Az emberek három csoportja az eredetük alapján

Az ördögökből reinkarnálódott emberek jellemzői

Nemrég egy olyan témáról beszélgettünk, amely az emberek különböző kategóriáit különbözteti meg az eredetük alapján. Ez egy különleges téma, amely az emberek veleszületett állapotainak, emberi mivoltának és romlott beállítottságainak általánosabb témáján belül merül fel. Beszéltünk néhány tartalomról ezzel a különleges témával kapcsolatban – mi szerepelt benne? (Isten az embereket eredetük szerint három típusba kategorizálta: azok, akik állatokból reinkarnálódtak, azok, akik ördögökből reinkarnálódtak, valamint azok, akik emberekből reinkarnálódtak. Első alkalommal Isten az állatokból reinkarnálódottak négy jellemzőjéről beszélt: az első, hogy a felfogásuk eltorzult; a második, hogy különösen érzéketlenek; a harmadik, hogy különösen zavaros fejűek; a negyedik jellemző pedig az, hogy ostobák. A második alkalommal Isten az ördögökből reinkarnálódottak jellemzőiről beszélt: az első, hogy megrögzött hazudozók; a második, hogy deviánsak; a harmadik pedig az, hogy gonoszak. A közlés fő hangsúlya a megrögzött hazudozás és a deviancia két megnyilvánulásán volt.) A megrögzött hazudozás fő megnyilvánulása a megtévesztés. Ami a deviancia megnyilvánulásait illeti, azokat is kategorizáltuk – hány megnyilvánulás volt? (Három volt. Az első a beállítottsághoz kapcsolódik; nevezetesen: alattomos és abnormális. A második a hús-vér test elvetemült bujaságát foglalja magában. A harmadik pedig a bizarr mivolt; vagyis az, hogy gyakran élnek át hallási és egyéb érzékszervi hallucinációkat, valamint állandóan abnormális viselkedést tanúsítanak.) Általánosságban ezt foglalta magában.

II. A második jellemző: deviancia

Legutóbb az ördögökből reinkarnálódott emberek deviáns aspektusának néhány megnyilvánulásáról beszélgettünk. Olvastam egy ember megnyilvánulásairól az egyház által összeállított kizárási dokumentumokban – hallgassa meg mindenki, és nézzétek meg, hogy az illető megnyilvánulásai kapcsolódnak-e ahhoz, amiről beszélgettünk. Ez a személy zöldségek termesztéséért volt felelős egy farmon. Így írták le a fő megnyilvánulásait: „Az emberi mivolta rosszindulatú, a Fennvalóhoz való hozzáállása pedig tiszteletlen”, majd több konkrét megnyilvánulást is felsoroltak. Az első megnyilvánulás ez volt: „Csak úgy találomra választott helyet arra, hogy zöldségeket termesszen a Fennvaló számára. Később derült ki, hogy ez a hely alacsonyan fekvő, vízállásra hajlamos terület volt. Az oda kijuttatott trágyát elmosta a víz, ami azt eredményezte, hogy a zöldségek nagyon aprók lettek. Tudta, hogy újra kellene trágyázni, de egyszerűen nem tette meg. Látta, hogy a zöldségek nem nőnek jól, ám semmit sem tett – szándékosan adott rosszul fejlődött zöldségeket a Fennvalónak fogyasztásra.” Ez volt az első megnyilvánulás. A második megnyilvánulás ez volt: „Általában csak a testvérek számára termesztett zöldségeket gondozta, majd távozott. Ami a Fennvalónak termesztett zöldségeket illeti, azokat nem gondozta és nem kezelte – nem érdekelte a dolog, és nem is tett érte semmit.” A harmadik megnyilvánulás ez volt: „Tudta, hogy a zöldségeket rengeteg kártevő lepte el, rongyosra rágták őket, amitől undorítóan néztek ki és ehetetlenné váltak, ám ő csak úgy találomra permetezett egy kis rovarirtót, egyáltalán nem érdekelte, hatásos-e. Amikor mások emlékeztették, hogy szedje le a kártevőket a zöldségekről, ő teljesen közömbös volt, gondolván: »Mit kell ezen ennyire kiakadni? Annyi dolgom van – nem téblábolhatok nap mint nap ezek körül a zöldségek körül!«” Látjátok, ez volt, amit a szívében gondolt – amikor mások emlékeztették, még akkor sem akart cselekedni. A negyedik megnyilvánulás ez volt: „A szívében a Fennvalónak való zöldségtermesztésről a következőképpen gondolkodott: »Akármilyenek lesznek is az általam termesztett zöldségek, azokat kell majd enned. Ha jól sikerülnek, jó zöldségeket eszel majd. Ha semmi jót sem termesztettem, akkor ne edd meg őket. Amúgy is én termesztettem neked – hálásnak kell lenned nekem!«” Ezek voltak a szívében lévő, rosszindulatú gondolatok, és el is mondta ezeket a gondolatokat azoknak, akikkel együtt élt. „Amikor mások emlékeztették, hogy ne használja a rothadt zöldséglevelekhez való kosarat, amikor a Fennvalónak visz zöldségeket, ezt mondta: »Erre nem tudok garanciát vállalni«.” Látod, mások emlékeztették, ám ő akkor sem hallgatott rájuk. Egyszerűen azt tette, amit akart. Ez volt a negyedik megnyilvánulás. Az ötödik megnyilvánulás ez volt: „Így bánt a Fennvalónak termesztett zöldségekkel – a szívében mindenféle tudatosság és a legcsekélyebb megbánás nélkül. Valahányszor valaki emlékeztette, mondván, hogy legyen figyelmesebb, ő ellenállóvá és idegenkedővé vált. Aki csak tanácsot adott neki, azt a személyt gyűlölte.” A vezetők és a dolgozók összesen öt megnyilvánulást következtettek ki. Összefoglalták ennek a személynek a szokásos megnyilvánulásait, valamint az igazsághoz és a kötelességhez való hozzáállását, és konkrét példákat is felsoroltak. Az összefoglaló elég jó volt. Hogy érzitek magatokat, miután ezt hallottátok? Vajon jó emberi mivolttal rendelkezik az, akinek ilyen megnyilvánulásai vannak? (Nem.) Mennyire volt rossz? Vajon ennek az embernek a megnyilvánulásai megfeleltek az ördögökből reinkarnálódott emberek megnyilvánulásainak, amelyekről beszéltünk? (Igen.) Melyik megnyilvánulásnak feleltek meg? (Az efféle emberek azon megnyilvánulásának, hogy gonoszak.) Amellett, hogy gonosz volt, volt-e bármi deviáns megnyilvánulása, ami az ördögökből reinkarnálódott emberek jellemzője? (Igen.) Hogyan vált ez nyilvánvalóvá? (A hétköznapi emberek, amikor a Fennvalónak termesztenek zöldséget, elsődleges fontosságot tulajdonítanának a jó föld kiválasztásának, ám ő úgy döntött, inkább a testvérek kegyeit keresi – csak a testvérek számára termesztett zöldségekkel törődött. A Fennvalónak termesztett zöldségekhez silány földet választott, nem gondozta őket, nem foglalkozott a kártevőkkel, a Fennvalónak pedig mindig gyengén fejlődött zöldségeket adott fogyasztásra. A Fennvalóhoz, Istenhez való hozzáállását az ellenségeskedés jellemezte.) Miért volt ellenséges a hozzáállása a Fennvalóhoz? Vajon megsértette őt a Fennvaló? (Nem. A hozzáállását a természetlényege határozta meg – gyűlölte Istent, és gyűlölte a pozitív dolgokat.) Én tényleg soha nem ismertem ezt az embert – soha semmiféle dolgom nem volt vele. Akkor hogyan táplálhatott ilyen mély gyűlöletet a szívében? Ez a természetével kapcsolatos probléma. Egyrészt gonosz volt, másrészt deviáns – nemde? Hát nem ugyanaz, mint a nagy vörös sárkányé? (De igen.) Ahogyan Istennel és a pozitív dolgokkal bánt, abban volt egyfajta szívből jövő gyűlölet. Ha megkérdeznéd tőle, hogy mi történik, ő maga sem tudná világosan elmagyarázni – egyszerűen csak gyűlöletet érzett. Különösen gyűlölte Istent és az igazságot, különösen gyűlölte a pozitív dolgokat. Vajon ez nem devianciára vall? (De igen.) Az efféle ember ördög. Ha megkérdeznéd tőle: „Ki az, akiben hiszel?”, minden bizonnyal azt mondaná, hogy Istenben hisz. Hisz Istenben, mégis gyűlöli Istent – ez egy ördög gondolkodásmódját tárja fel. Ez deviancia. Miért mondom ezt? Először is, egyáltalán nem ismertem ezt az embert, és soha nem metszettem meg, mégis ilyen mély gyűlöletet táplált Irántam – ez deviancia. Másodszor, a testvérek voltak azok, akik elrendezték neki, hogy ezeket a zöldségeket termessze. Ha nem lett volna hajlandó megtenni, jelezhette volna a problémát, ám ehelyett haragját a zöldségágyáson töltötte ki. Ültetés után nem gondozta megfelelően, és rosszul fejlődött zöldségeket adott a Fennvalónak fogyasztásra. Harmadszor, amikor a testvérek számára kellett zöldséget termesztenie, meglehetősen készséges volt, és elég jól gondozta is azokat, amikor viszont arra került sor, hogy a Fennvalónak termesszen zöldséget, a szíve mélyén kelletlen volt. Különösen tele volt gyűlölettel, és nem világos, hogy miért – senki sem sértette meg, mégis így bánt a Fennvalóval, és így bánt Istennel. Vajon ez nem devianciára vall? (De igen.) Ez a deviáns hajtóerő hatalmas! Egyrészt gonosz, másrészt deviáns – ez egy ördög természete. Bármilyen toleránsan és türelmesen bánik is Isten háza szeretettel az ördögökkel, bárhogyan ad is esélyt nekik Isten háza az üdvösség elérésére, ők egyáltalán nem értik ezeket a dolgokat. Egyszerűen gyűlölik a szívükben Istent és Isten házát. Ez teljes mértékben azért van, mert egy ördög természete pontosan az, hogy gyűlöli Istent és gyűlöli a pozitív dolgokat. Senki sem tudja világosan megmondani, hogy mi ennek az oka – az ördögök egyszerűen alaptalan gyűlöletet táplálnak Isten és a pozitív dolgok iránt. Ezt nevezik úgy, hogy deviancia. Miről gondolkodott ez az ember minden nap? „Akármilyenek lesznek is az általam termesztett zöldségek, azokat kell majd enned. Ha jól sikerülnek, jó zöldségeket eszel majd. Ha semmi jót sem termesztettem, akkor ne edd meg őket. Amúgy is én termesztettem neked – hálásnak kell lenned nekem!” Hát nem deviáns dolgok voltak a szívében? Mindaz, amit gondolt, elvetemült, alattomos és abnormális volt. A lelkiismerettel és józan ésszel bíró emberek úgy érzik, az ő gondolatai felfoghatatlanok – egyszerűen nem érik fel ésszel, miért gondolkodhatott így. Ez pontosan olyan, ahogyan az ördögök viselkednek. Mindaz, amin a szívében gondolkodott és amit fontolgatott, az csupa sötét és elvetemült dolog volt. El tudja-e fogadni egy ilyen ördög az igazságot? (Nem.) Még az alapvető emberi erkölccsel, lelkiismerettel és józan ésszel sem rendelkezett. Amikor Isten szóba került, ingerültté vált és gyűlöletet érzett. Amikor mások valamilyen más feladat elvégzésére kérték, nem volt ennyire ellenálló; csak akkor tanúsított különös ellenállást, amikor a Fennvaló számára kellett zöldséget termesztenie. Ez gonoszság, ez deviancia. Talán megkérdezed tőle, miért ilyen ellenálló – ez a szív dolga, és lehet, hogy ő maga sem tudná világosan megmondani, pontosan hol is rejlik a gyökere. Ti képesek vagytok tisztán látni, hol gyökeredzik ez a probléma? Miért bánt így Istennel? A legtöbb ember számára ez teljesen elképesztő lenne: „Hogyan bánhat így Istennel valaki, aki hisz Benne? Vajon nem egy nem hívő az illető?” Nos, az igazságról szóló közlés révén, képesek vagytok-e egy kicsit tisztábban látni a különféle típusú emberek lényegét és eredetét? (Igen.) Most már képesnek kell lennetek egy kicsit tisztábban látni – ezek pontosan azok a fajta emberek, akik ördögökből reinkarnálódtak, és az a természetük, hogy gyűlölik Istent.

Mondjátok meg Nekem, meg tudnak-e változni az ördögökből reinkarnálódott emberek? (Nem, nem tudnak.) Ők pontosan olyanok, mint a nagy vörös sárkány. Ők is ki tudják mondani a helyes szavakat, olyan szavakat szólnak, amelyek megfelelnek a lelkiismeretnek és az erkölcsiségnek – de egyáltalán nem tudják megvalósítani azokat, amiket mondanak. Sok kellemesen hangzó szót tudnak mondani, de amikor eljön az ideje, hogy valódi dolgokat tegyenek, egyetlen egyet sem tudnak megtenni. Miért nem tudják megtenni ezeket? Mert belül ördögök. Belül kényelmetlenül és nyugtalanul éreznék magukat, ha pozitív dolgokat tennének, és olyan dolgokat, amelyek megfelelnek az emberi lelkiismeret színvonalának. Csak akkor érzik magukat kellemesen és örömtelinek legbelül, amikor gonoszságot tesznek, amikor azt teszik, amit az ördögök tesznek, amikor azt gondolják, amit az ördögök gondolnak. Ez az efféle ember igazi arca. Ha csak úgy tétlenül csevegsz velük, a testi élet dolgairól beszélgetsz, vagy akár az aktuális eseményeket és a politikát vitatod meg, akkor képesek nyugton ülni. De amint a közlés tartalma pozitív dolgokat érint, az igazságot, Istent, Isten identitását, Isten lényegét, Isten munkáját, Isten szándékait az ember számára, vagy Isten emberrel szemben támasztott követelményeit, akkor a szívükben idegenkedővé és ellenállóvá válnak – nem akarják meghallgatni. Vakargatni kezdik a fülüket és az arcukat, mintha tűkön ülnének. A szívükben az izgatottság és nyugtalanság úgy kúszik felfelé, mintha vadon burjánzó gyomok sarjadnának odabent. Úgy érzik, akár csak egy másodperccel is tovább maradni olyan, mintha gyötörnék őket, néhányan közülük pedig még fel is állnak, és azon nyomban kisétálnak. Még ha egyesek a látszat kedvéért nagyon udvariasan ott is ülnek és nem távoznak, az elméjük már messze jár – a gondolataik már rég túlszárnyaltak a felhőkön, és egyszerűen nem figyelnek arra, amit mondasz. Miért vannak ezek a megnyilvánulásaik? Azért, mert a szívükben viszolyognak Istentől és a pozitív dolgoktól. Nem érdekli őket az igazság; nem képesek befogadni, és nem hajlandók elfogadni. Amint egy összejövetelen az igazság közlésére kerül sor, mindenféle ürügyet kitalálnak a távozásra, mondván: „El kell mennem, hogy elintézzek valamit”, vagy: „Vissza kell hívnom valakit.” Egyszerűen bármilyen ürügyet meg akarnak ragadni, hogy elmeneküljenek. Az ilyen emberek egyszerűen deviánsak. Ha valaki olyan embernek vallja magát, aki hisz Istenben és követi Istent, akkor nem lenne szabad, hogy ilyen megnyilvánulásai legyenek. Amikor azonban a pozitív dolgokkal vagy Istennel kapcsolatos dolgokról van szó, az ördögökből reinkarnálódott embereknek ilyen megnyilvánulásaik vannak – ez kívül esik az irányításukon, és a természetlényegükből fakad. Ezt az eredetük határozza meg, és ezt a tényt senki sem változtathatja meg. Amikor az igazságról, a pozitív dolgokról, Isten szándékairól, Isten szavairól beszélsz, azt úgy érzik, mintha megítélnéd őket, mintha ez véget vetne az életüknek. Ez a valódi belső állapota annak, ahogyan Istennel, az igazsággal és a pozitív dolgokkal bánnak. Természetesen ez is az ilyen emberek elvetemült lényegének egyfajta megnyilvánulása. Mivel viszolyognak a pozitív dolgoktól, az igazságtól és Istentől, és utálják őket, ezért amire a belső világukban nap mint nap gondolnak és amit fontolgatnak, annak abszolút semmi köze a pozitív dolgokhoz, az igazsághoz vagy Isten munkájához. Minden, amit a szívükben gondolnak, valami deviáns dologgal kapcsolatos. Azon gondolkodnak, hogyan mutogassák magukat, hogy státuszuk és presztízsük lehessen az emberek között, hogyan viselkedjenek úgy, hogy félrevezessék az embereket, státuszt szerezzenek, valamint több ember helyeselje őket és nézzen fel rájuk; hogyan cselekedjenek úgy, hogy megnyerjék az emberek szívét és elnyerjék a jóváhagyásukat, valamint hogyan szerezzenek elismerést és előléptetést Isten házától vagy minden szint vezetőjétől. Minden, amin gondolkodnak és minden, amit tesznek, a versengés, a harc, a megkaparintás, a megtévesztés, a cselszövés, az összeesküvés, az uszítás, az ámítás, az irányítás és a félrevezetés természetét hordozza, nem igaz? (De igen.) Semmilyen költséget nem sajnálnak ezeknek a dolgoknak az elvégzése során – bármilyen nehézséget hajlandóak elviselni. A szenvedésük teljes folyamata alatt terveket szőnek és azon ármánykodnak, hogy milyen gonoszságot kövessenek el, ki ellen mesterkedjenek, és milyen célokat érjenek el. Mindenben, amit tesznek, stratégia van, konkrét szándék van. Látszólag nem mondanak nyilvánosan olyan dolgokat, amelyek ellenkeznek az igazsággal, és olyan dolgokat sem tesznek nyilvánosan, amelyek akadályozzák vagy megzavarják a gyülekezet munkáját, és még kevésbé ítélik meg, támadják vagy káromolják Istent nyilvánosan. Ezeket a nyilvánvaló gonosz tetteket nem teszik. Ám a belső világukban soha nem gondolnak semmire, ami az igazsággal vagy a pozitív dolgokkal kapcsolatos, sőt még csak meg sem fontolnak soha semmit, ami az emberi lelkiismerettel és józan ésszel vagy erkölcsiséggel kapcsolatos. Akkor hát mi az, amit fontolóra vesznek? Az elméjük teljesen a tervek, cselek, számítások, összeesküvések és cselszövések csapdájába esett. Tehát még ha kívülről nem is látod, hogy nyilvánosan ellenállnának Istennek, illetve nem hallod, hogy a panasz, a gyanakvás, az ítélet szavait szólnák Isten ellen, vagy akár Istent káromló szavakat, a szívük mégis megvető, gúnyos és tiszteletlen hozzáállással van tele Isten szavaival, Isten munkájával és mindennel szemben, ami Isten munkájával kapcsolatos. Nem számít, mit mond Isten, mik Isten követelményei az emberekkel szemben, mik Isten szándékai, vagy milyen alapelvek állnak a különféle munkák mögött, amelyeket Isten végez, ezekre soha nem figyelnek és nem fogadják el őket – ezekben az emberekben egyszerűen nincs hely ezeknek a pozitív dolgoknak a befogadására. Bár nem látod, hogy nyilvánosan ellenállnának ezeknek a pozitív dolgoknak vagy elítélnék őket, szívük mélyének szemszögéből nézve viszolyognak tőlük és gyűlölik őket. Amikor prédikációkat hallgatnak, nem azon töprengenek, hogyan fogadják el az igazságot és gyakorolják az igazságot, hanem azon, hogy miként foglalják össze a hallott friss világosságot és kifejezéseket, és hogyan alakítsák át azokat saját szavaikká, hogy közölhessék és megoszthassák másokkal, azzal a céllal, hogy az emberek felnézzenek rájuk és bálványozzák őket. Azt gondolják magukban: „Ha majd ezeket a szavakat prédikálom azoknak, akik épp most csatlakoztak a gyülekezethez, még több ember csodálatát és bálványozását nyerhetem el, az emberek között pedig még magasabb státuszom lesz. Ennek a státusznak az lesz az alapja, hogy mennyi doktrínát értek meg és fogok fel, és mennyire átfogóan fogom fel.” Még ha ott ülnek is és hallgatják a prédikációkat – még ha nagyon figyelmesen és szorgalmasan hallgatják is, és nagy erőfeszítéseket tesznek –, a hozzáállásuk nem pozitív, és az indítékuk nem tiszta. Nem az igazság elfogadásának hozzáállásával hallgatják, hanem úgy veszik fontolóra, mintha teológiát tanulnának, és a prédikációkban elhangzottakat a Bibliához hasonlítják. Nem fogadják el Isten szavait, és nem vetik azokat össze önmagukkal, igyekezvén megérteni saját különféle problémáikat, és megtalálni belőlük a megoldás útját és a gyakorlás alapelveit, hogy eljuthassanak önmaguk megismerésére, őszinte lelkiismeret-furdalást alakítsanak ki, levessék romlott beállítottságaikat, az igazságalapelvekkel összhangban cselekedjenek és viselkedjenek, és eleget tegyenek Isten szándékainak – egyáltalán nem ez a céljuk. Mi a céljuk? Az, hogy több doktrínával vértezzék fel magukat, hogy felvonulhassanak és fitogtassák magukat, és rávegyék az embereket, hogy felnézzenek rájuk és bálványozzák őket. Ez az első cél. A második céljuk az, hogy megtalálják az áldások megszerzéséhez vezető legegyszerűbb utat. Miután meghallgatták a prédikációkat és megerősítették, hogy ez az igaz út, latolgatni kezdik, hogy mennyi reményük van az áldások elnyerésére, mennyi reményük van az üdvösség elérésére. Ezután eldöntik, hogy a nehézségek elviselésének és az ár megfizetésének módszerét használják fel arra, hogy csalárd módon elnyerjék Isten választott népének és Isten házának a bizalmát, továbbá, hogy észrevetessék Istennel a nehézségeket, amelyeket elviselnek, és az árat, amelyet fizetnek. Úgy gondolják, hogy nagy áldásokat és csodálatos rendeltetési helyet nyerhetnek, ha így hisznek Istenben. Látod, a prédikációkhoz és az igazság valamennyi aspektusához való hozzáállásuk nem az, hogy egyszerűen elfogadják, majd gyakorolják és megtapasztalják – inkább hátsó szándékaik és terveik vannak. Folyton abban reménykednek, hogy felhasználhatnak bizonyos kifejezéseket vagy klasszikus idézeteket a prédikációkból és a közlésből, hogy felvértezzék saját elméjüket és a retorikai eszköztárukat annak érdekében, hogy félrevezessék a testvéreket, mindenkit arra késztetve, hogy bálványozza őket, ami lehetővé teszi számukra, hogy helyet szerezzenek az emberek között, és élvezhessék mások nagyrabecsülését. Hát nem elegendőek ezek a gondolatok, szándékok és hozzáállások, amelyekkel a prédikációkat hallgatják, ahhoz, hogy megmutassák: az ilyen emberek nagyon is deviánsak? (De igen.) Vajon ki tudja igazítani valaki ezt a deviáns hajtóerőt bennük? Ha azt mondanád nekik: „Az ilyen gondolkodás nem az igazság elfogadása – ez nem az a hozzáállás, amellyel valakinek, aki az igazságra törekszik, rendelkeznie kellene. Ha így gondolkodsz, az igazság nem lesz rád hatással; nem tesz majd képessé arra, hogy elérd az üdvösséget. El kell fogadnod az igazságot, meg kell találnod benne a gyakorlás alapelveit, és a való életben kell gyakorolnod és megtapasztalnod Isten szavait, hogy Isten szavai az igazságvalóságoddá, végül pedig az életeddé váljanak” – vajon képesek lennének ezt elérni? (Nem lennének.) Miért nem? Azért, mert nem tettek bele elég erőfeszítést, vagy azért, mert a közlésünk az igazságról nem vette figyelembe az érzéseiket, illetve nem tartalmazott megfelelő ellátást az igazságból az ő állapotukkal kapcsolatban? (Egyikről sincs szó.) Akkor mi az oka? (Az, hogy az igazságot gyűlölő lényegük határozza meg ezt.) Ezért azt kell mondani, hogy ezeknek az embereknek a megnyilvánulásai elválaszthatatlanok a lényegüktől – ezek szorosan összekapcsolódnak. Senki sem tudja kiigazítani a szívükben lévő gondolatokat, és senki sem tudja megváltoztatni az elvetemült természetlényegét ezeknek az embereknek, akik ördögök. Gyűlölik az igazságot és elutasítják az igazságot, így az igazság képtelen megváltoztatni őket. Akkor lehet-e azt mondani, hogy egy ilyen emberen már nem lehet segíteni? (Igen.) A válasz határozottan igen. Miért? Azért, mert a természetlényegük az ördögöké. Mindazt, amit feltárnak, teljes mértékben az ördögök természete irányítja – ez egyáltalán nem a romlottság ideiglenes feltárulása, és nem is a romlott emberiség elvetemült, romlott beállítottságainak a feltárulása. Azért van így, mert ördögök, nem pedig teremtett emberi lények – ez a probléma gyökere.

Az efféle embernek további megnyilvánulásai is vannak, amikor prédikációkat hallgat – minden alkalommal, amikor Isten háza az igazságról beszél, és ez magában foglalja bizonyos emberek gonosz tetteinek és megnyilvánulásainak leleplezését és boncolgatását, ilyesmiket mondanak: „Nem épp arról az incidensről beszélsz, ami korábban történt? Ismerem a teljes történetet. Pontosan tudom, mi a célod azzal, hogy ezt felhozd. Nem épp arra próbálod felhasználni ennek az ügynek a közlését és boncolgatását, hogy megalapozd a saját tekintélyed, és rávedd az embereket, hogy rád hallgassanak? Nem csupán arról van szó, hogy meg akarsz leckéztetni néhány embert, és el akarsz nyomni egyeseket? Ez nem csak kampányolás? Csak egy bolond hinné el, amit mondasz! Csak egy bolond hallgatna rád és gyakorolna az igazságalapelvek szerint!” Látod, még akkor is, amikor hallanak néhány példát, kijelentést vagy az emberek konkrét megnyilvánulásait, amelyek az igazság valamely aspektusához kapcsolódnak, amit ők megértenek, az teljesen különbözik attól, amit mások értenek. Nem tudják helyesen felfogni vagy helyesen kezelni ezeket a dolgokat, sőt képesek még a tényeket is elferdíteni, és megítélni és kárhoztatni a pozitív dolgokat. Amiről a szívükben gondolkodnak, az mindig oly sötét, mégis úgy érzik, hogy különösen okosak, és ismerik a valódi történetet. Hát nem deviáns ez? Ez éppen olyan, mint a nagy vörös sárkány – a nagy vörös sárkány azt mondja, hogy amikor a Mindenható Isten Egyháza kitakarítja vagy kizárja az embereket, az hatalomfitogtatás miatt történik, hogy mások láthassák, de azt soha nem mondja, hogy amikor Isten háza, az egyház kitakarítja az embereket, az az egyház megtisztítását jelenti. Ez azért van, mert ők nem hívő ördögök, akik nem tudják felfogni az igazságot; mindig kiforgatják, megítélik és kárhoztatják a pozitív dolgokat, és egyáltalán nem hajlandók helyes gondolkodásmóddal kezelni a pozitív dolgokat. Inkább azt hiszik el, hogy majmokból fejlődtek ki, hogy sárkányok leszármazottai, mintsem beismernék, hogy az embereket Isten teremtette. Nemrégiben még néhány tudományos kutatót is hallottam azt mondani, hogy egy több száz millió évvel ezelőtti óriáspatkány-faj volt az emberiség őse – micsoda nevetséges és bizarr elmélet! Ha megpróbálod rávenni őket, hogy elismerjék: az embereket Isten teremtette, hogy elhiggyék, hogy az embereket Isten teremtette, bárhogyan is mondod, nem hajlandók elismerni. Még ha ez a tény ott is hever a szemük előtt, akkor sem hiszik el. Csak azt hiszik, hogy az emberek majmokból fejlődtek ki, vagy hogy patkányok utódai, vagy hogy sárkányok leszármazottai. Inkább elhinnék az efféle ördögi szavakat, mintsem azt, hogy az embereket Isten teremtette – hogy az emberi életet és lélegzetet Isten adta. Nem hiszik el, nem ismerik el, és nem hajlandók elfogadni ezt a tényt. Hát nem deviáns ez? (De igen.) Ha azt mondod nekik, hogy sárkányok leszármazottai, örülnek. Ha azt mondod, hogy majmokból fejlődtek ki, és majmok leszármazottai, vagy hogy egy óriáspatkány az ősük, ezt mondják: „Igen, micsoda megtiszteltetés!” Ha viszont azt mondod, hogy az embereket Isten teremtette, ellenségessé válnak – a szemük dühösen felvillan, és megtelnek gyűlölettel irántad. Ez annyira deviáns!