Hogyan kell törekedni az igazságra? (18.) Első rész

Az emberek három csoportja az eredetük alapján

Az emberekből újjászületett emberek jellemzői

II. A helyes megkülönböztetése a helytelentől, valamint annak ismerete, hogy mi helytálló és mi nem helytálló

A beszélgetésünk tartalma elég különleges volt mostanában. Magában foglalta az emberek eredetét, a lényegüket és a besorolásukat. Háromféle – egyenként különböző osztályba sorolt – ember megnyilvánulásait tárgyaltuk: az állatokból újjászületettekét, az ördögökből újjászületettekét és az emberekből újjászületettekét. Ez a legtöbb ember esetében gyakorolt valamilyen hatást a hangulatára. A legtöbben hogyan érzitek magatokat, miután hallottátok a közlést ebben az aspektusban? Van közöttetek bárki, aki nem hajlandó hallani ezt a tartalmat és ezt mondja: „Úgy tűnik, hogy ezeknek a dolgoknak nincs közük az igazsághoz. Van bármi haszna annak, hogy tudunk ezekről a dolgokról?” Amikor az új hívők hallják ezeket a szavakat, valószínű, hogy elképzeléseket fogalmaznak meg? Valószínű, hogy negatívvá és gyengévé válnak? Függetlenül attól, hogy az emberek hogyan érzik magukat e szavak hallatán – hogy megfogalmaznak-e elképzeléseket vagy negatívvá és gyengévé válnak-e – ezeknek a szavaknak a közlése mindenképpen az emberek hasznára válik. Legalább képessé teszi az embereket arra, hogy némi rálátást és tisztánlátást nyerjenek, hogy megértsék a magaviseletükre vonatkozó helytálló gondolatokat és nézeteket, és hogy megértsék az alapvető alapelveket arra vonatkozóan, hogy miként viseljék magukat. Igen nagy hasznára van az embereknek abban, hogy miként viseljék magukat és hogyan éljenek. Különösen abban segíti az embereket, hogy tudják, miként bánjanak másokkal alapelvek szerint. Ily módon képesek lesznek arra, hogy ne tegyenek annyi ostoba dolgot, és kevesebb kitérőt tesznek. A beszélgetésünk tartalma az utóbbi időben magában foglalta az emberek eredetét és a belső lényegüket, zárásként pedig azokról a megnyilvánulásokról beszélgettünk, amelyekkel az igazi emberekből újjászületettek rendelkeznek. Az igazi emberekből újjászületetteknek főként két jellemzőjük van. Melyek ezek? (A helyes megkülönböztetése a helytelentől, valamint annak ismerete, hogy mi helytálló és mi nem helytálló.) Ez az a két elsődleges megnyilvánulás és jellemző, amellyel egy ember emberi mivoltának bírnia kell. Általánosságban szólva ezek azok, amelyeket gyakran lelkiismeretnek és józan észnek hívunk. Az emberek azonban gyakran nem tudják, miként kell felismerni, hogy valakinek van-e lelkiismerete és józan esze, vagy hogy egy illető valóban rendelkezik-e az egyikkel vagy a másikkal, hogy normális-e a lelkiismerete és a józan esze, vagy hogy az a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész-e. Amikor az emberek nem értik ezeket a tényeket a normális emberi mivoltról, akkor a lelkiismeretről és a józan észről alkotott véleményük, illetve megértésük nagyon általános, ezért a konkrét megnyilvánulások két aspektusa segítségével magyaráztuk el, hogy mi az emberi lelkiismeret és józan ész, és állapítottuk meg, hogy egy illetőnek van-e emberi mivolta. Az első a helyes megkülönböztetése a helytelentől, a második pedig annak ismerete, hogy mi helytálló és mi nem helytálló. Már kétszer is beszélgettünk erről a két aspektusról. A helyes megkülönböztetése a helytelentől, valamint annak ismerete, hogy mi helytálló és mi nem helytálló, az emberi mivolt minőségei, az emberi mivolt megélt aspektusai, valamint az emberi mivolt konkrét megnyilatkozásai és megnyilvánulásai, amelyekkel az emberek rendelkeznek. Ezzel a két aspektussal – a helyes megkülönböztetése a helytelentől, valamint annak ismerete, hogy mi helytálló és mi nem helytálló – kapcsolatban ennek megfelelően felsoroltam néhány valós példát, taglaltam az emberek egyes konkrét megnyilvánulásait ezen a két aspektuson belül, és rátok bíztam annak a felismerését, hogy ezek az emberi mivolt meglétének megnyilvánulásai-e vagy sem, valamint hogy azok, akikben megvannak, olyan emberek-e, akik meg tudják különböztetni a helyeset a helytelentől, valamint tudják, hogy mi helytálló és mi nem helytálló. Ami a helyesnek a helytelentől való megkülönböztetését illeti, beszélgettünk néhány esetről annak boncolgatása céljából, hogy az emberek miként kezelik a pozitív és a negatív dolgokat, és arról is beszélgettünk, hogy miként kell felismerni a negatív dolgokat és a nem emberi megnyilvánulásokat. Bár nem hoztam fel konkrétabb példákat, hogy elmondjam nektek, melyek a pozitív és melyek a negatív dolgok, azzal, hogy boncolgattuk és lelepleztük az emberek pozitív dolgokat illető egyes megnyilvánulásait a mindennapi életükben, megmutattam, hogy miként kellene kezelni a pozitív dolgokat és milyen hozzáállásokat kellene tanúsítani irántuk. Felhoztam néhány példát azért is, hogy leleplezzem az emberek negatív dolgokat illető hozzáállásait és megnyilvánulásait, hogy megtanulhassátok felismerni, milyen természetűek e negatív alakok hozzáállásai és megnyilvánulásai, hogy az emberi mivoltuk igazi emberi mivolt-e vagy sem, és hogy mi az emberi mivoltuk lényege. Az utóbbi két beszélgetésünkben nem magyaráztuk el konkrétan, hogy melyek a pozitív és a negatív dolgok, a leleplezett tényekből ítélve azonban nem kellene most már képesnek lennetek a pozitív és a negatív dolgok meghatározására? Miután meghallgattátok a közlést, megpróbáltatok rájönni, hogy pontosan melyek a pozitív és a negatív dolgok? Ha a közlés e konkrét tartalmának meghallgatását követően van egy meghatározás a szívedben és tudod, hogy melyek a pozitív dolgok és melyek a negatív dolgok, valamint érted az igazságot ebben a tekintetben, akkor tudni fogod, miként ismerd fel és kezeld a pozitív és a negatív dolgokat, igaz? (Igen.)

C. Hogyan kell megkülönböztetni a pozitív dolgokat a negatív dolgoktól?
A pozitív dolgok meghatározása

Melyek a pozitív dolgok? Nem olyan kérdés ez, amelyet meg kell érteni? Talán tudtok néhány példát mondani pozitív dolgokra, mint például Isten igazságos természete, Isten szeretetreméltósága, Isten munkája, Isten emberrel kapcsolatos szándékai, Isten emberrel szemben támasztott követelményei, valamint az Isten által az emberiség számára kimondott összes igazság, az igazságban foglalt minden részletes és konkrét igazságalapelv – ezek mind pozitív dolgok. Tudtok néhány konkrét példát mondani pozitív dolgokra, nos akkor tudtok-e néhány konkrét példát mondani negatív dolgokra? A hagyományos kultúra negatív dolog? (Igen.) A gonosz irányzatok negatív dolgok? (Igen.) Egy hivatalnoki karrier hajszolása negatív dolog? (Igen.) A nagy vagyon hajszolása negatív dolog? (Igen.) Ezek mind negatív dolgok. Mi más? (Ez minden, ami eszembe jut.) Soha nem elmélkedtek ezekről a dolgokról a szívetekben; folyton elbambultok. És mégis, általában úgy érzitek, hogy miután sok éve hisztek Istenben és teszitek a kötelességeteket, eszitek és isszátok Isten szavainak sokaságát, igen sokat megértettetek az igazságból. Akkor vajon miért nincs véleményed, amikor konkrét kérdésekre kerül sor? Hová tűnt mindaz, amit megértettél? Ha megkérnek, hogy használd fel az általad megértett igazságokat egy probléma lényegének boncolgatásához és magyarázd el érthetően a lényegét, és ezzel segítsd az embereket a benne foglalt igazságok és Isten szándékainak megértésében, hogy ne csak a negatív dolgokat ismerjék fel, hanem azt is tudják, hogy mely pozitív dolgok és igazságalapelvek játszanak szerepet benne, semmi nem jut eszedbe és nem tudod, mit mondj. Nem annak a megnyilvánulása ez, hogy nem érted az igazságot? (De igen.) Akkor mi az a sok megértés, amelyekről általában beszélsz? (Szavak és doktrínák.) Mind szavak és doktrínák. Egyesek, amikor a lelki áhítatukról szóló jegyzeteket írnak, úgy találják, hogy forrásként áradnak a gondolataik és úgy írnak, mintha isteni ihlet vezérelné őket; nagyon strukturált módon írnak, és úgy meghatódnak, hogy könnybe lábad a szemük és könnyek folynak le az arcukon. Amikor azonban arra kérik őket, hogy alkalmazzák a való életre azt, amit írtak, hogy felismerjék a különféle embereket, átlássák a különféle dolgokat és megoldjanak különféle problémákat, képtelenek rá. Sok doktrínát értenek, az igazságot azonban egyszerűen nem értik, következésképp semmilyen dolgot nem tudnak átlátni, amivel találkoznak, és semmilyen problémát nem tudnak megoldani, amelyet felfedeznek. Mi haszna annak, hogy ilyen sok doktrínát értenek? Olyan szánalmasak azok az emberek, akik nem értik az igazságot! Azok az arrogáns és önelégült emberek sok doktrínát értenek, mégsem tudnak megoldani egyetlen valós problémát sem. Ez annyira szánalmas! A témához visszatérve folytassuk a beszélgetésünket arról, hogy melyek a pozitív dolgok. Az igazságnak ezt az aspektusát világossá kell tenni. Ha egy általános megállapítást teszünk és azt mondjuk: „Minden, ami Istentől származik, pozitív dolog” – helytállóak ezek a szavak? (Igen.) Az, hogy „minden, ami Istentől származik, pozitív dolog” egy igazság, de ha nem érted, hogy konkrétan mire is utal ez az állítás, vagy hogy mire utal a benne foglalt igazság, akkor az, amit értesz, doktrína. Ha sok kérdésben felfogod és igazán érted ezt az állítást, és képes vagy elmondani néhány részletet is a nézőpontod alátámasztására, akkor a nézőpontod alapját Isten szavai képezik, és ez azt bizonyítja, hogy értesz valamennyit az igazságból. Sokan mondják, hogy „minden, ami Istentől származik, pozitív dolog”. Ez az állítás elméletileg helytálló, és az igazság egy aspektusa is. Nos, konkrétan melyek a pozitív dolgok? Kell lennie egy konkrét magyarázatnak arra, hogy „minden, ami Istentől származik, pozitív dolog”. Nos, akkor melyek a pozitív dolgok? Minden, ami Istentől származik, pozitív dolog: Minden Isten által teremtett, Isten által elrendelt vagy Isten szuverenitása alá tartozó dolog pozitív. Helytálló ez a magyarázat? Ettől konkréttá válik? (Igen.) Ily módon az állítás, miszerint „minden, ami Istentől származik, pozitív dolog”, nem marad meg csupán elméleti szinten, hanem igazságalapelv lesz belőle. Ha így fogalmazzuk meg, az érthető? (Igen.) Akkor olvassátok el ezt a pozitív dolgokat meghatározó mondatot. (Minden Isten által teremtett, Isten által elrendelt vagy Isten szuverenitása alá tartozó dolog pozitív.) Hogy érzitek magatokat, miután olvastátok ezt a mondatot? A szívetekben elkezdett kitisztulni a pozitív dolgok meghatározása és köre? (Igen.) Akkor olvassátok el újra. (Minden Isten által teremtett, Isten által elrendelt vagy Isten szuverenitása alá tartozó dolog pozitív.) Amikor az igazság szavait olvassátok, meg kell tanulnotok lassan olvasni és aprólékosan ízlelni őket. Meg kell tanulnotok kimért ritmusban olvasni őket, komolyan és ünnepélyesen, érthető tempóban felolvasva őket, hogy miután mindenki hallotta, minden szó és mondat bevésődjön a szívükbe és mély benyomást tegyen rájuk, ettől kezdve pedig ez az állítás Isten szavai alkotta alappá és kritériummá váljon, amely szerint belül egy bizonyos típusú dolgot mérlegelnek. Milyen nagyszerű lenne ez! Olvassátok el újra. (Minden Isten által teremtett, Isten által elrendelt vagy Isten szuverenitása alá tartozó dolog pozitív.) Ez még mindig gyors volt egy kicsit. Mondjátok meg Nekem, Isten szavainak olvasásakor nem kellene komolynak, egyben jámbornak is lennetek? (Igen.) Ha olyan komolytalanul és gyorsan olvasnátok Isten szavait, mint ahogyan egy nem hívő által írt cikkel tennétek, hogy éreznék magukat a hallgatók? (Semmiféle áhítatot nem éreznének.) Akkor hogyan kell olvasnotok Isten szavait, hogy áhítattal olvassátok őket? Milyen legyen az ütem? (Komolyan és buzgón kell olvasnunk őket, szavanként, zengzetes és erőteljes módon.) Helyes. Akkor olvassátok újra, és igyekezzetek azon, hogy zengzetes és erőteljes legyen. (Minden Isten által teremtett, Isten által elrendelt vagy Isten szuverenitása alá tartozó dolog pozitív.) Most, hogy több alkalommal elolvastátok ezt a mondatot, már biztosan megjegyeztétek, igaz? (Igen.) Ez a mondat három dolgot hangsúlyoz. Melyik az első? (Hogy mit teremtett Isten.) Melyik a második? (Hogy mit rendelt el Isten.) És melyik a harmadik? (Hogy mi tartozik Isten szuverenitása alá.) És mindezek a dolgok micsodák? (Mind pozitív dolgok.) Megjegyeztétek, igaz? (Igen.) Az igazság megjegyzése és bevésése az ember szívébe hihetetlenül hasznos az összes igazságalapelv megértése szempontjából, mindenféle ember, esemény és dolog felismerése szempontjából, valamint azért, hogy az embernek helytálló álláspontja és nézőpontja legyen velük kapcsolatban, és hogy képes legyen a helyes utat választani és az igazságalapelvek szerint gyakorolni Isten megelégedésére.

Minden Isten által teremtett dolog pozitív

Az imént arról beszéltünk, hogy mik a pozitív dolgok. Minden dolog és esemény annak körén belül, amit Isten teremtett, Isten rendelt el vagy Isten szuverenitása alatt áll, pozitív dolog. Ebben az esetben számos pozitív dolog van. Először is, mindenféle élő és nem élő dolog, amit Isten teremtett, pozitív dolog. Az élőlények olyan életformák, amelyek cselekvésre képesek, amelyek tudnak lélegezni és amelyekben van életerő. Függetlenül attól, hogy milyen az életük szerkezete vagy hogy melyek az életük törvényei és szabályai, amennyiben Isten teremtette őket, amennyiben Istentől származnak, pozitív dolgok. Még ha nem is kedveled őket, még ha nem is egyeznek az elképzeléseiddel és még ha nem is hasznosak az emberek számára, sőt akár kárt is okozhatnak nekik, amennyiben Isten teremtette és Ő rendelte el őket, pozitív dolgok. Egyeseknek azonban elképzeléseik vannak erről. Azt hiszik, hogy a rossz állatok és az embereknek ártani tudó állatok – mint a róka, a farkas vagy az emberevő fenevadak – nem pozitív, hanem negatív dolgok. Ez a nézőpont ellenkezik Isten vágyaival, és teljesen és abszolút helytelen. Ami azt illeti, minden, amit Isten teremtett, pozitív dolog, amíg Ő nem ítéli el. Az embereknek nem szabad hátrányosan megkülönböztetniük, sem elítélniük és gyilkoláshoz vagy más kegyetlen eszközökhöz folyamodniuk annak érdekében, hogy elbánjanak vele azért, mert visszataszítónak találják. Az embereknek hagyniuk kell, hogy a maga természetes útját járja. Még ha nem is óvod, akkor is hagynod kell neki teret a túléléshez és nem szabad ártanod neki, ugyanis Istentől származik. Az embereknek ilyen hozzáállást kell tanúsítaniuk az Isten által alkotott összes különböző teremtmény iránt. Amennyiben valamit Isten teremtett, függetlenül attól, hogy kedveled-e vagy sem, hogy szép-e vagy csúnya, hogy barátságos-e veled szemben vagy fenyegetést jelent, hogy szabad szemmel láthatatlan-e vagy pedig látod, hogy hatással van-e az életedre, vagy hogy milyen kapcsolatban áll az emberi túléléssel, erre és minden hasonló dologra egyformán kell tekintened, alapelvek szerint kell bánnod velük és tisztelned kell őket; teret kell adnod nekik a túléléshez, tisztelned kell a túlélésük módjait és a túlélésük törvényeit, és az összes tevékenységüket is tisztelned kell. Nem szabad ártanod nekik. Az a legkevesebb, hogy képesnek kell lenned együtt létezni ezekkel a teremtményekkel és nem szabad beleavatkoznotok egymás dolgába. Ezt meg kell érteniük és fel kell fogniuk az embereknek, és persze ez még inkább egy alapelv, amelyet be kell tartani a különféle teremtményekkel való bánásmódban; egyáltalán nem szabad az emberi akaratból eredő elképzelésekkel vagy akár hevességgel megközelíteni őket. Ezzel zárjuk az Isten által teremtett összes dologgal kapcsolatos kérdésekről szóló beszélgetést.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren