Hogyan kell törekedni az igazságra? (6.) Ötödik rész

8. A dolgokra való reagálás képessége

A következőkben a nyolcadik képességet fogjuk megvitatni, amely a dolgokra való reagálás képessége. A dolgokra való reagálás képessége az, ahogyan valaki egy adott dologgal foglalkozik – függetlenül attól, hogy megtörtént-e már ez a dolog, vagy hirtelen következik be, vagy pedig a különféle tényezői változtak meg ennek a dolognak, az, hogy valaki miként foglalkozik ezzel a dologgal, nem más, mint a dolgokra való reagálásának a képessége. Mire utal hát akkor főként a dolgokra való reagálás képessége? Arra utal, hogy képes vagy azonosítani, megítélni, megközelíteni és kezelni egy dolgot. Amikor találkozol valamilyen személlyel, eseménnyel vagy dologgal, milyen természetű? Pozitív dolog vagy negatív dolog? Hogyan kellene egy efféle dologgal szembenézni és kezelni azt? Milyen tanulságokat kell levonni, amikor hirtelen következik be? Mik Isten jó szándékai? Ha ez a fajta dolog kárt tehet a gyülekezeti munkában, akkor hogyan kell azt olyan módon kezelni, ami megfelel az alapelveknek és orvosolja az okozott kár következményeit, biztosítva, hogy az ne ártson többé a gyülekezeti munkának, valamint megakadályozva a negatív hatás súlyosbodását? Ha valamely személlyel, eseménnyel vagy dologgal szembesülve – a tisztánlátás általad felfogott alapelvei, valamint az általad ismert igazságalapelvek alapján – pontosan meg tudod ítélni az ilyen dolgok lényegét és gyökérokát, valamint a kezelésükre vonatkozó alapelveket és tervet, akkor te olyan ember vagy, akiben megvan a dolgokra való reagálás képessége, ami azt is jelenti, hogy jó képességű ember vagy. Ha például hirtelen történik előtted egy dolog, hogyan kell vele szembenézned? Először is, világosan kell látnod, hogy az melyik irányba alakulhat, milyen következménnyel járna, ha tovább súlyosbodna, miben rejlik a bekövetkezésének a gyökéroka, mi a lényege – képesnek kell lenned felismerni és tisztán látni mindezeket a dolgokat. Jellemezd a dolgot a tisztánlátásodat használva, majd azonnal találj egy tervet a kezelésére. Hogyan kell kezelni a dolgot, ki az értelmi szerző, kik a követők, ki az elsődlegesen felelős fél, kinek kell viselnie az elsődleges felelősséget, hogyan kell kezelni a felelős feleket – ezekre mind rá kell jönnöd. Azonkívül, amikor problémákat kezelsz, minimálisra kell csökkentened a veszteségeket, valamint át kell szervezned és ki kell igazítanod a személyzetet. Csakis így lehet haladéktalanul helyrehozni a hibákat, alaposan megoldani a problémákat és orvosolni a helyzetet, lehetővé téve, hogy a helyes, előnyös irányba alakulhassanak a dolgok. Röviden: ha az üggyel kapcsolatos különféle tényezők mindegyikét figyelembe tudod venni, azután pedig helyes módon tudsz foglalkozni vele, helyénvaló és pontos alapelvek szerint kezelve azt, ezt hívják úgy, hogy megvan benned a dolgokra való reagálás képessége, ez pedig azt jelenti, hogy jó képességű vagy. Természetesen a dologra való reagálás ezen módszere és a kezelésének alapelvei olyan következtetések és meghatározások is lehetnek, amelyekre az adott helyzetet ismerő emberekkel való érintkezésen és beszélgetésen, vagy a mindenkivel való együttműködésen és beszélgetésen keresztül jutsz el. Ha azáltal, hogy megnézed a tényleges helyzet lefolyását, majd javaslatot kérsz olyan testvérektől, akik értik ezt a fajta dolgot, képes vagy végül eljutni egy meghatározásra, levonni egy következtetést, megállapítani egy megoldást és megfelelően kezelni a problémát, elvégezve a személyzeti kiigazításokat, jóvá téve azokat a veszteségeket, amelyeket ez a dolog okozott, azután pedig úgy igazítva ki a gyülekezeti munkát, hogy az ne tudjon többé káros irányba alakulni, akkor ezt úgy hívják, hogy rendelkezel a dolgokra való reagálás képességével. Ha tudod a dolgokat ezen a szinten kezelni, akkor téged jó képességűnek lehet tekinteni. Természetesen az, hogy valaki jó képességű, nem azt jelenti, hogy egy dologgal szembesülve képes azt azonnal átlátni, haladéktalan döntéseket hozni és átfogó és helyénvaló módon kezelni azt – ez nem feltétlenül van így. Ahhoz, hogy az emberek kezelni tudják a problémákat, egy folyamatra van szükség; meg kell érteniük a dolog különféle aspektusait ahhoz, hogy át tudják látni a dolgok lényegét. Az emberek húsból és vérből valók, az emberi mivoltuk hatókörén belül teszik a dolgokat, és ehhez egy folyamatra van szükség. Ez nem olyan, mint amikor Isten Lelke munkálkodik – Isten Lelke mindenre kiterjedő módon vizsgálja át az egész földet; Isten mindig meg tudja látni minden dolog és minden probléma lényegét és gyökérokát. Amikor az emberek nem képesek átlátni a dolgok hátterében rejtve meghúzódó dolgokat, akkor könnyű megtéveszteni és elvakítani őket. Pontosan emiatt kell mélységében megvizsgálniuk az embereknek, hogy mi a valódi helyzet a dolgok mögött. Miután megértetted az adott dolog mögött rejlő tényleges helyzetet, ha képes vagy haladéktalanul kezelni a problémákat, megoldani az eltéréseket, helyénvaló módon kiigazítani a közvetlen felelősöket és a munkát végző személyzetet, valamint garantálni a munka normális működését, akkor ez azt bizonyítja, hogy rendelkezel a dolgokra való reagálás képességével. Ha olyankor is képes vagy az alapelvek szerint kezelni a különféle embereket, eseményeket és dolgokat, amikor hirtelen fellépő incidensekkel találkozol, akkor ez különösen azt bizonyítja, hogy jó képességű ember vagy. Azok az emberek, akiknek az esetében átlagos a dolgokra való reagálás képessége, szokásos és gyakori helyzetekkel találkozva, folyamatokat követve és rutinszerűen képesek néhány dolog megtételére, de átlagos eredményeket érnek el – semmilyen áttörést nem érnek el, és nem tesznek jelentős előrelépést. Amint különleges helyzetekkel vagy hirtelen fellépő incidensekkel találkoznak, tanácstalanok és nem képesek kezelni azokat. Némelyek például, amikor az evangéliumot hirdetik, normális körülmények között minden hónapban meg tudnak nyerni néhány embert. Ez átlagos képességet tükröz, és az evangéliumhirdetésük eredményei sem kifejezetten jók, hanem átlagosak. Ha hirtelen adódik egy olyan incidens a gyülekezetben, hogy antikrisztusok vezetik félre az embereket, akkor ezek az evangéliumi munkások összezavarodnak és nem tudják, mitévők legyenek. Leáll az evangelizációs munka, ők pedig nem tudják, hogy folytassák-e a prédikálást vagy várjanak munkarendekre. Nem tudják az evangéliumhirdetés munkájának alapelveit keresni. Isten házának munkarendjeiben gyakran ez hangzik el: „Az evangelizációs munka soha, semmilyen körülmények között nem állhat le.” Ők azonban abbahagyják az evangelizációs munkát, ha csak egyetlen olyan esettel is találkoznak, amikor antikrisztusok vezetik félre az embereket. Hűségesen végzik vajon a kötelességüket? Nem, hanem elmaradnak ettől az elvárástól. Alávetik magukat Isten vezényléseinek és intézkedéseinek? Nem, ők ettől az elvárástól is elmaradnak. Amikor vakmerő gaztetteket elkövető és bomlasztásokat és zavarásokat okozó antikrisztusokkal vagy hamis vezetőkkel találkoznak, összezavarodnak. Nem tudják, hogy meg kell kérdezniük azoktól, akik értik az igazságot, hogy miként kellene kezelniük ezt a dolgot, amellyel találkoztak, Isten szavaiban pedig még kevésbé tudnak gyakorlási alapelveket és gyakorlási utat keresni. Hiányzik belőlük a dolgokra való reagálás képessége. Amikor egyes gyülekezetvezetők azt látják, hogy egy antikrisztus téveszméket terjeszt, hogy félrevezesse az embereket, nem tudják, hogyan beszéljenek az igazságról a téveszmék megcáfolása végett. Nem tudják, mit tegyenek azon kívül, hogy így imádkoznak: „Ó, Istenem, kérlek kötözd meg a Sátánt, kérlek, zárd be a Sátán száját és akadályozd meg, hogy téveszméket terjesszen az emberek félrevezetése céljából! Kérlek, mentsd meg azokat a tudatlan és ostoba embereket, és ne engedd, hogy továbbra is félrevezesse őket az antikrisztus! Ó, Istenem, kérlek, hozd vissza őket!” Az igazság keresése nélkül az imádkozás önmagában megoldhatja vajon a problémát? Ha az emberek nem működnek együtt és nem végzik a kötelességüket, akkor hasztalan. Sok minden van, amit meg kell tenniük az embereknek. Először is, meg kell nézniük, hogy miféle háttere van ennek az antikrisztusnak, milyen tulajdonságokat mutat, és mire hagyatkozik az emberek félrevezetése érdekében; azt is látniuk kell, hogy vannak-e a félrevezetettek között jó képességű emberek, akik el tudják fogadni az igazságot, és sietve helyre kell állítaniuk őket. Ezt a munkát kell elsőként elvégezni. Ám ezek a gyülekezetvezetők nem tudják ezt, és nem tudnak így dolgozni. Egyszerűen csak összezavarodnak, és idegességükben toporzékolnak. Egyes haszontalanok még sírnak is idegességükben. Mi haszna a sírásnak? Helyre tudja állítani a sírás azokat, akik félre lettek vezetve? A sírás nem munkavégzés, és azt sem mutatja, hogy terhet viselsz. A sírás a kompetencia hiányának megnyilvánulása. Amikor képességgel bíró emberek találkoznak ilyen dolgokkal, akkor először is lenyugszanak. Miután imádkoztak, kerestek, elemeztek és ítéltek, majd pedig beszélgettek, végül döntést hoznak. A szegényes képességű emberek ilyen dolgokkal találkozva tanácstalanok: nem tudnak imádkozni és keresni, és azt sem tudják, hogyan találjanak néhány olyan embert, akik értik az igazságot, hogy beszélgessenek velük; egyszerűen csak passzívan várnak. Ez hátráltatja leginkább a dolgokat. Te nem ismersz megoldást, de mások talán igen – miért ne keresnél másokat, hogy segítséget kérj tőlük? Az okos emberek még várakozás közben sem felejtik el végezni a saját kötelességüket és eleget tenni a saját felelősségüknek. Ez a kötelességvégzés és ez a felelősségnek való elégtétel proaktív, nem pedig passzív. Nem várakozás arra, hogy Isten majd parancsokat ad vagy személyesen cselekszik a helyzet megváltoztatása érdekében. Azt jelenti inkább, hogy az ember minden erőfeszítést megtesz azok helyreállításáért, akiket a várakozás ideje alatt helyre lehet állítani. Ami azokat illeti, akiket nem lehet helyreállítani – amilyenek például a zavaros fejű ostobák, a gonosz szellemektől megszállottak és azok az álhívők, akik csak azért hisznek Istenben, hogy semmiből ne maradjanak ki és hogy kapjanak étkezési jegyet – velük nem kell foglalkozni. Azok számára, akik nem lettek elvakítva, gyorsan gondoskodni kell valakiről, aki beszél nekik az igazságról és beszélget velük az antikrisztus felismeréséről. Ez a helyzet kezelésére vonatkozó terv, nem igaz? Ez egy válaszintézkedés. A szegényes képességű embereknek nincsenek ilyen válaszintézkedéseik; ők csak sírni és panaszkodni tudnak. Ilyen az, amikor valakiben nincs meg a dolgokra való reagálás képessége. Ha valaki szokványos helyzetekben képes normálisan végezni a munkát, de amint különleges helyzetekkel találkozik, megdöbben és tanácstalan lesz, akkor az ilyen embernek legfeljebb csak átlagos a dolgokra való reagálás képessége. Ha valaki még a szokványos helyzeteket sem tudja kezelni, az ilyen emberben nincs meg a dolgokra való reagálás képessége. Ha például elküldik egy gyülekezethez, hogy szervezze meg egy gyülekezetvezető megválasztását, nem tudja, hogy miféle embert kellene megválasztani, vagy hogy miként kell összehívni az embereket és megszervezni a választást. Még az alapvető választási eljárásokat sem érti. Ráadásul olyanok is vannak a gyülekezetben, akiknek súlyosan romlott beállítottságaik vannak – akik a bántalmazók, garázdák és gazemberek kategóriájába tartoznak –, és ezek az emberek megragadják az alkalmat, hogy akadályozzák a választást. Azok, akikben nincs meg a dolgokra való reagálás képessége, az ilyen helyzeteket még kevésbé képesek kezelni, ők egyszerűen foglyul esnek és megadják magukat. Végül csak ezt tudják mondani a testvéreknek: „Válasszatok ti magatok! Mi majd elfogadjuk, bárkit is válasszatok.” Miféle teremtmények ezek? Hát nem semmirekellők? Ilyen az, amikor valakiben nincs meg a dolgokra való reagálás képessége. Azok az emberek, akikben nincs meg a dolgokra való reagálás képessége, a munkaképességnek is híján vannak. Amikor történik valami – akár normális helyzetekben, akár különleges helyzetekben –, ők összeomlanak és meghátrálnak; amikor történik valami, ők tanácstalanok és sírva fakadnak. Amikor semmi sem történik, tudnak néhány szót és doktrínát szólni, de ha történik valami és őket kérik fel egy probléma kezelésére, nem tudják megtenni. Amikor például egyesek felületesen végzik a kötelességüket, azok, akikben nincs meg a dolgokra való reagálás képessége, csak megbeszélni tudják ezt velük, mondván: „Kérlek, ne légy felületes! Kérlek, végezd jól a kötelességedet!” Megoldhatja ez vajon azoknak az illetőknek a problémáját? Beszélgetniük kellene velük a felületesség problémájáról. Ha azok az emberek nem értik az igazságot és nem képesek felismerni a problémájukat, akkor beszélgetniük kellene velük az igazságról. Ha annak ellenére cselekszenek így, hogy tudják, hogy ez helytelen, akkor boncolgatniuk kellene és meg kellene metszeniük őket. Ha ez valamilyen más probléma miatt van, akkor azon probléma alapján kellene beszélgetniük. A felmerült probléma alapján kellene meghatározniuk egy megfelelő eljárást, azután pedig aszerint cselekedni. Ha nem tudod ezt megtenni, akkor híján vagy a dolgokra való reagálás képességének. Érted ezt? (Igen.) Ha bármiféle dologgal találkozva nincs rá megoldásod, nem tudod, hogyan foglalkozz vele, és nincsenek alapelveid a kezelésére, akkor nincs meg benned a dolgokra való reagálás képessége. Hát nem az ilyen emberekben a legszegényesebb a dolgokra való reagálás képessége? (De igen.)

Azok, akik a legjobbak a dolgokra való reagálás képessége terén, olyan emberek, akik különleges dolgokkal vagy hirtelen helyzetekkel találkozva képesek azokat haladéktalanul megítélni és azonosítani, majd viszonylag helyénvaló terveket kitalálni a kezelésükre. Azok, akik esetében átlagos a dolgokra való reagálás képessége, a szokványos, rutinjellegű dolgokat képesek kezelni, amikor ilyenekkel találkoznak. Képesek folyamatokat követve dolgozni a helyzet fenntartása és kezelése vagy a személyzet kiigazítása és lecserélése érdekében – az efféle munkát rendben el tudják végezni. Ám amikor hirtelen előálló helyzetekkel találkoznak, azokat nem tudják kezelni. Még ha közlik is velük az alapelveket, nem tudják alkalmazni azokat; még ha hatalmat ruháznak is rájuk és felkérik őket a dolog kezelésére, akkor is képtelenek azt megtenni. Ilyen az, amikor valakinél átlagos a dolgokra való reagálás képessége. Azok, akiknél szegényes a dolgokra való reagálás képessége, még a rutinjellegű dolgokat sem kezelik jól. Csak azt tudják, hogy miként kell doktrínákat szólni és előírásokhoz ragaszkodni, végül pedig egyáltalán nincs megoldva a probléma gyökéroka. Ha egy antikrisztus zavarásokat okoz és félrevezeti az embereket, az már elég ahhoz, hogy ők feladják az evangélium hirdetését; az is elég ahhoz, hogy abbahagyják az evangelizációs munkát, ha egy hamis vezető képtelenségeket beszél. Isten akaratát követik vajon ezek az emberek? Nem, elmaradnak ettől az elvárástól. Az ilyen emberek esetében túlságosan szegényes a dolgokra való reagálás képessége. Bármilyen helyzet adódjék is, azok, akiknél szegényes a dolgokra való reagálás képessége, nem tudják azt kezelni. Ha például tűz üt ki egy teremben, ők pánikba esnek és gyorsan tűzoltókészülék után néznek. Miután megtalálták a tűzoltókészüléket, nem tudják, hogyan kell használni, és meg kell keresniük a használati útmutatót. Emiatt aztán tovább terjed a tűz. Ez azért történik meg, mert nem tudják, hogyan használják a tűzoltókészüléket és ezáltal késleltetik a dolgokat, valamint azért is, mert nincs meg bennük a dolgokra való reagálás képessége. Még egy olyan sürgető helyzetre sem képesek reagálni, amilyen egy tűz; ez a dolgokra való reagálás képességének a hiánya. Hogy egy másik példát mondjak: ha egy gyerek félrenyel evés közben, s így nem kap levegőt és fennakad a szeme, ezek az emberek pánikba esnek. Nem tudják, hogy kórházba vigyék-e a gyereket vagy sem, és azt sem tudják, hogy adjanak-e neki vizet vagy ne. Annyira aggódnak, hogy elönti őket az izzadság és kivörösödik az arcuk, de egyszerűen nem tudják, mit tegyenek. Egy idő elteltével köhög néhányat a gyerek és végre újra kap levegőt. Ők nagyon sokáig pánikoltak, de nem volt megoldásuk a probléma kezelésére. Még jó, hogy szerencséje volt a gyereknek; máskülönben az ő gondjaikra bízva meghalt volna. A szegényes képességű embereknek egyáltalán semmilyen képességük nincs, és semmit sem tudnak jól csinálni. Az a néhány doktrína, amelyet értenek, előírás és szlogen csupán, semmi több. Legyen bár szó tipikus helyzetekről vagy különleges helyzetekről, mindkettőt egyformán képtelenek kezelni vagy foglalkozni velük. Éppen ezért, ami a dolgokra való reagálás képességét illeti, az ilyen emberek annak még inkább teljes mértékben a híján vannak – egyáltalán nem rendelkeznek vele. Bármilyen helyzettel találkozzanak is, nem tudnak reagálni rá vagy kezelni azt – nem képesek megérteni ezeket a dolgokat. Azt gondolják, elég annyi, ha képesek néhány szót és doktrínát szólni, valamint néhány szlogent hangoztatni, és az azt jelenti, hogy van tőkéjük, valamint beteljesedett az életük. Valójában olyankor, amikor történik valami, az általuk ismert doktrínák egyáltalán semmi célt nem szolgálnak. Ők azonban még így sem ismerik fel, hogy ez szegényes képességet tükröz – annyira szegényes a képességük, de ők maguk nincsenek ennek tudatában. Hát nem rendkívül szegényes képességre vall ez? (De igen.) Hát nem ostobák az ilyen emberek? (De igen.) Az ostoba embereknek nincs ki mind a négy kerekük. Mire utal az a kifejezés, hogy „nincs ki mind a négy kerekük”? Azt jelenti, hogy nem számít, hány doktrínát értenek vagy mennyi előírást tudnak követni, amikor történik valami, ezen előírások vagy doktrínák egyike sem tudja megoldani a tényleges problémát. Ők azonban még mindig nem képesek ezt felfogni, és ezt gondolják: „Miért hatástalanok ezek a doktrínák és előírások?” Akárhogy törik is a fejüket, semmi haszna – akárhogy töprengenek is, nem tudnak rájönni, hogy miként kezeljék vagy oldják meg a problémát. Egyesek, amikor antikrisztusokkal kapcsolatos incidenseket kezelnek, nem azokat mentik meg először, akiket az antikrisztusok félrevezettek, és nem is azokat támogatják, akik az antikrisztusok félrevezetése folytán negatívvá váltak és többé már nem hajlandóak összejövetelekre járni. Mit tesznek először? Nagy összejöveteleket tartanak, ahol arról beszélnek, hogy mik az antikrisztusok megnyilvánulásai, miféle emberek az antikrisztusok, milyen különbségek vannak az antikrisztusok és az antikrisztusi beállítottságú emberek között, pontosan hogyan lehet felismerni az antikrisztusokat, pontosan hogyan lehet felismerni az antikrisztusi beállítottságú embereket – mire befejezik a beszédet mindezekről, azok közül, akiket félrevezettek az antikrisztusok, némelyek már régen elhagyták a gyülekezetet, a negatívak és gyengék közül pedig némelyek már nem is járnak összejövetelekre. Elszalasztották a legjobb időt ezeknek az embereknek a megmentésére, amivel igazán nagy kárt okoztak nekik! Összegezve: a szegényes képességűeknek a dolgokra való reagálás képessége terén is van egy nagy hibájuk – teljességgel híján vannak ennek a képességnek. Ne azt nézd, hogy normális körülmények között mennyire ékesszóló valaki, vagy milyen jól tud szavakat és doktrínákat szólni, valamint teológiáról beszélni – figyeld csak meg, hogy amikor tényleges helyzetekkel találkozik, képes-e problémákat kezelni; különösen azt figyeld meg, hogy amikor hirtelen merülnek fel incidensek, megvan-e benne az ítélethozatalra való képesség és a dolgok azonosítására való képesség, és hogy vannak-e tervei a problémák kezelésére és megoldására. Ha igen, akkor az azt bizonyítja, hogy olyasvalaki, akinek van saját véleménye és tudja, hogy miként kell a dolgokon elgondolkodni. Ám ha hiányzik belőle a dolgok azonosítására való képesség és az ítélethozatalra való képesség, és amikor történik valami, pánikba esik és aggódik, valamint csak arra képes, hogy hangzatos doktrínákat szóljon és szlogeneket hangoztasson, akkor az ilyen ember nem tud problémákat megoldani és haszontalan. Nem számít, hogy mennyi nehézsége, problémája vagy hibája van valakinek, egy ilyen ember ugyanazokkal az elméletekkel magyarázza azokat és foglalkozik velük, és egyre csak így beszélget az illetővel, de a problémákat sosem képes megoldani – ilyen az, amikor valakiből teljességgel hiányzik a dolgokra való reagálás képessége. A problémakezelésre való képtelenség pontosan a dolgokra való reagálás képességének a hiánya. Akikben nincs meg a dolgokra való reagálás képessége, azok képesség nélkül valók. Hétköznapi nyelven szólva: ostobák, idióták és gyengeelméjűek. Nem számít, hány doktrínát tudnak szólni, hasztalan – azok egyszerűen nem hasznosíthatók. Ezzel véget ért a beszélgetésünk a nyolcadik képességről, amely a dolgokra való reagálás képessége.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren