Az emberek képességének felmérése annak segítségével, hogy van-e lelki megértésük vagy nincs

Ha az igazságalapelveket így használva mérjük fel az emberek képességét, akkor azok a releváns megnyilvánulások, amelyekről az imént beszélgettünk. Tehát ha azt használjuk az emberek képességének felmérésére, hogy van-e lelki megértésük vagy nincs, hogyan fogjunk hozzá? A jó képességű embereknek biztosan van lelki megértésük, igaz? (Igen.) Az, hogy van lelki megértésük, azt jelenti, hogy értik az igazságot, felfogják az igazságalapelveket és az igazság segítségével oldanak meg különféle problémákat, amelyek az Istenben való hit folyamán felmerülnek és az igazságalapelvekkel kapcsolatosak, valamint az igazság segítségével kezelik Isten házának különféle belső ügyeit. Akkor mi a helyzet a külvilág különböző ügyeivel? Mivel a jó képességű embereknek van lelki megértésük és megvan a képességük a különféle dolgok kezelésére, képesek néhány, viszonylag az emberi mivolton alapuló alapelvet vagy a pozitív dolgokhoz közelálló alapelvet is felhasználni a külvilág ügyeinek kezelésére. A felületes különbségek ellenére a különféle dolgok alapelemei ugyanazok, a különféle dolgokban rejlő alapelvek pedig alapvetően azok, amelyeket a jó képességű emberek fel tudnak fogni, ezért általában elmondható, hogy a jó képességű embereknek van lelki megértésük. Az, hogy az embernek van lelki megértése, nem azt jelenti, hogy képes kommunikálni a szellemi birodalommal, hanem inkább azt jelenti, hogy az ember képes felfogni a különféle dolgok alapvető törvényeit és alapelveit. Ez egyenes, egyszerű és világos megfogalmazása ennek. A külvilág dolgai alapvető törvényeinek és az igazságot magukban foglaló alapelveknek a megértésére való képesség a jó képességű emberek megnyilvánulása. Nos, hogyan tudjuk felmérni az átlagos képességű emberek megnyilvánulásait az alapján, hogy van-e lelki megértésük? Az átlagos képességű embereknek van lelki megértésük a dolgok egyik feléről, ám a másik feléről nincs, egyes részeket értenek, míg másokat nem. Azokon a részeken van lelki megértésük, amely részekig elér a képességük. Az Istenben való hittel kapcsolatos különféle igazságokról szóló közlés meghallgatása révén megérthetik azokat, és akár anélkül is rájöhetnek azokra az alapelvekre, amelyeket azokon belül meg kell ragadni, hogy bárkitől útmutatást kapnának. Azokon a részeken nincs lelki megértésük, ahol a képességük elégtelen. Mások útmutatása és eligazítása nélkül nincsenek gyakorlati alapelveik, nem képesek normálisan végezni a kötelességüket vagy problémákat megoldani, és öntözésre, útmutatásra és eligazításra van szükségük ahhoz, hogy tudják, miként kell munkát végezni és problémákat kezelni – ezek a megnyilvánulásai annak, hogy nincs lelki megértésük. Az átlagos képességű emberekről elmondható, hogy alapvetően van lelki megértésük, ám a lelki megértésük szintje hiányos a jó képességű emberekéhez képest – ők csak a felét értik. Hol hiányos? Az igazságalapelvek felfogására való képességük szintjét illetően hiányos – nem tudnak önállóan elvégezni különféle részmunkákat. Ha tehát annak segítségével mérjük fel a gyenge képességű embereket, hogy van-e lelki megértésük vagy nincs, hogyan kell ezt tennünk? Könnyű felmérni? Van a gyenge képességű embereknek lelki megértésük? (Nincs.) Már csak a megnyilvánulásaikat tekintve is megmondhatod, hogy a gyenge képességű embereknek nincs lelki megértésük, mivel ők csak előírásokat követnek. A képesség híján lévő embereknek valójában nincs emberi lelkük, az pedig, hogy nincs emberi lelkük, azt jelenti, hogy olyannyira híján vannak a lelki megértésnek, mint a fenevadak. Ami ezeket az embereket illeti, nem szükséges felmérni, hogy van-e lelki megértésük vagy nincs. Amikor egy lélek nélküli ember bármilyen kérdést szemlél vagy különféle emberekkel bánik, nem tudja felmérni őket, és nincsenek nézőpontjai a pozitív vagy negatív dolgokat illetően. Csak némi számítás van bennük a saját érdekeik védelme és a veszteségek elkerülése érdekében. Amikor kifejezel egy nézőpontot – ha ismernek és tudják, hogy jó képességű vagy és tiszta a felfogásod, és hogy pozitív személyiség vagy, egyetértenek a nézőpontoddal. Ha azonban nem ismernek, lenéznek téged. Nem számít, mennyire helyénvaló a nézőpontod vagy mennyire egyezik az igazságalapelvekkel, nem fogadják el. Nem tudják, hogy helyénvaló, nem tudják, hogy olyasmi, amit az embereknek el kellene fogadniuk, és nem tudják, hogy ez a jó nézőpont mennyire a hasznukra lehetne, illetve, hogy mennyi segítséget nyújthatna nekik – nincsenek tudatában mindennek. Ezzel szemben, amikor egy negatív ember áll elő egy negatív nézőponttal – ha ez a negatív személy domináns és olyasvalaki, akit nagyra tartanak és tisztelnek –, elfogadják ezt a negatív nézőpontot még akkor is, ha tudják, hogy ártani fog nekik, miután megteszik. Miféle emberek ezek? (Olyanok, akiknek nincs képességük.) Olyanok, akiknek nincs képességük, ami azt jelenti, hogy hiányzik belőlük a dolgok felismerésére való képesség. Nem számít, milyen helyzettel találkoznak, nem képesek átlátni és egyetlen olyan alapelvet sem ismernek, amelyhez tartaniuk kellene magukat; az efféle ember képes rossz cselekedeteket elkövetni, amikor rossz vagy gonosz embereket követ, és tud pár jó dolgot tenni, amikor jó embereket követ – hiányzik belőle a dolgok felismerésére való képesség. Ezért mondom, hogy halott személy, lélek nélkül. Miután több éven át jó képességű emberekkel vagy pozitív egyénekkel éltek együtt, a gyenge képességű emberekre hatással lehet az, amit hallanak és látnak, és megtanulhatnak néhány jó dolgot, betarthatnak néhány jó előírást, és követhetnek néhány pozitív állítást és cselekvésmódot vagy pozitív gondolatot és nézőpontot. A lélek nélküli halott emberek azonban még pozitív gondolatokat és nézőpontokat, jó cselekvésmódokat és előírásokat, jó gondolatmeneteket vagy bizonyos pozitív életstílusokat és a mindennapi életről szóló pozitív általános ismeretet sem tudnak elsajátítani vagy betartani. Amikor önálló életbe kezdenek, az élethelyzetük – amely egy zavarodott emberé – teljességgel lelepleződik. Ezek a lélek nélküli halott emberek megnyilvánulásai.

A lelki megértéssel rendelkező emberek minimum átlagos képességűek. Ha elérhető számukra az igazság és képesek megérteni, akkor jó képességű emberek. A lelki megértés híján lévő emberek kétségtelenül vagy azok, akik gyenge képességűek, vagy a mindenféle képesség nélküliek – ebből a kétféle emberből egyértelműen hiányzik a lelki megértés. Csak a jó képességű emberekről mondható el, hogy teljes lelki megértéssel bírnak, míg az átlagos képességű embereknek átlagos szintű a lelki megértésük. Vagyis sok dolog van, amelyben nem megfelelő a képességük és képtelenek elérni a lelki megértést. Csupán hétköznapi kérdésekben képesek lelki megértést elérni és önállóan intézni a dolgokat. Amikor összetett dolgokkal vagy sokrétű munkával kerülnek szembe, nem tudnak önállóan megbirkózni ezekkel a dolgokkal, mivel a hozzájuk kapcsolódó igazságalapelvek túlmutatnak rajtuk és a megértésükön. A lelki megértésük szintje ezért meglehetősen átlagos. A gyenge képességű emberek jellemzője az, hogy az igazságalapelvek túlmutatnak rajtuk, és csak előírásokhoz tartják magukat, mivel képtelenek megérteni az igazságalapelveket, és még az igazságalapelvek fogalma sem világos számukra, és azt hiszik, hogy az igazságalapelvek csupán előírások. Ezért nagyon nyilvánvaló, hogy az efféle embereknek nincs lelki megértésük. A lelki megértésük hiányának lényeges jellemzője, hogy azok a gondolatok és nézőpontok, amelyeket a különféle emberekről, eseményekről és dolgokról alkotott értelmezésükben felfednek, mind eltorzultak. Hogyan értendő itt az „eltorzult”? Azt jelenti, hogy teljesen elszakadt a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodás fonalától, és teljesen elszakadt a normális emberi mivolt szükségleteinek pályájától – ezt jelenti az eltorzulás. Amikor annak a gondolkodási logikáját hallod, amit ezek az emberek mondanak, bizarrnak találod, és minden alkalommal megdöbbensz, amikor azt hallod, hogy kifejtenek egy nézőpontot vagy beszélnek valamiről. Mit jelent a „megdöbbenés”? Azt jelenti, hogy amikor hallod, hogy valamit mondanak, úgy érzed, hogy az hihetetlen és magadban erre gondolsz: „Hogy lehet ilyen elgondolása? Miért különbözik annyira attól, amit a normális emberek gondolnak? Olyan furcsa ez az elgondolás – miért érzem képtelenségnek?” A szíved mélyén különösen furcsának és abszurdnak találod. Azok az emberek, akiknek a szavai mindig megdöbbenést keltenek másokban, különösen hajlamosak a torzításra. Például megkérdezed tőlük, hogy ettek-e már valamit, ők azt válaszolják, hogy ma elég hideg van. Van bármilyen összefüggés e két dolog között? (Nincs.) Te megkérdezed: „Miért van ma rajtad ilyen kevés ruha?” Ők ezt mondják: „Ittam ma egy csésze gyömbérteát.” Van a válaszuknak bármilyen szükségszerű kapcsolata a kérdéseddel? Normális gondolkodás és logika van a válaszukban? (Nincs.) Egy normális gondolkodású és logikájú embernek hogyan kellene válaszolnia? Azt mondhatná: „Azért van rajtam ilyen kevés ruha, mert nagyon meleg van benn, emellett odakinn igen napos az idő és elég magas a hőmérséklet.” Vagy mondhatná ezt: „Azért van rajtam ilyen kevés ruha, mert épp most fejeztem be az edzést és melegem lett.” Ha azonban valaki megkérdezi, hogy miért van rajta ilyen kevés ruha, és ő azt válaszolja, hogy azért, „mert ma gyapjú béléses cipőt viselek”, akkor ennek a válasznak semmi köze a kérdéshez. A gondolatmenet és a logika, amelyet a gondolkodása során követ, nem felel meg a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodásnak és logikának. Igen furcsa elgondolás és igen furcsa gondolatmenet, amellyel egy normális emberi mivoltra jellemzően gondolkodó ember nem állna elő. Ezért aztán miután meghallgatod a válaszát, érzed, hogy az nagyon oda nem illő. Beszélgetni akarsz vele, de nem tudsz kapcsolódni hozzá – folyton irreleváns válaszokat ad, lehetetlenné téve a beszélgetés folytatását. Valaki például ruhát varrni tanult, Én pedig megkérdeztem tőle: „Hogy haladsz a varrás tanulásával? Tudsz bélelt ruhákat varrni?” Mi lenne a normális gondolkodásnak és logikának megfelelő válasz? (Vagy az, hogy „tudok”, vagy az, hogy „nem tudok”.) Ez normális gondolkodást és logikát tükrözne. Vagy akár azt is mondhatná: „Időnként jobban megy, és azt mondja az oktatóm, hogy ez rendben van, épphogy elfogadható. Amikor azonban néhány bonyolultabb részről van szó, nem felel meg a munkám, és újra kell csinálni.” Normális gondolkodású és logikájú ember válaszai ezek? (Igen.) Hogy válaszolt ez a normális gondolkodást és logikát nélkülöző ember? Megkérdeztem, hogy most tud-e efféle bélelt ruházatot készíteni, ő pedig így válaszolt: „Akkor tanultam efféle ruházatot készíteni, amikor annak idején idejöttem.” Megkérdeztem: „Nos, akkor most tudsz ilyet csinálni?” Ő pedig továbbra is így válaszolt: „Akkor tanultam ilyen ruházatot készíteni, amikor annak idején idejöttem.” Magamban ezt gondoltam: „Nem értem. Tanultál efféle ruházatot készíteni, amikor idejöttél, nos akkor most meg tudod csinálni? Miért nem tudok rájönni?” Amikor meghallottam a válaszát, úgy éreztem, hogy nagyon furcsa. Azt kérdeztem, hogy tud-e ilyen ruhát varrni, ő pedig azt mondta, hogy akkor tanulta, amikor annak idején ide érkezett. Nem értettem, hogy sikerült erre a témára váltania – mi köze volt ennek ahhoz, hogy meg tudja-e csinálni vagy sem. Magamban arra gondoltam, hogy egyszerűen nem tudom követni ezt a témaváltást. Még amikor kétszer-háromszor egymás után megkérdeztem, hogy: „Nos, akkor most meg tudod csinálni?”, ő folyamatosan ezt válaszolta: „Amikor annak idején idejöttem, tanultam ilyet varrni, és az oktatóm irányított engem ebben – főként ezen dolgozom.” Még mindig nem kaptam meg a választ, amelyet kerestem, és mindmáig nem tudom, hogy meg tudja-e varrni vagy sem. Elemezzétek a szavai mögött rejlő logikát, és azt, hogy miért beszélt így. (A válasza nem igazán kapcsolódott a kérdéshez. Azok, akik hallják, megpróbálják majd kitalálni, hogy mire gondolt, ám akkor sem fogják tudni, hogy valóban meg tudja-e csinálni vagy sem.) A tudtomra akarta adni vagy sem? Pontos választ akart adni Nekem? Itt egy célzást tett: „Már mondtam Neked, hogy amikor annak idején idejöttem, főként ezt tanultam, most pedig eltelt egy hét – úgyhogy természetesen meg tudom csinálni. Hát nem kellene képesnek lenned felfogni azt, amire gondolok? Hogyhogy nem érted?” Ki tudod szűrni ezt a jelentést a válaszából? (Nem.) Ha a reakciója lehetővé tenné számodra, hogy pontos választ kapj és megtudd, hogy meg tudja-e csinálni vagy sem, akkor a válasza logikus lenne. A válasza azonban csak egy homályos jelentést közvetít neked, és nem adja igazán a tudtodra, hogy képes-e rá vagy sem. Azok az emberek, akik folyton így beszélnek – hát nem nagyon zavaros fejűek? Ha szándékosan válaszolnak így, akkor az jellem dolga. Ha nem szándékosan csinálják, és a válaszuk nem kapcsolódik szükségszerűen ahhoz a válaszhoz, amelyet próbálsz megkapni, akkor a gondolkodásukkal és a logikájukkal van probléma. Ha probléma van a gondolkodásukkal és a logikájukkal, akkor az nem azt jelenti vajon, hogy gyenge képességűek? Hát nem hajlamosak a torzításra? (De igen.) Ez a torzításra való hajlam megnyilvánulása. Az illető erre gondolt: „Elmondom Neked, hogy akkor tanultam ezt csinálni, amikor annak idején idejöttem, így hát szükségszerű eredmény, hogy meg tudom varrni.” Amit közölni akart, az az a válasz volt, hogy „meg tudom varrni”. A normális gondolkodású emberek azonban nem kapnak pontos választ, miután ezt hallják. A válasza tehát, miszerint akkor tanult ilyen ruházatot készíteni, amikor annak idején idejött, nem állt logikai összefüggésben azzal, hogy azt akarta volna közölni, hogy meg tudja csinálni. Nem zavaros szavakból állt hát a válasza? (De igen.) Ha valaki zavaros szavakat beszél, miközben azt hiszi, hogy jól tud kommunikálni és hogy már megválaszolta a kérdést – nem gyenge képességre utal ez? (De igen.) Ez a gyenge képesség egyik megnyilvánulása. Ez az ember nem rendelkezik a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodással és logikával. Bárhogyan is kérdezed, képtelen lesz felismerni, hogy mi a probléma lényege, illetve, hogy miért kérdezgeted ugyanazt. Amikor harmadszor kérdezed meg, ő még mindig ugyanazt a választ adja majd, sőt türelmetlenkedni fog, erre gondolván: „Minek kérdezgetsz? Már megmondtam neked, te pedig még mindig nem érted, és egyfolytában kérdezgetsz!” Még miután háromszor megkérdezted, azután sem képes rájönni, hogy a válasza nem világos és nem az, amit a másik ember keres, hogy változtatnia kellene a megfogalmazásán és világosan meg kellene mondania, hogy képes-e rá vagy sem, nem pedig találgatásra késztetni a másik embert. Képtelen felismerni, hogy a szavai milyen érzést váltanak ki a másik emberből, illetve hogy azok hallatán miként reagál a másik – ezek egyikét sem képes felismerni. Ez azt mutatja, hogy nincs képessége. Akárhányszor kérdezed, ugyanazt a választ fogja adni, sőt úgy érzi, hogy az, amit mond, őszinte és nem hamis, és erre gondol: „Akárhányszor kérdeztél ugyanarról, én ugyanazt a választ adtam – gyakorlom a becsületességet, és ami a szívemen, a számon.” Nem gyenge képességet tükröz ez? (De igen.) Amikor Tomiról kérdezel, az efféle ember mindig Jóskáról és Pistáról beszél. Amikor Jóskáról és Pistáról kérdezel, ő mindig Tomiról beszél. A normális gondolkodás híján lévő embereknek zavaros gondolataik vannak, és kusza a gondolkodásuk. Ez a gyenge képesség egyik fő megnyilvánulása. Összefoglalva, ezek a különféle képességekkel rendelkező emberek megnyilvánulásai. Akár az igazságalapelvek megértésére és alkalmazására való tehetségük vagy annak hiánya alapján értékeled a képességüket, akár aszerint, hogy van-e lelki megértésük, ezek a megnyilvánulások. Bár valamelyest általánosságban beszéltünk, alapvetően nem tudjátok összeegyeztetni a szavaimat a való élettel? (De igen.) Akkor hát nem foglaltuk már többé-kevésbé össze a képesség témakörét? (De igen.) Ezzel zárjuk a képesség témájáról szóló beszélgetésünket.