Amikor a normális emberi mivolt keretei között lévő emberekkel beszélgetek, gyakran felmerül az a probléma, hogy a beszélgetés nem folyik gördülékenyen. Mit értek az alatt, hogy nem folyik gördülékenyen? Időnként amikor teljesen normális módon kapcsolatba kerülök és csevegek valakivel, ő túlbonyolítja és túlgondolja a dolgokat, és a beszélgetés egyszerűen nem tud tovább folyni. Ha nem tud folytatódni, mit teszek? Egyszerűen nem foglalkozom tovább az illetővel – keresek valakit, aki képes másokhoz kapcsolódni, aki tudja, miként kell kommunikálni és csevegni, aki a normális emberi mivoltra jellemzően gondolkodik, és inkább vele csevegek és tartok kapcsolatot. A veletek való kapcsolatomban azzal a helyzettel találkozom leggyakrabban, hogy az emberek így érzik: „Túl nagy hatása van az identitásodnak és a státuszodnak, amikor emberekkel beszélsz és kommunikálsz. Te a megtestesült Isten vagy, mi pedig teremtett lények. Ha valami helytelen dolgot mondunk, valószínűleg úgy teszünk, mintha egyenrangúak lennénk, és megsértjük Isten természetét. Ráadásul, a megtestesült Istenként az a munkád, hogy megmentsd az emberiséget, és Magát Istent képviseled, ezért a Te felelősséged, illetve az Általad vállalt munka csak az igazság kifejezése lehet, hogy megoldd a romlott emberiség üdvösségének kérdését. Csak munkáról, vagy az isteni mivoltban gyökerező témákról beszélhetsz. Nem beszélhetsz a szokásos emberi életről – az étel, a ruházkodás, a lakhatás vagy a közlekedés dolgairól, vagy arról, hogy X. Y. milyen ember. Ha mégis arról beszélsz, hogy milyen ember, megítéled őt vagy hátsó szándékaid vannak.” Mivel az emberek ezeket az elképzeléseket tartják, a nem emberi lények osztályába sorolják a megtestesült Istent. Ezért amikor normális gondolkodás és normális emberi mivolt híján lévő emberekkel kerülök kapcsolatba, és beszélek egy kicsit mindennapi dolgokról vagy napi szükségletekről, egyesek egy mentális gátat emelnek, erre gondolván: „Mi értelme erről beszélni? Ez nem spirituális! Ráadásul hátsó szándékaid vannak, amiért ezt felhozod?” Ha megvitatom egy egyén helyzetét, egyesek így tűnődnek: „Ítélkezés ez vagy az emberek háta mögötti mesterkedés ellenük? Tartogatsz valamit a számukra? Elő fogod léptetni vagy kiiktatod őket? Továbbra is használni fogod vagy elbocsátod őket?” Egyesek a következőre gondolnak, amikor valakinek a problémáiról beszélek: „Ellenszenves Számodra vagy taszít az illető? Tett valamit, amivel megbántott? Mondott vagy tett valamit, amivel megsértett?” Különösen, amikor a vezetőket és a dolgozókat érintő érzékeny témákról van szó, egyesek még inkább félnek bekapcsolódni, és így szólnak: „A munka miatt beszélsz ezekről, de mi nem fogjuk ezt Veled megvitatni. Ezek érzékeny témák. Ha egyszer valami pontatlant mondunk, le fogsz leplezni és meg fogsz metszeni minket, meg fogod látni a romlottságaink megnyilatkozásait és rossz benyomásod lesz rólunk, ami nem lenne megfelelő.” Olyan alkalmak is vannak, amikor felhozok bizonyos témákat, például megkérdem: „A családotokban ki hisz Istenben?” A kontinentális Kínában ez egy érzékeny téma. A kontinensen azonban nem számít kényes dolognak, ha olyan egyéneket kérdezel, akikkel már viszonylag hosszú ideje foglalkozol és jól ismered őket – a tengerentúlon pedig még kevésbé. Ha azonban Én kérdezem ezt, egyesek még csak válaszolni sem mernek. Így tűnődnek: „A hátteremben próbálsz kutakodni azzal, hogy megkérdezed, ki hisz a családomban?” Ha azt kérdezem, hogy hányan vannak a helyi gyülekezetükben és ki a gyülekezetvezető, erre gondolnak: „Ó, ne, a gyülekezetről próbálsz érdeklődni? Erről nem beszélhetek Veled. Ha mondok valamit, és a gyülekezetvezető rájön, bajban leszek.” Látod, még olyankor is óvakodnak, amikor gyülekezeti ügyekről van szó, és félnek bármit is mondani. Sokan nem mernek a gyülekezetvezetőkkel és a gyülekezeti munkával kapcsolatos témákról beszélgetni, illetve szabadon elmondani azt, amit gondolnak. Ennek az egyik fő oka az, hogy tartanak a gyülekezet helyzetének leleplezésétől, valamint a vezetők és a dolgozók megsértésétől, ugyanakkor attól is félnek, hogy akaratlanul is felfedik a saját gondolataikat és nézeteiket, és hogy megmetszik vagy leleplezik őket. Nem akarják, hogy ez megtörténjen. Ezért sok emberrel még a hétköznapi kommunikáció sem tud gördülékenyen folyni, amikor kapcsolatba kerülök velük. Amikor nem hívőkkel kerülök kapcsolatba és intézek dolgokat, akiknek bonyolult a gondolkodásuk és a hátterük, amint befejeztem a dolgok intézését, gyorsan távozom – nem tudok mély kapcsolatokat kialakítani vagy túl közel kerülni. De amikor testvérekkel kerülök kapcsolatba, akkor is úgy találom, hogy a legtöbb ember ilyen: nem tudok túl közel kerülni vagy mély kapcsolatokat építeni. Nem arról van szó, hogy felsőbbrendűnek tartom Magam és a legtöbb emberrel nem vagyok hajlandó kapcsolatba kerülni; inkább az a helyzet, hogy amikor közeledni próbálok hozzájuk vagy kapcsolatba akarok kerülni velük, tudat alatt kitérnek vagy kerülnek Engem. Miért kerülsz Engem? Ha valami helytelent mondasz, nem foglak elítélni és nem fogok nagy ügyet csinálni belőle. Ha vezető vagy dolgozó vagy, közölhetjük az igazságot és bármely általad nem értett aspektusról elbeszélgethetünk. Ha átlagos testvér vagy és tényleg valami helytelent mondasz, illetve téves gondolataid és nézeteid vannak, akkor az attól függ, hogy hajlandó vagyok-e beszélni veled róla. Ha azt látom, hogy gyenge a képességed és hogy nincs felfogóképességed és semmit sem tudsz átlátni, akkor nem akarok beszélgetni veled, és még ha beszélgetnénk is, az akkor sem hozna eredményt. Ha azonban jó képességű vagy, van felfogóképességed és átlátsz bizonyos dolgokat, akkor eredményes lehet a veled folytatott beszélgetés, és nem üres szócséplés lesz. Bárkivel is csevegek fesztelenül vagy bármilyen problémákat is fedezek fel, a szívemben először is nem fogom elítélni, másodszor nem fogom átkozni, harmadszor pedig nem fogom meghatározni a sorsát. Alaptalan lenne így cselekedni, és Én nem teszek ostoba dolgokat. A normális emberi mivolt viszonyai között, időnként amikor egy ismerősbe botlok, csak beszélgetni és csevegni akarok egy kicsit. Ha hajlandó vagy, beszélni fogok veled. Ha nem, akkor nem foglak kényszeríteni. Egyesek félnek beszélgetni Velem. Bármit is mondok, óvakodnak Tőlem és nem mondják ki a véleményüket, attól való félelmükben, hogy valami helytelent mondanak és olyasmit adnak a kezembe, amit felhasználhatok ellenük. Ha azt látom, hogy vonakodsz kimondani azt, ami a szívedben van, a megfelelő ponton leállok. Ha folyton óvakodsz Tőlem, mindig attól tartasz, hogy mesterkedem ellened, akkor nem fogok hajlani rá, hogy beszéljek veled. Mondjátok meg Nekem, normális ez a fajta racionalitásom? (Igen.) Amikor beszélek és kommunikálok valakivel, mindig van valamiféle kontextus. Ha például az állattenyésztésért vagy felelős egy gazdaságban, akkor az állattenyésztésről fogunk beszélni. Ha gyülekezetvezető vagy, gyülekezeti dolgokat, a testvérekkel kapcsolatos dolgokat vitatunk meg, hogy milyen a testvérek aktuális állapota vagy hogy milyen a gyülekezeti élet. Ha evangéliumhirdető vagy, akkor az evangelizációs munkáról fogunk beszélgetni. Ez a normális emberi mivolt keretei közötti kapcsolattartás az emberekkel, és ez az Én munkám része is. Egyes dolgoknak nincs közük a gyülekezeti munkához, de mégis Isten házának általános ügyei közé tartoznak. Normális dolog ezekről beszélgetni, amikor találkozunk. Ügyeket intézel és a kötelességedet végzed Isten házában, tehát amikor találkozunk, üdvözölnöm kell téged és beszélgetnem kell veled, és látnom kell, hogy vannak-e nehézségeid. Fesztelen csevegések során időnként kérdezek ilyesmit: „Az elmúlt pár éjjel esett a hőmérséklet – hűvös volt a helyetek?” Egyesek nem akarják ezt hallani, és erre gondolnak: „Felnőttek vagyunk; van nekünk szükségünk arra, hogy aggódj miattunk?” Nem értékelik a jó szándékot, nem igaz? Más alkalommal, amikor a konyhába megyek, megkérdem: „Milyenek idén a zöldségek? Van elég ennivaló? Milyen zöldségeket vagy ételeket szerettek?” Ezek nagyon normális dolgok, nem igaz? (De igen.) Az emberek szíve azonban túlságosan bonyolult, és bizonyos esetekben még akkor sem folyik gördülékenyen a beszélgetés, amikor normális módon kapcsolódom hozzájuk és beszélgetek velük. Miért van ez? Azért történik, mert az emberek folyton attól tartanak, hogy leleplezik a problémáikat és a valódi helyzetüket. És mások mitől félnek? A következő a félelmük: „Ha felfedem a valódi helyzetemet, le fogsz leplezni engem a prédikációidban az összejövetelek során, célpontként használva engem.” Miért nem lehetsz te célpont? Amikor a problémáidat illető igazságról beszélek, az megoldja őket. Hát nem valami plusz ez, amit nyertél? Nem ez a szerencséd? Ez jó dolog. Azt bizonyítja, hogy komolyan veszlek és van Bennem némi tisztelet irántad. Helytálló ez? Ha nem vennék tudomást rólad és nem lennél ott a szívemben, és ha felfedeznék problémákat veled kapcsolatban, ám nem törődnék velük és nem adnék útmutatást és közlést neked, akkor megérthetnéd vajon az igazságot és megoldhatnád a problémáidat? Örülnél ennek? Ha elégedett lennél ezzel és ezt gondolnád: „Az Isten által leleplezett problémák egyikének sincs köze hozzám, ez tehát azt bizonyítja, hogy nincsenek problémáim” – ha így tapasztalnád meg Isten munkáját, nem olyan ember lennél, aki az igazságra törekszik. Miután éveket töltöttek a hitben, egyeseket még egyáltalán soha nem metszettek meg, egyszer sem szolgáltak ellenpontként, mégis büszkék és szerencsésnek érzik magukat, és azt hiszik, hogy nagyon jók, hogy nincsenek problémáik és hogy biztosan üdvözülni fognak. Nem nagyon bajos ez? Az efféle ember biztosan nem nyerheti el az üdvösséget.

A normális emberi mivolt gondolkodásával bíró emberek, amikor a normális emberi mivolt keretei között kommunikálnak és lépnek kapcsolatba másokkal, a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész érzését fogják követni. Ezzel az érzéssel megvan a minimális mércéjük és megvannak az alapelveik a másokkal való bánásmódra vonatkozóan. Amikor a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodás keretei között beszélsz és lépsz kapcsolatba emberekkel, az emberek egyrészt érzik, hogy tudatában vagy az emberi mivolthoz tartozó lelkiismeretnek. Másrészt illendően viselkedsz, hogy ne légy kellemetlen mások számára. És még egy fontos szempont az, hogy amikor másokkal kommunikálsz és érintkezel, hasznát látják az általad közölt szavaknak és nyernek néhány dolgot, amire az emberi mivoltnak szüksége van. Ezt nevezzük az emberekkel való kapcsolattartásnak és kommunikációnak. Mit értünk kommunikáció alatt? Egyszerűen szólva ez egy kötetlen beszélgetés. A legtöbben nem tudják, miként kell kötetlenül beszélgetni; amint megszólalnak, hajlamosak a vitára és a szóbeli csatározásokra, vagy dicsekednek és kioktatnak másokat, hogy azok engedelmeskedjenek nekik. A kicsit is ékesszólók, amint kinyitják a szájukat, prédikálni akarnak másoknak és a tanítójukként viselkedni. Ezek a megnyilvánulások mind romlott beállítottságok feltárulásai. A romlott beállítottságú emberek nem tudnak normálisan kötetlen beszélgetést folytatni másokkal. Még ha egy ideig normálisan beszélnek is, nem tart sokáig. Egy ponton elkezdenek vitatkozni, elvörösödik az arcuk és teljesen elragadtatják magukat. Ez nem egy normális kötetlen beszélgetés. Egy normális kötetlen beszélgetés biztosan nem a helyes és a helytelen megvitatásáról vagy veszekedésről és perlekedésről, és még kevésbé az emberek megítéléséről és elítéléséről szól. Határozzuk meg a kötetlen beszélgetést. Információcsere és -megosztás – ezt nevezzük kötetlen beszélgetésnek. Pontos ez a meghatározás? (Pontos.) Miképp pontos? Az információcsere- és megosztás a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és racionalitás alapjára épül. Nézzétek meg: miként beszélgetnek és kommunikálnak a lelkiismerettel és józan ésszel bíró emberek? Nem vitatkoznak és képesek tisztelni egymást, a másik javát szolgálva. Miután meghallják azt, amit a másik megoszt, szereznek némi új információt. Ezután ők is elmondanak bizonyos általuk ismert információt a másik embernek, hogy ő is profitáljon és az emberi mivoltán belül tapasztalatot, rálátást és ismeretet szerezzen. Az általa ismert információ megosztása a másik emberrel az illető tiszteletének, valamint annak alapelvei alapján, hogy harmonikusan, egyenlő felekként kijönnek egymással, majd a másik ember által vele megosztott információ befogadása – vajon ez nem kölcsönös segítség? Ez az egyenlőség, kölcsönös segítség, harmónia és igazságosság alapjára épül. Ezt értjük kommunikáció és kötetlen beszélgetés alatt. Mondjátok meg Nekem, pontos a meghatározásom? (Pontos.) A beszélgetés és a kommunikáció ezen alapelv szerinti gyakorlása helyénvaló. Ha a kommunikáció és a beszélgetések teli vannak mesterkedéssel, vitákkal, küzdelemmel, cselszövéssel, trükkökkel, csapdákkal és próbákkal, és ha az, ami feltárul, csupa romlott beállítottság, ha csupa kölcsönös elnyomás, amelyben mindenki kérkedik, versenyez egymással, azon verseng, hogy meglássák, ki beszél magasztosabban vagy mond többet, akkor az nem normális kommunikáció. Nem a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és racionalitás körén belüli kommunikáció. Ez a kommunikáció nem információcsere és -megosztás, hanem inkább nyílt és rejtett küzdelmek és szóbeli csatározások. Nem így van? (De igen.)

A másokkal folytatott mesterkedés nélküli kommunikáció megvalósításához meg kell tanulnod a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és racionalitás körén belül kommunikálni. A kommunikáció célja az, hogy segítsünk másokat, és hogy mi is segítséget és előnyöket kapjunk tőlük. Ez normális kommunikáció, és így megvalósíthatod a mesterkedés nélküli kommunikációt. Nézzétek meg a nem hívők kommunikációját és beszélgetését; képes az elérni a normális kommunikáció hatását? (Nem.) Amikor romlott emberek kommunikálnak és beszélgetnek, normális a kommunikációjuk tartalma, indítéka és hangneme? (Nem.) A kommunikációjuk egyszerűen olyan, mint amikor kakasok vagy kutyák harcolnak. Gördülékenyen folyhat a beszélgetésük? (Nem.) Még azt sem tudják elérni, hogy ne mesterkedjenek mások ellen vagy ne vitatkozzanak velük. A gördülékeny kommunikációhoz szerető szívre, egymás segítésének vágyára, valamint arra a hajlandóságra van szükség, hogy tanuljunk egymás erősségeiből a gyengeségek ellensúlyozása végett. Amikor veletek kommunikálok és csevegek, nem elegendő, ha csak egyedül Én nem mesterkedem; nektek is ezen alapelv szerint kell gyakorolnotok, mesterkedés és gyanakvás nélkül. Ha Én nem mesterkedem, ti azonban állandóan mesterkedtek, és nemcsak magatok mesterkedtek, hanem még azt is gyanítjátok, hogy Én mesterkedem, akkor a kommunikációnk nem folyhat gördülékenyen, sem igaz, hasznos interakciót nem tudunk megvalósítani, sem harmonikusan nem tudunk kijönni egymással. Egyesek gyorsan találnak egy rejtekhelyet, amikor meglátják, hogy jövök. Ha tényleg nem tudnak elkerülni Engem, vonakodva üdvözölnek, a szívük mélyén azonban nem akarnak találkozni Velem, és erre gondolnak: „Micsoda bosszúság. Már megint itt vagy, hogy az aktuális helyzetünkről tudakozódj. Ezután ismét igazságalapelveket fogsz közölni és zavarba hozol minket. Mit tegyünk?” Ha nem vagy hajlandó találkozni vagy kapcsolatba kerülni Velem, és belül kimerültnek érzed magad, amíg Velem foglalkozol és folyton úgy érzed, hogy mesterkedni próbálok ellened, akkor elkerülhetsz Engem, amikor közeledni látsz. Ha úgy érzed, hogy nem mesterkedem, amikor kapcsolatba kerülsz Velem, és hogy az könnyebbséget, örömöt, szabadságot és ellazulást hoz neked, akkor találkozzunk, csevegjünk és beszéljük át, hogy mennek a dolgok mostanában. Ha megkérdezed, hogy vagyok mostanában, őszintén fogok válaszolni. Ha Én megkérdezlek: „Hogy mennek a dolgok mostanában? Előre léptél-e az életben? Nyertél-e valamit a kötelességed végzéséből?”, és te is őszintén tudsz válaszolni, az nagyon jó. Minden találkozás kellemes légkörben folyhat. Ha az nem helyes, hogy az emberek mindig elrejtőznek Előlem amikor meglátnak Engem, az helyes vajon, hogy folyton őszintétlen hízelgéssel szándékosan keresik a kegyeimet? (Nem.) Miért nem helyes? (A hízelgés szeretete hamissággal és csalással egyenértékű. Jobb, ha hitelesebben beszélünk, és egyszerűen normális gondolkodással kell kezelnünk Istent. Egyrészt őszintének kell lennünk Hozzá. Másrészt nem szabad hízelegnünk, szándékosan azzal próbálkozni, hogy elnyerjük Isten kegyeit vagy szándékosan megpróbálni közel kerülni Hozzá.) Nálam csak egy követelmény van: amikor látlak téged, ne rejtőzz el Előlem, olyankor pedig ne zaklass, amikor nem kereslek. Tedd, amit tenned kell és tégy mindent normálissá. Én nem fogom befolyásolni a kötelességetek végzését, nektek pedig nem szabad befolyásolnotok Engem. Sem az Előlem való rejtőzködés, sem a zaklatásom nem az emberek által követendő alapelv, amikor kapcsolatban vannak Velem és foglalkoznak Velem. Nos akkor, mi az alapelv? Az, hogy a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész körén belül kommunikálj, és képes légy őszintén beszélgetni és kimondani a csupasz igazságot; bármit is kérdezek, az igazságnak megfelelően kell válaszolnod. Miért nem sikerül az embereknek a csupasz igazságot mondaniuk? Tegyük fel például, hogy megkérdezem, hogy hány embert nyertél meg az evangélium hirdetésével ebben a hónapban, te pedig nem akarsz válaszolni. Ha látom, hogy kényelmetlenül érzed magad, nem fogok tovább nyomást gyakorolni. Nem akarom nehéz helyzetbe hozni az embereket, és soha senkit nem kényszerítek arra, hogy beszéljen. Vannak olyanok, akiktől bármit is kérdeznek mások, mindig eltűnődnek: „Mit akar ezzel kérdezni?” Nem akarnak egyenesen válaszolni, nagyon félve attól, hogy helytelenül válaszolnak és bajba sodorják magukat. Ha folyton így találgatsz és mesterkedsz, akkor nem tudunk kommunikálni. Nem kell folyton átvizsgálnod a kérdéseim jelentését, sem mesterkedned nem szabad Ellenem. Ha tudsz egyszerű lenni és meg tudsz nyílni, hogy elmondd, mi van a szívedben, akkor tudunk beszélgetni egymással. Könnyű ez vagy sem? (Könnyű.) Mondani könnyű, de tényleg megtenni egy kicsit nehéz lehet. Nem olyan könnyű, mint amilyennek hangzik. Például lehet, hogy egyszer feltettem neked egy kérdést, és akkor nem mondtad meg az igazat – hazudtál. Az a kapcsolat és kommunikáció kudarcba fulladt. Mivel kudarcba fulladt, mi a teendőd? Igyekezz elég bátornak lenni ahhoz, hogy legközelebb, amikor találkozunk, elismerd: „Legutóbb hazudtam. Mostantól a csupasz igazságot fogom mondani.” Akkor bátorítani foglak – dicsérni foglak és elismerően felmutatom a hüvelykujjamat: sikerrel jártál az igazság gyakorlásában és abban, hogy őszinte ember légy. Hát nem nagyszerű ez? (De igen.)

Amikor a mesterkedés mellőzésének témájáról szóló beszélgetésről van szó, függetlenül attól, hogy hány példát hozunk fel, amit mondok nektek, az egy alapelv. Tudjátok, melyik ez az alapelv? (Ne a romlott emberiség szemszögéből mérjétek Istent és ne gyanakodjatok Istenre.) Helyes. Ne a romlott emberiség szemszögéből bánjatok Istennel. Nos, milyen alapelvet kell követni? (Bánjatok Istennel Istenként.) Az nincs rendben, ha emberként bánunk Vele? Az nincs rendben, hogy normális, hétköznapi emberként bánunk Vele? Függetlenül attól, hogy Istenként vagy emberként bántok-e Vele, az emberek közötti kapcsolat legfontosabb alapelve az, hogy őszinték legyünk egymással. Amikor veled beszélek vagy ügyeket kezelek, Én nem mesterkedem ellened, és neked is őszintének kell lenned Hozzám. Ha tehát valaki mesterkedik ellened, neked is mesterkedned kell vajon ellene? (Nem.) Ha valaki mesterkedik ellened, akkor is alapelvek szerint kell bánnod vele. Ez a helyes mód. Nem csak arról van szó, hogy Én nem mesterkedem ellened, ezért te őszinte vagy Hozzám, mesterkedés és gyanakvás nélkül. Inkább arról, hogy még ha mások mesterkednek is ellened, akkor is képes vagy az igazságalapelvek szerint viselkedni és kezelni a dolgokat. Ez az alapelvek betartása. Egyesek ezt kérdik: „Ő mesterkedett ellenem – hogy ne torolnám meg? Ha nem mutatom meg neki, hogy mi a rend és csak hagyom, hogy így megfélemlítsen, nem fogok-e rajtaveszteni? Ilyen könnyű velem packázni?” Mondjátok meg Nekem, van értelme az érvelésének? Szemet szemért, fogat fogért – a világi emberek között ennek van értelme. Ha azonban az igazság szerint mérjük, ez az állítás helytelen. Az, hogy mesterkedik ellened, gonosztett. Ha válaszul bosszút állsz, ugyanazzal a módszerrel mesterkedve ellene, Isten szemében a lényeg ugyanaz; mindkettő gonosztett. Isten nem fogja azt mondani, hogy mivel ő mesterkedett ellened, a te visszavágásod teljességgel indokolt és összhangban áll az alapelvekkel, és nem gonosztett. Isten azt nem nézi, hogy miért mesterkedtél ellene; Ő azt nézi, hogy a tetted önmagában mesterkedés-e, hogy gonosztett-e, és hogy az igazság vagy emberi erkölcsi nézetek mércéje szerint kezeled-e ezt az ügyet. Ha emberi erkölcsi nézetek szerint méred az ügyet, akkor a „szemet szemért, fogat fogért” megfelelőnek ítélhető. Először ő mesterkedett ellened, ezért észszerű, hogy bosszút állsz és ugyanazokkal az eszközökkel mesterkedsz ellene, neki pedig el kell fogadnia ezeket a következményeket. Ha emberi szemszögből mérjük, emberi erkölcsi nézetek segítségével, ez nem helytelen. Ha pedig a törvény szerint mérjük, talán nem is illegális. Isten szemében azonban ez ellentétes az igazsággal. Bármi, ami ellentétes az igazsággal, gonosztett, és Isten szemében elítélt dolog. Még ha jogos is a visszavágásod, Isten nem fog tartózkodni attól, hogy elítéljen, csak azért, mert a visszavágásod észszerű és erkölcsileg indokolt. Isten azt fogja nézni, hogy miként bánsz az illetővel, miután mesterkedett ellened. Ha ugyanúgy bánsz vele, Isten el fog ítélni. Ha azonban az igazságalapelvek szerint kezeled, és méltányosan és igazságosan bánsz vele úgy, ahogyan Isten tanította neked, akkor még ha erkölcsileg lehetnek is elképzeléseik az embereknek és kárhoztathatnak téged, és törvényesen elítélhetnek, Isten szemében Isten azt mondja, hogy elvszerűen viselkedtél ebben az ügyben, és ez nem gonosztett – Ő nem fog elítélni téged. Ha az igazságalapelvek szerint tudsz bánni az emberekkel, az az igazság gyakorlása. Nem szabad a saját elképzeléseid és képzelődéseid szerint vagy a romlott beállítottságaid alapján bánnod Krisztussal, sem cselszövést és trükköket nem szabad bevetned Ellene. Így kell bánnod az emberekkel is. Ha Krisztussal, ezzel a hétköznapi személlyel helyesen tudsz bánni, akkor ugyanígy helyesen tudsz bánni másokkal is. Függetlenül attól, hogy kiről van szó, a megfelelő hozzáállást kell tanúsítanod a vele való bánásmód során. Ily módon helyesek lesznek az emberekkel való bánásmódod alapelvei és módszerei. Ha hibázol az emberekhez való hozzáállásodban, illetve a velük való bánásmódra vonatkozó gondolataidban és nézőpontjaidban, azonnal el fogsz gondolkodni önmagadon Isten szavainak megfelelően és helyesbíteni fogod a gondolataidat és a nézőpontjaidat, miközben egyúttal állandóan szabályozod a viselkedésedet, az emberekkel való bánásmódra vonatkozó gondolataid és nézőpontjaid pedig, valamint a magatartásodat és a cselekvésedet illető alapelveid fokozatosan egyre inkább megfelelnek majd az igazságnak. Amikor az igazságalapelvek az életeddé válnak, addigra már levetetted a romlott beállítottságodat és az átalakult, te pedig képes leszel méltányosan és igazságosan, valamint oly módon bánni az emberekkel, ami összhangban áll Isten szándékaival. Ha nem mesterkednek ellened, úgy véled, helyes, ha nem mesterkedsz ellenük. Ha azonban mesterkednek ellened, te pedig tudsz tartózkodni attól, hogy mesterkedj ellenük, és helyette az igazságot keresed és az igazságalapelvek szerint bánsz velük, az vajon nem fejlődés? Nem átalakulás? (De igen.) Ha mesterkednek ellened és te is mesterkedsz ellenük, nem ugyanazon az úton jársz vajon, mint az, aki mesterkedik ellened? Ebben az esetben mi a különbség közted és a világi emberek között? Az emberekről és a dolgokról alkotott nézeteid semmit sem változtak, és a magaviseleted és cselekedeteid mikéntje mögött álló nézőpontjaid sem. Ezek nem Isten szavain és az igazságalapelveken alapulnak, hanem a világi emberek alapelvein: bárki mesterkedik ellened, te is mesterkedj ellene – szemet szemért, fogat fogért. Nem különbözöl a világi emberektől, a nem hívőktől. Ha függetlenül attól, hogy valaki mesterkedik-e ellened vagy sem, te soha nem mesterkedsz ellene, hanem Isten szavai és az igazságalapelvek szerint bánsz vele, akkor ez az álláspont és szemlélet helyes; ez az igazság gyakorlása. Mit mondott az Úr Jézus az embereknek a Kegyelem Korában? Mit tegyél, ha valaki arcul üt téged jobb felől? (Az Úr Jézus ezt mondta: „aki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda annak arcod másik felét is!” (Máté 5:39).) Egyesek ezt mondják: „Ha megütnek, visszaütök! Ha arcul ütnek bal felől, arcul ütöm őket bal felől. Ha arcul ütnek jobb felől, arcul ütöm őket jobb felől. Ez sem erkölcsileg, sem törvényileg nem elítélendő.” Isten ezt mondja: „Helytelen. Ha arcul ütnek bal felől, tartsd oda az arcod jobb felét is. Ne üss vissza.” Meg tudod ezt tenni? Függetlenül attól, hogy Isten követelménye emberi szemmel elfogadható-e – talán egyesek számára ez ostoba mondás, buta gyakorlat – Isten ezt követeli tőled. Meg tudod tenni? Ezt mondod: „Nem tudom megtenni. Ha arcul ütnek bal felől, vissza kell ütnöm, különben annyi a büszkeségemnek és a méltóságomnak, és teljességgel el fogom veszíteni a tekintélyemet.” Függetlenül attól, hogy e nyilatkozatod megáll-e a romlott emberiség körében, ha Isten szemében helytelen a nyilatkozatod, helytelen a nézőpontod és helytelen a viselkedésed, akkor Isten szemében elítélik a viselkedésedet. Mi az oka annak, hogy elítélik? Az, hogy nem hallgattál Isten szavaira, nem követted Isten útját. Isten megmondta neked, hogy ha valaki arcul üt bal felől, annak az arcod jobb felét is oda kell tartanod. Megtetted? Isten csak ennyit kérdez: „Hallgattál Isten szavaira? Aszerint gyakoroltál, ahogyan Isten eligazított téged?” Ha nem így gyakoroltál, akkor nem követted Isten útját és olyan ember vagy, aki lázad Isten ellen; nem az igazságot gyakorló ember vagy, és nem vagy olyan, aki Isten szavai szerint szemléli a dolgokat és viseli magát. Ez esetben Isten nem kedvel téged, nem olyan ember vagy, akit Isten elfogad, és Isten szemében az általad visszaadott pofon egy gonosztett. Talán mindig is úgy fogod gondolni, hogy az teljesen indokolt, hogy a méltóságod és a jogaid megóvásának szükséges eszköze. Isten szemében azonban az a pofon azt jelenti, hogy nem követted Isten útját és nem is akarod követni, hogy nem hallgatsz Isten szavaira, és hogy a te szemedben Isten szavai csupán doktrínák, üres szavak. Te csak hirdeted Isten szavait, de soha nem gyakorlod őket. Isten olyan emberként fog jellemezni, aki nem követi Isten útját. Nos, vajon még mindig elnyerheted Isten elfogadását? Ha nem követed Isten útját, Isten szavai soha nem válhatnak az életeddé. Bármennyit is hangoztatod a saját érveidet Istennek, Ő nem fogja meghallgatni. Isten nem fogja a következőt mondani: „Valaki ok nélkül arcul ütött bal felől, és igen sajnálatra méltó vagy. A méltóságod megőrzése érdekében visszaüthetsz. Miután visszaütöttél, imádkozhatsz és megvallhatod a bűnödet, Isten pedig meg fog bocsátani neked és nem fog elítélni téged.” Isten nem mondta ezt. Isten azt mondta, hogy ha valaki arcul üt bal felől, tartsd oda annak az arcod jobb felét is. Ha ezt meg tudod tenni, olyan ember vagy, aki Isten útját követi. Ha nem tudod, olyan ember vagy Isten szemében, aki lázad Isten ellen, olyan ember, aki nem gyakorolja Isten szavait és nem követi Isten útját, egy gonosz ember. Hogyan viszonyul Isten a gonosz emberekhez? Isten így szól: „Távozzatok Tőlem! Nem ismerlek titeket.” Isten nem akar ilyen embereket. Megértettétek? (Megértettük.) Ugyanez vonatkozik a mesterkedésre is. Azt mondod: „Mesterkedett ellenem, akkor mi a baj azzal, ha én is mesterkedem ellene?” Egyszerűen helytelen az, ha mesterkedsz az emberek ellen. Miképp helytelen? Helytelen, mert a mesterkedés önmagában gonosz cselekedet, nem pedig jó. Ezért amikor az emberek mesterkednek az emberek ellen, Isten elítéli őket. Ha ugyanezt teszed, Isten ugyanígy el fog ítélni téged. Úgy kell viselkedned, hogy abban ne legyen mesterkedés, oly módon, amit Isten elfogad. Az a kötelességed, hogy az Isten által neked elmondott út és gyakorlási alapelvek szerint gyakorolj, ne a saját érveidet hangoztasd, illetve ne a személyes méltóságodat és tekintélyedet óvd. A személyes tekintélyed, státuszod és méltóságod nem fontos. Mi fontos? A fontos az, hogy Isten szavai megvalósulnak-e benned, hogy Isten szavai az életeddé váltak-e, hogy megélted-e Isten szavait, és hogy Isten szavai beteljesültek-e benned. Megértettétek? (Megértettük.) Egyesek ezt mondják: „Szitkozódott velem, úgyhogy én is szitkozódni fogok vele.” Helyes ezt mondani? (Nem.) Mások ezt mondják: „Mindig kicsinyes velem, akkor én miért nem lehetek kicsinyes vele? Nem látszom majd ostobának, ha nem teszem?” Fontos az, hogy mások hogyan látnak téged? (Nem.) Az emberek mindig nagy felhajtást csapnak a tekintély körül, folyton attól tartanak, hogy mások ostobának és hülyének nézik őket. Az, hogy mások milyennek látnak, valójában nem számít. Mi számít? Hogy reagálsz, amikor ostobának, hülyének néznek, amikor gúnyolnak? Hevességgel reagálsz, emberi módszerekkel és eszközökkel, vagy azon alapelvek szerint, amelyeket Isten mondott neked? Isten szavai szerint gyakoroltál? Tartottad magad a kötelességedhez? Csak azért, mert kinevetnek és ostobának neveznek, hisztit csapsz és feladod a munkádat: „Ostobának néztek, ezért nem csinálom tovább!” Nem nekik csinálod. Mit mondana Isten, ha feladnád a kötelességedet? „Feladtad a kötelességet, amit rád bíztam, azért, mert valaki ostobának nevezett. Nincs benned hűség!” Isten így fogja látni ezt. Ha Isten valóban ott van a szívedben, ha valóban van benned hűség Isten iránt, akkor, ha valaki kinevet és ostobának nevez, először el kell gondolkodnod: „Azt mondod, ostoba vagyok, azt mondod, hülye vagyok és kinevetsz a hátam mögött. Nem fogok vitatkozni veled és nem fogok szemrehányást tenni neked. Ostoba vagyok és gyenge képességű, Isten azonban felmagasztalt és nem néz le engem. Nem te adtad nekem ezt a kötelességet, Istentől kaptam: ez Isten megbízatása számomra. Nem számít, hogy nagyra tartasz-e vagy sem. Nem azért végzem a kötelességemet, hogy te lásd. A kötelességem végzése az elhívásom. Jól kell végeznem a kötelességemet és hűségesnek kell lennem Istenhez. Meg kell becsülnöm ezt a kötelességet és meg kell felelnem Isten felmagasztalásának és belém vetett bizodalmának. Odaadónak kell lennem a kötelességem iránt. Nem hagyhatom el a kötelességemet és nem okozhatok csalódást Istennek azért, mert ostobának neveztél. Ettől lennék csak igazán ostoba.” Ez a fajta gondolkodás nem áll összhangban vajon az alapelvekkel? Nem a hevesség elengedése ez? Ez nem heves reakció. Amikor képesek vagytok így viselkedni, valóban megváltoztatok, és van érettségetek. Emberek, események és dolgok nem fognak korlátozni titeket. A körülményektől függetlenül szilárdan észben fogjátok tartani Isten szavait és az igazságalapelveket, és semmilyen ügyet nem fogtok hevességgel, érzelmekkel vagy hangulattól, személyes preferenciáktól, vágyaktól és ambícióktól vezérelve kezelni. A szívetekben Isten szavai lesznek a legmagasabban álló és legnagyszerűbb dolgok, és amikor bármi történik, először Isten szavait fogjátok kutatni: „Isten szavai ezt mondják, ezért erősen fogok ragaszkodni hozzájuk. Nem számít, ha mások ostobának néznek. Az számít, hogy Isten milyennek lát. Bár ostoba vagyok és gyenge képességű, Isten akkor is megbízott egy kötelesség elvégzésével. Micsoda nagyszerű felmagasztaltatást kaptam Istentől! Ez áldás!” Ha Isten szavai szerint tudod kezelni azokat a dolgokat, amelyekkel találkozol, tudni fogod, hogyan gyakorolj az igazságalapelvek szerint.

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.