4. A dolgok elfogadására való képesség

Mi a negyedik képesség? A dolgok elfogadására való képesség. A dolgok elfogadására való képesség néhány tekintetben különbözik a dolgok megértésére való képességtől és a felfogóképességtől. A dolgok elfogadására való képesség azt foglalja magában, hogy amikor új dolgok jelennek meg, képes vagy-e felismerni, hogy azok pozitívak-e vagy negatívak, és hogy milyen előny vagy kár származik belőlük az életedre, a munkádra és a túlélésedre nézve, valamint azt is, hogy miként szemléled, hogyan kezeled és hogyan alkalmazod őket. Ha jó képességű vagy, akkor új dolgok megjelenésekor különösen érzékeny és különösen fogékony leszel. Miután gyorsan információhoz jutottál valamilyen új dologgal kapcsolatban, képes leszel azonosítani, hogy milyen előnyük vagy káruk származik belőle az embereknek, vagy hogy milyen hátrányai vannak. Ha előnyös egy bizonyos probléma szempontjából a való életedben, akkor azonnal alkalmazni tudod az erősségeit; ha káros, akkor el tudod kerülni mindazt a kárt vagy hátrányt, amelyet az emberekre nézve jelent. Vagyis van benned egy bizonyos fokú elfogadás az új dolgok irányában, és gyorsan át tudod látni azokat az új dolgokat, amelyek negatívak, károsak az emberekre nézve és hátrányokkal járnak – ezt jelenti a dolgok elfogadására való képesség. Ebben rejlik a különbség a dolgok elfogadására való képesség, valamint a dolgok megértésére való képesség és a felfogóképesség között. A dolgok elfogadására való képesség főként arra utal, hogy egy illető érzékeny az új dolgokra és képes felismerni őket. Ha gyorsan felismered az új dolgokat, ha képes vagy gyorsan elfogadni az erősségeiket és előnyeiket és a való életre alkalmazni azokat, az életed és munkád szolgálatába állítva őket, azután pedig elengedni vagy kiiktatni azokat a régi dolgokat, amelyeknek ezek az új dolgok a helyükbe léptek, az azt jelenti, hogy birtokában vagy a dolgok elfogadására való képességnek és jó képességű ember vagy. Ezután következnek az átlagos képességű emberek. Az ilyen emberek kimondottan lassan tudnak elfogadni néhány új dolgot, amelyek már a régi dolgok helyébe léptek, és hasonlóképpen az új véleményeket és új technológiákat is. Mire utal a „lassan” szó? Arra a tényre utal, hogy csak akkor tudnak elfogadni egy új dolgot, amikor az már elterjedt, rendkívül széles körben használt, a megnevezése pedig nagyon közismert lett. Nem tudják észlelni az új dolgokat és nem tudják felismerni, hogy azok pozitív dolgok-e vagy negatívak. Még amikor pozitív új dolgok jelennek meg, azok felé is ellenállással és megvetéssel vannak a szívükben; mindig megvannak a saját elképzeléseik és a saját hozzáállásaik, és folyton világi trendekhez igazodnak, az új dolgokkal szemben pedig elzárkózóak, nem elfogadóak, hanem elutasítják őket. Csak akkor kezdenek elfogadni és alkalmazni egy új dolgot, amikor az már széles körben elterjedt, amikor sokan megtapasztalták és felismerték már az előnyeit, és amikor már profitáltak belőle az emberek. Ilyen az, amikor átlagos képességű valaki. Az ilyen emberek nagyon passzívan fogadják el az új dolgokat; ez nem aktív elfogadás. Ez egyrészt azért van, mert nincs bennük érzékenység az új dolgok iránt; érzéketlenek, maradiak és elzárkózóak. Másrészt azért is van így, mert bizonyos elképzeléseik és véleményeik vannak az új dolgokról, megvető és lenéző hozzáállást tanúsítva irántuk. Ennek az a szubjektív oka, hogy átlagos képességűek, és átlagos a dolgok elfogadására való képességük, amitől nagyon érzéketlenek lesznek; amikor új dolgok jelennek meg előttük, nincs meg bennük az aktív elfogadásukhoz szükséges tudatosság, érzés és hozzáállás. Azonkívül természetüknél fogva különösen maradiak, és különösen érzéketlenek és nehéz felfogásúak. E két okból eredően lassan fogadják el az új dolgokat. Csak akkor fogadnak el lassan a szívükben, majd kezdenek használni egy dolgot, amikor már sokan használják azt és beszélnek arról, hogy mik az előnyei, mi miatt kényelmes, milyen hatással van az emberekre, milyen előnyökre tehetnek szert általa az emberek, és amikor már mindezt a saját szemükkel látták – valamint azt is, ahogy a körülöttük lévő emberek valamely mértékig már személyesen megtapasztalták azt. Milyen képességre utal ez? Az ilyen embereknek átlagos a dolgok elfogadására való képessége. Ha valakinek átlagos a dolgok elfogadására való képessége, az azt jelenti, hogy átlagos képességű. Egyes testvérek például az evangélium prédikálása vagy valamilyen szakmai munka végzése közben elsőként próbálnak ki és alkalmaznak egy új módszert vagy szakmai technikát. Hamar megérzik, hogy nagyon jó ezt a szakmai technikát használni, mivel így elég eredményesen tudják végezni a kötelességüket, és a hatékonyságuk is javul. Ezután haladéktalanul népszerűsíteni kezdik ezt az új technikát vagy módszert, arra biztatva más testvéreket, hogy tanulják meg és alkalmazzák. A jó képességű emberek ügyesen keresnek új technikákat és módszereket a kötelességük végzése során. Nagyon gyorsan képesek egy új dolgot világosan észlelni és pontosan felmérni, valamint megragadni ezt az alkalmat, teljesen elfogadni egy új technikát vagy módszert, illetve alkalmazni azt a való életben a munka terén. Folyamatosan képesek következtetéseket levonni azzal kapcsolatban, hogy melyek ennek az új dolognak az erősségei és a gyengeségei, és hogy milyen eredményeket tud elérni, azután pedig képesek kiigazításokat végezni. A felfedezés időszaka alatt fokozatosan felfogják, hogy ennek a szakmai technikának vagy információnak mely aspektusai alkalmazhatók a gyülekezeti munkában, és melyek nem. Azután Isten házának az alapelvei és követelményei szerint fokozatosan fejlesztik ezt az új dolgot a munkájuk terén. Minél jobban fejlesztik ezt az új dolgot, az annál jobbá válik, mígnem végül gyümölcsöt terem. Ez a jó képesség megnyilvánulása. Némelyek azonban még mindig mereven ragaszkodnak az eredeti módszerhez az evangélium prédikálása során, egyénileg vagy párban prédikálva egy személynek, vagy puszta számokra hagyatkozva. Érzéketlenek és nehéz felfogásúak, és lassan fogadják el a fejlettebb módszert. Habár szóban elismerik, hogy a fejlett módszer elég jól hangzik és kivitelezhető, a szívükben állandóan kétségeik vannak. Attól félnek, hogy ha alkalmazzák ezt a módszert, akkor az gyenge eredményekkel fog járni, így nem merik megpróbálni. Mások győzködik őket, ezt mondván: „Nem szükséges aggódnod mindezek miatt. Mi már kipróbáltuk; különösen jó eredményekkel jár, ha így gyakorlunk.” Ők azonban még mindig nem merik megpróbálni, és továbbra is ragaszkodnak az eredeti módszerhez. Csak akkor döntenek úgy vonakodva, hogy adnak egy esélyt az új evangelizációs módszernek, amikor már sokan használják, minden hónapban több embert megnyerve és növelve a hatékonyságot, de még ekkor is csak kis lépéseket tesznek, és nem merik teljes egészében megváltoztatni a terveiket és stratégiáikat. Ilyen az, amikor valaki túlságosan lassan fogad el új dolgokat; ilyen az, amikor valaki átlagos képességű. A gyenge képességű embereknek még rosszabb a dolgok elfogadására való képességük. Nem tudnak világosan észlelni egy új dolgot, nem tudják azt megítélni, és nem tudják, hogyan kezeljék. Ellenállók a szívükben, azt gondolván, hogy az Istenben hívő embereknek nem kellene új dolgokat elfogadniuk, és nem kellene új információkat és új technológiákat elfogadniuk. Látod, ők meglehetősen elzárkózóak. Bizonyos felekezetekből való emberek mind a mai napig nem használnak elektromosságot, nem néznek tévét és nem használnak számítógépeket vagy bármi más elektronikai eszközt. Amikor elmennek otthonról, nem használják a modern közlekedési eszközöket; még csak nem is kerékpároznak. Akkor mivel közlekednek? Ökrös szekérrel és lovas kocsival, és felverik a port menet közben. Némelyek ezt kérdezik tőlük: „Miért nem kerékpározol vagy mész autóval?” Ők ezt mondják: „Ezek ember alkotta dolgok. Attól tartunk, Istennek nem tetszene, ha ezeket használnánk.” Ez a dolgok elfogadására való gyenge képesség. Azok az emberek, akiknek gyenge a dolgok elfogadására való képességük, sok mindent helytelenül szemlélnek. Megrekednek a régi módszereiknél, ragaszkodnak a saját nézőpontjaikhoz, és minden új dolognak ellenállnak. Az, hogy ellenállnak, már önmagában is egy gondolkodásbeli és elmebeli probléma. Mire utal, ha valakinek ilyen problémája van? Konzervatív módon fogalmazva: ez azt mutatja, hogy az ilyen emberek túlságosan átlagos képességűek. Ha állandóan képtelenek az új dolgok elfogadására, akkor szegényes képességűek és merev gondolkodásúak. Úgy hiszik, hogy Isten munkájában nincs változás; ha Isten egyszer kimondott valamilyen szavakat, akkor Isten örökké csak ugyanazokat a szavakat fogja mondani, és bármilyen munkát is végzett el Isten, Isten örökké csak ugyanazt a munkát fogja végezni. Ami ezt az emberiséget és ezt a kort illeti, úgy hiszik, hogy amit először láttak és megtapasztaltak, az örökre változatlan marad és mindig is úgy lesz. 20-30 évvel ezelőtt például az embereknek egy bizonyos fajta elképzelésük volt arról, amit a ruházkodással kapcsolatban értettek. Úgy hitték, hogy a pamutból készült anyagok teljesen természetesek, és hogy mindenféle pamut textília jó; akár pamuttal bélelt kabátokról, akár pólókról vagy alsóneműkről volt szó, ha pamutból készültek, az jobb volt, mint a műszál. Az emberek szilárdan kitartottak e hiedelem mellett. 20-30 évvel később azonban már fejlettebb a textilipar, sokféle, a pamuthoz hasonló anyag megjelent, különféle műszálas ruhaneműkkel együtt. Sok olyan anyag van, amelyik jobb, mint a pamutanyagok; légáteresztőbbek, gyorsabban elvezetik a hőt, gyorsabban felszívják a nedvességet, és nem deformálódnak, nem mennek össze és nem fakulnak ki, akárhogy mossák is őket. Azonkívül kimondottan kényelmes és könnyed viseletet biztosítanak anélkül, hogy bármennyire is ártanának a bőrnek. Egyesek azonban még mindig nem tudják elfogadni a műszálas anyagokat. Még mindig azt hiszik, hogy csak a pamut textíliák jók, mivel a gyapot a földön terem, Isten teremtette és természetes, míg a műszálas anyagokat ember alkotta. Nem képesek felismerni, hogy habár a gyapotot Isten készítette és az a legjobb, a talaj szennyezetté vált, és a gyapotot megfertőző gyapottok-bagolylepkék nemzedékről nemzedékre erősebbé válnak. A hagyományos rovarirtók nem tudják megoldani a problémát. Így aztán végül speciális fertőtlenítő kezeléseknek kell alávetni a pamutot, hogy ne okozzon viszketést a viselése. Ha jól kezelik a pamutot, magas lesz a ruhák ára, ami szükségszerűen rendkívül drága eladási árat eredményez. Ha nem kezelik jól, akkor pedig nem olyan jó, mint műszálas ruhákat viselni. Látjátok, a műszálas ruhák napjainkban különösen jó minőségűek; sok profi sportoló hordja őket, és a visszajelzések mind elég pozitívak. Némelyek azonban ennek hallatán még mindig nem fogadják el a műszálat, és továbbra is az a meggyőződésük, hogy a pamut textíliák jobbak. Hát nem tudatlanok és makacsok az ilyen emberek? (De igen.) Ez a tudatlanság és makacsság az emberi mivoltukat érintő probléma. Milyen hát a képességük? (Nem jó a képességük.) Amikor egy új dolog jelenik meg valaki előtt, a képességétől függ, hogy milyen hozzáállást tanúsítva ítéli meg, hogy az helytálló-e vagy nem helytálló – majd dönt az elfogadása vagy az elutasítása mellett. Ha az emberek többsége helytállónak tartja azt az új dolgot, az illető pedig követi a tömeget és passzívan elfogadja, akkor a legjobb esetben is csak átlagos képességű. Ha nem tudja megítélni egy új dologról, hogy helytálló-e vagy nem helytálló, hogy hasznos-e az emberek számára, hogy mik az erősségei és a hátrányai a régi dolgokhoz képest, amelyekben azelőtt szilárdan hitt, és képtelen felismerni és megállapítani az új és a régi dolgok közti különbségeket – ha semmit sem tud megítélni ebből, akkor az azt bizonyítja, hogy nincs meg benne az új dolgok elfogadására való képesség, azaz nincs felfogóképessége. Az ilyen emberek szegényes képességűek. Kezdetben, amikor megjelenik valami új, nem rendelkeznek egy bizonyos mértékű észlelőképességgel. Amikor hallanak erről a dologról, arra sincs meg a képességük, hogy bármennyire is elfogadják. Végül, még ha vonakodva el is fogadják az új dolgot, csak mások segítségével és rábeszélésére teszik, akiknek azonban, ahhoz, hogy ők el tudják fogadni az új dolgot, össze is kell vetniük annak előnyeit és erősségeit a régi dolgokkal, hogy ezek az emberek a saját szemükkel láthassák, hogy egyértelmű különbségek vannak az új dolog és a régi dolgok között, és hogy az új dolog nyilvánvalóan felsőbb rendű a régi dolgoknál. A szívükben azonban még mindig nem képesek tisztán látni ezek az emberek, hogy sok másik új dologban mi a jó, és még mindig úgy érzik, hogy a régi dolgok a jók és azokhoz kell ragaszkodni. Csakis olyan körülmények között fogadják el – vonakodva és passzívan – az új dolgokat, ahol nincs más választásuk. Ezek az emberek szegényes képességűek. Egy átlagos képességű személy olyasvalaki, aki – egy kevés rávezetés segítségével – azonnal megért mindent, és felismeri, hogy korábban eltorzultan, elavult módon szemlélte a dolgokat. Ilyen az, amikor valaki átlagos képességű. Egy szegényes képességű illetőnek ezzel szemben ismételt rávezetésekre és ösztönzésekre, valamint mindenki részéről együttes meggyőzésre van szüksége – emellett pedig néhány olyan tényre és konkrét példára is, amelyekből látszik, hogy miként válik az emberek előnyére ez az új dolog a széleskörű elfogadását követően –, és csak ezután fogja azt vonakodva elfogadni és használni. Titokban azonban még mindig a régi dolgot választja. Ez egy nagyon szegényes képességű személy. Ha valakinek szegényes a képessége, az azt jelenti, hogy rendre nem ismeri fel azokat a pozitív hatásokat, amelyeket az új dolgok megjelenése gyakorol az emberekre, és nem képes megtalálni a különbségeket a régi és az új dolgok között, valamint rendre nem ismeri fel és nem fedezi fel az új dolgokban rejlő előnyöket és haladást, illetve a régi dolgok hátrányait és elmaradottságát, továbbá azt is jelenti, hogy mindig a régi gondolataihoz és nézeteihez ragaszkodik; ennélfogva nagyon szegényes a dolgok elfogadására való képessége. Azok az emberek, akiknek szegényes a dolgok elfogadására való képességük, szegényes képességűek. A szegényes képességű emberek nem képesek ellátni a problémák lényegéig vagy gyökeréig, akárhogy magyarázod is nekik a dolgokat. Az emberek azon részéről, akik a legszegényesebb képességűek, még csak azt sem lehet elmondani, hogy bármi képességük lenne a dolgok elfogadására – amikor új dolgokkal szembesülnek, nem az a kérdés, hogy szubjektíven hajlandóak-e megtanulni és elfogadni őket; inkább az a probléma, hogy mindennemű észlelésnek híján vannak ezeket az új dolgokat illetően. Legyen bár szó a való életről vagy a kötelességvégzés területéről, nem számít, hogy milyen új dolgok jelennek meg, hogy mely dolgok haladnak előre vagy mely dolgok fejlődnek, ők egyáltalán nem észlelik azokat és nincsenek a tudatukban. Vajon azért nem tudnak ezekről a dolgokról, mert nem olvassák a híreket vagy az újságokat? Nem, hanem azért nem, mert egyszerűen hiányzik a képességükből a dolgok elfogadására való képesség. Olyan, mintha nem lennének észlelő adottságaik. Bármely új dolog megjelenését tekintve érzéketlenek, nehéz felfogásúak és nem képesek az észlelésükre. Még ha nyüzsgő városban laknak is, olyan, mintha egy távoli hegyi faluban élnének. Egyáltalán nem tudnak semmilyen nagyobb vagy kisebb eseményről, amely az emberek életében történik. Következésképpen az ő életükben nincsenek olyan új dolgok, amelyek befolyásolhatnák az étkezésüket, öltözködésüket, lakhatásukat vagy közlekedésüket. Épp olyanok, mint az állatok. A gondolatvilágukban rejlő dolgok az életterükön belüli dolgok kicsiny körére korlátozódnak, azokra a dolgokra, amelyeket azóta ismernek, amikor megtanulták, hogy miként szemléljék a világban lévő különféle dolgokat. Ezen túlmenően a külvilágból egyáltalán semmi nincs semmilyen kihatással rájuk és semmi nem érdekli őket. Miféle emberek ezek? Gyengeelméjűek talán? (Igen.) Természetesen itt most a mindennapi élet nagyon kicsiny, triviális aspektusairól beszélünk; nem országos ügyekre vagy jelentősebb, globális hírekre utalunk. Még egy nagyon apró új dolog megjelenéséről sem tudnak, és egyáltalán semmilyen fokú elfogadást nem mutatnak. Ez az „elfogadás” arra utal, hogy egy új dolog megjelenése miként változtatja meg a gondolataikat és a nézeteiket, hogyan javít valamit az életükön – beleértve az életvitelüket, az élettel kapcsolatos alapvető tudásukat, és így tovább –, és miként vezet valamilyen javuláshoz és fejlődéshez az életben adódó problémák kezelésére való képességük terén. Azok az emberek, akiknek semmi képességük nincs a dolgok elfogadására, mindig a rutinszerű, eredeti életmódjukat tartják fenn. A múltban például gyakran mondták azt az emberek, hogy jó dolog spenóttal főzni a tofut, mivel vas és kalcium is van benne, és van aki úgy nőtt fel, hogy így ette. Később egyesek azt mondták, hogy az élelmiszerkutatók felfedezése szerint a spenót oxálsavat tartalmaz, és ha valaki hosszú időn át eszi tofuval, az könnyen kövek kialakulásához vezethet a testében. Ez az illető ezt gondolja ennek hallatán: „Mi az az oxálsav? Ki látott már valaha oxálsavat a spenótban? Én sok éve eszem már, és semmi sem történt. Továbbra is enni fogom!” Ő ezt nem fogadja el. Ez olyasvalaki, akiben egyáltalán semmilyen fokú elfogadás nincs az új dolgok vagy új nézőpontok iránt. Azok az emberek ezzel szemben, akikben megvan a dolgok elfogadására való képesség, ha egyszer meggyőződnek róla, hogy a spenót oxálsavat tartalmaz, el fognak gondolkodni azon, hogy miként távolítsák el az oxálsavat, és miután jobban utánajártak a dolognak, rájönnek, hogy forró vízben történő blansírozással eltávolítható a spenótból az oxálsav. Azok, akikben megvan a képesség a dolgok elfogadására, ha új információt hallanak, tájékozódás útján tisztán látják, hogy igaz-e az információ, és hogy hasznára válik-e az embereknek, azután pedig eldöntik, hogy elfogadják-e vagy elvessék. Kérdéseket tesznek fel, tudakozódnak a részletek felől, és azután a való életre alkalmazzák ezt az információt, elkerülve azokat a hátrányokat vagy kárt, amelyeket a szóban forgó új dolog okoz az embereknek. Másfelől, azok a zavaros fejű emberek, akikből teljességgel hiányzik a dolgok elfogadására való képesség, bármilyen új információt hallanak is, nem törődnek vele és nem is tudakozódnak felőle, hanem közvetlenül elutasítják, és csak régi, idejétmúlt dolgokhoz ragaszkodnak. Ez végsősoron a képességük problémájára vezethető vissza. Ami az új dolgokat illeti, nem tudják, hogyan közelítsék meg őket, vagy hogy milyen alapelveket kellene felfogniuk, és azt sem veszik fontolóra, hogy milyen következményekkel járhat az életükre vagy a munkájukra nézve az új dolgok elvetése. Röviden: mindig gyanakvó hozzáállást tanúsítanak az új dolgok és az új információk iránt, és nem merik elfogadni őket. Az ilyen emberek szegényes képességűek.

Nem számít, mennyi probléma merül fel az életükben, a szegényes képességű emberek nem tudják önállóan megoldani azokat. Az ilyen egyének híján vannak az önálló életre való képességnek. Bármiről legyen is szó, továbbra is úgy fogják tenni a dolgokat, ahogyan azt az őseiktől örökölték; semmit sem változtatnak rajta és a végsőkig mereven ragaszkodnak hozzá. Ha megkritizálod őket, mondván, hogy helytelen így tenni a dolgokat, nem hallgatnak rád, sőt, rendkívül makaccsá válnak, és vitatkoznak veled: „Ezt adták nekünk tovább az őseink. A nagyapám nemzedéke és a szüleim nemzedéke is mind így csinálta, és így adták tovább nekünk!” Vajon feltétlenül helyesek az utókorra hagyott dolgok? Ők ezt a kérdést nem veszik fontolóra, ami a szegényes képességüket bizonyítja. Ha egy normális ember képességével rendelkeznének, elgondolkodnának ezen a kérdésen. Amikor új dolgokról hallanak információt, bizonyos fokú elfogadást tanúsítanának. Ha nem mutatják ezeket a megnyilvánulásokat, az azt jelenti, hogy semmilyen fokú elfogadás nincs bennük. Az ilyen emberekből hiányzik az önálló életre való képesség. Nem számít, milyen idős kort élnek meg, folyton ezt mondják: „Régen, az apám idejében ez így volt. Így volt a nagyapám és a dédapám idejében is. Úgyhogy az én nemzedékem idején is így kell lennie.” Nyilvánvaló, hogy ezek az emberek őskövületek. Olyanok, mint a korhadt farönkök – maradiak! Nincs meg bennük az új dolgok elfogadására való képesség, ami azt mutatja, hogy nagyon szegényes képességűek. Akárhogy magyarázod is nekik az új dolgok térhódítását, nem fogadják el őket. Az ilyen emberekből hiányzik az önálló életre való képesség. A felszínen úgy tűnhet, hogy egyedül intézik az étkezésüket, ruházkodásukat, lakhatásukat és közlekedésüket, de az általuk alkalmazott eljárások és módszerek színvonalon aluliak. Nem igazítják hozzá az életvitelüket az időkhöz, sem ahhoz a növekedéshez, amelyre a józan ész és a tudás különféle területein szert tett az emberiség. Az ilyen emberek szegényes képességűek. Noha nem éheznek, nem fáznak és nem szenvednek semmilyen komoly betegségben, a túléléssel kapcsolatos szemléletmódjukból és az életvitelükből ítélve az ilyen emberek egyszerűen zavaros módon élnek, és gyengeelméjűként, idiótaként vagy bolondként is osztályozhatók. Egyesek kellemetlenül érzik magukat, amikor gyengeelméjűnek vagy idiótának nevezik őket, de még ha kellemetlenül érzik is magukat, így igaz. Valóban ennyire szegényes a képességük. Én igazán szeretnék olyasvalamit mondani, amitől kellemesen érzed magad, de egyszerűen nincs meg benned az ehhez szükséges képesség. Minden tekintetben képesség híján vagy, és semmilyen kérdést illetően nincsenek helyes, pontos, a normális emberi mivolt gondolkodásához igazodó gondolataid és nézeteid. Nem a képesség hiánya ez? Már az is elég nagylelkű dolog, ha nem nevezlek haszontalan embernek. Az ilyen ember, akinek nincs képessége, egyetlen lépésre van csupán attól, hogy értelmi fogyatékos legyen. Az értelmi fogyatékos emberek még csak arra sem képesek, hogy gondoskodjanak magukról, és teljes egészében mások segítségére hagyatkoznak. Étkezéskor még mindig a szüleiknek kell őket falatonként megetetniük, és azt sem tudják maguk eldönteni, hogy jóllaktak-e vagy sem. A szegényes képességű emberek gyengeelméjűek; idióták, és egyetlen lépésre vannak csupán az értelmi fogyatékosságtól. Ennyire szegényes a képességük. Mondjátok meg Nekem, hát nem szánalmasak az ilyen emberek? Nem igencsak idegesítőek? A szegényes képességű emberek nem rendelkeznek tanulási képességgel, a dolgok megértésére való képességgel és felfogóképességgel sem; a dolgok elfogadására való képességnek még annál is kevésbé vannak birtokában – semmilyen tekintetben nincs semmilyen képességük. Akárhogy magyarázod is a dolgokat vagy mondasz példákat nekik, akkor sem tudják hová tenni vagy megérteni, amit mondtál. Ez talán nem gyengeelméjűség? Akárhogy magyarázol is, képtelenek megérteni. Még ha nagyon világosan beszélsz és alaposan magyarázol is, akkor sem értik, sőt, nagyon furcsának találják, amit mondasz. Híján vannak a normális emberi mivolt gondolkodásának, és még egy sor téveszmével is előállnak, hogy megcáfoljanak. Sehogy sem lehet érvelni az ilyen emberekkel; csak három szót mondj nekik: „Nem vagy eszednél!” Ennyire szegényes a képességük. Nem lehetsz talán ideges és bosszús miattuk? Bármit mondasz is az ilyen embereknek, hasztalan. Bárhogy próbálod is megvilágosítani őket, nem értik. Még egy kis dolgot illetően is egy egész álló napba telik a megvilágosításuk, és ha egy kissé mélyebbre mész, már nem értik; a legsekélyesebb kifejezéseket kell használnod és sokat kell beszélned, mire megértik. Még azután is, hogy megértettek egy dolgot, amikor hasonló kérdés merül fel, még mindig nem értik. Ez talán nem gyengeelméjűség? Az efféle gyengeelméjű emberek azonban nem gondolják magukról, hogy ostobák lennének. Ezt mondják: „Ne feltételezd, hogy ostoba vagyok! Ha felajánlod, hogy adsz nekem tíz jüant vagy tíz USA dollárt, figyeld csak meg, hogy melyiket választom – biztosan az USA dollárt választom, mert tudom, hogy értékesebb.” „Akkor is ostoba vagy” – mondják mások. Miért mondják mások, hogy ostobák az ilyen emberek? Azért, mert egy hétköznapi ember nem használna efféle példát annak bizonyítására, hogy nem ostoba, és efféle alantas módszerhez sem folyamodna a szemléltetéséhez. Pontosan azért nem tartják magukat soha ostobának az ilyen emberek, mert rendkívül szegényes képességűek, nincs semmi normájuk az emberek, események vagy dolgok kiértékeléséhez, és mert nem tudják, hogyan értékeljék ki azokat. Az igazán eszes emberek azután, hogy három-öt éven át következetesen törekedtek és küzdöttek egy embercsoporton belül, rájönnek, hogy bármelyik csoportban vannak náluk jobbak, akik felülmúlják őket. Mindig úgy érzik, hogy nem elég jó a saját képességük, hogy nem elég jók a képességeik és az intelligenciájuk. Mindig képesek a saját hiányosságaik felismerésére, észreveszik, hogy miben maradnak el másoktól, és beazonosítják a saját problémáikat; ők mindig látják mások erősségeit. Az ilyen ember eszes és van képessége. Mindeközben a képesség nélkül valók mindig azt érzik, amikor egy embercsoporton belül élnek, hogy a többiek alacsonyabb rendűek náluk. Látják, hogy némelyek még elbetűzni sem tudnak bizonyos szavakat, vagy hogy nem tudnak gépelni, és megvetik őket, mondván, hogy szegényes képességűek. Ők maguk el tudják végezni ezeket a jelentéktelen apróságokat és ezekkel igazolják, hogy az ő képességük jó. Olyanok is vannak, akik annak láttán, hogy mások kevésbé igényesek a személyes higiéniájukra, vagy nem tudják, hogyan kell jól öltözködni, azt mondják rájuk, hogy szegényes képességűek. Ők maguk valamivel tisztábbak, magukra tudják ölteni a kifinomultság látszatát, vagy van némi tudásuk és erősségeik, így jónak tartják a saját képességüket. Eszesek vagy ostobák az ilyen emberek? Ostobák. Figyeljétek meg, hogyan beszélnek az eszes emberek: „Miért szúrtam ezt el megint? Látom, hogy ostoba vagyok!” Azok az igazán eszesek, akik gyakran mondják magukra, hogy ostobák és hogy hiányosságaik vannak. És azok az igazán ostobák, akik soha nem látják be az ostobaságukat, és mindig ezt mondják: „Ostobának gondolsz engem? Próbálj csak pénzt kérni tőlem, és majd figyeld meg, hogy adok-e neked!” Az ostobaságra azt is szokás mondani köznapi nyelven, hogy „nincs ki mind a négy kereke” az illetőnek. Hát nem ostobaság, amikor ilyen ostoba dolgokat képes mondani valaki? Ez nem azt jelenti vajon, hogy „nincs ki mind a négy kereke”? (De igen.) Amikor látnak valakit, akinek van néhány hibája vagy hiányossága, vagy aki úgy tesz dolgokat, hogy az hagy némi kívánnivalót maga után, ők nevetnek az illető háta mögött, ezt mondván: „Hogy lehetett ilyen ostoba?” Amikor látnak valakit, aki folyton számító, mert előnyökre akar szert tenni, és folyton ravasz terveket sző, eszesnek és jó képességűnek tartják az illetőt. Az igazán eszes emberek annak alapján értékelik ki egy illető képességének a minőségét, és hogy eszes-e vagy ostoba, hogy milyen különféle képességei vannak. Az ostoba emberek azonban csak azt nézik, hogy ki a számító, hogy ki tesz szert előnyre és kerüli el mindig a veszteségeket, és hogy ki tud ügyesen csalni a maga érdekében, mert azt hiszik, hogy minden ilyen ember eszes és jó képességű. Valójában az efféle emberek mind ostobák. Annak alapján értékelik egy illető képességét, hogy az mennyire számító – az ilyen emberek maguk is ostobák. Az imént említettük a legostobább megnyilvánulások egyikét, vagyis hogy ezt mondják: „Ha felajánlod, hogy adsz nekem tíz jüant vagy tíz USA dollárt, figyeld csak meg, hogy melyiket választom. Biztosan nem a jüant választanám – ne gondold, hogy nem tudom, hogy az USA dollár értékesebb! Ha felajánlod, hogy húst vagy tofut adsz nekem, figyeld csak meg, hogy melyiket fogom megenni. Azt gondolod, olyan ostoba vagyok, hogy a tofut egyem meg, ne pedig a húst? Tudom, hogy a hús finomabb!” Az ilyen emberek valójában bolondok. Ha igazán nem akarod, hogy mások meglássák az ostobaságodat, akkor semmiképpen ne használj ilyen példákat. Megértetted? (Igen.) Az ostoba emberek gyakran követik el ezt a hibát? (Igen.) Még ezt is gondolják: „Nézd csak, milyen jól tudok példákat mondani! Látod, milyen eszes vagyok? Hát ostobának tűnök szerinted? Te vagy az ostoba!” A legostobább fajta ember állandóan ostobaságot áraszt magából. Itt fejeződik be a beszélgetés erről a képességről, vagyis a dolgok elfogadására való képességről.