Hogyan kell törekedni az igazságra? (3.) Ötödik rész

Ami a lelkiismeretet illeti – mit mondtunk korábban, mire vonatkozik ez? A normális emberi mivolt igazságérzetére és kedvességére. Egy illetőnek egyenesnek és kedvesnek kell lennie ahhoz, hogy azt lehessen mondani rá, hogy van lelkiismerete. Hogyan lehet tehát optimalizálni és magasabb szintre emelni a normális emberi mivolt egyenességét és kedvességét, miután valaki hinni kezd Istenben? Ezt az igazság megértésének az alapjára kell építeni. Vagyis miután valaki megérti az igazságot, azok a kritériumok, amelyek szerint viseli magát és cselekszik, pozitív céllá válnak, ennek pedig pozitív hatása, értéke és jelentősége lesz úgy önmaga, mint mindenki más számára. Miután megértette az igazságot, mindent az Isten által tanított igazságalapelvek alapján fog szemlélni és kezelni. Mások szemében meglehetősen egyenes egy ilyen ember. Mit jelent az egyenesség? Az egyenes azt jelenti, hogy nem hajlik el se jobbra, se balra, nem hajlik el a hevesség, az érzések, a személyes érdekek vagy kapcsolatok, vagy a személyes szándékok irányába, hanem helyette a leghelytállóbb, legmegfelelőbb cél felé tartva gyakorol, olyan cél felé, amely a legméltóbb az emberek tiszteletére, elismerésére és nagyrabecsülésére – vagy, azt is lehet mondani, hogy egy olyan cél felé tartva gyakorol, amelyet Isten jónak lát és helyesel. Hát nem magasabb rendű ez annál, amit a hétköznapi, romlott emberiség „egyenességnek” tart? (De igen.) Mit jelent ez az egyenesség? Azt, hogy teljességgel összhangban van az igazságalapelvekkel, teljességgel Isten szavain alapul, és a lelkiismeret alapjára épül. Amikor egy ember érti az igazságot, akkor birtokában van a problémák megoldásához és dolgok kezeléséhez szükséges utaknak és alapelveknek; akkor hát nem meglehetősen tökéletes az illető lelkiismerete? Nem lett optimalizálva? (De igen.) Akkor egy igazi ember, egy igazi teremtett lény nem kellene, hogy ilyen lelkiismeretnek legyen a birtokában? Nem kellene ilyen értelemben vett egyenességgel rendelkeznie? (De igen.) Egy igazi ember az ilyen értelemben vett, az igazsággal összhangban lévő egyenességgel kell, hogy rendelkezzen ahelyett, amiről az emberek beszélnek: eltökélten egyenesnek, pártatlannak, nyitottnak és tisztességesnek lenni, avagy „egy valódi ember semmit nem rejteget, és mindig kiáll a tettei mellett.” Ez hevesség, nincs tényleges tartalma, és teljesség egészében csak színlelés az emberek részéről. Az egyenességnek az igazság az alapja; ténylegesen megélt gyakorlatok járnak vele. Azt jelenti, hogy egy normális emberi mivoltú személynek az igazság a forrása és a kiindulási pontja, és képes a különféle dolgokat Isten szavai szerint kezelni – ezt nevezik egyenességnek. A kedvesség még inkább magától értetődő; az a legkevesebb, hogy meghaladja a lelkiismeret és józan ész mércéjét. A kedvességen belül nincs képmutatás, ádázság pedig még kevésbé. Azt jelenti, hogy az ember teljességgel olyan módok alapján cselekszik, amelyek előnyösek és építőek az emberek számára, és amelyek ezzel egyidejűleg Isten követelményeinek is megfelelnek; olyan cselekvést jelent, amely teljességgel azon a célon és kritériumokon alapul, hogy az ember félje Istent és kerülje a rosszat, tegyen eleget Istennek és kövesse Isten útját. Ez a legkedvesebb, legcsodálatosabb dolog az ég alatt, az egész világegyetemben. Egy olyan illetőnek, akinek Isten szavai vagy az igazság az élete, határozottan a legkedvesebb szíve van, mivel képes elfogadni az igazságot, és ez teljességgel megfelel annak a mércének, amelyet Isten megkövetel az emberektől. Mivel ezzel a fajta emberi mivolttal rendelkezik, helyénvaló azt mondani rá, hogy egyenes, és azt is helyénvaló mondani rá, hogy kedves. Azért van így, mert képes az igazság elfogadására és gyakorlására, nem az érzései vezérlik, nincsenek ambíciói vagy vágyai a kötelessége végzése közben, nem táplálja magában a hagyományos kultúra mérgeit, az erkölcs és az emberi mivolt mérlegelésére használt mércéjét pedig a Sátán filozófiáinak, gondolatainak vagy nézeteinek egyike sem hamisította meg – teljességgel igazodik az igazsághoz. Mondjátok hát meg Nekem: nem máris nagymértékben optimalizált az olyan emberi mivolt, amelyben ilyen lelkiismeret és józan ész van? (De igen.) Mivel az ilyen emberek birtokában vannak az igazságnak, és mivel az élet általuk megélt lényege az igazság, tökéletes az ilyen életesszenciával rendelkező emberi mivoltuk. Ha nem szeretitek a „tökéletes” szót hallani, akkor hívhatom „optimalizáltnak” is. Az a legkevesebb, hogy ők Isten szemében optimalizáltak és Istentől szeretettek. Isten az emberekben meglévő kevéske lelkiismereti tudatosságot, józan észt és szégyenérzetet arra használja, hogy elültesse bennük a szavait és az igazságot. Amikor elültetésre kerül benned Isten szavainak az igazsága, akkor nemcsak hogy nem gyengül meg vagy lesz elrejtve a lelkiismereted és a józan eszed, hanem helyette normálisabbá válik és optimalizálódik. Isten ilyen emberiséget akar. Ne mondjuk azt, hogy tökéletes, mondjuk azt, hogy optimalizált. Miért ne mondjuk azt, hogy tökéletes? Ha azt mondom, hogy tökéletes, akkor néhány olyan ember, akinek nincs lelki megértése, ezt fogja mondani: „Nem azt mondtad, hogy ne legyünk tökéletes emberek?” Úgyhogy kerülnöm kell ezt a szót, nehogy egyesek félreértsék. Valójában, ha valami Isten szemében optimalizált, akkor a teremtett emberiség körében tökéletesnek mondható. Ez a tökéletesség nem az emberek képzelődései szerinti tökéletesség, hanem inkább egy szép és jó dolog, az igazságosság ereje, valamint pozitív dolog is, amely méltó arra, hogy az emberek dicsérjék, sóvárogjanak rá, becsüljék, tiszteletben tartsák és kincsként őrizzék. Ezért, ha nem annyit akarsz csupán, hogy a lelkiismereted megrekedjen az emberi mivolt alsó határán a magaviseleted terén és ne lépje át azt, hanem érzékenyebbé, tudatosabbá akarod tenni a lelkiismeretedet, a józan eszedet pedig Isten követelményeinek megfelelővé, akkor csak egy utad van. Ez az út nem az emberi mivolt különféle hibáinak és hiányosságainak a leküzdése, hanem az igazságra való törekvés, az Isten által az embereknek tanított különféle igazságokba fektetett erőfeszítés és annak a megértése, hogy melyek az Isten által tőled megkövetelt normák a különféle emberek, események és dolgok tekintetében, és hogy miként kell szemlélned és kezelned ezeket az embereket, eseményeket és dolgokat, és hogyan kell bánnod velük. Istennek ezen aspektusok mindegyikére vonatkozóan vannak megkövetelt alapelvei és normái. Mi a te feladatod? Az, hogy ebbe az irányba, ezen cél felé és ezen mércék szerint gyakorolj. Először is, keresd és értsd meg, hogy melyek az igazság gyakorlására vonatkozó mércék. Ezután támassz követeléseket magaddal szemben az Isten által megkövetelt mércék szerint, miközben ezzel egyidejűleg elengeded az elképzeléseiden és képzelődéseiden belül mindazokat a különféle gondolatokat, nézeteket, szabályokat, előírásokat, és így tovább, amelyek nem felelnek meg Isten szavainak vagy az igazságnak. Ezután hagyd, hogy Isten szavai apránként a gyakorlásod alapelveivé váljanak. Miközben megtanulsz elengedni, ne feledd: Az elengedés célja nem az, hogy üresszívű emberré válj tőle; Isten azt akarja, hogy legyen tartalma az életednek. Mire utal a „tartalom” szó? Istennek a különféle dolgokra vonatkozóan megkövetelt alapelveire utal. Isten természetesen nem akarja, hogy az emberek üres elméletekké változtassák a különféle gyakorlási alapelveket, és csak beszéljenek róluk, de ne ültessék őket gyakorlatba. Ehelyett azt reméli, hogy az emberek határozottan az életük részévé tudják tenni ezeket az igazságalapelveket és be tudják vinni Isten szavait a valódi életükbe. Vegyük például egy kötelesség végzését – milyen mércét követel meg Isten az emberektől ebben a tekintetben? Azt, hogy két lábbal a földön állva és a megfelelő hivataluk szerint viseljék magukat. Vagyis, miközben a kötelességedet végzed, két lábbal a földön kell járnod, nem lehetsz felületes vagy felszínes, nem cselekedhetsz rutinszerűen, nem végezheted azért, hogy mások lássák, és felvágnod sem szabad; persze, ami még fontosabb, az igazságalapelvek szerint kell cselekedned. Úgy kell cselekedned, ahogyan Isten mondja neked, és tartózkodnod kell azoknak a dolgoknak a megtételétől, amelyekről Isten azt mondja, hogy ne tedd meg azokat. Ha nem tudsz teljes mértékben tartózkodni ezeknek a dolgoknak a megtételétől, akkor kezdd azzal, hogy kevesebbet teszed őket, lázadj fel a saját vágyaid és a saját preferenciáid ellen, és fokozatosan juss el oda, hogy teljes mértékben tartózkodsz a megtételüktől – avagy nem könnyű ezt elérni? (De igen.) Az üdvösségre való törekvés folyamán el kell oszlatnod és el kell engedned az Isten szavai által leleplezett különféle romlott beállítottságokat. Természetesen nem ezeknek a romlott beállítottságoknak az elengedése a végső cél. A végső cél – feltéve, hogy elengedted ezeket a romlott beállítottságokat – Isten szavainak és Isten követelményeinek az elfogadása. Nem azért kell elfogadnod őket, hogy megváltozzon a kedved, és nem is azért, hogy ezáltal méltósággal élhess, hanem a romlott beállítottságaid levetkőzése érdekében. Ez a végső cél, mivel csak azután nyerhetsz üdvösséget, hogy levetetted a romlott beállítottságaidat.

Az üdvösség elérésében a romlott beállítottságaik akadályozzák a leginkább az embereket. Az alacsony szintű iskolázottságod, az idős korod vagy az ügyetlen beszédmódod, és hogy híján vagy az önkifejezés képességének – ezek egyike sem tekinthető az üdvösség legnagyobb akadályának. Az, hogy szegényes szakmai készségekkel rendelkezel a kötelességed terén és képtelen vagy beletanulni – ez sem az üdvösséged legnagyobb akadálya. Akkor hát mi az üdvösség legnagyobb akadálya? A romlott beállítottságaid. Persze nem könnyű az emberek számára azoknak a különféle romlott emberi beállítottságoknak az eloszlatása, amelyek Isten szavaiban le vannak leplezve. Nem azért van így, mert az emberek nem hajlandóak elengedni a romlott beállítottságaikat, nem is azért, mert idejétmúltak a gondolataik és a nézeteik, és természetesen még kevésbé az emberi mivoltuk hibái vagy hiányosságai miatt vagy azért, mert érzéketlenek, mert lassan reagálnak, és így tovább – ezek egyike sem jelenti a probléma gyökerét. Akkor hát miért van így? Egyszerűen csak azért, mert a romlott beállítottságaik gyökeret vertek a szívükben, az emberek nem tudják őket csak azért levetni, mert szeretnék, és így a romlott beállítottságaik gyakran a felszínre jönnek, hogy zavarásokat és gondot okozzanak, miközben a kötelességeiket végzik. Tegyük fel például, hogy gyülekezetvezető vagy, és valami rosszat tettél és meg lettél metszve. Ebben az esetben el kell fogadnod, be kell látnod, hogy valami rosszat tettél, hajlandónak kell lenned bűnbánatot tartani, megfordítani a helytelen megközelítésedet és az igazságalapelvek szerint cselekedni. Ez egy nagyon egyszerű dolog, de te mégsem tudod megtenni. Így töprengsz: „Talán azért metszettek meg így engem, mert nem találnak tetszésükre valónak és el akarnak bocsátani engem?” Panaszok és félreértések merülnek fel a szívedben és még vitatkozni is próbálsz Istennel: „Ha nem találsz tetszésedre valónak és el akarsz bocsátani és ki akarsz rekeszteni engem, akkor rendben van, tisztázzuk ezt a dolgot. Tizennyolc évesen kezdtem Istenben hinni, az évek során végig vezető voltam, elhagytam a családomat és a karrieremet, lemondtam a házasságról és a családról – hogy lesznek ezek elszámolva?” Minél inkább számolgatsz, annál jobban felhúzod magad. Ez vajon annyit jelent csupán, hogy nem vagy képes az elengedésre? Nem. Miért nem tudod elengedni ezeket a dolgokat? Van itt egy alapvető probléma. Amikor megmetszenek, úgy érzed, hogy igazságtalanság ért, panaszkodsz és dacosságot érzel a szívedben, valamint érvelni is próbálsz és magadat igazolni, sőt, még másokat is arra kérsz, hogy álljanak ki melletted. Miért cselekszel így? (Azért, mert romlott beállítottságaink vannak.) Csak egyetlen oka van, egyetlen gyökéroka: vannak olyan romlott beállítottságaid, amelyek nem lettek eloszlatva. Némelyek ezt fogják kérdezni közületek: „Azért van, mert nem elegendő a velem született képességem és adottságom, és nem tudom elvégezni a munkát?” Lehetséges, hogy némelyikőtök esetében ez az egyik ok; a szegényes képesség miatt alkalmatlanok vagytok a munkára, és az igazságot sem értitek, így aztán olyan dolgokat tesztek, amelyek bomlasztásokat és zavarásokat okoznak. Valóban csak azért van ez, mert szegényes a képességed? Ez csak az egyik aspektus. Az alapvető probléma az, hogy gond van a lelkiismereteddel. Ez a lelkiismereteddel kapcsolatos gond közvetlenül összefügg a romlott beállítottságaiddal. Olyan dolgokat tettél, amelyek bomlasztásokat és zavarásokat okoztak és meg lettél metszve – hogyan kell ezt megközelítened? Hogyan közelíted meg azt a dolgot, hogy alkalmatlan vagy a munkára? Ha képes vagy az igazságot gyakorolni, akkor ezek nem jelentenek problémát, és helyesen tudod megközelíteni őket. De vajon hogyan viselkedik az emberek többsége, amikor ezekkel a dolgokkal találkozik? Vitatkozni próbálnak, panaszkodnak, negatívvá válnak, sőt, még hevesen is beszélnek: „Nem azért van ez csupán, mert úgy gondolod, hogy szegényes a képességem és nem vagyok rátermett? Hát nem Isten adta nekem ezt a képességet? Mégis panaszkodsz, hogy nem tudom elvégezni a munkát! Ha nem találsz tetszésedre valónak, mondhattad volna korábban is!” Ha valamivel keményebb szavak hangoznak el, miközben megmetszik őket, ezt gondolják: „Odalett a reményem arra, hogy áldásokat nyerjek? Az ez életbeli státuszom forog kockán, és talán az eljövendő világban sincs semmi reményem.” Szándékukban áll-e bármennyire is, hogy az igazságot keressék? Alá tudják-e vetni magukat a szívükben? Nem könnyű alávetniük magukat. Végső soron ezek a megnyilvánulások mind azért vannak, mert az emberek romlott beállítottságokkal rendelkeznek. Szegényes a képességed és alkalmatlan vagy a munkára – ez csupán az emberi mivolt egyik természetes hibája vagy hiányossága; ez nem probléma. Még ha nagyok is a természetes hibáid és hiányosságaid, és alkalmatlan vagy is a munkára, Isten egyáltalán nem érez nemtetszést vagy megvetést az irányodban. De amellett, hogy alkalmatlan vagy a munkára, fel sem ismered a saját problémáidat, továbbá panaszkodsz, ellenállást érzel, végül pedig negatívvá válsz és elhagyod a munkádat – mi ez? Ez romlott beállítottság. Ez az, amit el kell oszlatnod. Ugye? (Igen.) Miután a romlott beállítottságaid eloszlatásra kerültek, alkalmassá válsz a használatra abban a munkában, amelyre az emberi mivoltod képességei és állapotai alkalmasak. De ha nem oszlatod el a romlott beállítottságaidat, és ha nem tudsz az igazság szerint gyakorolni, ha nem tudod alávetni magad a metszésnek, vagy nem tudod alávetni magad annak, hogy leleplezzenek, akkor bármilyen jó is a képességed, bármennyire felsőbbrendűek is az emberi mivoltod állapotai, nem leszel alkalmas a használatra. Megértetted? (Megértettem.) Mondjátok meg Nekem, mi volt a lényege annak, amiről az imént beszélgettünk? (Miközben Istenben hisz az ember, az a legfontosabb dolog, hogy ismerje a saját romlott beállítottságait. Nem az emberi mivoltának külső hibái és hiányosságai, hanem a romlott beállítottságai eloszlatásán kell, hogy legyen a hangsúly. Amikor helyzetekkel találkozunk, mindig külső dolgokba bonyolódunk, alapvetően képtelenek vagyunk a lényeges problémákat megoldani, illetve a metszésnek való alávetettséget és az Isten által kialakított körülményeknek való alávetettséget sem vagyunk képesek elérni.) Ha a romlott beállítottságaid eloszlatásra kerülnek, és azokban a dolgokban, amelyekkel találkozol, fel tudod fogni az igazságalapelveket és tudod, hogy miként kezeld őket az alapelvek szerint, akkor alkalmas leszel a használatra a kötelességed végzése terén. Függetlenül attól, hogy magas vagy alacsony szintű-e a képességed, és hogy mennyi tehetséged van, ha a romlott beállítottságaid nem kerülnek eloszlatásra, akkor bármilyen helyzetbe légy is helyezve, nem leszel alkalmas a használatra. Ha ellenben korlátozott képességgel és adottságokkal rendelkezel, de érted a különféle igazságalapelveket, azokat az igazságalapelveket is beleértve, amelyeket a munkád körében kell megértened és felfognod, és ha a romlott beállítottságaid eloszlatásra kerültek, akkor használatra alkalmas személy leszel. Megértetted? Lehet, hogy emésztenetek kell egy darabig ezeket a szavakat ahhoz, hogy teljesen megértsétek őket.

Jelenleg az emberek többsége még mindig adottságokra hagyatkozik és előírásokat tart be a kötelessége végzése során. Amíg nem vétkeznek vagy nem művelnek gonoszságot, azt hiszik, jól végezték a kötelességüket. Nem az igazságra való törekvésre és az önmagukon való elgondolkozásra összpontosítanak a romlott beállítottságaik eloszlatása végett. Az emberek többsége csak belebonyolódik a megközelítésekbe és viselkedésekbe és ezeknél ragad le, nem pedig az igazság keresésére és az alapelvek szerinti cselekvésre összpontosít. Megelégednek annyival, hogy egyszerűen megteszik, amit tudnak, próbálnak nem okozni bomlasztásokat és zavarásokat, sem pedig szabotálni a dolgokat, és ez minden. Az emberek többsége még nem találkozott metszéssel vagy leleplezéssel, és fenyítést vagy ítéletet sem élt át, a súlyos megpróbáltatások szintjét pedig még kevésbé, ezért a legtöbbjük romlott beállítottságai nem indultak még változásnak. Ez nem jó hír, de tény. Mondok egy példát, és akkor tudni fogjátok, hogy mi történik. Látod, a legtöbb ember, aki most kötelességeket végez, hétköznapi követő; nincs státuszuk, és nem jutottak el arra a pontra, ahol státusszal és hatalommal rendelkezve végeznének egy munkaelemet. A legalapvetőbb elv, amelyet az emberek többsége gyakorol, az, hogy engedelmes és alávetett legyen. Azt gondolják, hogy a vezetők mindenképpen a Fennvaló munkarendjei szerint beszélnek, így ők csak megteszik, amit a vezetők kérnek, úgy, ahogyan azt a vezetők kérik tőlük, és azt gondolják, hogy nem is szükséges tisztán látniuk, hogy mi helyes és mi helytelen, vagy kivizsgálniuk, hogy megfelel-e az igazságnak, és hogy ameddig nem hibáznak, addig minden a legnagyobb rendben van. Ilyen az, ha valakinek az igazságalapelvek jelentik az életét? (Nem.) Akkor milyen körülmények között lehet megállapítani, hogy az igazság az életed? Akkor, amikor vezetővé választanak téged, hogy gyülekezeti munkát végezz; ez fedi fel a leginkább az embereket. Az, hogy vannak-e alapelveid a dolgok kezelése terén, és hogy mennyit fedsz fel a romlott beállítottságaidból, bizonyítja, hogy rendelkezel-e az igazságvalósággal, és hogy alkalmas vagy-e vezetőnek vagy dolgozónak. Ha romlott beállítottságokat társz fel, hogyan kell azt kezelned? Ki kell tárulkoznod és beszélned kell az igazságról, vagy rejtőzködnöd kell és álcáznod magad? Ez is azon helyzetek egyike, amikor a leginkább felfedetnek az emberek. A gyülekezetben a legtöbben nem képesek az igazságalapelvek szerint szemlélni a dolgokat; helyette a saját elképzeléseik és képzelődéseik szerint és a preferenciáik alapján szemlélik és kommentálják a dolgokat. A legtöbben ezt gondolják: „Amíg nem követek el nagy hibákat a kötelességem terén, és ugyanígy folytatom tovább a munkát, ez elég is. Ha elkövetek egy nagy hibát és elkülönítenek önvizsgálat céljából vagy egy B csoportba helyeznek át, az csak balszerencse.” Mit szemléltet ez a helyzet? Habár képes vagy arra, hogy engedelmes és alávetett légy, miközben a kötelességedet végzed, és mindent megteszel, amire csak megkérnek, ez nem azt jelenti, hogy az igazság az életed, és nem azt jelenti, hogy olyan ember vagy, aki aláveti magát Istennek. Amikor vezetővé választanak téged és eléred ezt a státuszt, fel leszel fedve. Hogy miért? Ha egyszer státuszod van, azt fogod tenni, amit csak akarsz, mindent te veszel a kezedbe, teljes dominanciát gyakorolsz és független királyságot alapítasz; hevesség alapján, a romlott beállítottságaid alapján és a saját vágyaid és ambícióid alapján cselekszel majd. Tehát még mindig nem vagy alkalmas a használatra. Azt lehet elmondani, hogy eddig ilyen állapotban van az emberek kilencvenkilenc százaléka. Noha a legtöbb ember sok éve végzi már a kötelességét és külsőleg viszonylag engedelmessé és jó magaviseletűvé vált, ez vajon azt jelenti, hogy többé nincsenek romlott beállítottságaik? (Nem.) Immár nem kicsapongó a viselkedésük, kívülről jó magaviseletűek, és úgy tűnik, hogy van bennük némi szent illendőség, de a romlott beállítottságaik a legkevésbé sem változtak meg, mivel nem keresik aktívan az igazságot a saját romlott beállítottságaik eloszlatása végett. Amikor problémák merülnek fel a munkájukban, akkor akár a vezetők metszik meg őket, akár a Fennvaló, legfeljebb csak ezt gondolják: „Rendben van, ha azt mondják, hogy hozzam helyre, helyrehozom. Csak elviselek még egy kis nehézséget, eltöltök még egy kis időt, és gyorsan újra elvégzem.” Csupán ilyen hozzáállás és mentalitás van bennük. Ez nem jelent az igazságnak való alávetettséget, sem igazi alávetettséget. Honnan ered ez a mentalitás? Abból a tényből, hogy az Istenben való hitükben az emberekben van egy pozitív sóvárgás, sóvárgás arra, hogy jó emberek legyenek, sóvárgás arra, hogy megfelelő színvonalú teremtett lények legyenek. Ez a vágy idézi elő ezt a fajta mentalitást az emberek mindennapi életében és a kötelességük végzése terén; ez emberi módon fogalmazva nem más, mint hogy „Ne okozzunk gondot, viselkedjünk mindannyian!” Mire utal az, hogy „viselkedjünk”? Ez egy igazságalapelv vajon? Ez arra biztat csupán, hogy engedelmeskedj, tartsd be a szabályokat és ne okozz gondot. Ez az emberekre vonatkozó minimumkövetelmény, és elmarad attól, hogy igazságalapelv legyen. Mi hát akkor az igazságalapelv? Az, hogy aktívan keresned kell Isten szándékait. Amikor romlott beállítottságokat társz fel, amikor önző vágyaid vannak vagy hevességet tanúsítasz, amikor romlott beállítottságok miatt előáll benned egy állapot, akkor aktívan össze kell vetned ezeket a megnyilvánulásokat Isten szavaival. Isten megvilágosításával, útmutatásával, segítségével, támogatásával, sőt Isten szavainak szigorú ítélete és fenyítése által apránként megváltoztatod az Isten szavaihoz való hozzáállásodat, egyre magasabb szinten fogod elfogadni Isten szavait, és egyre inkább elismered Isten szavait és áment mondasz rájuk. Azután magadba fogadod Isten szavait, elengeded a megtévesztő gondolatokat és nézeteket, és nem ragaszkodsz tovább az emberi örökséghez; képes vagy elfogadni az igazságot, és képes vagy kezelni a körülötted lévő embereket, eseményeket és dolgokat, valamint megváltoztatni az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatos látásmódodat, álláspontodat és nézőpontodat Isten szavai és az igazságalapelv szerint. Ez a romlott beállítottságaid eloszlatásához vezető út. Most tehát birtokában vagytok már ennek a fajta proaktív gyakorlásnak? Azt gondolom, hogy az emberek kilencvenkilenc százaléka nincsen. A legtöbb ember tapasztalati tanúságtevő cikkei arról szólnak, hogy megtapasztaltak egy olyan környezetet, amely arra kényszerítette őket, hogy egy bizonyos módon cselekedjenek, és ezáltal elérték cselekedeteikben az „Istennek való alávetettséget”. Meglehetősen elégedettek önmagukkal, azt gondolják, rendelkeznek az igazságvalósággal. Bár írtál egy tanúságtevő cikket, valójában ez a dicsekvésről, az önmagad melletti tanúskodásról és önmagad megalapozásáról szól: „Nézzétek, van bizonyságtételem. Nem hagytam cserben Istent. Ragaszkodtam a kötelességemhez ebben a környezetben!” Mások tapasztalati tanúságtevő cikke arról szól, hogy miután megmetszették őket, hogyan gondolkodtak el magukon és jutottak felismerésre, felismerve azt, hogy felületesek voltak és nem tettek eleget Istennek, és hajlandóak bűnbánatot tartani. Még ha van is egy időszak, amikor bűnbánatot tanúsítanak, amikor úgy tűnik, hogy már nem felületesek, megváltoztak-e a romlott beállítottságaik? Nem. A színfalak mögött még mindig annyira arrogánsak és hatalmaskodóak. Az az álláspont, perspektíva és azok a nézőpontok, ahonnan az embereket és a dolgokat szemlélik és kezelik, egyáltalán nem Isten szavain alapulnak. Így a romlott beállítottságaik egyáltalán nem kezdtek el megváltozni! Mi az a változás akkor, amiről beszélsz? Ez csupán a viselkedés, az életmód és talán a hangnem, a kifejezésmód változása, valamint azé a stílusé, ahogyan másokkal érintkezel, és ahogyan ügyeket intézel. A hited szintén erősödött; képes vagy keresni az igazságot, miután sokszor átestél metszésen különböző környezetekben, és most sok igazságot értesz, az elhatározásod pedig, hogy követed Istent, szilárdabb, mint korábban – ezek az aspektusok mind megváltoztak. Ezek a változások az embereket magabiztosabbá teszik az üdvösség elnyerésében, hajlandóbbá az igazságra való törekvésre, és még reménytelibbé és optimistábbá Isten követésével kapcsolatban. Bármilyen próbatétel vagy nyomorúság jön is az útjukba, nem válnak annyira negatívvá, hogy elhagyják a hitüket. Ezek a változások azonban pusztán csak azt érintik, amit a normális emberi mivolton belül kifelé megélnek. Ezek a viszonylag pozitív és proaktív gondolatok és nézetek fokozatosan elfoglalják az emberek szívét. Ezek a változások azt jelzik, hogy a szívük felébredőben van és új életre kel. Vagyis az emberek proaktívabbá és törekvőbbé válnak, jobban fognak sóvárogni a pozitív dolgokra, magabiztosabban fognak törekedni Isten szavaira, az Ő munkájára és az Ő követelményeire. Magától értetődően tisztább képet kapnak Isten legfontosabb munkájáról is: az emberek megmentésének a munkájáról. Ezen állapotok alapján sokan a korábbinál inkább két lábbal a földön állva, szabálykövetőbb módon és engedelmesebben végzik a kötelességeiket. Javul a kötelességeik hatékonysága, különös tekintettel a technikai jellegű munka terén, amely így már gyorsabban halad előre. Nem olyan lomhák többé, mint előtte voltak, amikor egy rendesen csak néhány napig tartó munka egy hétig vagy akár tovább is elhúzódott – most mindössze néhány nap alatt eredmények vannak. Ez természetesen jó hír. De mi a rossz hír? Az, hogy nem fedtek fel és tanúsítotok egyebet, csak a viselkedés, a gondolat, és a gondolkodásmód terén történt változásokat, valamint néhány viszonylag pozitív, proaktív és optimista elem jeleit a tudatalattitok felébredésének. Ezek a jelek azonban nem jelentik azt, hogy a romlott beállítottságaitok változni kezdtek volna. Ez nem valami jó hír, igaz? (Nem, nem az.) Noha nem valami jó, ez a folyamat elkerülhetetlen ahhoz, hogy a romlott emberiség eljusson az üdvösségre. Ennyire szánalmasak és szegények és ennyire éretlenek az emberek, és ennyire lassú ütemben halad az életbe való belépésük, valamint a romlott beállítottságaik levetkőzése. Ennek a lassú ütemnek az az alapvető oka, hogy az ilyen emberiség híján van az igazság elfogadására való adottságnak, és hogy ennyire érzéketlenek az igazság, a pozitív és minden Istentől eredő dolog iránt.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren