A 11 mérce egy ember képességének a kiértékeléséhez

A legutóbbi összejövetelen az igazságra való törekvéssel kapcsolatos egyik fő témáról beszéltünk, amely „az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedése.” Ezen a fő témán belül beszéltünk az Isten munkájával kapcsolatos emberi elképzelések és képzelődések elengedéséről, beleértve az emberek veleszületett adottságairól, emberi mivoltáról és romlott beállítottságairól szóló témákat, e témákon belül pedig említés történt a képességgel kapcsolatos problémákról. Legutóbb a képességgel kapcsolatos kérdésekről beszélgettünk egy keveset, eloszlatva az emberek elképzeléseinek egy részét. Miután ezt hallottátok, van-e pontos definíciótok arról, hogy mi is a képesség? Pontosan mi a képesség? Hogyan kell érteni a képességet? Hogyan lehet megítélni, hogy egy ember képessége jó, átlagos vagy szegényes? Milyen aspektusok alapján kell megítélni? Kerestetek választ ezekre a kérdésekre és fontolóra vettétek őket? (Én egy kicsit fontolóra vettem őket. A legutóbbi összejövetelen Isten arról beszélt, hogy egy illető képességének a kiértékeléséhez meg kell néznünk, hogy mennyire hatékonyan és eredményesen teszi a dolgokat. Azelőtt nem sok megértésem volt e tekintetben, sőt, még össze is tévesztettem az erősségekkel a képességet. Amikor például azt láttam, hogy valaki különösen jó tanulmányi eredményeket ér el vagy több nyelven is felsőfokon beszél, úgy gondoltam, ez azt mutatja, hogy jó képességű. Csak Isten közlésének a hallgatásán keresztül nyertem világos megítélést azzal kapcsolatban, hogy mi az igazán jó képesség, és mik minősülnek pusztán csak erősségeknek. Ha valaki kívülről elég eszesnek látszik, de nagyon alacsony hatékonyságú a kötelességvégzés terén és mindig képtelen az igazságalapelvek felfogására, akkor viszonylag szegényes a képessége.) Annak alapján kiértékelni egy illető képességét, hogy mennyire hatékonyan és eredményesen teszi a dolgokat – ez egy általános megfogalmazás. Azon túlmenően, hogy megnézzük, mennyire hatékonyan és eredményesen teszi valaki a dolgokat, konkrét mércék is léteznek a képessége kiértékelésére. Először is a tanulási képessége. Másodszor, a dolgok megértésére való képessége. Harmadszor, a felfogóképessége. Negyedszer, a dolgok elfogadására való képessége. Ötödször, a kognitív képessége. Hatodszor, az ítélethozatalra való képessége. Hetedszer, a dolgok azonosítására való képessége. Nyolcadszor, a dolgokra való reagálásának képessége. Kilencedszer, a döntéshozó képessége, amit végrehajtó képességnek is lehet nevezni. Tizedszer, a dolgok értékelésére és átlátására való képessége. Tizenegyedszer, az innovatív képessége. Észben tartottátok ezeket? (Igen.) Hány van összesen? (Tizenegy.) Olvassátok fel őket! (Az első a tanulási képesség. A második a dolgok megértésére való képesség. A harmadik a felfogóképesség. A negyedik a dolgok elfogadására való képesség. Az ötödik a kognitív képesség. A hatodik az ítélethozatalra való képesség. A hetedik a dolgok azonosítására való képesség. A nyolcadik a dolgokra való reagálás képessége. A kilencedik a döntéshozó képesség. A tizedik a dolgok értékelésére és átlátására való képesség. A tizenegyedik az innovatív képesség.) Általánosságban azt lehet mondani, hogy ezt a két aspektust kell megnézned egy illető képességének a kiértékeléséhez: milyen hatékonysággal és milyen eredményességgel teszi a dolgokat. Konkrétan, annak a kiértékeléséhez, hogy milyen hatékonysággal és eredményességgel teszi a dolgokat valaki, e tizenegy mérce alapján kell átfogó megállapításra jutnod. Ily módon képes leszel pontosan megítélni, hogy milyen is igazából egy illető képessége. A képesség felmérésének első lépése természetesen az, hogy megnézed az illető képességeinek az összességét különféle aspektusok tekintetében, majd pedig azt, hogy milyen hatékonysággal és eredményességgel teszi a dolgokat. Ha van képességük és ha vannak képességeik különféle aspektusok tekintetében, akkor biztos, hogy hatékonyan és eredményesen fogják tenni a dolgokat. Ha valaki magas fokú hatékonysággal és jó eredményességgel teszi a dolgokat, akkor, amikor minden egyes területen kiértékeled a képességeit a tizenegy mérce szerint, azok is biztosan jók lesznek. Önmagában e tizenegy képesség egyike sem alkalmas teljes mértékben annak a meghatározására, hogy jó-e vagy sem egy illető képessége – ezt együttesen kell megítélni. Természetesen melyek a legfontosabbak e tizenegy képesség közül? Az ítélethozatalra való képesség, a dolgok azonosítására való képesség, a dolgokra való reagálás képessége és a döntéshozó képesség a legfontosabb – ezek magukban foglalják egy illető azon képességét, hogy egy bizonyos elmélet megértését követően cselekedjen. A fennmaradó képességek a felfogással és a tanulással kapcsolatosak, ami az emberi elmét érinti. A következőkben egyesével fogunk beszélgetni erről a tizenegy képességről.

1. Tanulási képesség

Az első a tanulási képesség. A tanulási képesség nem kizárólag egy tudásterület elsajátítására utal; egy nyelv, egy konkrét technikai készség megtanulása, egy új dolog megtanulása és elfogadása stb. is beletartozik – ezek mind a tanulási képesség körébe esnek. Amikor például egy technikai készséget tanul valaki, normális körülmények között alapvetően hat hónapon belül képes azt elsajátítani, majd önállóan végezni. Ha te is képes vagy hat hónapon belül elsajátítani és önállóan végezni azt, akkor ez azt jelenti, hogy van tanulási képességed. Ha kétszer olyan hosszú időbe telik megtanulnod, mint az átlagembernek – ha hat hónap elteltével még mindig nem sajátítottad el, és újabb hat hónapra van szükséged a megtanulásához – ez szegényes képességre vall. Vagyis, ami a tanulási képességet illeti, ha a normális időkereten belül el tudod sajátítani a technikai készséget vagy tudást, az azt jelenti, hogy átlagos vagy átlag feletti a képességed. Ám ha túlléped ezt az időkeretet, és neked kétszer vagy akár háromszor olyan hosszú időbe telik egy technikai készség vagy tudás elsajátítása, akkor szegényes a képességed. Ha kétszer vagy háromszor annyi időt töltesz el vele, mint az átlagember, és még mindig nem tudod megtanulni, és híján vagy a tanulási képességnek, az mit mond el a képességedről? Tanulási képesség nélkül még a normális emberi képességgel való rendelkezés általános mércéjének sem felelsz meg. Rosszabb vagy, mintha szegényes képességed lenne – egyáltalán nincs képességed. Milyen kategóriába esik az, ha valakinek nincs képessége? Ha valakinek nincs képessége, az azt jelenti, hogy az értelmi fogyatékos és idióta emberek kategóriájába esik, mindenféle tanulási képesség nélkül. Ezt foglalja magában a tanulási képesség.

2. A dolgok megértésére való képesség

A második a dolgok megértésére való képesség. A dolgok megértésére való képesség arra utal, hogy az illető képes rájönni, hogy mik az alapelvei és mi a mikéntje valaminek, amit lát vagy amivel gyakran találkozik. Ha például egy szakmai készség tanulása során meghallgatod az elméleti oktatást és megfigyeled a gyakorlati bemutatókat, és normális időkereten belül képes vagy rájönni ennek a készségnek a nyitjára és alapelveire, akkor jó képességűnek számítasz, és van bizonyos képességed a dolgok megértésére. Ha nem tudod azonnal megérteni, és hiába beszélget veled újra valaki, akkor sem érted; és még ha újabb és újabb tippeket adnak is neked, akkor sem érted még mindig, hogy mi a nyitja e dolog végzésének és milyen alapelveket foglal magában – akkor szegényes a dolgok megértésére való képességed. Némi idő elteltével talán megtanulsz egy keveset azáltal, hogy a tényleges gyakorlás révén lassan tapogatódzol, de ez erre korlátozódik. Ha függetlenül attól, hogy mennyi időt töltesz el – hogy három évet vagy öt évet –, továbbra is csak egy szűk körre korlátozódik majd a megértésed, és csak bizonyos előírásokat és bizonyos szabályokat fogsz betartani a dolgok végzése közben, anélkül, hogy képes lennél megérteni az azokkal kapcsolatos alapokat, valamint a tényleges gyakorlatban alkalmazni őket, akkor ez azt jelenti, hogy szegényes a dolgok megértésére való képességed; az ilyen emberek gyenge képességűek. Némelyek például gyülekezeti munkát végeznek, és miután beszélgettél velük az igazságalapelvekről, úgy érzik, hogy minden, amit mondtál, helyes, és nincsenek kétségeik azzal kapcsolatban, amit közöltél. Azt azonban egyszerűen képtelenek megérteni, hogy miért így kell tenni a dolgokat, és nem képesek felfogni a vonatkozó alapelveket. Amikor különféle problémákkal vagy speciális helyzetekkel szembesülnek a való életben vagy a kötelességük végzése közben, akkor különösen nem tudják, hogy miként alkalmazzanak alapelveket vagy hogyan közelítsék meg és kezeljék az alapelvek szerint a problémákat, amelyekkel találkoznak. Ez a dolgok megértésére való képesség hiányát mutatja. Azok az emberek, akik híján vannak a dolgok megértésére való képességnek, semmit sem értenek az igazságról való közlés meghallgatása után, és folyton ilyen kérésekkel állnak elő: „Tudnál másik példát is mondani?” vagy „El tudod ezt magyarázni részletesebben?” Csak azután értenek meg egy keveset, miután mondtál egy példát és részletesen elmagyaráztad. De ha valami mélyebb dolgot közölsz, már megint nem értik, és arra fognak kérni, hogy mondj másik példát. Miért kérik újra meg újra, hogy mondj példákat? Csak azért kell példákon keresztül elmagyaráznod hasonló, a való életből vett helyzeteket, hogy megjegyezhessenek egy bizonyos megközelítést vagy előírást. Miért teszik ezt? Azért, mert nagyon gyenge a dolgok megértésére való képességük – azt is mondhatod, hogy nincs képességük a dolgok megértésére; nem tudják, hogyan alkalmazzák az alapelveket a való életben vagy a kötelességük végzése közben. Nem számít, hogyan beszélgetsz velük, hány konkrét példát mondasz és hány alapelvet magyarázol el világosan, még ha a különleges helyzetek kezelésére vonatkozó alapelvekre is kitérsz, naphosszat hallgathatnak, és mégsem fogják megérteni. Úgy érzik, hogy amit mondasz, az csupán elmélet, és még mindig nem tudják, hogy miként kezeljék azokat a különféle problémákat, amelyekkel a való életben szembesülnek. Ez a dolgok megértésére való képesség hiányát mutatja. Függetlenül attól, hogy mások miként magyaráznak el nekik dolgokat, a dolgok megértésére való képesség híján lévő emberek nem tudják megérteni – ilyen az, amikor valaki szegényes képességű. A szegényes képességű emberek vajon a dolgokat is szegényes hatékonysággal és eredményességgel végzik? (Igen.) Ha valakinek szegényes a dolgok megértésére való képessége, akkor a dolgok elvégzése terén mutatott hatékonysága és eredményessége is biztosan szegényes lesz; nem fogja tudni, hogy melyek a releváns alapelvek, amikor valamivel szembesül, és nem fogja tudni, hogy miként alkalmazza az alapelveket a való életben. Ez szegényes képességre vall. Vannak más típusú emberek is: minél részletesebb és konkrétabb mások közlése, ők annál jobban összezavarodnak, és képtelenek azt megérteni. Amikor például a hamis vezetők és antikrisztusok felismeréséről beszél Isten háza, ők ezt mondják, miután meghallgatták: „Én ezt miért nem értem? Beszélgetés folyik az alapelvekről, példák hangoznak el, és különleges helyzeteket sorolnak fel, de nekem az egész egy nagy összevisszaságnak hangzik. Pontosan mit mondanak itt? Miféle embereket kellene kezelnünk? Hamis vezetőket kell kezelnünk, vagy antikrisztusokat? A gyülekezetvezetőnk egy antikrisztus? Egy kicsit gonosznak tűnik az az ember – vajon romlott beállítottság vagy rossz emberi mivolt az oka a megnyilvánulásainak? Most akkor pontosan mi ő: hamis vezető vagy antikrisztus? Még mindig nem értem.” Még csak azt sem értik, hogy mik azok az igazságalapelvek, amelyekről beszélsz; minél többet hallanak, annál jobban összezavarodnak. Nemcsak hogy nem kapcsolják valódi helyzetekhez ezeket az igazságalapelveket, hanem annyira össze is zavarodnak, hogy még csak azt sem tudják, mi a beszéded témája. Hát nem a dolgok megértésére való képesség hiányát mutatja ez? (De igen.) Képzelj el például egy olyan helyzetet, amikor azért gyűlik össze mindenki, hogy egyetlen témáról beszélgessenek, és mindenki hozzáteszi a gondolatait. Te beszélsz a saját megértésedről, én kifejezem az én felfogásomat a dologról; az egyik ember felvet egy kérdést, egy másik felvet egy másikat – mind e téma körül forog. A képesség nélkül valók meghallgatják ezt a fajta megbeszélést és nem tudják felfogni. Ezt gondolják a szívükben: „Miről beszéltek ti mind? Én miért nem értem?” Összezavarodnak. Nem tudják megérteni a mások által felvetett, észszerű kérdések mögötti logikát, sem azt, hogy miért tették fel azokat a kérdéseket – nem tudnak rájönni a mögötte rejlő okokra; még egy bámészkodónál is rosszabbak. A képességgel rendelkezők, még ha csak a partvonalról figyelnek is, meg tudják mondani, hogy kinek van igaza és ki téved, hogy mely okokból tesz fel valaki egy bizonyos kérdést, hogy mélyek-e vagy sekélyesek a kérdések, hogy miként válaszolják meg a kérdéseket – ám a képesség híján lévők semmit sem értenek ebből és a mögötte meghúzódó logikát sem értik. Ez azt mutatja, hogy nincs meg bennük a dolgok megértésére való képesség. Amikor mások beszélgetnek valamiről, a meghallgatása után nem látnak tisztán. Nem tudják, hogy igaz és objektív-e, ami elhangzott, és a dolog hátterét vagy lényegét sem tudják átlátni – teljesen tanácstalanok. Hogy miért folyik megbeszélés erről a témáról, hogy miért szükséges ismételten hangsúlyozni a témával kapcsolatos alapelveket, vagy hogy kinek a kérdései vonatkoznak ezekre az alapelvekre, és kinek a kérdései nem – ők ezekből semmit sem értenek és nem tudnak értelmezni. Ahogy tovább hallgatják, elálmosodnak; puszta szemlélőnek kezdik tekinteni magukat ebben a beszélgetésben, és elhomályosul a szívük. Más embereknek annál világosabbá és tisztábbá válik az elméjük, minél több igazságalapelv kerül közlésre. Ám a képesség nélkül valók minél többet hallgatnak, annál jobban összezavarodnak, és annál ködösebbek lesznek a gondolataik. Ez a dolgok megértésére való képesség hiányát mutatja. Nem rendkívül szegényes képességről árulkodik ez? Az ilyen emberek képesség nélküli embereknek is nevezhetők. Miféle emberek azok, akik képesség nélküliek? (Értelmi fogyatékosok.) Értelmi fogyatékosok, idióták, bolondok – ez a legszegényesebb képességű emberek kategóriája. Ez a második aspektus: a dolgok megértésére való képesség.

3. Felfogóképesség

A harmadik aspektus a felfogóképesség. A felfogóképesség hasonló a dolgok megértésére való képességhez, de egy lépéssel továbbmegy. Mi köztük a különbség? A felfogóképesség inkább arra fókuszál, hogy miként kell az igazság alapelveit és a gyakorlási utakat a való életben adódó különféle problémákkal összeegyeztetni, majd a valódi munkában alkalmazni őket, miután az ember megértette és elsajátította ezeket az alapelveket és utakat. Ebben rejlik a különbség. A felfogóképességgel bíró emberek szívében, miután megértették valaminek az alapjait és alapelveit, van egy gyakorlási út, valamint egy pontos hatókör, irány és cél. Tudják, hogyan alkalmazzák ezeket az alapokat és alapelveket, és azokat a gyakorlási elveket is ismerik, amelyek bizonyos, speciális helyzetekben játszanak szerepet. Tegyük fel, hogy egy illető, miután közlést hallott néhány igazságalapelvről, fel tudja ismerni néhány probléma lényegét, azután pedig használni tudja az igazságot néhány, a való életben felmerülő tényleges probléma megoldására. Vagyis miután hallja ezeket az alapelveket, azonnal megérti, hogy miként gyakorolva kellett volna egy korábbi helyzetre reagálnia, és amikor ismét előállnak helyzetek, azt is tudja, hogyan alkalmazza az alapelveket a megközelítésükhöz, és azonnal van egy gyakorlási út a szívében; felfogta az alapelveket és alapokat, és ez a felfogás fényként mutatja neki az utat, gyorsan képessé téve őt arra, hogy tudja, miként kezelje az életben vagy a munkában adódó különféle problémákat, és arra, hogy legyen gyakorlási útja, iránya és alapelvei. Ebben az esetben az ilyen embernek van felfogóképessége, ami természetesen a jó képesség megnyilvánulása. Mondjuk, hogy valaki, miután közlést hallott az igazságalapelvekről, tudja, hogy miként kellene gyakorolnia és kezelnie a tényleges életének azokat a dolgait, amelyek gyakoriak és általánosak, vagy amelyeket már megtapasztalt. Azt azonban nem tudja, hogy miként alkalmazza ezeket az igazságalapelveket speciális, komplex, váratlan helyzetekre, vagy olyan, nem gyakori problémákra és jelenségekre, amelyeket még nem tapasztalt meg, és tovább kell keresnie és tudakozódnia, hogy pontos választ kapjon vagy konkrét gyakorlási tervre tegyen szert, mielőtt tudná, hogyan kezelje és oldja meg őket. Máskülönben még az igazságalapelvek hallását követően sem fogja tudni, hogy miként kezelje az efféle ügyeket vagy problémákat. Ez azt mutatja, hogy átlagos a felfogóképessége; vagy azt is lehet mondani az ilyen emberre, hogy átlagos képességű. Egyesek tíz vagy húsz éve dolgoznak, és némi munkatapasztalat, valamint Isten házának az igazságalapelvekről szóló világos közlése birtokában tudják, hogy miként kezeljenek gyakori helyzeteket, továbbá visszaigazolást is kaptak arról, hogy helyes így kezelni őket. Amikor azonban bizonyos komplex, speciális és nem gyakori problémákkal szembesülnek, amelyeket még soha nem tapasztaltak meg a munkájukban, akkor nem tudják, hogy miként kezeljék azokat, és csak azután tudják elkezdeni a kezelésüket, miután világos választ kaptak a tudakozódásukra. Ha megváltozik és bonyolultabbá válik a helyzet annál, mint amit elképzeltek, vagy mint amilyenek az általuk ismert körülmények, akkor összezavarodnak – nem tudják, hogyan nézzenek vele szembe, azt pedig még kevésbé tudják, hogy miként kellene az alapelvekkel összhangban gyakorolniuk és kezelniük azt. Amikor nem tudják, hogy miként gyakoroljanak, akkor akár a képzelődéseik, a saját ambícióik és vágyaik alapján cselekszenek, akár egyszerűen csak félreteszik és figyelmen kívül hagyják az adott helyzetet – bárhogy cselekedjenek is –, az a tény, hogy ilyen helyzettel szembesülve összezavarodnak és nem tudják, hogyan alkalmazzák az alapelveket a kezelésére, azt bizonyítja, hogy igen átlagos a képességük. Ha valaki tudja kezelni az általános helyzeteket, de nem tudja, hogy a speciális helyzeteket miként kezelje, az átlagos képességre vall. Ha valamely speciális helyzettel történő találkozás miatt annyira összezavarodik, hogy még azokat a problémákat sem tudja kezelni, amelyeknek a kezelésére normális esetben képes lenne, az szegényes képességre utal. Egy szegényes képességű illetőnek a felfogóképessége is szegényes. Van-e különbség aközött, akinek szegényes a felfogóképessége, és aközött, akinek megfelelő a felfogóképessége? (Igen.)

Vannak olyanok, akik – bárhogy beszéljenek is mások –, nem tudják felfogni az alapelveket. Csak doktrínákat és előírásokat értenek, és tudnak néhány szlogent hangoztatni, de azt nem tudják, hogy miként kell valódi munkát végezni és problémákat megoldani. Látod, miután meghallgatták a közlést, nagyon világosan és strukturáltan beszélnek, mintha igazán értenék. Valójában azonban egyáltalán nem értették meg, ami elhangzott. Amikor konkrét munkavégzésre kerül sor, összezavarodnak, és azt sem tudják, hol kezdjék. Amikor problémákkal találkoznak, nem tudják, hogyan oldják meg azokat. Még mindig nem tudnak konkrét munkát végezni. Amikor különféle emberekkel és dolgokkal bánnak és foglalkoznak, még mindig híján vannak az alapelveknek. Ezt gondolják a szívükben: „Megértettem az igazságalapelveket, amikor prédikációkat hallgattam – akkor miért nem tudom őket a való élet körülményei között alkalmazni? Miért nem működik az, amit értek, és amiről gyakran beszélek?” Ismét elbizonytalanodnak. A szegényes képességű emberek csak azt tudják, hogy miként kell doktrínákról beszélni és előírásokat betartani, de amikor helyzetekkel szembesülnek, nem tudják világosan látni azokat, a doktrínák, amelyeket szólnak, teljességgel haszontalanok, még az előírásokat sem tudják betartani, és semmilyen problémát nem tudnak megoldani. Nem tudják, hogyan gyakoroljanak, amikor nehézségek merülnek fel. Amikor például valaki abszurd dolgokat mond, amivel bomlasztja és megzavarja a gyülekezet munkáját, ők nem képesek felismerni ennek a dolognak a természetét. Nem tudják, hogy mely dolgok számítanak bomlasztásnak és zavarásnak, vagy hogy mi a természetük; azt pedig még kevésbé tudják, hogy miként kellene megoldani a problémát. Valaki ezt kérdezi tőlük: „Hát nem tudod, hogyan kell felismerni a gonosz embereket? Miért nincsenek alapelveid, amikor gonosz emberek kezeléséről van szó?” Ők ezt felelik: „Értem ezeket a doktrínákat, de nem tudom, hogy mely problémák megoldására alkalmasak, vagy hogy mely emberekre alkalmazhatók.” Ez a felfogóképesség hiányát jelzi, nem igaz? (De igen.) Látod, miután hallották az alapelveket, a szó szerinti jelentésük szerint nagyon jól össze tudták foglalni őket pontról-pontra, elég pontosan megjegyezték, sőt, folyékonyan fel is mondták őket, egyetlen szót sem hagyva ki. Sajnos azonban a való életben, amikor arról van szó, hogy miként szemlélik az embereket és a dolgokat, illetve miként viselik magukat és cselekszenek, akkor semmiféle gyakorlási útjuk nincs, csak azt tudják, hogy miként kell szlogeneket hangoztatni, doktrínákról beszélni és előírásokat betartani. Bármivel találkozzanak is akár a való életben, akár a kötelességük végzése során, nem tudják, hogy hogyan keressék az igazságot vagy miként gyakoroljanak az alapelvek szerint. Ez a felfogóképesség hiányát jelzi. Bár a felfogóképesség híján lévő emberek gyakran olvassák Isten szavait, nem értik, hogy mi az igazság Isten szavaiban, vagy hogy mik az alapelvek. Ezért amikor történik valami, nem találják Isten odaillő szavait a dolog felismeréséhez és a megoldásához, és másoknak kell megtalálniuk számukra Isten megfelelő szavait. Mire összpontosítanak folyton, amikor Isten szavait olvassák? Azt figyelik, hogy vannak-e konkrét példák a dolog megmagyarázásához. Ha nincsenek példák, nem képesek megérteni Isten szavainak a jelentését. Istennek az emberek természetlényegét feltáró szavait sem értik például, ha nem kapnak hozzá példákat. Nem tudnak tisztánlátást gyakorolni azáltal, hogy a saját állapotaikat összevetik Isten szavaival. Csak akkor tudják megérteni, ha valaki az ő tényleges állapotaik szerint beszél az igazságról, és ismeri fel és boncolgatja őket. Ilyen közlés nélkül nem képesek megérteni Isten szavait. Az efféle emberek folyton panaszkodnak, amikor Isten szavait olvassák, ezt mondva: „Miért nincsenek konkrét példák? Hogyan kellene ezt saját magammal összefüggésbe hoznom? Túl nehezen érthetők ezek a szavak; mindegy, hogyan olvasom őket, akkor sem tudom őket magammal összekapcsolni!” Ezt azt mutatja, hogy nem tudják megérteni Isten szavait, még kevésbé képesek megérteni az igazságot vagy átvinni Isten szavait a való életbe. Pusztán csak egyszerű doktrínákat és előírásokat értenek, de ezek a doktrínák és előírások hasztalanok a való életben. Amikor megtörténnek a dolgok, még mindig nincs gyakorlási útjuk. Ez azt mutatja, hogy nincs felfogóképességük. A felfogóképesség nélkül való emberek vajon szegényes képességűek? (Igen.) Azok a legszegényesebb képességűek, akiknek egyáltalán nincs képességük; az ilyen emberek nem tudják értelmezni az általuk hallott különféle alapelveket; nem tudják, hogy mi célból adatik ez vagy az a példa, hogy miért hangoznak el bizonyos dolgok, vagy hogy miért vannak bizonyos megnyilvánulásaik az embereknek – nem képesek megérteni ezeket a dolgokat, ezek a dolgok meghaladják őket. Még ha mondasz is nekik néhány példát, úgy érzik, mintha csak történeteket vagy vicceket mesélnél, mintha ők mesét hallgató gyerekek lennének, amit érdekesnek és szórakoztatónak találnak. Ha valaki megkérdezi tőlük, hogy értik-e, amit hallottak, azt mondják, hogy igen, és még utánozni is tudják mások humoros szavait vagy azt, hogy miként pirongatták meg az embereket. Ha ezt kérdezed tőlük: „Ismered-e a vonatkozó alapelveket, amelyeket be kellene tartaniuk az embereknek?”, ezt felelik: „Hogy micsoda? Vannak alapelvek? Ez nekem eddig nem esett le.” Van felfogóképességük az ilyen embereknek? (Nincs.) Híján vannak a felfogóképességnek és nem képesek megérteni Isten szavait. A felfogóképesség híján lévő emberek minden nap esznek és isznak néhány szakaszt vagy fejezetet Isten szavaiból, rutinjelleggel és ütemezetten, és beütemezett időpontokban himnuszokat is tanulnak és összejövetelekre is eljárnak. Ám amint becsukják a könyveiket vagy kikapcsolják himnuszokról készült felvételeiket, mindössze néhány lelki frázist és halott szót őriznek meg abból, amit ettek és ittak, például azokat az emberek által gyakran emlegetett frázisokat, hogy „Isten minden fölött szuverén” és hogy „Mindenben vessétek alá magatokat Istennek”; vagy hogy „Isten rendeli el az ember sorsát” és „Csak gyakoroljátok Isten szeretését”. Tényleges szenvedést jelentő helyzetekben csupán álszellemi frázisokat tudnak puffogtatni, például, hogy „Érzések miatt szenvedek” vagy „A hústest miatt szenvedek”. Ami a magaviselettel, a hétköznapi élettel, a munkával kapcsolatos bármelyik alapelvet és az igazság különféle egyéb alapelveit illeti, egyet sem ismernek és értenek közülük. Ezek a dolgok hiányoznak a szívükből és nem tudnak lakozást venni bennük. Miért nem tudnak lakozást venni bennük ezek a dolgok? Azért, mert – ami a képességüket illeti – az ilyen emberek egyszerűen nem értik ezeket az igazságalapelveket, és meghaladják őket ezek az igazságalapelvek; így aztán nem tudnak meggyökerezni a szívükben ezek a dolgok. Az, amit valaki belülről birtokol és amit képes elfogadni, tanúskodik arról, hogy mit tud megérteni és mi az, ami nem haladja meg a képességeit. Ha valakinek egyáltalán nincs képessége, híján van a felfogóképességnek, és nem tudja megérteni Isten szavainak a pontos jelentését, akkor, még ha a mennybe vagy a harmadik égbe kerülne is, vajon meg tudná érteni Isten szavait? Gyakorlatba tudná-e ültetni az igazságot? Alá tudná-e vetni magát Istennek? (Nem.) Pontosan az maradna, ami most. Ugyanolyan maradna a képessége, mint amilyen mindig is volt. A szegényes képességű emberek a dolgok igen korlátozott körét tudják csak felfogni. A jó képességűek több mindent, nagyobb mélységben és magasabb szinten tudnak felfogni. Az átlagos képességű emberek jóval kevesebbet fognak fel, mint a jó képességűek; az, amit fel tudnak fogni, egy átlagos körre korlátozódik, és nem képes meghaladni ezt a hatókört, mivel a képességük korlátozza őket. Azok a legrosszabbak, akiknek egyáltalán nincs képességük. Az ilyen emberek – pusztán a képességük tekintetében – egyáltalán semmi felfogóképességgel nem rendelkeznek. Ezért a való életben és a kötelességük végzése során az a megnyilvánulásuk, hogy egyáltalán semmit sem értenek; akár tíz éve, akár húsz éve vagy akár egészen idős korukig hisznek Istenben, az Istenbe vetett hittel kapcsolatos doktrínák és lelki frázisok, amelyekről beszélnek, még mindig ugyanazok a régi dolgok, mint amelyeket akkor értettek meg, amikor először hinni kezdtek. Nem számít, mennyi éven át hisznek, semmit nem haladnak előre. Miért nem haladnak előre? Azért nem, mert nincs felfogóképességük, és akárhány évig hisznek is Istenben, mindössze azokat a halott szavakat képesek befogadni. A tanulási képességük, a dolgok megértésére való képességük, a felfogóképességük és egyéb képességük még azután sem fejlődik, amikor már sok éve hisznek. Miféle emberek ők? Rendkívül szegényes képességű emberek. Mivel szegényes a képességük és nem fejlődnek a különféle képességeik, még ha negyven, ötven, hatvan vagy akár hetven évig élnek is az ilyen emberek, akkor is nagyon gyenge lesz az öngondoskodásra való képességük. Ha megfigyeled a túlélési képességüket és az öngondoskodásra való képességüket, abból megmondhatod, hogy milyen az efféle emberek képessége. Az ilyen emberek értelmi fogyatékosok, idióták és ostobák, és nagyon szegényes az öngondoskodásra való képességük. Miért mondom, hogy szegényes az öngondoskodásra való képességük? Mivel a tanulási képességük, a dolgok megértésére való képességük és a felfogóképességük mind szegényes, nagyon korlátozott tapasztalatra, józan észre, sémákra és a dolgok megtételéhez szükséges fortélyra tesznek szert az életben. Még hatvan- vagy hetvenévesen is ugyanazok maradnak. A jó képességű emberekben addigra, mire a harmincas éveikbe érnek, már kialakul némi tudás a különféle problémákat illetően, amelyekkel az életben és az életútjuk során találkoznak, és nyernek némi megértést, belátást és tapasztalatot e dolgok terén. E tapasztalat révén tudják, hogy mit tegyenek, amikor különféle problémákkal találkoznak, hogy jobban élhessenek és hatékonyabban óvhassák meg magukat. A szegényes képességű embereknek azonban, mivel minden tekintetben gyengék a képességeik, akármilyen idősek lesznek is, szegényes marad a túlélési képességük. Mennyire szegényes? Annyira szegényes, hogy hiányzik belőlük az önálló életre való képesség. Némelyek talán ezt mondják: „Nézd csak meg: egészségesen esznek, békésen alszanak és jó testi egészségnek örvendenek – hogy mondhatod azt, hogy hiányzik belőlük az önálló életre való képesség?” Az a túlélési képesség, amelyről itt beszélünk, nem azt jelenti, hogy valaki tud-e enni vagy aludni. Ha még enni sem tud valaki, amikor itt az evés ideje, az nem egy normális ember, hanem olyasvalaki, aki értelmileg fogyatékos – az ilyen emberek képességét még kevésbé szükséges mérlegelni. Az emberek képességére vonatkozó értékelésünk hatóköre elsősorban azokra terjed ki, akiket külsőleg normálisnak tartanak. A testi fogyatékossággal, értelmi fogyatékossággal vagy mentális betegséggel élő emberek, illetve azok, akik híján vannak az öngondoskodásra való képességnek, nem tartoznak bele. Gyakran látunk olyan embereket, akik még annak a sémáit, alapelveit és nyitját sem találják, hogy miként tegyék a dolgokat az élelmezésük, a ruházkodásuk, a lakhatásuk és az utazásuk intézése terén. Akármilyen idősek lesznek is, nem tudják, hogyan kezeljék úgy az élet ezen aspektusait, hogy az összhangban legyen az alapelvekkel és az emberi mivolttal. Nem tudják például, hogy mely ruhák a legalkalmasabbak különböző évszakokban, és egyszerűen csak követik, amit mások tesznek. Amikor hideg van odakint, túlságosan vékony ruhát viselnek és megfáznak, de nem értik, miért; vagy attól betegszenek meg, hogy nem higiénikus ételt esznek, de nem tudják, mi okozta a bajt. Semmilyen következtetést nem tudnak levonni ezekből a tapasztalatokból. Hát nem értelmi fogyatékosok? Nincsenek híján az önálló életre való képességnek? (De igen.) Akárhány évesek is, nem tudják, hogyan kell élni, hanem csak zavarodottan átevickélnek az életen. Amikor egy normális embernek megszületik az első gyermeke, talán nincs tapasztalata, ám mire a második gyermeke érkezik, már szerzett némi tapasztalatot azon a téren, hogy miként kell ellátni és táplálni a gyermekét. Némelyeknek azonban még akkor sincs tapasztalatuk, miután már két vagy három gyermekük született. Amikor megkérdezik tőlük, hogy miként látják el a gyermekeiket, ezt mondják: „Nem tudom, csak úgy elevickélek. Mindenesetre, ha éhesek a gyerekek, megetetem őket, ha pedig jóllaktak, akkor ennyi.” Szerencséje van egy gyereknek, ha életben marad a kezükben. Azzal a szintű túlélési képességgel, ami nekik van, egyetlen gyermek sem maradna életben az ő gondviselésük alatt. Egyesek nem értik, miként kell kezelni az életben vagy a túlélés terén felmerülő különféle problémákat. Az ilyen emberekből hiányzik a túlélőképesség. Amikor például két probléma merül fel egyidejűleg, összezavarodnak és nem tudják, mit tegyenek, vagy hogy melyik problémát kezeljék először. Zavarttá válnak, idegesek lesznek, félni kezdenek és panaszkodnak, mondván: „Miért történt egyszerre ez a két probléma? Mihez kezdjek most?” Annyira szorongani kezdenek, hogy nem tudnak enni és aludni. Ilyenek a harmincas éveikben, és még a hatvanas éveikben is ugyanolyan marad az érettségük. Amikor helyzetek adódnak, ők pedig nem találnak megoldást, sírni kezdenek. Mások ezt mondják: „Miért sírsz? Ez nem nagy ügy – ezek a leggyakoribb problémák közé tartoznak. Csak arra van szükség, hogy rangsorold és a fontosságuk alapján kezeld őket.” Ha valaki nem tudja kezelni ezeket a dolgokat, és kihagy étkezéseket és nem alszik eleget miattuk, vagy ha még az is megfordul a fejében, hogy véget vessen az életének, akkor vajon nem rendkívül gerinctelen? Még panaszkodik is: „Miért nem valaki mással történt ez? Miért velem történt?” Veled történt, úgyhogy kezeld! Ha nem tudod kezelni, kérj meg valakit a körülötted lévők közül, aki ért hozzá. Ha már tisztáztad a problémát, nem fogod vajon tudni, hogy hogyan kezeld? Amikor semmi sem történik, az ilyen emberek elég jók a beszédben, és egyik halom doktrínát a másik után adják elő. Ám amikor történik valami, pánikba esnek, összezavarodnak, nyafogni kezdenek, elhomályosul az elméjük, és a gondolataik teljesen összekeverednek – nem tudják, mit tegyenek. Ha valaki fiatal, ha még nem sok mindenen ment keresztül az életben és híján van a tapasztalatnak, akkor normális dolog, ha ideges lesz és megijed, amikor különféle dolgok történnek. Ám mire a harmincas vagy a negyvenes éveibe ér, miután sok mindenen keresztülment a világban és tapasztalatot szerzett, viszonylag éretté és tapasztalttá válik, stabilabban és magabiztosabban fogja kezelni a dolgokat. Amikor látják ezt a fiatalok, le vannak nyűgözve, és azt gondolják, hogy megbízhatnak az ilyen emberekben. Ha valakiből hiányzik a képesség és a túlélőképesség, akkor az öngondoskodás képessége sincs meg benne. Ha nincsenek körülötte felnőttek vagy tapasztalt személyek, hogy támogassák és felügyeljék számára a dolgokat, akkor teljes káoszba fullad minden, amit csak kezelnek. Az ilyen emberek rendkívül szegényes képességűek. Pontosan mennyire szegényes egyesek képessége? Vegyünk például néhány háziasszonyt, akik nem tudják, hogy mennyi rizsre vagy hány fogásra van szükség egy több főből álló család étkezéséhez – némelyikük húsz vagy harminc éve főz már, és még mindig nem tudja, hogy mennyit készítsen egy-egy étkezéshez, vagy hogy mennyire legyenek sósak az ételek, és néha még azt sem tudja pontosan felfogni, hogy az étel megfőtt-e rendesen. Ennyire szegényes a képessége. Ugye, hogy az ilyen embereknek nincs működőképes agyuk? Olyan agyuk van, mint a disznónak! Az ilyen emberekből hiányzik az önálló életre való képesség. Nincs útjuk ahhoz, hogy bármit is elvégezzenek, és könnyen hibáznak. Amikor történik valami, ha senki sincs, aki felügyelné számukra a dolgokat, akkor minden, amit tesznek, teljes káoszba fullad, minden teljesen el lesz rontva. Ezek idióták és értelmi fogyatékosok. Az efféle emberek, akik a legrosszabb felfogóképességgel rendelkeznek, akármennyi közlést hallanak is az igazságalapelvekről, csak doktrínákat értenek meg. A való életben még mindig nem tudják, hogy miként alkalmazzák ezeket az alapelveket. Más szóval: az általuk megértett doktrínák nem tudnak célokat, irányt vagy utat biztosítani számukra a való életben. Az ilyen embereknek van a legszegényesebb felfogóképességük. Ezzel vége a felfogóképességről, azaz a harmadik képességről szóló beszélgetésünknek.