III. A gyenge képesség megnyilvánulásai

A következőkben foglaljuk össze a gyenge képességű emberek megnyilvánulásait. A gyenge képességű emberek megnyilvánulásai határozottan rosszabbak, mint az átlagos képességű emberek megnyilvánulásai. Melyek a gyenge képességű emberek megnyilvánulásai? Azok, hogy a saját keresésük, illetve Isten szavainak önálló evése és ivása révén megértik ugyan Isten szavai minden egyes mondatának és szakaszának szó szerinti jelentését, és azt is, hogy mik Isten szándékai és követelményei, az igazságalapelveket és az Isten által megkövetelt normákat azonban egyáltalán nem értik. Vagyis nem értik az Isten által megkövetelt normákat arra vonatkozóan, hogy miként szemléljék az embereket és a dolgokat, illetve miként viseljék magukat és cselekedjenek, és azt sem értik, hogy mely igazságalapelvek játszanak itt szerepet. Amikor egyedül eszik és isszák Isten szavait, nem értik ezeket a dolgokat, és még akkor sem értik, miután a mindennapi életben tapasztalatokat szereztek az emberekről, eseményekről és dolgokról. Még beszélgetést követően sem válik világossá számukra, hogy mik azok az igazságalapelvek. Az efféle embert egy dolog jellemzi: bár nem érti, hogy mik az igazságalapelvek, a saját érzéseire hagyatkozva képes összefoglalni azokat az előírásokat, amelyeket követnie kell. Előírásokat tud megjegyezni – egyfajta merev dogmát vagy szabályrendszert. Isten például az igazságalapelvek egyik aspektusáról beszél, különböző egyéb megnyilvánulásokon kívül példákat mond a pozitív megnyilvánulásokra, a negatív megnyilvánulásokra, az emberek tiszta és eltorzult felfogására ebben a tekintetben – a gyenge képességű emberek végül mit nyernek ebből? Ezt mondják: „Most már értem. Isten nem engedi, hogy az ember ezt vagy azt tegye. Isten nem engedi, hogy ezt vagy azt együk. Isten nem engedi, hogy ezeket vagy azokat a szavakat mondjuk, vagy azokat a fogalmakat használjuk.” Erre emlékeznek és mereven tartják magukat ehhez, úgy vélve, hogy ezek az igazságalapelvek. Azt hiszik, hogy ha ezekhez az előírásokhoz, állításokhoz és cselekvésmódokhoz tartják magukat, azzal betartják az igazságalapelveket. Nem számít, mennyire mondod nekik, hogy ez csupán előírások betartása, nem fogják elfogadni. Ragaszkodnak ahhoz, hogy betartsák ezeket az előírásokat, és azt hiszik, hogy ez Isten szavainak és az igazságnak a gyakorlása. Az ilyen emberekkel, akiknek nincs lelki megértésük, nem lehet mit kezdeni. Ha hajlandóak előírásokat betartani, hát tegyék – amennyiben a szándékaik nem rosszak, rendben van. Egy alkalommal például ezt mondtam: „Elhivatottnak kell lennetek, amikor imádkoztok; ne imádkozzatok félvállról. A megfelelő környezetben az a legjobb, ha letérdelsz az imához, ha leborulsz Isten előtt, hogy imádkozz, az ima során pedig el kell csendesedned Isten előtt és összeszedett szívvel kell imádkoznod. Ezt jelenti az elhivatottság és az istenfélő szív.” Miután ezt hallják, a gyenge képességű emberek csupán egyetlen előírásra emlékeznek: „Az embernek le kell térdelnie ahhoz, hogy elhivatottsággal és istenfélő szívvel imádkozzon.” Azt, hogy az imához le kell térdelni, igazságalapelvként kezelték és ennek megfelelően betartották, abban a hitben, hogy ez az igazság gyakorlása. Ezért a környezettől függetlenül ragaszkodtak ahhoz, hogy térdelve imádkozzanak. Még olyankor is az asztal alá térdeltek imádkozni, amikor imádkozni akartak étkezéskor. Mialatt a földeken dolgoztak, függetlenül attól, hogy milyen piszkos volt a föld vagy mi lehetett a talajban, letérdeltek az imához. Sőt még akkor is, amikor nem hívők között voltak és csapásokkal vagy jelentős eseményekkel kerültek szembe, ha imádkozni akartak Istenhez, keresniük kellett egy eldugott helyet, hogy letérdeljenek és imádkozzanak. Azt hitték, hogy csak az felel meg Isten szándékainak, ha így imádkoznak, ezért a körülményektől függetlenül le kellett térdelniük az imádkozáshoz. Úgy vélték, hogy ezzel az igazságot gyakorolják. Ezenfelül a legelhivatottabb embereknek látták magukat, olyanoknak, akik a legszorosabban követik Isten útját, olyanoknak, akik a legjobban szeretik az igazságot, és olyanoknak, akik a leginkább alá tudják vetni magukat az igazságnak és Isten szavainak. Látod, ezek a gyenge képességű emberek megnyilvánulásai. Az efféle ember még alacsonyabb rendű és problémásabb a felfogás tekintetében. Mindig mereven rögzíti az alapelveket egyetlen mondatban vagy előírásban. A szavak és az ismeretek megértésének módszerét használja az igazság megértéséhez, és persze az igazságot is előírásokat, szavakat, állításokat és formaságokat követve gyakorolja. Bárhogyan is beszélsz az igazságalapelvekről, miután hallotta, csupán mondatokként, előírásokként, cselekvésmódokként vagy szlogenekként gondol rájuk. Számára mindez csak szabályok követéséről szól. Úgy látja, hogy az igazság gyakorlása ilyen egyszerű, csak követni kell azt, hogy mit lehet és mit nem lehet tenni, és ennyi az egész.

A gyenge képességű emberek előírásokat felhasználva szemlélik az embereket és a dolgokat, viselik magukat és cselekednek minden dolog mérlegelése és megközelítése során. Függetlenül attól, hogy a külső környezet és az őket körülvevő emberek, események és dolgok miként változnak, ők kitartóan, változtatás nélkül ragaszkodnak egy előíráshoz. Ha azt mondod, hogy nem szeretik az igazságot és nem gyakorolják az igazságot, a szívükben úgy érzik, hogy igazságtalanul bántak velük. Ezt mondják: „Oly sok mindenről lemondtam, oly sok szenvedést elviseltem, Isten oly sok szavát betartottam és Isten oly sok szavát gyakoroltam – akkor miért mondod, hogy nem szeretem és nem gyakorlom az igazságot? Sőt, miért mondod, hogy előírásokhoz ragaszkodom? Igazságtalanul bánsz velem!” Milyen problémára utal az, hogy ilyen szavakat tudnak mondani? Melyek a gyenge képességű emberek fő megnyilvánulásai? Milyen szempontokból gyenge a képességük? Teljességgel hiányzik belőlük az igazság felfogására való képesség, ezért függetlenül attól, hogy mennyi beszélgetés folyik az igazság bármely aspektusáról, számukra végső soron az egész egyetlen cselekvésmódra, egyetlen szabályra, egyetlen mondatra vagy egyetlen formaságra redukálódik alapelv helyett. Ha valaki egy olyan mondatot mond vagy olyan kifejezést használ, amely megszegi ezt a szabályukat, akkor az számukra az igazságalapelvek megszegése. Ez bajos. A gyenge képességű emberek ezért egyrészt különféle előírásokat, formaságokat, puszta szavakat és cselekvésmódokat használnak annak megállapításához, hogy ők maguk birtokában vannak az igazságvalóságnak. Ráadásul van még egy problémás dolog: gyakran használják fel az általuk gyakran említett doktrínákat, valamint az általuk gyakran követett előírásokat és cselekvésmódokat mások megítélésére, sőt akár Isten megítélésére is. A méregetés mellett gyakran ítélkeznek mások és Isten felett, és behatárolnak másokat és behatárolják Istent. Egyszer például a következőt mondtam: „Általában nem merek hideg dolgokat enni. Miután valami hideget eszem, a gyomrom nem tud megbirkózni vele, ezért alapvetően nem fogyasztom ezeket a nyers és hideg ételeket.” Egy gyenge képességű ember meghallotta ezt, és a következőt mondta: „Most már értelek. A jövőben gondoskodnom kell arról, hogy ne adjak Neked nyers és hideg ételeket. Semmilyen körülmények között nem fogom engedni, hogy valaha is nyers és hideg ételeket egyél.” Amikor azonban a nyár a tetőpontjára hágott és az időjárás rendkívül forró volt, a gazdaságban pedig ért az eper, egy nap megettem két epret a birtokon, ő pedig ezt látva erre gondolt: „Hát nem úgy volt, hogy sosem eszel nyers és hideg dolgokat? Az eper nem hűvös? Korábban nem azt mondtad, hogy ha hűvös dolgokat eszel, az kellemetlen a gyomrodnak? Akkor ma miért eszel epret? Hát nem hazudsz?” A szíve mélyén erre gondolt; csak nem mondta ki hangosan. Mondjátok meg Nekem, pontosan látta a dolgokat? (Nem.) Miként volt pontatlan? (Előírásnak vett egy Isten által mondott dolgot a dolgok megítélésére, és nem vette figyelembe az összefüggést, amelyben Isten beszélt.) Nem tudta, mire utaltak e szavaim. Normális körülmények között a nyers és hideg dolgok fogyasztása kellemetlen a gyomromnak, de vannak kivételek. Amikor például fizikai munkát végzek és a testem felhevül, ráadásul az időjárás is forró, a hőmérséklet pedig eléri a harminc fok környékét, azok a nyers és hideg ételek pedig nem olyan jegesek, akkor ilyen esetekben ehetek egy kis mennyiséget. Nem arról van szó, hogy egyáltalán nem fogyaszthatom őket. Amikor azt mondtam, hogy „nem fogyaszthatom őket”, a megszokott körülményekre gondoltam; a tikkasztó nyári időjárásban rendben van, hogy eszem egy kis mennyiséget. A gyenge képességű ember nem értette ezeket a szavakat. Amikor hallotta, előírásként vagy képletként kezelte őket. Még akkor is ebbe a képletbe próbálta beilleszteni őket, amikor különleges körülmények adódtak. Amikor azt látta, hogy nem illenek bele, nem tudta felfogni a dolgot: „Hát nem azt mondtad, hogy nem tudsz nyers és hideg dolgokat enni? Hogyhogy most megeszed? Hát nem hazudsz?” Miben rejlett az alkalmatlansága a tekintetben, hogy képtelen volt megérteni a szavaimat? (Nem volt felfogóképessége.) Az alkalmatlansága abbéli képtelenségében rejlett, hogy a környezeti változások és a különleges körülmények alapján ítélje meg és fogja fel ezt a dolgot. Ha egy megfelelő képességű ember látja ezt, tudni fogja, hogy miután dolgoztam és felhevült a testem, amihez hozzáadódik a forró időjárás és a tény, hogy ezek a gyümölcsök nem túl hidegek, egy kis mennyiség elfogyasztása nem jelent problémát Számomra, és ez nagyon is normális. Képes megérteni ezt a dolgot és ki tudja találni. Egy gyenge képességű ember azonban nem tudja kitalálni; ezen a ponton elakad és elképzeléseket alakít ki a szívében. Mi a következménye annak, ha egyszer elképzelések formálódnak? Könnyen ahhoz vezet, hogy elkezdjenek ítélkezni és kárhoztatni. Nem erről van szó? (De igen.) Ez a kis dolog persze nem lényeges probléma, ám az illető a szíve mélyén nem tudja elengedni: „Hát nem hazugság ez? Szóval, Te is hazudsz!” Látod, gyorsan behatárol és ítéletet mond még ebben az igen lényegtelen kérdésben is. Ez pedig már azelőtt megtörténik, hogy jelentősebb kérdéseket érintenénk – máris elképzeléseket alakított ki. A gyenge képességű emberek még ilyen kis dolgokat sem látnak át, és egyáltalán nincs tisztánlátásuk. Bármilyen kérdést is néznek, mereven előírásokat alkalmaznak. Úgy hiszik, hogy az igazság csak azoké, akik képesek betartani az előírásokat. Függetlenül attól, hogy a szavaid és a cselekedeteid mennyire igazodnak az igazságalapelvekhez, amennyiben ellentétben állnak az ilyen emberek elképzeléseivel és képzelődéseivel és ütköznek az általuk elismert előírásokkal, a szívük mélyén meg fognak ítélni és kárhoztatni fognak téged. Még ha hangosan nem is mondják ki, elképzeléseket és előítéleteket alakítanak ki veled szemben. Ezek a gyenge képességű emberek bárhány prédikációt is hallanak vagy az igazság bármely aspektusáról beszélnek is nekik, mindig mindent egyetlen állításra, cselekvésmódra vagy előírásra redukálnak, és nagy lelkesedéssel tartják magukat ezekhez az állításokhoz, cselekvésmódokhoz és előírásokhoz; sőt, azt hiszik, hogy olyan emberek, akik az igazságot gyakorolják, és hogy ők valóban alávetik magukat az igazságnak és valóban félik Istent. Néha még könnyekig meg is hatódnak, azt gondolván, hogy ők igazán szeretik Istent, és hogy a világon senki sem szereti Istent náluk jobban. Valójában az, amihez ők tartják magukat, csupán egyetlen előírás vagy egyetlen cselekvésmód. Ily módon gyakorolnak, és változás nélkül képesek kitartani benne, abban a hitben, hogy már elnyerték az igazságot és tökéletességre jutottak Isten által. Mondjátok meg Nekem, hát nem problémás ez? (De igen.)

Gyakran láttok olyan eseteket, amikor az emberek előírásokhoz ragaszkodnak? (Igen.) Például azt mondod az embernek, aki főz, hogy melegszik az időjárás, ezért minden egyes nap készítsen valamilyen hűsítő gyógyteát vagy hideg italokat, és szolgáljon fel hideg fogásokat – amit a nyugatiak salátának hívnak – amikor ételt készít, az emberek étvágyának serkentése érdekében. Egy gyenge képességű ember ezt jegyzi meg: amikor nagyon meleg van, az embereknek hideg ételeket kell enniük és hideg üdítőt kell inniuk. Ezt jól megjegyzi, és szorgalmasan tartja magát hozzá. Egy nap azonban, amikor a hőmérséklet lecsökken, nem törődik azzal, hogy hideg van-e vagy sem, és ezt gondolja: „Most nyár van, ezért hideg ételeket és hideg italokat kell készítenem. Mindennap elkészítem neked, hogy a legteljesebben élvezd, hogy tökéletesen lehűtsön. Az nem érdekel, hogy a hőmérséklet csökken-e vagy sem!” Nemcsak hideg fogásokat készít, hanem még a tésztát is hideg vízben öblíti le, majd az étkezést hideg italokkal kíséri, és még pár jégkockát is ad hozzá. Ezt látván egyesek ezt mondják: „Olyan hideg van ma. Hogyhogy mégis hideg ételeket készítettél? Sőt, még jégkockát is tettél a hideg italokba – meg akarsz fagyasztani minket?” Az ételek készítője megbántva érzi magát, és a következőt mondja: „Tényleg ilyen rosszindulatú vagyok? A nyár olyan meleg – hát nem csak azért csinálom mindezt, hogy mindenkinek segítsek lehűlni és egy kicsit többet enni? Nem az alapelvek követése és a mindenkire való odafigyelés ez? Miben tévedek? És most azt mondjátok, meg akarlak fagyasztani titeket – tényleg ennyire híján vagyok az erénynek? Tényleg ilyen szegényes az emberi mivoltom? Ti mindannyian túlságosan tapintatlanok vagytok velem!” Az alapelveket követi vajon azzal, hogy így készít ételt? Mi itt az alapelv? Az, hogy az ételt és az italt az évszakhoz és a hőmérséklethez kell igazítani. Nyáron, amikor forróság van, az emberek étvágyát serkentő, viszonylag hideg ételek és italok fogyasztása egy alapelv, nem igaz? Ez alapelv. Most azonban, amikor a hőmérséklet hirtelen leesett, hogyan kellene alkalmazni ezt az alapelvet? (Amikor a hőmérséklet hirtelen lecsökken, aki főz, nem ragaszkodhat tovább ahhoz, hogy hideg ételeket vagy salátákat készítsen, ahogyan korábban tanácsolták neki, hanem igazodnia kell az időjáráshoz, és inkább meleg ételeket kell készítenie. Nem tarthatja magát előírásokhoz.) Így van. Amikor nyáron időnként lehűl az idő, nem ragaszkodhatsz ahhoz, hogy nyáron hideg ételeket és hideg italokat kell készíteni – nem tarthatod magad ehhez az előíráshoz. Amikor a hőmérséklet hirtelen lecsökken, az emberek által fogyasztott ételeknek és italoknak is azonnal változniuk kell. Nem szabad tovább hideg ételeket és hideg italokat készíteni, és semmiképpen nem szabad jégkockát hozzáadni. Helyette meleg ételeket kell főznöd, meleg tésztát kell készítened, a hőmérséklethez és az időjáráshoz igazítva az ételt és az italt. Ez az alapelv. A gyenge képességű ember azonban, amíg nyár van, ragaszkodik ahhoz, hogy hideg italokat és hideg ételeket készítsen, a hőmérséklettől vagy az időjárási viszonyoktól függetlenül – mi itt a probléma? (Az előírásokhoz való ragaszkodás.) Ez az előírásokhoz való ragaszkodás, az alapelvek rugalmas, a körülményeknek megfelelő alkalmazására való képtelenség. Ezek a gyenge képességű emberek megnyilvánulásai a tekintetben, hogy miként intézik a dolgokat – emlékeznek egy kijelentésre és betartandó előírásként kezelik azt, és nem számít, hogy a környezet, az emberek, az események és a dolgok hogyan változnak, nem tudják rugalmasan alkalmazni az alapelveket a dolgok kezelése érdekében. Az ételeket és az italokat illető alapelvek lefektetése valójában azt az eredményt hivatott elérni, hogy biztosítva legyen, hogy az emberek oly módon étkezzenek, amitől a testük jól érzi magát. Az efféle alapelvek egyáltalán nem előírások. Az előírásokat követő emberek azonban – anélkül, hogy figyelembe vennék a hőmérsékletet vagy az időjárást, sem azzal nem törődve, hogy jólesik-e enned – ragaszkodnak ahhoz, hogy amíg nyár van, hideg ételeket és hideg italokat készítsenek – ezt az előírásokhoz való ragaszkodásnak nevezik. Az alapelvek szerinti gyakorlás azt jelenti, hogy minden, amit tesznek, a végső jó eredmény elérése körül forog. Az előírásokhoz való ragaszkodás azonban figyelmen kívül hagyja az eredményt, és kizárólag csak formalitásokra és cselekvésmódokra összpontosít. A gyenge képességű emberek pontosan így intézik a dolgokat – nem számít, mi merül fel, ugyanezt a megközelítést használják az intézéséhez.

A gyenge képességű emberek semmit sem látnak át, ami az útjukba kerül. A felfogásuk még akkor is hordoz némi torzulást, és óhatatlanul tartalmaz eltéréseket, amikor Isten szavait olvassák vagy prédikációkat hallgatnak. Egy előíráshoz, cselekvésmódhoz vagy szertartáshoz tartják magukat, ami teljességgel különbözik az igazságalapelvektől, és emiatt sok eltorzult dolog merül fel. Azt lehet mondani, hogy a gyenge képességű emberek bármilyen üggyel kapcsolatos felfogása mindig hordoz egy valamelyest eltorzult jelleget. Bár az egyszerű és könnyen kezelhető dolgokban elérhetnek engedelmességet és alávetettséget anélkül, hogy eltorzulást mutatnának, amikor alapelveken nyugvó ügyekről vagy viszonylag összetett kérdésekről van szó, nem tudják felfogni az igazságalapelveket, és csak előírásokhoz tudják tartani magukat. Értitek? (Igen.) A gyenge képességű emberekből teljességgel hiányzik az igazság felfogására való képesség, és csak előírásokhoz tudják tartani magukat. Az ilyen emberek is meglehetősen problémásak. Nagyon lelkesek és eltökéltek az előírások betartásában. Ha beszélgetsz velük, és ezt mondod: „Az, amit te csinálsz, előírások betartása, nem pedig az igazságalapelvek követése”, nem tudják elfogadni. Így érzik: „Én rendületlenül ragaszkodom az alapelvekhez, és nem tudok kompromisszumot kötni másokkal! A többiek nem tartják magukat az alapelvekhez és ezért elítélik őket, ám amikor én tartom magam hozzájuk, engem is elítélnek. Ez nem igazságos!” Látod, milyen makacsok, egyszerűen nem tudod meggyőzni őket. Találkoztatok már ilyen emberekkel? (Igen.) Például a következőt mondom néhány embernek: „Ha táncolni akarsz tanulni, akkor mindennap rászánhatsz két órát a gyakorlásra, amikor nincs sok munka. Ha kitartasz egy ideig, meg fogod tanulni.” Arra a mondatra emlékeznek, hogy „tarts ki amellett, hogy mindennap két órát gyakorolsz”, és azt hiszik, hogy ha így tesznek, az az igazság gyakorlása és az alapelvekhez való ragaszkodás. Ezután nem számít, mennyi elfoglaltsággal jár az általuk végzett kötelesség, akkor is kitartanak amellett, hogy mindennap két órát gyakorolják a táncot. Egy olyan időszakban, amikor a gyülekezeti munka reggeltől estig nagyon sűrű, és alapvetően nincs napi két szabad órájuk, ők mégis ragaszkodnak ahhoz, hogy két órán át gyakorolják a táncot. Amikor a többiek emlékeztetik őket, hogy ez késleltetheti a gyülekezeti munkát, nem hajlandóak meghallgatni, és ezt mondják: „Isten utasított arra, hogy mindennap két órán át gyakoroljam a táncot. Csinálnom kell. Ha nem csinálom, az azt jelenti, hogy engedetlen vagyok és nincs bennem alávetettség.” Ha azt mondod nekik, ne tegyék, vonakodnak. Képtelenek rugalmasan kezelni a dolgokat, illetve rugalmasan alkalmazni a szavaimat a munka vagy a környezet szükségletei alapján. Nem értik, miért kellene két órán át gyakorolniuk, mi a jelentősége a két órán át tartó gyakorlásnak, illetve milyen eredményt hivatott elérni. Nem értik ezeket a dolgokat és nincsenek tisztában velük. Számukra az igazság gyakorlása egyszerűen egyetlen állítás, egy előírás vagy egy formaság betartását jelenti – szerintük ez az igazság gyakorlása. Függetlenül attól, hogy elérnek-e bármilyen eredményt, illetve hogy mi lesz az eredmény, makacsul kitartanak egyetlen út mellett, és bármi történjék, nem hajlandóak visszafordulni, még akkor sem, ha tíz ökör húzná őket. Még ha el is térnek a gyakorlásukban, akkor is állandóan így fogják csinálni. Ha abszurdnak nevezik őket, akkor is ragaszkodnak hozzá, hogy ezt tegyék. Hát nem nagyon problémásak az ilyen emberek? Nem számít, ki beszélget velük, nem működik. Miután gondosan világosan elmagyarázod a dolgokat, lehet, hogy ma megértik ezt a kérdést, holnap azonban egy másik kérdésben előírásokhoz tartják majd magukat, végtelenül ragaszkodva az előírásokhoz, neked pedig folyamatosan helyesbítened kell őket. Vagy balra vagy jobbra hajlanak, és vagy ilyen ügyben térnek el, vagy olyanban – folyamatosan, vég nélkül eltérnek. Aggódva nézed, ám nem tudod helyreigazítani őket, bárhogyan is próbálod. Miért? Azért, mert túl gyenge képességűek. Soha nem tudnak különbséget tenni pozitív és negatív dolgok, helyes és helytelen, helytálló és nem helytálló, az igazság és az előírások között. Nincs mércéjük ezeknek a dolgoknak az elhatárolásához, nem képesek körülhatárolni őket, és egyszerűen nem tudnak választóvonalat húzni közéjük. A gyenge képességű emberek ezért csak előírásokon alapuló munkát és teendőket, vagy egyoldalú munkát tudnak végezni, ami nem foglalja magában az igazságalapelveket, mint például mindennap egy rutinszerű ütemterv követése, egy dolog elvégzése egy bizonyos időpontban és egy másik dologé egy másik meghatározott időpontban – vagyis csak azokkal az egyszerű feladatokkal képesek megbirkózni, ahol az ütemterv, a formalitások és egy bizonyos cselekvésmódhoz való ragaszkodás elegendő a munka jó elvégzéséhez. Egy kicsit összetettebb munkával azonban nem tudnak megbirkózni. Ha egyszer megkövetelik tőlük, hogy az igazságalapelvek szerint cselekedjenek és érjenek el bizonyos eredményeket, ezt képtelenek teljesíteni. Ha egy olyan részmunkát bízol rájuk, amely azt kívánja tőlük, hogy rugalmasan alkalmazzák az igazságalapelveket, megfelelően intézzék a különböző ügyeket, és alkalmazkodjanak a környezetnek megfelelően, összezavarodnak és nem tudják megvalósítani. Szükségük van valakire, aki segíti és utasítja őket; nem várhatod tőlük, hogy önállóan jól elvégezzék a munkát. Miként kell bánni az ilyen emberekkel? Bár kitarthatnak abban, hogy mindennap rutinszerűen végzik a kötelességüket, amikor váratlan helyzetekkel néznek szembe, nem tudják, hogyan reagáljanak, sőt akár abba is hagyhatják a kötelességük végzését. Ami az ilyen embereket illeti, gyakran érdeklődni kell a munkájuk felől és ellenőrizni kell azt, a következőt kérdezve: „Akadályozta vagy zavarta valami a gyülekezeti munkát ebben az időszakban? Voltak olyan összetett problémák, amelyeket nem tudtál kezelni?” Miután átgondolták, ezt mondják: „Minden rendben volt ebben az időszakban. Mindenki végzi a kötelességét, és normálisan gyülekezhet és eheti és ihatja Isten szavait. Senki sem bomlasztott vagy zavart, és nem hallottam senkiről, aki téveszméket terjesztett volna, hogy félrevezesse a többieket.” Nem képesek azonosítani semmilyen problémát és nem tudják, mit jelentsenek, sőt még kérdéseket sem tudnak feltenni. Ezért nem várhatod el tőlük, hogy önállóan kezeljenek vagy megoldjanak a való életben vagy a kötelességük végzése során felmerülő problémákat. Azt sem várhatod el, hogy kérdezzenek a felettük állóktól, vagy hogy kérdéseket tegyenek fel nekik, amikor nem tudják, miként kezeljenek valamit. Ezek egyikét sem tudják megvalósítani, ugyanis elégtelen a képességük. Ha az ilyen emberek nem jelentik a problémákat a felettük állóknak, a többiek azt hihetik, hogy nincsenek problémáik, azonban ez nem így van. Még a hétköznapi problémákat sem képesek azonosítani, még ha előttük tornyosulnak is a gondok, akkor sem érzékelik problémának azokat. Így aztán nem is oldják meg a problémákat. Van fejük, két szemmel és két füllel; látnak, hallanak és beszélnek, és mégsem tudják felismerni és megoldani a problémákat. Mivel teljességgel hiányzik belőlük a képesség és alkalmatlanok a problémák azonosítására és kezelésére, bármilyen okosnak is tűnnek a kinézetük alapján, az mit sem ér. Nem tudják befogadni amit látnak vagy hallanak, és nem tudják feldolgozni az elméjükben, hogy elgondolkodjanak és felismerjék, hogy ezek problémák-e, illetve hogy miként kellene kezelni őket. Ha nem tudnak az igazságalapelveket érintő problémákat kezelni, nem is fogják jelenteni azokat a felettük állóknak. Teljesen alkalmatlanok rá, hogy ezek közül bármit is megtegyenek. Hát nem azt mutatja ez, hogy gyenge képességűek? Nem a gyenge képességű emberek megnyilvánulásai ezek? (De igen.) Ha megkérdezel egy gyenge képességű embert: „Voltak gondok a munkában ebben az időszakban? Vannak olyan területek, ahol nem érted az alapelveket?”, ők így válaszolnak: „Nincs semmi probléma; mindenki serényen dolgozik, és igen jól mennek a dolgok!” Számukra egyszerűen minden rendben van. Ha vezetőként vagy dolgozóként egyszerűen hiszel nekik, amikor azt mondják, hogy minden rendben, akkor túlságosan ostoba vagy, és ugyanolyan gyenge képességű ember vagy, mint ők. A jó képességű emberek nemcsak azt tudják, hogy miként szerezzenek tudomást a problémákról, hanem egyedül is képesnek kell lenniük azonosítani őket. Képesek a problémákat megcélzó beszélgetéseket folytatni, és miközben beszélnek, a problémák természetes módon napvilágra kerülnek. Amikor felfedezel egy problémát és megkérdezel egy gyenge képességű embert, hogy miként kezelte azt, így válaszol: „Miféle probléma? Hogyhogy nem vettem észre?” A gyenge képességű emberek nem tudják azonosítani a problémákat, ezért a munkavégzés során ügyesnek kell lenned a problémák megismerésében és azonosításában, meg kell ragadnod és nem szabad elengedned a problémákat, majd segédkezned kell a kezelésükben és a megoldásukban. Tudnod kell, hogyan diskurálj a gyenge képességű emberekkel, csevegve kell kérdéseket feltenned nekik és tudakozódnod a problémák azonosítása érdekében. Miközben csevegtek, tudtukon kívül ők maguk hozzák majd fel a problémákat. Ha nem cseverésznél így, lehetetlen lenne azonosítani ezeket a problémákat. Mivel így csevegsz velük, megszállja őket az ihlet, és hirtelen azonosítják ezeket a problémákat. Ha nem ezt a megközelítést használod a helyzet megismerésére, egyszerűen nem fogják problémának érzékelni ezeket az általuk látott dolgokat. Amikor tehát a csevegésetek során problémák tárulnak fel, apránként kell tisztázni őket, mintha fogkrémet nyomnál ki. Csak akkor fogják valamelyest szégyellni magukat, amikor minden probléma megoldást nyer. Hát nem azt mutatja ez, hogy gyenge képességűek? (De igen.) Ezek a gyenge képességű emberek megnyilvánulásai: még ha vannak is problémák, ők nem képesek azonosítani őket, és mivel nem képesek azonosítani a problémákat, sohasem tudják felvetni vagy megoldani őket. Mondjátok meg Nekem, ha nem képesek azonosítani a problémákat, képesek jól végezni a munkájukat? Jól tudják végezni a munkájukat azzal, hogy előírásokhoz tartják magukat? (Nem.) Egyáltalán nem. Ez a gyenge képesség megnyilvánulása. Ha azt mondod, gyenge képességűek, még ezt is gondolják: „Nekem kiváló a képességem! Miután Isten beszél valamiről, azonnal megragadok egy cselekvésmódot vagy egy előírást, és egy életen át képes vagyok követni azt. Látod? Hát nem vagyok jó képességű? Nektek egyikőtöknek sem sikerül megragadnia a lényeges pontokat, nekem azonban igen. Például azt mondták nekem, hogy nyáron meleg az időjárás, és hideg ételeket kell ennünk. Ezért folyamatosan hideg ételeket készítek és hideg italokat szolgálok fel – képes vagyok betartani ezt az utasítást. Látod, közületek senki sem tudja betartani, és folyton alapelvekről beszéltek. Az alapelvek nem csupán előírások? Ha előírásokat tartasz be, az nem az alapelvek betartása vajon?” Úgy vélik, hogy még jó képességűek is, azt hiszik, hogy képesek megragadni egy kérdés lényegi pontjait, és hogy egy hosszú prédikációból ki tudnak ragadni egyetlen állítást, cselekvésmódot, előírást, vagy akár egy mondatot vagy szót is, amelyet érzésük szerint követniük kell. Mondjátok meg Nekem, nem bajos ez? Elég sok az ilyen ember. Amikor az igazság különféle részleteiről beszélsz, nem értik, sőt azt mondják: „Micsoda nyűg! Csak nem hagyod abba a beszédet! Hát nem csak arról van szó, hogy az ember ne mondja ezeket a szavakat vagy ne tegyen ilyesmit? Csak tartsd magad ahhoz az egy állításhoz, és ennyi – ez csak egy állítás kérdése. Minek ennyire akadékoskodni? Még az állapotok, a környezetek és a különféle típusú emberek emberi mivolta között is különbséget teszel, és különbséget teszel az eltorzult és a tiszta felfogás között. Valóban ilyen sok részlet rejlik ebben? Minek így aprólékoskodni? Olyan fontoskodó vagy!” Még el is ítélnek másokat. Ezek a gyenge képességű emberek megnyilvánulásai.

Melyek a gyenge képességű emberek jellemzői? Nem értik az igazságalapelveket; az igazságalapelvek bármelyik aspektusáról legyen is szó, egyfajta előírásként vagy képletként kezelik, majd fáradhatatlan lelkesedéssel követik. Sok doktrínát tudnak mondani és ezért azt hiszik, hogy értik az igazságalapelveket, valójában azonban egyáltalán nem értik az igazságot. Ha elmagyarázol néhány vezető dolgozóknak szóló, a munkájukra vonatkozó alapelvet, arra kérve ezeket az embereket, hogy ezeknek az alapelveknek a megértése alapján végezzék a munkát és kezeljék a különféle problémákat, ezek a gyenge képességű emberek teljességgel képtelenek lesznek alkalmazni őket. Nem értik ezeket az igazságalapelveket, és nem is tudják alkalmazni ezeket az igazságalapelveket a munkavégzéshez. Amikor munkához látnak, az teljességgel előírások betartása, protokollok követése és dogmák mechanikus alkalmazása. Vannak néhányan, akik tartani akarják magukat az igazságalapelvekhez, ám mivel gyenge képességűek és nem tudják elérni az igazság megértését, képtelenek az alapelvek betartására. Bármilyen munkát is végeznek, amikor problémákkal kerülnek szembe, tanácstalanok, sőt besokallnak – képtelenek bármilyen munkát jól végezni. Amikor a felettesek alapelvekről beszélnek, úgy érzik, hogy az összeset megértették, felfogták és megjegyezték. Amikor azonban a való életben találkoznak problémákkal, összezavarodnak, mivel az általuk megértett doktrínák és előírások hasztalanok; ezért erre gondolnak: „Most mit tegyek?” Nem tudják, hol kezdjék el a munkát, nem tudják, milyen módszerek segítségével végezzék a munkát, nem tudják, miként valósítsák meg a munkarendet, azt pedig még kevésbé tudják, hogy mely problémákat kellene most azonnal megoldani a gyülekezeti munka normális előrehaladásának biztosítása érdekében – ezek egyikét sem tudják. Következésképp bármennyi ideje is dolgoznak, nincsenek eredmények, és a munkarendek nem valósíthatók meg. Még azzal a kérdéssel sem tudnak dűlőre jutni, hogy miként lehetne jóvá tenni a gyülekezeti életet. Még a legalapvetőbb munkát sem tudják megvalósítani, és a megvalósítás módját sem ismerik. Csak doktrínákat tudnak mondani az embereknek és arra kérni őket, hogy előírásokat tartsanak be. Amikor munkarend megvalósításáról és konkrét gyülekezeti munka végzéséről van szó, összezavarodnak és képtelenek megtenni. Magukban erre gondolnak: „Hogyan kellene megvalósítani ezt a munkarendet? Mely előírásokat kellene követni?” Nem látják tisztán ezeket a dolgokat, de még mindig van egy utolsó mentsváruk: azt hiszik, hogy amennyiben több összejövetelt tartanak, a problémák megoldhatók. Ezért aztán az a munkamódszerük, hogy töretlenül összejöveteleket tartanak és töretlenül prédikálnak. Amikor a prédikációjuktól mindenki felpezsdül és izgatottá válik, azt hiszik, hogy az összes probléma megoldódott és nincs több gond, és hogy amíg mindenki lelkes, addig a munka mind rendben megvalósul. Ám kiderül, hogy a többnapos összejövetelek után nemcsak megoldatlanul maradnak a valódi problémák, és az emberek által végzett kötelességek még mindig nem hoznak eredményt, hanem a gyülekezeti munka sem halad előre egyáltalán. Nekik azonban mégis van kedvük prédikálni. A gyenge képességű emberek nem érnek el eredményeket, függetlenül attól, hogy milyen sokáig végeznek munkát, és nem tudják megvalósítani a munkarendet, bármennyi időt is kapnak – se nem hatékonyak, se nem eredményesek. Ezek a gyenge képességű emberek megnyilvánulásai. A gyenge képességű emberek megnyilvánulásai olyanok, mint ahogyan az imént leírtam, a képességgel nem rendelkezőkről nem is beszélve. Nem számít, hány prédikációt hallanak vagy mennyi igazságot közölnek velük mások, nem képesek felfogni az igazságalapelveket, és még azokat a legalapvetőbb előírásokat sem tudják felfogni, amelyeket be kellene tartani. Amikor valaki ilyen mértékben gyenge képességű, az igazságalapelvek elérhetetlenek a számára. Még ha mások közlik is vele az igazságot, képtelen utat találni a gyakorláshoz, és mielőtt tudná, hogyan gyakoroljon, szüksége van valakire, aki konkrét utasításokat ad neki. Az ilyen emberek olyanok, mintha fenevadakból születtek volna újjá; az elméjük mindig ködös és homályos, és sosem tudnak különbséget tenni az alapelvek és az előírások között. A szívük mélyén ezt mondják: „Miért fájdul meg mindig a fejem és miért leszek álmos, amikor ezeket a dolgokat hallom?” Végül erre a következtetésre jutnak: „Nemcsak az igazságalapelvek elérhetetlenek számomra, hanem még előírásokhoz sem tudom tartani magam, a jövőben ezért olyan fényesen fogok ragyogni, ahogyan csak tudok, mindazzal a tűzzel, ami bennem van, annyi erőfeszítést teszek, amennyit a képességem enged, és egyszerűen csak megteszem, amit képes vagyok megtenni, ez pedig elég.” Egyesek közülük még vigasztalják is magukat, a következőt mondva: „Nem tudom, hogyan kell betartani az előírásokat, és az igazságalapelveket sem értem, de Istent szerető szívem van!” Ha valóban tudnák szeretni Istent, ez nem lenne rossz, ám ilyen gyenge képességgel még csak az igazságot sem értik – lehet őszinte az Isten iránti szeretetük? A képesség híján lévő emberekből minden szempontból hiányzik a felfogóképesség, és még arra sem képesek, hogy előírásokat kövessenek. Amikor egyes gyenge képességű emberek az igazságot gyakorolják, legalább egy részben megértett alapelvbe, előírásba vagy formulába bele tudnak kapaszkodni, és ezzel az igazság egy kis darabkáját a gyakorlatba tudják ültetni. A képesség híján lévők azonban még az előírásokon alapuló dolgokat sem tudják felfogni vagy betartani – ez a fajta ember még szánalmasabb.