Hogyan kell törekedni az igazságra? (12.) Negyedik rész

III. A harmadik jellemző: zavarosfejűség

Az eltorzult felfogás és a tompaság két jellemvonása mellett az állatokból reinkarnálódott embereknek van még egy jellemzőjük, nevezetesen az, hogy különösképp zavaros fejűek. A múltban, amikor az igazságról beszélgettünk, csak általános körvonalakról és irányról esett szó – a beszélgetés viszonylag általános volt. Ami az igazság különböző részleteit illeti, ezekről nem beszéltünk konkrétan, hanem csak néhány fogalmi állítást és tartalmat vitattunk meg. A közösség ezen évei során konkrétan és részletesen megbeszéltük az igazság különféle aspektusait. Ami azonban az állatokból reinkarnálódott embereket illeti, amikor ők a beszélgetésben most elhangzó szavakat hallgatják, azt hiszik, hogy azok többé-kevésbé ugyanazok, mint ami a korábbi beszélgetésben elhangzott, és csak a dolgok megfogalmazásának módja változott valamelyest, a tartalom lett némileg bőségesebb, és a közlés mennyisége növekedett jelentősen a korábbiakhoz képest. Így pedig csodálkoznak, hogy mi az oka annak, hogy a hallgatás e hosszú időszaka alatt csak egyre tanácstalanabbak lesznek. Oly sok éve hallgatnak prédikációkat, de semmit sem nyertek belőle. Amikor arról van szó, hogy az ember miként viselje magát, hogyan bánjon másokkal, hogyan ismerje meg önmagát, hogyan tapasztalja meg Isten munkáját, hogy ismeretet szerezzen Istenről, és különösen hogy miként kezelje Istent és az Ő szavait, kezdettől fogva képtelenek megérteni ezeket a dolgokat, és még most sem értik őket. Ez nem kis mértékű zavarodottság, hanem súlyos zavarodottság. Bármennyire pontosan is magyarázzák el az igazság különböző aspektusait, ők összemossák mindet. Csupán egy pár szlogent és doktrínát fognak fel, mint például: „Fel kell áldoznunk magunkat Istenért, hűségesnek kell lennünk Istenhez és jól kell végeznünk a kötelességeinket!” Ragaszkodnak egy pár előíráshoz, szlogenhez és elmélethez, és azt hiszik, hogy az igazságot gyakorolják. Minél konkrétabban beszélsz, annál jobban zavarba jönnek, és annál inkább úgy érzik, hogy az túlmutat rajtuk, hogy korábban jobb volt, amikor a beszélgetés egyszerűen zajlott. Ezenkívül minél részletesebb a magyarázat, annál több a nehézségük: „Hogy jegyezzek meg egy ilyen részletes dolgot? Régebben elég egyszerű volt a gyakorlás. Miért van az, hogy most minél többet beszélgetünk, annál több az állítás? Miért van az, hogy minél több dolog hangzik el, annál kevésbé tudom, hogy miként kell gyakorolni? Egykor igen egyszerű volt kötelességet végezni – csak lemondást, áldozathozatalt, sürgölődést, sok evangéliumhirdetést és sok Isten melletti tanúságtételt jelentett. Most részletesen elmagyarázták a kötelességvégzésről szóló igazságokat, mint ahogyan az igazság összes többi aspektusát is, de minél többet magyarázzák ezeket a dolgokat, annál kevésbé értem őket, és annál inkább meghaladják a képességeimet.” Minél részletesebb a magyarázat, annál inkább meghaladják a képességeiket ezek az igazságok – hát nem zavarosfejűség ez? Ők súlyosan zavaros fejűek, ugye? Bár részletesen elmagyarázták az igazság különböző aspektusait, még mindig tanácstalanok és folyton össze vannak zavarodva egyes elméleti és meghatározásbeli fogalmakkal kapcsolatban. Például nem tudják és nem képesek átlátni, hogy mik a gonosz emberek és mik a hamis vezetők; azt sem tudják, mi a jó emberi mivolt és mi a rossz emberi mivolt, sem az igazságalapelvek gyakorlása és az előírások betartása közötti különbséget nem ismerik. Ezek a konkrét kérdések mind csupa zűrzavart jelentenek számukra. Még ezeket a fogalmi dolgokat sem értik – rendezetlen a gondolkodásuk. Továbbá bármit is tesznek, nem találják az alapelveket, nincsenek lépéseik, amelyeket követnek, nincsenek konkrét terveik, és nem tudják, milyen módszereket kellene használniuk vagy milyen eredményeket kellene elérniük; azt sem látják világosan, hogy egy bizonyos viselkedésmód milyen következményekkel jár. Az elméjükben ezt gondolják: „Miért kellene foglalkoznom ezekkel a dolgokkal? Ha nem tudom, valamit hogyan kell csinálni, egyszerűen vakon teszem majd – akárhogy is legyen, amíg a szívem őszinte Isten iránt, az elég.” Látod, ezek az emberek hihetetlenül zavaros fejűek, nem igaz? Sok éve hisznek Istenben, mégsem tudják, hogy az igazság mely aspektusait értették már meg, és azt sem tudják, hogy gyakorolták-e az igazságot. Amikor megkérdezik tőlük, hogy van-e belépésük az életbe, ezt mondják: „Nos, sok éve hiszek Istenben, és lemondtam a családomról.” Nincsenek tisztában mindezekkel – ez súlyos zavarosfejűség. Az összejöveteleken való éneklés és táncolás során teli vannak energiával, ám amikor eljön a prédikációk és az igazságról szóló beszélgetés ideje, elálmosodnak, megérkezik az álommanó és talán még el is szundítanak. Amikor munkavégzésről van szó, hajlandóak fáradozni és ezt mondják: „Végezzük jól a kötelességeinket, és ajánljuk fel a hűségünket Istennek!” Amikor azonban az igazságról szóló beszélgetésre kerül sor, és megkérdezik tőlük, hogy „Nyertél-e mostanában valamit? Felismerted-e, hogy milyen romlott beállítottságokat fedtél fel? Miután felismerted őket, találtál-e utat az eloszlatásukhoz?”, így válaszolnak: „Fogalmam sincs. Egy kicsit felismertem őket, de nem tudom, hogy az, amit felismertem, helyes-e vagy sem. Bárhogy is legyen, csak belevágtam és így gyakoroltam, de nem tudom, hogy ez pontos-e vagy sem.” Semmit sem látnak át, és az elméjük zavarodott és ködös. Nem tudják, miben jártasak, és azt sem, hogy miben vannak hiányosságaik. A romlott beállítottságok megismeréséről szóló beszélgetés során beismerik, hogy vannak romlott beállítottságaik, hogy ők is hazudnak, időnként pedig simlisen viselkednek és lazsálnak. Amikor azonban valós helyzetekkel szembesülnek és megkérdezed tőlük, hogy miért viselkedtek simlisen és lazsáltak, miért csaltak, azt mondják: „Én nem tettem! Nem szándékosan tettem – azt hittem, ez a cselekvés megfelelő módja, ezért csináltam így.” Tegyük fel, hogy valaki leleplezi őket és ezt mondja: „Azt hitted, hogy helyénvaló úgy csinálni, de voltak-e benned személyes szándékok vagy mesterkedés? Tudod, hogyan gondolkodj el magadon? Tudod, milyen következményekkel jár az, ha így csinálod?” Így válaszolnak: „Amíg nem voltak rossz szándékaim, addig rendben van.” „Az, hogy nincsenek rossz szándékaid, ugyanaz, mintha az igazságalapelvekkel összhangban cselekednél?” „Nem tudom.” Nem tudnak semmit. Oly sok igazságot és oly sok közlést hallgattak meg, és a mindennapi életükben mindenféle, az igazsággal kapcsolatos kérdésekkel találkoztak, de még mindig tisztázatlan és homályos számukra minden igazság. Nem tudják megmondani, mely dolgok igazságok és melyek nem, és azt sem tudják, hogyan gyakorolják az igazságot, amikor helyzetekkel szembesülnek. Nincsenek tisztában azzal, hogy a tetteik és a viselkedésük összhangban állnak-e az igazságalapelvekkel, és egyszerűen úgy teszik a dolgokat, ahogyan jónak gondolják. Hát nem zavarosfejűség ez? (De igen.) Nincsenek alapelveik semmiben, amit tesznek, sem abban nincsenek alapelveik, ahogyan valakivel bánnak. Amikor például a gonosz emberekkel való bánásmódról van szó, egyes gonosz embereknek vannak bizonyos erősségeik vagy szakmai készségeik, és egyelőre még tudnak szolgálatot tenni – az ilyen embereknek akkor megengedhető, hogy szolgálatot tegyenek. De vannak olyanok, akik egyszerűen nem tudják megérteni ezt: „Hát nem úgy van, hogy Isten nem szereti a gonosz embereket? Akkor miért használják még mindig őket?” Amikor közlöd velük, hogy ez bölcsesség és egy alapelv is, elgondolkodnak rajta, és erre gondolnak: „Milyen alapelv? Hát nem egyszerűen az emberek megtévesztése ez? Nem az emberek kihasználása?” Ők így érzékelik. Mondjátok meg Nekem, a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodással bírnak? Nem tudják, miként azonosítsák a tényleges körülményeknek megfelelő viselkedés alapelveit – elérhetik ők a normális emberi intelligencia szintjét? (Nem.) A normális emberi mivoltra jellemző gondolkodással és a normális intelligenciával rendelkező emberek mind megértik és felfogják ezt a dolgot, az állatokból reinkarnálódott emberek azonban még ezt az egyszerű dolgot sem tudják felfogni. Akkor az igazságot vajon hogyan érthetnék meg? Egy dolog, amit gyakran mondanak: „Legutóbb azt mondtad erről a kérdésről. Ma miért mondasz valami mást? Megbízhatatlanok a szavaid – hogy változtathatsz rajtuk bármikor?” Nem tudják, hogy most másképp áll ez a dolog, ezért a kezelését illető megközelítésnek is változnia kell. Az alapelvek és a célok ugyanakkor azonosak maradnak. Csupán arról van szó, hogy a kérdés kezelésének módja változott – a konkrét körülményekhez igazodik, szükség szerint alkalmazkodva a dolog állásához és reagálva rá a jobb eredmények elérése érdekében. Amikor az állatokból reinkarnálódott emberek ilyen dolgokkal találkoznak, nem képesek átlátni őket. Azt hiszik, hogy az igazságalapelvek előírások, és hogy azokat mindenkor változtatás nélkül kell betartani. Amikor tehát az igazságalapelvek alapján igazítasz a valaminek az elvégzésére szolgáló módszeren, az nem jut el hozzájuk vagy nem értik és nem tudják elfogadni. Néhányuk még akár el is ítélhet és talál valami ütőkártyát, amit felhasznál ellened. Belül semminek a lényegét vagy a természetét nem képesek világosan látni. Zavarodottak a gondolataik. Amikor bármit szemlélnek, egyszerűen előírásokat alkalmaznak rá vonatkozóan; soha nem tudják, hogyan mérjék azt az igazságalapelvek szerint, és nem tudják azt sem, hogy a dolog alakulásának törvénye alapján miként lehet különböző módszereket bevetni a megoldása és a rá való reagálás érdekében. Az állatokból reinkarnálódott emberekben nagyon nyilvánvaló a zavarosfejűség e jellemzője, nem igaz? (De igen.)

Az állatokból reinkarnálódott emberek képtelenek tisztán látni másokat. Amikor látnak valakit, aki elég őszintén beszél, ám némiképp fondorlatos módon teszi a dolgokat, nem látják át, hogy valójában milyen ember az illető, hogy tényleg olyasvalaki-e, aki az igazságra törekszik. Amikor dialektikus gondolkodást igénylő összetett helyzetekkel szembesülnek, zavarba jönnek és nem tudják megfejteni, és nem tudják, hogyan mérjék fel őket. Zavarodottak a gondolkodásukban; olyan a gondolkodásuk, mint egy kusza összevisszaság, és sosem tudják rendszerezni a saját gondolataikat. Nem számít, hányszor mondod el nekik az alapelveket, nem tudják, miként használják az igazságalapelveket a különböző emberek, események és dolgok felismerésére. Amikor például problémák jelentéséről van szó, nem tudnak pontosan beszámolni a dolgokról a tényleges helyzet alapján. Egyes vezetők képesek valamennyi tényleges munkát végezni, bizonyos esetekben azonban lehetnek eltérések a munkavégzésükben, és mutathatják romlott beállítottságok megnyilatkozásait; az emberi mivoltuk és a munkaképességük tekintetében azonban alapvetően megfelelő színvonalúak. Néhány zavaros fejű ember azonban nem nézi a tényt, miszerint ezek a vezetők képesek tényleges munkát végezni, sem az emberi mivoltuk érdemeit nem nézi, hanem kizárólag a hibáikat, a hiányosságaikat és néhány jelentéktelen, apró problémát választ ki, amelyekről beszámol. Ezzel szemben az igazi antikrisztusok és gonosz emberek, azok, akik nagy gonoszságokat követnek el, képtelenek bármilyen tényleges munkát végezni, és csak szavakat és doktrínákat beszélnek, hogy félrevezessenek másokat, külsőleg nagy felhajtással teszik a dolgokat, valójában azonban nem megfelelő színvonalú az emberi mivoltuk, az általuk választott út helytelen, az emberi mivoltuk a gonosz emberek és az antikrisztusok emberi mivolta, az általuk járt út pedig az antikrisztusok útja, az igazságra való nem törekvés útja, és ezek a zavaros fejű egyének mégsem képesek átlátni ezeket a dolgokat. Azt látják, hogy ezek az emberek nagy felhajtást csinálnak, amikor a munkájukat végzik, és azt feltételezik, hogy van tehetségük a vezetéshez és van szervezőkészségük, hogy jól tudják végezni a munkát. Ami azt illeti, hogy a munkájuk ténylegesen milyen eredményeket hoz, hogy tartottak-e bűnbánatot és megváltoztak-e, illetve, hogy az emberi mivoltuk megfelelő színvonalú-e, ezek egyikét sem tudják. Még ha az antikrisztusok félrevezetik és irányítják is őket, nem lesznek tudatában; követni fogják az antikrisztusokat és engedelmeskedni fognak nekik, és közben továbbra is azt hiszik, hogy Istent követik, hogy hirdetik az evangéliumot és tanúságot tesznek Isten mellett. A helyzet az, hogy az antikrisztusok addigra már rég átveszik majd felettük az irányítást; nem Istenben fognak hinni, hanem embereket fognak követni, ördögöket és Sátánokat fognak követni – ám ezt nem fogják tudni. Belül addigra régóta sötétség tölti majd el őket, addigra már hosszú ideje elveszítették Isten jelenlétét, és már hosszú ideje elveszítették a Szentlélek munkáját. Mivel nagyon tompák, mivel eltorzult a felfogásuk, és mivel semmilyen igazságalapelvet nem értenek, nem látják át a dolgokat és képtelenek felismerni az embereket. Nem csupán a problémákat nem jelentik, illetve nem távolítják el az antikrisztusokat, hanem még védelmezik is őket. Ezzel szemben, amikor olyan vezetőkről és dolgozókról van szó, akik igazán képesek valamennyi tényleges munkát végezni, ha kisebb hiányosságokat vagy csekély problémákat észlelnek, ragaszkodnak hozzá, hogy jelentsék és felvessék ezeket a problémákat, még akkor is, ha nem elvi kérdések. Súlyosan zavaros fejűek! Semmilyen elvi kérdést nem látnak át – még amikor arról van szó, hogy kivel kellene érintkezniük a mindennapi életben, kitől nyerhetnek segítséget és előnyöket, vagy kitől kellene távol tartaniuk magukat, akkor sem képesek tisztán látni vagy átlátni ezeket a dolgokat. Néhányan közülük nagyon jó viszonyban vannak álhívőkkel és nem hívőkkel, és úgy vélik, hogy ezek az emberek értelmesek, van képességük és így tudnak segíteni nekik, valamint, hogy nagyon megéri közösködni velük. Még gyakran dicsőítik is azokat, akiket bálványoznak, elmondva, hogy milyen rátermettek és milyen nagy a tekintélyük. Ördögöket imádnak bálványokként – hát nem zavarosfejűség ez? (De az.)

Konkrétan mire utal a zavarosfejűség? (A gyenge képességre.) Ez általános megfogalmazás – a zavarosfejűség konkrétan azt jelenti, hogy egy embernek nincsenek pontos gondolatai és nézőpontjai bárminek a tisztánlátásához, és hogy nincsenek alapelvei vagy alapja semminek a szemléléséhez, az adott dologról alkotott nézete pedig zavaros. Ez egy aspektus. Az ilyen típusú emberek emellett nem tudják megkülönböztetni a helyest a helytelentől és a feketét a fehértől – gyakran összetévesztik a negatív dolgokat a pozitívakkal és negatívnak hívják a pozitív dolgokat. Nem ismerik fel, hogy mik a pozitív dolgok és mik a negatív dolgok. Egyesek például ezt mondják: „Az isten, akiben ti hisztek, csak egy ember.” Eltűnődnek ezen és ezt mondják: „Nem, ez nem helyes. Az, akiben én hiszek, isten. Ha ő csak egy ember lenne, hogyan tudná kimondani az igazságot? Az, akiben én hiszek, isten – biztos vagyok ebben.” Ezen a ponton nem zavaros fejűek. Amikor azonban valaki azt mondja, hogy „az isten, akiben ti hisztek, meglépett egy csomó pénzzel, az Egyesült Államokba menekült, hogy ott élvezze az életet”, zavarba jönnek és félrevezetés áldozatai lesznek. Ha egy intelligens ember hallaná ezeket a szavakat, felismerné, hogy ez koholt szóbeszéd. Hogyan lehetne ezt úgy nevezni, hogy „meglépett egy csomó pénzzel”? A vámon áthaladva mindenkit szigorú ellenőrzésnek vetnek alá, és szabályozott az a készpénzmennyiség, amit az egyes emberek magukkal vihetnek. Vajon az, hogy ezt a kis mennyiségű pénzt magával hozza az ember, annak számítana, hogy „meglépett egy csomó pénzzel”? Sőt, kinek a pénzéről van szó? Ha valaki elsikkasztotta vagy elragadta mások pénzét, az az lenne, hogy „meglépett egy csomó pénzzel” – ha azonban a saját pénze, azt vajon lehet úgy hívni, hogy „meglépett egy csomó pénzzel”? Az nem „meglépés a pénzzel”, hanem normális pénzhordozás. Ez egy aspektus. Ezenkívül mit jelent a „meglépés”? Bűncselekmény elkövetése után a menekülő szökevényre mondják, hogy „meglép”. A megtestesült Krisztus elkövetett bűncselekményt? Egyszerűen sok igazságot kimondott és végezte az ítélő munkáját a kontinentális Kínában, megnyert egy csoportnyi embert, akik követték Őt, és emiatt elszenvedte a KKP brutális elnyomását és eszeveszett letartóztatásait. Végül nem volt más választása, mint hogy kivezessen néhány embert az országból, hogy a tengerentúlon folytassa Isten munkáját. Hogy lehet erre azt mondani, hogy „meglépett egy csomó pénzzel”? Egy normális utazás volt, keresztülhaladva a vámon és egy teljesen normális repülőút az Egyesült Államokba. Azért hagyta el az országot, mert a KKP vadászott rá, és nem volt nyugalma, sem maradása. A KKP diktatórikus uralma alatt nemcsak vallásszabadság nincs, hanem az Istenben való hit is letartóztatást és üldöztetést eredményez; ami Krisztust illeti, aki kimondja az igazságot az emberiség megmentése érdekében, ha elkapnák, halálbüntetéssel és keresztre feszítéssel nézne szembe. Krisztus csak a munka szükségletei miatt döntött úgy, hogy egy demokratikus és szabad országba megy, és a megszokott csatornákon keresztül szerzett útlevelet és vízumot, mielőtt az Egyesült Államokba érkezett. Az Egyesült Államokban nincsenek barátai és rokonai, nem ismerős számára a hely és hétköznapi életet él, egyszerű házi kosztot eszik – a legkevésbé sincs szó arról, hogy „élvezi az életet.” Az, hogy „élvezi az életet” nem csak a hátsó szándékkal rendelkezők megfogalmazása vajon? Nem hazugság? Krisztus egy hétköznapi ember életét éli az Egyesült Államokban: házi kosztot eszik, soha nem vacsorázik nívós étteremben, hogy pazar ételeket élvezzen, még kevésbé száll meg valaha is luxusszállodában, és igen ritkán utazik el – elegendő, ha csak a közelben utazgat. Ezek egyike sem bír különös vonzerővel Számára. Egyesek szeretnek enni és ki akarnak próbálni mindent, amit korábban még nem ettek, és egészen odáig elmennek, hogy repülőgéppel hozatják az ételt csak azért, hogy kipróbálják. Tettem Én valaha ilyet? Soha. Mégis, egyes hátsó szándéktól vezérelt emberek bolhából elefántot csináltak ezzel kapcsolatban! Ezek az emberek ördögök. Isten ellenségeinek születtek, és veleszületett természetük az, hogy így viselkednek; elsősorban hazugságokra hagyatkoznak, hogy megtévesszék az embereket és befeketítsék Istent. Nem fér hozzá kétség, hogy ördögök. Nos, miféle ember az, aki képes elhinni ezeknek az ördögöknek a hazugságait? Természetesen nekik is ördögöknek kell lenniük – csak ördögök hiszik el ördögök szavait. Egyesek ezt mondják: „A krisztus, akiben ti hisztek, meglépett egy csomó pénzzel”, ők pedig azonnal elhiszik és teljesen elfogadják. Egyesek ezt mondják: „A krisztus, akiben ti hisztek, az Egyesült Államokba menekült és ott élvezi az életet, olyan sok finomságot eszik, hogy már unja, luxusszállodákban lakik, luxusautókban furikázik, privát szakáccsal és kiszolgálószemélyzettel, külföldre utazgat, hogy bejárja a híres látványosságokat – az összes idejét az élet élvezetével tölti.” Ha egyszer a Sátán kimossa az agyukat, ezek a zavaros fejű emberek azonnal elhiszik. Azt mondom, hogy az ilyen embereket át kell adni a Sátánnak – nem méltók arra, hogy higgyenek Istenben. Bármennyi prédikációt hallottak is, csak nem értik, és továbbra is képesek elhinni ezeket a szóbeszédeket. Az ilyenek nem emberek. Ha nem emberek, akkor micsodák? Állatok. Bár nem gonosz emberek, súlyosan zavaros fejűek, képtelenek megkülönböztetni a jót a rossztól, a pozitívat a negatívtól, a helyeset a helytelentől, az igazságot az elvetemültségtől és az elferdített érveléstől. Az ilyen embereket el kell takarítani – ha maguktól nem mennek, el kell takarítani őket a gyülekezetből. Azonnal ki kell adni az útjukat, és mi örömmel elküldjük őket. A KKP a maga módján jellemzi azt, amikor a gyülekezet kitakarítja az embereket, azt mondván, hogy az emberek kitakarítása és kizárása erőfitogtatás. Látod, az ördögök és a Sátánok mindent ilyen nevetséges módon értelmeznek. Ez épp azt leplezi le, hogy a KKP számos intézkedése az erőfitogtatást szolgálja; ezért értelmezi erőfitogtatásként azt, hogy a gyülekezet kitakarítja az embereket. Azt feltételezi, hogy mások is ugyanúgy gondolkodnak, ahogyan ő. Soha nem fogja megérteni, hogy a gyülekezet ezt teljességgel az igazság és Isten szavai alapján teszi – a gyülekezet megtisztítása a gyülekezet adminisztratív rendeleteinek részét képezi. Hát nem elvetemültek az ördögök? (De azok.) Igazán elvetemültek! És igen sok a zavaros fejű ember – bármennyire elvetemültek is az ördögök, a zavaros fejű emberek nem látják, hogy elvetemültek. Amikor az ördögök szóbeszédeket költenek Istenről, sértegetik Istent és káromolják Istent, minden szót elhisznek. És nem számít, mennyire valóságosak és pozitívak Isten szavai, azokat nem hiszik el. Bármennyire az emberek javát szolgálják Isten szavai, nem látják. Ugyanakkor, abban a pillanatban, hogy a Sátán egyetlen szót szól, félre vannak vezetve és kérdés nélkül elhiszik azt. Az ember azt mondhatná, hogy a Sátán ivadékai, de a Sátán valójában nem akarja őket. Miért? Azért, mert a hozzájuk hasonló bolondok, az ilyen teljes idióták még a Sátán számára is túl ostobák. Semmit nem vagy képes megtenni, ezért a Sátán csak annyit tesz, hogy félrevezet, hogy ne higgy Istenben és áruld el Istent – a Sátánnak nem kell egy olyan ember, mint te. Mit tehetsz? Megvan a képességed a kémkedéshez? Még csak emberi intelligenciád sincs. Három mondatot sem fejeznél be, és lelepleznéd az identitásodat. Még ha a KKP kémje akarnál is lenni, a KKP nem akarna téged. Mivel ostoba, zavaros fejű vagy, akit oly könnyű becsapni, és nincs emberi intelligenciád, még a Sátán is lenéz és nem akar téged. Amikor tehát Isten háza arra kér, hogy végezd a kötelességedet, Isten felmagasztal téged – ne érezd úgy, hogy igazságtalanság ért. Mindent elhiszel, amit a Sátán mond, ugyanakkor bármennyi munkát is végzett Isten vagy bárhány szót is szólt Isten, azokban nem hiszel. Nincs igazi hited Istenben, és továbbra is kétségekkel vagy telve. A Sátán egyetlen szót szól, és rabul ejt. Miféle hitvány alak vagy? Milyen méltóságod van? Mit érsz? Nem vagy más, mint egy zavaros fejű ember, mégis úgy véled, hogy igen jó vagy, és nemesnek hiszed magad. Még a Sátán ilyen nyilvánvaló hazugságait sem tudod felismerni, és nem veszed észre a Sátán célját mögöttük – hát nem végtelen zavarosfejűség ez? A KKP ezt mondja: „A krisztus, akiben ti hisztek, meglépett egy csomó pénzzel és az Egyesült Államokban élvezi az életet.” Amikor ezek a zavaros fejű emberek ezt meghallják, a szívük kihagy egy ütemet: „Tényleg? Hogyhogy nem tudtam erről? Az összes általam felajánlott pénzzel meglépett? Nem a gyülekezeti munkára használták fel, ugye? A személyes élvezetére költötte, ugye? Arra használta, hogy jó ételeket, szép ruhákat és drága ékszereket vegyen magának, nem igaz? Én még csak élvezni sem tudtam – a saját élvezetére használta fel. Ezt egyáltalán nem vagyok hajlandó elfogadni. Nem hiszek többé! Vissza kell kapnom a pénzemet!” Ha megbánod, hogy pénzt ajánlottál fel, Isten háza visszaadhatja neked, ám attól a pillanattól kezdve teljesen el leszel vágva Isten házától. Oly sok éven át hallgattál prédikációkat – mennyi igazságot kaptál ingyen? Oly sok éven át élvezted Isten kegyelmét, áldásait, oltalmát és gondoskodását – költöttél egy fillért is? Isten kért tőled valaha pénzt? Isten kegyelmét, áldásait, gondoskodását és oltalmát – az életeddel együtt – mind Isten ajándékozta neked. Megveheted pénzért azt, amit Isten ajándékoz? Mit adhatnál cserébe érte? Elcserélheted rá a pár mocskos pénzérmédet? Ezek a dolgok felbecsülhetetlen kincsek – semmit sem adhatsz cserébe értük; senki sem adhat! Azért kapod őket, mert Isten így akarja, mert Isten kegyelmet tanúsít irántad és Isten teremtett lényként kezel. Nem olyasmik, amiket pénzért vettél, sem olyan dolgok, amelyeket egy ár megfizetéséért cserébe kaptál. A zavaros fejű emberek nem képesek átlátni ezeket a dolgokat. A szívükben mindig össze vannak zavarodva; folyton ezt gondolják: „Van istennek valami sötét titka? A prédikációkon kívül nincs vajon sok más dolog, amit világossá kellene tenni számunkra és el kellene magyarázni nekünk? Nem kellene némi magyarázatnak, némi elszámolásnak lennie? Nem kellene vajon mindenki számára közhírré tenni a magánéletét, valamint a kulisszák mögötti szavait és tetteit?” Sok zavaros fejű embernek ilyen a gondolkodásmódja – lehet, hogy hangosan nem mondanak ilyesmiket, a szívük mélyén azonban ezt gondolják. Vajon Istennek fel kell tárnia a romlott emberiségnek mindazt, amit Ő tesz? Isten már oly sok igazságot kimondott, és ez a legnagyszerűbb közzététel – az összes embert felfedi. Ha nem hiszed, hogy minden, amit Isten tesz, az igazság, akkor egyáltalán nincs ismereted Istenről. Ha önkényes megjegyzéseket teszel Istenre, akkor támadod Istent és ellenállsz Neki. Isten már az összes igazságot közhírré tette, hogy az emberek használhassák az igazságot a dolgok szemlélésére. Az, hogy az embernek miként kell szemlélnie az embereket, miként kell szemlélnie a dolgokat, és hogy milyen nézőpontjai és alapelvei kell legyenek a magaviseletében és a cselekvésében – ez mind benne foglaltatik Isten szavaiban. Ha még mindig nem tudod és nem vagy tisztában ezzel, az azért van, mert zavaros a fejed – zavaros fejű egyén vagy. A zavaros fejű emberek – az ördögök pedig még inkább – méltatlanok arra, hogy tudjanak Isten és Isten házának ügyeiről, mivel a zavaros fejű emberek és az ördögök egyáltalán nem értik az igazságot; hajlamosak arra, hogy vakon alkalmazzák az előírásokat ezekre az ügyekre vonatkozóan, vak ítéleteket hozzanak róluk és elítéljék őket. Nincs tisztánlátásuk és nincsenek alapelveik. Biztosan elmondható: a zavaros fejű emberek és az ördögök méltatlanok arra, hogy Isten házában maradjanak – el kell tűnniük! A zavaros fejű embereknek és az abszurd embereknek nincsenek meg az alapfeltételeik az igazság megértéséhez, sem az üdvösség eléréséhez nincsenek meg az alapfeltételeik – a Sátán bármikor és bárhol foglyul ejtheti őket. Mondjátok meg Nekem, mikor tartott Isten valaha prédikációt vagy magyarázta az igazságot állatoknak? Az tehát, hogy az emberek ilyen sok prédikációt hallhatnak – akár értik az igazságot, akár nem – teljes mértékben Isten kegyelmének és Isten felmagasztalásának köszönhető. Ha folyton kételkedsz Istenben és ezt gondolod: „Vajon tényleg az igaz Isten az, Akiben én hiszek? Valóban létezik Isten? Isten valóban szuverén mindenek felett? Isten valóban jó az emberekhez, vagy csak úgy tesz? Isten valóban az igazság és tényleg meg tudja menteni az embereket?” – ha így gondolkodsz és ilyen hozzáállással kezeled Istent, akkor halált érdemelsz. Isten előbb-utóbb ki fog alakítani egy bizonyos környezetet, amelyen keresztül átad a Sátánnak, és az Istennel való kapcsolatod teljesen megszakad. A kapcsolat közted és Isten között nem lesz többé a teremtett lény és a Teremtő közötti kapcsolat, és attól a pillanattól kezdve semmi közöd nem lesz Istenhez.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren