3. Az igazság és az élet elnyeréséhez az embernek törekednie kell az igazságra és el kell oszlatnia a romlott beállítottságait

Egyesek gyengédnek, toleránsnak és türelmesnek tűnnek; kifinomultan beszélnek, a munkát pedig villámgyorsan és lendületesen, tekintélyt parancsoló jelenléttel végzik el. Meglehetősen tökéletesnek látszik az emberi mivoltuk, és a vezető személyiségekre jellemző viselkedéssel bírnak. Ugyanakkor egyetlen igazságot sem értenek, mindenféle problémát doktrínákat használva próbálnak megoldani, és képtelenek bármiféle lényegi munkát végezni vagy a munkarendeket megvalósítani. Hát nem haszontalanok? Ezek tipikus farizeusok. A farizeusok külsőleg kifogástalan öltözékűek, méltóságteljesek és kiegyensúlyozottak; műveltek, jártasak az etikettben, udvariasak, szeretetteljesek, toleránsak és türelmesek. Rendkívül illedelmes a modoruk, és különös kedvességgel, szerénységgel és alázatossággal szólnak másokhoz. Nem látsz bennük semmi tökéletlenséget, hibát vagy hiányosságot. Az emberi mivoltukból ítélve különösen megbízhatónak, éles elméjűnek, kifinomultnak és kellemesnek tűnnek, akárcsak azok a művelt és elegáns úriemberek, akikről a kínai emberek beszélnek. Tökéletesnek tűnik az emberi mivoltuk, és kívülről semmi hibát nem lehet találni bennük, de Isten szándékait értik-e? Értik-e a mindenféle dolgok végzésére vonatkozó alapelveket? Ezek az emberek órákon át tudnak beszélni minden összejövetelen, azok pedig, akik nem értik az igazságot, csodálattal borulnak le előttük, azt gondolván, hogy igen ékesszólón beszélnek és nagyon világosan és logikusan fejezik ki magukat. Azok viszont, akik értik az igazságot, miután meghallgatták ezeket az illetőket, tudják, hogy doktrína csak az egész, amit mondanak, és hogy az nem oldja meg az emberek tényleges nehézségeit, megcélozva a problémáikat. Ezek az egyének nincsenek tekintettel arra, hogy ténylegesen milyen valódi nehézségeik vannak az embereknek, és csak azt tudják, hogy miként prédikáljanak üres doktrínákat és beszéljenek vég nélkül magasztos és üres elméletekről. Miután beszéltek, igencsak elégedettek magukkal, azt gondolva, hogy értik az igazságot és birtokában vannak az igazságvalóságnak. Valójában csakis arra törekszenek, hogy álcázzák az emberi mivoltuk külső megjelenését, hogy az tökéletesnek és elegánsnak látszódjék, magasztosnak és nagyszerűnek tüntetve fel azt. Az Istennek ellenálló lényegük és romlott beállítottságaik azonban a legkisebb mértékben sem változtak meg. Az Istennel kapcsolatos elképzeléseik, az Ellene lázadó mivoltuk, az Istennel kapcsolatos félreértéseik, óvatoskodásuk és gyanakvásaik, és különösen az Istennel szemben támasztott észszerűtlen követeléseik és extravagáns kívánságaik töltik be az egész elméjüket. Egyáltalán nem törekednek az igazságra, és nem is fogadják el egyáltalán az igazságot. Tehát „tökéletesként” jellemezni az emberi mivoltukat a „tökéletes” jelzőt lekicsinylő értelemben használva lehet csak, mivel egyetlen emberi mivolt sem tökéletes; puszta látszat és álca csupán a „tökéletességük.” Hibák nélküli emberi mivolt nem létezik; ez csak látszat, ne higgy nekik! Minél tökéletesebbnek tűnik valaki kívülről, annál inkább szükséges, hogy óvakodj tőle, hogy megfigyeld és felismerd. Hogyan ismered fel őket? Érintkezz többet velük, beszélgess többet velük, és nézd meg, hogy értik-e önmagukat. Tegyük fel, hogy ezt mondják: „Én egy ördög vagyok, én egy Sátán vagyok, ellenállok Istennek, romlott vagyok! Bűnös vagyok, főbűnös, Isten nem talál engem kedvére valónak, Isten utál engem!” Vagy: „Vak vagyok és ostoba, szegény és szánalmas! Mocskos vagyok, tisztátalan vagyok!” Vannak-e valódi tények e szavak mögött? Van-e mögöttük bármi lényegi megértés? (Nincs.) Nincs semmi megértésük a saját romlott beállítottságaikat illetően; még azt a tényt sem ismerik el, hogy romlott beállítottságaik vannak. Egyszerűen csak megtanulnak elmondani néhány üres szót és elméletet. Ezek az üres szavak és elméletek nem tekinthetők olyan megértésnek, amely abból ered, amit a szívük mélyén éreztek vagy megtapasztaltak; szépen hangzó szavak csupán, látszat az egész, amit előadnak. Ha azután megkéred őket, hogy beszéljenek a saját megtapasztalásaikról, arról, hogy hogyan értették meg a saját romlott beállítottságaikat, és hogy milyen metszésen mentek keresztül, és Isten mely szavait olvasták azután a romlott beállítottságaik eloszlatása végett, úgy tesznek, mintha nem hallanának téged, és megint csak egy halom haszontalan szót szólnak: „Én olyan szegényes képességű vagyok, én bűnösnek születtem, egy trágyadombon ülő, alantas ember vagyok, méltatlan vagyok Isten üdvösségére! Romlott beállítottságaim vannak, és bárhol legyek is, nem tudok bizonyságot tenni Isten mellett; egyszerűen csak szeretem, ha van státuszom.” Ha megkérdezed őket, hogy miként próbálták ezt megoldani, még mindig csak irreleváns választ adnak: „Nem kellene, hogy státuszuk legyen az embereknek; ha egyszer státuszuk van az embereknek, akkor nekik befellegzett. A státuszra való törekvés extravagáns kívánság. Csak próbálj a legjelentéktelenebb ember lenni, és bárhová mész is, ülj a legalacsonyabb zsámolyra, ülj a legkevésbé feltűnő helyre. Az embereknek alázatosaknak kell lenniük; ezt hívják alázatosságnak.” Keresztülmentek-e bármiféle lényegi változáson? Volt-e bármilyen valódi megtapasztalásuk? (Nem.) Egyik sem történt meg ezek közül. Van-e bármi megértésük a saját romlott beállítottságaikat illetően? (Nincs.) Egyáltalán nem értik őket. Akkor hát az igazságot vagy Isten szavait elfogadják? (Nem.) Azok az emberek, akik nem ismerik el, hogy romlott beállítottságaik vannak, soha nem fogadják el az igazságot. Ha elfogadnák az igazságot, minden egyes szavukat és cselekedetüket, valamint a romlottságuk feltárulásait is összevetnék Isten szavaival. Amikor romlottságot tártak fel, elgondolkodnának magukon, megkérdeznék maguktól, hogy ebben és ebben a kontextusban vajon miért tártak fel romlottságot, hogy mit gondoltak és mi irányította őket akkor. Isten szavai által leleplezve és az összevetéseiknek köszönhetően felismernék, hogy ez egy romlott beállítottság, és hogy nem olyan szentek és tiszták, ahogyan azt képzelték, hogy – mint kiderült – bennük is van csalárdság, hogy nekik is vannak önző szándékaik, ambícióik és vágyaik, és hogy egyszerűen nem olyan emberek, akik birtokában vannak az igazságvalóságnak. Voltak-e efféle megtapasztalásaik? Nem. Sok szót szóltak, de egyetlen tény sincs, ami azt bizonyítaná, hogy elismernék, hogy romlott beállítottságaik vannak. Oly sok éve hisznek már Istenben, mégsincs egyáltalán semmilyen tapasztalatuk az igazságról. Doktrínákat szólnak csupán, azon töprengenek mindössze, hogy miként keltsenek látszatot és ékesítsék magukat az emberi mivoltuk hibáinak és hiányosságainak az elkendőzése végett. Külső viselkedésformákkal, cselekedetekkel, arckifejezésekkel, testtartással és a hamis spiritualitás modorával szépítik magukat, miközben szorosan és határozottan ragaszkodnak a romlott beállítottságaikhoz, és biztonságosan beléjük burkolóznak. A legkevésbé sem fogadnak el semmit az ember romlott beállítottságainak különféle problémáiból, amelyeket Isten leleplez, illetve azokból a különféle kijelentésekből, amelyek segítségével Isten ezeket a beállítottságokat leleplezi; meg sem jegyzik és a szívükre sem veszik ezeket; csupán az emberi mivoltuk külső megjelenésébe fektetnek erőfeszítést. Ha azután megkéred őket, hogy beszéljenek arról, amit Isten szavaiból megértettek, hogy igazán megértették és értékelik-e az Ő fenyítő és ítélő szavait, az emberiség romlott beállítottságait leleplező szavait vagy az Isten természetéről mondott szavait, akkor kerülik ezeket a gyakorlati témákat és ismételten csak a lelki elméletek folyama ömlik belőlük: „Isten a Teremtő; Isten szuverenitást gyakorol minden dolog felett, Isten cselekedetei csodálatosak! Isten méltó a dicséretre és a magasztalásra, Isten páratlan, Isten hatalma és ereje mindenek felett való!” Az emberek ezt mondják: „Beszélj akkor a saját tapasztalatodról. Milyen dologban láttad meg Isten természetét és Isten szentségét?” Ők ezt felelik: „Isten túlságosan nagy, az ember túlságosan jelentéktelen, az ember méltatlan! Isten szemében az ember még a földön futkosó hangyáknál is alacsonyabb rendű. Isten felmagasztalja az embert!” Rendelkeznek bármi ilyen jellegű megértéssel? (Nem.) Egyáltalán nincs semmi efféle megértésük. Miféle ember az ilyen? (Képmutató farizeus.) Ez egy képmutató farizeus. A legkevésbé sem fogadják el az igazságot; Isten szavai és az igazság puszta szlogenek és doktrínák csupán a szemükben. Gyakran olvassák Isten szavait, jegyzeteket készítenek a lelki áhítatról, eljárnak összejövetelekre és imádkozva olvassák Isten szavait – anélkül végzik el mindezeket a procedúrákat, hogy akár egyetlenegyet is elmulasztanának vagy kihagynának közülük. Mit szívtak tehát magukba abból, hogy elolvasták Istennek ezeket a szavait? Mit nyertek? Nem azért olvassák Isten szavait, hogy megértsék az igazságot, és sokkal kevésbé azért, hogy összevessék az Ő szavait a saját romlott beállítottságaikkal, elképzeléseikkel és képzelődéseikkel, vagy az eltorzult gondolataikkal és nézeteikkel, hogy azután meg tudják oldani a problémáikat, és legyen útjuk, amelyet a gyakorlásuk során követhetnek. Azért olvassák Isten szavait, hogy felvértezzék magukat doktrínákkal, hogy azután kioktathassanak és leckékre taníthassanak másokat az összejöveteleken. Minden alkalommal mást és mást mondanak és hosszú időn át képesek folyamatosan beszélni, Isten különböző szavait kiválogatva a különböző emberekkel történő beszélgetésre, azzal a céllal, hogy mások nagyra tartsák és imádják őket. Egyesek különösen jól értenek önmaguk álcázásához – hát nem végtelenül megvetendőek? Amikor Általam szólt szavakat hallanak és hasznosnak találják azokat, akkor memorizálják őket, majd keresik az alkalmat, hogy miként vághatnának fel az összejöveteleken. Amikor új hívők körében vannak – olyanok között, akik nem hallottak még sok prédikációt, és akik akkor sem emlékeznek Isten szavaira, ha olvastak már valamit belőlük –, akkor különösen kihasználják ezt a lehetőséget, és elkezdenek felvágni és páváskodni ezek között az újonnan érkezettek között. Őket hallgatva mindenki ezt gondolja: „Ezt az illetőt megvilágosította a Szentlélek, ő egy lelki ember.” Hát nem megvetendő, hogy ilyen módszereket használva páváskodnak azért, hogy elnyerjék mások elismerését és imádatát? Hát nem az emberek félrevezetése ez? (De igen.) Ez az emberek félrevezetése.

Ha egész életeden át keresed az igazságalapelveket és keresed Isten szavait, hogy ezek alapján oszlasd el a romlott beállítottságaidat és azokat a benned lévő dolgokat, amelyek összeegyeztethetetlenek az igazsággal, akkor a végén bizonyosan olyasvalaki leszel, aki üdvösséget nyer. Tegyük fel azonban, hogy egész életeden át az emberi mivoltod hibáinak és hiányosságainak az eloszlatására összpontosítod az energiádat és ennek keresed az útját, mindenféle eszközt kitalálva, csak hogy megszabadulj minden hibától és hiányosságtól, és így olyasvalakivé válj, aki különbözik a többiektől, aki tökéletes és hibátlan. Némelyek még ezt is mondják: „Tiszta ember akarok lenni, magasztos és nagyszerű ember, olyasvalaki, aki minden normális emberi mivolton felülemelkedik.” Hadd mondjam el neked: Ha ezt teszed, kudarcot vallottál! Nem számít, hogy az emberi mivoltod mely hibáját vagy hiányosságát próbálod eloszlatni, annak semmi köze az üdvösségedhez, mivel nem az igazságra törekszel a romlott beállítottságaid eloszlatása végett. Ha valóban eloszlatod az emberi mivoltod hibáit és hiányosságait, akkor ez legfeljebb csak annyit jelent, hogy kívülről semmilyen hiba nem látszódik az emberi mivoltodban, és hogy a felszínen tökéletesnek és kifinomultnak tűnsz. Elfelejted azt a tényt, hogy az emberi mivoltod hibái és hiányosságai alapvetően megváltozhatatlanok; még ha meg is változnának, a nagyobb hibáid és hiányosságaid – a romlott beállítottságaid – akkor is ott rejlenek benned! Minél inkább csak látszatot keltesz és hiba nélkül való, tökéletes emberi mivoltra törekszel, annál mélyebben és szorosabban fognak behálózni és megkötözni téged a romlott beállítottságaid, amitől csak még arrogánsabb, csalárdabb, elvetemültebb és hajthatatlanabb leszel. És mi ennek a következménye? Ennek hatására távolabb sodródsz az igazságtól és az igazságra való törekvés útjától. Végül aztán a kirekesztés lesz a kimeneteled, és akkor neked véged. Semmi esély arra, hogy Isten kivételt tegyen és megmentsen téged csak azért, mert kívülről tökéletes vagy, vagy mert tiszta embernek tűnsz. Éppen ellenkezőleg: minél inkább hiba nélkül való, tökéletes emberi mivoltra törekszel, Isten annál inkább meg fog vetni és annál kevésbé munkálkodik majd rajtad. Egyesek azonban gyakran bűntudatot és szomorúságot éreznek amiatt, hogy romlott beállítottságokat fednek fel. Miközben bűntudatot éreznek, kialakul bennük az az elhatározás, hogy az igazságra törekedjenek, képesek nehézséget elszenvedni és árat fizetni az igazság elnyerése érdekében, kitartóan olvassák naponta Isten szavait, valamint imádkoznak Istenhez és minden dologban az igazságot keresik. Így aztán egyre tisztábban látnak az igazsággal kapcsolatban, fokozatosan elérnek némi belépést, nyereséget és tényleges megélést az igazság minden aspektusa tekintetében. Végül aztán, amikor mindenféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal szembesülnek, megfelelő igazságalapelveik vannak a gyakorláshoz és az átvilágításhoz. Sok évnyi tapasztalást követően, Isten fenyítésén és ítéletén, a metszésen, valamint azon keresztül is, amilyen árat fizettek az igazságra való törekvés során, fokozatosan az életükké válik bennük az igazság. Egyre nagyobbra nő az üdvösségre való reményük, annak a valószínűsége pedig, hogy fellázadjanak Isten ellen és elárulják Őt, egyre kisebb lesz. Habár az emberi mivoltuk hibái és hiányosságai, valamint a veleszületett állapotaik alapvetően változatlanok maradnak, a romlott beállítottságaik fokozatosan alábbhagynak, kevésbé gyakran állnak ellene Istennek és lázadnak fel Ellene, egyre inkább kedveli őket Isten, ők pedig egyre építőbbek mások számára és egyre alkalmasabbak a használatra. Ha az ilyen emberek tovább haladnak ezen az úton, akkor egész biztosan azok lesznek, akik elérik az üdvösséget; ezek azok, akiket Isten munkája meg szándékozik menteni. Figyeljétek meg a körülöttetek lévő embereket! Nézzétek meg, hogy kik azok, akik állandóan a külsőségekbe, az emberi mivoltuk hibáiba, hiányosságaiba és gyengeségeibe fektetnek erőfeszítést, minden tőlük telhetőt megtéve azért, hogy elrejtőzzenek és álcázzák magukat, hogy azután elnyerjék mások elismerését, csodálatát és imádatát, és hogy státuszuk legyen az emberek szívében – az ilyen típusú emberek farizeusok. A farizeusoknak csak egyetlen végeredményük van: hogy az egerekkel együtt pusztuljanak el. Azt mondom tehát, hogy az ilyen típusú embereknek végük van és ki vannak rekesztve.

Az Isten által végzett munka kezdettől fogva egészen a végéig nem az emberek emberi mivoltának hibáit és hiányosságait hivatott megváltoztatni, hanem egyedül az a célja, hogy helyreállítsa a normális emberi mivolt lelkiismeretét és józan eszét. Isten az emberek romlott beállítottságait akarja megváltoztatni. Természetesen Isten gyakran beszél az emberek romlott beállítottságaitól történő megszabadulásról is, ami képessé teszi őket az üdvösség elnyerésére. Milyen alapra épül hát a normális emberi mivolt helyreállítása? Arra az alapra épül, hogy az emberek levetették a romlott beállítottságaikat. Amikor fokozatosan helyreállításra kerül az emberek normális emberi mivolta, az azt jelenti, hogy érzékennyé válik a lelkiismeretük, egyre normálisabb lesz a józan eszük, és képesek a normális emberi mivolt szempontjából helyes dolgokat tenni és helyes szavakat szólni; nem okoznak bomlasztásokat és zavarásokat, a beszédük és a cselekedetük nem impulzív, nem vak vagy heves, hanem teljességgel Isten szavainak az alapelvein nyugszik, a józan eszük különösen normális, az emberi mivoltuk pedig különösen egyenes és kedves. Milyen alapon lehet hát elérni ezeket a dolgokat és az ilyen fokú helyreállást? Azon az alapon lehet elérni, hogy megváltoznak az emberek romlott beállítottságai, hogy az emberek levetik a romlott beállítottságaikat az igazság gyakorlása és Isten ítéletének és fenyítésének az elfogadása által. Ha azonban nem változnak meg és nem kerülnek levetésre a romlott beállítottságaid, akkor, még ha viszonylag jó is az emberi mivoltod és van is némi lelkiismereted és józan eszed, amennyiben nem az igazság az életed, úgy nem tudja átvenni az irányítást a lelkiismereted és a józan eszed, és akkor továbbra is gyakran olyan dolgok megtételére fognak befolyásolni, ösztönözni és felbujtani a romlott beállítottságaid, amelyek szembemennek a lelkiismereteddel és a józan eszeddel. Ezért, még ha van is egy kis igazságérzeted, az egyfajta kívánság és elhatározás csupán. Mindössze van némi kedves emberi mivoltod, de mivel a romlott beállítottságaid az életed, és belülről azok vezérelnek téged, annyit tudsz csupán elérni, hogy nem művelsz gonoszságot és nem kezdeményezed mások becsapását és megkárosítását, ami máris elég jó teljesítmény. Más szóval: akkor tudod csak biztosítani, hogy ne művelj gonoszságot, amikor a saját személyes érdekeid nem érintettek, és amint érintve vannak a személyes érdekeid, a felszínre jönnek a romlott beállítottságaid, hogy elnyomják a lelkiismeretedet és a józan eszedet, hogy azután a saját érdekeidet és jogaidat védd, így pedig nagyon nehezen tudod majd hagyni, hogy a lelkiismeret és a józan ész átvegye az irányítást. Miért van ez? Azért, mert nem az igazság az életed; helyette a Sátán romlott beállítottságai az életed. Ezért csak akkor tudsz egy keveset feltárni az emberi mivoltod lelkiismeretéből vagy józan eszéből, amikor a te érdekeid nem sérülnek. Amint sérülnek vagy fenyegetve vannak az érdekeid, azonnal felszínre jönnek a romlott beállítottságaid, hogy elnyomják a lelkiismeretedet és józan eszedet, téged pedig a lelkiismerettel és józan ésszel szembemenő – vagyis az erkölccsel és az erkölcsi igazsággal ellenkező – dolgok megtételére késztessenek, és még az is lehet, hogy bármit képes leszel megtenni. Természetesen elmondható, hogy mindezek a dolgok szembemennek az igazsággal; ez elkerülhetetlen. Ezért nem az emberi mivoltának állapotaitól függ, hogy mit él meg valaki, hanem attól, hogy mi a belső életlényege. Ha igazán az igazság az élete, akkor az élete tartalmazza az igazságot, Isten szavait, valamint annak a módját, hogy félje Istent és kerülje a rosszat. Akkor optimális állapotú és működőképes marad a normális emberi mivolt szerinti lelkiismerete és a józan esze, ami képessé teszi őt arra, hogy gyakorolja az igazságot és az alapelvek szerint cselekedjen. Ha azonban valakinek a romlott beállítottságok jelentik az életlényegét, akkor a lehető legalacsonyabb szintűre redukálódik a lelkiismerete és a józan esze, vagyis pusztán csak nem süllyednek az emberi mivolt legalsó határa alá. Mi ez a legalsó határ? „Soha nem ütök elsőnek, de mindig visszaütök”; „Fogat fogért, szemet szemért”; „Néha a hóhért akasztják”. És még mi? „Jobb igazi gazembernek lenni, mint hamis úriembernek.” Ez a legalsó határa annak, ahogyan sok nem hívő viseli magát. Egy nem hívő esetében már az is elég jó, hogy így képes gyakorolni. Mit értettetek meg ebből? Ha nem törekszel az igazságra, nem fogod levetni a romlott beállítottságaidat, nem fog megváltozni az életlényeged, ha pedig nem változik meg az életlényeged, akkor lényegében nem lesz helyreállítva a normális emberi mivolt szerinti lelkiismereted és józan eszed, hanem mindössze csak – formálisan – nem süllyed az emberi mivolt legalsó határa alá. Ha azonban levetetted a romlott beállítottságaidat és megváltozott az életed lényege, akkor bizonyos mértékben optimalizálódik és magasabb szintre emelkedik a normális emberi mivolt szerinti lelkiismereted és józan eszed. Mire utal itt az, hogy „optimalizálódik” és „magasabb szintre emelkedik”? Azt jelenti, hogy a lelkiismereted és a józan eszed elkezd normálisan működni – nem egyszerűen csak nem lépik át a legalsó határt, hanem helyette elérik az igazság gyakorlásának a mércéjét. A nem hívők közül az úgynevezett jó emberek pusztán csak mutatnak némi lelkiismeretet és józan észt, nem követnek el nyilvánvalóan gonosz cselekedeteket, és nem lépik át a morális igazság legalsó határát. Már ez is elég jó teljesítmény; ők nagyon jó embereknek tekinthetők. Azok az emberek azonban, akiknek az igazság az életük, ennél tovább mennek; megvan a képességük arra, hogy megkülönböztessék a helyest a helytelentől, és azonosítani tudják a helyes és a helytelen különféle fajtáit, valamint azonosítani tudják a különféle embertípusokat. Mire alapoznak tehát? Az igazságalapelvekre. Birtokában vannak az igazságalapelveknek – hát nem sokkal magasabb szintű ez, mint a lelkiismeret és a józan ész mércéje? (De igen.) Mivel értik az igazságot, és az igazság az életük, és mivel a hétköznapi romlott emberek mércéjénél sokkal magasabb szintű dolog alapján azonosítják a különféle dolgokat, kitartóan fognak az igazságalapelvek szerint cselekedni, amikor bonyolult dolgokkal szembesülnek. Miután felfogták az igazságalapelveket, nem lesz többé homályos az elméjük, és tiszta lesz a gondolkodásuk. Mit jelent az, hogy tiszta? Azt jelenti, hogy racionális. Bármennyire bonyolult dolgokkal találkozzanak is, a gyakorlásra vonatkozó igazságalapelvek be vannak vésődve a szívükbe; pontosan és alaposan felfogták az igazságot, és az már az életükké vált. Mindenféle bonyolult emberekkel, eseményekkel és dolgokkal szembesülve van egy alapvető kritériumuk, mégpedig az, hogy betartják az igazságalapelveket. Ezek az igazságalapelvek képessé teszik őket arra, hogy átlássák a különféle bonyolult dolgok lényegét és azt, hogy mi az ügy valósága; képesek azonosítani ezeket a dolgokat. Ez az ő racionalitásuk. Nem magasabb szintű vajon ez a racionalitás a hétköznapi emberekénél? (De igen.) Akkor hát, miután elérték ezt a szintet, vajon nem magasabb szintre emelkedett és optimalizálódott a racionalitásuk? (De igen.) Ez a fajta normális emberi mivolt az, amit Isten akar; Isten nem akar zavaros fejű embereket. Némelyek ezt mondják: „Én jámbor vagyok és gyáva, és engem folyton piszkálnak”, míg mások ezt mondják: „Nekem valóban szegényes a képességem, és nincs semmi adottságom vagy tehetségem.” Isten azt mondja, hogy ezek a dolgok nem fontosak, és hogy az a fontos, hogy érted-e az igazságalapelveket. Ha érted az igazságalapelveket, és ha a becsületes emberi lét mércéi és alapelvei szerint beszélsz és cselekszel, akkor, még ha ostobának csúfolnak is a nem hívők, az nem igazi ostobaság. Miért nem? Azért nem, mert ha már érted az igazságalapelveket, akkor éppé válik és optimalizálódik a józan eszed, magasabb szintűvé, mint egy hétköznapi emberé. Amikor bármilyen dologgal találkozol, nem zavarodsz össze; a helyes alapelvek, álláspont és célok alapján tudod kezelni. Tiszta az elméd és világosak a gondolataid. Arra törekedve cselekszel, hogy megfelelj azoknak az alapelveknek és mércéknek, és egész biztosan nem mész szembe Isten szándékaival; bizonyosan az Ő szándékaival összhangban cselekszel. Miután kezelted a dolgot, akár átlátták akkor az emberek, akár nem, miután elég idő elteltével megértik, mindannyian alaposan meg lesznek győzve és tudni fogják, hogy nagyon előnyös módon kezelted azt. Mi hát a gyökéroka annak, hogy ilyen hatást érsz el? Az, hogy az igazság az életed. Csakis ekkor tud a racionalitásod képessé tenni arra, hogy helyes ítéleteid, helyes jellemzéseid és helyes következtetéseid legyenek bárkiről és bármiről, valamint helyes gyakorlási elveid és természetesen helyes alapelveid az emberek megsegítéséhez és igazgatásához. Akkor hát nem emelkedett vajon magasabb szintre és nem optimalizálódott a racionalitásod? Miből meríti a normális emberi mivolt az ilyen racionalitást? (Az igazságból.) Azok az emberek alkotják azt az emberiséget, amelyet Isten akar, akiknek az igazság az életük. Lehet, hogy ostoba, gyámoltalan, gyáva és inkompetens vagy, lehet, hogy népszerűtlen vagy és piszkálnak az emberek a világban, de ez mind nem számít; Isten nem ezt nézi. Lehet, hogy nagyon rátermett vagy a világban, hogy különös hozzáértéssel olvasol az emberekben, ismered fel az irányzatokat és fogod be a szelet a vitorládba, de ez is haszontalan; ez nem egyenlő azzal, hogy ép a racionalitásod. Csakis azután lehet pontos a különböző dolgokkal kapcsolatos felismerésed, ítéleted és döntéshozatalod, hogy elfogadtad az igazságot, megértetted az igazságot, valamint felfogtad, gyakoroltad és megtapasztaltad az összes igazságot, az igazság pedig az életeddé vált.