Hogyan kell törekedni az igazságra? (13.) Második rész

Az ördögökből reinkarnálódott emberek jellemzői

Legutóbb megemlítettük, hogy az embereket nagyjából három kategóriába soroljuk. Hogyan különböztetjük meg ezt a három kategóriát? Az eredetük alapján különböztetjük meg őket. Az első kategóriába azok tartoznak, akik állatokból reinkarnálódtak, a második kategóriába azok, akik ördögökből reinkarnálódtak, a harmadik kategóriába pedig azok, akik emberekből reinkarnálódtak. Befejeztük az állatokból reinkarnálódottak jellemzőinek megvitatását, most pedig beszéljünk az ördögökből reinkarnálódottak jellemzőiről. Az ördögökből reinkarnálódott emberek milyen főbb jellemzői jutnak eszetekbe? (Ellenségesek az igazsággal és Istennel szemben.) Ez meglehetősen általános kijelentés; le kell írnotok a lényegi megnyilvánulásaikat, és ki kell következtetnetek az ilyen típusú emberek jellemzőit a mindennapi feltárulásaik és az életben tanúsított konkrét megnyilvánulásaik alapján. Tudjátok, mi az a jellemző? A jellemző egy olyan megnyilvánulás, amely egy bizonyos embertípus lényegét képviseli. Ha valaki rendelkezik egy bizonyos embertípus jellemzőivel, akkor megvan benne annak az embertípusnak a lényege, és ha valaki olyan embertípus, akkor természetesen rendelkezni fog azokkal a jellemzőkkel – senki sem kivétel. Ez a jellemző. Eszetekbe jutnak az ördögökből reinkarnálódott emberek jellemzői? (Különösen idegenkednek az igazságtól és gyűlölik azt. Dühvel és undorral reagálnak, amikor az igazságot hallják.) Az igazság láttán dühvel és undorral reagálni egy konkrét megnyilvánulás. Mi más jut eszetekbe? (Elvetemültek és alattomosak. Nem tudom, hogy ez jellemzőnek számít-e?) Ez némileg releváns. (Kegyetlenek és arrogánsak is.) A kegyetlenség egy másik konkrét megnyilvánulás. Az arrogancia a romlott emberek közös jellemzője, és nem csak az ördögökből reinkarnálódottak rendelkeznek vele; az állatokból reinkarnálódottak és az emberekből reinkarnálódottak – ez a két típus – is rendelkeznek vele. Azokon a konkrét sátáni romlott beállítottságokon kívül milyen konkrét jellemzőkkel rendelkeznek az ördögökből reinkarnálódottak az emberi mivoltuk tekintetében? Vagyis, mik a főbb jellemzői annak, amit a mindennapi életükben feltárnak, mondanak és tesznek? (Ádázság.) Ez az egyik jellemző. Milyen más jellemzők vannak még? Az ördögökből reinkarnálódottak és az állatokból reinkarnálódottak egyaránt rendelkeznek néhány konkrét és lényegi jellemzővel, de e két típus jellemzői teljesen eltérőek. Az állatokból reinkarnálódottak jellemzői az eltorzult felfogás, a tompaság, a zavarosfejűség és az ostobaság. Miért ezek a jellemzők? Ezek a jellemzők elegendőek annak bizonyítására, hogy a lényegüket tekintve az ilyen típusú emberek elmaradnak az emberi jellemzőktől, és elmaradnak az emberek által birtokolt megfelelő intelligenciától és gondolkodásmódtól. Ezért ezek a nagyon tipikus jellemzők bizonyítják, hogy az ilyen típusú emberek állatokból reinkarnálódtak. Az ördögökből reinkarnálódottak különböznek az állatokból reinkarnálódottaktól. Mik az ő jellemzőik? Mivel ördögökből reinkarnálódtak, ők emberré vált ördögök. A belső lényegük az ördög lényege. Bár nem állatok – nem ostobák, nem tompák, és talán nincs eltorzult felfogásuk –, de nem is emberek, és nincs meg bennük az emberek normális gondolkodása. Mivel ördögökből reinkarnálódtak, a lényegüket és a valódi formájukat tekintve minden bizonnyal teljesen megegyeznek és azonosak az ördögökkel, mindenféle különbség nélkül. Tehát, mik az ördögökből reinkarnálódott emberek jellemzői? Az első jellemző az, hogy megrögzötten hazudnak. Bármennyire is hazudnak, nem pirul el az arcuk, nem dobog hevesebben a szívük, és rendkívül normálisan és természetesen viselkednek anélkül, hogy a legkisebb hibát is vétenék. Senki sem képes tisztán látni, hogy melyik szavuk igaz és melyik hamis. A második jellemző a deviancia. A harmadik jellemzőt az imént említettétek, ami a gonoszság. Az ördögökből reinkarnálódott embereknek három jellemzőjük van – bár eggyel kevesebb, mint az állatokból reinkarnálódottaknak, az általuk az emberekre mért pusztító erő és súlyos ártalom mértéke sokkal nagyobb, mint az állatokból reinkarnálódottak által okozott sérelem vagy kár, mert ők ördögök. Mértékét tekintve az ördögök súlyos ártalmat okozó eszközei sokkal komolyabbak, mint az embereket bántó állatokéi. Az, hogy csapdába ejtik, eltiporják, tompává teszik, félrevezetik az embereket és súlyos ártalmat okoznak nekik, veleszületett az ördögökben; ez a természetlényegük. Ami az állatokat illeti, amíg nem vadállatok, általában nincs nagy pusztító erejük az emberekkel szemben; csak bizonyos állatok okoznak némileg súlyos ártalmat az embereknek, ösztönből esznek emberhúst vagy bántják az embereket. Az ördögök mások. Nem számít, hogy nagy vagy kis ördögök – nem kell különbséget tenni a különböző típusú ördögök között –, mindannyian ugyanazt a sérelmet és súlyos ártalmat okozzák az embereknek. Bármilyen úgynevezett különbség csupán az eszközökben vagy a módszerekben nyilvánul meg, de az ördögök lényegét tekintve az mindig az, hogy súlyosan ártsanak az embereknek. Függetlenül attól, hogy provokáltad-e őket, a természetlényegük mindig az, hogy bántsák az embereket. Amíg a közelükbe kerülsz, amíg az életedben kisebb-nagyobb ügyeknek közük van hozzájuk, addig valószínűleg kárt fognak okozni neked. Ha megértesz néhány igazságot, rendelkezel néhány igazságvalósággal, és van tisztánlátásod ezekkel az ördögökkel kapcsolatban, akkor az általuk elszenvedett sérelmed mértéke viszonylag csökken vagy enyhül. De ha kicsi az érettséged, nem érted az igazságot, és olyasvalaki vagy, akiben nincs meg az igazság és az élet, akkor a kár mértéke, amit elszenvedsz, könnyen kikövetkeztethető – ahogyan csak ártani akarnak neked, úgy fognak ártani, és amilyen mértékben ártani akarnak neked, olyan mértékben fognak ártani neked. Ez az a kár, amit az ördögökből reinkarnálódottak okoznak az embereknek. Látod, amikor az ördögök vannak hatalmon, még ha támogatod is őket, akkor is kárt fognak okozni neked, és ha nem támogatod őket vagy szembeszállsz velük, akkor is ártani fognak neked. Amíg az uralmuk alatt állsz, amíg a hatalmuk alatt vagy, amíg követed Istent, de nem nyerted el az igazságot, vagy Isten nem nyert meg teljesen, addig te ízig-vérig az ördögök legyőzött ellenfele vagy, az ő áldozatuk, és ez alól senki sem kivétel. Ez a nagy ördögökre vonatkozik. Ami az ördögökből reinkarnálódottakat illeti, ők a valós élet kis ördögei, ők különféle ördögök. Ha együtt élsz velük, az egyik leggyakoribb jelenség az lesz, hogy megrögzötten hazudnak. Mindig becsapnak téged és mindig rászednek; nem fogod tudni, melyik szavuk igaz és melyik hamis, és annyira megzavarnak, hogy minden nap nyugtalan leszel. „Igaz vagy hamis, amit mondtak? Megint megpróbálnak becsapni? Hogyan tudom felismerni, hogy amit mondanak, az helyes vagy helytelen?” Látod, ha együtt élsz velük, mélyen megszenveded a károkat, amit okoznak. Már csak az állandó hazudozásuk is annyira megzavar, hogy teljesen összezavarodsz, és a szívedben nap mint nap nem lesz nyugalom, béke vagy öröm.

I. Az első jellemző: megrögzött hazudozás

Az ördögtől reinkarnálódott embertípus megrögzötten hazudik, és minden, amit tesz, nagyon fondorlatos. Bármit is mondanak titokban másoknak, vagy bármit is tesznek a színfalak mögött, utólag nem mondanak igazat róla, hanem egy másik történettel állnak elő. Előtted másokat beszélnek ki, mások előtt pedig téged. Ennek eredményeképpen szakadék támad közted és a többi ember között, és rossz véleménnyel vagytok egymásról. Valójában egyáltalán nem ismeritek egymást, és nem sokat tudtok egymásról. Pontosan azért váltatok ellenségekké, mert ez az ördög dolgokat talált ki, hogy viszályt szítson köztetek. Kijátszott téged az ördög, de még mindig nem tudod, mi folyik, és azt hiszed, hogy amit az ördög mondott, az igaz, és hogy ők jók hozzád. Látod, aki megrögzött hazudozó, az ilyen mértékben ki tudja játszani az embereket. Állandóan hazudoznak; gyakran pletykálnak, viszályt szítanak, és önkényesen szóbeszédeket koholnak a történetek eltúlzásával és kiszínezésével, valamint alaptalan állításokkal, amikor veled vannak. Ez annyira megzavar téged, hogy nyugtalannak érzed magad, és állandóan tisztán kell látnod és résen kell lenned: „Milyen rossz dolgokat mondott rólam X. Y.? Hogyan bánjak X. Y.-nal?” Annyira megzavarnak, hogy teljes összevisszaságban vagy, felborítva az életritmusodat, az életmintáidat és a jelenlegi állapotodat. Amikor kicsi az érettséged és nem érted az igazságot, és amikor még nem nyerted el az igazságot, gyakran ki vagy téve a befolyásuknak, sőt, némely hazugságaik félre is vezetnek, megzavarnak, korlátoznak és megkötöznek téged. Például tegyük fel, hogy megválasztanak gyülekezetvezetőnek, és azt mondják neked: „X. Y. ezt mondta rólad: »Ez a fickó azt hiszi, hogy vezető lehet? Valójában ő egy senki, mégis van képe az igazságot közölni az emberekkel!«” A valóságban az az ember egyáltalán nem mondott ilyet; ez az ördög akarta ezt mondani, és másra hárítja a felelősséget. Csak ez az egy megjegyzése elgyengít téged, és Isten elé járulsz és imádkozol: „Ó, Istenem, az érettségem valóban kicsi, és nem tudom vállalni ezt a munkát. Tartozom Neked, nem végeztem jól a munkámat. Le akarok mondani, de félek, hogy az hűtlenség lenne. Mit tegyek?” Annyira megzavartak téged, hogy nem tudod folytatni a munkádat; még ha folytatod is, egyfajta negatív érzelemmel teszed, fokozatosan elveszítve a gyülekezet munkája iránti teherérzetedet, míg végül a munka megbénul. Megzavartak, nem igaz? (De igen.) Igazán bajos az ilyen típusú emberrel élni, kommunikálni és dolgozni. Túl sok az őszintétlenség a szavaikban, túl sok a ferdítés, túl sok a saját akaratuk és túl sok a saját indítékuk; minden, amit mondanak, hazugság. Állandóan tisztán kell látnod: „Melyik szavuk igaz és melyik hamis? Mit tettek valójában a színfalak mögött és mit nem? Igazán hisznek Istenben? Azt mondják, hogy a jövőben biztosan jól fogják végezni a kötelességüket, és hogy biztosan megfelelnek majd ennek az előléptetésnek, amit Isten háza adott nekik – ezek a szavak valóban szívből jönnek? Az esküjük és a kimondott elhatározásuk szerint fognak cselekedni?” Amikor látod a viselkedésüket, az elmédet elárasztja egy sor kérdés. Gyakran úgy érzed, hogy ők félelmetesek, de a szavaik egészen hihetőnek és ésszerűnek hangzanak. Mégis, éjjel az álmodban azt látod, hogy az arcuk ördögi arccá változott, hogy vicsorítják a fogukat és kivillantják a karmaikat, és azon tűnődsz: „Valójában emberek ezek? Melyik szavuk igaz és melyik hamis? Hogy lehet, hogy nem látok át rajtuk? Ez az embertípus túl félelmetes!” Úgy érzed, hogy félelmetesek és megbízhatatlanok, de amikor ellenőrzöd a munkájukat, az alapvetően elfogadható, amikor pedig hallgatod őket beszélni, nem veszel észre semmilyen elszólást. Azonban egyszerűen képtelen vagy átlátni rajtuk – egy megnevezhetetlen gyanú van a lelkedben, és a szívedben mindig azt érzed, hogy bajt okozhatnak, mindig azt érzed, hogy a szavaik őszintétlenek és nem teljesen igazak. Talán egy nap lelepleződik a hazug természetük, és beigazolódik a velük kapcsolatos érzésed: rájössz, hogy az akkori gyanúd és megérzésed helyes volt, és hogy bár a szavak, amiket mondtak, nagyon szépen és hihetően hangzottak, mind hamisak és megtévesztőek voltak; a színfalak mögött egyszerűen egyáltalán nem végeztek valódi munkát. Nos, lehet még bízni az ilyen típusú emberben? (Nem.) Bár a szívedben úgy érzed, hogy már nem lehet bízni bennük, amikor újra találkozol velük és hallod őket beszélni, a felfogásuk egészen tisztának tűnik, amit mondanak, szépen hangzik, és nem találsz semmi problémát a szavaikban, és külsőleg képesek arra is, hogy nehézséget viseljenek el és áldozatot hozzanak. Ezen tűnődsz: „Mi folyik itt? Talán rosszul ítéltem meg őket, talán rosszindulatú voltam. Hadd bízzak bennük még egyszer. Különben is, most épp nem találok senkit, aki alkalmas lenne a helyükre ebben a munkában, úgyhogy még egyszer alkalmazom őket.” Aztán továbbra is alkalmazod őket, és a végeredmény ugyanaz: rájössz, hogy újra becsaptak. Szépen beszélnek, de a valóságban a színfalak mögött csak a saját vállalkozásukat hajtják végre, és nem tesznek semmi valódit. Ha egy hónapnyi evangéliumhirdetés alatt tíz embert nyernek meg, ragaszkodnak hozzá, hogy ötvenet mondjanak. Egyszerűen nem mondanak igazat. Megrögzött hazudozók, a hazudozás szakértői. Újra és újra megbízol bennük és alkalmazod őket, és ennek eredményeként ők újra és újra becsapnak téged. És végül ki szenved kárt? Természetesen e dolgok megtapasztalása révén az emberek tisztánlátást alakítanak ki másokkal kapcsolatban, a rálátásuk növekszik, a tapasztalatuk gyarapszik, és jobban meg tudják ítélni az embereket, de mi szenved igazán kárt? A gyülekezet munkája. Mondd meg hát Nekem, vajon az ördögtől reinkarnálódott embereknek ez az egyetlen természetlényege – a megrögzött hazudozás – nagy kárt okoz másoknak vagy sem? (De igen.) Milyen nagy ez a kár? Félre tudnak vezetni téged? (Igen, félrevezethetnek és kihasználhatnak minket.) Félrevezethetnek, kihasználhatnak és megzavarhatnak téged – elfajulhat ez odáig, hogy manipulálnak téged? (Igen.) Ha fiatal vagy és nincs tapasztalatod, és nem érted az igazságot és nem látsz át a dolgokon, akkor manipulálhatnak téged. Mit jelent az, hogy manipulálnak téged? Azt jelenti, hogy tehetetlen vagy velük szemben, az irányításuk alatt állsz, meg van kötve a kezed és a lábad, a gondolkodásmódodat és a nézeteidet ők befolyásolják és irányítják, a következő lépésed teljes mértékben az ő tervük szerint történik, és teljesen beleesel a számodra tervezett csapdájukba – ezt jelenti az, ha valakit manipulálnak. Mindent előre megterveznek a színfalak mögött, mindenféle taktikát bevetve, hogy terveket szőjenek ellened. Egyenesen átlátnak rajtad – azon, hogy mit értesz és mit nem, milyen dolgokban van tisztánlátásod és milyenekben nincs, mik a határaid, hogyan lehet téged kihasználni, és milyen szavakkal lehet félrevezetni téged. Végül kihasználják a hibáidat és a különféle gyenge pontjaidat, hogy hazugságokat koholjanak és bolonddá tegyenek téged. A szívedben világosan tudod, hogy amit tettek, az helytelen volt, vagy hogy probléma van azzal, amit mondtak, és hazudtak, de nincs meg a bölcsességed, hogy kezeld a helyzetet; gyötrődsz, de tehetetlen vagy velük szemben, és csak hagyod, hogy az orrodnál fogva vezessenek. Hát nem arról van szó, hogy manipulálnak téged? (De igen.) Végül a helyzet alakulásának iránya, egészen a végeredményig, az ő tervük szerint halad – ez azt jelenti, hogy manipuláltak téged. Vagyis teljesen elveszíted a képességet, hogy irányítsd a helyzet alakulásának irányát, és teljesen az orrodnál fogva vezetnek. Végül elérik a céljukat, bármit is akarnak elérni, bármit is akarnak véghezvinni, bárkit is akarnak kihasználni, és bárhogyan is akarják csinálni. Mondd Nekem, hát nem arról van szó, hogy manipulálnak téged? (De igen.)

Mondjátok Nekem, csak az ördögtől reinkarnálódott emberek megrögzött hazudozó természetét tekintve, nagy-e a kár, amit Isten választott népének, és különösen a gyülekezet munkájának okoznak, vagy sem? (Nagy.) A kár óriási! Nos, amellett, hogy befolyásolják néhány egyén mindennapi életét, milyen más nagy kárt okoznak az embereknek? (Nagyon súlyos a zavarás, amelyet az ördögtől reinkarnálódott emberek tettei okoznak a körülöttük lévőknek. Korábban találkoztam egy ilyen emberrel; bárhol is volt, az a hely tele volt cselszövéssel és hatalomért és státuszért való versengéssel, szakadékok támadtak az emberek között, és a testvérek is sötétséget éreztek a szívükben.) Ez káoszt teremtett, igaz? (Igen.) Arra késztetni az embereket, hogy gyanakodjanak egymásra és harcoljanak egymással, és kaotikus állapotba kerüljenek – ez a kár óriási! Nos, utána mindenki tisztánlátást nyert erről az ördögről? (Igen.) Ki lett tisztítva? (Ki lett tisztítva.) Miután ki lett tisztítva, mindenki összegezte a dolgokat? A hazudozásának a fő konkrét megnyilvánulásai, a hazugságok, amiket mondott, a dolgok, amelyek kedvéért hazudott, a módszerek és a hangnem, amit használt, amikor hazudott, a cél, amit el akart érni – mindannyian összegeztétek ezeket a konkrét módszereket és megnyilvánulásokat? (Igen. Például, ő egy megrögzött hazudozó; a szavai olyan természetűek, hogy összekeverik a helyest a helytelennel és a feketét fehérnek mondják, a pozitív alakokat negatívnak, a negatív alakokat pedig pozitívnak állítva be. Alaptalan vádakkal illette azt, akire irigykedett vagy akit gyűlölt, és a testvéreket is arra uszította, hogy szembeszálljanak az illetővel, káoszt teremtve. Továbbá elnyomott néhány jó embert vagy azokat, akik eredményesek voltak a kötelességeikben, miközben előléptette azokat, akiket kedvezően ítélt meg és akik hízelegtek neki.) Ez egy antikrisztus, igaz? (Igen.) Melyek a fő hazudozási módszerei ennek az embertípusnak? Dolgok fabrikálása a semmiből, történetek kiszínezése és eltúlzása, a felelősség másra hárítása, pletykák terjesztése konfliktusok keltésére, és viszály szítása – mi még? (Olajat önteni a tűzre.) Olajat önteni a tűzre és fokozni a konfliktusokat. Például, két ember egészen jól kijön egymással, nem akarnak vitatkozni semmiről, sem ellenségeskedni senkivel, de ez az embertípus olajat önt a tűzre közöttük, hogy harcolni kezdjenek. Ha látja, hogy a két ember harcol, akkor boldog, és a terve sikerült. Minden csoportban van néhány ilyen ember. Mindenkinek vannak romlott beállítottságai, de az emberekből reinkarnálódott emberek tennének ilyesmit? (Nem.) Miért nem? Mi a különbség köztük és az ördögtől reinkarnálódott emberek között? (A normális emberek rendelkeznek a lelkiismeret minimális mércéjével.) Így van. Rendelkeznek a lelkiismeret minimális mércéjével; a magatartásukban a lelkiismeret korlátozza őket. Nem tesznek ilyen erkölcsileg romlott dolgokat, olyan dolgokat, amelyek az integritás és a méltóság elvesztését jelentik, vagy olyan dolgokat, amelyek másoknak ártanak és saját maguknak használnak. Lelkiismerettel rendelkezni azt jelenti, hogy van egy minimális mércéjük, és ekképpen a cselekedeteik korlátozva vannak. Nos, van lelkiismeretük ezeknek az ördögtől reinkarnálódott embereknek? (Nincs.) Akkor milyen szívük van? (Rosszindulatú szívük.) Rosszindulatú és elvetemült szívük van, ezért tudnak megrögzötten hazudni, és bármennyire is hazudnak, nem érzik magukat kényelmetlenül. Miért nem érzik magukat kényelmetlenül? Mert ördögök és nincs lelkiismeretük, ezért amikor hazudnak és gonoszságot tesznek, nem érzik magukat kényelmetlenül, és nem éreznek lelkiismeretfurdalást sem. Ezzel ellentétben, ha nem hazudnak, és ha – ott, ahol vannak – nem tesznek valami gonoszságot, vagy nem okoznak valami felfordulást és káoszt, és mindenki békésen és örömmel él, és mindenki Isten előtt él, akkor zaklatottnak és kényelmetlenül érzik magukat. Miért érzik magukat kényelmetlenül? Azért, mert mindenki Isten elé járul, az Ő szavain elmélkedik, az Ő szavai és az igazságalapelvek szerint cselekszik, normális emberi mivoltban él, nem pedig őket imádja; nem tűnnek ki az emberek közül és nem érzik magukat fontosnak, ezért azt gondolják: „Így élni olyan unalmas, ez nem szórakoztató!” Ahhoz, hogy szórakozzanak, érdekessé tegyék az életet, tiszteletreméltóan és fontosságérzettel éljenek, bajt kell keverniük és problémákat kell okozniuk, hullámokat kell kelteniük és nyugtalanságot és káoszt kell okozniuk az emberek között. Hogy is szól a mondás? Vihart kavarni. Ez az embertípus szeret vihart kavarni, bárhol is legyen; nem szeret a helyén maradni. A normális emberek a helyükön akarnak maradni – stabil életet élni, és rutinszerűen azt tenni, amit tenniük kell –, nem szeretnek vihart kavarni. De az ördögtől reinkarnálódott emberek nem maradnak a helyükön. Miért nem maradnak a helyükön? Mert egy ördög él az ilyen típusú emberben, és az ördögök szeretnek problémákat okozni bármely csoportban, amelyben vannak. Még ha nem is provokáltad vagy bosszantottad őket, maguktól kezdenek bajt keverni – ez a viharkavarás. Bármelyik csoportban is legyen ez az embertípus, akár távolról nézed, akár a tagjainak a körülményeiről érdeklődsz, mindig azt érzed, hogy démoni légkör uralkodik ott. Időről időre azt hallod, hogy A személynek konfliktusa van B személlyel, C személy nem jön ki D személlyel és nem vesznek tudomást egymásról, E személynek vitái vannak F személlyel a munkájukban, G személy mindig státuszért verseng, és a munkáját mindig újra kell csinálni. Ha bármilyen olyan gyülekezetet látsz, ahol mindig kaotikus és zavaros a légkör, ahol nincs béke, ahol az emberek mindig képtelenek kijönni egymással vagy harmonikusan együttműködni, ott egy vagy akár több ördög okoz zavarásokat. Nem számít, hány ördög okoz zavarásokat egy gyülekezetben, azok a többi emberek, akiknek van némi minimális lelkiismereti mércéjük és az igazság alapelvei szerint akarnak cselekedni, mind mélyen megszenvedik ezt. Miután mindenféle ördög ki lett takarítva, amikor mindenki újra együtt éli a gyülekezeti életet és végzi a kötelességeit, a légkör más. Bár nem lehet azt mondani, hogy mindenki szenvedélytől ég, legalább mindenki azt érzi, hogy az ottani emberekben van emberi melegség és nem keltenek bajt; a légkör ott nem démoni, hanem emberi légkör. Azokon a helyeken, ahol a légkör démoni, amikor az emberek együtt beszélgetnek, valami nincs rendben a tekintetükkel, valamint a hangnemükkel és a légkörrel, amikor beszélnek. Nem néznek egymás szemébe, amikor beszélgetnek; továbbá, amit mondanak, az nagyon egyszerű, egyikük sem hajlandó szívből beszélni, és nincs közöttük igazi szóbeli kommunikáció. Olyan, mintha egy fal lenne közöttük. Nincs kommunikáció közöttük; gyűlöletet táplálnak a szívükben. Lehetséges, hogy ezek az emberek az áldozatok. Függetlenül attól, hogy ezek az emberek áldozatok vagy elkövetők, röviden, ördögök vegyülnek el és okoznak zavarásokat ebben a csoportban, annyira megzavarva az emberek szívét, hogy összevisszaságban vannak és nem találnak békét. Amikor ennek a csoportnak a tagjai együtt élnek, mindig azt érzik, hogy a dolgok nem kielégítőek és nem mennek simán, nem tudnak harmonikusan együtt élni, és természetesen a harmonikus együttműködés még kevésbé jöhet szóba. Amikor az emberek ebben a csoportban beszélnek, cselekszenek és végzik a kötelességeiket, mindig elégedetlenek belül, és szakadékok is vannak közöttük. Ez azért van, mert ördögök okoznak zavarásokat ebben a csoportban, és így mindenki korlátozva van és boldogtalannak érzi magát.

Néhány ember az ördögöktől súlyos zavarást tapasztalt meg, és azok lényegében manipulálták őket. Amikor egy-két hónap múlva láttam őket, az arcuk valahogy furcsának tűnt, mintha bolondot űztek volna belőlük. Talán hiányzott belőlük a Szentlélek munkája és Isten jelenléte? Hogyhogy olyan esetlennek tűntek? Később, alapos érdeklődés után megtudtam, hogy valóban történt valami: két ördög tartotta az irányítása alatt mindezeket az embereket. Milyen mértékben irányították őket az ördögök? Az ördögök azt tettek, amit akartak; a Fennvaló által kiadott munkarendeket és a Fennvaló által közölt alapelveket nem lehetett megvalósítani – mindez csupán névleges volt. E két ördöggel az útban senki sem mert véleményt nyilvánítani vagy problémákat jelenteni. Utólag, néhányan annyira dühbe gurultak e két ördög említésére, hogy sírva fakadtak. Miért nem leplezted le őket akkor? Még ennyi jelenlévő emberrel sem mert senki felállni és leplezni az ördögöket – mekkora hatalmuk lehetett azoknak az ördögöknek? Külsőleg embernek néznek ki, de a lényegük valójában egy ördög lényege. Az ilyen típusú embertől félnek mások, bárhová is megy. Az embereknek csak kapcsolatba kell lépniük velük, hogy félelmet érezzenek, hogy kirázza őket a hideg. Ha egy gyerek találkozik egy ilyen emberrel, sírva fakad ijedtében. Milyen mértékben félnek a jámbor emberek, amikor ilyen típusú emberrel találkoznak? Amikor előttük vannak, nem mernek mélyen lélegezni vagy hangosan beszélni, sőt, gyorsan megpróbálják elkerülni őket, inkább kerülőutat tesznek. Valaki látta, hogy ezek az ördögök nem a munkarendek szerint valósítják meg a munkát, és azt mondta: „Nem helyes így csinálni ezt a dolgot; ez nem egyezik a Fennvaló által közölt alapelvekkel.” Az egyik ördög visszavágott: „Itt én parancsolok. Ha nem állsz be a sorba, akár hiszed, akár nem, azonnal kizárhatlak!” Ez annyira megijesztette az illetőt, hogy elsápadt, és nem mert többé véleményt nyilvánítani, könnyek között mondva: „Tévedtem. Csak tegyél úgy, mintha nem mondtam volna semmit. Kérlek, kérlek, ne zárj ki!” A többiek ezt látták és azt mondták: „Túl félelmetes, túl nagy a hatalma! Bárkit kizár, aki nem engedelmeskedik neki! Nehezen jött a lehetőségünk, hogy a kötelességeinket végezzük Isten házában. Ha kizár minket, hova fordulhatnánk panasszal? Hát nem lenne végünk? Nem veszne el az üdvösség iránti reményünk? Tényleg nem szabad véleményt nyilvánítanunk; nem szabad, hogy egy óvatlan pillanat miatt kizárjanak minket.” Látjátok, ilyen mértékben féltek. Végül, amikor az ördögök lelepleződtek, néhányan leleplezték, hogyan szítottak viszályt és alakítottak klikkeket az ördögök, míg mások leleplezték a téveszméket, amiket az ördögök terjesztettek, hogy félrevezessék az embereket. Valójában ezek az emberek akkoriban tisztán látták az ördögök által elkövetett gonoszságot; csak éppen senki sem mert egy szót sem szólni vagy ellenállni. Néhányan még sírtak is beszéd közben, amitől elég szánalmasnak tűntek. De miért nem álltak ellen, amikor az ördögök manipulálták és irányították őket? Miért voltak akkor erőtlenek? Most, hogy a Fennvaló készült elbánni az ördögökkel, megtalálták az erejüket. Mondjátok meg Nekem, ha Isten nem vigyázott volna és nem óvta volna meg ezeket a kis érettségű embereket, akik nem értették az igazságot, és ha nem lett volna Isten oltalmazása, hát nem ártottak volna nekik az ördögök olyan súlyos mértékben, hogy végük lett volna? Nem így van? (De igen.) Látod, az emberek nem annyira félik Istent, de amikor az ördögök és a Sátánok gyötrik az embereket, annyira megijednek, hogy reszketnek és még sírni sem tudnak rendesen – mennyire meg vannak ijedve! Amikor a Fennvaló leleplezte ezt a két ördögöt és elbánt velük, azok az emberek meghallották a hírt és végre felszabadultnak érezték magukat. Abban a pár hónapban az ördögök irányították őket és a Sátán hatalma alatt éltek, sötétségbe zuhantak, ahol nem volt fény az alagút végén, és a segélykiáltásuk az ürességbe hatolt. Az életük olyan szánalmas volt! Végül ez a két ördög ki lett takarítva, és mindenki felszabadult és boldog volt. Azon tűnődtem: „A Fennvaló ezúttal kitakarította ezt a két ördögöt, így ha ezek az emberek újra gonoszságot cselekvő és az embereket irányító ördögökkel találkoznak, vajon képesek lesznek felismerni őket? Képesek lesznek eltávolítani az ördögöket a tisztségükből anélkül, hogy a Fennvalónak kellene közbelépnie és megoldania az ügyet? Képesek lesznek-e mindannyian közösen leleplezni az ördögöket, összegezve minden gonosz tettüket, majd eltávolítani őket a tisztségükből, és nem hallgatni rájuk, nem hagyni, hogy korlátozzák őket a kötelességeik végzésében, és kirúgni őket a gyülekezetből?” De az érettségük alapján ítélve attól tartok, ezt nem tudják elérni. Bár ezek az emberek őszintén hisznek Istenben, elszántak a szenvedésre, hajlandóak odaadóan végezni a kötelességüket, és hajlandóak az igazságra törekedni, egyszerűen túl gyávák. Amikor csak egyetlen kis ördög is előjött, hogy zavarásokat okozzon, nem számított, milyen idősek voltak, ezek az emberek meghátráltak és féltek, ez az ördög mindannyiukat az irányításuk alá tudta vonni, és nem mertek ellenállni. Ezt látva rádöbbentem, milyen szánalmasak ezek az emberek. Ha Isten nem óvná az embereket, nem törődne velük és nem vigyázna rájuk, ennek az emberi fajnak nem lenne módja a túlélésre. Nézzétek meg ezeket a dolgokat, amik a valós életben történnek: a különféle ördögök viselkedése, céljaik, valamint a cselekvési módszereik és taktikáik alapvetően következetesek és könnyen felismerhetők, mégis, amikor különféle ördögök jönnek elő, hogy bomlasztásokat és zavarásokat okozzanak, és korlátozzák, irányítsák, megkössék és súlyosan bántalmazzák Isten választott népét, kevesen mernek felállni és ellenállni, senki sem kezdeményezi, hogy leleplezze ezeket az ördögöket, eltávolítsa őket a tisztségükből, és kitisztítsa őket a gyülekezetből; csak hagyják, hogy az ördögök irányítsák Isten választott népét, és zavarják és szabotálják a gyülekezet munkáját. Ezek a szánalmas emberek csak tűrnek mindent; a szívükben zaklatottak, és keserű könnyeket sírnak, miközben Istenhez imádkoznak, de nincs megoldásuk; nincsenek bölcs módszereik, és nem használják az igazságot erős fegyverként, hogy ellenálljanak az ördögöknek és harcoljanak ellenük, és hogy elbánjanak velük. Senki sem teszi ezt, és nem is meri megtenni; még ahhoz sincs bátorságuk, hogy harcoljanak az ördögökkel. Bármelyik gyülekezetben, ha gonosz emberek vagy ördögök bukkannak fel, hogy irányítsák az embereket, és bomlasszák és zavarják a gyülekezet munkáját, a legtöbb ember csak tűr. Végül Isten háza az, amely közbelép, hogy elbánjon ezekkel a különféle ördögökkel, bevégezve a sorsukat, lehetővé téve, hogy a testvérek oltalomban részesüljenek, hogy normálisan éljék a gyülekezeti életet, normálisan egyék és igyák Isten szavait, és normálisan végezzék a kötelességeiket, valamint lehetővé téve, hogy a gyülekezeti munka különféle elemei rendezetten haladjanak. Ezeket az éretlen, tudatlan és gyenge embereket teljes mértékben az óvja meg attól, hogy a gonosz emberek és antikrisztusok félrevezessék és súlyosan bántalmazzák őket, hogy Isten embereket küld ki, Isten háza pedig személyesen rendezi el és irányítja ennek a konkrét munkának az elvégzését. Milyen szánalmasak ezek az ostoba és tudatlan emberek, akik nem értik az igazságot! A tágabb környezetben az egész emberi fajt megrontotta a Sátán; a konkrét életkörnyezetben az embereket különféle ördögök zavarják, irányítják és súlyosan bántalmazzák. Néhány ember kis érettségű és sekélyes alappal rendelkezik, ezért amikor a gonosz emberek zavarásával találkoznak, nem látnak át ezeken a dolgokon. Mindig azt gondolják, hogy a gonosz embereknek nem kellene létezniük a gyülekezetben, és azt gondolják, hogy nincs szeretet vagy emberi melegség az emberek között. Néhányan még a kötelességeiket sem akarják többé végezni, mondván: „Jobb lenne otthon hinni Istenben. Miért engedik meg, hogy ilyen emberek létezzenek a gyülekezetben?” Azok az emberek, akik nem értik az igazságot, nem látnak át ezeken a dolgokon. Nem képesek tanulni ezekből az ügyekből; nem tudják, hogy Isten jó szándékai vannak amögött, hogy ilyen dolgokkal találkoznak; nem tudják, kinek az oldalára kellene állniuk, vagy az igazságalapelveket használva megközelíteni ezeket az ügyeket; nem képesek egyesülni az igazi testvérekkel, hogy szembeszálljanak és harcoljanak az ördögökkel. Hát nem arról van szó, hogy kis érettségűek? Hát nem szánalmas ez? (De igen.)

Az ördögtől reinkarnálódott embertípus első, a mindennapi életükben feltáruló jellemzője a megrögzött hazudozás. Kortól, nemtől vagy háttértől függetlenül, függetlenül attól, hogy hány éve hisznek Istenben, amíg valakinek a beszéde mindig hazugságokat tartalmaz, amíg az illető tele van hazugságokkal és megrögzötten hazudozik, akkor egy ördögtől reinkarnálódott; ő nem ember. Az emberek is hazudnak, mert romlott beállítottságaik vannak; a romlott beállítottságokon belüli csalárdság és elvetemültség hazugságra késztetheti az embereket. De az emberi hazudozás mértéke különbözik az ördögtől reinkarnálódott emberek hazudozásának mértékétől. Ha valaki megrögzötten hazudik, ez a tény önmagában elegendő annak bizonyítására, hogy a lényegét tekintve nem ember, hanem ördög. A lelkiismeret hatása miatt az emberek számára teljességgel lehetetlen eljutni a megrögzött hazudozásig. Bár vannak olyan idők is, amikor az emberek hazudnak és csalárdságba bocsátkoznak, a hazudozásuk csak a romlott beállítottság normális feltárulása; bizonyos ügyekkel kapcsolatos alkalmi hazugságokat foglal magában. Bár az emberek és az ördögök hazudozása külsőleg ugyanolyannak tűnhet, a lényegükben van különbség. Amikor az ördögök hazudnak, soha nem éreznek önvádat vagy megbánást. Sőt, meg vannak elégedve magukkal, elégedettek, és sikerélményük van a hazugságokkal kapcsolatban, amiket mondanak, és a megtévesztő cselekedetekkel kapcsolatban, amiket elkövetnek. Ha egy hazugság sikertelen, fokozzák az erőfeszítéseiket abban, hogy még több hazugságot mondjanak, és még fejlettebb megtévesztő taktikákat alkalmazzanak, hogy még több embert csapjanak be. De miután a normális, romlott beállítottságokkal rendelkező emberek hazudnak, nyugtalan a lelkiismeretük, szemrehányást éreznek, és legszívesebben a föld alá bújnának szégyenükben. Ha becsaptak valakit, kissé zavarban érzik magukat, amikor újra találkoznak vele. Ha arra kérik őket, hogy nyilvánosan ismerjék el, hogy hazudtak, és ígérjék meg, hogy soha többé nem hazudnak, hanem csak az igazat mondják, a jelenlegi érettségük még nem éri el ezt a szintet. Azonban van egy belső tudatosságuk; szégyent, bűntudatot és nyugtalanságot éreznek a hazugságaik miatt; vádolva érzik magukat belül. De ez az ördögtől reinkarnálódott embertípus megrögzötten hazudik. Miután hazudnak, nem éreznek belső vádat és bűntudatot. Miért nem éreznek bűntudatot? Mert ördögök. Bűntudatot érezni az emberek vagy Isten iránt, vádolva érezni magát a szívében – ez egy emberi lény normális tudatossága. Mivel ők ördögök, híján vannak ennek a tudatosságnak. Ezért továbbra is hazudhatnak, sőt, fokozhatják az erőfeszítéseiket; folyamatosan hazudni fognak és soha nem változnak meg. Végül, mikor hagyják abba a hazudozást? Csak a fizikai életük utolsó lélegzetvétele után, amikor már nem tudnak beszélni, szűnik meg a hazudozásuk. De a bennük lévő hazug ördög szelleme reinkarnálódik egy másik emberbe, és az az ember aztán tovább hazudik. Ezért az ördögök hazug természete soha nem változik. Ez a megrögzött hazudozás. Az ördögtől reinkarnálódott emberek bárkit becsapnak és bármilyen hazugságot el tudnak mondani. Bármilyen helyzetben és bármilyen ügyben hazudhatnak, és a hazudozási taktikáik különösen kifinomultak; senki sem látja, hogy hazudnak. Látjátok, amikor a gyakran hazudó emberek hazudnak, az olyan, mintha egy normális ember mondana igazat – nagyon természetesnek tűnik, minden észrevehető hiba nélkül. Azt hiheted, hogy igazat mondanak. Ha igazságnak veszed a hazugságaikat, a szívükben kinevetnek majd téged, azt gondolva: „Ostoba, csak vicceltem, te pedig igazságnak vetted? Tényleg teljesen ostoba vagy!” Amikor legközelebb látnak téged, még mindig hazudni fognak és játszadoznak veled, csak hogy lássák, mi a reakciód a hazugság hallatán. Ha újra igazságnak veszed, ők még boldogabbak lesznek, még nagyobb sikerélményük lesz, és még inkább úgy érzik, hogy sikeresek a magatartásukban. Mondjátok meg Nekem, emberek ezek? Van emberi tudatosságuk? Van emberi lelkiismeretük? Nyilvánvalóan nincs. Minél hatékonyabbak a hazugságaik, annál elégedettebbek és boldogabbak belül, annál nagyobb a sikerélményük, és annál rátermettebbnek érzik magukat. Ha egy nap úgy telik el, hogy nem hazudtak, hogy becsapjanak valakit vagy játszadozzanak vele, úgy érzik, a nap kényelmetlen volt és nem volt érdemleges, és találniuk kell egy lehetőséget, hogy becsapjanak embereket. Például, ha egy ördög látja, hogy két embernek jó a kapcsolata és harmonikusan működnek együtt a kötelességeikben, kényelmetlenül érzi magát és azon tűnődik: „Hadd szítsak némi viszályt és indítsak néhány szóbeszédet, hogy ti ketten egymás ellen forduljatok, és még akkor sem tudtok majd kibékülni, ha akartok.” Csupán néhány szóval ez az ördög a zűrzavar hálójába ejti azt a két embert, nekik pedig ezután nézeteltéréseik és vitáik lesznek, és már nem olyan harmonikusak, mint korábban, ami felvidítja ezt az ördögöt, kivételesen boldoggá teszi. A gyülekezetben rejtőző ördögök mindig ilyen dolgokat tesznek. A nem hívő világ ördögei kegyetlenül letartóztatják a testvéreket. Amíg azt mondod, hogy többé nem hiszel Istenben és nem követed Őt, vagy ha panaszkodsz Istenre vagy elárulod Istent, ők boldogok. Bármit megtehetsz – ehetsz, ihatsz, paráználkodhatsz és szerencsejátékot űzhetsz; gyújtogathatsz, gyilkolhatsz és fosztogathatsz; bármilyen bűnt elkövethetsz –, amíg nem hiszel Istenben, ők boldogok. Van-e kapcsolat az ördögök emberek között végzett tettei és a Sátán szellemi birodalomban végzett tettei között? Vannak-e hasonlóságok? Ezek az ördögök különösen gyűlölik azt, aki hisz Istenben és a helyes úton jár. Aki az igazságra törekszik, vagy mindig ragaszkodik ahhoz, hogy az alapelvek szerint cselekedjen, vagy gyakran tesz bizonyságot Isten mellett, vagy odaadóan végzi a kötelességét – amikor ilyen embereket látnak, dühbe gurulnak és ellenségnek tekintik őket. Ez nem irigység, hanem gyűlölet. Hogy elérjék a rombolás célját, az egyik módszerük a hazugság általi megtévesztés, amivel megzavarnak, félrevezetnek és lehúznak téged. Lehet, hogy ez nem hoz nekik hasznot, de miután úgy lehúztak téged, hogy elveszíted a hitedet Istenben, negatívvá és gyengévé válsz, és elveszíted a hajlandóságot arra, hogy végezd a kötelességedet, vagy már nem vagy képes harmonikusan együttműködni másokkal, akkor elérték a céljukat, boldogok, és az aggodalmaik eltűnnek. Hát nem ezt teszik az ördögök? (De igen.) Az a tény, hogy az ördögök megrögzött hazudozók, minden kétséget kizáróan bizonyos. Vegyük bármely embert – függetlenül a rasszától, a megjelenésétől, attól, hogy magas vagy alacsony, kövér vagy sovány, csúnya vagy jóképű, függetlenül az iskolai végzettségétől vagy a személyiségétől, függetlenül attól, hogy az adottságai nagyok vagy kicsik, hogy vannak-e erősségei, mik az érdeklődési körei és a hobbijai –, csak egyetlen jellemzővel kell rendelkeznie, azzal, hogy megrögzötten tud hazudni és soha nem változik. Ez nem alkalmi hazudozás, sem az, hogy nincs más választása, sem az, hogy egy bizonyos ügyben bölcsességet kell alkalmaznia, hanem inkább az, hogy függetlenül a szükségességtől, függetlenül a helyzettől vagy a háttértől, függetlenül az ügytől, ő ragaszkodik a hazudozáshoz, a koholmányokhoz, a trükközéshez és a kicsinyes manőverekhez. Ha ezzel a jellemzővel rendelkezik, akkor ez a fajta egy hamisítatlan ördög. Egyáltalán ne hidd, hogy jó emberré válhat, és egyáltalán ne hidd el a szájából származó szépen hangzó szavakat. Még ha elszántságot is fejez ki vagy szörnyű fogadalmakat is tesz, ne higgy neki, mert ő egy ördög és nem ember. Még ha az ördögök szörnyű fogadalmakat is tesznek, az csak a helyzet ideiglenes kezelésére szolgál; mindez megtévesztés. Alapvetően képtelenek a felesküdött fogadalmaik szerint cselekedni. Ha hiszel nekik, akkor ostoba vagy; nem látsz át az ördögök lényegén. Bármiről tudnak hazudni, tehát a szörnyű esküik is hazugságok. Mert soha nem hiszik, hogy Isten mindent átvizsgál, és nem hiszik, hogy Isten mindenkit a cselekedetei szerint fog megbüntetni – nem hiszik, hogy Isten képes így cselekedni, ezért csak a saját akaratukat követik a cselekedeteikben, hazudozva és megtévesztve, ahogy nekik tetszik; bármire képesek, hogy elérjék a céljaikat. Ez az ördögök egyik jellemzője, és ez a természetlényegük is. Ezt az ügyet most már tisztán látod, igaz? (Igen.)

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren