Hogyan kell törekedni az igazságra? (15.) Harmadik rész

Amikről az imént beszéltünk, azok a furcsaság legsúlyosabb megnyilvánulásai voltak, azokban, akik ördögök. Ezeket a megnyilvánulásokat az embereknek valamivel könnyebb felismerniük. Néhány olyan megnyilvánulás is van, amelyek csak épphogy kevésbé súlyosak. Vagyis a mindennapi életben gyakran vannak szélsőséges gondolataik és nézeteik, valamint szélsőséges viselkedéseik és gyakorlataik; a tetteik gyakran túllépik azt a tartományt, amit a normális emberi mivolt el tud viselni. Például, ha valami rosszat mondanak vagy tesznek, akkor gyűlölik magukat, felpofozzák magukat, sőt még azzal is büntetik magukat, hogy napközben nem esznek, éjjel pedig nem alszanak. Gyakran használnak szélsőséges módszereket a hús-vér testük megbüntetésére, ezt használva a hibáik kijavítására irányuló elhatározásuk kifejezésének eszközeként. Valaki talán azt tanácsolja nekik: „Ha ezt csinálod, az nem fogja megoldani a problémát. Először el kell gondolkodnod önmagadon és meg kell ismerned önmagadat Isten szavai alapján, majd pedig meg kell találnod a gyakorlás alapelveit és útját, és csakis ekkor következhet be fokozatos változás. Bármelyik romlott beállítottság megváltoztatása nem olyasvalami, ami egy-két nap alatt megtörténhet; bizonyos mennyiségű időt igényel, szükség van egy folyamatra.” Ez egy pontos kijelentés, ám ők el sem fogadják, és nem is gyakorolják. Nem az igazságalapelvek alapján közelítik meg a különféle problémákat, hanem szélsőséges lépéseket tesznek. Mennyire szélsőségesek ezek? Nos, gyakran olyan módszereket alkalmaznak, amelyek ártanak a saját hús-vér testüknek, valamint olyan módszereket, amelyekkel kínozzák magukat, hogy megoldják a problémákat. Hát nem szélsőséges ez? (De igen.) Másokkal is így bánnak, szélsőséges módszereket alkalmazva velük szemben. A különféle dolgok kezelésére szintén szélsőséges módszereket alkalmaznak. Például, tegyük fel, hogy egy nő gyakran úgy érzi, hogy nagyon elfoglalt a kötelességével, ezért úgy érzi, hogy az időt hajvágással és hajmosással tölteni túl nagy macera, így egyszerűen leborotválja az összes haját. Hogy csökkentse a borotválkozás gyakoriságát, még vegyipari termékeket is alkalmaz, hogy gátolja a normális hajnövekedést. Hát nem szélsőséges ez? Látván, hogy kopasz, az emberek azt feltételezik róla, hogy férfi, a hangjából és az alakjából ítélve azonban azt gondolják, talán nő – egyszerűen nem tudják megmondani, hogy férfi-e vagy nő. Csak más testvérek megkérdezése után tudják meg, hogy nő, és hogy a vesződség elkerülése végett borotválta le a fejét. Egyes tisztánlátás nélküli emberek még a hüvelykujjukat is felmutatják erre, csodálva az ilyen személyt: „Nézd csak, az ő elszántsága, hogy lázadjon a hús-vér test ellen, tényleg meghaladja a hétköznapi emberekét. A hús-vér test iránti gyűlölete valódi gyűlölet; ő valóban tesz lépéseket, amikor arról van szó, hogy ne dédelgesse a hús-vér testet! Egy nap majd én is leborotválom a fejemet, akárcsak ő.” Egyesek még utánozzák is őt! Hát nem ugyanabból a fajtából valók? Rokonlélekre találtak; nemcsak tisztánlátásuk nincs ezzel a dologgal kapcsolatban, hanem még erősen méltatják is, és utánozni akarják. Hát nem szélsőséges emberek ezek? (De igen.) Mondd meg Nekem, vajon nem minden dolgot elferdült mozgatóerővel tesznek a szélsőséges emberek? (De igen.) Honnan jön ez az elferdült mozgatóerő? Ez az elferdült mozgatóerő megtalálható-e a normális emberi mivoltban? (Nem.) Akkor hát miért nincs meg ez az elferdült mozgatóerő a normális emberi mivoltban? Azért, mert ha az emberek rendelkeznek a normális emberi mivolt gondolkodásával, lelkiismeretével és józan eszével, akkor viszonylag normális, pozitív és gyakorlatias módon fogják fontolóra venni a dolgokat; így pedig semmiképpen sem fognak részt venni ezekben a szélsőséges viselkedésekben. Vagyis bármit is tesznek, legyen az olyasmi, amit kedvelnek, vagy olyasmi, amit nem, normálisan és észszerűen fognak viselkedni, és nem fognak elmenni a végletekig. Akkor elmondható-e, hogy valami baj van az ilyen típusú ember gondolkodásával, aki elmegy a végletekig? (Igen.) Valami probléma van a felfogásával, nem igaz? (De igen.) Például, Isten megköveteli az emberektől, hogy legyenek hűségesek a kötelességük végzésében. Azon tűnődnek, hogyan érhetnék el, hogy hűségesek legyenek, és arra a következtetésre jutnak, hogy nehézségeket kell elszenvedniük, ezért gyakorolják a nehézségek elszenvedését: Minden étkezésnél előírásokat követnek, meghatározott számú rizsszemet és zöldséget esznek; amikor a ruháik elhasználódnak, megfoltozzák és tovább hordják őket, mások szemében aszkétának tűnnek; míg mások hat-nyolc órát alszanak naponta, ők csak egyet vagy kettőt. Úgy érzik, megvan bennük az eltökéltség a nehézségek elszenvedésére, és hogy hűségesebbek, mint bárki más. Mindig ezeken a szélsőséges gondolatokon és viselkedésformákon töprengenek, amelyeket a normális emberek nem tudnak megérteni. Például, ha valamit helytelenül mondanak, vagy ha rosszul használnak egy szót, miközben valakivel beszélgetnek, és kinevetik őket, megszégyenítve érzik magukat, és elgondolkodnak: „Soha az életben nem fogom használni ezt a szót többé, és ez nem minden – soha többé nem fogom látni ezt az embert az életemben, és soha nem fogok beszélni vele, hogy ne találhasson bennem hibát!” És meg is tudják ezt tenni – képesek ehhez tartani magukat. Egy egész életen át képesek kitartani bármilyen szélsőséges viselkedés, gondolat és nézet mellett, és nem hagyják, hogy bárki is meggyőzze őket. Egyszerűen csak ragaszkodnak hozzá ily módon, sőt még indokaik és alapjaik is vannak erre a ragaszkodásra: úgy hiszik, hogy ez az önmaguk igazságnak való alávetésének a megnyilvánulása, az Isten iránti szeretetük megnyilvánulása, valamint a hűségük megnyilvánulása. Mondjátok meg Nekem, hát nem problémásak az ilyen emberek? (De igen.) Könnyű velük kijönni? (Nem.) Akkor hogyan alakul ki a viselkedésük? Vajon nem valamiféle szélsőséges gondolkodás okozza? Ezeket a szélsőséges viselkedéseket és megnyilvánulásokat az igazság gyakorlásának tekintik, és ebben kitartanak. Vajon nem ezek a szélsőséges gondolatok és nézetek képezik az ilyen emberek viselkedésének gyökerét? Úgy hiszik, hogy ha így teszik a dolgokat, az az igazság gyakorlása és az Isten iránti hűség kifejezése, sőt, belül kárhoztatnak és megkülönböztetnek mindenkit, aki nem teszi ugyanezt, megvetve őket. Gondoljunk például arra a korábban említett nőre, aki leborotválta a fejét; látva, hogy mások nem borotválják le a fejüket, azt gondolja: „Hm, ti megtartjátok ezt a hosszú hajat, sőt, még különféle módokon formázzátok is. Mind annyira hiúak vagytok; nem szeretitek istent! Nézzetek csak rám, én már annyi éve kopasz vagyok, és soha nem féltem attól, hogy kinevetnek; én nem vagyok hiú. Meghagyjátok ilyen hosszúnak a hajatokat, és gyakran kell mosnotok – micsoda időpazarlás! Hát nem lenne nagyszerű abban a rengeteg időben többet olvasni isten szavaiból, és egy kicsit több kötelességet végezni?” Még kárhoztat is másokat! Ez a típusú ember oly sokat hallgat Isten szavaiból, és annyi évig hallgat prédikációkat, mégsem érti még mindig, hogy mi az igazság. Még mindig sok szélsőséges gondolata van, és ennek a sok szélsőséges gondolatnak az útmutatása alatt sok szélsőséges viselkedést, gyakorlási formát és stílust mutat, aztán úgy határozza meg önmagát, mint aki a legjobban szereti Istent, és mint aki a leghűségesebb. Hát nem az elferdültség egy másik megnyilvánulása ez? (De igen.) Elmenni a végletekig mindenben elferdült dolog. Mondjátok meg Nekem: ha ezek a szélsőséges megnyilvánulások nem ártanak másoknak, akkor hát miért mondjuk, hogy elferdültek? (Ezek a megnyilvánulások nincsenek összhangban a normális emberek gondolkodásával; nem olyan viselkedések és gyakorlási formák, amelyekkel a normális embereknek rendelkezniük kell.) Ezeknek a szélsőséges megnyilvánulásoknak a világon semmi közük nincs a normális emberek gondolkodásához és megnyilvánulásaihoz; elszakadtak a valóságtól, elszakadtak attól az objektív, gyakorlati élettől, amellyel a normális emberi mivoltú embereknek rendelkezniük kell. Radikális megközelítést alkalmaznak különféle dolgokhoz, majd ezeket a szélsőséges, radikális gondolatokat, nézeteket és viselkedéseket pozitív dolgokként határozzák meg, miközben az igazságot negatív dologként határozzák meg. Vajon nem arról van szó, hogy felcserélik a helyest és a helytelent, a feketét fehérnek mondják? (De igen.) Felcserélni a helyest és a helytelent, a feketét fehérnek mondani, megtévesztő módon helyettesíteni a fogalmakat – ez elferdültség. Bárhogyan beszélsz is a normális emberi mivoltról, a lelkiismeretről és a józan észről, a normális emberek gondolkodásáról, vagy arról, hogy a normális embereknek milyen gondolatokkal és nézetekkel kellene rendelkezniük a különféle dolgokkal szemben, ők nem tudják befogadni, belül pedig egyszerűen nem fogadják el. Amellett, hogy nem fogadják el, még nevetséges és furcsa gyakorlási formákat, viselkedéseket, sőt gondolatokat és nézeteket is kialakítanak, amelyek elszakadtak a normális emberi mivolt pályájáról; magukban alkalmazzák ezeket, és egyúttal ezt használják normaként minden ember, esemény és dolog megítélésére, úgy vélve, hogy bármi, ami nem felel meg az ő szélsőséges gondolataiknak, nézeteiknek és viselkedésüknek, az helytelen, míg bármi, ami megfelel a szélsőséges gondolataiknak, nézeteiknek és viselkedéseiknek, az helyes, és összhangban van az igazsággal. Hát nem a helyes felcserélése ez a helytelennel? Nem az, hogy a feketét fehérnek mondják, nem a fogalmak megtévesztő módon való helyettesítése? Ez az elferdültség egy újabb megnyilvánulása azokban, akik ördögökből reinkarnálódtak. Vagyis soha nem fogadják el a pozitív dolgokat, hanem ehelyett a nem pozitív vagy negatív dolgokat pozitívként tüntetik fel, hogy az emberek utánozzák és követendő példaként tekintsenek rájuk, elérve ezáltal azt a célt, hogy eltávolítsák az embereket Istentől. Ez szintén egyfajta szélsőséges viselkedés.

Azoknál, akik ördögök, az elferdültségnek van egy másik megnyilvánulása is: a legkevésbé sem szeretik az igazságot. Abnormális, természetfeletti dolgokra szeretnek törekedni, mindig egy teljes mértékben szellemi elméletekből és mondásokból álló rendszert akarnak összeállítani, sőt még kutatni is akarják ezeknek a természetfeletti dolgoknak az alapját. Igazságként, útmutatásként, utasításként és célként kezelik ezeket a dolgokat a mindennapi életben való cselekvéshez, ezeket használják a különféle emberek, események és dolgok kezelésére és megítélésére. Például, amikor nem mennek simán a dolgaik, felidézik, mit álmodtak az előző éjszaka, hogy történt-e bármilyen rendellenes jelenség körülöttük, illetve, ha volt bármilyen baljóslatú jel, abban próbálnak alapot keresni a szerencséjük meghatározásához; ezek azok a dolgok, amelyekre folyton törekednek. Különösen, amikor súlyos betegséggel küzdő emberekkel találkoznak, baljóslatúnak tartják őket, és azt hiszik, hogy az ilyen emberekkel való érintkezés elszívja az ő saját életenergiájukat és balszerencsét hoz. Ezért, miután ilyen emberekkel kerültek kapcsolatba, gyakran megnézik a tükörben, hogy elsötétült-e a homlokuk, illetve körüllengi-e őket a balszerencse levegője. Rendszerint azon töprengenek, hogy milyen lesz a szerencséjük. Amikor csak van egy szabad pillanatuk, fellapozzák a régi almanachot, vagy az interneten keresnek jövendöléseket. Egy álmukat, vagy egy babonás mondást, amit másoktól hallottak – ezeket mind alapul tudják venni arra, hogy megítéljék, jó-e vagy rossz a szerencséjük. Bár hisznek Istenben, soha nem Isten szavait használják alapként a körülöttük lévő emberek, események és dolgok kezelésére, és az igazságot sem használják alapként minden egyes körülöttük zajló esemény kezelésére. Ehelyett mindig valamiféle szokatlan érzést keresnek. Például, ha egy nap éneklés közben kissé rosszul érzik magukat, azt gondolják: „Vajon isten akadályoz most engem? Vajon nem akarja isten, hogy énekeljek?” Ha egy napon kimennek evangéliumot hirdetni, annak ellenére, hogy már világosan leszervezték valakivel az időpontot és a helyszínt, mégis imádkozniuk kell, hogy megragadják a lelkükben lévő érzést. Imádkozás után várnak pár percet, ám semmit sem éreznek. Ezután megnézik, hogy aznap van-e valamilyen rendellenes jelenség a nappal kapcsolatban, illetve hogy odakint cserregnek-e szarkák, vagy kárognak-e varjak, ezeket használva annak megítélésére, hogy milyen szerencséjük lesz aznap, hogy simán fog-e menni, ha kimennek evangéliumot hirdetni, és fognak-e embereket nyerni. Ha ezek a módszerek nem működnek, akkor még egy érmét is feldobnak, hogy eldöntsék, menjenek-e vagy sem. Ha fejjel felfelé esik le, számukra ez azt jelenti, hogy a dolgok simán fognak menni, és képesek lesznek embereket nyerni; ha viszont írással felfelé esik le, az azt jelenti, hogy a dolgok nem mennek majd simán, és nem fognak embereket nyerni. Ezekre a dolgokra alapozva döntik el, hogy kimenjenek-e vagy sem. Nem számít, hogy az ilyen emberek milyen régóta hisznek Istenben, soha nem használják az igazságot alapjukként vagy gyakorlási alapelvükként. Ehelyett mindig azokra a babonás mondásokra vagy rendellenes érzésekre és jelenségekre támaszkodnak, hogy megítéljék az embereket, eseményeket és dolgokat, hogy kezeljék a körülöttük zajló különféle ügyeket, illetve meghatározzák azokat az alapelveket, amelyek szerint gyakorolniuk kellene. Mindig ezeket az alaptalan, furcsa, különös, természetfeletti érzéseket keresik, és mindig ezek alapján cselekszenek és élnek. Egyesek, ha az ajtón kilépve meglátnak egy fekete macskát, úgy hiszik, az balszerencsét jelez, és inkább elhalasztanák a dolgaikat, minthogy kimenjenek. Előfordul, hogy egyeseknek lerobban az autójuk útközben, amikor intéznének valamit, és azt hiszik, Isten az, aki megállította őket, hogy aznap balszerencsések, és hogy nem kellett volna elmenniük otthonról. Egyesek, akik koporsót látnak, amikor indulnak valahova, úgy hiszik, aznap szerencséjük lesz a pénzzel. Ez a típusú ember, bármit is csinál, mindig valamilyen babonás mondásban keres rá alapot; nincs pontos, az igazságon alapuló gyakorlási alapelve. Bárhogyan beszélnek is mások, illetve bárhogyan is végzi Isten háza a munkát, soha nem tanul meg az igazság alapelvek szerint élni és dolgozni. Ha otthon időnként előfordul valamilyen rendellenes jelenség, például ha egy csap hirtelen eltörik és szivárogni kezd, azt gyanítja, hogy ez rossz előjel. Ha időnként egy széllökés kivágja az ablakot és betörik az üveg, úgy érzi: „Ez a széllökés nem normális; valami csapás jelének tűnik. Vajon isten akadályoz meg abban, hogy kimenjek?” Ha havazik, amikor kimegy, azt mondja: „Látod, amint kitettem a lábamat, havazni kezdett. Az emberek gyakran mondják: »A kivételes emberek szelet és havat vonzanak, amikor kimennek.« Úgy tűnik, kivételes ember vagyok!” Hát nem ostobaság ez? Ezeket a fura és különös mondásokat használja alapként mindennek a megítélésére és eldöntésére. Például, ha a hátizsákja pántja beleakad a kilincsbe, amikor épp kimegy, azt hiszi, erre is van egy mondás, és van valamilyen jelentősége. Gyorsan fellapozza az almanachot, és látja, hogy az adott időpontban való kimenetelre és ügyintézésre ez a mondás áll benne: „Minden dolog kedvezőtlen; nem alkalmas elmenni otthonról.” Elgondolkodik: „Minden dolog kedvezőtlen – ez azt jelenti, hogy semmit sem tehetek, otthon kell maradnom. Isten az, aki most megengedi, hogy nyugalmat és kényelmet élvezhessek; ez Isten oltalma!” Még alapot is talál erre. Hát nem nevetséges? Bármi legyen is a helyzet, úgy érzi, van rá valamilyen mondás. Hát nem furcsa ez? Minden, ami körülötte történik, furcsa jelenségnek tűnik, annak alapja pedig, ahogyan ezeket a „furcsa jelenségeket” kezeli, mindenféle furcsa mondás. Ezeket a különféle furcsa mondásokat használja mindennek a kezelésére, ami körülötte zajlik. Ezért, ha ilyen emberrel élsz együtt, gyakran érzed úgy, hogy különösen furcsa. Előfordulhat, hogy hirtelen mond valamit, amitől hevesebben ver a szíved, és kiráz tőle a hideg. Például éjszaka kutyaugatást hallani teljesen normális dolog, számára viszont ez egy jelentős esemény. Muszáj információt keresnie róla, jósláshoz vagy jövendőmondáshoz fordul, hogy megtudja, milyen mondás magyarázza azt, ha egy kutya abban az órában ugat. Mit fogsz érezni, miután egy ideig érintkezel vagy kapcsolatban vagy vele? Minden bizonnyal gyakran megzavar majd néhány abszurd mondás. Lesz-e béke és öröm a szívedben? (Nem.) Béke és öröm nélkül olyan nyugtalanná válsz majd, mint ő, és szükségét érzed majd, hogy mindenre találj valamilyen mondást. Ahogy egyre csak keresel, Isten eltűnik majd a szívedből, és csupán ezek a babonás mondások maradnak meg a szívedben. Ez azt jelenti, hogy gonosz szellemek, ördögök és Sátánok zavarnak meg, addig, amíg a gondolataid zaklatottá nem válnak, a szívedben már nincs béke és öröm, a gondolkodásod kaotikussá nem válik, és elveszíted a normális emberi mivolt megnyilvánulásait. Az emberek életének normális rendjét és ritmusát teljesen felborítják ezek a kaotikus gondolatok és kaotikus mondások. Bármi történjen is, ez a típusú ember meg tudja magyarázni valami furcsa mondással, végül pedig nevetséges, fura módon kezeli azt. Ez elferdültség. Olyan emberek is vannak, akik, miután egy vezető megmetszette őket, elgondolkodnak: „Ma reggel éreztem, hogy valami nincs rendben a testemmel. Amikor megmostam az arcomat, észrevettem, hogy sötét a homlokom. Hát persze, hogy meg lettem ma metszve! Látod, vannak jelek. Ezért minden nap tükörbe kell néznem, amikor van egy szabad pillanatom. Ha sötétnek találom a homlokomat, akkor óvatosnak kell lennem – talán meg leszek metszve, lehet, hogy nekimegyek egy falnak, vagy valami meghiúsul.” Amikor egyesek elmennek hirdetni az evangéliumot, és látják, hogy az evangélium lehetséges befogadója elég jó ember, vágyakozó és kereső szívvel, és hogy el tudja fogadni az igazságot, amikor közlik vele, akkor amellett, hogy hálát adnak Istennek, el is töprengenek: „Tegnap azt álmodtam, hogy egy forrásban mostam a lábam.” Az a forrás gazdagságot jelképez, a gazdagság megszerzése pedig azt jelképezi, hogy valakit megnyernek az evangélium hirdetése által. Tehát azért, hogy ma megnyertem ezt az embert, istennek is hálát kell adnom; isten már előre adott egy jelet!” Bármivel is találkoznak, illetve bármit is éreznek, mindig meg akarják találni annak gyökerét, és mindig valamilyen alapot kell találniuk hozzá. Egyesek hisznek ebben a babonás mondásban: „A bal szem rángása szerencsét jelez, míg a jobb szemé katasztrófát”, és ezt használják alapként az őket érő dolgok megítélésére. Soha nem fektetnek energiát az igazságba, és nem is keresik az igazságot, hogy a különféle dolgok megítélésének alapjaként használják azt. A szívük teljesen tele van különféle furcsa, nevetséges, különös, sőt természetfeletti mondásokkal, gondolatokkal és nézetekkel, valamint eretnekségekkel és téveszmékkel; ezek a dolgok emésztik fel őket.

Egyesek kívülről egész normálisnak tűnnek; az életük, a munkájuk és a másokkal való érintkezésük semmilyen szélsőséges, természetfeletti vagy furcsa megnyilvánulást nem mutat. Azonban, miután valaki hosszú ideig kapcsolatban áll velük, felfedezi, hogy az elméjük és a szívük teljesen tele van mindenféle nevetséges, fura és eltorzult, babonás mondással, amelyek gonosz irányzatokból erednek, és ezeket a mondásokat használják alapként arra, hogy megítéljék a körülöttük zajló különféle dolgokat. Még ha fel is ismerik, hogy a dolgok Isten szuverenitása, elrendezése és oltalma alatt állnak, akkor is valamilyen babonás mondást keresnek alapul, hogy megmagyarázzák az ilyen dolgokat, babonás mondásokkal értelmezve Isten szuverenitását és elrendezéseit. Hát nem elferdültség ez? (De igen.) Miután ennyi igazságot hallottak, hogy lehet az, hogy még mindig nem tudják megérteni az igazságot, nem tudják az igazsággal szemlélni a problémákat, és egyetlen olyan dolgot sem tudnak mondani, ami összhangban van az igazsággal? Hogy lehet az, hogy a szívük mentes az igazságtól, és helyette azok az eretnekségek, téveszmék és babonák foglalják el és töltik be? Hát nem elferdültség ez? (De igen.) Egyesek még azt is mondják: „Nem szabad rálépni a hangyákra! A hangya is élőlény. Ha rálépsz egyre és megölöd, az pedig visszatér a szellemi birodalomba, és jelent téged az öregembernek az égben, akkor megtorlást fogsz szenvedni.” „Ha megölsz egy halat, és a szája veled szemben tátva van, az azt jelenti, hogy vádol téged! Nem eheted meg azt a halat; ha megeszed, megtorlást fogsz szenvedni!” Megölni a csirkéket, kutyákat, ökröket, disznókat – ez mind az élet kioltása; ezért megtorlást fogsz szenvedni! Honnan veszik ezeket az eretnekségeket és téveszméket? Hát nem ettől a gonosz emberiségtől hallják? Itt is, ott is elcsípnek egy-egy mondást, mindet elfogadják, sőt még legfőbb parancsként is kezelik ezeket a mondásokat, ugyanannyira nagyra tartva őket, mint Isten akaratát. Egyesek, miután több éve hisznek Istenben, még mindig ilyesmiket mondanak: „Nem ölhetsz csirkét. Ha ebben az életben csirkét ölsz, a következő életben csirke leszel, és valaki megöl majd téged. Tehát nem vehetsz el életet; az élet kioltásáért megtorlást fogsz szenvedni!” Ezt mondják, amikor viszont csirkeevésre kerül sor, egymaguk meg tudnak enni egy egész csirkét egyetlen étkezés alatt. Hát nem elferdültség ez? Mások azt mondják: „Nem viselhetsz állatbőrt. Miután az állatok meghalnak, a lelkük továbbra is érez. Ha állatbőrt viselsz, az olyan, mintha az állat lelkét terítenéd magadra. Ha ez az állat igazságtalanul halt meg, akkor megtalálhat és üldözhet téged, ha pedig egyszer üldözőbe vesz, nem lesz békességed.” Mondd meg Nekem, hát nem furcsák ezek a mondások? (De igen.) Megint másoknak, amikor meglátnak valakit, aki póthajat visel, szintén van valami mondanivalójuk: „Annak a póthajnak, amit viselsz, az eredeti tulajdonosa talán igazságtalanul halt meg; a lelke még mindig benne van a hajban. Ha az ő haját viseled, a lelke követni fog téged.” A sokféle furcsa, különös és abszurd mondás olyasmivé válik, amit ez a típusú ember kincsként őriz a szívében; ezek az ő legfőbb irányelvei. Úgy tartja magát ezekhez az abszurd és nevetséges mondásokhoz, mintha azok lennének az igazság, és mégis azt hiszi, hogy Isten útját követi. Nemcsak ő maga tartja be őket, hanem másoknak is azt mondja, hogy tegyenek így. Ha mások nem engedelmeskednek, akkor még ijesztő, hátborzongató mondások felhasználásával is fenyegeti és meg is félemlíti őket, hogy engedelmességre kényszerítse őket. Azokat, akik nem értik az igazságot, megfélemlíti. Ezek a fura és nevetséges mondások alaptalan szóbeszédek és téveszmék, amelyeket az ördögök és a Sátán terjesztenek az emberi világban. Egyrészt beavatkoznak az emberek normális gondolkodásába és szabad akaratába és irányítják azokat; másrészt pedig az ördögök és a Sátán ezeket az eretnekségeket és téveszméket használják arra, hogy birtokba vegyenek bizonyos embereket, akik ennek következtében nekik végeznek szolgálatot ebben az emberi világban, és az ő különféle különös és fura gondolataik csatornáivá és végrehajtóivá válnak. Ezért e furcsa emberek bármely megnyilvánulásából ítélve, az ő természetlényegük elvetemült. A legkevésbé sem fogadják el az igazságot; az elferdült dolgokat tisztelik a legjobban. Pontosan ez a probléma. Amikor az emberek nem értik az igazságot és nincs tisztánlátásuk, akkor ezek a furcsa és különös mondások gyakran akaratlanul is befolyásolják és félrevezetik őket. Miután azonban az emberek megértik az igazságot, a normális észszerűség és a normális gondolkodás ítélete alapján el tudják dönteni, hogy mit kellene és mit nem kellene tenniük, valamint azt, hogy miként kell cselekedniük, mit kell fenntartaniuk és mivel kell felhagyniuk, amikor dolgok történnek velük. Ez az, amit a normális emberi mivolttal rendelkező embereknek meg kell érteniük és fenn kell tartaniuk, ahelyett, hogy ezeket a fura és nevetséges mondásokat használnák arra, hogy felismerjék, megítéljék, valamint eldöntsék, hogyan bánjanak az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal. Miután tisztánlátást nyersz erről a típusú furcsa emberről, világosan látod-e a lényegét? Mi a lényege? Az elferdültség. Nem tiszteli Isten nagyságát, hanem a Sátán „nagyságát” tiszteli. Még amikor az igazság valamely aspektusáról akar beszélni, hálát akar adni Istennek, vagy el akarja fogadni azokat a környezeteket, amelyeket Isten alakít ki, akkor is valamilyen furcsa, különös, nevetséges vagy abszurd mondást keres alapként. Számára ezek a fura és nevetséges mondások és nézetek az igazság fölött és Isten szuverenitása fölött állnak. Ezért az ilyen típusú ember természetlényege megkérdőjelezhetetlenül elferdült lényeg. Mivel az, ami élteti őket, a Sátán élete, ezért amit felmagasztalnak, amit hirdetnek és amit csodálnak, nem az igazság, hanem a Sátán eretnekségei és téveszméi. Még ha az, amit látsz, a személyes viselkedésük is, ezek mögött a személyes viselkedések mögött az ördögök és a Sátán különféle gondolatai és nézetei állnak hajtóerőként. Bár kívülről emberinek tűnnek, ők az ördögök és a Sátán különféle eretnekségeinek és téveszméinek a csatornái, örökösei és tanúi. Amiről tanúságot tesznek és amit támogatnak, azok a Sátán eretnekségei és téveszméi, nem pedig az igazság. Ez a megnyilvánulása az elferdült természetlényegüknek.

Mondd meg Nekem, jó dolog-e az ember számára, ha képes angyalokat látni? Ha valaki valóban képes angyalokat látni, az természetesen jó dolog. Ám ha az az angyal nem igazi angyal, hanem olyan, akit a Sátán személyesít meg, akkor azt látni nagyon veszélyes. Ha a Sátán megszemélyesít egy angyalt, és hagyja, hogy lásd, ez számodra jó vagy rossz dolog? (Rossz dolog.) Miért mondod, hogy rossz dolog? Normális körülmények között a halandó hús-vér test láthat-e angyalokat? (Nem.) Megvan ez az adottság az emberekben? (Nincs meg bennünk.) Hogy pontos legyek, az embereknek nincs olyan adottságuk, hogy lássák a Sátánt vagy az angyalokat, amelyek a szellemi birodalomhoz tartoznak. Ám ha mégis látod őket, akkor vajon mi történik? Vajon ez nem azt jelenti, hogy a hús-vér tested adottsága valamelyest megváltozott? (De igen.) Pontosan erről van szó. Amikor a hús-vér test adottságával természetfölötti jelenség történt, vajon azt Isten változtatta meg, valami más, vagy te magad? (Valószínűleg valami más változtatta meg.) Akkor vajon Isten megváltoztatná ezt számodra? (Nem, Isten nem végez ilyen munkát.) Amíg az emberek élnek, Isten azért, hogy erősebbé tegye a hitüket, megváltoztatná-e az adottságaikat, lehetővé téve számukra, hogy angyalokat vagy a szellemi birodalomból való dolgokat lássanak? Vajon Isten megtenné ezeket a dolgokat? (Nem.) Biztosan állíthatjuk, hogy Ő nem tenné meg. Mielőtt egy ember elnyeri az üdvösséget, Isten semmiképp sem teszi meg ezeket a dolgokat; ez teljesen bizonyos, kétség sem fér hozzá. Akkor, ha a hús-vér tested adottsága hirtelen megváltozik, és valami természetfölötti jelenség történik – és ezt nem Isten változtatta meg, és te magad sem tudtad megváltoztatni –, akkor vajon mi történik? Isten nem tenne ilyen dolgot, és te magad sem tudnád megváltoztatni. Az egyetlen lehetőség az, hogy a Sátán és gonosz szellemek munkálkodnak rajtad; vagyis a Sátán és a gonosz szellemek félrevezettek és irányítottak téged, méghozzá úgy, hogy természetfölötti gyakorlatokat folytass, lehetővé téve számodra, hogy olyan dolgokat láss, amelyeket normális emberek nem láthatnak, és olyan szavakat hallj, amelyeket normális emberek nem hallhatnak. Ez semmiképpen sem jó dolog. Ha a Sátán hagyja, hogy olyan dolgokat láss, amiket mások nem láthatnak, mi azzal a célja? Vajon az, hogy szélesítse a látókörödet, hogy elhitesse veled a szellemi birodalom létezését, vagy hogy hitet adjon neked Istenben? (Nem.) Amikor a Sátán ezt teszi veled, vannak-e jó szándékai vagy jó indítékai? (Nincsenek.) Határozottan nincsenek. A Sátán ezt a természetfölötti adottságodat használja arra, hogy olyan dolgokat láttasson veled, amelyeket normálisan nem láthatsz, ezáltal csábítva téged, és nagyobb érdeklődést keltve benned a szellemi birodalom dolgai iránt. Ezt a kis előnyt adja neked – ezt a kis ízelítőt –, majd becsalogat abba, hogy elfogadd, amit ezután tenni fog. És vajon mi lesz az? A Sátán az igazsággal fog felruházni téged? Élettel fog ellátni téged? Nem; szét fog marni téged, el fogja pusztítani a hús-vér tested különféle veleszületett adottságait, majd birtokba vesz, elragad Isten mellől, és arra késztet, hogy lemondj Istenről. Akár azt engedi a Sátán, hogy valaki angyalokat lásson, akár azt, hogy a szellemi birodalomból való jelenségeket, mondd meg Nekem, jó dolog ez? (Nem.) Ha valaki gyakran lát olyan dolgokat, amiket mások nem láthatnak, vagy azt mondja, hogy gyakran lát angyalokat repkedni a háza tetején, és azt mondja, hogy az angyalok gyönyörűek és tiszták, és gyakran beszélget velük, vajon mit kell tenned, ha ilyen emberrel találkozol? (Gyorsan tartsd magad távol tőle.) Gyorsan távol kell tartanod magad az ilyen embertől; semmit se beszélj meg vele. Ha érdekel ez a dolog és megbeszéled vele, az veszélyes. Ne mondd neki: „Veszélyben vagy; mindig olyan dolgokat látsz, amiket mások nem láthatnak. Elferdült vagy, többé nem fogok barátkozni veled.” Nem szükséges ezeket mondanod; csak legyél tudatában a szívedben – ez elég. Az ördögök és a Sátán már célba vették őt, vagy ez az ember természeténél fogva ördög, nem ember. Az emberek nem tudnak barátkozni az ördögökkel. Csak egy végső kimenetel van az olyan emberek számára, akik ördögökkel barátkoznak: az ördögök felfalják őket. Amikor ilyen típusú emberrel találkozol, aki természetfölötti jelenségeket tapasztal, bármilyen különös vagy furcsa dolgokat is mond, semmiképpen sem szabad kíváncsinak lenned. Gyorsan tartsd magad távol az ilyen emberektől; ne figyeld őket, ne tanulmányozd őket, illetve ne próbáld megváltoztatni őket, még kevésbé hirdesd nekik az evangéliumot és vedd rá őket arra, hogy higgyenek Istenben. Ha ezt teszed, túlságosan ostoba vagy. Még Isten sem akarja az olyan embereket, akik ördögök; te pedig mégis behoznál egy ördögöt Isten házába, és kötelességet végeztetnél vele. Vajon ez előnyös lehet a gyülekezet munkájára nézve? Nemhogy előnnyel nem jár majd, hanem még zavart és bomlasztást is fog hozni a gyülekezet munkájára. Hiába teszed jó szándékkal, Isten nem fogja megjegyezni, sőt még kárhoztatni is fog téged; ez gonosz tett. Tehát soha nem szabad ilyen dolgokat tenned. Akár olyasvalakiről van szó, akit ismersz, akár olyanról, akit nem, akár a családodról, a legközelebbi rokonaidról vagy a barátaidról, vagy azokról a testvérekről, akikkel együttműködsz – ha ő gyakran lát valakit az udvarában sétálni, vagy valakit, aki mindig a résnyire nyitott ajtón keresztül leskelődik utána, és azt is gyakran mondja, hogy tud beszélgetni az angyalokkal, hogy hallja, mit mond neki Isten, hogy máris érzi, hogy ő győztes fiúgyermek, hogy ő elsőszülött fiú, olyan, aki el fog ragadtatni – akkor vajon továbbra is testvérként tudod kezelni az ilyen embert? (Nem.) Tisztában kell lennetek a szívetekben; ne tévesszétek össze az ilyen embereket a testvérekkel, ne legyetek ostobák. Ha ostoba vagy, és amikor ilyen embereket látsz, azt gondolod: „Ők győztesek, elsőszülött fiak, tökéletesített emberek; náluk van az igazság, közel kell kerülnöm hozzájuk,” akkor nemcsak veszélyben vagy, hanem könnyen félre is fognak vezetni téged, ami problémás lesz. Nem tudod tisztán látni az embereket, illetve nem tudod átlátni a természetlényegüket. Vajon Isten végezne efféle munkát? Isten nem menti meg az ördögöket és a Sátánokat. Az Isten által végzett munka az, hogy ellátja az embereket az igazsággal, lehetővé téve számukra, hogy az igazság megértése, gyakorlása, valamint az igazságnak való alávetés révén elérjék, hogy az igazság legyen az életük, és hogy valódi ismeretre és valódi istenfélelemre tegyenek szert, ezáltal teljesen megszabadulva a Sátán befolyásától és elnyerve az üdvösséget. Ez az a munka, amelyet Isten végez. Csakis az igazság mentheti meg az embereket, nem pedig bármilyen különös mondás, eretnekség vagy téveszme. Ezeknek az eretnekségeknek és téveszméknek semmi közük sincs az igazsághoz; csak félrevezetni és megrontani tudják az embereket, és semmiképpen sem tudják lehetővé tenni az emberek számára, hogy elnyerjék az üdvösséget. Ahhoz, hogy az emberek üdvösséget nyerjenek, hogy elérjék az Istennek való alávetettséget és a rossz kerülését, az egyetlen út az, hogy elfogadják az igazságot és gyakorolják az igazságot; nincs más út. Ne próbálj semmilyen szélsőséges módszert vagy mondást, vagy nevetséges és fura szólást az igazságként feltüntetni és az igazságot ezekkel helyettesíteni az üdvösség elnyeréséhez. Ezek közül egyik út sem működik; ezek nem Istentől valók.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren