem a halálod után büntetést is kapsz az általad elkövetett gonoszságért. Ezért, bár az alkalmatlanság az emberi mivolt hibája, az nem romlott beállítottság, és nem is jelent gonosz emberi mivoltot. Kiben ne lenne néhány hiba? Az alkalmatlanság épp olyan, mint hogy egyesek dadogással születnek, illetve hogy néhány ember kicsit csúnyának születik – ezek mind veleszületett hibák. Az embereknek különböző a bőrszínük – egyesek fehérnek, mások sárga bőrrel, megint mások pedig fekete bőrrel születnek. Ez veleszületett adottság. A sárga bőrű emberek talán nem tűnnek olyan egészségesnek, nem olyan szép az arcszínük – ez apró hiba. A fekete bőrű emberek erőteljesebbnek látszanak, mégsem akarja senki, hogy fekete bőre legyen. A fehér bőrű embereket általában irigylik, ám közöttük is vannak páran, akik úgy érzik, hogy nem jó túl sápadtnak lenni, ezért szeretnek bronzszínűre barnulni, mivel azt hiszik, hogy ettől egészségesnek látszanak, és ez ad egy ragyogást a bőrüknek. Látod, az alkalmatlanság ugyanaz, mint az emberek különféle veleszületett adottságai – csupán arról van szó, hogy ez egyfajta hiba. Jelentős probléma tehát ez? (Nem.) Ezért bár ez a probléma az emberi mivolt hibája, nem befolyásol az igazság elfogadásában és az igazság megértésében. Nos, még mindig ellenálltok annak, hogy alkalmatlan emberek legyetek? (Már nem.) Továbbra is megfélemlítitek majd az alkalmatlan embereket, amikor találkoztok velük? (Nem.) Régebben eléggé megfélemlítettétek őket, nem igaz? Most, amikor alkalmatlan embereket láttok, még mindig lenézitek és becsmérlitek majd őket? (Nem.) Ha te magad alkalmatlan ember vagy, még kevésbé szabad lenézned önmagad. Ha alkalmatlan vagy, hát legyen – gyakorold azt, hogy becsületes ember légy Isten szavai szerint. Bár talán alkalmatlan vagy, légy becsületes és ne légy csalárd, Isten pedig kedveli ezt a fajta embert. Mit kedvel Isten? Nem az alkalmatlanságodat, hanem azt, hogy az alkalmatlanságod miatt hajlandó vagy becsületes embernek lenni; azt, hogy mivel az emberek lenéznek és nem tudsz a kegyeikbe férkőzni, azon gondolkodsz, hogy miként legyél becsületes ember, hogy boldoggá tedd Istent és eleget tegyél Neki, és megtégy bármit, amit Isten mond. Az alkalmatlanságod ily módon előnnyé válik, nem igaz? (De igen.) Most már megváltozott a nézőpontotok? (Igen.) Természetesen nem minden alkalmatlan ember képes feltétlenül elfogadni az igazságot. Egyeseknek a jellemükkel is problémáik vannak amellett, hogy az emberi mivoltukban megvan az alkalmatlanság hibája. Ezt nem lehet általánosítani. Az alkalmatlanság önmagában nem jelentős probléma, de azt is meg kell nézned, hogy milyen az illető jelleme. Ha valaki csalárd, vagy aljas a jelleme – ha szégyentelenül vastag a bőr a képén, hajlamos a gyanakvásra, érzékeny, csökönyös, sőt akár ádáz beállítottsága van – akkor az illető egyáltalán nem jó. Egy alkalmatlan ember tehát nem feltétlenül jó jellemmel rendelkező valaki. Rendben, ez minden az alkalmatlanságról szóló beszélgetésünk vonatkozásában.