Hogyan kell törekedni az igazságra? (8.) Negyedik rész
Az igazságra való törekvés első gyakorlata: elengedés
Az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedése
I. Az ember Istenről alkotott elképzeléseinek és képzelődéseinek elengedése: az ember Isten munkájáról alkotott elképzeléseinek és képzelődéseinek elengedése
F. Isten munkája nem változtat az emberek veleszületett adottságain; célja a romlott beállítottságaik megváltoztatása
Mondjátok meg Nekem: annak, hogy az emberek milyen mértékben állnak ellen Istennek és lázadnak Ellene, van bármi köze ahhoz, hogy jó vagy rossz a képességük? A gyenge képesség miatt állnak ellen az emberek Istennek és lázadnak Ellene? Fontolóra vettétek már valaha ezt a kérdést? Olyan kérdés ez, amelyet érdemes fontolóra venni? (Igen.) Egyesek ezt mondják: „Mivel gyenge képességűek vagyunk, mivel a képesség, amelyet Isten nekünk adott, nem jó, keményen ellenállunk Istennek és lázadunk Ellene.” Helytálló ez a kijelentés? (Nem.) A veleszületett adottságok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok közötti különbségekről szóló korábbi beszélgetésünk alapján a képesség melyik csoportba tartozik? (A veleszületett adottságokhoz.) A veleszületett adottságok közé tartozik. Nos, tudod, hogy a veleszületett adottságok különféle aspektusainak van-e közük az emberek emberi mivoltához és romlott beállítottságaihoz? Kezdjük a képességgel – vajon a képesség meghatározza azt, hogy valaki milyen mértékben lázad Isten ellen és áll ellen Neki? (Nem.) Miért mondjuk azt, hogy nem határozza meg? Ez azzal az okkal áll kapcsolatban, ami miatt az emberek ellenállnak Istennek és lázadnak Ellene. Vajon az emberek a gyenge képesség miatt lázadnak Isten ellen és állnak ellen Neki? (Nem, hanem azért, mert romlottak a beállítottságaink.) Így van – ez felel meg a valóságnak. Nem a gyenge képesség miatt állsz ellen Istennek és lázadsz Ellene, és nem amiatt vagy képtelen alávetni magad az igazságnak, hanem amiatt, mert romlott beállítottságaid vannak. Ezért aztán nem panaszkodhatsz Istenre, hogy gyenge képességet adott neked, csak azért, mert képes vagy ellenállni Neki. A képesség, vagy a veleszületett adottságaid bármely más aspektusa eredendően olyan állapot, amellyel te magad rendelkezel; immanens, veled született adottságok, amelyekkel teremtett lényként rendelkezel. Függetlenül attól, hogy ez a veleszületett adottságok melyik aspektusa, nem vezet az Istennek való ellenálláshoz, és nincs köze a romlott beállítottságokhoz. Az például, hogy magas vagy, nem jelenti azt, hogy kevesebb a romlott beállítottságod. Az, hogy gyönyörű vagy, vagy hogy világos a bőröd, nem jelenti azt, hogy nincsenek romlott beállítottságaid. Az, hogy az emberek által becsült és tisztelt rasszba születtél, nem jelenti azt, hogy nincsenek romlott beállítottságaid. Más szóval, bármilyen veleszületett adottságokat adott is Isten valakinek, és bármilyenek is egy ember veleszületett adottságai, azoknak nincs közük az illető romlott beállítottságaihoz. Egy ember külseje például önmagában nem vezet az Istennek való ellenálláshoz. Mivel azonban az embereknek romlott beállítottságaik vannak, amikor valaki jól néz ki, a következőt gondolhatja: „Gyönyörű vagyok, ezért kellene, hogy legyen státuszom és hogy tiszteljenek.” Ezek romlott beállítottságok megnyilatkozásai. Egyesek arra használják a jó megjelenésüket, hogy bevessék az erősségeiket, ezzel sok téves állítást és cselekedetet fednek fel. Ezeket az állításokat és cselekedeteket mind a romlott beállítottságaik okozzák, nem pedig a veleszületett adottságaik. Attól függetlenül, hogy jó vagy gyenge a képességed, a képesség maga nem vezet az Istennek való ellenálláshoz. Ha jó képességű vagy, ám nem érted, vagy nem fogadod el az igazságot, akkor is ellen fogsz állni Istennek és lázadni fogsz Ellene, mert romlottak a beállítottságaid. Ha gyenge a képességed, de el tudod fogadni az igazságot, és ha egyszer megérted, hogy Isten mit mond neked, mit tegyél és mit ne tegyél meg, be tudod tartani azt, és képes vagy arra, hogy ne a romlott beállítottságaid szerint cselekedj, akkor nem fogsz lázadni Isten ellen, és nem leszel minden hájjal megkent sem és nem lazítasz, illetve nem leszel felületes, akaratos, vagy önkényes és vakmerő. Attól függetlenül, hogy gyenge a képességed vagy sem, amennyiben romlottak a beállítottságaid, akkor még ha meg is tudod érteni Isten szavait, akkor is lázadni fogsz Isten ellen és ellen fogsz állni Neki. Mivel a romlott beállítottságaid az életed, természetszerűleg különféle sátáni gondolatokat és nézőpontokat, a világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiákat, valamint olyan sátáni nézőpontokat alakítasz ki, amelyek megalapozzák azt, ahogy az embereket és a dolgokat szemléled, és dicsekedni, védekezni fogsz, és állandóan ki akarsz majd tűnni és mások fölé akarsz helyezkedni, sőt irányítani akarsz másokat és uralkodni akarsz fölöttük. Ezek a megnyilvánulások mind az emberek sátáni természetében gyökereznek. Ha a sátáni természeted és a sátáni életed alapján teszel különféle dolgokat, akkor függetlenül attól, hogy jó vagy rossz képességű vagy-e, ellen fogsz állni Istennek. A képesség maga nem vezet az Istennek való ellenálláshoz. Gyenge képességű vagy, de képes vagy Isten szavai szerint cselekedni, amennyiben megérted azokat? Ha nincsenek romlott beállítottságaid vagy nem a romlott beállítottságaid szerint élsz, akkor ezt mindenképp el tudod érni. Vegyük például, hogy van egy bizonyos erősséged – az emberek gyakran gondolják a következőt: „Mivel van ez az erősségem, felsőbbrendű vagyok másoknál; kell legyen státuszom Isten házában, vezetőnek vagy oszlopnak kell lennem Isten házában.” Ezeket a gondolatokat nem az szüli, hogy van valamilyen erőssége az embernek, hanem a romlott beállítottságok. Mivel az emberek életét romlott beállítottságok képezik, minden általuk felfedett, megélt és megmutatott dolog, valamint a kilátásaik, az álláspontjaik és az alapelveik, amelyek szerint a különféle embereket, eseményeket és dolgokat szemlélik, mind annak a következményei, hogy az életüket a romlott beállítottságok képezik. Nem az Isten által nekik adott veleszületett adottságok okozzák őket. Értitek? (Igen.) Mire gondolok ezeknek a szavaknak a közlésével? Ennek a közlésnek az a célja, hogy képessé tegyen titeket a tényleges helyzetetek világosabb megértésére és felismerésére, és a képességetek milyenségének felismerésére – ne légy olyan ember, akiből hiányzik a józan ész, és ne bocsátkozz értelmetlen küzdelmekbe azt illetően, hogy átlagos vagy gyenge képességű vagy, és ne állj elő értelmetlen kifogásokkal annak szemléltetésére, hogy nem gyenge a képességed. Ezeknek a cselekedeteknek nincs értékük. Ez a közlés azt hivatott elérni, hogy képes legyél pontosan megérteni a képességedet és a különböző adottságaidat, majd megtaláld a megfelelő helyedet, és a téged megillető rang szerint viseld magad. Ez többet fog segíteni neked abban, hogy megfelelő teremtett lény legyél, megfelelően állj a helyeden teremtett lényként, és teljesítsd a teremtett lény kötelességeit. Ez természetesen bizonyos mértékig jobban fog segíteni abban is, hogy levesd a romlott beállítottságaidat. Függetlenül attól, hogy a képességed vagy a különböző adottságaid milyen szintűek, nem határozzák meg azt, hogy mennyire állsz ellen Istennek vagy lázadsz Ellene. Más szóval azt is mondhatnánk, hogy a romlott beállítottságaid nem a képességed milyenségétől függenek, attól pedig még kevésbé, hogy milyenek a veleszületett adottságaid. Az emberek romlott beállítottságai a veleszületett, immanens hús-vér testükben támadnak. Miután a Sátán megrontotta az embereket, a romlott beállítottságaik váltak a belső életükké. Amikor még nem vetetted le a romlott beállítottságaidat, akkor a veleszületett adottságaidat használod ki, hogy ennek a sátáni életnek az alapján beszélj és cselekedj. Ez azt jelenti, hogy mielőtt leveted a romlott beállítottságaidat, az Istentől kapott különféle veleszületett adottságaidat használod ki, hogy a saját céljaid elérését szolgálják. Így hát ezt mondhatjuk: ha nem veted le a romlott beállítottságaidat, akkor kihasználod vagy lábbal tiprod az Istentől kapott különféle veleszületett adottságokat; ha az igazságra való törekvés és az igazság gyakorlásának folyamatában vagy, hogy levesd a romlott beállítottságaidat, akkor megfelelően és hatékonyan használod ki az Istentől kapott különféle veleszületett adottságokat; amikor átalakulsz akképpen, hogy a romlott beállítottságok helyett az igazság válik az életeddé, akkor megfelelően és helyénvalóan – más szóval egy értelmesebb módon használod az Istentől kapott veleszületett adottságokat. Most már érted? Nem maguk a veleszületett adottságok az emberiség Istennel szembeni ellenállásának eredendő okai, hanem az emberek sátáni romlott beállítottságai és a Sátán által az emberekbe oltott élet az emberiség Istennel szembeni ellenállásának és lázadásának eredendő oka. Nem erről van szó? (De igen.) Most már alapvetően világos számotokra ez a kérdés? (Igen.)
6. A veleszületett adottságok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok különféle megnyilvánulásai
Mielőtt a képesség témájáról beszéltünk, beszéltünk bizonyos megnyilvánulásokról három aspektusban: veleszületett adottságok, emberi mivolt és romlott beállítottságok. Legutóbb milyen megnyilvánulásokat beszéltünk meg? (A legutóbb tárgyalt megnyilvánulások a következők voltak: szorgalom a dolgok végzésében, a dolgok módszeres végzése, erős kezdet, de gyenge vég a dolgok végzésében, és óvatosság gyakorlása a dolgok elvégzésében, valamint a nagyotmondás és a dicsekvés, a gondatlanság, a magamutogatás szeretete, a szegények megvetése és a gazdagok kedvelése, a hatalommal bírók kegyeinek keresése, kivételes emlékezőtehetség és így tovább.) Ezekről nem fogunk tovább beszélgetni. Folytatjuk a veleszületett adottságok, az emberi mivolt különféle megnyilvánulásairól és a romlott beállítottságok megnyilatkozásairól szóló beszélgetést. Amikor ezek a megnyilvánulások megjelennek, tudnod kell, hogy milyen típusú megnyilvánuláshoz tartoznak, és képesnek kell lenned különbséget tenni közöttük és felismerni őket; csak ekkor tudod pontosan megközelíteni őket. Ha egy bizonyos megnyilvánulás a veleszületett adottságokhoz tartozik, amelyek változhatatlanok, akkor nem kell foglalkoznod vele. Ha az emberi mivolt olyan hibái vagy hiányosságai közé tartozik, amelyek leküzdhetők, kijavíthatók vagy megváltoztathatók, akkor meg kell próbálnod kijavítani és megváltoztatni őket. Ha nem szükséges leküzdeni őket és nem befolyásolják a kötelességed végzését vagy az igazságra való törekvésedet, akkor nem kell figyelmet szentelned nekik. Ha egy megnyilvánulás se nem veleszületett adottságok, se nem az emberi mivolt problémája, hanem romlott beállítottságokkal kapcsolatos, akkor változtatni kell rajta. Ha nem alakítod át, illetve nem változtatsz rajta, akkor egy olyan életformával, amelyet a benned gyökeret eresztő és hatalmat gyakorló romlott beállítottságok uralnak, az, amiket megélsz és felfedsz, nem csupán jelentéktelen problémák, mint például, hogy képtelen vagy kijönni másokkal, illetve nem vagy a tetszésükre és nem sikerül építened őket. Ehelyett az, amit megélsz és felfedsz eléri az igazság és az igazságalapelvek megszegésének szintjét, az Istennek való ellenállásnak, Isten elutasításának és az Istennel való ellenségeskedésnek, sőt – azt is mondhatjuk, hogy – az Istennel való szembenállásnak a szintjét. Pontosan a romlott beállítottságok ilyen jellege miatt, ha egyszer ezekben a megnyilvánulásokban ott vannak a romlott beállítottságok, meg kell ismerned ezeket a romlott beállítottságokat, majd keresned kell az igazságot, meg kell értened és fel kell fognod az igazság gyakorlásának alapelveit, és az igazságalapelvek szerint kell gyakorolnod, hogy lecseréld ezeket a romlott beállítottságokat, hogy ezek a romlott beállítottságok többé ne uralják az életedet, a helyükbe lépve pedig az igazság váljon az életeddé és uralja a mindennapi életedet és azt, amit megélsz.
Feledékenység
Tovább fogunk beszélgetni a veleszületett adottságok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok különféle megnyilvánulásairól. Az utolsó megnyilvánulás, amelyről a legutóbbi alkalommal beszéltünk, a jó emlékezőtehetség volt, ugye? (Igen.) Akkor a feledékenység melyik aspektushoz tartozik? (A veleszületett adottságokhoz.) Ez egy veleszületett adottság és egyben az emberi mivolt hibája – csak ez a két aspektus. A feledékenység romlott beállítottság? (Nem.) Nyilvánvalóan nem az. Egyesek azért feledékenyek, mert természetüknél fogva gyenge a memóriájuk, míg mások az agy öregedése és a gyengülő memória miatt válnak feledékennyé, ahogyan öregszenek. Ha a feledékenység veleszületett, akkor a veleszületett adottságok közé tartozik; ha szerzett, akkor az emberi mivolt hibája. Persze az is hibának számít, ha valaki a természeténél fogva feledékeny, nem igaz? (De igen.)
A tervezésben való jártasság a dolgok megtétele előtt és kimondottan számítónak lenni
Ha valaki jártas abban, hogy tervez, mielőtt megteszi a dolgokat – ez melyik aspektushoz tartozik? (Az emberi mivolt érdeme.) Ez az emberi mivolt érdeme. Mielőtt megtesznek valamit, a tervezésben jártas emberek előre terveznek, majd azután követik a lépéseket, anélkül, hogy impulzívak, vakmerőek vagy hirtelenek lennének. Megfontoltan cselekednek, nem sietnek, hogy szeszélyből tegyék a dolgokat, hanem előre átgondolják a cselekvésük módját, hogy kivel menjenek, mit tegyenek különleges körülmények között, milyen dokumentumokat vagy tárgyakat kell vinni, a környezettől függően vigyenek-e magukkal néhány alapvető, mindennapi életben szükséges cikket és így tovább. Képesek mindezeket figyelembe venni. Mielőtt cselekednek, alapos előkészületeket tesznek, több tényezőt figyelembe vesznek, és aprólékosabbak a mérlegelésükben. Előre fel fogják mérni a kedvező és a kedvezőtlen feltételek közötti különbséget, és különbséget fognak tenni a lehetséges legjobb forgatókönyv és a lehető legrosszabb következmények között. Észszerű intézkedéseket tesznek a legjobb eredmények elérése érdekében. Mivel ügyesen terveznek és észszerű intézkedéseket tesznek, általában alaposabban intézik az ügyeket. Az általuk szervezett dolgokban és útitervekben ritkábban jelentkeznek váratlan helyzetek, a munkájuk eredményei pedig általában jobbak. Azok, akik velük dolgoznak, nem aggódnak, hanem nyugalom tölti el őket. Mondhatjuk tehát, hogy a tervezésben való jártasság valamilyen szinten az emberi mivolt érdemei közé tartozik? (Igen.) Ez lefedi a tervezésben való jártasságot. Akkor hát számítónak lenni jó vagy sem? (Nem jó. Ez az emberi mivolt hibája.) A tervezésben való jártasság az emberi mivolt érdeme és erőssége – pozitív –, míg a számítás az emberi mivolt hibája. Ha például két ember eszik valamit, ami összesen tíz jüanba kerül, és fizetéskor a számító ember öt jüant és ötven centet, míg a másik ember négy jüant és ötven centet fizet, ő így érzi: „Ez nincs rendjén – ő ötven centtel kevesebbet fizetett. Ahhoz, hogy igazságos és észszerű legyen, mindenkinek öt jüant kell fizetnie.” Még egy ilyen kis összeget is számítgat. Ha úgy érzi, hogy rajtavesztett, kényelmetlenül érzi magát és folyton keresi a lehetőséget, hogy mesterkedés útján kárpótolja a veszteségeit. Ha így nem sikerül kárpótolnia a veszteségeit, nem tud jót enni és jól aludni. Ha valaki számító, az az emberi mivolt hibája. Ha ez súlyossá válik, és valaki még a jelentős dolgokban is számítgat, folyton hasznot akarva húzni másokból vagy kihasználni őket, illetve gyakran folyamodik mesterkedéshez a számításai kedvéért, akkor az már nemcsak az emberi mivolt hibája, hanem romlott beállítottságot foglal magában. Ha az ember számító mivolta nincs hatással másokra és nem sérti az érdekeiket, valamint csak a mindennapi élet jelentéktelen dolgaiban jelentkezik, és végső soron gyakori hibákhoz vagy gyenge eredményekhez vezet az ügyek intézésében, akkor az az emberi mivolt hibája.
Milyen probléma a fösvénység? (Az emberi mivolt hibája.) Milyen megnyilvánulások jelentenek fösvénységet? Ha például egy fösvény ember készül valahová autóval, és valaki a következőt mondja: „Az épp útba esik nekem, elvinnél? Csak öt perc lesz, és adhatok valamennyi pénzt az üzemanyagra”, ő attól tart, hogy az illető esetleg nem fizet majd a fuvart követően, és talál valami kifogást, hogy visszautasítsa a fuvart – ez fösvénység. Vannak olyanok is, akik olyankor, amikor valaki kölcsön akar kérni tőlük valamit, ők pedig nem akarják kölcsönadni, ezt mondják: „Most épp használom. Nem igazán vagyok abban a helyzetben, hogy kölcsönadjam neked. Kérdezz meg valaki mást.” Rendkívül fukarok és követelőzőek; nincsenek normális személyes kapcsolataik, és nagyon félnek attól, hogy mások kihasználják őket, miközben ők maguk mindig reménykednek, hogy kihasználhatnak másokat. Ezt jelenti a fösvénység. Vannak olyanok is, akik – amikor kölcsönkérsz tőlük tíz jüant, hogy ételt és pár más dolgot vegyél, átgondolják: „Csak öt jüant adok neked kölcsön ételre – nem adok többet, egy centtel sem!” Amikor másnap találkoznak veled, még ezt is megkérdezik: „Milyen volt az étel? Mind az öt jüant elköltötted?” A szavaik finoman arra céloznak, hogy: „Siess, és add meg! Még mindig tartozol nekem azért az ételért. Ha nem fizeted vissza, meg kell hívnod egy étkezésre!” Az efféle emberek rendkívül kicsinyesek a magaviseletükben és ügyesek a számítgatásban. Nemcsak akkor ügyesek a számításban, amikor anyagi dolgokról van szó, hanem a személyes kapcsolatokban való számításban is kivételesen ügyesek. Bármit is mond nekik valaki, mindig belemagyaráznak valamit és eltöprengenek a mögöttes jelentésén. Ha a szavak ártanak nekik vagy sértik az érdekeiket, azonnal bosszút állnak. Még a beszélgetések során is igyekeznek hasznot húzni, és hajthatatlanul elutasítják, hogy bármi veszteséget szenvedjenek. Ez már nem puszta kicsinyesség vagy fösvénység – ez romlott beállítottság. Ha csak azzal jár, hogy valaki folyton megpróbál hasznot húzni és elkerülni a veszteségeket a napi anyagi és pénzügyi kapcsolatokban, az csupán az emberi mivolt hibája, és nem emelkedett a romlott beállítottság szintjére. Ha azonban magában foglalja a magaviselet és a cselekvés alapelveit, akkor az nem az emberi mivolt hibája többé, hanem a romlott beállítottság szintjére emelkedett. Akkor hát a nagylelkűség mihez tartozik? (Az emberi mivolt érdeme.) Ez az emberi mivolt érdemei közé sorolható. A nagylelkű embereket nem nagyon foglalkoztatja a nyereség és a veszteség a másokkal való kapcsolataikban. Amikor mások egy kis hasznot húznak belőlük vagy elvesznek tőlük egy csekélységet, vagy amikor időnként valaki nem adja meg nekik a kölcsönkért pénzt, nem igazán számítgatnak ezekkel kapcsolatban. Viszonylag nagylelkűek és toleránsak másokkal – ez az emberi mivolt érdeme.
Kicsinyesség
Milyen probléma a kicsinyesség? (Az emberi mivolt hibája.) Az emberi mivolt hibája. Melyek a kicsinyesség megnyilvánulásai? (Hajlam arra, hogy valaki felhajtást csináljon csekélységek miatt.) Például, ha egy étkezés során a következőt mondod egy kicsinyes embernek: „Igen jó étvágyad van – a legtöbb embernél többet eszel”, ő mérges lesz: „Falánknak nevezel?” Tettél egy megjegyzést, ami megbántotta vagy felzaklatta, noha nem ez volt a szándékod, ő pedig a szívére veszi és nem engedi el. Fél hónapon át képes haragudni rád, és nem hajlandó beszélni veled, neked pedig fogalmad sem lesz, mi miatt van ez. Valójában csak egy óvatlan megjegyzést tettél, és egyáltalán nem állt szándékodban gúnyolni őt, ő azonban váratlanul felnagyítja ezt a megjegyzést, és azt hiszi, hogy kinevették. Még ezt az apróságot is a szívére veszi és végtelenül eltúlozza, aránytalanul felfújja a dolgokat és egyáltalán nem tanúsít megbocsátást – ez kicsinyesség. Egész pontosan mennyire kicsinyes tud lenni az ilyen ember? Olyan akaratos tud lenni, mint a gyerekek – senki sem meri bosszantani. Mindig óvatosnak kell lenned, amikor kapcsolatba kerültök, nem mersz normálisan beszélni vele, mert ha így teszel, bármi, amit mondasz, megsértheti vagy megbánthatja, ennek pedig következményei lesznek – amikor legközelebb találkoztok, mogorva arcot vág, kerüli a szemkontaktust, sőt tör-zúz. Ha megpróbálsz szólni hozzá, semmibe vesz. Sem az nem működik, hogy átbeszéld vele a dolgokat, sem az, hogy próbálsz hízelegni neki. Ha a közelébe ülsz, kerülni fog és semmibe vesz. Korától függetlenül mindig gyerekes hisztiket rendez és akaratosan viselkedik – hát nem kicsinyesség ez? (De az.) Ez az emberi mivolt hibája. Az efféle emberekkel nagyon nehéz kijönni. Amikor a testvérek nyílt szívvel beszélgetnek együtt, rámutatva egymás hiányosságaira, az efféle embereknek senki sem meri felhívni a figyelmét semmire. Ha azonban nem veszik be őket a beszélgetésbe, elégedetlenné válnak és ilyen gondolataik támadnak: „Ti mind nyílt szívvel beszélgettek együtt, segítitek egymást, engem azonban nem kezeltek testvérként.” Az nem jó, ha egyáltalán semmit sem mondtok nekik – valami apróságot mondani kell nekik: „Nagyszerű vagy, ám időnként nem olyan jó a temperamentumod. De nekünk is megvannak a hibáink, és gyakran nem figyelünk oda arra, amit mondunk.” Ha nem így fogalmazol és csak annyit mondasz, hogy rossz a temperamentumuk és kicsinyesek, az nem fog működni – megharagszanak. Amikor kapcsolatba lépsz velük, különösen óvatosnak kell lenned és megfontoltan kell beszélned. Ha mondasz egy olyan dolgot, ami nem helyénvaló, viselned kell a következményeket. Ezért aztán különösen fárasztó velük érintkezni. A nem hívőknek van erre egy kifejezésük, ők azt mondják, hogy az ilyen emberek „mimózalelkűek”, ami azt jelenti, hogy rendkívül könnyen megbántódnak. Az efféle emberek egy szempillantás alatt megsebezve érzik magukat, sírni kezdenek, nem hajlandóak enni, nem tudnak aludni és negatívvá válnak. Azt mondják: „Ti mind azt mondjátok, hogy nem vagyok jó. Egyikőtök sem kedvel engem, egyikőtök sem cseveg velem, és mindannyian kerültök és nem akartok a közelemben lenni.” Hát nem gyerekes ez? (De igen.) Valaki ezt mondja: „Olyan törékeny a szíved, mint az üveg – a legkisebb bántásra összetörik. Ki merne leleplezni téged? Ki merne foglalkozni veled? Mindenki fél ilyet tenni.” Nem lenne objektív azt mondani, hogy az efféle embereknek gonosz az emberi mivolta – ők valóban nem követnek el semmiféle gaztettet. Csupán arról van szó, hogy különösképp sértődékenyek – akaratosak, nyűgösek és gyermeki a temperamentumuk. Nem szállhatsz szembe velük és nem provokálhatod őket. Ha megbocsátó vagy velük, azt mondják, hogy lenézed és nem veszed komolyan őket; ha komolyan veszed őket, azt mondják, hogy akadékoskodsz velük – bármit is teszel, az helytelen. Amikor efféle emberekkel érintkezel, és megfelelő a megközelítésed, és sikerül a kedvükben járnod, akkor még ha kissé gyenge képességűek is, jól tudják végezni a kötelességüket. Ha azonban nem megfelelően közelítesz és valami felbosszantja őket, negatívvá válnak, te pedig törheted a fejed, hogy miként békítsd meg őket. A kicsinyes emberek nagyon problémásak. Egy jelentéktelen dolog miatt is képesek időtlen időkig sírni, amíg teljesen ki nem vörösödik a szemük. Ha egy apróság nem az elképzelésük szerint alakul, órákig képesek duzzogni. Amikor kijönnek a sodrukból, képesek fél hónapon át meglenni úgy, hogy egyáltalán nem figyelnek másokra és nem beszélnek velük. Az efféle emberek rossz temperamentumúak és kicsinyesek, de ettől még elvégzik a munkát, amit el kell végezniük – csak épp dühösen teszik. Ha javul a hangulatuk, ismét jól tudnak dolgozni. Összességében súlyos az emberi mivoltuk ezen hibája és problémája. Könnyen feszült légkört teremtenek, és mind maguknak, mind másoknak gondot okoznak és terhet rónak úgy önmagukra, mint másokra. Az efféle emberekben nincs meg a felnőttek nagylelkűsége, illetve a felnőttek hozzáállása a világi ügyekhez. Olyanok, mint a tíz év körüli gyermekek – nem mondhatod, hogy értelmesek, mert nem igazán értelmesek, de azt sem mondhatod, hogy éretlenek, mert mindig felnőtt módjára beszélnek. Ha felnőttként kezeled őket, akkor előfordulhat, hogy bármi, amit mondasz, nem tetszik nekik és korlátozva érzik miatta magukat, ami miatt hirtelen gyermekhez hasonló hisztit csapnak. Ha azonban gyermekként bánsz velük, úgy érzik, hogy lenézed őket. Röviden: igencsak abnormálisak. Ez az emberi mivolt hibája. Ha valakinek efféle problémája van, változnia kell és azon igyekeznie, hogy megtanuljon toleráns és elnéző lenni, hogy megtanulja a helyénvaló módon és a helyénvaló hozzáállással megközelíteni és kezelni a problémákat, és a normális emberek racionális módján érintkezni másokkal. Még ha a legtöbb ember nem is fogadja el az igazságot vagy a dolgok végzésének helyénvaló módját, ennek nem szabad korlátoznia vagy befolyásolnia téged, illetve nem szoríthat vagy kötözhet meg téged. Akkor is ki kell tartanod amellett, hogy helyénvaló módon tedd a dolgokat. Még ha nehéznek is érzed, ne add fel – ez is a tanulási folyamat része. Fokozatosan érni fog az emberi mivoltod, a rálátásod és más aspektusaid, és növekedni fogsz. Mi a növekedés jele? Az, hogy a legtöbb emberrel képes vagy harmonikusan kijönni; az, hogy képes vagy elviselni, megérteni és helyesen megközelíteni azt, ha valaki valami kellemetlen dolgot mond, viccel vagy valami számodra bántó dolgot közöl. Ha az, amit mások mondanak, kellemetlenül hangzik, ám tükrözi a tényleges helyzetedet, el kell fogadnod és tudomásul kell venned. Ha valaki akaratlanul olyasmit mond, ami megsért, és látod, hogy nem volt szándékos, a tolerancia gyakorlását kell választanod. Ha valaki szándékosan vesz célba és nagyon bántó dolgokat mond, akkor le kell higgadnod, imádkoznod kell Istenhez és keresned kell: „Miért vesz így célba engem? Mi a szándéka? Gonosz ember az illető, vagy egy romlott beállítottság megnyilatkozása ez? Ha gonosz ember, akkor tisztábban kell látnom és jobban kell óvakodnom tőle. Ha az, amit mond, helytálló és megfelel az igazságnak, elfogadom; ha nem helytálló, akkor pedig szintén nincs szükség arra, hogy vitatkozzam vele. Ha romlott beállítottságot fed fel, meglátom, hogy el tudja-e fogadni az igazságot. Ha el tudja fogadni az igazságot, akkor közlöm vele az igazságot. Ha nem fogadja el az igazságot, akkor csak türelmet gyakorolhatok.” Hát nem oldja meg ez a problémát? Ily módon, amikor mindenféle emberrel érintkezel, kölcsönös toleranciával és kölcsönös támogatással teheted azt, és harmonikusan kijöhetsz velük – ez mindig jobb a kicsinyességnél. A kicsinyes emberek egyrészt jelentős kényelmetlenséget okoznak másoknak, másrészt pedig nem tudnak beilleszkedni semmilyen csoportba, és nagyon elszigeteltnek és oda nem illőnek tűnnek. Néhány jószívű ember sajnálni fog, és valójában mindenki segíteni akar majd neked, mivel mind testvérek vagytok, ha azonban folyton elszigetelődsz és így egyedül maradsz, nem gondolod, hogy nagyon furcsának tűnsz mások számára? (De igen.) Miért vagy oda nem illő? Azért, mert van ez a hiba az emberi mivoltodban, úgyhogy dolgoznod kell azon, hogy felülkerekedj rajta és fokozatosan megváltozz, nem igaz? (De igen.)