Hogyan kell törekedni az igazságra? (2.) Második rész
Miközben Istenben hisz az ember, meg kell értenie, hogy pontosan mit hivatott megváltoztatni az emberekben Isten munkája, hogy Isten miként oldja meg az emberek romlottságának problémáját, és hogy Ő mit szándékozik elvégezni az emberekben – olyan kérdések ezek, amelyekről világosan kell beszélni, nem igaz? Összegezve: az embernek pontosan meg kell értenie, hogy milyen hatásokat szándékozik elérni Isten az emberekben az Ő munkájával. Először is, munkájának ebben a szakaszában Isten az igazságot mondja ki és élettel lát el. Az emberek igazsággal történő ellátásának munkája világos beszélgetés azokról az igazságalapelvekről, amelyeket be kell tartaniuk az embereknek, amikor mindenféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal találkoznak a valódi életben, hogy miután megértették ezeket, képesek legyenek ezen igazságalapelvek szerint szemlélni az embereket és dolgokat, illetve viselni magukat és cselekedni, és ezen az alapon eloszlatásra kerüljenek a romlott beállítottságaik, valamint képessé váljanak arra, hogy levessék ezeket a romlott beállítottságokat és igazán és teljes mértékben alávessék magukat Istennek. Ez természetesen annak is egy jele, hogy meg lettek mentve, és olyan igazi megnyilvánulása a megmentésüknek, amely végül láthatóvá válik az emberekben. Mely fő problémákat szükséges megoldani azon folyamat során, miközben Isten ellátja az embereket az igazsággal? Főként kétféle probléma van, amelyet meg kell oldani. Az első fajta megoldandó problémát az emberek elképzelései jelentik. Az emberek különféle, a Sátántól eredő, megtévesztő, eltorzult és szigorúan őrzött gondolataira és nézeteire együttesen az emberek elképzeléseiként utalunk. Ezek a téves gondolatok és nézetek uralják az emberek gondolatait és viselkedését, és immár azzá az alapvető gondolkodási elméletté váltak, amelynek alapján az embereket és a dolgokat szemlélik, illetve magukat viselik és cselekszenek, így hát alaposan el kell oszlatni ezeket. Ez az emberek gondolataival kapcsolatos probléma, amelyet meg kell oldani. A másik fajta megoldandó problémát az emberek romlott beállítottságai jelentik. A romlott beállítottságok olyan téma, amelyről gyakran beszélgetnek, illetve gyakran megvitatnak és boncolgatnak a gyülekezeti élet során. Némely romlott beállítottságot az emberek megtévesztő gondolatai és nézetei okoznak, míg más romlott beállítottságok tisztán sátáni beállítottságok. Az emberek elképzelései és a romlott beállítottságaik jelentik azt a két dolgot, amelyet Isten el szándékozik oszlatni az emberekben a munkáján és a szavain keresztül. Míg az előbbi azzal kapcsolatos, ahogyan valaki az embereket és a dolgokat szemléli, az utóbbi azzal kapcsolatos, ahogyan viseli magát és cselekszik. Amikor ez a két dolog eloszlatásra kerül, és az emberek immár elnyerték az igazságot és képesek alávetni magukat Istennek, valamint összeférhetővé válni Vele, akkor Isten munkája elérte a hatását, és a végéhez ért Isten munkája. Ugyanakkor legyen bár szó Isten munkálkodásának a módjáról, az Ő munkájának a konkrét lépéseiről vagy az Általa kifejezett egyes igazságokról, ezek egyike sem irányul olyan aspektusokra Isten munkájának egész folyamata során, amilyenek például az emberek személyisége, képessége, adottságai, ösztönei, életmódbeli szokásai és életvezetési mintái, vagy érdeklődései és hobbijai. Más szóval: Isten munkájának nem az a célja, rendeltetése és jelentősége, hogy megváltoztassa az emberek velük született képességét, adottságait, ösztöneit, személyiségét, és így tovább. Nem számít, milyen képességgel és munkaképességgel rendelkezel, vagy hogy milyen veled született személyiséggel, életmódbeli szokásokkal, ösztönökkel és különféle egyéb aspektusokkal bírsz: Isten egyiket sem nézi ezek közül. Ő csakis azt nézi, hogy normális emberi mivolttal bíró személy vagy-e, azután pedig ennek alapján lát el téged az igazsággal és munkálkodik rajtad. Mindegy, hogy az igazság mely aspektusával lát el téged vagy miféle munkát végez rajtad Isten, ez végső soron nem azért van, hogy megváltoztassa a veled született képességedet vagy ösztöneidet, nem azért van, hogy magasabb szintre emelje és javítsa a képességedet vagy az ösztöneidet, vagy hogy különösen természetfelettivé tegye ezeket – Isten ezen aspektusok egyikét sem célozza meg és nem akarja megváltoztatni ezeket a munkájával. Éppen ezért nem számít, hány éve hiszel már Istenben, hány prédikációt hallgattál meg, vagy mennyi erőfeszítést tettél Isten szavaiért: a veled született képesség ugyanaz marad és nem változik meg. Nem fog megváltozni amiatt, hogy sok éve hiszel már Istenben, sok éve hallgatsz prédikációkat, és már sok éve futkosol és áldozatokat hozol Istenért. Természetesen ugyanez igaz a személyiségedre, az ösztöneidre, az életmódbeli szokásaidra, az érdeklődéseidre, a hobbijaidra és hasonlókra is; ezek nem fognak megváltozni amiatt, hogy sok éve hiszel már Istenben és sok éve végzed a kötelességedet. Az emberek elképzelései szerint ez a változás egész biztosan nem visszaesést, hanem inkább felemelkedést jelent – azt, hogy ezek a dolgok magasabb szintre lépnek és jobbá válnak, mint azelőtt. Vagyis függetlenül attól, hogy melyik szakaszában jár Isten munkája, vagy melyik módszert alkalmazva végzi azt, nem az emberek velük született képességét, munkaképességét, ösztöneit, személyiségét, stb. változtatja meg az Ő munkája. Ha tehát gyenge képességű vagy és jelenleg nem rendelkezel azzal a képességgel, hogy vezető vagy dolgozó, esetleg egy bizonyos munkaelem felügyelője légy, akkor 20 vagy 30 év múlva sem fogsz rendelkezni vele; és még ha végül meg is leszel mentve az igazságra törekvésed miatt, akkor sem leszel a birtokában. A képességed nem fog megváltozni. Na és az ösztöneid vajon megváltoznak majd? Mindenki megtapasztalja a születést, az öregedést, a betegséget és a halált, és amikor jelentős eseményekkel szembesül, ideges lesz, félni kezd, megrémül, és így tovább – ezek az ösztönök sem fognak megváltozni. Amikor például különösen hangos zajt hallanak az emberek, mindannyian betakarják a fejüket és biztonságos helyre bújnak – ez ösztönös. Amikor lánghoz vagy valami más forró dologhoz ér a kezed, ösztönösen vissza fogod húzni, vagy amikor szerencsétlenségről szóló hírt hallasz, ösztönösen megborzongsz belül és rettegést érzel. Amikor veszéllyel szembesülsz, ösztönösen ez lesz az első gondolatod: „Vajon én biztonságban vagyok? Engem fenyeget vajon ez a veszély?” Ez ösztönös. Vagy amikor valaki kinyújtja a kezét, hogy megüssön téged, akkor – ugyancsak ösztönösen – kitérsz előle, hogy megóvd magad; amikor por vagy víz kerül a szemedbe, ösztönösen becsukod; és amikor fogfájásod van, gyakran odanyúlsz a fogadhoz a kezeddel. Ösztönösen lesz egy természetes reakciód, egy bizonyos megnyilvánulásod, vagy végrehajtasz egy ösztönös cselekvést. Az emberek ezekkel az ösztönös reakciókkal születtek. Senki sem veheti el őket, és Isten sem fog változtatni rajtuk. Ezeket az ösztönös reakciókat Isten alakította ki az emberekben, amikor megteremtette őket, és az emberek megóvására szolgálnak. Olyan dolgok ezek, amelyekkel egy teremtett embernek rendelkeznie kell. Isten nem fogja elvenni ezeket az ösztönöket, és amiatt sem fogod elveszíteni ezeket, hogy az igazságra törekszel. Mit értek ez alatt? Azt, hogy nincs szó arról, hogy ne félnél majd, amikor tűz üt ki, vagy hogy ne éreznéd leforrázva a kezed, amikor forró olajjal teli serpenyőbe rakod, csak mert törekszel az igazságra, mert sok igazságot megértettél, és mert igazán alávetetted magad Istennek – ez lehetetlenség. Mit gondolnál, ha valaki erről tenne bizonyságot? Irigyelnéd és nagyra becsülnéd őt? Hogyan értékelnéd és jellemeznéd ezt? A legkevesebb, ami elmondható, hogy ez egy természetfeletti jelenség, és Isten nem tenne ilyet. Ami azokat az ösztönöket illeti, amelyeket Isten az emberek számára teremtett: Isten nem fogja elvenni ezeket az ösztöneidet azért, mert törekszel az igazságra, és természetfeletti erőkké sem fogja átalakítani ezeket az ösztönöket. Tegyük fel például, hogy sötét helyen vagy és semmit sem látsz; ösztönösen tapogatózni fogsz magad körül, figyelmesen fülelni fogsz, hogy fel tudd ismerni a környező hangokat, és ösztönösen tapogatódzva haladsz majd előre. Nem fogsz szabaddá válni a testi korlátoktól amiatt, hogy törekedsz az igazságra – nem úgy történik majd, hogy minél sötétebb lesz, neked annál élesebb lesz a látásod, annál világosabban leszel képes látni a dolgokat és annál könnyebben megtalálod az irányt – ez természetfeletti dolog, és olyasvalami, amit nem tesz Isten. Még ha sok igazságot meg is értettél és képes is vagy alávetni magad az igazságnak és gyakorlatba ültetni az igazságot, már az is nagyszerű, ha változatlanok tudnak maradni és nem fejlődnek vissza az ösztöneid ebben a tekintetben, de te mégis azt akarod, hogy természetfelettivé váljanak – ez lehetetlenség! Azonkívül Isten azt sem szándékozik megváltoztatni az Ő munkájával, hogy valaki miként képes látni és kezelni a dolgokat, valamint megoldani a problémákat. Az, hogy valaki miként képes kezelni a dolgokat, egyfelől a képességétől függ, másfelől pedig a vele született intelligenciájától, az intelligenciájába pedig az adottságai is beletartoznak. Egyesek úgy születnek, hogy különösen a birtokában vannak a külső dolgok kezeléséhez szükséges bizonyos képességeknek és adottságoknak, jók a gondolkodásban és a kapcsolatteremtésben, különleges társas képességgel születnek és tudják, miként érintkezzenek az emberekkel, hogyan szemléljék a dolgokat és kezeljenek bizonyos ügyeket. Mindenféle dolgokat illetően különösen világos gondolatmenetek vannak az elméjükben, amelyek nagyon logikusak is. Amikor ránéznek valamire, mindennemű eltérés vagy abszurditás nélkül képesek felfogni a dolog lényegét, és viszonylag pontosan tudják kezelni a problémákat. Az ilyen típusú ember birtokában van a dolgok kezeléséhez szükséges képességnek. Némelyeknek nincs ilyen velük született képességük, és csak könyveket olvasni, virágokat termeszteni, füvet vetni, madarakat nevelni és más efféle dolgokat szeretnek. Minek nevezzük ezt? Ezt kifinomult és kényelmes életmódnak nevezzük. Ezek olyan emberek, akik eleganciára és kifinomultságra törekednek. Nem jók a kapcsolatteremtésben, sem a külső dolgok kezelésében; nincs meg bennük ez a képesség. Amikor el kell menniük ügyeket intézni, ügyvéddel konzultálni vagy valamilyen befolyásos személlyel beszélni, teljesen szégyenlőssé és félőssé válnak, és nem mernek a szemébe nézni az illetőnek, és amikor kérdéseket tesznek fel nekik, hebegnek-habognak, és nem tudják, mit mondjanak. Hát nem hasznavehetetlenek? Amikor nem szembesülnek problémával az ilyesfajta emberek, akkor igazán jók a hencegésben, és ezt mondják: „Ilyen és ilyen dolgokat tettem, ilyen és ilyen illusztris múltam van, egyszer ilyen és ilyen emberekkel érintkeztem, és ismerem ezt és ezt a hírességet…” Ám amikor ténylegesen elküldik őket, hogy kezeljenek valamit, nyom nélkül eltűnnek. Kiderül, hogy a hencegés az egyetlen dolog, amire képesek, hogy nincs valódi adottságuk vagy tudásuk, és semmi képességük nincs meg ahhoz, hogy ügyeket kezeljenek. Lehet-e változtatni azon a tényen, hogy valaki rossz az ügyek kezelésében, azzal, hogy az illető törekszik az igazságra? Sajnos nem lehet. Nézd meg azokat, akiknek introvertált a személyiségük, és gyerekkoruk óta félnek szembenézni másokkal. Amikor a húszas vagy harmincas éveikben járnak, még mindig roppant idegesek, amikor emberekkel beszélnek vagy olyan ügyeket kezelnek, amelyek emberekkel való érintkezéssel járnak. Mire középkorúak lesznek, még mindig szégyenlősek és elpirulnak, amikor tömeg előtt beszélnek. Az efféle emberek, amíg csak élnek, sosem lesznek képesek szembenézni a nagyvilággal. Mások különböznek tőlük abban a tekintetben, hogy ők tizenéves koruk óta szeretnek az emberekkel csevegni és érintkezni. Bármilyen befolyásos személlyel érintkeznek is, nem éreznek félelmet, és mindegy, mit csinálnak éppen, nem lesznek idegesek és nem kezdenek pánikolni. Találékonyak, így nem szenvednek lámpaláztól. Minél több ember van, ők annál boldogabbak lesznek, annál jobban felvillanyozódnak, és annál inkább szerepelni akarnak. Megváltozhat valakinek a személyisége és a dolgok kezelésére való képessége azáltal, hogy megtapasztalja Isten munkáját? (Nem.) Isten nem változtatja meg ezeket a dolgokat az emberekben. Egyesek tudják, hogy az emberi mivoltuk hibája az, hogy gyenge képességük van a dolgok kezeléséhez, így aztán keményen dolgoznak ennek leküzdésén. Lehetséges, hogy amikor felnőtt- vagy időskorba lépnek, miután több évtizeden át edződtek és széleskörű tapasztalatot gyűjtöttek, épphogy csak sikerül megbirkózniuk néhány közvetlen üggyel, de kritikus, életre-halálra szóló dolgokat még mindig nem lesznek képesek kezelni. Különös említést érdemel, hogy vannak egyesek, akik időskorba lépve semmit sem tudnak maguk kezelni; ha megpróbálnak kezelni valamit, teljesen elfuserálják – egyszerűen nem tudják felvállalni –, és még a saját családjuk ügyei intézésének a terhét sem tudják magukra vállalni. És mit tesznek? Bizonyos esetekben a gyermekeikben megvan a képesség a dolgok kezelésére, így hát ezek az emberek hagyják, hogy a gyermekeik segítsenek nekik, miközben ők élvezik azokat a dolgokat, amelyek már el lettek intézve a számukra. Ezt gondolják: „Történt már hozzájárulás a részemről, képes vagyok ügyeket kezelni”, ám valójában nincs meg bennük ez a képesség. A mostanra már felnőtt és az irányítás átvételére képes gyermekeik vállalták magukra ezeket az ügyeket. Ezek az emberek most talán nem éreznek akkora idegességet és félelmet a dolgok kezelését illetően, mint amikor fiatalok voltak, de ez nem azt jelenti, hogy megváltozott vagy javult volna a dolgok kezelésére való képességük. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy idősebbek, hogy tapasztalatra tettek szert, és már nem félnek dolgoktól. Mire utal az, hogy „nem félnek dolgoktól”? Arra, hogy nyitottabb módon tudják szemlélni a dolgokat, mivel sok mindent megtapasztaltak és rájöttek a dolgok működésére, így ha ténylegesen némi veszélybe kerülnek, nem félnek, és ezt gondolják: „Nos, itt vagyok. Ha pénzt akarsz, nekem nincs; ha az életemet akarod, abból van egy – tégy, ahogy tetszik!” Történt-e bármiféle előrelépés az efféle embereknél? Egyáltalán semmiféle előrelépés nem történt náluk – még mindig eléggé gondatlanok és zavarosfejűek, ami a dolgok kezelését illeti. Pont olyan meggondolatlanok és türelmetlenek, mint korábban. Azelőtt nem sikerült véghez vinniük a dolgokat, és egy szemernyit sem változtak mostanra. Ők egyszerűen ilyenek. Mondd meg Nekem, avagy nem így állnak-e ténylegesen a dolgok? (De igen.)
Mindenféle korú ember van közöttetek. Mostanáig tapasztaltatok-e valaha is valami különöset? Egészen megváltozott és a korábbinál sokkal jobb lett-e a képességed, vagy megváltoztak-e az ösztöneid az igazságra törekvés folyamán? Volt-e valaha is ilyen tapasztalatod? (Nem volt.) No és ezt mondta-e valaha is bárki: „Korábban elég hasznavehetetlen voltam. Nem voltam ékesszóló, nem voltak képességeim és készségeim, és nem voltak társas képességeim. Most, hogy elfogadtam Isten munkáját, képes vagyok ékesszólón beszélni, vannak társas képességeim, és amikor dolgok kezelésére kerül sor, intelligens vagyok és gyors felfogású, és tudom, hogyan kell foglalkozni a dolgokkal”? Volt-e bárkinek is ilyesfajta tapasztalata? (Nem volt.) Egyesek ezt mondják: „Habár ilyen dolgok nem történtek velem Isten munkájának a megtapasztalása során azóta, hogy hinni kezdtem Istenben, úgy érzem, hogy a személyiségem megváltozott. Azelőtt lassan beszéltem és mindenki lassú észjárásúnak nevezett. Volt egy másik becenevem is: a „Lomha”. Mióta hinni kezdtem Istenben, a korábbinál gyorsabbak lettek a reakcióim, és gyorsabban beszélek és cselekszem. A dolgokat is gyorsabban és hatékonyabban kezelem.” Történnek efféle dolgok? (Nem.) Egy eset van, ahol ez talán lehetséges. Egyesek például, amikor idegen nyelvet tanulnak és először kezdik gyakorolni a beszédet azon a nyelven, akkor nagyon lassan beszélnek, egyszerre csak egy szót mondanak. Mások azt gondolják, hogy talán azért beszélnek ilyen lassan ezek az emberek, mert lassú temperamentumúnak születtek. Három-öt év elteltével, mivel gyakran érintkeztek annak az idegen nyelvnek a beszélőivel, végül már nagyon folyékonyan beszélik azt a nyelvet ezek az emberek – pont olyan gyorsan, ahogyan az anyanyelvüket –, mások pedig, akik nem ismerik a helyzetet, ezt gondolják: „Ennek az embernek megváltozott a személyisége. Azelőtt lassan beszélt és türelmetlenül hallgatták őt az emberek, most viszont nagyon folyékonyan beszél – élénk ember lett belőle. Abból, amilyen egyenesen és világosan beszél, elmondható, hogy fürgén kezeli a dolgokat és jó személyisége van.” Ebben az esetben történt-e változás az illető személyiségében? (Nem.) Ez valójában a dolgok normális rendje. Ez a normális előrehaladás folyamata valamiféle szakma elsajátítása során – ez nem a személyiség megváltozásának a folyamata. Legyen bár szó képességről, adottságról és ösztönökről, avagy személyiségről, szokásokról, érdeklődésekről és hobbikról, ezen aspektusok egyike sem olyan dolog, amelyet Isten meg akar változtatni a munkáján keresztül. Ha mindig úgy hiszed, hogy Isten azzal a céllal munkálkodik és beszél az emberek igazsággal való ellátása érdekében, hogy megváltoztassa az emberek mindeme veleszületett tulajdonságait, és úgy gondolod, hogy csak akkor tekinthető valaki teljesen újjászületett, igazán új embernek, ahogyan azt Isten mondja, akkor súlyos tévedésben vagy. Ez emberi elképzelés és képzelődés. Miután ezt megértetted, el kell engedned az ilyen elképzeléseket, képzelődéseket, feltételezéseket vagy érzéseket. Vagyis az igazságra való törekvés során, e dolgok összegzéséhez nem szabad mindig az érzésekre vagy találgatásokra hagyatkoznod: „Vajon javult a képességem? Vajon megváltoztak az ösztöneim? Még mindig olyan rossz a személyiségem, mint azelőtt? Vajon változtak az életmódbeli mintáim?” Ne tűnődj ezeken; az ilyen töprengés hasztalan, mivel nem ezek azok az aspektusok, amelyeket Isten megváltoztatni szándékozik, és Isten szavai és munkája soha nem ezeket a dolgokat célozták meg. Isten munkája soha nem az emberek képességének, ösztöneinek, személyiségének stb. megváltoztatását célozta meg, és soha nem is azzal a céllal szólt Isten, hogy megváltoztassa az emberek ezen aspektusait. Ebből az következik, hogy Isten munkája a velük született állapotuk alapján látja el az embereket az igazsággal, azzal a céllal, hogy megértesse az emberekkel az igazságot, majd pedig elfogadják és alávessék magukat az igazságnak. Más szóval, függetlenül attól, hogy milyen fajta képességed van, és függetlenül attól, hogy milyen a személyiséged és milyenek a veled született tulajdonságaid, amit Isten tenni akar, az az igazság beléd munkálása, hogy megváltoztassa a régi elképzeléseidet és romlott beállítottságaidat, ahelyett, hogy a veled született képességedet, az ösztöneidet és személyiségedet változtatná meg. Most már értitek, igaz? Minek a megváltoztatását célozza meg Isten munkája? (Isten munkája az emberekben lévő régi elképzelések és romlott beállítottságok megváltoztatását célozza meg.) Most, hogy érted ezt az igazságot, el kell engedned ezeket a képzelődéseket és elképzeléseket, amelyek valószerűtlenek és természetfeletti dolgokkal foglalkoznak, és nem szabad ezeket az elképzeléseket és képzelődéseket arra használnod, hogy magadat méregesd, vagy követelményeket támassz magaddal szemben. Ehelyett azok alapján a különféle veled született állapotok alapján kell keresned és elfogadnod az igazságot, amelyeket Isten adott neked. Mi ennek a végső célja? Az, hogy a veled született állapotod alapján megértsd az igazságalapelveket, megérts minden egyes igazságalapelvet, amelyet a különböző helyzetekben, amelyekkel szembesülsz, gyakorolnod kellene, és ezen igazságalapelvek szerint tudd szemlélni az embereket és a dolgokat – valamint ezeknek megfelelően viselkedj és cselekedj. Ha ezt teszed, az megfelel Isten követelményeinek. Azért van így, mert Isten szavainak és munkájának az a célja, hogy elültesse az igazságokat az emberekben, hogy azok váljanak a gyakorlásuk alapelveivé és kritériumaivá, és hogy azok alapján szemléljék az embereket és a dolgokat, illetve viseljék magukat és cselekedjenek, és hogy azok váljanak az életükké, nem pedig az a céljuk, hogy szuperemberekké vagy természetfeletti erővel bíró emberekké változtassák át az embereket. Mit értek „szuperemberek” és „természetfeletti erővel bíró emberek” alatt? Azt, amikor valaki képes felülemelkedni az ösztönein, felülemelkedni az adottsága határain, felülemelkedni a képességén, sőt még a nemén is, és képes a neme által szabott korlátokon túllépve élni – hát nem természetfeletti erők ezek? (De igen.) Egyesek például anélkül tudnak jó néhány vagy akár tíznél is több nyelven beszélni, hogy speciális nyelvi tanulmányokat folytatnának. Ez vajon természetfeletti dolog? (Igen.) Ez a természetfelettiség meghaladja az emberi képességet, adottságot és ösztönt, nem igaz? (De igen.) Mi több, amikor ezeken a különféle nyelveken beszélnek, még különböző férfi és női hangszíneket is rugalmasan fel tudnak venni. Ez nem még inkább természetfeletti dolog? (De igen.) Nem számít, hány nyelven beszélnek, nem keverik össze azokat, bármeddig beszéljenek is, nem éreznek fáradságot, és még ha nem is isznak vizet, akkor sem éreznek szomjúságot. Sőt, minél tovább beszélnek, annál fényesebb lesz a szemük, annál inkább ragyog az arcuk, és sugárzik mindenük. Hát nem természetfeletti dolog ez? (De igen.) Még ha rájuk is lőnek, miközben beszélnek, jól vannak és csak beszélnek tovább. Ez még inkább természetfeletti dolog, nem igaz? (De igen.) Amikor látják a golyót, még csak meg sem próbálnak kitérni előle, inkább közvetlenül szembenéznek vele. A golyó áthalad a mellkasukon, ők azonban szilárdan állnak és nem inognak meg. Semmiféle hatással nincs rájuk, és egyetlen hajuk szála sem görbül. Ez az ösztönön való felülemelkedés, nem igaz? (De igen.) Ezek a jelenségek mind felülemelkednek az emberi ösztönön. A legsúlyosabb dolog az mindebben, hogy különös figura lett belőlük, vagyis olyasvalaki, aki különbözik a hétköznapi emberektől, aki felülemelkedik a normális emberek képességén és adottságain, és aki a normális emberek ösztönein is felülemelkedik. A megnyilvánulásai minden tekintetben különböznek a hétköznapi emberekétől és különösen természetfelettiek. Ez gondot jelent. Vajon még mindig normális ember az illető? (Nem.) Akkor micsoda? (Egy gonosz szellem.) Ő egy gonosz szellem. Ti erre akartok törekedni? (Nem.) Egyikőtök sem akarja; akkor szerinted vajon Isten munkája ennyire meg akarná változtatni az embereket? Az lenne Isten munkájának a célja, hogy különös figurákká változtassa át az embereket? (Nem.) A normális emberi mivoltod körén belül kell elfogadnod az igazságot és megtapasztalnod azokat a körülményeket, amelyeket Ő kialakított számodra, hogy ebből megérthesd Isten gondos szándékait, amelyekkel a munkáját végzi, vagy éppen a saját tökéletlenségeidet és hiányosságaidat, illetve a saját romlott beállítottságaidat, azután pedig – ezen megértés alapján – keresned kell és gyakorlatba kell ültetned az igazságot, valamint fokozatosan be kell lépned az igazságba – ez a folyamat lassú és egyáltalán nem természetfeletti. Amikor egyesek negatívak, szeretik ezt kérdezni: „Vajon mit nyertünk abból, hogy olyan sok éve hiszünk már Istenben?” Azt mondod, hogy nem nyertél semmit, de alaposan el kellene gondolkodnod a következőkön: Vajon most, miután már oly sok éve hiszel Istenben, sok mindent világosan látsz? Vajon úgy áll a helyzet, hogy minél tovább hiszel, annál békésebbnek és megalapozottabbnak érzed magad, valamint annál inkább úgy érzed, hogy ez a helyes út az életben? Ha így érzel, az azt jelenti, hogy mégiscsak nyertél valamit. Noha nem nyertél anyagi dolgokat, nem nyertél pénzt, státuszt, hírnevet, nyereséget – azaz kézzel fogható és szemmel látható dolgokat –, a szívedben azonban megértettél néhány igazságot. Nyertél némi megértést Isten tényleges létezését és az Ő mindenek felett való szuverenitását illetően. Azonkívül Istennek az emberekre vonatkozó szándékait és követelményeit is megértetted, és tudod, hogy mi egy teremtett lény, és hogy mely kötelességet kell végezned. Ha pedig épp most nem engednék neked, hogy kötelességet végezz, gyötrődnél és úgy éreznéd, hogy üres az életed. Nem azt mutatja-e mindez, hogy máris nyertél valamit abból, hogy hiszel Istenben? Amit nyertél, az bármely anyagi dolognál értékesebb. Ezeket a hatásokat éri el az emberekben Isten munkája. Ő nem arra szándékozik képessé tenni az embereket, hogy valamiféle természetfeletti, valószerűtlen, az emberi mivoltot, emberi ösztönöket, illetve a test normális szükségleteit és normális megnyilvánulásait meghaladó változásokon menjenek keresztül. Inkább arra szándékozik képessé tenni az embereket, hogy a normális emberi mivolt körén belül mindenféle körülményeket megtapasztaljanak, és e folyamat során lassan és fokozatosan mindenféle megértést és tapasztalatot nyerjenek. Röviden: e fokozatos és lassú folyamat során apránként megváltoznak az emberek gondolatai és elképzelései, megváltoznak a perspektívák, amelyekből az embereket és a dolgokat szemlélik, megváltoznak az azt illető nézeteik és módszereik, ahogyan a mindenféle embereket, eseményeket és dolgokat kezelik, a romlott beállítottságaik némelyike nem olyan nyilvánvaló többé, mint korábban volt, és helyreáll valamennyire a lelkiismeretük és a józan eszük. Ezekre a valódi nyereségekre tesznek szert azok helyett a valószerűtlen, illuzórikus, üres, tartalmatlan, vagy akár természetfeletti dolgok helyett.
Isten fokozatosan végzi az emberiség megmentésének munkáját, és természetesen van egy másik, elsődlegesebb alapelv is, éspedig az, hogy Isten az Ő munkájának végzése során hagyja, hogy a maguk útján haladjanak a dolgok. Ez az alapelv, miszerint „hagyja, hogy a maguk útján haladjanak a dolgok”, némileg nehezen érthető lehet az emberek számára. Mit jelent hagyni, hogy a maguk útján haladjanak a dolgok? Azt jelenti, hogy akár munkálkodik Isten az embereken, akár beszél az emberekhez, sohasem kényszerít senkit arra, hogy tegyen meg dolgokat. Isten ugyanúgy körülményeket alakít ki a számodra és ellát téged az igazsággal, ahogy azt minden más emberrel is teszi. Azt illetően, hogy miként kell szemlélned és megértened a körülményeket, amelyeket kialakít, és hogy milyen nézőponttal és hozzáállással kell megközelítened azokat, Isten egyértelmű szavakat és világos igazságalapelveket közölt veled. Az, hogy miként közelíted meg őket, a saját szabad választásod. Választhatod azt, hogy elfogadod az igazságot és megismered magad, vagy választhatod azt is, hogy elutasítod az igazságot; dönthetsz úgy, hogy elfogadod, amit az Istentől vezényelt körülmények felfednek veled kapcsolatban, vagy dönthetsz úgy is, hogy figyelmen kívül hagyod Isten munkáját – szabad választásod van, szabadon választhatsz. Az általad végzendő kötelességet illetően például választhatod azt, hogy teljes szívedből és minden erődből fogod azt végezni, vagy választhatod azt is, hogy felületes hozzáállással végzed. Ez teljes mértékben a személyes döntésedtől függ, és természetesen a saját képességeden, adottságaidon, ösztöneiden, stb. is alapul. Isten nem végez pluszmunkát – ez azt jelenti, hogy normális körülmények között Isten nem fog pluszban semmilyen noszogató vagy kényszerítő munkát végezni. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Isten körülményeket alakít ki számodra – olyan ez, mintha lakomát tálalt volna fel neked, meleg és hideg ételekkel, rizzsel és levessel, gyümölcsökkel, italokkal, és így tovább, és amikor odakerülsz, hogy válassz, Isten szabadságot ad neked – bármit válassz is, megvan rá a szabadságod, és Isten nem avatkozik közbe, hanem csak az igazság kifejezésére összpontosít az emberek ellátása végett. Egyesek csupán egy futó pillantást vetnek a lakomára, és meg sem kóstolják, hogy milyen finomak valójában az ételek. Csak megjegyzéseket tesznek a lakomára, szólnak némi doktrínát, majd távoznak. Mások úgy döntenek, hogy csak megnézik a lakomát, figyelmen kívül hagyják a finom ételeit, és bármiféle hozzáállás vagy vélemény nélkül távoznak. Aztán vannak azok, akik személyesen megkóstolták és megtapasztalták a finom ételeket, és akik azt is megtanulták, hogy miként kell elkészíteni az ízletes ételek egyikét. Az Isten által kialakított körülmény közepette nem számít, milyen a hozzáállásod – hogy üdvözlöd, illetve hogy elutasítod és megtagadod, avagy megveted és ellenségesen viszonyulsz hozzá, és így tovább; ami Istent illeti, ezek mind hozzáállások. Vajon miként közelíti meg Isten az emberek különféle hozzáállásait és hogyan foglalkozik azokkal? Miután rengeteg igazsággal ellátta Isten az embereket, úgy áll hozzájuk, hogy egyszerűen csak figyeli és nyilvántartja őket. Isten nem avatkozik bele abba, hogy mit választanak az emberek, vagy hogy milyen a hozzáállásuk – ennek a dolognak semmi köze Istenhez. Akkor hát mihez van köze ennek a dolognak? Ahhoz van köze, hogy milyen utat választasz, hogy mit nyersz végül, valamint a saját végső kimeneteledhez. Isten nem végez semmi elősegítő pluszmunkát ezzel a dologgal kapcsolatban, csupán eleget tesz azoknak a felelősségeknek és kötelezettségeknek, amelyeknek eleget kell tennie. Miután ellátott téged az igazsággal és elmondta neked a mindenféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal való foglalkozásra vonatkozó alapelveket, körülményeket is kialakíthat számodra. Viszont nem avatkozik be abba, hogy pontosan milyen végső döntéseket hozol vagy hogy miféle útra térsz – engedi, hogy te magad válassz. Ha például megválasztottak, hogy vezető vagy dolgozó leszel, dönthetsz úgy, hogy az igazságalapelvek és Isten háza munkarendjei szerint fogsz cselekedni, vagy úgy is, hogy önkényesen és meggondolatlanul cselekszel a saját preferenciáid szerint. Ha azt választod, hogy mindent az igazságalapelvek szerint kezelsz és a munkarendek szerint végzed a kötelességed, akkor Isten megfigyeli majd és nyilvántartja ezt, te pedig végül elnyered az igazságot és aláveted magad Istennek – ez az egyik kimenetel. Ha a saját akaratod szerint teszed a dolgokat, és önkényesen és meggondolatlanul cselekszel, megszegve Isten házának munkarendjeit és az igazságalapelveket, ez is egy választás, és azt az utat mutatja, amelyre rátértél, Isten pedig hasonlóképpen megfigyeli és nyilvántartja majd ezt is, azt pedig mondani sem kell, hogy mi lesz a kimeneteled. Ha elnyerted az igazságot és az életet, az arra is képessé tesz majd, hogy elnyerd Isten jóváhagyását és jó rendeltetési helyet biztosíts magadnak.