Hogyan kell törekedni az igazságra? (5.) Harmadik rész

Erőteljes kezdéssel, ám gyenge befejezéssel tenni a dolgokat

Milyen problémakörbe tartozik az, ha valaki erőteljes kezdéssel, ám gyenge befejezéssel teszi a dolgokat? (Az emberi mivolt hibája.) Ez az illető emberi mivoltának a hibája. Amikor vállalkozásba kezdenek, egyesek egészen jól terveznek, nagy lépésekkel indítanak, összegyűjtenek egy csoportnyi embert, jelentéseket készítenek, feladatokat osztanak ki, sőt nagy nyilatkozatokat is tesznek az elhatározásukról, ám amint haladnak előre, mindez elillan, nem követik nyomon, nem felügyelik, illetve nem ellenőrzik azt, ami történik. Ha nincs ott valaki, aki érti az igazságot, hogy felügyeletet és útmutatást nyújtson, a vállalkozás teljesen elbukhat, sőt akár nemkívánatos következmények is adódhatnak, ami teljes zűrzavarban hagyja a munkát. Olyan emberek is vannak, akik elég érthetően és világosan tudnak doktrínákról beszélni, ám amikor tényleges cselekvésre kerül sor, nincs elképzelésük arról, hogy miként haladjanak, és nincs konkrét tervük. Amikor különleges körülmények vagy váratlan helyzetek adódnak, nem tudják, hogyan kezeljék őket, másokkal sem beszélgetnek, és a felettük állóktól sem kérdeznek, illetve kérnek tanácsot. Amikor elkezdenek csinálni valamit, magabiztosnak tűnnek és látványosan indítanak, mintha valami jelentőségteljes dolgot készülnének véghez vinni, ám amint haladnak, elveszítik a lelkesedésüket és elmenekülnek – olyan, mintha felszívódnának. Amikor valaki megkérdezi őket, hogy min dolgoznak épp, és hogy megy a feladat, ők így válaszolnak: „Nem fog sikerülni.” Mégsem jelentik időben, hogy nem tudják elvégezni a dolgokat, két-három hónapon át késlekednek a dolgokkal, eredmények nélkül. Hát nem dühítő ez? (De az.) Az ilyen emberek igazán megvetendők! Az efféle emberrel egy másik gond is van amellett, hogy erőteljes kezdéssel és gyenge befejezéssel teszi a dolgokat: minden, amit tesz, annál kaotikusabbá válik, minél többet csinálja. Először talán van némi gondolati vázlata, pár ötlete és egy kis struktúrája, ám ahogy halad, összezavarodnak a gondolatai. Szem elől téveszti, hogy miért kezdett bele a feladatba, illetve hogy milyen eredményeket kellene elérnie. Amikor valaki azt tanácsolja neki, hogy kutasson egy kicsit, ezt mondja: „Semmit sem kell kutatni. Csináljuk csak tovább így – mindenesetre senki sem ül tétlenül.” Látod, nagy lendülettel kezd hozzá a dolgokhoz, mint a robajló mennydörgés. De ahogy halad előre, a dolgok semmivé foszlanak. Az egész csak mennydörgés, eső pedig nincs – egyáltalán nincs eredmény. Ha nem kérdezel a feladatról, nem követed nyomon és nem ellenőrzöd, hagyja, hogy befejezetlenül meghiúsuljon, és még csak jelentést sem tesz róla. Hová lett a kezdetben tanúsított elszántsága? Feledésbe merült. Mi a helyzet a kezdeti tervvel, amit írt? Nyoma veszett. És az ötletei, amelyekkel indított? Eltűntek; feledésbe merültek. Egyszerűen ilyen alak az illető! Amikor a kezdeti lelkesedését látod, az efféle ember igazán tettre késznek tűnik. Valójában azonban teljességgel haszontalan; egyszerűen nem olyasvalaki, aki gyakorlatiasan teszi a dolgokat, hanem nyughatatlan ember. Csak arra hajlandó, hogy reflektorfényben legyen, a nehézséget azonban nem akarja viselni, és fél felelősséget vállalni. Minden befejezetlenül marad, amit csinál. Milyen az emberi mivolta az ilyen embereknek? (Szegényes emberi mivolt.) Mondjátok meg Nekem, képes egy ilyen ember bármit megvalósítani? (Nem képes.) Mindig erőteljesen kezd, de gyengén végez, teljes káoszban – ilyen a stílusa. Bármilyen kötelességet is végez, igen lelkesen kezd hozzá, zenét hallgatva és dudorászva. Egy idő után azonban elveszíti az érdeklődését, és egyszerűen eldobja a munkát és lelép. Miféle alakok ezek? Hát nem megvetendők az ilyen emberek? (De igen.) Meggondolatlanul vállalnak olyan feladatokat, amelyekről tudják, hogy esetleg nem lesznek képesek megvalósítani, és próbálják megmutatni a hozzáértésüket, dicsekednek és nagy bejelentéseket tesznek – hát nem ismerik a saját képességeiket? Ha nem tudják elvégezni a feladatot, illetve nem tudnak eredményeket elérni, miért nem mondják meg egyszerűen? Nem szabadna késleltetniük a dolgokat! Ehelyett hallgatnak, feltartják a munkádat, miközben megpróbálnak rászedni. Hát nem alantas a jellemük? (De igen.) Igen alantas a jellemük! Rá lehet-e bízni a dolgok intézését ilyen emberekre? (Nem.) Méltók a bizalomra? (Nem.) Az ilyen emberek megbízhatatlanok. Mernél hinni nekik, ha a szavukat adják? (Nem.) Miféle emberek? Nem szélhámosok? (De igen.) Bár nem pénzügyi nyereségért vagy szexuális célból vernek át, oly megvetendő és utálatos a magaviseletük és az, ahogyan a dolgokat intézik. Nos, mi az eredendő oka annak, hogy ezek az emberek ilyen utálatosak? Alantas a jellemük, a magaviseletükben nem tudják, hol a helyük, szeretnek nagyot mondani, szeretik mutogatni azt a szakértelmet, amelyről azt hiszik, hogy megvan bennük, szeretnek reflektorfényben lenni, és szeretnek hivalkodni. Soha nem tartanak ki semmi mellett, amit csinálnak. Ugyanakkor túlbecsülik magukat, nem ismerik a saját érettségüket és azt, hogy milyen feladatokkal tudnak megbirkózni. Mégis próbálják mutatni a hozzáértésüket, és merészen elvállalnak bármilyen fontos munkát. Miután elvállalják, még ha nem is végzik jól és fontos ügyeket késleltetnek, közömbösek maradnak; amíg reflektorfényben vannak, számukra minden rendben. Hát nem aljas, alantas emberek? (De igen.) Nos, nem nagyon szegényes ezeknek az embereknek az emberi mivolta? (De igen.) Ha ilyen emberrel találkoztok, rá mernétek bízni lényeges vagy fontos dolgokat? (Nem.) Ha például el kell menned hirdetni az evangéliumot és szükséged van valakire, aki vigyáz a kisgyermekedre, milyen emberhez kell segítségért fordulnod? Mernél egy ilyen embert választani, akiben nincs felelősségérzet, nem tart ki és megbízhatatlan? (Nem.) Miért nem? Azért, mert elveszítheti a gyermekedet. Ha megkérdezed, hogy veszett el a gyermeked, majd ezt mondja: „Nem tudom. Csak elbóbiskoltam egy pillanatra, és a gyermek eltűnt. Hogy hibáztathatsz ezért? A gyermeknek van lába és tud egyedül járni – nem volt hozzám kötve. Nem hibáztathatsz engem!” Még a felelősséget is lerázza! Hát nem szégyentelen gazember ez? (De igen.) Ilyen emberekre semmiképp sem lehet rábízni az élet és halál dolgait. A magaviseletükben nyughatatlanok, és nincs bennük tisztesség, sem méltóság. Amikor problémák adódnak, van merszük szégyentelenséghez folyamodni és letagadni a dolgokat. Bár csupán az emberi mivolt hibája az, ha valaki erőteljes kezdéssel, ám gyenge befejezéssel teszi a dolgokat, ez a konkrét hiba rendkívül súlyos probléma – a tisztesség problémája. Egyesek szeretnek reflektorfényben állni és buzgón vállalnak feladatokat, ám felelősséget vállalni nem mernek. Amint nehézségekbe ütköznek, azonnal hárítják a felelősséget és távol tartják magukat a helyzettől. Teljesen felelőtlenek. Emellett különösképp nyughatatlanok is, és képtelenek kitartani bármi mellett, amit csinálnak. Amikor a helyzet ennyire rosszra fordul, az többé már nem pusztán az emberi mivolt hibája – valóban aljas jellem és szegényes emberi mivolt kérdése. Miért mondom, hogy az ilyen embereknek szegényes az emberi mivoltuk? Azért, mert megbízhatatlanok – semmit nem mernél rájuk bízni. Bármilyen feladattal is bízod meg őket, készségesen beleegyeznek, ám abban a pillanatban, amint elfordulsz, eltűnnek, neked pedig fogalmad sincs, mi van velük. Akár több nap is eltelhet, mire újra találkozol velük. Ha nem kérdezed meg őket, hogy hogyan halad a feladat, nem fognak beszámolni neked, úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Miféle alakok ezek? Abszolút felelőtlenek! Még olyankor sem állják ki a próbát és nem lehet megbízni bennük, amikor ilyen apróságról van szó. Szerinted mi mást tudnának megvalósítani? (Egyáltalán semmit.) Ha rájuk bízol egy gyermeket, hogy vigyázzanak rá, bármelyik pillanatban problémák adódhatnak. A gyermek eleshet és megsérülhet, megehet valamit, amit nem szabadna, vagy amikor kimegy játszani, elkóborolhat vagy rossz emberek elrabolhatják – mindezek lehetséges kimenetelek. Mivel felelőtlenek és rendkívül alantas a jellemük, semmiben, amit tesznek, nem követik a lelkiismeretük szabta határokat, és kizárólag a saját önző vágyaik kielégítése érdekében cselekednek, minden mást figyelmen kívül hagyva. Amikor rájuk bízol egy feladatot, úgy érzik, hogy ha visszautasítják, az rossz színben tüntetheti fel őket előtted; a saját büszkeségüket szem előtt tartva és a hiúságuk kielégítése érdekében beleegyeznek, ám utána semmiféle felelősséget nem vállalnak. Nagy szavakat használnak, miközben nem tudják jól elvégezni a feladatot. Ezt jelenti a megbízhatatlanság. Jók az ilyen emberek? (Nem.) Megválaszthatók vezetőnek az olyan emberek, akik erőteljes kezdéssel, ám gyenge befejezéssel teszik a dolgokat? (Nem.) Miért nem? (Kárt okozhatnak Isten háza munkájának.) Pontosan. Amikor beszélnek és ígéreteket tesznek, úgy tűnik, hogy megvan bennük az, ami ehhez szükséges, és az emberek hajlandóak megbízni azokban, akik nagyot mondanak. Amikor azonban tényleges cselekvésre kerül a sor, kiszámíthatatlanok a tetteik. Még ha valamit elszúrnak, akkor sem fognak tájékoztatni; ha pedig problémák merülnek fel, nem fognak magyarázatot adni neked a történtekre. Buzgón reméled, hogy jól kezelik majd a dolgokat, de végül csak összekuszálják, és még teljesen közömbösek is vele kapcsolatban, egyáltalán nem tekintik komoly dolognak azt, amivel megbíztad őket. A cselekedeteikben nyughatatlanságra hajlamosak. Néhányan közülük kizárólag a saját érdekeikre, hobbijaikra és kíváncsiságukra alapozva tesznek dolgokat; egyesek szeretik magukra vonni a figyelmet, és csak azért tesznek dolgokat, hogy magukra vonják a figyelmet és láttassák magukat. Az ilyen emberek nyughatatlanok és felelőtlenek, képtelenek gyakorlatiasan végezni a dolgokat. Ez elég bajos. Ez még mindig nem érinti azt, hogy van-e lelki megértésük, el tudják-e fogadni az igazságot, alávetik-e magukat, vagy olyan emberek-e, akik az igazságra törekednek – ezeket az aspektusokat ez még mindig nem érinti. Az ilyen emberek pusztán az emberi mivoltuk tekintetében megbízhatatlanok. Megválaszthatók vezetőnek az ilyen emberek? (Nem.) Még művelni sem érdemes azokat, akiknek az emberi mivolta nem megfelelő színvonalú. Miért nem? Azért, mert túl alantas a jellemük – az alapvető tisztességnek és méltóságnak is híján vannak. Ezért nem alkalmasak arra, hogy vezetők legyenek, sem pedig arra, hogy vezetőként műveljék őket.

Elővigyázatosságot gyakorolva tenni a dolgokat

Most beszéljünk az elővigyázatosságról a dolgok végzésében. Ez milyen megnyilvánulás? (Ez az emberi mivolt érdeme.) Az, hogy valaki elővigyázatos a dolgok végzése során, nem hanyag, amikor pedig problémák merülnek fel, képes nyugodtan közelíteni hozzájuk és keresni az igazságot – ez az emberi mivolt érdeme. Ebben a gonosz társadalomban az összetett háttérrel rendelkező emberek különféle csoportjai körében elővigyázatosan kell megközelítened a különféle emberek, események és dolgok megjelenését. Még olyankor is, amikor Isten házában végzed a kötelességedet, akadnak bonyolult helyzetek a különféle dolgok között, amelyekkel találkozol, és elővigyázatosan kell megközelítened ezeket. Amikor például zavarásokat okozó gonosz emberekkel találkozol, miközben a kötelességedet végzed, először tisztánlátást kell tanulnod, majd az igazságalapelvekkel összhangban kell megközelítened a helyzetet. Így kell viszonyulnod a kötelességedhez. Mi játszik közre abban, ha valaki elővigyázatosan teszi a dolgokat? Az ember józan esze. Amikor olyan kérdésekkel találkozol, amelyeket nem látsz át, elővigyázatosnak kell lenned. Még ha értesz is néhány igazságot, vajon elővigyázatosnak kell lenned, amikor még nem látod át bizonyos különleges dolgok mögöttes lényegét és alapvető okát? (Igen.) Az efféle helyzetek még inkább megkövetelik az elővigyázatosságodat. Az elővigyázatosság nem azt jelenti, hogy az ember konzervatív vagy kis lépéseket tesz, és nem is azt jelenti, hogy nem mer cselekedni vagy fél a felelősségvállalástól – nem ezekre vonatkozik. Az itt említett elővigyázatosság az emberi mivolt érdemére vonatkozik. Melyek az elővigyázatosság konkrét megnyilvánulásai? Az, hogy amikor valamit teszel, először az igazságalapelveket keresed, majd keresed a konkrét gyakorlati lépéseket, a konkrét gyakorlati utat és a vágyott kimeneteleket az adott feladatot vagy munkát illetően, vagyis óvatos és elővigyázatos szívvel közelítesz a fontos kérdésekhez és a saját kötelességedhez. Egyesek persze olyankor is különösen elővigyázatosak, amikor a mindennapi életükhöz tartozó különféle kérdésekkel szembesülnek; nem gondatlanok, hanem hihetetlenül elővigyázatosak. Ez nem rossz dolog; az emberi mivolt érdemének is nevezhető, nem pedig hiányosságnak. Mondhatni, hogy az elővigyázatosság az emberi mivolt érdeme; az elővigyázatos hozzáállás csak hasznára lehet az embereknek, és egyáltalán semmilyen módon nem fogja korlátozni vagy megkötni az embereket. Ha nem mersz szólni, amikor dolgok felmerülnek, ha semmit nem mersz tenni, illetve senkivel nem mersz kapcsolatba lépni – ha félsz attól, hogy fejen talál egy lehulló falevél – akkor túlzottan elővigyázatos vagy. Ha állandóan a saját kis világodban élsz, túlzott óvatossággal éled a napjaidat, az elővigyázatosság? (Nem.) Attól tartani, hogy ha elmész vásárolni, majd becsapnak, attól tartani, hogy ha nyitsz egy boltot, majd pénzt veszítesz, attól tartani, hogy ha veszel egy házat, az végül stigmatizált ingatlan lesz, attól tartani, hogy ha veszel egy számítógépet, az vírusos lesz – ha a túlzó félelem úgy gúzsba köt, hogy semmit nem mersz csinálni és egyetlen lépés megtételét is nehéznek érzed – ezek egyértelműen nem annak a fajta elővigyázatosságnak a megnyilvánulásai, amelyről itt beszélünk. Ezek a megnyilvánulások azt jelzik, hogy valaki tudatlan, haszontalan és bátortalan, éretlen és képtelen az önálló életre. Ezek a szegényes képesség megnyilvánulásai. Nevezetesen, amikor ilyen emberek ezzel a gonosz társadalommal és összetett embercsoportokkal szembesülnek, semmiféle ellenintézkedésük nincs. Mindig aggódnak, félelem tölti el őket, és annyira rettegnek, hogy visszahőkölnek és nem mernek előre lépni. Vagy attól félnek, hogy átverik és becsapják őket, vagy attól, hogy bántalmazzák vagy megölik őket. Senkivel sem mernek érintkezni és semmilyen ügyet nem mernek intézni. Amikor munkába mennek, attól tartanak, hogy majd nem kapják meg a bérüket. Vannak olyan nők is, akik a rossz bánásmódtól tartva nem mernek dolgozni. Egyesek még az otthonukat sem merik elhagyni, attól tartva, hogy esetleg rossz emberekkel találkoznak, és félnek, hogy ha vesznek valamit, majd elrabolják tőlük. Röviden: mindentől félnek. Hát nem túlzott elővigyázatosság ez? Ez túlzott óvatosság. Hát nem bolondok az ilyenek? Vannak, akiknek ilyen a gondolkodásmódja, egész nap aggódnak valamin, következésképp semmilyen ügyet nem mernek intézni, nem mernek elmenni otthonról, hogy emberekkel találkozzanak, és csak otthon tudnak meglenni. Milyen emberek ezek? (Bolondok.) Bolondok; abnormálisak, nem emberek. Az ítélőképesség teljes hiánya, az alapelvek, illetve a minimális normák hiánya mindabban, amit tesz – az efféle ember újjászületett fenevad, nincs normális emberi mivolta, és a túlzott óvatossága nem elővigyázatosság. Mire vonatkozik az elővigyázatosság? Az elővigyázatosság azt jelenti, hogy az ember mértéktartó, módszeres és szabálykövető módon teszi a dolgokat, és erre az alapelvre építve meglehetősen szigorúan cselekszik, amikor pedig valami történik, nyugodt, nem kapkod, nem vakmerő és lobbanékony, képes keresni az igazságalapelveket és képes bölcs módszerek után kutatni. Ezt nevezik elővigyázatosságnak, és csak ez az elővigyázatosság az emberi mivolt érdeme.

A nagyotmondás és a hencegés szeretete

Szeret nagyot mondani és hencegni – sok az ilyen ember. Ez is a gonosz társadalom egyik irányzata. Sokan beszélnek túlozva, meggondolatlanul kitalálnak dolgokat és jártatják a szájukat. Egyáltalán nem felel meg a tényeknek, amit mondanak, és sokat beszélnek a levegőbe. Mégis ügyesnek hiszik magukat, és nincs bennük semmiféle tisztesség és szégyenérzet. Méltók az ilyen emberek a bizalomra? (Nem.) Van bennük tisztesség vagy méltóság? (Nincs.) Az ilyen emberekben nincs tisztesség és méltóság, nem méltók a tiszteletre és nem megbízhatóak. Akkor rájuk lehet bízni fontos dolgok intézését? (Nem.) Nos, milyen probléma a hencegés szeretete? (Az emberi mivolt hibája.) Az emberi mivolt hibája, de meg kell nézned az illető emberi mivoltát is – hogy gonosz-e az emberi mivolta és el tudja-e fogadni a pozitív dolgokat. Ha csupán hitvány, és a családi élete, illetve a társadalmi környezet sok éves hatására alakult ki benne a hencegés és a nagyotmondás szeretetének, a felelőtlen és a következményeket figyelmen kívül hagyó beszéd rossz szokása, akkor az csupán az emberi mivoltának a hibája. Az illető nem rossz; egyszerűen csak a súlyos hitványság szintjén van. Ha egy ilyen ember, amellett, hogy szeret hencegni, meglehetősen hatalmaskodó és ádáz módon is viselkedik a másokkal való érintkezés során, a nagyotmondással és a hencegéssel pedig az a célja, hogy elnyomjon másokat, és hogy az, amivel henceg és amit eltúloz, magasztosabbnak, jobbnak és magasabb rendűnek tűnjön, mint az, amit mások tettek vagy mint amivel mások rendelkeznek, akkor az többé nem a hitványsága problémája. Milyen probléma ez? (Gonosz emberi mivolt problémája.) Ez gonosz emberi mivolt problémája. Akkor hát van ebben romlott beállítottság? (Igen.) Milyen romlott beállítottság? (Egy ádáz beállítottság.) Az illetőnek arrogáns, ádáz a beállítottsága. Egyesek egyszerűen azért szeretnek hencegni, mert súlyosan hitványak. Ez az életmódbeli szokásaik és az életkörnyezetük miatt van. Egyszerűen nem értik, mit jelent őszintén beszélni, szívből szólni, valós helyzeteket megvitatni, vagy az életről és helyénvaló dolgokról beszélni. Hiányzik belőlük ez a tudatosság. A családjukban és az iskolai környezetükben nincs meg ez a fajta nevelés, miután pedig belépnek a társadalomba, még inkább hiányzik, következésképp igen súlyos a veleszületett hitványságuk. Könnyelműek és nem viselkednek illő módon, csak nagyot mondani és hencegni szeretnek, hogy felvágjanak és elérjék, hogy mások nagyra tartsák őket. A szívükben nincs más ambíció, vágy vagy igény. Ha csak ezeket a megnyilvánulásokat tanúsítják, az pusztán hitványság; az emberi mivoltuk hibája. Ha azonban a hencegésüknek célja van, és a hencegés révén igen ügyesnek és kivételes képességűnek, valamint a hétköznapi embereknél felsőbbrendűnek, tőlük különbözőnek és messze felettük állónak tüntetik fel magukat, akkor az már nem hitványság problémája. Azt, hogy szeretnek hencegni, egy konkrét gondolkodás vezérli, státusz utáni sóvárgás, ambíció és vágy hajtja. A hencegést arra használják, hogy elnyomjanak és lenyűgözzenek másokat, hogy mások náluk alacsonyabb rendűnek és rosszabbnak érezzék magukat, valamint tiszteletteljesek legyenek velük és engedelmeskedjenek nekik. Ez az emberi mivoltuk gonoszsága. A hencegés iránti szeretetük célja az, hogy fölénybe kerüljenek: „Bármid is van, az nekem is megvan. Bármit is tudsz csinálni, azt én is meg tudom tenni. Bármit is tudsz, azt én is tudom. Bármit is láttál, azt én is láttam. Nem vagyok nálad alacsonyabb rendű!” Még olyan esetben is, amikor te ettél egy bizonyos ételt, ők annak ellenére, hogy nyilvánvalóan soha nem ettek olyat, azt fogják állítani, hogy ettek – és ez nem minden, hanem azt fogják mondani, hogy többet ettek belőle, és hogy az az étel, amit ők ettek, jobb volt, mint az, amelyet te ettél. Olyan dolgokkal is hencegni fognak, amelyek egyszerűen nem történtek meg. Mi a célja a hencegésüknek? Az, hogy túlszárnyaljanak, hogy versengjenek veled, és hogy azt éreztessék veled, hogy jobbak nálad, hogy ők is ugyanolyan jók, mint te. Ambíció és vágy vezérli őket. Nos, pusztán hitványság vagy pedig gonosz emberi mivolt az emberi mivoltnak az a megnyilvánulása, amit ilyen ambíció és vágy hajt? (Gonosz emberi mivolt.) Van ebben romlott beállítottság? (Igen.) Az, hogy az embert ambíció és vágy hajtja, romlott beállítottság. Milyen romlott beállítottság? (Arrogancia és ádázság.) Pontosan. A romlott beállítottságnak ez a két fajtája létezik: arrogancia és ádázság. Emellett létezik egy kis elvetemültség is. Nevezetesen, bármit mondasz, mindig töprengenek rajta a szívükben, mindig megpróbálják kiforgatni, és mindig elvetemült gondolatokkal és szélsőséges elgondolásokkal közelítik meg. Ha például azt mondod, hogy a családod autója egy Toyota, ami egy japán autó, ők így szólnak: „A japán autók nem jók. A német autók jobbak. Az a német kocsi, amelyet korábban vezettem, nem csupán kiváló teljesítményt nyújtott, hanem tíz éven át működött anélkül, hogy elromlott volna – ez sokkal jobb, mint a te autód!” Mindenképp felül kell múlniuk téged. Te ezt mondod: „Én még a középiskolát sem végeztem el”, ők így szólnak: „Én elvégeztem a középiskolát. Irigyelsz, ugye?” Valójában még az általános iskola felső tagozatát sem végezték el, de akkor is túl akarnak szárnyalni. Élvezik, ha úgy érzik, hogy mások irigylik őket, nagyra tartják őket és felnéznek rájuk. Látod, bármilyen információt kapnak valakitől, mindig elvetemülten és szélsőségesen reagálnak. Híján vannak a normális emberi mivolthoz tartozó gondolkodásnak. Ha egy normális ember azt hallja, hogy valaki másnak van valami jó dolga, ezt mondhatja: „Remek, hogy neked van ilyened. Mesélnél nekem a konkrét jellemzőiről és az előnyeiről? Szeretnék többet tudni róla.” Egy normális emberi mivolttal bíró ember így válaszolna. Azoknak az embereknek azonban, akik szeretnek hencegni, nincs normális emberi mivoltuk. Ők ezt gondolják: „Miért lenne neked ilyened, nekem pedig ne? Még ha nekem nincs is, akkor is azt kell mondanom, hogy van, sőt, azt kell mondanom, hogy az enyém jobb, mint a tiéd!” Ha megkéred, hogy vegyék elő és mutassák meg, azt fogják mondani: „Nem engedem, hogy megnézd!” amikor valójában egyáltalán nincs is olyan dolguk. Elvetemült ez? (Igen.) Más szóval, amikor bármi történik velük, vagy amikor bármilyen információt látnak vagy kapnak, mindig szélsőséges, az emberi mivolttal ellenkező és elvetemült a reakciójuk, tehát némi elvetemültség is van a beállítottságukban. Másképp fogalmazva, amikor normálisan társalogsz vagy beszélgetsz velük, és úgy érzed, nem mondtál semmi olyat, ami indokolatlan lelki reakciót válthat ki, már gondolatok sokasága tölti ki az elméjüket. Már féltékenyek rád, dacosak és gyűlölködőek veled szemben, miközben el is akarnak nyomni. Ezek a dolgok emésztik az elméjüket. Hát nem azt mondanád, hogy ez elvetemült? (De igen.) Az elvetemült emberek nem tiszták. Az általuk mutatott kifejezések, szavak és tettek többsége ellenkezik a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismerettel és józan ésszel. Lehet, hogy van némi agresszió a szavaikban; amellett, hogy agresszió van bennük, néhány szavuk talán nem igaz, néhány pedig dicsekvés lehet. Ez azért van, mert elvetemült gondolataik vannak, és ezektől az elvetemült gondolatoktól vezérelve a szavak, amelyeket mondanak, csupa hazugság, mind a Sátántól és az ördögöktől származik. Az ilyen embereknek nincs emberi mivoltuk; nem emberek. Azok, akik szeretnek hencegni és nagyot mondani, két típusra oszthatók. Az emberi mivoltuk lényege alapján kell jellemezni őket. Vagyis a problémájuk megítéléséhez meg kell nézni, hogy hitványak-e, és hogy gonosz-e az emberi mivoltuk. Ha gonosz az emberi mivoltuk és súlyosan hitványak, sok gaztett elkövetésére képesek, akkor nem jó emberek és gonosz emberként kell jellemezni őket. Ha azonban csupán egy kicsit nagyot mondanak és van bennük egy kis hitványság, ám nem képesek arra, hogy rossz dolgokat tegyenek, még mindig van némi lelkiismeretük és józan eszük, és jó dolgokat is tudnak tenni, akkor még mindig jó emberi mivolttal bíró embereknek tekinthetők. Ez nem lényeges probléma, és ha jó képességűek, akár még felügyelőnek, illetve vezetőnek vagy dolgozónak is megválaszthatók. Bár ez a kétféle ember mind nagyot mond és szeret hencegni, a lényeg az, hogy jó vagy gonosz-e az emberi mivolta. Ha csupán hitványak, az az emberi mivoltuk hibája, és nincs benne romlott beállítottság. Ha azonban szándék és ambíció van a hencegésük mögött, az gonosz emberi mivoltot jelez, és igenis van benne romlott beállítottság. Ami az emberi mivoltukat illeti, az gonosz; az ebben foglalt romlott beállítottságok az arrogancia, az elvetemültség vagy az ádázság. Gyenge jellemet és romlott beállítottságokat egyaránt magában foglal, nem igaz? (De igen.)

Gondatlanság

Vitassunk meg egy másik megnyilvánulást is: a gondatlanságot. Gondatlannak lenni mindabban, amit az ember tesz – ez milyen aspektushoz tartozik? (Az emberi mivolt hibája.) Az ilyen emberek mindent hozzávetőlegesen és általánosságban látnak, képtelenek megragadni a lényeges pontokat. Mindent hanyagul tesznek. Nem képesek aprólékos munkát végezni, mint például szövegalapú munkát vagy iratok kezelését. Pontosságot igénylő feladatokkal sem tudnak megbirkózni. Amikor ruhát készítenek, időnként oda varrják a nadrágszárat, ahová az ingujjat kellene, időnként rövidujjút csinálnak a hosszúujjúból, a 62-es derékból pedig 60-ast csinálnak. Vagy túl nagyra, vagy túl kicsire szabják a ruházatot. Bármit is csinálnak, mindig oly gondatlanok, oly vakmerőek és oly esetlenek, hogy semmit sem tudnak jól elvégezni. Milyen gondatlanok tudnak lenni? Amikor elmennek otthonról, hogy gondoskodjanak valamiről, még azokról a dolgokról is képesek megfeledkezni, amiket magukkal kell hozniuk. Amikor például egy peres ügyben találkoznak egy ügyvéddel, elfelejtik magukkal vinni a személyigazolványukat és az ügyvéd által kért bizonyítékokat. Sok mindent hátrahagynak. Időnként azt sem tudják, hová tették a fontos dolgaikat, és nem veszik a fáradságot, hogy eszükbe jusson. Emiatt gyakran elveszítenek holmikat és megfeledkeznek róluk és az általuk végzett dolgokról, és teljes káosz a mindennapi életük. Az ilyen emberek soha nem kezelik komolyan a munkájukat vagy a kötelességüket. Amit csak tesznek, az mindig felületes és összecsapott – mindig csak egy hozzávetőleges benyomásuk van az általuk megfigyelt dolgokról, mindig csak nagyjából értik az általuk hallott szavakat, mindig csak hozzávetőleges és általános módon fogalmazzák meg a mondandójukat, és mindig csak egy hozzávetőleges vázlatot tárolnak a dolgokról az emlékezetükben. Ennek eredményeképp képtelenek megbirkózni fontos vagy bizalmas munkával; ilyen feladatokra nem alkalmasak. Ha a gondatlanságuk csak a személyes életüket vagy a higiéniájukat érinti, és másokra vagy fontos ügyekre nincs hatással, akkor az csak az emberi mivoltuk hibája – bármilyen probléma is adódik, egyszerűen csak magukra tudják vállalni a felelősséget, és ennyi. Ha azonban kötelességet, fontos munkát, valakinek a sorsát és a kilátásait, valakinek a maradását vagy távozását és más hasonlókat érint, akkor az ilyen emberek nem alkalmasak ezeknek a dolgoknak az intézésére, ugyanis túlságosan gondatlanok. Egyrészt nem aprólékosak ezekben a dolgokban; csak nagyjából néznek rá, túl lusták ahhoz, hogy használják az eszüket, vagy hogy gondolkodást és energiát fektessenek az intézésükbe. Másrészt következetesen felületes és összecsapott a stílusuk és a megközelítésük a dolgok végzését illetően, és gyakran elveszítenek dolgokat és megfeledkeznek róluk. Ha ez csak a személyes életüket érinti, az nem lényeges probléma. Ha azonban fontos munkát vagy bizalmas ügyeket érint, képesek összekuszálni a dolgokat, sőt akár súlyos csapást okozni. Valakinek például sürgősen Párizsba kell mennie, ám a gondatlansága miatt helyette Rómába vesz repülőjegyet. Ráadásul még igen örül is, és ezt mondja: „Olyan olcsó volt a jegy, amit ma vettem!” A többiek nézik, és így szólnak: „Persze, hogy olcsó – Párizsba kellett volna menned; miért vettél Rómába szóló jegyet?” Ez túl nagy gondatlanság! Az ilyen emberek mindent elutasító és felületes hozzáállással szemlélnek. Csak egyetlen pillantást vetnek valamire, hogy legyen egy hozzávetőleges elképzelésük róla, és ennyi. Pontosan ilyen felelőtlen a hozzáállásuk. Ezt a hozzáállást természetesen az is jellemzi, hogy semmit sem akarnak szívvel-lélekkel csinálni és lusták – túl lusták ahhoz, hogy bármit is szívvel-lélekkel csináljanak, hogy használják az eszüket, vagy hogy gondolkodjanak, amikor bármilyen ügyet intéznek. Az ilyen gondatlan emberek alkalmatlanok fontos munkára, különösen szövegalapú munkával, iratok kezelésével vagy bizalmas szakmai készségeket igénylő munkával járó feladatokra. Így ha ilyen emberek vezetők lesznek, képesek lesznek vajon megfelelni a feladatnak? (Nem. A munkájuk soha nincs megfelelően elvégezve; mindig nagyjából és nagy vonalakban készül, és mindig befejezetlen marad. Nem tudnak valódi munkát végezni.) Az ilyen emberek nem figyelnek a részletekre a munkájukban; mindig futólag végzik és összecsapják, felszínes, felületes módon kezelik a dolgokat. A szavaik mindig homályosak, hajlamosak afféle kifejezéseket használni, mint a „nagyjából”, „talán”, „valószínűleg” vagy „esetleg”. Az ilyen emberek semmit sem tudnak megvalósítani. Isten házában sok munkafeladat, mint például az adminisztratív munka, a személyzeti munka, a gyülekezeti élettel kapcsolatos munka és az evangelizációs munka, sajátos részleteket foglal magában. Amikor aprólékos munkával szembesülnek, az ilyen gondatlan embereknek fájni kezd a fejük és összezavarodnak, fojtogató érzésük van; nem hajlandóak ilyen aprólékos munkát végezni. Ilyen lusta a hozzáállásuk, így amikor munkavégzésre kerül a sor, mindig ezt gondolják: „A hozzávetőleges munka is rendben van; végül is elég közel áll ahhoz, amit a munkarend mond.” Mindig ezt a „ha elég közel áll hozzá, az rendben van” hozzáállást tartják fenn – jól el lehet így végezni a munkát? (Nem.) Amikor embereket értékelnek, azt is ilyen hozzávetőlegesen teszik – hozzávetőlegesen értékelik a vezetőket és a dolgozókat, és az egyes csapatok felügyelőit is hozzávetőlegesen értékelik. Amikor valaki megkérdezi, hogy egy adott felügyelő mióta hisz Istenben, azt válaszolják, hogy úgy tűnik, több mint három éve. Ám az is lehet, hogy egy olyan ember, aki három éve hisz Istenben, még az alapokat sem fektette le – megbízható lehet egy ilyen ember felügyelőként? A gondatlan emberek egyszerűen nem látják át ezt. A beszédük ezért van tele mindig olyan kifejezésekkel, mint a „nagyjából”, „valószínűleg”, „talán”, „esetleg” és „úgy tűnik”; egyszerűen sosem fogalmaznak pontosan. Amikor valaki megkérdezi, hogy az illető szolgált-e már vezetőként, mialatt Istenben hitt, ők így válaszolnak: „Úgy tűnik, hogy még nem, mert nem hallottam, hogy említette volna.” Látod, soha semmit nem kezelnek lelkiismeretesen. Ha részleteket akarsz tőlük, egyszerűen érzésekre és benyomásokra hagyatkoznak. Nem fogják azt mondani, hogy azonnal utánakérdeznek és megerősítik. Egyszerűen nem kezelik lelkiismeretesen a dolgot. Mindennel kapcsolatban úgy gondolják, hogy rendben van, ha „nagyjából helyes” vagy „eléggé közelít”. Egyesek ezt kérdezik: „Miért kellene az embernek ilyen pedánsan élnie?” Bár ez egyrészt igaz – a testi élettel kapcsolatos dolgokat illetően lehetsz egy kicsit hozzávetőleges –, amikor a gyülekezeti munkáról van szó, nem lehetsz hozzávetőleges. Ha hozzávetőleges vagy a munkában, az hatással van az eredményeire. Bármilyen részmunkában csak konkrét tervezéssel, intézkedésekkel, nyomon követéssel, felügyelettel és unszolással lehet jó eredményeket elérni. Egyetlen munka sem tud eredményeket hozni akkor, ha a feladatokat hozzávetőleges, felületes módon végzik. Ezért a gondatlanság az emberi mivolt hibája, és az ilyen gondatlan emberek nem alkalmasak fontos munkára; különösen nem alkalmasak arra, hogy a vezetők és dolgozók munkáját végezzék. Bármiről legyen is szó, az ilyen emberek mindig csak egy hozzávetőleges vázlatot hallanak, majd azt feltételezik, hogy értik a dolgot. Ami például a gyülekezetek alapításának munkáját és azt illeti, hogy miként kell gyülekezetet alapítani, hány ember szükséges egy gyülekezet alapításához, hány gyülekezet alkot egy körzetet, hány körzet alkot egy régiót – Isten háza munkarendjének konkrét szabályai vannak mindezekre, további konkrét szabályokkal a különleges körülményekre vonatkozóan. A gondatlan emberek azonban se nem keresnek, se nem próbálnak utánanézni ezeknek a szabályoknak, mégis azt állítják, hogy tudják, miként kell eljárni. Amikor arra kérik őket, hogy szolgáljanak részletekkel, így válaszolnak: „Csak gyülekezetek alapításáról van szó. Ha van egy bizonyos számú ember, alapítasz egyet.” Amikor azonban megkérdezik, hogy konkrétan hogy kellene megalapítani, nem tudják, és nem tudnak részletekkel szolgálni. Ha az illető új vezető, és még nem tudja, miként kell gyülekezetet alapítani, az érthető lenne. A probléma az, hogy nem tudja, de nem is lelkiismeretes ebben, és nem tanulmányozza és nem is keresi. Az ilyen emberek jól tudják végezni a gyülekezeti munkát? (Nem.) Az ilyen emberekhez csak két szavunk van: „mondj le”! Nem alkalmasak a vezetői munkára. Nincs annál összetettebb feladat, mint az embereket érintő munka. Ha híján vagy az elővigyázatos és felelősségteljes szívnek, a munkád pedig hozzávetőleges és nem alaposan végzed, akkor lehet bármilyen jó a képességed, akkor sem leszel alkalmas a szerepre. Az, hogy túlságosan gondatlan vagy, mindent csak nagyjából csinálsz, csak a körvonalakra figyelsz, csak a rutinra összpontosítasz, a részletekre nem koncentrálsz, nem tudsz lelkiismeretesen bánni a dolgokkal – ez mind azt jelenti, hogy egyáltalán nem vagy alkalmas a vezetők és a dolgozók munkájára. Megértetted? (Igen.)

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren