2. Hogyan kell helytállóan megközelíteni az ember saját veleszületett adottságait

Miután megértették az emberek Isten munkájának a céljait és igazi jelentőségét, hogyan kell cselekedniük ahhoz, hogy helyesen közelítsék meg a saját veleszületett állapotaikat? Hány alapelv van? (Az jut eszembe, hogy az embereknek helyesen kell szemlélniük a saját személyiségüket, képességüket és egyéb állapotaikat, fel kell hagyniuk azzal, hogy természetfeletti dolgokra törekedjenek és emberfelettiekké akarjanak válni, a tőlük telhető legjobban kell tenniük azt, amit képesek megtenni, és nem kényszeríthetik magukat olyasvalaminek az elérésére, ami elérhetetlen a számukra. Ily módon felszabadultabb lesz az életük, az emberi mivoltuk pedig egyre inkább normálissá válik.) Ha el akarod kerülni, hogy buta és ostoba dolgokat tégy, akkor először is meg kell értened a saját állapotaidat: Azt, hogy milyen a képességed, mik az erősségeid, miben vagy jó és miben nem vagy jó, valamint azt is, hogy mely dolgokat tudod megtenni és melyeket nem az életkorod, a nemed, a birtokodban lévő tudás, valamint a rálátásaid és az élettapasztalatod alapján. Vagyis világosan kell látnod, hogy melyek az erősségeid és a gyengeségeid az általad végzett kötelesség és munka terén, és hogy melyek a személyiséged hiányosságai és erényei. Amikor már tisztán látsz a saját állapotaiddal, erényeiddel és hiányosságaiddal kapcsolatban, akkor nézd meg, hogy mely erényeket és erősségeket kell fenntartani, mely hiányosságokat és hibákat lehet leküzdeni, és hogy melyeket nem lehet egyáltalán leküzdeni – tisztán kell látnod e dolgokat illetően. Ahhoz, hogy eljuss erre a tisztánlátásra, egyfelől keresned kell az igazságot, gondolkodnod kell és tudásra kell szert tenned ezekről a dolgokról azáltal, hogy összeveted egymással Isten szavait és a tényleges helyzetedet, valamint – ezzel egyidejűleg – imádkoznod kell Istenhez, hogy fedje fel ezeket a dolgokat. Másfelől a körülötted lévő testvéreket is megkérheted, hogy szolgáljanak neked javaslatokkal és útbaigazítással. Ily módon mélyebb megértésed lesz önmagadról, és több elgondolásod és fogalmad lesz önmagad megismeréséről. Vannak olyan problémák, amelyeket az emberek nem tudnak megoldani. Például hajlamos lehetsz arra, hogy idegessé válj, amikor másokkal beszélsz; amikor helyzetekkel szembesülsz, lehet, hogy megvannak a saját ötleteid és szempontjaid, de nem tudod világosan megfogalmazni azokat. Különösen idegesnek érzed magad, ha sok ember van jelen; összefüggéstelenül beszélsz, és remeg a szád. Néhány ember még dadog is; mások, ha az ellenkező nem tagjai is jelen vannak, még kevésbé érthetőek, egyszerűen nem tudják, mit mondjanak vagy mit tegyenek. Könnyű ezt leküzdeni? (Nem.) Rövid távon legalábbis nem könnyű leküzdeni ezt a hibát, mert ez a veleszületett adottságaid része. Ha néhány hónap gyakorlás után még mindig ideges vagy, az idegesség nyomássá alakul át, ami negatívan érint majd téged, ugyanis a hatására félni fogsz majd attól, hogy beszélj, hogy emberekkel találkozz, hogy összejövetelekre járj vagy prédikációkat mondj el, és ezek a félelmek össze fognak roppantani téged. Mit kell tehát tenned? Elgondolkodhatsz ezen a dolgon és beszélhetsz róla másokkal; figyeld meg, hogy másoknak milyen a gondolkodásmódjuk, amikor ezzel a problémával találkoznak, és hogyan oldják meg azt, azután pedig te magad is gyakorolj ekképpen. Mondjuk, hogy a mai összejövetel alatt elég jó formában vagy; vidám hangulatban vagy, sőt mi több, még Isten szavainak az olvasása is megérint, és különös vágyat érzel arra, hogy kifejezd magad. Történetesen egy kiscsoportos összejövetelen veszel részt, ahol csak néhány ember van, így megpróbálsz szólni néhány szót; elég jó érzéseid vannak ezzel kapcsolatban és nem vagy ideges. Ebben a helyzetben, amikor semmilyen nyomás nem nehezedik rád és egyáltalán nem készültél, nagyon jól fejezed ki magad szabadon, és mindenkit igazán megérint és épít, amit mondasz. Hát nem fejlődés ez? Kezdd egyszerűen azzal, hogy kiscsoportos összejöveteleken szólalsz meg és beszélsz, ahol kevés ember van, és fokozatosan képes leszel majd normálisan beszélni, az idegességed pedig apránként eltűnik. Ha így gyakorolsz, azzal érheted el a legjobb eredményeket. Először is, válassz ki egy kiscsoportos összejövetelt, ahol kevés ember van, vagy egy nem hivatalos közeget, ahol gyakorolhatod ezt, spontán módon felszólalva és beszélve, mintha csak cseverésznél, azért, hogy leküzdd ezt a hibádat. Néha előfordulhat, hogy miután már egy perce beszélsz, elfog egy kis idegesség, és minél tovább beszélsz, annál kevésbé leszel magabiztos, és minél tovább folytatod, annál kevésbé lesz mondanivalód; ilyen esetben ne beszélj tovább – gyorsan fejezd be és állj meg. Máskor meg lehetséges, hogy miután már beszélsz egy ideje, mindenki készségesen hallgat és nagyon felszabadultan érzi magát; ilyen légkörben úgy eltűnik belőled az idegesség és a feszültség, hogy észre sem veszed. Csakis ilyen körülmények között érhetsz el fokozatos javulást ezt a hibádat illetően – leküzdve azonban nem lesz. Ha egy hónapnyi gyakorlás után is úgy érzed, hogy nem javult sokat az állapotod, sőt, még egyfajta nyomás is kialakult a szívedben, amitől csak egyre idegesebb leszel, ez pedig a normális munkádra, életedre és kötelességvégzésedre is kihat, akkor nem szükséges tovább gyakorolnod. Elég az, hogy a kötelességedet normálisan el tudod végezni. Koncentrálj csupán arra, hogy jól végezd a kötelességedet – ez így helyes. Tartsd meg azt a hibát, azt a hiányosságot a szívedben, csendesen imádkozz Istenhez, azután pedig találj megfelelő alkalmakat arra, hogy dolgozz az emberekkel történő beszélgetésen és érintkezésen – úgy fejezz ki mindent, amit mondani akarsz, hogy szépen artikulálva mondasz ki minden szót, és strukturáltan és világosan beszélsz. Ily módon fokozatosan javulni fog ez a hibád, ez a hiányosságod. Lehetséges, hogy egy vagy két év elteltével, ahogy idősödsz, érettebbé válsz és jobban megismered a körülötted lévő embereket, és nem okoz többé nyomást, köteléket vagy korlátozást a számodra a tekintetük, a véleményük és az a légkör, amely akkor alakul ki, amikor mindenki együtt van – ekkor, ezek között az emberek között talán leküzdhető és eloszlatható lesz a hibád. Az ilyen típusú embereknél jelentkezik a legsúlyosabb formában ez a hiba; csakis azzal tudják leküzdeni, ha ilyen környezetekben hosszasan edződnek és gyakorolnak. Természetesen olyanok is vannak, akik rövid időn belül, három-öt hónap alatt fokozatosan eloszlatják ezt a hibát. Nem idegesek, amikor hétköznapi helyzetekben érintkeznek és beszélgetnek másokkal, kivéve, amikor nagy eseményekkel állnak szemben. Ezért ha rövid távon le tudod küzdeni ezt a hiányosságot, ezt a hibát, akkor tégy úgy. Ha nehéz leküzdened, akkor ne bajlódj vele, ne küzdj ellene, és ne állítsd kihívás elé magad. Természetesen ha nem tudod legyőzni, nem szabad negatívan érezned magad. Még ha életed során soha nem is tudod legyőzni, Isten nem fog elítélni téged, mert ez nem a romlott beállítottságod. A lámpalázad, az idegességed és félelmed – ezek a megnyilvánulások nem tükrözik a romlott beállítottságodat; akár így születtél, akár a környezeted okozta ezeket később az életed során, ezek legfeljebb hibák, az emberi mivoltod hiányosságai. Ha hosszú távon, vagy akár egész életeden át sem tudsz rajta változtatni, ne rágódj rajta, ne hagyd, hogy korlátozzon, és ne válj negatívvá miatta, mert ez nem a romlott beállítottságod; nincs értelme megpróbálnod megváltoztatni vagy küzdeni ellene. Ha nem tudsz rajta változtatni, akkor fogadd el, hagyd, hogy létezzen, és bánj vele megfelelőképpen, mert együtt tudsz élni ezzel a hibával, ezzel a hiányossággal – az, hogy rendelkezel vele, nincs hatással arra, ahogyan követed Istent és végzed a kötelességeidet. Mindaddig, amíg el tudod fogadni az igazságot és a legjobb tudásod szerint végzed a kötelességeidet, továbbra is üdvözülhetsz; ez nem befolyásolja azt, hogy elfogadod-e az igazságot, és nem befolyásolja az üdvösséged elnyerését. Ezért nem szabad, hogy gyakran korlátozzon téged az emberi mivoltod egy bizonyos hibája vagy hiányossága, és nem szabad, hogy gyakran negatívvá és bátortalanná válj, vagy akár lemondj kötelességedről és felhagyj az igazságra való törekvéssel, elszalasztva az esélyt az üdvözülésre ugyanezen okból. Egyáltalán nem éri meg; egy ostoba, tudatlan ember tenne így.

Egyesek csak a közepes magasságú hangokat tudják kiénekelni, a magasabbakat pedig nem, akármennyit gyakorolják is. Mit lehet tehát kezdeni ezzel? Csak a középső és az alacsony tartományba eső hangokat énekelj; rendben van, ha csak ezeket a hangokat tudod jól kiénekelni. Ha állandóan feszegetni akarod a határaidat, ezt mondván: „Én jó vagyok a középmagas hangok kiéneklésében. Feszegetni akarom a határaimat, hogy a magas hangokat is ki tudjam énekelni”, akkor, még ha sikerrel jársz is e kihívás terén, értelmetlen lesz, és nem fogja azt jelenteni, hogy elnyerted az igazságot. A legjobb esetben is csak azt fogja jelenteni, hogy elsajátítottál egy plusz készséget, hogy még egy kötelességet el tudsz végezni, hogy valamivel több dalt el tudsz énekelni, és egy kicsit jobban a reflektorfényben lehetsz. És akkor mi van? Ha jobban a reflektorfényben vagy, az azt jelenti vajon, hogy jobban gyakorlod az igazságot? Van kapcsolat e két dolog között? (Nincs.) Ha a középmagas hangokat ki tudod énekelni, akkor azokat énekeld ki jól. Ha a magas hangokat nem tudod jól kiénekelni, de feltétlenül erőltetni akarod a kiéneklésüket, és végül aztán nem tudod őket helyesen kiénekelni, és még bele is betegszel a kimerültségbe, Isten nem fog emlékezni erre. Nem számít, hogy a magas hangokat tudod-e kiénekelni vagy a közepesen magasakat, amíg képes vagy jól énekelni, valamint odaadónak lenni a kötelességedben és mindent beleadni, anélkül, hogy felületes lennél, vagy minden hájjal megkent lennél és lazsálnál, hogy meggondolatlanul követnél el rossz cselekedeteket, vagy pedig hangzatos elgondolásokat hangoztatnál, és ha törekedsz arra – akár a technika, akár az érzelem, a hangminőség vagy a hangok tekintetében –, hogy színvonalasan és szépen énekelj, ami megérinti a szívet, és hogy úgy énekelj, hogy a hallgatása meg tudja hatni az embereket, el tudja csendesíteni az emberek szívét Isten előtt és építeni tudja az embereket, akkor ez a kötelességed megfelelő színvonalon történő végzése. Ha folyton feszegetni akarod a határaidat és folyton személyes áttöréseket akarsz elérni és felül akarod múlni önmagadat, az felfedi a sátáni, romlott beállítottságodat, és ez nem a kötelességed végzése. Miután megfelelően elvégezted a saját munkádat és megfelelően elvégezted azt, amit el tudsz érni, rendjén van, ha a szabadidődben valami olyat tanulsz, ami a kötelességed szempontjából hasznos, de nem ez az, amit Isten megkövetel. Tegyük fel, hogy a középmagas hangokat jól ki tudod énekelni, és a szabadidőben a magas hangok éneklését gyakorlod. Egy idő elteltével áttörést érsz el, két-három évnyi kemény munka után pedig jól ki tudod énekelni a magas hangokat is. A középmagas és a magas hangokat is ki tudod énekelni, és e két kötelesség mindegyikét jól végzed; képes vagy mindkét kötelességet az igazságalapelvek szerint tenni és teljes szívedből énekelni anélkül, hogy felületes volnál, hogy minden hájjal megkent lennél és lazsálnál, vagy pedig hangzatos elgondolásokat hangoztatnál. Ez még jobb, ez egy jó cselekedet, és Isten fog emlékezni rá. De mondjuk, hogy nem tudod ezt elérni, és még mindig folyton ezt gondolod: „Isten magas elvárásokat támaszt velem szemben; nem vagyok talán minden hájjal megkent és nem lazsálok, ha csak a középmagas hangokat éneklem ki? Isten nincs ezzel megelégedve!” Ez a te saját képzelődésed. Spekulálsz Istennel kapcsolatban, és azt a gyakorlatot folytatod, amikor „a nemeseket a nemtelenek mércéjével értékelik”. Isten nem támasztott ilyen követelményeket veled szemben. Isten azt követeli meg tőled, hogy azt jól végezd el, amit a veleszületett képességed és adottságaid körében el kell végezned, és ha ezt jól és az Isten által megkövetelt alapelvek szerint teszed, akkor Isten máris ötös osztályzatot adott neked. De ha nem próbálod jól végezni azt, amit képes vagy elérni, és ha nem az alapelvek szerint teszed azt, valamint ha folyton minden hájjal megkent vagy és lazsálsz, illetve folyton hangzatos elgondolásokat akarsz hangoztatni, továbbá nem gyakorlod a különféle énektechnikákat, hanem még mindig a határaidat akarod feszegetni, akkor az, hogy így viselkedsz, nélkülözi az észszerűséget, és ez az arrogancia és a tudatlanság megnyilvánulása, Isten pedig nem lesz megelégedve. Egyáltalán nem fogja ezt mondani: „Ez az illető ki tudja énekelni a középmagas hangokat és a magas hangokat is próbálja kiénekelni. Habár a magas hangokat nem tudja jól kiénekelni, ez igen lelkiismeretes dolog a részéről, ami elég is.” Isten nem így lát majd téged, úgyhogy ne legyen jó érzésed önmagaddal kapcsolatban. Isten csak azt figyeli, hogy a rangodhoz illően viselkedsz-e, és hogy olyasvalaki vagy-e, aki jól végzi a teremtett lény kötelességeit. Ő azt figyeli a kötelességtevésedben, hogy az Isten által neked adott, veleszületett feltételek mellett beleadod-e a teljes szívedet és erődet, valamint hogy alapelvek szerint cselekszel-e, és hogy elérd az Isten által kívánt eredményeket. Ha mindezeket meg tudod valósítani, Isten ötös osztályzatot ad neked. Tegyük fel, hogy nem Isten követelményeivel összhangban teszed a dolgokat, és még ha erősen próbálkozol és erőfeszítést fektetsz is bele, azzal csak felvágsz és magadat mutogatod, és nem az igazságalapelvek szerint cselekszel, illetve nem teljes szívedből és erődből igyekszel eleget tenni Istennek a kötelességed végzése során. Ebben az esetben a megnyilvánulásaid és a viselkedésed utálatos Isten számára. Miért veti meg Isten ezeket? Isten azt mondja, hogy nem a megfelelő feladatokra összpontosítasz, nem tetted bele a teljes szívedet, erődet, illetve elmédet a kötelességed végzésébe, és nem a helyes úton jársz. Az a képesség, azok az ajándékok és tehetségek, amelyeket Isten neked adott, már elegendőek – arról van csak szó, hogy te nem vagy elégedett, nem állsz odaadóan a kötelességedhez, soha nem tudod, hol a helyed, mindig hangzatos eszméket akarsz szajkózni és fel akarsz vágni, végül pedig elrontod a kötelességeidet. Nem használtad ki az Istentől kapott képességedet, ajándékaidat és tehetségedet, nem tettél meg minden erőfeszítést, és semmilyen eredményt nem értél el. Habár lehet, hogy meglehetősen szorgalmas vagy, Isten azt mondja, hogy olyan vagy, mint egy bohóc, nem pedig olyan ember, aki tudja, hol a helye és a megfelelő feladataira összpontosít. Isten nem kedveli az ilyen embereket. Ezért bármilyen terveid és céljaid legyenek is, ha végül nem kezded el az Isten által megkövetelt alapelvek szerint, teljes szíveddel, teljes elméddel és teljes erőddel, a veleszületett képességed, adottságaid, tehetségeid, képességeid, és egyéb Istentől kapott állapotaid alapján végezni a kötelességedet, akkor Isten nem fog emlékezni arra, amit tettél, és nem a kötelességedet fogod végezni, hanem helyette gonoszságot fogsz művelni.

Megértetted-e az arra vonatkozó gyakorlási alapelvet, hogy miként közelíts helyesen a veleszületett adottságaidhoz – vagyis a saját állapotaidhoz, érdemeidhez és hiányosságaidhoz? (Igen.) Mi az első lépés? Először is, hozd ki a lehető legtöbbet a veleszületett és meglévő, Istentől kapott adottságaidból, képességeidből és erősségeidből, valamint azokból a technikai és szakmai készségekből, amelyeket képes vagy megszerezni és elérni, és ne fogd vissza magad. Ha eleget tettél Istennek mindezen dolgok tekintetében és úgy érzed, hogy még nagyobb magasságokat is el tudsz érni, akkor nézd meg, hogy milyen technikai vagy szakmai készségeket tudsz fejleszteni vagy melyek terén tudsz áttörést elérni azon a körön belül, amit a képességed képes elérni. Tovább tanulhatsz és fejlődhetsz annak alapján, amit a saját képességeddel el tudsz érni. Hogyan kell tehát gyakorolni az Isten munkájával kapcsolatos elképzelések és képzelődések elengedését? Először is, meg kell értened, hogy melyek a veleszületett adottságaid, hogy mit adott neked Isten, hogy miként kell használnod ezeket a dolgokat, és hogy miként kell kiaknáznod a bennük lévő teljes potenciált és a lehető legtöbbet kihoznod belőlük, valamint hogy miként változtathatod őket alapvető feltételeivé – nem pedig akadályaivá – annak, hogy a kötelességedet végre odaadóan végezd. Értsd meg és hagyd működésbe lépni a saját erősségeidet. Értsd meg a saját hiányosságaidat és hibáidat, és ha tudsz rajtuk rövid időn belül változtatni, akkor tégy így; ha nem lehet könnyen változtatni rajtuk, akkor ne engedd, hogy buktatókká vagy akadályokká váljanak a kötelességed végzése során; ne korlátozzanak és ne befolyásoljanak téged, és ne hagyd, hogy megkötözzenek vagy megbénítsanak. Mondjuk például, hogy rossz egészségi állapottal és gyenge fizikummal születtél, és állandóan felül akarsz ezen kerekedni, és képessé akarsz válni arra, hogy úgy egyél, igyál és későig fent tudj maradni, mint egy normális ember, de Isten nem adta meg neked ezt a tőkét. Ekkor minden egyes nappal a saját állapotaid alapján kell foglalkoznod és az Isten által megkövetelt alapelvek szerint kell tenned a dolgokat. Ne feszegesd a határaidat, és ne hagyd, hogy a saját hibáid és hiányosságaid buktatókká és akadályokká váljanak számodra Isten követésének, a kötelességed végzésének és az igazságra törekvésnek az útján; ne engedd, hogy negativitásra késztessenek, és még kevésbé hagyj fel az igazságra való törekvéssel vagy a kötelességed végzésével, illetve ne érezz irigységet és gyűlöletet mások iránt csak azért, mert neked bizonyos hibáid, hiányosságaid és tökéletlenségeid vannak – ezek egyikét se tedd. Helyesen kell megközelítened a saját hibáidat és hiányosságaidat; ha nem tudod megváltoztatni őket, akkor engedd meg, hogy létezzenek, azután pedig keresd az igazságot, hogy megértsd Isten szándékait és helyesen közelítsd meg őket, és hogy azok ne korlátozzanak téged. Miért kell ezt tenned? Ez az a józan ész, amellyel a normális emberi mivoltnak rendelkeznie kell. Ha az emberi mivoltod észszerűsége normális, akkor a megfelelő módon szembe kell nézned a hibáiddal és hiányosságaiddal; el kell ismerned és el kell fogadnod őket. Ez hasznodra válik. Elfogadni ezeket nem azt jelenti, hogy korlátoznak téged, és nem is azt, hogy gyakran negatív vagy miattuk, hanem inkább azt jelenti, hogy nem korlátoznak, és felismered, hogy csak egy átlagos tagja vagy a romlott emberiségnek, a saját hibáiddal és hiányosságaiddal, nincs semmi, amivel dicsekedhetnél, hogy Isten az, aki felmagasztalja az embereket, hogy végezzék a kötelességüket, és hogy Istennek az a szándéka, hogy elültesse bennük az Ő szavát és életét, képessé téve őket arra, hogy elérjék az üdvösséget és megmeneküljenek a Sátán befolyásától – hogy ez teljességgel annak köszönhető, hogy Isten felmagasztalja az embereket. Mindenkinek vannak hibái és hiányosságai. Hagynod kell, hogy a hibáid és hiányosságaid együtt éljenek veled; ne kerüld vagy fedd el őket, és ne érezd magad gyakran elfojtva belül, vagy akár folyamatosan kisebbrendűnek miattuk. Nem vagy kisebbrendű; ha teljes szíveddel, minden erőddel és teljes elméddel, a legjobb képességeid szerint tudod végezni a kötelességedet, és a szíved őszinte, akkor olyan becses vagy Isten előtt, mint az arany. Ha nem tudod megfizetni az árat és hiányzik belőled a hűség a kötelességed végzésében, akkor – még ha a veleszületett adottságaid jobbak is az átlagemberénél –, nem vagy becses Isten előtt: egy homokszemet sem érsz. Megértetted? (Igen.) Legyen bár szó a természetes kinézetedről, a természetes képességedről és tehetségeidről, vagy az emberi mivoltod valamely aspektusának hibáiról és hiányosságairól, ne hagyd, hogy korlátozzon téged és hatással legyen az Isten iránti hűségedre és alávetettségedre, ne hagyd, hogy hatással legyen az igazságra való törekvésedre, és azt persze még kevésbé hagyd, hogy hatással legyen arra a hatalmas dologra, ami az üdvösséged. Helyesen kell megközelítened a hibáidat és hiányosságaidat és hagynod kell, hogy veled együtt létezzenek, ami azt jelenti, hogy többé ne próbáld megváltoztatni őket, mivel a legkevésbé sem lesznek hatással arra, hogy teljes szíveddel, elméddel és erőddel végezd a kötelességedet, és természetesen arra sem lesznek hatással, hogy az alapelvek szerint teszed a kötelességedet, arra pedig még kevésbé lesznek hatással, hogy egész életeden át törekedj az igazságra az Istenben való hited terén, sem arra, hogy miként szemléled az embereket és a dolgokat és hogy miként viseled magad és cselekszel az igazságra való törekvés folyamán. Természetesen nem szabad folyton elvárásokat támasztanod önmagaddal szemben, ezt gondolván: „Ne mutasd meg ezt a hibát, ne hagyd, hogy mások meglássák a hibáimat, és ne engedd, hogy mások lenézzenek engem!” Ha ezt teszed, akkor nagyon fárasztó életed lesz. Ha megengeded, hogy a hibáid és a hiányosságaid veled együtt létezzenek, akkor engedj teret nekik, és ha mások látják is a hibáidat, ez még a javadra is válhat és oltalom is lehet a számodra, amely megóv attól, hogy arrogánssá és önhitté válj. Természetesen sokaknak bátorságra van szükségük ahhoz, hogy felfedjék a saját hibáikat és hiányosságaikat. Némelyek ezt mondják: „Az erősségeit és érdemeit mindenki felfedi. A saját gyengeségeit és a hibáit ki fedné fel szándékosan?” Nem arról van szó, hogy szándékosan felfeded őket, hanem hogy hagyod őket feltárulni. Ha például szégyenlős vagy és gyakran idegesnek érzed magad ahhoz, hogy beszélj, amikor sokan vannak körülötted, akkor a kezdeményezést magadhoz ragadva ezt mondhatod másoknak: „Én könnyen ideges leszek, amikor beszélek; arra szeretnék csak kérni mindenkit, hogy legyen megértő és ne hibát keressen bennem.” A kezdeményezést magadhoz ragadva felfeded a hibáidat és hiányosságaidat mindenki előtt, hogy megértők és toleránsak lehessenek irányodban, és hogy mindenki megismerjen téged. Minél inkább megismer téged mindenki, annál inkább megkönnyebbül a szíved, és annál kevésbé fognak korlátozni a hibáid és a hiányosságaid. Ez valójában a javadra válik és hasznos lesz a számodra. A hibáid és hiányosságaid állandó takargatása azt bizonyítja, hogy nem akarsz együtt élni velük. Ha teret engedsz nekik, akkor fel kell fedned őket; ne érezz szégyent és ne bátortalanodj el miattuk, valamint ne érezd magad másoknál alacsonyabb rendűnek, vagy ne gondold azt, hogy semmitérő vagy és hogy nincs reményed arra, hogy megmenekülj. Amennyiben képes vagy az igazságra törekedni és képes vagy teljes szívedből, teljes erődből és teljes elmédből az alapelvek szerint végezni a kötelességedet, és ha őszinte a szíved, és nem vagy felületes Isten iránt, akkor van reményed arra, hogy üdvösséget nyerj. Ha valaki ezt mondja: „Nézd meg, milyen haszontalan és szégyenlős vagy! Rettentően ideges leszel, ha csak néhány szót kell is szólnod, és egészen elvörösödik az arcod”, akkor ezt mondd: „Szegényes képességű vagyok és nincs jó beszélőkém. Ha biztattok engem, akkor lesz bátorságom gyakorolni a beszédet.” Ne gondold, hogy semmitérő vagy szégyenletes vagy. Mivel tudod, hogy ilyen hibák és problémák vannak az emberi mivoltoddal, szembe kell nézned velük és el kell fogadnod őket. Ne hagyd, hogy bármi módon is kihatással legyenek rád. Azzal se foglalkozz, hogy mikor fognak megváltozni ezek a hibák és hiányosságok. Csakis arra koncentrálj, hogy ilyen módon normálisan élj és végezd a kötelességedet. Csak emlékezned kell erre: Az emberi mivolt ezen hibái és hiányosságai nem negatív dolgok és nem romlott beállítottságok, és ha egyszer nem romlott beállítottságok, akkor nem lesznek kihatással a kötelességed teljesítésére vagy az igazságra való törekvésedre, az üdvösséged elnyerésére pedig még kevésbé lesznek kihatással; természetesen, ami ennél is fontosabb, az az, hogy arra sem lesznek kihatással, hogy Isten miként szemlél téged. Hát nem megnyugtató ez a tudat? (De igen.) Ha még mindig aggódsz amiatt, hogy lenéznek téged mások, ez az arrogáns beállítottságoddal kapcsolatos probléma, és el kell oszlatnod ezt az arrogáns beállítottságot. Ez a hibáid és hiányosságaid helyes megközelítésének a gyakorlási útja. Avagy az ily módon történő gyakorlás nem könnyíti meg a számodra, hogy elengedd ezeket a dolgokat, és hogy azok többé ne korlátozzanak téged? (De igen.)

Hatással van-e egymásra egy illető kötelességének a normális végzése és az emberi mivoltának hibái és hiányosságai? (Isten közlésén keresztül mostanra megértettem, hogy az emberi mivolt hibái és hiányoságai nem romlott beállítottságok, és hogy nem hatnak ki az emberek kötelességének a normális végzésére. Amennyiben az emberek az igazságalapelvek szerint végzik a kötelességeiket, akkor jó eredményeket fognak elérni. Ami az emberi mivolt hibáit és hiányosságait illeti, ha képesek vagyunk felülkerekedni rajtuk, akkor megtehetjük. Ha nem tudunk rövid időn belül felülkerekedni rajtuk, akkor meg kell engednünk a létezésüket, és képesnek kell lennünk helyesen megközelíteni őket.) Ha alacsony szintű az iskolázottságod, de akadémiai tudást kell alkalmaznod a kötelességed terén, az nem egyfajta hiányosság? (De igen.) Hogyan lehet akkor megoldani ezt a nehézséget? (Végezhetek helyette egy olyan kötelességet, amely az iskolázottságom szintje alapján megfelelő a számomra. Vagy ha ez a kötelesség megfelelő a számomra, de egy bizonyos mértékű akadémiai tudást igényel, megkérhetek néhány képzett testvért, hogy működjenek együtt velem – egymás erősségeit kihasználva kipótolhatjuk a gyengeségeinket és közösen jól elvégezhetjük ezt a kötelességet.) Az igazság pótolhatja vajon az alacsony szintű iskolázottságot? (Igen, mivel amikor valaki birtokában van az igazságnak, át tudja látni a dolgokat.) Az iskolázottság olyasvalami, ami a tudás szintjén van. Nem számít, mennyi tudással rendelkezel, ha nem érted az igazságot, akkor mindössze helyes nyelvtant tudsz használni, amikor beszélsz vagy cikkeket írsz, de az igazsággal kapcsolatos kérdéseket nem leszel képes világosan elmagyarázni vagy megoldani. Ezért az iskolázottság nem fontos; az igazság fontosabb, mint az iskolázottság. Természetesen, ha nincs meg az az alapod, amelyet az iskolázottság biztosít, és a kötelességed akadémiai tudást is magában foglal, akkor nem fogsz érteni hozzá. Ha azonban érted az igazságot, akkor képes leszel másokat igazgatni – képes leszel felülvizsgálatot végezni az igazságalapelvek tekintetében. Ha alacsony szintű az iskolázottságod, és híján vagy az önkifejezés képességének, és prédikációkat akarsz mondani vagy az igazságról akarsz beszélni, akkor megkérhetsz egy képzett személyt, hogy segítsen a piszkozataid tisztázásában. Így könnyen el tudsz majd érni eredményeket, amikor beszélsz vagy prédikálsz. Szükséges ugyanakkor, hogy legalább értsd az igazságot. Ha nem érted az igazságot és még iskolázatlan is vagy, akkor nem leszel képes akadémiai tudást magukban foglaló kötelességeket végezni, így hát a végzettséged szintjének megfelelő kötelességet kell végezned. Hát nem oldja ez meg a problémát? (De igen.) Az igazságra való törekvés tehát a legfontosabb dolog, függetlenül attól, hogy milyen szempontból nézzük. Elkerülheted az emberi mivolt hibáit és hiányosságait, de soha nem kerülheted ki az igazságra való törekvés útját. Függetlenül attól, hogy mennyire tökéletes vagy nemes az emberi mivoltod, vagy hogy esetleg kevesebb hibád és hiányosságod van, és több erősséggel rendelkezel, mint más emberek, ez nem jelenti azt, hogy megérted az igazságot, és nem helyettesítheti az igazságra való törekvésedet. Ellenkezőleg: ha az igazságra törekszel, sokat értesz az igazságból, valamint kellően mély és gyakorlatias megértéssel rendelkezel róla, akkor ez az emberi mivoltod sok hibáját és problémáját kipótolja. Mondjuk például, hogy félénk és visszahúzódó vagy, dadogsz és nem vagy túlságosan művelt – vagyis sok hibád és hiányosságod van – ám van gyakorlati tapasztalatod, és bár dadogva beszélsz, világosan tudod közölni az igazságot és ez a közlés mindenkinek az épülésére szolgál, amikor hallgatja, problémákat old meg, képessé teszi az embereket arra, hogy kiemelkedjenek a negativitásból, valamint eloszlatja az Istennel kapcsolatos panaszaikat és félreértéseiket. Látod – bár elhebeged a szavaidat, problémákat tudnak megoldani – mily fontosak is ezek a szavak! Amikor laikusok hallgatják őket, azt mondják, hogy iskolázatlan ember vagy és beszéd közben nem követed a nyelvtani szabályokat, valamint időnként az általad használt szavak sem igazán odaillőek. Lehet, hogy tájszólást vagy hétköznapi nyelvet használsz, és a szavaidból hiányzik az igen ékesszólón beszélő, magasan képzett emberek eleganciája és stílusa. A közlésedben azonban ott az igazságvalóság, meg tudja oldani az emberek nehézségeit, és miután hallják azt, az őket körülvevő összes sötét felhő eltűnik és az összes problémájuk megoldódik. Látod, hát nem fontos az igazság megértése? (De az.) Tegyük fel, hogy nem érted az igazságot, és bár van némi akadémiai tudásod és ékesszólón beszélsz, amikor a többiek téged hallgatnak, erre gondolnak: „A te szavaid csak doktrínák, az igazságvalóságnak a legkisebb eleme sincs meg bennük, valóságos problémákat pedig egyáltalán nem tudnak megoldani – hát nem üres minden egyes szavad? Te nem érted az igazságot. Hát nem egyszerűen egy farizeus vagy?” Bár sok doktrínát elmondtál, a problémák megoldás nélkül maradnak, te pedig ezt gondolod magadban: „Igen őszintén és komolyan beszéltem. Miért nem értettétek meg, amit mondtam?” Egy rakás doktrínát mondtál el, de azok, akik negatívak voltak, negatívak maradnak, azoknak pedig, akiknek félreértéseik voltak Istennel kapcsolatosan, továbbra is megvannak ezek a félreértéseik, és a kötelességük végzésében fennálló nehézségek egyike sem oldódott meg – ez azt jelenti, hogy a szavaid nem jelentettek többet üres beszédnél. Bármennyi hiányosság vagy hiba is van az emberi mivoltodban, ha az általad mondott szavakban benne van az igazságvalóság, akkor a közlésed meg tud oldani problémákat. Ha az általad szólt szavak doktrínák és a legcsekélyebb gyakorlati tudást is nélkülözik, akkor beszélhetsz bármennyit, nem fogod tudni megoldani az emberek valóságos problémáit. Nem számít, hogyan tekintenek rád az emberek, amennyiben az általad mondott dolgok nincsenek összhangban az igazsággal és nem képesek kezelni az emberek állapotát, illetve megoldani az emberek nehézségeit, akkor az emberek nem lesznek kíváncsiak rájuk. Mi tehát a fontosabb: az igazság vagy az emberek saját állapotai? (Az igazság fontosabb.) Az igazságra való törekvés és az igazság megértése a legfontosabb dolog. Nem számít tehát, hogy milyen hiányosságaid vannak az emberi mivoltodat és a veleszületett adottságaidat illetően: nem szabad, hogy azok korlátozzanak. Ehelyett az igazságra kell törekedned és az igazság megértésével kell kipótolnod a különféle hibáidat, ha pedig hiányosságokat fedezel fel magadban, sietve orvosolnod kell őket. Egyesek nem az igazságra való törekvésre összpontosítanak, hanem helyette folyton az emberi mivoltuk nehézségeinek, hibáinak és hiányosságainak megoldására, valamint az emberi mivoltukat érintő problémák orvoslására koncentrálnak, és kiderül, hogy több évnyi erőfeszítést tesznek anélkül, hogy világos eredményekre jutnának, ennek következtében pedig csalódottságot éreznek önmagukkal szemben, és azt hiszik, hogy túl gyenge az emberi mivoltuk és nem lehet megváltani őket. Hát nem nagyon ostoba dolog ez?