Rossz temperamentum

Rossz temperamentumúnak, forrófejűnek lenni – ez melyik aspektushoz tartozik? (Az emberi mivolt hibája.) A rossz temperamentum forrófejűségnek is nevezhető – az emberi mivolt hibájának számít ez? (Nem.) Hogyan kell erre tekinteni? Egy jó temperamentumú ember mosoly mögé rejti a rosszindulatát, mindig finoman és barátságosan beszél, sosem vitatkozik senkivel, és mindig azt mondja, amit mások hallani akarnak – ez jó? (Nem.) Ha valaki azt mondja, hogy az illető nyers, ő így szól: „Jó dolog az, ha valaki nyers; a nyers emberek nem okoznak bajt.” Ha valaki azt mondja, hogy az illető kopasz, ő ezt mondja: „A kopaszság jó; a kopasz emberek okosak.” Vagyis, nem számít, mások mit mondanak vagy miként bánnak vele, ő sosem veszíti el a higgadtságát és nem haragszik meg – jó az ilyen ember? (Nem.) Amikor arról van szó, hogy milyen embereket kedvel igazán, milyen gondolatai és nézőpontjai vannak a jó emberekről és a jó dolgokról, valamint a gonosz emberekről és a gonosz dolgokról, hogy helyesli-e a jó embereket és megveti-e a gonosz embereket, vagy helyesli-e a gonosz embereket és megveti-e a jó embereket, nincs világos nézőpontja vagy álláspontja ezekről a dolgokról, semmire sem tesz megjegyzést. Függetlenül attól, hogy milyen dologgal találkozik, mindig elüti egy mosollyal, és különösen barátságos és nincsenek indulatai. Az emberi mivolt érdeme ez? (Nem.) A jó temperamentum nem az emberi mivolt érdeme, akkor hát a rossz temperamentum az emberi mivolt hibája vajon? Az, hogy valakinek jó vagy rossz a temperamentuma, meghatározhatja vajon, hogy milyen az emberi mivolta? (Nem.) Egyesek például látják, hogy valaki felületes a kötelességében, és nem érdekli őket, látják, amint valaki zavarja a gyülekezet munkáját, és nem éreznek felháborodást; sőt még ezt is mondják: „Rendben van, majd fejlődni fogsz – nem kell sietni. Istennek gondos szándékai vannak velünk; viszonoznunk kell Isten szeretetét és az Ő kegyelmét, és nem lehetünk felületesek. Legközelebb figyelj oda erre.” Ezek az emberek jó temperamentumúak? (Igen.) Egyesek, amikor azt látják, hogy valaki nem védelmezi Isten házának érdekeit, ezt mondják: „Megpróbálnád védelmezni Isten házának érdekeit? Olyan remek lenne, ha tekintettel lennél Isten szándékaira. Jó embereknek kell lennünk – ha nem vagyunk jó emberek, Isten nem fog kedvelni minket. Azzal, ahogyan viseljük magunkat, legalább védelmeznünk kell Isten házának érdekeit – a jövőben figyelj oda erre.” Mutatkozik ebben temperamentum? (Nem.) Egész jó az illető temperamentuma, nem igaz? Egyesek sosem lesznek dühösek, bármi is történik. Amikor azt látják, hogy némelyek gyakran hamis számokat jelentenek, hogy megtévesszék a Fennvalót és Isten házát az evangélium hirdetése során, így szólnak: „Ha az emberek többsége ily módon hamis számokat jelent, akkor ez a Szentlélek munkájának áramlata – alá kell vetnünk magunkat neki!” Valaki megcáfolja őket, és ezt mondja: „A hamis számok jelentése hazugság és Isten megtévesztése; én nem tudom megtenni.” Ők így válaszolnak: „Miért nem? Mások hamis számokat jelentenek, csak a jó hírekről számolnak be, a rosszakról nem. Miért vagy ilyen ostoba?” Amikor azt látják, hogy az emberek hamis számokat jelentenek, boldogságot éreznek. Amikor azt látják, hogy egyesek ragaszkodnak az alapelvekhez és nem hajlandóak hamis számokat jelenteni, megharagszanak és feldühödnek, az asztalra csapnak és ezt mondják: „Miért nem hamis számokat jelentesz? Szembe akarsz menni a Szentlélek áramlatával? Ha nem jelentesz hamis számokat, el foglak bocsátani! Ki foglak takarítani!” Mit gondoltok arról, hogy így elveszítik a higgadtságukat? (Ez rossz.) Ez elvetemült düh kitörése. Amikor kellene, akkor nem veszítik el a higgadtságukat, majd önkényesen elveszítik olyankor, amikor nem lenne szabad, igazságosnak neveznek gonosz dolgokat, a hamis számok jelentését a Szentlélek áramlatának nevezik és oly sokat dicsérik, sőt még népszerűsítik is – hát nem aljas ez? (De az.) Amikor azt látják, hogy valaki nem hajlandó hamis számokat jelenteni, az asztalra csapnak, mérgesek lesznek és kifakadnak, el akarják bocsátani vagy ki akarják takarítani az illetőt – ez „mennydörgő düh”! A nagy vörös sárkánynak van egy „Mennydörgő Hadművelete”; azt az ördögi erőfitogtatást „Mennydörgő Hadműveletnek” nevezik, ez pedig ezeknek az embereknek a „mennydörgő dühe”. Ha nem vagy hajlandó hamis számokat jelenteni, ők pedig az asztalra csapnak és szabadjára engedik a mennydörgő dühüket ellened, ilyen helyzetben mernél vajon ragaszkodni az alapelvekhez, és csak a valós számokat jelentenéd, megtagadva a hamisak jelentését? Mernél felállni és kritizálni és leleplezni őket, mondván: „Arra kényszeríted az embereket, hogy hamis számokat jelentsenek – ördög vagy! Sőt, a Szentlélek áramlatának nevezed azt, hogy valaki antikrisztusokat követ a hamis számok jelentésével. Hát nem a Szentlélek káromlása és Isten káromlása ez? Nem különbözteted meg a helyeset a helytelentől, és káromolod a Szentlelket, közben pedig igazságos angyalként gondolsz magadra. Nem engeded, hogy bárki szembeszálljon a hamis számok jelentésére vonatkozó követeléseddel, és még a higgadtságodat is elveszíted. A legcsekélyebb igazságérzeted sincs. Nemcsak hogy nem leplezed le és nem ítéled el a gonosz dolgokat, hanem hagyod, hogy az indulataid erősen fellángoljanak azokkal szemben, akik ragaszkodnak az igazsághoz és nem hajlandóak hamis számokat jelenteni, sőt még a »mennydörgő dühödet« is rájuk szabadítod. Hát nem Isten háza munkájának szándékos akadályozása és zavarása ez? Nem ugyanolyan természetű viselkedés, mint az, amit a nagy vörös sárkány művel?” Ha tehát ismét megnézzük, hogy a rossz temperamentum valóban az emberi mivolt hibája vagy az emberi mivolt érdeme-e, ezt nem lehet általánosítani. Attól függ, hogy egy illető milyen helyzetek miatt veszíti el a higgadtságát és milyen helyzetek miatt nem, illetve, hogy az illető általában miért rossz temperamentumú. Attól függ, hogy az illető mire törekszik, hogy vannak-e alapelvei a magaviseletét illetően, és hogy pontosan milyen a hozzáállása az igazsághoz, és milyen a hozzáállása Istenhez, Isten munkájához, Isten házának érdekeihez, és a gyülekezet munkájához. Ha az igazságalapelvek fenntartása, Isten háza érdekeinek védelme és Isten háza munkájának védelme kedvéért következetesen rossz a temperamentuma, amikor különböző gonosz emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kerül szembe, akkor az az ő emberi mivoltának az érdeme. Ha azonban sosem haragszik meg és nem lesz mérges, amikor különféle gonosz dolgokkal vagy Istennek ellenálló dolgokkal szembesül, mintha semmi köze nem lenne hozzájuk, akkor az nem az emberi mivoltának a hibája – ez rossz emberi mivolt, az igazságérzet teljes hiánya, és természetesen a romlott beállítottságok kategóriájába tartozik. Nos, akkor hogyan tekintsünk a temperamentumra? Az, hogy valaki jó temperamentumú, nem feltétlenül jelenti azt, hogy jó az emberi mivolta, az pedig, hogy valaki rossz temperamentumú, nem feltétlenül jelent rossz emberi mivoltot – attól függ, hogy mire irányul a rossz temperamentuma. Ha a rossz temperamentuma gonosz, sötét és az igazsággal nem egyező dolgok ellen irányul – ha olyasmik ellen irányul, amelyek sértik Isten házának alapelveit, ártanak Isten háza érdekeinek, valamint akadályozzák és zavarják a gyülekezet munkáját – ő pedig gyakran feldühödik és elveszíti a higgadtságát amiatt, mert szorong, nyugtalan és aggódik ezek miatt, akkor az nem rossz emberi mivolt. Ez azt jelenti, hogy tekintettel van Isten szándékaira, ez az emberi mivolt érdeme. Ezzel szemben, ha ezekkel a negatív dolgokkal szembesülve nem tanúsít indulatot, nem lép elő, hogy védelmezze Isten házának érdekeit és Isten bizonyságtételét, és nem ragaszkodik az igazságalapelvekhez, és nem lép fel, hogy megállítsa vagy megfékezze ezeket a dolgokat, hanem engedi, hogy ezek az akadályozások és zavarások fokozódjanak és ellenőrizetlenül terjedjenek, akkor még ha úgy is tűnik, hogy az ilyen ember igen jó temperamentumú, a jelleme valójában aljas. Nem ez a helyzet? (De igen.) Hogyan tekintsünk a rossz temperamentum kérdésére? Attól függ, hogy egy ember rossz temperamentuma mi felé irányul; azt kell megnézned, hogy milyen az illető jelleme, mire törekszik és milyen úton jár, valamint miként viszonyul az igazsághoz, Istenhez, Isten házának munkájához és Isten házának érdekeihez. Pontos így tekinteni erre? (Igen.) Ha valakinek nincs igazságérzete, ám lobbanékony temperamentumú, könnyen felbőszül és igen forrófejű, amikor a mindennapi életében emberekkel érintkezik, gyakran duzzad a haragtól és gyakran vitatkozik, esik neki másoknak jelentéktelen dolgok miatt, és még trágár szavakat is használ, az nem az emberi mivolt hibája – az aljas jellem. A romlott beállítottságok szemszögéből nézve ennek az embernek ádáz a beállítottsága, és senki sem meri provokálni. Nem azért veszíti el a higgadtságát, hogy igazságos ügyeket védjen, hogy pozitív dolgokat védjen, fenntartsa az igazságalapelveket vagy védelmezze Isten házának érdekeit és munkáját, hanem azért, hogy az összes saját érdekét, a hírnevét, a státuszát, a hiúságát, az anyagi javait, a pénzét stb. védelmezze. Az ilyen ember rossz temperamentuma aljas jellemként minősíthető. A rossz temperamentumra a helyzet alapján kell tekinteni, figyelembe kell venni, hogy mi felé irányul az ember indulata, és milyen szándékok állnak mögötte. Ha valaki a saját érdekeinek védelmezése vagy a hírnevének és státuszának megóvása érdekében képes egyetlen megjegyzés miatt valóban elveszíteni a higgadtságát és óriási balhét csapni, akkor aljas a jelleme. Ha általában elég nagylelkű, amikor a saját érdekeit érintő dolgokról van szó – például amikor az emberek időnként őt célba vevő és a büszkeségét kicsit sértő megjegyzéseket tesznek, vagy egy kicsit kihasználják őt, ő általában szemet huny felette és nem veszíti el a türelmét – ha nem csinál nagy ügyet kis dolgokból, és képes alkalmazkodni, amikor másokkal érintkezik, amikor azonban azt látja, hogy valaki akadályozza és zavarja a gyülekezet munkáját és sérti Isten házának érdekeit, elveszíti a higgadtságát, akkor az nem rossz jellem, hanem az az igazságérzet, amelynek az emberi mivoltban meg kell lennie; az emberi mivolt érdeme.

A duzzogásra való hajlamosság

A duzzogásra való hajlamosság – ez milyen problémához tartozik? (Az emberi mivolt hiányossága.) Ez az emberi mivolt hiányossága. Milyen emberek hajlamosak a duzzogásra? (A kicsinyes emberek.) A kicsinyes emberek, az érzékeny emberek és a gyermekek mind hajlamosak a duzzogásra. Amikor egy kisebb problémával találkoznak, egy szempillantás alatt haragra gerjednek, nem hajlandóak beszélni veled, nem hajlandóak találkozni veled és nem veszik fel a telefont, amikor hívod őket. Akaratlanul mondasz valamit, ami megbántja őket, ők pedig duzzogni kezdenek, hosszú időn át semmibe vesznek, amikor pedig megkérdezik őket erről, nem szólnak semmit. Megkérdezed: „Mi a baj? Ha gond van, oldjuk meg. Ha tartozom neked valamivel, kárpótollak. Ha olyasmit mondtam, amivel megbántottalak, bocsánatot kérek, és megtehetek bármit, amire szükséged van tőlem.” Ők azonban akkor is némák maradnak, duzzognak. Hát nem problémásak az ilyen emberek? (De igen.) Ez abnormális emberi mivolt. Az emberi mivolttal kapcsolatos problémák, amelyek nem érik el a jellemet érintő problémák szintjét, mind az emberi mivolt hiányosságai közé tartoznak. A hiányosság azt jelenti, hogy valami, aminek jelen kellene lennie a normális emberi mivoltban, valakiből hiányzik – az ember hozzáállása vagy stílusa abban, ahogyan viseli magát és intézi a dolgokat, abnormális vagy éretlen, és nem felel meg a normális emberi mivolthoz tartozó észszerűség normájának. Ez hiányosság. A duzzogásra való hajlam egyrészt irritál másokat, és azok nem szeretnek ilyen emberekkel érintkezni. A duzzogásra való hajlam ezenkívül gyerekesen éretlen. Általában csak a tíz év körüli gyerekek viselkednek így – a felnőtteknek nincsenek ilyen megnyilvánulásaik. Amikor egy ilyen embernek jó viszonya van veled, ti ketten olyanok vagytok, mint két tojás. Amikor azonban a dolgok elromlanak közöttetek, ellenségessé válik, duzzog, nem hajlandó beszélni veled, visszaad mindent, amit adtál neki, és végleg megszakítja veled a kapcsolatot. És mégis, ki tudja, egy napon talán megbékül és olyan közel kerül hozzád, mint annak előtte. Ezek az éretlenség megnyilvánulásai. Az éretlenség mindezen megnyilvánulásai az emberi mivolt hiányosságaiként ismeretesek. A duzzogásra való hajlam az emberi mivolt hiányossága. A duzzogásra hajlamos emberek nagy valószínűséggel késlekednek a dolgokkal a kötelességvégzés során. Sosem tudod, mikor kezdenek napokig tartó duzzogásba azért, mert valaki olyasmit mondott, ami megbántotta őket. Nem számít, milyen fontos a kötelesség, képesek szó nélkül abbahagyni. Azt hiheted, hogy továbbra is normálisan végzik a kötelességüket, valójában azonban már rég abbahagyták a munkájukat. Ezért rendkívül fontos, hogy soha ne bízzunk meg fontos munkával duzzogásra hajlamos embereket, különösen kritikus szakaszban lévő feladatokkal ne, mivel rendkívül akaratosak, folyton szeszélyesek és duzzogásra hajlamosak, hiányzik belőlük a racionalitás, ami könnyen oda vezet, hogy a kötelességük végzése folyamán elhagyják a munkájukat. Ha mindenképp nekik kell elvégezniük ezt a munkát, vagy nincs senki, aki helyettesítse őket, akkor amikor kiosztod nekik a munkát, lennie kell valakinek, aki felügyeli a munkájukat. Ha van valaki, aki helyettesítheti őket, akkor nem szabad nekik kiosztani viszonylag fontos munkát. Egyeseknek például van egy kis képességük és meg tudnak birkózni a gyülekezetvezetői munkával, ám amikor egy testvér olyasmit mond, ami megbántja őket, duzzogni kezdenek: „Felmondok! Legyen az a vezető, akit csak akartok. Hazamegyek, hogy éljem az életem – elegem van ebből!” Ha egyszer duzzogni kezdenek, feladhatják a kötelességüket és távozhatnak, és ki tudja, mikor jönnek majd vissza. Megbízhatóak az ilyen emberek? (Nem.) A dühüket a kötelességükön és a gyülekezet munkáján vezetik le, és bármikor feladják a kötelességüket. Hát nem az éretlenség megnyilvánulása ez? (De igen.) Az, hogy úgy kezelik a kötelességüket és a gyülekezet munkáját, mintha gyerekjáték, mintha papás-mamás lenne – ez az éretlenség megnyilvánulása. Amikor a gyerekek papás-mamást játszanak, az csak játék – ha felkapják a vizet, abbahagyják a játékot; ez semmit sem késleltet. Ám ha úgy kezelik a gyülekezeti munkát vagy valamelyik kötelességet, ahogy a gyerekek papás-mamást játszanak, és abbahagyják, amikor nekik tetszik, az nem késlelteti vajon a dolgokat? Ez nem csak a saját dolgaikat késlelteti; ha gyülekezetvezetők, akkor a gyülekezet munkája is késedelmet szenved miattuk. Ha fontos kötelességet végeznek, akkor az a fontos kötelesség szenved késedelmet. Ezért az emberek használatra történő kiválasztásakor figyelembe kell venni, hogy van-e olyan problémájuk, hogy hajlamosak a duzzogásra. Ha megvan ez a problémájuk, súlyos-e? Mennyire súlyos? Fel fogják adni a munkájukat? Amikor duzzognak, dühöngeni fognak, hazamennek és abbahagyják a kötelességük végzését, és nem hajlandóak majd visszajönni, bárki is hívja őket? Az ilyen embereket nagyon nehéz kezelni. Sose használjátok őket – kényes fajta. Ha hízelegnek nekik, nem működik, ha fegyelmezik őket, nem működik, és bárhogyan is beszélsz az igazságról, nehezükre esik elfogadni azt. Csak akkor tudnak helyreállni és visszatérni a normális józan észhez, amikor ők maguk rájönnek és megértik. Ezért azon kívül, hogy valakinek romlott beállítottságai vannak, ha az emberi mivoltában is sok a hiba vagy hiányosság, akkor amint valami kellemetlenséggel találkozik, olyan negatívvá válhat miatta, hogy nem tud talpra állni. Még ha van is benne némi elhatározás és hajlandó törekedni az igazságra, hogy elérje az üdvösséget, és még ha szándékában is áll jól végezni a kötelességét és megfelelő színvonalú teremtett lénynek lenni, amikor nehézségek vagy kellemetlen helyzetek adódnak, többé nem tud tovább haladni. Ezért ha valaki törekedni akar az igazságra és jól akarja végezni a kötelességét, keresnie kell az igazságot az emberi mivoltában esetlegesen meglévő hibák és hiányosságok eloszlatása érdekében. Ha nem olyan a szíved, amelyben hatalmas a vágy Isten iránt és amely vágyakozik az igazságra, és nem vagy hajlandó felülkerekedni az emberi mivolt e hibáin, illetve nem elegendő az elhatározásod ehhez, akkor számos kihívással nézel majd szembe. Ha még ezeken a személyes hiányosságokon sem tudsz változtatni, illetve nem tudod legyőzni őket, akkor a romlott beállítottságodat még nehezebb lesz levetned.

A haszonhúzás szeretete

Most beszéljünk a „haszonhúzás szeretetéről” – ez milyen probléma? (Az emberi mivolt hibája.) Az emberi mivolt hibája ez? A haszonhúzás szeretete jellemprobléma. Ha valaki minden helyzetben hasznot húz, még egy olyan aprósággal kapcsolatban is, mint egy zöldség, egy darab papír vagy egy kis vizes palack, az a jellemével kapcsolatos probléma – aljas a jelleme. Ez nem az emberi mivolt hibája. Értitek? (Igen.) Az ilyen embereknek rendkívül aljas a jelleme és nincs bennük tisztesség. Amikor egy boltban vásárolnak, folyton megpróbálnak alkudni és kedvezményeket kérni. Amikor zöldséget vesznek a piacon, vég nélkül vitatkoznak pár cent miatt. Amikor szállodában alszanak és ingyenes cikkeket látnak, mint az eldobható törölköző, fogkefe és fogkrém, mindent hazavisznek anélkül, hogy egyetlen darabot is hátrahagynának, attól tartva, hogy valamiről lemaradnak. Egyesek ezt kérdezik: „Azért szeretnek hasznot húzni, mert szegények?” Nem, az efféle embernek egyszerűen ilyen a jelleme. A családja nem szűkölködik a pénzben, ő mégis ragaszkodik ahhoz, hogy hasznot húzzon. Miután hinni kezd Istenben, az ilyen ember még Isten házából is hasznot húz. Egyesek nem esznek otthon, hanem folyton a vendéglátó családhoz mennek ingyen ételért, és úgy tesznek, mintha azért lennének ott, hogy segítsenek a vendéglátó családnak. Titokban használják a testvérek holmijait. A saját dolgaik használatát kerülik, és mindig mások holmiját használják. Nem a saját ruháikat hordják, hanem mindig valaki másét. Amikor azt látják, hogy valaki épp mos, megkérik, hogy mosson ki nekik néhány ruhadarabot, ha már úgyis mos, és végül hét-nyolc darabot adnak oda mosásra – ez nyilvánvalóan kihasználás. Egyszerűen ilyen a jellemük. Bár a családjuknak nyilvánvalóan van pénze, akkor is a testvérektől kérnek kölcsön pénzt. Amikor megkérdezik tőlük, hogy mikor fizetik vissza, ezt mondják: „Majd visszafizetem, amikor lesz pénzem. Ha nincs pénzem, hogy fizethetném vissza? Nincs pénzem – csak az életem van!” Mit jelentenek ezek a szavak? Nyilvánvalóan nem akarják visszafizetni és soha nem is állt szándékukban – egyszerűen hasznot akarnak húzni, mások pénzét használni a saját örömükre és a szabad költekezésre. Ez a céljuk. Amikor azt látják, hogy valaki vett valami új dolgot, nagyon érdeklődővé válnak és folyamatosan azon gondolkodnak, hogy kölcsönkérjék. Ha a tulajdonosának szüksége van rá és nem akarja kölcsönadni, akkor is kölcsönveszik erőszakkal. Addig használják, amíg el nem öregszik vagy el nem romlik, és még akkor sem adják vissza, úgy kezelik, mintha a sajátjuk lenne. Az efféle ember mindenütt hasznot húz, kölcsönvesz dolgokat és sosem adja őket vissza. Az emberi mivolt hibája ez? (Nem.) Ez a tisztesség hiánya és aljas jellem. Láttatok már valaha ilyen embert? (Igen.) Elég sok van belőlük. Mondjátok meg Nekem, gyakorolhatja egy ilyen ember az igazságot? (Nem.) Milyen ember ezek legtöbbje? Hát nem gazemberek? Nem számít, mennyire használnak ki másokat, a lelkiismeretük nem érez önvádat. Mondjátok meg Nekem, van lelkiismeretük? (Nincs.) Miféle ember az, akinek nincs lelkiismerete? Ne mondjuk meg, hogy jó vagy gonosz ember – annyi bizonyos, hogy híján van az emberi mivolt igazság gyakorlásához szükséges legalapvetőbb normáinak és feltételeinek. Korábban beszéltünk arról, hogy az igazság gyakorlásához az embernek legalább lelkiismerettel rendelkeznie kell. Az ember lelkiismerete magában foglal egyfajta szégyenérzetet. Van-e szégyenérzetük azoknak, akik folyton kihasználnak másokat anélkül, hogy a lelkiismeretükben bármilyen önvádat éreznének? (Nincs.) Gyakorolhatják a szégyenérzet híján lévő emberek az igazságot? (Nem.) Elkövetik a gonoszságot anélkül, hogy bármit éreznének, és anélkül, hogy a lelkiismeretük bármiféle szemrehányást tenne nekik. Ezért egyáltalán nem vonzó számukra, hogy igazságosan cselekedjenek és a helyes úton járjanak, mivel az emberi mivoltuknak nincs szüksége ilyesmire. Melyek a szükségleteik? Arra van szükségük, hogy mindenféle veszteségtől megóvják a saját érdekeiket, miközben mások érdekeit elveszik és a saját szolgálatukba állítják. Az emberi mivoltukban nincs szemrehányás vagy önvád az ilyen viselkedésért, sem bármiféle szégyenérzet. Ezért az ilyen ember számára nagyon nehéz az igazság gyakorlása. A magaviseletére vonatkozó hitvallása a következő: A legkevésbé sem szabad lemondania semmiről, ami számára előnyös, akár anyagi, akár pszichológiai értelemben. Ami mások jó és értékes dolgait illeti, mindig birtokolni akarja, el akarja kobozni, sőt erőszakkal birtokba akarja venni azokat. Amint lehetősége nyílik rá, ráteszi a kezét mások jó dolgaira. Egyáltalán nem engedheti meg magának, hogy elszalassza a lehetőséget, ha pedig mégis elszalasztja, egy életen át sajnálni fogja. Ez a hitvallása abban, ahogyan viseli magát. Mivel ez a hitvallás vezérli, jogosnak érzi és nyugalom tölti el, amikor kihasznál másokat és a sajátjaként tart igényt mások javaira, és nagy elégedettséget érez. Ha nem sikerül hasznot húznia vagy kihagy egy ilyen lehetőséget, úgy érzi, hogy kudarcot vallott és ostobának gondolja magát. Amikor hasznot húz, jól érzi magát, örül és békés. Amikor azonban lát egy lehetőséget a haszonszerzésre, és nem él vele, zaklatott és nyugtalan: „Ha nem használom ki ezt az előnyt, kárba megy. Ha valaki más használja ki, nem én leszek az, aki rajtaveszt?” Nézzétek meg: lehet jó ember valaki, akit ez a hitvallás vezérel? (Nem.) Az igazság gyakorlása során az embereknek sok mindent el kell engedniük, mint például a dédelgetett büszkeségüket, státuszukat és más lelki dolgokat, és bizonyos anyagi dolgokat is. Mindezekben ott vannak a személyes érdekek, az igazság gyakorlása pedig megköveteli az emberektől, hogy fellázadjanak ezek ellen, úrrá legyenek rajtuk, levessék és elengedjék őket. Azok az emberek, akik szeretnek hasznot húzni, egyáltalán nem tudják megtenni ezek egyikét sem. Nem tudják elengedni a büszkeségüket és a státuszukat, az anyagi érdekekről való lemondásra pedig még kevésbé képesek. Ezek közül egyet sem tudnak megtenni az igazság gyakorlása során. Akkor hát tudják gyakorolni az igazságot? (Nem.) Ezért rendkívül nehéz számukra az igazság gyakorlása. Ők maguk akarják birtokolni az összes lelki és anyagi jó dolgot, és sosem tudják elengedni őket, ami közvetlen ellentétben áll és ellenkezik az igazság gyakorlásának alapelveivel. Ezért nem tudják a gyakorlatba ültetni az igazságot. Csak nézzétek meg azokat, akik különösen szeretnek hasznot húzni – milyen messzire mennek? Amikor valakinek az otthonába látogatnak, még arra is ügyelnek, hogy a távozásuk előtt igyanak egy kicsit a vizükből és egyenek az ételükből. Mondjátok meg Nekem, gyakorolhatják az ilyen jellemű emberek az igazságot? (Nem.) Mindent aszerint az alapelv szerint mérnek, hogy tudnak-e hasznot húzni és előnyt kovácsolni. Mindent a személyes nyereség alapelve alapján mérnek. A magaviseletük kizárólag mások kihasználására összpontosít. Amíg nem szenvednek veszteségeket és hasznot húzhatnak, addig úgy érzik, hogy megéri. Azt hiszik, hogy az embernek a magaviseletében képesnek kell lennie hasznot húzni, és hogy az ember csak akkor intelligens és ravasz, ha gyakran húz hasznot – ha valaki nem tudja, hogy miként húzzon hasznot, az ostoba! A magaviseletük mércéje az, hogy mindig csak hasznot húzzanak, és soha ne szenvedjenek semmilyen veszteséget. Ezt a megközelítést tekintik a magaviseletük mércéjének – képesek ők gyakorolni az igazságot? (Nem.) Van helye az igazságnak a szívükben? Hatalmat gyakorolhat a szívükben? (Nem.) Akkor milyen igazságokat tudnak gyakorolni? (Egyáltalán semmilyet.) Egyáltalán nem tudnak gyakorolni semmilyen igazságot – a jellemük túlságosan alantas, ami miatt mások megvetik őket. Egyesek kötelességet végeznek Isten házában; Isten háza ellátja őket néhány napi használatra való cikkel, ők pedig gyakran kérnek többet azzal az ürüggyel, hogy kifogytak, holott még mindig maradt náluk valamennyi. Miért kérnek mindig többet? Ezt gondolják: „Ha nem használom ki ezt, és valaki más teszi meg, hát nem én leszek majd az, aki rajtaveszt?” Nézzétek meg – miféle jellem ez? Az ilyen ember normája minden dolog felméréséhez azon az alapelven nyugszik, hogy tud-e hasznot húzni és előnyöket kovácsolni. A szívét teljesen felemésztik az érdekekkel kapcsolatos gondolatok. Nem számít, hogyan beszélgetsz vele pozitív dolgokról vagy az igazságról, nem hajlandó elfogadni, aminek semmi köze a képességéhez vagy ahhoz, hogy képes-e megérteni – arról van szó, hogy problémás a hitvallás, amely szerint viseli magát. Egyáltalán nem fogadja el, illetve nem gyakorolja a pozitív dolgokat, sem az igazságalapelveket nem tartja be. Rendkívül alantas a jelleme. Mondjátok meg Nekem, kell az igazságról beszélgetni ilyen emberrel? (Nem.) Miért nem? (Azért, mert soha nem fogja gyakorolni az igazságot.) Az emberi mivoltából hiányzik a lelkiismeret, és nem rendelkezik az igazság gyakorlásához szükséges alapfeltételekkel. A szíve kizárólag a haszonszerzésre és az előnyök kovácsolására összpontosít. Azt mondhatjuk, hogy az efféle ember egyszerűen méltatlan arra, hogy hallja az igazságot, és nem érdemli meg, hogy prédikációkat hallgasson az üdvösség eléréséről. Látjátok, nem teljesen értettétek, hogy milyen probléma a haszonhúzás szeretete, ugye? Még azt is hittétek, hogy az emberi mivolt hibája. Az emberi mivolt hibája vajon? (Nem.) Most már értitek, ugye? Miféle probléma hát? (A jellem problémája – az ilyen ember alantas jellemű.)

A jótékonykodásra való hajlandóság

Most beszéljünk a jótékonykodásra való hajlandóságról. Ha egy ember jótékonykodásra való hajlandósága mögött nincsenek indítékok, és az csupán egy viselkedésforma vagy bevett gyakorlat a mindennapi életében, akkor ezt a jótékonykodásra való hajlandóságot az emberi mivolt érdemének kell tekinteni. Adni mindenképp jobb, mint kapni. Az a legkevesebb, hogy annak az embernek, aki hajlandó a jótékonykodásra, legalábbis másokkal együttérző szíve van, az emberi mivoltában pedig van egyfajta kedvesség, valamint nem fukar és nem tulajdonít nagy jelentőséget az anyagi dolgoknak. Továbbá, ha viszonylag bőséges anyagi javakkal rendelkezik, elajándékozza a felesleges tárgyait vagy azokat, amelyeket nem használ, ám mások számára megfelelőek lehetnek, amivel egy kicsit könnyebbé és kényelmesebbé teszi mások életét. Az e cselekedetek mögött álló indítékból ítélve a jótékonykodásra hajlandó emberek legalábbis kedves emberi mivolttal bírnak, valamint a másokkal való együttérzés és mások iránti szánalom alapvető megnyilvánulásait tanúsítják – ez az emberi mivoltuk érdeme. Az ilyen emberek jelleme viszonylag jó, sokkal jobb a gonosz emberekénél, akik szeretnek kihasználni másokat és önkényesen elkobozzák mások tulajdonát – bennük valamivel nagyobb a tisztesség. Jótékonykodnak és segítenek másokat anélkül, hogy bármit kérnének cserébe, anélkül, hogy mások dicséretét keresnék, vagy azt, hogy jó megítélésük legyen. Egyszerűen ilyen a hozzáállásuk a magaviseletükben, illetve ilyen az életmódjuk. Amikor például azt látják, hogy valakinek nincsenek ruhái, azonnal odaadják neki a felesleges ruháikat, hogy hordja azokat. Amikor azt látják, hogy egy másik embernek szegény a családja és gyakran nem jutnak elegendő ételhez, akkor adnak nekik a saját családjuk rizséből, hogy nekik is legyen elegendő ennivalójuk. Amikor új számítógépet vesznek, és azt látják, hogy valaki másnak már alig használható a számítógépe, a régi számítógépüket odaadják az illetőnek, hogy használja azt. Anélkül jótékonykodnak, hogy bármit is várnának cserébe – egyszerűen ilyen a jellemük. Ez az emberi mivolt érdeme, és a jó jellem megnyilvánulásának is minősíthető. A jótékonykodásra hajlandó viselkedés egyáltalán nem rossz, ám egyesek – mivel hajlandóak a jótékonykodásra – gyakran ezt gondolják: „Kedves vagyok, nemes vagyok, nagylelkű vagyok. Sok ember élete javult, miután megkapta az adományomat és a segítségemet. Isten üdvösségének tárgya vagyok. Ha Isten egy ilyen embert, mint én, nem ment meg, miféle embert mentene meg?” Gyakran „jó embernek” tekintik magukat, „csak mert hajlanak a jótékonykodásra”. Tegyük fel, hogy valaki ezt mondja nekik: „Neked nem jó az emberi mivoltod. Sok olyan dolgot teszel, ami ellenkezik az igazsággal, és nem szereted az igazságot.” Miután ezt hallja, dühbe gurul. Mi itt a probléma? Egyesek családja viszonylag jómódú, a testvérek körülöttük pedig mind kaptak valamilyen szívességet tőlük. Így hát ezek az emberek gyakran eltöprengenek: „Nagyon jól bántam ezekkel az emberekkel a gyülekezetben – mind kaptak tőlem valamilyen segítséget. Hát nincs tekintélyem és státuszom ezeknek az embereknek a szívében? Nem én vagyok vajon az, akinek a legjobb képessége és emberi mivolta van a gyülekezetben? Nem kellene vezetőnek lennem? Nem kellene vajon, hogy a testvérek mind rám hallgassanak?” Ez milyen probléma? Nem romlott beállítottságok problémája? (De az.) Csak azért, mert egy kicsit jól viselkednek, többé nem tudják, pontosan hol a helyük, tőkeként kezelik ezt a viselkedést, folyton gyülekezetvezetők akarnak lenni, duzzad az egójuk, és azt hiszik, hogy kivételesek. Az Isten szavai által leleplezett különféle romlott beállítottságokat nem kapcsolják össze magukkal. Azt hiszik, hogy a jótékonykodásra való hajlandóságuk azt jelenti, hogy jó emberek, hogy nincsenek romlott beállítottságaik, hogy minden, amit tesznek, helyes, és hogy vezetőnek és példaképnek kellene lenniük a gyülekezetben, a testvéreknek pedig mind őket kellene utánozniuk. Minek a megnyilatkozásai ezek? (Romlott beállítottságokéi.) Ez a romlott beállítottságok szintjére emelkedett. Bár a jótékonykodásra való hajlandóság az emberi mivolt érdeme, ha valaki jó embernek ítéli magát, aki emiatt biztosan üdvözül, az helyes gondolat és nézőpont vajon? Abbéli jó viselkedését, hogy hajlandó a jótékonykodásra, úgy tekinti, mintha jó jellemmel bírna és nemesen tisztességes lenne, sőt az igazság gyakorlásának és az Istennek való alávetésnek tekinti azt. Ez súlyos hiba. Ez arrogancia és önelégültség, valamint az öntudat teljes hiánya. A jótékonykodásra való hajlandóságot nevezhetjük jó viselkedésnek. Annak, aki hajlik a jótékonykodásra, legfeljebb viszonylag jó a jelleme, sokkal jobb, mint azoknak, akik hasznot húznak. Ugyanakkor nem állíthatod, hogy jó ember vagy, hogy nincsenek romlott beállítottságaid és birtokában vagy az igazságvalóságnak, és hogy alkalmas vagy arra, hogy gyülekezetvezető legyél, mások felett állj és parancsokat osztogass csak azért, mert olyan jól viselkedsz, hogy hajlandó vagy jótékonykodni. Ez arrogáns beállítottság. Bár hajlandó vagy a jótékonykodásra és mások segítésére – gyakorlod e jó viselkedésformák némelyikét –, ami az emberi mivolt érdeme, ez nem bizonyítja azt, hogy nincsenek romlott beállítottságaid. Ha tőkeként kezeled a jótékonykodásra és mások segítésére való hajlandóságodat, és olyan ambíció növekszik benned, hogy gyülekezetvezető legyél és mások fölé emeld magad, akkor az romlott beállítottságok kérdése. Most már látod a különbséget? Az, hogy valakinek jó a jelleme, nem jelenti azt, hogy nincsenek romlott beállítottságai. Egyesek alapvetően meglehetősen jól érintkeznek és társulnak másokkal – nem használnak ki másokat, sőt még jótékonykodnak és segítenek is másokat – bennük megvannak az emberi mivolt egyes érdemei. Miután azonban eltöltesz valamennyi időt velük, rájössz, hogy nagyon arrogánsak, hogy szeretnek dicsekedni, hogy időnként akár hazudnak is, és meglehetősen csalárdak. Ha kritizálod őket, nem hajlandóak elfogadni és némiképp ádázak, sőt, akár az asztalra is csapnak és ezt mondják: „Oly sok éve hiszek Istenben – ki nem kapott még tőlem adományt? Kérdezzétek meg a testvéreket – kihasználtam én valaha bárkit? Ártottam én valaha bárkinek vagy megbántottam bárkit?” Jó ember leszel vajon attól, hogy nem ártottál másoknak? Vajon nem az az abszolút minimum, amit egy embernek meg kell tennie, hogy nem árt másoknak? Mi okod van arra, hogy gőgös légy? Az, hogy nem ártottál senkinek és nem bántottál meg senkit, olyasmi, amit egy embernek tennie kell – ez nem tőke. Az, hogy nem használsz ki másokat, nem jelenti azt, hogy képes vagy gyakorolni az igazságot és alávetni magad Istennek. Meg kell tanulnod elgondolkodni magadon és elfogadni mások kritikáját és segítségét – csak ekkor leszel józan ésszel bíró ember. Most azért metszenek meg, mert romlott beállítottságot fedtél fel, és a cselekedeteid nem igazodnak az igazsághoz. Ez nem tagadja azt a tényt, hogy a jó viselkedésed, miszerint hajlandó vagy a jótékonykodásra, pozitív dolog, illetve nem a jellemed tagadása. A metszést és a leleplezést inkább amiatt gyakorolják, mert hibát követtél el és megszegted az igazságalapelveket. Ha ezt el tudod fogadni, akkor olyan ember vagy, aki szereti az igazságot és képes gyakorolni az igazságot. Ha nem fogadod el, akkor a jótékonykodásra való hajlandóságod legfeljebb az emberi mivolt érdeme. Ám mivel a romlott beállítottságaidban az arrogancia, az ádázság és az elvetemültség uralkodik, nem tudod elfogadni az igazságot, és emiatt teljesen alantas és értéktelen vagy. Amikor metszéssel szembesülnek, az ilyen emberek óriási jelenetet rendeznek, a képesítéseikről beszélnek, és kérkednek azzal a kevés jó viselkedéssel, amelyet tanúsítottak. Őrült kutyák módjára viselkednek, kikelnek magukból. Teljesen eltűnik az a kis jó imázs, amivel rendelkeztek, és alaposan lelepleződik a természetük. Ezt mindenki világosan látja, és ezt mondja: „Ennek az embernek súlyosan romlott a beállítottsága – ő egy gonosz ember, egy hárpia! Szerencse, hogy nem választották gyülekezetvezetőnek. Ha gyülekezetvezető vált volna belőle, a legkisebb kritikát sem tudná elviselni – ha bárki megpróbálná elbocsátani, sosem hagyná békén az illetőt, és mindhalálig harcolna ellene. Ez végzetes lenne!” Ha csak egy jó viselkedésformáját vagy az emberi mivolta egyetlen sajátságát nézed, egyszerűen nem látod, hogy milyenek a romlott beállítottságai, hogyan viszonyul az igazsághoz, illetve, hogy alá tudja-e vetni magát az igazságnak. Amikor egy romlott beállítottságot fed fel, majd leleplezésen és metszésen megy keresztül, az igazsághoz való hozzáállása apránként felszínre kerül és lelepleződik. Ezért egy ember jelleme, illetve az emberi mivoltának érdemei és hiányosságai nem tudják teljességgel meghatározni, hogy elfogadja-e az igazságot. A jellemét vagy az emberi mivolta érdemeit és hiányosságait nézve is lehetetlen meglátni, hogy miként áll az igazsághoz. Az igazsághoz való hozzáállása csak akkor fog megmutatkozni, amikor romlott beállítottságot fed fel, vagy amikor leleplezéssel és metszéssel néz szembe, és csak akkor derül ki, hogy szereti-e az igazságot, tudja-e gyakorolni az igazságot, és hogy mennyi a reménye arra, hogy a végén megmenekül. Az ilyen emberek jótékonykodásra és mások segítésére való hajlandóságából láthatod, hogy az emberi mivolt mely érdemeivel és hiányosságaival rendelkeznek. Ezután a problémáik sorozatából – mint például, hogy arrogánssá és önelégültté válnak, vezetők akarnak lenni és mások fölött akarnak állni annak okán, hogy hajlanak arra, hogy jótékonykodjanak és segítsenek másokat – világosan láthatod az igazsághoz való hozzáállásukat; az igazsághoz való hozzáállásuk alapján pedig világosan láthatod, hogy el tudják-e érni az üdvösséget. Ezeken a viselkedésformákon keresztül felismerheted az emberi mivoltuk érdemeit és hiányosságait, felismerheted a jellemüket, és ezzel egyidejűleg megtanulod megkülönböztetni az emberi mivoltot és a romlott beállítottságot, azt azonban nem tudod teljesen megmondani, hogy végül megmenthetők-e, illetve, hogy milyen sorsuk lesz. Annak a megítélése, hogy meg lehet-e menteni valakit, valamelyest összetettebb – meg kell nézned azt is, hogy el tudja-e fogadni az igazságot, el tud-e gondolkodni önmagán és őszinte-e a megbánása, amikor romlott beállítottságot fed fel; ezt ezen aspektusok alapján kell megítélni.