Hogyan kell törekedni az igazságra? (8.) Első rész

Alapelvek az emberek képességének felismeréséhez

Az elmúlt napokban a beszélgetésünk arról a témáról szólt, hogy miként kell felismerni a képességet különféle aspektusokban, így van? (Igen.) A képesség különféle aspektusainak és szintjeinek konkrét megnyilvánulásairól szóló beszélgetésünkön keresztül ki tudjátok következtetni, hogy mi a jó képesség, mi az átlagos képesség és mi a gyenge képesség, illetve mi a képesség teljes hiánya? Elég sokat beszéltünk erről az aspektusról, úgyhogy össze kell tudnotok foglalni ezt a tartalmat, majd össze kell tudnotok kötni ezt a mindennapi élet konkrét megnyilvánulásaival. Ily módon az önmagatokról és a másokról alkotott értékelésetek viszonylag pontosabb lesz. Ha nem tudod, miként foglald össze, akkor amikor a mindennapi életben bizonyos emberekkel találkozol, nem leszel képes tisztán látni őket, és a saját megnyilvánulásaidat és megnyilatkozásaidat sem leszel majd képes felismerni a különféle aspektusokban. Hát nem azt jelentené ez, hogy hiába hallgattál? Ügyesen kell tudnod összefoglalni. Mit jelent az összefoglalás? Azt jelenti, hogy mindezeknek a különféle aspektusoknak a konkrét tartalmán belül megtalálod a különböző dolgok felismerésének vagy megértésének az alapelveit. Ily módon megvalósul az összefoglalás célja. Amikor megtaláltad az alapelveket, képes leszel az igazságalapelveket felhasználva szemlélni az embereket és a dolgokat, és képes leszel tisztán látni másokat és önmagadat is. Ez azt bizonyítja, hogy érted az igazságot. Amikor megérted az igazság egy aspektusát és képes vagy alkalmazni azt, ebben az aspektusban meg fogod valósítani az igazságvalóságba való belépést. Nos, nem kell-e összefoglalnunk a képesség különféle aspektusainak konkrét tartalmát? (De igen.) Össze kell foglalnunk. Csak így érthetitek meg világosan a képességgel kapcsolatos igazságalapelveket.

Az igazságalapelvek felhasználása az emberek képességének felméréséhez

I. A jó képesség megnyilvánulásai

Ahhoz, hogy átfogó értékelést alkoss a jó képességű emberekről, ismerned kell az alapelveket, így van? (Így van.) Sok konkrét megnyilvánulásról beszéltünk részletesen, és ezeket a konkrét megnyilvánulásokat használtuk annak felmérésére, hogy milyen egy ember képessége. Nos, melyek a jó képességű emberek átfogó megnyilvánulásai? A szívükben vannak bizonyos konkrét alapelvek a magaviseletükre és a cselekvésükre vonatkozóan. Még amikor nem is értik az igazságot, illetve még nem hallották az igazságot, akkor is megvan bennük néhány a legalapvetőbb alapelvek közül az emberek és a dolgok szemlélésére, valamint a magaviseletükre és a cselekvésükre vonatkozóan. Vagyis vannak bizonyos határaik a magaviseletüket illetően. Ezek a határok bizonyos mértékig viszonylag igazodnak vagy közel állnak az igazságalapelvekhez, de legalábbis közel állnak az emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész normáihoz. Miután Isten szavainak evése és ivása, valamint Isten szavai öntözésének és ellátásának elfogadása révén megértenek néhány igazságot, még ha nem is tapasztaltak meg sok dolgot vagy különleges környezeteket, a szívükben akkor is képesek megérteni és felfogni néhány igazságalapelvet. A való életben aztán képesek alkalmazni ezeket az alapelveket a különféle emberek, események és dolgok kezelésére. Természetesen, amikor különféle embereket, eseményeket és dolgokat kezelnek, az nem csupán egyszerű, egyoldalú kérdések kezeléséről szól, hanem amikor különféle összetett és egymásba fonódó emberekkel, eseményekkel és dolgokkal találkoznak, képesek Isten szavait és az igazságalapelveket alkalmazni azok kezelésére és intézésére. Ez a jó képességű emberek megnyilvánulása, amikor alapelveket érintő dolgokról van szó. Mivel jó képességűek, Isten szavainak öntözése és ellátása révén képesek megtalálni saját maguk számára az alapelveket Isten szavaiban, amelyek szerint szemlélhetik és kezelhetik a különféle embereket, eseményeket és dolgokat. Az ilyen jó képességű emberek képesek önállóan kézbe venni a munkát, és egyedül elvégezni minden feladatot. Ez a jó képesség megnyilvánulása. Mi a fő megnyilvánulás? (A fő megnyilvánulás az, hogy Isten szavainak öntözése és ellátása révén képesek megtalálni önmaguk számára Isten szavain belül azokat az alapelveket, amelyek szerint szemlélhetik és kezelhetik a különféle embereket, eseményeket és dolgokat, és képesek egyedül megoldani problémákat és önállóan kezükbe venni a munkát.) Pontosan – Isten szavainak evése és ivása révén képesek megérteni az igazságot és megtalálni az alapelveket a különféle emberek, események és dolgok szemléléséhez és kezeléséhez, képesek önállóan felvállalni a munkát. Csakis ez jelenti azt, hogy valaki jó képességű. Korábban azt mondtuk, hogy különféle adottságokkal kell rendelkezni ahhoz, hogy valaki önállóan felvállalja a munkát. Nos, az igazságalapelveket használva ennek méréséhez, ez a jó képességű emberek egyik megnyilvánulása.

II. Az átlagos képesség megnyilvánulásai

Melyek az átlagos képességű emberek megnyilvánulásai? Természetesen ezek sokkal rosszabbak, mint a jó képességűeké. Ugyanakkor függetlenül attól, hogy az emberek jó vagy átlagos képességűek-e, nem lesznek meg a helytálló alapelveik a magaviseletükhöz, amíg nem részesülnek Isten szavainak ellátásában és meg nem értik az igazságot. A magaviselet alapelveinek felfogásához azon az alapon kell eljutni, hogy az ember részesül Isten szavainak ellátásában és megérti az igazságot. Az ember csak tényleges tapasztalatokon keresztül juthat el fokozatosan a magaviselet alapelveinek megértésére. Ha egy átlagos képességű emberről van szó, ő Isten szavainak olvasása közben csak az Isten szavaiban kifejezett alapjelentést és elvárt normákat tudja megérteni. A doktrína szempontjából érti ezeket a dolgokat, ám amikor helyzetekkel néz szembe, még mindig képtelen alkalmazni az igazságalapelveket. Csak mások útmutatása és ellátása révén, illetve sok dolog megtapasztalását követően képes megérteni pár alapvető igazságalapelvet. Mire utal itt az „alapvető” szó? Azt jelenti, hogy az általa megértett és felfogott alapelvek elsősorban egyoldalú és viszonylag egyszerű alapelvek, és hétköznapi problémák kezelésére és megoldására teszik őt képessé, amikor azonban összetett helyzetekkel vagy összefüggésekkel szembesül, nem tudja, miként kell az alapelvek szerint cselekedni. Egyes összetett problémák vagy sokrétű feladatok intézéséhez az igazságot értő emberek útmutatására és segítségére kell hagyatkoznia. Ezek az átlagos képességű emberek megnyilvánulásai. Mi a szembeötlő az átlagos képességű emberek megnyilvánulásaiban? Képtelenek önállóan megérteni az igazságot vagy megtalálni a gyakorlás alapelveit Isten szavaiban. Nem tudják pontosan megérteni, hogy valójában melyek az Isten által megkövetelt normák. Szükségük van valakire, aki beszélget velük, támogatja őket és segít nekik ellenőrizni a dolgokat, és világosan beszél velük és emlékezteti őket. Csak ily módon tudják, hogy: „Ez egy igazságalapelv. Meg kell jegyeznem. Eszerint kell gyakorolnom. Ezzel a munkarenddel összhangban kell elvégeznem a munkát.” Ez a helyzet a felfogóképességük szempontjából. Másodszor, a munkavégzés szempontjából – amikor olyan munkát végeznek, amelyben nincs tapasztalatuk, nem tudják gyorsan alkalmazni az igazságalapelveket a különféle emberek, események és dolgok szemléléséhez és kezeléséhez. Csak néhány egyoldalú munkát tudnak kezelni, néhány alapvető igazságalapelv megértése alapján. Amikor több igazságalapelvet érintő összetett munkával szembesülnek, szükségük van másokra, hogy ellenőrizzék a dolgokat, valamint, hogy támogassák és ellássák őket. Ezek az átlagos képességű emberek megnyilvánulásai. A személyes felfogás tekintetében szükségük van másokra, hogy beszélgessenek velük és segítsenek ellenőrizni a dolgokat. Sokat kell hallgatniuk – nemcsak az igazság egy aspektusát, hanem különböző aspektusait, végül pedig ahhoz, hogy ezek közül néhányat megérthessenek a szívükben, szükségük van valakire, aki megmondja nekik, hogy az igazság különféle aspektusainak melyek az alapvető alapelvei. Amikor azonban összetett helyzetekkel találkoznak, ismét nem tudják, miként fogják fel, és még mindig keresniük kell. A felfogóképesség tekintetében ez a helyzet. Ami a különféle ügyek kezelését illeti a munkában vagy a való életben, a problémakezelő képességük csak azt a szintet tudja elérni, hogy az egyoldalú munka intézéséhez betartják az igazságalapelveket. Amikor több igazságalapelvet érintő összetett munkával állnak szemben, kissé megterhelőnek találják azt és kérdezniük kell, valamint szükségük van valakire, hogy ellenőrizze a dolgokat. Ők maguk nem garantálják, hogy jól el tudják végezni a munkát, és nem tudják eldönteni, hogy az, amit csinálnak, megfelel-e az igazságalapelveknek. Időnként eltérések lesznek a munkájukban. Ezek az eltérések azonban pusztán csak eltérések, és nem torzulások. Ha torzulások lennének, az gyenge képességet jelezne. Különbség van az eltérések és a torzulások között: az eltérések azt jelentik, hogy a munka nem teljesen áll összhangban az igazságalapelvekkel, nem megfelelően végzik, vagy hiányzik belőle a kellő megfontolás, az irány azonban nem rossz. A munkájuk csak azért nem kellőképpen megfelelő színvonalú, mert hiányos a munkatapasztalatuk, illetve meglehetősen felületesen értik az igazságot, és nem elég pontosan fogják fel az igazságalapelveket. Közelíthet ahhoz, hogy megfelelő színvonalú legyen, ám még javításra szorul ahhoz, hogy teljesen megfelelő színvonalú legyen. Ezek az átlagos képességű emberek megnyilvánulásai. Mi a fő jellemzője az ilyen embernek? (Az, hogy nem tud önállóan megfelelően elvégezni egy részmunkát; mások segítségére és támogatására van szüksége némi munka befejezéséhez.) Az a jellemzője, hogy – akár felfogás, akár a kötelessége végzése tekintetében – viszonylag alsórendűbb. Általában nem képes önállóan megfelelően elvégezni egy-egy részmunkát, mások támogatását, ellenőrzését és emlékeztetését igényli. Az alapvető józan ész, amellyel az átlagos képességű embereknek rendelkezniük kell, ezért az, hogy többet keressenek és többet várjanak, amikor valamit csinálnak. Amikor nem látnak át valamit, azonnal és alázatosan keresniük kell – akár Isten szavaiban kutatva az igazságalapelveket, hogy alapul szolgáljanak számukra, vagy a felettesektől kérdezve –, és nem szabad vakon vagy zavarodott fejjel cselekedniük. Ha azután, hogy egy ideig dolgoztál, úgy találod, hogy sok dolgot illetően összezavarodtál, azonnal foglald össze és jegyezd le őket, és kérdezz a felettesektől. A cél az, hogy a feletted állók ellenőrizzék és megvizsgálják, hogy az általad ebben az időszakban végzett munkában vannak-e eltérések vagy hiányosságok. Ne légy túlságosan önelégült, azt gondolván, hogy van munkatapasztalatod, és ne légy túl elégedett magaddal. Lennie kell öntudatodnak. Immár megvitattuk az átlagos képesség megnyilvánulásait. Nos, melyek az átlagos képességű emberek jellemzői? (Nem tudnak önállóan munkát végezni; szükségük van arra, hogy mások támogassák, segítsék és ellenőrizzék a dolgokat.) És mi jellemzi őket Isten szavainak felfogását illetően? (Ami Isten szavainak felfogását illeti, csak néhány alapvető alapelvet tudnak felfogni, ám képtelenek azokat gyakorlatiasan alkalmazni a munkában.) És munkaképesség tekintetében mi jellemzi őket? (Munkaképesség tekintetében az átlagos képességű emberek nem tudják gyorsan alkalmazni az igazságalapelveket a különféle problémák szemléléséhez vagy kezeléséhez. Továbbá, csak egyetlen részmunkát tudnak fenntartani; amikor több munkaelemről van szó, nem tudják felfogni az alapelveket. Képtelenek fontosság vagy sürgősség szempontjából rangsorolni a különféle részmunkákat, hogy jól elvégezzék őket, a munka észszerű szervezéséről nem is beszélve. Szükségük van valakire, aki ellenőrzi a dolgokat és útmutatást nyújt nekik, valamint állandóan segíti és támogatja őket.) Így van. Az átlagos képességű emberek képesek önállóan elvégezni bizonyos munkaelemeket, illetve kezelni néhány egyszerű munkát az alapján, hogy rendelkeznek bizonyos szintű munkatapasztalattal. Amikor azonban összetett kérdésekkel szembesülnek – különösen olyan munkával, ami több igazságalapelvet érint –, összezavarodnak és nem tudják, hogyan gyakoroljanak. Az egyik pillanatban úgy gondolják, hogy így kellene csinálni, a következő pillanatban pedig azt, hogy úgy kellene csinálni, azt azonban nem tudják, hogy pontosan melyik módszer áll összhangban az igazságalapelvekkel. Képtelenek felmérni azokat a következményeket, amelyek a feladat elvégzését követően felmerülhetnek. Ilyen helyzetekben út nélkül maradnak. Az átlagos képességű emberek hozzáértőek lehetnek egyetlen részmunkában, amikor azonban több részmunkával vagy egy kicsit összetettebb munkával állnak szemben, összezavarodnak. Például közületek egyes vezetők és dolgozók képesek megbirkózni egy részmunkával, amikor rájuk bízzák, ha azonban két vagy három részmunkát bíznak rájuk, nem tudják kezelni őket. Bár jól akarják végezni azokat, akkor sem sikerül nekik. Miközben el vannak foglalva a munkával, amint valaki előáll egy vagy egy másik problémával, összezavarodnak és nem tudják, hogyan oldják meg, következésképp a munka egyetlen eleme sem kerül megfelelően elvégzésre. Ezek az átlagos képességű emberek megnyilvánulásai. Az átlagos képességű emberek nem tudnak egyidejűleg két vagy három részmunkát vállalni. Különösen olyankor, amikor összetett vagy speciális helyzetekkel találkoznak, azonnal összezavarodnak és nem tudják mi a teendő. Ennek eredményeképp a munkát, amelyet jól elvégezhettek volna, nem végzik el jól, azok a részmunkák pedig, amelyekért ők a felelősek, nehézségekbe ütköznek és késedelmet szenvednek. Az átlagos képességű emberek ezért nem tudnak két vagy három részmunkát vállalni, és csak egyszerű, különálló részmunkákra alkalmasak. Egyes vezetők és dolgozók folyton úgy vélik, hogy a munkavégzés nagyon egyszerű. Amikor mások problémákra hívják fel a figyelmet, ők mindig közömbösek és nem tekintik problémáknak azokat a dolgokat, sőt azt hiszik, hogy azoknak az embereknek a fejével van valami gond és hogy túlbonyolítják a dolgokat. Végül jelentős problémák merülnek fel, ők pedig képtelenek megoldani, és csak ekkor jelentik azokat a feletteseknek. Az ilyen vezetők és dolgozók túlságosan kevés tapasztalattal rendelkeznek, és nincs rálátásuk. A munkájuk során mindig azt feltételezik, hogy minden simán megy majd, csupán betartanak néhány előírást és makacsul ragaszkodnak egyetlen úthoz. Nem számít, hogy a felmerülő problémák mennyire súlyosak, nem veszik észre őket; sőt, azt sem veszik észre, hogy ezek a problémák a teljes munkát késleltetni fogják, ha megoldatlanok maradnak. Ezek az átlagos képességű emberek megnyilvánulásai.

Általában, ha az átlagos képességű emberek az emberi mivoltuk minden aspektusában megfelelő színvonalúak, egyoldalú munkára alapvetően alkalmasak lehetnek. Amiért azt mondom, hogy önállóan nem képesek széleskörű munkát elvégezni, az az, hogy a képességük csak azt teszi lehetővé, hogy egyoldalú munkában jól teljesítsenek. Amikor az érdeklődési körükkel, hobbijaikkal és az erősségeikkel kapcsolatos munkáról van szó, a képességük tekintetében alkalmasak lehetnek rá. Amikor azonban a sokrétű munka összetettségével szembesülnek, összezavarodnak. Még ha van is némi gyakorlati tapasztalatuk, a képességük nem megfelelő a feladathoz. Egyesek ezt kérdezik: „Azért van ez, mert fiatal vagyok?” Nem, nem azért. Ha átlagos képességű vagy, akkor még a negyvenes-ötvenes éveidet elérve sem leszel alkalmas arra, hogy sokrétű munkát vállalj. Miért mondom ezt? Miután a tényleges munkavégzés során gyűjtöttél némi tapasztalatot, képessé válhatsz arra, hogy megbirkózz bizonyos egyoldalú munkával. Ugyanakkor csak olyan helyzetekben vagy képes önállóan jól elvégezni a munkát, ahol kapsz útmutatást, van valaki, aki ellenőrzi a dolgokat, illetve mások nyomon követnek – örökre képtelen maradsz arra, hogy önállóan vállalj sokrétű munkát. Ez arra utal, hogy átlagos a képességed. Miután sok éven át különféle helyzeteken keresztülmenve gyűjtöttek némi tapasztalatot, és miután megértettek néhány igazságalapelvet, egyesek még mindig nem tudnak sokrétű munkát vállalni, különösen olyan munkát vállalni, ahol önállóan kell a kezükbe venniük azt. Amikor összetett helyzetekkel találkoznak, összezavarodnak, és nem tudják fontosság vagy sürgősség alapján rangsorolni a feladatokat. Az ilyen emberek biztosan átlagos képességűek. A munkában szerzett tapasztalat csak az ember munkaképességének egy aspektusáért felelős; nem ez a domináns tényező. A domináns tényező az ember képessége és a különböző aspektusokban meglévő adottságai. A munkában szerzett tapasztalat csupán némi viszonyításként szolgál. A munkatapasztalat természetesen szintén értékes, ugyanis személyes tapasztalásból születik, ám ez a gyakorlati munkatapasztalat nem tud képessé tenni arra, hogy pontosabban felfogd a sokrétű munka alapelveit. Ha jó képességű vagy és valóban érted az igazságalapelveket, akkor még ha a munkában nincs is tapasztalatod, vagy nem kiterjedt a személyes tapasztalatod, akkor is képes vagy egyedül felvállalni a teljes munkát és önállóan a kezedbe venni azt. Az átlagos képességű emberek azonban nem tudják egyedül elvégezni a teljes munkát; csak egyoldalú munkát tudnak megcsinálni, és gyakori ösztönzésre, ellenőrzésre, segítségre és útmutatásra szorulnak. Ezért ami az átlagos képességűeket illeti közületek, ne gondoljátok, hogy az, hogy bizonyos egyoldalú munkában képesek vagytok jól teljesíteni, azt jelenti, hogy sokrétű munkára alkalmasak lehettek, illetve hogy önállóan a kezetekbe tudjátok venni a munkát. Ez illúzió és nem helytálló értelmezés. Egy szakadék van aközött, hogy képes vagy bizonyos egyoldalú munkát önállóan elvégezni, és aközött, hogy képes vagy sokrétű munkát egyedül elvégezni – nevezetesen, hogy képes vagy önállóan a kezedbe venni a munkát. Ez olyasmi, amit majd fokozatosan megtanulsz a tapasztalaton keresztül. Lehet, hogy nem könnyű megérteni ezeket a szavakat – csak azok tudják megérteni azokat, akik sok éven át szolgáltak vezetőként vagy dolgozóként és van gyakorlati tapasztalatuk. A hétköznapi testvérek talán nem értik, igaz? Azoknak a vezetőknek és dolgozóknak, akik sokrétű munkát vállaltak, van gyakorlati tapasztalatuk és értik az ebben rejlő különbségeket – nekik vannak alapelveik abban, ahogyan a munkájukat végzik. Az átlagos képességű emberek azonban elmaradnak ettől. Ezzel kimerítően összefoglaltuk az átlagos képességű emberek megnyilvánulásait.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren