Tompaság

Vitassunk meg egy másik megnyilvánulást, a tompaságot. Ez milyen probléma? (Az emberi mivolt hibája.) A tompaság az emberi mivolt hibája. Melyek a tompaság jellemző megnyilvánulásai az emberekben? A lomha reakció, a lassú ütemű mozgás, valamint a rugalmasság hiánya cselekvés közben, a problémákról való gondolkodás során pedig kevés az ötletük, illetve csak a problémáknak viszonylag kevés aspektusán képesek elmélkedni. Mindezeket tompaságnak hívják. Az emberi mivolt mely aspektusát foglalja magában a tompaság? Benne van az egyén emberekről és dolgokról alkotott szemléletének mélysége, az egyén magaviseletének és cselekedeteinek mélysége, valamint az egyén intelligenciája és képessége, amikor az emberek és a dolgok szemléléséről, valamint a magaviseletről és cselekvésről van szó. Általában milyen embert jellemzünk a „tompa” kifejezéssel? (A viszonylag gyenge képességű embert.) A tompaság azt jelenti, hogy egy ember gyenge képességű, alacsony az intelligenciaszintje és lomhák a reakciói – ezeknek a megnyilvánulásoknak a megléte tompaság. A tompaság az emberi mivolt lényeges hibája. Ez a tompaság nem arra vonatkozik, hogy zsibbad a karod vagy a lábad és elveszíti az érzékelőképességét – ez nem effajta fizikai érzéketlenség. Nem is afféle személyiségjegyre utal, hogy valaki tompa, nehézkes vagy merev, hanem egy mentális reakció, illetve az ember intelligenciájának megnyilvánulása a problémák kezelésében. Az ilyen ember jellemzően gyakran van a tompaság állapotában, nehéz felfogású és nem reagál, amikor az őt körülvevő emberekről, eseményekről és dolgokról van szó. Vagyis látja a dolgokat, ám ezeknek a dolgoknak a lényegét nem tudja átlátni, és nem képes észrevenni a bennük rejlő problémákat. Amikor emlékezteted, hogy gond van, még csak nem is reagál, és nem tudja, hogy az gond. Még ha valaki fel is hívja a figyelmét a problémára, akkor sem képes átlátni a probléma komolyságát, illetve a probléma lényegét, következésképp sok dolgot nagyon lassan kezel. Ez tompaság. A tompaság önmagában az emberi mivolt hibája. Ami a tompa embereket illeti, a koruktól és attól függetlenül, hogy a fizikai testük bármelyik része zsibbadt-e, ami az emberi mivoltuk ezen aspektusbeli megnyilvánulásait illeti, nem tudnak konkrét, lényeges munkát végezni, sem technikai tartalommal járó, illetve jellegét tekintve kifejezett szakértelmet kívánó munkát nem tudnak vállalni. Az ilyen emberek természetesen arra sem képesek, hogy vezetők és dolgozók legyenek. Ha egy vezető vagy dolgozó tompa, akkor baj üti fel a fejét az általa végzett munkában, le fog állni és megbénul. Nem képes észrevenni a problémákat és nem képes azonnal megoldani őket, így hát nem tudja meglátni, amikor különféle problémák merülnek fel, és a problémákat nem lehet megoldani. A szemével képtelen meglátni a problémákat, ezért nem tud hozzálátni a megoldásukhoz, és nem tudja, melyik munkát a legfontosabb elvégezni. Nap nap után csak egy kevés felületes munkát tud rutinszerűen megcsinálni. A Fennvaló bármilyen munkarendet ad ki, továbbadja, ám miután továbbadta, fogalma sincs, hogy az megfelelően megvalósítható-e, milyen eredmények érhetők el, illetve milyenek lesznek a későbbi hatások. Semmit nem képes átlátni. Nem számít, hányan követnek el gaztetteket körülötte, vagy okoznak zavarásokat és bomlasztást, nem képes ezt érzékelni. Azt sem tudja, mennyi munkát kell nyomon követni, illetve melyik konkrét munkát kell megvalósítani. Valaki megkérdezi tőle: „Kiosztottad és elrendezted a munkát?” „Mindent elintéztem. Beszélgettem velük és egyszer hangosan felolvastam a munkarendet – mindenki ismeri” – mondja. A munkarend megvalósítása ez? (Nem.) A munkarend megvalósításához először a vezetők és a dolgozók felelősségeinek megfelelő kijelölésére van szükség, meg kell határozni, hogy melyik vezető melyik munkát intézze, valamint gondoskodni kell arról, hogy a munka minden egyes elemét meghatározott emberekhez rendeljék. Emellett konkrétan meg kell mondani a vezetőknek és a dolgozóknak, hogy miként és mely alapelvek szerint végezzék. Világosan el kell magyarázni mindezeket, hogy mindenki tudja, hogyan végezze el a munkát. Csak ez jelenti a munka kiosztását. Munkavégzés során egyesek csupán hangosan felolvassák a munkarendet a többieknek, mindenkit megkérnek, hogy ossza meg a vele kapcsolatos megértését és érzéseit, és ennyi. Amíg azt látják, hogy mindenki szorgalmasan végzi a kötelességeit, azt feltételezik, hogy a munkarend megfelelően megvalósult. Ha ezen a ponton megkérdezed: „Van bármilyen nehézségük a testvéreknek a kötelességeik végzésében? Vannak még problémák? Beszélgettél a megoldásuk érdekében?” – így válaszol: „Nem hallottam semmilyen problémáról – megyek és utánanézek.” Ami azt illeti, a munkáért felelős személy nem vetett fel semmilyen problémát vagy nehézséget, ám azok a nehézségek igenis léteznek. Azért nem tudja észrevenni őket, mert túlságosan tompa. Például még azt sem képes észlelni, amikor két ember képtelen együttműködni, és a kötelessége végzése során státuszért verseng egymással, ami hatást gyakorol a munkára. Sőt, ezt mondja: „Elég jó a kapcsolatuk – beszélgetnek és kommunikálnak egymással. Ha nem tudnának együttműködni, nem beszélgetnének.” Az emberek megkérdezik: „Versengenek egymással a státuszért? Összhangban tudnak együttműködni?” Az illető így válaszol: „Erről nem tudok.” Csak kérdezősködés után derül ki, hogy ők ketten nem képesek együttműködni és versengenek egymással – versengenek azon, hogy ki tart magasztosabb prédikációkat, kinek a hangja hangosabb és ki beszél hosszabb ideig. Isten választott népe már régen észrevette ezeket a dolgokat. Ha megkérdezed az illetőt, hogy haladéktalanul megoldották-e ezeket a problémákat, azt fogja mondani, hogy nem oldották meg, ő nem tudta, hogy ezt a munkát neki kell elvégeznie. Még egy ilyen komoly problémát sem tud megoldani – hát nem gyengeelméjű? (De az.) Egyszer hangosan felolvassa a munkarendet, majd megköveteli, hogy mindenki nyilatkozatot és fogadalmat tegyen, hogy jól végzi a kötelességét, ezt követően pedig elvégzettnek tekinti a munkáját. Magában ezt mondja: „Emlékszem, ki a gyülekezetvezető, hogy konkrétan a munka melyik eleméért ki felel, és kire bízták a filmkészítő munkát”, ám egyszerűen képtelen meglátni, hogy miként kellene ezeket a konkrét részmunkákat megvalósítani. Így fest az, ha valaki tompa és nehéz felfogású – ostoba egyén. Semmilyen problémát nem képes észrevenni és nem tudja, miként beszéljen az igazságalapelvek bármely aspektusáról. Amikor az igazságalapelveket érintő problémákról van szó, nem tudja, hogyan közölje az igazságot a megoldásuk érdekében. Amikor a személyzetet vagy az adminisztratív munkát érintő problémákról van szó, egyiket sem tudja érzékelni. Még ha látja is, hogy valaki nem képes elvégezni a munkát, nem tudja, miként oldja meg ezt. Képtelen bármin is átlátni. Ezt jelenti a tompaság. Csak azt tudja, miként mondjon pár doktrínát, ám a munkában nem hozzáértő – tompa és nehéz felfogású a megjelenése. Mondjátok meg Nekem, olyan vezető az ilyen ember, aki megfelelő színvonalú? (Nem.) Ha a vezetők és a dolgozók tompák, az bajos – egyáltalán semmilyen munkát nem lesznek képesek végezni. Ha nem végzik el azt a munkát, amelyet el kell végezniük, és amikor valaki jelent egy problémát, azt sem kezelik, akkor az már nem egyszerűen tompaság kérdése, hanem a normális emberi mivolt hiánya, valamint a lelkiismeret és a józan ész normális működésének az elvesztése.

A tompaság az emberi mivolt hibája. Bár ez a hiba nem emelkedik a romlott beállítottság szintjére, ez a probléma már önmagában is végzetes. Itt áll egy élő ember, működő érzékekkel és végtagokkal, ám egyszerűen nincs meg benne egy normális ember azon képessége, hogy szemlélje az embereket és a dolgokat, illetve, hogy viselje magát és cselekedjen. Amikor munkát végez, hasznavehetetlen emberhez hasonlatos, akinek nincsenek gondolatai – semmilyen problémát nem tud észrevenni, arra pedig még kevésbé képes, hogy megoldjon problémákat, amikor mások felvetik őket, és nem látja, milyen munkát kellene elvégezni. Az ő fejében ez olyan, mintha semmi sem rá tartozna, következésképp semmilyen munkát nem tud végezni – semmirekellő, hasznavehetetlen ember. Nem elég súlyos ez a probléma? Látod, a csökönyös és az érzékeny embereknek legalább vannak aktív gondolataik – megvan bennük egy normális ember gondolkodása; vagyis állandóan működik az elméjük. A tompa emberek elméje azonban egyszerű; olyan, mintha megbénult volna az elméjük, mintha halottak lennének. Bár van szemük, bármit látnak, az elméjük nem reagál, és nem fogják fontolóra venni a fejükben; nincsenek gondolataik és teljességgel fabábuk. Mik a fabábuk? Fából faragott emberek; kívülről emberekre emlékeztetnek, amikor azonban hozzájuk szólsz, nem reagálnak. Megkéred őket, hogy őrizzék a házat, ám amikor a házat kirabolják, semmit sem tesznek. Megkérdezed: „Miért nem őrizted a házat?” – és ők még ekkor sem reagálnak. Ha egy ember semmire sem reagál, az nagyon problémás. Más szóval, nem tudnak megvalósulni azok a funkciók, amelyeket az emberi mivolt ösztöneinek működtetniük kellene – ilyenek a gondolkodás és a tudatosság funkciói, valamint a szem, a fül, az agy és a szív által végzendő funkciók. Nincsenek olyan gondolatai vagy elmarad azokban a gondolatokban, amelyekkel a normális emberi mivoltú embereknek rendelkezniük kellene. Ezt hívják tompaságnak. A tompa emberek nem különböznek annyira a haszontalan emberektől. Egyesek a következőt mondják: „Azt mondod, hogy az efféle emberek tompák, hogy a szemük, a fülük és az agyuk nem tudja ellátni a funkcióját. Ha azonban megsérted őket, reagálnak. Ha veszteséget szenvednek, reagálnak. Akkor vajon még mindig ostoba embereknek tekinthetők?” Még egyes állatok is meg tudják érteni az emberi beszédet – mind a jó, mind a rossz dolgokat meg tudják érteni, amelyeket mondasz róluk. Ha valaki emberi lényként nem tudja megérteni az emberi beszédet, akkor elmarad az emberi lét mércéjétől. Ezért annak mérésére, hogy valaki ember-e, az emberekre vonatkozó mércét kell használni. Miért említem az állatokat? Azért, hogy a tudtodra adjam, hogy élőlény vagy, aki a teremtett emberi lények kategóriájába tartozik, nem pedig állat. Ha emberként híján vagy azoknak a gondolatoknak, amelyek még az állatokban is megvannak, akkor túlságosan elmaradsz. Még az állatok is tudnak jók lenni és közel kerülni azokhoz, akik jól bánnak velük és biztosítják számukra a mindennapi betevőt. Ha emberként hiányzik belőled az efféle emberi mivolt, vajon akkor is megérdemled, hogy embernek nevezzenek? Miért teszem ezt az összehasonlítást? Azért, hogy a tudtodra adjam, nem állat vagy magasabb rendű állat vagy; egy személy vagy, a legmagasabb rendű lény minden Isten által teremtett dolog között – ember. Van nyelvi készséged, gondolkodóképességed és képességed az igazság megértésére. Isten arra teremtett, hogy te legyél az úr mindenek között, hogy irányíts mindent és más élőlényeket. Te vagy az összes élőlény sáfára mindenek között. Az irányításukhoz felettük kell állnod. Jobbnak kell lenned náluk, hogy képes legyél irányítani őket. Az, hogy az állatokat említem, nem azért van, hogy lekicsinyeljelek, hanem azért, hogy emlékeztesselek és megértessem veled, hogy jobbnak kell lenned náluk. Ahhoz, hogy irányítsd és vezesd őket, megtéve azt, amit egy embernek meg kell tennie, aminek az elvégzését Isten rád bízta, használnod kell azokat a képességeket, amelyekkel az emberi mivoltodnak rendelkeznie kell, ahogyan a józan ész és a születésed óta elsajátított képességek különböző fajtáit is. Ha teremtett embernek tekinted magad, a teremtett emberiségre vonatkozó mércét kell használnod az emberi mivoltod és a lényeged mérésére. Ennek a mércének nem szabad az Isten által az emberiség számára megállapított mércénél alacsonyabbnak lennie. Ezért egy ember képességének és az emberi mivolta különféle aspektusaiban meglévő problémák mérésére az emberekre vonatkozó mércét kell használni. Az emberi mivolt vonatkozásában sokan mentálisan tompák és lomhán reagálnak, ami oda vezet, hogy a kötelességeik végzése során sok kötelességüket rosszul végzik – alkalmatlanok a gyülekezeti munkában, és képtelenek az igazságalapelvek szerint gyakorolni. Ezért ismerned kell magad és ismerned kell a határaidat. Ha nem rendelkezel ezzel a fajta képességgel, illetve emberi mivolttal, vagy ha a tompaság hibája van az emberi mivoltodban, akkor nem szabad azért versengened, hogy vezető vagy felügyelő légy. Ha vezető vagy felügyelő lesz belőled, akkor bármelyik gyülekezet munkájáért vagy is felelős, az a gyülekezet meg fog bénulni. A munka bármelyik eleméért vagy is felelős, az a munka teljes káosz lesz. Ha nem tudsz alkalmas lenni rá, akkor állj félre, és hagyd, hogy azok csinálják, akik képesek elvégezni. Érted? (Igen.) Az öntudat, majd annak megtanulása, hogy utat engedj azoknak, akik alkalmasabbak, és hogy ajánlj másokat – ez a gyakorlás alapelve. Egyesek ezt mondják: „Olyan tompa vagyok, hogy nem tudom megmondani, ki jó – hogyan ajánlhatnék bárkit?” Ha nem tudod megmondani, ki jó képességű, és nem tudsz ajánlásokat tenni, akkor meg kell tanulnod pár leckét. Amikor látsz valakit, aki érti az igazságot és képes tisztán látni másokat, tanulj tőle. Ha többet beszélgetsz vele, képes leszel megtanulni néhány dolgot. Mivel az emberi mivoltodban ott a tompaság hibája, ne légy kényes vagy válogatós abban, hogy milyen kötelességeket végzel. Tebenned van ez a hiba, ezért nem sok olyan munka és kötelesség van, amit végezni tudsz. Ha sok nehézség árán találnak neked egy megfelelő helyet, te pedig továbbra is kényes és válogatós vagy, akkor az nem a tompaság problémája vagy az emberi mivolt hibája, hanem romlott beállítottság. Milyen romlott beállítottság? Arrogancia, az alávetés hiánya és az, hogy nem ismered a határaidat. Semmi vagy, csak egy semmirekellő, idióta, mégis olyan kötelességeket akarsz végezni, amelyek méltóságteljesek, amelyek nem fárasztóak, és amelyeket mások nagyra tartanak – ez arrogáns beállítottságot jelez. Ha nagyon tompa vagy, és van munkád, amelyet el kellene végezned és vannak ügyek, amelyeket el kellene intézned, ám nem csinálod és nem is veszed észre őket, ha még a kisujjad sem mozdítod, amikor a dolgok rosszul alakulnak, és még amikor látsz is valamit, ami sérti Isten házának érdekeit, nem veszel tudomást róla, erre gondolván – „ez nem a saját házamban lévő probléma, ezért nem vesződöm vele”, az nem csupán tompaság, hanem a lelkiismeret és a józan ész hiánya. Ha csak egy kevés lelkiismereted és józan eszed is van, és a sajátodként kezeled Isten házának ügyeit, akkor eleget kell tenned a felelősségednek, és nem szabad engedned, hogy Isten házának érdekei sérüljenek. Ha azonban hiányzik belőled ez a jó szándék és egyetlen jó dolgot sem teszel, nem vagy vajon nehéz felfogású és tompa ember? Ezzel zárjuk a tompaság megnyilvánulásáról szóló beszélgetésünket.

Szégyentelenül vastag a bőr a képén

Most beszéljünk arról, hogy valakinek szégyentelenül vastag a bőr a képén. Milyen probléma az, ha valakinek szégyentelenül vastag a bőr a képén? (Az emberi mivolt hibája.) Hiba ez? (A gyenge jellem problémája.) A gyenge jellem rossz emberi mivoltot jelent. Az emberi mivolt mely aspektusára utal az, hogy valakinek szégyentelenül vastag a bőr a képén? A lelkiismeretre és a józan észre, valamint a tisztességre és a méltóságra. Ezzel együtt jár az illető jellemének aspektusa. Mik a konkrét megnyilvánulásai annak, ha valakinek szégyentelenül vastag a bőr a képén? Mely dolgok jelzik, hogy egy embernek szégyentelenül vastag a bőr a képén? Bármiféle szégyentelen dolgokat tesz, az biztosan annak a megnyilvánulása, hogy szégyentelenül vastag a bőr a képén. Hízelkedés és talpnyalás anélkül, hogy ezt kínosnak érezné – hát nem azt jelenti ez, hogy szégyentelenül vastag a bőr a képén? (De igen.) Miért mondjuk azt, hogy szégyentelenül vastag a bőr a képén? Azért, mert ha egy ember ezt teszi, az azt jelzi, hogy nincs szégyenérzete. Mondhat a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeretet sértő, illetve a tényeknek meg nem felelő szavakat – bármennyire kínosak vagy kellemetlenek ezek a szavak – anélkül, hogy elpirulna vagy megdobbanna a szíve, és nem törődik azzal, hogy mások hogyan érzékelik, miután hallották őt; még ha nevetnek is rajta, az sem érdekli. Híján van a szégyenérzetnek, nem igaz? (De igen.) Nem pontosan ugyanaz a szégyenérzet hiánya, mint az, hogy valakinek szégyentelenül vastag a bőr a képén? Továbbá, amikor valaki nyilvánvalóan semmi, mégis nyilvánosan verseng a státuszért és azért, hogy vezető legyen – ez vajon nem azt jelenti, hogy szégyentelenül vastag a bőr a képén? (De igen.) Nem csupán nyilvánosan verseng, hanem a választások során szavazatokat kreál. Míg mások személyenként egy szavazatot adnak le, ő két szavazatot ad le magára – hát nem arról van szó, hogy szégyentelenül vastag a bőr a képén? (De igen.) Amikor mások nem szavaznak rá, ő szavaz saját magára. Az ilyen emberek pofátlanul és mindenfajta szégyenérzet nélkül versengenek azért, hogy vezető legyen belőlük – mennyire szégyentelenül vastag kell legyen a bőr a képükön! Azok, akik szeretik a státuszt és ambícióik vannak, általában mind jól akarják előadni magukat, hogy a többiek őket válasszák vezetőnek. Amint vezetővé választják őket, igen büszkének érzik magukat, ha azonban nem választják meg őket, akkor boldogtalanok és csalódottak – ez normális megnyilvánulás. Azok az emberek azonban, akiknek szégyentelenül vastag a bőr a képükön, nem ilyenek. Minden szükséges eszközt felhasználnak majd ahhoz, hogy vezető váljon belőlük. Ezt mondják: „Senki sem kedvel engem és nem fog rám szavazni, de majd megtalálom a módját, hogy vezető legyen belőlem. Még ha csalnom kell és alattomos eszközöket kell is bevetnem, mindenkit ráveszek, hogy rám szavazzon vezetőként!” Mások ezt mondják: „Még ha vezető lesz is belőled, senki sem fog kedvelni. Nem vagyunk jó véleménnyel rólad és rossz a hírneved. Ha bármilyen munkát szerveznél, senki sem fog majd rád hallgatni.” Ők így válaszolnak: „Még ha nem is hallgattok rám, akkor is megpróbálok vezető lenni!” Mennyire szégyentelenül vastagnak kell lennie a bőrnek ezeknek az embereknek a képén! Ebből ítélve vajon nem hiányzik az öntudat az ilyen emberekből? (De igen.) Híján vannak az öntudatnak, és van bennük némi erőszakosság. Ami a magaviseletüket illeti, azoknak az embereknek a gondolataiból és nézőpontjaiból ítélve, akiknek szégyentelenül vastag a bőr a képükön, az emberi mivoltukban nincs szégyenérzet, nem érdekli őket a tisztesség és a jellem, a lelkiismeret, illetve az, hogy kínosan érzik magukat, az erkölcs és a magaviseletük alappillére sem érdeki őket – semmibe veszik mindezeket. A gondolataikból és a tudatosságukból ítélve igencsak hülyék, tudatlanok és alantasak. Ezért mondjuk, hogy gyenge, rossz a jellemük. Az általuk tett szégyentelen dolgokat minden bizonnyal a téves gondolataik és nézőpontjaik vezérlik. A gyülekezeti választások során ragaszkodnak ahhoz, hogy saját magukat válasszák, saját magukra szavazzanak és vezető legyen belőlük – az elfogadhatatlan számukra, hogy ne váljanak azzá, és ha nem válnak azzá, akkor gyűlölni fogják a testvéreket azért, mert nem rájuk szavaztak. Amint rájönnek, hogy nem rájuk szavaztál, ellenszenvesnek találnak. Bármit is mondasz, valamivel visszavágnak. Amikor veled beszélnek, rendkívül durvák, mintha tüzet okádnának. Azon is gondolkodnak, hogyan álljanak bosszút rajtad és hogyan gyötörjenek, sőt akár egész életükben nem hajlandóak beszélni veled. Ezeknek az embereknek az említett konkrét tetteiben romlott beállítottság nyilatkozik meg. Milyen romlott beállítottság? (Ádázság.) Finoman fogalmazva, arrogancia és a saját képességeik túlbecsülése – egyszerűen vezetők akarnak lenni. Ám a különféle megnyilvánulásaikból és abból ítélve, ahogyan a dolgokat teszik, olyan emberek, akiknek ádáz a beállítottsága. Ezeknek az aljas emberi mivolttal rendelkező embereknek, akiknek szégyentelenül vastag a bőr a képén, igen nyilvánvaló a romlott beállítottsága. Minden tettük felemelkedhet a romlott beállítottságok szintjére. Az, hogy szégyentelenül vastag a bőr a képükön, a jellemük egyik megnyilvánulása; a beszédükben és a tetteikben tehát a jellemük ezen aspektusa irányítja őket, következésképp sok szégyentelen tettet követnek el és különféle romlott beállítottságokat fednek fel, például arroganciát és ádázságot. Ezért az egyén jelleméből megnyilatkozó aljas megnyilvánulások bizonyos mértékig a romlott beállítottságok közé tartoznak; ezek a megnyilvánulások mind összefüggésben állnak és összefonódnak a természetlényegével, és bármiféle romlott beállítottságának konkrét megnyilatkozása az aljas jelleméből ered. Az aljas jellem és a romlott beállítottságok ezért összekapcsolódnak. Az emberek romlott beállítottságai azt követően alakulnak ki, hogy a Sátán megrontja őket. Például az aljas jellem aspektusai – amilyen a csökönyösség, a szűklátókörűség és a szégyentelenül vastag bőr – az emberek emberi mivoltában mind abból eredeztethetők, hogy a Sátán megrontotta és megdolgozta az embereket. Az igazság elfogadása előtt az emberek először mind elfogadják számos téves, gonosz és negatív gondolat és nézőpont rontását és félrevezetését – az életükként fogadják be ezeket a téves dolgokat a szívükbe, ez pedig azt jelenti, hogy romlott beállítottságok válnak az életükké.

Annak, hogy valakinek szégyentelenül vastag a bőr a képén, más megnyilvánulásai is vannak. Egyes vezetők és dolgozók nyilvánvalóan bomlasztást és zavarásokat okozó cselekedeteket hajtanak végre, becsapva a felettük állókat, miközben az alattuk állók elől eltitkolnak dolgokat, illetve a munkarenddel ellenkező módon járnak el, a tetteik pedig még a gyülekezeti munkának is nagy kárt okoznak. Ugyanakkor nemcsak hogy nem gondolkodnak el és nem ismerik meg a saját problémáikat, illetve nem ismerik be a gyülekezeti munkát megzavaró gaztettük tényét, hanem épp ellenkezőleg, még azt hiszik, hogy jól végezték dolgukat, és elismerésre és jutalmakra akarnak pályázni, mindenütt dicsekedve és tanúskodva arról, hogy mennyi munkát végeztek, mennyi szenvedést viseltek el, mennyi hozzájárulást tettek a munkájuk során, hány embert nyertek meg az evangélium hirdetése révén munka közben és így tovább. Azt egyáltalán nem ismerik el, hogy mennyi gonoszságot követtek el vagy milyen nagy kárt okoztak a gyülekezeti munkának. Természetesen bűnbánatot sem tartanak, irányt pedig még kevésbé változtatnak. Mondjátok meg Nekem, nem szégyentelenül vastag a bőr az ilyen emberek képén? (De az.) Ha megkérded tőlük: „Az igazságalapelvek szerint végezted a gyülekezeti munkát? A munkád megfelelt Isten háza munkarendjének?” – kerülik a témát. Ha azután mások leleplezik, hogy a munkájuk során súlyos veszteségeket okoztak az Istennek tett felajánlásoknak – egyes veszteségek több száz, mások több ezer, sőt egyesek akár több tízezer jüant is elértek – hogyan reagálnak, amikor kártérítést kérnek tőlük? A lelkiismerettel, józan ésszel és szégyenérzettel bíró normális emberek ennek hallatán összeomlanának, szívük mélyéből megalázva éreznék magukat és szégyenkeznének. Azt hinnék, hogy nem végezték jól a munkájukat és hogy nagyon is adósai Istennek, ezért nem próbálnának magyarázkodni; még ha végeztek is némi konkrét munkát és sok szenvedést viseltek is el, nem gondolnák azt említésre méltónak. Ha valóban jól végezték volna a munkájukat, vajon az okozhatott volna oly sok kárt Isten háza munkájának? Nem okozhatott volna. Egyszerűen az általuk okozott kárból ítélve bizonyságot nyerhet, hogy rosszul végezték a munkájukat, ezért el kell ismerniük a hibát és bűnbánatot kell tartaniuk. Függetlenül attól, hogy az általuk okozott veszteségek igényelnek-e kártérítést, legalább el kell ismerjék azt a tényt, hogy a munkájuk zavarásokat és bomlasztásokat okozott a gyülekezeti munkában. Csak a teljességgel szégyentelen emberek nem lennének hajlandóak elismerni ezt a tényt. Ők így szólnának: „Még ha meg is térítem a veszteségeket, nem fogom elismerni, hogy hibákat követtem el vagy bármit is rosszul csináltam a munkámban. Még ha vissza is fizetem az adósságokat, akkor is dicséretre méltó ember vagyok, jobb az átlagembernél Isten házában. Dicsőséges történetem van!” Miféle emberi mivolt ez? Mondjátok meg Nekem, van bármiféle szégyenérzetük az efféle embereknek? Le tudják egyáltalán írni a „szégyenérzet” szót? Ha valóban nincs szégyenérzetük, az problémás. Ha a szívük mélyén világosan tudják, hogy gonoszságot tettek, ám makacsul megtagadják annak szóbeli elismerését, nem nagyon hajthatatlanok vajon az ilyen emberek? Ha a szívük mélyén felismerik, hogy gonoszságot tettek és képesek azt szóban is elismerni, akkor még mindig olyannak számítanak, akiknek van lelkiismerete – még van bennük szégyenérzet. Ha nemcsak szóban nem hajlandóak elismerni, hanem dacosak is a szívük mélyén, állandóan ellenállnak, sőt mindenütt afféle állításokat terjesztenek, miszerint Isten háza igazságtalanul bánik velük, ők pedig balszerencse áldozatai, akkor komoly a problémájuk. Mennyire komoly? Egyáltalán nincs lelkiismeretük, illetve józan eszük. A lelkiismeretnek az igazságérzetet és a kedvességet egyaránt magában kell foglalnia. Az igazságérzet egyik aspektusa az, hogy az emberekben lennie kell szégyenérzetnek. Az emberek csak akkor lehetnek becsületesek, lehet igazságérzetük és szerethetnek pozitív dolgokat, valamint tarthatják magukat hozzájuk, ha ismerik a szégyent. Ha azonban a lelkiismeretedből és az igazságérzetedből hiányzik a szégyenérzet, és nem ismered a szégyent – ha pedig, még miután valami rosszat tettél is, nem érzed kínosan magad miatta, és nem tudsz elgondolkodni magadon, illetve nem tudod gyűlölni magad, és nem érzel megbánást és nem érdekel, hogyan lepleznek le a többiek, valamint arcátlan vagy és nem érzel szégyent – akkor emberként problémás a lelkiismereted, és az is elmondható, hogy nincs lelkiismereted. Ebben az esetben nehéz megmondani, hogy rossz, illetve gonosz-e a szíved, lehetséges, hogy gonosz a szíved, hogy egy farkas szíve; nem pozitív, hanem negatív. A lelkiismeret és az emberi mivolt nélküli emberek démonok. Ha teszel valami rosszat, és egyáltalán nem érzel szégyent, nem érzel megbánást vagy bűntudatot, és nemcsak hogy nem gondolkodsz el magadon, hanem vitatkozol, ellenkezel és azon vagy, hogy védekezz és magyarázkodj, jól kinéző látszatba burkolva magad, akkor – ha az irányadó emberi mivolthoz mérjük – problémás az emberi mivoltod. A józan eszedtől függetlenül, ha elmaradsz a lelkiismeret mércéjétől, akkor nehéz megmondani, hogy valójában van-e emberi mivoltod vagy nincs. Arról ne beszéljünk, hogy milyen a belső szellemed, honnan jöttél vagy milyen gonoszságot követtél el a múltban; a korábbi életedről ne beszéljünk. Csak azon lelkiismeret vonatkozásában szólva, amellyel ebben az életben rendelkezned kellene, ha nincs benned szégyenérzet, akkor emberként nem vagy megfelelő színvonalú. Egyesek ezt mondják: „Szégyentelenül vastag a bőr a képemen, úgyhogy egyszerűen elveszem, amit csak akarok.” Ez azonban attól függ, hogy hol csinálod ezt – ha Isten házában csinálod, az nem fog működni. Isten háza nem az a hely, amelyből megélhetsz. Ha ahhoz ragaszkodsz, hogy megélj belőle, biztosan szerencsétlenséget hozol a fejedre. Egyesek azt gondolják: „olyan vastag a bőr a képemen, mint egy krokodilnak. Bárhová megyek, így viselkedem, úgy parádézom, mintha az a hely az enyém lenne! Nem érdekel, hogy mások mit mondanak rólam – ki tehet ellenem bármit is?” Lehet, hogy az emberek nem tehetnek ellened semmit, ám mivel hiszel Istenben, oda kellene figyelned arra, hogy Isten miként méri és értékeli mindazt, amit teszel, Isten hogyan határoz meg téged és milyen ítéleteket mond rólad. Ha nem figyelsz erre, vajon még mindig olyasvalaki vagy, aki hisz Istenben? Ha még ezzel sem törődsz, akkor álhívő vagy. Figyelmen kívül hagyhatod, hogy az emberek mit mondanak rólad, de azzal vajon nem kellene törődnöd, hogy Isten hogyan értékel, hogyan tekint rád és milyen ítéleteket mond rólad? Ha Isten olyannak értékel, akinek szégyentelenül vastag a bőr a képén, aki érzéketlen a kínos helyzetekre és nincs benne szégyenérzet, ha úgy értékeli, hogy sok minden hiányzik az emberi mivoltodból, és hogy híján vagy néhány nagyon fontos dolognak, akkor új lapot kellene nyitnod a magatartásodban – bűnbánatot kell tartanod és fel kell hagynod azzal, hogy a saját okfejtéseddel állsz elő. Még ha ezer meg ezer kifogásod van is, annak egyedüli ténye, hogy szégyentelenül vastag a bőr a képeden, elegendő annak megállapításához, hogy óriási probléma van az emberi mivoltoddal és a lelkiismereteddel. Már csak ezzel mérve is nagyon komoly a problémád. Ha képes vagy megérteni, amit mondok, bűnbánatot kell tartanod és fel kell hagynod azzal, hogy a saját okfejtéseddel állsz elő a szívedben. Az okfejtésed hevességből, érzelmekből, a Sátántól ered – még ha azt is hiszed, hogy az okfejtésed nem helytelen, az nem az igazság. Isten nem teljesen a romlott beállítottságaid alapján értékel téged. Mielőtt fontolóra venné a romlott beállítottságaidat, Isten először az emberi mivoltodat nézi meg. Azt, hogy milyen az emberi mivoltod és hogy miként viszonyulsz az egyes dolgokhoz, a jellemed határozza meg. Természetesen az, amit Isten megfigyel, pontos, és a mérce, amellyel téged mér, szintén megfelel az igazságnak. Bárkit is mér, azt sosem a külső megjelenése, hanem az alapján teszi, hogy az illető valójában mit tesz, milyenek a megnyilatkozásai és a megnyilvánulásai a mindennapi életében, milyenek a gondolatai, a nézőpontjai és a hozzáállása az egyes dolgok kezelésében, és hogyan viszonyul a pozitív dolgokhoz, az igazsághoz és Istenhez. Nem számít, Isten végül miként határoz meg, illetve értékel téged, nem leszel megrövidítve. Ez nem az átmeneti megnyilvánulásodon, illetve az alkalmi vétkeden alapszik; az általános megnyilvánulásaidon alapuló értékelésről van szó. Ezért Isten minden embert pontosan és objektíven értékel. Nem így van? (De igen.) Abban a megnyilvánulásban, hogy valakinek szégyentelenül vastag a bőr a képén, benne van az illető jelleme. Bizonyos mértékig persze a romlott beállítottság szintjére is felemelkedik. Mivel ezekben az emberekben megvan az emberi mivolt ezen aspektusa, ez készteti őket arra, hogy bizonyos dolgokat megtegyenek, és amikor ezeket a dolgokat teszik, felfedik a romlott beállítottságukat. Függetlenül attól, hogy milyen romlott beállítottság mutatkozik meg, az olyan emberek által felfedett romlott beállítottságok és cselekedetek, akiknek szégyentelenül vastag a bőr a képén, elválaszthatatlanok az emberi mivoltuktól. Az tehát, hogy egy ember romlott beállítottságai tudnak-e változni és levethetők-e, attól függ, hogy milyen a jelleme. Ha gonosz a jelleme, ha ellenáll az igazságnak, ha taszítja az igazság és idegenkedik az igazságtól, valamint nem fogadja el az igazságot, akkor nehéz lesz levetni a romlott beállítottságait, és nem lesz képes elérni az üdvösséget. Ha azonban a jelleme tekintetében nem gonosz ember, és képes felfogni és elfogadni az igazságot, nem csökönyös és nincsenek az aljas jellemmel kapcsolatos problémái, akkor levethetők a romlott beállítottságai. Mindenkinek vannak romlott beállítottságai, de mi határozza meg, hogy az ember le tudja-e vetni a romlottságot és elérheti-e az üdvösséget? (Az ember jellemének milyenségétől függ.) Pontosan – attól függ, hogy az illető emberi mivolta jó-e vagy rossz.