Hogyan kell törekedni az igazságra? (14.) Harmadik rész

B. Önátadás a hús-vér test szexuális vágyainak

Legutóbb az ördögökből reinkarnálódott emberek deviáns természetlényegének megtárgyalása során megemlítettük a „kéjsóvárságukat” és a „kihívó szexuális viselkedésüket”, mint a hús-vér test szexuális vágyának kétféle megnyilvánulását. E kettőn kívül van egy másik aspektus is, amely a „kéjsóvársággal” és a „kihívó szexuális viselkedéssel” kapcsolatos: ez egyfajta külső viselkedés, illetve az emberi mivolt egyfajta megélése, mégpedig a „kicsapongás”. A „kéjsóvárság” és a „kicsapongás” általában együtt járnak. Tudod-e, hogy mit jelent a „kicsapongás”? (Züllött és gátlástalan viselkedést és magatartást jelent, és azt, hogy az ember könnyelműen kikezd másokkal.) A „kicsapongás” azt jelenti, hogy az ember átadja magát valaminek – azt jelenti, hogy züllött és gátlástalan. Ennek a három aspektusnak elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy boncolgassuk az efféle embereknek a hús-vér test szexuális vágyával kapcsolatos elvetemült megnyilvánulásait. A felnőtteknek képesnek kell lenniük megérteni a kéjsóvárság, a kihívó szexuális viselkedés és a kicsapongás megnyilvánulásait. Ez nem valami elvont dolog, mivel ilyen dolgokat és ilyen embereket gyakran látni és hallani a mindennapi életben. Melyek tehát az ilyen emberek fő megnyilvánulásai? Amikor a férfiak és nők közötti kapcsolatokra kerül sor, ők gátlástalanok, nincsenek határaik, és nincs bennük szégyenérzet. Amikor a szexuális vágyukról van szó, különösen átadják magukat annak, nem zabolázzák meg, és egyáltalán nem fogják vissza magukat. Ugyanakkor egyáltalán nem éreznek semmiféle szégyent amiatt, hogy átadják magukat a szexuális vágyuknak. Függetlenül attól, hogy mennyi idősek, milyen neműek, vagy mi a családi állapotuk, különös érdeklődést mutatnak az ellenkező nem iránt, és különös figyelmet fordítanak rájuk. Valahányszor emberek egy csoportjával találkoznak, az ellenkező nem azon tagjaira figyelnek, akik iránt érdeklődnek. Ez a figyelem nem merül ki annyiban, hogy a szokásosnál gyakrabban pillantanak rájuk, hogy normális módon csevegnek vagy érintkeznek velük – arról van szó, hogy a férfiak és nők közötti szexuális vágy csapdájába esnek, és romantikus kapcsolatokba bonyolódnak. Amikor arról a személyről van szó, aki tetszik nekik, függetlenül attól, hogy mennyi idős az illető, és függetlenül attól, hogy a másik fél beleegyezik-e vagy sem, amint megtetszik nekik valaki, magukhoz ragadják a kezdeményezést, hogy kikezdjenek vele, sőt szokatlan tettek végrehajtásáig vagy viselkedésformákig is elmennek, hogy magukra vonják a másik fél figyelmét. Például időről időre készítenek valami finom ételt a másiknak; ünnepnapokon ajándékokat adnak neki; okkal ok nélkül üzeneteket küldenek a másiknak – reggel ezt kérdezve: „Fent vagy már?”, este pedig: „Zuhanyoztál már?” Néhány nappal később ezt mondják: „Mostanában hideg van – ügyelj rá, hogy rétegesen öltözz, és meg ne fázz. Ha bármire szükséged van, tőlem kérhetsz segítséget!” Gyakran fejezik ki törődésüket, amit ürügyként használnak arra, hogy zaklassák a másik személyt. Az efféle ember soha nem csak egy-kettő vagy két-három személlyel kezd ki – bárkivel kikezd, aki megtetszik neki. Mindenkibe belezúg, akit csak meglát; amint vonzónak talál valakit, vagy jó érzés tölti el vele kapcsolatban, azonnal buja gondolatai támadnak, és megkísérli elcsábítani az illetőt. Bármilyen csoportban vagy bármilyen közegben legyen is, erről a dologról soha nem feledkezik meg. Bárhová is megy, mindig célba vesz három-öt vagy akár egy tucatnyi ellenkező nemű „barátot” vagy „bizalmast”, aki tetszik neki. Ha sor kerülhet fizikai kontaktusra, akkor úgy tekint erre, hogy elérte célját: romantikus kapcsolatra lépett. Ha pedig a dolog még nem jutott el a romantikus kapcsolat szintjére, már önmagában attól, hogy így kikezd másokkal, igazán csodálatosan érzi magát – a napjai édesnek és kielégítőnek érződnek. Ha a környezet nem teszi lehetővé, és képtelen kikezdeni az ellenkező nemmel, zaklatottnak érzi magát. Ha valaki emlékezteti, hogy az ilyen viselkedés helytelen, arra neheztel a szívében. Ha valaki korlátozza abban, hogy gátlástalanul kikezdjen másokkal, akkor a szívében ellenállóvá és ellenkezővé válik, sőt még azt is gondolja: „Ez jogomban áll – mi jogosít fel téged arra, hogy korlátozz engem? Amit én teszek, az az én szabadságom! Sem a törvényt nem sértem meg, sem pedig bűncselekményt nem követek el, szóval ki vagy te, hogy irányítani próbálj engem?” Nem számít a környezet, az efféle ember mindig szükségét érzi annak, hogy találjon valamilyen szórakozást, amivel lefoglalja magát – mindig szükségét érzi, hogy találjon néhány ellenkező nemű barátot vagy szexuális partnert, hogy elüsse az időt, hogy kitöltse az életét és élvezetesebbé tegye azt. Ellenkező esetben úgy érzi, az élete üres, unalmas és nincs benne semmi érdekes. Egyesek, miután könyörtelenül kikezdenek velük, nem tudják megállni, hogy pornót nézzenek az interneten, a hús-vér testük szexuális vágyában élve, züllötten és gátlástalanul, és amennyiben a körülmények engedik, bármit képesek megtenni. Az ördögökből reinkarnálódott emberek – bármilyen alkalomról vagy környezetről legyen is szó, bármennyire nehéz is az életük, függetlenül attól, hogy mekkora a munkaterhelésük, és függetlenül attól, hogy a környezet lehetővé teszi-e vagy sem – állandóan szükségét érzik annak, hogy átadják magukat a szexuális vágynak, és keressék a lehetőségeket, hogy kapcsolatba lépjenek és kikezdjenek az ellenkező nemmel, teljes mértékben kielégítve a szexuális vágyukat. Ha a hús-vér testük szexuális vágyát nem lehet kielégíteni, akkor az is megteszi, ha az elméjük vágyának tesznek eleget. Ez az, amit devianciának nevezünk – ők annyira deviánsak. Egyesek már előrehaladott korúak, gyermekeik házasok, saját családjuk van, ők mégis rendkívüli módon átadják magukat a szexuális vágyuknak és féktelenek abban: teljesen szégyenérzet nélküliek. Amikor meglátják az ellenkező nem egyik tagját, aki tetszik nekik, minden módon megpróbálnak alkalmat teremteni arra, hogy kettesben maradhassanak vele – majd megfogják a kezét, megölelik vagy megérintik a másikat, és tesznek néhány kacér, pajzán megjegyzést, illetve provokatív dolgokat mondanak. Ezzel a viselkedéssel fokozatosan eljutnak oda, hogy zavarást okoznak némelyeknek az ellenkező nemből. Ez kéjsóvárság. Milyen mértékben kéjsóvár az efféle ember? Amikor meglátnak valakit az ellenkező nemből, aki vonzó vagy jó az alakja, buja gondolataik támadnak. Már az is buja gondolatokat ébreszthet bennük, ha hallják, hogy valaki az ellenkező nemből lágy, vonzó és viszonylag kellemes hangon beszél. Ha ezek a buja gondolatok egyszer fel lettek szítva, akkor már nem csak időnként jutnak eszükbe ezek a dolgok, hanem nagyon is gyakran gondolnak rájuk. Evés közben, munka közben, sőt még álmukban is ezekre gondolnak, az elméjük mindennap ezekkel a buja gondolatokkal van tele. Mivel a kéjsóvárság elvetemült lényegével bírnak, mindenféle korlátozás nélkül átadják magukat a hús-vér testük szexuális vágyának. Már attól is buja gondolataik támadnak, ha meglátnak valakit egy gazdag, státusszal rendelkező jó családból – egy gazdag fiatal hölgyet, egy vagyonos feleséget, illetve egy magas, gazdag és jóképű férfit, vagy egy tehetős üzletembert. Nézzétek csak meg, hogy milyen súlyosan kéjsóvárak az ilyen emberek! És vannak még rosszabb esetek is. Volt a gyülekezetben egy testvér, aki jól énekelt. Nem volt valamiféle „sztárkategóriás” énekes – egyszerűen csak valamennyire kellemes hangzású volt a hangja. Szemmel láthatóan néhány nő, miután meghallotta az énekét, jó érzéseket kezdett táplálni iránta, és hozzá akart menni feleségül. Ezek a nők még csak soha nem is látták, hogyan néz ki ez a testvér. Nem tudták, hány éves, milyen a személyisége, milyen szintű végzettséggel rendelkezik, milyen a képessége, vagy hogy milyen az Istenbe vetett hite. Ezek egyikét sem vették figyelembe, mégis hozzá akartak menni, buja gondolataik már pusztán a hangja hallatán is felserkentek. Mondd meg Nekem, vajon az ilyen ördögöknek nincs deviáns természetük? Egy normális ember, amikor hall valakit jól énekelni, legfeljebb egy kicsit irigykedne, de soha nem gondolna arra, hogy hozzámenjen az illetőhöz. Ha valóban szeretnének hozzámenni valakihez, akkor megismernék az illető jellemét és családi helyzetét, mielőtt ilyen döntést hoznának, úgymint azt, hogy hány éves, hogyan néz ki, milyen a jelleme, milyen a családja – csak akkor vennék fontolóra, hogy hozzámenjenek, ha minden szempont kielégítő lenne. De azok az emberek, akik ördögök, mások – egyes nők, miután hallottak egy férfit jól énekelni, máris hozzá akarnak menni feleségül; egyes férfiak, amikor meglátnak egy vonzó nőt, máris feleségül akarják venni. Hát nem ijesztőek az ilyen emberek? Egyszerre ijesztőek és visszataszítóak! Valahányszor meglátnak valakit, akinek van státusza, tudása, ékesszólása vagy egy bizonyos erőssége, vagy ha meglátnak valakit, aki gyönyörű vagy jóképű, egyből buja gondolataik támadnak. Amikor ilyen embereket látnak, mindig szemrebbenés nélkül bámulják őket; a szemük rájuk tapad, az elméjük viszont nagyon is aktív, a szexuális vágyuk pedig fokozódik – ez azt jelenti, hogy buja gondolataik vannak. Amikor valaki folyamatosan az ellenkező nemű embereket bámulja anélkül, hogy elfordítaná a tekintetét – sőt olyanok is vannak, akiknek a szemében elvetemült pillantás tárul fel, vagy akik tátott szájjal csorgatják a nyálukat – ez buja gondolatokra vall. Amint felserkennek a buja gondolataik, elkezdenek illetlenül megérinteni másokat. Ezt nevezzük devianciának. A helyzettől függetlenül, amennyiben a látvány által kiváltott kéjvágyuk, a hangok által gerjesztett kéjvágyuk vagy a hús-vér test szexuális vágya beindul, buja gondolataik lesznek – az ilyen emberek ördögök. Vajon az emberi mivolt lelkiismerete és józan esze korlátozza, illetve visszafogja az ördögök szexuális vágyát? Nem fogja vissza, így a szexuális vágyuk folyton túlárad, és folyamatosan a kicsapongás megnyilvánulásait mutatják – különösen átadják magukat. Nem érdekli őket, hány ember van körülöttük, hogy ők maguk hány évesek, vagy hogy a másik fél kedveli-e őket, vagy undorodik tőlük és utálja őket – amennyiben olyasvalakiről van szó, aki tetszik nekik, buja gondolataik lesznek és átadják magukat a fantáziáknak, a legnagyobb mértékben kielégítve a szexuális vágyukat. Hát nem undorító ez? Az ilyen emberek rendkívül kéjsóvárak. Még ha nem is találnak alkalmat az ellenkező nemmel való kapcsolatra, akkor is ki akarnak kezdeni másokkal. Ennek a viselkedésnek a megnyilvánulásai a következők: gyakran küldenek kacér jeleket azáltal, hogy szemeznek veled, minden módot kitalálnak, hogy kapcsolatba lépjenek veled és közel kerüljenek hozzád – szándékosan elsuhannak melletted és hozzáérnek a kezedhez, a válladhoz, vagy a hátadhoz – és kacér dolgokat mondanak, amelyek mindegyike szándékos. Ez azt mutatja, hogy a szívük már tele van kéjvággyal. A normális felnőttek, amikor az ellenkező nem tagjaival érintkeznek, fenntartják a határokat, a mértékletességet és a korlátokat. Legyen szó akár olyan dolgokról, mint a szexuális vágy, a gondolatok, a beszéd, a testi érintkezés vagy az emberek közötti testi távolság, mindezt a lelkiismeretük és a józan eszük irányítja és korlátozza. Azok az emberek azonban, akik kéjsóvárak és kicsapongók, nem ilyenek. Függetlenül az alkalomtól, attól, hogy hány ember van körülöttük, vagy milyen az aktuális szituáció, és függetlenül a saját életkoruktól és a családi állapotuktól, attól, hogy a másik fél hajlandó-e, vagy hogy a másik fél viszolyog-e tőlük, ők akkor is azt csinálnak, amit akarnak, féktelenül átadva magukat a szexuális vágyuknak. Ezt nevezzük kicsapongásnak. Az ilyen embereket semmi sem korlátozza – még az erkölcsi határokat sem tartják be; teljesen átadják magukat a vágyaiknak. Valójában meddig mennek el egyesek abban, hogy átadják magukat? Olyan messzire, hogy nyíltan bámulják az ellenkező nem intim testrészeit. Ha az ellenkező nemből valakinek ragyogó, szép szemei vannak, akkor bármilyen lehetőséget megteremtenek arra, hogy megosszák vele, mi van a szívükben, hogy beszélgessenek vele vagy megbeszéljék vele a munkát, miközben mereven a szemébe bámulnak. Ha valakinek az ellenkező nemből világos, sima, finom bőre van, gyakran bámulják azt, akár szándékosan, akár akaratlanul is. Ha valakinek az ellenkező nemből magas, karcsú alakja van, titokban hátulról figyelik, és úgy bámulják, hogy le sem veszik róla a szemüket. Ezt jelenti tele lenni szexuális vággyal. Deviánsak az ilyen emberek? (Igen.) Vannak olyan kiskorúak vagy házas felnőttek is, akik gyakran néznek pornót vagy olyan szépségversenyeket, mint a Miss World, ahol a nők nagyon kihívóan öltözködnek – ami elegendő ahhoz, hogy kielégítse a látványból fakadó kéjvágyukat. Minél inkább átadják így magukat, annál nehezebb lesz megzabolázni és kontrollálni a szexuális vágyukat és a buja gondolataikat. Ez az ördögök egy megnyilvánulása? (Igen.) Vajon a normális emberek élnének így? Vajon viselnék így magukat? (Nem.) Néhány keleti férfi viszonylag konzervatív, és amikor nyugatra jönnek, és sok kihívóan öltözött nőt látnak, kíváncsivá válnak, és szeretnének néhány plusz pillantást vetni rájuk, egy idő után azonban, amikor megszokják, már nem kíváncsiak – ez normális megnyilvánulás. Vannak olyan házasulatlan emberek is, akik egy kicsit kíváncsiak a szexuális vággyal kapcsolatos dolgokra, vagy akikben néha, egy objektív környezet következtében kialakul némi elvetemült kéjvágy. Ezek mind normális élettani reakciók – ez nem nevezhető devianciának. De azok az emberek, akik ördögök, nem azonosak a hétköznapi emberekkel. Az ő devianciájuk meghaladja a normális emberekét – különösen abnormális. Nem arról van szó, hogy csupán kíváncsiak a szexuális vágyra, vagy hogy normális élettani reakcióik vagy szükségleteik vannak – ők züllöttek és paráznák. Amikor átadják magukat az elvetemült kéjvágynak, egyáltalán nem éreznek szégyent. Ez az, amit devianciának nevezünk. Mennyire deviánsak? Már attól, hogy az ellenkező nem bőrére, szemére, alakjára vagy megjelenésére néznek – vagy akár csak meghallják a hangjukat – máris buja gondolataik támadnak, majd minden lehetséges alkalmat megteremtenek arra, hogy kapcsolatba lépjenek a másik személlyel vagy közel kerüljenek hozzá, sőt még tovább is mennek, hogy olyan tetteket hajtsanak végre, amelyek kielégítik a szexuális vágyukat. Ezt nevezzük devianciának.

A deviancia másik megnyilvánulása az, hogy ezeket az embereket, függetlenül attól, hogy milyen környezetben vannak, mindig más-más ellenkező nemű személyek veszik körül. Egy ilyen ember az ellenkező nem több tagjával is kikezd egyszerre, és gyakran tart fenn félreérthető kapcsolatot több emberrel is. Mit jelent a félreérthető kapcsolat? Ez egy olyan kapcsolat, mint egy barátság, de olyan is, mint egy romantikus kapcsolat – senki sem tudja egyértelműen megmondani, hogy valójában milyen viszonyban is vannak. Nincsenek egyértelmű határaik az ellenkező nemmel; a kapcsolataik különösen félreérthetőek – állandó a flörtölés, a dolgok pedig ködösek és homályosak. Vajon ezeket a megnyilvánulásokat egy kéjsóvár természet irányítja? (Igen.) Az erkölcs és az emberi kapcsolatok etikája szempontjából a mai világ gonosz irányzatai már nem is kritizálják ezt a fajta jelenséget. Az emberek ezt rátermettségnek, trendinek nevezik – szexuális felszabadultságnak hívják. Így egyesek az ilyen gondolatokat és nézőpontokat behozzák a gyülekezetbe is. Úgy hiszik: „Mindegy, hány ellenkező nemű emberrel vagyok romantikus viszonyban, ez az én szabadságom. Ezt még a törvény sem ítéli el manapság, úgyhogy jogom van eldönteni, hogy hány ellenkező nemű barátommal vagyok romantikus viszonyban, jogom van eldönteni, hogyan kezelem a szexuális vágyamat. Nem szabad rosszul bánnom önmagammal – teljesen szabadjára kell engednem a szexuális vágyamat.” Hát nem elvetemült érvelés ez? (De igen.) Nem számít, hány ember ért egyet, illetve támogatja a társadalmi irányzatok által hirdetett véleményeket, nem számít, hányan gyakorolják ezeket, Isten házában az efféle eretnekségeket és téveszméket „deviánsként” jellemezzük, és azokat, akik ragaszkodnak ezekhez az eretnekségekhez és téveszmékhez, szintén „deviánsként” jellemezzük – konkrétan szólva: ők „kéjsóvárak” és „kicsapongók”. Pontos ez a jellemzés? (Igen.) Az emberi test minden funkciója és ösztöne az emberi mivolton alapuló, alapvető szintű szabályozást igényel. És mire támaszkodik ez a szabályozás? Az emberek lelkiismeretére és józan eszére támaszkodik. A lelkiismereten és a józan észen belüli szégyenérzetnek megfelelően kell szabályoznia az ember élettani szükségleteit és a szexuális vágyát. Ha nem szabályozod, illetve nem fékezed meg, hanem inkább átadod magad a szexuális vágynak, akkor azt kicsapongásnak nevezzük, kéjsóvárságnak nevezzük. Ha vannak ilyen megnyilvánulásaid, akkor deviáns vagy. A deviancia negatív dolog – egyáltalán nem pozitív dolog. Ennek az az oka, hogy túllépi az emberek emberi mivoltában meglévő szégyenérzet határait, túllépi annak a normális racionalitásnak a határait, amit Isten megkövetel az emberektől; átlépi az emberi mivolt határait, és zavarást és kárt okoz a testvérek normális életében. Ezért a devianciát teljes mértékben valami elvetemült, negatív dologként jellemezzük; ez semmiképpen sem pozitív dolog. Az egyház, Isten háza, egyáltalán nem támogatja a szexuális felszabadultságot. Mit támogat Isten háza? (A méltóságteljes és tisztességes életet, és a normális emberi mivolt megélését.) Isten háza a szentek illendőségét támogatja, valamint azt, hogy az ember lelkiismerettel és józan ésszel viselje magát. Legalábbis, amikor a szexuális vágyról és az élettani szükségletekről van szó, az embernek rendelkeznie kell szégyenérzettel. Vagyis ha házasságra akarsz lépni, ha normális romantikus kapcsolatot akarsz, akkor annak összhangban kell lennie a házasság alapelveivel, amelyeket Isten rendelt el az emberek számára – nem járhat vérfertőzéssel, kicsapongással, illetve kéjsóvársággal. Érted? (Igen.)

Épp az imént beszélgettünk az olyan emberek devianciájának néhány megnyilvánulásáról, akik ördögök. Jó az, hogy beszélgettünk ilyen témáról, hogy segítsen nektek némi tisztánlátásra szert tenni? (Igen.) Bármi legyen is a megnyilvánulás, ha az meghaladja a normális emberek romlott beállítottságainak hatókörét, vagy túllépi az emberek veleszületett természetének és ösztöneinek határait, akkor az abnormális – az az ördögök megnyilvánulása. Az imént közöltek között, azokon az embereken kívül, akiknek a gondolatai és viselkedése különösen baljós és abnormális, van egy másik fajta ember is, aki talán nem mutatja ezeket a nyilvánvalóan baljós és abnormális megnyilvánulásokat, ám akinek egyértelmű megnyilvánulása az, hogy különösen kéjsóvár és kicsapongó. Az, hogy rendelkezik ezekkel az egyértelmű megnyilvánulásokkal, azt is bizonyítja, hogy rendelkezik az ördögök deviáns lényegének egy aspektusával. Akkor biztosra mondható-e, hogy azok az emberek, akik rendelkeznek ezekkel az egyértelmű megnyilvánulásokkal, ördögök? (Igen.) Bármikor átadják magukat a szexuális vágyuknak, a szívükben túlcsordul az elvetemült kéjvágy, és különösen érdeklődnek a hús-vér test szexuális vágyával kapcsolatos dolgok iránt – az érdeklődésük túlmutat a normális emberek élettani szükségletein. Vagyis függetlenül attól, hogy mennyi idősek, milyen neműek vagy mi a családi állapotuk, náluk a hús-vér test szexuális vágyának megnyilvánulásai meghaladják a normális emberekét, és meghaladják a normális emberek szükségleteit is. Ez már elegendő ahhoz, hogy azt lehessen mondani, hogy az ő megnyilvánulásaik ezen a területen nem normálisak. Két szóval jellemezve őket, különösen „kéjsóvárak” és „kicsapongók”. Vagyis az ő élettani szükségleteik rendkívül abnormálisak. Valahányszor meglátnak valakit az ellenkező nemből, akinek van egyfajta erőssége vagy bizonyos kedvező veleszületett állapota valamilyen területen, buja gondolataik támadhatnak, és szabadjára engedik a szexuális vágyukat. Ha például meglátnak valakit az ellenkező nemből, akinek fényes, szabályos fogsora van, és akinek a mosolya különösen szép és édes, vagy különösen szép a haja vagy a szeme, buja gondolataik támadhatnak. Teljesen mindegy, hogy az ellenkező nem mely vonását látják jónak vagy szépnek, buja gondolataik támadhatnak – a szexuális vágy szabadjára engedését pedig arra használják, hogy kifejezzék tetszésüket és elismerésüket a másik személy iránt. Hát nem undorító ez? Rendkívül undorító! Némely elvetemült emberben buja gondolatok ébrednek, valahányszor azt látják, hogy az ellenkező nemből valakinek az arcán egy bizonyos arckifejezés jelenik meg, például beszéd közben kissé felhúzza a szemöldökét, vagy gödröcskék jelennek meg az arcán, vagy különösen elbűvölő a tekintete, amikor mosolyog. Az, hogy milyen gyakran és hányszor ébrednek bennük buja gondolatok, felfoghatatlan és elképzelhetetlen. A normális emberek ezt egyszerűen zavarba ejtőnek találják: „Ha valaki jól néz ki, rendben van, ha vetünk rá még egy-két plusz pillantást – de hogyan vezethet ez buja gondolatokhoz és a szexuális vágy szabadon eresztéséhez? Hát nem kicsavarodott dolog ez?” Azoktól a dolgoktól, amelyekről a normális emberek azt gondolják, hogy nem váltanak ki buja gondolatokat, az elvetemült emberekben buja gondolatok támadhatnak és felszabadíthatják bennük a kéjvágyat, és ezt a normális emberek nem tudják megérteni. Ezt nevezzük devianciának. Egyszerűen fogalmazva, ezt ferde hajlamnak, perverziónak nevezzük. Egyes nőknek már attól is buja gondolatai támadhatnak, ha meglátnak egy férfit kigyúrt izmokkal, markáns arcvonásokkal és magas termettel. Vagy amikor meglátnak egy férfit, akinek van némi adottsága, képessége, és ráadásul vagyona és státusza is van, folyamatosan buja gondolatok kavarognak bennük. Nem csupán méltányolják a férfit, vagy azt gondolják róla, hogy rendes, kedvelik egy kicsit, és romantikus viszonyt szeretnének vele, vagy kapcsolatot akarnak vele – hanem folyamatosan buja gondolatok kavarognak bennük iránta. Mondjátok csak, nem undorító ez? Hát nem deviáns? (De igen.) A buja gondolatok gyakori felkavarodása abnormális – ez deviáns.

Itt zárjuk beszélgetésünket az ördögökből reinkarnálódott emberekben lévő kéjsóvárság és kicsapongás megnyilvánulásairól. Most pedig beszéljünk a „kihívó szexuális viselkedésről”. A kihívó szexuális viselkedés valójában összefügg mind a kéjsóvársággal, mind a kicsapongással; ez csupán egy mód arra, hogy ugyanarról a dologról egy másik szemszögből beszéljünk. Arra utal, hogy egyesek hogyan fitogtatják csábító vonzerejüket gyakran az ellenkező nem előtt azért, hogy elcsábítsák őket és kedvező benyomást tegyenek rájuk. Például egyes nők szeretnek élénkvörös és érzéki rúzst felvinni, sminkkel nagyon csábossá tenni a szemüket, sőt még pirosítót is használnak, annak ellenére, hogy meglehetősen idősek. Amikor ruhát választanak, mindig arra összpontosítanak, hogy szexisek, elragadóak legyenek, akik után megfordulnak; amikor beszélnek, ügyelnek arra, hogy kacérak vagy bájosak legyenek oly módon, hogy elbűvöljék az ellenkező nemet; és így tovább. Egyes férfiak gyakran erős karú hősökként adják elő magukat, akikre a nők támaszkodhatnak. Sűrűn feszítik meg izmaikat a nők előtt, készségesen leveszik az ingüket, hogy mutogassák hasizmaikat, ezeket az eszközöket használva az ellenkező nem vonzására. Céljuk nem pusztán az, hogy jó benyomást keltsenek az ellenkező nem tagjaiban, vagy hogy találjanak valakit, akivel randevúzhatnak, hanem inkább az, hogy elcsábítsák az ellenkező nem tagjait, felkeltsék érdeklődésüket, majd a szexuális vágy csapdájába ejtsék őket. Ez a céljuk. Hát nem szexuálisan kihívó viselkedés ez? (De igen.) Ez kihívó viselkedés. A nem hívők „ribancoknak” nevezik az ilyen embereket. Miféle dolgokat csinálnak ezek a „ribancok”? Ha az illető nő, akkor még arra is nagyon kényes, hogy milyen rúzst választ. Nem hajlandó közönséges ajakbalzsamot használni, és lenézi a méltóságteljes és tisztességes emberek által használt rúzsokat is, mivel nem találja ezeket elég előkelőnek. Kifejezetten érzéki árnyalatokat választ, amelyek használatától ajkai különösen szexinek és csábítónak tűnnek, azzal a céllal, hogy felkavarja a férfiak szívét, elbűvölje őket, elérve, hogy teljesen belehabarodjanak és beleszeressenek. A férfiakkal való érintkezései során gyakran kihívó viselkedést tár fel, szabadjára engedi a szexuális vágyat, mindezt azzal a céllal, hogy elcsábítsa őket. Minél több férfi van jelen – különösen, ha olyan típusok, akik a kedvére vannak, annál élénkebbé és aktívabbá válik, és annál inkább megtesz mindent, hogy megmutassa magát: fitogtatja választékos beszédét, kifinomultabb szókincset használ, különös figyelmet fordít az arckifejezéseire, és kifejezetten kacéran öltözködik. Ezt kihívó viselkedésnek nevezzük. Van különbség a kihívó emberek és a kéjsóvár emberek között? Ők ugyanolyan típusúak? (Igen.) Ugyanabból a mocskos szövetből szabták őket. Az egyik aktívan csábít, a másik aktívan kéjsóvárságba bocsátkozik. Mindkettő a szexuális vágyban való elmerülés megnyilvánulása, a túltengő szexuális vágy és a züllöttség megnyilvánulásai, amelyeket mind deviáns természetlényeg irányít. Az ilyen kihívó típusba tartozó emberek, akár férfiak, akár nők, kortól és családi állapottól függetlenül, semmilyen helyzetben nem fékezik meg a viselkedésüket, és nem zabolázzák meg, illetve nem irányítják a szexuális vágyukat. Ehelyett züllöttek és könnyelműek, sőt rámenősen közelednek – különleges ruhákat viselnek, különleges kifejezéseket, különleges nyelvezetet, különleges beszédmódot használnak, és különleges dolgokat tesznek, hogy magukra vonják az ellenkező nem figyelmét, beszélgetésre csalogassák őket, hogy horogra akadjanak, és így tovább. Ezért az ilyen emberek nemcsak kéjsóvárak, hanem kihívóak is. A „kihívó” szó valójában elég undorító. Röviden, akár kéjsóvárságot, akár kihívó viselkedést tanúsítanak az ilyen emberek, annak módja, ahogyan szabadjára engedik a szexuális vágyat, kicsapongó, a szexuális vágyuk szabadjára engedésének természete kicsapongó, a lényegük pedig deviáns. Az ilyen emberek megnyilvánulásai – legyenek akár kéjsóvárak, akár kihívóak – túlmutatnak a normális emberek élettani szükségletein, és hiányzik belőlük a lelkiismeret és a józan ész általi korlátozás. Ezért az ilyen emberek kimondottan elvetemült emberek. Akárhogy nézed is, ők nem jó emberek, hanem ördögök. Bármely csoportban, akár csak egyetlen ilyen ördög jelenléte is zavarást fog okozni. A méltóságteljes és tisztességes emberek undorodnak tőlük, míg azokat, akik csekély érettséggel bírnak, vagy azokat, akiknek semmiféle tisztánlátásuk vagy állásfoglalásuk sincs – különösen azokat, akik állatokból reinkarnálódtak – gyakran félrevezetik, és azok zaklatást szenvednek tőlük. Összefoglalva, azok az ördögök, akik ezeket az elvetemült megnyilvánulásokat mutatják, csapást jelentenek bármely csoportban, amelyben jelen vannak, semmiféle hasznot vagy segítséget sem hoznak senkinek, mivel a szexuális vágyuk gyakran túlteng, gyakran megzavarva egyes emberek mindennapi életét és normális gondolatait.

Mondjátok meg Nekem, vajon könnyű felismerni az ilyen kéjsóvár, kicsapongó és kihívó típusú elvetemült embereket? (Igen.) A felnőttek fel tudják ismerni őket, sőt manapság talán még a kiskorú gyermekek is. Ezért a legtöbb embernek, amikor olyanokkal találkozik, akik az ördögök elvetemült lényegével bírnak, kell, hogy legyen valamilyen érzése, némi tisztánlátása; nem lesz annyira ostoba, hogy ne tudná megmondani. Amikor tehát ilyen emberekkel találkoztok, tudjátok-e, hogyan bánjatok velük? El fogjátok utasítani őket? Ha olyasvalakivel találkozol, aki nem felel meg a tetszésednek, talán elutasítod. Ha viszont olyasvalakiről van szó, aki valóban a tetszésedre van – álmaid szeretőjéről, az ideális házastársadról – akkor vajon könnyű lesz elutasítanod őt? Egyértelműen tudod, hogy ő ilyen típusú ember, de mivel a külseje túlságosan is megnyerő, vagy valamilyen erőssége túlságosan is megérint téged, ellopja a szívedet és rabul ejt – ilyen helyzetben már nehéz lesz elutasítanod őt. Ha nem utasítod el, vajon nem vagy veszélyben? (De igen, ez kísértésbe esés.) Csupán kísértésbe esés? Ez zuhanás a szexuális vágy örvényébe. Vajon könnyű kiszabadítania magát annak, aki a szexuális vágy örvényébe esett? (Nem, nem az.) Törődést és figyelmet, szeretetet és gondoskodást tanúsít irántad, ráadásul folyamatosan apró szívességeket ajánl fel neked. Belül rendkívüli melegség tölt el, és azt gondolod: „Nincs a világon senki más, aki ilyen jól bánik velem; ő az én szőke hercegem, álmaim szeretője.” Nem veszed észre, hogy ha ő egy kéjsóvár és kicsapongó ember, akkor másokkal is ugyanígy bánik. Csupán egy vagy az összes ellenkező nemű barátja közül; számára te csupán olyasvalaki vagy, aki mellett elhalad – csak egy gyors megálló – életének hosszú útján. Amikor kiszórakozta magát veled, és már nincs benned semmi vonzó számára, akkor olyasvalakivé válsz, akit eldob. Olyan könyörtelenül dob el téged, mintha csak egy ruhadarabot vagy egy rongyot hajítana el, és akkor fogod érezni a fájdalmat. Amikor úgy dönt, hogy eldob téged, hiába sírsz, hiába könyörögsz, még az is hiábavaló, ha letérdelsz előtte; egyesek még öngyilkosságot is elkövetnek, de az is hiábavaló – semmi sem tudja meghatni őt. Ha már nincsenek irántad szexuális igényei, azt mondja majd, hogy már nincsenek érzései irántad, hogy már nem szeret téged, és a következő préda keresésére indul, hogy lecseréljen. Ekkor jössz rá, hogy az ilyen emberek nem megfelelő házastársak, hogy a szőke herceg, lelki társ vagy álomszerető gondolata mind pusztán megtévesztő trükk, és csak ekkor ismered fel, hogy a szexuális vágy nem igazi szerelem. Nem számít, kivel randevúznak az ilyen kéjsóvár és kicsapongó emberek, csak szexuális vágyuk van, és nincs bennük igaz szerelem. Soha nem áll szándékukban örökké veled maradni, vagy eleget tenni bármilyen felelősségnek. Csupán elmerülnek a szexuális vágy játékában. Ha már eleget szórakoztak és a szexuális vágyuk kielégült, még csak egy második pillantásra sem méltatnak, sőt még csak arra sem veszik a fáradságot, hogy sajnáljanak téged. Amint megtalálják az új szerelmi partnerüket, te egy régi szerelmükké válsz, és akkor már csak sírni tudsz. Ezért, legyen az illető férfi vagy nő, amikor randevúzik vagy párt keres, időnként találkozik ilyen elvetemült emberekkel. Buja gondolatokat táplálnak irántad és a csapdájukba csábítanak, te pedig elhiszed, hogy igazán szeretnek téged, és az életed boldogságát egy ilyen emberre bízod. Csak akkor jössz rá, amikor félrelök és kidob, hogy rosszul ítélted meg őt, hogy ez a személy nem olyasvalaki, akiben van emberi mivolt, aki képes eleget tenni a felelősségeknek, hanem egy kéjsóvár és kicsapongó ember. Viszont addigra már késő a bánat; ez egy göröngyös kitérő a házasság felé vezető úton. Egy normális emberi mivolttal rendelkező ember számára az élmény, hogy játékszerként bánnak vele, élethosszig tartó fájdalmat okozhat, ám az ördögök közömbösek maradnak, akármennyi emberrel játszadoznak is; sőt szerencsésnek, boldognak és elégedettnek is érzik magukat, és alig várják, hogy még több ellenkező nemű taggal kezdhessenek ki és játszadozhassanak. Az élet boldogságának tekintik, ügyességüknek és adottságuknak nevezik ezt. A normális emberek nem engedhetik meg maguknak azt az árat, hogy belebonyolódjanak velük bármibe is. Ezért, ha kapcsolatban akarsz lenni, tartsd nyitva a szemedet, és lásd tisztán a dolgokat; bármit is teszel, ne válassz ördögöt. Ha normális emberrel randevúzol, még ha szakítotok is, akkor sem fog túl mélyen megsebezni; legalábbis maradhattok közönséges barátok. Ha viszont egy ördöggel bonyolódsz kapcsolatba, az egész életed tönkre fog menni a kezében. Mondd meg Nekem, mennyi őszinteség és igazi ragaszkodás van egy normális emberben? Mennyi energiája van ebben az életben? Ha minden alkalommal, amikor kapcsolatba kerülsz valakivel, végül becsapnak, és így mély sérüléseket okoz neked az, hogy megtévesztettek és játszadoztak veled, akkor az életed teljes útját ennek az árnyékában fogod járni, ami nagyon fájdalmas léthez vezet. Ezért legyen szó akár randevúzásról, akár az ellenkező nemmel való kapcsolattartásról, akiktől a leginkább óvakodnod kell, azok ezek a kéjsóvár és kicsapongó emberek. Akár férfi vagy, akár nő, ha nem tudsz átlátni az embereken, és nem tudod, hogy valaki más kéjsóvár és kicsapongó-e, akkor ne állj össze vele meggondolatlanul, hogy elkerüld, hogy becsapjon és életed végéig szenvedj a megbánástól. Ha egyszer keserű következmények lépnek fel, te vagy az egyetlen, akinek szembe kell néznie ezekkel; senki sem veheti át a helyedet, és senki sem vigasztalhatja meg a sebzett szívedet. Még ha azt is mondod, hogy át tudsz látni az embereken, talán nem vagy képes ezt pontosan tenni. Manapság senkiben sem lehet biztos az ember. Mielőtt valaki üdvösségben részesül, csak azt kívánja, hogy az igazságra törekedjen; talán úgy tűnik, hogy tisztességes emberi mivolttal rendelkezik, ám az bizonytalan, hogy milyenek lesznek a dolgok valójában, ha együtt élsz vele. Bárki, aki nem érti az igazságot, és még nem üdvözült, az megbízhatatlan. Miért megbízhatatlan? Mondd meg Nekem, ebben a gonosz világban élve, van-e bárki is, aki anélkül, hogy elnyerte volna az igazságot, képes ellenállni bármilyen kísértésnek, és szilárdan megállni bármilyen gonosz irányzat közepette? Egyetlen egy sincs. Ezért nincsenek megbízható emberek. Mit jelent az, hogy nincsenek megbízható emberek? Azt jelenti, hogy bárki számára, legyen az férfi vagy nő, a házasságra lépés a tragédia kezdete. Amikor az embernek gondoskodnia kell a mindennapi szükségletekről, és napról napra szembe kell néznie az élet különféle apróságaival és bosszúságaival, nehéz megmondani, hogy a két ember ki tud-e tartani a végsőkig, támogatják-e majd egymást végig az úton, lesz-e boldogság, és lesz-e közös alapjuk és közös törekvéseik. Ezért, amint valaki házasságra lép és szembesül a való élettel, a szenvedés megkezdődik. Látod, amikor egyedülálló vagy, minden könnyen kezelhető; magad dönthetsz a dolgokról. Viszont amikor két ember együtt él, akkor meghozhatod-e egyszerűen egymagad az összes döntést? Fog-e alkalmazkodni hozzád a másik ember? Te fogsz-e alkalmazkodni hozzá? Törődik-e majd veled és figyelmes lesz-e veled? Te törődni fogsz vele? Ezek mind ismeretlenek. Még ha az illető, akivel találkozol, nem is kéjsóvár és kicsapongó, és úgy érzed, hogy összeilletek és házasságra léphettek, az ismeretlen, hogy végül eleget tud-e tenni a házasság keretein belül rá háruló kötelezettségeinek, és az is ismeretlen, hogy te vele tudsz-e tartani végig ezen keretek között. Te még önmagadban sem vagy biztos és magadban sem bízol, ami azt bizonyítja, hogy mások is ugyanilyenek – ez magától értetődik, igaz? (Igen.)

Ha a mindennapi életedben ilyen kéjsóvár, kihívó és kicsapongó típusú emberekkel találkozol, és ők megpróbálnak közel kerülni hozzád, tudnod kell, milyen céllal teszik ezt. Ha nem utasítod el őket, vagy ha a bátortalanságod, naivitásod, ostobaságod és tudatlanságod, vagy a tapasztalati tudás hiánya miatt hagyod, hogy elérjék, amit akarnak, ami káros következmények megjelenéséhez vezet, akkor végső soron te leszel az, aki elszenvedi a következményeket. A kéjsóvár és kicsapongó emberek – az ördögök – soha nem éreznek semmiféle bűntudatot vagy megbánást azért, mert szabadjára engedik a szexuális vágyat, vagy mert erkölcstelen dolgokat tesznek. Úgy érzik, ez nem számít; azt gondolják, kihasználják a helyzetet, és hogy az embereknek ilyennek kell lenniük az életben. De ha normális ember vagy, akkor az emberi mivoltodon belüli lelkiismeret és józan ész egyszerűen nem tudja elviselni az ilyen csapásokat, gyötrelmeket és súlyos ártalmakat. Ezért, ha ilyen kéjsóvár és kicsapongó emberekkel találkozol, óvatosnak kell lenned. Imádkoznod kell Istenhez, kérve Őt, hogy óvjon meg téged, hogy ne ess kísértésbe. Különösen akkor, ha a másik embernek sok trükk van a tarsolyában, ha dörzsölt játékos, és egyben az álmaid szeretője is, akinek a meghódításáról álmodozol, akkor nagyon könnyen kísértésbe eshetsz, és nagyon könnyen olyan helyzetbe kerülhetsz, amit nem lehet helyrehozni, végül pedig olyan rossz kimenetelt szenvedsz el, amit senki sem akar látni. Addigra mind a szíved, mind az elméd, mind pedig a tested is bizonyos pusztulást fog elszenvedni. Ezt követően, amikor eljössz végezni a kötelességedet, és Isten elé járulsz, hogy kövesd Őt, sok minden más lesz – a dolgok soha többé nem lesznek olyanok, mint kezdetben voltak, és soha nem térhetnek vissza korábbi állapotukhoz. Ha valaki egyszer már átesett néhány, a szexuális vággyal kapcsolatos abnormális vagy bonyodalmas élményen, az szörnyű lenyomatokat hagy a szívében, amelyeket egy normális ember sem felejt el egykönnyen egész életében. Bár ahogy lassan múlik az idő, ezek az emlékek és ez a fájdalom fokozatosan elhalványulhatnak, de ha ezek az események bizonyos ártalmakat és pusztítást okoztak neked, akkor ezek szűnni nem akaró rémálmok lesznek a szívedben. Ebben az életben soha nem leszel képes visszatérni a korábbi életedhez; a belső világod többé nem lesz olyan tiszta és egyszerű, mint előtte, és lehetetlen lesz visszanyerned a korábbi állapotodat. Ezen a ponton, amikor eljössz a kötelességedet végezni, extra teher lesz a szívedben, amit le akarsz rázni, de nem tudsz. Mire utal ez a teher? Az átélt ártalom különféle emlékeire utal. Émelyítő lesz ezekre az emlékekre gondolni, és gyakran a szívedet és az érzelmeidet is megzavarják majd. Így a belső világod többé már nem lesz olyan tiszta és egyszerű, mint azelőtt; az érzelmeid most sok olyan dolgot fognak tartalmazni, amelyeknek nem kellene létezniük a normális emberi mivoltban. Bizonyos mértékig ez be fog avatkozni az életedbe, a kötelességed végzésébe, valamint az Istenbe vetett hitedbe és az igazságra való törekvésedbe is be fog avatkozni. Ezt nevezzük tehernek. Ezért kortól függetlenül, ha valaki kísértésbe esik, hogy romantikus kapcsolatba bonyolódjon egy ördöggel, akkor természetesen megmagyarázhatatlan csüggedésbe süllyed. Egy normális ember számára ez nem jó jelenség.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren