Hogyan kell törekedni az igazságra? (24.) Második rész
A fő téma, amelyről beszélni fogunk, a megtestesült Isten magatartási alapelvei, valamint cselekvésmódjai az Ő életében és létezésében. Az e két aspektusról szóló közlésemen keresztül jobban meg fogjátok érteni a megtestesült Isten normalitását és gyakorlatiasságát, és jobban meg fogjátok érteni a megtestesült Istent. Az emberiség körében élve a megtestesült Istennek egyrészt megvan az alapelve arra vonatkozóan, hogy miként viselkedik, és arra vonatkozóan is van alapelve, hogy miként végzi a dolgokat. Ezek az alapelvek nagyon egyszerűek. A magatartásomra vonatkozó alapelv az, hogy szabálykövető módon viselkedjek, a dolgok végzésére vonatkozó alapelvem pedig az, hogy kötelességtudóan végezzem őket. Az, hogy szabálykövető módon viselkedem és kötelességtudóan végzem a dolgokat – ezek az Én alapelveim és hitvallásaim azt illetően, ahogyan viselkedem és ahogyan a dolgokat végzem. Hány szó ez összesen? (Nyolc szó.) Ez a nyolc szó nagyon egyszerű, a szó szerinti jelentésük pedig igen könnyen érthető. Egyáltalán nem elvontak vagy üresek, egyáltalán nem mélyrehatóak, és egyáltalán nem magasztosak és hangzatosak. Az, hogy szabálykövető módon viselkedem és kötelességtudóan végzem a dolgokat – ezek az Én alapelveim és hitvallásaim azt illetően, ahogyan viselkedem és ahogyan a dolgokat végzem. Ezeket az alapelveket tartom be a viselkedésem és annak során, amikor a dolgokat végzem; pontosan így csinálom. Látjátok, hogy ez tény? Össze tudjátok egyeztetni a tényekkel? Egyrészt, amikor prédikálok és beszélgetek, amikor kapcsolatba kerülök és érintkezem emberekkel, és amikor emberekkel csevegek, mindig azt mondom nekik, hogy így viselkedjenek. Másrészt Én Magam is így viselkedem – nem szlogeneket hangoztatok. Akkor miért beszélek az embereknek ezekről az alapelvekről? Azért, mert Én Magam is így végzem a dolgokat és így viselkedem; nincs semmi más, ami mélyreható lenne. Egyesek ezt mondják: „Ezek a Te magaviseletre vonatkozó hitvallásaid igencsak egyszerűek; egyáltalán nem kifinomultak. Ezek nem képviselhetik a megtestesült Isten identitását!” Helytálló ez? (Nem.) Az, hogy szabálykövető módon viselkedem és kötelességtudóan végzem a dolgokat – ezek alapelvek és hitvallások. Gyakorlom őket a mindennapi életemben, és olyankor is gyakorlom őket, amikor a szolgálatomat végzem, vagyis amikor munkát végzek. Így viselem Magam, és így végzem a dolgokat. Beszéljünk úgy ezekről a dolgokról, mintha csak csevegnénk és társalognánk, hogy egy kicsit ellazulhassatok, és egy kicsit többet megtudhassatok Tőlem az életemről. Rendben van? (Igen.) Ha a csevegésünk egy pontján néhányan közületek ezt mondják: „Tiltakozom! Nincs összhangban a megnyilvánulásaiddal az, amit mondasz”, akkor megpróbálom majd átfogalmazni, és a jövőben helyesbíteni vagy korrigálni fogom. Ha közületek egyesek felteszik a kezüket és ezt mondják: „Egyetértek! Az, amit mondasz, tökéletesen összhangban van azzal, amit láttunk és hallottunk, hogy kinyilvánítasz az életedben; amit mondasz, az tény”, akkor így folytatom. Rendben van? (Igen.)
Szabálykövető módon viselkedni és kötelességtudóan végezni a dolgokat – mind az életben, mind a munkában ragaszkodom ezekhez a hitvallásokhoz. Valószínűleg sokszor észlelhettétek már ezeket a munkában, amelyet végzek, úgyhogy beszéljünk először arról, hogy miként vonatkoznak ezek az Én életemre. A megtestesült Isten egy olyan személy, aki különleges identitással rendelkezik az emberiség körében, ám amikor a dolgokat teszi, egyáltalán nem tesz úgy, mintha különleges lenne. Soha nem kezeli Magát különleges alakként; csupán egy hétköznapi ember. Bármelyik országban is van, betartja annak az országnak a törvényeit és előírásait. Ha van valami, amit csinálnia kell, ám nem érti, gyorsan utánanéz és kideríti, hogy mit írnak elő a helyi törvények és szabályzatok, milyen cselekvés illegális és mi nem, és úgy csinálja, ahogyan helyénvaló, anélkül hogy kiváltságos bánásmódban részesítené Magát. Szabálykövető és kötelességtudó módja ez a cselekvésnek? (Igen.) Ezt jelenti az, hogy szabálykövető módon viselkedik és kötelességtudóan végzi a dolgokat. Egy szabad és demokratikus országban, ha meg kell értenie a vonatkozó törvényeket a dolgok elintézéséhez, ügyvéd tanácsát kéri, vagy utánanéz a törvényeknek és az előírásoknak. Nem tesz illegális dolgokat, és a jogi kiskapukat sem használja ki; szigorúan betartja a törvényeket és az előírásokat, mivel a legtöbb ország törvényei és előírásai az egyének legitim jogait és érdekeit védelmezik, és az embereknek ezeket kell betartaniuk. Ha például valamilyen építkezést végzünk az udvarban, és el kell helyeznünk valamit ott, először meg kell tudnunk, hogy milyen kormányzati előírások vonatkoznak erre, hogy el lehet-e helyezni ezt a dolgot az udvarban, és ha igen, az hol helyénvaló. Miután tisztázzuk a részleteket, a kormány előírásai szerint tesszük a dolgokat. Ha a kormány nem engedélyezi, akkor nem csináljuk. Nem fogunk oktalanul megpróbálni bajt keverni, és semmiképp sem fogjuk szántszándékkal megszegni a törvényt, hogy megcsináljuk. Ha például valamilyen építményt akarunk építeni, kormányzati jóváhagyásért kell folyamodnunk. Amint a kormány jóváhagyja, elkezdődhet az építkezés. Amikor a projekt elkészült, akkor is át kell mennie egy kormányzati ellenőrzésen. Ha átmegy az ellenőrzésen, nyugodtan használhatjuk. Ez az építési eljárás. Egyesek talán ezt mondják: „A kormány egy efféle kis projekt esetében is előírja, hogy jóváhagyást kell kérnünk? Ha opcionális, nem szükséges végigcsinálni. Megkímélhetjük magunkat a fáradságtól.” Én ezt mondom: „Meg kell bizonyosodnunk róla. Mi van akkor, ha kormányzati jóváhagyást igényel, és mi nem szerezzük be – nem szegnénk meg az előírásokat? Nem szabad megszegnünk őket. Mivel meg fogjuk építeni ezt az építményt, meg kellene próbálnunk jóváhagyást szerezni. Ha a kormány azt mondja, hogy nem szükséges jóváhagyást szerezni, nyugodtan megtehetjük, hogy nem kérvényezzük. Ha a kormány azt mondja, hogy jóvá kell hagyni, akkor a jóváhagyás iránti kérelmünk észszerű és törvénykövető lesz.” Bármilyen törvénnyel vagy kormányzati előírásokkal kapcsolatos dolgot illetően utána kell járnunk és meg kell bizonyosodnunk róla. Különben nagyon bajos lesz, ha valami balul sül el. A külföldön élés alapszabálya, hogy ne tegyünk semmi illegálisat, illetve semmi olyat, ami sérti a kormányzati előírásokat. Ha például vidéken élünk, és csirkét vagy juhot akarunk tartani, kormányzati jóváhagyást kell szereznünk. A kormánynak részletes előírásai vannak ezekre a dolgokra vonatkozóan, és semmiképp nem szabad megszegnünk őket, illetve nem szabad különleges kiváltságok szerzésével próbálkoznunk. Ha megszegjük a kormányzati előírásokat és elkapnak, az nagyon bajos lesz. Ez tehát megköveteli, hogy betartsuk a törvényt, és a magaviseletünkre és az életmódunkra vonatkozó alapelveket is magában foglalja. Bárhol is élünk, szabálykövető módon kell viselkednünk és kötelességtudóan kell végeznünk a dolgokat. A mindennapi életemben is szabálykövető módon érintkezem a szomszédaimmal. Nem csapok zajt és nem zavarok másokat. Bármit is ír elő a kormány, be kell tartanunk. Még ha kutyát tartasz, akkor is megfelelően gondoskodnod kell róla, hogy ne ugasson állandóan, és ne zavarja meg a szomszédok nyugalmát. Különösen hétvégente, amikor a szomszédaid mind otthon vannak, még inkább ügyelned kell arra, hogy ne zavard őket. Amikor télen havazik, reggel nyolc óra utánig várnod kell a hótakarítás megkezdésével. A túl korai hótakarítás zajos, ami megzavarja a szomszédaid pihenését, és bosszantja őket. Ha a kormánynak konkrét előírásai vannak, be kell tartanod őket. Ne sértsd meg szándékosan a kormányzati előírásokat; ne kerülj szembe a kormánnyal. Ezt nevezik szabálykövető magatartásnak. Függetlenül attól, hogy hol tartózkodom, alapvetően nem csapok zajt. Soha nem hallgatok zenét odakinn, és nem lármázom, illetve nem beszélek hangosan. Amikor a kutyát sétáltatom, nem engedem, hogy állandóan ugasson. Minden Tőlem telhetőt megteszek, hogy ne zavarjam a szomszédaimat, ne avatkozzam az életükbe és ne bosszantsam őket. Ez nem szabálykövető magatartás? (De igen.) Ezért van az, hogy immár sok éve jól kijövök a szomszédaimmal. Békében élünk egymással, üdvözöljük egymást, amikor találkozunk, és barátságos, békés módon élünk együtt. Függetlenül attól, hogy hol élünk, be kell tartanunk a szabályokat a szomszédainkkal való érintkezés során. Nem szabad gondot okoznunk nekik, és szolgalelkűnek sem kell lennünk – helytállóan kell bánnunk másokkal, valamint tisztességesen és igazságosan kell csinálnunk a dolgokat. Ha ezt megtesszük, idővel nem lesznek konfliktusok.
Ami azt a kérdéskört illeti, hogy a megtestesült Isten szabálykövető módon viselkedik, egyesek a következőt mondják: „Hát ez nem teljesen normális dolog?”, amire Én ezt mondom: „Teljesen igazad van; egyszerűen ennyire normális.” Honnan ered ez a normalitás? Az emberi mivolthoz tartozó lelkiismeretből és józan észből ered. Pontosan azért, mert a megtestesült Isten a normális emberi mivolthoz tartozó optimális lelkiismerettel és józan ésszel rendelkezik, amikor a magatartásról van szó – amit az emberek egy nagyon jelentéktelen kérdésnek tekintenek –, az az alapelv is nagyon jelentéktelen, amelyet Ő betart: a szabálykövetés. Miután ezt hallják, egyesek talán ezt kérdik: „Mi olyan fontos ebben? Érdemes egyáltalán felhozni? Ez jelenti azt, hogy valaki normális és gyakorlatias? Ezek triviális dolgok.” Akárhogy is legyen, az, hogy a megtestesült Isten szabálykövető módon viselkedik, az Ő normalitásának és gyakorlatiasságának megnyilvánulása, tehát érdemes beszélni róla, és az embereknek érdemes tudniuk róla. Az emberek azt hiszik, semmiség az, hogy szabálykövető módon viselem Magam. De mi lenne akkor, ha az életemben mindenütt kiváltságos bánásmódban részesíteném Magam, és minden adandó alkalommal kérkednék: „Én Krisztus vagyok. A mennyből jövök. Senkihez sem hasonlítok. Egyedülálló vagyok az emberiség körében. Az egész emberiségnek, az összes élőlénynek és az összes teremtménynek a lábam alá tiporva kell lennie. Minden dolog az Én zsámolyom. Akár Istenben hívő, akár nem hívő valaki, mindenkinek meg kell hajolnia és imádnia kell Engem. Amikor Elém járulnak, mindegyiküknek hódolatteljesnek és tiszteletteljesnek kell lennie”? Normális lenne ez? (Nem.) Ez abnormális lenne. Úgy találod, hogy így cselekszem? (Nem.) Én nem cselekszem így. Békésen kijövök mindenkivel, akivel kapcsolatba kerülök, különösen a nem hívőkkel. A szabályokkal és az illemmel összhangban bánok és érintkezem velük. Amikor bármit megvitatok vagy egyeztetek az emberekkel, különösképp tiszteletteljes vagyok velük. Ha van valami, amit nem értek, többet kérdezek és érdeklődöm, és egyes emberek nagyon türelmesen segítenek megválaszolni a kérdéseimet. Természetesen nem arról van szó, hogy Én csak azért viselkedem szabálykövető módon, hogy viszonozzam nekik ezt a bánásmódot; inkább az a helyzet, hogy mivel ebben a valós környezetben él, a megtestesült Isten eredendően betartja ezt az alapelvet, amikor emberekkel érintkezik és dolgokat intéz. A könyvtár például egy olvasásra és tanulásra szolgáló hely. Amikor odamész, be kell tartanod a szabályait. Nem zajonghatsz, és meg kell próbálnod kerülni a beszélgetést, amennyire csak lehet. Ha beszélni akarsz, mondd halkabban vagy menj ki, és különösen ha csörög a telefonod, gyorsan ki kell menned, hogy felvedd, hogy ne zavard meg, illetve ne befolyásold a többieket az olvasásban. Ezt hívják szabálykövetésnek. Ha egy ilyen környezetben felhívnak, kimegyek, hogy felvegyem a telefont. Egyesek ezt kérdezik: „Ki nem tudja ezt?” Bizony, vannak emberek, akik nem tudják ezt. Nyugaton bizonyos éttermekben, áruházakban és helyeken, ahová az emberek ügyeket intézni mennek, gyakran hallhatod, amint egyesek nagyon hangosan beszélnek, ez pedig különösképp taszítja az ottani kiszolgálókat és személyzetet. Különösen egyes ázsiaiak egyáltalán nem értik a szabályokat, és rendkívül faragatlannak tűnnek. Egyes helyeken egyértelmű írásos szabályok vannak, ám ők úgy viselkednek, mintha egyáltalán nem látták volna őket. Még ha az anyanyelvükön írt szabályokat látnak, akkor sem tartják be, sőt megszegik őket. Amikor a személyzet tagjai emlékeztetik őket, még vitatkoznak is velük. Hát nem bolondot csinálnak magukból? Egyesek hozzászoktak, hogy a hazájukban fölényeskednek. Amikor Nyugatra jönnek, még mindig úgy gondolják, hogy az a saját felségterületük, és agresszíven viselkednek és gorillaként pöffeszkednek, egyáltalán nem tartva be a szabályokat. Ennek eredményeképp, bárhová mennek, utálatot és viszolygást keltenek az emberekben magukkal szemben. Egyesek még a közlekedési hatóságnál tett vizsga során is gondot okoznak. Később, amikor a honfitársaikkal találkoznak, még ki is jelentik: „Mi, kínaiak szabadok vagyunk, bárhová megyünk. Soha nem vagyunk hajlandóak betartani a szabályokat. Minél lazábbak lehetünk, annál jobb. Ha valaki megpróbál megfegyelmezni, nagy jelenetet rendezek majd!” Nem élő ördög egy ilyen ember? Azt hiszed, hogy a hazádban vagy, ahol fölényeskedhetsz, ha hatalommal és befolyással rendelkezel? Külföldön vagy, egy olyan országban, ahol jogállamiság érvényesül. Ha megszeged a törvényeket és az előírásokat, jogi felelősséget kell viselned. A törvények és az előírások betartása a legkevesebb, amit egy embernek meg kell tennie. Ha valaki még ezeket az alapvető szabályokat sem érti, teljességgel híján van az emberi hasonlatosságnak.
Nyilvános helyeken általában nagyon elővigyázatos vagyok. Különösen olyankor cselekszem elővigyázatosan és kerülöm a szabályszegést, amikor kormányzati szervekhez megyek ügyeket intézni. Függetlenül attól, hogy milyen űrlapot töltök ki vagy milyen kérdéseket válaszolok meg, mindig a szabályokkal összhangban cselekszem. Miután néhány alkalommal intéztem ügyeket, tapasztalatot szereztem. A szabályokat könnyű betartani; ami aggasztó, az a szabályok nem értése. Az egy dolog, hogy bolondot csinál magából az ember – ez vajon befolyásolhatja a dolgok elintézését? Befolyásolhatja, ezért az embernek szabálykövető módon kell viselnie magát. A nyugati emberek alapvetően képesek megvalósítani ezeket a dolgokat. A megtestesült Isten normális racionalitással és lelkiismerettel bír, ezért természetesen Ő is meg tudja valósítani őket, és proaktívan meg is teszi. Nem osztályozza Magát egyedülállóként a teremtett emberiség körében, és soha nem is kerüli meg ezeket a törvényeket és előírásokat, hogy kiváltságot keressen Magának. Függetlenül attól, hogy milyen ügyet intézek egy kormányzati hatóságnál, mindig követem az eljárásrendet. Soha nem támasztok követeléseket ezt mondva: „Különleges státusszal és különleges identitással rendelkezem. Különleges bánásmódban részesítenél?” Egyrészt nem tudakozódom senkinél, hogy ilyen utat találjak. Másrészt soha nem imádkozom a mennyei Istenhez, mondván: „Istenem, tennél jeleket és csodákat Számomra, azonnal elintézve ezt az ügyet, hogy ne kelljen az emberekhez hasonlóan ezt az eljárásrendet követnem?” Soha nem imádkozom így; helyette szabálykövető módon az eljárásrend szerint intézem az ügyeket. Természetesen Én is találkozom különleges körülményekkel, amikor ezeket az ügyeket intézem. A különleges körülmények különleges kezelést igényelnek. Ha be kell fizetni egy díjat, befizetem. Ha várnom kell, várok. Ha ismételten kérvényeznem kell valamit, vagy visszaigazolást kell kapnom a kormánytól, akkor ismét kérvényezem és megszerzem a visszaigazolást. Mindenképp szigorúan követni fogom a törvények és az előírások szerinti eljárásrendet, és nem fogok megkerülni senkit. Akár egy áruházban vásárolok, akár ügyeket intézek egy kormányzati hatóságnál, ha az emberek sorban állnak, Én is sorba állok velük. Amikor Rám kerül a sor, azonnal előrelépek. Bármire kérnek, szabálykövető módon megteszem a követelményeikkel összhangban. Én így viselkedem. Amikor dolgokkal találkozom az életben, így cselekszem és így tapasztalom meg őket. Bár vannak különleges alkalmak, amikor sérelmeket szenvedek, az soha nem befolyásolja abbéli hitvallásomat, hogy szabálykövető módon viselkedem és kötelességtudóan végzem a dolgokat. Akkor is megteszem, amit tennem kell. Én kiváltképp ázsiainak látszom, kis termetű és átlagos megjelenésű vagyok, nem beszélek hangosan, az emberek számára pedig hétköznapinak és átlagosnak tűnök, nem emelkedem ki a tömegből, és egyáltalán nem hívom fel Magamra senkinek a figyelmét. Ezért amikor bizonyos különleges környezetekben intézek ügyeket, különböző mértékű megkülönböztetéssel szembesülök, vagy különböző mértékben részesülök „különleges bánásmódban”. Ha ti találkoznátok ezekkel a dolgokkal, mit tennétek? Vitatkoznátok azokkal az emberekkel, panaszt nyújtanátok be velük szemben vagy Istenhez imádkoznátok, hogy megátkozza őket? Melyik módszert alkalmaznátok? (Ha a körülmények engedik, talán vitatkoznék velük.) És a szíved mélyén imádkoznál, hogy megátkozd őket? (Odáig nem mennék el, de belül igen haragos lennék.) Amikor másként bánnak veled vagy hátrányos megkülönböztetésben részesülsz, hagynod kell, hogy a dolgok lecsillapodjanak. Ami Engem illet, nem imádkozom, hogy megátkozzam őket, és nem is vitatkozom, illetve nem vitatom meg velük a dolgokat. Helyette hagyom, hogy a dolgok lecsillapodjanak, és helyesen közelítem meg őket. A szívemben kissé kényelmetlenül érzem Magam, de pár nap múlva jól leszek; addigra megbékélek vele. Még ha a méltóságodon és a tisztességeden esik is csorba, nem tanúsíthatsz hevességet; nem kezelheted a dolgokat heves módon. Akkor hogyan kell kezelned őket? Ha valaki hátrányos megkülönböztetésben részesít vagy sérteget téged, kezeld türelemmel, tartsd távol magad tőle és ne tanúsíts hevességet; akkor nem tehet veled semmit. Egyszerűen tekintsd ezt a kis veszteséget ezúttal tanulságnak. Ha Én ilyesmivel találkozom, a normális emberi mivoltomhoz tartozó racionalitás és lelkiismeret miatt megbántva érzem Magam, és azt is érzem, hogy csorba esett a tisztességemen és a méltóságomon. Belül kényelmetlenséget érzek, és fáj. Ám egyáltalán nem fogom sértve érezni Magam, mert különleges identitással és különleges státusszal rendelkezem, és még kevésbé fogom gyűlölni vagy átkozni azokat, akik hátrányos megkülönböztetéssel sújtanak Engem. Minél idősebb leszek, annál inkább úgy érzem, hogy ezek a dolgok teljesen normálisak. Ebben az emberi világban élve, ilyen romlott emberiség körében, teljesen normálisak ezek a dolgok. Nem azért érzem így, mert hozzászoktam az efféle dolgokhoz és tompává váltam irántuk, hanem azért, mert az emberek mind romlott emberi lények. A hátrányos megkülönböztetésük nem személyesen feléd irányul, hanem az egész emberi faj ilyen. Látod, az Egyesült Államokban, a bevándorlók soknemzetiségű országában az összes fajhoz tartozó ember azt fogja mondani, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesül; még fehér emberek is ezt állítják. Az emberek hátrányos megkülönböztetéssel szembesülnek különféle alkalmakkor, különböző környezetekben és különböző embercsoportok körében. Ez időnként más fajoktól érkező megkülönböztetés, néha pedig az ember a saját fajától is szembesül hátrányos megkülönböztetéssel vagy tisztességtelen bánásmóddal. Az, amit te hátrányos megkülönböztetésnek tekintesz, lehet, hogy csak a dolgok kezelésének leggyakoribb módja, amikor arról van szó, hogy miként bánnak a romlott emberek egymással. Pontosan ilyen ez az emberiség, ezért ne vedd túl komolyan ezeket a dolgokat. Normális dolog az, hogy haragos vagy, de gyorsan át kell látnod ezeket a dolgokat, majd el kell engedned őket. Ne közelíts hevesen hozzájuk. Ne gondolj arra, hogy bosszút állj bárkin, és ne imádkozz, hogy bárkit is átkozz. Ne érezd úgy, hogy nem vagy átlagos. Átlagos ember vagy, és a többiek így bánnak veled. Ha azt látják, hogy balek vagy, zaklatni fognak. Nem teljesen normális ez? Ne hagyatkozz elképzelésekre és képzelődésekre, hogy ezt gondold: „Nem vagyok átlagos ember. Oly sokat érek és oly magas a státuszom. Ha bárki megfélemlít, imádkozni fogok, hogy megátkozzam. Ha megmondanám neked, hogy ki áll mögöttem, a frász jönne rád. Ha a jövőben hatalommal rendelkezem majd, elérem, hogy letérdelj és irgalomért könyörögj, és elérem, hogy hajbókolj, mint egy csirke, amelyik rizst kapirgál.” Soha nem voltak ilyen gondolataim. A világon mindenütt van megkülönböztetés. Az emberek hátrányos megkülönböztetése nem egyedül neked szól. Ez a világ maga teli van tisztességtelenséggel, hátrányos megkülönböztetéssel, mindenféle elvetemültséggel és mindenféle gonoszsággal. Amikor ilyesmivel találkozom, mivel nem kezelem Magam semmilyen különleges alakként, nagyon könnyen elengedem ezeket a dolgokat. Vajon nem ez is azoknak a hitvallásoknak a követése, miszerint az ember szabálykövető módon viselkedjen és kötelességtudóan végezze a dolgokat? (De igen.)