Hogyan kell törekedni az igazságra? (18.) Ötödik rész

Minden Isten szuverenitása alá tartozó dolog pozitív

Beszélgettünk egy kicsit az „Isten által elrendelt dolgok” aspektusáról. Nos, nem kellene beszélnünk „az Isten szuverenitása alá tartozó dolgokat” illető igazságról is? (De igen.) Van egy árnyalatnyi különbség az „Isten szuverenitása alá tartozó dolgok” és az „Isten által teremtett és Isten által elrendelt dolgok” között? (Igen.) Mit foglal magában Isten szuverenitása? Gyakran mondják, hogy Isten szuverén az emberek sorsa felett. Függetlenül attól, hogy milyen sorsuk van az embereknek, a sors kérdése önmagában pozitív dolog? (Igen.) Függetlenül attól, hogy egy ember sorsa milyen, hogy kívülről jónak vagy rossznak tűnik-e, amennyiben Istentől ered, Isten rendeli el vagy Isten szuverenitása alá tartozik, akkor pozitív dolog. Akkor hogyan állapítható meg, hogy az emberek sorsa pozitív dolog? Az embereknek mindenféle sorsuk van. Egyesek látszólag áldott életet élnek, míg mások szenvednek; egyesek egész életükben gyarapodnak, míg mások számára soha nem mennek zökkenőmentesen a dolgok; vannak, akik bőségben élnek, mások pedig rendkívüli szegénységben; egyeseknek boldog, áldott családjuk van, míg másoknak boldogtalan házasságuk és hálátlan gyermekeik; egyes emberek egész életükben egyedül vannak, míg mások élvezik, hogy körülveszik őket a gyermekeik és az unokáik; vannak, akiket egész életükben betegség és fájdalom kínoz és nagy gyötrelemben élnek, míg mások erősek és egészségesek, kényelmes, szabad életet élnek, végül pedig békésen halnak meg hajlott korukban. Nem különféle emberek sorsai ezek? (De igen.) Nos, akkor Isten szuverenitása alatt áll a sors? (Isten szuverenitása alatt áll.) Az emberek az elképzeléseikben úgy gondolják, hogy „mivel a sors Isten szuverenitása alatt áll, akkor mindenkinek jó sorsa kellene legyen. Miért van olyan sok rossz sors?” Van egy még zavarba ejtőbb tény, nevezetesen, hogy a legtöbb ember sorsa nem olyan, amilyet kívánna. Nézzétek meg – hány ember nem szenved semmilyen nehézséget egész életében, születik gazdagságba és státuszba és halmozzák el ragaszkodással minden oldalról? Hány ilyen ember van? Csak az elit családokba születetteknek van ilyen sorsa. A legtöbb ember egész életében szenved és számtalan nehézséget visel el, minden lépésnél akadályokba ütközve – a dolgok rendkívül nehezek számára és egyáltalán nem mennek zökkenőmentesen. Bár elméletben elismered, hogy az emberek sorsa mind Isten szuverenitása alatt áll, és hogy minden Isten szuverenitása alá tartozó dolog pozitív, a szívedben még mindig nem érted: „Ha azt mondják, hogy pozitív dolog az, hogy a hihetetlen kiváltságokkal születőknek jó sorsuk van, a doktrína szempontjából ez elfogadható. Az emberek 80-90 százaléka számára azonban nem mennek zökkenőmentesen a dolgok és egész életükben szenvednek – akkor miért pozitív dolog és áll Isten szuverenitása alatt az ilyen sors is? Ez valahogy elfogadhatatlannak tűnik. Akár erkölcsi igazságérzetből, akár együttérzésből, az efféle sorsokat nem lehet a pozitív dolgok közé sorolni. Ez nem áll össze. Lehetséges, hogy helytelen a meghatározás? Ha valóban helytelen, akkor az emberek sorsával kapcsolatos részt ki kell venni abból, ami felett Isten szuverenitást gyakorol. Ha azonban kivesszük, azzal tagadnánk azt a tényt, hogy Isten szuverén az emberek sorsa felett. Nem lenne ez botrányosan lázadó? De hogyan kellene értelmeznünk azt a tényt, hogy minden Isten szuverenitása alá tartozó dolog pozitív, és hogy a rossz sorsok is pozitív dolgok?” Az emberek kissé tanácstalanná válnak. Ez egy nehéz kérdést jelent számotokra, nem igaz? (De, igen.) Akkor ti mondjátok meg Nekem. Nézzük, ki tudja érthetően elmagyarázni ezt a dolgot. (Szerintem helytelen, ha az emberek rossz dolognak tekintik azt, ha nehézségekkel találkoznak. Ami azt illeti, az a sors, amelyet Isten valaki számára elrendel – függetlenül attól, hogy az nehézséggel vagy könnyedséggel jár – számára a legelőnyösebb. Különösen a szenvedés képes még jobban formálni az embereket. Ezek a dolgok emellett az emberek lelkének reinkarnációjával is összefüggenek. Talán az előző életében elkövetett gonosztettek vagy az előző életéből származó adósságai miatt kell valakinek szenvednie ebben az életben, hogy megfizesse azokat. Ez mind Isten elrendelése és elrendezése alá tartozik.) Akkor mi ebben a pozitív dolog? Érthetően el tudjátok magyarázni? (Nem.) Látod, ha valaki tényleg megkérdezne erről, nem tudnád érthetően elmagyarázni; rögtön itt elakadnál. Ha nem vennéd komolyan, egyszerűen ráhagynád, ez azonban hatással lenne arra, hogy elfogadd a „minden Isten szuverenitása alá tartozó dolog pozitív” igazságát, hatással lenne arra, hogy ennek az igazságnak a segítségével jellemezd, hogy mely dolgok pozitívak, hatással lenne arra, hogy bármilyen pozitív dolgot elfogadj és elismerj, és hatással lenne az „Isten szuverenitása alá tartozó dolgok” körén belüli összes dologhoz való hozzáállásodra, ami persze magában foglalja azt, hogy elfogadod-e vagy pedig elítéled őket – ez egy nagyon komoly kérdés. Ha nem látod át a sors kérdését, valószínűleg negatív dologként fogsz tekinteni rá és ilyenként jellemzed. Az emberek sorsa azonban Isten szuverenitása alá tartozik és Isten rendeli el azt. Ha negatív dologként jellemzed az emberek sorsát, amely felett Isten szuverén és amelyet Ő elrendelt, az milyen jellegű probléma? (Istenkáromlás.) Ez Isten kárhoztatása és istenkáromlás. Emberi nyelven azt jelenti, hogy „nagy bűnt követtél el, ezért menj, és azonnal valld meg a bűneidet!” Erről nem fogunk sokkal többet beszélni.

Az imént arról beszéltünk, hogy „minden Isten szuverenitása alá tartozó dolog pozitív” és az emberek sorsát említettük. Bár ennek a tartalomnak a köre óriási, ugyanakkor nagyon specifikus is; összefüggésben áll minden ember és az egész emberiség életével. Az emberek sorsa mindenféle különböző formát ölt, ám a legtöbb ember sorsa – ahogyan az emberek látják vagy ahogyan ők maguk megtapasztalják – egy szóval jellemezhető: szerencsétlen. A „szerencsétlen” azt jelenti, hogy az ember sorsa teli van nehéz időszakokkal és frusztrációkkal; egy ilyen ember különösen nehéz életet él és a dolgok a legtöbb esetben nem úgy mennek, ahogyan szeretné. Függetlenül attól, hogy az ember zökkenőmentes vagy kemény tapasztalatoknak van kitéve, függetlenül attól, hogy mit lát vagy mire jön rá, egy tagadhatatlan tény az, hogy bár az emberek túlnyomó többsége nem olyannak találja a sorsát, amilyet szeretne, mindenki sorsa Isten szuverenitása alá tartozik. Ezt soha nem szabad tagadni. Mivel Isten emberek sorsa felett gyakorolt szuverenitása olyan valóságot teremtett, amelyet az emberek nehezen fogadnak el, beszélgetni kell arról, hogy melyek Isten emberek sorsa felett gyakorolt szuverenitásának alapelvei és mi annak a gyökere, valamint, hogy mi Isten indítéka arra, hogy szuverenitást gyakoroljon az emberek sorsa felett – vagyis, hogy miért így gyakorol Isten szuverenitást az emberek sorsa felett és miért rendez ilyen sorsokat az emberek számára. Először nézzük meg, hogy mi Isten indítéka arra, hogy szuverenitást gyakoroljon az emberek sorsa felett. Azért jönnek az emberek erre a világra, hogy elevickéljenek vagy hogy elvesztegessék az idejüket? (Egyik sem.) Ami Isten indítékát illeti az emberek sorsának rendezésében, az nem az, hogy azért jöjjenek a világra, hogy két lábon járó hullákhoz hasonlóan csak sétálgassanak egy kicsit és kész. Ehelyett azt célozza, hogy az emberek a hús-vér testben éljenek és megtapasztalják az életet, valamint, hogy mindenféle környezeten és különböző körülményeken keresztülmenjenek különböző időszakokban. Amikor az élet megtapasztalásáról beszélünk, az ember hús-vér testének van egy attribútuma: ha egy ember kényelmes környezetben él anélkül, hogy nehéz időszakokon, nehézségeken, buktatókon vagy kudarcokon menne keresztül, akkor nem könnyen növekszik és érik. Olyan, mint amikor egy növény üvegházban növekszik a szélnek és a napnak való kitettség nélkül; az élete nagyon törékeny, ugyanis nem könnyen szív fel különféle tápanyagokat a természetből. Amint perzselő napnak és erős szeleknek van kitéve, nagyon könnyen eltörik és idő előtt elpusztul, az élete pedig azután nem folytatódhat tovább. Az ember hús-vér testének a természetét és ösztönét illetően ezért az emberiség nem lehet olyan, mint az üvegházi virágok, amelyek nem tapasztalják meg a szelet és az esőt, hanem el kell viselnie különféle buktatókat, nehéz időszakokat és csalódásokat az emberi világtól. Egy ilyen létkörnyezetben az emberiség élni fog az Istentől kapott szabad akaratával és gondolataival, és – minden lehetséges eszközzel, önállóan, rendületlenül és minden nehézségtől való félelem nélkül – tovább fog menni és élni. Ez ösztökélni fogja az emberek különböző életösztöneit és túlélési ösztöneit, és az emberek képesek lesznek az Isten adta túlélési ösztönük segítségével önállóan élni és szembenézni minden környezettel, valamint az őket körülvevő összes emberrel, eseménnyel és dologgal. Egyrészt az emberi hús-vér test objektív ösztönének szempontjából az embereknek szükségük van ennek a környezetnek az ösztönzésére és lendületére, hogy előhívja bennük a túlélés iránti vágyat, hogy bátorsággal élhessenek. Látszólag nehéz így élni, de ennek a környezetnek az ösztönzése és csapásai közepette erősebb túlélési vágy alakul ki az emberekben, ezért kitartanak és fokozatosan megérnek, fokozatosan alkalmazkodnak a másokkal való együttéléshez és kevésbé lesznek törékenyek, helyette lesz kitartásuk, állóképességük és szívósak lesznek, képesek lesznek arra, hogy továbbra se féljenek a nehézségektől. Ez Isten eredeti indítéka arra, hogy az emberek sorsát rendezze; ez az emberek sorsának alapkoncepciója, mely sors a hús-vér testi ösztönük eredeti formája alapján tervezett. Ez az egyik aspektus. A másik – erre az alapkoncepcióra épülve – az, hogy amikor az emberek átutaznak ezen a világon, a gyermekkortól az idős korig haladva, a fokozatos idősödés folyamatában megtapasztalnak életeseményeket, élettapasztalatot szereznek, valamint alapelveket és utakat nyernek az élet különféle nehézségeivel való szembenézéshez. Így az emberek fokozatosan elérik az érettséget és egyre inkább képesek lesznek önállóan élni a menny és a föld között, valamint mások körében. Nem lesznek olyan törékenyek és nem fognak elbátortalanodni vagy csalódottságot érezni – vagy akár azt érezni, hogy az életben nincs remény –, amikor egy kis buktatóval vagy kudarccal találkoznak. Ehelyett, a különféle nehéz körülmények megtapasztalását követően, egyre inkább képesek lesznek helytállóan tekinteni az életre és a halálra, és egyre inkább képesek lesznek ráébredni, hogy mely kötelességeket kell végezniük az életben és mire van a legnagyobb szükségük, ily módon pedig egyre jobban fogják érezni magukat az életben. Az emberek e folyamat során fokozatosan megérnek; nevezetesen fokozatosan eljutnak odáig, hogy nem félnek a megpróbáltatásoktól és a veszélytől, nem félnek a haláltól és nem félnek semmilyen nehézségtől. Először, amikor az emberek fiatalok, sírnak és nem tudnak aludni, amikor kellemetlen és szívbe markoló szavakat hallanak vagy egy kis nehézséggel, illetve buktatóval találkoznak, és úgy érzik, hogy nincs remény az életben. Fokozatosan eljutnak odáig, ahol már van egy bizonyos mennyiségű immunitás és ellenállóképesség a szívükben, amikor szívbe markoló szavakat hallanak és nehézségekkel találkoznak, és többé nem érzik úgy, hogy az életnek nincs értelme, és a halálra sem gondolnak már. Később, amikor még több szívbe markoló szót hallanak és buktatókkal és kudarcokkal találkoznak, képesek elviselni azokat a szívükben anélkül, hogy nagyon hatással lenne rájuk, és úgy érzik, hogy teljesen normális dolog az, hogy az emberek megtapasztalják ezeket a dolgokat az életben, és többé nincs szükségük mások vigasztalására, bátorítására vagy támogatására ahhoz, hogy tovább éljék az életüket. Nem nyernek így egyre több bátorságot az emberek? Az emberek képesek önállóan túlélni, és az indíttatásuk is megvan arra, hogy önállóan túléljenek. Mindenkinek át kell mennie a fiatalság és a naivság időszakán. Az emberek csak negyven-ötven éves koruk után érik el fokozatosan az érettség állapotát és válnak felnőtté. Még ha valaki nem is alapított családot, épített karriert vagy vált szülővé, abból ítélve, hogy min ment keresztül az életben, az általa szólt szavakból, valamint az életét, az életet, a vele szembekerülő nehézségeket és a kívánságai szerint, illetve nem aszerint alakuló dolgokat illető felismeréseiből, megértéséből és hozzáállásából ítélve látni fogod, hogy az illető felnőtt és megérett. Minek köszönhető mindez? A különféle nehézségeknek, csalódásoknak, sőt buktatóknak és kudarcoknak, amelyek Isten elrendelése nyomán tűnnek fel az emberek sorsában. Ebből a szemszögből tehát kétségtelen, hogy Isten szuverenitása az emberek sorsa felett pozitív dolog, az embereknek pedig a legteljesebb mértékben el kell fogadniuk ezt az igazságot. Mondhatjuk itt azt, hogy Istennek valóban gondos szándékai vannak az emberek sorsa feletti szuverenitásában? (Igen.) Függetlenül attól, hogy valaki hisz-e Istenben vagy sem, ahogy az emberek a születésüktől kezdve megérnek, a jó képességűek akár odáig is eljuthatnak, hogy megértik, hogy alávetettek a sorsnak, és keresik Istent. Ebből a tényből ítélve vajon nem pozitív dolog Isten emberek feletti szuverenitásának eredeti szándéka? (De igen.) Látod, amikor ezt mondom, mindannyian bólogattok és elismeritek, hogy ez pozitív dolog. Miért van ez? Azért, mert amit mondok, az tény, és érthetően elmagyaráztam ennek a dolognak a lényegét, és ti is megtapasztaltátok, nem igaz? (De igen.) Az emberiségnek csakugyan hasznára vált az Isten szuverenitása alá tartozó sors. Függetlenül a háttered milyenségétől vagy attól, hogy honnan származol, és függetlenül az ebben a társadalomban játszott szerepedtől, röviden: amennyiben Isten szuverenitása alatt élsz, előnyöket kaptál Istentől. Egyesek ezt mondják: „Ez nem igaz. Istennek Isten választott népének sorsa felett, az emberek sorsa felett kell szuverénnek lennie. Isten nem szuverén azok sorsa felett, akik ördögökből vagy állatokból születtek újjá.” Helytálló ez az állítás? (Nem.) Minden, ami teremtett lény, Isten szuverenitása alá tartozik. Amennyiben teremtett lény, van sorsa. Teremtett lény vagy, ezért megvan a magad sorsa. Isten rendezett neked egy sorsot, ezért a sorsod nem olyasmi, amit te választottál, nem is olyasmi, amit te teremtettél; Isten szuverenitásából származik. Ezért függetlenül attól, hogy milyen szerepet játszol, akár emberből, állatból vagy ördögből születtél újjá, mivel most úgy tűnik, hogy az emberi faj tagja vagy, biztos, hogy van sorsod, a sorsod pedig egyértelműen Isten szuverenitása alá tartozik. E pont alapján nem pozitív dolog-e Isten emberek sorsa feletti szuverenitása? (De igen.) Miért mondjuk, hogy Isten emberek sorsa feletti szuverenitása pozitív dolog? Azért, mert Istennek gondos szándékai állnak a teremtett lények bármelyike számára elrendezett sors mögött; az egész azt szolgálja, hogy az emberiség tudjon normálisan és rendesen élni ebben a világban az Isten által ráruházott különféle veleszületett állapotokkal együtt. Isten senkivel sem bánik igazságtalanul. Ahogy mondani szokás, a nap a jóra és a rosszra egyaránt süt. Ez Isten szuverenitása. Különben miért mondanánk, hogy csak Isten az emberiség Teremtője és csak Isten szuverén az emberiség felett? Mert ez az, amit Isten tesz, Istennek van ilyen képessége és Neki van meg ez a lényege és hatalma. Ez a pont világossá teszi, hogy Isten emberek sorsa feletti szuverenitása pozitív dolog, és ezt sem tagadni, sem kétségbe vonni nem lehet. Vagyis, az emberiség testi életének törvényeit tekintve a nehézségekkel és nehéz időszakokkal teli sorsok, amelyeket Isten az emberek számára elrendez, segíthetik őket abban, hogy fokozatosan megérjenek és képesek legyenek zökkenőmentesen végigjárni az útjukat ebben az életben. Ebből a szempontból Isten szuverenitása pozitív dolog.

Az emberek sorsának egy másik aspektusát tekintve sokan nehéz, kiábrándító életet élnek. Látszólag nem tettek semmi rosszat, mégis úgy tűnik, hogy büntetik őket. Vannak, akik például fiatalon elveszítik az édesapjukat, középkorúan a férjüket, idős korukban pedig a fiukat, a halál szétszakítja a családjukat. Vannak, akik balesetet, például autóbalesetet vagy repülőszerencsétlenséget szenvednek. Vannak, akik fogyatékossággal élnek: egyesek vakok, mások süketek, vannak, akik pedig elveszítették a karjukat vagy a lábukat. Vannak, akik csalás miatt nyomorúságos szegénységbe süllyednek, mások pedig az egész életüket adósságok törlesztésével töltik. Amikor ezek a különféle szerencsétlen dolgok érik az embereket, sokan ezt mondják: „A Menny igazságtalan. Ez nem olyasminek tűnik, mint amit a Mennynek tennie kellene. Ha Isten szuverén az emberek sorsa felett, hogy tehetné ilyen nyomorulttá őket? Hogy engedheti, hogy ártatlan emberek ilyen csapásokat szenvedjenek és ilyen szerencsétlenség érje őket?” Ha az emberek a Teremtő emberi sorsok elrendelését célzó eredeti szándéka szempontjából nézik ezt, a Teremtő emberiséget illető szándékai gondosak, Isten szuverenitása az emberek sorsa felett pedig pozitív dolog. Amikor azonban az emberek sorsában olyan különös események történnek, amelyek az emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret szempontjából tragikusnak tűnnek, az emberek képtelenek felfogni, hogy miért pozitív dolog Isten szuverenitása az emberek sorsa felett és képtelenek rájönni, hogy mi folyik. Sokan úgy vélik, hogy igazságtalan aspektusai vannak annak, ahogy a Teremtő az emberek sorsát rendezi, és úgy érzik, hogy nem igazán logikus azt mondani, hogy minden Isten szuverenitása alá tartozó dolog pozitív. Ezért egyesek egy közismert szólással álltak elő: „Akik hidakat építenek és utakat javítanak, végül megvakulnak, míg a gyilkosok és gyújtogatók utódai szaporodnak.” Egyesek így szólnak: „Ez igazságtalan. Hidakat építeni és utakat javítani érdemek gyűjtése és jó cselekedet. Azoknak, akik ezt csinálják, nagy családjuk kell legyen és nagyon gazdagok kell legyenek. Hogy végezhetnék vakon? Lehetséges lenne, hogy egy ilyen sors is Isten szuverenitása alatt áll és szintén pozitív dolog? Ennek semmi értelme!” Ha az emberek nem értik az igazságot és nincs tudásuk Istenről, valóban nem tudják megfejteni és értelmezni ezeket a dolgokat. A nem hívők mindig ezt mondják: „A menny becsben tartja az élőlényeket.” Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ha van Isten, ha van Menny, akkor Istennek gondoskodnia kell az Ő népéről. Ha Ő a Teremtő, gondoskodnia kell a teremtett lényeiről és kedvesen kell bánnia velük; nem szabad engednie, hogy elszenvedjék ezeket a fájdalmakat. Ahogy az emberek látják, ha az emberiség a Sátán és az ördögök hatalma alatt élne, érthető lenne, hogy talán elszenvedi ezeket a fájdalmakat, de mivel az emberiség Isten uralma alatt és Isten szuverenitása alatt él, nem szabadna elszenvednie. Különösen amikor egy ilyen, Isten szuverenitása alá tartozó sorsról van szó, az emberek még inkább képtelenek megérteni, hogy mi folyik. Ha az emberek nem értik az igazságot, nagyon nehéz felismerniük, hogy minden egyes dolog mögött, ami felett Isten szuverenitást gyakorol és amit elrendez, jelentés húzódik; néhány dolgot nem tudnak felfogni, és ezek a különleges helyzetek megakasztják őket. Ha valakiben van egy kis istenfélő szív, ezt fogja mondani: „Ha nem tudjuk megmagyarázni ezt a dolgot, akkor ne beszéljünk róla, nem szabad tetszés szerint megítélnünk.” Róla el lehet mondani, hogy van egy kis józan esze. Egyeseknek nincs lelkiismeretük és józan eszük, istenfélő szívük pedig még kevésbé. Szemtelenek és van képük önkényesen ítélkezni, amikor olyasmivel találkoznak, ami nem úgy megy, ahogy szeretnék: „Pff! Az emberek azt mondják, „a menny becsben tartja az élőlényeket”, akkor miért halnak meg fiatalon egyesek, akik igen jónak tűnnek? És erőszakos halált halnak, egy csomó gyermeket hátrahagyva. Ez olyan sajnálatos, oly tragikus! Az emberek pedig még mindig azt állítják, hogy Isten szuverenitása pozitív dolog. Ha isten szuverenitása alatt áll az, hogy az embereknek ilyen tragikus sorsuk van, akkor isten nem igazságos!” Ezek az emberek ilyen önkényesen ítélkeznek Isten felett. Az emberek sorsa kétségkívül Isten szuverenitása alá tartozik. Ezt soha nem lehet megkérdőjelezni vagy tagadni. Az állítás, miszerint „az emberek sorsa Isten kezében van”, mindenkor hibátlan és mindenkor tény, mivel Isten szuverenitása az emberek sorsa felett pozitív dolog és ez soha, semmikor nem fog megváltozni. Akkor miért találkoznak az emberek ilyen tragikus helyzetekkel? Van egy dolog, amiről az emberek nem tudnak, illetve lehet, hogy a doktrína szempontjából értik, de nem tudják világosan elmagyarázni, nevezetesen, hogy minden ember sorsának van oka és hatása. Az, hogy ebben az életben milyen sorsod van és miket szenvedsz el, lehet az előző életed hatása, a következő életedben pedig okká is válhat. Épp, ahogyan a nem hívők mondják: „Ki mint vet, úgy arat.” Lehet, hogy az előző életedben elvetettél bizonyos okokat és okozatokat – ha Isten úgy rendezi, hogy ebben az életben emberként szüless újjá és az emberi faj tagja legyél, akkor meg kell fizetned az általad elvetett okok és okozatok árát; jóvá kell tenned őket. Nem te döntöd el, hogy korrigálni fogod-e őket, vagy hogy ezt meg kell-e tenned. Senki, aki gonoszságot művelt, nem hajlandó elfogadni a büntetést. Ezt a dolgot csak a Teremtő rendezheti el, csak Ő jogosult ezt megtenni, és természetesen csak Neki van ereje megtenni. Mi tehát a Teremtő alapelve ebben? A jók jutalmazása és a gonoszok büntetése. Bár az emberiség nem érti Isten szuverenitását, nem ismeri Istent és nem fogja fel Isten szuverenitásának alapjait és alapelveit, ami Istent illeti – mivel igazságos természete van, valamint az Ő teremtői identitása következtében – mennyei szabályokat és törvényeket fektetett le az emberiség és minden dolog számára. Min alapulnak ezek a mennyei szabályok és törvények? Isten igazságos természetén, valamint Isten hatalmán és erején alapulnak. Ezeknek a mennyei szabályoknak és törvényeknek a megalkotása egy jelenségben tükröződik az emberi világban, ami az emberek újjászületése. Az emberi újjászületés gyakran áll közvetlen ok-okozati összefüggésben, ez a kauzalitás pedig bizonyos különleges dolgokban tükröződik és nyilvánul meg az emberek sorsában. Emellett az emberi újjászületés folyamatában az emberek Isten jutalmaiban és Isten büntetéseiben egyaránt részesülnek. Isten megbünteti azokat, akik gonoszságot cselekednek; nevezetesen mindenféle szerencsétlenséggel és balesettel, valamint mindenféle büntetéssel találkoznak emiatt, amit az emberek méltatlannak és észszerűtlennek tekintenek. Az ember szemében e büntetések némelyike ráadásul kimondottan tragikus, ám van egy háttere annak, hogy miért éri őt ez a tragikus helyzet. Ez nem olyasmi, amit Isten ok nélkül hozott rá, hanem büntetés, amelyet el kell szenvednie, mivel számtalan gaztettet követett el. Amikor az emberek nem képesek átlátni ennek a dolognak a csínját-bínját, badarságokat beszélnek és panaszkodnak a Mennyre és Istenre, ami nagyon buta dolog. Nos, mi a helyzet azokkal, akik Isten kegyelmét élvezik? Mivel az előző életükben érdemeket halmoztak fel és sok jót tettek – sok dolgot, ami az emberiség javát szolgálta és sok dolgot, ami Isten mennyei szabályai és törvényei értelmében nem kárhoztatást, hanem jutalmakat hozott számukra, ebben az életben sok áldást élveznek. Hadd mondjak nektek egy példát: tegyük fel, hogy van egy nő, aki boldog családba születik – bár a család nem nagyon gazdag, sok fiúgyermek van benne, lánygyermek pedig nincs, és Isten úgy rendezi, hogy ő ebben a családban legyen. Amint ez a kislány megszületik, ő lesz a család szeme fénye – olyan drága, hogy úgy tűnik, még levegőt venni is félnek körülötte, nehogy ártsanak neki. A lányka gyönyörű, okos és bájos, a szülei és a felmenői pedig mind szeretik. Az egész élete sétagalopp. Függetlenül attól, hogy mit csinál vagy milyen nehézségekkel találkozik, mindig vannak kedves emberek, akik segítenek neki, és minden nehézsége egycsapásra megoldódik. Nincsenek aggályai és nyugodt, boldog életet él. Igazán áldott! Mi történik itt? A Teremtő részrehajló bizonyos emberekkel? (Nem.) Akkor miért élvezhetnek egyesek ilyen nagy áldásokat? Le van fektetve a mennyei szabályokban és törvényekben, hogy egy bizonyos típusú embert – aki az emberiség javát szolgáló dolgokat tett – jutalmazni kell, ő pedig egy ilyen ember lehet. Megkapva a jutalmat a Teremtőtől ilyen nagy áldásokat élvez az emberi világban. Soha nem kell élelem vagy ruházat miatt aggódnia; bárhová megy, kedves emberek segítik, és bárhová megy, az emberek kedvelik. Még amikor a negyvenes-ötvenes éveiben jár és a gyermekei felnőttek, a szülei akkor is szemük fényeként bánnak vele; amikor csak akad valami jó dolguk, félreteszik neki. A többiek irigyek, amikor azt látják, hogy ilyen áldásokat élvez, és vannak, akik úgy érzik, hogy ez igazságtalan, mivel ők nem élvezhetnek ilyen áldásokat. Ha te is ilyen, a Teremtő által elrendezett sorsnak akarsz örvendeni, és ilyen szerencsét és áldásokat akarsz élvezni, mint ő, akkor neked is több érdemet kell felhalmoznod és több jót kell cselekedned, valamint több olyan dolgot kell tenned, amelyet a Menny érdemek gyűjtéseként és jó cselekedetekként határoz meg – akkor majd te is ilyen áldásokat élvezhetsz. Mit mond az embereknek ez a jelenség, ez a tény? Függetlenül attól, hogy egy embernek milyen sorsa van az emberi világban – hogy áldásokat élvez vagy balszerencse éri, hogy az egész élete zökkenőmentes vagy sok szerencsétlenség és csapás éri – annak van egy bizonyos kapcsolata az előző és a jelen életével. Végső soron az, hogy mi a sorsa, az Isten által alkotott mennybéli szabályokkal és törvényekkel áll összefüggésben. Ha minden, amit az előző életében tett, összhangban állt a mennybéli szabályok és törvények rendelkezéseivel, miszerint jutalom illeti, akkor a sorsa ebben az életben az emberek véleménye szerint ragyogó, gondtalan és nagyon jó lehet. Ha az, amit az előző életében tett, sok mennybéli törvényt megszegett, és épp egybeesett az Isten által alkotott mennybéli szabályok és törvények rendelkezéseivel, amelyek büntetést vonnak maguk után, akkor az Isten által számára elrendezett sors az emberek véleménye szerint az lesz, hogy egy rendkívül nyomorúságos, szánalmas életet él, mintha ez az élet csak arra szolgálna, hogy jöjjön és visszafizesse a múltbéli adósságait. Soha nem élvez jó ételeket és ruhákat, és senki nem kedveli őt, illetve nem törődik vele. Úgy érzi, hogy a cudar sorsa miatt szenved oly sokat ebben az életben. Csak akkor érti meg, hogy az ember egész életét Isten rendeli el, amikor már hisz Istenben. Amikor felismeri, hogy Isten rendeli el a dolgokat, könnyebben aláveti magát Istennek és sokkal jobban fog viselkedni, és nem harcol többé a sorsa ellen. Korábban belső ellenkezést érzett: „Miféle rossz dolgokat tettem én? Tiszta a lelkiismeretem ebben az életben. Soha nem ártottam senkinek. Miért ért engem ilyen sors? A Menny nem igazságos!” Miután elfogadja Isten munkáját, megérti: „Ez Isten igazságossága. Isten ezeken a dolgokon keresztül késztetett arra, hogy Elé járuljak!” Ez a gondolkodásmód helyes is, és ez tény. Ugyanakkor tény az is, hogy az emberek által kapott büntetés Isten szuverenitásából származik. Miben áll mindennek – az ok-okozatok körforgásának, a gonosz megbüntetésének és a jó jutalmazásának, valamint a mennybéli szabályoknak és törvényeknek – a lényege? Az egész mögött Isten igazságos természete áll; Isten igazságos természete szuverén az egész felett. Ezért még olyankor is, amikor mindenféle, az emberek elképzeléseinek, ízlésének vagy kívánságainak meg nem felelő dolog tűnik fel a sorsukban, Isten emberek sorsa feletti szuverenitásának kérdése továbbra is pozitív dolog marad. Hát nem logikus ez? (De igen.) Amikor embereket látsz szenvedni, emberi kedvességből a következőt gondolod: „Olyan szánalomra méltó ez az ember! Nem bírom nézni, ahogy bárki is szenved és nem bírom nézni, amint gonosz emberek megfélemlítenek másokat.” Egyeseket folyton megfélemlítenek ebben az életben. Mi ennek az oka? Azért van, mert előző életükben mindig megfélemlítették az embereket és igen sok embernek ártottak, ezért ebben az életben nekik maguknak kell elszenvedniük a megfélemlítést. Ha folyton megfélemlíted az embereket, végül az lesz a gyümölcse, hogy téged magadat félemlítenek majd meg. Ez a Teremtő igazságossága. Azzal, hogy így viselted magad, megszegted a mennybéli törvényeket, ezért meg kell fizetned az árat, és fájdalmat és gyötrelmet kell viselned a gonoszságért, amelyet az előző életedben elkövettél. Ez Isten igazságossága, és nem menekülhetsz előle. Ezért a tény, miszerint az embereknek mindenféle sorsuk van, egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy az Isten alkotta mennybéli szabályokat és törvényeket senki nem változtathatja meg, és ezek alól senki sem kivétel. A Teremtőnek soha nem voltak testi érzései az emberiség iránt, és természetesen a Teremtő lényege az, hogy nincsenek testi érzései. Csupán igazságos természete van. Emberi nyelven minden, amit Isten tesz, észszerű és igazságos. Akkor hogyan kellene ezt az igazság szemszögéből szemlélni? Ez Isten igazságos természete – az egész egy pozitív dolog. Az embereknek el kellene fogadniuk ezt Istentől, és nem lehet olyan ítéletük vagy értékelésük Istenről, amely nem felel meg a valóságnak vagy nem áll összhangban az igazsággal. Még ha emberi szempontból együtt is érzel bizonyos emberekkel és sajnálod őket, Isten követőjeként, aki ért néhány igazságot, dicsérned kell Isten igazságos természetét és dicsérned kell Isten szuverenitását is. Olyan jó, hogy Isten ily módon szuverén! Az emberiség pontosan azért tudott mindmáig rendezett módon túlélni, mert Isten ily módon szuverén az emberek sorsa felett. Ha az emberek sorsa felett a Sátán lenne szuverén, az emberiség régóta káoszban élne és lehetetlen lett volna a mai napig fennmaradnia. Nézzétek meg, milyen az ördög birodalma; Isten szuverenitása nélkül az emberi világ ugyanolyan lenne, mint az ördög birodalma. Mi az ördög birodalma? A legvalóságosabb példát a KKP önkényuralmában – nyíltan és titokban egyaránt folyó – belső küzdelmek jelentik, melyek vérontással és gyilkos szándékkal vannak teli. Ez az ördög birodalma. Nem kaotikus vajon a KKP önkényuralmának belső helyzete? Gyakran eltűnnek emberek, és ezt még olyankor sem meri senki bejelenteni, amikor nyilvánvalóan meggyilkolták őket. Ez az ördög birodalmának káosza, és ez a mai gonosz világ káosza is.

Minden kétséget kizáróan bizonyos, hogy Isten szuverenitása az emberek sorsa felett pozitív dolog. Akár Isten eredeti, az emberek sorsát megtervező szándékának szemszögéből, akár az embereknek az Isten által alkotott mennyei szabályok és törvények teremtette sorsa eredményének szemszögéből, teljes bizonyossággal azt kell mondani, hogy Isten emberek sorsa feletti szuverenitása pozitív dolog, nem pedig negatív. Ha elképzeléseid vannak erről az igazságról, keresheted az igazságot Isten szavaiban, hogy eloszlasd az elképzeléseidet, ám az elképzeléseid és a képzelődéseid alapján nem mondhatod a következőt: „Az emberek sorsának Isten szuverenitása alatt csupa jónak és előnyösnek kell lennie számukra. Miért végződnek oly rosszul a dolgok egyes emberek számára Isten szuverenitása következtében? Ez nem lehet Isten szuverenitása, igaz?” Soha nem szabad ilyesmit mondanod. Soha nem hagyhatja el a szádat egy ilyen botrányosan lázadó és istenkáromló állítás. Mától kezdve el kell fogadnod és meg kell erősítened az igazságot, miszerint: „Az emberek sorsa Isten szuverenitása alá tartozik, és Isten szuverenitása pozitív dolog.” Ezt ne vond kétségbe. Bármennyire is ellentmond az elképzeléseidnek az emberek sorsa, amelyet a saját szemeddel látsz vagy amelyet megtapasztalsz, sőt még ha azt is gondolod, hogy embertelen, hinned kell és meg kell erősítened, hogy Isten emberek sorsa feletti szuverenitása valóságos és pozitív dolog. Ezt a pontot nem lehet kétségbe vonni. Világosan közlésre került ez az igazság? (Igen.) Ez egy nagyon lényeges kérdés Isten megismerésében, és most megoldódott, igaz? (Igen.) Akkor mára fejezzük be itt a beszélgetésünket. Viszlát!

2024. április 6.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren