Hogyan kell törekedni az igazságra? (26.) Negyedik rész
Időnként, amikor kapcsolatba kerülök velük, megkérdezem az embereket, hogy hány éve hisznek Istenben. Valaki azt mondja, hogy csak három éve hisz és zavarban van. A szívében úgy véli, hogy rövid ideje hisz Istenben és kicsi az érettsége, ezért amikor azokhoz hasonlítja magát, akik tíz, húsz vagy harminc éve hisznek, mindig kisebbrendűnek, alattuk állónak érzi magát. Így töpreng: „Vajon azért kérdezed ezt, hogy emlékeztess, hogy rövid ideje hiszek Istenben, kicsi az érettségem és Isten háza kivételt tett azzal, hogy előléptetett, valamint hogy mélyen hálásnak érezzem magam Isten házának?” Miért hozza ilyen kínos helyzetbe egy ilyen kérdés? Azért, mert túlbonyolítja a kérdésemet, azt hiszi, hogy cselszövés van a szavaimban, és hogy mesterkedni próbálok ellene. Több rétegnyi jelentést magyaráz bele egy ilyen egyszerű kérdésbe. Miután elmondja, hogy három éve hisz, úgy érzi, nehéz helyzetben van. A szívében vajon nem elégedetlen az Én kérdésemmel? Ami azt illeti, minden különösebb szándék nélkül teszem fel ezt a kérdést, és nem várnám, hogy nehéz helyzetbe hozzon. Akkor miért érzed úgy, hogy nehéz helyzetben vagy? Azért, mert túl bonyolult a gondolkodásod. Van bármi baj a kérdésemmel? (Nincs.) Csak lazán megkérdezem. Ha azt kérdezem, hogy hány romantikus partnered volt, az talán nem helyénvaló, olyan, mintha beavatkoznék a magánügyeidbe. Amiről azonban kérdezlek, az az Istenben való hiteddel kapcsolatos – azt kérdezem, hogy hány éve hiszel Istenben. Ez talán nem helyénvaló? (De az.) Akkor miért nem mersz válaszolni? Ez igazán nem az Én problémám; a tiéd. Túl bonyolult a gondolkodásod. Mi a baj ezzel a bonyolult gondolkodásoddal? Vajon nem az, hogy elvetemült és csalárd a beállítottságod? (De igen.) Miért kérdezem, hogy hány éve hiszel Istenben? Azért kérdezem, hogy tudakozódjam az érettségedről, arról, hogy mely igazságokat érted, hogy leraktad-e már az alapokat, milyen nehézségeid vannak, hogy tudsz-e kötelességet végezni és hogy megtapasztaltál-e már próbatételeket. Ezek alapján döntöm el, hogy miről beszélgessek veled, milyen ötleteket vessek fel, és ez minden. Félreértelmezed ezt az egyszerű gondolatomat, mintha hátsó szándékaim lennének, ami miatt idegenkedsz Tőlem. Mondjátok meg Nekem, nem arról van itt szó, hogy bajba keveredek, cserébe a jó szándékaimért? (De igen.) Amikor megkérdezem, hogy hány éve hiszel Istenben, van Bennem bármilyen arra irányuló szándék, hogy becsméreljelek? (Nincs.) Van Bennem rosszindulat? Van bármiféle arra irányuló szándék, hogy kínos helyzetbe hozzalak és rossz színben tüntesselek fel? (Nincs.) Akár pár hónapja hiszel Istenben, akár egy-két éve, az Én szándékom csak az, hogy segítsek neked. Látva, hogy elég buzgó vagy a törekvésedben, elég lelkes vagy, látva, hogy oly sokat szenvedsz, ilyen árat fizetsz és oly sok mindenről lemondasz, csevegni akarok veled, hogy nyerhess valamit, amit általában nem kapnál meg. Az, hogy megkérdezem, hány éve hiszel, egyrészt a miattad érzett aggodalomból, másrészt pedig abból fakad, hogy féltve őrizlek. Van ebben bármilyen rosszindulat? (Nincs.) Ez egy annyira helyénvaló kérdés, mégis mivé ferdítette ez az ember? „Mindenki tudtára akarod adni, hogy nem régóta hiszek Istenben, hogy kicsi az érettségem és semmilyen igazságot nem értek, hogy rosszabb vagyok másoknál, hogy alacsonyabb rendű vagyok, és kínos helyzetbe akarsz hozni engem.” Együttműködhetünk mi, ha te így gondolkodsz? (Nem.) Tehát ahhoz, hogy elérjük az együttműködést és harmóniában éljünk, az első dolog az, hogy bíznotok kell Bennem, és nem szabad kételkedned vagy találgatásokba bocsátkoznod Rólam. Miben rejlik a probléma, ha nincs közöttünk együttműködés? Az emberekben rejlik; vagyis az embereknek mindenféle nehézségeik vannak. És miből fakadnak ezek a különféle nehézségek? Az emberek különféle téves gondolataiból és nézeteiből fakadnak. Nos, milyen téves gondolatai és nézetei vannak az imént említett személynek? Azt hiszi, hogy attól, hogy három éve hisz Istenben, ő új hívő a gyülekezetben, hogy az, hogy csak egy rövid ideje hisz, olyasmi, ami szégyenletes és kisebbrendűvé teszi őt, és hogy túl keveset ért az igazságból és még nem tud tapasztalati tanúságtételeket megosztani. Ezért „másodrendű polgárnak” tekinti magát, akit mások lenéznek, és kínosnak és megalázónak találja, hogy beszéljen róla. Másrészt mások tíz-húsz éve hisznek Istenben, míg ő csak három éve hisz, és így aggódik, hogy mások ezt fogják mondani neki: „Mit csináltál te azokban az években? Miért nem fogadtad el korábban? Valamiféle szégyenteljes múltad van?” A világi emberek szemében nagy hangsúlyt helyeznek a végzettségekre, a tapasztalatokra és a háttérre, és ezeket használják az emberek különböző osztályokba sorolásához. Nos, mi ennek az embernek a nézőpontja? Ő is nagy jelentőséget tulajdonít az emberek hátterének és tapasztalatainak, a szívében ezért különféle rangsorok vannak attól függően, hogy valaki három, öt, tíz, húsz vagy harminc éve hisz Istenben. Emiatt a rangsorolás miatt úgy érzi, hogy az ő hároméves hite valamelyest szégyenteljes dolog a gyülekezetben, mintha „másodrendű polgár” lenne. Számára ez szégyenfolt, megaláztatás. Nagyon fontosnak tekinti azt, hogy valaki hány éve is hisz Istenben, és épp úgy esett, hogy ő csak három éve hisz. Ha a három után tennének egy nullát, ami harminc évnyi hitté tenné, azt dicsőségesnek érezné. Ezt mondaná: „Az elsők között voltam, akik elfogadták Isten munkáját. Már akkor követtem Istent, amikor épp csak elkezdett megjelenni és munkálkodni. Mindezen évek során mindenütt hirdettem az evangéliumot és tanúságot tettem Isten mellett, Istennel karöltve harcoltam az Ő királyságának építéséért! Veterán vagyok Isten házában, alapítótag!” Úgy érezné, hogy ez különösképp dicsőséges. Egyesek, akik épp hogy elfogadták Isten munkáját, látják, hogy Isten oly sok igazságot kifejezett és hogy oly sok a tapasztalati tanúságtétel Isten házában, és úgy érzik, hogy túl későn kezdtek hinni Istenben. Ha azt mondják, hogy valahol egy és három év között van az idő, amióta hisznek, nehezen tudnak felszólalni, és így tűnődnek a szívükben: „Miért nem hittem én azokban az években? Isten oly sok igazságot kifejezett, miért nem kutattam? Ki akadályozott abban, hogy higgyek Istenben? Ki okozott ilyen keserves szenvedést nekem? Azok a vallásos lelkipásztorok; azok az emberek valóban ördögök és Sátánok, akik felfalják az emberek lelkét. Ha nem léphetek be a menny királyságába, el kell számolnom velük!” Aztán megint erre gondolnak: „Óh, ez csak a keserves sorsom, rajtam nincs ilyen áldás.” De aztán a következő gondolatuk támad: „Nem, ez nem igaz. Isten mindenható; miért nem hozott Isten hamarabb vissza az Ő házába engem, ezt az elveszett kis juhot?” És ezzel Istenre hárítják a felelősséget. Ami azt illeti, bármit is gondolnak, először is: a hároméves kontra harmincéves hitre vonatkozó nézőpontjuk nem helytálló. A hitben eltöltött évek száma alapján rangsorolják az embereket, és azt hiszik, hogy a rövid időtartamú hit alacsonyabb rendűvé teszi az embert. Mivel ezt a nézőpontot alakították ki, amikor megkérdezem, hogy hány éve hisznek, szégyellenek felszólalni. A „három év” kimondása nagyon kínos, nagyon zavarba ejtő, nagyon szégyenteljes érzést kelt bennük, mintha azonnal lelepleződne az értékük és a rangjuk. Ezt nagyon fontosnak tekintik; ez a nézőpont befolyásolja a hozzáállásukat a kérdésemhez. Nem így van? (De igen.) Tegyük fel, hogy a következő volt a véleményük: „Tény, hogy három éve hiszek Istenben, és ezzel a mindössze három évnyi hittel bizony kicsi az érettségem. Sok igazság esetében még csak a doktrínákat sem tudom világosan elmagyarázni. Mivel Isten kérdezi, hogy hány éve hiszek, egyszerűen megmondom az igazat. Nincs mit szégyellni. Isten előtt minden nyitott, minden fedetlen. Válaszolni fogok, bármit is kérdez Isten.” Ha így gondolkodnának, egyszerű lenne. Nem lenne benne semmiféle identitás, státusz, érték vagy rang. Semmilyen téves gondolat és nézet nem korlátozná, befolyásolná, irányítaná vagy manipulálná őket, és végül könnyedén és őszintén tudnák mondani: „Három éve hiszek Istenben.” Aztán ezzel a kérdéssel folytatnám: „Három éve hiszel Istenben; tisztában vagy a látomásokkal kapcsolatos igazságokkal?” Ha bonyolult gondolkodású személyről lenne szó, erre gondolna: „Ha azt mondom, nem vagyok tisztában, az nem azt jelentené vajon, hogy nem végeztem megfelelő munkát a hitemben? Az, hogy három éve hiszek és még mindig nem vagyok tisztában a látomásokkal kapcsolatos igazságokkal, nem azt jelenti vajon, hogy nem ettem és ittam szorgalmasan Isten szavait? Ha azonban azt mondom, hogy tisztában vagyok velük, akkor Isten nem fog beszélni erről a témáról, és én kihagyom ezt a lehetőséget. Ha azt mondom, nem vagyok tisztában, talán egy kicsit többet beszélgethet velem, hozzátehet egy keveset? Ha azt mondom, tisztában vagyok, semmi többet nem fog hozzátenni számomra, de lehet, hogy nagyra fog tartani engem?” Látod, ismét elferdítve gondolkodik, nem igaz? Nem túl bonyolult az ilyen ember gondolkodásmódja? (De igen.) Az efféle emberek igazán bajosak. Bárkivel is beszélnek, mindig számítgatják, hogyan válaszoljanak úgy, hogy ne veszítsenek a tekintélyükből, illetve ne szenvedjenek kárt az érdekeik. Emellett folyton figyelik, hogy mások hogyan viszonyulnak hozzájuk, folyton azt számítgatják, hogyan érjék el, hogy mások nagyra tartsák őket és miként emeljék a saját státuszukat. Folyton ezeket a dolgokat számítgatják, ezért nem könnyű számukra megnyílni a beszélgetésben és elmondani, hogy mi van a szívükben. Amikor megkérdem őket: „Tisztában vagy a látomásokkal kapcsolatos igazságokkal az Istenbe vetett hitedben?” – van vajon ennek a kérdésnek egy második jelentésrétege is? (Nincs.) Miért kérdezem egyenesen ezt a kérdést? Azoknak, akik valahol egy és három év közötti ideje hisznek, általában még mindig szükségük van a látomásokkal kapcsolatos igazságokról szóló beszélgetésre; ez mindennapos dolog. Ha tisztában vannak a látomásokkal kapcsolatos igazságokkal, akkor nem szükséges beszélni róluk és beszélhetünk más témákról. Ha ezt mondják: „Még mindig nem nagyon vagyok tisztában a látomásokkal kapcsolatos igazságokkal, különösen az Istennek az ember megmentését célzó ítélő munkájáról szóló igazsággal, ami túlságosan mélyreható, és még mindig nem értem. Beszélnél erről?” – akkor találtunk egy közös témát és beszélni fogok róla. Ha mindenki hallja még egyszer, egy kicsit többet fognak nyerni, nem igaz? (De igen.) Egyesek nem értik, mégis úgy tesznek, mintha értenék. Mi végett színlelsz? Folyamatosan színlelsz, ami arra utal, hogy mindent értesz, és hogy ha többet mondanék, az felesleges lenne. Ez esetben semmit sem fogok mondani, te pedig semmit sem fogsz nyerni. Tehát, függetlenül a helyzettől, ha őszintén tudsz beszélni, gyanakvás nélkül, anélkül, hogy túlértelmeznéd a szavaimat, a beszélgetéseink és a kommunikációnk elérheti az élénk együttműködés szintjét. A normális emberi mivolt keretei között beszélgethetünk, lehetünk kapcsolatban és érintkezhetünk, mindannyiunk által szeretett témákat megvitatva. Hát nem jó ez? (De jó.) Ily módon profitálni fogtok. Egyes emberek nagyon számítóak. Amikor megkérdezem tőlük, hogy tisztában vannak-e a látomásokkal kapcsolatos igazságokkal, a szívükben így tűnődnek: „Mit akarsz ezzel kérdezni? Azt próbálod megnézni, hogy biztos vagyok-e az igaz útban, hogy leraktam-e az alapot, azt próbálod megnézni, hogy milyen a képességem, hogy próbára tedd a képességemet? Akkor azt kell mondanom, hogy tisztában vagyok.” Ezért így szólnak: „Ebben a három évben folyamatosan ettem és ittam Isten szavait, sok Isten házából származó filmet néztem, gyakran hallgatok prédikációkat és beszélgetek, és gyakran megosztom a saját tapasztalati megértésemet az összejöveteleken. Mindezekkel a látomásokkal kapcsolatos igazságokkal tisztában vagyok.” Mi célból mondják ezt? Jó benyomást akarnak tenni Rám, azt akarják éreztetni Velem, hogy nagyon jó képességűek, és elérni, hogy nagyra tartsam őket. Azt hiszed, nagyra tartanám őket csak azért, mert elmondják ezt a pár szót? (Nem.) Ilyen könnyen nagyra tartanék valakit? Biztosan nem; tévesen ítélték meg ezt a dolgot. Ha azt mondod, tisztában vagy a látomásokkal kapcsolatos összes igazsággal, akkor hadd tegyelek próbára. Az általad gyakran olvasott látomásokkal kapcsolatos igazságokról foglak megkérdezni. Miért végzi Isten a fenyítés és az ítélet munkáját? Melyik az a fő hatás, amit a fenyítés és az ítélet elérni hivatott? A hited e három éve során volt a fenyítés és az ítélet munkájával kapcsolatos bármilyen tapasztalásod? Megtapasztaltad akár egyszer is a fenyítést és az ítéletet? Felfogtad az igazságalapelveket, amikor megtapasztaltad a fenyítést és az ítéletet? Tudtad, hogy mik Isten szándékai? Meg tudsz osztani egy konkrét tapasztalatot? A legtöbb ember csak pár doktrínát fog szajkózni, és semmilyen gyakorlati tapasztalati megértést nem tud megosztani. Az emberek túl sok dolognak híján vannak, ezért amikor csevegünk, sok a megvitatásra váró téma. De bármilyen témáról legyen is szó, beszélj annyiról, amennyiről tudsz. Ha valamit nem tudsz, egyszerűen mondd, hogy nem tudod. Ne gondolkodj eltorzult módon. Bármilyen kérdést is tesznek fel neked, egyszerűen válaszold meg. Mondd ki, amit a szívedben gondolsz abban a pillanatban. Bármi is legyen a valódi helyzet, csak beszélj róla őszintén. Ne kerülgesd a forró kását, ne szépíts, ne mondj olyasmiket, amik hamis benyomást keltenek, csak azért, hogy jobb színben tüntesd fel és eladd magad, ne hazudj és ne tévessz meg. Ez mind olyasmi, amit nem szabad tenned. Ezért bármilyen kérdést teszek fel neked vagy bármilyen témáról is beszélgetek veled, mondj annyit, amennyit tudsz. Ha úgy találom, hogy nem érted az igazság egy bizonyos aspektusát, vagy hogy doktrinális a megértésed, illetve, hogy eltorzult a felfogásod és téves gondolataid és nézeteid vannak, azonnal helyesbíteni foglak, útmutatást adok és segítelek, hogy megérthesd az igazság ezen aspektusát, tiszta megértésed és pontos gyakorlási utad legyen. Ily módon eredményes lesz a beszélgetésünk. Tehát egy témáról szóló beszélgetés alapelve az őszinte beszéd alapjára, az igazságról és pozitív dolgokról szóló közös beszélgetés és megbeszélések, illetve eszmecserék alapjára épül, hogy az emberek tisztábban láthassák a tárgyalt pozitív témát, pontosabban értsék azt és világosabb gyakorlási útjuk legyen. Nem szabad gyanakvás, mesterkedés és megtévesztés alapjára épülnie.
Szerintetek jó olyan témákról beszélgetni, mint a megtestesült Isten normalitása és gyakorlatiassága? (Jó.) És miért jó? (Úgy hisszük, eloszlathatja a megtestesült Istennel kapcsolatos elképzeléseinket és képzelődéseinket.) Egyesek ezt mondják: „Felfedted előttünk az igazi énedet, és most tudjuk, milyen személy vagy Te. Túl naiv vagy, hogy elmondod a csupasz igazságot! Megvannak ezek a megnyilvánulásaid, hogy normális és gyakorlatias vagy, de hogy mondhatod el a csupasz igazságot? Azt kell éreztetned az emberekkel, hogy Te titokzatos, kifürkészhetetlen, magasztos és áthatolhatatlan vagy. Még ha nem is mesterkedsz az emberek ellen, azt kell mondanod, hogy tudsz. Azt kell állítanod, hogy bírod az emberek manipulálásának és felhasználásának művészetét, hogy ismered a Harminchat stratégiát és képes vagy mindenféle embert kihasználni, hogy szolgálatot tegyen Neked. Az emberek csak akkor fognak bálványozni, ha így beszélsz; nem mondhatod a csupasz igazságot. Azáltal, hogy a csupasz igazságot mondod, hogy lehet, hogy úgy érzem, hogy egyáltalán nem vagy titokzatos vagy kifürkészhetetlen? Hogy nem vagy olyan, mint Isten? Nézd meg a világ nagy alakjait – azokat, akik katonai ügyekkel vagy a politikával foglalkoznak, és az elmúlt korok uralkodóit. E nagy alakok, e kivételes emberek melyike mondta ki valaha is a csupasz igazságot? Mondta bármelyikük valaha, hogy ő normális, gyakorlatias és átlagos, csak egy hétköznapi ember? Kétségbeesetten el akarják hitetni az emberekkel, hogy ők mások, mint a többiek, hogy őket a mennyből küldték, és hogy bár most hétköznapi emberek lettek, akkor is titokzatosak és kifürkészhetetlenek, és hogy az átlagemberek számára áthatolhatatlanok – csak így könnyű uralkodni az embereken!” Azok az uralkodók mind birtokában voltak a császári uralom művészetének, a minisztereik és a hétköznapi emberek pedig nem tudták átlátni, hogy milyen emberek is ők. Hogy is szól az a mondás? „A császár akaratát nehéz kifürkészni, és nem lehet nem engedelmeskedni a parancsának.” A nem hívő világ összes tisztviselőjének ilyen a gondolkodásmódja; még egy kisebb részleg vezetőjének, egy ágazatvezetőnek vagy egy menedzsernek is ilyen a gondolkodásmódja. Nem akarják, hogy az emberek átlássák a valódi értéküket, hogy milyen hibái vannak az emberi mivoltuknak, milyen hibákat követtek el, vagy milyen hiányosságok vannak a cselekedeteikben. Ha egyszer kitudódnak a hibáik, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy álcázzák és elrejtsék őket, és ha lelepleződnek a rossz tetteik és fény derül rájuk, akkor találnak egy bűnbakot. Ezzel az a céljuk, hogy elfedjék az igazságot, hogy az emberek továbbra is felnézzenek rájuk és bálványozzák őket. Függetlenül attól, hogy mit tesz egy ilyen ember, előre megfontoltan és tervezve teszi, hogy elérje a saját céljait, hogy mindenki úgy érezze, hogy nem hétköznapi ember, hogy tudja uralni a helyzetet, hogy ő az, aki mozgatja a szálakat. Biztos, hogy soha nem adná az emberek tudtára, hogy normális, gyakorlatias és hétköznapi személy. Ami azt illeti, ő csak egy hétköznapi romlott ember, egy átlagembernél sokkal több ravasz mesterkedéssel, és ügyesen vesz részt összeesküvésekben és cselszövésekben. Hogy adhatná valaha is az emberek tudtára, hogy milyen baljós és rosszindulatú az emberi mivolta? Nem ejtene az foltot a róla kialakult képen? A romlott emberek mindegyikének ilyen a gondolkodásmódja, és mind olyan képmutatók, mint a farizeusok, baljós és rosszindulatú szívvel. Bár a szívükben elismerik, hogy Isten képes testté válni, hogy hihetik azt, hogy a megtestesült Isten hétköznapi, normális személy lenne? A szívükben úgy hiszik, hogy ha Isten valóban testté lenne, az embereknek legalább a testében látniuk kellene az isteni auráját, valamint Isten identitásának és lényegének különféle jeleit. Ezt is szilárdan hiszik: „Az emberek szemlélésében a megtestesült Istennek a nyüzsgő tömeget lenéző látásmóddal és magatartással kell bírnia, Benned azonban nem látom ezeket a dolgokat. Azt is mindig elmondod, hogy szabálykövető módon viseled Magad és az Általad betöltött pozíciónak megfelelően teszed a dolgokat. Ez vajon nem leplezi le teljesen azt, hogy Te valójában egy hétköznapi ember vagy? Nem dőlne-e meg teljesen a megtestesült Isten magasztos, titokzatos és kifürkészhetetlen képe az emberek szívében?” Azt hiszitek, hogy jó ez a megdőlés? (Igen, az. Megdönti az elképzeléseinket és a képzelődéseinket.) Pontosan azért mondom ezeket a szavakat, hogy megdöntsem az álmaitokat és az elképzeléseiteket és képzelődéseiteket, hogy többé ne egy álomban, hanem a valóságban éljetek. Ez teljes mértékben igazodik az igazságalapelvekhez, amelyek betartását megkövetelem tőletek: hogy szabálykövető módon viseljétek magatokat, hogy az általatok betöltött pozíciónak megfelelően tegyétek a dolgokat és hétköznapi emberek legyetek, akik a teremtett lény helyén állnak, mivel Én Magam így teszem a dolgokat. Amikor kapcsolatba kerülök veletek, illetve a személyes életemben, soha nem beszélek kérkedő vagy üres módon, és soha nem dicsekszem vagy hencegek. Ez olyasmi, amit mind láthattok és érezhettek. Emellett soha nem mesterkedem senki ellen, soha nem vagyok csalfa és sosem lazsálok, amikor teszem a dolgokat, és szabálykövető módon viselem Magam. Fenn kell tartani a lelkiismeret e minimális mércéjét. Vannak, akik mesterkednek, amikor beszélnek és cselekednek, szépen hangzó dolgokat mondanak másoknak, majd minden eszközzel megpróbálják rávenni őket, hogy a csapdájukba essenek, szolgálják őket és szolgálatot tegyenek nekik. Én nem csinálok ilyesmit. Ha azt akarom, hogy valaki segítsen Nekem valamiben, egyenesen megkérem. Egyesek ezt kérdik: „Ilyen identitásod és státuszod van, hát nem csak egy szavadba kerül, hogy megcsináltass valamit valakivel?” Még ha csak egy szavamba kerül, akkor is szabálykövető módon kell kezelnem ezt, nem kötelezhetem az embereket, még kevésbé kényszeríthetem őket, hogy olyan dolgokat tegyenek, amiket nem akarnak megtenni. Ha hajlandó vagy, akkor tedd meg; ha nem vagy hajlandó, megtagadhatod. Ha azonban megkérlek valamire, mindig a csupasz igazságot fogom mondani. Biztos, hogy nem fogom kerülgetni a forró kását vagy rébuszokban beszélni, hogy megtévesszelek, vagy elhúzni a mézesmadzagot, hogy bekapd a csalit, majd rávenni arra, hogy készségesen szolgálj Engem és szolgálatot tegyél Nekem; Majd, miután mesterkedtem ellened, még azt is mondatni veled, hogy önként tetted, és úgy érzem, hogy semmivel sem tartozom neked. Biztos, hogy soha nem tennék ilyet. Ezek a gyakorlatok – akár azok, amiket az emberek mások kihasználása művészetének, játékszabályoknak, az emberekkel folytatott játszmák taktikáinak vagy mások manipulálásához szükséges birodalmi stratégiáknak hívnak – Bennem ezek közül egyik sincs meg. Én nem játszadozom az emberekkel – lehet, hogy mások igen, de Én nem teszem, és nem is fogom utánozni őket, illetve nem fogok tanulni tőlük. Én soha nem olvastam olyasmiket, mint a Háború művészete vagy a Harminchat stratégia, és biztos, hogy nem fogok színlelni vagy fehérnek nevezni a feketét, amikor beszélek. Amikor beszélek és cselekszem, akkor az egy az egy, a kettő pedig kettő. Az egyetlen kivétel az, amikor különleges körülmények miatt esetleg bölcs módon fogalmazok meg dolgokat, ez azonban pusztán az emberek gyengeségeire és nehézségeire, valamint a kis érettségükre való tekintettel történik. Azért van, hogy óvja és féltve őrizze őket és nincs benne rosszindulat, ez tehát szintén nem mesterkedés. Egyesek talán nagyon csalódottak és erre gondolnak: „Nos, úgy fest, hogy a Te szívedben és lelkedben nincsenek meg a világi híres és nagyszerű emberek különféle mesterkedései. Mint kiderült, Te ilyen egyszerű vagy!” Nem jó ilyen egyszerűnek lenni? Az, hogy nem mesterkedem, nem jelenti azt, hogy nem látok át az embereken; nem jelenti azt, hogy nem látom át a dolgok velejét és lényegét; nem jelenti azt, hogy nem tudom, hogyan kell kezelni mindenféle embert, eseményt és dolgot. Mesterkedés nélkül is tudok alapelveket alkalmazni, hogy megfelelően és helyesen kezeljek mindenféle embert, eseményt és dolgot a környezetnek és a háttérnek megfelelően, hogy elérjem, hogy természetes módon eljátsszák a szerepeiket és a szabályaik és törvényeik közepette éljenek Isten szuverenitása és intézkedései alatt, ahelyett, hogy taktikákhoz folyamodnék, megtévesztésbe bocsátkoznék vagy játszadoznék az emberekkel, hogy becsapjam őket. A közléseimben és a prédikációimban az évek során megbeszéltük mindazokat az alapelveket, amelyek szerint teszem a dolgokat, amelyek szerint intézem a különféle problémákat, valamint amelyek szerint mindenféle embert, eseményt és dolgot kezelek. Nem szlogeneket kiabálok, amikor ezekről a dolgokról beszélek; ezek a dolgok a gondolataimból és az emberi mivoltom lényegéből erednek, és a különféle embereket, eseményeket és dolgokat is a gondolataim és a nézőpontjaim segítségével kezelem. Tehát, ha mindenféle embert, eseményt és dolgot a gondolataim és a nézeteim segítségével, illetve ezen alapelvek szerint kezelek, azt mondanátok, hogy a végeredmény Isten útjának követése vagy az ellene való lázadás? (Isten útjának követése.) Ezért nem számít, mennyire normálisnak, gyakorlatiasnak és hétköznapinak – és egyáltalán nem titokzatosnak – tűnhetek is Én, a megtestesült Isten az emberek számára, ez egyáltalán nem fogja befolyásolni az igazságról szóló megértéseteket, és nem is foglak félrevezetni titeket. Épp ellenkezőleg: pontosan azért, mert Nekem Magamnak vannak alapelveim abban, ahogyan viselem Magam és cselekszem, ha ti képesek vagytok törekedni az igazságra, képesek vagytok engedelmes és szabálykövető módon viselni magatokat és cselekedni az Általam említett alapelvek szerint, valamint tudtok az Általam kijelölt irány és célok szerint gyakorolni, akkor előbb-utóbb el fogjátok érni az üdvösséget, megvalósítjátok az Istennek való alávetettséget, és olyan emberré váltok, aki féli Istent és kerüli a rosszat. Ez bizonyosság, Az üdvösség elérésére való képesség – nem ezt a célt követik azok, akik őszintén hisznek Istenben? Akkor mi mást kerestek még? Ami azt illeti, hogy titokzatos és kifürkészhetetlen, magasztos vagy másoktól különböző vagyok-e, vagy vannak-e különleges képességeim, amelyeket nem tudtok elképzelni vagy amelyekkel nem rendelkeztek, az nem fontos. Sőt, az sem fontos, hogy szerintetek normális és gyakorlatias vagyok és nem vagyok méltó arra, hogy bálványozzatok és csodáljatok. Mi fontos? Az, hogy a szavak, amelyeket Én, ez a jelentéktelen, hétköznapi és normális személy mondok, garantáltan Isten elé vezetnek titeket és garantáltan képessé tesznek arra, hogy elérjétek az üdvösséget. Van még egy dolog, ami biztos: ha ezek szerint az Általam szólt szavak szerint gyakoroltok és tapasztaltok, garantált, hogy a gondolataitok, a nézeteitek és az életfelfogásotok egy nap mind átalakulnak, és új emberi lénnyé váltok. Az új emberiség tagjává válhatsz – efelől biztos lehetek. Biztosak vagytok ebben? (Igen.)
Van-e most némi új megértésetek a megtestesült Isten normalitásának és gyakorlatiasságának megnyilvánulásairól? (Igen.) Amennyiben látjátok, hogy az, ahogy Én viselem Magam és cselekszem, valamint a gondolataim és a nézőpontjaim mind a normalitás és a gyakorlatiasság körén belül esnek, valamint ha a cselekvési alapelveim, a gondolataim és a nézőpontjaim bármikor befolyással lehetnek rátok és készségesen elfogadjátok majd őket, akkor valamit biztosra mondhatok: mivel így szeretitek az igazságot, képesek vagytok keresni az igazságot a megtestesült Isten normális és gyakorlatias megnyilvánulásaiból, és el tudjátok fogadni azokat az alapelveket is, amelyek szerint a megtestesült Isten viseli Magát, valamint elfogadjátok a különböző dolgokat illető gondolatait és nézeteit, akkor a törekvéseitek és a magaviseletetek iránya természetszerűleg pozitív irányba fog fejlődni. Nevezetesen, amint tovább hisztek, egyre inkább normális emberi mivoltotok lesz és egyre inkább megélitek az emberi hasonlatosságot, és Isten követelményeihez is egyre közelebb kerültök majd, végül pedig elnyeritek az üdvösséget. Az, hogy így profitáltok, közvetlen összefüggésben áll a megtestesült Isten, e hétköznapi, normális ember öntözésével és ellátásával. Ha el tudjátok fogadni és szeretni is tudjátok a megtestesült Isten normalitásának és gyakorlatiasságának e lényegeit és megnyilvánulásait, valamint azt, ahogyan Ő viseli Magát és a hitvallását ebben, akkor az emberi mivoltotok és a megnyilvánulásaitok egyre jobbá válnak majd. Mit jelent az, hogy egyre jobbá válnak? Az kissé üresen hangozhat, hogy egyre inkább olyan leszel majd, mint egy jó ember. Az „egyre jobbá válás” azt jelenti, hogy a lelkiismereted és a racionalitásod pozitív irányba fog fejlődni. Ha azonban megveted a megtestesült Isten normalitását, gyakorlatiasságát és hétköznapiságát, vagy azok taszítanak, sőt akár hátrányos megkülönböztetésben részesíted, nem fogadod el, ellenállást érzel vele szemben és gúnyolod, akkor igen nehéz lesz elfogadnod az Általa kifejezett összes igazságot, és nehéz lesz megértened az Általa birtokolt normális emberi mivolt gyakorlati jelentőségét és befolyását. Épp ellenkezőleg: még idegenkedni is fogsz az Isten által az Ő normális emberi mivoltában kifejezett összes igazságtól és gyűlölni fogod azokat. Ily módon nagyon nehéz lesz számodra megélni egy normális ember hasonlatosságát és olyasvalakivé válnod, aki Isten kedvére való, mivel az általad imádott dolgok nem pozitív, hanem negatív dolgok. Te a társadalom hírességei és sztárjai és a társadalmi irányzatok után sóvárogsz és azokat imádod. Ebben az esetben helytelen úton jársz, ami pedig a törekvésed és a fejlődésed irányát illeti, egy dolog biztos: nem pozitív, hanem rossz irányba fogsz fejlődni. Például azt mondom, hogy nem mesterkedem az emberek ellen, egyesek pedig ezt kérdik: „Ha nem mesterkedsz az emberek ellen, hogy végezhetsz ilyen nagyszerű munkát? Amikor emberekkel kerülsz kapcsolatba és velük foglalkozol, mesterkedned kell. Ha nem tudod, hogyan kell mesterkedni, nem tudsz játszmázni az emberekkel, és nem leszel alkalmas a feladatra.” Azt mondom, hogy ha képes vagy ilyesmiket mondani, véged. A gondolataid és a nézőpontjaid nemcsak eltorzultak, hanem sokkal inkább elvetemültek. Számodra lehetetlen a helyes útra lépni, mivel az emberi mivoltodból hiányzik az igazság szeretetének és a pozitív dolgok szeretetének eleme. Számodra lehetetlen, hogy az üdvösség útjára lépj.