Hogyan kell törekedni az igazságra? (4.) Harmadik rész
5. példa: Szándékos próbálkozás az ellenkező neműek vonzására
Van egy másik embertípus is, aki mindent megtesz azért, hogy felvágjon, valahányszor az ellenkező nem tagjai vannak a közelében; megpróbál különlegesebben öltözködni és sminkelni, hogy csábítóbbnak tűnjön. Amikor például olyan testvérekkel van együtt, akiket különösen jól ismer, még normális a viselkedése és a megjelenése, de amint az ellenkező nem valamely vele egykorú tagja jelenik meg a színen, belül teljesen izgatottá válik és kényszert érez rá, hogy különleges ruházatot és megjelenést öltsön magára. Egyes nők azonnal rúzsozni kezdik magukat, hogy élénkebbé váljon az ajkuk, kiemelik a szemöldöküket, és ha az idő engedi, arcpirosítót is feltesznek. Általában copfban hordják a hajukat, de amint olyasvalakivel találkoznak az ellenkező nemből, aki tetszésükre való vagy akit vonzónak találnak, a vállig érő hajukat leengedve javítanak a kinézetükön. Egyes férfiak mindeközben kifényesítik a hajukat, koreai, hongkongi vagy nyugati frizurát vágatnak maguknak, megigazítják az arcszőrzetüket, szemüveget vesznek fel, jobb ruhákba öltöznek és – ha a körülmények lehetővé teszik – némi kölnit is magukra fújnak, mindezt azért, hogy magukhoz vonzzák az ellenkező nemet. Amikor az ellenkező nem tagjaival beszélnek, gyakran dobnak be választékos szavakat, hogy felvágjanak, hogy megmutassák kulturális kifinomultságukat, eleganciájukat, szellemességüket és humorérzéküket. Nagyon határozott szándék rejlik mindezen cselekedetek mögött – egyedül azért teszik ezeket, hogy magukhoz vonzzák az ellenkező nemet. Egyesek, amikor az ellenkező nem valamely nekik tetsző vagy hozzájuk hasonló korú tagjának a közelébe kerülnek, még inkább felélénkülnek, többet beszélnek, jobban kifejezik magukat, az addig unott és üveges tekintetük elevenebbé válik, és az arckifejezéseik is különösen változatossá válnak. Mi történik itt? Miért tűnnek különösen mesterkéltnek és természetellenesnek, amikor meglátják az ellenkező nemet? Amikor ellenkező nemű emberek először találkoznak egymással, általában egy kissé szégyenlősek, de néhány találkozás után jobban megismerik egymást és természetesebben viselkednek. Némelyek azonban különösen elevenné és izgatottá válnak, valahányszor meglátják az ellenkező nemet. Miféle probléma ez? (Ez a csábításról szól, amely már eléri egy romlott beállítottság szintjét.) Miféle romlott beállítottság ez? (Elvetemültség.) Nincs-e probléma az emberi mivoltukkal? (De van.) Szigorúan véve, az ilyen emberek emberi mivoltával kapcsolatos ez a probléma. Az emberi mivoltuk melyik aspektusa problémás ebben az esetben? A probléma az ellenkező nemmel való érintkezéssel kapcsolatos. Hogyan írják le ezt a nem hívők? Az ember interperszonális magatartásával kapcsolatos problémának nevezik, nem igaz? (De igen.) Ha romlott beállítottságot tartalmaz, akkor ez nagyjából elvetemültségként foglalható össze, de találóbban fogalmazva ez a férfiak és nők közötti interperszonális magatartás problémája, amely az illető emberi mivoltával kapcsolatos. Némelyek különösen elevenné és különösen pozitívvá és kezdeményezővé válnak, amikor az ellenkező nemmel találják szemben magukat. Az, amit ezek a „különös” viselkedések megjelenítenek, az illető emberi mivoltával kapcsolatos, interperszonális magatartást illető probléma. Normális vagy abnormális ez az interperszonális magatartás? (Abnormális.) Lehet akkor vajon elvetemültként jellemezni? Helyénvaló azt mondani rá, hogy elvetemült? Rendben van, ha azt mondjuk rá, hogy egy kissé hitvány? (Igen.) Az ilyen emberek egy kissé hitványak. Ha van valaki az ellenkező nemből, aki tetszik nekik, akkor annak a személynek a csoportjához fognak vonzódni, mindenáron mellette akarnak ülni, keresik a testi kontaktus lehetőségét és kihívó pillantásokat vetnek rá. Ez olyan problémát tükröz, amely a jellemükkel kapcsolatos – rendetlenek, rossz magaviseletűek és hitványak. Ha valaki felületes, akkor a megnyilvánulásainak ugyanolyanoknak kellene lennie, akár azonos neműek, akár ellenkező neműek társaságában van – egyszerűen csak jól akar kinézni, és azt szeretné, hogy mások kedveljék, csodálják és nagyra tartsák. Ez az emberi mivolta felületességének problémája. Ha azonban az a szándéka, hogy magához vonzza és háborgassa az ellenkező nemet, akkor ez az ellenkező nemmel szemben tanúsított interperszonális magatartásával kapcsolatos problémává válik. Ha valaki rendkívül felületes, olyannyira, hogy ez kihat a normális életére, az csak az emberi mivolta egyik aspektusának hibája vagy problémája. Ám ha valaki kifejezetten azért öltözik ki, hogy vonzó legyen az ellenkező nem tagjai számára, ha a szexi és csábos megjelenés a célja, és hogy megforduljanak utána, akkor az elvetemült, hitvány, és gyenge interperszonális magatartásra utal. Egyesek annál hitványabbak lesznek, minél több ember van jelen, folyton keresik a kapcsolatot az ellenkező nemmel és felvágnak előttük. Bármi legyen is divatos a nem hívők körében, ők úgy fognak öltözködni. Ha összejöveteleken vesznek részt vagy a képernyőn jelennek meg, akkor különösen igaz, hogy minél több tagja van ott az ellenkező nemnek, ők annál inkább ki akarnak öltözni. Egyes nők spagettipántos felsőket viselnek, kiengedik a hajukat, élénk rúzst tesznek fel és kipirosítják az arcukat. Némelyek még az orrukat is kontúrozzák, szemfestéket használnak és mindenféle ékszereket viselnek. Úgy öltözködnek, hogy magukhoz vonzzák az ellenkező nemet. Ez súlyosabb dolog a felületességnél. Ha a felületesség az illető emberi mivoltának egyik aspektusában felmerülő hiba vagy hiányosság, és kis probléma, akkor az ellenkező nemek közti kapcsolatok elvetemült és hitvány aspektusai jelentős problémának minősülnek. Egy felületes személy nem feltétlenül bonyolódik kicsapongó tevékenységekbe, de azok közül, akik elvetemültek és hitványak is, több mint kilencven százalék fog valószínűleg kicsapongó tevékenységekben részt venni. Miért mondom ezt? Ha valaki nagy fontosságot tulajdonít az ellenkező nemmel folytatott érintkezéseinek, és különösen élvezi, amikor hivalkodhat és mutogathatja magát az ellenkező nem tagjai előtt, akkor az ilyen ember nagy valószínűséggel el fogja érni, hogy beleszeressenek az ellenkező nem tagjai. Mi célból akarják elérni az ilyen emberek, hogy beléjük szeressenek az ellenkező nem tagjai? Azért, hogy illetlen kapcsolatokba bonyolódjanak velük. Ha könnyedén el tudnak csábítani valakit az ellenkező nemből, az nem azt mutatja vajon, hogy igen könnyelműek az ellenkező nemmel való kapcsolataikban? (De igen.) Az ilyen embereknek nincs méltóságuk; könnyedén ráhajtanak másokra, sőt, akár kezdeményeznek is. Minél több emberre hajtanak rá, annál boldogabbá válnak, és soha senkit nem utasítanak el, ha tetszik nekik az illető. Miféle emberek az ilyenek? Félretéve most azt, hogy milyen romlott beállítottságaik vannak, jó-e az ilyen emberi mivolt? (Nem.) Nem számít, hogy milyen érdemek vagy hiányosságok vannak esetleg az emberi mivoltuk egyéb aspektusaiban, ha különösen könnyelműek, ledérek és engedékenyek az ellenkező nemmel szemben tanúsított interperszonális magatartásukat illetően, akkor ez önmagában is elegendően megmutatja, hogy nem jó az emberi mivoltuk. Ha bárhol és bármikor képesek hibázni vagy túlmenni a határon, az nem súlyos probléma vajon? (De igen.) Megbízhatóak-e az ilyen emberek? (Nem.) Miben gyökerezik a megbízhatatlanságuk? Az elvetemült természetükben. Bárhol és bármikor képesek kéjsóvár gondolatokat táplálni magukban, és bárhol és bármikor képesek elcsábítani az ellenkező nemet – kizárólag ezek a gondolatok foglalkoztatják őket. Ha a környezet vagy az állapotok nem teszik lehetővé, vagy ha nincs elég idejük kiöltözni, akkor is megtalálják a módját; flörtölő pillantásokat vetnek és mutogatják az alakjukat vagy az arckifejezéseiket, és mindenkivel szemeznek, hogy elcsábítsák őket. Az ilyen emberek értéktelenek; annyira megbízhatatlanok! Ledérek, kicsapongóak és könnyelműek, és bárhol és bármikor rá tudnak venni másokat arra, hogy vétkezzenek és vétkeket kövessenek el; az ilyen emberek emberi mivoltában semmi szégyenérzet nincs; ők menthetetlenek. Ijesztőek az ilyen emberek? (Igen.) És ők nem gondolják, hogy ezek szégyenletes dolgok; akárhány ember van is körülöttük, nyíltan öltöznek ki és hivalkodnak ilyen módon, könnyelműen viselkedve és másokat ily módon elcsábítva. Mások még csak azt sem tudják, hogy mi történik – miközben ők még mindig a rendes munkájukra koncentrálnak, és együtt csevegnek vagy társalognak, ezek az egyének már elkezdtek ráhajtani valakire, flörtölő pillantásokat vetve rájuk. Nézd csak milyen undorítóak és ijesztőek az efféle emberek! Nincs bennük semmi szégyen, vagy talán igen? A szégyentelen emberek folyamatosan vétkeket követnek el, és mi a végső sorsuk? (A végén a pokolban fognak bűnhődni.) Mit mondanak Isten szavai? „A vétkek a pokolba vezetik az embert.” Éppen ezért, ha nagyon súlyos problémák vannak az emberi mivoltoddal, akkor nagy veszélyben vagy. Ha valakinek a valamilyen szempontból rossz emberi mivolta hiba, akkor vannak lehetőségek a helyrehozására. Ha azonban azért szegényes az emberi mivoltának valamely aspektusa, mert természeténél fogva nincs benne semmi szégyenérzet, és bárhol és bármikor képes elcsábítani másokat, valamint – még ha nem is fedett fel eddig semmilyen nyilvánvaló romlott beállítottságot – változatlanul képes súlyos vétkeket elkövetni, amelyek komoly következményekhez vezetnek, akkor az ilyen ember nem ismer határokat a magaviselete tekintetében, a jelleme különösen szegényes, és ha elkövet néhány vétket, az tönkreteheti. Ami az emberi mivolt problémáit illeti, az ilyen emberek saját maguk torlaszolták el az előre vezető útjukat. Azért van így, mert annyira szegényes az emberi mivoltuk és olyan számosak a vétkeik, hogy ez elég a pokolba jutásukhoz, és már azelőtt végük lesz, hogy bármi lehetőségük lenne az igazságra való törekvés és az üdvösség elnyerésének útján járni. A szégyenérzet hiánya nagyon súlyos probléma az ember emberi mivoltával kapcsolatban. Szigorúan fogalmazva, nem éri el egy romlott beállítottság szintjét; ez egyszerűen csak egy út, egy hozzáállás, amelyet valaki követni kezd a magaviselete és bizonyos dolgokkal való foglalkozás terén. Ez a hozzáállás az emberi mivoltával kapcsolatos és vétkekhez vezethet, amitől súlyossá válik a probléma.
6. példa: Tőkeként tekinteni az ember erősségeire
Egyesek szeretnek táncolni és gyorsan tanulnak meg tánclépéseket. Miután háromszor bemutatta a tanár, alapvetően már el is sajátították a tánc ritmusát és mozdulatait, és pontosan elő tudják azt adni. Elég jól is táncolnak, díjakat nyertek és azt remélik, hogy a tánccal kapcsolatos karrierbe kezdenek majd, talán tánctanárként vagy előadóművészként. Melyik aspektussal van ez kapcsolatban? (Ez az érdeklődési körökkel és kedvtelésekkel kapcsolatos.) Ez az ő erősségük; ez az egyik érdeklődési körük és kedvtelésük. Nagyon gyorsan megtanulnak táncolni, ami azt mutatja, hogy nagyon jók a táncban; természetükből adódóan pontosan felfogják és könnyen megtanulják ezt a dolgot. Ez egy erősség, nem igaz? (De igen.) Van egy erősségük ebben a tekintetben. Miután megtanultak táncolni, élvezik is a táncot, és nagyon szeretnének táncolni; mi több, a jövőben a tánccal kapcsolatos karriert terveznek folytatni, és az a szándékuk, hogy a tánc végigkísérje a jövőbeni életüket és a jövőbeni útjukat – ez az érdeklődési köreikkel és kedvteléseikkel áll kapcsolatban. A tánc egyszerre az erősségük, valamint az érdeklődési körük és kedvtelésük – ez egy veleszületett adottságuk. Egyes embereknek ilyen veleszületett adottságuk van, és miután hinni kezdenek Istenben, táncos videókat is szívesen néznek. Így aztán elvállalják Isten házában a táncolás kötelességét abban a reményben, hogy a kötelességük végzése során hasznosítható lesz majd, amit tanultak, és így hasznára lehetnek Isten házának, és hogy jótetteket készíthetnek elő maguknak, amelyekre majd emlékezni fog Isten. Van egy szilárd alapjuk a táncban, és gyorsan tanulnak meg különféle típusú táncokat. Miközben táncprogramokat alkotnak Isten háza követelményei szerint, mindent hajlandóak megtanítani másoknak, amit ők megtanultak, anélkül, hogy bármit is megtartanának maguknak. Habár többféle táncot megtanultak, mint mások, és profibbak a szakmájukban, nem hordják fent az orrukat. Jól kijönnek másokkal és nagyon türelmesen tanítják meg a testvéreknek, amit ők megtanultak. Ez vajon minek a megnyilvánulása? (Ez az emberi mivoltuk megnyilvánulása.) Jó az emberi mivoltuk vagy sem? (Jó az emberi mivoltuk.) Milyen értelemben jó? (Képesek mindent megtanítani másoknak, amit tudnak, semmit sem tartva meg maguknak, lehetővé téve, hogy mások is szert tegyenek arra, amijük van – ez jó emberi mivolt.) Képesek mindent megtanítani másoknak, amit ők megtanultak, anélkül, hogy bármit megtartanának maguknak. Milyen egyéb erősségeik vannak? Nem igazán hivalkodnak. Az ilyen embereknek jó az emberi mivoltuk. Mivel a tánc erősségüknek számít, tánccal kapcsolatos kötelességet vállalnak Isten házában. Egy idő elteltével azonban – a munka szükségletei miatt – egyéb megfelelő munkavégzésre rendeli ki őket Isten háza. Ezt gondolják magukban: „Elpazaroltam volna azt a húsz évet, amelyet tánctanulással töltöttem? Most, hogy a tánchoz nem kapcsolódó munka végzésére kérnek, nagyon elégedetlennek érzem magam! Miért nem hagyják, hogy használjam az erősségem, az erős oldalam, ahelyett, hogy csoportvezetővé vagy felügyelővé tennének meg? Ez nem az erősségem és nem tudom, hogy kell csinálni. Ilyesmire soha nem számítottam.” Habár kifelé ezt mondják: „Ez mind Isten rendezéseinek a része, én pedig hajlandó vagyok alávetni magam”, valójában bármit mondanak is a vezetők, ők nem hajlandóak elfogadni és nem fogadják be azt. Ezt gondolják: „Híján vagytok a szaktudásnak és mégis ti akartok vezetni bennünket. Nem tesztek mást, csak doktrínáról beszéltek. Semmivel sem vagytok jobbak nálam!” Ez vajon minek a megnyilvánulása? (A belső ellenállásnak.) Miféle probléma ez? Ez vajon egy romlott beállítottság feltárulása? (Igen.) Noha általánosságban véve elfogadható az emberi mivoltuk – hajlandóak együttműködni másokkal, kedvesnek lenni és jó embernek lenni, nem okozni semmiféle zavart, bomlasztást, bajt és gondot –, és a szubjektív vágyuk tekintetében hajlandóak alávetni magukat Isten háza rendezéseinek és jól végezni a kötelességüket, amikor a státuszukról vagy olyan dolgokról van szó, amelyek nem egyeznek a saját elképzeléseikkel és vágyaikkal, vajon van bennük alávetettség? Mutatják bármilyen megnyilvánulását az igazság keresésének? (Nem.) Akkor hát miként nyilvánulnak meg? (Ahogyan megnyilvánulnak, az ellenállás, panaszkodás és az Isten háza rendezéseinek való alávetettség hiánya.) Így van. Miféle problémaként foglalhatók tehát össze ezek a megnyilvánulások? (Romlott beállítottságként.) Habár kívülről kedvesnek tűnik az emberi mivoltuk, és nyíltan nem ellenkeznek, nem háborognak és nem mondanak ítéletet a vezetőkről, az, ahogyan ezekhez a dolgokhoz állnak, a romlott beállítottságuk feltárulása. Milyen romlott beállítottságot tárnak fel? (Arrogáns beállítottságot.) Így van, arroganciát. Azt hiszik, hogy jobban értenek egy bizonyos területhez, és hogy elég jó az emberi mivoltuk, így ebből tőkét kovácsolva megtagadják a gyülekezetvezetők rendezéseinek való engedelmességet. Nem keresik az igazságot, és azt a kötelességet akarják végezni, amelyik nekik tetszik. Még ha megfelelő kötelességre rendeli is ki őket a gyülekezet, nem tudják azt elfogadni, és ha valami nem egyezik az elképzeléseikkel és a képzelődéseikkel, nem hajlandóak alávetni neki magukat akkor sem, ha az Isten házának a rendezése. Ezek a lázadó mivolt és az arrogáns beállítottság feltárulásai. Nézd meg az általuk tanúsított megnyilvánulások sorát: a veleszületett adottságukhoz tartozó erősségektől elkezdve az emberi mivoltukon át és végezetül a romlott beállítottságukig – ezt a három különböző területet fedik le a megnyilvánulásaik. A veleszületett adottságukhoz tartozó erősségeik olyasvalamik, amelyek velük születtek, és nincs bennük semmi kritizálnivaló. Bármihez értsenek is, az nem azt jelenti, hogy nincs romlott beállítottságuk, ahogyan azt sem tudja megmutatni, hogy jó-e vagy rossz a jellemük. Az a felsőbbrendűségi érzés azonban, amelyet bizonyos veleszületett adottságok ébresztenek valakiben, vagy az a pozicionálás és jellemzés, amelyet a világi közvélekedés aggat rájuk, el tudja torzítani az emberi mivoltukat. Mit jelent ez az eltorzítás? Azt jelenti, hogy mivel egyesek olyan veleszületett adottságokkal rendelkeznek, amelyeket mások viszonylag kedvezőnek tekintenek, és elismerésben és megbecsülésben részesülnek a társadalomban lévő emberek részéről, helytelen jellemzés alakul ki bennük a saját értékességüket és pozíciójukat illetően. Azt gondolják magukról, hogy meglehetősen jók, hogy felsőbbrendűek másoknál, és elkezdik lenézni az embereket; folyton azt hiszik, hogy igazuk van, és hogy minden jó bennük, és azt akarják, hogy mások hallgassanak rájuk és kövessék őket. Ebben az esetben a dolgokkal kapcsolatos valamennyi nézetük és álláspontjuk helytelen. Ezekkel a hibás nézetekkel és álláspontokkal a világot és a gonosz emberiséget fogja követni az illető. Mi következik a gonosz emberiség és a gonosz világ követéséből? Az következik belőle, hogy azok szerint a téves gondolatok és nézőpontok szerint fogsz élni, amelyek ebből a gonosz világból és ettől a gonosz emberiségtől származnak, és hogy ezeket a téves gondolatokat, nézőpontokat és mondásokat használva fogsz mindent megkülönböztetni és jellemezni. Mondjuk például, hogy jól nézel ki, hogy tetszetős vonásaid vannak és jó alakod – ezek veleszületett adottságok, amelyeket Isten adott. Ezzel nincs semmi baj; ez egyszerűen egy tény. Ha azonban rosszul pozícionál téged ez a társadalom és ez a gonosz emberiség, e tényből adódóan beképzeltté és élvhajhásszá, felületessé és büszkévé válhatsz. Ezzel azt akarom mondani, hogy a veleszületett, másokénál kiválóbb adottságaid miatt, amelyekhez a társadalomból és az emberiségtől eredő különféle téves gondolatok és nézőpontok befolyásoló, kísértő és formáló ereje párosul, el fog torzulni az emberi mivoltod. Mire vonatkozik az, hogy „eltorzul”? Arra, hogy birtokában vagy ezeknek a veleszületett adottságoknak, önmagában véve teljességgel normális – jól kinézni nem valami rendkívüli dolog; nem azt jelenti, hogy érted az igazságot, és azt sem jelenti, hogy nemes jellem vagy. Egyszerűen csak azt jelenti, hogy szépen nézel ki, mutatós a megjelenésed, és az emberek talán hajlandóak egy kicsit többször rád pillantani; nem vagy idegesítő vagy kellemetlen mások szerint, ennyi az egész. Egy olyan társadalmi környezetben azonban, ahol a szépséget, a vonzó megjelenést és az elegáns, kifinomult csillogást bálványozzák, ez a tendencia szélsőségbe hajszolhat téged, minek következtében büszke, élvhajhász és felületes lesz az emberi mivoltod. A jó kinézet egy veleszületett adottság. Isten nem azért adta neked ezt a veleszületett adottságot, hogy büszkévé, élvhajhásszá vagy felületessé válj, hanem inkább azt akarja, hogy normálisan tekints rá: „Hála Istennek, amiért ezt a veleszületett adottságot, ezt a megjelenést adta nekem. Ez Isten kegyelme és adománya. Istennek kell hálásnak lennem. Nincs semmi dicsekedni valóm.” Ilyen veleszületett adottsággal az embereknek Isten tanításai szerint kell szemlélniük az embereket és a dolgokat, valamint önmagukat viselniük és cselekedniük. Miután azonban elfogadtak különféle, a társadalomból és a Sátántól eredő gondolatokat és nézőpontokat, egyfajta tőkének kezdik látni a szépséget és a vonzó megjelenést. Azután ebből tőkét kovácsolva nyerik el minden csoporton belül minden ember jóindulatát, arra használva ezt a veleszületett, alapvető állapotot, hogy megszerezzék, amit akarnak. Némelyek még arra is felhasználják ezt a veleszületett adottságot, hogy megszegjék a törvényt, megsértsék az erkölcsi határokat vagy szembemenjenek az emberi mivolttal. Egy ember emberi mivoltában azért vannak eltorzult és szélsőséges dolgok, mert egyes eretnekségek, téveszmék és hibás közvélekedések, amelyek a társadalomból és a gonosz emberiségtől erednek, súlyosbító hatással vannak rá. Mivel az emberek születésüktől fogva híján vannak az igazságnak és a tisztánlátás képességének, természetszerűleg elfogadják ezeket a közvélekedéseket, mondásokat és elméleteket, amelyek a társadalomból és a gonosz emberiségtől erednek. Úgy veszik ezeket a negatív dolgokat, mintha azok helyesek volnának, és e megtévesztő és gonosz gondolatoktól és nézőpontoktól vezérelve nem felemelkedik és megtisztul a lelkiismeretük és a józan eszük, hanem eltorzul és sérül. Ha ez a társadalom nem dicsérné és magasztalná a jóképű férfiakat és a szép nőket, és ha nem kísértenének és formálnának téged külső gondolatok – ha bárhová mennél is, senki sem magasztalna téged amiatt, hogy jól nézel ki, senki nem részesítene téged különleges bánásmódban, és nem kísértene vagy gyakorolna nyomást rád, hogy megtegyél különböző dolgokat –, akkor látnád, hogy ha valakinek természettől fogva jó a kinézete, az teljességgel normális és nincs mit dicsekedni vele. Ez azt jelenti, hogy megteszed azokat a dolgokat, amelyeket a veled született, alapvető állapotod alapján meg kell tenned, és nem teszel olyan dolgokat, amelyeket nem kellene megtenned csak azért, mert egy ilyen, másokénál kiválóbb veleszületett adottságod van. A külső környezet kísértése és romlottsága miatt azonban elhiszed, hogy ha természetednél fogva jó a kinézeted, az valami rendkívüli dolog, és hogy ez mindenki másnál jobbá tesz téged. Mivel hiányzik belőled minden önmérséklet, mások elcsábítására használod a vonzó külsődet, áttörve a lelkiismeret és a józan ész korlátait, és átlépve a magaviselet határait. Más körülmények között különféle romlott beállítottságokat fedhetsz fel a másoknál kiválóbb veleszületett adottságodat kihasználva és különféle taktikákat alkalmazva az általad óhajtott előnyök megszerzése céljából. Ilyen kapcsolat van a veleszületett adottságok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok között. Néha e három aspektus között van egy bizonyos kapcsolat, és néha természetesen az első kettő vagy az utolsó kettő között van egy szükségszerű kapcsolat. Értitek ezt? (Most már egy kicsit jobban értjük.) Mi a legkevesebb, amit tudnotok kell? Önmagában véve egyetlen veleszületett adottság sem rossz, hanem egyszerűen csak az ember emberi mivoltának az egyik alapvető állapota. Ami az emberek emberi mivoltát illeti, az lehet jó és rossz, pozitív és negatív. Hogyan merül hát fel egy romlott beállítottság? Akkor merül fel, amikor valakit a veleszületett adottságai alapján a Sátán különféle gondolatai és filozófiái befolyásolnak, és ez a befolyásolás különféle hibás nézőpontok kialakulásához vezet, amelyek azután afféle életesszenciává válnak, és az illető arra hagyatkozik a túlélés végett. Ez a romlott beállítottság mibenléte.
Az imént a veleszületett adottságok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok különféle megnyilvánulásairól beszélgettünk. Felsoroltunk tíz veleszületett adottságot, és az emberi mivolttal kapcsolatos különféle megnyilvánulásokról is épp az imént beszélgettünk. Foglaljuk most össze: Az emberi mivolt mely különféle megnyilvánulásairól beszélgettünk? (Ami az emberi mivoltot illeti, vannak megnyilvánulásai a jó emberi mivoltnak, és vannak a rossz emberi mivoltnak is. Isten mondott néhány példát is. Egyeseknek természettől fogva van egy bizonyos erősségük egy bizonyos területen, értenek egy bizonyos szakmához, és képesek anélkül tanítani másokat, hogy bármit is megtartanának maguknak. Olyanok is vannak, akik nem használnak ki másokat. Ezek a viszonylag jó emberi mivolt megnyilvánulásai. Isten a rossz emberi mivolt megnyilvánulásaira is hozott példákat. Ilyen például, ha valakinek alantas és hitvány az emberi mivolta, és ha szeret állandóan pletyka után szaglászni mások háta mögött; ami az ellenkező nemmel szemben tanúsított interperszonális magatartását illeti, ilyen, ha valaki könnyelmű, és ha híján van a méltóságnak és a tisztességnek; ilyen az is, amikor valaki önző, alantas, és szeret kihasználni másokat, valamint az is, ha túlságosan számító módon, egy szemernyi lelkiismeret és józan ész nélkül érintkezik másokkal – ezek mind a rossz emberi mivolt megnyilvánulásai.) Mi a legrosszabb a rossz emberi mivolt megnyilvánulásai közül? Melyik embertípus a legellenszenvesebb a számotokra? (Az, amelynek nincs szégyenérzete, és különösen könnyelműen viselkedik az ellenkező nemmel való érintkezései során.) Könnyelmű, kicsapongó és szégyenérzet nélkül való. Kulturáltabban úgy lehet ezt megfogalmazni, hogy ezek az emberek „nem ismerik a szégyent”. Egyszerű nyelvezettel „szégyentelenek” vagy, ami még találóbb, „egyenesen arcátlanok”. Senki sem kedveli az ilyen embereket.