Hogyan kell törekedni az igazságra? (19.) Ötödik rész

Az Isten által minden dologra vonatkozóan megalkotott túlélési törvények és szabályok és az emberiség túlélése közötti kapcsolat

Most, hogy befejeztük az emberi civilizáció és kultúra megvitatását, a következőkben beszéljünk ennek az Isten által teremtett emberiségnek a túlélése, valamint az Isten által mindenre vonatkozóan megalkotott túlélési törvények és szabályok közötti kapcsolatról. Makroszkopikus távlatból az Isten által teremtett világban vannak hegyek, folyók, tavak, erdők, óceánok, szárazföld és sivatagok, valamint ott a Nap, a Hold és a csillagok, a földi tér és a kozmosz, amelyet az emberek nem láthatnak. És mikroszkopikus távlatból mit találunk? Vannak apró molekulák, molekulák a levegőben és különféle mikroorganizmusok. Akár makroszkopikus, akár mikroszkopikus távlatból nézzük, mindben ott van Isten teremtése – az Isten keze és Isten gondolatai által létrejött teremtés. Isten teremtésének nézőpontjából a föld és minden rajta megtalálható élőlény az emberiség földi túlélésének fenntartása céljából létezik, Isten pedig meg akarja nyerni az Általa vágyott teremtett embereket a földön élő emberek közül. Ezért az Isten által alkotott, összes dologra vonatkozó túlélési törvények és szabályok az emberi túlélés legalapvetőbb feltételei. Így határozottan ki lehet jelenteni, hogy ezek pozitív dolgok, igaz? (Igen.) Melyek az emberi túlélés legalapvetőbb feltételei? Víz, levegő, napfény, élelem – Isten teremtette ezeket a dolgokat? (Igen.) Pozitív dolgok ezek? (Igen.) Nos, miért mondjuk azt, hogy ezeknek a dolgoknak a létezése pozitív? A következő az oka: Ezeknek a dolgoknak a létezése a minden dolog túlélésére vonatkozó törvények és szabályok létén múlik. Milyen túlélési törvények és szabályok vannak minden dolog körében? A négy évszak; nappal és éjszaka; szél, fagy, hó és eső – ezek mind szabályok. Mi más? Gondoljatok ti is néhányra. (Ott vannak még a szoláris periódusok is.) A szoláris periódusok benne vannak a négy évszakban. Mi más? A növekvő hold és a fogyó hold, az apály és a dagály. És ott van az, is, hogy „a nagy halak megeszik a kis halakat” – ez túlélési törvény és szabály, és nem negatív dolog. Az emberek az emberi világ kegyetlen természetének leírására használják azt a kifejezést, hogy „A nagy halak megeszik a kis halakat”; ez azt jelenti, hogy kiválasztanak egy normális jelenségként feltűnő pozitív dolgot, és negatív dolognak nevezik. Az élőlények tevékenységének is sok mintázata létezik. Gondolkodjatok el azon, hogy mi tartozik ide. (Túlélési törvénynek számít az, hogy „Az erősek zsákmányul ejtik a gyengéket”?) Nem, ez az emberek pejoratív megfogalmazása; ezt úgy kellene megfogalmazni, hogy „a legrátermettebb él túl”. (Emlékszem, Isten egyszer azt közölte, hogy minden erősíti egymást, ellensúlyozza egymást és együtt létezik. Ez számít?) Igen, számít. Ezek mind erősítik egymást, ellensúlyozzák egymást és együtt léteznek – ez egy nagyon fontos szempont. Egy másik az, hogy „A sáska a kabócára vadászik, nem sejtve, hogy mögötte ott a sárgarigó”; ez valamelyest ahhoz kapcsolódik, hogy a dolgok erősítik és ellensúlyozzák egymást. (A születés, az öregedés, a betegség és a halál is ilyen?) Igen. Aztán ott van az, hogy „A varjak etetik öregedő anyjukat, a bárányok pedig letérdelnek, hogy szopjanak” – ami egy emlősről és egy madárról szól – ez az állatok birodalmában meglévő jelenség, ez a természet rendje. Valójában minden dologra vonatkozóan számos túlélési törvény és szabály létezik: a négy évszak váltakozása; a szél, fagy, hó és eső megjelenése; a nappal és az éjszaka körforgása; a növekvő és a fogyó hold; az apály és a dagály; minden dolog kölcsönös egymást erősítése, ellensúlyozása és együtt létezése; valamint az emberek és minden más teremtmény születése, öregedése, betegsége és halála, és a különféle teremtmények cselekvési mintái. Egyes élőlények nappal alszanak és éjszaka aktívak, míg mások nappal aktívak és éjjel alszanak, mint az emberek. Vannak olyan élőlények, amelyek csoportokban élnek, míg mások magányosak; a sasok például általában egyedül repülnek, míg a vadludak rajban repülnek és társas állatok. Az élővilágban létezik az a jelenség is, miszerint a varjak etetik öregedő anyjukat, a bárányok pedig letérdelnek, hogy szopjanak. Mindezek különféle jelenségek és megnyilvánulások, amelyek a való életben láthatók és érezhetők. Mindezeknek a makroszkopikus és mikroszkopikus jelenségeknek a feltűnése az Isten által alkotott törvényeket és szabályokat követi. Mindezeknek a törvényeknek és szabályoknak az eredete, fennállása és fennmaradása egy célt szolgál: a legelemibb földi élőhely, az emberiség túlélését biztosító otthon fenntartását. Ezzel az elemi élőhellyel az emberiség otthona a föld, amelyre a túléléshez támaszkodik, és amely lehetővé teszi számára a folyamatos szaporodást és fennmaradást. Az alapvető vizet, levegőt, napfényt és élelmet is szakadatlanul biztosítja, amelyre az emberiségnek szüksége van. Az embereknek, ezeknek az Isten által teremtett lényeknek a fizikai élete csak ezzel a végtelen ellátmánnyal létezhet, szaporodhat és maradhat fenn folyamatosan, és csak ezzel van az emberiségnek lehetősége arra, hogy Isten elé járuljon és elfogadja az Ő üdvösségét, amikor Ő az irányítási munkáját végzi, Isten által elfogadott teremtett lényekké válva. Ezért az összes Isten által teremtett dolog között – függetlenül attól, hogy egy élőlénynek milyen a formája, függetlenül attól, hogy melyek a túlélési törvényei és szabályai, és függetlenül attól, hogy milyen a viszonya más dologgal – röviden: az Isten által alkotott törvények és szabályok közepette él túl. Vagyis minden élőlény – feltéve, hogy Isten teremtette – az Általa alkotott törvényeket és szabályokat követi, és a saját elengedhetetlen szerepét játssza közöttük. Ez az a tápláléklánc, amely az Isten által az emberiség számára alkotott törvények és szabályok révén születik, és ez a tápláléklánc létfontosságú az emberiség számára. A tápláléklánc létének előfeltétele az, hogy minden létezőnek be kell tartania az Isten által alkotott törvényeket és szabályokat. Amennyiben semmibe veszik ezeket a törvényeket és szabályokat és ámokfutást rendeznek, annak az lesz a következménye, hogy az Isten által teremtett összes dolog körében fennálló tápláléklánc megszakad. Ha ez a tápláléklánc egyszer megszakad, a víz, a levegő, a napfény és az élelem, amelyektől az emberiség túlélése függ, különböző mértékben érintett lesz, vagy fokozatosan, vagy egyik a másik után. Ezért az Isten által az összes dologra vonatkozóan megalkotott valamennyi törvény és szabály, valamint minden egyes Isten által teremtett élőlény alapvető hatást gyakorol a táplálékláncra. Ha az összes dologra vonatkozó túlélési szabályok bármelyikével probléma merül fel, annak továbbgyűrűző hatása lesz a tápláléklánc létére és fennmaradására, és így veszélybe kerül az az alapvető víz, levegő, napfény és élelem, amelyre az emberiségnek szüksége van. A tápláléklánc ezért kulcsfontosságú forrása és fontos mutatója annak, hogy az emberiség képes-e a túlélésre. Pontosan mi ez a tápláléklánc? A táplálékláncban ott van Isten teremtése. Az Isten által teremtett összes dolog között vannak kézzelfogható dolgok, és vannak nem kézzelfogható dolgok is, amelyek szabad szemmel nem láthatók. Ezek között a kézzelfogható dolgok között vannak hegyek, folyók, erdők, talaj, sivatagok, az Északi- és a Déli-sark, a Nap, a csillagok és a Hold, valamint különféle állatok és növények és így tovább. A nem kézzelfogható dolgok között szerepelnek a mikroorganizmusok, a levegő, sőt a napfény ultraibolya sugarai, valamint az, amit az emberek kutatnak – úgynevezett atomok és energia, a levegőben és a vízben található láthatatlan tápanyagok és más hasonlók. Mindezek a makroszkopikus kézzelfogható dolgok, az emberek számára láthatatlan mikroorganizmusokkal, valamint például a napfényben és a levegőben található anyagokkal együtt – mindezek a dolgok együttesen alkotják az emberi túléléshez elengedhetetlen élőhelyet. Ha ebben az élőhelyben problémák merülnek fel, az emberiség túlélése és jövője kihívásokkal kerül szembe és fenyegetetté válik. Ezért az összes dologra vonatkozó túlélési törvények és szabályok a tápláléklánc fenntartásához szükséges alapvető feltételt jelentik, a tápláléklánc léte pedig az emberiség túlélésének alapfeltételét képezi. Így aztán akár a törvényekről és a szabályokról, a táplálékláncról, vagy a vízről, levegőről, napfényről és élelemről van szó, ha bármelyikkel probléma merül fel, az elkerülhetetlen hatással lesz az emberiség túlélésére – nevezetesen hatással lesz e teremtett lény, az emberiség fizikai életének fennmaradására. Tehát, ami Istent illeti, a minden dologra vonatkozó túlélési törvényekkel és szabályokkal, a tápláléklánccal, a vízzel, levegővel, napfénnyel és élelemmel nem lehetnek problémák; ezeket mind meg kell tartani, fenn kell tartani és rendben kell folyniuk – az emberiség csak így élhet tovább, és csak így tartható fenn a fizikai élete.

Melyik az a kérdés, amely az emberiség további túlélésében szerepet játszik? A minden dologra vonatkozó túlélési törvények és szabályok között a tágabb aspektusok – mint például a nappal és az éjszaka és a négy évszak – szükségesek. Ezeken belül alapvetően nincs semmi, amit az emberek a képzelődéseik szerint rossznak tartanak. Amikor különféle élőlényekről, mint például fákról, virágokról és növényekről van szó – mivel ezek semmilyen halálos hatást nem gyakorolnak az emberekre – az emberek nem alkotnak elképzeléseket róluk. Ugyanakkor van néhány mérgező és káros dolog a táplálékláncban, mint például a szúnyogok, amelyeknek van negatív hatásuk az emberi testre. Az elképzeléseikre hagyatkozva az emberek nem kedvelik ezeket a lényeket – különösen egyes erős mérgű élőlényeket, mint például bizonyos kígyókat, skorpiókat és százlábúakat. Nos, miért teremtette Isten ezeket a dolgokat? Mi volt a célja a teremtésükkel? Milyen szerepet játszanak ezek a táplálékláncban? Ez életbevágó. Jóllehet a formájukból vagy a természetükből, illetve a többi élőlény körében általuk bírt egyes létjellemzőkből ítélve úgy tűnik, hogy nem játszanak pozitív szerepet, miért mondjuk azt, hogy pozitív dolgok? Ezt a tápláléklánc szempontjából kell megmagyarázni. Nem biológiát tanulunk – nem tudományos szemszögből fogjuk megvitatni a dolgokat, hanem Istennek az efféle élőlények megteremtésére vonatkozó szándéka szemszögéből. Isten egyrészről egyedülálló képességgel ruházta fel őket a túlélésük biztosítása érdekében, lehetővé téve számukra, hogy így őrizzék meg az életüket. Másrészről a táplálékláncban is játszanak bizonyos szerepet – a túlélési módjuk és az általuk kiválasztott méreg szükséges tápanyagokat vagy élelemforrást biztosíthat más élőlények számára. Ezen felül a baktériumok átviteléhez, szaporodásához, differenciálódásához és evolúciójához, valamint a gének bioszférán keresztüli átviteléhez is biztosítják a szükséges feltételeket, és bizonyos szerepet játszanak ebben a tekintetben. A bioszféra csak ezeknek az élőlényeknek a létezése mellett tudja fenntartani a genetikai egyensúlyt és a bakteriális diverzifikáció egyensúlyát, egyensúlyban tartva a különféle baktériumtípusokat. Vegyük például a szúnyogokat és a legyeket. Parazitákat esznek és bizonyos baktériumokat is közvetítenek. Nem megyünk mélyebbre ebben; csak erről az egyszerű elgondolásról van szó. Röviden: egyes különleges élőlények bizonyos különleges célokat szolgálnak az emberiség számára, és a táplálékláncban is elengedhetetlen szerepet játszanak. Ez az elengedhetetlen szerep tartja fenn a tápláléklánc létezését. Minden dolog csak akkor élhet túl és maradhat fenn rendezett módon, ha ez a tápláléklánc létezik és nem megy tönkre. Mivel minden dolog között fennáll egy kapcsolat, amelyben erősítik egymást, ellensúlyozzák egymást és együtt léteznek, a tápláléklánc nem szakadhat meg. A különféle élőlények létezését a táplálékláncon belül egyensúlyi állapotban kell tartani, valamint meg kell őrizni az életterüket és a létüket. Ezért az Isten által az összes dologra vonatkozóan lefektetett túlélési törvények és szabályok létfontosságúak. Csak az Isten által az összes dologra vonatkozóan alkotott túlélési törvények és szabályok megléte biztosíthatja a tápláléklánc fennmaradását, és szavatolhatja, hogy az ne szakadjon meg. A tápláléklánc léte, fennmaradása és oltalma egy alapvető biztosíték arra vonatkozóan, hogy az emberek vízhez, levegőhöz, napfényhez és élelemhez tudnak majd jutni. Az emberek fizikai élete csak akkor tartható fenn, ha megvan ez az alapvető biztosítékuk; csak akkor szaporodhatnak és élhetnek tovább ebben a földi otthonban, egy ilyen létkörnyezetben. Az emberiségnek csak így lehet jövője és reménye.

Az Isten által teremtett összes dolog kezelésére vonatkozó alapelvek

A négy évszak, a nappal és az éjszaka, valamint a szél, fagy, hó és eső – az Isten által teremtett törvények és szabályok szerint létező dolgok – által követett törvények és szabályok, valamint ezek megjelenési formái mindenképpen pozitív dolgok, amelyeket Isten teremtett. Ami a különféle élőlényeket illeti – függetlenül a formájuktól, a túlélési módjaiktól, illetve a vadászó és élelemszerző módszereiktől – röviden: amíg az Isten által lefektetett törvények és szabályok szerint élnek, amíg az Isten által teremtett tápláléklánc alapvető, nélkülözhetetlen részét képezik, Istentől származó pozitív dolgok. Az embereknek nem szabad a saját szemléleteik és preferenciáik alapján megítélniük őket. Valaki ezt kérdezheti: „Nos, akkor a szúnyogok és a legyek pozitív dolgok? És mi a helyzet a mérges kígyókkal, százlábúakkal és skorpiókkal? És különösen a varangyokkal, amelyek olyan rondák – azok is pozitív dolgok?” Hogyan lehet helyesen megfogalmazni? Az eme Isten alkotta fajok által játszott szerepek, valamint az általuk követett törvények és szabályok mind pozitív dolgok. És mi a helyzet a fizikai formájukkal és a kinézetükkel – pozitív dolgok ezek? Ha nagyon muszáj, pozitív dolgoknak nevezhetnéd őket, ám nem negatív dolgok. Legalábbis az általuk követett szabályok, az eme élőlények által eljátszott szerepek és a táplálékláncban fennálló szükségességük szempontjából pozitív dolgokként léteznek. Nem precíz ez a megfogalmazás? (De igen.) Hogy pontosak legyünk, mivel ezek az élőlények követik az Isten által lefektetett törvényeket és szabályokat, valamint eleget tesznek az Isten által számukra kijelölt felelősségeknek és küldetésnek – mivel teljesítik a küldetésüket, legyen az baktériumok terjesztése vagy különféle mikroorganizmusok reproduktív egyensúlyának fenntartása – az általuk játszott szerepek, valamint annak jelentősége és célja szemszögéből nézve, hogy Isten megteremtette őket, maga a létezésük pozitív dolog. Ha azt mondanánk, hogy a szúnyog önmagában pozitív dolog, azt talán egy kicsit nehéz lenne megérteni vagy elfogadni. Ugyanakkor, ha Istennek a szúnyog megteremtését illető szándéka, az általa követett törvények és szabályok, valamint a táplálékláncban betöltött szerepe alapján ítéljük meg, nélkülözhetetlen – tehát pozitív dolog. Egyesek ezt kérdik: „Mivel a szúnyogok pozitív dolgok, ez azt jelenti, hogy el kell fogadnunk és nem szabad lecsapnunk őket?” Ha egy szúnyog meg akar csípni, még mindig lecsaphatod. Ha egy légy evés közben zümmög körülötted, elhajthatod vagy agyoncsaphatod, mivel az, hogy egy-két szúnyoggal vagy léggyel kevesebb van, semmilyen problémát nem fog okozni a táplálékláncban, sem arra nem lesz hatással, hogy ezek a teremtmények teljesítsék a küldetésüket. Ha egy ilyen teremtmény teljesíteni akarja a küldetését, meg kell találnia a megfelelő helyet ehhez. Az emberi lakókörnyezetben nincs rá szükség, úgyhogy egyszerűen hajtsd el és kész – élj békében együtt vele. Ha nem él békésen együtt veled és egyfolytában zaklat, akkor rendben van az, hogy elhessegeted vagy agyoncsapod. Ezt észszerű kezelésnek és helytálló bánásmódnak nevezik. Egyesek ezt kérdezik: „A szúnyogok folyton zaklatnak engem és sokszor megcsípnek. Megátkozhatom őket?” Ez nem szükséges. Egyszerűen csapd őket agyon. Jogodban áll agyoncsapni őket; ez teljességgel megfelel annak az alapelvnek, ahogyan az emberiségnek – minden dolgok sáfárának – minden dologgal bánnia kell. Ha például egy mérges kígyó jelenik meg az otthonodban, és azt látod, hogy nem oda tartozik, egyszerűen kergesd el az erdőbe. Ha megmar és megmérgez, meg kell találnod a módját, hogy azonnal orvosi kezelésben részesülj. Nem kell arra törekedned, hogy megtaláld a kígyót, hogy bosszút állj és megöld. Nem lenne még nagyobb gond, ha ismét ártana neked? Szóval ne akard visszaadni neki; egyszerűen tanulj meg védekezni ellene. Egy intelligens ember képes lenne tanulni ebből az ügyből. Melyik az a három alapelv, amelyekről az imént beszéltünk? (Először is, győződj meg róla, hogy az pozitív dolog. Másodszor, ha megjelenik a közeledben és nem akarsz vesződni vele, akkor egyszerűen maradj távol tőle – ne engedd közel, ne engedd, hogy zavarjon. Harmadszor, legyen helytálló nézőpontod vele kapcsolatban. Ne irtózz tőle és ne utáld, hanem fogadd és ismerd el, majd kezeld észszerűen.) Kezeld észszerűen és bánj vele helytállóan. Ne panaszkodj Istenre és ne ítéld meg úgy, hogy Isten rosszul tette, hogy megteremtette, vagy hogy talán hibát követett el csak azért, mert téged zavart vagy néha gondot okozott neked, vagy akár meg is csípett vagy megmérgezett – nem helytálló így szemlélni ezt. Lehet, hogy te nem kezelted jól, vagy az is lehet, hogy tévedésből került az otthonodba és zavart téged. Ha azonban szelíden állsz hozzá és ezt mondod: „Eltévedtél, ez nem a te otthonod. Ha nem vagy rossz szándékkal irányomban, nem foglak bántani. Menj tovább oda, ahol lenned kell” – és az látja, hogy nem fogod bántani, meg fog fordulni és magától elmegy. Ezt mondod neki: „Viszlát a következő találkozásig! A találkozásunknak ezúttal meg kellett történnie. Ha ismét találkoznunk kell, akkor is el foglak engedni.” Ezt hallván erre fog gondolni: „Az emberek nagyszerűek. Valóban tudják, miként kezeljenek minket. Nincs bennük rosszindulat.” Amíg te nem ártasz neki, ő sem fog ártani neked. Egyes állatok azért bántják az embereket, mert az emberek folyton bántják őket; ők csak azt követően bántják az embereket, miután ellenszenv alakul ki bennük irántuk, és az emberek ostobasága és ádázsága miatt tesznek így. Az ilyen teremtmények fejében természettől fogva nincs ellenszenv vagy ellenségesség az emberekkel szemben. Látod, amikor Noé megépítette a bárkát, egyik állat sem bántott senkit, sőt Noé még kapcsolatba is tudott lépni az állatokkal és képezni tudta őket. Akkoriban az emberek és az állatok barátságosak voltak egymással. Az emberek később egyre mélyebben megromlottak, majd a végsőkig ádázak lettek, mindig le akarták vadászni az állatokat a húsuk miatt, és ezért nőtt az ellenségeskedés az emberek és a különféle állatok között. A húsevő állatok, amint megérzik egy ember illatát, úgy érzik, hogy ízletes étel van terítéken, és jól akarnak lakni. Melyik oldal okozta ezt? Teljes egészében az emberiség végletes ádázsága okozta. Értitek? (Igen.)

Akár makro, akár mikro perspektívából nézzük, az Isten által teremtett dolgok mindegyike határozottan pozitív. Akár Istennek a megteremtésüket célzó eredeti szándékának szemszögéből, az Isten által számukra alkotott törvények és szabályok, vagy a végül elért cél és hatás szempontjából tekintjük őket, mind az emberiségért léteznek; mindegyik az összes dolog sáfárainak szerepét betöltő emberek számára lett tervezve és teremtve. Így, függetlenül az Isten által teremtett összes dolog formáitól és kinézetétől, illetve attól, hogy milyen átmeneti hatást gyakorolnak az emberekre, az embereknek helytállóan kell bánniuk velük, kezelniük és érteniük őket, valamint el kell fogadniuk őket Istentől – ez rendkívül fontos. Az embereknek először is biztosnak kell lenniük abban, hogy amennyiben valamit Isten teremtett – függetlenül attól, hogy az jó vagy rossz, szép vagy csúnya; függetlenül a formájának milyenségétől; és még inkább függetlenül attól, hogy milyen átmeneti hatást gyakorol az emberi hús-vér testre – röviden: amennyiben Istentől származik és Isten keze teremtette, van benne valami, ami hozzájárul az emberiség alapvető túléléséhez. Ez alapján az embereknek minden Isten által teremtett dolgot el kell fogadniuk Istentől, nem pedig önkényesen vagy egyoldalúan dönteniük arról, hogy a saját szemléletmódjaik és preferenciáik alapján elítélik vagy elfogadják-e azokat. Ehelyett inkább egy teremtett lény szemszögéből kell megérteniük, megtanulniuk helytállóan kezelni őket és bánni velük, és ami még jobb, megtanulniuk kijönni és helytállóan együttműködni velük. Az embereknek – e föld urainak és ennek az Isten által teremtett világ sáfárainak ezt a felelősséget és kötelezettséget kell teljesíteniük. Az embereknek ezt a szerepet kell játszaniuk minden más teremtmény között, és ez az az alapelv is, amelyet az embereknek – az emberi mivolt álláspontjából kiindulva – a leginkább be kell tartaniuk. Ha nem kedvelsz bizonyos Isten által teremtett dolgokat, távol maradhatsz tőlük. Ha pedig kedveled őket, közeli kapcsolatban lehetsz velük és közeledhetsz hozzájuk, hogy tanulj róluk és irányítsd őket – vagy, ami még jobb, hogy óvd a létkörnyezetüket, kedvesen bánj velük, tágas életteret hagyj nekik, valamint védelmezd és megfelelően fenntartsd a túléléshez való jogukat. Az emberekhez képest valójában minden dolog gyenge. Bár Isten minden dolognak adott túlélési készségeket és ösztönöket, az emberen kívül semelyik faj nem tud eszközöket és fegyvereket készíteni; közülük egyiknek sincs meg az ereje ahhoz, hogy aláássa az Isten által alkotott törvényeket és szabályokat, és nem is tesznek ez irányú kezdeményezést. Csak az emberekben van végtelen kapzsiság – a mentalitásukban és a követeléseikben egyaránt – a különféle élőlényekkel és minden dologgal szemben. Ezzel egyidejűleg, csak az emberek folytatnak tudományos kutatást, foglalkoznak vegyipari gyártással, valamint készítenek különféle eszközöket és fegyvereket a túlélés vagy egy jobb élet érdekében. És csak az emberek képesek elméleti tudást elsajátítani, valamint kutatni és megváltoztatni a különféle élőlények élőhelyeit. Ugyanakkor annak többsége, amit az emberek a különféle állatok és élőlények túlélését, valamint a tápláléklánc törvényeit illetően tettek, pusztító és bomlasztó, nem pedig támogató volt. Végső soron tehát csak az emberek képesek fegyvereket gyártani, hogy lemészárolják egymást és elpusztítsák a saját elemi élőhelyüket. Csak emberek fejlesztik az ipart, különösen a vegyipart, mindenféle ártalmas agyagot előállítva, amelyek károsítják és pusztítják a földet, amelyet az emberiség benépesít – ezt az egy és egyetlen otthont, ahol túlélhet. És csak maguknak az embereknek köszönhető, hogy a túlélésükhöz szükséges alapvető víz, levegő, napfény és élelem szennyezetté vált és tönkrement. Ez azt jelenti, hogy az emberek maguk tették tönkre a túléléshez vezető útjukat; nem más élőlények okozták ezt. Ezért létfontosságú az, hogy minden dolog uraiként a teremtett emberek megfelelően lássák el minden dolog, beleértve minden élőlény irányításának szerepét. Ha az emberek továbbra is tudományos módszerekkel gyártanak fegyvereket és különféle eszközöket, illetve vegyipari gyártással foglalkoznak, az katasztrofális csapást vetít előre, akár önmaguk, akár más élőlények számára. Vagyis az emberek személyesen, saját kezűleg taposták el az összes dologra vonatkozó túlélési törvényeket és szabályokat, és személyesen tették tönkre a táplálékláncot is. Természetesen az emberek azok, akik személyesen maguk tették tönkre a földet, az otthont, amelytől a túlélésük függ. Ez mélyen tragikus. Ki felelős mindezekért a következményekért? (Az emberek.) Ezek amiatt történtek, mert az emberek elpusztították és tönkretették az Isten által teremtett pozitív dolgokat. Az emberek végül csak azt arathatják majd, amit vetettek. Ha az emberek kezdettől fogva képesek lettek volna ismerni az Isten által teremtett összes dolog által betöltött különféle szerepeket, tisztelni, becsülni a különféle élőlényeket és törődni velük, követni az összes dologra vonatkozó, Isten alkotta túlélési szabályokat és törvényeket, és védeni az elemi földi környezetet, az otthont, amelytől a túlélésük függ, akkor az emberiség nem jutott volna el odáig, ahol ma tart. Ezért ami azt a témát illeti, hogy Isten összes teremtménye pozitív dolog, az embereknek meg kell érteniük az Isten által az összes dolog számára alkotott túlélési törvények és szabályok jelentőségét, valamint azt, hogy az embereknek miért kell követniük ezeket, és hogyan kell ezt tenniük. Ezzel egyidejűleg az embereknek tudniuk kell, hogy Isten célja azzal, hogy mindezt megteremtette, az emberiség érdekét szolgálja, ezért becsülniük és óvniuk kell. Ha nem tudod megérteni mindennek a jelentőségét, legalább tekintsd pozitív dolognak, alapvető, nélkülözhetetlen pozitív dolognak, amelytől a túlélésed függ, és becsüld meg, törődj és gazdálkodj vele. Helytállóan kell bánnod vele és óvnod kell abbéli minőségedben és szerepedben, hogy az ura vagy. Az emberiségnek csak így lehet jövője és reménye, és csak így élhet tovább boldogan, igaz? (Igen.)

Sokkal világosabb most már az a téma, hogy Isten összes teremtménye pozitív dolog? (Igen.) Erősítsük meg még egyszer utoljára, hogy miként kell megfelelően bánni az Isten által teremtett különféle tárgyakkal és élőlényekkel. Rajta, ismételjétek el azt a három alapelvet, amelyekről az imént beszélgettünk. (Először, amennyiben valami Isten meghatározása szerint a pozitív dolgok körébe tartozik, a szívünkben biztosnak kell lennünk abban, hogy Istentől származik, hogy pozitív dolog, és hogy jelentősége van annak, hogy Isten megteremtette; azért van, hogy az emberek tanulhassanak valamit belőle. Másodszor, arra a bizonyosságra alapozva, hogy az pozitív dolog, ha nem kedveljük vagy nem akarunk kapcsolatba kerülni vele, figyelmen kívül hagyhatjuk. Ha zavarja az életünket, elhajthatjuk vagy távol maradhatunk tőle, valamint tanulságokat is le kell vonnunk és okulnunk is kell belőle. Végül, ha Isten teremtette, Isten rendelte el vagy Isten szuverenitása alá tartozik, nem szabad irtóznunk tőle és nem szabad utálnunk, hanem inkább helytálló hozzáállással fogadjuk és ismerjük el, és kezeljük észszerűen.) Az észszerű kezelés létfontosságú. Ha az emberek nem tudják, miként irányítsák az Isten által teremtett dolgokat a földön, az valószínűleg káros hatással lesz a túlélésükre. Ha a tápláléklánc törvényei megsemmisülnek és a fennállása megszűnik, akkor az emberiség túlélése veszélybe kerül. Hát nem ilyen létkörnyezetben van most az emberiség? (De igen.) Az emberiség nagy léptékben fejlesztette az ipart, hulladékgázokat, szennyvizet és mérgező anyagokat bocsátott ki, amelyek szennyezték a folyókat, tavakat, sőt még a talajvizet is. Nincs több tiszta ivóvíz; az emberek csak újrahasznosított, mesterségesen feldolgozott vizet ihatnak, amely bár nem mérgező, sokkal kevesebb tápanyagot tartalmaz. A folyami, tavi és tengeri halak szintén szennyezetté váltak és nem egészségesek. Nem egyszerű olyan élelmet találni, amely nem fertőzött. Hát nem kilátástalan helyzetbe sodorja magát az emberiség? Hát nem maga az emberiség okozta ezt? Nemcsak az ivóvíz szennyezett, hanem a levegő is rossz; sok a káros anyag a levegőben, és most, még ha tiszta levegőt szeretnél is belélegezni, nehezen megy – az embereknek időnként még maszkot is kell viselniük, hogy védekezzenek a vírusokkal szemben. A levegő minősége szörnyű, az emberek elővigyázatosak mindenféle élelmiszer fogyasztásával kapcsolatban és mindenféle betegséget elkapnak, már egyes fiatalok is rákosak vagy cukorbetegek lesznek. Ki okozta mindezeket a következményeket? (Az emberek.) Mindet az emberek okozták. Így gazdálkodtak az emberek a földi otthonnal, amelyet Isten teremtett számukra, addig gyötörve magukat, hogy már nem tudnak rendesen enni és inni, mégis nagyon boldognak érzik magukat. Ez származik abból, ha az ember elhagyja Istent; nem lehet boldogságról beszélni. Az egyetlen kiút most az emberek számára az, hogy elfogadják a Teremtő üdvösségét, törekednek az igazságra és az istenfélelem útján járnak. Csak így menekülhetsz meg, nyerheted el az élet reményét és válhatsz az új emberiség tagjává. Ilyen egyszerű; más út nincs. A keleti emberek úgy érzik, hogy a nyugati civilizáció nemes, és hogy a nyugati embereknek biztosan van kiútjuk. Van? (Nincs.) A keleti emberek úgy érzik, hogy sokat szenvedtek, mélyen gyűlölködővé váltak és túl sok nehézséget viseltek el, és a nyugati embereknek meg kell menteniük őket. Mindig úgy gondolnak a Nyugatra, mintha az paradicsom lenne, hogy Nyugatra menni egyenlő a mennybe jutással, hogy Nyugaton szabadok és boldogok lesznek. A nyugati emberek azonban nem érzik úgy, hogy sok boldogságuk lenne. Ezt mondják: „Bár a mi életünk egy kicsit gazdagabb, mint a keleti embereké, aligha vagyunk boldogabbak.” Amennyiben ezen a földön élő ember, az emberi faj tagja vagy, nincs boldogságod ezen a földön, mivel azzal, hogy ebben a földi otthonban élsz, minden, amit elfogadsz, a Sátántól származik. Legyenek azok emberi gondolatok és nézőpontok vagy túlélési törvények, legyen az keleti vagy nyugati nevelés, nincs egyetlen dolog sem, amely révén megélhetnéd egy valódi ember hasonlatosságát, és nincs olyan társadalmi nevelés, illetve gondolat vagy nézőpont, amely számodra teremtett lényként lehetővé tenné, hogy megvesd a lábad az ember világában. Mivel ez az emberiség a Sátán hatalma alatt él és a Sátán irányítja, az egyetlen módja annak, hogy az emberek túléljenek az, ha elfogadják Isten üdvösségét, elfogadják az Istentől származó összes igazságot, Isten szavai szerint gyakorolnak és elérik az üdvösséget. Az emberiség csak ekkor térhet igazán vissza abba a világba, ahol az összes dologra vonatkozó túlélési törvények és szabályok szabadon működhetnek, és élhet igazán egy teljes tápláléklánccal bíró világban – az emberiség csak ily módon töltheti be igazán a minden dolgok sáfárának szerepét és tehet eleget az ezzel a szereppel járó felelősségeknek. Ezen kívül az emberiségnek nincs másik útja, amelyen elindulhat. Ez az emberiség egyetlen kiútja, az egyetlen kiút, amely reményt és boldogságot hozhat az emberiségnek. Érted? (Igen.) Ha egyszer megérted, lesz utad, amelyen járhatsz. Csak igyekezz és törekedj ebbe az irányba, e felé a cél felé. Ne nézz hátra, ne add fel és soha ne állj meg!

Mára fejezzük be itt a beszélgetésünket. Viszlát!

2024. április 14.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren