Hogyan kell törekedni az igazságra? (2.) Első rész
Az igazságra való törekvés első gyakorlata: elengedés
Az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedése
I. Az ember Istenről alkotott elképzeléseinek és képzelődéseinek elengedése: az ember Isten munkájáról alkotott elképzeléseinek és képzelődéseinek elengedése
Egy ideje már az első fő tételről beszélgetünk annak a gyakorlatán belül, hogy hogyan kell az igazságra törekedni, ez pedig az „elengedés”. Legutóbb a harmadik tételről beszéltünk az „elengedést” illetően – az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedése –, amely teljes egészében új tartalom volt. Nem csupán egyetlen aspektusa van ennek a tartalomnak – sok tétel és sok tartalom tartozik bele. Ezek a tartalmak azt foglalják magukba, amit az emberek Isten munkája folyamán megtapasztalnak, és közvetlen kapcsolatban vannak az emberek életével és törekvéseivel, ezért az emberek Istennel kapcsolatos elképzelései és képzelődései jelentik az első aspektust, amelyről valóban muszáj beszélgetnünk. Olyan téma ez, amelyet nem kerülhetnek ki az emberek, miközben az Istenben való hit útján járnak. Legutóbb ennek a tartalomnak egy részéről beszéltem. Mondja meg valaki nekünk, hogy konkrétan miről beszéltem! (Legutóbb az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedéséről beszélt Isten. Isten először leleplezte az Isten munkájával kapcsolatos elképzeléseinket és képzelődéseinket. Elképzeléseink és képzelődéseink vannak például Isten napját illetően, valamint azt is hisszük, hogy Isten munkája igencsak természetfeletti, és hogy ha a Szentlélek munkálkodik és indíttatást ad az embereknek, akkor az emberek bármilyen problémát képesek lesznek megoldani, és átalakulnak a romlott beállítottságaik. Isten azt mondta nekünk, miközben leleplezte ezeket az elképzeléseket és képzelődéseket, hogy azt az eredményt szándékozik elérni a munkájában, hogy belénk ivódjanak a szavai, hogy amikor különféle dolgok érnek bennünket a mindennapi életünk során, akkor képesek legyünk Isten szavai és az igazságalapelvek szerint gyakorolni – ez Isten követelménye mindannyiunk számára.) Ki tud még ehhez hozzáfűzni valamit? (Legutóbb arról a tényről is beszélt Isten, hogy az emberek azt hiszik, hogy Isten az ideiglenes megnyilvánulásaik alapján mond ítéletet róluk, és azt is gondolják, hogy ha betartják a külső előírásokat és a külsőleg jó magatartásformákat, akkor eleget tesznek Istennek és üdvöséget nyerhetnek – ezek mind az emberek elképzelései és képzelődései. Azonkívül, amikor gyengék vagy amikor lázadó mivoltot és romlottságot mutatnak az emberek, azt hiszik, hogy Isten meg fogja fegyelmezni és büntetni őket – ez is egy elképzelés és képzelődés. Abból, hogy Isten leleplezte az emberek ezen elképzeléseit és képzelődéseit, megértettük, hogy Isten nem külsőleg jó magatartásformákat akar tőlünk, és nem is azt, hogy betartsunk bizonyos külső gyakorlatokat és előírásokat, hanem inkább azt reméli, hogy amikor érnek bennünket dolgok, képesek leszünk keresni az igazságalapelveket és bemenni az igazságvalóságba.) Különböző mértékben mindenkiben megvannak ezek az elképzelések és képzelődések, nem igaz? (De igen.) Mielőtt az emberek elkezdenek az igazságra törekedni, illetve amikor nem értik az igazságot és még nem nyerték el az igazságot, akkor hajlamosak ezeket az elképzeléseket és képzelődéseket felhasználva találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy hogyan munkálkodik Isten, vagy elhamarkodott következtetéseket levonni azt illetően, hogy miként fog munkálkodni Isten. Ugyanakkor arra is hajlamosak, hogy e találgatások alapján mondjanak ítéletet önmagukról, a saját kimenetelükről és arról, hogy vajon áldottak lesznek-e a jövőben, vagy pedig szerencsétlenség éri őket. Éppen ezért ezek az elképzelések és képzelődések nagymértékben akadályaivá váltak az emberek igazságra törekvése folyamán annak, hogy az emberek elfogadják Isten munkáját, törekedjenek az igazságra és elnyerjék az igazságot. Azt akarom ezzel mondani, hogy ha az emberek nem tudják elengedni ezeket az elképzeléseket és képzelődéseket, és ha mindig ezeket tekintik a motivációjuknak és fő okuknak arra, hogy higgyenek Istenben és kövessék Őt, akkor ezek az elképzelések és képzelődések nagyban gátolni fogják őket az igazságra törekvésben és az igazság elnyerésében. Végül csak az elképzeléseiket és képzelődéseiket felhasználva tudják meghatározni a saját Isten előtti értéküket, identitásukat és státuszukat, valamint azt is, hogy miféle bánásmódban tudnak majd részesülni Isten házában, hogy mi lesz a rendeltetési helyük és milyen áldásokat nyernek majd a jövőben, hogy mennyi tekintélyük lesz és hány várost fognak kormányozni, valamint hogy oszlopok és fő támaszok lesznek-e a mennyben, vagy hogy mennyit tudnak nyerni ebben az életben, illetve hogy mennyit tudnak majd nyerni az eljövendő világban. Mivel az emberek életét és törekvéseit is magukban foglalják ezek az elképzelések és képzelődések, befolyásolják azt, hogy milyen utakra térnek az emberek, és természetesen az emberek végső kimenetelét és rendeltetési helyét is befolyásolják. Az emberek az elképzeléseik és képzelődéseik közepette élnek és törekednek; így aztán óhatatlanul ezen elképzelések és képzelődések alapján szemlélnek és ítélnek meg mindent, valamint hoznak döntéseket mindennel kapcsolatban. Nem számít tehát, hogy miként látja el Isten az igazsággal az embereket és mondja el nekik, hogy milyen meglátásaik legyenek és milyen útra térjenek: amennyiben az emberek nem engedik el az elképzeléseiket és a képzelődéseiket, akkor továbbra is azok szerint fognak élni; akkor természetszerűleg ezek az elképzelések és képzelődések válnak az emberek életévé és a túlélésük törvényeivé, valamint óhatatlanul ezekből lesznek azok az utak és módszerek, amelyek szerint mindenféle eseménnyel és dologgal foglalkoznak. Amikor az emberek elképzelései és képzelődései válnak azokká az alapelvekké és kritériumokká, amelyek alapján az embereket és a dolgokat szemlélik, valamint viselik magukat és cselekszenek, akkor bárhogy hisznek is Istenben, bárhogy törekednek is, bármennyi nehézséget szenvednek is el, vagy bármekkora árat is fizetnek, az mind hiábavaló lesz. Ameddig a saját elképzelései és képzelődései szerint él valaki, addig az az illető ellenáll Istennek, és ellenséges Iránta; nincs benne igazi alávetettség sem az Isten által kialakított körülményekkel, sem az Ő követelményeivel szemben. Végül azután nagyon tragikus lesz majd a sorsa. Ha sok éve hiszel már Istenben, és feláldoztad magad Érte, sokat futkostál és nagy árat fizettél, de a saját elképzeléseidben és képzelődéseidben rejlik minden cselekedeted kiindulópontja és forrása, akkor igazából nem fogadod el Istent, és nem veted alá magad Neki. Mindegy, hogy könyvekből, a társadalomból, avagy személyes kívánságokból és érdeklődésből erednek ezek az elképzelések és képzelődések, röviden azt lehet mondani, hogy ha ezek elképzelések és képzelődések, akkor nem egyenlők az igazsággal ha pedig nem egyenlők az igazsággal, akkor ellentétesek az igazsággal, akadályozzák az embereket az igazság elfogadásában, és Isten és az igazság ellenségei. Éppen ezért, amennyiben az elképzeléseid és a képzelődéseid szerint élsz, akkor mindent ezek szerint az elképzelések és képzelődések szerint fogsz felmérni és szemlélni, és végül biztosan fel fogsz lázadni miattuk azok ellen a körülmények ellen, amelyeket Isten kialakít számodra, és lázadni fogsz Isten irányítása és feletted való szuverenitása ellen. Röviden: itt nincs igazi elfogadás és alávetettség. Miért van ez? Azért, mert bármennyi nehézséget szenvedj el vagy bármekkora árat fizess is, amennyiben az elképzeléseid és a képzelődéseid szerint élsz, akkor az általad elszenvedett nehézségek és az általad fizetett ár nincs összhangban az igazságalapelvekkel és semmi köze az igazsághoz; azt lehet mondani, hogy az általad elszenvedett nehézségek és az általad fizetett ár emberi elképzeléseken és képzelődéseken, valamint a te preferenciáidon alapul, és a testi vágyaid kielégítését, valamint bizonyos céljaidnak az elérését szolgálja. Pont olyan ez, mint ami Pálnál megnyilvánult: Sok munkát végzett és sokat futkosott, Európa java részében hirdette az evangéliumot, de bármennyi nehézséget szenvedett is el, bármekkora árat is fizetett, és bármennyit futkosott is, sosem voltak az igazsággal egyező gondolatai és nézetei, soha nem fogadta el az igazságot, és soha nem volt birtokában az Isten iránti alávetettség hozzáállásának és valóságos megtapasztalásának – mindig a saját elképzelésein és képzelődésein belül élt. Mi volt a konkrét elképzelése és képzelődése? Az, hogy miután befejezte a futását és megharcolta a nemes harcot, el lesz majd téve számára az igazságosság koronája – ez volt Pál elképzelése és képzelődése. Mi volt a konkrét elméleti alapja ennek az elképzelésnek és képzelődésnek? Az, hogy Isten annak alapján határozza majd meg egy illető sorsát, hogy az mennyit futkosott, mekkora árat fizetett és mennyi nehézséget szenvedett el. Pál az elképzelése és képzelődése ezen elméleti alapjára helyezkedve lépett rá – tudtán kívül – az antikrisztusok útjára. Ennek következtében aztán, amikor elért az út végére, nem volt benne semmiféle megértés sem az Istennek ellenálló viselkedését és megnyilvánulásait, sem az Istennek való ellenállása lényegét illetően, bűnbánat pedig még kevésbé. Miközben hitt Istenben, továbbra is ragaszkodott az eredeti elképzeléséhez és képzelődéséhez, és nemcsak hogy a legcsekélyebb igazi alávetettség sem volt meg benne Isten iránt, hanem éppen ellenkezőleg: úgy hitte, hogy még inkább jogosult arra, hogy jó sorsot és rendeltetési helyet kapjon Istentől cserébe. A „cserébe” kifejezés egy szépen hangzó és civilizált megfogalmazása ennek, de ez valójában nem csere volt, és még csak nem is valamiféle ügylet – Pál konkrétan kérte, sőt, egyenesen követelte Istentől ezeket a dolgokat. Hogyan követelte ezeket Istentől? Úgy, ahogy mondta is: „Futásomat befejeztem, a nemes harcot megharcoltam – most már enyém a dicsőség koronája. Ez az, amit érdemlek, és amit isten jogosan ide kell, hogy adjon nekem.” Az az út, amelyen Pál elindult, az Istennel szembeni ellenállás útja volt, amely pusztulásba vezette őt, a végső sors pedig, amely utolérte, a büntetés volt. Ez elválaszthatatlan volt az Istennel kapcsolatos elképzelésétől és képzelődésétől. Mindig kitartóan ragaszkodott a saját elképzeléseihez és képzelődéseihez; félretette és figyelmen kívül hagyta, amit Isten mondott, azokat az igazságokat – az élet útját –, amelyekkel Isten ellátta az embereket, sőt, még egyfajta megvető és lenéző magatartást is a magáévá tett, és még csak azt a tényt sem ismerte, illetve fogadta el, hogy Jézus Krisztus Isten megtestesülése volt. Amikor az út végére ért, még mindig ugyanolyan kitartóan ragaszkodott az elképzeléséhez és képzelődéséhez, mint azelőtt, és továbbra is szembeszállt Istennel, végül pedig a pusztulás elkerülhetetlen kimenetele felé tartott. Éppen ezért, ha miközben Istenben hisznek, az emberek képesek maradéktalanul elengedni a különféle negatív érzéseiket, és képesek elengedni néhány olyan dolgot a valós életben, amely akadályozza őket az igazságra törekvésben, de nem tudják elengedni a köztük és Isten között lévő akadályokat, sem az Istennel szembeni ellenségeskedésüket, akkor ez nagyon sajnálatos és tragikus dolog lesz, és a végén ugyanazt a kimenetelt – a büntetést – fogják learatni az emberek, mint Pál. Ez minden kétségen felül így van. Éppen ezért az „elengedés” gyakorlatán belül „az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedése” a leglényegesebb és legfontosabb tétel, és ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ez az, amit gyakran meg kell vizsgálnod: Milyen elképzeléseid és képzelődéseid vannak még mindig az Istennel való kapcsolatodban és Isten munkájának megtapasztalása folyamán, amelyek nincsenek összhangban az igazsággal, Isten vágyaival vagy Isten követelményeivel, és amelyek közéd és Isten közé állnak? Meg kell vizsgálnod ezeket, össze kell vetned őket Isten szavaival, aztán pedig el kell engedned őket. Az elengedésnek nem az a célja, hogy végigmenj egy folyamaton, hanem hogy elfogadd az igazságot, hogy elfogadd azokat az igazságalapelveket, amelyeket Isten ebben a tekintetben előterjesztett az embereknek, és hogy ezekre az igazságalapelvekre cseréld az elképzeléseidet és a képzelődéseidet, valamint hogy változtass a törekvésed mögött álló szempontokon és a törekvésed irányán, hogy összeegyeztethető lehess Istennel az életedben és Isten követése során ahelyett, hogy az elképzeléseiddel és a képzelődéseiddel lennél összeegyeztethető. Isten munkájának az a célja, hogy eloszlassa az emberek elképzeléseit és képzelődéseit, és Ő az igazsággal is ellátja az embereket az elképzeléseik és képzelődéseik eloszlatása végett. Isten az elképzeléseik és képzelődéseik eloszlatásával képessé teszi az embereket arra, hogy helytálló gondolataik, meglátásaik, álláspontjaik és nézőpontjaik legyenek minden körülmény megközelítéséhez, amelyet kialakít, és minden dolog megközelítéséhez, amellyel az életben szembesülnek. Isten nem azért végzi az Ő munkáját és látja el az igazsággal az embereket a szavain keresztül, hogy beteljesítse az elképzeléseiket és képzelődéseiket, hanem hogy szembehelyezkedjen az elképzeléseikkel és a képzelődéseikkel, végül pedig képessé tegye őket az elképzeléseik és képzelődéseik elengedésére, valamint arra, hogy eljussanak Isten ismeretére.
D. Az emberek abbéli hite, hogy Isten munkája megváltoztathatja a képességüket, az ösztöneiket, a személyiségüket és így tovább
Korábban beszélgettünk már az emberek Isten munkájával kapcsolatos néhány elképzeléséről és képzelődéséről. Ezek mellett az elképzelések és képzelődések mellett az embereknek egyéb elképzeléseik és képzelődéseik is vannak Isten munkájával kapcsolatban, amelyeket el kell engedniük, miközben az igazságra törekednek. Azt gondolják például, hogy ha képesek az igazságra törekedni Isten munkájának az elfogadása után, akkor teljes mértékben meg fognak újulni, és ha már Isten szavai az életükké váltak, akkor egészen új életük lesz és új emberként születnek majd újjá. Azt hiszik, hogy javulni fog a képességük, és hogy az ösztöneik is megváltoznak majd valamely mértékig, és így gyakran történnek majd velük olyan dolgok, amelyekre sohasem számítanának. Azaz nem csupán képesek lesznek a saját képességüket és ösztöneiket meghaladó dolgok megtételére, hanem rendkívül gördülékenyen és erőfeszítések nélkül lesznek képesek azokat megtenni. Mi több, egyes emberek még azt is gyakran érzik az Istenben való hit folyamán, hogy ha egyszer elkezdtek az igazságra törekedni, akkor máris javult a személyiségük és a temperamentumuk, csillogóbb a tekintetük mint azelőtt, és jobb a hallásuk, mint azelőtt. Időről időre tükörbe néznek és úgy érzik, egyre inkább olyanok lesznek, mint az angyalok; úgy érzik, hogy egyre szebben néznek ki, és hogy sokkal inkább élettel teliek, mint korábban valaha is. Némelyek még úgy is érzik, hogy megváltoztak bizonyos életmódbeli szokásaik, és hogy más minták jellemzik az életüket – a múltban egyfolytában ásítoztak, ha későn feküdtek le, de amióta elkezdtek törekedni az igazságra, eltűntek ezek a reakciók, és ezt különösen csodálatosnak tartják. Az emberek azt hiszik az elképzeléseik és a képzelődéseik szerint, hogy ha egyszer elkezdenek az igazságra törekedni, akkor Isten végez majd rajtuk valami munkát, hogy ezáltal nem várt átalakulásokon menjenek keresztül. Ebbe a képességük egyik napról a másikra történő javulása is beletartozik – a középszerű vagy nagyon gyenge képességtől odáig jutnak, hogy rendkívül éles eszű, rátermett, tapasztalt, valamint jó képességű és bölcs emberekké lesznek, és a gondolatviláguk is emelkedettebbé válik. Amikor az emberek épp csak elkezdenek hinni Istenben, és eldöntik, hogy törekedni fognak az igazságra, rendkívül túlzó és valószerűtlen képzelődéseik lesznek az igazságra törekvést illetően; röviden: egyikük sem igazodik valójában a valósághoz. Azt gondolják az emberek, hogy amennyiben az igazságra törekednek, sok tekintetben felemelkednek és előrelépnek majd, sőt, egyes területeken még felül is fogják múlni a hétköznapi embereket. Éppen ezért egyesek Lü Csaonak, mások Ma Csaonak, megint mások Niu Csaonak nevezik magukat. Ezek a nevek azt jelentik, hogy az illető felülmúlja a szamarakat, a lovakat, illetve az ökröket, vagyis gyorsabban tud futni, mint egy ló, és több ereje van egy szamárnál vagy egy ökörnél. A szamarak általában nagyon erősen tudnak húzni dolgokat, a lovaknak erős lábuk van, az ökrök pedig nagy állóképességgel rendelkeznek, ezért aztán ezek az emberek Lü Csaonak, Ma Csaonak és Niu Csaonak nevezik magukat. Amint látod, különös odafigyeléssel választanak nevet. Abból, hogy milyen neveket választanak maguknak az emberek, kiderül, hogy saját értelmezésük van Isten munkájáról; sajnos ez az értelmezés nincs összhangban az igazsággal és nem pozitív – ez emberi elképzelés és képzelődés. Függetlenül attól, hogy eltorzult vagy szélsőséges-e ez az elképzelés vagy képzelődés, röviden azt lehet mondani, hogy nincs összhangban a tényekkel és az igazsággal, hanem rendkívül üres és természetfeletti dolgokkal van elfoglalva. Isten e szerint az alapelv szerint munkálkodik az emberekben: Nem számít, milyen képességűek az emberek, vagy milyen munkaképesség vagy egyéb képesség birtokában tudnak foglalkozni a dolgokkal, nem számít, milyen velük született ösztöneik vannak, vagy milyen személyiséggel, szokásokkal, életvitellel, érdeklődési körrel és hobbikkal rendelkeznek, sőt az sem, hogy milyen neműek; röviden: Isten munkája annak az eredménynek az elérése, hogy az emberek képessé váljanak az igazság megértésére, az igazság elfogadására, valamint arra, hogy alávessék magukat az igazságnak, azután pedig bemenjenek az igazságvalóságba a velük született képességük, ösztöneik, személyiségük, szokásaik, a helyes életmódjuk és a jogszerű érdeklődési körük és hobbijaik, stb. alapján. Milyen alapon lehet tehát elérni ezt az eredményt? Azon az alapon lehet elérni, hogy az emberekben megvan a képesség az igazság megértésére és felfogására, valamint annak alapján, hogy normális emberi mivolttal rendelkeznek. Nem az úgynevezett emelkedett emberi mivoltuk alapján és nem is valamiféle természetfeletti emberi mivolt alapján lehet elérni. Éppen ezért bármely aspektusairól beszélgetünk is az igazságnak, az mind azért történik, hogy képessé válj bemenni azokba annak alapján, hogy normális emberi mivolttal bírsz és van képességed az igazság felfogására. Ugyanakkor az emberek elképzelései és képzelődései pontosan az ellentétei ennek. Azt hiszik az emberek, hogy az az eredmény, amelyet Isten munkája és az igazság Isten által történő kimondása elér bennük, az szembemegy a velük született képességgel és ösztönökkel, valamint szembemegy a személyiségükkel, a szokásaikkal és érdeklődési körükkel és a hobbijaikkal is. Az emberek gyakran azt remélik, hogy valamiféle csoda fog történni velük, hogy valami természetfeletti vagy olyasvalami történik majd velük, ami váratlan, vagy ami meghaladja a saját képességüket és ösztöneiket, ahelyett, hogy erőfeszítést tennének az igazság gyakorlatias módon történő kereséséért. Mit bizonyít ez a tény? Nem azt, hogy az emberek valamiféle különösen természetfeletti és üres dolognak látják az igazságra törekvést? Nem azt, hogy különösen természetfelettinek és üresnek látják azt, ahogyan Isten az embereken munkálkodik? (De igen.) Az emberek gyakran azt remélik, hogy minél inkább törekednek az igazságra, annál magasabb szintű lesz a képességük, vagy hogy miután sok prédikációt meghallgattak és sokat elfogadtak és megértettek az igazságból, a korábbinál magasabb szintű lesz a képességük. Ez egy elképzelés és egy képzelődés, nemde? (De igen.) Vegyük például egy szakma elsajátítását: Amikor az iskolában tanultál, ha mesteri szinten el akartál sajátítani egy szakmát, akkor fejből meg kellett tanulnod annak a szakmának az ismereteit, és reggeltől estig tanulnod kellett, a szabadidődet is arra fordítva, hogy erőfeszítést tégy az elsajátításáért. Mióta elkezdtél hinni Istenben, azt gondolod, hogy amennyiben munkálkodik a Szentlélek, akkor javulni fog az emberek képessége, akkor át fognak változni, és mások lesznek, mint azelőtt. Eldöntöd tehát, hogy bárhogy munkálkodjon is Isten, az embernek csak együtt kell működnie, és hogy szükségtelen erőfeszítést tenni az igazságra törekvésért és a szakmai tudás elsajátításáért; elég, ha elvégzi az ember a kötelességét – ha valaki így hisz Istenben, az még így is haladást fog elérni. Avagy nem így képzelik el az emberek? (De igen.) Mondjátok meg Nekem, vajon ez a törekvés helyes módja? Az ily módon történő törekvés képes vajon igazi átalakuláshoz vezetni? (Nem, nem képes.) Lehetetlen, hogy átalakulás történjen. Egyesek azt gondolják például, hogy ahhoz, hogy jól énekeljenek, reggeltől estig gyakorolniuk kell, el kell lesniük mások technikáit és mindenféle dalokat kell hallgatniuk, hogy mások érdemeiből tanulhassanak, és csakis így járhatnak eredménnyel. Mások ezzel szemben úgy hiszik, hogy a tehetségtől függ az éneklés; azt gondolják, hogy ha valakinek van adottsága az énekléshez és szeret énekelni, akkor képes lesz jól énekelni, míg ha valakinek nincs adottsága az énekléshez vagy nem rajong az éneklésért, akkor annak a Szentlélek indíttatására kell hagyatkoznia ahhoz, hogy jól tudjon énekelni, hogy érzelmesen tudjon énekelni, olyannyira, hogy másoknak gyönyörűséget okozzon a hallgatása. Következésképpen az emberek többsége folyton ezt a fajta téveszmét táplálja magában; a Szentlélek indíttatására hagyatkozik, máskülönben nem nyitja éneklésre a száját. Ez egy elképzelés és képzelődés, nemde? Némelyek azt gondolják, hogy nem szükséges ily sok erőfeszítést tenni a szaktudás elsajátításáért, és hogy amennyiben törekednek az emberek az igazságra, Isten munkálkodni fog, valamint hogy hasztalan és felesleges dolog ilyen értelmetlen áldozatokat hozniuk az embereknek. Azt gondolják, hogy amint Isten munkálkodni kezd, az mindjárt hasznosabb lesz, mint bármennyi emberi erőfeszítés, ezért amennyiben őszintén végzik a kötelességeiket az emberek és hajlandóak odaszánni a szívüket Istennek, akkor munkálkodni fog bennük a Szentlélek, és azonnal magasabb, a normális emberi mivolt hatókörét meghaladó szintre emelkedik a képességük és az adottságaik – képesek lesznek olyan dolgokat megérteni, amelyek azelőtt nem estek le nekik, és noha korábban még két sornyi szöveget sem tudtak egyszerre elolvasni, miután elkezdenek hinni Istenben, egyszerre tíz sort is el fognak tudni olvasni és mindet meg is tudják jegyezni. De akármennyit trenírozzák is magukat, akkor sem tudják ezt elérni, ezért így gondolkodnak: „Talán nem ad nekem kegyelmet Isten? Nem végzem elég szorgalmasan és őszintén a kötelességemet?” Ez lenne a helyzet? (Nem.) Úgy gondolod, hogy minél inkább képes vagy olyat elérni, ami természetfeletti, felülmúlva a saját képességed és adottságaid körét, az annál inkább azt bizonyítja, hogy ez inkább Isten munkája; ha az őszinteséged és az együttműködési készséged egyre nagyobb, akkor Isten egyre többet munkálkodik majd benned, és a képességed és az adottságaid egyre nagyobbak lesznek. Vajon ez nem az emberek elképzelése és képzelődése? (De igen.) Ti különösen hajlamosak vagytok így gondolkodni? (Igen.) Mi az eredménye az ilyen gondolkodásnak? Vajon nem mindig kudarc és a megvalósulás hiánya? Egyesek még negatívvá is válnak, mondván: „A lehető legnagyobb őszinteségemet adtam Istennek – miért nem ad Isten jó képességet nekem? Miért nem ad nekem Isten természetfeletti képességeket? Miért vagyok mégis mindig gyenge? A képességem nem javult, semmit nem látok tisztán, és összezavarodom, amikor összetett dolgokkal kerülök szembe. Így volt korábban is, miért van még most is ugyanígy? Emellett, a kötelességem végzésében és abban, ahogy a problémákat kezelem, miért nem tudok soha megszabadulni a testi korlátaimtól? Értek néhány doktrínát, de mégsem látom tisztán a dolgokat, amikor pedig a dolgok kezeléséről van szó, határozatlan maradok, és még mindig elmaradok a jó képességűektől. A munkaképességem szintén gyenge, a kötelességtevésem pedig nem hatékony. A képességem egyáltalán nem javult! Mi folyik itt? Lehetséges, hogy elégtelen az Isten iránti őszinteségem? Vagy Isten nem szeret engem? Hol van hiányosságom?” Egyesek különböző okokat keresnek, és sokféle megközelítést kipróbáltak már, hogy változtassanak ezen a tényen, például több prédikációt hallgattak, Isten több szavát jegyezték meg, több lelki áhítati jegyzetet írtak, valamint többet hallgatták az embereket az igazságról beszélni, és többet kerestek, de a végeredmény még mindig kiábrándító. A képességük és a munkavégző képességük ugyanolyan marad, mint korábban, mindenféle javulás nélkül, még akkor is, ha már három-öt éve hisznek Istenben. Azután vetnek egy pillantást a saját személyiségükre és azt találják, hogy még mindig éppolyan gyávák, mint azelőtt, olyan lomhák, akár egy öreg tehén, vagy hogy még mindig türelmetlen személyiségük van, hogy mindent hevesen kezelnek – nem történt átalakulás! Mások azt figyelik meg, hogy a jelek szerint nem változtak meg az utóbbi időben az érdeklődési köreik és a hobbijaik, és hogy némelyik hiányosságuk, szokásuk és hibájuk sem változott. Megint mások, akik szeretnek későn lefeküdni és későn felkelni, azt veszik észre, hogy ezek az életmódbeli szokások is változatlanok maradtak. Úgyhogy mind csodálkozva kérdezik: „Mi történik itt? Lehetséges volna, hogy nem munkálkodik bennem a Szentlélek? Elhagyott talán engem Isten? Nem elégedett velem Isten? A rossz úton járok talán? Rossz módon törekszem? Nem tettem bele eléggé a szívem a kötelességem végzésébe? Nem fizettem elég nagy árat?” Mindenféle okot keresnek, de továbbra sem járnak semmilyen eredménnyel. Mi vajon az eredménytelenségük oka? (Az, hogy mindig is a saját elképzeléseiken és képzelődéseiken belül éltek. Azt gondolják, hogy miután hinni kezdenek Istenben, rögtön javulni fog a képességük és a munkaképességük, amint munkálkodik Isten, amennyiben ők őszintén viszonyulnak Hozzá – az efféle elgondolások az elképzeléseikből és a képzelődéseikből fakadnak.) Az emberek elképzelései és képzelődései döntik el a törekvésük céljait és módszereit, hogy milyen utakra térnek, és végül azt is, hogy mit nyernek és milyen kimenetelük lesz. Vajon mit fognak nyerni az emberek, ha efféle elképzeléseik és képzelődéseik vannak? El fogják nyerni az igazságot? El fogják nyerni az igaz hitet Istenben és az igaz szeretetet Isten iránt? El fogják nyerni az Istennek való igazi alávetettséget? (Nem.) Ezek egyikét sem fogják elnyerni.