Az igazságra való törekvés első gyakorlata: elengedés

Az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedése

I. Az ember Istenről alkotott elképzeléseinek és képzelődéseinek elengedése: az ember Isten munkájáról alkotott elképzeléseinek és képzelődéseinek elengedése

Egy ideje már az igazságra való törekvés témájáról beszélgetünk. Elég széleskörű tartalmat foglal magában ez a téma, de bármilyen széleskörű is a tartalom, elválaszthatatlan bizonyos problémáktól, amelyekkel az emberek a mindennapi életük során találkoznak, és amelyek azzal kapcsolatosak, hogy miként szemlélik az embereket és a dolgokat, és hogy miként viselik magukat és hogyan cselekszenek, igaz? (Igen.) Ezek valódi problémák az emberek életében. Nem választhatók el az emberek mindennapi életétől, és az emberek normális emberi mivoltától sem választhatók el. E problémák közé tartoznak a különféle dolgokkal kapcsolatos emberi hozzáállások és nézetek, valamint azok a mindenféle, jelentős dolgok, amelyekkel a létezésük és az életútjuk során találkoznak az emberek. A legutóbbi beszélgetésünk tartalma a gyakorlás egyik aspektusát érintette a „Hogyan kell az igazságra törekedni” témához tartozó „elengedés” témakörén belül – az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedése. Mi tartozik bele ebbe a gyakorlásba? Az emberek és Isten közötti kapcsolat tartozik bele, ugye? (Igen.) Az elmúlt néhány beszélgetés tartalma arról szólt, hogy miként kell a mindenféle embereket és mindenféle dolgokat az Isten által megkövetelt alapelvek és normák szerint szemlélni, és hogyan kell a mindenféle embereket és mindenféle dolgokat kezelni. A legutóbbi beszélgetésünk tartalma az emberek és Isten közti kapcsolatról szólt és azt tudatta az emberekkel, hogy miként kell elengedniük azokat a különféle elképzeléseket és képzelődéseket, amelyek nincsenek összhangban Isten szándékaival, nincsenek összhangban Isten követelményeivel, és nincsenek összhangban az igazságalapelvekkel. Ezek valódi problémák, amelyek az Istenben való hit útján és a létezés folyamán merülnek fel az emberek és Isten között. Négy aspektusra osztottuk „az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedésének” ezt a nagy témáját: Az első az elképzelések és képzelődések, a második az észszerűtlen követelések, a harmadik az óvatoskodás és gyanakvás, a negyedik pedig az átvizsgálás és kíváncsiskodás. Az elképzelésekkel és képzelődésekkel kezdtük a beszélgetésünket. Az első pont az elképzelésen és képzelődésen belül Isten munkájával kapcsolatos – vagyis hogy milyen elképzeléseik és képzelődéseik vannak az embereknek Isten munkájáról. Erről beszélgettünk valamennyit. Az ezen ponttal kapcsolatos beszélgetésünk arról szólt, hogy miként szemlélik az emberek Isten munkáját, és hogy milyen elhajlások, elképzelései és képzelődései vannak az embereknek az Isten munkájával kapcsolatos tudásukon és elgondolásaikon belül; ezek az elképzelések és képzelődések olyan dolgok, amelyeket el kell engedniük az embereknek. Ha az emberek elengedik ezeket az elképzeléseket és képzelődéseket és keresik az igazságot, képesek lesznek megismerni Isten munkáját és tisztán fel tudják fogni Isten szavait. Amikor Isten munkája nem igazodik az emberek elképzeléseihez és képzelődéseihez, el kell gondolkozniuk magukon és meg kell próbálniuk megismerni önmagukat, valamint a saját elképzeléseiket és képzelődéseiket is el kell engedniük ahelyett, hogy azokra hagyatkozva latolgatnák, hogy milyennek kellene lennie Isten munkájának, vagy hogy mi az a hatás, amelyet Isten el akar érni az emberekben az Ő munkájával. Az emberek Isten munkájával kapcsolatos elképzelései és képzelődései közvetlen kihatással vannak az emberek életbe való belépésére és az Istenhez való hozzáállásukra, ezért ezek az elképzelések és képzelődéseik is olyan dolgok, amelyeket el kell engedniük az embereknek. Beszéltünk például arról, hogy Isten nem változtatja meg az emberek veleszületett képességét, személyiségét, ösztöneit, és így tovább, hogy Isten munkája nem az emberek veleszületett tulajdonságait és nem a hús-vér testük ösztöneit célozza meg, és hogy az Ő munkája az emberek romlott beállítottságaira, valamint az emberekben lévő olyan dolgokra irányul, amelyek lázadnak Isten ellen és összeférhetetlenek Istennel. Ha úgy képzelik az emberek, hogy Isten munkájának az a célja, hogy megváltoztassa a képességüket, az ösztöneiket, sőt akár még a személyiségüket, a szokásaikat, az életvezetési mintáikat, és így tovább, akkor a saját elképzeléseik és képzelődéseik a gyakorlásuk minden egyes aspektusát befolyásolják és megingatják a mindennapi életük során, és akkor óhatatlanul sok eltorzult rész vagy szélsőséges dolog lesz. Ezek az eltorzult részek és szélsőséges dolgok nincsenek összhangban az igazságalapelvekkel, és el fogják téríteni az embereket a normális emberi mivoltra jellemző lelkiismerettől és józan észtől, valamint le fogják téríteni őket a normális emberi mivolt pályájáról. Mondjuk például, hogy az elképzeléseidben és képzelődéseidben úgy hiszed, hogy Isten meg akarja változtatni az emberek képességét, adottságait, sőt, akár az ösztöneiket is; ha azt gondolod, hogy ezeken a dolgokon akar változtatni Isten, akkor miféle törekvéseid lesznek? Eltorzult törekvéseid lesznek, amelyekhez szigorúan ragaszkodsz – kiválóbb képességre akarsz majd törekedni, és különféle készségek elsajátítására, valamint különféle ismeretek megtanulására fogsz koncentrálni, hogy felsőbbrendű képességre és felsőbbrendű adottságokra tégy szert, illetve magasabb szintű rálátásod legyen és kiemelkedj az önművelés terén, sőt, legyenek a hétköznapi emberekénél felsőbbrendű adottságaid is – ily módon a külső képességekre és tehetségekre fogsz figyelni. Milyen következményekkel járnak hát az efféle törekvések az emberekre nézve? Nemcsak hogy nem fognak rálépni az igazságra való törekvés útjára, hanem helyette a farizeusok útján fognak járni. Versengeni fognak egymással, hogy lássák, ki rendelkezik kiválóbb képességgel, kiválóbb adottságokkal, kiválóbb tudással, nagyobb képességekkel, több erősséggel és magasabb presztízzsel az emberek között, valamint kire néznek fel és kit becsülnek mások. Ily módon nem csupán képtelenek lesznek az igazság gyakorlására és az igazságalapelvek szerinti cselekvésre, hanem helyette olyan úton fognak haladni, amely távol vezet az igazságtól.

F. Isten munkája nem változtat az emberek veleszületett adottságain; célja a romlott beállítottságaik megváltoztatása

1. Isten munkája nem változtat az emberek veleszületett adottságain

Istennek az a munkája, hogy átformálja az emberek romlott beállítottságait és az igazságot megszegő különféle megtévesztő gondolataikat és nézeteiket a normális emberi mivoltuk határain belül, éspedig a lelkiismeretük és józan eszük helyreállítása és optimalizálása végett. Más szóval, minél jobban megérted az igazságot, annál normálisabbá válik és a továbbiakban is annál inkább jó irányba változik a lelkiismereted és a józan eszed; ez egyáltalán nem természetfeletti dolog. Mit akarok mondani azzal a szóval, hogy „normális”? Ha az emberek a lelkiismeretük tudatában vannak és van igazságérzetük, akkor kedvessé válnak – emberi nyelven megfogalmazva: megértőek, egyenesek, észszerűek lesznek, valamint nem lesznek makacsok és torzulásokra hajlamosak. Ezt a hatást szándékozik elérni Isten az emberek emberi mivoltát illetően. Ahogy az emberek egyre inkább megértik az igazságot, annak az az egyik járulékos hatása, hogy az emberi mivoltuk egyre inkább normálisabbá válik. Ám ha a saját elképzeléseik és képzelődéseik szerint törekednek az emberek, akkor ezek az elképzelések és képzelődések nagymértékben negatívan fogják befolyásolni és negatív irányba fogják terelni a törekvéseiket, és mindenféle eltorzult és makacsul követett, szélsőséges és megtévesztő útra fogják vezetni őket. Az emberek azt hiszik például az elképzeléseikben és képzelődéseikben, hogy Isten munkája magasabb szintre szándékozik emelni az emberek emberi mivoltát és képessé akarja tenni az embereket arra, hogy felülemelkedjenek az emberi ösztönökön, az emberi képességen, sőt még az emberi életkoron és nemen is. Amikor ilyen elképzeléseik vannak az embereknek, akkor ebbe az irányba fognak törekedni, igyekezni és tapogatózni. Mely dolgokra fognak akkor koncentrálni? Egyfelől az ismeretre, a képességekre, a készségekre, az adottságokra és a tehetségekre; másfelől a természetfelettiségre. Tudtátok, hogy melyek a természetfelettiség megnyilvánulásai? (Azt jelenti vajon, hogy bizonyos dolgokban közvetlenül minőségi változásokon mennek keresztül az emberek anélkül, hogy árat fizetnének?) Olyan ez, mint amikor valaki általában nem olvassa Isten szavait, de történik vele valami, és hirtelen beugranak neki Isten szavai, vagy amikor valaki soha nem tudott énekelni vagy táncolni, de miután megszállja az ihlet, hirtelen tud énekelni és táncolni, sőt, elég jól táncol, vagy amikor valaki soha nem tanult idegen nyelvet, de hirtelen tud beszélni egy idegen nyelven. Ezek természetfeletti dolgok? (Igen.) Tegyük fel például, hogy el kell menned elintézni egy sürgős ügyet, de nem tudsz vezetni, és kétségbeesésedben imádkozol, majd azonnal egészen feltüzelve érzed magad és hirtelen tudod, hogy kell vezetni, sőt, olyan biztosan vezetsz, mint egy tapasztalt sofőr. Valaki megkérdezi tőled: „Hogyhogy ilyen jól vezetsz?” Mire ezt mondod: „Azt én sem tudom. Ez az egész Isten műve; a Szentlélek vezérelt engem. Nézd csak, ezek a kezek nem az én kezeim többé; a Szentlélek tartja őket!” Ezt valójában nem a Szentlélek teszi; hanem helyette egy másfajta lélek költözött beléd és manipulál téged – olyannyira, hogy más emberré lettél és nem vagy a magad ura. Hát nem az ember veleszületett képességein való felülemelkedés ez? Ez természetfeletti dolog, nem igaz? (De igen.) Mit jelent az, hogy természetfeletti? Ez egy jó jelenség? (Nem, abnormális lesz tőle az ember.) Ha képes vagy hirtelen beszélni egy nyelvet, rendelkezni egy készséggel vagy érteni valamilyen ismeretet anélkül, hogy egy ideig tanulnád vagy hogy egy szakértő vezérelne téged, az természetfeletti. Ha valakinek anélkül változik meg az életfelfogása, hogy szükséges lenne az igazságra törekednie, keresnie, várnia vagy megtapasztalnia dolgokat, az nem félelmetes dolog? (De igen.) Ha még mindig sok elképzelésekből és képzelődésekből fakadó dolog van az elmédben és a tudatalattidban, akkor el kell engedned őket és nem törekedhetsz rájuk, mivel azok nem igazi ismeretek Isten munkájáról, és nincsenek összhangban Isten munkájának módszereivel és alapelveivel. Isten munkája egyáltalán nem fog felülemelkedni a normális emberi mivoltodon, és egyáltalán nem a normális emberi mivoltodnak egyfajta magasabb szintű, természetfeletti emberi mivolttá történő átformálása az az eredmény, amelyet Isten munkája elér benned. Sőt mi több, Isten soha nem formálna át téged normális emberből szokatlan emberré. Mondjuk, hogy Isten munkájának a megtapasztalása folyamán egyre érzékenyebbé válik a lelkiismereted, és nagyobb fokú szégyenérzet alakul ki benned. Kedvessé válsz, képes leszel tekintettel lenni Isten szándékaira, és képes leszel megvédeni a gyülekezet munkáját és Isten házának az érdekeit. Azonkívül a szavaid és a cselekedeteid nem mennek szembe a lelkiismereteddel és a józan eszeddel, fokozatosan képessé válsz az igazságalapelveknek megfelelő cselekvésre, és be tudsz azonosítani mindenféle embert, eseményt és dolgot Isten szavai alapján. Ez azt bizonyítja, hogy helyes az az út, amelyen jársz az Istenbe vetett hitedben. Tegyük fel azonban, hogy imádkozás közben még mindig arra koncentrálsz, hogy hátha valamiféle hangot hallasz, és valamiféle inspirációra, fényvillanásra vagy természetfeletti kinyilatkoztatásra vársz, amikor Istennél keresel és Istenhez könyörögsz. Azonkívül, a lelkiismereted és a józan eszed semmilyen szempontból nem lett helyreállítva és kiigazítva, valamint nem jutottál el oda, hogy legyen igazságérzeted vagy hogy alávesd magad Istennek. Ez azt bizonyítja, hogy problémák vannak a törekvéseddel és az úttal, amelyen jársz, és az is elmondható, hogy egyáltalán nem léptél rá az igazságra való törekvés útjára. Azonkívül tudat alatt gyakran igyekszel természetfeletti személlyé válni, és gyakran érzed úgy, hogy felül kellene emelkedned a hús-vér testen – hogy ne érezz éhséget, ha nem eszel, és ne érezd magad fáradtnak vagy álmosnak, ha több napig nem alszol vagy nem pihensz – sőt, annak is keresed a módját, hogy hirtelen érts meg és sajátíts el dolgokat, amelyeket nem értesz vagy nem tanultál a kötelességed végzése folyamán, amikor sürgősen van szükséged rájuk. Ezek a természetfeletti dolgokkal kapcsolatos képzelődések mind emberi elképzelésekből és képzelődésekből erednek. Mivel az emberek nem tapasztalták meg Isten munkáját, természetszerűleg tele vannak képzelődésekkel az Ő munkáját illetően. Isten munkája valójában a legvalódibb és legpraktikusabb dolog. Isten soha nem az emberek elképzelései és képzelődései szerint cselekszik; Ő soha nem végez efféle munkát az embereken. Csupán nagyon speciális körülmények között és csak nagyon kevés emberen végez egy kevés természetfeletti munkát, de ez a munka pusztán ideiglenes és olyasvalami, amire speciális helyzetekben van szükség – nem olyan munkamódszer, amely gyakran nyilvánul meg az Isten üdvösségében részesülő emberekben. Istennek az a szándéka az Ő irányítási munkája során, hogy megmentse az embereket, hogy képessé tegye őket arra, hogy levessék a romlott beállítottságaikat és eljussanak az üdvösségre, és Isten alapvetően azt a módszert alkalmazva munkálkodik, hogy ellátja az embereket az igazsággal, hogy az igazságalapelvek szerint gyakorolhassanak, miután megértették az igazságot. Ezért bármilyen elképzelések és képzelődések legyenek is az elmédben és a tudatalattidban, bármily logikusak legyenek és bármennyire betöltsék is a lelki szükségleteidet az elképzeléseid és a képzelődéseid – nem számít, mik az indokok, azok mindig is elképzelések és képzelődések lesznek, neked pedig el kell engedned őket és nem ragaszkodhatsz hozzájuk. Nem számít, hogy milyen mértékben van elvégezve Isten munkája, és nem számít, hogy mennyi ideig folyik, az emberek mindig is emberek lesznek és soha nem válik belőlük angyal. Még ha tetőtől talpig ki is fehéredsz, ha fehér a hajad, fehérre fested az arcod, valamint fehér felsőt és fehér nadrágot viselsz, sőt, két szárnyat is magadra aggatsz, akkor sem válhatsz angyallá – az emberek mindig is emberek lesznek. Azonkívül, az „emberek” szó itt a normális emberi mivolt lelkiismeretével és józan eszével bíró emberekre utal, nem pedig a rendkívüli, és még kevésbé a szokatlan emberekre. Ezek az emberek egyáltalán nem természetfelettiek, de abban a tekintetben nyilvánvaló módon különböznek a nem hívőktől, akik nem hisznek Istenben, hogy ők nem követnek el gonoszságot, képesek gyakorlatba ültetni a már megértett igazságot, és értik, hogyan kell Isten szavai alapján, valamint Isten követelményeinek és az igazságalapelveknek megfelelően szemlélniük az embereket és a dolgokat, valamint viselniük magukat és cselekedniük ahelyett, hogy a romlott beállítottságaik és azon különféle gondolatok és nézetek szerint élnének, amelyeket a Sátán ültet el az emberekben. Bármennyi ideje törekednek is az emberek a saját elképzeléseik és képzelődéseik szerint az Istenben való hitük folyamán, és akármennyit nyertek is a saját érzésük szerint, ez nem számít Isten szemében, és Isten semmiről sem emlékezik meg mindezekből. Mire utalok, amikor ezt mondom? Nevezetesen arra, hogy ha az elképzeléseid és képzelődéseid alapján megfékezed a hús-vér tested különféle normális szükségleteit, vagy erősen igyekezel megváltoztatni az ösztöneidet, képességedet, adottságaidat, személyiségedet, életvezetési mintáidat és életmódbeli szokásaidat, akkor bármily erősen próbálod is megfékezni és megváltoztatni ezeket a dolgokat, még ha képes is vagy némi eredményt elérni, az nem azt jelenti, hogy már bármit is nyertél volna az igazság gyakorlásának útján, azt pedig még annyira sem jelenti, hogy máris olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik – Isten nem emlékezik meg ezekről a dolgokról. Megértetted? (Igen.)

Noha az emberek elképzelései és képzelődései láthatatlanok, és kívülről látszólag nem kényszerítik az embereket semminek a kimondására vagy megtételére, sem pedig arra, hogy bármiféle úton járjanak, attól még szorosan uralják az emberek gondolatait és belső énjét, mélyen a szívükben és a tudatalattijukban. Miért van így? Azért, mert azok a dolgok, amelyeket szeretnek és amelyekre törekednek az emberek, túlságosan jól illeszkednek az elképzeléseikhez és a képzelődéseikhez, és ezek a dolgok az emberi hús-vér test igényeivel is összejátszanak és mindenféle emberi vágyakat és kíváncsiságot kielégítenek. Az emberek azt hiszik például az elképzeléseikben és képzelődéseikben, hogy Isten munkája rendkívüli lényekké hivatott átváltoztatni őket, akik különböznek a hétköznapi emberektől, és hogy ha a Szentlélek indítja őket, több nyelven képesek lesznek beszélni. Ez nyilvánvalóan felülmúlja az emberek veleszületett képességeit és a normális emberi mivolt körét, de nagyban kielégíti a hiúságukat, kíváncsiságukat és versengési vágyukat. Más szóval: mielőtt az emberek elnyerik az igazságot, szeretnek bizonyos természetfeletti dolgokat, és ezektől a dolgoktól fontosnak és a hétköznapi embereknél felsőbbrendűnek és tőlük eltérőnek érzik magukat – pontosan ezt szereti és ez után sóvárog a romlott emberiség. Mindenki azt reméli, hogy kiemelkedő lesz az emberi fajon belül, hogy mindenki mástól különbözni fog, hogy egyedi és páratlan lesz, és hogy mások majd felnéznek rá és csodálják őt. Van például egy jelenség a romlott emberiség körében, éspedig az, hogy ha valamiből csak egyetlenegyet gyártanak, a gazdag és prominens emberek lázasan versengenek a megvásárlásáért. Milyen mértékig teszik ezt? Egészen odáig mennek, hogy végül az eredeti árának többszöröséért vagy akár a tízszereséért kerül eladásra az adott termék. Akinek sikerül megvásárolnia, ezt gondolja: „Ide nézzetek! Megszereztem ezt a dolgot, amiből csak egy van a világon! Valóban hatalmas vagyok, nem igaz? Jobb vagyok másoknál, nem igaz? Senki sem olyan rátermett, mint én!” A saját gondolataiban meg van elégedve magával és úgy érzi, hogy különleges, rendkívüli és nagyon rátermett. Miféle beállítottság ez? (Arrogancia.) Ezt egy arrogáns beállítottság okozza. Egyesek kényelmetlenül érzik magukat, amikor ugyanazt a ruhadarabot viselik, amit egy másik személy. Ha egy olyan ruhadarab van rajtuk, amelyet mások nem engedhetnek meg maguknak és még sosem láttak, és aki csak látja, irigykedik, hogyan érzik magukat? (Elégedettek magukkal.) Különös elégedettséget éreznek önmagukkal kapcsolatban, és azt gondolják, hogy olyanok, mint senki más, és kiválóbbak a többieknél. Miféle beállítottság okozza ezt? (Arrogancia.) Ezt is egy arrogáns beállítottság okozza. Látod, az emberek csaknem 100%-ának ez a mentalitása: Ha elsajátítottak egy technikai vagy szakmai készséget, azt gondolják, hogy jobbak másoknál, és hogy senki sem olyan jó, mint ők. Ha valaki más is elsajátítja ugyanazt a technikai vagy szakmai készséget, féltékenyek lesznek arra az illetőre és kétségbeesetten vágynak arra, hogy senki más ne érjen a nyomukba. Miért van ilyen mentalitásuk? (Olyanok akarnak lenni, mint senki más.) Ha egyedüliként sajátítják el ezt a szakmai készséget, felsőbbrendűek a csoportjukon belül az átlagemberhez képest. Miután elsajátították ezt a technikai vagy szakmai készséget, attól félnek, hogy mások is megtanulják majd tőlük. Ha mások a segítségüket kérik, fogják vajon tanítani őket? (Nem, nem fogják.) Csak néhány egyszerű dolgot fognak megtanítani neked; ami a legfontosabb és leglényegesebb dolgokat illeti, azokat senkinek sem fogják megtanítani, és hagyják, hogy te magad jöjj rá azokra. Mit gondolnak valójában? „Ha megtanítom neked, hogy tudok akkor majd kitűnni? Ha mindenki meg tudná csinálni, nem válnék akkor csupán egy átlagemberré? Ha egyikőtök sem tudja, hogy kell ezt csinálni, akkor én vagyok itt a legfelsőbbrendű, és nektek mindannyiótoknak a kegyeimet kell keresnetek – így fontosnak érezhetem magam, nem igaz? Hát nem én vagyok a legmagasabb státuszú és a legrátermettebb köztetek? Én vagyok köztetek a főnök, vagy talán nem?” Miután valamennyire elsajátítottak egy szakmai vagy technikai készséget, mélységesen félnek attól, hogy mások is megtanulják majd tőlük, és nem akarják, hogy mások is ugyanolyanok legyenek, mint ők. Felzaklatja őket, ha bárki más is a birtokában van ugyanannak a szakmai vagy technikai készségnek vagy szaktudásnak, mint ők, úgyhogy folyton kitalálnak valami módot arra, hogy megtanuljanak valamit és így felülmúlják a többieket. Másoknál felsőbbrendűek akarnak lenni, és folyton túl akarják szárnyalni a többieket, hogy fontosnak érezhessék magukat. Ez vajon a helyes törekvés? (Nem.) Ilyen vágyódásai és törekvései vannak a romlott emberiségnek, és pontosan emiatt alakítanak ki természetszerűleg mindenféle elképzeléseket és képzelődéseket Isten munkájával kapcsolatban, és ezért igyekeznek másoknál kiválóbbak lenni, státusszal és presztízzsel bírni, fontosnak érezni magukat, olyanná válni, mint senki más, sőt emberfelettivé vagy rendkívüli emberekké válni mások szemében. Éppen ezért az embereknek el kellene engedniük ezeket az elképzeléseket és képzelődéseket Isten munkájáról. A konkrétumokat tekintve, hogyan kellene ezt gyakorolni? Ne törekedj magasabb rendű adottságokra vagy tehetségekre, és ne törekedj a saját képességed vagy ösztöneid megváltoztatására, hanem a veleszületett állapotaid, így a képességed, adottságaid és ösztöneid alapján tedd a kötelességedet Isten követelményeinek megfelelően, és tégy minden egyes dolgot aszerint, amit Isten kér. Isten nem követel olyasmit, ami meghaladja az adottságaidat vagy képességedet – neked sem szabadna megnehezítened a dolgokat a magad számára. Az is nagyon jó, ha minden tőled telhetőt megteszel annak alapján, amit értesz és amit el tudsz érni, és annak megfelelően kell gyakorolnod, amit a saját körülményeid lehetővé tesznek. Ha például a képességed és a tehetségeid révén mindössze csapatvezetői szerepre vagy alkalmas, akkor végezz jó munkát csapatvezetőként, kiválogatva mindazokat a munkákat és szakmai készségeket, amelyek e szerepkörbe tartoznak, egyenként megbirkózva velük és megvalósítva őket az Isten által neked tanított módszerek és alapelvek szerint – ily módon eleget fogsz tenni Istennek. Tegyük fel, hogy az elképzeléseidet és képzelődéseidet követed és ezt gondolod: „Mivel képes vagyok arra, hogy csapatvezető legyek, ha még inkább törekszem arra, hogy jobban csináljam, ha elviselek egy kis nehézséget és fizetek egy kis árat, a Szentlélek pedig nagy munkát végez rajtam, akkor nem leszek vajon képes arra, hogy gyülekezetvezető vagy egy döntéshozó csoport vezetője váljék belőlem? Az emberek talán azt gondolják, hogy nincs meg bennem, ami ehhez szükséges, de könyörögni fogok Istennek – Istennek semmit sem nehéz elérnie! Nem akarok csapatvezető lenni. Imádkozni fogok Istenhez, kérni fogom Őt, hogy engedje, hogy nagyobb munkát vállaljak, hogy vezető vagy dolgozó lehessek.” Helyes az ilyen törekvés? (Nem, helytelen.) Miért mondod, hogy helytelen? (Az ilyen emberek folyton olyan dolgokat akarnak tenni, amelyek meghaladják a saját képességüket és az adottságaikat, és nem képesek kitartani amellett, hogy a saját képességük és tehetségeik alapján a saját munkájukat végezzék, a megfelelő helyükön maradva.) Nem helyénvaló, ha folyton emberfeletti akar lenni valaki; egy normális embernek nem erre kellene törekednie.

„Istennek semmi sem nehéz” – mondják gyakran némelyek; ez a mondás tény, és ezt mindenki meg tudja érteni. Egyesek azonban eltorzult felfogásúak, azt hiszik, hogy bármit, amit az embereknek lehetetlen megtenniük, azt Isten meg tudja valósítani a számukra, csak imádkozniuk kell Hozzá, és hogy ha ily módon Istenre hagyatkoznak, felül tudják múlni a saját ösztöneiket és emberfelettivé válhatnak. Valóban így van? (Nem, nincs így.) Az a mondás, miszerint „Istennek semmi sem nehéz”, nyilvánvalóan Isten hatalmára és lényegére, Isten mindenhatóságára, valamint Isten minden dolgok felett való szuverenitására utal – nincs semmi, amit Isten ne tudna megvalósítani. Azt azonban nem jelenti, hogy az embereknek felül kellene múlniuk a normális emberi mivoltot és emberfelettivé kellene válniuk; akármennyire mindenható is Isten, az a munka, amelyet az embereken végez, a normális emberi mivoltukon alapul, és a normális emberi mivolt keretei között történik. Minden dolgot Isten vezényel és irányít, Ő irányítja az embereket, az eseményeket és a dolgokat, hogy azt szolgálják, ahogyan Ő mindenféle dolgokat megvalósít, vagyis megvalósítsák azokat a tényeket, amelyeket Ő meg akar valósítani. Azon időszak alatt, amikor Isten mindenféle dolgokat megvalósít, az emberek még mindig a normális emberi mivoltban vannak – semmi sem változott meg velük kapcsolatban, és ők még mindig emberek. Nem számít, hogy Isten mennyire mindenható, és nem számít, hogy milyen módszereket használ azért, hogy szuverenitást gyakoroljon valami felett vagy megvalósítson valamit, a teremtett emberek mindig is teremtett emberek maradnak; még mindig a normális emberi mivoltban élnek, és semmilyen módon nem természetfelettiek. Mindannyian azt mondanátok-e, hogy ezek tények? (Igen.) Mit jelent az, hogy „nem természetfelettiek”? Azt jelenti, hogy amikor Isten vezényli az embereket, eseményeket és dolgokat, akkor az emberek akaratlanul is Isten vezénylése alatt élnek, élnek túl, teszik a dolgokat és élnek a jelen pillanatban. De amikor a jelen pillanatban élsz, akkor vajon elmosódott a tudatod? (Nem.) Még mindig tiszta a fejed. Akkor hát azonnal javult vagy megváltozott a képességed? (Nem.) Ugyanaz maradt, mint eredetileg volt. Megváltoztak-e akkor rögtön az ösztöneid? Nem, azok sem változtak meg. Isten szuverenitása, vezénylései és elrendezései alatt nem számít, hogy mennyi dolgot tapasztalsz meg, nem történik semmiféle változás a személyiségedben, a szokásaidban, az életritmusodban, illetve a képességedben, az adottságaidban vagy a normális emberi mivoltod különféle funkcióiban. Egyszerűen arról van csak szó, hogy amikor az emberek megtapasztalják Isten munkáját, mindenféle típusú dolgot és embert megtapasztalnak a saját környezetükben, aminek az a végeredménye, hogy Isten munkájának a megtapasztalása során belátást nyernek és megtanulnak néhány leckét. Ha az igazságra törekvő emberek, akkor képesek termést aratni az igazság és Isten ismerete tekintetében. Isten munkájának a megtapasztalása során normális az emberek gondolkodása, nem homályos a tudatuk, a képességük, az adottságaik és az ösztöneik pedig ugyanolyanok maradnak, mint eredetileg voltak, bármiféle változás nélkül. Éppen ezért az, hogy „Istennek semmi sem nehéz”, Isten mindenhatóságára és arra utal, hogy minden dolgot Isten vezényel. Nem az emberek természetfelettivé tételére, és nem is a teremtett emberi lények lényegének a megváltoztatására utal. Isten nem változtatja meg az emberek lényegét; az emberek még mindig emberek, és akár férfi légy, akár nő, semmi sem változik ebben a tekintetben. Mindent Isten vezényel, és Isten teljhatalmú; ez az, ami Istené, ez Ő, és ez az, aminek Isten a birtokában van. Az, hogy „Istennek semmi sem nehéz”, nem azt jelenti, hogy az emberek természetfelettivé váltak, és azt sem, hogy teljhatalmúak az emberek. Még ha némelyek olykor el is tudnak érni bizonyos dolgokat, amelyek meghaladják a saját képességüket vagy túlmutatnak a testi ösztöneiken, az a Szentlélek munkája. Isten az, aki ezt az adottságot adta nekik; nem arról van szó, hogy ezzel az adottsággal születtek. Ez azért van, mert a teremtett embereknek nincs meg az a képességük, hogy megváltoztassák mindazt, amit Isten elrendelt. Mondok egy egyszerű példát az emberi ösztönnel kapcsolatban. Amikor például ijesztő hangot hallanak az emberek, félnek és ösztönösen összehúzzák magukat. Mindegy, hány éves vagy, gyerekkorod óta ilyen vagy, és egészen addig ilyen leszel, amíg utol nem ér a halál – ez ösztön. Mit jelent az „ösztön”? A fizikai test egyik veleszületett funkciója, és soha de soha nem fog megváltozni. Egy normális ember csakis veleszületett ösztönök birtokában képes fenntartani a normális emberi mivolt életét és túlélését, ezért az emberi ösztönök nem olyan dolgok, amelyeken Isten változtatni szándékozna. Megértetted ezt? (Igen.) Mire utal az, hogy „Isten teljhatalmú”? (Isten saját hatalmára és Isten mindenhatóságára utal.) Van bármi köze az emberekhez? (Semmi köze az emberekhez, és nem azt jelenti, hogy az emberek természetfeletti dolgokat tudnának tenni.) Nem azt jelenti, hogy az emberek Isten irányítása alatt teljhatalmúak lennének; még amikor Isten irányítása alatt állnak is az emberek, akkor sem képesek teljhatalmúvá válni. Miért van ez? (Azért, mert egyetlen ember sem Isten; az emberek teremtett lények csupán, míg Isten egyedi.) Így van, ez a helyzet. Az emberek mindig is emberek lesznek. Nem lesz belőlük másik faj, és Isten természetesen még annyira sem lesz belőlük; az emberek jellemzői nem változnak meg. Az emberek jellemzői nem változnak meg, akkor hát az ösztöneik megváltoznak? (Nem, nem változnak meg.) Az emberek ösztönei nem változnak meg, ahogyan az életbeli szokásaik és az életritmusuk, valamint az Istentől kapott, veleszületett személyiségük sem. Vegyük például az életritmust. Az emberek a teremtmények többségéhez hasonlóan napfelkelte után dolgoznak, és napnyugta után pihennek. Amikor reggel felkelnek, és kipihent az agyuk, és kellemesen érzik magukat a testükben, munkához látnak; este, amikor fáradni kezd a testük, és ásítoznak, az agyuk pedig kimerült, a pihenés állapotába kezdenek lépni – ez egy teljesen normális életritmus. Ez az emberek egyik közös jegye és emberi ösztön is, meg természetesen egy életritmus is, amelyet Isten alakított ki az emberiség számára. Ez a ritmus a nap, a hold és a csillagok forgása és a nap felkelése és lenyugvása szerint lett meghatározva. Ha felborítod ezt az életritmust, rövidtávon talán nem lesznek belőle nagy problémák – ha alkalmanként fáradtnak érzed magad és aludni szeretnél, önmérsékletet gyakorolhatsz és ihatsz egy kis teát vagy kávét, és akkor valamelyest enyhül majd a fizikai fáradtságod – hosszútávon azonban problémák jelentkeznek majd a testedben. Miért lesznek belőle problémák? Azért, mert megszegted azt az életritmust, amelyet Isten alakított ki az emberek számára. Amikor problémák jelentkeznek a testedben és orvoshoz fordulsz, az ezt fogja mondani: „Este korán kell lefeküdnöd, 10 órára már pihenned kell, és reggel 4-kor vagy 5-kor kell felkelned; néhány hónap múlva megint jól leszel.” Miután három hónapon át követed az orvos tanácsát, alapvetően el fog tűnni a testi diszkomfortérzet összes tünete, úgyhogy ezt gondolod majd magadban: „Kiderült hát, hogy nem valamiféle súlyos betegség okozta a testemmel kapcsolatos problémákat, hanem én magam azzal, hogy nem követtem ezt a normális életritmust.” Látod, nem elmondható tehát, hogy nem szabad felborítani az emberek életritmusát? (De igen.) Az embereknek ez az életritmusa ugyanaz, mint a többi teremtményé; mindannyian napfelkelte után dolgoznak, és napnyugta után pihennek. Persze van néhány teremtmény, mint például a baglyok, akik a nap folyamán pihennek, és éjszaka jönnek elő és válnak aktívvá; az ő életritmusuk eltér az emberekétől és más teremtményekétől, de ha fel akarnád borítani ezt az életritmusukat, az lehetetlen volna. Azonkívül, egyes teremtmények télen hibernálódnak. Az embereknek ez az életritmusuk? (Nem.) Nem, az embereknek nincs szükségük hibernációra. Az emberek életének van egy ritmusa – heti egy vagy két napot pihennek, napfelkelte után dolgoznak és napnyugta után pihennek, és folyamatosan fenntartják a munkának és a pihenésnek ezt a normális ritmusát, és ily módon megóvható az életük, és fenntartható a túlélésük. Az emberi lényeknek megvannak a saját életmintáik, és ezeket az életmintákat Isten alakította ki. Ezek teljes egészében jelentőségteljesek és az emberiség normális életének és túlélésének a fenntartását szolgálják. Ezért Isten munkája egyáltalán nem borítja fel az emberi élet és túlélés mintáit úgy, ahogyan azt az emberek elképzelik, neked pedig ezt az elképzelést és képzelődést is el kell engedned. Ha az emberek erőszakkal felborítanák ezeket a mintákat, amelyeket Isten alakított ki a számukra, vagy ha az emberek valamiféle természetfeletti dolgokkal kapcsolatos elképzelésektől vezérelve állandóan meg akarnák változtatni ezeket, az ostobaság volna. Ha azt gondolod, hogy a megváltoztatásuk magasabb szintre emeli az életedet és javítja az emberi mivoltodat, akkor próbáld csak megváltoztatni őket és majd meglátod, meddig tudsz élni, majd meglátod, hogyan változnak meg a dolgok a következő napokban, és hogy magasabb szintre kerül-e a normális emberi mivoltod, valamint hogy emberfelettivé vagy angyallá válsz-e. Ha azt hiszed, hogy lennie kellene természetfeletti elemnek Isten munkájában, és hogy annak meg kellene változtatnia az életmintáidat, valamint te magad is erőszakkal akarsz változtatni rajtuk, hogy transzcendenssé válj tőle, akkor csak rajta, próbáld meg! Lehetséges, hogy miután több éven át próbálkoztál, valóban változtatsz az életed és túlélésed mintáin. Egyetlen helyzetben tud ez csak megtörténni, éspedig akkor, amikor a fizikai tested nem fog létezni többé, amikor is igazán természetfeletti leszel és füstté válsz, azután pedig „égi lénnyé” változol és halhatatlan leszel. Ha azt akarod, hogy a fizikai tested normális és egészséges maradjon, és képes akarsz lenni Isten munkájának és az Ő szavainak az elfogadására, miközben normális állapotban vagy, akkor nem szabad arra törekedned, hogy úgynevezett emberfeletti lénnyé válj, sem egy úgynevezett emelkedett emberi mivoltra törekedned a saját elképzeléseid és képzelődéseid alapján; ehelyett normális emberi mivoltban kell élned, fenn kell tartanod a normális emberi mivoltod életritmusát és túlélését, valamint a normális emberi mivoltod ösztöneit is őrizd meg. Ne támassz észszerűtlen követeléseket Istennel szemben; ezek az észszerűtlen követelések mind a képzelődéseidből és az elképzeléseidből erednek. Istennek nem az ösztöneid, az életritmusod stb. megváltozása a szándéka, és az Ő munkájával sem ezeket a dolgokat szándékozik megváltoztatni. Egy megmentett ember határozottan nem olyasvalaki, aki telve lenne elképzelésekkel és képzelődésekkel, és még kevésbé emberfeletti vagy szokatlan személy. Ehelyett inkább egy normális emberi mivolttal, valamint lelkiismerettel és józan ésszel bíró illető; olyasvalaki, aki képes odafigyelni Isten szavaira, és az igazságalapelveknek megfelelően szemlélni az embereket és a dolgokat, illetve viselni magát és cselekedni; olyan ember, aki minden dologban alá tudja vetni magát Istennek, aki egyáltalán nem természetfeletti, és akinek különösen normális és gyakorlatias az emberi mivolta.