Hogyan kell törekedni az igazságra? (13.) Harmadik rész

Az állatokból reinkarnálódott emberek hazudnak is, akárcsak az ördögök, mivel romlott beállítottságaik vannak, amikor azonban szemrehányást tesznek nekik, a szívükben bizonyos mértékig beismerik azt. Bár képesek beismerni, az állati minőségük miatt nem képesek felfogni az igazságot, ezért soha nem értik pontosan, mit jelent nem hazudni vagy mit jelent alapelvek szerint cselekedni. Még ha azt is mondják, hogy soha többé nem fognak hazudni, igazat akarnak beszélni, akkor is igen esetlennek és butának tűnnek, amikor megpróbálják ezt a gyakorlatba ültetni. Mások nevetségesnek találják ennek látványát, és ezt kérdik: „Ki gyakorolja így az igazságot? Először látok ilyet – igazán szélesítette a látókörömet!” Olyan ez, mint amikor egy állat feláll és emberhez hasonlóan felegyenesedve jár; nagyon ügyetlennek és furcsának tűnik. Az állatokból reinkarnálódott emberek némelyike őszinte akar lenni és akar jó dolgokat tenni, ám nem képes rátalálni a pontos gyakorlati elvekre. Nagyon abszurd és viccessé válik, amikor gyakorolnak. Mások nevetségesnek találják a látványt, ezek az emberek azonban akkor is úgy vélik, hogy őszinték. Hát nem nevetséges ez? Tegyük fel, hogy ezt mondod nekik: „Ha őszinte ember akarsz lenni, ügyelned kell arra, hogy ne hazudj, ne keress kifogásokat, ne próbáld magad igazolni és oktalanul vitatkozni. Ha ezt megteszed, az elég. Ez az őszinteség. Ha olyasmiket teszel, amik sértik az igazságot és ezáltal vétkezel, megnyílhatsz és felfedheted magad. Csak fogadj el mindent, ami összhangban áll az igazsággal, bárki is mondja. Ne tégy oktalan és nevetséges dolgokat.” Ők azonban nem értik ezt. Tévednek, amikor ezt a gyakorlatba ültetik. Mit mondanátok, mi a legnagyobb probléma az ilyen típusú emberrel? Az, hogy nem felel meg a normális emberek mércéjének. Vajon van különbség az állatokból reinkarnálódott és az ördögökből reinkarnálódott emberek között? (Igen.) Miben áll a különbség? (Az eltorzult gyakorlásuk nem annak köszönhető, hogy ördögi természettel bíró ördögök, hanem főleg annak, hogy nincs képességük és nem képesek elérni azt a normális gondolkodást és észszerűséget, aminek az emberekben meg kell lennie.) Így van, a képességük nem üti meg a mércét. A gyenge képességű emberek szubjektíven akarhatják ugyan gyakorolni az igazságot, ám az alapelveket nem tudják felfogni; csak előírásokhoz tudják tartani magukat. A gyakorlásuk ezért radikális, ostoba és buta. Az emberek segíteni akarnak nekik, a beállítottságuk azonban olyan, mint egy tüskés sündisznóé, így az embereknek fogalmuk sincs, miként kezdjenek hozzá. Bárhogyan is közlik velük az igazságot, úgy tűnik, hogy képtelenek megérteni vagy felfogni azt. Öt-hat évnyi segítség és támogatás után is csak néhány szót és doktrínát értenek, és még mindig nem tudják gyakorolni az igazságot. Túl gyenge a képességük. Ezek a buta emberek mégis állandóan visszataszító dolgokat tesznek. Ha nem lényeges vagy komoly ügyekről van szó, illemből vagy a látszattal való törődés miatt még mindig rábírhatod magad, hogy beszélj velük. Ha azonban komoly ügyekre kerül sor, például a kötelességek vagy a munka végzésének megvitatása, kínos, kellemetlen érzés kerít hatalmába, mivel attól tartasz, hogy valamilyen módon ellen fognak állni vagy tiltakozni fognak, és ez zavarba ejt téged. Ez a fajta ember nem érdemes arra, hogy komoly ügyeket vitass meg vele. Egyszerűen nem lehet foglalkozni vele; a vele való foglalkozás túl sok problémával jár, és a komoly ügyekre is hatással lesz. Folyton elferdített érveket vagy a témához nem tartozó megjegyzéseket hangoztatnak, amit egyszerűen undorító hallgatni. Milyen egyéb eltorzult dolgokat tesz ez a fajta ember? Ha érzéseket táplál egy ellenkező nemű ember iránt és elvetemült vágy él benne, azt hiszi, hogy őszintének kell lennie, és hogy meg kell nyílnia ezzel kapcsolatban, nem tarthatja magában, ezért nyilvánosan beszél erről a dologról egy összejövetel során. Az ellenkező nemű illető, aki iránt érzéseket táplál, kínosan és kényelmetlenül érzi magát ennek hallatán, és zavarba jön. Ha megpróbálod leállítani, felzaklatja magát és így szól: „A szívemből szólok és őszinte vagyok. Milyen jogon akadályozol az igazság gyakorlásában? Jogom van hozzá! Végre összeszedtem a bátorságom, hogy beszéljek erről, te pedig korlátozol engem! Még Isten sem korlátoz, te milyen jogon teszed hát? Sőt, Isten lehetőséget ad számomra, hogy őszinte ember legyek; csak te vagy az, aki lenézel engem és nem engeded, hogy őszinte legyek. Ha magamban tartom ezt a dolgot és nem mondom ki, az nem a tények eltitkolása vajon? Nem azt jelenti, hogy csalárd ember vagyok? Akkor nem lennék őszinte. Isten vajon akkor is megment engem, ha nem vagyok őszinte ember?” Ahogy látod, mindenki kínosan érzi magát és zavarban van, aki hallja, az illető mégis ragaszkodik ahhoz, hogy belemenjen a részletekbe, és még csak nem is korlátozhatod. Mondjátok meg Nekem, az ember legyen toleráns és türelmes ebben az ügyben, vagy közölje az igazságalapelveket, hogy korlátozza az illetőt? (Közölnünk kell az igazságalapelveket, hogy korlátozzuk őt.) Ha az ember először próbál segíteni szeretetből, arra buzdítva az illetőt, hogy a jövőben ne mondjon olyasmiket, amik nem szolgálják mások épülését, képes lesz vajon megérteni és elfogadni? (Nem.) Akkor az efféle ember hajlamos a torzulásokra, némiképp ostoba, a józan esze pedig nem igazán van a helyén, ezért az ember csak ahhoz folyamodhat, hogy korlátot szab neki. Mindenkiben van elvetemült vágy, és alkalmanként lehetnek érzései vagy táplálhat bizonyos gondolatokat egy ellenkező nemű illető iránt. Elég, ha ezt önmagában felismeri. Ha rossz irányba tartanak a dolgok, az embernek a jövőben a minimálisra kell szorítania a kapcsolatát az illetővel, vagy kerülnie kell, hogy egyedül maradjon vele. A normális emberi mivoltú emberek bölcs módszereket fognak bevetni és alapelvek szerint fognak viselkedni, amikor efféle ügyekkel foglalkoznak. Tudják, hogy ez a fajta ügy nem kezelhető kizárólag azzal, hogy az őszinteségre vonatkozó gyakorlati alapelveket alkalmazzák, és hogy bizonyos bölcsességet illető alapelveket is be kell vetni. Az állatokból reinkarnálódott emberek azonban nem tudják, miként kezeljék az efféle dolgokat, és ők azt is őszinteségnek tekintik, ha az ember nyilvánosan megnyílik az ilyesmiről. Nem tudják, ez milyen következményekkel jár. Amikor őszinték próbálnak lenni, csupán egy előírást és egy formaságot követnek. És mi az eredmény? Bajt hoznak a saját fejükre, az illetőre, aki iránt érzéseket táplálnak, és mindenki másra. Ez az ügy érinti és korlátozza azt, aki iránt érzéseket táplálnak, és az illető úgy érzi, hogy képtelen szembenézni a helyzettel. Egy kicsit mindenki más is zavarban van a dolog hallatán, és erre gondol: „Ha odafigyelünk, az olyan, mintha vájkálnánk valakinek a magánéletében; az illető azonban akkor is ragaszkodik hozzá, hogy beszéljen, ha nem figyelünk, ugyanis azt hiszi, hogy ez az őszinteség.” Látod, mindenki kényesnek és problémásnak találja ezt az ügyet. Nem azt mondanád, hogy ez a fajta ember nagy gondot okoz? Ha közlöd az alapelveket, nem fogadja el, és így szól: „Amikor ti vagytok őszinték és megnyíltok, bármit mondhattok, amikor azonban én mondok valamit, az nincs rendben. Hát nem őszinte vagyok én is? Nekem miért nincs jogom beszélni?” Oda sem figyel arra, amit mások mondanak. Alkalmas az ő ügye arra, hogy nyilvánosan beszéljen róla? Az efféle ember egyszerűen nem képes átlátni ezt és nem érti az őszinteség alapelveit. Végül mindenkivel azt érezteti, hogy elég nehéz kezelni a helyzetet. Az ugyanilyen típusú emberek utánozni fogják őt, és ezt mondják: „Nézd, ő még ilyesmiről is tud beszélni. Igazán van benne elhatározás és igazán őszinte!” A tiszta felfogással rendelkezők ennek hallatán tudják, hogy helytelen a gyakorlata és hogy az eltért. Ha segíteni akarsz neki, egyszerűen nem fogja elfogadni. Mit mond majd? „Nem fogsz tudni segíteni nekem. Nekem más a felfogásom, mint a tiéd. Én egyszerűen így fogok gyakorolni.” Nos, ekkor mit lehet tenni? Tudsz segíteni neki? (Nem.) Ha valóban megpróbálsz segíteni neki, a végén csak rontasz a dolgokon; nemcsak hogy nem fogja elfogadni, hanem vitatkozni is fog veled és abajgatni fog. Hát nem bajos ez? (De igen.)

Az állatokból reinkarnálódottak a hazugság megnyilvánulásait is tanúsítják, a hazugságukban azonban nem pontosan ugyanaz nyilvánul meg, mint az ördögökből reinkarnálódottak hazugságaiban. A hazudozáshoz való hozzáállásuk és a hazudozásban bevett módszereik is különbözőek. Amikor lelepleződnek azoknak a hazugságai, akik ördögök, még ha más választásuk nem lévén külsőleg be is ismerik, hogy hazudtak, akkor is tökéletesen indokoltnak érzik. Azt hiszik, hogy nem nagy ügy. Vagy még ha ki is fejezik az álláspontjukat és mindenki előtt elismerik, hogy rosszul tették, hogy hazudtak, a színfalak mögött továbbra is épp úgy hazudnak és átvernek, a legcsekélyebb változás nélkül. Egyszerűen nem tekintik elvetemült dolognak vagy negatívumnak a hazudozást. Ez a fegyverük a túléléshez – hogy hagyhatnának fel vele? A megrögzött hazudozók ezt hiszik: „Ha az ember ebben az emberi világban élve nem hazudna, ha megnyílna és mindent felfedne mások előtt, és ha mások mindenről tudnának és mindent felfognának, az illető vajon még mindig önmaga lenne? Lenne még bármi értelme az életnek? Lenne még méltósága? Ráadásul, ha az ember mindig mindenről a színtiszta igazságot mondaná, milyen semmitmondó és unalmas lenne az élet! Egyszerűen hazudni kell, akár van rá ok, akár nincs.” Bármilyen szempontból is nézzük, akár szándékosan, akár akaratlanul hazudnak, az természetes megnyilatkozása a természetüknek. Röviden: a megrögzött hazudozás az ördögök feltűnő jellemzője – ez kétségkívül bizonyos. Ha csak ebből a szempontból mérlegeljük, az efféle emberek számára teljességgel lehetetlen az igazság elfogadása és az, hogy őszinte emberek legyenek; egyáltalán nem tudják megtenni. Sőt, megvetést éreznek Isten abbéli követelménye iránt, hogy őszinte emberek legyenek. Akár konkrét dologgal szembesülnek, akár nem, mindig megvetéssel, gúnyolódva, ellenszenvvel és utálattal állnak Isten abbéli követelményéhez, hogy az emberek legyenek őszinték. Megvetéssel tekintenek Isten abbéli követelményére és arra a magatartásbéli alapelvre, miszerint őszinte embernek kell lenni. Szívük mélyéből idegenkednek az igazságtól és nem fogadják el azt; sőt nyíltan ellenkeznek azzal és megtagadják azt, hogy őszinte emberek legyenek.

A megrögzött hazudozás nagyon nyilvánvaló jellemvonás azokban, akik ördögökből reinkarnálódtak. Amíg szoros kapcsolatban állsz velük, amíg érintkezel, kommunikálsz és társulsz velük a munkában vagy az életben, apránként lelepleződik a megrögzött hazudozásuk e jellemvonása, vagyis valódi arca. Ezért aztán az efféle embert nagyon könnyű felismerni. Nem kell azt nézned, hogy valaki miként gondolkodik más emberekről, eseményekről és dolgokról, illetve miként tekint rájuk. Amennyiben rájössz, hogy az illető megrögzött hazudozó, akkor már csak ennek az egy szempontnak az alapján százszázalékos bizonyossággal megmondhatod, hogy ő egy ördög, nem ember. Egyesek ezt kérdezik: „Van legalább egyetlen százalék esélye annak, hogy egy megrögzötten hazudozó ember nem ördög és még mindig van reménye az üdvösség elérésére?” Elmondom nektek, hogy semmi esélye sincs. Bárki, aki megrögzötten hazudozik, száz százalék, hogy ördög, egyetlen százaléknyi esélye sincs annak, hogy máshogy legyen. Megértettétek? Egyesek ezt kérdik: „Lehetséges, hogy vannak, akik azért hazudoznak megrögzötten, mert túlságosan mélyen megrontották őket, túlságosan súlyos hatással voltak rájuk a társadalom gonosz irányzatai, és az emberi mivoltukhoz tartozó lelkiismeret és józan ész a föld alá került, vagy az ördögök teljesen beszippantották őket, és ezért hazudoznak megrögzötten? Ha a lelkiismeretük képes fokozatosan felébredni és a józan eszük fokozatosan vissza tud térni, miután a testvérek egy ideig segítik és támogatják, valamint miután Isten szavai öntözik és táplálják őket, nem fognak vajon megváltozni és felhagyni a megrögzött hazudozással?” Elmondom neked, hogy nincs ilyen lehetőség, még egy a tízmillióhoz esélye sincs. Ezért bárki, aki megrögzötten hazudozik, egy ördög, és egyáltalán nem ember, a legcsekélyebb normális emberi mivoltnak is híján van. Megértettétek? (Megértettük.) Ez bizonyos; nincsenek kivételek és nincsenek különleges körülmények. Tisztán kell látnotok ebben az ügyben. Esetleg láttok valakit, aki egy dolog kezelése során mond valami valótlant – valami hazugsághoz hasonlatos dolgot – a nem hívőknek azért, hogy védelmezze Isten házának érdekeit és megóvja a testvéreket. Ezután kétségeid támadnak a dologgal kapcsolatban, és erre gondolsz: „Korábban azt hittem, ő olyan ember, aki az igazságra törekszik, akkor hogyan hazudhatott egy ilyen lényeges kérdésben? Ördög vajon, ha erről a lényeges kérdésről képes hazudni? Vajon csak színleli az igazságra való törekvést?” Helytálló ez a fajta értelmezés? (Nem.) Mi a baj vele? Hogyan kellene helyesen szemlélni ezt az ügyet? (Az illető nem ismerte fel a szóban forgó személy tettei mögötti szándékot, illetve az elért hatást. Ha valaki valami valótlant mond, ám azért teszi, hogy pozitív hatást érjen el – hogy védelmezze Isten házának érdekeit és megóvja a testvéreket –, az nem hazugság; az egyfajta bölcsesség. Az illető nem ismerte fel a különbséget a hazugság és a bölcsesség gyakorlása között.) Tisztán kell látnod a hazugság természetét. Nézd meg, milyen alapelven nyugszik a hazugság, és milyen célt hivatott elérni. Ha valaki egy pozitív hatás elérése és az alapelvek fenntartása miatt mond valami valótlant, az nem hazugság – az bölcsesség. Emellett figyeld meg, hogy olyan ember-e az illető, aki megrögzötten hazudozik a mindennapi életben. Ha csak egy esetben hazudott, nem tudod megállapítani, hogy hazug ember vagy megrögzötten hazudozik, nem igaz? (Igaz.) Ha egy lényeges kérdésben azért mondott valótlanságot, hogy védelmezze Isten házának érdekeit, te pedig megrögzött hazudozóként határozod meg őt, az torzítás. Nem áll összhangban az alapelvekkel az, ha így jellemzünk és szemlélünk embereket. Ha egy alkalommal hazudott, hogy megóvja a hírnevét és a tekintélyét, ám a legtöbb dologban általában nem hazudik, ha pedig mégis hazudik, utólag képes helyesbíteni, akkor erről az emberről sem lehet megállapítani, hogy megrögzötten hazudozik. Csak az ördögökből reinkarnálódottak hazudoznak megrögzötten. Egyesek ezt mondják: „Azt mondod, megrögzötten hazudoznak, de néha igazat is mondanak. Például vettek valamit, és amikor valaki megkérdezte az árát, őszintén megmondták; erről nem hazudtak. Hogy mondhatod, hogy megrögzötten hazudoznak?” Ha a magánélet, az érdekek, a státusz és a presztízs nem érintett, nem szükséges hazudniuk. A hazudozás számukra is fárasztó, ezért magukat kímélendő, jelentéktelen dolgokról nem hazudnak. De csupán az, hogy egy alkalommal nem hazudnak vagy jelentéktelen dolgokról nem hazudnak, nem jelenti azt, hogy nem hazudoznak megrögzötten. Csak azt kell megfigyelned, hogy hazudnak-e a másokkal folytatott kommunikáció, jelentős események leírása vagy elmesélése során olyankor, amikor a saját érdekeik, hírnevük és nyereségük, státuszuk, kilátásaik vagy felelősségeik érintettek, vagy amikor a saját nézőpontjaik érintettek. Figyeld meg, hogy ilyen helyzetben mennyi valótlanság, mennyi igazság és mennyi hitelesség van a szavaikban. Ha a szavaikban túl sok a valótlanság, és gyakorlatilag fehéret csinálnak a feketéből, légből kapott dolgokat költenek, másokra hárítják a felelősséget; az általuk tett rossz dolgokat másoknak tulajdonítják, a mások által tett jó dolgokat pedig a saját érdemüknek tekintik; ha hibáztak egy ügyben és felelősséget kellene vállalniuk, ám kibúvót találtak, teljességgel lerázva magukról a felelősséget és másokra hárítva azt; ha nem végezték jól a munkájukat vagy nem fizettek árat, illetve nem tettek eleget a felelősségüknek, vagy azért nem csinálták meg, mert veszélytől tartottak, és hazudtak, egy viszonylag észszerű kifogást találva arra, hogy miért titkolták el az igazságot, és mentesítik magukat a felelősség alól – ezek vajon nem hazugságok? (De igen.) Ezek mind hazugságok. Ez megrögzött hazudozás. Nevezetesen, amikor a dolgokban szerepet játszanak a személyes érdekeik, felelősségeik, presztízsük, státuszuk és így tovább, mindegyiket illetően hazudnak. Például valaki vett egy széket egy vendéglátó családnak, ami hetven jüanba került. Miután visszatérve beszámolt a költségről, erre gondolt: „Elég fárasztó volt ez az út, és nem futkorászhattam csak úgy ingyen. Valahogy szereznem kell harminc jüant. Ez a harminc jár a fáradozásért, az ügyintézésért.” Ezért aztán azt mondta, hogy a szék száz jüanba került. Látjátok, hazudott, nem igaz? Miért hazudott? (Akart egy kis hasznot.) Akart szerezni egy kis nyereséget. Tegyük fel, hogy együtt végez kötelességet a testvérekkel, és látván, hogy két ember jól kijön egymással, erre gondol: „Velem senki sem barátkozik, mindenki lenéz engem és senki sincs jóban velem. Hadd kavarjam csak meg a dolgokat kettőtök között, és hadd keltsek egy kis viszályt a kapcsolatotokban.” Ezért aztán az egyik embernek ezt mondja: „X. Y. azt mondta, hogy azt hiszed, hogy igen művelt vagy, ha pedig ilyen művelt vagy, akkor hogyhogy nem tudsz cikkeket írni?” Aztán odamegy a másik emberhez és így szól: „X. Y. azt mondta, hogy bár magas vagy, az alakod nem arányos, és a felső- és alsótested nem arányos egymással.” Ezzel a pár szóval viszályt szít a két ember között. Amikor azok ketten újra találkoznak, a megosztó szavakra emlékezve ellenszenvvel néznek egymásra és kínosan érzik magukat. Milyen hasznot húzott a felbujtó? Látszólag úgy tűnik, hogy semmi haszna nem származott, de belül jól érzi magát és többé nem féltékeny, mert látja, amint a két ember távolodik egymástól és romlik a kapcsolatuk. Aztán azt hiszi, hogy előnyre tett szert. Ezért még ebben a dologban is hazudik. Valaki ezt mondhatja: „Hát nem másoknak való ártás ez saját haszon nélkül? Ha az a két ember beszél egymással, nem fogják tudni vajon, hogy te szítottad fel a dolgokat kettejük között? Nem csapást hoztál-e a saját fejedre?” Érdekli ez őt? Nem érdekli. Amíg a két ember el van választva, többé nem érez féltékenységet és azt hiszi, hogy előnyre tett szert. Hát nem olyasmi ez, amit ördögök tesznek? (De igen.) Az ördögök épp így viselkednek.

Az ördögökből reinkarnálódottak igazat mondhatnak hétköznapi, jelentéktelen dolgokról, ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs hazug természetük. Minden ügyben – legyen az jelentős vagy jelentéktelen –, amennyiben úgy hiszik, hogy szerepet játszik az imázsuk, amennyiben kényelmetlenül érzik magukat vagy némi előnyre akarnak szert tenni, illetve el akarnak érni valamilyen célt – amennyiben van bennük szándék és cselekedni akarnak – biztosan úgy fogják megközelíteni a dolgot, hogy hazugságok segítségével érjék el azt. Ez megrögzött hazudozás. Talán nem hazudnak, amikor ételről, ruháról vagy szállásról van szó; általában nem fáradnak azzal, hogy jelentéktelen dolgok miatt szellemi energiát fektessenek a hazugságba. Továbbá az ő szemükben egyes emberek egyszerűen nincsenek velük egy szinten, azzal sem törődnek, hogy tudomást vegyenek róluk, és nem éreznek semmilyen sikerélményt, ha játszadoznak velük vagy manipulálják őket, ezért nem érdekli őket, hogy bármilyen módon fellépjenek ellenük. Ha fellépnek valaki ellen, annak olyannak kell lennie, akit a saját szintjükön állónak tartanak, olyannak, akivel játszmázhatnak, aki a riválisuk – csak ekkor vesznek tudomást az illetőről. Ez az ördögök másik jellemzője. Ha hétköznapi ember vagy, azt hiszik, hogy híján vagy az intelligenciának, hogy nem vagy alkalmas vagy érdemes arra, hogy játszmázz velük, ezt pedig nem találják érdekesnek, ezért semmibe vesznek. Az ördögök válogatósak abban, hogy kivel játszanak. Amikor melletted élnek, talán soha nem látod hazudni őket, vagy soha nem veszed észre, hogy szándékosan hazudnának bármiről, ám amennyiben ördögök, biztosan hazudni fognak; ez az ördögök veleszületett természete. Ha neked nem hazudnak, az azért lehet, mert nem tartanak érdemesnek rá. Ezt gondolják: „Pfff! Arra sem veszem a fáradságot, hogy hazudjak neked, mégis attól tartasz, hogy játszadozni fogok veled. Ki vagy te? Azt hiszed, hogy vagy valaki?” Egyszerűen nem vesznek figyelembe téged; elfelejtenek hazudni neked, még arra sem veszik a fáradságot, hogy hozzád szóljanak. Olyan ez, mint amikor egy zavaros fejű embert kérdezel a valakivel való kapcsolatáról, és ezt mondja: „Nem vagyok az ő szintjén. Jobb képességű nálam, értelmes ember. Én egy alantas személy vagyok, nem oly nemes, mint ő. Nem akar közösködni velem.” Még a zavaros fejű emberek is így éreznek. Most nézzük meg azokat, akikkel az ördögök szeretnek játszadozni, akikkel szeretnek küzdeni, akiket szeretnek félrevezetni, kihasználni és manipulálni. Nincsenek-e nekik is normáik és egy bizonyos körük? (De igen.) Amikor kiválasztanak egy embercsoportot, azoknak az embereknek olyanoknak kell lenniük, akik hozzájuk hasonlóan részt vesznek elmejátékokban és trükköznek. Csak akkor boldogok és találják azt szórakoztatónak, valamint akkor töltik el némi elégedettséggel őket a játszmáik, ha ilyen emberekkel érintkeznek. Ezért amikor azokról van szó, akik ördögökből reinkarnálódtak, az embernek át kell látnia a jellemzőiket és a megrögzött hazudozásban álló lényegüket. Csak azért, mert neked még nem hazudtak, az nem jelenti azt, hogy nem hazudnak, és nem jelenti azt, hogy nincs hazug természetük. Ha nem kerültek szoros kapcsolatba veled és még csak nem is vesznek tudomást rólad, és csak egyszerűen úgy gondolják, hogy egy hétköznapi hívő vagy, hogy nem vagy magasan képzett személy – csak egy háztartásbeli vagy egy gazda – és egyáltalán nem törődnek veled, akkor azt fogják gondolni, hogy lealacsonyodnának, ha neked hazudnának, hogy az azt jelentené, hogy pazarolják az agysejtjeiket, és még arra sem veszik a fáradságot, hogy hazudjanak neked. Nos, akkor hogyan láthatsz át egy effajta emberen? Mivel ördögök, akik megrögzötten hazudoznak, a természetük más alkalmas helyzetekben fel fog tárulni, még ha ebben nem is mutatkozik meg. Csak az, hogy még nem hazudtak neked, nem jelenti azt, hogy nem fognak hazudni. Amennyiben ördögi a lényegük, biztosan le fog lepleződni a hazug természetük; nem maradhat rejtve. Akár jól rejtegetik, akár sem, függetlenül attól, hogy mennyire lepleződik le, amennyiben hazug természetük van és gyakran hazudnak, akkor ők ördögök; egyáltalán nem emberek. Igazi emberek nem hazudnak gyakran, vagyis az emberekből reinkarnálódottak nem hazudnak gyakran. Miért mondom azt, hogy nem hazudnak gyakran? Azért, mert amint hazudnak, a lelkiismeretük szemrehányást tesz és vádolja őket. Ha hazudnak egy nagyot, aminek következményei lesznek, egész életükben undorodni fognak önmaguktól; a szívükben irtózni fognak a hazugságtól, és nem fognak felesleges dolgokról hazudni. Ezért egyre kevesebbet hazudnak majd. Mivel a lelkiismeretük szemrehányást tesz nekik, fékezni fogják magukat, hogy kevesebb hasonló rosszat kövessenek el, és végül odáig jutnak, hogy egyáltalán nem követik el. Ez olyasmi, amit emberek tudnak elérni, ördögök azonban nem tudják elérni ezt. Ők nem éreznek szemrehányást a hazugságot követően, ezért amikor hazudni akarnak, nincsenek korlátok; semmi sem fékezheti meg őket – semmilyen környezet nem tudja megfékezni őket, sem semmilyen ranggal vagy státusszal rendelkező ember, és persze az igazságnak sincs semmilyen fékező ereje velük szemben. Az őket leleplező többi ember sem tudja megfékezni őket, az igazságról nem is beszélve, ami számukra csupán papírra írt szöveg, csak doktrínák és előírások, és egyáltalán nem tudja fékezni őket. Korlátok nélkül természetes megnyilatkozásuk a hazudozás; bárhol, bármikor képesek szükség szerint különféle hazugságokat szólni. Ez a természetük; soha nem fog megváltozni. Akkor hogyan lehet átlátni a természetükön? Nézzétek meg azt, hogy miként értékelik őket a körülöttük lévő emberek. Ha az őket ismerő emberek ezt mondják: „Ez a fickó megrögzötten hazudozik, minden hazugság, ami kijön a száján, hazudik anélkül, hogy elpirulna vagy a szíve kihagyna, és bármiről képes hazudni; senki sem meri elhinni egy szavát sem”, akkor megállapítható, hogy az illető ördög, nem ember. Most, hogy ennyi mindent elmondtam, átlátjátok a megrögzött hazudozás e jellemvonását azokban, akik ördögökből reinkarnálódtak, és meg tudjátok erősíteni a meglétét bennük? Ez a szabály, ez a következtetés – „azok, akik megrögzötten hazudoznak, ördögökkel egyenlők” – mindenkor változatlan marad. Megértettétek? (Megértettük.)

Világosan beszéltünk az ördögökből reinkarnálódottak első jellemzőjéről, a megrögzött hazudozásról? (Igen, ez világos.) Ezt a tartalmat könnyű kell legyen elfogadni és megérteni. Miért? Azért, mert gyakran találkoztok efféle emberrel a mindennapi életetekben; csak arról van szó, hogy korábban a romlottság normális megnyilatkozásainak tekintettétek abbéli megnyilvánulásaikat, hogy hazudnak. Most a beszélgetésen keresztül megtudtátok, hogy miért nem változik meg soha a hazug természetük és a hazug megnyilvánulásaik – kiderült, hogy ezt az attribútumuk határozza meg, ezért ez a fajta ember nem tud változni. Mi a teendő, amikor a jövőben ilyen emberekkel találkoztok? (Az ilyen emberekkel nem kell beszélgetni, illetve nem kell segíteni nekik. Ha felügyelők, el kell bocsátani őket. Ha már mutatták gonosz tettek megnyilvánulásait, és elkezdték akadályozni és zavarni a gyülekezet munkáját, akkor szükség szerint el kell takarítani őket, és nem szabad engedni, hogy akár egy nappal tovább is a gyülekezetben maradjanak.) Az ördögök megrögzötten hazudoznak; bizonyos, hogy nem tudnak változni. Ugyanakkor van egy olyan típusú ördög, akinek bizonyos területen vannak adottságai vagy erősségei. Ha hajlandó szolgálatot végezni, használható szolgálatra. Isten mindent felhasznál, hogy szolgálatot végezzen az Ő munkájában; a nagy vörös sárkány egy ilyen szolgáló tárgy és ellenpont. Az embernek kell legyen bölcsessége ahhoz, hogy Isten házában munkálkodjon; ez is egy alapelv. Ha az ördögökből reinkarnálódottak hajlandóak szolgálatot végezni, illetve alkalmasak rá, használjátok őket szolgálatra. Ha még szolgálatot sem képesek végezni, vagy a szolgálatuk többet árt, mint használ, és túl sok kárt okoz, és Isten háza semmilyen pozitív hatást nem nyer abból, hogy őket használja, hanem aggódnia kell miattuk, akkor nem alkalmasak arra, hogy szolgálatot végezzenek, így vissza kell vonni a szolgálattevésre való alkalmasságukat. Helyénvaló így tenni? (Igen, ez elvszerű cselekedet.) Az alapelvek szerint kell bánni velük. A felismerés egy dolog, amikor azonban arról van szó, hogy miként kell bánni velük, bölcsességgel és alapelvekkel kell rendelkezned, és az adott helyzet alapján kell kezelned őket. Azért beszélgetünk ezekről a dolgokról, hogy tisztánlátást szerezzetek, hogy világosan tudjátok, hogy mi a különböző típusú emberek lényege, és egy ember lényegén keresztül megállapítsátok, hogy el tudja-e fogadni az igazságot és el tudja-e érni az üdvösséget. Ez azonban nem azt szolgálja, hogy egy univerzális megközelítést alkalmazzatok, és mindazokkal, akiket ördögként jellemeztek, úgy bánjatok, hogy kitakarítjátok őket. Inkább arról van szó, hogy rávegyen, hogy hatékonyan használjátok fel az ördögöket szolgálatra Isten háza munkájának alapelvei és szükségletei szerint. Tegyük fel, hogy egyes ördögök ezt mondják: „Látván, hogy ördög vagyok, szolgálatra akartok használni engem. Ha nem érhetem el az üdvösséget, nem fogok szolgálatot végezni!” Mi a teendő ebben a helyzetben? (Ha nem hajlandó szolgálatot végezni, engedjétek el őket.) Ha még csak szolgálatot sem akarnak végezni, akkor hadd távozzanak gyorsan. Egyes ördögök ezt mondják: „Szolgálatra akarsz használni engem? Kizárt dolog! Nem fogok szolgálatot végezni neked! Nem teszek majd semmi rosszat, egyszerűen elleszek Isten házában. Amikor ideje dolgozni, egyszerűen felületes leszek, ímmel-ámmal cselekszem; nem fogom lelkiismeretesen megcsinálni neked!” Mi a teendő, amikor ilyen emberekre derül fény? (El kell takarítani őket.) Ha egyszer nyilvánvalóan azonosítanak egy ördögöt, egyszerűen csak takarítsátok el gyorsan; ne tanúsítsatok irgalmat. Ha vannak olyan ördögök, akik jól viselkednek, és tudják, hogy megrögzötten hazudoznak és ördögök, és hogy nem lehetnek őszinte emberek és nem érhetik el az üdvösséget, mivel a természetük ezt diktálja, ám miután oly sok éven át hallgatták az igazságot, ők is követni akarják Istent és végül áldásokat akarnak nyerni, valamint megtesznek bármit, amire Isten háza kéri őket – ha ezek az emberek nem okoznak zavarásokat és van számukra megfelelő munka, lehetőséget kaphatnak a szolgálattevésre. Amikor a Teremtő adta kötelességről van szó, függetlenül annak a kategóriának az attribútumától, amelybe tartoznak, az összes teremtett lény kezelje azt a saját kötelességeként; ez olyasmi, ami alól nem lehet kibújni. Még ha valaki egy ördög és egy Sátán is, ha készségesen szolgálatot tesz Istennek, Isten nem fog igazságtalanul bánni vele; ez Isten alapelve arra vonatkozóan, ahogyan minden teremtett lénnyel bánik. Ha teremtett lénynek tartod magad, és az attribútumodtól függetlenül hajlandó vagy imádni a Teremtőt, hajlandó vagy megadni magad a Teremtő uralma alatt és jól végezni a teremtett lényi kötelességedet, és akkor is hajlandó vagy szolgálatot végezni, ha végül nem lesz számodra jó kimenetel vagy rendeltetési hely, az is megengedhető. Isten ezt nem utasítja el; Isten megadja a lehetőséget az embereknek a szolgálattevésre. A dolog csak attól függ, hogy az emberek miként közelítik meg ezt a kérdést. Egyesek ezt mondják: „Mivel a veleszületett attribútumom nem jó, és függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végzek, nincs remény arra, hogy elérjem az üdvösséget, többé nem végzek kötelességet, nem fogok szolgálatot tenni! Fel akartok használni a szolgálatra, és végül ti áldásokat nyertek majd és beléptek a menny királyságába, nekem pedig nem jut semmi ebből, ezért nem fogok hinni többé!” Tökéletes. Ha az ördögök távozni akarnak, hadd távozzanak. Ha nem távoznak, teljesen összhangban áll az alapelvekkel az, ha kitakarítják őket. Egyes ördögök így szólnak: „Nem tagadhatom, hogy megrögzötten hazudozom, mindenkinek hazudok, még Istennek is. De nem számít, ha Isten háza szolgálatot végeztet velem, vagy ha azt akarja, hogy ellenpontként viselkedjek – bárhogyan is bánnak velem, még ha nem is kezelnek emberként, nem panaszkodom. A ténnyel, miszerint ördög vagyok, nincs mit tenni, nem igaz? Hajlandó vagyok megtenni, bármilyen szolgálat végzésére kérnek is, bármilyen erőfeszítést kell is tennem.” Az ilyen embereket el kell fogadni? (Igen.) Elvileg ők is elfogadhatók. Amíg egy halvány reménysugár van az üdvösségükre, el kell fogadni őket. Függetlenül attól, hogy beismerik-e, hogy ördögök, legalább van némi önismeretük, hajlandóak szolgálatot végezni és van bennük egy kevés alávetettség; ez elegendő ahhoz, hogy megfeleljenek az elfogadás feltételeinek. Ami azt illeti, hogy képesek-e megfelelő színvonalon végezni a kötelességüket, majd kiderül, nem igaz? (De igen.) Röviden: bármilyen típusú is valaki, még ha fel is ismerték az attribútumát, az embernek akkor is az alapelvek szerint kell viselkednie abban, ahogyan vele bánik. Persze nem csak egy alapelv van itt – nem arról van szó, hogy az összes ördögöt el kell utasítani és ki kell takarítani, hogy az összes ördögöt a pokolra kell vetni; nem ez az egyedüli alapelv. Isten minden dolog felett szuverenitást gyakorol, és minden dolgot felhasznál szolgálat végzésére. Hogy mely dolgok tudnak szolgálatot végezni, melyek milyen szolgálatot végeznek és miként végeznek szolgálatot, melyik szakaszban végeznek szolgálatot, mennyi ideig végeznek szolgálatot, mennyi szolgálatot végeznek, milyen körülmények között nem használatosak többé, és milyen körülmények között használhatók tovább – mindezekre vonatkozóan vannak alapelvek, és az egészben benne van Isten bölcsessége. Az emberek nem közelíthetnek hevesen ehhez a kérdéshez; az alapelveket kell keresniük. Ha mindenki úgy véli, hogy egy bizonyos módon cselekedni helyes és megfelel az alapelveknek, akkor cselekedjetek úgy; cselekedjetek úgy, ahogyan kell. Az alapelvek megszegése, vakon és alaptalanul, pillanatnyi dühre alapozva bánni egy emberrel az igazsághoz és Isten szavaihoz való nem komoly hozzáállás; szigorúan szólva, ez is az istenfélő szív hiányának megnyilvánulása, úgyhogy semmiképp se cselekedjetek így. Lényegében ez az, amit az ördögökből reinkarnálódottak első jellemzőjéről – a megrögzött hazudozásról közölni kell; minden szempontból világosan elmagyaráztuk az alapelveket.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren