Hogyan kell törekedni az igazságra? (7.) Harmadik rész
11. Innovációs képesség
Az ember képességének értékelésére szolgáló tizenegyedik norma az innovációs képesség. Az innovációs képesség az a kreatív képesség, amellyel azt a megértést követően rendelkezel, miután megismerted valaminek az alapelemeit, alapelveit és törvényeit. Ez a kreatív képesség arra utal, hogy ezt a dolgot az eredeti fundamentumán javítod, fejleszted, bővíted a hatáskörét vagy egy bizonyos dolog új generációjává alakítod – ezt nevezik innovációs képességnek. Konkrétan azt jelenti, hogy egy bizonyos dolog objektív törvényei pontos megragadásának előfeltétele mellett képes vagy azokat a való életben alkalmazni, bővíteni és tágítani az alkalmazási körüket, és lehetővé tenni, hogy a dolgok fejlődési törvényeinek megfelelő eme alapelemek és alapelvek több embert szolgáljanak azért, hogy több ember jusson előnyhöz és segítséghez belőlük. Egyrészt fenntartod ezeket az alapelemeket és alapelveket, folyamatosan bővítve a hatáskörüket és a közönségüket. Emellett egy szó szerinti előadásból kézzelfogható dologgá alakítod, amiből az emberek egy gyakorlatiasabb módon és egy lépéssel tovább menve valódi előnyre tehetnek szert. Az innovációs képesség megléte ezt jelenti. Ha a meglévő családi környezete és növekedési háttere, valamint az általa elsajátított tudás alapján valaki képes pontosan megragadni valaminek az alapelemeit, alapelveit és fejlődési törvényeit, tudja, hogyan alkalmazza ezeket az alapelemeket és alapelveket, valamint hogyan alakítsa ezeket az alapelemeket és alapelveket elméletből kézzelfogható dolgokká – és nem áll meg a szavak és a doktrínák szintjén, hanem alkalmazza azokat a való életre, az emberek életének részévé teszi őket és az embereket szolgáló eredményekké alakítja őket, lehetővé téve az emberek számára, hogy előnyt és segítséget nyerjenek belőlük, és könnyebbé és kényelmesebbé teszi az emberek életét – ha valaki képes elérni ezt a szintet, akkor innovációs képességgel rendelkező és jó képességű ember. Nevezetesen, ha a dolgok fejlődési törvényeinek alapelemei és az igazságalapelvek megértése alapján képes vagy megvalósítani egy dolog előmozdítását, fenntartását, bővítését vagy megújítását – ha megvan benned ez a képesség, vagy ezek bármelyikét el tudod érni, és lehetővé tudod tenni, hogy egy pozitív dolog alapelemei és törvényei vagy az igazság alapelvei megvalósuljanak, megjelenjenek és terjedjenek az emberek körében, akkor az azt bizonyítja, hogy jó képességed van. Még ha nem is tudod mélyebb szintre hozni, ha legalább fenn tudod tartani, tudod terjeszteni és meg tudod valósítani, és növelni tudod a pozitív hatását, akkor az azt bizonyítja, hogy innovációs képességgel bíró ember vagy. Ha nincs meg benned ez a képesség, és csak arra vagy képes, hogy felfogd a pozitív dolgok törvényeit, ám ez a felfogóképesség megmarad csupán a szó szerinti és az elméleti megértés szintjén, és ezeket nem tudod végrehajtani vagy megvalósítani az emberekkel, és azt sem tudod elérni, hogy az emberek szolgálatára és hasznára legyenek, akkor nincs innovációs képességed. Képesnek kell lenned az alapelemeket, az alapelveket, a törvényeket és a szabályokat gyakorlatiasan működtetni és alkalmazni – csak ekkor mondható el rólad, hogy van innovációs képességed. Csak azok jó képességű emberek, akikben megvan ez a képesség. Egyes vezetők és dolgozók, illetve felügyelők például rögtön azt követően képesek végrehajtani Isten házának alapelveit és rendelkezéseit, hogy megértik azokat. Minden részmunka igazságalapelveit megvalósítják Isten választott népével, több embert segítve az igazság megértésében és elérve, hogy a gyülekezet munkája rendben haladjon – vagyis pozitívan keringjen az alapelvek körén belül, folyamatosan fejlődve és haladva, eltérés nélkül. Milyen eredményt látnak ebből az emberek? Mindenki azt teszi e munka hatókörében, amit tennie kell, mindenki érti az alapelveket és az alapelvek szerint cselekszik, a munkában nincsenek eltérések, és ez a munka folyamatosan új eredményeket vagy új munkákat hoz létre. Még ha a folyamat során különleges körülmények adódnak is, a felügyelők tudni fogják, miként kezeljék rugalmasan azokat a munka alapelemei, rendelkezései és alapelvei szerint. Az ő vezetésük alatt ez a munka folyamatosan rendesen halad előre, és alapvetően nem áll meg. Vagyis nem számít, esetleg milyen helyzet adódik, nem számít, esetleg ki jön, hogy zavarjon vagy téveszméket terjesszen, az nem lesz hatással a munka rendes haladására, a munka folyamatosan megy előre. Elmondható, hogy e munka alapelemei és az igazságalapelvek e tekintetben folyamatosan fenntartottak? (Igen.) A munka alapelemeinek és alapelveinek megvalósítása, fenntartása és előrehaladása révén ez a munka nem szakad meg; folyamatosan rendben megvalósul és fennmarad, ugyanakkor pedig a különböző időszakokban jó munkaeredmények születnek. E munkaeredmények hatása folyamatosan bővül, és egyre több ember látja hasznát. Azok, akik hasznát látják, valójában a munkarend különféle alapelveiből, alapelemeiből, sőt akár merev rendelkezéseiből húznak hasznot, amelyeket ezek a felügyelők képesek felfogni és elfogadni. Ezt jelenti az innovációs képesség megléte. Nevezetesen egy jó képességű ember képes a munka általa felfogott és elfogadott alapelveit és az igazságalapelveket folyamatosan megvalósítani abban a munkában, amelyért felelős, és mindenkivel végrehajtani, lehetővé téve, hogy a munka rendesen folyjon, illetve haladjon előre. Ugyanakkor a munkaeredmények periodikusan vagy rendszertelenül fognak megjelenni; a nem hívők ezt „alkotásnak” nevezik, vagyis folyamatosan megjelennek munkaeredmények, ezeknek a munkaeredményeknek a megjelenése pedig később nagyobb befolyást gyakorol majd és több emberhez jut el. Azok az emberek, akik rendelkeznek ezzel a képességgel, végül képesek lesznek folyamatosan bővíteni a munka eredményeit, hogy egyre több ember húzzon hasznot ebből. Az ilyen emberek a jó képességűek. Ahhoz, hogy az innovációs képességeddel értékeljük a képességedet, azt kell megnézni, hogy a munka alapelveinek, a munkarendelkezéseknek és az igazságalapelveknek a megértését követően hogyan vagy képes megvalósítani, elősegíteni és bővíteni azokat, vagyis miként tudod fenntartani ezt a munkát. Másodsorban azt kell megnézni, hogy az általad végzett munka hány embert ér el, milyen nagy az elért emberek köre, milyen nagy fokú a befolyás, valamint milyen a munkád hatékonysága és milyenek az eredményei. Ha a munkád hatékonysága magas, jók a munkád eredményei, és az elértek köre folyamatosan bővül, akkor jó képességed van. Ha az elért emberek száma kicsi, a munka hatékonysága alacsony, gyengék az eredmények, és állandó az utómunka, a leállás és a hiányosságok foltozása, akkor a képességed átlagos. Ha valaki meglehetősen jól és gyorsan felfogja a munka alapelveit, a munkarendet és más aspektusokat, ám nagyon lassan halad a megvalósításban és a hatékonysága nagyon alacsony – normális körülmények között egy hónap alatt elérhetők eredmények, neki azonban három, vagy akár hat hónapig tart, és a kapott eredmények még mindig igen átlagosak, az elért emberek száma kicsi és az emberek által élvezett előny nem jelentős – az ilyen ember átlagos képességű.
Egyesek bizonyos alapelvek vagy alapelemek megértését követően csak az akkori szó szerinti jelentést fogják fel, és nem képesek azt a munkájukban szereplő azon emberekkel, eseményekkel és dolgokkal összefüggésbe hozni, amelyek bármilyen módon együtt járnak ezekkel az alapelvekkel, illetve alapelemekkel. Csupán előírásokként, illetve doktrínákként hallgatják az alapelveket és alapelemeket, és miután meghallgatják őket, nem készítenek terveket a szívükben, és nem tudják, miként valósítsák meg őket, illetve miként alkalmazzák a való életre az általuk megértett munkarendet, alapelemeket és alapelveket. Alapvetően nem tudnak semmilyen összefüggést teremteni a való élet és ezen alapelemek, illetve alapelvek között. Amikor a való életről vagy munkáról van szó, félreteszik az alapelveket, az alapelemeket és a dolgok fejlődési törvényeit, képtelenek alkalmazni azokat és egyszerűen azt teszik, amit csak akarnak. Most egyelőre ne beszéljünk arról, hogy az emberi mivoltuk jó-e vagy rossz, illetve hogy milyen a jellemük, vagy hogy szándékosan nem tesznek-e meg valamit vagy nem akarnak megtenni valamit – csak képesség tekintetében, ezek az emberek gyenge képességűek. Bárhová mennek, sok doktrínát tudnak mondani, tudnak beszélni néhány alapelemről és meg tudják vitatni a dolgok egyes úgynevezett fejlődési törvényeit másokkal. Úgy tűnik, hogy elég magas szintű a gondolkodásuk és van felfogóképességük, és látszólag van némi képességük. Amikor azonban megbízzák őket egy feladattal, egy-két hónap eltelik eredmények nélkül, és nem hallani felőlük. Amikor kifejezték az elhatározásukat, nagyon jól beszéltek, amikor azonban a tényleges megvalósításra kerül sor, nem tudják, mit tegyenek. „A Fennvaló nagyon világosan elmagyarázta az alapelveket, nos akkor most mit tegyek? Kit nevezzek ki felügyelőnek, kit prédikátornak és ki kezelje a külső ügyeket? Nem tudom, mit tegyek! De merész állításokat tettem és kifejeztem az elhatározásomat, úgyhogy meg kell tennem!” Annyira szoronganak, hogy belső lázuk és szájfekélyük lesz, nem tudnak enni, illetve aludni, végül pedig zilálttá és agyonhajszolttá válnak, ám még mindig nem tudják, mit tegyenek. Ezek a gyenge képességű emberek megnyilvánulásai. Ne törődj azzal, hogy amikor munkát rendeznek el számukra, ünnepélyes fogadalmakat tesznek és kifejezik az elhatározásukat, merész és nagy szavakat jelentenek ki ebben a szellemben – azt kell megnézned, hogy el tudják-e végezni a munkát, hogy vannak-e lépéseik és terveik, és hogy értik-e, miként valósítsák meg a munkarendet és cselekedjenek az alapelvek szerint. Ha ezt nem értik vagy nem tudják megtenni, akkor gyenge a képességük. Ha csak doktrínákat értenek, ám nem tudják alkalmazni az alapelveket, és csak vakon és vakmerően cselekednek, az is a gyenge képességet mutatja. Amennyiben nem tudod az alapelveket, az alapelemeket, illetve a dolgok fejlődési törvényeit hatékonyan és a való életben megvalósítani, akkor függetlenül attól, hogy szorongsz vagy idegeskedsz, vagy vakmerő gaztetteket követsz el, ezek a gyenge képesség megnyilvánulásai. Pontosak ezek a szavak? (Igen.) Egyesek vakon cselekednek, míg mások nem tudják, hogyan csinálják, és nem merik megtenni – még azt sem tudják, hol kezdjék. A gyenge képességű emberek konkrét megnyilvánulásai az innovációs képességük tekintetében azok, hogy nem tudják, miként alkalmazzák az alapelemeket és az alapelveket a konkrét, valós munkában; csak arra képesek, hogy szavakat szajkózzanak, doktrínákat tanuljanak meg, és előírásokat magoljanak be. A doktrínák és előírások puszta bemagolása hasztalan, és nem jelzi azt, hogy van innovációs képességed. Hogy valakinek van-e innovációs képessége vagy sem, az abból derül ki, hogy képes-e ezeket az alapelemeket, alapelveket és szabályokat alkalmazni a való életben, jól végezve az ezekhez az alapelemekhez és alapelvekhez kapcsolódó munkát, hogy ezek az alapelemek és alapelvek ne szavak és doktrínák, előírások és formulák maradjanak, hanem megvalósuljanak az emberek életében, és az emberekre vonatkozzanak, lehetővé téve, hogy alkalmazzák azokat, valamint hasznukra és segítségükre legyenek, az életben való gyakorlás útjává, illetve az élet útmutatójává, irányává és céljává tegyék őket. Ha valakiből hiányzik ez az innovációs képesség, és csak azt tudja, hogyan kell szavakat és doktrínákat karattyolni, illetve szlogeneket kiabálni, és nem képes alkalmazni ezeket az alapelveket és alapelemeket, amikor eljön a kötelessége végzésének ideje, akkor azok, akik ilyen vezetőt vagy felügyelőt követnek, nem fognak az igazság ezen aspektusában szert tenni a gyakorlat alapelveire. Az ilyen vezetők és felügyelők gyenge képességű emberek, alkalmatlanok a munkára, a felismerésüket követően pedig jelenteni kell, és el kell távolítani őket. Azt értékelendő, hogy valaki tud-e vállalni egy feladatot, először azt kell megnézned, hogy miután elolvassa a munkarendet és megérti az igazságalapelveket, képes-e intézni és megvalósítani azokat, és neki tud-e látni a munkának. Függetlenül attól, hogy hány ember van egy gyülekezetben, ha a gyülekezet munkájának minden elemét működteti, és akárhány ember munkájáért is felelős – legyen az ötven vagy száz – képes a munkát felvirágoztatni, biztosítva, hogy mindenkinek meglegyen a saját helye, és az igazságalapelvek szerint tudjon dolgozni és végezni a kötelességét, akkor fontolóra lehet venni, hogy ezt az embert vezetővé vagy felügyelővé válasszák. Természetesen azt is meg kell nézned, hogy milyen a jelleme, hogy igaz ember-e, valamint, hogy olyan ember-e, aki az igazságra törekszik – ezeknek a dolgoknak az ismerete alapvető fontosságú! Egy vezetőnek vagy dolgozónak legalább képességgel és érettséggel kell rendelkeznie ezekben az aspektusokban ahhoz, hogy az igazságvalóságba vezesse Isten választott népét, valamint hogy mindenki a munkarenddel vagy az igazságalapelvekkel összhangban dolgozhasson és végezhesse a kötelességét – ily módon hasznára válhatnak Isten választott népének. Ha nincs meg bennük ez a képesség, akkor nem választhatók meg. Ha ilyen embert választasz – bár a tested számára kényelemmel járhat az, hogy mindennap tétlenkedik és semmilyen munkát nem végez, miközben őt követed, vajon a lelkedben kiteljesedést éreznél? Ha mindennap eltöltesz pár órát az összejöveteleken hallgatva, amint doktrínákat prédikál, ám tényleges munkát nem végez, az a kötelességed végzése vajon? (Nem.) Mindennap doktrínákat hirdet neked, és bár a füled gazdagodhat, nem végzed a kötelességed, és csupán céltalan zavarodottságban követed őt. Ebben az esetben az illető félrevezetett és akadályozott. Ha továbbra is hallgatod, amint azokat a száraz szavakat és doktrínákat mondja, és végül nem végzed a kötelességed, illetve nem tanúsítasz hűséget, és nincs valódi tapasztalatod az igazságban, nem kínálsz fel hűséget abban, amit Isten rád bízott, nem indítod be a munkát, illetve nem érsz el eredményeket – így amikor Isten eredményeket kér az emberektől, nincs mit bemutatnod – nem szenvedtél-e vajon veszteséget? Ezért ha korábban úgy gondoltad, hogy ezek az emberek vezetőjelöltek, most gyorsan válts nézőpontot, és húzd ki ezeket az embereket a jelöltjeid listájáról. Őket nem szabad vezetőnek választani. Hol maradnak el a gyenge képességű és innovációs képességgel nem rendelkező emberek? Abban maradnak el, hogy csak azt tudják, miként viselkedjenek karosszékben ülő parancsnokként, miközben azt sosem tudják, miként alkalmazzák az ötleteiket a való életbeli munkában, és abban, hogy nem képesek tényleges munkát végezni. Milyen következményekkel járna, ha ilyen emberekből vezető válna? Csak teljes káoszt csinálnának a munkából. Ha gyülekezetvezetőként szolgálnának a kontinentális Kínában, az egész gyülekezetet romlásba döntenék. Nemcsak ők maguk nem nyernék el az igazságot, hanem az általuk vezetettek élete is veszteséget szenvedne. Ha képes vagy azonnal felismerni az ilyen embereket és eltávolítani őket, több katasztrófát megelőzöl, és a gyülekezet munkájának nem kell veszteségeket szenvednie. Ha azonban követő maradsz ilyen emberek alatt és elfogadod a vezetésüket, akkor igen könnyen tönkretehetik a reményedet az üdvösség elérésére, ezzel pedig elszáll majd a lehetőséged az üdvösségre. Ezért az innovációs képesség kulcsfontosságú adottság egy vezető, dolgozó vagy felügyelő számára. Ha nem rendelkezel a munka elvégzéséhez szükséges alapvető képességgel és adottsággal, akkor feltétlenül óvatosnak kell lenned, és nem szabad csak úgy lelkesedésből nekivágnod, és nem szabad mindig azt akarnod, hogy kitűnj, és vezető vagy felügyelő legyél. Ha így teszel, azzal nemcsak magadat, hanem másokat is megakadályozol az üdvösség elérésében. Ha csak magadat akadályozod, akkor csupán a saját halálodat idézed elő, de ha a testvéreket akadályozod meg, akkor vajon nem ártasz sok embernek? Lehet, hogy a saját életeddel nem törődsz, de mások törődnek a magukéval. Ráadásul az, hogy akadályozod a saját mindennapi életedet vagy anyagi sikereidet, nem nagy ügy, de a gyülekezet munkájának akadályozása nem kis dolog. Képes vagy vállalni egy ilyen felelősséget? Ha valóban lelkiismeretes ember vagy, és úgy érzed, hogy ez a dolog fontos felelősséggel jár együtt, hogy a gyülekezet munkájának akadályozása nem olyasmi, amiért felelősséget vállalhatsz, akkor semmiképpen sem szabad olyan eszközökhöz folyamodnod, amelyek ahhoz szükségesek, hogy hivalkodj és vezetői szerepért versengj. Ha nincs meg hozzá a képességed és az érettséged, ne törekedj mindig arra, hogy kitűnj. Ne akadályozd a gyülekezet munkáját, és ne akadályozd Isten választott népét abban, hogy belépjen az igazságba és jó rendeltetési helyet nyerjen csak azért, hogy a hatalom iránti vágyadat kielégítsd – ez gonoszság! Rendelkezned kellene némi öntudattal. Azt tedd, amire képes vagy, és ne törekedj mindig arra, hogy vezető legyél. A vezetői szerep mellett sok más kötelességet is végezhetsz. Vezetőnek lenni nem a te kizárólagos jogod, és nem is kellene arra törekedned. Ha megvan a képességed és érettséged ahhoz, hogy vezető legyél, és van felelősségérzeted is, akkor jobb, ha hagyod, hogy mások válasszanak meg. Ez a gyakorlat a gyülekezet munkájának és minden érintettnek hasznára válik. Ha nincs meg a képességed ahhoz, hogy vezető legyél, akkor némi kedvességet kell tanúsítanod, és vállalnod kell némi felelősséget mások jövőjéért. Ne versengj mindig azért, hogy vezető legyél, és ne akadályozz másokat. Ha valaki vezető akar lenni, és át akarja venni az irányítást a gyülekezet munkája fölött, annak ellenére, hogy gyenge képességű, az a józan ész hiányát jelzi. Ha nincs meg a képességed és az érettséged, akkor csak végezd megfelelően a saját kötelességeidet. Ha valóban jól végzed a kötelességeidet, az azt mutatja, hogy rendelkezel némi józan ésszel. Végezz bármilyen munkát, amit tudsz az adottságodnak megfelelően; ne táplálj magadban ambíciókat és vágyakat. Ne csak a személyes vágyaidat igyekezz kielégíteni, miközben elhanyagolod a gyülekezet munkáját – ezzel ártasz magadnak és a gyülekezetnek is. Ez az innovációs képesség tekintetében gyenge képességű emberek megnyilvánulása.
A gyenge képességű emberek mind elmaradnak az innovációs képesség meglétét illetően – akkor a képesség híján lévőkben még kevésbé van meg ez. Az ilyen emberek egyáltalán nem képesek megérteni a dolgok alapelemeit, a dolgok fejlődési törvényeit, illetve az igazságalapelveket, amikor hallják ezeket. Isten szavainak olvasásakor, még ha látják is, hogy ezek az igazságalapelvek, nem tudják összekapcsolni az alapelveket az alkalmazási körükkel, illetve az érintett emberekkel és dolgokkal. Még ezt is gondolják: „Ez az igazságról szóló közlés túl részletes és túl sok van belőle. E szavak hallatán értem, hogy ezek alapelvek, de nem tudom, mi az alapelvek meghatározása, illetve az alapelvek milyen kört határolnak be.” Ha még az alapelvek meghatározását sem ismerik, akkor azt biztosan nem tudják, hogy miként hajtsák végre, illetve miként gyakorolják azokat. Amikor például olyasmi történik, amit kezelni kell, a többiek azt mondják nekik: „Az alapelvek szerint kell gyakorolnod.” Ők ezt mondják: „Én még azt sem tudom, hogyan gyakoroljak az alapelvek szerint. Nem tudom, ez az ügy melyik alapelvhez kapcsolódik.” Még azután sem tudják, mi a teendő, hogy mások elmagyarázzák nekik az alapelvet, amelyet ennek az ügynek a kezelésében gyakorolniuk kellene. Az ilyen emberek rendkívül gyenge képességűek; még az emberi nyelvet sem tudják megérteni, és még inkább alkalmatlanok arra, hogy használják őket. Hát nem azt mutatja ez, hogy az ilyen emberek annyira hozzá nem értők, hogy nem lehet rajtuk segíteni? A menthetetlenül hozzá nem értő emberek nem rendelkeznek a normális emberi mivolthoz tartozó gondolkodással és a dolgok megértésére való képességgel, a logikus gondolkodásról nem is beszélve. Ezért azoknak, akik értik az igazságalapelveket, illetve a különféle alapelemeket és szabályokat, nincs módjuk arra, hogy a képesség híján lévőkkel kommunikáljanak; nem képesek megegyezésre jutni, és természetesen nincs közös nyelvük. Miért nem tudnak kommunikálni? Van egy lényeges probléma, nevezetesen az, hogy e két embertípus abbéli képessége, hogy tudatosítsanak, felismerjenek, megítéljenek, megértsenek és elfogadjanak különféle dolgokat, nem ugyanazon a szinten, illetve nem ugyanazon a nyomon jár – olyanok, mint két párhuzamos vonal, amelyek soha nem fogják metszeni egymást. Ez valamelyest elvont megfogalmazás. Konkrétabban fogalmazva, e két embertípus képessége ég és föld, és nincs azonos szinten. Ezért soha nem lesznek egyformán képesek ítéletet alkotni, felismerni dolgokat, illetve nem lesz azonos kognitív képességük egyazon dolgot illetően. Vagyis azt, amit a jó vagy átlagos képességű emberek képesek felismerni, a képesség híján lévők egyáltalán nem ismerik fel – még inkább elmaradnak ebben, és örökké el fognak maradni, mintha hiányozna belőlük ez a funkció. Amikor például egy tyúk ivaréretté válik, természetesen tojik. Még ha alacsony is a termelékenysége, akkor is tojni fog, mivel megvan ez a funkciója. Ugyanakkor bármilyen jól etetnek is egy kakast, az nem tud tojni, mivel nincs meg ez a funkciója. A kakas ezt mondja: „Bár nincs meg az a funkció, hogy tojjak, reggel tudok kukorékolni!” Nem számít, hányszor tudsz kukorékolni vagy milyen hangos is a hangod, az nem jelenti azt, hogy tudsz tojni. Bár a tyúk nem kukorékol, megvan az a funkciója, hogy tojik. Miért mondom nektek ezt a példát? Azért, mert a képesség híján lévő emberek annyira eltorzult, téves, logikátlan érveket mondanak – ezt nevezzük a képesség hiányának. Ezért amikor jó, átlagos vagy akár gyenge képességű emberek beszélgetnek és vitatnak meg dolgokat olyan emberekkel, akik képesség híján vannak, az kínos érzés. Gyenge képességű emberekkel még mindig tudsz bizonyos egyszerű és könnyen érthető dolgokról beszélgetni. A képesség híján lévő emberekkel azonban senki sem tud beszélgetni, mivel nincs felfogóképességük, és semmiről sincsenek gondolataik, illetve nézőpontjaik. Ez a képesség híján lévő emberek jellemzése, illetve magyarázata. Amikor közölsz velük valamit, még ha alaposan és világosan elmagyarázod is, és ők talán azt mondják, hogy értik, mégis, amikor ugyanaz a dolog ismét megtörténik, még mindig nem értik, és újra eltorzultan, tévesen érvelnek. Mondjátok meg Nekem, az ilyen emberek meg tudják érteni az igazságot? (Nem.) Nem képesek felismerni és tudatosítani a dolgokat – az igazságot hogyan érthetnék meg? Egyszerűen ostobaság lenne azt mondani, hogy képesek megérteni az igazságot. A képesség híján lévő emberekből hiányzik az innovációs képesség, ezért ilyenek a megnyilvánulásaik e tekintetben. Mivel semmilyen alapelemet, illetve alapelvet nem értenek, semmiben sincs tervük, amit tesznek. Az elméjükben nincsenek tervek vagy lépések, alapelemeket, illetve alapelveket pedig még kevésbé tudnak megvalósítani. Minden, amit tesznek, teljes káosz, teljes zűrzavar. Az ilyen emberek csak fizikai erőfeszítést tudnak tenni és manuális feladatokat tudnak végezni. Egyetlen egyszerű munkával is alig tudnak megbirkózni; elvégre átlagemberek, akik egy-egy feladatban részt tudnak venni, ám amikor a helyzet arra a szintre emelkedik, hogy el kell vállalniuk egy feladatot, már nem értenek hozzá. Az ilyen emberek nem alkalmasak arra, hogy bármilyen értékes vagy technikailag igényes munkát végezzenek. Csak néhány kis feladattal tudnak megbirkózni, amilyen a kétkezi munkavégzés, a mezőgazdasági munka vagy az állattenyésztés, és még akkor is szükségük van egy felügyelőre maguk körül, aki ügyel rájuk és támogatja őket. Időnként, amikor rossz a hangulatuk, valakinek helyre kell tennie őket; amikor pedig alkalmanként torzulások fogságába esnek vagy negatívvá válnak, valakinek tanácsot kell adnia nekik a gondolkodásmódjukat illetően. Még kisebb feladatok esetén is ellenőriznie kell valakinek, amit csinálnak; különben problémák és hibák adódnak, és a munkát újra el kell végezni. Ha nem anyagot, akkor energiát vagy vizet, áramot és gázt pazarolnak. A nyugati országokban a többiek állandóan feljelentik, a rendőrség pedig megbírságolja őket. Még apró feladatokat sem tudnak rendesen elvégezni anélkül, hogy valaki figyelne rájuk – ennyire problémásak és szánalmasak. Ezek a képesség híján lévő emberek megnyilvánulásai. Hát nem egyszerűen haszontalanok és bolondok az ilyen emberek? Így is használhatók emberként? Ami azt illeti, az ilyen emberek csupán egy kis fizikai erőfeszítést tehetnek Isten házában. Amikor a gyülekezeti munkáról van szó, nem tudják elvégezni; képtelenek arra, hogy bármit tegyenek. Még a fizikai erőfeszítést igénylő munkákat sem tudják önállóan elvégezni, és továbbra is szükségük van másokra, hogy utasítsák, felügyeljék és ellenőrizzék azt, amit csinálnak. Amikor azonban fizikai erőfeszítést igénylő feladatokat végeznek, úgy érzik, hogy az nem a tehetségükhöz méltó, hogy túlképzettek, és dacossá válnak, sőt panaszkodnak: „Nézzétek azokat az embereket, akik technikai számítógépes munkát végeznek, cikkeket írnak, énekelnek és táncolnak vagy színészkednek – milyen elbűvölőek! Én azonban csak a vendéglátást és a főzést intézhetem, zsírral és füsttel foglalkozom egész nap. Pár év múlva megviselt nő lesz belőlem. Nézzétek, milyen szánalmas vagyok!” Mindig igen szánalmasnak érzik magukat, amiért ezt a munkát végzik, ám sosem állnak meg, hogy elgondolkodjanak, miért csak ezt a fajta munkát tudják elvégezni. Nem mérlegelik, hogy valóban alkalmasak-e más munka intézésére. Azért feldúltak mindig, amikor fizikai erőfeszítést igénylő feladatokat végeznek, mert gyenge képességűek. Ha valóban jó képességűek lennének, nem lennének feldúltak. Eleve oly gyenge a képességük, hogy csak fizikai feladatokat tudnak végezni, mégis úgy érzik, hogy az nem méltó a tehetségükhöz. Hát nem bolondok? Az ilyen emberek igazán ostobák. Az efféle emberek még a fizikai erőfeszítést igénylő feladatokat sem tudják rendesen elvégezni. Amikor főznek, vagy túl sokat vagy túl keveset készítenek, és bármennyi ideje főznek is, még mindig nem tudják, milyen mintát kövessenek benne. Ennek ellenére úgy érzik, hogy az ilyen feladatok nem méltók a tehetségükhöz, hogy túlképzettek, és úgy vélik, hogy nem kellene fizikai erőfeszítést igénylő feladatokat végezniük. Úgy hiszik, irodában kellene dolgozniuk titkárként, valamilyen szerepet kellene vállalniuk Isten házában vagy legalább gyülekezetvezetőként kellene szolgálniuk. Hát nem a józan ész teljes hiánya ez? Mondd meg Nekem, milyen munkához értesz? Ha semmiféle munkához nem értesz és fizikai erőfeszítést igénylő feladatokat kapsz, miközben Isten háza még mindig gondoskodik rólad, akkor az nem a felmagasztalásod vajon? És mégis tovább elégedetlenkedsz. Hát nem túlságosan gyenge a józan eszed? (De igen.) Van kapcsolat a józan ész és a képesség között? (Igen.) Ha valaki nem ismeri önmagát, nem tudja, milyen szintű a képessége, folyton úgy gondolja, hogy magas szintű a képessége – hát nem a gyenge képesség megnyilvánulásai ezek? (De igen.) A jó képességű emberek tudni fogják, miként értékeljék magukat, az értékelést követően pedig ismerni fogják a képességük szintjét. Ha egyszer meghatározzák a képességüket, meg tudják majd találni a helyüket a gyülekezetben. Bármit is csinálnak, nyugodtak lesznek, és képesek lesznek racionálisan megközelíteni az általuk végzett kötelességet. Még ha fizikai erőfeszítést igénylő feladatokat osztanak is rájuk, békét éreznek és jogosnak érzik, hogy azokat végezzék; a szívük mélyéből alávetik majd magukat és beleegyeznek, elfogadják ezt a munkát és ezt a feladatot. Ezt nevezik a racionalitás meglétének. Ha valaki soha nem nyugodt, amikor a kötelességét végzi, folyton sértve érzi magát, és úgy gondolja, hogy egyik feladat sem méltó a tehetségéhez, aminek az elvégzésére megkérik, vajon nincs híján a józan észnek? (De igen.)