Hogyan kell törekedni az igazságra? (26.) Első rész

Mostanában a megtestesült Isten témájáról beszélgettünk. Ez a téma magában foglalja az „elengedés” gyakorlását a „hogyan kell törekedni az igazságra” témáján belül, valamint beszélgettünk az „ember és Isten közötti korlátok elengedésének és az ember Istennel szembeni ellenségességének elengedése” témáján belül az „ember Istenről alkotott elképzeléseinek és képzelődéseinek elengedéséről”. Több alkalommal beszélgettünk erről az aspektusról, főként azt tárgyalva, hogy miként kell a megtestesült Istennel bánni. Ezt a tartalmat két témára osztottuk fel. Meg tudjátok mondani Nekem, hogy melyik ez a két téma? (A megtestesült Isten tekintetében Isten két helyes gyakorlási alapelvet adott nekünk: az első az, hogy ne hasonlítsuk Őt össze a mennyei Istennel, a második pedig az, hogy ne állítsuk Őt egy szintre a romlott emberiséggel.) Beszélgettünk ennek a két témának néhány részletéről, ezen belül a megtestesült Isten normalitásának és gyakorlatiasságának egyes megnyilvánulásairól. Ebben benne foglaltatott az arról szóló beszélgetés, hogy a megtestesült Isten mely konkrét alapelveket követ és tart be az életben, a létezésben, a magaviseletében és az emberek közötti munkálkodásban. Az e témákról szóló beszélgetés arra szolgál, hogy az emberek megérthessék és megismerhessék, hogy a megtestesült Isten – ez a különleges identitással rendelkező személy – milyen megnyilvánulásokat tanúsít, mialatt az emberek között él. Főként a megtestesült Isten normalitásának és gyakorlatiasságának témájáról beszélgettünk, és szó esett sok konkrétumról. Milyen hatással volt rátok, miután meghallgattátok? Kevesebb elképzelésetek és képzelődésetek van a megtestesült Istenről, vagy új elképzeléseitek támadtak? (Kevesebb az elképzelésünk és a képzelődésünk a megtestesült Istenről.) Akkor ennek a témának a megbeszélése segíti az embereket abban, hogy megismerjék a megtestesült Istent? (Igen.) Ez elég jó.

A megtestesült Isten témájáról szóló beszélgetésünk elsősorban a megtestesült Isten normalitását és gyakorlatiasságát illető konkrét megnyilatkozások és gyakorlatok körül forog, és az a célja, hogy egy konkrétabb megértést nyújtson az embereknek a megtestesült Istenről, erről a különleges identitással bíró személyről. Nos, úgy találjátok, hogy minél inkább értitek a megtestesült Isten normalitását és gyakorlatiasságát, annál inkább úgy érzitek, hogy Ő csak egy normális ember, semmi figyelemreméltó, és minél inkább értitek a megtestesült Isten normalitását és gyakorlatiasságát, annál kevésbé érzékelitek az isteni auráját? Vannak ilyen gondolataitok? (Nincsenek. Meghallgatva néhány Isten mondotta példát, amelyek a megtestesült Isten egyes gyakorlati megéléseit és megnyilatkozásait beszélték el, úgy érzem, csupán arról van szó, hogy Isten külső megjelenése hétköznapi és normális, a normális emberi mivoltának megnyilatkozásai azonban messze meghaladják a mieinkét, emberekéit; ezek olyan dolgok, amelyeket mi nem tudunk elérni. Isten normális emberi mivoltában nincsenek romlott beállítottságok, nincs arrogancia és csalárdság, nincs emberi büszkeség és engedékenység. Bár a megtestesült Isten kívülről hétköznapinak és normálisnak tűnik, az ember az Ő alázatosságából láthatja a nagyszerűségét. Én így érzem.) Általában amikor híres emberek, nagy emberek vagy az emberiség kiemelkedő alakjai különböző szempontokból bemutatkoznak, vajon a normalitásukról, a gyakorlatiasságukról, a hétköznapiságukról és a közönséges mivoltukról beszélnek? (Nem.) Ha a romlott emberiség egy tagja bemutatkozik, hogy mások megismerjék őt, biztosan nem azt fogja leírni, hogy mennyire hétköznapi, átlagos és normális. Épp ellenkezőleg: a bemutatkozásán és a jellemzésein keresztül azt próbálja meg éreztetni az emberekkel, hogy ő különbözik másoktól, rendkívüli, nagyszerű és emberfeletti képességekkel rendelkezik. Ha valaki akár kivételes személyiségnek tekintené, még boldogabb lenne. Nézzétek meg, hogyan mutatkoznak be a romlott emberek. Először azt írják le, hogy milyen tökéletesek, hibák és hiányosság nélkül valók. Azzal is eldicsekednek, hogy milyen előkelő a családi hátterük, milyen nemes a rangjuk, milyen végzettségekkel rendelkeznek és mi kiemelkedő a megjelenésükben. Még ha egy anyajegy van is az arcukon, akkor is keresniük kell egy egyedi módot, ahogyan leírják azt, és ezt mondják: „Nézzétek, ennek az anyajegynek már a helye sem megszokott; azt mondják, hogy azoknak az embereknek, akiknek ezen a helyen van anyajegyük, gazdagság és nemesség a sorsuk.” Amikor a külsőjükről van szó, hivalkodva hirdetik majd, hogy mennyire egyedi minden arcvonásuk, és hogy a fiziognómia minden arcvonásukra vonatkozóan milyen pozitív magyarázatokat ad, mint például, hogy gazdagság és nemesség a sorsuk, vagy képesek kiválóságra emelkedni, és hogy az emberek körében ők a nagyhalak. Továbbá különösképp szeretnek eldicsekedni az adottságaikkal és erősségeikkel bizonyos területeken, hogy mennyire rendkívüli és egyedi a gondolkodásmódjuk és az ötleteik, és szeretnek eldicsekedni azzal is, hogy milyen csoportokban milyen eredményeket értek el, hogyan dicsérik és tartják nagyra, valamint irigylik és csodálják őket a kiválóságok, illetve, hogy melyik területen milyen nagy hozzájárulásokat tettek, és a főnökeik mennyire becsülik őket. Függetlenül attól, hogy igaz-e az, amit mondanak, a bemutatkozásuk minden szempontjában megpróbálják azt éreztetni az emberekkel, hogy ők mások, mint a többiek, hogy az emberek között ők az egyetlenek, egyedülállóak és minden hétköznapi embert felülmúlnak. Mindenkire leereszkedően néznek; mindenki mást alacsonyrendű embernek és jelentéktelen közembernek tekintenek, miközben egyedül ők maguk a legnagyszerűbbek, a legnemesebbek és a legkülönlegesebbek. Ha a végzettségükről kérdezed őket, azt fogják mondani, hogy egy neves egyetemen végeztek, hogy posztgraduális diplomájuk vagy PhD fokozatuk van, miközben valójában csak egy átlagos egyetemre jártak. A saját hibáikról, hiányosságaikról, romlott beállítottságaikról, alantas jellemük aspektusairól vagy az általuk tett helytelen dolgokról soha nem beszélnek. Amíg arról van szó, hogy bemutatkozzanak, hogy megismertessék magukat másokkal, minden eszközt be fognak vetni, hogy dicsekedjenek, dicsérjék és vonzónak láttassák magukat, nagyon nagyszerűnek, rendkívülinek és különlegesnek leírva magukat. Még amikor megbetegszenek, akkor is azt fogják mondani, hogy ez a „gazdag emberek betegsége,” amivel azt éreztetik az emberekkel, hogy ők finomak, elkényeztetettek és különbek másoknál. Bármi is legyen, semmiképp sem engedik, hogy az emberek úgy érezzék, hogy ők csak hétköznapi, átlagemberek, hanem minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy az emberek felnézzenek rájuk, nagyra tartsák és csodálják őket. Ha az emberek követni tudják őket és fenntartanak egy helyet nekik a szívükben, még inkább elégedettek magukkal. Ha azt mondod, hogy hétköznapiak és normálisak, a köznép tagjai, úgy érzik, hogy teljesen elveszítették a tekintélyüket és hogy igazán megsértetted a büszkeségüket; sőt olyan, mintha ez megölné őket. Egész életük során azt keresik, hogy egyedülállóak és rendkívüliek legyenek. A romlott beállítottságaik és az efféle vágyaik miatt sokan gyakran egy olyan külső képet tartanak fenn, hogy nagyon magasztosnak, előkelőnek és nemesnek tűnjenek, valamint a külsődleges viselkedésük, a szavaik és a tetteik igencsak egy nagyszerű alak auráját sugározzák. Nagyon boldogok lesznek, ha bármely csoportban ezt mondja nekik valaki: „Egy szempillantás alatt megláttalak a tömegben; a tekintetedből, az arcvonásaidból és a kisugárzásodból meg tudom mondani, hogy nem egy hétköznapi ember vagy.” Korlátlan mértékig túlozzák ezt a dolgot, és egész hátralévő életükben a szájukon lesznek ezek a szavak, és mindenütt dicsekedni fognak: „Az emberek egy pillanat alatt felismernek engem a tömegben és látják, hogy vezető vagyok, egy nagyhal, nem pedig egy hétköznapi ember!” Különösképp szeretnek ilyen emberek lenni, különösen szeretik magukat rendkívüli, különleges egyénként elhelyezni, aki más, mint a többiek, sőt, aki egyedülálló. Sokan mások különös figyelmet szentelnek híres embereknek, nagyszerű embereknek, valamint a társadalomban státusszal és pozícióval rendelkező embereknek, odafigyelnek minden velük kapcsolatos hírre, a szavaikra és a tetteikre és a mindennapi életükre. Ennek a figyelemnek nem a szórakozás a célja, hanem az, hogy utánozzák és kövessék őket. Bármit esznek és viselnek ezek az emberek, bármi is népszerű a köreikben, ők utánozzák. Bármilyen témáról beszélgetnek ezek az emberek, ők is megvitatják. Nagyon szorosan követnek, félnek, hogy kimaradnak az egész irányzatból, félnek, hogy lemaradnak és lenézik őket. Csak ki akarnak tűnni és rendkívüli emberek akarnak lenni a tömegben, és semmiképp nem hajlandóak normális, hétköznapi emberek lenni. Egyeseknek, annak ellenére, hogy átlagos képességűek, nincsenek erősségeik és adottságaik, és minden tekintetben nagyon átlagos és megszokott veleszületett állapotokkal rendelkeznek, mégsem hajlandóak átlagos emberek lenni, nem hajlandóak senkik lenni. Ehelyett nagyon előkelően és elegánsan kiöltöznek, vagy nagyon különlegesnek, nem egy senkinek írják le magukat. Egyesek még azon is szorgalmasan dolgoznak, hogy nagy személyiségeket, tehetséges és hozzáértő embereket és kivételes képességekkel rendelkező embereket utánozzanak. Nézik, hogy ezek az emberek mit tesznek, mit mondanak és miről beszélgetnek, és utánozzák őket, azon igyekezve, hogy ők is hozzájuk hasonló nagyszerű alakok legyenek, és ne legyenek többé hétköznapi, közönséges emberek. Ezért amikor a megtestesült Isten normalitásáról és gyakorlatiasságáról beszélgetünk, egyesek óhatatlanul ezt gondolják: „Az emberek bőszen dicsérik magukat, vonzónak láttatják magukat és dicsekednek, hogy mennyire mások, mint a többiek, mennyire rendkívüliek és nagyszerűek, Te pedig mindig olyan normálisként és gyakorlatiasként jellemzed Magad. Nem észszerűtlen ez egy kicsit? Nem ostoba egy kicsit? A megtestesült Krisztus vagy, oly nemes identitással, oly nagy glóriával és oly nagy koronával a fejeden. Hogy jellemezheted magad hétköznapi, normális és gyakorlatias személyként? És attól tartva, hogy az emberek nem fogják elhinni, még egy sor példát is felhozol annak bizonyítására, hogy mennyire normális, gyakorlatias és hétköznapi vagy. Ez természetesen valamelyest zavarba ejtő.” Bár nem felel meg az emberi elképzeléseknek, a helyzet tényleg ez. Épp ilyenek a megtestesült Isten normalitásának, gyakorlatiasságának és hétköznapiságának konkrét megnyilatkozásai; ez tény, nem tudom megmásítani. Egyesek ezt kérdik: „Nem kellene legalább néhány példát említened, ami alapján az emberek úgy érezhetik, hogy különbözöl a többiektől és rendkívüli vagy, valamint, hogy az identitásod és az imázsod különösképp magasztos és tiszteletet parancsoló?” Nos, sajnálom, hogy csalódást okozok nektek, de valóban nincsenek ilyen példák. Ami azt illeti, az, ahogyan leírom a viselkedésmódjaimat és azt, ahogyan az életben és a munkában cselekszem, a megtestesült Isten valódi megnyilatkozásai; ez egyszerűen ilyen objektív. Ez az egész valójában így van; nincsenek olyan példák, amelyek alapján az emberek úgy látják, hogy Én más vagyok, mint a többiek, hogy rendkívüli, nagyszerű vagyok, vagy hogy magasztos, tiszteletet parancsoló az imázsom. Egyesek ezt kérdik: „Nem tudsz kitalálni valamit? Az jobb benyomást keltene az emberek szívében és nem okozna csalódást nekik. Olyan normálisnak és gyakorlatiasnak, csak egy hétköznapi embernek írod le Magad; egyáltalán nem magasztos az imázsod! Akkor ki fog mégis bálványozni Téged és ki fog felnézni Rád? Ha az emberek nem néznek fel Rád vagy nem bálványoznak Téged, vajon akkor is lehet Számodra hely a szívükben?” Elmondom, hogy igazán nem keresem ezt. Teljesen rendben van, ha nem nézel fel Rám vagy nem bálványozol Engem; teljesen meg vagyok elégedve ezzel. Egyesek ezt kérdezik: „Ha az emberek nem néznek fel Rád vagy nem bálványoznak, azt akkor is Isten követésének nevezik?” Az, hogy felnézel-e Rám vagy bálványozol-e Engem – ezek a dolgok nem fontosak; igazán nem törődöm velük. Ha nem nézel fel Rám vagy nem bálványozol Engem, ám a szíveddel fontolóra tudsz venni minden Általam mondott szót, az igazság minden Általam közölt aspektusát, elfogadod azokat Isten szavaiként, és ezen szavak alapján viseled magadat, cselekszel, valamint szemléled az embereket és a dolgokat, az elegendő – a szavaim nem hiába hangoznak majd el. Tegyük fel, hogy nem nézel fel Rám vagy nem bálványozol Engem, de az Általam szólt szavak és az Általam hirdetett prédikációk Isten elé vezetnek téged, lehetővé téve számodra, hogy megtudd, miként kell törekedni az igazságra, lehetővé téve számodra, hogy megtudd, miként kell az igazságalapelvek szerint cselekedni, amikor mindenféle dologgal szembesülsz, hogy megtanuld, hogyan viseld magad és cselekedj, hogy megtanuld, miként kell végezni egy teremtett lény kötelességét, hogy megtudd, hogyan kell hűségesnek lenni Istenhez és hogyan kell megfelelő színvonalon végezned a kötelességedet, hogy megtudd, hogyan kell alávetni magad Istennek, félni Istent és kerülni a rosszat, és végül képessé téve arra, hogy levesd a romlott beállítottságaidat és Isten megnyerjen. Akkor a szavaim nem hangoztak el hiába és elérték a céljukat. Ami Engem illet, elegendő, ha helyesen tudtok bánni Velem, igazságosan és észszerűen kezelve Engem az alapelvek szerint. A veletek szemben támasztott követelményeim nem magasak. Korábban már említettem az együttműködésünkre vonatkozó három alapelvet: legyetek őszinték Krisztussal, tiszteljétek Őt és engedelmeskedjetek a szavainak. Ha e három alapelv szerint tudtok gyakorolni, az elegendő. Nincs szükségem arra, hogy az emberek bálványozzanak Engem, sem az emberek csodálatára és nagyra becsülésére nincs szükségem. Nincs szükségem arra, hogy az emberek egy képet alakítsanak ki Rólam a szívükben. Nem érdekelnek ezek a dolgok. Sokan különösen azokat az alakokat bálványozzák, akik magasztos színben tűnnek fel, különböznek másoktól, rendkívül rátermettek és kiemelkedőek, mivel úgy hiszik, hogy a megtestesült Isten nem lehet normális, gyakorlatias és hétköznapi Emberfia. Azok, akik sohasem találkoztak Velem, természetszerűleg azt feltételezik, hogy az imázsom magasztosabb a hétköznapi emberekénél, hogy különösképp tiszteletet parancsoló. Egyáltalán nem szabad így gondolkodnod. Egyáltalán nem vagyok tiszteletet parancsoló; elég kis termetű és alacsony vagyok. A szavaim és a tetteim különösképp normálisak és gyakorlatiasak a mindennapi életben. A mindennapi életem összes aspektusa – ahogyan öltözöm, a ruházatom, az étkezésem, a lakhatásom és a közlekedésem – rendkívül hétköznapi. Soha nem törekszem arra, hogy páratlan legyek és az egyedülállóságra sem törekszem soha. Csak azon igyekszem, hogy szabálykövető módon tegyem a dolgokat, az Engem megillető rang szerint viseljem Magam, jól végezzem a munkámat, teljesítsem a szolgálatomat, és világosan és kimerítően elmondjam azt, amit kell. Én ezen alapelvek szerint viselem Magam és cselekszem. Nincs meg Bennem az az emberi törekvés, hogy különböző legyek, hogy rendkívüli és nagyszerű legyek, és azon sem igyekszem soha, hogy egy szempillantásra felismerjenek a tömegben. Még ha nem is ismersz fel a tömegben, akkor sem leszek egyáltalán szomorú vagy feldúlt, úgy sem fogom érezni soha, hogy elveszítettem a tekintélyemet, és természetesen nem fogom azt mondani, hogy megsértesz Engem.

Amikor beszélek, dolgozom és kapcsolatba kerülök veletek, akár az igazság valamely aspektusát közlöm vagy azért beszélek, hogy valamilyen szempontból megoldjam a problémákat, vagy csak mindennapi dolgokról csevegek vagy beszélek valamiről, mindig arra törekszem, hogy megértessem Magam veletek, és bármiről is beszélek, azért teszem, hogy hasznára váljon az embereknek. Természetesen, ha a beszélgetés az igazsággal kapcsolatos problémákról szól, akkor még lényegesebb az, hogy lehetővé tegye az emberek számára, hogy elnyerjék az igazság gyakorlásához szükséges alapelveket és utakat találjanak ezeknek a problémáknak a megoldásához. Ha csak mindennapi dolgokról csevegünk, az még normálisabb, mivel az a normális emberi mivolt szükséglete. Mire vonatkozik a normális emberi mivolt e szükséglete? Azt jelenti, hogy az embereknek időnként szükségük van arra, hogy elmondják és megosszák azt, amit a mindennapi életükben látnak és hallanak. A hétköznapi dolgokról szóló beszélgetés, a csevegés és a másokkal való osztozás mind a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és racionalitás szükséglete. A dolgok megosztása Számomra inkább arról szól, hogy segítsek többet megértened erről a világról, erről a társadalomról és erről az emberiségről, valamint, hogy megmondjam, miként kellene szemlélned a társadalomban és az emberiség körében történő dolgok némelyikét, hogyan értsd meg a gonosz irányzatokat, hogyan érts különféle dolgokat és hogyan értsd meg a különféle embereket. Még amikor mindennapi dolgokról csevegünk vagy beszélgetünk, időről időre vagy röviden akkor is meg fogok vitatni néhány emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatos lényeges kérdést. Tehát, az alkalomtól függetlenül, amikor az emberek kapcsolatba kerülnek Velem, az, amit látnak, hallanak és felfognak Velem kapcsolatban az, hogy egyáltalán nem vagyok rendkívüli, hanem teljesen normális, gyakorlatias és hétköznapi vagyok. Ilyen emberi külsővel élve különösen szabadnak és nyugodtnak érzem Magam, amikor emberekkel élek együtt. Ha azt hiszed, hogy bármely cselekedetem is rendkívüli vagy különbözik másokétól, vagy hogy a külső arcvonásaim bizonyos része vagy valamely más aspektusom másokétól eltérő vagy különösképp rendkívüli; ha így gondolkodsz, akkor nagyon nyugtalanul és kényelmetlenül fogom érezni Magam. Nagyon nem szeretem, amikor az emberek ilyesmiket mondanak, és nagyon nem szeretem, ha az emberek így néznek Rám. Különösen, amikor először találkoznak Velem, egyes emberek megfigyelnek, pásztázzák a tekintetemet, az arcvonásaimat, gondosan figyelnek minden Általam használt szót és a hangszínemet, mivel azt akarják látni, hogy olyan különleges és másoktól különböző vagyok, mint ahogyan elképzelték. Mondom, erre nincs szükség; nem kell Engem megfigyelni vagy átvizsgálni. Nagyon hétköznapi és normális ember vagyok. Amikor Velem érintkezel, légy nyugodt, szabad és fesztelen. Ha folyton megfigyelsz és vizsgálódsz, minél jobban vizsgálódsz, annál fáradtabb leszel és annál inkább össze fogsz zavarodni. Ha átvizsgálsz és megfigyelsz, egyre nagyobb ellenszenvet és undort fogok érezni irántad. Bárhogyan is vizsgálsz át Engem, ha nem érted azt, amit mondok, nem tudod, hogy valójában mire is vonatkoznak a szavaim és nem tudod, mely igazságalapelveket kell itt megérteni, akkor mi haszna a vizsgálódásodnak? Még visszatetszőbb a vizsgálódásod. Egyszer valaki – nem tudom, hogy hosszú ideje figyelt-e vagy véletlenül látta meg – azt mondta, hogy a szememben van egy fényes pont, és hogy egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy megmutassa: Isten vagyok. Én ezt kérdeztem: „Mi mást láttál még? Láttad, amint Isten Lelke galambként leszáll Rám? Láttál egy kétélű kardot kijönni a számból? Láttad fényoszlopként az egész testemet? Láttál vasvesszőt a kezemben? Azt mondod, fényes pontot láttál a szememben, de helytelen, amit mondasz. A Biblia azt mondja: „… szeme, mint a tűz lángja.” A te értelmezésed szerint lángként kellett volna látnod a két szememet ahhoz, hogy érzékelj valamit Isten isteni aurájából, de te csak egy fényes pontot láttál, úgyhogy ez azt jelenti, hogy becsmérled Istent.” Mondd meg Nekem, hát nem bolondot csinált magából ez az ember? Nem a kicsi érettség megnyilvánulása ez? (De igen.) Mondom neked, nem kell megfigyelned vagy vizsgálgatnod ezeket a dolgokat. Ha csak odafigyelsz ezekre az Általam kifejezett szavakra, az elegendő ahhoz, hogy lehetővé tegye számodra a belépést az igazságvalóságba, és azt, hogy az üdvösség útjára lépj. Milyen problémák fognak felmerülni, ha ragaszkodsz a megfigyeléshez? Nemcsak hogy nem lesznek eredmények, de arra sem leszel képes, hogy a legcsekélyebb mértékben is megismerd Istent, az Istenről alkotott elképzeléseid pedig egyre erősebbé válnak. A megtestesült Istennek végképp semmi köze nincs Isten személyéhez és Isten valódi alakjához, amelyekről Ő beszél, sem Istennek a Jelenésekben Isten által megjövendölt képmásához, illetve Isten azon képmásához, amelyet az emberiség a múltbéli feljegyzésekből látott. Ezért bárhogyan is figyeled a megtestesült Istent, Ő mindig normális és gyakorlatias, egy hétköznapi személy; nem fogja olyan oldalát mutatni neked, amely rendkívüli vagy másoktól különböző. Nos, mit értek e szavak alatt? Egyszerűen azt mondom neked, hogy nem szabad megfigyelned vagy átvizsgálnod a megtestesült Istent. Minél jobban vizsgálgatod, Isten annál távolabb kerül tőled. Ha nem vizsgálgatod, hanem tisztán aláveted magad és képes vagy elfogadni az igazságot, a Szentlélek meg fog világosítani és meg fog világítani téged, és rávezet, hogy megértsd az igazságot. Ha folyton megfigyeled és vizsgálgatod Őt, a Szentlélek le fog mondani rólad. Ha egyszer a Szentlélek lemond rólad, az olyan lesz, mintha az egész látásod elfeketedne és semmit nem tudnál kivenni. Nem fogod érteni Isten szavait, amikor olvasod őket; amikor bármi történik veled, nem fogod tudni átlátni vagy tudni azt, hogy mit tegyél, és nem fogod tudni, hol kezdd, amikor másokkal beszélgetsz. Még az olyan legegyszerűbb dolog elvégzésekor is, amelyet korábban meg tudtál csinálni, oly kínosan fogod érezni magad és tanácstalan leszel. Ez az, amikor a dolgok teljesen elromlanak. Jó jelek ezek? (Nem.) Tehát amikor ezek a jelek feltűnnek, gyorsan vissza kell fordulnod, és fel kell hagynod Isten megfigyelésével és átvizsgálásával. És ne tedd akkor sem, amikor ezek a jelek nem tűnnek fel. Miért ne tedd? Ez az út nem vezet sehová; nem ezt az utat kell választanod. Az út, amelyet Isten követésében választanod kell az, hogy elfogadod az igazságot és aláveted magad Istennek, nem pedig az, hogy megfigyeled, átvizsgálod vagy teszteled Istent. Különösen a megtestesült Isten esetében: ha még soha nem láttad Őt és nem tudod, hogy néz ki, normális dolog az, hogy gondosan felméred Őt, amikor először találkoztok. Miután felmérted, van némi benyomásod Róla, és megfeleltetheted az Ő hangját a prédikációk felvételein megszólaló hangnak: „Nos, így néz ki a megtestesült Isten, ilyen magas és így öltözködik. Igazán normális, gyakorlatias és hétköznapi – ez mind igaz, épp ahogyan Isten szavai leírják.” Ez elég; itt állj meg. Ne fektess több erőfeszítést abba, hogy vizsgálgatod ezt a dolgot a szívedben. Ezután figyelj oda alaposan arra, hogy mit közöl Isten, tűnődj el, hogy az Isten által megbeszélt dolog az igazság mely aspektusát foglalja magában, ezt gyorsan írd le, majd a szíved segítségével elmélkedj rajta, miután pedig megértetted, ültesd a gyakorlatba. Így kell helyesen bánni Krisztussal – a megtestesült Istennel. Nem számít, hogyan beszélek, nem számít, milyen tartalmat közlök, amikor abban a megtestesült Isten benne foglaltatik, mindig Isten normalitását, gyakorlatiasságát és hétköznapiságát próbálom megismertetni veletek ahelyett, hogy a rendkívüliséggel, a nagysággal, az egyediséggel vagy a másoktól különbözőséggel hoznátok Őt összefüggésbe, illetve ilyenként ismernétek Őt. Minden Általam tárgyalt dolog, minden Általam mondott példa ehhez a témához – a megtestesült Isten normalitásához, gyakorlatiasságához és hétköznapiságához kapcsolódik. Biztosan nem fogok kitalálni valamit, hogy tévesen úgy gondoljátok, hogy más vagyok, mint a többiek, rendkívüli vagy nagyszerű vagyok, hogy látszik Rajtam, hogy vezető vagyok, egy nagy ember nagylelkűsége van meg Bennem, vagy egy nagy ember széles látókörével és magasságával rendelkezem. Hadd mondjam el neked, soha nem értem, hogy a „magasság” vagy a „széles látókör” mit jelent, és nem is töprengek ezeken az aspektusokon, illetve nem teszem bele a szívemet ezekbe. Min töprengek? Azon töprengek, hogy milyen témákról beszélgessek veletek, amelyek bevezethetnek titeket az igazságvalóságba, hogy mely témák ösztönözhetnek, vezethetnek, segíthetnek és adhatnak útmutatást nektek, hogy meglegyen bennetek a hajlandóság és az elhatározás a szenvedésre és arra, hogy árat fizessetek, és képesek legyetek törekedni az igazságra, jól végezni a kötelességeteket és elérni az üdvösséget. Mindig fontolóra veszem, hogy mely témákról beszéljek és mely prédikációkat hirdessem, hogy az emberek ráléphessenek az üdvösség útjára, megfelelő színvonalon, jól végezzék a kötelességüket, és valódi teremtett lényekké váljanak. Bármilyen témáról is beszélek, mindig igyekszem segíteni titeket abban, hogy megfelelő színvonalú teremtett lényekké váljatok, megtanuljátok alávetni magatokat Istennek és istenfélő szív alakuljon ki bennetek. Azon soha nem gondolkodom, hogy milyen szavakat mondjak, amelyek arra késztetnének, hogy felnézzetek Rám, vagy mit tegyek, hogy csodáljatok Engem, hogy a szívetek mélyén úgy érezzétek, hogy épp oly kifürkészhetetlen vagyok, mint egy híres vagy egy nagy ember; ezek egyike sincs az Én szívemben. Soha nem gondolkodtam azon, hogy miként kellene beszélnem, hogy milyen legyen a beszédstílusom, vagy hogy milyen stílust kellene felvennem ahhoz, hogy úgy érezzétek, nagyon magasztos vagyok, hogy elérjem, hogy képtelenek legyetek kifürkészni vagy elérni Engem, és hogy nagyon jelentéktelennek és tudatlannak tüntesselek fel benneteket. Soha nem gondolkodom ezeken a szívem mélyén, és soha nem beszélek vagy cselekszem azért, hogy megóvjam a saját státuszomat, a rólam alkotott képet vagy az identitásomat; Én csak teljes szívvel végzem a szolgálatomat.

Időnként, amikor fáradt vagyok, elmegyek oda, ahol a testvérek élnek, hogy tegyek egy sétát és körülnézzek. Néha a gazdaságban is körbesétálgatok, megnézem a veteményeseket, a disznókat és a juhokat. Amikor látok egy kiscicát, meg is simogatom, megölelem és beszélek hozzá. Amikor egy cuki kiskutyát látok, azt is megölelem. Volt egy anyakutya, amelyik több mint tíz kiskutyának adott életet. Olyan boldog volt az emberek előtt, mintha valami elismerést szerzett volna. Dicsértem őt, így szólva: „Most elégedett vagy magaddal, ugye? Nézd, ilyen sok kiskutyának adtál életet, valóban nagyszerű munkát végeztél, nagyon jó, jól csináltad!” Megsimogattam és megöleltem a nyakát. Meglátogatom a kutyakenneleket, a termőföldeket és a veteményeseket is, körülnézek mindenütt; ez igazán szép. Mondjátok meg Nekem, vajon azok a befolyásos alakok elmennek ezekre a piszkos, büdös és rendetlen helyekre? Nem. Különösen az afféle helyekre, mint a kutyakennelek és a disznóólak a kellemetlen szagukkal – a legtöbb ember nem hajlandó odamenni. Én sem szeretem a rossz szagokat és a kellemetlen bűzt, ám egy kiskutya enyhe szaga elviselhető. A kiskutyák néha Hozzám dörgölőznek, megpuszilják és megnyalják az arcomat, Én pedig megölelem őket. Az állatok nagyon egyszerűek; bíznak a gazdájukban és nem kell óvakodniuk, ezért kedvükre játszhatnak és érintkezhetnek a gazdájukkal. Ilyen egyszerű az életük. Egyesek folyton azt mondják, hogy ők szeretik a kutyákat, szeretik a kis állatokat és törődnek a kis állatokkal, amikor azonban arra kéred őket, hogy öleljenek meg egy kiskutyát, nem hajlandóak. Így szólnak: „A kutyák piszkosak és büdösek, akár még vírusokat is hordozhatnak!” Én ezt mondom: „Olyan finnyás vagy. Hát nem kedveled a kis állatokat? Ez nem azt jelenti, hogy igazán szereted őket.” Nem igencsak képmutatók az ilyen emberek? (De igen.) Nem tartják magukat hétköznapi embereknek; azt hiszik, hogy nemesek, rangosak és befolyásos alakok, úgyhogy miként is tudnának ezekkel az emberek által jelentéktelennek tartott kis állatokkal érintkezni? Még ha a kezükkel meg is érintik őket, akkor is gyorsan kezet kell mosniuk és fertőtleníteniük kell, sőt át is öltöznek, amikor pedig hazaérnek, azonnal megfürdenek. Ennyire komolyan veszik a tisztaságot. Mondjátok meg Nekem, hát nem furcsák az ilyen emberek? Ha nem igazán szereted a kis állatokat, ne játszd meg magad. Amint az emberek azt látják, hogy megjátszod magad, tudják, hogy túlságosan képmutató és őszintétlen vagy, rosszul lesznek, amikor meglátnak, és rossz benyomásuk van rólad. Ha nem szereted az állatokat, semmiképp ne játszd meg magad és ne próbálj jó színben feltűnni. Minél inkább próbálsz jó színben feltűnni, az emberek annál rondábbnak és alantasabbnak fognak tartani. Oly sokkal jobb becsületesnek és hitelesnek lenni. Ha nem tudsz becsületes és hiteles lenni, az azt bizonyítja, hogy gond van az emberi mivoltoddal. A megtestesült Isten normalitása és gyakorlatiassága mindenképp tény, és a hétköznapisága is tény. Sokan látták ezeket a dolgokat, amikor kapcsolatba kerültek Vele, és tudják, hogy ezek tények. Ezeket a tényeket kell a leginkább megértenetek és tudnotok. A megtestesült Isten ilyen hétköznapi, normális személy, ez pedig ellentétben áll az emberek elképzeléseivel. Ha úgy viselkedne, ahogyan a romlott emberiség, azzal dicsekedve, hogy mennyire más, mint a többiek, függetlenül attól, hogy tett-e valami jelentős vagy jelentéktelen dolgot, és megpróbálná kiemelni Magát, az talán megfelelne az emberek elképzeléseinek. Egyrészről ott vannak a romlott emberiség különféle megnyilvánulásai, másrészről pedig ott a megtestesült Isten, aki annak ellenére, hogy oly sok igazságot kifejez, még mindig egy hétköznapi emberéhez hasonló normális megnyilvánulásokat tanúsít – az efféle megnyilvánulások közül melyik pozitív dolog, ami az emberek javát szolgálja? Melyik negatív dolog, amit az emberek utálnak és elutasítanak? Most már valamennyire képesek vagytok tisztán látni ezt? (Igen.) Akkor nem kell tovább részleteznünk; folytassuk a legutóbbi témával.

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren