Azok az emberek, akik nem tudják megkülönböztetni a helyeset a helytelentől, egyetérthetnek néhány helytálló és pozitív állítással, vagy külsőleg követhetnek másokat abban, hogy kedvelnek bizonyos pozitív dolgokat és sóvárognak utánuk. Amint azonban az idő telik, a környezet megváltozik, valamint az emberek, események és dolgok is megváltoznak, ezek a pozitív dolgok azonnal negatív dolgokká válnak a szívük mélyén, miközben aztán az általuk igazán szeretett negatív dolgok pozitív dolgokká, a törekvésük tárgyaivá válnak. Nevezetesen, mielőtt bármilyen általuk kedvelt negatív dolgot láttak volna, a pozitív dolgok csupán doktrínát jelentenek számukra, és tudnak úszni az árral és követni a csordát, amint azonban idősödnek és telik az idő, természetes módon felszínre kerülnek a szívükben igazán szeretett dolgok és a valódi nézőpontjaik. Egyesek például gyakran mondják: „Istenben hinni jó; azok, akik hisznek Istenben, a helyes úton járnak és nem tesznek gonoszságot; ők mind jó emberek.” Miután azonban pár éve már hisznek Istenben és látják, hogy Isten házában minden prédikáció és beszélgetés azt mondja az embereknek, hogy legyenek becsületesek, törekedjenek az igazságra és vessék alá magukat Istennek, valamint tegyék egy teremtett lény kötelességét, idegenkedni kezdenek tőle és úgy érzik, hogy értelmetlen Istenben hinni, el akarják hagyni a gyülekezetet és vissza akarnak térni a világba; a szívük nincs ott a gyülekezetben. Ilyenek azok az emberek, akik nem szeretik az igazságot. Az efféle ember valójában nem szereti a pozitív dolgokat, a szívében pedig sok elferdített érvelés és eretnekség lakozik. Számára ezek az elferdített érvelések és eretnekségek pozitív dolgok, miközben a szíve mélyén idegenkedik az igazán pozitív dolgoktól, utálja és megveti, és soha nem fogadja el őket. Az efféle személy emberi mivoltában pontosan azért nincs meg a helyes és a helytelen megkülönböztetésének képessége, mert soha nem fogadja el a pozitív dolgokat, és mert a negatív dolgokat kedveli. Épp olyan ez, mint egyesek, akik amikor először hinni kezdenek Istenben, csak az áldások miatt teszik. Miután sok éven át hallgattak prédikációkat, végre megértik: „Az Istenben való hit azt jelenti, hogy az emberekkel szemben elvárás az, hogy becsületesek legyenek, odaadóak legyenek és hajlandóak legyenek árat fizetni a kötelességük végzése során, legyenek őszinték Istenhez, ne cselekedjenek vakmerően és akaratosan, és védelmezzék Isten házának érdekeit. Különösen olyankor, amikor Isten házának érdekei ütköznek a sajátjaikkal, Isten házának érdekeit kell védelmezniük, a személyes érdekeikről pedig le kell mondaniuk.” Miután az igazság összes különböző aspektusát megismerték, megbánják, hogy hisznek Istenben, és ezt mondják: „Azt hittem, hogy az Istenben való hit azt jelenti, hogy van egy nagy csoport, egy hatalmas erő, amelyre támaszkodhatunk, és hogy amíg az emberek sok mindenről lemondanak, szenvednek és árat fizetnek, beléphetnek a királyságba és jó rendeltetési helyük lehet, beroboghatnak a következő korba, annak urai lehetnek és királyokként uralkodhatnak. Ám úgy néz ki, nem erről van szó. Az Istenben való hit csak arról szól, hogy az embereket megtanítják, miként viseljék magukat, hogyan vessék alá magukat Istennek és kerüljék a rosszat. Különösen akkor, ha az emberek hisznek Istenben, mindig arra kérik őket, hogy legyenek becsületesek és beszéljenek őszintén, és folyton arra kérik őket, hogy gyakorolják az igazságot; nem lehet övék az utolsó szó. Akkor mi értelme hinni Istenben?” Ezután panaszok fogalmazódnak meg a szívükben és el akarnak fordulni a hitüktől. Ekkor azonban erre gondolnak: „Több éve hiszek Istenben; ha most abbahagyom, nem hiába hittem-e vajon?” Ezen a ponton vonakodnak feladni. Ha azonban tovább hisznek, az igazság nem érdekli őket. Isten háza folyton az igazságra való törekvésről és a valóságba való belépésről, az Istennek való alávetésről, az igazság kereséséről és az alapelvek szerinti cselekvésről beszél. Unják ezeket a dolgokat hallgatni és többé nem akarnak hallani róluk. Különösen olyankor éreznek belső feszültséget és fájdalmat, amikor Isten háza az igazság gyakorlásáról beszél; amikor pozitív dolgokról esik szó, idegenkednek tőlük és a szívükben megvetik őket, és nem hajlandóak odafigyelni. Egyesek, amint ráébrednek, hogy akkor sem fogják elnyerni az igazságot vagy egy jó rendeltetési helyet, ha a végsőkig hisznek, egyszerűen nem hisznek tovább. Némelyek közülük elmennek munkát keresni vagy vállalkoznak, és vannak, akik hazamennek, hogy megházasodjanak. Felhagynak az Istenben való hittel, mert nem szeretik az igazságot. Isten háza folyton az igazságról beszél és az igazságról beszélget, amitől ők különösképp idegenkednek. Ez azt mutatja, hogy az efféle embernek nincs lelkiismerete és józan esze és nem tudja megkülönböztetni a helyeset a helytelentől. A helyes és a helytelen megkülönböztetésének képtelensége azt jelenti, hogy az emberi mivoltában nincs meg az a norma és képesség, hogy azonosítsa a pozitív és a negatív dolgokat; olyasmi ez, amivel ő nem rendelkezik. Tehát normális emberi mivolta van az efféle személynek? (Nincs.) Ő nem ember. Ha valakinek valóban van emberi mivolta, azt egy dolog bizonyíthatja: a szívében pozitív dolgokat szeret és azok után sóvárog. Még ha nem is érti az igazságot, egy igazságos, sötétségtől mentes társadalomra, pozitív dolgokra és arra sóvárog, hogy az igazság gyakoroljon hatalmat. Ez a gonosz társadalom azonban nem adja meg neki ezt a teret, az embereket pedig kizárják és elnyomják, ha pozitív dolgokat fednek fel. Ilyen körülmények között az emberi mivolttal bíró emberek nem tudják elnyerni azokat a pozitív dolgokat, amelyeket szeretnek és amelyekre sóvárognak, a szívükben ezért gyötrődnek. Miután azonban hisznek Istenben, Isten szavainak olvasásával és prédikációk hallgatásával sok igazságot megértenek, és ezek az igazságok összhangban állnak és egyeznek az emberi mivoltuk által szeretett pozitív dolgokkal, pontosan kielégítve a pozitív dolgok iránti szükségleteiket. A szívük ezért még inkább sóvárog a pozitív dolgok után. Bár most még nem tudják teljesen gyakorlatba ültetni az igazságot – a környezeti korlátozások, a kicsi érettségük vagy bizonyos romlott beállítottságok korlátai és megkötései miatt – akkor is megvan bennük az elhatározás és vágy az iránt, hogy egy napon képesek legyenek teljesen az igazság és Isten szavai szerint gyakorolni, ezzel elérve az Isten szavainak való alávetettséget és kielégítve a pozitív dolgok iránti szeretetükből fakadó szükségleteiket. Az ilyen emberek azok, akiknek az emberi mivoltában megvan az a minőség, amely képes megkülönböztetni a helyeset a helytelentől; ők emberi mivolttal bíró emberek. Ha csupán állítod, hogy szereted a pozitív dolgokat és szóban elismered, hogy minden, amit Isten tesz, az jó, az csak doktrínák szólása és szlogenek kiabálása. Kellemes szavakat és helytálló elméleteket mondani vagy hangzatos szavakat szajkózni – ezt bárki meg tudja csinálni. Ez nem mutatja meg, hogy igazán szereted a pozitív dolgokat. Ha azonban, amikor hallod az igazságot, tudod szeretni és tudsz sóvárogni rá, és minél többet hallod az igazságot, annál jobban sóvárogsz utána és annál nagyobb a késztetés benned, hogy keresd, és annál szilárdabbá válik a hited Isten követésében és az üdvösség elérésében; és ha az Istenben való hit folyamata során nyereségeket érsz el a különféle törekvéseidben, fokozatosan leveted a romlott beállítottságaidat és egyre kevesebb olyan cselekedeted lesz, ami ellenáll Istennek és lázad Isten ellen – akkor olyan ember vagy, aki szereti a pozitív dolgokat, olyan ember vagy, akinek birtokában van az igazságvalóság. Az ilyen emberek gyümölcsöt hoznak és nyereségeket érnek el az Istenbe vetett hitükben. Érzed, hogy megváltoztál és hogy az Istenhez és az igazsághoz való hozzáállásod más, mint azelőtt. Korábban lázadtál Isten ellen és nem vetetted alá magad Istennek, és még nagyon kis dolgokban sem tudtad gyakorolni az igazságot. Ám a törekvés ezen évei, a kötelességed végzésének ezen évei során, valamint a minden aspektusban tett erőfeszítéseid révén megértettél valamennyit az igazságból, és amikor dolgokkal találkozol, tudod keresni az igazságot és tudsz lázadni a hús-vér tested vágyai ellen. Egyes, alapelveket magukban foglaló jelentős ügyekben is tudod tartani magad az alapelvekhez és nem a saját akaratod szerint cselekedsz, és képes vagy védelmezni Isten házának érdekeit és védelmezni a gyülekezet munkáját. Ez azt jelenti, hogy van egy bizonyos érettséged, hogy van valamennyi gyakorlatod és belépésed az önmagad elleni lázadásban, valamint az igazság elfogadásában és az annak való alávetésben, és hogy különböző mértékben a különféle romlott beállítottságaid is megváltoztak. Ez a helyes és a helytelen megkülönböztetésének megnyilvánulása azokban az emberekben, akiknek valóban van emberi mivoltuk.

Lehet, hogy azok az emberek is el akarják fogadni az igazságot és hajlandóak törekedni az üdvösségre, akik nem tudják megkülönböztetni a helyeset a helytelentől, ám amikor dolgokkal találkoznak, nem tudják gyakorlatba ültetni az igazságot. Továbbra is a romlott beállítottságaik szerint élnek, gyakran lázadnak Isten ellen és ellenállnak Istennek, anélkül, hogy bármennyire is tudatában lennének annak, hogy ezt teszik. Így lázadtak Isten ellen tíz évvel ezelőtt, és tíz évvel később még mindig képesek így tenni. Se nem fogadják el, se nem gyakorolják az igazságot. Ennek két oka van: az egyik az, hogy egyáltalán nem értik, mi az igazság és csak a saját érvelésükhöz, a saját mondásaikhoz és a saját nézeteikhez ragaszkodnak. A másik pedig az, hogy egyáltalán nem olyan emberek, akik elfogadják az igazságot. Bárhogyan is lázadtak Isten ellen tíz évvel ezelőtt, tíz évvel később is ugyanúgy csinálják, változás nélkül. Függetlenül attól, hogy hány éve hisznek Istenben, nincs bizonyságtételük arról, hogy elfogadták az igazságot és alávetették magukat Istennek, arról pedig még kevésbé, hogy fellázadtak a hús-vér test és a romlott beállítottságaik ellen. Ez azt mutatja, hogy nem olyan emberek, akik elfogadják az igazságot. Az efféle emberek nem azok, akik megkülönböztetik a helyeset a helytelentől. Az is elmondható, hogy nem emberi mivolttal bíró emberek – egyszerűen fogalmazva, nem emberi lények. E szavak hallatán egyesek nincsenek meggyőződve a szívükben. Így szólnak: „Több, mint tíz éve hiszek Istenben és mindig is végeztem a kötelességemet. Csak arról van szó, hogy alkalmanként hibázom és átesem némi metszésen. Hát nem nagyon normális ez? Mindenkinek vannak romlott beállítottságai; ki nem hibázik? Mindenesetre, én igazi hívő vagyok. Hogy mondhatod azt, hogy nincs emberi mivoltom?” Igaz, hogy igazi hívő vagy, de az, hogy igazi hívő vagy, vajon azt jelenti, hogy el tudod fogadni az igazságot? Az, hogy igazi hívő vagy, vajon azt jelenti, hogy fel tudsz lázadni a hús-vér test ellen és hogy nem leszel akaratos? Az, hogy igazi hívő vagy, vajon azt jelenti, hogy alá tudod vetni magad Istennek? Nem jelenti azt. Igazi hívőnek lenni nem minden és nem jelenti azt, hogy elérheted az üdvösséget. Az üdvösség elérése döntően attól függ, hogy az emberi mivoltod el tudja-e fogadni az igazságot és hogy meg tudod-e különböztetni a helyeset a helytelentől. Az, hogy valaki igazi hívő legyen, nem a legfontosabb feltétele annak, hogy az emberek végül elérjék az üdvösséget, és nem is alapfeltétel. Azt mondod, igazi hívő vagy, de mennyi igazságot értettél meg és nyertél el? Amikor Isten házának érdekeiről van szó, hány alkalommal védelmezted őket? Ha azt hiszed, hogy igazi hívő vagy, hogy van lelkiismereted és emberi mivoltod és hogy igazi ember vagy, akkor ugyanabban a kérdésben, ha tíz évvel ezelőtt lázadni tudtál Isten ellen, vajon most is lázadni tudsz még Ellene? Megváltoztál? Fellázadtál a hús-vér test ellen? Ha még nem lázadtál fel a hús-vér test ellen, a következő tíz évben meg tudod tenni? Ha még mindig nem tudsz fellázadni a hús-vér test ellen és még mindig tudsz lázadni Isten ellen, akkor az azt mutatja, hogy gond van az emberi mivoltoddal. Nem tudod gyakorolni az igazságot, ezért még ha azt is mondod, hogy igazi hívő vagy, hasztalan. Azt mondod, hogy hajlandó vagy szenvedni és árat fizetni, és hajlandó vagy odaadóan végezni a kötelességedet, ám ez a hajlandóság értéktelen. Ez csupán előfeltétele annak, hogy képes legyél gyakorolni az igazságot és alávetni magad Istennek, de az, hogy végül a gyakorlatba tudod-e ültetni, attól függ, hogy van-e emberi mivoltod. Ha a szíved örökké képtelen megfékezni és uralni a romlott beállítottságaidat, és úgy döntesz, hogy a saját érdekeidet védelmezed, a pozitív dolgok helyett negatív dolgokat választasz, akkor az azt mutatja, hogy az emberi mivoltod nem szereti az igazságot és nincs meg benne az a képesség, hogy uralja a romlott beállítottságaidat. Ha akkor nem voltál képes uralni a romlott beállítottságaid megnyilatkozásait, amikor még nem értetted az igazságot, az megbocsátható. Ez most azonban más. Sok éven át hallgattál prédikációkat az igazságról, mégis, továbbra sem tudod fékezni a romlott beállítottságaidat, hogy az igazságalapelvek szerint tudj gyakorolni és helyes döntéseket hozz, amikor dolgokkal találkozol. Világosan látod, hogy gonosz emberek zavarják a gyülekezet munkáját, mégsem tudsz kiállni, hogy megvédd Isten házának érdekeit. Amikor azonban valaki a saját érdekeidet sérti, minden hatalmadban álló dolgot meg tudsz tenni, hogy megvédd azokat. Ez kellően bizonyítja, hogy az emberi mivoltodban nincs lelkiismeret és józan ész, hogy szabályozzon és fékezzen téged, hogy a helyes utat és gyakorlási alapelveket válaszd. Ha ilyen oktalan dolgokat teszel, és közben mégis azt állítod, hogy ember vagy, az azt mutatja, hogy már nem működik a lelkiismereted és a józan eszed. Akkor nem vagy normális ember, ugyanis az emberi mivoltodban nincs lelkiismeret és józan ész, sem semmi, ami képessé tehet a helyes döntések meghozatalára. Érted? Egyesek ezt mondják: „Most kicsi az érettségem. A családi környezetem és a neveltetésem miatt akaratos, önkényeztető és gőgös vagyok. A való életben azonban tudom, melyek a pozitív dolgok és melyek a negatív dolgok, és tudom, mit kellene tennem és mit nem kellene tennem. Csak azért nem ültettem gyakorlatba az igazságot és csak azért követtem el néhány vétséget, mert kicsi az érettségem és nem volt senki, aki érti az igazságot, hogy megvilágosítson, felügyeljen és ösztökéljen engem, és egy kis megbánást érzek belül.” A való életben az ilyen emberek képesek a lelkiismeretük segítségével szabályozni a viselkedésüket és fékezni magukat, hogy a helyes úton járjanak. Ők olyan emberek, akiket meg lehet menteni. Ez annak köszönhető, hogy el tudják fogadni az igazságot, a gyakorlatba tudnak ültetni valamennyi igazságot és átmentek némi változáson. Csak arról van szó, hogy a fejlődésük üteme egy kicsit lassabb az átlagosnál és a növekedésük valamelyest kisebb mértékű, de változnak. Ez pont olyan, mint ahogy egyes magvak a jó talajban gyorsan növekednek, míg mások lassabban és nehezebben növekednek a homokban vagy a sziklás hasadékokban; amíg azonban van bennük élet, növekedni fognak. Ugyanígy van ez az emberekkel. Amíg az emberi mivoltukban megvan az a lelkiismeret és józan ész, amellyel az embereknek rendelkezniük kell, az azt bizonyítja, hogy emberi életük van – miután elfogadják az igazságot, változni fognak. Még ha lassú is a változás – mások nagy fejlődést tesznek meg tíz év alatt, míg ők csak keveset húsz-harminc év alatt –, a lassúság ellenére pozitív irányba fejlődnek, változnak és az életük folyamatosan növekszik. Függetlenül attól, hogy milyen gyorsan vagy lassan növekedik, az efféle emberben megvan az emberi mivolt minősége. Ugyanakkor van egy másféle ember is, aki sok éve hisz Istenben, ám egyáltalán nem ért el növekedést az életében. Függetlenül attól, hogy ki beszél az igazságról, idegenkedést érez és nem hajlandó hallgatni. Bármilyen környezetet is alakít ki Isten, nem keresi az igazságot és nem tud tanulságokat levonni belőle, valamint nem tud pozitív útmutatást és segítséget nyerni belőle. A szívében idegenkedik a pozitív dolgoktól. Soha nem változott a beállítottsága és abbéli életmódja, hogy azt csinál, amit csak akar. Az ilyen emberek lelkiismeret és józan ész nélkül valók. Ők nem emberek – nem emberi lények. Amint így magyarázom, világosabbá és érthetőbbé válik számotokra? (Igen.)

Van egy másik fajta ember: tudja, hogy Istenben hinni jó, ám nem érti, hogy melyek a pozitív és negatív dolgok; továbbá közelében sem jár annak, hogy a lelkiismerete segítségével szabályozza vagy fékezze a beszédét és a cselekedeteit. Az ilyen embereket könnyebb felismerni. Közelében sem járnak annak, hogy szeressék a pozitív dolgokat és közel sem értik a dolgok értelmét. Ez az egész zavaros számukra. Ha megkérdezed tőlük, hogy melyek a pozitív dolgok, doktrínák szempontjából fognak beszélni és azt mondják, hogy mindaz pozitív dolog, amit Isten mond és tesz. Igen szépen hangzik az, amit mondanak, ám amikor dolgokkal szembesülnek, nem tudják azokat összefüggésbe hozni Isten szavaival és nem tudják tisztán látni őket; az elméjük összekeveredik, zavaros fejűvé válnak és semmivel sincsenek tisztában. Ha megkérdezed tőlük, hogy milyen igazságokat nyertek az Istenbe vetett hitükből ennyi éven át, ezt mondják: „Isten szuverenitást gyakorol minden dolog felett, minden jó, amit Ő az emberért tesz, és Isten szereti az embert. A Sátán ellenáll Istennek és a Sátán árt az embernek, üldözi és bántalmazza őt.” Ha megkérdezed őket, hogy mi mást nyertek, ezt mondják: „Jól kell végeznünk a kötelességünket, többet kell szenvednünk és nagyobb árat kell fizetnünk.” Ha aztán megkérdezed tőlük, hogy az embernek milyen alapelveket kell követnie a kötelessége végzése során, ezt mondják: „Meg kell hallgatnunk mindazt, amit a felettesek mondanak és meg kell tennünk mindazt, amire kérnek. Még ha piszkos és fárasztó is a munka, jól kell csinálnunk; nem szabad bomlasztanunk és zavarnunk, vagy bajt okoznunk. Olyasmiket kell tennünk, amik mindenki és Isten háza számára is hasznosak.” Minden általuk mondott doktrína helytálló, egyetlen helytelen szó sincs bennük. Amikor azonban dolgokkal találkoznak, bizonyos eltorzult és ostoba nézőpontokon kívül semmi mást nem fednek fel, és akárhányszor is helyesbíted őket, nem tudnak változni. Miféle hitvány alakok az ilyen emberek? (Zavarodott emberek.) Emberi lények a zavarodott emberek? (Nem.) Mik a zavarodott emberek? (Barmok.) A civilizált szó „állat”, a köznapi kifejezés pedig „barom”. Attól függetlenül, hogy hány prédikációt hallgatnak meg, nem értik, mi az igazság, melyek a pozitív dolgok és melyek a negatív dolgok. Nem számít, hány olyan dolgot tesznek, ami lázad Isten ellen, a szívükben nincsenek tudatában ennek és továbbra is úgy érzik, hogy természetükből adódóan kedvesek és együttérző szívük van. Amikor szenvedni látnak valakit, fáj a szívük, és azt kívánják, bárcsak ők szenvedhetnének helyette. Amikor azt látják, hogy valakinek nincs mit ennie vagy nincs mit viselnie, oda akarják adni neki a saját ruháikat és ételüket. Nem számít, hány, az emberiség romlottságát leleplező szavát hallgatják meg Istennek, akkor is úgy érzik, hogy ők nagyon jók, bárki másnál jobbak. Nem számít, hány helytelen dolgot tesznek, nem tudják, hol hibáztak, és soha nem ismerik be, hogy van romlott beállítottságuk. Ha megkérdezed tőlük, hogy romlott emberek-e és hogy van-e romlott beállítottságuk, ezt mondják: „Igen. Mindenkinek van romlottsága, nekem hogy ne volna? Ostoba szavakat beszélsz!” Még ostobának is neveznek. Amikor azonban valamit rosszul csinálnak, nem ismerik be, sőt másokra hárítják a felelősséget. Bármi helytelent tesznek is, nem ismerik be, és lehetnek bármilyen súlyosak az általuk elkövetett gaztettek, mindig vannak kifogásaik és indokaik, amelyekkel igazolják magukat. Van bármennyi józan eszük az ilyen embereknek? Olyan emberek ők, akik meg tudják különböztetni a helyeset a helytelentől? (Nincs józan eszük és nem tudják megkülönböztetni a helyeset a helytelentől.) Úgy tűnik, hogy mindennap sok erőfeszítést tesznek, hajnaltól alkonyatig prédikációkat hallgatva és Isten szavait olvasva, de egyetlen mondatot sem értenek az igazságból, egyetlen dolgot sem tudnak tenni, ami összhangban áll az igazságalapelvekkel, és egyetlen szót sem tudnak mondani, amely megfelel az igazságnak. Az igazságnak megfelelő szavakról ne is beszéljünk – egyetlen szót sem tudnak mondani, ami összhangban áll az emberi mivolthoz tartozó lelkiismerettel és józan ésszel; csak zavarodott és képtelen szavakat beszélnek és csak elferdített érveket szajkóznak. Az ilyen emberek messze elmaradnak attól, hogy legyen lelkiismeretük és józan eszük; csupán zavarodott emberek, csordultig teli elferdített érvekkel. Miután sok prédikációt hallottak, tudnak néhány spirituális szót szólni. Amikor hallod, amint spirituális szavakat szólnak, úgy érzed, igen jártasak és kifejezőek, ám amikor dolgok intézésére kerül sor, egyaránt zavarodottnak és abszurdnak találod őket. Elakadhat a szavad, amikor elferdített érveket szajkóznak. Mit jelent az, hogy „elakad a szavad”? Azt jelenti, hogy nem tudod elképzelni, hogy valaki ilyen képtelen szavakat szólhat vagy így gondolkodhat, hogy ez egyszerűen felfoghatatlan számodra, és hogy végül csak csenddel tudsz válaszolni nekik, ami a legjobb módja annak, hogy foglalkozz velük.