II. A második jellemző: deviancia

Az ördögökből reinkarnálódottak második jellemzője a „deviancia.” Mivel ez egy jellemvonás, nem átmeneti megnyilvánulás, hanem olyasmi, ami gyakran feltárul a természetükből, és képes teljességgel kifejezni a gondolataikat és nézeteiket, valamint a beállítottságaikat és a lényegüket. Nos, melyek a „deviáns” jellemvonás konkrét megnyilvánulásai azokban, akik ördögök? Mi a deviancia? Melyik szóval párosítják gyakran a devianciát? (Az elvetemültséggel.) Mi mással? (A deviáns természettel.) Deviáns természet, elvetemült vágy. Mely más megnyilvánulások deviánsak? Fondorlatosság és abnormalitás, igaz? (Igen.) Mi más a fondorlatosság és az abnormalitás mellett? (Emellett rendkívül számító mivolt és kiismerhetetlenség, egy tapasztalt mesterkedő, aki a kifürkészhetetlenség érzetét kelti.) Ezek alapvetően mind benne vannak. Fondorlatosság, alattomosság, ravaszság, számító mivolt és kiismerhetetlenség, valamint tapasztalt mesterkedő – ezek mind a deviancia konkrét megnyilvánulásai és jellemzői. Akkor hát mely dolgokban tanúsítják az ördögök ezeket a jellemzőket? Lényegében azon kívül, amire az emberek gondolnak – a beállítottsággal kapcsolatos vagy a magaviselet és a dolgok kezelésének módjaiban megnyilvánuló fondorlatosság, alattomosság, ravaszság és a többi – mi a deviancia egy másik fajtája? Az emberek elvetemült vágya; ezt a fajta devianciát bujaságnak kell nevezni. Mivel a „deviancia” szót használtuk, nem a hús-vér test normális fiziológiai szükségleteiről és reakcióiról beszélünk, hanem bujaságról – ezt is devianciának hívják. Az imént említett fondorlatosság, alattomosság és a többi a beállítottsággal kapcsolatos; a bujaság a hús-vér testtel kapcsolatos deviancia. Nem igen találó a „bujaság” szó? (De az.) Íme egy másik fogalom, ami még találóbb – szexuális provokatívság. A nem hívők gyakran mondják, hogy valaki titokban buja, egy szajha; ezek a kifejezések mind az elvetemült vágy aspektusára utalnak. Van még más a bujaságon és szexuális provokatívságon kívül? (A hitványság ilyen?) A hitványság nem, a hitványság más, mint a bujaság. A hitványság az ember méltóságára és tisztességére vonatkozik, míg a bujaság és a szexuális provokatívság főként az ember interperszonális magatartását illető kérdésekkel kapcsolatos. Az imént a deviancia két aspektusáról beszéltünk: az egyik a beállítottsággal, a másik a testi vággyal kapcsolatos. Van még egy aspektus, nevezetesen az, hogy ez a fajta ember gyakran hall hangokat és tapasztal más érzékszervi hallucinációkat – mindig van valamilyen abnormális megnyilvánulása. Gyakran mondja például a következőt: „Isten kinyilatkoztatta nekem, hogy ma reggel hat órakor keletre kell mennem; az evangélium egy ottani lehetséges befogadója akar találkozni velem.” „Múlt éjjel volt egy álmom; talán két testvér jön ma hozzám.” Gyakran hall hangokat és vannak más érzékszervi hallucinációi, folyton szokatlan álmokhoz, látomásokhoz vagy hirtelen bevillanó szavakhoz hasonló jelenségekre alapozva éli az életét, és amikor valami szokatlan dolog történik, abnormálisan viselkedik – különösen szélsőséges. Néha hajnali három-négy órakor felkel, hogy imádkozzon és olvassa Isten szavait; időnként éjszaka, amikor mindenki más pihen, fél éjjel ébren marad, kitartva amellett, hogy Isten szavait olvassa vagy énekeket tanuljon. Amikor mások esznek vagy dolgoznak, ő alszik, és akkor válik energikussá, amikor mások pihennek; folyton abnormális, folyton más, mint a normális emberek. Ez is a deviancia megnyilvánulásának tekinthető? (Igen.) Van egy megfelelő szó, amely leírja ezt az abnormalitást? Tegyük fel, hogy valaki kívülről normálisnak tűnik, ám folyton rendkívül eltorzult és szélsőséges módon tesz és ért dolgokat; akárhogy is beszélsz vele, nem képes megérteni. Időnként hangokat hall és más érzékszervi hallucinációkat tapasztal; máskor, bár nincs tiszta hang vagy nyilatkozat, furcsa gondolatai vannak belül, amelyek megmondják neki, hogy tegye ezt vagy azt. Ám bármit is tesz, annak semmi köze az igazsághoz, és még az előírások betartásával sem ér fel. Nem jut eszetekbe egy megfelelő szó, amely jellemezné ezt a fajta embert, ugye? (Nem.) Szerintetek a „bizarr” szó megfelelő? A külsődleges viselkedése kimondottan furcsának és abnormálisnak tűnik, és folyton ingadozó és izgága. Ha azonban elítéled őt, nem tudsz rámutatni semmilyen lényeges problémájára, ha pedig jó embernek tekinted, akkor is némileg különcnek tűnik – sehogy sem tudsz átlátni rajta. Ha csak alkalmanként hallod beszélni, úgy tűnik, hogy rendben van, ha azonban titokban megfigyeled, rá fogsz jönni, hogy a cselekedetei nagyon különcök, nagyon rendellenesek. Ez nem jó jel; nem lehet megmondani, mire képes. Később kiderül, hogy imádkozás közben nyelveken tud szólni; általában folyamatosan magában is beszél, mintha csevegne valakivel, sőt közben még nevet is, ami meglehetősen hátborzongató látvány. Ez is a deviancia megnyilvánulása. Egyelőre használjuk a „bizarr” szót ennek az aspektusnak a leírására. Röviden, összefoglaltuk a deviancia megnyilvánulásait azokban, akik ördögök. Összesen három aspektus van: az egyik a hús-vér test elvetemült vágya; a másik, hogy valakinek folyton abnormális megnyilvánulásai vannak és különösképp bizarr; a harmadik aspektus pedig a beállítottsággal kapcsolatos – az, hogy valaki nagyon fondorlatos. A fondorlatosság azt jelenti, hogy az efféle ember egy bizonyos mértékig álnok és ravasz, a hétköznapi emberek számára kifürkészhetetlen. Amikor az emberek ilyen illetővel kerülnek kapcsolatba, gyakran aggódnak, szoronganak és félnek; gyakran tartanak attól, hogy a végén eladja őket, ők pedig még akkor is segítenek majd neki a visszajáró számlálásában – tartanak tőle, hogy a csapdájába esnek. Az ilyen ember kimondottan alattomos és ravasz. Lehet, hogy a szemedbe nagyon udvarias és kifinomult módon beszél, a hátad mögött azonban régóta mesterkedik és küzd ellened, anélkül, hogy tudnál róla. Amikor erre rájössz, kiver a hideg veríték, és erre gondolsz: „Szerencsére Isten megóvott engem! Ha nem hinnék Istenben, ártott volna nekem; akár az életemet is veszthettem volna!” Ez az efféle ördög elvetemültsége. Miért mondom, hogy az ilyen emberek deviánsok? A külső megjelenésükből valóban nem könnyű megmondani; abból kell kiindulni, amit tenni terveznek, és azokból a szavakból, amelyeket nap mint nap felfednek – ez elegendő ahhoz, hogy világosan lásd az efféle ember deviáns lényegét és természetét.

A. Fondorlatosság

Mire gondolnak nap mint nap az ördögökből reinkarnálódottak? Tegyük fel például, hogy egy nővért vezetővé léptetnek elő. Ők azután így töprengenek: „Ezt a lányt ilyen fiatalon vezetővé léptették elő. Miben jobb ő nálam? Korábban lenéztem őt, soha nem hízelegtem neki és nem alakítottam ki jó kapcsolatot vele. Most vezető, a közvetlen felettesem, ezért körül kell udvarolnom. Látnom kell, hogy szüksége van-e segítségre a mindennapi életében, vagy pedig anyagi vagy lelki téren. Ha ezt nem veszi be, ha nem tudom megnyerni, akkor más finom módszerekhez fogok folyamodni – szelíd szavakat, alázatos szavakat, behízelgő szavakat fogok mondani előtte. Először is látnom kell, hogy mely megközelítés működik nála. A hízelgést vagy a gonosz emberek zsivány taktikáit veszi be? Az ételt vagy a szórakozást kedveli? Kedveli a ruhákat vagy az ékszereket? Mit kedvel? Meg kell fejtenem őt, közel kell kerülnöm hozzá, körül kell udvarolnom, jó kapcsolatot kell kialakítanom vele és meg kell próbálnom kipuhatolni őt.” Bárkiből is lesz vezető, azon töprengenek, hogy miként kerüljenek közel ahhoz a vezetőhöz és alakítsanak ki jó kapcsolatot vele. Korábban, amikor ez a nővér még nem volt vezető, dacoltak vele, bármit is mondott. Ha például azt mondta, hogy mostantól gyülekezzenek hetente egyszer, ezt hallván így töprengtek: „Más gyülekezetek hetente kétszer jönnek össze, de mi egyszer fogunk. Miért kellene úgy tennünk, ahogyan te mondod? Mit gondolsz, ki vagy te?” Most, hogy ez a nővér vezető, másként reagálnak, amikor beszél; többé nem mondanak cáfoló szavakat, mint korábban, hanem így szólnak: „Az az igazság, amit ez a nővér mond!” Kívülről nagyon szolgalelkűen viselkednek, mintha olyanok lennének, akik tudnak engedelmeskedni, belül azonban ezt mondják: „Mit tudod te? Csak pár napja vagy vezető! Régebben én végeztem ezt a munkát, de most te vagy a vezető. Rendben, a vezetőé az utolsó szó. Először egyetértek veled, de arról én döntök, hogy a hátad mögött miként cselekszem. Csak játszadozni fogok veled!” Egyeseket vezetőnek választanak, és amikor megkérdezik őket, hogy az alapelvek szerint zajlott-e a vezetőválasztás a gyülekezetükben, elgondolkodnak: „Ha az alapelvek szerint zajlott volna, vajon akkor is vezető lehetett volna belőlem? De nem mondhatom el neked az igazságot.” Ezért így szólnak: „Az alapelvek szerint zajlott. Két ciklusban szolgáltam gyülekezetvezetőként. Eredetileg nem akartam újra csinálni; attól tartottam, hogy a testvérek ellenezni fogják, ha megteszem, ezért visszavontam a jelölésemet. De végül a testvérek mégis engem választottak, úgyhogy kénytelen-kelletlen csinálom. Amikor lesz új jelölt a vezetői posztra, le fogok mondani.” Ez szépen hangzik, de vajon tényleg szándékukban áll megtenni? Egyáltalán nem áll szándékukban ezt tenni. Csak hazudnak neked és játszanak veled, csupa olyasmit mondanak, ami szépen hangzik, ami elégedettséggel tölt el, ami becsaphat és félrevezethet téged. Amikor a felső szintű vezetőkről van szó, azon töprengenek, hogy miként hízelegjenek nekik és keressék a kegyeiket, és hogy miként vezessék félre őket, hogy ezek a vezetők értékeljék és előléptessék őket. Ha nem léptetik elő őket, akkor azon töprengenek, hogy miként rejthetik el a korábban a munka során általuk okozott hiányosságokat, eltéréseket és hibákat, valamint a kulisszák mögött elkövetett vétkeiket és csalárd viselkedésüket a vezetők elől, hogy azok ne jöjjenek rá; hogy miként úszhatják meg ezeket a dolgokat bármiféle felelősségvállalás nélkül. Olyan megnyilvánulások ezek, amelyekkel az emberi mivoltnak bírnia kell? Pozitívak vagy negatívak? (Negatívak.) Mennyire negatívak? Olyannyira, hogy még mielőtt bárki is nyomon követné vagy ellenőrizné a munkájukat, a fejükben már előre megfontolták ezeket a dolgokat, mentálisan már rég felkészültek – a fejük már régóta teli van ezekkel a dolgokkal. Mondjátok meg Nekem, ez nem fondorlatos? (De igen.) Az efféle ember agyafúrtan beszél, hogy megfeleljen a hallgatóságának, különböző vezetőknek különböző dolgokat mond. Ha a vezető nő, istennőként dicséri; ha a vezető férfi, dicséri, hogy milyen jóképű, milyen izmos. Ez vajon nem fondorlatos? (De igen.) Ez a deviancia egyik fő jellemzője. Ilyen a hozzáállása és ilyenek a megnyilvánulásai a vezetők iránt – nagyon fondorlatos és nagyon alattomos. A belső világa rendkívül összetett; igen sok gondolat zsúfolódik össze benne, ám egyik sem pozitív. Az emberi mivoltról, az igazságról vagy a helyes útról nem elmélkedik; csak azon töpreng, hogy miként udvarolja körül a vezetőket és hogyan keresse a kegyeiket, hogyan őrizze meg a saját státuszát, hogyan ússza meg a dolgokat, hogyan folytassa a tétlenkedést, hogyan éljen meg továbbra is a gyülekezetből, egyen és igyon, miközben semmit nem ad viszonzásul, és erre ne derüljön fény; mindenfajta felelősségvállalás nélkül. A fejében csak tervez, mesterkedik és ezekről a kérdésekről gondolkodik; mindenféle trükköt bevet, és a lelkiismerete soha nem érez semmiféle szemrehányást vagy vádat. Amikor emberek egy csoportja közé érkezik, a szemével pásztázza őket: „Annak a pár háziasszonynak nincs rálátása; nem lehetséges, hogy bármit is tisztán lássanak velem kapcsolatban. Nem tudnák kibogozni a trükkjeimet. És még ha át is látnák, nem tudnának legyőzni. A guppik nem tudnak nagy hullámokat kavarni; velük nem lesz gond. Nem kell tudomást venni róluk. Ami a maradék párat illeti, az egyik gyülekezetvezető, egy másik egy idősebb nővér, aki sok éve hisz Istenben, megint egy másik pedig egy fiatal nővér, aki úgy tűnik, pszichológiát tanult az egyetemen. Ezek páran jelentenek egy kis fenyegetést számomra. Kivel kellene először foglalkoznom? Kivel kellene először kapcsolatot keresnem, és kit kellene először megnyernem? Hogyan lehetek én közülük való? Hogyan formálhatok tekintélyt? Ki lesz a segítőm és ki lesz az ellenfelem? Kivel kellene barátkoznom, kitől kellene távol tartanom magam és kitől kellene óvakodnom? Ezek a dolgok hosszú távú tervezést igényelnek; át kell gondolnom őket.” Pár napnyi megfigyelést követően kitalálja, kivel kell társulnia és összejátszania, kit lehet befolyásolni és kihasználni, ki jelent számára ellenfelet, valamint ki érti az igazságot és ki tartja fenn az alapelveket, és kitől kell óvakodni – rájön mindezekre. A szívében így töpreng: „Óvakodnom kell azoktól, akik tisztán látnak engem. Nem sérthetem meg őket, és nem is szabad közel kerülnöm hozzájuk. Mindenképp távol kell tartanom magam tőlük, nehogy elszóljam magam, és átlássanak rajtam. A jelenlétükben semmiképp nem szabad óvatlanul beszélnem, nehogy találjanak valamit, amit felhasználhatnak ellenem, hogy leleplezzenek és boncolgassanak a gyülekezetben. Ha a testvérek tisztánlátást nyernek, el fognak takarítani. Az nem lesz jó!” Mindennap csak ezekről gondolkodik. Kivel küzdjön és hogyan küzdjön azért, hogy hírnevet szerezzen és jó színben tüntesse fel magát, kivel társuljon, hogy előnyökhöz jusson anélkül, hogy veszteséget szenvedne, hogyan kárpótolja a bizonyos ügyekben elszenvedett veszteségeit – naphosszat csak ezeken töpreng. Akár fél napot is eltölthet azzal, hogy azon elmélkedik, ahogyan valaki rá nézett: „X. Y. tegnap olyan áthatóan nézett rám. Mit jelentett ez? Vajon tisztán lát velem kapcsolatban? Ez nem jó jel. Milyen problémámat látta vajon? Óvatosnak kell lennem a következő pár napban, és nem engedhetem, hogy bármi elcsússzon. Emellett meg kell tanulnom olvasni mások tekintetéből, és nem szabad figyelmetlennek lennem. Az elmúlt két napban rángott a szemhéjam; úgy tűnik, valami rossz dolog van készülőben. Óvatosnak kell lennem, nagyon remélem, hogy nem lesz semmi baj; ha nem vagyok óvatos, eltakaríthatnak.” Kívülről nem látszik semmilyen probléma azt illetően, ahogyan az emberekkel érintkezik. Az étkezése, az alvása és a munkája mind normálisnak látszik. Ami azonban a szívében és a fejében van, az nem normális. Melyek a megnyilvánulásai ennek az abnormalitásnak? Az, hogy a dolgok, amelyekről gondolkodik, mind nagyon fondorlatosak, mások számára felfoghatatlanok.

Az ördögökből reinkarnálódottak nagyon sötét módon élnek. A gondolataikban mindent csak sötét zugokban lehet átgondolni, számítgatni, tervezni és előre megfontolni. A szívüket teljes egészében afféle dolgok töltik ki, mint a hírnévért és a nyereségért való versengés, a mesterkedés, a hasonlítgatás, a féltékenység, a viszály, a megtorlás és így tovább. A legkevésbé sem keresik soha az igazságot. Függetlenül attól, hogy milyen üggyel foglalkoznak, nem terjesztik fel azt, hogy nyíltan és őszintén beszéljenek és döntést hozzanak róla; ehelyett titokban felkeresnek néhány embert és velük meghozzák a döntést. Minden gyülekezetben van pár ilyen ember. Szűkszavúak és nem mutatnak érzelmeket; bármivel is találkoznak, inkább hallgatnak és soha nem fejezik ki szívesen az álláspontjukat. Kívülről udvariasan beszélnek az emberekkel, de soha nem mondanak igazat, illetve nem fedik fel, hogy valójában mi van a szívükben; senkihez nincsenek őszinte szavaik. Egyesek például soha nem fedik fel a legbensőbb gondolataikat, bárkivel is társulnak; még a legközelebbi családtagjaik sem tudják, hogy mire gondolnak nap mint nap. Még a családjuk sem érti őket, nemhogy a kívülállók. Még ha a legjobb barátjuk, gyermekkori barátjuk, sok éve régi barátjuk vagy egy jó kollégájuk vagy, akkor sem tudod, mit számítgatnak; senki sem tudja kifürkészni őket. Bárhogyan is beszélnek vagy cselekednek, senki sem tud átlátni rajtuk. Alkalmanként azonban talán kicsúszik egy pár szó a szájukon: „X. Y. jobb nálam, és akkor mi van?! Egy nap majd túlszárnyalom, meglátod!” A „meglátod” szó mögött mélyebb jelentés húzódik; azt jelenti, hogy a szívük mélyén és a fejükben mindennap tűnődnek és töprengenek. Kívülről nyugodtnak és békésnek tűnnek, a szívükben azonban vihar és nyugtalanság dúl. Mely dolgokon gondolkodnak? Ha ezek nyílt és őszinte dolgok, pozitív dolgok lennének, mint például a helyes út az életben, az igazság gyakorlása, a lelkiismeret szerint való cselekvés, a magaviselet módja, Isten szeretetének módja és a kötelességük odaadó végzésének módja – ha gyakran gondolnának ezekre, keresnék ezeket, elmélkednének ezekről, vizsgálnák és próbálnák megérteni ezeket a dolgokat a szívükben, akkor a szívük mélye nagyon nyugodt lenne, béke és öröm uralkodna benne, és egyre normálisabban élnének, nem pedig fondorlatosan. Az ilyen pozitív állapotokban élő emberek időről időre spirituálisan rezonálnak és kommunikálnak a körülöttük élőkkel és azokkal, akikhez viszonylag közel állnak. Az ördögök azonban csupa fondorlatos dologról elmélkednek és gondolkodnak a szívükben. A fondorlatosság olyan anyagtalan dolgokra vonatkozik, amelyeket a normális emberek nem látnak, meglehetősen abnormális, sötét zugokban megbújó dolgokra, amelyeket az emberek nehezen fedeznek fel és észlelnek, normális emberek számára nem szükséges dolgokra. Ezek a sötét zugok az ördögök belső világai. A szívüket ezek a fondorlatos dolgok töltik ki. Mindennap hasonlítgatják magukat másokhoz, küzdenek másokkal, mesterkednek és trükköznek másokkal, versengenek a státuszért, presztízsért és az utolsó szóért; csak ezeken a dolgokon gondolkodnak. Ha megkérdezed őket, hogy most van-e útjuk ahhoz, hogy becsületes emberek legyenek, nem fognak válaszolni, nem fognak tudomást venni rólad és nem akarnak említést tenni erről. Ez azért van, mert a szívüket ezek a negatív, fondorlatos dolgok töltik ki; csak ezekre gondolnak. Amikor alkalmanként egy kicsit el kell gondolkodniuk technikai vagy szakmai szempontokkal kapcsolatos kérdésekről, csak átmenetileg teszik meg, a munkájuk vagy az életük szükségletei miatt. Miután befejezték a munkát ebben a tekintetben, azonnal ismét azokon a fondorlatos dolgokon kezdenek gondolkodni, így elmélkedve: „Kinek az adottságai nagyszerűbbek az enyémeknél? Milyen szempontból vagyok erősebb nála, milyen szempontból alsóbbrendű nálam? Nem úgy tűnt, hogy X. Y. szándékosan becsmérelt engem legutóbb, amikor velem beszélt? Úgy tűnik, hogy az a két ember régóta nem kommunikál normálisan – mi történt közöttük? Ha konfliktus vagy probléma adódott kettejük között, szert tehetek vajon valami előnyre ebből? Az egyikük hasznos számomra és segíthet nekem, és nagyon szeretnék kapcsolatba kerülni vele, ám soha nem vesz tudomást rólam. Ha konfliktus adódott kettejük között, kihasználhatnám vajon ezt a lehetőséget, és megragadhatnám ezt a jó alkalmat arra, hogy kapcsolatot teremtsek az illetővel?” Mindannak, amiről a szívükben töprengenek és gondolkodnak, semmi köze a pozitív dolgokhoz, és semmi köze az Istenben való hithez és az igazságra való törekvéshez. Félelmetes az ilyen ember? (Igen.) Ha vele társulsz, az ugyanolyan, mintha egy ördöggel társulnál. Te nem mesterkedsz ellene, ő azonban mindennap mesterkedik ellened és megfigyel, töpreng rólad és tanulmányoz a hátad mögött: „Vajon mit értett az alatt? Ez nekem szól? Hogy reagáljak, hogy ne lásson át rajtam? Hogy reagáljak úgy, hogy a hasznomat szolgálja? Ha nem reagálok, azt fogja gondolni vajon, hogy buta vagyok, könnyű megfélemlíteni, vagy hogy nem hiszek igazán Istenben? Gondolhatja ezt? Ki kell derítenem, mit forgat valójában a fejében.” Nyugalmat érzel a szívedben, amikor folyamatosan a mesterkedései közepette élsz? (Nem.) Olyan, mintha egy láthatatlan démon lenne melletted; nem érezhetsz békét, sem örömöt. Amikor vele állsz kapcsolatban, csak egy érzésed van: állandó nyugtalanság. Ez a nyugtalanság nagyon normális, mivel a normális emberek az intuíciójuknak vagy a hatodik érzéküknek köszönhetően nyugtalanságot éreznek az ördögökkel, az őket körülvevő abnormális lényekkel szemben. Még ha nem is ismered igazán jól őket, és nem tudod pontosan megmagyarázni, mi a baj, mindig nyugtalanságot érzel, amikor velük vagy, mintha valami rossz dolog készülődne. Ez elegendő bizonyítéka annak, hogy rossz szándékokat dédelgetnek, mesterkednek ellened és terveik vannak veled. A kémkedő szemük láttára élsz és mindennap tanulmányoznak téged – ettől nyugtalanabb vagy, mintha egy tigris vagy egy oroszlán lenne melletted. Ha a tigrist vagy az oroszlánt te nevelted volna fel, akkor annak ellenére, hogy az egy vadállat, soha nem nyugtalankodnál. Ha azonban egy ördög van melletted, nyugtalan vagy, mivel deviáns a természetlényege. Ez a nyugtalanság egy érzés a lélekben; egy ördög munkálkodása okozza. Lehet, hogy az ördög szubjektíven semmilyen mértékig nem szándékozik súlyosan ártani neked, de már az állandó mesterkedése és kémkedése nyugtalanítani fogja a lelkedet. Ha egy ördög van melletted, semmiképp sem fogsz békében és örömben élni, hacsak ő mégsem ördög, vagy nincs elegendő érettséged és elegendő hited Istenben, vagy nem az igazság az életed – hacsak e feltételek egyike nem teljesül. Ebben az esetben semmilyen fenyegetést nem fog jelenteni számodra, illetve semmilyen hatással nem lesz rád, és nem leszel nyugtalan. Ha e feltételek egyike sem teljesül, nyugtalankodni fogsz, amikor egy ördög állandóan kémkedik utánad. Fokozatosan milyen mértéket ölt majd ez? Irtózni és óvakodni fogsz tőle, belül összezavarodsz, és sok dologban zaklatott, korlátozott és megkötözött leszel. Ha a közelben van, mindig figyelembe kell venned a tekintetét, a viselkedését és a véleményét, amikor valamit csinálsz vagy beszélsz. Az is lehet, hogy állandóan megpróbálod kitalálni a következőt: „Mit fog gondolni rólam? Hogyhogy nem látok át rajta? Miért érzem úgy, hogy számító és kiismerhetetlen? Miért tűnik úgy az a mosoly, mintha nem helyeslő lenne? Miért félek annyira? Miért befolyásol annyira?” Ha nem érted az igazságot és nem látsz tisztán, akkor miután egy ideje kapcsolatban állsz egy ilyen illetővel, ő természetszerűleg befolyásolni fog és végül ilyen állapotba kerülsz, ami nagyon ijesztő.

Abból ítélve, amit természetesen felfednek a mindennapi életükben és amit a szívük mélyén gondolnak, az ördögökből reinkarnálódottak úgy jellemezhetők, mint akiknek deviáns lényegük van. Ha még nem volt mélyebb, szorosabb kapcsolatod velük, talán nem érted a belső világukat, ám ez a fajta ember a legközvetlenebb és legegyszerűbb módon a külső megjelenésében megmutatkozó jellemző alapján ismerhető fel: gyakran látni elvetemült tekintetet és ravasz mosolyt az arcán. Ez az elvetemült pillantás a szemében sunyi tekintetet jelent, nem tiszta és átható, illetve nem oly becsületes és őszinte tekintet, hanem inkább kifürkészhetetlennek tűnik. Úgy érzed, hogy egy rejtett jelentés van ebben a tekintetben, de nem fogja elárulni neked, hogy mi az. Továbbá azzal, hogy beszéd közben finom utalásokat tesz, spekulációra késztet, szavakkal céloz dolgokra, és emiatt tévesen úgy hiszed, hogy egy bizonyos módon gondolkodik, de ez valójában egy elterelő manőver. Egyáltalán nem azt fogod fel, amire valójában gondolt; csak csúfot akar űzni belőled és ki akar nevetni. A tekintetében nem találsz őszinteséget; ez a tekintet sunyi és csapongó, homályos, megfoghatatlan érzést kelt. Abban a pillanatban, amint meglátod a tekintetét, hirtelen kétség támad a szívedben, és gyanítod, hogy rosszat mondtál vagy tettél. Ha nem látod a tekintetét, úgy érzed, hogy helytálló a véleményed, hogy a saját felfogásod tiszta, hogy ezek a dolgok összhangban állnak az igazságalapelvekkel, és hogy egy bizonyos módon kell cselekedned, és szilárd meggyőződésed, hogy így tegyél. Amint azonban találkozol a tekintetével vagy rád néz azzal az elvetemült pillantással a szemében, öntudatlanul úgy érzed, hogy végigfut a hátadon a hideg. Bár nem hangoznak el nyílt szavak, az az elvetemült pillantás a szemében lelki hatást gyakorol rád, félrevezet, ami azonnal arra késztet, hogy kételkedj magadban: „Valami helytelent mondtam? Valami helytelent tettem? Hol hibáztam?” A szóban forgó kérdés és alapelv nyilvánvalóan nagyon világos és egyértelmű, és biztos voltál benne, hogy úgy kell csinálni és hogy az helytálló, ám miután találkoztál a tekintetével, kétségeid támadtak. Ez a fajta tekintet egy ördög tekintete. Ez az egyik aspektus: az elvetemült tekintete kétséget ébreszt benned. A másik aspektus az, hogy időnként egy bizonyos jelentés rejlik az elvetemült tekintetében: megvetés. Fiatal vagy, kevés a tapasztalatod, hiányzik az élettapasztalatod, sőt, lehetnek bizonyos hibái is az emberi mivoltodnak, ezért aztán amikor a tekintetével találkozol, azonnal elveszíted az önbizalmadat, összeomlasz és azonnal kételkedni kezdesz magadban, nagyon jelentéktelennek érzed magad, alacsonyabb rendűnek érzed magad nála, és eltörpülsz mellette. Ez egy ördög tekintete. Ez az elvetemült tekintet időnként összezavarja az emberek gondolatait, időnként megzavarja az önbizalmukat, néha pedig a negativitás és a lehangoltság érzését kelti bennük.

Amikor az ördögökből reinkarnálódottak felismeréséről van szó, ha még mindig nincs tapasztalatod abban, hogy a tekintetük megfigyelése alapján felismerd őket, akkor nézd meg, miről gondolkodnak nap mint nap, nézd meg, miről beszélgetnek az emberekkel nap mint nap, és hogy normális kommunikáció zajlik-e. Ha nincs normális kommunikáció, és az emberek többsége nem érti őket, valamint a legtöbb emberrel az az elve a kapcsolattartáshoz, hogy összezárja az ajkait, és még a hozzájuk legközelebb állók sem tudják, miről gondolkodnak nap mint nap, és nem tudják könnyedén felfogni a pontos gondolataikat és nézeteiket, illetve nem tudják kifürkészni, hogy valójában mire gondolnak, akkor nyilvánvaló, hogy az ilyen emberek tényleg számítók és kiismerhetetlenek. A hallgatásuk nem azt jelenti, hogy nincsenek gondolataik és nézeteik; ami azt illeti, a valódi gondolataik rejtve vannak a fejükben, csak nem adnak hangot nekik. Ha nem adnak hangot nekik, hogy jöhetsz rá, hogy ravaszok? Van egyfajta sunyi mosolyuk; gyakran öltenek magukra hamis mosolyt. Amikor veled szemben állnak, hamis mosolyt mutatnak, amikor azonban elfordulnak, kifejezéstelenné válik az arcuk, a mosoly eltűnik. Ez a fajta ember félelmetes, ijesztő; az illető egy ördög. Megértettétek? (Megértettük.) Tegyük fel például, hogy megbeszélsz velük valamit. Miután elmondod a véleményedet, ők nem fejezik ki az álláspontjukat, hanem sunyi mosolyt villantanak. Tudjátok, mit jelent egy sunyi mosoly? Azt jelenti, hogy nem tudod, hogy ez a mosoly helyeslő vagy elutasító-e, és nem tudod, hogy valóban értik-e azt, amire gondolsz. Csak egy „hehe” féle nevetést hallatnak. Nem mondják meg, hogy helyes vagy helytelen-e az, amit mondtál, nem mondják meg, hogy értik-e vagy sem, és ezért nem értheted, hogy valójában mit jelent ez a nevetés. Válaszoltak neked, de ez a válasz ugyanolyan, mintha nem válaszoltak volna. Ha nem válaszoltak volna, arra tippelnél, hogy talán nem értették; az azonban, hogy így reagáltak, zavarba ejt téged. Nem tudod, hogy ez a nevetés csúfolódást, megvetést, gúnyt, vagy egyetértést és helyeslést jelent-e. Ha a véleményüket kéred, ismét „hehe” nevetéssel válaszolnak, azt mondják, hogy „oké, oké”, a szólást követően pedig hirtelen elsötétül az arckifejezésük. Ez észrevétlenül hatalmas nyomást gyakorol rád. Ha kicsi az érettséged és nincs kiforrott álláspontod, illetve helytálló gondolataid és nézeteid, megfélemlíthetnek. Ezért hívjuk sunyi mosolynak a mosolyukat – a fondorlatosságot és a ravaszságot hívjuk sunyiságnak. Nem szívesen fedik fel a nézeteiket. Úgy hiszik, hogy ha egy szót mondanak, az túl kevés, két szó túl sok, és hogy ha egyszer világosan megfogalmaznak egy véleményt vagy az valami konkrétumra utal, az kudarc, hiba. Számukra a legjobb módszer tehát az, ha mosolyognak és hagyják, hogy találgatásokba bocsátkozz – bármilyen jelentést kitalálhatsz, amit csak akarsz, úgy találgatsz, ahogy tetszik, de legalább úgy érzed, hogy nem ellenségesek veled, és ezzel elérik a céljukat. Figyeld meg az öreg rókákat, akik mesterkedők és rendkívül ravaszak, valamint azokat az embereket, akik alattomosak és agyafúrtak és könyörtelen taktikákat vetnek be: nem szólnak sokat, az arcuk sem túl kifejező, a szemükben ülő tekintet és a mosolyuk azonban deviáns. A normális romlott emberek és az állatokból reinkarnálódottak mind menekülnek az ördögökből reinkarnálódottak elől; nem hajlandóak ilyen emberekkel közösködni, ijesztő számukra az, ha ilyen emberekkel vannak, borzongást kelt bennük. Miért kelt borzongást bennük? Azért, mert ezek az emberek nem emberi lények; ördögök, az ördögök pedig bármire képesek. Amikor normális emberek érintkeznek valakivel, nem keltenek borzongást az illetőben. A normális embereknek van lelkiismeretük és józan eszük, mértékletesen és visszafogottan cselekszenek, és vannak minimumkövetelményeik. Legfeljebb amikor dühösek, talán átkoznak egy kicsit és mondanak néhány kellemetlen dolgot, amelyek valamelyest sértik az önbecsülésedet. Az ördögök azonban mások; ők nem átkoznak, illetve nem sértik az önbecsülésedet, ám ártanak neked. A hátad mögött azon töprengenek, hogy miként vezessenek félre; vermet ásnak és elérik, hogy magad ugorj bele. Miután beleugrasz, felülről néznek, kárörvendenek a szerencsétlenséged felett, miközben jó embernek tettetik magukat és ezt mondják: „Majd én megmentelek! Hogy estél be? Azt hittem, a többség tudja, hogy van itt egy verem.” Még a jófiút is el akarják játszani, és rávenni arra, hogy bevedd a műsort. Hát nem ijesztő ez a fajta ember? Ő ásta a vermet, személyre szabta neked; ha te nem ugrasz bele, ki fog? Miután beugrasz a verembe, a kezét nyújtja, hogy megmentsen, és miközben megment, ezt kérdi: „Miért ugrottál?” Miközben kárörvend a szerencsétlenséged felett, úgy intézi, hogy ne jöjj rá, hogy ő ásta a vermet. Nyilvánvalóan ő ártott neked, mégis eléri, hogy mélyen hálás légy neki. Hát nem deviancia ez? (De igen.) Ez kimondott deviancia!

Van egy dolog, amit az ördögökből reinkarnálódottak gyakran csinálnak, és amit mindenki látott már: az ördögök tudnak a legjobban szépen hangzó dolgokat mondani azért, hogy keressék az emberek kegyeit. Amikor például egy ilyen ember dolgozni lát téged, elbújik bent és megfigyel. Amikor befejezed a munkát, előjön és ezt mondja: „Ó, szóval dolgoztál! Miért nem szóltál nekem? Segíthettem volna neked és megosztottuk volna a terhet. Ha fárasztó lesz, megbirkózhatunk vele együtt. Legközelebb, amikor dolgozol, csak szólj – ez csupán egy apróság. Ne szégyellj segítséget kérni tőlem!” Ennek hallatán melegséget érzel a szívedben, és arra gondolsz, hogy bár nem segített, megvolt benne a szándék, és elegendőek a szavai. A szépen hangzó szavaival átver téged. Látod, tényleg képes ilyesmiket mondani, és nem szégyelli magát miatta. Nos, honnan tudhatod, hogy hamisak a szavai? Amikor legközelebb végzel a feladataiddal, ismét jön és szép szavakon szól: „Miért nem szóltál, hogy dolgozol? Soha nem kéred, hogy segítsek; igazán kívülállóként bánsz velem. Miért vagy velem ilyen hivatalos?” Miután ez két-három alkalommal megtörténik, tudod, hogy valójában nem akar segíteni a munkádban, és hogy csak azért mond szépen hangzó dolgokat neked, hogy megtévesszen és keresse a kegyeidet. Amikor tényleg van valami, amiben szükség lenne a segítségére, nincs sehol. Miféle személy ez? Egy ördög, biztosan nem ember. Az ördögökből reinkarnálódottak bárkinek szépen hangzó dolgokat mondanak, akivel találkoznak, hogy megtévesszék őt és elérjék a saját céljaikat. Teli vannak ravasz mesterkedésekkel; nem emberek, hanem ördögök. Van bármi értelme ilyen emberekkel közösködni? Még csak oda sem szabad figyelned rájuk. Vannak ilyen emberek a mindennapi életedben? (Igen.) Egy ilyen alak így viselkedik ebben a dologban és más dolgokban is ugyanígy viselkedik – mindig megtéveszti az embereket. Ilyen deviáns; nem őszinte az emberekhez.