Amikor a dolgok értékelésére és megbecsülésére való képesség témájáról van szó, még akkor is, ha az nem foglalja magában az igazságra való törekvés kérdését a romlott beállítottságok levetése érdekében, magának az emberi életnek a szempontjából, ha nincs meg benned a dolgok megbecsülésére való képesség, nincsenek nézőpontjaid semmivel kapcsolatban, amit látsz, sem gondolati szintű véleményed – ha mindenre úgy nézel, mintha fátyolréteg takarná a szemed és képtelen lennél meglátni, hogy gond van – és csak a teljes esemény, illetve az érintett emberek, események és dolgok kibontakozási folyamatát ismered, ám nem tudod, mi a probléma lényege, illetve hogy az embereknek milyen kapcsolódó gondolataik és nézőpontjaik vannak, akkor az azt jelzi, hogy gyenge képességű ember vagy. Ez azért van, mert egyáltalán nincsenek gondolataid az életedben előforduló összes problémát illetően. Nem tudod, hogyan vedd fontolóra, gondold át vagy határozd meg a problémákat gondolati szinten. Nem tudod, hogy a saját korod, az emberi mivoltod érettsége vagy a múltbéli tapasztalataid alapján hogyan vedd fontolóra, hogy egy dolog valójában miféle probléma, mit kellene tanulnod és merítened belőle, milyen hatást gyakorol rád, milyen tanulsággal szolgál számodra, milyen szempontból kellene szemlélned és kezelned ezt a fajta problémát, vagy hogyan kellene cselekedned és mit kellene kerülnöd, amikor ismét találkozol ezzel a dologgal. Híján vagy mindezeknek a megfontolásoknak. Bármi is történik veled, olyan együgyű vagy, mint egy állat, és nincsenek nézőpontjaid. Nem számít, hány évig élsz vagy mennyit tapasztaltál, akkor sem tudod, miként gondolkodj a problémákról. Nem tudod, miként használd fel a saját múltbeli tapasztalataidat, a tudásodat és a megtanultakat arra, hogy különféle aspektusokból elgondolkodj a problémákon. Az ilyen emberek azok, akik gyenge képességűek. Ami a gyenge képességű embereket illeti, arról nem beszélve, hogy nincs belépésük az igazságba – még a mindennapi élet jelentéktelen ügyeiben sem tudnak semmilyen törvényszerűséget levonni. Még ha negyven-ötven vagy hetven-nyolcvan évet megélnek, akkor is zavaros fejű emberek, akik semmilyen tapasztalatot nem tudnak megosztani. Az ilyen egyének lassú észjárású emberek, akiknek nincsenek gondolataik. Mivel gyenge képességűek és híján vannak a dolgok megbecsülésére és értékelésére való képességnek, az ilyen emberek bárhány évet is élnek meg, soha semmit nem néznek gondolati szinten. Nem tudják, hogyan szemléljék a dolgokat és semmit sem képesek átlátni. Ezért amikor valakinek a képességét, konkrétan a dolgok megbecsülésére és értékelésére való képességének meglétét mérjétek fel, ne a korát vagy a múltbéli tapasztalatait nézzétek. Ehelyett mit kellene megnéznetek? (Azt kellene megnéznünk, hogy vannak-e gondolatai.) Vagyis azt kellene néznetek, hogy miután negyven-ötven éven keresztül megtapasztalt különféle embereket, eseményeket és dolgokat, van-e bármiféle gondolati szintű személyes megértése, valamint hogy a múltbéli tapasztalatai között szerepel-e az emberi élet értéke, az emberek által járt út, illetve az emberi gondolkodás mélységeivel és az ember lelki világával összefüggő dolgok. Ha a tapasztalatai csak bizonyos dolgokra vonatkoznak és nem foglalnak magukban gondolati szintű dolgokat, akkor nincs a dolgok megbecsülésére és értékelésére való képessége. Egyesek például gyakran mondják: „A mi generációnkban mi egyik napról a másikra éltünk. Nem volt könnyű valami jót enni; csak újévkor vagy más ünnepekkor tudtunk valamennyi húst enni. A mi generációnkba tartozó emberek oly egyszerűek és jámborak voltak, és olyan egyszerűen öltöztünk.” Folyton ilyesmikről beszélnek. Erre mások azt kérdezik: „Miért oly érdemes megemlékezni a ti generációtokról? Vannak olyan dolgok, amelyekből mi fiatalok meríthetünk és amelyekről gondolati szinten beszélgethetünk?” Így válaszolnak: „A mi időnkben, amikor mi a csatamezőre mentünk harcolni, napokig megvoltunk alvás nélkül, mert folyamatosan menetelnünk kellett. Időnként egész nap nem ettünk semmit. Amikor elértük a tábort, az újoncok egyenesen aludni mentek, mi veteránok azonban először ettünk, és aztán aludtunk. Különben újra útra kellett volna kelnünk, miután kihagytuk az étkezést, és a végén még éhen maradtunk volna az úton.” A többiek ezt mondják: „Ez csak egy eset; ez nem számít gondolati szintű dolognak. Ossz meg valami olyat, amit nekünk, fiataloknak érdemes megtanulnunk, vagy néhány tanulságot, amelyek segíthetnek elkerülnünk a kitérőket és megakadályozhatják, hogy hibázzunk vagy ostobaságból alacsony szintű tévedéseket kövessünk el.” Ők ezt mondják: „Akkoriban mi nem olyanok voltunk, mint a mai fiatalok, akik lusták, mohók és a kényelmet szeretik, miközben gyűlölik a munkát. Mi akkoriban csak még több nehézséget akartunk viselni, több munkát akartunk végezni, és jól akartunk teljesíteni, hogy elnyerhessük a vezetőink figyelmét és előléptessenek.” Van ezekben a szavakban bármi, ami gondolati szintű? (Nincs.) Miután ezt hallottad, úgy érzed vajon, hogy ezek egy szellemi tanító szavai, egyfajta inspiráló beszéd, amit a nem hívők mondanak? Tágítja a gondolkodásodat, emeli a gondolati szintedet, fokozza az arra való képességedet, hogy tudatában légy a dolgoknak, vagy segít abban, hogy olyan új dolgokat vagy helytálló gondolatokat és nézőpontokat fedezz fel, amelyekre korábban soha nem gondoltál? (Nem.) Akkor van az ilyen embereknek a dolgok megbecsülésére és értékelésére való képessége? Bárhogyan is kérdezed őket a gondolati szintet magukban foglaló dolgokról, semmit sem fogsz kihúzni belőlük. Ami azt illeti, nem arról van szó, hogy nem hajlandóak beszélni; az a helyzet, hogy egyszerűen nincs bennük semmi. Ezt jelenti az, hogy valakinek gyenge a képessége. Még ha meg is éli az ötven-hatvan évet, akkor sincsenek gondolatai és nézőpontjai; egyszerűen így evickél át az életen. Nem tudja, hogy az élet nem csupán a kilátások hajszolásáról, a jó családról, a jó munkáról vagy a jó életről szól, hanem olyan gondolati szintű kérdések is vannak, amelyek elgondolkodást, töprengést és állandó leszűrést igényelnek a szív mélységeiben. Nem tudják, hogy az emberi élet útján az emberek számos ismeretlen dologgal találkoznak majd, és azt sem tudják, miként kell ezekkel szembenézniük. Amikor semmi sem történik velük, nem gondolkodnak, illetve nem mérlegelik előre, hogy elkerüljék a kitérőket vagy azt, hogy rossz útra térjenek. Azt sem tudják, miért cselekedtek egy bizonyos módon egyes általuk megtapasztalt dolgokban, hogy helyes vagy helytelen volt úgy cselekedni, illetve hogy miként kellene az előttük álló úton járni ahhoz, hogy boldogan éljenek, lelki békében éljenek és értékes életet éljenek, ne éljenek hiába. Mivel az ilyen emberek gyenge képességűek, nem gondolkodnak ezekről a kérdésekről. Amikor ezek az emberek elérik a hatvanéves kort, csak ülnek ott és nosztalgiáznak, mondván: „Amikor én fiatal voltam, gyönyörű és tehetséges voltam; olyan sokan követtek engem! Ó, a fiatal koromban…” Mindig csak a dicsőséges napjaikból hoznak fel történeteket, olyasmiket, amelyek nem érdemesek az említésre. A gyenge képességű emberek, éljenek meg bármilyen életkort, nem gondolkodnak az emberi élettel kapcsolatos kérdésekről, hogy milyen útra térnek az emberek, illetve miként kellene az embereknek élniük. Nem gondolkodnak azon, hogy az embereknek milyen nézőpontjaik kellene legyenek, amikor különféle dolgokkal foglalkoznak. Következésképp bárhogyan is élnek, a gondolati szintjük nem fog fejlődni, a gondolataikból hiányozni fog a tartalom, a lelki világuk szegényes marad és nem lesz valódi élettapasztalatuk. Ezt jelenti az, hogy valaki gyenge képességű. Amikor ilyen emberekkel érintkezel, húszéves korukban meglehetősen gyerekesek és egyszerűek, teli vannak életerővel és temperamentumosak. Mire harminc évesek lesznek, még mindig ugyanúgy rothadnak. Ötvenéves korukban még mindig ugyanezen a szinten beszélnek – csak azt tudják, miként mondjanak pár egyszerű mondatot. Az arcukon több a ránc és az öregségi folt, több az ősz hajszáluk. Életkoruk nyilvánvalóan van, ám gondolataik és nézőpontjaik nincsenek. Amikor másokkal beszélgetnek, soha nincs mit mondaniuk. Elpazarolták mindezeket az éveket az életükből, és nem haladtak előre. A gyenge képességű emberek ilyenek az életben, ha pedig hisznek Istenben, a megnyilvánulásaik kezdettől a végéig ugyanazok. Amikor a húszas éveikben elkezdenek hinni Istenben, ilyenek. Mire elérik a harminc- vagy ötvenéves kort, még mindig ilyenek, semmilyen előrehaladást nem értek el. Az általuk mondott dolgok még mindig ugyanazok, mint korábban. Csupán arról van szó, hogy megtapasztaltak néhány dolgot az Istenben való hitük során, megértettek néhány szót és doktrínát, és teljesebben tudnak beszélni a spirituális szakszavakról, ám valódi tapasztalati megértésük nincs. A gondolataikból még mindig hiányzik a mélység, a dolgokról alkotott nézőpontjuk nem változott, az Istenről és az igazságról szóló ismeretük nem gyarapodott, és az önmagukról való tudásuk nem növekedett. Semmilyen változáson nem estek át, nem igaz? (De igaz.) Néhány szó és doktrína, illetve spirituális szakszavak felhalmozása emlékezés vagy az idő múlása révén nem változás, nem előrehaladás és biztosan nem nyereség. Ez pontosan a gyenge képességű emberek megnyilvánulása. Nem számít, hány jelentős hullámvölgyön mennek keresztül, vagy mennyi nehézséget, bukást vagy frusztrációt tapasztalnak, semmilyen tanulságot nem vonnak le, illetve semmilyen tapasztalatot nem szereznek és semmi hasznosat nem tudnak elérni. Ha valaminek egyszer vége, az számukra egyszerűen véget ér – csak keresztülmennek a folyamaton és végül semmit sem érnek el. Az ilyen emberek nagyon szánalmasként jellemezhetők. Pontosan azért mondjuk, hogy az ilyen emberek nagyon gyenge képességűek, mert híján vannak a dolgok értékelésére és megbecsülésére való képességnek. Azt még kevésbé lehet mondani, hogy bármennyire is képesek felfogni az igazságot, és az sem mondható el, hogy bármennyire megváltoznának.

Ami a gyenge képességű embereket illeti, a dolgok értékelésére és megbecsülésére való képesség vonatkozásában nem érik el a szintet. Ami a minden képesség híján lévőket illeti, belőlük még inkább hiányzik a dolgok értékelésére és megbecsülésére való képesség – nem tudnak megbecsülni dolgokat, értékelni pedig még kevésbé tudják őket. Amikor valamivel kapcsolatban megosztod a gondolataidat és nézőpontjaidat, a gyenge képességű emberek megdöbbennek, amint hallgatják, és nem reagálnak. A szívükben erre gondolnak: „Ebben vannak gondolatok és nézőpontok? Hogyhogy én nem észleltem ezt?” Még ha egy keveset meg is tudnak érteni abból, amit mondasz, csak szavakként és doktrínákként, illetve képletként képesek hallgatni. Ami a képesség híján lévő embereket illeti, amikor hallják, amint mások egy dologban rejlő gondolatokról és nézőpontokról, vagy a probléma lényegéről és arról beszélnek, hogy az embereknek milyen álláspontot kellene elfoglalniuk vele kapcsolatban, ők képtelenek megérteni. Csak annyit éreznek, hogy az valamelyest mélyreható, ám meghaladja a felfogóképességüket. Minél többet beszélsz gondolatokról és megértésről, ők annál inkább összezavarodnak. Így érzik: „Miként vált ez a hétköznapi dolog bonyolulttá? Miért nem tudok semmit kisilabizálni a gondolatokról, nézőpontokról és álláspontokról? Milyen álláspont? Csupán rendesen kell hinnünk Istenben és rendesen kell végeznünk a kötelességünket, és Isten majd elismer. Miért van az, hogy minél régebb óta hisz az ember Istenben, a dolgok annál bonyolultabbá válnak? Téged hallgatva úgy hangzik, mintha senki sem léphetne be a királyságba!” Ilyen emberekkel tudsz beszélgetni? (Nem.) Nemcsak hogy nem tudsz beszélgetni velük, de még pár oktalan dolgot is mondhatnak: „Valóban olyan jók és helytállóak az általad említett gondolatok és nézőpontok? Szerintem nem! Az emberek sosem lehetnek meg pénz nélkül. Az embereknek mindig jókat kell enniük és jó dolgokat kell élvezniük. Hogy végezhetné bárki is a kötelességét, ha nincs elkölthető pénze, és nem ehet jó ételt?” Miféle logika ez? Ők ezt mondják: „Te folyton az emberi életről, az emberi értékekről, gondolatokról és nézőpontokról, valamint az emberek által választott útról beszélsz. Miért nem beszélsz az evésről és az öltözködésről? Miért nem beszélsz arról, hogy miként törődj a testeddel, hogy jól végezhesd a kötelességed?” Ők ezekről a dolgokról gondolkodnak – vajon így is fel tudják fogni az igazságot? Ilyen emberekkel egyszerűen nem tudsz beszélgetni. Amikor megpróbálsz beszélni velük, ők csak a pénzkeresésről beszélnek. A pénzkeresést, az életük élését, a világ hajszolását és azt, hogy az életüket evéssel, ivással és szórakozással töltsék, az emberi élet fő kérdéseinek és annak az útnak tekintik, amelyen az embereknek járniuk kell az életben. Ami azt illeti, hogy az embereknek mire kellene törekedniük vagy mit kellene nyerniük az istenhittel, ezek a dolgok nem léteznek a gondolataikban, illetve a tudatukban. Azt hiszik, nem számít, hány éve hisznek az emberek Istenben, akkor is enniük és élniük kell, az pedig hogy jól éljenek, pénz nélkül nem megy – ha pénzed van, jó életed van, és pénz nélkül az élet nem mehet tovább. Az ő logikájuk ilyen; az ilyen emberek hajlamosak a torzulásra. A torzulásra hajlamos embereknek nincsenek helytálló gondolataik, illetve nézőpontjaik; olyanok, mint a lélek nélküli emberek. Mi a különbség az ilyen emberek, valamint a disznók és a kutyák élete között? (Nincs különbség.) Ha egy kutyát vagy egy macskát megpróbálsz engedelmességre és arra tanítani, hogy jólnevelt gyermekként viselkedjen, meg tudja vajon érteni? (Nem.) Legfeljebb mit képes egy kutya megérteni? Ha azt mondod neki, „ülj”, majd adsz neki egy darab húst, arra emlékezni fog. Ezután, amint kimondod, hogy „ülj”, lehet bármilyen messze, azonnal le fog ülni, és várni fogja, hogy megetesd hússal. A kutya ezt a mechanikus cselekvést képes megjegyezni; amennyiben a tudtára adod, hogy az ülés jutalomhoz vezet, engedelmeskedni fog. Ilyen egyszerűek a gondolatai. Nos, mekkora a különbség a képesség nélküli emberek és az állatok gondolatai között? (Nincs jelentős különbség.) Minden egyes nap, miután az állatok befejezik az evést, játszani mennek. Amikor ismét eljön az evés ideje és visszahívod őket, azonnal futva jönnek. Akár megkötöd, akár leülteted őket, azt teszik. Miért van ez? Azért, mert van ennivaló. Igen boldogan engedelmeskednek a parancsaidnak azért a kevéske ételért. Ilyen egyszerűek az állatok gondolatai. Számukra elegendő, ha egy előíráshoz vagy egy képlethez tartják magukat, amely a hasznukat szolgálja; sok másra nem gondolnak. Mivel az ösztönök, amelyeket Isten az állatoknak ad, ezekre a dolgokra korlátozódnak, amelyek elegendőek a túlélésük fenntartásához, és Isten semmilyen megbízatást nem adott nekik, az állatoknak nem kell az életről, a jövőről, a rendeltetési helyükről, illetve a felelősségükről és a kötelezettségeikről gondolkodniuk. Azt sem kell mérlegelniük, hogy milyen utat válasszanak, illetve, hogy értelmes életre törekedjenek és így tovább. Az emberek azonban mások. Isten különféle ösztönökkel ruházta fel az embereket, és az igazságot is odaajándékozta, hogy az legyen az életük. Vagyis Istennek vannak az emberektől megkövetelt normái. Az embereknek tehát fontolóra kell venniük ezeket a kérdéseket; csak ez segíti elő azt, hogy elnyerjék az igazságot, hogy az az életük legyen. Ez az emberek felelőssége és kötelezettsége, és persze a joguk is. Ha azonban nem tudod gyakorolni ezt a jogot, vagy nincs meg benned az a képesség, hogy kérdésekről gondolkodj, az azt bizonyítja, hogy a képességed igen gyenge. Az élőlények között az emberek szintjén a gyenge képességgel rendelkezők csoportjába tartozol. Nem tudsz önállóan gondolkodni, és még ha mások el is magyaráznak neked dolgokat, képtelen vagy megérteni. Súlyosabb esetekben ellenállsz, gúnyolsz, kinevetsz, sőt akár kritizálsz másokat. Ha ily mértékben gyenge a képességed, az azt jelenti, hogy egyáltalán nincs is. Ha például egy képesség híján lévő ember olvas egy tapasztalati tanúságtételi cikket, te pedig megkérdezed tőle, hogy jó-e a cikk, ezt mondja: „Elég jó. Minden bekezdés pontosan tagolt, és az írásjelek is többnyire pontosak. Az első bekezdés ismerteti az időpontot és a helyszínt, a második bekezdés a szereplők hátterét, a harmadik bekezdésben elkezdődik a történet menetének elmesélése, majd rátér a tetőpontra és a befejezésre.” Ha azután megkérdezed tőle, hogy melyek a szerző gondolatai és nézőpontjai, ezt kérdezi: „Vannak gondolatok és nézőpontok? Isten szavainak a szerző által idézett részlete a gondolatok és a nézőpontok.” Te megkérdezed: „Relevánsak Isten szavai, amelyeket idézett? Pontosak az általa kifejezni akart gondolatok és nézőpontok?” Az illető azt mondja, nem tudja. Aztán efféle kérdéseket teszel fel: „Eredeti és gyakorlati a szerző által megosztott megértés? Doktrína vagy a valósághoz közelálló dolog az, amit megért? Épít másokat, illetve van értéke számukra? Segítséget nyújt az olvasóknak vagy a hasznukra válik?” Az illető ezek egyikét sem tudja, és nem képes észlelni. Ezt jelenti az, hogy valaki nagyon gyenge képességű. Ha a cikkben foglalt gondolatok és nézőpontok tévedéseiről, és arról beszélgetsz vele, hogy mely részek gyakorlatiasak és melyek nem, azt sem tudja, és nem képes összefüggésbe hozni a cikkel. Vajon ez a képesség hiányát mutatja? (Igen.) Még amikor mások beszélgetnek a fennálló problémákról, ő akkor sem tudja. Hát nem a képesség hiányát mutatja ez? Olyan ez, mint egyes gyülekezetvezetők: amikor gonosz emberek vagy álhívők jelennek meg a gyülekezetben, nem tudják, hogyan kezeljék őket. Miután közlöd velük az igazságalapelveket, nem értik, és arra kérnek, hogy mondj egy példát. Miután példával szolgálsz, még mindig nem tudják, miként kezeljék őket. A következőt mondják: „Kérlek, taníts engem. Pontosan hogyan kellene kezelnem az illetőt? Átlagos gyülekezetbe, B csoportba kellene tennem, vagy ki kellene takarítanom őt? Hogyan kellene beszélgetnem az illetővel? Kérlek, magyarázd el szóról szóra. Felveszem, majd szó szerint követem, hogy kezeljem a helyzetet – így meg tudom csinálni.” Ha ilyenek, mi értelme alapelveket közölni velük? Még akkor sem értenek és nem tudják kezelni az ügyet, amikor példákkal szolgálsz. Az ilyen embereknek egyszerűen nincs felfogóképességük. Végül még mindig azt kérik: „Mondd meg nekem, mit tegyek ezzel az aktuális üggyel, és megteszem.” Te elmondod az illetőnek, hogy hová menjen intézni az ügyet, kinek mit mondjon az elintézéshez, és milyen mértékben kell kezelni az ügyet ahhoz, hogy alaposan megoldottnak tekintsék. Miután befejezed a magyarázatot, úgy tűnik, hogy érti, ám továbbra sem tudja kezelni, neked pedig találnod kell valakit, aki együttműködik vele az elvégzése érdekében. Az ilyen emberek rendkívül lassú észjárásúak és hiányzik belőlük a képesség. Tegyük fel például, hogy táncolni tanuló embereknek azt mondod, hogy egy bizonyos tánc lépései igen jók, és egy videót követve tanulják meg azokat. Pár nap elteltével, amikor megkérdezed, hogy haladtak, néhány lassú észjárású ember majd azt mondja, hogy nem tudja megmondani, mely lépések voltak jók. Bár van tananyaguk, akkor sem tudják megtanulni. Nem tudják, mely mozdulatok jók vagy melyek hasznosak, és nem tudják, miként válasszanak. Végül mit tesznek? Van egy taktikájuk; azt mondják: „Csak válassz ki nekem egy pár tánclépést, hogy megtanuljam, és követni fogom őket – ennyi.” Megvan bennük ez a fortély; bár az alapelveket nem értik, van bennük egy kis ravaszság. Nem épp robothoz hasonlóak? Lehet, van ismeretük és műveltségük, a dolgok értékelésére és megbecsülésére való képesség azonban hiányzik belőlük – ezt jelenti az, hogy valakinek nincs képessége. Nem tudja, miért kellene megtanulnia azt, aminek a megtanulására kéred. Ami azokat a dolgokat illeti, amelyekre azt mondod neki, hogy ne tanulja meg, nem tudja, mi a baj velük, avagy miért nem kellene megtanulnia őket. Még akkor sem érti, miután elmondják neki. Mondjátok meg Nekem, van az ilyen embereknek képességük? (Nincs.) Az arra való képesség hiánya, hogy önállóan tudatában legyen dolgoknak, valamint az arra való képesség hiánya, hogy önállóan felismerje és megkülönböztesse a helyeset a helytelentől – ezt jelenti az, hogy valakinek nincs képessége. Mint a marhák és a lovak – mindig szükségük van valakire, hogy vezesse őket – nos akkor nem eszközök csupán? Ha volna képességed, vajon akkor is szükséged lenne valakire, hogy vezessen? Akkor mire való az agyad? Az agyad haszontalan. Pontosan fogalmazva, nincs képességed. Másokra kell hallgatnod, és vezetniük kell téged – csupán egy eszköz vagy. Az ilyen emberek bármeddig is tanulnak egy bizonyos szakmát vagy bármennyi hozzá kapcsolódó alapelvről is hallanak, akkor sem tudják megérteni, illetve felfogni azokat. Végül nem tudják, miként alkalmazzák vagy valósítsák meg ezeket az alapelveket. Ezek a leggyengébb képességgel rendelkező emberek – azok, akiknek nincs képességük. Egyesek ezt mondják: „Csak azért, mert híján vannak a dolgok értékelésére és megbecsülésére való képességnek, és mindig a te vezetésedet követik a kötelességük végzésében, ne gondold, hogy az azt jelenti, hogy gyenge a képességük. Valójában csak akkor hiányzik belőlük a képesség, amikor az igazság felfogásáról van szó. Amikor a saját érdekeiket érintő ügyekről van szó, mindig mindenre gondolnak, hogy megóvják magukat a veszteségek elszenvedésétől. Ezekben a dolgokban éles eszű – határozottan nem lassú észjárású emberek. A gyülekezetben lassú észjárásúnak tűnnek, ám ha visszatérnének a világba, nem lennének lassú észjárásúak. Azokban a dolgokban, amelyeket élveznek, vannak gondolataik és alkotásaik; talán némi sikerük is lehetne.” Olyan emberek is vannak, akik vakmerő gaztetteket követnek el a gyülekezetben, és mindenki azt mondja, hogy gyenge képességűek, ők maguk azonban nincsenek meggyőződve erről: „Azt mondod, gyenge képességű vagyok, ha azonban a nem hívő világban lennék, tudnék pénzt keresni és megélnék. Még mindig tudnék gyarapodni – nem biztos, hogy rosszabbul teljesítenék másoknál!” A nem hívő világ vajon mindent az igazságalapelvek szerint mér? Isten szavaira hagyatkozik alapzatként? Ha nem, akkor még ha az alkotásaik a nem hívő világban meg is állják a helyüket, az nem bizonyítja azt, hogy van képességük. Egyesek például festenek, és a színek, a kompozíció, a fények, az alakok arányai és a festményeik egyéb aspektusai első pillantásra egészen jónak tűnnek. Amikor azonban Isten házában bizonyos ősi szenteket festenek meg, problémák adódnak. Ezt mondom: „Ennek a festőnek a művei egykor igen jól elkeltek a nem hívők körében, és az emberek megbecsülték őket. De vajon én miért találom olyan esetlennek azt, ahogyan Ábrahámot, Jóbot és Noét ábrázolja? Hogy lehet, hogy ez a három, különböző korszakban élt ember végül úgy fest, mintha mind egy családba tartoznának? Ókori izraeliták voltak, és az arcvonásaik csontszerkezetének ennek a népcsoportnak a jellemzőit kellene tükröznie. Még ha nem ismeri minden egyes alak személyiségét, legalább annyit értenie kellene, hogy milyen az adott etnikum csontszerkezete és vonásai. Bármelyik időszakból való is az általa megfestett személy, ki kell emelni az etnikai sajátosságait, és a haján, az arcvonásain, a szemszínén és az arcformáján keresztül világossá kell tenni azokat.” Mégis hogy lehet az, hogy az általa megfestett, különböző korszakokban élt alakok – annak ellenére, hogy eltérő korúak, mind olyan csontszerkezettel bírnak, amely nem emlékeztet a népcsoportjukéra? Mindegyikük arca szögletes; annyi csak, hogy a fiatalabbaknak kevesebb a ráncuk és sötétebb a hajuk, míg az idősebbeken több a ránc, sötétebb bőrűek és őszebb a hajuk. Ezeknek az alakoknak a vonásai alapvetően mind azonosak: széles, szögletes arc, magas termet és különösen erős testalkat. Azt kérdem: „Miért néz ki egyformán ez az összes alak? Túlságosan hasonlóak és hiányoznak belőlük a megkülönböztető jegyek.” Maga a festő nem veszi észre a problémát. Talán túl sok ilyen művet festett, túlságosan kicsiszolta a technikáját és állandósult a stílusa. Amikor alakokat fest, a férfiaknak szinte mindig ugyanolyan az arcformájuk, és nem tudja megragadni a különböző alakok egyedi arcvonásait. Vajon nem szegényes egy kicsit a dolgok értékelésére és megbecsülésére való képessége? (De igen.) Miután elkészül a festménnyel, nem tudja, hogy az általa ábrázolt arcvonások igazodnak-e az adott népcsoport csontozati jellemzőihez; nem biztos ezekben a jellemzőkben. Mit mondanátok: átlagos vagy gyenge a képessége ezen a területen? (Gyenge.) Ki tudja javítani, miután mások javaslatot tesznek neki? Egyszer tettem neki javaslatot, ám amikor később láttam a művét, az még mindig ugyanolyan volt. Ezen a ponton már nincs mit mondani – a további magyarázat még mindig meghaladná a felfogóképességét.

Amikor az embereknek a dolgok értékelésére és megbecsülésére való képességével kapcsolatos kérdésekről van szó, ezek a különböző szintű képességgel rendelkező emberek megnyilvánulásai. A jó képességű emberek nemcsak megbecsülni tudnak dolgokat, hanem értékelni is tudják őket. Amikor helytálló gondolatokkal és nézőpontokkal találkoznak, a még jobb képességgel rendelkezők népszerűsíteni fogják azokat, valamint megosztják vagy átadják másoknak, amikor pedig nem helytálló gondolatokkal és nézőpontokkal találkoznak, képesek felismerni és helyesbíteni azokat. Az átlagos képességű emberekben van bizonyos képesség a dolgok megbecsülésére, ám híján vannak a dolgok értékelésére való képességnek – gondolati szintű dolgokat nem tudnak felismerni. A gyenge képességű emberek nem értenek gondolati szintű dolgokat, ezért róluk nem mondható el, hogy bármennyire is képesek lennének felismerni dolgokat. A képesség híján lévő emberek egyáltalán nem értik ezeket a dolgokat. Még ha valaki el is magyarázza nekik, akkor sem képesek megérteni, hogy valójában milyen gondolatokról és nézőpontokról van szó. Számukra ez olyan, mintha egy másik bolygóról hallanának egy történetet – abszolút meghaladja a felfogóképességüket. Ezek azok a különböző jellemzők, amelyeket a különféle képességű emberek mutatnak a dolgok értékelésére és megbecsülésére való képesség tekintetében.