Hogyan kell törekedni az igazságra? (24.) Ötödik rész
A megtestesült Isten nemcsak az emberi életében tartja be szigorúan azokat a hitvallásokat és alapelveket, hogy szabálykövető módon viselkedik és kötelességtudó módon végzi a dolgokat, hanem az Általa végzett szolgálatban is szigorúan betartja ezeket a hitvallásokat és alapelveket. Sok éve munkálkodom és prédikálok, és ti mindig olvassátok a szavakat, amelyeket közlök. A különféle témákon keresztül képesnek kellett volna lennetek megérteni az Én nézőpontjaimat, álláspontjaimat és viszonyulásaimat a különféle kérdések tekintetében. Elméletben tudjátok ezt, de vajon tudjátok-e, hogy hogyan viselkedem és teszem a dolgokat az Általam végzett szolgálat során? Néhányan közületek talán csak azt tudják, hogy tettem dolgokat, és tudják, hogy milyen megnyilvánulásaim voltak, amikor azonban konkrét dolgokról van szó, talán még nem tudjátok, mit gondolok a szívemben, vagy hogy milyen terveim és elgondolásaim vannak. Így hát szolgálok egy rövid bevezetéssel. Amikor az Én szolgálatom végzésének kérdéséről van szó, lényegében ami azt a munkát illeti, amelyet tudok végezni és amelyet el kell végeznem – és ami a szolgálatommal kapcsolatos –, nem sajnálom az erőfeszítést, és semmilyen kötöttségnek nem vagyok kitéve. Nem követelek tőletek semmit, sem elismerésre nem tartok igényt. Egyszerűen csak minden lehetséges eszközzel igyekszem világosan elmagyarázni, hogy mit tudok csinálni, mit értek és mit tudok. Hogy világosan elmagyarázzam a dolgokat, még ha hosszú lélegzetű vagy nehéz is, megteszek minden Tőlem telhetőt, hogy tisztázzam a dolgokat. Igyekszem eljutni egy olyan pontra, ahol a szívemben érzem, hogy megértettétek, és hogy világosan elmagyaráztam a dolgokat, amikor is abbahagyom a beszédet, és a téma ott véget ér. Ha úgy érzem, hogy túl keveset mondtam és talán nem értettétek meg, akkor részletekbe megyek, többet beszélek, sőt akár újra és újra elmondom, minden lehetséges módon megpróbálva világosan elmagyarázni a témát. Nem tartok attól, hogy kinevettek – nem tartok attól, hogy egyes értelmiségiek kinevetnek és így szólnak: „Igazán bő lére ereszted a mondanivalódat, amikor beszélsz!” Én csak a felelősségemnek teszek eleget azon alapelvek alapján, hogy szabálykövető módon viselkedem és kötelességtudóan végzem a dolgokat, világosan és egyértelműen elmagyarázva a szavakat, amelyeket mondani szándékozom. Ha az emberek nem tudnak felfogni egyes szavakat, amelyeket az igazságról közlök, és még azután is úgy érzik, hogy nincsenek tisztában velük, miután hallották őket, akkor mondok egy példát és konkrétabban beszélek. Bár sok szót kell így mondanom, és kimerültnek, szellemileg elcsigázottnak érzem Magam, a szám kiszáradt, akkor is minden lehetséges módon meg kell próbálnom világosan elmagyarázni a dolgokat. Ha nem értitek, miután akkor befejezem a beszédet, tartok még egy összejövetelt. És ez mit von maga után? Az, hogy tartok még egy összejövetelt és addig beszélek, amíg kiszárad a szám, azzal jár, hogy nagyon kimerülök; azzal jár, hogy ismét fáradságot szenvedek. De nem lazíthatok. Nem tartózkodhatok attól, hogy beszéljek erről a témáról, anélkül hogy tekintetbe venném, hogy megértettétek-e, csupán azért, mert legutóbb beszéltem róla, és attól tartok, hogy elfáradok. Meg kell próbálnom minden lehetséges módon világosan elmagyarázni ezt a témát. Ami azt illeti, hogy meg tudjátok-e érteni, el tudjátok-e fogadni és gyakorolni tudjátok-e az igazságot, miután hallottátok ezeket a szavakat, az a személyes törekvésetektől függ; Én ezzel nem foglalkozom. Ami azonban azokat a témákat illeti, amelyekről beszélni akarok, és amelyekről még nem beszéltem, valamint azokat a felelősségeket, amelyeknek még nem tettem eleget, illetve azokat a terheket, amelyeket még nem raktam le, mindenképp teljesítenem kell és jól kell kezelnem őket, egészen addig, amíg belül ezt nem érzem: „Most már világos magyarázatot nyert. Mindenről szót ejtettem, ami ehhez a témához tartozik. Legalábbis tudtok róla és értitek.” Ezután belül megkönnyebbülök. Lehetséges, hogy pár plusz összejövetel rendezése számotokra annyira kimerít, hogy több napon át képtelen leszek aludni, de amikor legközelebb ez történik, akkor is ezt a megközelítést választom majd. Nem fogok lazítani, ezt mondván: „Elkerülendő a kimerültséget, nem mondok olyan sok mindent, és eggyel kevesebb összejövetelt tartok. Fejezzük be itt ezt a témát; a legtöbb ember úgysem törekszik az igazságra.” Nem leszek felületes veletek szemben, és nem leszek felületes az Általam végzett szolgálattal szemben sem. Amikor ezt csinálom, soha nem mondom, hogy a lelkiismeretem szerint vagy azoknak a testvéreknek megfelelve kell cselekednem, akik itt ültek és több órán át hallgatták a prédikációmat. Inkább természetesen és a legjobb képességem szerint kiárasztok rátok mindent, amit tennem kell, amit tenni akarok és amit mondani akarok, hogy hallhassátok és elnyerhessétek. Nem lazítok és nem cselekszem felületesen. Ha első alkalommal nem magyarázok el világosan valamit, kétszer-háromszor megismétlem más módokon. Még ha van is bizonyos véleményetek Rólam a szívetekben, vagy azt mondjátok, hogy terjengősen beszélek, nem érdekel. Amennyiben világosan el tudom magyarázni a dolgokat és el tudom érni az eredményt, az elég. Amikor beszélek, azon alapelv szerint cselekszem, hogy „jól és alaposan csinálom a dolgokat, eleget teszek a felelősségemnek és kiárasztok rátok mindent, ami Bennem van.” Nem lazítok és nem cselekszem felületesen. A megtestesült Isten így áll hozzá a szolgálata végzéséhez.
Ami azokat a dolgokat illeti, amelyek nem kapcsolódnak az Én szolgálatomhoz, mint például, hogy időnként útmutatást adok nektek a kötelességeitek körén belül, ez kívül áll a szolgálatomon. Lehet, hogy nem vagytok tudatában ennek. Valójában azon kívül, hogy közlöm az igazságot és vezérellek titeket, hogy megértsétek az igazságalapelveket és belépjetek az igazságvalóságba, semmi másnak nincs semmi köze Hozzám; az nem az Én feladatom. Hadd magyarázzam ezt el nektek. A munkátok vezérlése nem az Én szolgálatom körébe tartozik, és semmi közöm hozzá. Akár csinálom ezt a munkát, akár nem, rendben van; ez a ti dolgotok, embereké. Első alkalommal említem ezt – a ti dolgotok, embereké. Vagyis Nekem semmi közöm a ti dolgotokhoz, az emberek dolgához. Miért mondom ezt? Az, amit ti végeztek, a ti kötelességetek, amit pedig Én végzek, az Én szolgálatom. Én munkát végzek, míg ti kötelességet végeztek; van különbség. A kötelességeitek körébe eső dolgokban történő vezérléseteket tekintve, azon kívül, hogy közlöm az igazságalapelveket, ha szakmai készségekről vagy különféle feladatokról kérdeztek Engem, a Magam részéről mindent megpróbálok, hogy világosan elmondjam, amit Én értek, amire rálátásom van, valamint az alapelveket, amelyeket felfogtam, hogy megismerjétek és megértsétek őket. Meg fogok tenni minden Tőlem telhetőt, hogy tanítsalak titeket és segítselek a tanulásban. Amit nem tudok, azzal kapcsolatban forrásokat fogok kerestetni veletek, vagy ha van közöttetek valaki, akinek vannak erről ismeretei, tanácsot kérek tőle: „Te tanultad ezt a szakmát – nos, mit mondanak az ágazati oktatóanyagok erről a dologról? Milyen szabályok vannak ezen a tudásterületen? Keressük meg itt az alapelveket, hogy a munkánk jobban megfeleljen a szakmabeliek ízlésének és értő szemének, hogy ne gúnyoljanak ki és ne váljunk nevetség tárgyává, hogy ne csináljunk bolondot magunkból, és hogy ne vessünk rossz fényt Isten házára.” Látod, a kórusénekeket, musicaleket, a filmkészítést, a forgatókönyvírást, a művészetet, valamint a táncot, a jelmezeket és más egyebeket illetően, amiben útmutatást adok – függetlenül attól, hogy a szakmai vagy nem szakmai munka mely aspektusáról van szó, az nem olyan munka, amely az Általam végzett szolgálat körébe tartozik. Az a ti kötelességetek. Az, hogy a „ti kötelességeteknek” nevezzük, azt jelenti, hogy a ti dolgotok, és hogy magatoknak kell intéznetek, mivel ezek a dolgok bizonyos tudásterületeket érintenek, valamint bizonyos ágazatok technikai és szakmai kérdéseit, és ezek olyan dolgok, amelyekről tanulnotok kell. Amit nektek kell tanulmányoznotok, az a ti dolgotok, hogy tanulmányozzátok, amiről nektek kell érdeklődnötök, az a ti dolgotok, hogy érdeklődjetek róla, és amit nektek kell gyakorolnotok, az a ti dolgotok, hogy gyakoroljátok. Ami azt illeti, ennek semmi köze nincs Hozzám. Az Én munkám az, hogy képviseljem Isten megtestesült hús-vér testét azzal, hogy szavakat mondok ki, és hogy képviseljem Istent azzal, hogy beszélek hozzátok és munkálkodom rajtatok. Ami azt a munkát illeti, aminek semmi köze az Én szolgálatomhoz, az a ti dolgotok, embereké. Ehhez a munkához Isten gondoskodott vezetőről és pásztorról, hogy vezessen titeket, és Isten háza különféle munkaelrendezéseket és különféle adminisztratív rendeleteket és előírásokat is megállapított. Szigorúan be kell tartanotok annak a vezetőnek az intézkedéseit, akit Isten kijelölt számotokra – az emberéit, akit a Szentlélek használ –, és alá kell vetnetek magatokat az ő vezetésének. Ami a munkának azt a részét illeti, amit a szolgálatomon kívül végzek, az minek számít? Az mind plusz munkának számít. Nekem nem kell kötelességet végrehajtanom. Én munkát végzek és a szolgálatomat végzem, ti pedig a kötelességeteket végzitek. Ezért aztán vezérelhetem a munkátokat, ám ez nem olyasmi, ami az Én feladatom lenne. Ha úgy gondoljátok: „El kell végezned ezt a munkát; ez a Te munkád. Hogy lehetne rendben az, hogy nem végzed el? Ha nem végzed el, Rád fogom hárítani a felelősséget, és nem leszek hajlandó hagyni, hogy megúszd” – akkor azt mondom, tévedtek. Nem varrhatjátok az Én nyakamba ezt. Ez a ti kötelességetek, embereké. Ha nem értetek valamit a kötelességetekkel kapcsolatban, magatok között kell beszélgetnetek, megvitatnotok és keresnetek. Ha Engem kérsz meg, és a körülményeim épp akkor megengedik, segíthetek neked. Ha nincs rá időm és nem tudok segíteni, az nem az Én felelősségem. Ha közületek egyesek elferdített logikával jönnek, mondván, hogy ezt Nekem kell megcsinálnom, akkor tévedsz. Ez az a kötelesség, amelyet nektek kell végeznetek, és semmi köze Hozzám. Ha nem végzed jól a kötelességed, az azt jelenti, hogy felelőtlen és hűtlen vagy. Ha nem teljesíted a kötelességed, és megpróbálod Rám tolni a felelősséget, az a józan ész hiányának megnyilvánulása, és Isten rendkívül utálatosnak tartja ezt. Ugyanakkor ha azt látom, hogy tényleg nem tudtok megcsinálni valamit, hogy az túlmutat rajtatok, és hogy nem ismeritek az ennek a munkának az elvégzéséhez szükséges alapelveket, akkor segítenem kell, el kell, hogy lássalak egy-két példával, és a helyes kerékvágásba kell, hogy tereljelek titeket. Ha még mindig nem vagytok képesek megcsinálni, és a körülményeim nem engedik meg, hogy Én végezzem el, vagy Én sem tudom megcsinálni, akkor nem tehetünk mást, mint hogy leállítjuk ezt a munkaelemet. Ez minden, amit tehetünk – ki a hibás azért, mert ilyen korlátozottak a képességeitek és ilyen gyenge a kaliberetek? Ha azonban igenis elvégzek valamilyen munkaelemet, a legjobb tudásom szerint teszem. Ha tudom, hogyan kell csinálni valamit, azt nektek is elmondom, és azt is tudatom veletek, ha valamit nem tudok megcsinálni. Ami az Általam nem ismert részeket illeti, tanácsot fogok kérni tőletek. Ha ti sem tudjátok, egyedül töprengek, gondolkodom és keresek. Amint kitalálok egy utat, ötleteket vagy fonalat, amelyet követni lehet, beszélgetni fogok veletek, minden Tőlem telhetőt igyekezve megtenni, hogy jól és alaposan végezzem el ezt a munkát. Ez egyrészt a munkáért való felelősségvállalás. Másrészt lehetővé teszi számotokra, hogy tanuljatok valamit annak folyamán, hogy útmutatást adok nektek. Megtanulhatjátok azokat az alapelveket, amelyeket fel kell fogni, és azokat az igazságokat, amelyeket meg kell érteni a szakmai munka ezen aspektusához. Vannak emberek, akik annak ellenére, hogy értenek egy kevés szakmai ismeretet, nem tudnak előállítani egy végterméket, és ezért útmutatást adok nekik. Miután elkészült, még mindig bizonytalan vagyok benne, ezért megkérem őket, hogy kérjék egy ágazati szakértő tanácsát, és ellenőriztessék a szakértővel. Ha a szakértő azt mondja, hogy ha ily módon csináljuk, az megfelel az ágazati normáknak és nem tesz nevetség tárgyává minket, akkor kitartunk e mellett az eljárás mellett. Ha a szakértő azt mondja, hogy úgy néz ki, mintha egy amatőr csinálta volna, hogy vállalhatatlanul néz ki, nem jó és nem felel meg a normáknak, akkor megkérjük a szakértőt, hogy azonnal változtasson rajta valamennyit. Nem lehetünk önigazak, nem tehetünk úgy, mintha értenénk valamit, amikor nem értjük, és lennie kell önismeretünknek. Nem szabad becsapnunk magunkat; komolyan kell vennünk a dolgokat, igyekezve nyerni valamit szakmai készségek tekintetében, miután befejezünk egy munkát. Ezért amikor ilyesmit csinálok, még ha szakmai készségek tekintetében amatőr is vagyok és nem sokat értek, akkor is megteszem, ami Tőlem telik. Egyesek ezt kérdik: „Miért adsz nekik útmutatást akkor is, amikor Te sem érted?” Azért, mert ezeknek az embereknek korlátozottak a szakmai készségeik; valóban nincs bennük kreativitás és nincsenek jó ötleteik, amikor szakmai készségeket igénylő művészi alkotásokról van szó. Nekem van egy kis erősségem ezen a területen és van pár ötletem, úgyhogy átadom ezeket ezeknek az embereknek, akiknek van némi alapjuk vagy némi józan eszük egy bizonyos szakmában, és ezek az emberek mind úgy gondolják, hogy egész jók az ötleteim. Látván, hogy szerintük egész jók az ötleteim, folytatom és „pimaszul” útmutatást adok nekik, és egyes munkák, amelyeket így vezérelek, elfogadhatóak. Nem vagyok szégyentelen, amikor ezt mondom; ennek az „elfogadhatónak” van alapja – csak azért mondom ezt, mert ágazati szakértők látták őket, és azt mondták, hogy elfogadhatóak. Ez az „elfogadhatóak” nem jelenti azt, hogy nagyon jók vagy elértek egy profi szintet, csupán annyit, hogy legalább a szakértők ellenőrizték, hogy megállják a helyüket, így hát nyugodt vagyok. Idáig a legtöbb ember szerint elfogadható az a pár munka, amely során útmutatást adtam, és úgy tűnik, hogy néhány közülük még díjat is nyert bizonyos versenyeken, nem igaz? (De igen.) Függetlenül attól, hogy a munka mely aspektusát vagy milyen dolgot csinálok épp, amennyiben vannak gondolataim és ötleteim, vagy úgy érzem, hogy van egy jó kreatív elképzelésem, mindenképp felszólalok. Minden lehetséges módon megpróbálom rávenni a testvéreket, hogy segítsenek felhasználni ezeket az ötleteket a gyártásban, hogy több ember legyen hajlandó megnézni. Az eredmény az, hogy Isten munkája és Isten szavai többet, jobban és szélesebb körben terjednek majd el – ezzel elérjük a célunkat. Ami azokat a módokat és módszereket illeti, amelyekkel a dolgokat teszem, azok továbbra is azon az alapelven alapszanak, hogy szabálykövető módon viselkedem és kötelességtudóan végzem a dolgokat. Amikor valamit csinálok, csendben cselekszem, és minden erőfeszítésemmel azon vagyok, hogy befejezzem a feladatot és jól csináljam. Amint a munka elkészült és feltöltötték, az a szakasz lezárul.
A dolgok, amelyeket a megtestesült Isten tesz az Általa végzett szolgálat keretében, azon alapelvein alapszanak, miszerint szabálykövető módon viselkedik és kötelességtudóan végzi a dolgokat. Amikor ezen a körön kívül tesz dolgokat, hasonlóképp nem tér el ezektől az alapelvektől; szintén szabálykövető módon viselkedik és kötelességtudóan végzi a dolgokat. Ami az Általam látott és felfedezett problémákat illeti, vagy megkérek valakit, hogy közvetítse őket, vagy személyesen avatkozom be, hogy útmutatással és helyesbítéssel szolgáljak, és hogy segítsek megoldani őket. Röviden: ami azokat a dolgokat illeti, amelyekkel a való életetekben kapcsolatba kerülhettek vagy amelyekről hallottatok, lényegében mindent ezen alapelv alapján intézek, függetlenül attól, hogy miről van szó. Emellett nem teszek különbséget nagy és kis dolgok között. Legyen az macskatartás, kutyanevelés, disznóólak építése, juhaklok építése vagy főzés, ruhakészítés, sőt akár takarítás, mindenben részt veszek, amit látok. Amikor azt látom, hogy helytelenül csináljátok a dolgokat, irányítalak és kijavítalak titeket. Azok, akiknek van szívük, meg fogják hallani és befogadják, míg azok, akiknek nincs, nem fogják. Később megnézem, hogy ki figyel oda és képes követni az eligazításaimat, és használom őt. A veletek való kapcsolatom évei során így tettem a dolgokat. Miután elmondom nektek, hogy mi a teendő, addig követem a dolgot, amíg el nem készül és jól meg nincs csinálva. Bár sok minden van, amit nem a saját kezemmel csinálok, a szívem mindig arra összpontosít, amit éppen nyomon követek; a szívem soha nem hagyja el ezeket a dolgokat. Ha valamit sürgősen és gyorsan kell elintézni, hajnaltól napestig és késő éjszakáig dolgozom, hogy elkészüljön, állandóan nyomon követve, felügyelve és irányítva. A fizikai állapotomat tekintve azonban, amint el tudjátok képzelni, ez a munka meglehetősen fárasztó. Ha egyszer végre elkészül, nem járok oda többé. Végül valaki észreveszi és ezt mondja: „Isten olyan jól megszervezte itt számunkra a dolgokat, Ő azonban nem élvezheti; mi vagyunk azok, akik élvezhetik ezt az egészet.” Én azt mondom, hogy amíg ti élvezhetitek, az elég. Amint a dolgok elrendeződnek és minden megfelelő számotokra az életetek és a kötelességeitek végzése tekintetében, Nekem nem kell többé ezekkel a dolgokkal foglalkoznom. Valójában a megtestesült Isten feladata az, hogy közölje az igazságot és ellásson titeket az igazsággal; más munkának semmi köze Hozzám. Ezen évek során azonban a feladatom végzése mellett az is lekötött, hogy segítsek nektek megoldani a kötelességeitek végzése során fennálló problémáitokat, ami szintén jelentős erőfeszítéseket igényelt Tőlem. Bár sok munka nem olyan, ami az Én feladatom lenne, és sok olyan dolog is van, amit korábban még csak nem is csináltam – soha nem tanultam rendszerszerűen bizonyos fajta ismereteket vagy készségeket, illetve nem intéztem ezeket a dolgokat az életben –, nem álltam tétlenül, amikor a gyülekezet és Isten háza különféle dolgokkal találkozott. Ehelyett megteszek mindent, ami Tőlem telik, hogy vezéreljelek és segítselek mindannyiótokat, és ami a mindennapi élet dolgait illeti, szintén megteszek mindent, amit tudok, hogy elrendezzem számotokra a dolgokat. Az emberi mivolt szemszögéből cselekedve megteszem, amit tudok. Ha látok valamit, amit meg kell csinálni és nem csinálom meg, belül nyugtalankodni fogok. Ha felfedezek egy problémát és nem javítom ki, belül nyugtalankodni fogok. Ha van olyan munka, amiről senki nem tudja, hogyan kell csinálni, Nekem pedig vannak ötleteim és meg tudom csinálni, de nem teszem, belül nyugtalankodni fogok. Tehát egyszerűen cselekednem kell. Ezért kívülről úgy tűnik, hogy azon kívül, hogy beszélek és prédikációkat tartok, nem csináltam semmi mást. Pedig Én rengeteg fáradságot vállaltam a mindennapi életetekért és azokért az alapszükségletekért, amelyek a kötelességeitek végzéséhez szükségesek. A legtöbb ember kalibere olyan gyenge, hogy még ezeket a dolgokat sem tudja jól végezni, így hát gondot kell fordítanom arra, hogy vezéreljelek titeket. Bár jelentéktelennek látszom és nem vagyok valami fontos ember, és semmiféle képzést nem kaptam a társadalomban, amikor az Isten házában a kötelességeit végző személyzet alapszükségleteiről van szó, attól kezdve, hogy először kapcsolatba kerültem veletek, mindmáig egyetlen olyan aspektusa sem volt az alapvető lakókörnyezeteteknek, életkörülményeiteknek és mindennapi szükségleteiteknek, amelyre ne fordítottam volna gondot. Vegyük például a zöldségültetést a gazdaságban. Először látván, hogy a legtöbb ember a gazdaságban korábban vidéken élt és pár éven át végzett ültetést, kiválasztottam néhány embert, akik tudták, hogyan kell ültetni, hogy vállalják ezt a munkát. Elmondtam nekik, hogy melyik évszakban milyen zöldségeket kell ültetni és hogyan kell ültetni őket, és úgy gondoltam, hogy ezután majd nem kell emiatt aggódnom. Kis idő elteltével azonban elmentem a gazdaságba, és láttam, hogy minden teljes zűrzavar. A felügyelő nem tudott megbirkózni a felelősséggel, és a munkások sem tudtak jó munkát végezni. Végül nem tehettem mást, mint hogy részt vettem benne, nyomon követtem és lépésről lépésre irányítottam őket. A magok kiválasztásától és megvásárlásától kezdve annak kigondolásáig, hogy mennyit kell ültetni és hogyan kell kiválasztani a földet, valamint hogy mit kell ültetni az egyes évszakokban, mennyit kell ültetni, hogyan kell ültetni, ki legyen felelős az ültetésért, hogyan kell használni a trágyát és milyen dolgokra kell ügyelni, mindent világosan elmagyaráztam nekik. Személyesen így irányítottam őket; mindent megtettem, épp csak hogy nem főztem nekik és nem etettem őket. Egyesek megkérdik: „Vajon nem úgy bántál velük, mint a hároméves gyermekekkel?” Ami azt illeti, tényleg olyan volt. Ezek az emberek látszólag mind felnőttek voltak, de valójában nem tudták vállalni ezeket a felelősségeket. Egyszerűen kézen kellett fognom és személyesen így irányítanom és tanítanom őket, mielőtt a dolgok végre elkezdtek összeállni. Később a kötelességeiket végző emberek mind a maguk termelte gabonát és zöldségeket ehették. Nyáron gyümölcsöt is tudtak fogyasztani, télen pedig megehették a zöldségeket, amelyeket elraktároztak. Ha a Fennvaló nem avatkozott volna be, nem nézett volna utána ennek a munkának, és csak hagyta volna, hogy a lenti emberek csinálják, az egész összekuszálódott volna. Mindenesetre mi az a tény, amelyet mondok nektek? Sok dolgot tettem anélkül, hogy beszéltem volna róluk, de azok a dolgok, amelyekről igenis beszélek, kizárólag azok, amelyeket megtettem.
Nem azért beszélek ezekről a dolgokról, hogy elmondjam nektek, mennyi mindent tettem, mennyi fáradságot szenvedtem vagy mennyi erőfeszítést tettem a kedvetekért. Ezekről a dolgokról nem szükséges beszélni. Nos, akkor mit mondok nektek? A megtestesült Isten azért jön ebbe az emberi világba, hogy Istent képviselje a munkálkodásban. Az Ő dolga a szolgálat, amelyet végez. Az utolsó napok e szakaszában az Ő dolga az, hogy ellássa az embereket az összes igazsággal, amelyekre az üdvösség eléréséhez szükségük van. Az Általa végzett szolgálat során szigorúan betartja azokat a hitvallásokat és alapelveket, melyek szerint szabálykövető módon viselkedik és kötelességtudóan végzi a dolgokat. Ezenkívül az emberi életében, és ami Nála az emberi mivolt megnyilvánulásait illeti, hasonlóképp nem hágta át ezeket az alapelveket és hitvallásokat. Akár arról van szó, hogy a kötelességeitek végzésében adok útmutatást nektek, akár arról, hogy az élet alapszükségleteivel kapcsolatos különféle ügyeket segítek intézni, azon alapelvek szerint cselekszem, hogy szabálykövető módon viselkedem és kötelességtudóan végzem a dolgokat. Soha nem kiabálok szlogeneket és nem beszélek fellengzősen, és soha nem adok vakon parancsokat; egyszerűen gyakorlatiasan teszem a dolgokat. Milyen mértékben teszem ezt? Amikor például a gazdaságban irányítottam az ültetést, megkértem őket, hogy sorolják fel az általuk ismert összes zöldségfélét, hogy mi a neve azoknak a zöldségeknek, hogy néznek ki, milyen hosszú az érési idejük, és melyik fajta a legjobb és a legalkalmasabb a helyi ültetésre. Az alapján, amit tudtam, minden egyes zöldségből kiválasztottam egy-két fajtát, eldöntöttem, hogy ki lesz a felelős az ültetésükért, és végül elértem, hogy mindenki minden évszakban friss zöldségeket ehessen. Soha nem kiabálok szlogeneket, mondván: „Ez a zöldség oly tápláló. Az embereknek nagy hasznára válik, ha ezt eszik. Így és így kell tudományos módon ültetni.” Soha nem tanulmányoztam a táplálkozást, és a gazdálkodást sem értem. Mit tudok? Azt tudom, hogyan kell kiválasztani azt a zöldségfélét, amely egy bizonyos helyen alkalmas az ültetésre, hogy miután megnő, jó íze legyen, mindenki hajlandó legyen megenni és ne legyen az, hogy hiába ültették – az Én megközelítésem egyszerűen ilyen praktikus. Mindez annyit tesz, hogy szabálykövető módon viselkedem és kötelességtudóan végzem a dolgokat. Ezeket az alapelveket és hitvallásokat tartom be; így viselkedtem az évek során. Soha nem kiabálok szlogeneket és nincs szükségem a köszönetetekre. Amíg az ételetek és a szállásotok megfelelő, és a dolgok nem billennek ki teljesen, nyugodt vagyok. Ha nincs senki, aki zavarásokat vagy bajt okozna, és minden mindenütt elég tisztának tűnik, a gabonát és a zöldségeket megfelelően elültették, a disznókat, a juhokat és más haszonállatokat megfelelően nevelik, és minden más terület is elég jó, így a legtöbb ember számára, aki a kötelességét végzi, többé nem jelentenek problémát az alapszükségletek, akkor felhagyhatok az aggódással. Az Én követelményeim e tekintetben nem szigorúak. Látjátok, kiabáltam valaha szlogeneket, amikor útmutatást adtam nektek bármilyen munkában vagy az alapszükségleteitekkel kapcsolatos kérdésekben? Soha nem kiabáltam szlogeneket. Miután elrendezem nektek a dolgokat, keresek alkalmas embereket a munka megvalósítására. Ha a talált emberek nem alkalmasak és a munka nem valósítható meg, lecserélik őket. Én csak akkor fejezhetem be az emberi munkámat, és akkor nem kell többé erőfeszítést tennem e tekintetben, ha a munka végül megvalósul és a legtöbb dolgot megfelelően elintézték, valamint megfelelően rendezték a kötelességeit végző személyzet alapszükségleteit. Egyesek még mindig folyton csip-csup ügyekről kérdezgetnek Engem. Az egyik ezt kérdi: „Mit tegyünk, ha az újszülött bárány nem tud tejhez jutni?” Egy másik ezt kérdi: „Mit tegyünk, ha az általunk készített ruhák mindig összemennek?” Magatoknak kell kitalálnotok, hogyan oldjátok meg ezeket a dolgokat; ez a ti dolgotok, és semmi köze Hozzám. Még amikor az igazságot közlöm, azt is csak egyszer mondom el. Vannak a prédikációkról és a beszélgetésekről hangfelvételek. Ha nem értitek, meghallgathatjátok még párszor őket, és időt szánhattok az elmélkedésre, a keresésre és a beszélgetésre. Ha ezen az alapon még mindig egy kicsit össze vagytok zavarodva pár kérdéssel kapcsolatban, és nem tudjátok, hogyan kezeljétek őket, beszélgethetünk róluk, amikor találkozunk. Amikor azonban arról van szó, amit az emberek meg tudnak valósítani, a legjobb, ha magatok intézitek ezeket a dolgokat. Isten megteremtette a mennyet és a földet és minden dolgot az emberek számára – a napot, a holdat, a csillagokat, vizet, levegőt, napfényt, ételt, valamint azokat a különféle környezeteket és élőlényeket, amelyekre az embereknek szükségük van, minek utána embereket helyezett a földre. Isten fenntartja minden dolog növekedésének és működésének törvényeit az emberek számára, és fenntartja az emberek lakókörnyezeteit – az embereken múlik, hogy ténylegesen éljék az életüket. Ami azt illeti, hogy melyik évszakban miket kell ültetni, mikor kell learatni őket, hogyan kell tárolni őket az aratást követően, milyen módszereket kell alkalmazni, amikor étel készül belőlük, miből kell többet enni, miből kell kevesebbet enni, melyik évszakban mit kell enni, mennyit kell enni minden egyes nap – ez a ti saját dolgotok. Most, hogy az igazság ilyen világosan közlésre került, és az élettel kapcsolatos dolgok mind megfelelően elrendeződtek számotokra, ha még mindig arra kértek, hogy segítsek nektek ezt vagy azt megcsinálni, és még mindig kerestek, hogy beszélgessek veletek erről és arról, akkor annyira híján vagytok a józan észnek. Ami azt illeti, amiről már beszéltem, azt mondom nektek, hogy intézzétek és oldjátok meg ezeket a dolgokat magatok. Az egyháznak minden szinten vannak vezetői, valamint ott van neki az ember, akit a Szentlélek használ, hogy vezessen titeket. Magatoknak kell keresnetek és megoldanotok a dolgokat; ne jöjjetek mindenért Hozzám. Ennek az az oka, hogy már mindent elmondtam, amit el kell mondani, még az alapszükségleteiteket is elrendeztem számotokra, amikor pedig csip-csup ügyekről van szó, azokat nem Nekem kell megoldanom, hanem a saját dolgotok, és magatoknak kell intéznetek őket.
Függetlenül attól, hogy a megtestesült Isten hány szót szól és hány dolgot csinál, az embereknek tudniuk kell, hogy a megtestesült Isten normalitását és gyakorlatiasságát, valamint alázatosságát és elrejtettségét illető legfontosabb szempont a következő: A megtestesült Isten akár az emberek között él, akár a szolgálatát végzi, az emberi mivoltának legalapvetőbb hitvallásai és alapelvei, amelyeket az Ő hús-vér teste megél, azok, hogy szabálykövető módon viselkedjen és kötelességtudóan végezze a dolgokat. Ez tükröződik Isten megtestesült hús-vér testében, és természetesen tükröződik Istenben az Ő eredendő identitásában is, aki Isten identitásával és lényegével rendelkezik. Isten esetében ezt természetesen nem úgy hívják, hogy „szabálykövető módon viselkedik”, de legalábbis abban, ahogyan Isten a dolgokat teszi és ahogyan az emberekkel és a dolgokkal bánik, természetesen Ő is szigorúan betartja ezeket az alapelveket. Ez egyrészt az, amit a megtestesült Isten emberi mivolta birtokol és ami Ő, másrészt az, amit Isten isteni mivolta az Ő eredendő identitásában birtokol és ami Ő. Az, amit az Ő emberi mivolta birtokol és ami Ő, maga után vonja, hogy szabálykövető módon viselkedik és kötelességtudóan végzi a dolgokat, míg Isten lényege az Ő eredendő identitásában maga után vonja, hogy Isten szabálykövető módon bánik az emberekkel és kötelességtudóan végzi a dolgokat. Nem fogunk erről sokkal többet beszélni. Függetlenül attól, hogy milyen szemszögből nézed – minden Isten által teremtett dolgot, Isten emberiség feletti szuverenitását és útmutatását illetően, a nagy dolgoktól a kicsikig, és a makroszkopikustól a mikroszkopikusig –, Isten mindent szabálykövető és kötelességtudó módon tesz. Amikor Isten még nem öltött testet, elrejtőzött minden dolog között. Bár az emberiség nem látta Isten alakját és Isten igazi arcát, Isten mindig is vezette az egész emberiséget. Szintén mindig is gyakorlatias módon végzett minden egyes dolgot, minden egyes dolgot irányított és szuverén volt minden egyes dolog felett a világegyetemben; semmi sem üres, amit Ő tesz. Természetesen egyetlen, Isten keze által végzett dolog sem marad meg elméletek vagy szlogenek szintjén. Ehelyett minden egyes dolgot illetően, amit Isten tesz – akár át tudod érezni, akár nem, akár látod, akár nem –, szabálykövető módon és kötelességtudóan teszi azt. Józan módon végzi azt a munkát, amelyet végezni szándékozik. Soha nem tesz nyilatkozatokat és nem igazolja Önmagát az embereknek, sem semmiféle szlogent nem hangoztat. Inkább mindig is kijelentéseket tett és beszélt, gyakorlatiasan vezetve és ellátva az egész emberiséget. Ez is az, amit Isten birtokol és ami Ő. Az, amit a megtestesült Isten birtokol és ami Ő, semmiképp nem fog elválni attól vagy ellenkezni azzal, amit Maga Isten birtokol és ami Ő. Ezért miután az emberek megismerik azt, amit a megtestesült Isten birtokol és ami Ő, vagy megismerik azokat a magatartási hitvallásokat és alapelveket, amelyeket a megtestesült Isten betart, nagymértékben megismerik majd Isten lényegét az Ő eredendő identitásában, valamint azt, amit Ő birtokol és ami Ő. Ennek eredményeképp az emberek mennyei Istenről alkotott elképzelései és képzelődései bizonyos mértékig csökkenni fognak, és az Istenről való ismeretük, megértésük és nézeteik gyakorlatiasabbá válnak. Viszonylagosan szólva arra is képesek lesznek, hogy pontosabban, objektívebben és racionálisabban kezeljék a megtestesült Istent, ahelyett, hogy elítélnék azt, amit az Ő emberi mivolta birtokol és ami Ő, vagy megvetnék, illetve elutasítóak lennének azzal szemben, amit az Ő emberi mivolta birtokol és ami Ő. Ehelyett egyrészt képesek lesznek helytállóan kezelni ezt, másrészt pedig – azon keresztül, amit az Ő emberi mivolta birtokol és ami Ő – még inkább képesek lesznek meglátni azt, amit az Ő isteni mivolta birtokol és ami Ő, és így képesek lesznek arra, hogy mind a mennyei Istent, mind a földi Istent pontosabban megismerjék.
Rendben, mára itt fejezzük be a beszélgetésünket erről a témáról. Viszlát!
2024. augusztus 10.