Beszéljünk egy másik példáról. Egy nap elmentem egy gazdaságba, és épp úgy esett, hogy az emberek körtét szedtek. Valaki hozott Nekem párat. Rögtön láttam, hogy a körték elég zöldek és nem túl érettek, de azt is láttam, hogy a körtét szedő ember kezében egy élénksárga körte van és azt eszi, evés közben pedig így szól: „Milyen édes, ez a körte zamatos!” Az éretteket megtartotta magának, hogy megegye, amelyeket pedig Nekem szedett, lényegében mind éretlenek voltak. Félretéve azt a kérdést, hogy a körték érettek voltak-e vagy sem, a körtét szedő ember nem volt buta. Nap nap után azok mellett a körtefák mellett időzött, és tudta, melyik érett és melyik nem. Én épp ott jártam, ő pedig leszedte az éretlen körtéket a fáról és Nekem adta őket. Az a helyzet, hogy nem szeretek nyers gyümölcsöt vagy hűsítő jellegű gyümölcsöt enni, éretlen gyümölcsöt pedig végképp nem ehetek, mivel bántja a gyomromat. Ő azonban éretlen körtét adott Nekem, miközben előhúzott egy érettet és beleharapott. Ez az eset mély benyomást tett Rám. Tudtam, hogy különbséget tud tenni az éretlen és az érett körte között. Azt feltételezte, hogy mások ostobák és értetlenek, és így vélekedett: „Már az is elég tőlem, hogy éretlen körtét adok neked. Sőt, többet is adok belőle. Te nem tudod, hogy a körte érett-e vagy sem, nincs ilyen tudásod! Az lehet, hogy egyértelműen és logikusan hirdeted az igazságot, de biztos, hogy akkor is azt gondolod, jó vagyok és jól bánok veled, miután ilyen sok éretlen körtét szedtem neked.” Az illető, aki ezt tette, azt hitte, hogy mások hülyék, és különösen, hogy Én hülye vagyok. Volt bármiféle tudatosság a szívében, amikor ezt az ostoba dolgot tette? (Nem.) Nem volt tudatában. Azt hitte, hogy bolonddá tett másokat és hogy nagyon okos. Okos volt? (Nem.) Ha valóban okos lett volna, hogy tehetett volna egy ilyen végképp ostoba dolgot anélkül, hogy tudatában lett volna? Ez azt bizonyította, hogy nem okos, hanem inkább kicsinyes volt. Leszedte az éretlen körtét és odaadta Nekem, hogy megegyem, miközben magának megtartott egy érett körtét és megette. Nem tűnt nevetségesnek ez a tett? Elsiklottam felette, de mély benyomást tett Rám az, amit csinált. A tény, hogy ez az illető meg tudta tenni Velem ezt – nem nagyon súlyos természetű dolog ez? A nézőpontját, a dolgok kezelésére vonatkozó alapelveit és az ügyhöz való hozzáállását tekintve milyen volt az emberi mivolta? Tudta, hogy nem helytálló az, amit tesz, hogy nem helytálló így bánni az emberekkel? (Nem tudta ezt.) Azt hitte, hogy ő nagyon okos. „Nézd, milyen eszes vagyok, éretlen körtét adtam neked, és még csak nem is vetted észre! Az összes érettet megtartottam magamnak, te pedig egyetlen érettet sem fogsz enni! Ha ismét eljössz, akkor sem fogok érettet szedni neked, csak az éretleneket fogom neked adni!” A körteszedés ügye már önmagában is felfedte őt. Hát nem semmirekellő ez az ember? (De az.) Semmirekellő és nem tudja, mi helytálló és mi nem helytálló. Mondjátok meg Nekem, miféle emberi mivolt ez? Szerintem ez egy fenevad és csak emberi külsője van, miközben valójában nem érdemli meg, hogy embernek nevezzék. Az, amit tett és ez az általa elkövetett hiba nagyon szánalmas, semmivel sem jobb, mint amit egy állat tenne. Az emberek mindig azt mondják, hogy az emberi lények magasabb rendű állatok, de ahogyan Én látom, sok ember rosszabb az állatoknál! Csak abból kiindulva, amit tett, a tetteire vonatkozó alapelvekből és megközelítésből kiindulva, nemcsak hogy emberi mivolta nincs, még annyira sem hűséges, mint egy őreb a gazdájához. Van otthon egy kutyánk. Egyszer épp disznófület evett, Én pedig ugrattam és ezt mondtam: „Nagyon ízlik, nem igaz? Miért nem adsz Nekem is egy harapást?” A kutya letette a disznófület és Felém tolta, mintha ezt mondaná: „Tessék.” Egy kutya számára a hús és a csont a legfinomabb dolog. Még ha a kölyke akarná, akkor sem adná neki a disznófület, de Én mondtam, hogy enni akarok belőle és azonnal felajánlotta Nekem. Látod, ha van kutyád, ebből láthatod, hogy mitől kedvesek a kutyák. Gondoskodsz róla és jól bánsz vele, ő pedig a családjának tekint téged. Ha elkéred tőle a legjobb dolgot, amije van, neked fogja adni. Ragaszkodik hozzád. Az emberek nem képesek erre – akkor hogy lennének magasabb rendű állatok? Az ördögök mondják, hogy az emberek magasabb rendű állatok. Ez merő téveszme, elferdített érv és eretnekség. Ha egy illetőnek nincs emberi mivolta, bármilyen rossz tettet el tud követni ebben a sátáni világban élve – a lehető legrosszabb, a lehető legaljasabb, a lehető legcsúnyább és a lehető legmegvetendőbb tud lenni. Ha nem működik a lelkiismerete és nem tudja, mi helytálló és mi nem helytálló, bármilyen rossz tettet el tud követni és bármilyen helytelen szó, elferdített érv és eretnekség el tudja hagyni a száját. Az emberi lények rettenetesebbek az állatoknál. Az állatok valójában nem is rettenetesek; nagyon egyszerűek, nagyon tiszták és nagyon egyenesek. A kiskutyám, amikor fiatal volt és disznófület evett, annyira megörült, amikor meglátott, hogy elkezdte rázni a fejét és csóválni a farkát. Boldoggá tudott tenni Engem. Ha azonban ugrattam és elkértem az ennivalóját, nem adta Nekem, hanem gyorsan elbújt és csak akkor jött elő, miután befejezte az evést. Mióta elérte a két-három éves kort, másképp viselkedik, most már értelmes. Amikor kérek tőle valamit, amit szeret, odaadja Nekem. Őszinte, amikor odaadja Nekem, nem támaszt követelést, sem hátsó szándékokat nem táplál Velem szemben. Ha pedig nem adja oda Nekem, az is őszinteség és nincs benne rosszindulat Irántam. Akár odaadja Nekem, akár nem, az őszinteség. Ezek a veleszületett tulajdonságai és ösztönei. Az állatoknak nincsenek romlott beállítottságaik. Nincs bennük semmi olyasmi, amit a Sátán megdolgozott, a megnyilatkozásaik pedig mind természetesek, és nagyon közvetlenek és egyszerűek. Nem kell találgatnod a szándékaikat és nem kell óvakodnod tőlük. Ha egy állat neked ad valamit, neked adja, ha pedig nem, akkor nem. Ha boldog, akkor boldog, ha pedig nem, akkor nem az. Nem fogják az érzelmei irányítani és nem lesz rossz szándékkal irántad. Az emberek mások. Az emberek rettenetesek. Emberi bőrbe bújva, ha nincs lelkiismeretük és józan eszük, nem lehetnek jobbak az állatoknál, ám a lehető legrosszabbak tudnak lenni. Milyen rosszak tudnak lenni? Olyan rosszak, hogy úgy fogod érezni, hogy élő démont láttál, amitől úgy érzed, hogy ez felfoghatatlan, sokkolja a lelkiismeretedet, és a szíved legmélyén sújt le és azt gyötri. Amikor ezeket érzem, belül felsóhajtok és erre gondolok: „Olyasmi ez, amit egy emberi lénynek tennie kellene? Hogy lehetnek ilyen rosszak az emberek? Hisz Istenben, hogy teheti mégis ezeket a dolgokat?” Ha valaki egyszer elveszíti a lelkiismeretét és a józan eszét, a lehető legrosszabbá tud válni. Nemcsak olyan rossz lehet, mint most, hanem még rosszabbá válhat és tovább korcsosulhat. Az, hogy az emberek nem tudják, mi helytálló és mi nem helytálló, az emberiség elkorcsosulásának kezdete, az emberiség bukásának kezdete.

Ha valaki nem tudja, mi helytálló és mi nem helytálló, akkor nincs lelkiismerete és józan esze, és ezért nincs emberi mivolta, és lehet, hogy démoni természete van. Bármit is fed fel a későbbiekben vagy bármit is él meg az élete során, röviden: nem fog megváltásban részesülni, soha nem fog megváltásban részesülni. Ha valakinek nincs lelkiismerete és józan esze – hogy pontosak legyünk, nincs emberi mivolta –, akkor javíthatatlan és nem lehet megváltani. Ez valóban így van. Ha még azt sem tudja, mi helytálló és mi nem helytálló, hogy tehet bármi olyasmit, ami összhangban áll a lelkiismerettel és a józan ésszel? Ezt képtelenség lenne feltételezni. Egyesek hajlamosak a féltékenységre és a konfliktusra. Ha ez más emberekkel való konfliktus, azt hihetnéd, hogy ez nem nagyon súlyos természetű, egyesek azonban Velem kerülnek konfliktusba. Akkor valójában kiben hisznek ezek az „Istenben hívők”? A tény, hogy konfliktusban lehetnek Velem, súlyossá teszi ezt a problémát. Vannak, akik soha nem felejtik el, ha rámutatok valamelyik problémájukra, később pedig azon töprengenek, hogy milyen módszerrel találhatnának némi fogást és állhatnának bosszút. Egyszer például effélét mondtam valakinek: „Te mindig olyan sokat főzöl, miért nem csak a kellő mennyiséget készíted?” Átgondolta: „Azt mondod, nem fogom fel jól, hogy mennyi ételt kell készítenem. Nem arra utal ez, hogy nem vagyok éles eszű, és azt mondod, hogy nem vagyok jó? Akkor miért nem főzöl te?” Miután Én főztem és akkor is volt egy kis maradék, hangosan nem mondott ki semmit, belül azonban erre gondolt: „Te sem tudsz pontosan annyit főzni, amennyit kell, ugye? Megtaláltam a lehetőséget, hogy bosszút álljak rajtad. Leleplezted a problémámat, ezért én is le foglak leplezni téged!” Folyton megpróbált módot találni arra, hogy célba vegyen Engem. Egyesek ezt kérdik: „Arról van szó, hogy haragot táplálsz mindazok iránt, akik célba vesznek? Szóval, az rendben van, hogy másokat célba vesznek, de Téged nem lehet?” Igazuk van, amikor ezt mondják? (Nincs.) Egy másik alkalommal megkértem valakit, hogy takarítsa le az asztalt, ő pedig így szólt: „Nem én voltam az, aki rendetlenséget csinált rajta!” „Még ha nem is te voltál, akkor is letakaríthatod” – mondtam. Ő így szólt: „Még ha le is takarítom, világossá kell tennem, hogy nem én csináltam rendetlenséget rajta.” Megkértem, hogy tegyen rendet a szekrényben, ő pedig ezt mondta: „Nem én vettem az ott lévő dolgokat!” Én így szóltam: „Nem te vetted, de nem tudsz rendet rakni közöttük? Miért van az, hogy olyan kevés súllyal bír, amikor mondok valamit? Előbb ki kell derítened, hogy ki vette őket, mielőtt rendbe raknád?” Tudta, hogy amit mond, az helytálló-e vagy sem? Elferdített érveléssel állt elő, nem igaz? (De igen.) Mondtam, hogy elferdített érveket fogalmaz meg, de a szívében továbbra sem volt meggyőzve, és azt hitte, hogy az Én különleges státuszom miatt másoknak el kell viselniük mindent, amit csak mondok, mintha visszaélnék a hatalmammal. Helytálló volt a gondolkodása? (Nem.) Később láttam, hogy egyáltalán nem fogadja el az igazságot, és bármit is mondtam, a szívében nem volt hajlandó elfogadni azt, ezért nem vesztegettem rá több szót – azt csinálhatott, amit akart, Én pedig elnéző voltam vele, és eltűrtem őt. Bár ez az identitásom és a státuszom, túl sok ember van, aki nem hallgat Rám és ellenkezik Velem. Személyesen láttam sok testvért, akik tiszteletlenek Velem szemben. Sokan vannak, akik dacolnak Velem és neheztelnek Rám, sokan, akik féltékenyek Rám és a szívükben gyűlölnek, sokan, akik lenéznek és becsmérelnek Engem, sokan, akik megítélnek a hátam mögött, és sokan, akik nyíltan kinevetnek és gúnyolnak Engem. Hogy bántam Én velük? A harmincegynéhány éves munkám során egyetlen emberen sem álltam bosszút. Miután felvettem a státuszomat, senkit sem gyűlöltem és nem is gyötörtem, mert tiszteletlen volt Velem, amikor még nem fedtem fel az identitásomat. Egyetlen egyszer sem tettem ilyesmit. Sőt, ezek az emberek durva vagy sértő dolgokat tettek Velem, és Én soha nem vontam felelősségre őket. Azonban beszélnem kell az ilyen problémákról, összefüggésbe hozva őket az igazsággal, hogy mindenki tisztán láthasson – ez mindenki számára hasznos. Sokan azonban nem látnak tisztán azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyeket ezek az emberek tettek. Nem veszik komolyan az ilyen dolgokat, mintha nem lennének említésre méltóak. Hát nem probléma ez? Ezért nagyon is szükséges beszélgetni az ilyen dolgokról, hogy mindenki tisztán láthasson. Mivel azt mondod, hogy hiszel Istenben, hívőként bánok veled. Az általad végzett kötelesség alapján támasztok követelményeket veled szemben, nem kellene hát megtenned? Nem kellene alávetettségnek lennie benned? (De igen.) Ez az identitásom, és ezzel az identitással és státusszal támasztok követelményeket veled szemben, ezért egy teremtett lény hozzáállásával kellene kezelned azt, amit mondok. A kötelességedet végzed; nem szabadna másféle megjegyzéseket tenned, nem szabadna elferdített érvelést hangoztatnod és nem szabadna ellentmondanod Nekem. Ez az emberi mivolt minimális racionalitása és megnyilvánulása, amellyel neked teremtett lényként rendelkezned kellene. Ebből az illetőből azonban nemcsak az efféle hozzáállás hiányzott, hanem elferdített érvelést is bevetett. Tudta, hogy mi helytálló és mi nem helytálló? Nem tudta. Azok az emberek, akik nem tudják, mi helytálló és mi nem helytálló, híján vannak az emberi mivoltnak, nem igaz? (De igen.) Bizonyossággal mondható, hogy nincs emberi mivoltuk. Ha egy hétköznapi ember megkér, hogy takarítsd le az asztalt és tegyél rendet a szekrényben, te pedig nem akarod megtenni vagy úgy érzed, hogy a másik egy hétköznapi ember és nincs joga arra kérni, hogy megtedd, akkor dönthetsz úgy, hogy nem teszed meg. Ám az a két dolog, amit mondtál: „Nem én voltam az, aki rendetlenséget csinált rajta!” és „Nem én vettem a szekrényben lévő dolgokat!” – ezt mondaná egy lelkiismerettel és józan ésszel bíró személy? Nem túlságosan észszerűtlen ez? (De igen.) Amikor egy hétköznapi ember beszél hozzád így, dacosan viselkedsz, de most Én beszélek hozzád, és még mindig merészelsz elferdített érvekkel jönni Nekem és hamis logikával védekezni. Mit mond a jellemedről az, hogy efféle elferdített érvelést vagy képes alkalmazni? Ezt mondtad: „Nem én voltam az, aki rendetlenséget csinált rajta!” – ami azt jelenti, hogy „Bárki is csinált rajta rendetlenséget, annak kell letakarítania; én semmiképp nem fogom megcsinálni!” Nem voltál hajlandó elvégezni a feladatot, amit el kellett volna végezned, ráadásul elferdített érveléssel álltál elő. Így kell egy normális emberi mivolttal bíró személynek kezelnie a dolgokat? Ha ezt a feladatot kell végezned, nem arról van szó, hogy nem kellene ezt mondanod? Az, hogy képes vagy ezt mondani, nem azt jelenti vajon, hogy nem tudod, mi helytálló és mi nem helytálló? Azért, hogy megtagadd és ne csináld meg ezt a dolgot, még a személyes haragodat is kiadtad, azt mondván, hogy nem te csináltál rendetlenséget, és nem is te vetted a dolgokat, ezért nem fogod rendbe tenni. Kifogásokkal álltál elő és elferdített érvekkel jöttél, hogy ne kelljen megcsinálnod. Nem túlságosan elferdített az érvelésed? Képes voltál hagyni, hogy ilyen elferdített érvek hagyják el a szádat, és ezt pimasz magabiztossággal, sőt fennhéjázással tetted. Egy ilyen ember nem tudja, mi helytálló és mi nem helytálló, nem igaz? Nincs emberi mivolta, nem igaz? (De igaz.) Nem azért jellemeztelek így, mert ez az identitásom és a státuszom, te pedig célba vettél Engem. Még ha valaki más kért volna is erre, te pedig megtagadtad és vitatkozni próbáltál volna, szemlélőként is így értékelnélek, mivel az, amit mondtál, nem felel meg az emberi mivoltnak, nem helytálló, elferdített érvelés, eretnekség és téveszme. Nem gondoltad úgy, hogy nem helytálló, sőt logikus érvelésként kezelted; ez kellően megmutatja, hogy mi van az emberi mivoltodban. Akkor épp nem tudtad visszatartani és kibukott belőled. Ez egy természetes megnyilatkozás, egy természetes megnyilatkozás pedig egy illető emberi mivoltát és lényegét fejezi ki. Miért mondom, hogy kifejezi egy illető lényegét? Az, hogy ilyen gondolatokat és nézőpontokat dédelgetsz, nem egy átmeneti dolog és nem olyasvalami váltotta ki, amit Én mondtam, hanem ezek a gondolatok és nézőpontok azok, amelyekre már régóta, napok és hónapok óta gondolsz – ezenfelül, mivel egyes dolgok nem voltak a tetszésedre, elképzeléseket fogalmaztál meg, és a szíved elégedetlenségtől és dactól duzzadt. Egy pillanatra kicsúszott a kezedből az irányítás, a szíved tartalma pedig lelepleződött. Mi lepleződött le? Az, hogy nincs lelkiismereted és józan eszed, és hogy az emberi mivoltod túlságosan gonosz, túl rettenetes. Ha a fent említett személyt arra kérnéd, hogy fogadja el az igazságot, nem tudná megtenni. Ha arra kérnéd, hogy ismerje meg a romlott beállítottságait, az még kevésbé lenne lehetséges számára. Az, akinek nincs emberi mivolta, ugyanazon a szinten van, mint egy fenevad. Nem azért jellemeztem így, mert véletlenül valami rosszat tett Velem vagy valami téves dolgot mondott Nekem; azért, mert egyszerűen ilyen a természete annak, amit tett. Nem méltánytalan és nem igazságtalan így jellemezni őt. Még ha valaki mást vett volna is célba ezekkel a szavakkal, akkor is így értékelném őt, ha ezt látnám. Ez egy objektív, igazságos megállapítás. Képes volt efféle képtelenségeket mondani, ilyen oktalan érveket kifejteni, és természetes megnyilatkozás volt az, hogy így tett. Mondjátok meg Nekem, nem az ő természetlényegének a lelepleződése ez? Nem a valódi emberi mivoltának a lelepleződése? Ez felfedte őt. Mit fedett fel? Azt fedte fel, hogy nincs emberi mivolta. Az emberi mivolt nélküli emberek nem tudják, mi helytálló és mi nem helytálló, és bármiféle elferdített érveléssel és eretnekséggel képesek előállni, ilyen pimasz magabiztossággal mondva ezeket a dolgokat. Miután beszéltek, soha nem tudják, hogy a szavaik nem helytállóak, és soha nem ismerik be, hogy mi volt a baj a szavaikkal. Soha nem gondolkodnak el önmagukon és nem fogadják el, ha megmetszik őket, végül pedig mit mondanak? „Nem szándékosan mondtam azt. Nem csak egy pillanatnyi dühből csúszhatott ki a számon?” Szándékosnak kellett lennie egyáltalán? Már ösztönösen felfedted azt, és már az emberi mivoltod milyensége is lelepleződött. A tény, hogy átgondolás nélkül képes vagy kimondani, azt bizonyítja, hogy régóta a szívedben lakoznak ezek a szavak, és amikor efféle környezettel találkozol, természetszerűleg feltárulnak. Ez képes teljes mértékben tükrözni a jellemedet. Ha gondolkodtál volna rajta, mielőtt kimondod, nem feltétlenül lenne igaz, sőt akár színlelés is lehetne, miközben ez jobban leleplezi a jellemedet. Az emberi mivolt híján lévő emberek nem tudják, mi helytálló és mi nem helytálló, sőt a helyeset és a helytelent is felcserélik, az elferdített érvelést pedig logikus érvelésként adják elő. Nem számít, hogyan mutatod be nekik a tényeket és hogyan érvelsz nekik, egyszerűen nem fogják beismerni, hogy helytelenül cselekedtek. „Én ugyan hogy tévednék? Ti vagytok azok, akik tévedtek! Lenéztek engem, látjátok, hogy szerény vagyok, nincsenek adottságaim, nincs befolyásom vagy státuszom a társadalomban, és megfélemlítetek engem!” Egy csomó elferdített érvet és eretnekséget szajkóznak, de soha nem beszélnek az általuk tett helytelen dolgok és az általuk kimondott elferdített érvek természetéről. Függetlenül attól, hogy hány helytelen dolgot tesznek, nem ismerik be azokat. Lenne ilyen megnyilvánulása egy normális emberi mivolttal bíró személynek? Azokról nem is kell említést tennünk, akiknek nagyon ép a lelkiismerete és a józan esze – bárki, akiben van egy kevéske lelkiismeret és józan ész, biztosan felismeri, hogy az emberek sok hibát követnek el az életük során. Különösen igaz ez azokra, akik azután, hogy olyasmit mondanak vagy tesznek, amit nem kellene, egész életükben bánkódnak és gyötrődnek, a lelkiismeretükben önvádat és önmarcangolást érezve. Ahogy a kor előrehaladtával egyre bölcsebbé és érettebbé válnak, egyre jobban tudják, hogy mely szavakat kellene kimondani és mely dolgokat kellene megtenni, és mely szavakat nem kellene kimondani és mely dolgokat nem kellene megtenni. A lelkiismeretük és a józan eszük folyamatosan szabályozni fogja a viselkedésüket és a gondolataikat. Különösen akkor, ha valaki el tudja fogadni az igazságot, miután elfogadott néhány igazságot, a lelkiismerete és a józan esze pozitív irányba fejlődik majd, és az általa egykor kimondott helytelen szavak, az általa egykor kifejezett téves nézőpontok és az általa egykor tett helytelen dolgok apránként, folyamatosan megjelennek az elméjében. Folyamatosan elgondolkodik majd rajtuk, gondol rájuk és töpreng rajtuk, majd keresi Isten szavait és Isten szavaihoz viszonyítja magát, és egyre inkább úgy érzi majd, hogy ő csak egy hétköznapi ember, hogy sok hibát elkövetett és sok nem helytálló szót mondott, hogy sok téves gondolata és nézőpontja van, és hogy sok ostoba, tudatlan és buta dolgot, valamint az emberek által utálatosnak tartott dolgot tett a múltban. Ezeket a problémákat az emberi mivoltában, valamint ezeket a hibákat és vétségeket emellett folyamatosan összegezni is tudja úgy, hogy még csak nem is Isten szavai és az igazság szintjéről néz rá, és csak azzal a megértéssel szemléli, amelyet egy ember a sokéves tapasztalatából nyert. Ez normális, és ez az a tapasztalat és ezek azok a nyereségek, amelyekkel egy emberi mivolttal rendelkező személynek – aki tudja, mi helytálló és mi nem helytálló – végül rendelkeznie kell, miután elért egy bizonyos kort és elfogadott néhány igazságot. Azok azonban, akik nem tudják, mi helytálló és mi nem helytálló, még ha elérik is a hatvan-hetven éves kort, ilyen ostoba, tudatlan, makacs emberek maradnak, és nem fognak változni. Ha azt várod, hogy az ilyen emberek változzanak, akkor akár azt is várhatnád, hogy egy disznó repüljön. Ez egyszerűen soha nem fog megtörténni. Az ilyen emberek soha nem fognak változni, mert még azt sem tudják, mi helytálló és mi nem helytálló. Ha az igazság elfogadására kérnél egy olyan embert, aki nem tudja, mi helytálló és mi nem helytálló, azzal megnehezítenéd a dolgát, mivel ez egyszerűen meghaladja a képességeit, és nem tudja, mi az igazság. Számára lehetetlen az igazság elfogadása. Olyan lenne, mintha egy színvak embert arra kérnél, hogy fessen egy képet. Képes lenne rendes színekkel megfesteni egy képet? (Nem.) Ha egy botfülű embert arra kérnél, hogy énekeljen, mindig hamis lenne. Bárhogyan is énekel, nem tud tisztán énekelni, mégis azt hiszi, hogy az éneklése tiszta és hogy mások énekelnek hamisan. Nem helytálló a mércéje, ezért soha nem fogja tudni, hogy mi helytálló és mi nem helytálló. Most már értitek? (Igen.)

Milyen tényt közöl az emberekkel ez a tartalom, amelyről beszéltünk? Elmondja nekik, hogy mivel az emberi mivolt híján lévő emberekből hiányzik a lelkiismeret és a józan ész, ez az alapvető feltétel, nincs meg az alapvető mércéjük az emberi mivoltuk méréséhez és szabályozásához. Következésképp a megnyilvánulásaik nagyon furcsának tűnnek a lelkiismerettel és józan ésszel bírók számára. Folyton elferdített érvelést és eretnekségeket fejtenek ki és alaptalan nézeteket közölnek. Képtelen vagy megérteni, hogy pontosan mi folyik. Most már megtaláltad a választ, ugye? (Igen.) Ha ez a fajta ember eljut arra a pontra, ahol lehetetlenség kijönni vele, akkor nem szabad többé közösködnöd vele. Ha még nem jutott idáig és még mindig elfogadható mértékben ki tudsz jönni vele, akkor próbálj a lehető legkevesebbet beszélni és társalogni vele, elkerülendő, hogy besokallj. Jelenleg minden munkaterületen nagy a terhelés, sok feladattal, amelyek energiát igényelnek. Vannak, akik úgy érzik, hogy túlságosan elfoglaltak és nincs idejük ezekkel az eretnekségekkel és téveszmékkel bajlódni. Ez a nézőpont sem helytálló, ugyanis nem segíti a tisztánlátás megszerzését. Amikor eretnekséget vagy téveszmét hallasz és úgy érzed, valami nem stimmel vele, jegyezd fel. Ezután keresd az igazságot, hogy világosan felismerd és pontosan tudd, hogy mi a baj ezzel a téveszmével. Ha így képzed magad és így gyakorolsz, tisztánlátást fogsz nyerni. Ami azonban ezt a fajta személyt illeti, nem szükséges közölni vele az igazságot a nézőpontjai helyesbítése érdekében, mert egyszerűen nem képes megérteni. Olyan, mint az az ember, aki lát egy tojást leesni a fáról és aztán azt mondja, hogy a tojás a fán nő. Valójában egy tyúk volt a fán, amely tojást tojt. Ő nem látta a tyúkot, csak a leeső tojást, ezért erre a következtetésre jutott. Bármit is mondasz neki, nem fogja fel, és ragaszkodik hozzá, hogy a tojás a fán nő. Hát nem ostobaság ez? (De igen.) Szót tudsz érteni egy ilyen személlyel? (Nem.) Ha nem tudsz szót érteni vele, akkor ne mondj többet. Ne fáraszd magad. Túl sok abszurd embert láttam az évek során. A többségük igen lelkes; képes némi kötelességet végezni, és nem mélyen alattomos vagy gonosz. Ezért aztán lazán mondok nekik valamit, és mi az eredmény? Ha mondok pár szót az igazságból, az meghaladja a képességeiket. Ha külső dolgokról beszélek, nem bírják hallgatni. Ezért már nem akarok semmit mondani ezeknek az embereknek, mivel túlságosan fárasztó velük beszélni, Nekem pedig túl sok az elvégzendő munkám, túl sok a megbeszélendő fontos téma. Még a fontos témákat sem tudom mind átvenni, hogy is lenne kedvem ezekkel az emberekkel vesződni? Most, hogy ilyen mértékben közöltem az igazságot, sok dolog világossá vált, az igaz tények napvilágra kerültek, a különböző típusú emberek pedig tényleg besorolásra kerülnek a fajtájuk szerint. Ami az efféle abszurd személyt illeti, csak hadd kerüljön besorolásra, és kész. Nincs időnk vitatkozni vele vagy helyesbíteni a téves nézőpontjait, nem igaz? (De igaz.) Akkor mára fejezzük be itt a beszélgetésünket. Viszlát!

2024. március 16.